Szent Gellért püspök

Bölcs 3,1-9

Az igazak lelkei azonban Isten kezében vannak, s a halál kínja nem éri őket. Úgy látszott a balgák szemében, hogy meghaltak, távozásukat balsorsnak vélték, és végső romlásnak, hogy elmentek tőlünk, ők azonban békességben vannak, ha kínt szenvedtek is az emberek szemében, reményük halhatatlansággal teljes, kevés fenyítés után nagy javakban van részük, mert Isten próbára tette, és magához méltóknak találta őket. Megvizsgálta őket, mint az aranyat a kohóban, és elfogadta őket egészen elégő áldozatul. Látogatásuk idején pedig az igazak felragyognak, olyanok lesznek, mint a szikra, amely a nádasban tovaterjed, ítélkeznek nemzeteken, és uralkodnak népeken, s az Úr lesz a királyuk örökké. A benne bízók megértik az igazságot, s a hívek kitartanak mellette szeretetben, mert választottjai kegyben és békességben részesülnek.

Mt 10,28-33

Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Féljetek inkább attól, aki a lelket is és a testet is el tudja pusztítani a gyehennában. Két verebet ugye egy fillérért árulnak? És egy sem esik közülük a földre a ti Atyátok tudta nélkül. Nektek azonban még a hajszálaitok is mind meg vannak számlálva a fejeteken. Ne féljetek hát, hisz különbek vagytok ti sok verébnél. Mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom Atyám előtt, aki a mennyekben van. De azt, aki megtagad engem az emberek előtt, én is meg fogom tagadni Atyám előtt, aki a mennyekben van.

A két „Ne féljetek!” Isten határtalan gondviselésébe vetett bizalomra szólít fel, a közöttük elhangzó „Féljetek...” pedig felelősségünket hangsúlyozza. Az Isten iránti bizalom ugyanis nem vakmerő, a következményekkel mit sem törődő. Benne van az üdvös félelem attól, hogy elronthatjuk a jót, amit Isten bennünk és rajtunk keresztül akar művelni a világban. A testi haláltól nincs mit félnünk, az úgyis elkerülhetetlen, és végső soron nem tud ártani nekünk; ha meg akarjuk óvni életünket, akkor is elveszítjük, s ráadásul még az örök életet is kockára tesszük.

Jó tudni, hogy életünknek tétje van, és nem független tőlünk, hogy üdvözülünk-e vagy sem. A determinizmus és a reinkarnáció tana egyaránt megfoszt felelősségünktől. Az egyik azzal, hogy tagadja akaratunk szabadságát, a másik meg azzal a tanítással, hogy következő életeinkben majd helyrehozzuk, amit most rosszul tettünk. A kereszténység ellenben az itt és most szentségére hív. Körülményeink meghatározása nem a mi feladatunk, és igazából akkor lehetünk nyugodtak, ha nem azt értük el ebben az életben, amit mindenáron szerettünk volna, mert ez annak a jele, hogy kiengedtük kezünkből sorsunk irányítását. A mi feladatunk nem az irányítás, hanem az állandó készenlét és az engedelmesség annak, aki az örök haláltól megmentett és minden hajszálunkat számon tartó személyes szeretettel gondoskodik rólunk.

Urunk Jézus, erősítsen bennünket Szent Gellért püspök és vértanú példája, segítsen közbenjárása, hogy ne a helyek, a módok és az időpontok után kutakodjunk, hanem mindenestül átadva magunkat Neked hasznos eszköz legyünk a Te kezedben, s életünkkel, halálunkkal egyaránt megdicsőítsünk Téged.

Évközi 25. vasárnap

Bölcs 2,17-20

Lássuk tehát, igazak-e beszédei? Tegyük próbára, mi lesz majd vele, tudjuk meg, milyen lesz a vége! Mert ha az igaz Isten gyermeke, akkor ő meg is óvja, és kiragadja ellenségei kezéből. Tegyük őt próbára szidalommal, kínzással, hogy megismerjük szelídségét, és kipróbáljuk állhatatosságát! Ítéljük őt gyalázatos halálra, mert – amint mondja – oltalomban részesül!”

Jak 3,16 - 4,3

Ahol ugyanis irigység és versengés van, ott állhatatlanság is, és minden rossz cselekedet. Az a bölcsesség pedig, amely felülről származik, először is szemérmes, azután békeszerető, szerény, engedékeny, telve van irgalommal és jó gyümölcsökkel, nem ítélkezik, s nincs benne tettetés. Az igazság gyümölcsét pedig békességben vetik el a békeszeretők. Honnan a háborúság és civakodás köztetek? Nemde bensőtökből, a kívánságaitokból, amelyek tagjaitokban háborognak? Csak kívántok, s nem kaptok semmit, öldököltök és versengtek, s nem szereztek semmit. Civakodtok és tusakodtok, és nincs semmitek, – azért, mert nem kértek. Kértek és nem kaptok, – mert rosszul kértek, azért, hogy kívánságaitokra fordítsátok.

Mk 9,30-37

Ezután eltávoztak onnan és átmentek Galileán; ő azonban nem akarta, hogy valaki megtudja ezt. Közben pedig oktatta tanítványait, és elmondta nekik, hogy az Emberfiát az emberek kezébe adják, megölik őt, de miután megölték, harmadnapra feltámad. Azok nem értették ezt a beszédet, de nem merték őt megkérdezni. Megérkeztek Kafarnaumba. Amikor már a házban volt, megkérdezte őket: „Miről beszélgettetek az úton?” Azok csak hallgattak, mert az úton arról tanakodtak, hogy ki a legnagyobb közülük. Ekkor leült, odahívta a tizenkettőt, és azt mondta nekik: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki közül az utolsó, és mindegyiknek a szolgája.” Majd odahívott egy gyermeket, közéjük állította, magához ölelte, és azt mondta nekik: „Aki egy ilyen gyermeket befogad az én nevemben, engem fogad be; és aki engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki engem küldött.”

A mai napon Isten igéje mintegy tükröt tart elénk. Nem elég ugyanis az igaz üldözését, a nyilvánvaló gonoszságot elítélni, de becsületesen magunkba is kell tekintenünk, hogy vajon nem ugyanannak a szűklátókörűségnek, evilági logikának vagyunk-e a rabjai mi is, mint Isten ellenségei? Mert bizony nemcsak a gonoszok, de gyakran a jók, a hívők, a templomba járók is úgy gondolkodnak Istenről, hogy ha ő tényleg mindenható és igazságos, akkor közbe kellene lépnie, és nem szabadna hagynia, hogy ártatlan szolgáit igazságtalanul bántalmazzák. A történelem során nem egy esetben meg is történt, hogy az Úr csodás módon kimentette szolgáit a gonoszok kezéből, de még többször maradt látszólag tétlen, amikor nem avatkozott be, hanem együtt szenvedett az ártatlan igazzal.

A végső igazságszolgáltatást ugyanis nem hozza előre, a történelem idejébe, hanem akkorra tartogatja, amikor a földi élet, azaz a bűnbánattartás és az érdemszerzés ideje véget ér. Hiszen ha mindig csak itt, ezen a világon szolgáltatna igazságot, nem tehetné nyilvánvalóvá, hogy nem a halálé az utolsó szó, és a szabad akaratot is korlátozná, mert sokan evilági érdekből, s nem szívből, hittel pártolnának hozzá. Akkor pedig a földi életnek alig volna tétje, és a szeretet ingyenessége végképp nem érvényesülhetne. Még a tanítványok is alapos leckét kapnak, amikor egymás között arról vitatkoznak, hogy melyikük a nagyobb. Mert nagy dolog Krisztusért mindent elhagyni, de még nagyobb dolog kilépni abból a logikából, amely mások számára a rosszért azonnali büntetést, a maga számára viszont minden egyes szolgálatért, áldozatért mindjárt jutalmat vár.

Óvj meg, kérünk, Urunk Jézus, kegyelmeddel a méricskéléstól, a nagyravágyástól és a karrierizmustól, mely megzavarja hitünket, és életeket, testvéri kapcsolatokat tehet tönkre. Add meg nekünk a gyermeki bizalom és egyszerűség ajándékát, s tégy minket állhatatossá, hogy éberen őrködjünk szívünk felett, és újra meg újra Rád bízzuk egész életünket.

Évközi 24. hét

1Kor 15,35-37.42-49

Azt mondhatná azonban valaki: ,,Hogyan támadnak fel a halottak? Milyen testtel jönnek majd elő?” Balga! Amit vetsz, nem kel életre, ha előbb meg nem hal. És amikor vetsz, nem a leendő testet veted el, hanem a puszta magot, például a búzáét vagy másét. Így van a halottak feltámadása is: romlandóságban vetik el, romolhatatlanságban támad fel; szégyenben vetik el, dicsőségben támad fel; gyöngeségben vetik el, erőben támad fel; érzéki testet vetnek el, lelki test támad fel. Ha van érzéki test, van lelki test is. Ezt mondja az Írás is: ,,Ádám, az első ember, élő lénnyé lett”, az utolsó Ádám pedig éltető lélekké. De nem a lelki az első, hanem az érzéki, csak azután a lelki. Az első ember a földből való, földi, a második ember a mennyből való. Amilyen a földi, olyanok a földiek is, és amilyen a mennyei, olyanok a mennyeiek is. És amint hordtuk a földi ember képét, úgy hordani fogjuk a mennyeinek képét is.

Lk 8,4-15

(...) Nektek adatott, hogy megismerjétek Isten országának titkait, másoknak csak példabeszédekben, hogy nézvén ne lássanak, és hallván ne értsenek. Ez tehát a példabeszéd: A mag Isten igéje. Az útfélre hullott magok azok, akik hallgatják, de azután eljön az ördög, és kiveszi az igét szívükből, nehogy higgyenek és üdvözüljenek. A kősziklára hullott magok azok, akik, amikor hallják, örömmel fogadják az igét, de nincs gyökerük; egy ideig hisznek, a kísértés idején azonban elpártolnak. A tövisek közé hullott magok azok, akik hallgatják, de az élet gondjai, gazdagsága és gyönyörűségei később elfojtják bennük az igét, és gyümölcsöt nem teremnek. Amelyik pedig jó földbe esett, azokat jelenti, akik tiszta és jó szívvel hallgatják az igét, megtartják, és gyümölcsöt hoznak állhatatosan.

A mai Szentleckében az Apostol az új, a feltámadott élet csíráját maghoz hasonlítja, az Evangéliumban pedig Jézus Isten igéjét nevezi magnak. S ez a kettő voltaképpen egy és ugyanaz. Jézus Krisztus példabeszédei nem csupán érzékletes, képi megfogalmazásai a szellemi valóságnak, tanítása – mivel ő teremtő Isten – nem pusztán az értelemhez szóló igazság, hanem életcsíra: részesedés Isten szentháromságos életéből. Ezért tanításának befogadása sem fogalomalkotás, hanem fogantatás (talán ezért van, hogy a – romlatlan – női lélek sokszor fogékonyabb rá, mint a túlságosan is a racionalitásra hagyatkozó férfié). Az isteni Magvető, Jézus Krisztus szívünkbe, azaz személyiségünk legmélyébe veti az örök élet csíráját, hogy az – ha tanítását jó földként befogadjuk – szárba szökkenjen, kivirágozzék és az utolsó napon meghozza a romolhatatlan, isteni életet bőséges termését.

Az ige hirdetésének és befogadásának órája ezért az örök élet fogantatásának és születésének ideje. Nagyon sokszor, minden áldott nap gondolni kell erre, és szüntelenül hirdetni az Egyházban. Ez kell hogy legyen az újraevangelizáció legfontosabb üzenete, mert eddig sok keresztény nem is hallotta, vagy ha hallotta, nem figyelt rá, vagy nem tud mit kezdeni vele.

Urunk Jézus, köszönjük Neked a mindennapi szentírásolvasás és elmélkedés óráját, melyben tudatosul bennünk, hogy elvettetett szívünkbe az örök élet magja, s így már átmentünk az örök halálból az örök életbe. Add, kérünk, kegyelmesen, hogy úgy hallgassuk és fogadjuk szívünkbe igédet, úgy járuljunk szentáldozáshoz, s úgy éljünk egész nap, hogy ez az élet egyre növekedjék és bontakozzék bennünk.

Szent Máté apostol és evangélista

Ef 4,1-7.11-13

Kérlek tehát titeket, én, aki fogoly vagyok az Úrban, éljetek méltó módon ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptatok, teljes alázatosságban, szelídségben és türelemben. Viseljétek el egymást szeretettel. Igyekezzetek megtartani a lelki egységet a béke kötelékében. Egy a test és egy a Lélek, amint hivatásotok is egy reménységre szól. Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség. Egy az Isten és mindeneknek Atyja, aki mindenek fölött áll, mindent áthat, és mindenben benne van. A kegyelmet azonban mindegyikünk Krisztus ajándékozásának mértéke szerint kapta. Ő tett egyeseket apostollá, másokat pedig prófétává vagy evangélistává, ismét másokat pedig pásztorrá és tanítóvá, hogy alkalmassá tegye a szenteket a szolgálat végzésére Krisztus testének felépítése céljából, amíg mindnyájan eljutunk a hitnek és Isten Fia megismerésének egységére, az emberi érettségre, olyan életkorra, amelynek mércéje Krisztus teljessége.

Mt 9,9-13

Amikor Jézus továbbment onnan, meglátott egy embert, aki a vámnál ült. Máténak hívták. Megszólította: „Kövess engem!” Az fölkelt és követte őt. Történt pedig, hogy amikor asztalhoz ült a házban, íme, sok vámos és bűnös jött, és letelepedett Jézussal és tanítványaival együtt. Ezt látva a farizeusok megkérdezték a tanítványait: „Miért eszik a ti Mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?” Ő meghallotta ezt és így szólt: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek és tanuljátok meg, mit tesz az: „Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot”. Nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket.”

Egy emberi hívásra csak kellő megfontolás után szabad válaszolni, amikor azonban Isten hív, és ezt megérzi a lelkünk, akkor egyszerűen csak fel kell állnunk és követnünk kell őt. Az, hogy Máté szó nélkül felállt, és követte Jézust, önmagában is bizonyíték arra, hogy Jézus Isten nevében és az élő Isten tekintélyével lépett fel. A Jézussal és a jézusi örömhírrel való találkozáskor nincsen helye a fontolgatásnak, mérlegelésnek. Aki fontolgat, nem követi Jézust. Nincsen helye a mentegetőzésnek sem, hogy bűnös voltunk miatt alkalmatlannak mondjuk magunkat. Hiszen melyikünk lenne bűn nélkül való? S melyikünk tudná saját magát alkalmassá tenni Jézus követésére? „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek” – mondja Jézus, s ez igaz az ő követésére is. Mint ahogy a betegtől azt várjuk, hogy betegségével forduljon orvoshoz, nem pedig azt, hogy csak akkor merjen az orvos elé állni, ha már meggyógyult, úgy éppen azáltal gyógyul a lélek, ha fontolgatás, fenntartások és visszafordulás nélkül Jézus nyomába szegődünk. Mindazok, akik az Egyház történelme folyamán úgy követték Jézust, ahogy Máté, meggyógyultak, boldog és kiteljesedett életű emberek lettek.

Nagyon sok múlik az induláson. Ha már az indulást elrontja a számítgatás, a túlzott félszegség, a kislelkűség, mit lehet várni az út folyamán, a próbatételek között? Ha azonban jól rajtolunk, ha értelmünket, akaratunkat és érzelmeinket, teljes emberi egzisztenciánkat egy irányba fordítjuk, s úgy indulunk, nagy esélyünk van a sikeres célba érésre és az örök győzelemre.

Urunk Jézus, Te elhaladsz mellettünk is, miközben a pénzváltó asztalnál ülünk, vagy épp az élet piacterén ácsorgunk tétlenül. Ne engedd, kérünk, hogy hallatlanra vegyük a szót, melyet nekünk mondasz, személyesen: „Kövess engem!” Ne engedd, hogy magyarázkodásba kezdjünk vagy még mindig kifogásokat keressünk, hanem Szent Máté apostol közbenjárására add meg nekünk, hogy legyen bátorságunk mindent otthagyva nyomodba szegődni és valódi tanítványoddá lenni. Segíts, hogy megtanuljuk, mit jelent az „Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot”, és engedjük magunkat kegyelmed által irgalmas szívű testvérekké, az isteni irgalmasság követeivé formálni.

Évközi 24. hét

1Kor 15,1-11

Figyelmetekbe ajánlom, testvérek, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek, amelyet el is fogadtatok, és amelyben álltok. Általa üdvözülni is fogtok, ha megtartjátok úgy, ahogy hirdettem nektek, különben hiába lettetek volna hívőkké. Mert mindenekelőtt azt adtam át nektek, amit én is kaptam: hogy Krisztus meghalt a bűneinkért az Írások szerint, eltemették, és harmadnapon feltámadt, az Írások szerint. Megjelent Kéfásnak, majd a tizenkettőnek. Azután megjelent több, mint ötszáz testvérnek egyszerre, akik közül a legtöbben még élnek, egyesek pedig elszenderültek. Azután megjelent Jakabnak, majd valamennyi apostolnak. Mindnyájuk után pedig mint félresikerültnek, megjelent nekem is. (...)

Lk 7,36-50

Egy farizeus meghívta, hogy egyen nála. Bement a farizeus házába és asztalhoz telepedett. És íme, egy asszony, aki bűnös volt a városban, amint megtudta, hogy a farizeus házában étkezik, kenetet hozott egy alabástrom edényben. Megállt hátul a lábainál, elkezdte könnyeivel öntözni a lábait, és megtörölte hajával, csókolgatta azokat, és megkente a kenettel. Amikor a farizeus, aki meghívta, látta ezt, így szólt magában: „Ha ez próféta volna, bizonyára tudná, kicsoda és miféle asszony ez, aki őt érinti, vagyis hogy bűnös.” Jézus ezt válaszolta neki: „(...) Látod ezt az asszonyt? Bejöttem a házadba, és nem adtál vizet lábaimra; ez meg könnyeivel öntözte lábaimat, és a hajával törölte meg. Csókot nem adtál nekem; ez meg, amióta bejött, nem szűnt meg csókolgatni lábaimat. Olajjal nem kented meg fejemet; ez meg kenettel kente meg a lábaimat. Azért mondom neked: Sok bűne bocsánatot nyert, mert nagyon szeretett. Akinek keveset bocsátanak meg, kevéssé szeret.” Aztán így szólt az asszonyhoz: „Bocsánatot nyertek bűneid.” Erre az asztaltársak ezt kezdték mondogatni magukban: „Kicsoda ez, hogy még a bűnöket is megbocsátja?” Ő pedig így szólt az asszonyhoz: „A hited megszabadított téged; menj békével.”

A mai Szentleckében olvasható bevezető után Pál összefoglalja evangéliumát, melyet tanúk is igazolnak. Ez az az apostoli hitletétemény, amelyet azóta is hűségesen őriz az Anyaszentegyház. Csak ennek a hitnek megtartása által nyerhetjük el az üdvösséget. Más hiten lévő jóakaratú emberek más, titokzatos módon részesülnek Krisztus megváltásának bűnt eltörlő, Istennel örökké egyesítő kegyelmében, mi, Krisztus-hívők azonban egy elferdített keresztény hittel nem juthatunk üdvösségre. Ha nem hisszük mindazt, amit az egy, szent, apostoli és egyetemes egyház hisz, akkor hiába lettünk hívőkké.

Valaki a mai nap Evangéliumára hivatkozva esetleg ellene vethetné: minek a dogmák, hiszen ez a bűnös nő is megigazult Jézushoz járulván csak azért, mert szeretett. Igen, csakhogy ha ez a bűnös nő bármely más férfi lábára öntötte volna az illatos olajat és neki mutatta volna ki a szeretetét, az legfeljebb szép és dicséretes cselekedet lett volna, ám bűnbocsánatot semmi esetre sem szerzett volna számára. Ez a bűnös nő – akit a hagyomány Mária Magdolnával azonosít – nem csupán egy férfihez ment oda, aki iránt tiszta rajongást érzett, hanem az Istenemberhez járult, aki egyedül bocsáthatja meg a bűnöket a földön. Mindez pedig Jézus kereszthalála és feltámadása által lett nyilvánvaló, mert akkor derült ki egyértelműen, hogy a Mester nem más, mint az Úr, vagyis hogy Jézus az Isten Fia. Márpedig pontosan ez az apostoli hitletétemény központi magja, ahogy Szent Pál is írja: „Krisztus meghalt a bűneinkért az Írások szerint, eltemették, és harmadnapon feltámadt, az Írások szerint.”

Urunk Jézus, mi nem járulhatunk úgy Hozzád, mint Mária Magdolna, hogy lábadat könnyeinkkel öntözve fejezzük ki szeretetünket Irántad, de megvalljuk, hogy Te vagy az Isten Fia, aki bűneink bocsánatáért meghaltál és megigazulásunkra feltámadtál. Fogadd szívesen ezt a hitvallást mint hódolatunk és ragaszkodásunk kinyilvánítását, s add kegyelmedet, hogy e hitvallásból erényes élet fakadjon, mely igazolja Irántad való szeretetünket.

Évközi 24. hét

1Kor 12,31 – 13,13

(...) Szóljak bár az emberek vagy angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, olyan vagyok, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom. Legyen bár prófétáló tehetségem, ismerjem akár az összes titkot és minden tudományt, és legyen bár olyan teljes a hitem, hogy a hegyeket áthelyezzem: ha szeretet nincs bennem, semmi sem vagyok. Osszam el bár egész vagyonomat alamizsnaként, és adjam át testemet, hogy dicsekedhessem: ha szeretet nincs bennem, semmit sem használ nekem. A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, nem féltékeny, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem nagyravágyó, nem keresi a magáét, nem gerjed haragra, nem gondol rosszra, nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal; mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. A szeretet soha meg nem szűnik. A prófétálások véget érnek, a nyelvek megszűnnek, a tudomány elenyészik. Mert töredékes a megismerésünk, és töredékes a prófétálásunk; amikor pedig eljön majd a tökéletes, a töredékes véget fog érni. Amikor gyermek voltam, úgy beszéltem, mint a gyermek, úgy éreztem, mint a gyermek, úgy gondolkoztam, mint a gyermek; amikor pedig férfivá lettem, felhagytam azokkal a dolgokkal, amelyek gyermekhez valók. Most ugyanis tükör által, homályban látunk, akkor pedig majd színről színre. Most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, mint ahogy én is ismert vagyok. Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, ez a három; de ezek közül legnagyobb a szeretet.

Lk 7,31-35

Ugyan kihez is hasonlítsam ezt a nemzedéket? Kihez hasonlók ők? Hasonlók a piacon üldögélő gyermekekhez, akik így kiáltoznak egymásnak: „Furulyáztunk nektek, de nem táncoltatok, siratót énekeltünk, de nem sírtatok!” Mert eljött Keresztelő János, kenyeret nem eszik és bort nem iszik, és azt mondjátok: „Ördöge van!” Eljött az Emberfia, eszik és iszik, és azt mondjátok: „Íme, a falánk és borissza ember, a vámszedők és bűnösök barátja!” De a bölcsességet igazolja annak minden fia.

Honnét tudjuk, hogy van-e bennünk szeretet vagy nincs? Amiről azt hittük, merőben szeretetből tettük, arról jobban megvizsgálva bizony kiderül, hogy kilencven százalékban önös érdek, számítás és saját nagyszerűségünkben való önelégült tetszelgés volt. Csak aki egyszer eljut oda, hogy könnyek között bevallja, hogy nem is tud szeretni, hogy benne egy csepp szeretet sincs, az indulhat el az igazi szeretet útján. Mert ő éppenséggel azért sírta el magát, mert rádöbbent arra, amit a Szent Pál-i kijelentés második fele jelent: semmi sem vagyok. A Krisztusban hívőt pontosan a szeretet rémületes hiánya leplezi le önmaga előtt, és tárja fel igazi nyomorúságát.

De ahol könny és ilyen megrendült vallomás fakad, ott a szabadulás lehetősége is felcsillan. A régi szeretet tökéletlenségét, hamis és önző voltát felismerve és megsiratva szívünkben életre kelhet az új, a krisztusi szeretet, melyet az ő irántunk való szeretete táplál mindörökre. Már az is, hogy képesek vagyunk sírva fakadni azon, hogy nem tudunk szeretni, azért lehetséges, mert találkoztunk Krisztus végtelen nagy szeretetével, van tapasztalatunk arról, hogy ő mennyire szeret minket. Ahelyett hát, hogy tovább keseregnénk azon, hogy nem tudunk s hogy miért nem tudunk szeretni, inkább arra figyeljünk, hogy Krisztus feltétel nélkül és végtelenül, öröktől fogva és mindörökre szeret bennünket, és maradjunk is meg az ő szeretetében.

Urunk, Jézus Krisztus, világosítsd meg értelmünket, hogy belássuk és őszinte szívvel megvalljuk Előtted, hogy amit szeretetnek neveztünk az életünkben, az legtöbbször nem volt más, mint puszta önzés, és hogy Nélküled egyáltalán nem vagyunk képesek szeretni. Segíts, kérünk, kegyelmeddel, hogy a Te szeretetedet megtapasztalva és szeretetedben megmaradva eljussunk arra a szeretetre, melyről Szent Pál beszél a mai Szentleckében, mely nem a mi gyarló, leginkább csak a szeretet érzéséhez ragaszkodó szívünkből, hanem a Te szentséges Szívedből fakad.

Évközi 24. hét

1Kor 12,12-14.27-31a

Mert amint a test egy, bár sok tagja van, a testnek pedig minden tagja, bár sok, mégis egy test, úgy Krisztus is. Mi ugyanis mindnyájan egy Lélekben egy testté keresztelkedtünk, akár zsidók, akár görögök, akár szolgák, akár szabadok; és mindnyájunkat egy Lélek itatott át. Mert a test sem egy tag, hanem sok. Ti pedig Krisztus teste vagytok, és egyenként tagjai. Az egyházban Isten egyeseket előszöris apostolokká tett, másodszor prófétákká, harmadszor tanítókká; másoknak csodatevő erőt adott, vagy a gyógyítás, segélynyújtás, kormányzás és a nyelveken való szólás adományát. Vajon mindnyájan apostolok? Vajon mindnyájan próféták? Vajon mindnyájan tanítók? Vajon mindnyájan csodatevők? Vajon mindnyájuknak megvan a gyógyítás adománya? Vajon mindnyájan szólnak nyelveken? Vajon mindnyájan értelmezik azt? Ti azonban törekedjetek a nagyobb adományokra! Emellett még egy mindennél kiválóbb utat is mutatok nektek.

Lk 7,11-17

Történt pedig, hogy ezután egy Naim nevű városba ment, és vele mentek tanítványai és nagy népsokaság. Mikor a város kapujához közeledett, íme, egy halottat vittek ki, egy özvegyasszony egyetlen fiát, és a város sok lakosa kísérte. Amikor meglátta őt az Úr, megkönyörült rajta, és ezt mondta neki: „Ne sírj!” Majd odament, és megérintette a koporsót. Erre azok, akik vitték, megálltak. Ezt mondta: „Ifjú! Mondom neked: kelj föl!” A halott pedig felült és beszélni kezdett. Ekkor átadta őt anyjának. Mindnyájukat elfogta a félelem, és így dicsőítették Istent: „Nagy próféta támadt közöttünk!” És: „Isten meglátogatta az ő népét!” Az eset híre elterjedt egész Júdeában, és mindenütt a környéken.

Az áldozás, Krisztus szentségi testének vétele az ő Titokzatos Testének, az Egyháznak misztériumára irányítja figyelmünket. Ez azt is jelenti, hogy csak az áldozó, a szentséghez járuló keresztény van beavatva az Egyház titkába, csak ő látja az Egyház lényegét, hogy az az üdvösség hordozója s az örök életet adja a benne hívőknek. Persze ezt kívülállóként is lehet tudni és akár tanítani is, ismerni azonban csak az ismerheti, aki ízleli is.

Az Apostol a mai Szentleckében arra tanít, hogy Krisztus Titokzatos Testében, az Egyházban mindenkinek megvan a maga feladata, amelyet teljes odaadással kell végeznie, ahelyett, hogy másnak a feladatára, tisztségére, adományára áhítozna, s így széthúzást okozna. Teljesen rendjén való, hogy ott lakik bennünk a teljességre való törekvés, hiszen maga Isten teremtett minket ilyennek. Csakhogy a teljesség nem a feladatok, szerepek és karizmák szintjén, hanem a mindezek mélyén lévő szeretetben valósul meg, amely nélkül semmilyen hivatás, egyetlen karizma és a legnagyszerűbb áldozat sem ér semmit. Ha nem találjuk a helyünket, a szerepünket, a feladatunkat az Egyházban, ha saját hivatásunk unalmassá és íztelenné vált, ha féltékenyen tekintünk mások tisztségére vagy irigység fog el talán csillogóbb adományaik láttán, annak alighanem az az oka, hogy szem elől tévesztettük a lényeget, s nem a „mindennél kiválóbb útra”, vagyis a szeretetre törekszünk, hanem valami másra.

Urunk Jézus, add meg nekünk kegyelmesen, hogy ne valamely rendkívüli karizmára vagy vonzó tisztségre vágyakozzunk, de ne is vonakodjunk szolgálatot vállalni az Egyházban, hanem magunkhoz véve szentséges Testedet az Eucharisztiában, nap mint nap tökéletesedjünk a szeretetben, s betöltsük hivatásunkat Titokzatos Testednek, az Egyháznak javára.