2017. június 23., péntek

Jézus Szent Szívének Ünnepe

MTörv 7,6-11

Te ugyanis az Úrnak, a te Istenednek szentelt nép vagy: téged kiválasztott az Úr, a te Istened, hogy tulajdon népe légy minden nép közül, amely a földön van. Nem azért lépett kapcsolatba veletek és választott ki titeket az Úr, mintha számra nézve minden népet meghaladnátok, hiszen minden népnél kevesebben vagytok, hanem azért, mert szeretett titeket az Úr, s meg akarta tartani azt az esküt, mellyel megesküdött atyáitoknak; azért hozott és szabadított ki titeket erős kézzel a rabszolgaság házából, a fáraónak, Egyiptom királyának kezéből. Tudd tehát, hogy az Úr, a te Istened erős és hűséges Isten, aki ezerízig megtartja a szövetséget, s az irgalmasságot azokkal szemben, akik szeretik őt, s megtartják parancsait (...).

1Jn 4,7-16

Szeretteim! Szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van. Mindaz, aki szeret, Istentől született, és ismeri Istent. Aki nem szeret, nem ismeri Istent, mert Isten a szeretet. Isten szeretete abban nyilvánult meg irántunk, hogy egyszülött Fiát küldte a világra, hogy általa éljünk. Ebben áll a szeretet. Nem mintha mi szerettük volna Istent, hanem mert ő szeretett minket, és elküldte Fiát engesztelésül a mi bűneinkért. (...)

Mt 11,25-30

Abban az időben így szólt Jézus: „Áldalak téged Atyám, menny és föld ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek. Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Mindent nekem adott át az én Atyám, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni. Jöjjetek hozzám mind, akik fáradtak vagytok és terhet hordoztok, és én felüdítelek titeket. Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű – és nyugalmat találtok lelketeknek. Mert az én igám édes és az én terhem könnyű.”


Jézus a szívet emlegeti, az ember lényegét, amely benső személyes egységének, teljességének és magányának forrása. A Biblia szerint a szív jelenti létünk legmélyét, ahol legszemélyesebb létünk sűrűsödik. Mégsem ismerjük a szívünket, vagyis saját magunkat, csak sejtéseink vannak róla. Felszínre bukkanó szavaink és gesztusaink nyomán új és új meglepetések érnek bennünket. Ha néha sikerül valóban belehallgatni szívünk mélységébe, akkor azt halljuk, hogy a mélység a magasságot hívja: szívünk az isteni lét után kiált. A szív mélye mélyebben van, mint a tudatalatti világ és a végtelenre nyíló, táguló üresség. Üresség? Ott kellene lennie Istennek, a mi Teremtőnknek. De ott van-e?

Az eredeti bűnben született és nap mint nap vétkező ember legkínzóbb bizonytalansága, hogy nem szakadt-e meg az összeköttetés Isten és a saját szíve között. Bizonyos, önmagán túlról érkező jelzéseket ugyan felfog – ez a lelkiismeret –, mégis a kinyilatkoztatás nélkül bizonytalanságban marad afelől, hogy mennyire élő s maradandó ez a kapcsolat. Az evangéliumból a legigazibb evangélium, örömhír nem más, mint Jézus szívének dobogása, vagyis hogy az ember szíve, a mi szívünk is képes az Istenre, mert Jézus Krisztusnak, a megtestesült Fiúistennek mintájára lettünk alkotva. Bár személyünk teremtett személy, de az Atyaisten örök, teremtő akaratából, a Fiú megváltásának érdeméből, a Szentlélek működése folytán szívünk mélyén Isten sajátos, szentháromságos életében részesedünk.

Szelíd és alázatos szívű Jézusunk, tégy minket is kegyelmed által szelíddé és alázatos szívűvé. Segíts, hogy felvéve a Te édes igádat tanuljunk Tőled. Boldog tanulás ez, hiszen olyan dolgot kell megtanulnunk, amire a hit és a keresztség már készségessé tette szívünket, és attól kell tanulnunk, akit a szívünk szeret. Ez teszi az igát édessé és a terhet könnyűvé, s ezért talál a szívünk nyugalmat benne.

2017. június 22., csütörtök

Évközi 11. hét

2Kor 11,1-11

Bárcsak eltűrnétek tőlem egy kis ostobaságot! Sőt viseljetek el engem is! Mert Isten féltékenységével vagyok féltékeny rátok. Eljegyeztelek ugyanis titeket egy férfinek, hogy mint tiszta szüzet vezesselek Krisztushoz. De félek, hogy amint a kígyó félrevezette Évát álnokságával, úgy a ti értelmetek is elfordul a Krisztus iránti őszinte és tiszta odaadástól. (...) Vagy talán bűnt követtem el akkor, amikor önmagamat megaláztam, hogy titeket fölmagasztaljalak, mivel Isten evangéliumát ingyen hirdettem nektek? Más egyházakat fosztottam ki, támogatást fogadtam el tőlük, hogy titeket szolgálhassalak. Amikor nálatok voltam és szükséget szenvedtem, senkinek sem voltam a terhére, mert ami hiányzott nekem, azt pótolták a Makedóniából jött testvérek, és mindenben vigyáztam, hogy terhetekre ne legyek, és vigyázni is fogok. Krisztus bennem levő igazságára mondom, hogy ezt a dicsőséget nem lehet megtagadni tőlem Akhája vidékein. Miért? Azért, mert nem szeretlek titeket? Isten a tudója!

Mt 6,7-15

Az imádságban pedig ne fecsegjetek, mint a pogányok, akik úgy gondolják, hogy a bőbeszédűségükért nyernek meghallgatást. Ne hasonlítsatok tehát hozzájuk; mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek őt. Ezért ti így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved; jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vígy minket kísértésbe; de szabadíts meg a Gonosztól. Mert ha megbocsátjátok az embereknek botlásaikat, nektek is meg fog bocsátani mennyei Atyátok. De ha nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem fogja megbocsátani nektek a ti botlásaitokat.


Szent Pál gondosan ügyelt arra, hogy a látszatát is elkerülje annak, hogy fizetségért hirdeti az evangéliumot. Ezért a korintusiaktól nem fogadott el anyagi javakat, másoktól viszont nem szégyellt kérni, hogy eltarthassa magát. A filippiek pedig külön megtiszteltetésnek vették és a bensőséges szeretetkapcsolat jeleként értékelték, hogy ott-tartózkodása idején elfogadta gondoskodásukat. Mert nemcsak az ajándékozással, hanem az elfogadással is örömet tudunk szerezni, ki tudjuk fejezni szeretetünket.

A mai Szentlecke felhívja a figyelmünket arra, hogy a szeretet nem csupán abból áll, hogy ingyenesen ad, számlálatlanul és feltétel nélkül, de tud elfogadni is. Aki úgy ad, hogy közben nem válik kiszolgáltatottá, az csak a feleslegéből adott, vagy üzletelt. Aki viszont szívből adakozik, előbb-utóbb rá fog szorulni mások adományaira, anyagi és lelki értelemben egyaránt. Ha nehezünkre esik ajándékot elfogadni, könnyen meglehet, hogy rejtett hatalmi, birtoklási ösztönünket éljük ki szeretet címén. A szeretetben növekedni nem lehet másképp, csak az adás és elfogadás kettősségében. A keresztények közti szeretet persze mérhetetlenül több, mint érdekek és igények kölcsönös érvényesülése. Általa a Szentháromság egy Isten világába lépünk be, ahol az Atya szüntelenül árasztja szeretetét, a Szentlelket a Fiúnak, ő pedig elfogadja és visszaadja az Atyának. Így a kerekesszékhez kötött nagypapa, aki egész életét végigdolgozta a családjáért, most gyermekei és unokái gondoskodását jó lélekkel elfogadva növekedhet a szeretetben. A gyerekek és unokák pedig, akik megszokták, hogy mindig kapnak valamit, most a magatehetetlen öreg hűséges ápolásával növekednek a szeretetben.

Urunk Jézus, a Miatyánkban arra tanítasz, hogy így imádkozzunk: „Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.” Az irgalmas szeretet kölcsönhatásának törvénye ez. Hiszen ha nem bocsátunk meg másoknak, mi magunk sem nyerhetünk bocsánatot, mert nem fogjuk tudni befogadni Isten bocsánatát, és viszont: ha nem fogadjuk el Istentől a bocsánatot, mi magunk sem tudunk másoknak szívből megbocsátani. Tedd, kérünk, szívünket készségessé, hogy Tőled tanuljunk adni és elfogadni, s így akár adunk, akár kapunk, mindig szereteted művének megvalósulását és a mennyek országa eljövetelét szolgáljuk.

2017. június 21., szerda

Évközi 11. hét

2Kor 9,6-11

Azt mondom: Aki szűken vet, szűken is arat; és aki bőven vet, bőven is arat. Mindenki úgy adjon, ahogyan eltökélte szívében, ne kedvetlenséggel vagy kényszerűségből, mert Isten a jókedvű adakozót szereti. Isten pedig elég hatalmas, hogy minden kegyelmét bőven árassza rátok, hogy mindig, mindennel teljesen el legyetek látva, és bőven teljék minden jótéteményre, amint írva van: „Bőven adott a szegényeknek; igazsága fennmarad örökkön-örökké.” (...)

Mt 6,1-6.16-18

Ügyeljetek, hogy igazvoltotokat ne az emberek előtt gyakoroljátok, hogy csodáltassátok magatokat velük, mert így nem lesz jutalmatok Atyátoknál, aki a mennyben van. Amikor tehát adakozol, ne kürtöltess magad előtt, ahogyan a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsőítsék őket az emberek. Bizony, mondom nektek: megkapták jutalmukat. Amikor te alamizsnát adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb, hogy a te adományod rejtve maradjon; Atyád, aki lát a rejtekben, megfizet majd neked. Mikor pedig imádkoztok, ne tegyetek úgy, mint a képmutatók, akik szeretnek a zsinagógákban és a terek sarkán állva imádkozni, hogy feltűnjenek az embereknek. Bizony, mondom nektek: megkapták jutalmukat. Te, amikor imádkozol, menj be a szobádba, zárd be az ajtódat, és így imádkozz Atyádhoz, aki a rejtekben van; akkor Atyád, aki lát a rejtekben, megfizet majd neked. Amikor böjtöltök, ne legyetek bús képűek, mint a képmutatók. Ők ugyanis elváltoztatják az arcukat, hogy böjtölésükkel feltűnjenek az emberek előtt. Bizony, mondom nektek: ők megkapták már jutalmukat. Te, amikor böjtölsz, kend meg a fejedet, az arcodat pedig mosd meg. Ne lássák az emberek, hogy böjtölsz, csak Atyád, aki a rejtekben van; és Atyád, aki lát a rejtekben, megfizet majd neked.


Krisztus követőitől a hit iránt közömbösek is elvárják, hogy ne az mozgassa őket, ami a világ fiait: az önző érdek és a fizetség reménye. Ezért sokan vetik szemünkre nekünk, keresztényeknek, hogy jóságunk nem egészen önzetlen, mert jótetteinkért jutalmat várunk Istentől. Ez akkor lenne igaz, ha tetteinkkel kiérdemelni akarnánk Isten szeretetét. Akkor szeretetünk csupán az önszeretet jól-rosszul leplezett formája lenne, a másik ember pedig saját üdvösségünk eszköze. De az igazi, feltétel nélküli szeretet nem kiérdemelni akarja Isten szeretetét, hanem éppenséggel azért ingyenes és feltétel nélküli, mert van tapasztalata az érdemei nélkül rásugárzó szeretetről, és már csak erre vágyakozik. Isten olyannak teremtette az embert, hogy szeretetében vágyakozzék a szeretet ősforrása után, s a legnagyobb embertelenség volna elvárni, hogy ezt a legmélyebb vágyát megtagadva, minden ok és cél nélkül, „csak úgy” szeressen és tegyen jót. Ha azonban valóban Isten akaratát követjük, akkor cselekedeteinknek nem célja a mennyei jutalom, hanem minden elképzelésünket felülmúló gyümölcse.

Urunk pontosan arra tanít a mai Evangéliumban, hogy ne akarjunk pusztán emberi jutalmat, amely legfeljebb hiúságunkat legyezgeti. Hogy a böjt, imádság és alamizsna egész keresztény létünket átfogó gyakorlatát ne degradáljuk evilági üzletté, szellemi kereskedéssé. Hogy szívünket tágítsuk ki az isteni nagylelkűség méreteire, mert csak ez a nagyvonalúság méltó ahhoz, aki „minden kegyelmét bőven árasztja ránk”.

Urunk Jézus, kérünk, segíts kegyelmeddel, hogy tudjunk nagyvonalúak lenni, s ahelyett, hogy számon tartanánk, kinek, mit és mennyit adtunk, arra figyeljünk, hogy milyen ajándékokat kaptunk Tőled a mai napon. Add, hogy amikor imádkozunk, még hibáinkról és tökéletlenségünkről is megfeledkezve figyeljünk Rád, amikor pedig böjtölünk, ne azt méricskéljük, mi mindenről mondtunk le, hanem boldogan nyissuk meg szívünket Előtted, aki egyedül vagy képes betölteni ürességünket.

2017. június 20., kedd

Évközi 11. hét

2Kor 8,1-9

Tudtotokra adjuk, testvérek, Isten kegyelmét, amelyet Makedónia egyházai kaptak, hogy a nyomorúság sok megpróbáltatása között bőséges lett az örömük, és igen nagy szegénységükből megszületett jószívűségük túláradó gazdagsága. Mert tanúskodom róla, hogy erejük szerint, sőt erejükön felül is önként adakoztak, és kérvén-kérve igyekeztek meggyőzni minket, hogy részük lehessen a jótékonyságban és a szentek javára végzett szolgálatban. És reményünket felülmúlva önmagukat adták oda először az Úrnak, aztán pedig nekünk, Isten akarata szerint. Ezért arra kértük Títuszt, hogy amint már megkezdte, fejezze is be nálatok ezt a jótékonyságot. Ezért, mint ahogy mindenben kitűntök: hitben, szóban, ismeretben, minden buzgóságban és a tőlünk kapott szeretetben, úgy tűnjetek ki ebben a jótékonyságban is. Nem parancsképpen mondom ezt, hanem hogy mások buzgósága által a ti szeretetetek őszinteségét próbára tegyem. Hiszen ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét, hogy értetek szegénnyé lett, bár gazdag volt, hogy az ő szegénysége által ti gazdagok legyetek.

Mt 5,43-48

Hallottátok, hogy azt mondták: ,,Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet.” Én viszont azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért, hogy fiai legyetek mennyei Atyátoknak, mert ő fölkelti napját a gonoszokra és a jókra, s esőt ad igazaknak és gazembereknek. Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi lesz a jutalmatok? Nemde a vámosok is ugyanezt teszik? És ha csak a testvéreiteket köszöntitek, mi rendkívülit tesztek? Nemde a pogányok is ugyanezt teszik? Ti tehát legyetek tökéletesek, mint ahogy a ti mennyei Atyátok tökéletes.


Óriási dolog a viszonzott szeretet, a legnagyobb a földön, s a mennyország, az eljövendő örök élet sem más, mint kölcsönös szeretet. Az utolsó vacsorán az Úr Jézus éppen ezt teszi meg eszkatologikus jelnek: Szent János evangéliumában olvassuk, hogy a világ számára nem az lesz a szinte kényszerítő erejű bizonyíték Krisztus istensége mellett, hogy az égen feltűnik az Emberfia jele, hanem hogy a keresztények szeretik egymást. S ez az egyetlen hiteles tapasztalatunk Isten belső, szentháromságos életéről és az üdvözültek túlvilági boldogságáról is. Éppen ez az, amiért Jézus azt mondja, hogy a kölcsönös szeretet nem érdemel jutalmat, hiszen ha szeretetem viszonzásra talál, az maga a legnagyobb jutalom.

De szeretnünk kell akkor is, ha nem kapunk viszonzást. Képesek vagyunk rá, hiszen Isten gyermekeiként megkaptuk a Szentlelket, és így részesedtünk a Szentháromság belső életéből. Szeretetünk őszinteségének nem az a fokmérője, hogy milyen és mekkora érzelmeket táplálunk embertársaink iránt. Nem elég kitűnnünk az egymás iránti szeretetben és buzgóságban. Vállalnunk kell azt a szegénységet, kifosztottságot, amivel a szeretet egyoldalú ajándékozása jár. Az ismeretlenek, közömbösek vagy éppenséggel az ellenséges érzületűek iránt tanúsított nagylelkűség, jóakarat lehet az igazi hitelesítő pecsét szeretetkapcsolatainkon. Azzal, hogy mindenkiről jót gondolunk, jót mondunk, és csak jót teszünk velük, kezdünk hasonlítani a mennyei Atyára, aki felkelti napját jókra és gonoszokra egyaránt.

Urunk Jézus, amikor valakit szeretnünk kellene, de nem megy, oly könnyen mondjuk: „nem tudom”, „nem bírom”, „képtelen vagyok rá”, pedig a szeretet ezen a szinten nem érzelmek, hanem csupán elhatározás kérdése. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy egyre jobban megtanuljunk mindenkire úgy tekinteni, mint az Atya egyetlenjére, páratlanul kedves, helyettesíthetetlenül értékes gyermekére.

2017. június 19., hétfő

Évközi 11. hét

2Kor 6,1-10

Mint munkatársak pedig intünk titeket, ne vegyétek hiába Isten kegyelmét. Mert ő mondja: „A nekem tetsző időben meghallgatlak, és az üdvösség napján megsegítlek téged.” Íme, most van a kellő idő, íme, most van az üdvösség napja! Senkinek sem okozunk semmiféle botrányt, hogy ne szidalmazzák szolgálatunkat, hanem mindenben Isten szolgáiként viselkedünk: sok tűrésben, nyomorúságban, szükségben, szorongatásban, verésben, börtönben, zendülés közepette, fáradságban, virrasztásban, böjtölésben, tisztaságban, tudásban, béketűrésben, kedvességben, a Szentlélekben, nem színlelt szeretetben, az igazság igéjében, Isten erejében; jobbról és balról az igazság fegyverzetében, dicsőségben és becstelenségben, gyalázatban és jó hírnévben; mint csábítók és mégis igazmondók; mint ismeretlenek és mégis ismertek; mint halálra váltak, és íme, mégis élünk; mint megvertek, de meg nem öltek; mint szomorkodók, és mégis mindig örvendezők; mint szűkölködők, és mégis sokakat gazdagítók; mint akiknek semmijük sincsen, és mindenük megvan.

Mt 5,38-42

Hallottátok, hogy azt mondták: „Szemet szemért, és fogat fogért.” Én viszont azt mondom nektek: ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem aki megüt téged a jobb arcodon, fordítsd oda neki a másikat is. És aki pereskedni akar veled és el akarja venni a köpenyedet, engedd át neki a ruhádat is; s ha valaki kényszerít téged egy mérföldnyire, menj el vele kettőre. Aki kér tőled, annak adj, és attól, aki kölcsön akar kérni tőled, el ne fordulj.


Vannak Jézusnak olyan mondatai, melyeket csak akkor értünk meg, ha egyszer a Lélek indítására meg is cselekedjük. Az, hogy ránk köszöntött az üdvösség napja, azt jelenti, hogy már megértettük Jézus szavát, nincsenek többé értelmi nehézségeink, gyakorlati kifogásaink, mert beléptünk az ő megváltásának világába. Ez a helyzet a „Szemet szemért, fogat fogért” törvény jézusi értelmezésével, beteljesítésével is. Ennek az ősi, az írásbeliség előtti időkre visszanyúló szabálynak az a jelentősége, pozitív, a pusztán emberin túlmutató üzenete, hogy az elkövetett bűn súlyával arányos elégtételt várt el, elejét véve a kíméletlen önbíráskodásnak és a mértéktelen bosszúnak. Jézus ezt a szabályt sem egyszerűen megszüntette, érvénytelenítette, hanem saját istenemberi szintjére emelve beteljesítette. Amikor ugyanis arra szólít fel, hogy ha egyik arcunkat megütik, tartsuk oda a másikat is, nem passzív önfeladásra biztat, hanem arra a magatartásra, amire ő maga adott példát. Amikor őt a főpap szolgája arcul ütötte, nem hagyta szó nélkül, hanem megkérdezte tőle: „Miért ütsz engem?”, ugyanakkor nem szállt szembe a gonosszal, hanem engedte, hogy megöljék, s ezzel megváltást szerzett a világnak.

Mert ő nem egyszerűen alulmaradt ellenfeleivel szemben, és nem is csupán erkölcsi győzelmet aratott, mint a tragikus hősök, hanem azokat, akik elítélték és megölték, felemelte oda, ahol ő van, és egy új világ kapuit tárta ki előttük, felkínálva nekik Isten irgalmát. Az ő passiója tehát nem passzivitás volt, és nem is csupán reakció, hanem egyben kezdeményezés, meghívás is, a legnagyobb tett, melyet csak ember végbevitt a földön.

Urunk Jézus, taníts meg minket, hogy Hozzád hasonlóan megkeményítsük arcunkat, mint a kőszikla, de soha ne keményítsük meg a szívünket. Ha olykor megbántva, megalázva érezzük is magunkat, ne engedd, hogy bezárkózzunk sértettségünkbe. Ha szenvedünk is a minket ért méltánytalanság miatt, adj erőt, hogy ne forduljunk el végleg embertársunktól, hanem életünkben, halálunkban egyaránt merjük felkínálni neki az üdvösséget, Isten irgalmasságát.

2017. június 18., vasárnap

Krisztus Testének és Vérének Ünnepe, Úrnapja

MTörv 8,2-3.14b-16a

Gondolj csak vissza arra az egész útra, amelyen az Úr, a te Istened negyven esztendőn át vezetett a pusztában, hogy megsanyargasson és próbára tegyen, s így nyilvánvalóvá legyen, mi forog szívedben: vajon megtartod-e parancsait vagy nem? Éhínséggel sanyargatott téged és eledelül mannát adott neked, amelyet nem ismertél sem te, sem atyáid, hogy megmutassa neked, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik. fel ne fuvalkodjék szíved, s meg ne feledkezzél az Úrról, a te Istenedről, aki kihozott téged Egyiptom földjéről, a rabszolgaság házából. Hogy vezéred volt a nagy és rettenetes pusztán, amelyben tüzes leheletű kígyó, skorpió és kiaszott föld volt, és egy szemernyi víz sem. Aki forrást fakasztott neked a kemény sziklából, s atyáid által nem ismert mannával etetett téged a pusztában, s miután megsanyargatott és próbára tett, végül megkönyörült rajtad.

1Kor 10,16-17

Az áldás kelyhe, amelyet megáldunk, nem Krisztus vérében való részesedés? És a kenyér, amelyet megtörünk, nem Krisztus testében való részesedés? Mert egy kenyér, egy test vagyunk sokan, hiszen mindnyájan egy kenyérből részesülünk.

Jn 6,51-58

Én vagyok az élő kenyér, amely a mennyből szállt alá. Ha valaki ebből a kenyérből eszik, örökké él. A kenyér pedig, amelyet majd én adok, az én testem a világ életéért. Vitatkozni kezdtek erre a zsidók egymás közt, és ezt kérdezték: ,,Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?” Jézus azt felelte nekik: ,,Bizony, bizony mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet tibennetek. De aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem valóságos étel, és az én vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne. (...)


Olyannyira öntudatlan és hálátlan életet élünk, hogy Istennek meg kell engednie, hogy mérges kígyók és skorpiók lakta nagy és félelmetes pusztán és víztelen sivatagon át vigyen az utunk, különben nem is vágyakoznánk utána. Azért hagyja, hogy éhezzünk, hogy rá gondoljunk, hogy vágyakozzunk utána. Isten nem azt akarja, hogy tékozló fiú legyünk, hogy távol kerüljünk menyegzős asztalától, hanem hogy elemi erővel éhezzünk szeretetére, hogy semmit se kívánjunk rajta kívül, hogy semmi másra ne éhezzünk, csak az ő kenyerére, az ő szent Fiának feltámadt életére. Az Eucharisztia vételére az a legalkalmasabb állapot, ha éhezünk Istenre, ha szomjazunk Jézus szeretetére, ha olyan intimitás után kívánkozunk, amelyet ember nem képes megadni, csak Isten Lelke.

Az Oltáriszentség a vágyak emberének való, a lelkileg intelligensnek, aki felismeri apró emberi vágyai mögött azt a mélyebb vágyakozást, amelyet egyedül Isten tud betölteni. A szentáldozás beavatás a végtelen örök életbe, ahol egész életünk a Szentháromság egy Istenből fog táplálkozni. A szentáldozás felszakítja e világ színfalait, és az örök élet vidékeire ragad el, ahol Jézus Krisztus lesz az életünk. Az egész kozmosz élni kezd, minden róla beszél, minden hozzá vezet. Úgy szemléljük a fákat, a csillagokat, a hegyoldalban kanyargó elhagyatott ösvényt, a csendes délutáni tájat, mint aki végre valóban szerelmes, és az is marad örökre. Ez a legmagasabb szintű létmód, amelyet elérhet az ember itt a földön.

A legméltóságosabb Oltáriszentségben jelenlévő Urunk, Jézus Krisztus, adj nekünk égő szomjúságot szereteted után! Segíts, hogy az áldozás perceiben figyelmes lélekkel, szívünk legszemélyesebb hangján és legbensőségesebb érzéseivel szóljunk Hozzád, s kegyelmi jelenlétedben megmaradva áldozástól áldozásig éljünk, amíg csak el nem jössz értünk, és magaddal nem viszel bennünket, hogy örökre Veled legyünk.

2017. június 17., szombat

Évközi 10. hét

2Kor 5,14-21

Krisztus szeretete sürget minket. Azt gondoljuk ugyanis, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor valamennyien meghaltak; és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, már ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt. Mi tehát mostantól fogva senkit sem ismerünk test szerint. És ha Krisztust test szerint ismertük is, most már nem úgy ismerjük. Ezért aki Krisztusban van, új teremtmény; a régiek elmúltak, s íme, újak keletkeztek. Mindez pedig Istentől van, aki Krisztus által kiengesztelt minket önmagával, és nekünk adta a kiengesztelés szolgálatát. Mert Isten volt az, aki Krisztusban kiengesztelte magával a világgal, úgyhogy nem számította be bűneinket, és ránk bízta a kiengesztelés igéjét. Mi tehát Krisztus követségében járunk, s maga Isten buzdít általunk. Krisztusért kérünk tehát benneteket, engesztelődjetek ki Istennel! Ő azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őáltala.

Mt 5,33-37

Szintén hallottátok, hogy azt mondták a régieknek: ,,Ne esküdj hamisan, hanem add meg az Úrnak, amire esküdtél!” Én viszont azt mondom nektek, hogy egyáltalán ne esküdjetek: se az égre, mert az az Isten trónja, se a földre, mert az az ő lábainak zsámolya, se Jeruzsálemre, mert az a nagy király városa. A fejedre se esküdj, mert egyetlen hajszáladat sem tudod fehérré vagy feketévé tenni. Legyen a ti beszédetek: igen, igen, nem, nem; ami ezeknél több, a gonosztól van.


Nem egymásnak kellene élnünk, egyik Krisztus-hívő a másiknak? Nem, mert ez csak következmény, és nem forrás. Az ősbűn következményeként az lett számunkra természetes, hogy önmagunknak éljünk, akár durván és másokat letiporva, akár elegánsan álcázva önzésünket, nemegyszer vallásos mezbe bújtatva. Ebből a bűnös és egészségtelen önközpontúságba ágyazottságunkból radikálisan és eredményesen egyedül Krisztus képes kiszakítani, aki Isten szeretetével szeret minket. Az ő irántunk való szeretetének nem kell tisztulnia, sem növekednie.

Mert az a szeretet, amely nem egészen tiszta és nem elég mély, megijeszthet bennünket. A bőrünkön, a szívünkben, testestül-lelkestül érezzük, ha a ránk irányuló szeretet önzéstől, birtoklástól, állhatatlanságtól sebzett. Ez aztán azt is előidézheti, hogy gyorsan visszahúzódunk csigaházunkba, s megpróbálunk saját magunk szeretetet adni magunknak – ez azonban nem más, mint a biztos önmagunkba fulladás kezdete. Aki viszont engedi, hogy feltáruljon előtte Krisztus szeretete a maga méreteinek teljességében, az megragadottá válik, s megérzi az ebből a hasonlíthatatlan szeretetből fakadó sürgetést. Nem őrült munkaláz ez, türelmetlen igyekvés hanem szerelmes sürgetés – egy soha nem sejtett, de már jelenvaló új világból érkező hang édes szólítása, egy tekintet, egy tiszta arc csendes ragyogása.

Urunk Jézus, a Te irántunk való szereteted sem nem tisztul, sem nem növekszik vagy csökken, hanem szüntelen intenzitással árad felénk öröktől fogva és mindörökké. Mégis, e szeretet mélységes valósága csak fokozatosan tárul fel előttünk, mert ha egyszerre szembesülnénk vele, megijednénk tőle, és talán el sem bírnánk viselni. Kérünk, segíts kegyelmeddel, hogy miközben egyre többet ismerünk meg végtelen szereted magasságából és mélységéből, egyre jobban Neked éljünk, s a kisebb, de esetleg fényesebb lánggal égő szereteteket mind a Te örökkön izzó
szeretetedben tisztítsuk meg.