Bár 5,1-9
Jeruzsálem, vesd le a gyász s az ínség ruháját, s öltsd magadra mindörökre Isten dicsőségének szépségét! Öltsd fel Isten igazságának köntösét, s tedd fejedre az örök dicsőség koronáját, mert az Isten ismertté teszi fényességedet mindenütt az ég alatt. Isten ezt a nevet adja neked örökre: „Igazságosság békéje” és „Jámborság dicsősége”. Kelj föl, Jeruzsálem, állj a magaslatra, és tekints keletre! Nézd, mint gyűlnek egybe fiaid, napkelettől napnyugatig a Szentnek szavára, és ujjonganak, mert Isten megemlékezett róluk. (…)
Fil 1,4-6.8-11
Mindig, minden imádságomban örömmel emlékezem meg rólatok mindnyájatokról, mert az első naptól mindmáig részt vállaltatok (Krisztus) evangéliumának hirdetésében. Bízom is benne, hogy aki megkezdte bennetek a jót, Krisztus Jézus napjára be is fejezi. Isten a tanúm, mennyire vágyakozom mindnyájatok után Krisztus Jézus szeretetében. Könyörgök is azért, hogy szeretetetek egyre jobban gyarapodjon a helyes ismeretekben és a teljes tapasztalatban, hogy el tudjátok dönteni, mi a helyes. Akkor tiszták és feddhetetlenek lesztek Krisztus napjára, s bővelkedni fogtok az igaz élet gyümölcsében, amelyet Jézus Krisztus szerzett, Isten dicsőségére és tiszteletére.
Lk 3,1-6
(…) Az Úr szózatot intézett Jánoshoz, Zakariás fiához a pusztában. S ő bejárta a Jordán egész környékét, hirdette a bűnbánat keresztségét a bűnök bocsánatára, ahogy meg van írva Izajás próféta beszédeinek könyvében: „A pusztába kiáltónak a szava: Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit! A völgyeket töltsétek fel, a hegyeket, halmokat hordjátok el, ami görbe, legyen egyenessé, a göröngyös változzék sima úttá, és minden test meglátja az Isten üdvösségét.”
Az Úr eljövetele – akár az első, történelmi eljövetelére, akár a kegyelmi úrjövetekre, akár pedig a végső, világ végi eljövetelre gondolunk – Isten műve, de nem független a mi hozzáállásunktól és erőfeszítésünktől; történik velünk, ugyanakkor mi is cselekvő részesei vagyunk. Ezt fejezi ki a mai Olvasmányban a gyászruha levetésének és a díszruha felöltésének képe is, amely valamiképpen sejteti Isten és ember együttműködését: Isten adja a ruhát, de az ember veszi fel. Ezért írja Szent Pál a mai Szentleckében: „Aki megkezdte bennetek a jót, Krisztus Jézus napjára be is fejezi”, Keresztelő Szent János pedig ezért beszél így a mai Evangéliumban: „Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit!” Adventi készületünk során megtapasztalhatjuk, hogy Isten cselekszik bennünk, ő folytatja és viszi teljességre a jót, amit megkezdett bennünk, a mi feladatunk csupán annyi, hogy elgördítsük előle mindazt, ami útjában akadályt jelenthet.
A szentmisében – amely maga is titokzatos, de valóságos úrjövet – ez különösen is megmutatkozik: Valahányszor szívünket fölemelve, odaadó szeretettel végezzük a liturgiát, s földi életünk nehézségeit, szenvedéseit az Úr dicsőségébe merítjük, levetjük a gyászt, és az örök dicsőség díszébe öltözünk. Valahányszor minden gondunkat félretéve, teljes figyelemmel vagyunk jelen, az Úr útját készítjük elő, aki szívünkbe akar költözni, és onnan mint középpontból kiindulva akarja átalakítani egész életünket, környezetünket, az egész világmindenséget.
Urunk, taníts meg minket a helyes adventi készületre! A mi részünk nem az, hogy a magunk erejéből eljussunk az isteni életre, hanem hogy teret engedjünk Neked. Nem az, hogy megvalósítsuk a tökéletes istengyermekséget, hanem hogy hagyjuk megszületni és kibontakozni bensőnkben. A dicsőséget, melyet szánsz nekünk, a legnagyobb jótettekkel sem vagyunk képesek kiérdemelni, de már nem bánkódunk emiatt, hanem alázattal és örömmel elfogadjuk a Te kezedből, megköszönve, hogy együttműködhetünk kegyelmeddel, hiszen általunk akarsz jelen lenni ebben a világban.