2019. március 21., csütörtök

Nagyböjt 2 . hete

Jer 17,5-10

(…) „Én, az Úr, kikutatom a szívet, megvizsgálom a veséket, hogy megfizessek kinek-kinek az útja szerint, cselekedeteinek gyümölcse szerint.”

Lk 16,19-31

Volt egyszer egy gazdag ember. Bíborba, patyolatba öltözködött, és mindennap fényes lakomát rendezett. Volt egy Lázár nevű koldus is, aki ott feküdt a kapuja előtt, tele fekéllyel. Szeretett volna jóllakni abból, ami a gazdag asztaláról lehullott, de csak a kutyák jöttek és nyalogatták a sebeit. Történt pedig, hogy meghalt a koldus és az angyalok Ábrahám kebelére vitték. Meghalt a gazdag is és eltemették. Amikor a pokolban kínok között föltekintett, meglátta messziről Ábrahámot és a keblén Lázárt. Ekkor felkiáltott neki:”Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam! Küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét vízbe mártva hűsítse a nyelvemet, mert kínlódom ebben a lángban!” Ábrahám ezt felelte neki: „Fiam! Emlékezz csak vissza, hogy életedben elnyerted javaidat, Lázár pedig ugyanígy a rosszat; ő most itt vigasztalódik, te pedig gyötrődsz. Ráadásul köztünk és köztetek nagy szakadék is van, hogy akik innen át akarnának menni hozzátok, ne tudjanak, se onnan hozzánk ne jöhessen senki.” Erre az így szólt: „Akkor hát arra kérlek, atyám, küldd el őt apám házába, mert öt testvérem van. Tegyen előttük tanúságot, nehogy ők is ide jussanak, a gyötrelmek helyére.” Ábrahám ezt válaszolta: „Van Mózesük és prófétáik, hallgassanak azokra!” Az erre így könyörgött: „Nem úgy, atyám, Ábrahám! De ha a halottak közül megy valaki hozzájuk, bűnbánatot tartanak.” Erre ő azt felelte: „Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, még ha a halottak közül támad is fel valaki, annak sem fognak hinni!”


Mária és Márta testvérének, az evangéliumban szereplő valóságos Lázárnak az esete – sokatmondó a névazonosság! – igazolja Ábrahám példabeszédbeli állítását. Hiszen a János-evangéliumban azt olvassuk, hogy miután Jézus feltámasztotta Lázárt, a főpapok elhatározták, hogy őt is megölik, mivel miatta a zsidók közül sokan hittek Jézusban. Íme, a bizonyság arra, hogy aki nem akar látni, az a legnyilvánvalóbb jelek elől is eltakarja a szemét! A gazdag ember sem csupán azért jutott a kárhozatra, mert jó dolga volt életében, hanem mert észre sem vette a kapuja előtt fekvő koldust. Azaz minden bizonnyal látta – különben honnan ismerte volna? –, csak éppen nem vett róla tudomást.

A szakadék tehát, amelyről Ábrahám beszél, nem a haláluk után keletkezett közöttük, hanem még földi életükben. Kezdetben csupán pár lépés, és a dúsgazdag a mennyországba jutott volna: Lázárhoz kellett volna odamennie, hogy segítsen rajta. Az évek múlásával azonban, ahogy egyre jobban begubózott önzésébe, a szakadék mind mélyebb és szélesebb lett, míg végül haláluk után állandósult, immár áthidalhatatlanul. Lukács evangéliumában különös hangsúly van azon, hogy a gazdagság olyan állapot, mely veszélyezteti az örök üdvösséget, amennyiben a gazdag nem osztja meg javait a rászorulókkal, mert a feleslegnek ő csak kezelője az ínséget szenvedők javára, nem pedig kénye-kedve szerinti ura.

Urunk Jézus, adj nekünk figyelmes fület és készséges szívet, hogy meghalljuk a dúsgazdagról és a szegény Lázárról szóló példabeszédedben a nekünk szóló üzenetet. Ismerjük fel, hogy milyen javakban dúskálunk – legyenek azok anyagi vagy éppenséggel szellemi kincsek –, és legyünk készek megosztani azokat másokkal, akiknek kevesebb vagy éppenséggel semmi sem jutott belőlük. Segíts, hogy a magunk környezetében igyekezzünk áthidalni a szakadékot gazdag és a szegény között a figyelmes szeretet segítőkészségével és nagylelkűségével.

2019. március 20., szerda

Nagyböjt 2. hete

Jer 18,18-20

(…) „Figyelj rám, Uram, és halld meg ellenfeleim hangját! Vajon rosszal szokás-e fizetni a jóért, hogy vermet ástak lelkemnek? Emlékezz rá, hogy színed előtt álltam, hogy javukra szóljak, hogy elfordítsam haragodat róluk!”

Mt 20,17-28

Amikor Jézus fölment Jeruzsálembe, csak a tizenkét tanítványt vette maga mellé. Az úton azt mondta nekik: „Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfiát át fogják adni a főpapoknak és az írástudóknak. Halálra ítélik őt és átadják a pogányoknak, hogy kicsúfolják, megostorozzák és keresztre feszítsék, de harmadnapon föltámad.” Akkor Zebedeus fiainak anyja odament hozzá a fiaival együtt és leborult előtte, hogy kérjen tőle valamit. Jézus megkérdezte: „Mit kívánsz?” Az így válaszolt: „Rendeld el, hogy az én két fiam közül az egyik a jobbodon, a másik a balodon üljön országodban.” Jézus ezt válaszolta: „Nem tudjátok, mit kértek. Tudtok-e inni a kehelyből, amelyből én inni fogok?” Azt felelték neki: „Tudunk!” Ő erre azt mondta nekik: „A kelyhemből ugyan inni fogtok, de azt megadni, hogy a jobbomon vagy a balomon ki üljön, az nem az én dolgom. Az azoké, akiknek Atyám készítette.” Amikor a többi tíz meghallotta ezt, nagyon megharagudott a két testvérre. Jézus azonban magához hívta őket, és így szólt: „Tudjátok, hogy azok, akik a nemzetek fejedelmei, azok uralkodnak rajtuk, és akik nagyok, azok hatalmaskodnak felettük. Köztetek azonban ne így legyen, hanem aki nagy akar lenni köztetek, az legyen a szolgátok, és aki első akar lenni köztetek, az legyen a ti szolgálótok. Hiszen az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.”


Jeremiás próféta és az Úr Jézus sorsa közti hasonlóság több, mint véletlen egybeesés, szép párhuzam: az összefüggés gyökere teológiai mélységekig hatol. Jézus maga említi előképként az Izrael által megölt prófétákat, és visszafelé az időben a sort a történelem első gyilkosságáig, Ábel véréig lehet folytatni. Minden ártatlan ember megölése Krisztus elleni merénylet, így akik Jeremiásra rontanak, Krisztusra emelnek kezet. Jeremiás prófétai működése által az Úr haragját akarta Izrael házáról elfordítani. Jézus viszont halálát is az Isten és ember közti kiengesztelődés szolgálatába állította. Önfelajánlása, megváltó áldozata által az ártatlanul kiontott vér többé nem bosszúért, hanem az Atya irgalmáért kiált.

Mennyire idegen ez bűnös emberi természetünktől, amely önmagától képtelen kiszakadni a bosszú ördögi köréből, és leginkább saját java foglalkoztatja! A Zebedeus-fiak és anyjuk kérése pontosan erről tanúskodik, a többiek méltatlankodása pedig elárulja, hogy ők is ugyanarra vágynak, csak nem merik kimondani. (Hasonlóan a tékozló fiú bátyjához, aki szintén gyáva volt ahhoz, hogy öccse példáját követve elhagyja az atyai házat, de titokban pontosan ugyanarra vágyott, mint az.) Jézus azonban nem adja fel. Előbbi mondanivalóját úgy fogalmazza újra, hogy közben válaszol a tanítványokban felötlő kérdésekre is. Anélkül, hogy megszégyenítené bármelyiküket, kezdi gyökeresen átrendezni értékvilágukat, beavatva őket saját megváltói lelkületébe, mely Isten országa kiváltságosainak lelkülete is.

Úr Jézus Krisztus, tudjuk, hogy akárcsak az apostoloknak, nekünk is még nagyon sokat kell fejlődnünk, hogy Tőled kapott új természetünk szerint élve készek legyünk inni abból a kehelyből, amelyből Neked innod kellett. Add, kérünk, hogy ne csak arra vágyakozzunk, hogy részesei lehessünk a Te dicsőségednek, hanem egyre inkább felismerjük az abban rejlő hasonlíthatatlan örömet, hogy Veled lehetünk a küzdelemben és a szenvedésben is. Segíts, hogy mind jobban áthassa életünket a kiengesztelődés művének munkálása, mely az igazi öröm és megdicsőülés kezdete itt a földön.

2019. március 19., kedd

Szent József

2Sám 7,4-5a.12-14a.16

Íme, azonban még az éjjel szózatot intézett az Úr Nátánhoz, ezekkel a szavakkal: „Eredj, s mondd szolgámnak, Dávidnak: Ezt üzeni az Úr: Hát te házat akarsz építeni nekem lakásul? Amikor ugyanis letelnek napjaid, s aludni térsz atyáidhoz, felemelem utánad ivadékodat, aki ágyékodból származik, s megszilárdítom királyságát. Ő fog házat építeni nevemnek, s én megszilárdítom királysága trónját mindörökre. Atyja leszek neki, s ő fiam lesz nekem: ha valami gonoszat cselekszik, megfenyítem őt az emberek vesszejével, s az emberek fiainak csapásaival. Állandó lesz házad és királyságod mindörökké színem előtt, és szilárd lesz trónod mindenkor.”

Róm 4,13.16-18.22

Azt az ígéretet ugyanis, hogy a világ örököse lesz, Ábrahámnak és utódainak nem a törvény közvetítésével adták, hanem a hitből való megigazulás alapján. Azért hitből, hogy minden kegyelemből legyen, és az ígéret biztos legyen minden utód számára, nemcsak azoknak, akik a törvényből vannak, hanem azoknak is, akik Ábrahám hitéből vannak, aki mindnyájunknak atyja Isten előtt, amint meg van írva: „sok nemzet atyjává rendeltelek.” Ő hitt annak, aki életre kelti a holtakat, és aki nevet ad a nemlétezőknek, hogy létezzenek. Ő reménységgel hitt a remény ellenére, így sok nemzet atyja lett, amint megmondatott neki: „Annyi lesz a te utódod.” És ezt számították be neki megigazulásul.

Mt 1,16.18-21.24a

(…) Íme, az Úr angyala álmában megjelent neki és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami őbenne fogantatott, a Szentlélektől van. Fiút fog szülni, és a Jézus nevet adod neki, mert ő szabadítja meg népét bűneitől.” József pedig fölkelt álmából és úgy tett, amint az Úr angyala megparancsolta neki. Magához vette feleségét.


Életünk nagy, kitüntetett pillanatai, amikor elfog bennünket a nagylelkűség az Úr iránt, és építeni akarunk neki: templomot, közösséget, családot... Olyan szép ez a terv, hogy a mellettünk élő prófétákat is magunkkal ragadjuk, mint Dávid Nátánt. Éjszaka azonban, amikor az ember kötelékei kissé eloldódnak saját terveitől, elképzeléseitől, az Úr közli a prófétával, hogy igazából nem Dávid épít neki, hanem ő épít Dávidnak örök hajlékot.

József is szép és szent dologra készült: Máriának akart otthont teremteni, Máriának, aki kegyelemmel teljes, aki egészen az Istené. Egy szép kis názáreti otthonról álmodott, amelyben ő úgy lesz férj, ahogy ősei, a szent pátriárkák, Mária meg úgy lesz feleség, mint a szent ősanyák, és úgy lesz gyermekük, mint Ábrahámnak és Sárának. Isten azonban éjszaka szólt Józsefhez, és arra bátorította, hogy saját álma helyett az ő isteni terveit fogadja el, mert sajátos módon akarja neki adni Máriát és Mária fiát, Jézust. József házasságra készült és szüzesség lett az útja? Mélyebb valóságról van szó: minden Istenbe merült férfi és nő házasságának legmélyén a szüzesség örökkévalósága rejtőzik. Ez a szerzetesek számára is lecke, és azoknak is, akik a világban élnek Istennek szentelt életet. „Eredetileg” ugyanis, emberi gondolataik és terveik szerint ők is házasságra készültek, hiszen ez van belekódolva testükbe és pszichéjükbe. Isten azonban úgy lépett be az életükbe, hogy egy másik szerelemnek és házasságnak lesznek szűzi tanúi és résztvevői: annak az örök szerelemnek, mellyel Krisztus szereti Egyházát.

Urunk, készítsd fel szívünket, hogy amikor felajánljuk Neked a legnagyobbat, amit csak adhatunk: egész életünket, Te még nagyobb ajándékot adsz nekünk: saját magadat. Segíts, hogy át tudjuk értékelni a magunk kis terveit, legyen bátorságunk átadni magunkat a Te titkos terveidnek, s fenntartások nélkül kövessük a Te szent akaratodat, akárcsak Szent József, akire nem kisebbet, mint Jézust és az ő szent Anyját bíztad.

2019. március 18., hétfő

Nagyböjt 2. hete

Dán 9,4b-10

A következőképpen imádkoztam az Úrhoz, Istenemhez, és a következő vallomást tettem: „Hozzád könyörgök, Uram, te nagy és félelmetes Isten, aki megtartod szövetségedet és irgalmadat azok iránt, akik szeretnek téged és megtartják parancsaidat! Vétkeztünk, gonoszságot követtünk el, istentelenül cselekedtünk, eltávoztunk és elfordultunk parancsaidtól és végzéseidtől. Nem engedelmeskedtünk szolgáidnak, a prófétáknak, akik nevedben szóltak királyainkhoz, fejedelmeinkhez, atyáinkhoz és az ország egész népéhez. Az igazság a tied, Uram, az arcpirulás pedig, miként a jelen mutatja, a miénk, Júda férfiaié, Jeruzsálem lakóié, egész Izraelé, legyenek bár közel vagy távol, mindazokban az országokban, ahová száműzted őket gonoszságaik miatt, amelyekkel ellened vétkeztek. Uram, az arcpirulás a miénk, királyainké, fejedelmeinké és atyáinké, akik vétkeztek; de a tied, Urunk, Istenünk, az irgalom és a megbocsátás. Mi ugyanis eltávoztunk tőled, és nem hallgattunk az Úrnak, Istenünknek szavára, hogy törvénye szerint járjunk, amit nekünk szolgái, a próféták által adott.”

Lk 6,36-38

„Legyetek tehát irgalmasok, mint a ti Atyátok is irgalmas! Ne ítéljetek, és titeket sem fognak elítélni. Ne kárhoztassatok senkit, és benneteket sem fognak kárhoztatni. Bocsássatok meg, és bocsánatot fogtok nyerni. Adjatok, és adnak majd nektek is: jó és tömött, megrázott és túláradó mértékkel adnak majd az öletekbe. Mert amilyen mértékkel mértek, olyannal fognak visszamérni nektek.”


Az irgalmasság olyan alaptulajdonsága Istennek, amely felfoghatatlan az emberi értelem számára. Irgalmasságának következménye, hogy létezik ez a teremtett világ és benne az ember, hiszen megesett a szíve azon, ami nem létezett, és létbe szólította a világmindenséget, mely azonnal összeomlana és visszazuhanna a semmibe, ha Isten irgalmasságának „légköre” megszűnne körülötte. De hogyan lehetnénk képesek utánozni Isten irgalmasságát mi, amikor nem vagyunk mindenhatók? Úgy, hogy közvetítői leszünk az ő irgalmasságának. Elsősorban azzal, hogy irgalmas szeretetének megannyi csodáját tudatosítjuk életünkben, s ha már befogadtuk az ő irgalmasságát, tovább is adjuk embertársainknak. Ez azt jelenti, hogy az Atya teremtő akaratával együtt mondunk igent a magunk és mások létezésére, megvallva a létezés csodáját és az emberi személy kimondhatatlan misztériumát.

Csak ebből az isteni irgalmassággal való találkozásból fakadhat valódi keresztény irgalom a mindennapi szavak és cselekedetek szintjén, egyébként csak jámbor vagy nagyon is önző jótékonykodás az, amit irgalomnak nevezünk. Nem lehet irgalmas az, aki nem ízlelte meg még Isten irgalmasságát saját maga iránt, hiszen ez egyik legmélyebb tapasztalatunk Istenről. Ha viszont van tapasztalatunk Isten irgalmasságáról, az abban fog megnyilvánulni, hogy mi is az ő irgalmasságával – és nem a magunkéval – közeledünk embertársainkhoz, miközben csendben és feltűnés nélkül gyakoroljuk az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit.

Urunk Jézus, kérünk, kegyelmed által formálj bennünket irgalmas szívű testvérekké! Segíts, hogy úgy kérjük a mennyei Atya megbocsátó irgalmát, hogy közben mi magunk is készek vagyunk megbocsátani, és viszont: azért tudjunk irgalmasságot gyakorolni és szívből megbocsátani az ellenünk vétkezőknek, mert őszintén kértük és befogadtuk Atyád irgalmas szeretetét.

2019. március 17., vasárnap

Nagyböjt 2. vasárnapja

Ter 15,5-12.17-18

(…) Amikor aztán a nap leszállóban volt, mély álom fogta el Ábrámot, és nagy rettegés és sötétség szállt rá. Amikor a nap lenyugodott, sűrű sötétség lett. És íme, megjelent egy füstölgő kemence és egy tüzes fáklya, s átvonult a húsdarabok között. Ezen a napon kötött az Úr szövetséget Ábrámmal, ezekkel a szavakkal: „Utódodnak adom ezt a földet, Egyiptom folyójától egészen a nagy folyóig, az Eufráteszig.”

Fil 3,17 – 4,1

(…) A mi hazánk azonban a mennyekben van, ahonnan mint üdvözítőt várjuk az Úr Jézus Krisztust. Ő átalakítja gyarló testünket, és hasonlóvá teszi az ő dicsőséges testéhez, azzal az erővel, amellyel hatalma alá vethet mindent. (…)

Lk 9,28b-36

Történt pedig e beszéd után mintegy nyolc nappal, hogy maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és felment a hegyre imádkozni. Miközben imádkozott, arcának színe elváltozott, a ruházata fehér lett és fényben sugárzó. És íme, két férfi beszélgetett vele, Mózes és Illés, akik dicsőségben megjelentek, és beszéltek az ő eltávozásáról, amelyet Jeruzsálemben készült beteljesíteni. Pétert és a vele lévőket elnyomta az álom. Amikor felébredtek, látták dicsőségét, és a két férfit, akik ott álltak vele. És történt, hogy amikor eltávoztak tőle, Péter ezt mondta Jézusnak: „Mester! Jó nekünk itt lenni! Hadd csináljunk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!” Nem tudta ugyanis, hogy mit mond. Amíg ezeket mondta, felhő szállt le, és elborította őket. Amint a felhőbe jutottak, félelem fogta el őket. A felhőből szózat hallatszott: „Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok!” Mikor a szózat elhangzott, Jézus egyedül maradt. Ők pedig hallgattak, és senkinek sem szóltak azokban a napokban mindarról, amit láttak.


A múlt vasárnapi Evangéliumban a sátán vitte fel Jézust egy magas hegyre, most Jézus viszi oda tanítványait. A sátán a hegyről lefelé mutatott, és arra akarta csábítani Jézust, hogy a birtoklás szintjén valósítsa meg önmagát, Jézus viszont felfelé, a hegynél is magasabbra irányítja a tanítványok tekintetét, és a tiszta létezés világába helyezi őket. A sátán azt kívánta Jézustól, hogy leborulva őt imádja, Jézus pedig Pétert, Jánost és Jakabot az Atya imádására tanítja.

A színeváltozásban az Atya kinyilvánítja, hogy milyen dicsőségben lesz részük azoknak, akik őt Lélekben imádják, azaz teljes bizalommal átadják magukat neki. Ez árad ki lelkük mélyéből pszichéjükbe, verődik ki testükre, és ragyogja be környezetüket. Ezért valójában a Színeváltozás hegye nem csupán egy hely, hanem a Krisztus-követő ember állapota. Lehet, hogy ebben a pillanatban a színeváltozás ragyogó villámfényében van a lelkünk, de az is lehet, hogy éppen pusztaságban, magányban és megkísértettségben. Nem ez a fontos, hanem hogy itt és most átélhetjük a színeváltozás lényegét: a teljes ráhagyatkozást az Atya szeretetére. Mind Mózes, aki a törvényt, mind pedig Illés, aki a prófétákat képviseli, arról tanúskodik, hogy érdemes életünket, földi és örök sorsunkat a mindenható Isten kezébe helyezni, mert az ő mindenhatósága a szeretet mindenhatósága.

Urunk, kérünk, segíts, hogy miközben tudjuk, hogy nem táborozhatunk le a Színeváltozás hegyén és hogy földi sátrunk előbb-utóbb összedől, a bizalom kötelékeivel már most elkezdjük kifeszíteni mennyei sátrunkat, ahol örökké Veled és a Te választottaiddal leszünk. Add, hogy már ne csupán szemlélői, hanem részesei lehessünk annak a végső színeváltozásnak, melyben nem Te változol el szemünk előtt, hanem minket változtatsz el, gyarló testünket átalakítva és hasonlóvá téve a Te megdicsőült testedhez.

2019. március 16., szombat

Nagyböjt 1. hete

MTörv 26,16-19

Ma az Úr, a te Istened azt parancsolja neked, hogy tedd meg mindezeket a parancsokat és rendeleteket: tartsd meg tehát és teljesítsd őket teljes szívedből és teljes lelkedből. Te ma az Urat választottad, hogy Istened legyen, hogy az ő útjain járj, megtartsd szertartásait, parancsait s rendeléseit, s az ő szavának engedelmeskedj, az Úr pedig ma téged választott, hogy tulajdon népe légy, amint szólt neked, s megtartsd minden parancsát, s fennköltebbé tegyen téged minden nemzetnél, amelyet teremtett, a maga dicséretére, hírnevére és dicsőségére, hogy szent népe légy az Úrnak, a te Istenednek, amint megmondta.

Mt 5,43-48

Hallottátok, hogy azt mondták: „Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet.” Én viszont azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért, hogy fiai legyetek mennyei Atyátoknak, mert ő fölkelti napját a gonoszokra és a jókra, s esőt ad igazaknak és gazembereknek. Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi lesz a jutalmatok? Nemde a vámosok is ugyanezt teszik? És ha csak a testvéreiteket köszöntitek, mi rendkívülit tesztek? Nemde a pogányok is ugyanezt teszik? Ti tehát legyetek tökéletesek, mint ahogy a ti mennyei Atyátok tökéletes.


A kölcsönös szeretet önmagában hordja jutalmát, hiszen minden szeretet akkor teljesedhet be, ha viszonzásra talál. Lényege szerint az Isten országa sem más, mint kölcsönös szeretet. Ha azonban csak viszonozzuk a szeretetet, amellyel mások felénk fordulnak, mi különöset teszünk? Azt, ha tiszta a szeretet, meg kell tenni, de ezt megteszik bizonyos kapcsolataikban a pogányok is – megélve így az Ország eljövetelét. De mit teszünk mi akkor, ha nincs viszonzás? Ilyenkor derül ki, hogy valóban hiszünk-e az eljövendő kölcsönös szeretet országában.

Jézus Krisztus akkor is szeretett bennünket, amikor mi még meg sem születtünk, illetve amikor még bűnösök voltunk: nem viszonoztuk szeretetét, sőt durván visszautasítottuk. Ő mégsem adta fel, mint mi szoktuk annyiszor megsértődve az első kudarc után. A szeretet lényege az, hogy tovább szeret. Ez a belső természete. Jézus Krisztust azért küldte az Atya, hogy a kölcsönös szeretet mennyországát megnyissa minden ember előtt. Ez azt is jelentette, hogy szüntelenül neki kellett kezdeményeznie, és sorozatosan el kellett szenvednie szeretete félreértését, viszonzatlanságát és visszautasítását, egészen a kereszthalálig. A kereszt azonban szeretete győzelmének eszköze lett: értünk felajánlott halálában nyilatkoztatta ki, hogy ő továbbra is, mindennek ellenére is szeret, s végtelen értékű áldozatával örök jövőt nyitott minden ember előtt, hogy megtérjen és befogadja a szeretetet, a Szentlelket.

Urunk Jézus, add kegyelmedet, hogy folytatni tudjuk küldetésedet: legyünk kezdeményezők a szeretetben, és ajánljuk fel másoknak a kölcsönös szeretet mennyországát. Kérünk, segíts, hogy el tudjuk viselni a szeretet visszautasítását, hogy képesek legyünk tovább szeretni akkor is, amikor meg nem értésbe, ellenállásba, gyűlöletbe ütközünk, erőt merítve a Te irántunk való kifogyhatatlan szeretetedből és az emberi kapcsolatainkban megtapasztalt kölcsönös szeretetből.

2019. március 15., péntek

Nagyböjt 1. hete

Ez 18,21-28

Ha azonban a gonosz bűnbánatot tart minden elkövetett vétke fölött, megtartja minden parancsomat, és jog és igazság szerint jár: biztosan életben marad és nem hal meg; egyetlen elkövetett gonoszságáról sem emlékezem meg; igazságáért, amelyet cselekedett, élni fog. Vajon a gonosznak halálát akarom-e – mondja az Úr Isten –, és nem inkább azt, hogy megtérjen útjairól és éljen? Ha pedig az igaz elfordul igazságától és gonoszságot cselekszik mindazon utálatosságok szerint, amiket az istentelen el szokott követni, vajon élni fog-e? Semmiféle igazsága nem lesz emlékezetben, amit cselekedett; hűtlensége miatt, amit elkövetett, és bűne miatt, mellyel vétkezett, ezek miatt meg fog halni. Ti pedig azt mondjátok: „Nem igazságos az Úr útja!” Halljátok tehát, Izrael háza: Vajon az én utam nem igazságos-e, és nem inkább a ti útjaitok gonoszak? Mert ha az igaz elfordul igazságától, és gonoszságot követ el és abban hal meg, igazságtalanságában hal meg, amit elkövetett. És amikor az istentelen megtér istentelenségétől, amelyet elkövetett, és jog és igazság szerint jár el, megtartja életét. Mivel magába szállt és elfordult minden gonoszságától, amit elkövetett, biztosan életben marad és nem hal meg.

Mt 5,20-26

(...) Amikor tehát fölajánlod adományodat az oltáron, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened: hagyd ott az adományodat az oltár előtt, és először menj, békülj ki testvéreddel, s csak akkor menj, és ajánld föl adományodat. Egyezz meg ellenfeleddel gyorsan, amíg vele vagy az úton; nehogy ellenfeled átadjon téged a bírónak, a bíró pedig a törvényszolgának, és börtönbe vessenek. Bizony, mondom neked, semmiképp sem jössz ki onnan, amíg meg nem fizeted az utolsó fillért.


Mellbevágó kijelentés: Isten maga küld el az oltártól, hogy bocsánatot kérjünk testvérünktől. Az Istentől való bocsánatkérés, de még a legtiszteletreméltóbb vallásos cselekedet, az áldozatbemutatás sem boríthat fátylat arra, ha valami rendezetlenség van emberi kapcsolatainkban, hiszen az ajándék önmagunk felajánlását jelenti. A tékozló fiú jól tudta ezt, amikor így beszélt atyjához: „Vétkeztem az ég ellen és teellened.” Aki tehát szívében negatív érzelmeket táplál testvére iránt, és aki nem kárpótolja testvérét az általa okozott sérelemért, annak ájtatossága merő képmutatás, mely csak arra alkalmas, hogy botránykő legyen. Bizony, sokan vannak, akiket az tart távol a templomtól, az oltártól, hogy látják: olyanok vonulnak áldozni nap mint nap, akik gyilkos haragot táplálnak szívükben rokonuk vagy szomszédjuk ellen, becsapják ügyfeleiket, megszólják ismerőseiket, illetve pletykákat és rágalmakat terjesztenek felebarátaikról.

Az őszinte bocsánatkérés első feltétele: az érzékeny lelkiismeret. Hányan vannak, akik még idáig sem jutnak el! Akik meg vannak győződve tökéletességükről, akik észre sem veszik, hogy a másik embert megbántották, megkárosították! Akik esetleg aprólékos gonddal meggyónják, hogy pénteken húst ettek (holott az a nagyböjti időt kivéve nem tilos), de eszükbe sem jut meggyónni, hogy szeretetlenek voltak.

Urunk, Te tudod, mi lakik az emberben. Ismered szívünk nehézkedéseit, és tudod, mennyire nehezünkre esik elismernünk, hogy valami nincs rendben, hogy valamit helyre kell hoznunk. Azt is tudod, hogy mekkora erőfeszítést jelent bocsánatot kérnünk, s még ilyenkor is milyen gyakran alázzuk meg újra a másik embert, még jobban beledöngölve őt fájdalmába, kiszolgáltatottságába. Adj nekünk kiengesztelődésre kész szívet, hogy ne féljünk önző énünk meghajlásától, megtörettetésétől, s a bocsánatkérésben megízlelve az önmagunk súlyától való megszabadulás hasonlíthatatlan örömét kedves áldozatot mutathassunk be az Atyának, a szentáldozásban pedig befogadhassunk Téged, a legnagyobb Ajándékot, kiengesztelődésünk zálogát.