Évközi 16. hét

Jer 7,1-11

Az ige, mely elhangzott Jeremiáshoz az Úrtól: ,,Állj az Úr házának kapujába, hirdesd ott ezt az igét, és mondd: Halljátok az Úr igéjét, egész Júda, akik beléptek ezeken a kapukon, hogy leboruljatok az Úr előtt! Így szól a Seregek Ura, Izrael Istene: Jobbítsátok meg útjaitokat és tetteiteket, akkor megengedem, hogy ezen a helyen lakjatok! Ne bízzatok az ilyen hazug szavakban: ,,Az Úr temploma, az Úr temploma, az Úr temploma ez!'' Mert ha valóban megjobbítjátok útjaitokat és tetteiteket, ha valóban igazságot tesztek ember és társa között, a jövevényt, az árvát és az özvegyet nem nyomjátok el, ártatlan vért nem ontotok ezen a helyen, sem más istenek után nem jártok a saját vesztetekre, akkor megengedem, hogy ezen a helyen lakjatok, azon a földön, amelyet atyáitoknak adtam, öröktől fogva mindörökké. Íme, ti a hazug szavakban bíztok, melyek nem használnak. Loptok, gyilkoltok, házasságot törtök, hamisan esküsztök, Baálnak tömjéneztek, és más istenek után jártok, akiket nem ismertek; azután pedig eljöttök, és megálltok színem előtt ebben a házban, mely az én nevemet viseli, és így szóltok: ,,Megmenekültünk'', hogy elkövethessétek mindezeket az undokságokat? Vajon rablók barlangjává lett szemetekben ez a ház, mely az én nevemet viseli? Íme, én is láttam, -- mondja az Úr.

Mt 13,24-30

Más példabeszédet is mondott nekik: ,,Hasonlít a mennyek országa egy emberhez, aki jó magot vetett szántóföldjébe. Amíg aludtak az emberek, eljött az ellensége, konkolyt vetett a búza közé és elment. Amikor kisarjadt a gabona és kalászba szökkent, előtűnt a konkoly is. Odamentek a szolgák a gazdához és azt mondták neki: ,,Uram! Ugye, te jó magot vetettél a szántóföldedbe? Honnan van hát benne a konkoly?’’ Azt felelte nekik: ,,Ellenséges ember cselekedte ezt.’’ A szolgák erre megkérdezték tőle: ,,Akarod-e, hogy elmenjünk és kiszedjük belőle?’’ Ő azonban azt felelte: ,,Nem, nehogy a konkolyt kiszedve kitépjétek vele együtt a búzát is. Hagyjátok együtt felnőni mindkettőt az aratásig. Aratáskor majd megmondom az aratóknak: ,,Gyűjtsétek először össze a konkolyt és kössétek kévékbe, hogy elégessék. A búzát pedig gyűjtsétek össze a magtáramba.''’’

Mintha ellentmondás volna e között a Jeremiás próféta szájából származó kijelentés és a mai Evangélium tanítása között, amely szerint az Úr hagyja, hogy a búza közé vegyülve felnőjön a konkoly is, s majd csak az utolsó napon, a nagy aratáskor kerül sor a jó és rossz szétválasztására. Hiszen Jeremiás próféta azonnali megtérést követel, amely nélkül minden vallásos cselekedet, ragaszkodás a templomhoz és a szent szokásokhoz hiábavaló és reménytelen.

Meg kell különböztetni azonban két dolgot: más az, ha valaki rémülten veszi észre lelke szántóföldjén a sarjadó konkolyt, és megint más, ha nem is törődik vele. Más az, ha minden erőddel a bűn ellen harcolunk, s szomorúan tapasztaljuk, hogy minden erőfeszítésünk ellenére újra meg újra felüti a fejét, s ismét más, ha beleegyezünk a bűnbe, s hamis vallási ideológiával próbáljuk meg nyugtatgatni lelkiismeretünket. Az első esetben türelemre van szükség, és kifogyhatatlan bizalomra az Úr iránt, aki maga végzi el a bűn kiirtását lelkünkből, hogy helyébe a tisztaság és szentség jó magját vesse, a második esetben azonban azonnali és gyökeres szakításra, erőszakos beavatkozásra, hogy ki ne pusztuljon a maradék kevés búza lelkünk szántóföldjéből.

Urunk Jézus, a mai Evangéliumban arra intesz minket, hogy ne hozzuk előre az ítélet napját, s ne akarjunk Isten helyett igazságot szolgáltatni. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy ítélkezés helyett szakítsunk a bűnre vezető alkalmakkal és szokásokkal, s nap mint nap kiszolgáltassuk szívünket Neked, akinek ítélete nem az elpusztítás, hanem a több, a maradandó élet újbóli felkínálása.

Szent Joakim és Szent Anna

Sir 44,1.10-15

Az ősatyák dicsérete Hadd dicsérjük a híres férfiakat, a mi őseinket nemzedékeik sorában. De azoknak a jámbor férfiaknak, akiknek jósága nem ért véget, a javaik megmaradnak ivadékuknál, és szent örökségük unokáiknál, a szövetségek részese marad utódjuk, és miattuk gyermekeik is mindörökre. Törzsük és hírnevük el nem enyészik, testüket békében eltemették, de nevük él nemzedékről nemzedékre. Népek emlegetik bölcsességüket, és dicséretüket hirdeti a közösség.

Mt 13,16-17

A ti szemetek azonban boldog, mert lát, és a fületek, mert hall. Bizony, mondom nektek: Sok próféta és igaz vágyott látni, amiket ti láttok, és nem látta, hallani, amiket ti hallotok, de nem hallotta.

A Boldogságos Szűz Mária szülei az evangélium szavai szerinti igaz emberek. Valószínűleg nem is sejtették, hogy ők az Istenszülő szülei, mégis igaznak, vagyis szentnek nevezi őket az írás, mert kívánták látni a Messiást. Ők még csak nem is azok közé tartoznak, akikről Jézus ezt mondta: „Boldogok, akik nem látnak, és mégis hisznek”, mert ők Krisztus megdicsőülése előtt éltek, a várakozás sötétjében és csendjében, amelyet azonban betöltött az Istenre figyelés és az ő akaratának keresése. Kívánták látni a Messiást, vagyis reménységben éltek.

Mennyire nem mindegy az, hogy van-e reményünk! És mekkora a felelősségünk, hogy ezt a reményt, az igazság utáni mélységes vágyakozást, az Istenre szomjazást átadjuk-e gyermekeinknek, unokáinknak! Amint a nagy művészekről, a történelem nagy alakjairól ki lehet mutatni, hogy zsenivé válásuk nem minden előzmény nélkül való volt, hanem többnyire az őseiktől örökölt tehetség koncentrálódott bennük, úgy a szentek sem – még a Szűzanya sem – közvetlen isteni beavatkozás folytán váltak szentté, hanem széles körben sugárzó életszentségük névtelen szentek sokaságának imáiból és könnyeiből sarjadt ki. Ezért nagyszülőként nem szabad azzal megelégednünk, hogy a családnál kiharcoljuk, hogy az unokák legyenek megkeresztelve, esetleg eljussanak az elsőáldozásig, bérmálkozásig, hanem mindenekfelett ezt a reményt, az Isten utáni vágyakozást kell átadnunk nekik.

Urunk Jézus, Édesanyád és Te is olyan családban nevelkedtetek, amelyet Isten imádása és a jelenlétében való járás tartott össze. Add nekünk kegyelmedet, hogy a Te jelenlétedben élve hitelesen tudjuk felmutatni gyermekeinknek, unokáinknak a legnagyobb emberi értéket, amely az embert egyáltalán emberré teszi: hogy nem éri be a láthatóval, kézzelfoghatóval, hanem a végtelen jóra, szépre és igazra törekszik. Szent Joakim és Anna közbenjárására segíts, hogy ne csüggedjünk akkor sem, ha nem látjuk keresztény nevelésünk eredményét, hanem az imádságban állhatatosan kitartva bízzuk Rád, hogy az elvetett mag kikeljen, szárba szökkenjen és termést hozzon.

Szent Jakab apostol

2Kor 4,7-15

(...) Mert minket, akik élünk, szüntelenül halálra adnak Jézusért, hogy Jézus élete is nyilvánvaló legyen halandó testünkön. Bennünk tehát a halál munkálkodik, bennetek pedig az élet. Mivel azonban a hitnek ugyanaz a lelke van bennünk, mint amiről írva van: „Hittem, azért szóltam”, mi is hiszünk, és ezért beszélünk. Hiszen tudjuk, hogy aki az Úr Jézust feltámasztotta, minket is fel fog támasztani Jézussal, és veletek együtt elébe állít. Mert minden értetek van, hogy a kegyelem bőséges kiáradása miatt egyre többen adjanak hálát Isten dicsőségére.

Mt 20,20-28

Akkor Zebedeus fiainak az anyja odament hozzá a fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen tőle valamit. Jézus megkérdezte: „Mit kívánsz?” Az így válaszolt: „Rendeld el, hogy az én két fiam közül az egyik a jobbodon, a másik a balodon üljön országodban.” Jézus ezt válaszolta: „Nem tudjátok, mit kértek. Tudtok-e inni a kehelyből, amelyből én inni fogok?” Azt felelték neki: „Tudunk!” Ő erre azt mondta nekik: „A kelyhemből ugyan inni fogtok, de azt megadni, hogy a jobbomon vagy a balomon ki üljön, az nem az én dolgom. Az azoké, akiknek Atyám készítette.” Amikor a többi tíz meghallotta ezt, nagyon megharagudott a két testvérre. Jézus azonban magához hívta őket, és így szólt: „Tudjátok, hogy azok, akik a nemzetek fejedelmei, azok uralkodnak rajtuk, és akik nagyok, azok hatalmaskodnak felettük. Köztetek azonban ne így legyen, hanem aki nagy akar lenni köztetek, az legyen a szolgátok, és aki első akar lenni köztetek, az legyen a ti szolgálótok. Hiszen az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.”

Nagyon nehezen értjük meg, hogy Jézus számára az igazi megdicsőülés nem más, mint a kereszthalál pillanata. Az emberi életből talán semmi sem hasonlít jobban a Szentháromság benső életében a fiúi állapotra, mint az a bizalom, mellyel Jézus a kereszten egészen rábízta magát az Atya szeretetére. Jézus Betlehemben a Szentlélek által született bele a mi emberi világunkba, halálában pedig az örök Lélek által áldozatul felajánlott emberi testével beleszületett az Atya dicsőségébe. Ez maga az igazi dicsőség, melynek a feltámadás és a benne megnyilatkozó megdicsőítés csak látható kinyilvánulása, következménye.

Jézus Zebedeus fiait és minket is ebbe a dicsőségbe akar elvezetni. Istengyermeki létünk lényege ez a dicsőség, mely fokozatosan bontakozik ki földi életünk során, és a Jézus halálához hasonló halálban valósul meg teljesen, amikor vele együtt véglegesen megszületünk az Atya és Fiú szeretetében, a Szentlélekben. Ehhez elengedhetetlen, hogy már most, a mai nap eseményei közepette is engedjük, hogy szülessünk az Atyától az ő Fia által, a Szentlélekben, vagyis úgy legyünk együtt az Atyával, mint az ő Fia, a mi Urunk, Jézus Krisztus. Ez a mindennapokban azt jelenti, hogy akármit is teszünk, akármi ér bennünket, minden jó és rossz esemény, kellemes vagy kellemetlen történés mögött keressük a még nem tisztán látott atyai döntést, egészen a halálig, amely az Úr kelyhének kiürítése s egyben megdicsőülésünk kezdete.

Urunk Jézus, kérünk, engedd, hogy ne ragadjunk meg annál az eseménynél, amely éppen történik velünk, hanem kegyelmed segítségével azt keressük benne, azt akarjuk, amit az Atya akar, hiszen ő csak jót, a legnagyobb jót akarja nekünk. Tedd, hogy Szent Jakab apostolod példájára és közbenjárására élő valósággá legyen számunkra, amit a mai Szentleckében olvastunk: „Mert minden értetek van, hogy a kegyelem bőséges kiáradása miatt egyre többen adjanak hálát Isten dicsőségére.”

Évközi 16. hét

Jer 1,1.4-10

Jeremiásnak, Helkija fiának az igéi, aki az Anatótban, Benjamin földjén élő papok közül való volt. Így hangzott az Úr igéje hozzám: ,,Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, ismertelek, és mielőtt kijöttél anyád méhéből, megszenteltelek; prófétául rendeltelek a nemzetek számára.’’ Erre így szóltam: ,,Jaj, Uram, Isten! Íme, nem tudok én beszélni, hiszen gyermek vagyok!’’ De ezt mondta nekem az Úr: ,,Ne mondd azt: ,,Gyermek vagyok'', hanem menj el, ahová csak küldelek, és mondd el mindazt, amit parancsolok neked! Ne félj tőlük, mert én veled vagyok, hogy megmentselek!’’ -- mondta az Úr. Majd kinyújtotta kezét az Úr, hozzáérintette a számhoz, és így szólt hozzám az Úr: ,,Íme, szádba adtam igéimet! Nézd, a mai napon a nemzetek és a királyságok fölé rendeltelek, hogy gyomlálj és irts, hogy pusztíts és rombolj, hogy építs és ültess!’’

Mt 13,1-9

Azon a napon Jézus kiment a házból és leült a tenger mellett. Nagy tömeg gyűlt össze körülötte. Beszállt egy bárkába, leült, az egész tömeg pedig a parton állt. Sok mindent elmondott nekik példabeszédekben: ,,Íme, kiment a magvető vetni. Amint vetette a magot, némelyik mag az útfélre esett. Jöttek a madarak és fölszedegették. Más magok köves helyre estek, ahol nem volt sok földjük. Hamar kikeltek, mert nem voltak mélyen a földben. De amikor a nap felkelt, megperzselődtek, s mivel nem volt gyökerük, elszáradtak. Néhány másik a tövisek közé esett. A tövisek felnőttek és elfojtották őket. Végül más magok a jó földbe hullottak. Ezek termést hoztak, az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, ismét másik harmincszorosat. Akinek van füle, hallja meg!’’

Nem az az igazi küldetésünk, amit magunk választottunk, s amit adottságainkhoz, hajlamainkhoz illőnek találunk, hanem amit Isten bíz ránk, még ha úgy tűnik is, hogy meghaladja erőinket és képességeinket. Nem lehet kifogás, hogy még fiatalok, tapasztalatlanok vagyunk. Nem önmagában az idő érlel meg az Istentől ránk bízott küldetés teljesítésére, nem is a tanulmányok és a gyakorlat, hanem mindenekelőtt az, hogy megértjük és elfogadjuk az Úr ígéretét: „Ne félj, mert én veled vagyok, hogy megmentselek!” Hiszen az tette ezt az ígéretet, aki megalkotott minket anyánk méhében, s már azelőtt, egy örökkévalóságon át ismert, szeretett és kiválasztott, hogy megszenteljen, vagyis isteni életéből adjon részt nekünk. Ő az, aki ezt mondja magáról: „Én vagyok, aki vagyok”, tehát nem csupán a minden más létezés alapját adó, további okot nem feltételező lét maga, hanem öntudatos, személyes létezés, amelyből egyedül nyer magyarázatot a mi személyes voltunk is. Ezen a szinten nem az számít tehát, hogy mik vagyunk: férfiak vagy nők, jó képességűek vagy kevésbé tehetségesek, idősek vagy fiatalok, hanem az, hogy létezésünk gyökerében a teremtő Isten után kiált.

Prófétai küldetésünk emberségünk e legmélyebb titkából ered. Ezért ha tanúságtételünk nem ebből a mélységből fakad, önkéntelenül is meghamisítjuk Istennek Jézus Krisztusban adott üzenetét, s menthetetlenül kudarcot vallunk. Mert nem elég szavakkal, életünkkel is hirdetnünk kell az evangéliumot, ehhez a tanúságtételhez azonban elengedhetetlen létezésünk legmélyebb titkainak elragadtatott szemlélése, melynek során Teremtőnk egész lényünket megfürdeti a létezés kristálytiszta patakjában.

Urunk Jézus, olyan jó Veled elmerülni saját létezésünk titkának szemlélésében! Hiszen az a mindennapi csoda, melyet azzal az egyszerű szóval fejezünk ki, hogy „vagyok”, olyan valóság, melynek gyökerei az isteni ígéretek világába nyúlnak. Segíts, kérünk, kegyelmeddel, hogy mindezek után ne maradjunk tétlenek és ne váljunk saját önmegvalósításunk foglyaivá, hanem szavadra készek legyünk bátran elindulni oda, ahová küldesz bennünket, hiszen Veled erősek, tiszták és legyőzhetetlenek leszünk.

Szent Brigitta, Európa társvédőszentje

Gal 2, 19-20

Mert a törvény által meghaltam a törvénynek, hogy Istennek éljek. Krisztussal együtt keresztre vagyok szegezve: élek én, de már nem én, hanem Krisztus él bennem. Amit pedig most a testben élek, azt az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.

Jn 15,1-8

Én vagyok az igazi szőlőtő, Atyám pedig a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz rajtam gyümölcsöt, lemetsz, és minden termőt megtisztít, hogy többet teremjen. Ti már tiszták vagytok az ige által, amelyet mondtam nektek. Maradjatok bennem, és én tibennetek. Miként a szőlővessző nem tud gyümölcsöt hozni önmagától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti pedig a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz, mert nálam nélkül semmit sem tehettek. Ha valaki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad; összeszedik, tűzre vetik és elég. Ha bennem maradtok, és az én igéim tibennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy sok gyümölcsöt hoztok, és tanítványaim lesztek.

Brigitta Szent II. János Pál pápa döntése alapján Európa társvédőszentje. Olyan országból való, mely jelenleg a gazdasági teljesítmény, az életszínvonal, a társadalmi jólét szempontjából Európa éllovasa, a magukat vallásosnak mondók aránya alapján ugyanakkor a legutolsók között van. Igaz, a világ egyik legversenyképesebb gazdasága, az irigylésre méltó szociális ellátórendszer és a kontinensen legmagasabb várható élettartam mögött ott tudhatjuk nemcsak a protestáns etikát és munkaerkölcsöt, hanem még mélyebben a Brigitta által már a középkorban képviselt krisztusi értékrendet, többek között a népek közötti békességre törekvést és a szegények iránti érzékenységet. De mindezeken túl felvetődik a kérdés: vajon ennyivel be is fejeződött a kereszténység hozzájárulása Svédország, illetve Európa történelméhez?

Napjaink feszítő társadalmi és politikai kérdései jól mutatják, hogy a humánum, a befogadás, a tolerancia fontos értékek, de önmagukban nem elegendőek ahhoz, hogy Európa meg tudjon újulni, és választ tudjon adni korunk kihívásaira. Szent Brigittának viszont van ma is aktuális, nem kellő mértékben megértett és megszívlelt üzenete Európa keresztényei és „posztkeresztény” társadalmai számára. A zarándok és misztikus Brigitta nem a népegyház iránti nosztalgiára hív, hanem arra, hogy ássunk mélyebbre, egészen a gyökerekig. Mert csak a Brigittáéhoz hasonló baráti, jegyesi, misztikus Krisztus-kapcsolatból fakadó kereszténységnek van igazi jövője, csak ez tud új lendületet adni az evangélium hirdetésének, élettel megtölteni a megkövesedett intézményi struktúrákat, és a társadalmat kovászként átjárva igazi megújulást hozni.

Urunk, Jézus Krisztus, add, kérünk, kegyelmedet, hogy mi, Egyházad tagjai újra meg újra megtaláljuk és egyre jobban elmélyítsük az élő és éltető kapcsolatot Veled mint Szőlőtővel. Szent Brigitta közbenjárására segíts, hogy Benned maradva gyümölcsöt teremjünk, egyre inkább hasonulva Hozzád, aki egyedül tudsz valódi reményt és távlatot adni nemcsak személyes életünknek, hanem Európa népeinek és az egész emberiségnek.

Szent Mária Magdolna

2Kor 5,14-17

Krisztus szeretete sürget minket. Azt gondoljuk ugyanis, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor valamennyien meghaltak; és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, már ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt. Mi tehát mostantól fogva senkit sem ismerünk test szerint. És ha Krisztust test szerint ismertük is, most már nem úgy ismerjük. Ezért aki Krisztusban van, új teremtmény; a régiek elmúltak, s íme, újak keletkeztek.

Jn 20,1-2.11-18

Mária Magdolna a hét első napján kora reggel, amikor még sötét volt, a sírhoz ment, és látta, hogy a kő el van mozdítva a sírbolttól. Elfutott tehát, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és azt mondta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hová tették!” Mária pedig kinn állt a sírnál, és sírt. Amint sírdogált, lehajolt a sírboltba. Két angyalt látott fehér ruhában ülni, az egyiket fejtől, a másikat lábtól, ahol Jézus teste feküdt. Azok megkérdezték tőle: „Asszony, miért sírsz?” Ő azt felelte nekik: „Elvitték az én Uramat, és nem tudom hová tették!” Ahogy ezt kimondta, hátrafordult, és látta Jézust, hogy ott áll, de nem tudta, hogy Jézus az. Jézus megkérdezte tőle: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” Ő pedig, azt gondolva, hogy a kertész az, ezt felelte neki: „Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hová tetted, és én elviszem!” Ekkor Jézus megszólította őt: „Mária!” Erre ő megfordult, és héberül így szólt: „Rabbóní!”, ami azt jelenti: Mester. Jézus azonban így szólt: „Ne tarts fel engem, mert még nem mentem fel az Atyához, hanem menj el a testvéreimhez, és mondd meg nekik: Fölmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.” Mária Magdolna elment, és hírül vitte a tanítványoknak: „Láttam az Urat!”, és hogy ezeket mondta neki.

Az angyal csak azt kérdezte Mária Magdolnától: „Miért sírsz?”, a Feltámadott viszont azt is megkérdezte tőle: „Kit keresel?” Életünk legsötétebb éjszakái után akkor kezd hajnalodni, amikor az Úr felteszi nekünk ezt a kérdést, s mi megpróbálunk rá válaszolni. Amikor szembesülünk azzal, hogy a kép, amelyet Jézusról alkottunk, a tegnapi, a halott Mester képe, s amikor megszületik bennünk a készség, hogy ezt a képet elengedjük az igazi, a valódi Úr Krisztus kedvéért, aki itt áll előttünk. Mert nemcsak a bűn lehet akadálya Krisztus követésének, hanem a már megismerthez való görcsös ragaszkodás is, amely nem engedi, hogy Krisztusban a dicsőség nagyobb fokát lássuk meg, pedig kegyelemről kegyelemre kellene haladnunk.

Ő azonban semmiféle szeretet címén nem engedi magát bezárni a tegnap világába, nem engedi, hogy visszavigyük őt oda, ahol valaha együtt voltunk vele, hanem ő akar magával vinni minket, egyre tovább, egyre magasabbra, az Atya házába, ahol sok lakóhely van, s ahol nekünk is helyet készített. Ezért még valamivel segít, hogy továbblépjünk: tanítványaihoz küld, az Egyház közösségébe, ahol megvallhatjuk, hogy láttuk őt, az Urat, a feltámadott Krisztust. Az Egyház közösség előtti tanúságtételünk hitelesíti vele való találkozásunkat és teljessé teszi belé vetett hitünket.

Urunk Jézus, Te nem a tegnapi nap, hanem a ma, a jelen pillanat Istene vagy, aki bénultságunkból, megkötözöttségünkből azzal szabadítasz ki, hogy nevünkön szólítasz bennünket, mint jó Pásztor az ő juhait. Köszönjük Neked, hogy e néven szólítás által újból és újból megismerteted magad velünk, és képessé teszel minket, hogy ismét élő kapcsolatba lépjünk Veled. Ne engedd, hogy a Tőled kapott tegnapi kegyelmek emlékei megkötözzenek, hanem adj, kérünk, készséges szívet, hogy Szent Mária Magdolna példájára és közbenjárására merjünk továbbhaladni azon az úton, melyre hívsz bennünket, s így betöltsük az evangélium továbbadásában személyre szabott küldetésünket.

Évközi 16. vasárnap

Jer 23,1-6

„Jaj a pásztoroknak, akik veszni hagyják és szétszélesztik legelőm nyáját! – mondja az Úr. – Ezért így szól az Úr, Izrael Istene a pásztorokról, akik legeltetik népemet: Ti szétszélesztettétek nyájamat, elűztétek, és nem tartottátok számon őket. Íme, én számon kérem rajtatok tetteitek gonoszságát, – mondja az Úr. – Magam gyűjtöm össze nyájam maradékát mindazokból az országokból, ahová elűztem őket; visszahozom őket legelőikre, ahol szaporodni és sokasodni fognak. Támasztok föléjük pásztorokat, akik majd legeltetik őket; nem félnek többé, és nem rettegnek, számba sem kell venni őket – mondja az Úr. – Íme, jönnek napok – mondja az Úr –, amikor igaz sarjat támasztok Dávidnak; királyként uralkodik majd, és okosan cselekszik, jogot és igazságot szolgáltat az országban. Napjaiban megszabadul Júda, és Izrael biztonságban lakik; ez lesz a neve, amelyen szólítják: Az Úr a mi igazságunk.

Ef 2,13-18

Most azonban Jézus Krisztusban ti, akik egykor távol voltatok, közel jutottatok Krisztus vére által. Mert ő a mi békességünk, aki a két népet eggyé tette, és a közöttük lévő válaszfalat, az ellenségeskedést lebontotta saját testében. A tételes parancsokból álló törvényt megszüntette, hogy mint békeszerző, a kettőt egy új emberré teremtse önmagában, és mindkettőt egy testben engesztelje ki Istennel a keresztfa által, megölve az ellenségeskedést saját magában. Eljött, hogy békét hirdessen nektek, akik távollévők voltatok, s békét a közel lévőknek; mert általa van mindkettőnknek szabad utunk egy Lélekben az Atyához.

Mk 6,30-34

Az apostolok ismét összegyűltek Jézus körül, és mindnyájan beszámoltak, hogy mi mindent tettek és mit tanítottak. Ő ekkor azt mondta nekik: „Gyertek félre egy magányos helyre, és pihenjetek meg egy kicsit.” Olyan sokan jöttek-mentek ugyanis, hogy még enni sem volt idejük. Bárkába szálltak tehát, és félrevonultak egy elhagyatott helyre, egyedül. Sokan látták azonban őket, s észrevették, amikor elmentek. Minden városból futottak oda gyalog, és megelőzték őket. Amikor kiszállt, Jézus meglátta a hatalmas tömeget, és megszánta őket, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok, és sok mindenre kezdte őket tanítani.

Bármennyire is ízlésünk ellen való, Isten legnagyobb műveit emberekre bízza, méghozzá intézményesített formában. Mi hajlamosak vagyunk szembeállítani a szív spontán és eleven világát az intézmények élettelenségével és ridegségével, s erre meg is van az alapos okunk, hiszen napról napra tapasztaljuk a hivatalosság fojtogató légkörét, s elveszettnek érezzük magunkat a bürokrácia áttekinthetetlen útvesztőiben. És bizony, igen gyakran az Istentől rendelt, az ő szent Szívének gondolatából született intézményekben is ezt tapasztaljuk, mert éltető forrásuktól elszakítva, lélektelenül „üzemeltetik” őket. Valójában minden bűn alapja és lényege, hogy amit Isten egybekötött, örök rendeléssel egységbe foglalt, azt mi önkényesen és durván szétválasztjuk, szétromboljuk. (Nem véletlen, hogy a sátán neve görögül diabolosz, ami annyit tesz, mint ,széttörő,.)

Isten egyik legnagyobb műve az emberi élet. Ennek továbbadását és táplálását nem közvetlenül ő végzi, hanem intézményesítette a házasságban. A kísértés abban áll, hogy elválasszuk a szerelmet a házasságtól, az ölelést az életadástól, öncéllá téve azt, ami önmagában sehová sem vezet. Az isteni élet megőrzését, továbbadását és ápolását ugyancsak intézményesítette az Úristen, amikor Krisztus által létrehozta az Egyházat és benne a szentségeket. Ezek az intézmények nem életidegen keretek, tartalmatlan külsőségek, hanem az isteni élet hordozói és közvetítői az utolsó napig, hiszen beemeltettek abba az új és örök szövetségbe, amelyet szent testében és vérében kötött meg Jézus Krisztus az Atya és a megváltottak között. Bennük a Szentlélek van jelen, az életadó, elevenítő Lélek, aki szünet nélkül Isten szeretetének légkörét árasztja. A szentségek ereje és hatékonysága ezért nincs alárendelve kiszolgáltatóik személyes szentségének; a pap szolgálata által Isten maga működik, csak egyre nagyobb teret kell engedni neki életünkben.

Urunk, Jézus Krisztus, köszönjük Neked, hogy megesett rajtunk a szíved, amikor láttad, hogy mint a pásztor nélküli juhok, elhagyatottak és gyámoltalanok vagyunk. Köszönjük Neked a pásztorokat, akiket fölénk rendeltél, hogy általuk gondoskodj rólunk. Segíts bennünket kegyelmeddel, hogy ne zúgolódjunk pásztoraink ellen, hiszen közülünk választottad őket, hanem legyünk segítségükre, s tevékeny szeretetünkkel és imádságunkkal járuljunk hozzá, hogy a Szentlélek éltető ereje és üde frissessége mind jobban betölthesse az Egyház intézményeit.