1Sám 1,20-22.24-28
Hanna fogant, és amikor elérkezett az ideje, fiút szült. A Sámuel nevet adta neki, „mert – amint mondta – az Úrtól könyörögtem ki.” Amikor Elkana egész családjával újra fölment, hogy az Úrnak az évi áldozatot bemutassa és teljesítse fogadalmát, Hanna nem ment föl vele. Azt mondta férjének: „Először elválasztom a gyereket, aztán elviszem: jelenjen meg az Úr színe előtt és maradjon ott örökre.” Mihelyt elválasztotta, fölvitte magával, egy hároméves marhával, egy efa liszttel és egy tömlő borral egyetemben, és Silóban belépett az Úr templomába; a fiú meg nagyon kicsi volt. Amikor a marhát feláldozták, a fiú anyja odament Élihez. Megszólította: „Engedd meg, uram! Amint igaz, hogy élsz, uram, az az asszony vagyok, aki itt álltam melletted és imádkoztam az Úrhoz. Ezért a fiúért imádkoztam. S lám, az Úr teljesítette kérésemet, amellyel hozzá fordultam. Ezért én is átengedem (fiamat) az Úrnak, egész életére átengedem az Úrnak.” És ott leborultak az Úr előtt.
1Jn 3,1-2.21-24
Nézzétek, mekkora szeretettel van irántunk az Atya: Isten gyermekeinek hívnak minket, és azok is vagyunk. Azért nem ismer minket a világ, mert őt sem ismeri. Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem nyilvánvaló, hogy mik leszünk. Azt tudjuk, hogy ha megjelenik, hozzá leszünk hasonlók, mert látni fogjuk, amint van. Szeretteim, ha szívünk nem vádol, legyünk bizalommal az Isten iránt. Bármit kérünk, megkapjuk tőle, hisz megtartjuk parancsait, és ami tetszik neki, azt tesszük. (…)
Lk 2,41-52
(…) Velük ment hát, lement Názáretbe, és engedelmeskedett nekik. Szavait anyja mind megőrizte szívében. Jézus meg gyarapodott bölcsességben, korban, s kedvességben Isten és az emberek előtt.
Jézus számára az otthon nem azt jelentette, hogy elengedte magát, és azt csinált, amihez éppen kedve volt, hanem hogy tudta a helyét és a feladatát, alkalmazkodott Máriához és Józsefhez, s akaratát készségesen alávetette nekik, hiszen Isten az ő gondjaikra bízta. Nem abban akart független lenni, hogy mindenben saját elképzeléseihez, ízléséhez és kedvteléseihez ragaszkodott, az ő függetlensége éppenséggel az ilyen dolgoktól való függetlenség volt.
Nem esett nehezére pontosan olyannak lenni, mint akárhány más zsidó fiatalember, mert az ő eredetisége nem a másságban rejlett, hanem az Atyához való feltétlen ragaszkodásban. Nem jelentett neki nehézséget, hogy valamit megtegyen vagy ne tegyen, mert így is, úgy is Atyja dolgaiban volt, akár dolgozott, akár evett vagy éppen aludt. Ő mindenekelőtt az Atyánál volt otthon, a hozzá fűződő meghitt, ugyanakkor végtelenül tágas kapcsolatban, amit csak mi, tékozló fiúk – és tékozolni gyáva idősebb testvérek – érzünk börtönnek. Pedig ezen a kapcsolaton kívül hiába keresünk otthont a földön, mert hamarosan a legszebb hitvestársi és egyéb családi vagy baráti kötelékeket is szűknek és fojtogatóan levegőtlennek fogjuk találni. A názáreti ház titka az, hogy lakói egyenként és együtt is elsősorban a magasságbeli Istennél vannak otthon, s így otthont tudnak egymásnak is nyújtani.
Urunk, Jézus, bevalljuk, hogy bűntől sebzett természetünk számára az engedelmesség sokszor nyűg és teher, mely úgy érezzük, aránytalan mértékben korlátozza szabadságunkat. Adj nekünk készséget és nagyvonalúságot, hogy le tudjunk mondani saját akaratunk érvényesítéséről, s inkább úgy akarjunk eredetiek lenni, hogy egyre jobban Istennek az emberről alkotott eredeti terve és istengyermeki méltóságunk szerint próbálunk élni. Kérünk, taníts meg arra, hogy a mindenáron való önmegvalósítás helyett az Atya akaratát keressük, és engedjük az ő terveit megvalósulni életükben. Segíts, hogy családunk, közösségünk mind jobban a názáreti otthon mintájára formálódjék, s így Isten országa általunk is egyre inkább jelen lehessen a földön.