2024. december 9., hétfő

A Boldogságos Szűz Mária szeplőtelen fogantatása

Ter 3,9-15.20 

(…) Az Úristen így szólt a kígyóhoz: „Mivel ezt tetted, átkozott leszel minden állat és a mező minden vadja között. Hasadon csúszol, és a föld porát eszed életed minden napján. Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. Ő széttiporja fejedet, te meg a sarkát veszed célba.” (…) 

Ef 1,3-6.11-12 

Áldott legyen az Isten, Urunk, Jézus Krisztus Atyja, aki a mennyeiek között Krisztusban minden lelki áldással megáldott minket. Mert őbenne választott ki bennünket a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte. Szeretetből eleve arra rendelt bennünket, hogy Jézus Krisztus által – akarata és tetszése szerint – fogadott gyermekeivé legyünk; hogy magasztaljuk felséges kegyelmét, amellyel szeretett Fiában jóságosan megajándékozott minket. Igen, mi is őbenne nyertük el az örökséget annak végzéséből, aki mindent szabad elhatározása szerint tesz. Szolgáljunk hát felsége dicsőségére, mi, akik már korábban is Krisztusba vetettük reményünket. 

Lk 1,26-38 

(…) Az angyal belépett hozzá és megszólította: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Veled van az Úr! Áldottabb vagy minden asszonynál.” E szavak hallatára Mária zavarba jött, és gondolkozni kezdett rajta, miféle köszöntés ez. Az angyal ezt mondta neki: „Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod elnevezni. Nagy lesz ő és a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját, és uralkodni fog Jákob házán örökké, s országának nem lesz vége.” (…) Mária így válaszolt: „Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint.” (…) 


Az angyali üdvözlet elbeszélése minden bizonnyal az evangéliumból az egyházi év során legtöbbször felolvasott szakasz. Az isteni nagyság mindennél ragyogóbb kinyilatkoztatása történik ebben a jelenetben, ahol a senkinek az akaratától nem függő isteni mindenhatóság egy halandó ember, egy fiatal leány kezébe teszi le a világmindenség, s benne különösképpen az emberiség sorsát. A mai ünnepen az Evangélium szavai közül a „kegyelemmel teljes” kifejezés különösen is fényben áll. Gábriel főangyal nem találhatott ki semmi olyat, ami nem magától Istentől való lenne, vagyis a „kegyelemmel teljes” nem költői bók, hanem teológiai kinyilatkoztatás: Mária Isten kegyelmével, ajándékával, jelenlétével teljes. Nincs benne az a hiány, amit eredeti bűnnek nevezünk. Őt Isten úgy választotta ki a világ teremtése előtt, hogy mentes maradt Ádám bűnétől. 

A Szent Szűz az ember Isten iránti romlatlan, tiszta szeretetének képviselője, s ezért egyedül ő lehet Isten méltó társa a megtestesülés művében. Mária kiválasztott és kiváltságos volta nem jelentette azt, hogy ne maradt volna meg a szabadsága. Ez a szabadság azonban nem elsősorban a rossz választásának lehetősége, hanem sokkal inkább a minden emberi megfontolástól, félelemtől, kompromisszumtól való szabadság: mindentudás és előrelátás nélkül mert igent mondani Isten terveire. 

Üdvözlégy, Mária, Istennek Szülője, szeplőtelenül fogantatott szentséges Királynőnk! Esdd ki, kérünk, számunkra a kegyelmet, hogy életünk minden napján mi is feltétel nélkül igent tudjunk mondani Isten szent akaratára, és soha vissza ne vonjuk készséges odaadásunkat. Felajánljuk Neked, akiben Isten minden ajándéka bő termést hozott, jó elhatározásainkat és kezdeményezéseinket. Isten magvetése a Te példád szerint hozzon bőséges termést bennünk! Békességünk áldott olajága, áraszd ránk irgalmas szereteted gyógyító olaját, és moss meg minket bűneink szennyétől, hogy méltók lehessünk fölemeltetni a mennyei dicsőségbe, és ott Veled és minden szentekkel együtt részünk legyen az örök boldogságban.