2018. november 13., kedd

Évközi 32. hét

Tit 2,1-8.11-14

Te azonban azt hirdesd, ami a józan tanításnak megfelel. Az időseknek azt, hogy legyenek józanok, tisztességesek, megfontoltak a hitben, a szeretetben és a türelemben. Az idős asszonyok hasonlóképpen szent magaviseletűek legyenek, nem rágalmazók, nem a sok bor rabjai, hanem tanítsanak a jóra, oktassák a fiatal asszonyokat arra, hogy férjüket szeressék, gyermekeiket kedveljék. Legyenek ezenkívül megfontoltak, tiszták, háziasak, jóságosak, férjük iránt engedelmesek, hogy ne káromolják miattuk Isten igéjét. Az ifjakat ugyanígy buzdítsd, hogy józanok legyenek. Mindenekelőtt te magad légy példakép a jótettekben; a tanításban feddhetetlen és komoly. A szavad legyen józan, megcáfolhatatlan, hogy az ellenfél megszégyenüljön, mivel semmi rosszat sem tud mondani rólunk. Megjelent ugyanis Üdvözítő Istenünk kegyelme minden embernek, és arra oktat minket, hogy tagadjuk meg az istentelenséget és a világi vágyakat. Éljünk józanul, igazként, istenfélemmel ezen a világon, és várjuk a boldog reménységet, a nagy Isten és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus dicsőségének eljövetelét. Ő önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden gonoszságtól, és megtisztítson minket jótettekre törekvő, tulajdon népévé.

Lk 17,7-10

Ki mondja közületek szolgájának, mikor az szántás vagy legeltetés után hazatér a mezőről: „Gyere gyorsan, ülj az asztalhoz”? Nem azt mondja-e neki inkább: „Készíts vacsorát, övezd fel magad és szolgálj ki, amíg eszem és iszom, azután ehetsz és ihatsz majd magad is”? Csak nem köszöni meg a szolgának, hogy megtette mindazt, amit parancsolt? Így ti is, amikor mindent megtesztek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: „Haszontalan szolgák vagyunk, csak azt tettük, ami a kötelességünk volt!”


A hit hirdetőjének – és egy kicsit minden keresztény az – elsősorban Isten Jézus Krisztus által végbevitt hatalmas művét kell szemlélnie és hirdetnie: a megtestesülést, Jézus földi életét és tanítását, valamint megváltó halálát és feltámadását, majd ezután és csakis ebből következően új erkölcsöt és életstílust, mint az Istennek irántunk Jézus Krisztusban megmutatkozó megváltó irgalmára adott választ. A keresztény embernek nem azért kell erkölcsösnek lennie, mert úgy illik, hanem mert a krisztusi tanítás krisztusi életvitelt kíván.

Erre figyelmeztet a mai Szentleckében az Apostol, aki a leghétköznapibb gyakorlati utasításokat is a krisztusi örömhírből vezeti le. Öregnek és fiatalnak, férfinak és nőnek egyaránt megvan az életkorához és hivatásához méltó életformája, amelynek egyik legfontosabb eleme a fegyelmezettség. Kell, hogy az ember tisztában legyen az állapotával, a természetével járó kísértésekkel, legyen az az ételben-italban való mértéktelenség vagy a sok felesleges és ártó beszéd, s igyekezzék ezeknek ellenállni. Az idősebbeknek nagyobb a felelősségük, hiszen a fiatalok joggal várják el tőlük, hogy példát mutassanak a tisztességes, józan és mértékletes életre.

Urunk, Jézus Krisztus, az idők folyamán változnak az emberi szokások és az illemszabályok, értékek tűnnek fel és mennek feledésbe, tabuk keletkeznek és dőlnek le, ám az evangéliumi törvény nem változik, mert alapja nem más, mint az Istennek Általad adott, teljes és örök érvényű kinyilatkoztatása. Mivel pedig az Atya Benned nemcsak tanítást adott, hanem elküldött, hogy emberré lévén közöttünk élj, a mi válaszunk sem lehet csupán a tanítás elfogadása és továbbadása, hanem szükséges a tettekre váltása is. Kérünk, segíts kegyelmeddel, hogy legyen erőnk nap mint nap megtagadni az istentelenséget és a világi vágyakat, s Szentlelkeddel betöltve józanul, igazként, istenfélelemmel éljünk, várva dicsőséges eljöveteledet.

2018. november 12., hétfő

Évközi 32. hét

Tit 1,1-9

Pál, Isten szolgája, és Jézus Krisztus meghívott apostola, hogy Isten választottjait hitre és az igazi istentisztelet ismeretére vezesse, az örök élet reményében, amelyet örök idők előtt megígért Isten, aki nem hazudik, s aki a meghatározott időben ki is nyilvánította szavát az igehirdetés által, amelyet Üdvözítő Istenünk rendelete rám bízott: Títusznak, a közös hit révén szeretett fiának. Kegyelem és békesség az Atyaistentől és Krisztus Jézustól, a mi Üdvözítőnktől! Azért hagytalak Kréta szigetén, hogy ami hátramaradt, elvégezd, és városról-városra presbitereket rendelj, amint meghagytam neked: feddhetetlent, egyszer nősültet, akinek a fiai hívők, nem kicsapongók vagy engedetlenek. A püspöknek ugyanis, mint Isten intézőjének, feddhetetlennek kell lennie, nem kevélynek, nem haragosnak, nem iszákosnak, nem verekedőnek, nem rút haszonlesőnek, inkább vendégszeretőnek, jóakaratúnak, józannak, igaznak, szentnek, önmegtartóztatónak, aki helytáll a hiteles tanítás megmegbízható végzésében, hogy az egészséges tanítás alapján képes legyen inteni is, és azokat, akik ellentmondanak, megcáfolni.

Lk 17,1-6

Azután így szólt tanítványaihoz: „Lehetetlen, hogy botrányok elő ne forduljanak, de jaj annak, aki okozza azokat. Jobb lenne annak, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tengerbe vetnék, mint hogy megbotránkoztasson egyet is e kicsinyek közül. Vigyázzatok magatokra! Ha vét ellened testvéred, figyelmeztesd; és ha megbánja, bocsáss meg neki! Még ha napjában hétszer vét is ellened, és napjában hétszer tér vissza hozzád, és azt mondja: »Bánom!« – bocsáss meg neki.” Az apostolok ekkor azt mondták az Úrnak: „Növeld bennünk a hitet!” Az Úr ezt felelte: „Ha csak akkora hitetek lesz is, mint egy mustármag, és ennek az eperfának azt mondjátok: „Szakadj ki tövestől és verj gyökeret a tengerben!”, engedelmeskedni fog nektek.


Mi is az az „igazi istentisztelet ismerete”, melyre a Jézus Krisztus által adott isteni kinyilatkoztatás vezet? Nem más, mint hogy annyira komolyan vesszük Isten irántunk való szeretetét, amely megnyilatkozott Jézus Krisztusban, hogy szép lassan kezdünk az ő képére alakulni. A lelki életben minden újrakezdés azzal indul, hogy az igazság egyre alaposabb megismerése nyomán az emberben elmélyül az istenfélelem, s ez életének megváltoztatására sarkallja. Akin semmit nem alakít az evangéliumi igazság hallgatása, abban nincs istenfélelem, márpedig az istenfélelem a bölcsesség és az életszentség kezdete.

Azon tudjuk lemérni, hogy mennyire fogadtuk be az evangéliumot és a benne feltáruló Igazságot, Krisztust, hogy a szentmise olvasmányainak hallgatása önigazolásra késztetnek e, vagy pedig istenfélelemre s belőle fakadó természetfeletti reménységre vezetnek. Akiből ez a reménység hiányzik, az csak saját magába, vagy a külvilágba, a személytelen sorsba, a körülmények szerencsés alakulásába vetheti bizalmát, ezekben azonban hamarosan csalódnia kell. Az igazi és végső reménység viszont nem csal meg, mert alapja Isten igazmondása és önmagához való abszolút hűsége, amely végtelenül meghalad mindenfajta evilági bizonyosságot.

Urunk Jézus, ne engedd, hogy félvállról vegyük szent kinyilatkoztatásodat, melyet az emberi igehirdetésre bíztál, hogy általa az igazi istentisztelet ismeretére jussunk. Újítsd meg bennünk az istenfélelem ajándékát, hogy se kétségbe ne essünk, se vissza ne éljünk irgalmas szereteteddel, hanem parancsaidat komolyan véve megerősödjünk az örök élet reményében, melynek foglalóját, a Szentlelket a keresztség szentségében már elnyertük.

2018. november 11., vasárnap

Évközi 32. vasárnap

1Kir 17,10-16

Felkelt és elment Száreftába. Amikor a város kapujához ért, meglátott egy özvegyasszonyt, aki fát szedegetett. Megszólította, s azt mondta neki: „Adj nekem egy kis vizet valami edényben, hadd igyam.” Amikor aztán az elment, hogy hozzon, ő így kiáltott utána: „Hozz nekem, kérlek, egy falat kenyeret is kezedben.” Az ezt felelte: „Az Úrnak, a te Istenednek életére mondom, hogy nincs semmiféle kenyerem, csak egy maroknyi lisztem a vékában s egy kis olajam a korsóban: éppen egy pár darabka fát szedek, hogy elkészítsem azt magamnak s fiamnak, hogy megegyük, s azután meghaljunk.” Azt mondta neki Illés: „Ne félj, csak eredj, s tégy, ahogy mondtad. Először azonban nekem készíts abból a lisztecskéből egy kis hamuban sült lepényt, s hozd ki azt nekem. Magadnak és fiadnak azután csinálj. Ezt üzeni ugyanis az Úr, Izrael Istene: »Nem ürül ki lisztes vékád, s nem apad el olajos korsód mindaddig, amíg esőt nem ad az Úr a föld színére.«” Erre az elment, s Illés szava szerint cselekedett, és evett ő s az asszony s egész házanépe, s attól a naptól kezdve nem ürült ki a lisztes véka, s nem apadt el az olajos korsó – az Úr szava szerint, amelyet Illés által szólt.

Zsid 9,24-28

Mert Krisztus nem kézzel alkotott szentélybe lépett be, amely a valóságnak csak jelképe, hanem magába az égbe, hogy most Isten színe előtt megjelenjék értünk; nem is azért, hogy gyakran föláldozza önmagát, mint ahogy a főpap évről-évre bemegy a szentélybe idegen vérrel; különben gyakran kellett volna szenvednie a világ kezdete óta; így pedig egyszer jelent meg az idők teljességében, hogy áldozatával eltörölje a bűnt. És ahogyan el van határozva, hogy az emberek egyszer meghaljanak, és utána következik az ítélet, úgy Krisztus is egyszer lett áldozattá, hogy sokak bűnét elvegye; másodszor pedig bűn nélkül fog megjelenni az őt várók üdvösségére.

Mk 12,38-44

Ő pedig tanítás közben ezt mondta nekik: „Óvakodjatok az írástudóktól, akik szeretnek hosszú köntösökben járni, és a piacon a köszöntéseket fogadni! Az első helyeken ülnek a zsinagógákban, vendégségben pedig a főhelyeken. Felélik az özvegyek házait, és színleg nagyokat imádkoznak. Ezeket súlyosabban ítélik majd meg!”Jézus ezután leült a templomkincstárral szemben, és figyelte, hogyan dob a tömeg pénzt a kincstárba: sok gazdag sokat dobott be. Aztán jött egy szegény özvegy, és bedobott két garast, ami egy negyedpénz. Akkor odahívta tanítványait, és azt mondta nekik: „Bizony, mondom nektek: ez a szegény özvegy többet adott mindazoknál, akik pénzt dobtak a kincstárba. Mert azok mind abból adtak, amiben bővelkedtek, ez pedig az ő szegénységéből bedobta mindenét, amije volt, egész megélhetését.”


Híres prófétának lenni fönséges hivatás, s a rábízott nagyszabású és látványos feladat az emberek szemében akár óriássá is teheti a kiválasztottat. Isten szemében azonban nem ez számít. Mi azt hisszük, azért, mert éppen őáltala dicsőítette meg nevét az Isten, máris szent az illető, holott nem kedvesebb az Úr előtt, mint akárki más. Még az sem bizonyos, hogy üdvözül, hiszen az Úr Jézus szava szerint azok mehetnek be a mennyek országába, akik kicsinyek, mint a gyermekek. Isten szentje nem a világot elkápráztató csodákról ismerszik meg, hanem arról, hogy kicsiny tud lenni, és ráhagyatkozik Urára, aki gondját viseli. Illésnek is meg kellett tapasztalnia saját gyöngeségét és kiszolgáltatottságát, hogy fejébe ne szálljon a dicsőség, s az Isten általa megnyilvánuló erejét magának ne tulajdonítsa. Ebben a túlontúl is emberi helyzetben, amikor vizet koldul egy idegen özvegyasszonytól, mutatkozik meg igazán hasonlósága mihozzánk, mindennapi emberekhez, de az Emberfiához is, aki élete utolsó óráján, a kereszten függve így kiáltott fel: „Szomjazom!”

Naggyá válni Isten szemében csak az ilyen pózolástól mentes, őszinte megalázkodás által lehet. Jaj azoknak az egész életükben sikeres, mindenkitől ajnározott és körülrajongott embereknek, akik természetesnek tartják, hogy nekik mindenből a legjobb jár, akik nem tanultak meg sem kérni, sem megköszönni, hanem csak parancsolni és elvenni! És boldogok az olyan egyszerű lelkek, mint az Olvasmányban és az Evangéliumban szereplő két özvegyasszony, akit senki sem tart nagyra, akit senki sem csodál meg, és akinek véleményére senki sem kíváncsi. Isten tekintete megnyugszik az ilyen kicsinyeken, akik a legtermészetesebben, magától értetődő módon teszik a jót, akik nem méricskélik magukat senkihez, és odaadják mindenüket, amijük csak van.

Urunk Jézus, akit nem lehet nagylelkűségben felülmúlni, adj nekünk bátorságot, hogy merjük követni a belső sugallatot, s méricskélés nélkül, engedve a jóleső szédülésnek, bátran odaadjuk mindenünket Érted. Segíts, kérünk, kegyelmeddel, hogy merjünk csak Neked tetszeni, szabadnak maradva hírnévtől, evilági dicsőségtől, s tégy minket állhatatossá a jóban, úgy, hogy már észre se vegyük, hogy jót teszünk, mert annyira természetessé vált számunkra.

2018. november 10., szombat

Évközi 31. hét

Fil 4,10-19

Igazán megörültem az Úrban, hogy végre-valahára megint annyira erőre kaptatok, hogy rólam gondoskodhattok. Korábban is gondoskodtatok volna, de nem volt rá módotok. Nem az ínség mondatja ezt velem, hiszen megtanultam, hogy beérjem azzal, amim van. Tudok szűkölködni és tudok bővelkedni is; mindenütt mindent megszoktam: tudok jóllakni is, éhezni is, bővelkedni és nélkülözni is. Mindenre képes vagyok abban, aki nekem erőt ad. Mégis jól tettétek, hogy társaim lettetek nyomorúságomban. Ti is tudjátok, filippiek, hogy az evangélium hirdetésének kezdetén, amikor Makedóniából útnak indultam, egy egyház sem lépett velem az adás és viszonzás kapcsolatára, egyedül csak ti. Már Tesszalonikibe is küldtetek néha-néha valamit a szükségleteimre. Nem mintha adományra vágynék, hanem mert annak gyümölcsét áhítom, amelyet bőségesen írnak majd a javatokra. Átvettem mindent, és bővelkedem; el vagyok látva, amióta megkaptam Epafroditosztól, amit küldtetek, mint kellemes illatot, kedves és Istennek tetsző áldozatot. Az én Istenem kielégíti majd minden szükségteket gazdagsága szerint dicsőséggel Krisztus Jézusban.

Lk 16,9-15

Azt mondom hát nektek: Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogy amikor az elmúlik, befogadjanak titeket az örök hajlékokba. Aki kicsiben hű, a nagyban is hű; és aki a kicsiben hazug, az a nagyban is hazug. Ha tehát a hamis mammonban nem voltatok hűségesek, ki bízza rátok az igazit? És ha a máséban nem voltatok hűek, akkor ki adja oda nektek azt, ami a tiétek? Egy szolga sem szolgálhat két úrnak; mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.” Hallották mindezt a kapzsi farizeusok, és kigúnyolták őt. Ekkor azt mondta nekik: „Ti ugyan igaznak tartjátok magatokat az emberek előtt, de Isten ismeri a szíveteket, mert ami az emberek előtt magasztos, az az Isten előtt utálatos.


A mai napon befejezzük a filippi levél olvasását. Milyen érdekes: ezt a levelet a börtönben írta Szent Pál, s mégis egyetlen fennmaradt írásában sem szerepel annyiszor az öröm, mint éppen ebben a levélben. Akinek szíve már a mennyek országában dobog, az lélekben ki tudja vonni magát a külső körülmények hatása alól. Pál testileg börtönben van, de lelkileg az Úrban! S mi mindennek örül a bilincsek között? Örül, hogy alkalma nyílik szenvedni az Úrért és viszontszeretetét kinyilvánítani iránta. Örvendezik továbbá a filippi hívek buzgósága miatt, akik ajándékot küldtek neki. Egy nagy szívű nevelő atyai öröme ez amiatt, hogy lelki gyermekei ekkorát fejlődtek, s már szeretni is tudnak, nem csak szeretve lenni. Szent Pál úgy tekinti ezt a filippiektől Epafroditusz által küldött adományt, mintha szakrális dolog lenne, egyfajta Istennek bemutatott áldozat.

Mindenki annak tud csak igazán örülni, ami a szívének fontos. A testies ember a gyönyörök élvezetének, a hiú mások rajongásának, a kapzsi a vagyoni gyarapodásnak. Minket, botladozó keresztényeket is jó kedvre derít egy-egy kellemes esemény, siker és elismerés, s lehangol, ha valami kellemetlenségben van részünk. Aki azonban az Úrban él, annak kedélyállapota nem olyan, mint a barométer, mely híven mutatja a külső időváltozást. Ő is érzékeli a pozitív és negatív impulzusokat, de mindennek csak annyiban tulajdonít jelentőséget, amennyiben köze van az Isten országához.

Urunk Jézus, ajándékozz meg bennünket azzal az örömmel, mely túlmutat ezen a világon, mely nem csupán szent közömbösség, hanem olyan képesség, mely a rossz dolgoknak is értelmet tud adni, s a kellemetlenségeket is az üdvösség, a szeretet szolgálatába tudja állítani. Segíts, kérünk, kegyelmeddel, hogy Szent Pál példájára mi is az Eucharisztia erőterében éljünk, minden tettünket áthassa a szentmiseáldozat lelkülete, s így készek legyünk testvéreinkért magunk is áldozattá válni.

2018. november 9., péntek

A lateráni bazilika felszentelése

Ez 47,1-2.8-9.12

Ezután visszavitt engem a ház kapujához, és íme, víz fakadt a ház küszöbe alatt a keleti oldalon; a ház homlokzata ugyanis kelet felé nézett. A víz a templom jobb oldalán folyt le, az oltártól dél felé. Aztán kivitt az északi kapun, és körülvezetett a külső kapun kívül levő úton a kelet felé néző útra; és íme, víz tört elő a jobb oldalon. Azt mondta nekem: „Ez a víz a keleti homokdombok felé indul, majd lefolyik a sivatag síkságára és a tengerbe ömlik; amikor beleömlik, annak a vize egészséges lesz. Amerre ez a folyó ér, minden élő és mozgó lény élni fog. Ahová eljut a víz, igen sok lesz a hal; ahová elér a folyó, egészséges lesz és élni fog minden lény. A folyó mentén pedig, annak mindkét partján mindenféle gyümölcsfa nő; lombjuk le nem hull, s a gyümölcsük el nem fogy. Havonta friss gyümölcsöt teremnek, mert vizük a szentélyből fakad. Gyümölcsük eledelül szolgál, a lombjuk pedig orvosságul.

1Kor 3,9-11b.16-17

Mert Isten munkatársai vagyunk, ti pedig Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok. Isten nekem adott kegyelme szerint, mint bölcs építőmester, alapot vetettem; más pedig arra épít. De mindenki ügyeljen, hogyan épít rá. Mert a lerakott alapon kívül, amely Jézus Krisztus, más alapot senki sem rakhat. Nem tudjátok, hogy Isten temploma vagytok, és Isten Lelke lakik bennetek? Azt pedig, aki Isten templomát lerombolja, lerombolja az Isten. Mert Isten temploma szent, s ti vagytok az.

Jn 2,13-22

(...) A zsidók azonban megszólították, és azt kérdezték tőle: „Milyen jelet mutatsz nekünk, hogy ezeket cselekszed?” Jézus azt felelte nekik: „Bontsátok le ezt a templomot, és én három nap alatt fölépítem azt!” A zsidók erre így szóltak: „Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt fölépítenéd?” De ő a saját testének templomáról mondta ezt. (...)


Amikor egy templom felszentelésének évfordulóját üljük, ünneplésünk nem a holt köveknek szól, hanem az eleven Isten-ember kapcsolatnak, amelyet a szent helyen szinte tapintani lehet. Ünneplésünk kegyelmi ajándék is egyben, mely egyre jobban elmélyíti bennünk az Egyház anyai misztériumát. A templom kiemelt helyén álló keresztkútból mint anyaölből születik meg a keresztény nép, s valahányszor egy csecsemőnek vagy egy felnőtt hittanulónak kiszolgáltatják itt a keresztség szentségét, közösségünk összetartozása is erősödik, hiszen mindannyian ugyanannak „az isteni kútnak makulátlan tiszta méhéből támadt mennyei nemzedék és új teremtmény” vagyunk.

Az Egyház mint jó édesanya táplálja is gyermekeit, méghozzá az Ígéret földjének mennyei javaival, melyeket a szent liturgiában bőséggel nyújt nekünk. Nagyon fontos, hogy idejekorán erre a táplálékra szoktassuk a gyermekeket, kifejlesztve bennük az egészséges ízlést, nem pedig a kezdet kezdetén giccsekkel és utánzatokkal elrontva érzéküket a mennyei valóságok iránt. Az első szavakra és mozdulatokra is megtanít liturgiája által az Anyaszentegyház, azt az egyetemes anyanyelvet sajátíttatva el velünk, amely egyszerre alázatos és fönséges, egyszerű és művészi, visszafogott és az egekig szárnyaló. Aki a Szentírás és a szent liturgia nyelvén tanul imádkozni, annak nem csupán szókincse lesz gazdag és kifejező, hanem imádságának horizontja is egyre jobban kitágul annak méreteire, aki sugallta azokat. S valahányszor elmegyünk a templomba és részt veszünk a liturgián, újból és újból eléri létezésünk gyökereit az a hömpölygő folyam, melyről Ezekiel próféta látomása szól, hogy bőségesen megteremjük az örök élet gyümölcseit.

Urunk, Jézus Krisztus, amikor ma a Város és a Földkerekség minden templomának anyját és fejét ünnepeljük, szívből hálát adunk Neked azért az örökre megmaradó életért, melyet Jegyesed, az Egyház által adtál nekünk a szent keresztségben, és alázattal kérünk, hogy igéd hallgatása és szentségeid vétele ezt az életet szüntelenül táplálja és gyarapítsa bennünk.

2018. november 8., csütörtök

Évközi 31. hét

Fil 3,3-8a

Mert a körülmetéltek mi vagyunk, akik Isten Lelke által szolgálunk, és Krisztus Jézusban dicsekszünk, s bizalmunkat nem a testbe helyezzük. Nekem lehetne ugyan bizalmam a testben is. Ha másvalaki úgy gondolja, hogy bizakodhat a testben, én még inkább: a nyolcadik napon körülmetéltek, Izrael nemzetéből, Benjamin törzséből származom, héber a héberek közül, a törvény megtartásában farizeus, buzgóságból az egyház üldözője, a törvény szerinti igazság dolgában kifogástalan. De ami számomra nyereség volt, azt veszteségnek tartottam Krisztusért. Sőt, mindent veszteségnek tartok Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének mindent fölülmúló voltáért. Őérte mindent veszni hagytam, és szemétnek tekintek, csakhogy Krisztust elnyerjem.

Lk 15,1-10

Vámosok és bűnösök is mentek hozzá, hogy hallgassák. A farizeusok és az írástudók azonban méltatlankodtak: „Ez bűnösökkel áll szóba és velük eszik.” Akkor ezt a példabeszédet mondta nekik: „Ha közületek valakinek száz juha van, és egyet elveszít közülük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a pusztában, és nem megy-e az elveszett után, amíg meg nem találja? Amikor megtalálja, örömében vállára veszi, hazamegy, összehívja barátait és szomszédait, és azt mondja nekik: „Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett juhomat!” Mondom nektek: éppen így nagyobb öröm lesz a mennyben is egy megtérő bűnös miatt, mint kilencvenkilenc igaz miatt, akinek nincs szüksége megtérésre. Vagy ha egy asszonynak tíz drachmája van, és elveszít egy drachmát, nem gyújt-e lámpát, nem söpri-e ki a házát, és nem keresi-e gondosan, amíg meg nem találja? Ha pedig megtalálta, összehívja barátnőit és szomszédait, hogy elmondja nekik: „Örüljetek velem, mert megtaláltam a drachmát, amelyet elvesztettem!” Mondom nektek: hasonló öröm lesz Isten angyalai közt egy megtérő bűnös miatt.”


Háromféle nézőpontból lehet szemlélni a világot: Krisztus nélkül, Krisztussal találkozva és magával Krisztus szemével. A keresztény ember arról ismerszik meg, hogy mindhárom nézőponttal azonosulni tud. Aki nem ismeri Krisztust, az nem hozzá viszonyítja a világban található dolgok értékét. Nem mondhatjuk, hogy nincs létjogosultsága ennek a szemléletmódnak, hiszen sok embertestvérünk van, a közvetlen környezetünkben is, akik nem jutottak Jézus Krisztus fönséges ismeretének birtokába. Szabad, sőt szükséges is olykor az ő igazságot, a végső igazságot kereső szemükkel nézni a világot, nem hagyva figyelmen kívül, hogy csak akkor lehet értékes bármi is a világon, ha van egy abszolút érték, amelyhez viszonyíthatjuk, máskülönben minden relatív.

A másik nézőpont az Apostolé. Aki Krisztussal találkozik, akinek életébe berobban az abszolút érték, annak szemében minden más értéktelennek és szemétnek fog feltűnni ehhez képest. De maga Szent Pál sem áll meg ennél a nézőpontnál, hanem még magasabbra emelkedik. Nemcsak Krisztushoz mérten, hanem Krisztus szemével is nézi a világot, ami azt jelenti, hogy az irgalmas Atya szemével tekint rá, aki úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda érte. Csak ez a harmadik nézőpont tanít meg arra, hogy irgalmas szívű testvérei legyünk egymásnak, s úgy tudjunk örülni a megtérő bűnösnek, mint Isten és az ő angyalai a mai Evangélium tanítása szerint.

Urunk Jézus, taníts meg minket arra, hogy úgy tudjuk becsülni ezt a teremtő Atyád által jónak alkotott világot és annak értékeit, hogy közben ne feledkezzünk meg arról, hogy a Te mindent felülmúló ismeretedhez, azaz a végtelen szépséghez, végtelen jósághoz, végtelen igazsághoz és végtelen szeretethez viszonyítva mindez semmi, mert önmagában mit sem ér. Adj nekünk, kérünk, figyelmes tekintetet és irgalmas szívet, hogy ott is észrevegyük az értéket, ahol el van rejtve, s elveszett, de megkerült kincsnek tekintsük azt az embertársunkat, aki korábbi értéktelen életmódjával szakítva Hozzád talál.

2018. november 7., szerda

Évközi 31. hét

Fil 2,12-18

Így tehát, kedveseim, amint mindig is engedelmesek voltatok, munkáljátok üdvösségeteket félelemmel és rettegéssel, nemcsak úgy, ahogy jelenlétemben tettétek, hanem még sokkal inkább most, a távollétemben. Mert Isten az, aki bennetek az akarást és a véghezvitelt egyaránt műveli jóakarata szerint. Tegyetek meg mindent zúgolódás és habozás nélkül, hogy kifogástalanok és tiszták, Isten feddhetetlen fiai legyetek a gonosz és romlott nemzedék között, akik között ragyogtok, mint csillagok a mindenségben. Ragaszkodjatok az élet igéjéhez, hogy meglegyen a dicsőségem Krisztus napján, hogy nem futottam hiába, és nem fáradtam eredménytelenül. Sőt, ha a hitetek áldozatán és szolgálatán felül még véremet is kiontják italáldozatul, örülök és együtt örvendezem mindnyájatokkal. Hasonlóképpen ti is örüljetek, és velem együtt örvendezzetek.

Lk 14,25-33

Egyszer nagy népsokaság ment vele, ő pedig hozzájuk fordult, és ezt mondta: ,,Ha valaki hozzám jön, és nem gyűlöli apját és anyját, feleségét és gyermekeit, fivéreit és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet az én tanítványom. És aki nem hordozza keresztjét és nem jön utánam, nem lehet az én tanítványom. Mert ki az közületek, aki tornyot akar építeni, és nem ül le előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, vajon van-e miből befejezni? Nehogy miután az alapot lerakta és nem tudta befejezni, mindenki, aki látja, csúfolni kezdje őt: ,,Ez az ember elkezdett építeni, de nem tudta befejezni.'' Vagy melyik király az, aki amikor háborúba indul egy másik király ellen, nem ül le előbb, hogy megfontolja, vajon képes-e tízezerrel szembeszállni azzal, aki húszezerrel jön ellene? Mert ha nem, követséget küld hozzá és békét kér, amikor még messze van. Így tehát aki közületek nem mond le mindenről, amije van, nem lehet az én tanítványom.


A félelem és rettegés nem a büntetés miatti rémületet, hanem a ragaszkodás hatalmas erejét jelenti. Ahogy a világ fiai félve-remegve ragaszkodnak szeretőjükhöz, bűntársukhoz, hogy el ne veszítsék, ahogy reszketve lesik a tőzsde híreit, hogy milliárdjaik tovább gyarapodjanak, úgy kell a keresztényeknek az üdvösségszerző Krisztushoz és parancsaihoz ragaszkodniuk. Azaz mégsem egészen úgy, „mert Isten az, aki bennetek az akarást és véghezvitelt egyaránt műveli jóakarata szerint”, vagyis Istennek még sokkal fontosabb a mi üdvösségünk, mint saját magunknak, hiszen nem mi szálltunk alá a mennyből üdvösségünkért, s nem mi szenvedtük el megváltásunkért a keserű kereszthalált a Golgotán, hanem Isten szentséges Fia, Jézus Krisztus. Üdvösségünket Isten szívügyeként kezeli, mi készen kaptuk, csak őriznünk és gondoznunk kell, mert örök sorsunkról van szó.

Szent Pál apostol ki is fejti, mit jelent üdvösségünkön munkálkodni. „Tegyetek meg mindent zúgolódás és habozás nélkül, hogy kifogástalanok és tiszták, Isten feddhetetlen fiai legyetek.” Sokszor azért nem haladunk előre a lelki élet útján, mert ímmel-ámmal tesszük a jót, elégedetlenek vagyunk a körülményekkel, felülbíráljuk lelkivezetőnk tanácsait, kifogásokat és mentségeket keresünk lanyhaságunkra. Mindenről le kell mondanunk, amiről azt hittük, hogy a miénk, ha Krisztus nyomába akarunk szegődni – erre szólít a mai Evangélium is.

Urunk Jézus, add meg nekünk, kérünk, hogy az Apostol szavát megszívlelve üdvös istenfélelemmel munkálkodjunk üdvösségünkön. Segíts kegyelmeddel, hogy odaadóan ragaszkodjunk az igaz és helyes evangéliumi tanításhoz, az élet igéjéhez, mely táplálja mindennapi emberi életünket és a csírájában bennünk lévő örök életet. Könyörülj rajtunk, hogy mi is azok közé tartozzunk, akikért nem fáradt hiába az Apostol, hanem akik dicsőségére válnak Krisztus eljövetele napján.