2017. október 19., csütörtök

Évközi 28. hét

Róm 3,21-29

Most azonban Isten igazsága nyilvánvaló lett, függetlenül a törvénytől. A törvény és a próféták tanúságot tesznek róla. Isten igazságát ugyanis a Jézus Krisztusban való hit által nyerik el mindazok, és száll mindazokra, akik hisznek benne; különbségtétel ugyanis nincsen. Mert mindnyájan vétkeztek, és nélkülözik Isten dicsőségét, s így megigazulnak ingyen az ő kegyelméből a megváltás által, amely Jézus Krisztusban van, akit Isten rendelt hit által való engesztelésül az ő vére által, hogy így kimutassa a maga igazságát, miután eltűrte az előző idő bűneit Isten béketűrésével, hogy kimutassa – mondom – a maga igazságát a mostani időben, s hogy ő maga igaz legyen, s igazzá tegye azt, aki Jézus Krisztus hitéből való. (...)

Lk 11,47-54

Jaj nektek, mert síremlékeket emeltek a prófétáknak, atyáitok pedig megölték őket. Ezáltal tanúsítjátok, hogy egyetértetek atyáitok tetteivel; mert azok megölték őket, ti pedig a sírjaikat építitek. Azért mondta Isten bölcsessége is: Prófétákat és apostolokat küldök hozzájuk, de közülük egyeseket megölnek és üldöznek, hogy számon lehessen kérni e nemzedéktől minden próféta vérét, amelyet kiontottak a világ kezdetétől, Ábel vérétől Zakariás véréig, aki az oltár és a templom között veszett el. Bizony, mondom nektek: számon fogják kérni mindezt ettől a nemzedéktől. Jaj nektek, törvénytudók! Mert elvettétek a tudás kulcsát, magatok nem mentetek be, s a bemenőket is megakadályozzátok.” Amikor kiment onnan, az írástudók és a farizeusok nagyon felháborodtak, és sok mindenről kezdték őt faggatni, leskelődtek utána, hogy szavaiban megfogják.


Nem baj, ha valakinek kérdései vannak a hittel, a vallással vagy a Szentírás egyes kijelentéseivel kapcsolatban. Gyanús azonban az a kérdező, aki minduntalan a kényes kérdésekkel hozakodik elő, csak úgy sorolja azokat, sokszor minden összefüggés nélkül. Lehet, hogy ezzel csupán a vallási témákban való otthonosságát akarja bizonygatni, de legtöbbször a kérdések özönét mint pajzsot tartja maga elé, hogy Isten igéje meg ne érinthesse szívét. És innen már csak egy lépés, hogy védekezésből ellentámadásba menjen át, mintha magát Istent akarná következetlenségen rajtakapva sarokba szorítani. A kérdésekből provokáció vagy számonkérés, szemrehányás lesz, úgyhogy megfelelni rájuk teljességgel reménytelen. Ezért ahogy az őserdőt behálózó indák áthatolhatatlan szövevényével szemben csak a bozótvágó kés segít, úgy e kérdéseket is a gyökerüknél kell elvágni.

A pusztai atyák egyikéről feljegyezték, hogy amikor egy híres teológus kereste fel, és különböző vallási kérdéseket tett fel neki, ő egyetlen szót sem felelt. Amikor tanítványa kissé szemrehányóan kérdőre vonta, miért nem méltatta szóra a nagyhírű tudóst, a remete így válaszolt: „Nem értek én a teológiai kérdésekhez. Kérdezett volna csak a kísértésekről meg a bűnökről, arról tudtam volna neki mit mondani.” Vianneyi Szent János módszere is hasonló volt: amikor valaki vallási problémákkal kereste fel, hogy vitatkozzon vele, ő győzködés helyett felszólította, hogy őszintén gyónjon meg.

Urunk, Jézus Krisztus, adj, kérünk, alázatot és őszinte töredelmet, hogy bűnbánatot tartva megnyissuk szívünket a Te igéd előtt, s így kérdéseinkre, melyeket logikai-értelmi úton oly régóta hiába próbáltunk megválaszolni, a Te Szentlelked megvilágosító kegyelméből megkapjuk az isteni választ, mely megvilágosítja szívünk sötétségét, megtérésre és életünk jobbá tételére vezet.

2017. október 18., szerda

Szent Lukács evangélista

2Tim 4,9-17a

Siess, jöjj hozzám mielőbb! Démász ugyanis elhagyott a világ szeretete miatt, és elment Tesszalonikibe, Krescensz Galáciába, Títusz pedig Dalmáciába. Egyedül Lukács van velem. Márkot is vedd magadhoz, és hívd el: jó hasznát tudom venni a szolgálatban. Tichikuszt elküldtem Efezusba. A köpenyemet, amelyet Troászban Karpusznál hagytam, arra jöttödben hozd magaddal, úgyszintén a könyveket is, de legfőképpen a pergameneket. A rézműves Alexander sok rosszat tett velem; az Úr majd megfizet neki tettei szerint. Te is óvakodj tőle, nagyon ellene szegült ugyanis szavainknak. Első védekezésem alkalmával senki sem volt mellettem, mindenki cserbenhagyott – ne tudassék be nekik! De az Úr mellém állt, és erőt adott nekem, hogy az igehirdetés befejeződjék általam, s tudomást szerezzen róla az összes pogány. Ezért megszabadultam az oroszlán torkából.

Lk 10,1-9

Ezek után az Úr kiválasztott más hetvenkettőt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahova menni készült. Azt mondta nekik: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek azért az aratás Urát, küldjön munkásokat az aratásába. Menjetek! Íme, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek erszényt, se tarisznyát, se sarut, és az úton senkit se köszöntsetek. Ha valamelyik házba bementek, először ezt mondjátok: „Békesség e háznak!” Ha a békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek; ha pedig nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, egyétek és igyátok, amijük van, mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról-házra. Ha valamelyik városba betértek, és ott befogadnak titeket, egyétek, amit elétek tesznek. Gyógyítsátok meg az ott lévő betegeket, és mondjátok nekik: „Elközelgett hozzátok az Isten országa.”


Sajátos öröm felfedezni Urunk egy-egy szavában, cselekedetében, hogy azzal mintha épp a mi utunkat, hivatásunkat jelölné ki. Így lehetett Szent Lukács Jézusnak a mai Evangéliumban hallott szavaival, melyek többszörösen is neki szóltak. Szent Pál társaként sokat utazott az evangélium érdekében; átélhette a kiszolgáltatottságot, az evangéliumi szegénységet, de azt is, hogy mit jelent a krisztusi békesség hordozójának és hírnökének lenni. Mint orvos különösen is magára vonatkozónak érezhette a felhívást: „Gyógyítsátok meg a betegeket!”

A mai Szentleckéből – mely tele van hétköznapi dolgokkal, esetlegességekkel s Szent Pál férfiasan visszafogott panaszkodásával amiatt, hogy a hozzá legközelebb állók, közvetlen munkatársai is cserben hagyták és fájdalmat okoztak neki – nyilvánvaló, hogy az ősegyház élete sem volt tiszta, felhőtlen idill. Isten országa sem akkor, sem most nem emberi gyarlóságoktól mentes, szép, felhők feletti világ, hanem bennünk és köztünk épülő valóság, melyet a mi erőfeszítéseink és gyengeségeink, elviselt és önként vállalt szenvedéseink is alakítanak. Az Úr pedig nemcsak titokzatos jelenlétével, belső vigasztalásával van segítségünkre, hanem azok által is, akiket mellénk rendelt, s akik hűséges ragaszkodásukkal tartják bennünk a lelket a nehéz időkben. A mai ünnepen adjunk hálát azért, hogy kegyelmével mellettünk is ott áll az Úr, és evangéliumával Szent Lukács.

Urunk Jézus, köszönjük Neked, hogy miközben Szent Lukács és a többi evangélista írásait olvassuk, s az elmélkedés folyamán ítéleted alá helyezzük életünket, magunkon érezhetjük a Te szelíd és irgalmas tekintetedet; miközben megtanuljuk, hogy Nélküled senkik és semmik vagyunk, arról is tapasztalatot szerzünk, hogy megnyugtató és igaz békességet adó jóváhagyásoddal elismered gyatra, de hűséges fáradozásunkat. Szent Lukács közbenjárására add meg, kérünk, kegyelmesen, hogy a Te küldötteidként mi is egész életünkkel az isteni irgalmasság hírnökei lehessünk.

2017. október 17., kedd

Évközi 28. hét

Róm 1,16-25

Nem szégyellem ugyanis az evangéliumot, mert Isten ereje az mindenkinek az üdvösségére, aki hisz, elsősorban a zsidónak, aztán a görögnek. Mert Isten igazsága nyilvánul meg benne, amely a hitből hitre vezet, amint írva van: „Az igaz a hitből él.” Isten haragja megnyilvánul az égből azoknak az embereknek minden gonoszsága és igazságtalansága fölött, akik igazságtalansággal elfojtják az isteni igazságot. Amit ugyanis tudni lehet Istenről, azt világosan ismerik, mert Isten kinyilvánította nekik. Hiszen azt, ami láthatatlan benne: örök erejét, valamint istenségét tapasztalni lehet a világ teremtése óta, mert az értelem a teremtmények révén felismeri. Éppen ezért nincs mentség számukra, mivel ők, bár megismerték Istent, nem dicsőítették őt mint Istent, és nem adtak hálát neki, hanem üressé váltak gondolataikban, és sötétség borult oktalan szívükre. Bölcseknek mondogatták magukat, és esztelenek lettek, fölcserélték a halhatatlan Isten dicsőségét halandó embereknek, sőt madaraknak, négylábúaknak és csúszómászóknak a képmásával. Ezért Isten átadta őket szívük vágya szerint a tisztátalanságnak, hogy maguk becstelenítsék meg testüket, mint olyanok, akik felcserélték Isten igazságát a hazugsággal, és inkább tisztelték és szolgálták a teremtményt, mint a Teremtőt, aki áldott mindörökké. Ámen.

Lk 11,37-41

Miközben beszélt, egy farizeus megkérte, hogy ebédeljen nála. Ő bement hozzá, és asztalhoz ült. A farizeus pedig megütközött magában, amikor látta, hogy evés előtt nem mosott kezet. Ekkor az Úr azt mondta neki: „Ti farizeusok ugye megtisztítjátok a pohár és tányér külsejét? A bensőtök azonban tele van rablással és gonoszsággal. Esztelenek! Aki a külsőt alkotta, nem az alkotta azt is, ami benne van? Ami bennetek van, abból adjatok alamizsnát, és akkor minden tiszta lesz számotokra.”


A külső és belső tisztaság szembeállítása a mai Evangéliumban nem a természetes piszoktól, illetve a lelki szennytől való megtisztulás ellentéte, hiszen a farizeusok által oly aprólékosan betartott tisztasági előírások rituális jellegűek voltak. Nem egészségi okokból mosták meg kezüket és tartották tisztán az edények külsejét, hanem mert nem akartak tisztátalanná válni azáltal, hogy tiltott dolgot érintettek, vagy hogy egy tisztátlan ember keze nyoma edényeiken maradt. Jézus nyíltan nem ítéli el ezt a mózesi törvényből eredő szokást, de már azzal is felhívja a figyelmet elégtelen voltára, hogy ő maga elhanyagolja az étkezés előtti rituális kézmosást. Amikor pedig ezzel megütközést vált ki vendéglátójából, nyíltan meg is mondja, mi a kifogása ezzel a farizeusi gyakorlattal szemben: az, hogy érintetlenül hagyja a szívet.

Ahogy a farizeus és a vámos imájáról mondott példabeszédből is kiderül, a törvény aprólékos betartása nem ad megigazulást, ráadásul veszélye, hogy a tisztaság tudatához vezet, olyan fensőbbrendűségi érzéshez, amely a valódi megtisztulás legfőbb akadálya. Igazi megtisztulás csak belülről fakadhat, s nem a többi embertől való elkülönüléssel, hanem éppen a szívbéli feléjük fordulás, az irgalmasság cselekedetei által. Az alamizsnálkodás egymaga ugyan nem tesz szentté, de aki kitart az érdek nélküli szeretetben, aki viszonzás várása nélkül szétosztja javait, idejét, energiáját a rászorulók közt, az alkalmassá válik arra, hogy Isten kegyelme megragadja, és elvezesse őt a szív tisztaságára.

Urunk Jézus, óvj meg a hamis tisztaságtudattól, s attól, hogy nyíltan vagy titokban ítélkezzünk mások felett. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy ítélkezés és okoskodás helyett észrevegyük, amikor valakivel észrevétlenül jót tehetünk, és az irgalmasság cselekedetei által ne csupán erkölcsösebbé, szociálisan érzékenyebbé váljunk, hanem belülről formálódjunk át a Te szíved szerinti emberekké.

2017. október 16., hétfő

Évközi 28. hét

Róm 1,1-7

Pál, Jézus Krisztus szolgája, meghívott apostol, akit Isten kiválasztott evangéliuma számára – amelyet Isten előre megígért a szent iratokban prófétái által Fiáról, Jézus Krisztusról, a mi Urunkról, aki testileg Dávid nemzetségéből született, de akit a szentség Lelke szerint, a halálból való föltámadás által Isten hatalmas Fiául rendelt; s aki által kegyelmet és apostoli megbízást kaptunk minden néphez, hogy engedelmeskedjenek a hit által az ő nevének dicsőségére – ezek közé tartoztok ti is, Jézus Krisztus meghívottjai –, Isten összes szeretteinek, akik Rómában vannak, a meghívott szenteknek. Kegyelem és békesség nektek Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól!

Lk 11,29-32

Amikor a tömeg összesereglett, így kezdett beszélni: „Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Jelet kíván, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Mert amint Jónás jel volt a niniveiek számára, az Emberfia is az lesz ennek a nemzedéknek. Dél királynője felkel majd az ítéleten e nemzedék embereivel, és elítéli őket, mert ő eljött a föld széléről, hogy meghallgassa Salamon bölcsességét, és íme, nagyobb van itt Salamonnál. A ninivei férfiak felállnak majd az ítéleten e nemzedékkel, és elítélik, mert ők Jónás szavára bűnbánatot tartottak; és íme, nagyobb van itt Jónásnál.


A mai Szentleckében a Római levél kezdő sorait olvassuk. Első hallásra semmi különös nincs benne, csupán a szokásos bemutatkozás és köszöntés, ám a feladó és a címzett meghatározása a mi számunkra is igen lényeges üzenetet hordoz. A bemutatkozásban az Apostol Jézus Krisztus (rab)szolgájának nevezi magát. Az eredetileg a legalantasabb állapotot kifejező szó ebben a szókapcsolatban olyan fényt nyer, amely mellett a hatalmasok és kiváltságosok, de még a császár címe és rangja is elhalványul. A levél címzettjeit pedig Isten szeretteinek és meghívott szentjeinek nevezi, ami két dolog miatt is fontos. Az egyik, hogy nem az az elsődleges, hogy ők szeretik Istent, hanem hogy Isten szereti őket. Ez végtelenül több, hiszen krisztusi létmódunk abban áll, hogy megismertük, elfogadtuk, és nap nap után be is fogadjuk Isten szeretetét. A másik, hogy nem elég jó katolikusnak lennünk, hanem szentté kell válnunk. Ehhez képest mellékes, hogy hol, milyen életállapotban vagyunk, mi a munkánk és mások hogyan értékelnek minket. Fel kell szabadulnunk mindettől, és a szentségre meghívott ember életét kell élnünk.

Elmondhatjuk-e mi is magunkról, hogy Jézus Krisztus szolgái vagyunk? Állapotbeli kötelességeink végzése, beszédünk, gondolataink és vágyaink erről tanúskodnak-e? Vagy időnként fellázadunk Krisztus uralma ellen, s megtagadjuk Urunkat, méltatlanná válva bizalmára, és kiérdemelve a világ megvetését?

Urunk Jézus, aki nagyobb vagy Salamonnál és nagyobb Jónásnál, hálát adunk Neked, hogy Hozzád tartozhatunk s hogy a Te szolgáid lehetünk. Köszönjük, hogy nem jól fizető állást, magas pozíciót, de még csak nem is egy értékes és szép vallást kínálsz nekünk, hanem arra hívsz, hogy napról napra egyre jobban Veled egyesült életet éljünk. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy egész egzisztenciánkkal igent mondjunk a szentségre szóló meghívottságunkra, s így alkalmassá váljunk arra is, hogy meghívott apostolokként küldetést bízzál ránk testvéreink között.

2017. október 15., vasárnap

Évközi 28. vasárnap

Iz 25,6-10a

Készít majd a Seregek Ura minden népnek ezen a hegyen zsíros lakomát, lakomát színborokból, zsíros, velős falatokból, letisztult színborokból. Ezen a hegyen leveszi a leplet, a leplet, amely minden népre ráborult, és a takarót, amely minden nemzetre ráterült. Az Úr Isten eltávolítja örökre a halált, és letörli a könnyet minden arcról, népe gyalázatát elveszi az egész földről. (…)

Fil 4,12-14

Tudok szűkölködni és tudok bővelkedni is; mindenütt mindent megszoktam: tudok jóllakni is, éhezni is, bővelkedni és nélkülözni is. Mindenre képes vagyok abban, aki nekem erőt ad. Mégis jól tettétek, hogy társaim lettetek nyomorúságomban.

Mt 22,1-14

Ezután Jézus újra beszélni kezdett, és ismét példabeszédekben szólt hozzájuk: ,,Hasonló a mennyek országa egy királyhoz, aki menyegzőt készített fiának. Elküldte szolgáit, hogy hívják el a meghívottakat a menyegzőre, de azok nem akartak eljönni. Ekkor más szolgákat küldött ezekkel a szavakkal: ,,Mondjátok meg a meghívottaknak: Íme, a lakomát elkészítettem, ökreimet és hizlalt állataimat levágtam, minden készen van. Jöjjetek a menyegzőre. De azok nem törődtek vele. Elmentek, egyik a földjére, a másik az üzlete után, a többiek pedig megragadták a szolgáit, gyalázatokkal illették és megölték. (…) Amikor a király bement, hogy megnézze az asztalnál ülőket, észrevett ott egy embert, aki nem volt menyegzős ruhába öltözve. Azt mondta neki: ,,Barátom, hogyan jöttél be ide menyegzős ruha nélkül?” Az nem szólt semmit. Erre a király azt mondta a felszolgálóknak: ,,Kötözzétek meg kezét-lábát és dobjátok ki őt a külső sötétségre. Lesz majd ott sírás és fogcsikorgatás! Mert sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak.”


Miért van az, hogy az ember, aki szíve mélyén vágyakozik az igazi és örök ünnepre, nem megy el arra a lakomára, amelyet a király rendez a fiának, vagyis az Atyaisten az ő megtestesült Fiának, Jézus Krisztusnak a Szentlélekben? Mi készteti arra a meghívottakat, hogy erőszakos módon nekiessenek a meghívást közvetítő szolgáknak, és hogyan lehetséges az, hogy menyegzős ruha nélkül állít be valaki a lakomára?

A bűnbeesett Ádám fiainak tragikus egyensúlyvesztése és aránytévesztése ez, melynek folytán kétségbeesetten védekezünk életünk igazi, Isten által elképzelt beteljesedése ellen. Ennek egyik formája, hogy saját magunk próbálunk meg ünnepet rendezni nélküle, a másik pedig, hogy ugyan elfogadjuk tőle a menyegzőre szóló meghívást, de csak tessék-lássék teszünk eleget neki, anélkül, hogy komolyan készülnénk rá. Figyeljük meg, hogyan termeli ki magából az Isten nélküli civilizáció az ellenünnepet, az Isten készítette lakoma tragikus karikatúráját, a mindent profanizáló, csiklandozó gyönyörökre éhes és öntudatvesztésig hajtott, vad orgiát. A reményét vesztett emberiség kétségbeesett és kegyetlenül unalmas dáridója ez. A robotolás, az üzlet, a mindennapi hajtás a pénzért efelé tart és ezt készíti elő: az orvul növekvő, mindennek a hiábavalóságát feltáró egzisztenciális unatkozás szünnapjait, amikor az emberi mivoltunkból kivetkőzött „ünneplők” leisszák magukat és egymásnak esnek, hogy fékevesztett dorbézolásuk után émelygős másnaposságra és rémisztő ürességre ébredjenek. Mennyire más az igazi ünnep, melyet tiszta öröm és „a Lélek józan mámora” hat át, melynek másnapja üde tavaszi reggel friss levegővel, madárdallal és kék éggel, jó szellemi-lelki közérzettel és hatalmas tetterővel!

Urunk Jézus, Te vagy minden ünneplésünk végső oka és célja, akiért, aki által és akiben az Atya megteremtette a világmindenséget s benne minket, a Te képedre és hasonlóságodra. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy akár eszünk, akár iszunk, azt mindig Irántad való hálaadással tegyük, s örömmel készüljünk az örök Ünnepre, a minden vágyunkat betöltő, menyegzős lakomádra.

2017. október 14., szombat

Évközi 27. hét

Joel 4,12-21

Keljenek fel, jöjjenek fel a nemzetek Jozafát völgyébe, mert ott ülök ítéletet körös-körül minden nemzet felett. Eresszétek neki a sarlót, mert megérett a vetés; jöjjetek, jöjjetek taposni, mert tele van a sajtó, túláradnak a sajtók, mivel megsokasodott az ő gonoszságuk. Népek népek után jelennek meg a Döntés völgyében, mert közel van az Úr napja a Döntés völgyében! Nap és hold elsötétednek, és a csillagok visszatartják fényüket. És bömböl az Úr Sionról, és hallatja szavát Jeruzsálemből; és megrendül az ég és a föld, de népének menedék az Úr, és Izrael fiainak erősség. Akkor majd megtudjátok, hogy én, az Úr vagyok a ti Istenetek, aki szent hegyemen, a Sionon lakom; és Jeruzsálem szent lesz, és idegenek nem vonulnak át többé rajta. És azon a napon a hegyek édes musttól csepegnek, s a halmokon tej folyik. Júda minden patakjában víz ömlik, forrás fakad az Úr házából, és megöntözi a Tövisek völgyét. Egyiptom pusztasággá lesz, és Edom kietlen sivataggá, mert gonoszságot cselekedtek Júda fiai ellen, és ártatlan vért ontottak földjükön. De lakott lesz majd Júda mindörökké, és Jeruzsálem nemzedékről-nemzedékre. Megbosszulom vérüket, nem hagyom büntetés nélkül. És az Úr majd a Sionon lakik.

Lk 11,27-28

Történt pedig, hogy amikor ezeket mondta, a tömegből felkiáltott egy asszony: „Boldog a méh, amely hordozott, és az emlők, amelyeket szoptál!” Erre ő azt mondta: „De még boldogabbak azok, akik Isten szavát hallgatják, és megtartják azt!”


Jézus nem utasítja el a tömegből felkiáltó asszony dicséretét, de magasabb szintre emeli, és tágasabb horizontot ad neki: a testi összetartozás helyett a lelki kapcsolatot hangsúlyozza, s a felkiáltást felhívássá formálja át. Hiszen mindnyájan arra vagyunk hivatva, hogy az evangélium szavain keresztül szívünkbe fogadjuk és hordozzuk Krisztust. Új élet kezdete ez bennünk, mely egyre növekszik és mind nagyobb teret kíván, s úgy programoz át belülről, ahogy a fejlődő magzat az édesanya szervezetét. Továbbá az a hivatásunk, hogy – amint Szent Ferenc atyánk tanítja – „szent cselekvéssel, melynek példaként kell mások előtt világoskodnia, világra szüljük őt”. A világnak Krisztusra van szüksége, s nekünk kell vele újra megajándékoznunk a reményvesztett emberiséget. Nem zárhatjuk be magunkba, hanem a kellő időben engednünk kell napvilágra jönni, mint az újszülöttet – még ha ez bizony fájdalommal jár is. S amint az asszony sem csupán a szülés által válik igazi anyává, hanem azzal, hogy táplálja gyermekét és gondoskodik róla, nekünk sem szabad megelégednünk pusztán a Krisztusról tanúskodó szavakkal és jócselekedetekkel, hanem szívvel-lélekkel át is kell adnunk magunkat neki.

Íme, milyen csodálatos titok az anyaság! Legfeljebb a papi hivatás fogható hozzá (s a kettő közt több a rokonság, mint talán gondolnánk). És mint ahogy mindnyájan részesülünk Krisztus egyetemes papságában, az anyaságra is valamennyien meghívást kaptunk. Szent Pál átérezte, mivel jár ez, amikor így írt: „... fiacskáim, akiket fájdalommal szülök újra, míg Krisztus kialakul bennetek.”

Urunk Jézus, köszönjük Neked, hogy a mai Evangéliumon keresztül felragyogtatod nekünk keresztény életünk anyai dimenzióját. Köszönjük Neked Szűz Máriát, a testi-lelki anyaság tökéletes mintáját, aki boldog, mert Téged, az Isten egyszülött Fiát méhében hordozhatott és tejével táplálhatott, és még boldogabb, mert a Rólad és Tőled hallott igéket szívében forgatta és életre váltotta. Az ő példájára és anyai közbenjárására add meg kegyelmesen, hogy mi is mind jobban befogadjunk életünkbe Téged, engedve, hogy minden emberi elgondolást Isten tervei szerint átprogramozó jelenléted belülről átalakítson és hűséges tanítványoddá tegyen minket.

2017. október 13., péntek

Évközi 27. hét

Joel 1,13-15; 2,1-2

(...) Bizony közel van az Úr napja, és mint pusztulás jön a Hatalmastól! Fújjátok meg a harsonát Sionban, fújjatok riadót szent hegyemen, rendüljön meg az ország minden lakója, mert jön az Úr napja; mert közel van! Jön a sötétség és a homály napja, a felhő és a vihar napja, mint a hegyekre boruló szürkület, jön egy nagyszámú és erős nép. Nem volt hozzá hasonló ősidőktől fogva, s utána sem lesz többé nemzedékek nemzedékén át!

Lk 11,15-26

De közülük néhányan így szóltak: „Az ördögök fejedelme, Belzebub által űzi ki az ördögöket.” Mások pedig égi jelet kértek tőle, hogy kísértsék. Ő azonban látta gondolataikat, és ezt mondta nekik: „Minden ország, amely önmagával meghasonlott, elpusztul, és ház házra omlik. Ha tehát a sátán meghasonlott önmagával, hogyan állhat fenn az ő országa? Azt mondjátok, hogy én Belzebub által űzöm ki az ördögöket. De ha én Belzebub által űzöm ki az ördögöket, a ti fiaitok ki által űzik ki? Ők lesznek tehát a ti bíráitok. De ha én Isten ujjával űzöm ki az ördögöket, bizonyára elérkezett hozzátok az Isten országa. Amikor az erős fegyverrel őrzi a házát, biztonságban van a vagyona. De ha nála erősebb jön, legyőzi őt, elveszi összes fegyverzetét, amelyben bízott, és elosztja zsákmányát. Aki nincs velem, ellenem van, s aki nem gyűjt velem, az szétszór. Mikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, víz nélküli helyeken jár és nyugalmat keres; mivel azonban nem talál, így szól: „Visszatérek házamba, ahonnan kijöttem”. Amikor megérkezik, kisöpörve találja azt és fölékesítve. Akkor elmegy, magához vesz hét más lelket, magánál gonoszabbakat, bemennek, és ott laknak. Annak az embernek az állapota pedig rosszabb lesz, mint volt.”


Joel próféta a Krisztus előtti 4. században ugyanazt látja, amit napjainkban is tapasztalhatunk: vallási ernyedtséget és hazugságtól, visszaélésektől fertőzött közéletet. A próféta azért láthatja meg a jövőt, mert a mélybe néz: az emberi élet feneketlen kútjába tekint bele, s a jelen napjai, romboló tendenciái mögött megpillantja az ítélet sötét felhőit, melyek majd csak a távoli jövőben lesznek mindenki számára nyilvánvalók. Mert mindaz, ami Isten akaratából valaha bekövetkezik, csírájában már most is jelen van, s ennek józan felismerésére mindnyájan képességet kaptunk, hiszen mindnyájan Isten képére és hasonlatosságára teremtettünk.

A próféta ezért hatalmas, Istentől kapott erővel a végítélet ténye elé állítja a népet. Hiszen ha nem lenne végső megméretés és igazságszolgáltatás, akkor minden viszonylagossá válna, s a jelen elvesztené irányát. Ha nem lenne végső ítélet a jó és a rossz felett, elszabadulhatnának a legvadabb ösztönök és a legkáromlóbb istentelenség. De hogy az ember számára létezik a jó és a rossz kategóriája, méghozzá nemcsak az egyén saját érdekeinek szintjén, hanem egyetemes érvénnyel, azt bizonyítja, hogy a végítélet jelenvaló realitás. Ezért csak ezzel a látásmóddal és a hozzá illő magatartással lehetséges megújítani a vallási és társadalmi életet.

Urunk, Jézus Krisztus, kérünk, hogy jelenlétedben, mely elítéli a bűnt, és békességgel jutalmazza a jót, rádöbbenjünk, hogy az abszolút jövő, a világ utolsó napja szívünk legmélyén már jelen van. Segíts kegyelmeddel, hogy nap mint nap őszinte lelkiismeret-vizsgálatot tartva álljunk színed elé, s mindennapjainkat a Te megfellebbezhetetlen jóságod erőterébe helyezzük.