2024. december 20., péntek

Advent utolsó hete

Iz 7,10-14

Szólt továbbá az Úr Ácházhoz, e szavakkal: ,,Kérj magadnak jelet az Úrtól, a te Istenedtől, akár az alvilág mélyéből, akár fentről, a magasból!” De Ácház azt mondta: ,,Nem kérek jelet, és nem kísértem az Urat.” Erre a próféta így szólt: ,,Halljátok hát, Dávid háza! Nem elég nektek, hogy embereknek vagytok terhére, és azért terhére vagytok az én Istenemnek is? Ezért az Úr maga ad majd nektek jelet. Íme, a szűz fogan, és fiút szül, s nevét Emmánuelnek fogja hívni.


Lk 1,26-38

Isten pedig a hatodik hónapban elküldte Gábriel angyalt Galilea városába, amelynek Názáret a neve, egy szűzhöz, aki el volt jegyezve egy férfival. A neve József volt, Dávid házából, a szűz neve meg Mária. Bement hozzá az angyal, és így szólt: ,,Üdvözlégy, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled.” Őt zavarba ejtette ez a beszéd, és elgondolkodott, hogy miféle köszöntés ez. Az angyal pedig folytatta: ,,Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Íme, méhedben fogansz és fiút szülsz, és Jézusnak fogod nevezni. Nagy lesz ő, a Magasságbeli Fiának fogják hívni; az Úr Isten neki adja Dávidnak, az ő atyjának trónját, és uralkodni fog Jákob házában mindörökké, és királyságának nem lesz vége.” Mária erre megkérdezte az angyaltól: ,,Miképpen lesz ez, hiszen férfit nem ismerek?” Az angyal ezt felelte neki: ,,A Szentlélek száll rád, és a Magasságbeli ereje megárnyékoz téged; azért a Szentet is, aki tőled születik, Isten Fiának fogják hívni. Íme, Erzsébet, a te rokonod is fiat fogant öregségében, és már a hatodik hónapban van, ő, akit magtalannak hívtak, mert Istennél semmi sem lehetetlen.” Mária erre így szólt: ,,Íme, az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint.” És eltávozott tőle az angyal.


Ácház királyt látszólag az alázat és az istenfélelem készteti arra, hogy ne kérjen jelet Istentől, valójában azonban éppen ellenkezőleg: azért nem akar jelet kérni, mert megvan a saját politikai elképzelése, s egyáltalán nem szeretné, ha Isten ebbe beleszólna. Az Istenre hivatkozás tehát vallási máz csupán, mely keményszívűségét, Istentől való elfordulását leplezi. Istent azonban nem lehet megtéveszteni: ő akkor is ad jelet, ha a király nem kér belőle. Igaz, az ő jelei nem olyanok, hogy kényszerítő erejű, vitathatatlan bizonyítékul szolgálnának minden ember számára. Nem azért, mert gyöngék és erélytelenek: éppen belső erejükből fakad, hogy nem rontják le az ember szabadságát. Minden esetben felhívást közvetítenek, döntésre szólítanak, az isteni tervben való szabad részvételre, együttműködésre hívnak.

A legragyogóbban ez az angyali üdvözlet jelenetében tűnik ki, ahol Isten egy leány kezébe teszi le az emberiség és az egész világmindenség sorsát. Erre a jelre méltó választ csak a romlatlan, bűn előtti embert megtestesítő Mária adhatott, aki nem kért igazoló jelet az angyaltól, mint Zakariás Keresztelő János születésének hírüladásakor, csupán az isteni akarat megvalósulásának módjára kérdezett rá, majd feltétel nélkül igent mondott.

„Ó, Dávid kulcsa, Izráel házának jogara, ki megnyitsz és nincs, aki bezárja, bezársz és nincs, ki megnyitja: jöjj el, és vidd ki a börtönből a bilincsbe verteket, kik sötétben ülnek, a halál árnyékában!” Ó, Jézus Krisztus, Dávid kulcsa! Te vagy a kulcs, mely értelmet ad a világtörténelemnek – segíts, hogy ahol ajtót nyitsz, oda belépjünk, és valódi megértésre jussunk! Te vagy a kulcs, mely megnyitja börtönünk zárait – tekints reánk, kiket fogva tartanak saját terveink és elképzeléseink, állhatatlanságunk és bűneink! Te vagy a kulcs saját magunkhoz is – segíts megnyitnunk Neked, amikor kopogtatsz lelkünk ajtaján! Te vagy a kulcs, mely kinyitja nekünk a menny kapuját – jöjj el közénk, és üdvözíts bennünket!