Bír 13,2-7.24-25a
Volt egy Szoreából, Dán törzséből való ember, Mánoah volt a neve. Felesége meddő volt, és nem volt gyermeke. Az Úr angyala megjelent az asszonynak, és így szólt hozzá: „Magtalan vagy és nincs fiad. Most azonban vigyázz magadra, ne igyál se bort, se szeszes italt, és tisztátalant se egyél, mert fogansz és fiút szülsz. Borotva ne érintse fejét, mert ez a gyermek Isten nazírja lesz anyja méhétől fogva. Ő lesz, aki majd elkezdi Izraelt kiszabadítani a filiszteusok kezéből.” (…) Az asszony fiút szült, és Sámsonnak nevezte el. (…)
Lk 1,5-25
(…) Amikor Zakariás meglátta, zavarba jött, és elfogta a félelem. Az angyal azonban így szólt hozzá: „Ne félj, Zakariás, mert imád meghallgatásra talált! Feleséged, Erzsébet, fiút szül neked, s te Jánosnak fogod nevezni. Örömödre lesz és ujjongani fogsz rajta, és sokan örülnek majd születésén. Mert nagy lesz az Úr előtt, bort és mámorító italt nem fog inni, hanem már anyja méhében a Szentlélek fogja eltölteni. Izrael fiai közül sokat megtérít Urukhoz, Istenükhöz. Ő maga Illés szellemével és erejével előtte fog járni az Úrnak, hogy az apák szívét fiaik felé fordítsa, az engedetleneket az igazak okosságára térítse, s így a népet előkészítse az Úrnak.” Zakariás megkérdezte az angyaltól: „Miből fogom a dolgot megtudni? Mert hisz öreg vagyok, és már feleségem is előrehaladt a korban.” „Én Gábor vagyok – felelte az angyal –, s az Úr színe előtt állok. Az a küldetésem, hogy ezt megmondjam neked, és adjam tudtodra ezt a jó hírt. Íme, most megnémulsz és nem fogsz tudni beszélni addig a napig, amíg ez be nem következik, mert nem hittél szavaimnak, amelyek majd, ha eljön az ideje, be fognak teljesedni.”
Foganás, áldott állapot és világra szülés – az anyaság misztériuma különös fényt kap ezekben a napokban. A Szentírásban szereplő meddő asszonyokat: Sárát, Ráchelt, Mánoah feleségét, Hannát és Erzsébetet azonban Isten különleges módon kárpótolta, mert nemcsak elvette szégyenüket, visszaadva nekik a teremtéskor kimondott isteni áldást, hanem fiaikat isteni küldetésre választotta ki a nép körében, hogy még bőségesebb áldás hordozói legyenek. Előképek ők, annak bizonyságai, hogy az Úr a természet rendje fölött is hatalommal bír, s bár a kövekből is tudna fiakat támasztani magának, mégis inkább azt választja, hogy az anyai méltóságot magasztalja fel.
S ez leginkább abban mutatkozik meg, hogy nem mondott le arról, hogy szent Fia is édesanyától szülessen, testesüljön meg. Szűz Mária esetében ugyanakkor az isteni közbeavatkozás még csodálatosabb, mert ő nem meddő, az Úr – amint a bűntől is előre megóvta – a természet rendjét mintegy megelőzve indítja el méhében Isten Fiának földi életét. Ő az a fügefa, amely már kora nyáron gyümölcsöt hoz, holott még nincs itt a gyümölcsérés ideje. Zárt kert, egy darabka az elveszett paradicsomból, ahová egyedül Istennek van szabad bejárása.
„Ó, Jessze gyökere, ki jelként állsz a népek között, kit látván, a királyok megnémulnak, kire a népek vágyakoznak: jöjj el, és szabadíts meg minket, már ne késlekedjél!” Ó, Jézus Krisztus, Jessze gyökere és sarja! Mint valóságos embernek, Neked is vannak őseid, kik nemzedékről nemzedékre átörökítették emberi tested anyagát és alkotóelemeit. Már ősatyánk, Ábrahám sejtjeiben hordozott Téged, s génjeid ott rejtőztek Dávid atyjának, Jesszének testében, hogy amikor elérkezett az idők teljessége, Édesanyád, Dávid leánya a Szentlélektől fogantatva világra szüljön Téged. Szenteld meg, kérünk, és tedd gyümölcsözővé adventi készületünket, hogy buzgó várakozásunk és vágyakozásunk által mi is Krisztus-hordozókká legyünk, és cselekedeteinkkel a világra szüljünk Téged. Te pedig teljesítsd be szent néped, az Egyház vágyakozását: jöjj el közénk, és üdvözíts bennünket!