Évközi 6. hét

Ter 8,6-13.20-22

Amikor aztán még negyven nap elmúlt, kinyitotta Noé a bárka ablakát, amelyet készített, és kibocsátotta a hollót; az ide-oda szállt, majd visszatért, mert a vizek még nem száradtak fel a földön. Ezután kibocsátotta a galambot is, hogy lássa, megszűntek-e már a vizek a föld színén. De az, mivel nem talált helyet, ahol megpihenhetett volna a lába, visszatért hozzá a bárkára -- ugyanis víz volt még az egész földön. -- Erre ő kinyújtotta a kezét, megfogta, és bevette a bárkába. Ezután várt még másik hét napig, s akkor újra kibocsátotta a galambot a bárkából. Az pedig estefelé visszatért hozzá, és zöldlevelű olajfagallyat hozott a csőrében. Noé megértette, hogy megszűnt a víz a földön, de várt még másik hét napig, aztán kibocsátotta a galambot, és az többé nem tért vissza hozzá. Így tehát, Noé hatszázegyedik esztendejében, az első hónapban, a hónap első napján leapadtak a vizek a földön. Noé kinyitotta a bárka fedelét, kitekintett, és látta, hogy megszáradt a föld színe. Ekkor Noé oltárt épített az Úrnak, vett minden tiszta állatból és madárból, és egészen elégő áldozatokat mutatott be az oltáron. Az Úr megérezte a kedves illatot, és szívében azt mondta az Úr: ,,Nem átkozom meg többé a földet az ember miatt: mert az emberi szív gondolata ifjúságától fogva hajlik a rosszra. Nem sújtom többé az összes élőlényt úgy, ahogy tettem. Amíg tartanak a föld napjai, meg nem szűnik többé a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, az éjszaka és a nappal.’’

Mk 8,22-26

Azután Betszaidába érkeztek. Egy vakot vezettek hozzá, és kérték őt, hogy érintse meg. Ő kézen fogta a vakot, kivezette a helységből, és a szemére köpve rátette a kezeit, aztán megkérdezte tőle, hogy lát-e valamit. Az föltekintett és azt mondta: ,,Látom az embereket, mintha a fák járkálnának.’’ Azután ismét a szemére tette a kezét, mire az látni kezdett, meggyógyult, és tisztán látott mindent. S ő ezzel küldte őt haza: ,,A faluba ne menj be!’’

Mintha Isten ugyanazzal okolná meg a vízözön megszüntetését, mint amivel annak idején a földre bocsátását: az emberi gonoszsággal. Pedig Isten nem változik: nem haragszik előbb, és nem megenyhül utóbb, hanem csak a bűntől sebzett ember értelmezi így a természet erőinek játékát és a történelem eseményeit attól függően, hogy éppen milyen kapcsolatban van Istennel. Ha az ember folytonosan Isten felé fordul, és az ő akaratát keresi, minden megpróbáltatásban felfedezi az ő irgalmas szeretetét. Mint az a bölcs rabbi, akiről azt tartották, hogy élete során nagyon sok megpróbáltatás érte. Amikor valaki szenvedésében hozzá fordult tanácsért, azzal hárította el az illető segítségkérését, hogy ő Isten sújtó kezét nem, hanem csak jóságát és áldását tapasztalta egész életében.

Azonban nem csupán arra van hatással Istennel való kapcsolatunk, hogy hogyan érzékeljük a világot és annak erőit, hogy mit élünk meg csapásként és mit áldásként, hanem ténylegesen a teremtett világ sorsa fordul azon, hogy megtérünk-e vagy sem, mert a világot, ezt a földet az Isten az embernek adta. A mindenség tehát az emberen keresztül tartozik Istenhez, rajta keresztül részesül az áldásból, mely élő és éltető kapcsolat Istennel, minden létezés és minden jó forrásával.

Urunk Jézus, kérünk, óvj meg attól, hogy a teremtett világot és annak javait ne ajándéknak, hanem jogos tulajdonunknak képzeljük, s így kivéve az isteni áldás erőteréből, a Teremtővel való személyes viszonyból, átkot hozzunk rá. Ne engedd, hogy Téged és Atyádat hibáztassunk a világban található rossz miatt, hanem segíts kegyelmesen, hogy szívből Hozzád térve betöltsük eredeti hivatásunkat, s a minket körülvevő anyagi világban mind jobban kinyilvánuljon számunkra és általunk mások számára is teremtő Atyád irgalmas szeretete.

Évközi 6. hét

Ter 6,5-8

Amikor azonban az Úr látta, hogy nagy az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve minden gondolata folyton gonoszra irányul, megbánta az Úr, hogy embert alkotott a földön, és mélyen bánkódva szívében így szólt: ,,Eltörlöm a föld színéről az embert, akit teremtettem, az embert és a jószágot, a csúszómászót és az égi madarat, mert bánom, hogy alkottam őket!” Noé azonban kegyelmet talált az Úr előtt. Azt mondta erre az Úr Noénak: „Menj be a bárkába, te és egész házadnépe, mert téged találtalak igaznak előttem ebben a nemzedékben. Minden tiszta állatból végy hetet-hetet, hímet és nőstényt, a nem tiszta állatokból pedig kettőt-kettőt, hímet és nőstényt, az ég madaraiból is hetet-hetet, hímet és nőstényt, hogy a magja megmaradjon az egész föld színén. Mert még hét nap, azután esőt hullatok a földre negyven napon és negyven éjen át, s eltörlök a föld színéről, minden lényt, amelyet alkottam.” Meg is tette Noé mindazt, amit az Úr parancsolt neki. Amikor aztán eltelt a hét nap, elárasztották az özön vizei a földet.

Mk 8,14-21

Közben elfelejtettek kenyeret vinni, és egy kenyérnél több nem volt náluk a hajóban. Ekkor így intette őket: ,,Vigyázzatok, óvakodjatok a farizeusok kovászától és Heródes kovászától.” Azok pedig tanakodtak egymás közt, arra gondolva, hogy: ,,Nincsen kenyerünk.” Jézus észrevette ezt, és azt mondta nekik: ,,Miért tanakodtok azon, hogy nincsen kenyeretek? Még mindig nem tudjátok és nem értitek a dolgot? Még mindig el van vakulva a szívetek? Van szemetek, és nem láttok? Van fületek, és nem hallotok? Nem emlékeztek arra, hogy amikor az öt kenyeret ötezernek megtörtem, hány tele kosár hulladékot szedtetek fel?” Azt felelték neki: ,,Tizenkettőt.” ,,És amikor a hét kenyeret négyezernek, hány kosár maradékot szedtetek össze?” Azt felelték neki: ,,Hetet.” Erre így szólt hozzájuk: ,,Miért van tehát az, hogy mégsem értitek?”

A tanítványok emlékeznek, és mégsem értik. Tudják a pontos számát, hogy hány kosárra való maradékot szedtek össze a kenyérszaporítás után az első és a második alkalommal, de ezt a tapasztalatukat nem kötik össze jelen helyzetükkel, amikor ismét kenyérszűkében vannak, és ismét velük van Jézus. Meglehetősen kiábrándító megnyilatkozás, és nem az egyetlen, ahol Jézus valami szellemi-lelki tanítást szeretne közölni velük, ők meg kicsinyes gondjaikkal vannak elfoglalva.

Jézus pedagógiájának eredményessége azonban megmutatkozik abban, hogy az apostolok a kritikus pillanatokban képesek felülmúlni önmagukat, átlépni korlátaikat. Értetlenségük, kishitűségük dacára kitartanak Jézus mellett akkor is, amikor sokan elpártoltak tőle. Nem értik, de szívük mélyén érzik és Péter szaván keresztül meg is vallják, hogy Jézusnak örök életet adó igéi vannak. Az utolsó vacsorán sem botránkoznak meg azon, hogy Mesterük a szédervacsora forgatókönyvét felhasználva a kenyeret és a bort mint saját testét és vérét adja nekik, ami egy zsidó számára káromlással ért fel. És bár a szenvedés óráiban magára hagyják, és elmenekülnek, a kenyértörésben felismerik feltámadott Urukat, s a Szentlélekkel eltelve hirdetni kezdik őt szerte a világon.

Urunk Jézus, szeretnénk mi is jó tanítványaid lenni, bár tudjuk, hogy értetlenségünkkel, kicsinyhitűségünkkel, túlságosan emberi gondolkodásunkkal oly sokszor próbára tesszük türelmedet. Kérünk, ne szűnj meg tanítani minket, és add kegyelmedet, hogy figyelmünk a földi kenyérről mind jobban a mennyei, lényegi Kenyérre irányuljon, mely nem más, mint Te magad az Eucharisztiában. Segíts kérünk, hogy erre a minden gyönyörűséggel teljes, mennyei eledelre vágyjunk, s az apostolokhoz hasonlóan kitartva az imádságban és a kenyértörés közösségében szavunkkal és tetteinkkel, egész életünkkel megvalljunk Téged az emberek előtt.

Évközi 6. hét

Ter 4,1-15

Az ember aztán megismerte feleségét, Évát. Az fogant, megszülte Káint, és így szólt: ,,Embert kaptam Istentől!”„ Majd ismét szült: az öccsét, Ábelt. Ábel juhpásztor volt, Káin pedig földműves. Történt pedig számos nap múltán, hogy Káin ajándékot mutatott be az Úrnak a föld gyümölcséből. Ábel is áldozott nyája elsőszülötteiből és azok kövérjéből. Az Úr rátekintett Ábelre és ajándékaira, de Káinra és ajándékaira nem tekintett. Nagy haragra gerjedt erre Káin, és lehorgasztotta a fejét. Ám az Úr azt mondta neki: ,,Miért gerjedtél haragra, s miért horgasztod le a fejed? Nemde, ha jól cselekszel, jutalmat nyersz, de ha rosszul, legott az ajtóban leselkedik a bűn! Kíván téged, de te uralkodj rajta!”„ Mindazonáltal Káin azt mondta Ábelnek, a testvérének: ,,Menjünk ki!”„ Amikor kint voltak a mezőn, Káin rátámadt testvérére, Ábelre, és megölte. Azt mondta ekkor az Úr Káinnak: ,,Hol van Ábel, a testvéred?”„ Ő így felelt: ,,Nem tudom. Talán bizony őrzője vagyok én a testvéremnek?”„ Azt mondta erre neki: ,,Mit műveltél? Testvéred vérének szava hozzám kiált a földről. Ezért légy átkozott e földön, amely megnyitotta száját, s befogadta öcséd vérét kezedből! Ha műveled, ne adja meg neked gyümölcsét! Kóbor bujdosó légy a földön!”„ Azt mondta erre Káin az Úrnak: ,,Nagyobb az én gonoszságom, hogysem viselhetném. Íme, ma kivetsz engem e föld színéről, el kell takarodnom színed elől, s kóbor bujdosó lesz belőlem a földön: így bárki megölhet, aki rám talál!”„ Azt mondta erre az Úr neki: ,,Korántsem lesz úgy, sőt bárki, aki megöli Káint, hétszeresen bűnhődik!”„ Jelt is tett az Úr Káinra, hogy meg ne ölje senki sem, aki rátalál. Ádám megismerte még a feleségét, s az fiút szült, és elnevezte Szetnek, mondván: „Másik magzatot adott nekem Isten Ábel helyett, akit megölt Káin.”

Mk 8,11-13

Mikor kiszállt, a farizeusok elkezdtek vele vitatkozni, és kísértették őt, égi jelet kérve tőle. Ekkor lelke mélyéből felsóhajtott és azt mondta: ,,Miért kér jelet ez a nemzedék? Bizony, mondom nektek: nem kap jelet ez a nemzedék.” Azután otthagyta őket, ismét a hajóba szállt, és átkelt a túlsó partra.

Jézus felsóhajtása arról tanúskodik, hogy a rosszindulattal, a megátalkodottsággal találkozva elszomorodott. Hiszen annyi, de annyi jelet adott, ám akik most jelet követelnek tőle, ezeket sorra elutasították. Ha a Szentlélekkel végbevitt csodáinak láttán képesek voltak Belzebubbal való paktálással vádolni, vajon milyen jelnek hinnének? Olyan „jelet” viszont, amivel minden kétséget kizáró módon igazolná isteni küldetését a szemükben, Jézus nem ad, mert nem is adhat, hiszen az már nem jel volna többé, hanem kényszerítő erejű bizonyíték. Ezért nem szállt le a keresztről sem, pedig gúnyolói azt mondták, akkor hisznek neki. De ő akkor sem, most sem az Isten hatalmától rettegő ember megadását kívánja, hanem számtalan jellel kinyilvánított, feltétel nélküli szeretetére vár tőlünk választ.

Egy szeretetkapcsolatban jelet követelni azt mutatja, hogy az egyik fél vak azokra a jelekre, melyekkel a másik nap mint nap elhalmozza. Ez jelzi a hit, a bizalom és a szeretet súlyos megrendülését, innen pedig már csak néhány lépés a hazugság, a gyűlölet és az élet kioltása. Figyeljük csak meg azt a cinizmust, mellyel Káin válaszol Istennek öccse megölése után: „Talán bizony őrzője vagyok én a testvéremnek?” Mintha bizony azon a címen, hogy önállóak és függetlenek vagyunk, jogunk lenne megtagadni a testvéri kapcsolatokat, a szeretetben való felelősségvállalást! Igenis, Isten egymás őrzőjéül is rendelt bennünket, felelősséggel tartozunk egymásért, mert nem különálló egyedek, hanem ugyanannak a Testnek megannyi tagja vagyunk.

Urunk Jézus, kérünk, bocsásd meg nekünk, hogy túl sokszor voltunk mi is vakok szereteted jeleire. Bocsásd meg, hogy máskor pedig láttuk és elfogadtuk jeleidet, de aztán megfeledkeztünk róluk, és nekiálltunk újabbakat várni és kérni. Segíts, hogy most már ne akarjunk több jelet kicsikarni Tőled, hanem felidézve és megköszönve mindazokat a jeleket, melyekkel örök javunkat szolgáltad, végre mi is jelét adjuk az Irántad és testvéreink iránti hűségnek és szeretetnek.

Évközi 6. vasárnap

Jer 17,5-8

Így szól az Úr: ,,Átkozott az a férfi, aki emberben bízik és testet tesz támaszává, de az Úrtól eltávozik szíve! Olyan lesz, mint a tamariszk a pusztában: nem látja, ha valami jó jön; kiaszott vidéken lakik a sivatagban, szikes és lakatlan földön. Áldott az a férfi, aki az Úrban bízik, és az Úr lesz bizodalma! Olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa, mely a folyóhoz ereszti gyökereit: nem fél, ha jön a hőség, lombja zöldellni fog; száraz esztendőben sem aggódik, és nem szűnik meg gyümölcsöt teremni.

1Kor 15,12.16-20

Ha tehát Krisztusról az hirdetjük, hogy halottaiból feltámadt, hogyan mondják egyesek közületek, hogy nincs halottak feltámadása? Mert ha a halottak nem támadnak fel, Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, hiábavaló a ti hitetek, és még mindig bűneitekben vagytok. Sőt, akkor azok is, akik Krisztusban elszenderültek, elvesztek. Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, nyomorultabbak vagyunk minden más embernél. Krisztus azonban feltámadt halottaiból, mint az elszenderültek zsengéje.

Lk 6,17.20-26

Majd lement velük és megállt egy sík helyen. Vele volt tanítványainak egy nagy csoportja és hatalmas népsokaság egész Júdeából, Jeruzsálemből, Tírusz és Szidon tengermellékéről, Akkor szemeit tanítványaira emelte, és így szólt: ,,Boldogok vagytok, ti szegények, mert tiétek az Isten országa. Boldogok vagytok, akik most éheztek, mert kielégítenek benneteket. Boldogok vagytok, akik most sírtok, mert nevetni fogtok. Boldogok lesztek, amikor gyűlölnek titeket az emberek, amikor kirekesztenek és szidalmaznak, és kivetik neveteket mint gonoszat az Emberfiáért. Örüljetek azon a napon és vigadjatok, mert íme, nagy a ti jutalmatok a mennyben! Hiszen atyáik éppen így cselekedtek a prófétákkal. De jaj nektek, gazdagok, mert megkaptátok vigasztalástokat! Jaj nektek, akik most jóllaktatok, mert éhezni fogtok! Jaj nektek, akik most nevettek, mert majd gyászoltok és sírtok! Jaj nektek, amikor mindenki magasztal titeket, mert atyáik éppen így cselekedtek a hamis prófétákkal!

A mai Evangéliumban felhangzó boldogságokat és jajokat csak akkor érthetjük helyesen, ha mindenekelőtt arra tekintünk, aki ezeket kijelentette. Mert boldognak nevezni a szenvedőt a leggyalázatosabb gúnyolódás, ha elfeledjük, hogy ezt az a Krisztus hirdeti, aki meghalt érettünk, és feltámadt a halálból. „Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, nyomorultabbak vagyunk minden más embernél” – írja Szent Pál a mai Szentleckében. Csak mi, akik hitünk és életünk alapigazságaként fogadtuk el Krisztus dicsőséges testben való feltámadását, érthetjük helyesen a boldogságok és jajok valódi tartalmát, és igazíthatjuk hozzájuk életvitelünket

És mi a helyzet a Krisztust nem ismerőkkel? Őnekik nem is szólnak ezek a boldogságok? De igen, csak sajátos módon, közvetett értelemben. Hiszen minden szegény, éhező, síró és üldözött abban a helyzetben van, amelyben a legjobban rászorul az emberi segítségre, s amelyben a legfogékonyabb az isteni irgalomra. Boldog lehet akkor, ha meg is tapasztalja azt. Ehhez viszont legtöbb esetben a mi közreműködésünkre is szükség van. Nem elég megrendült lélekkel tisztelnünk őket és részvéttel lenni irántuk, hanem segítségükre is kell sietnünk, ahogy a mi Urunk tette. Éppen azzal hirdetjük meg nekik a boldogságok örömhírét, hogy irgalmasságot cselekszünk velük. A jajokat is újra meg újra el kell ismételni a világnak. Ezt azonban csak akkor tehetjük hitelesen, ha előbb magunkra vonatkoztatjuk őket, és felhagyunk az olyan életvitellel, melyben Isten csak dekoráció, az örök élet tanítása nem komolyan vett, mindennapjainktól távol eső eszme, s a test feltámadása gúny és nevetség tárgya. A boldogságoknak és a jajoknak tehát a Jézus Krisztussal való kapcsolat a kulcsa. Nélküle a legígéretesebb élethelyzet és állapot is siratni való és átkozott, vele viszont a legnagyobb nyomorúság is a több, a kifogyhatatlan, az örök élet forrása.

Urunk Jézus, a mai Olvasmányban Jeremiás próféta elénk állítja a zsoltárokból is jól ismert képet: az igaz, mint a víz partjára ültetett zöldellő fa, az istentelen pedig, mint a cserje a kiaszott sivatagban. Köszönjük Neked, hogy megváltásod által az isteni élet folyója táplálja létünket, s kegyelmedből zöldellő fák lehetünk. Segíts, kérünk, hogy soha ne szűnjünk meg a személyes, eleven hit és szenvedélyes bizalom gyökereivel Beléd kapaszkodni, és így az örök életre megmaradó, bőséges gyümölcsöt teremjünk.

Évközi 5. hét

Ter 3,9-24

Az Úr Isten azonban szólította az embert: ,,Hol vagy?’’ Az így válaszolt: ,,Hallottam szavadat a kertben, és megijedtem, mert mezítelen vagyok, ezért elrejtőztem.’’ Erre megkérdezte tőle: ,,Ki adta tudtodra, hogy mezítelen vagy? Csak nem ettél arról a fáról, amelyről megparancsoltam neked, hogy ne egyél?’’ Az ember azt felelte: ,,Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, és ettem.’’ Az Úr Isten ekkor megkérdezte az asszonyt: ,,Miért tetted ezt?’’ Ő így felelt: ,,A kígyó rászedett és ettem.’’ Ekkor az Úr Isten így szólt a kígyóhoz: ,,Mivel ezt tetted, légy átkozott minden állat és földi vad között; a hasadon járj, és port egyél életed valamennyi napján! Ellenségeskedést vetek közéd és az asszony közé, ivadékod és az ő ivadéka közé: Ő széttiporja fejedet, te pedig a sarkát mardosod.’’ Az asszonynak pedig azt mondta: ,,Megsokasítom gyötrelmeidet és terhességed kínjait! Fájdalommal szüld a gyermekeket! Vágyakozni fogsz a férfi után, és ő uralkodni fog rajtad!’’ Ádámnak pedig azt mondta: ,,Mivel hallgattál feleséged szavára, és ettél a fáról, amelyről megparancsoltam, hogy ne egyél, átkozott legyen a föld miattad! Fáradozva élj belőle életed minden napján! Teremjen az neked tövist és bogáncsot, és edd csak a föld növényeit! Arcod verejtékével edd kenyeredet, míg vissza nem térsz a földbe, amelyből vétettél, -- mert por vagy, és visszatérsz a porba!’’ És elnevezte az ember a feleségét Évának, mert ő lett az anyja minden élőnek. Az Úr Isten ezután bőrköntösöket készített az embernek és a feleségének. Felöltöztette őket, és azt mondta az Úr Isten: ,,Íme, az ember olyanná lett, mint egy közülünk: tud jót és rosszat. Most aztán nehogy kinyújtsa a kezét, vegyen az élet fájáról is, egyen, és örökké éljen!’’ Ezért aztán kiküldte őt az Úr Isten az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből vétetett. Amikor kiűzte az embert, az Éden kertjétől keletre kerubokat és villogó lángpallost állított, hogy őrizzék az élet fájához vezető utat.

Mk 8,1-10

Azokban a napokban, amikor ismét nagy tömeg volt együtt és nem volt mit enniük, magához hívta tanítványait és azt mondta nekik: ,,Sajnálom a tömeget, mert íme, már három napja velem vannak, és nincs mit enniük. Ha étlen bocsátom haza őket, elgyöngülnek az úton, mert egyesek messziről jöttek közülük.’’ Tanítványai azt felelték neki: ,,Hogyan tarthatná jól az ember ezeket kenyérrel itt a pusztában?’’ Ő pedig megkérdezte őket: ,,Hány kenyeretek van?’’ Azok azt felelték: ,,Hét.’’ Erre megparancsolta a tömegnek, hogy telepedjen le a földre. Fogta a hét kenyeret, hálát adott, megszegte és odaadta tanítványainak, hogy eléjük tegyék; és azok a tömeg elé tették. Egy kevés haluk is volt; azokat is megáldotta, és szólt, hogy ezeket is tegyék eléjük. Aztán ettek és jóllaktak. Végül a megmaradt darabokból hét kosárral szedtek össze. Akik ettek, mintegy négyezren voltak. Majd elbocsátotta őket. Ő pedig azonnal beszállt a hajóba tanítványaival és Dalmanuta vidékére ment.

Nem azért lett átkozott a föld, mert Isten megharagudott az emberre, hanem mert az ember megbontotta azt a harmóniát, ami Isten és a teremtés között eredetileg fennállt. Nem az a büntetés, hogy dolgoznunk kell, hanem hogy sok fáradsággal, verejtékes munkával kell megkeresnünk mindennapi betevő falatunkat. Az átok, amelyről itt Isten beszél, nem más, mint az áldásból való kihullás: ezt pedig nem Isten okozta, hanem az ember választotta.

Mindezt tudomásul kell vennünk ahhoz, hogy ma és mindennap felragyogjon előttünk az egyetlen emberhez méltó megoldás: munkánkat, minden fáradozásunkat visszahelyezni Isten áldásának világába. Ez embernek önmagától lehetetlen. Isten azonban a maga részéről megtette a legfontosabb lépést: elküldte szent Fiát, aki legyőzte a Sátánt és megtörte az eredeti bűn halált hozó átkát. Ismét az emberen a sor, hogy az Istentől érkező áldást befogadja és hagyja eláradni szívében, környezetében, minden tettét és szenvedését magába ölelve. Ebben nem szabad szűkkeblűnek, kicsinyesnek lennünk, arra hivatkozva, hogy amink van, úgyis nagyon kevés. De pazarlónak sem: össze kell szednünk a maradékot, a morzsákat is, a bőkezű és gondoskodó Istenhez való hűségünk jeléül, akinek áldása az apró dolgokból hozza elő a leghatalmasabb csodákat.

Urunk Jézus, azt a keveset, amink van, erőfeszítéseink eredményét, bármilyen csekély is, idehozzuk Hozzád, és a Te kezedbe tesszük. Tudjuk, hogy amit kezedbe veszel, azon rajta lesz a Te áldásod, s többé nem a mi szűkösségünket, hanem a Te gazdagságodat fogja közvetíteni. Fogadd el, kérünk, munkánkat, mely egyszerre hordozza a teremtés hajnalának fényét és az eredeti bűn árnyékát, hogy a Te kezedben eltűnjék róla az árnyék, és még inkább felragyogjon rajta az isteni fény.

Szent Cirill és Metód

ApCsel 13,46-49

Pál és Barnabás egész bátran kijelentették: „Először nektek kellett hirdetnünk Isten igéjét, mivel azonban ti visszautasítjátok azt, s nem tartjátok magatokat méltóknak az örök életre, íme, a pogányokhoz fordulunk, mert így parancsolta nekünk az Úr: »A pogányok világosságává tettelek téged, hogy szolgáld az üdvösséget a föld végső határáig.«„ Mikor a pogányok meghallották ezt, megörültek, és magasztalták az Úr igéjét. Hittek is mindnyájan, akik az örök életre voltak rendelve. Az Úr igéje pedig elterjedt az egész tartományban.

Lk 10,1-9

Ezek után az Úr kiválasztott más hetvenkettőt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahova menni készült. Azt mondta nekik: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek azért az aratás Urát, küldjön munkásokat az aratásába. Menjetek! Íme, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek erszényt, se tarisznyát, se sarut, és az úton senkit se köszöntsetek. Ha valamelyik házba bementek, először ezt mondjátok: »Békesség e háznak!” Ha a békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek; ha pedig nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, egyétek és igyátok, amijük van, mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra. Ha valamelyik városba betértek, és ott befogadnak titeket, egyétek, amit elétek tesznek. Gyógyítsátok meg az ott lévő betegeket, és mondjátok nekik: »Elközelgett hozzátok az Isten országa.«

Az Úr Jézus megígérte tanítványainak, hogy a Szentlélek erejében nagyobb dolgokat is végbe fognak vinni, mint amelyeket ő végbevitt. Ezt a kijelentést persze nem teológiai értelemben kell venni, hanem földrajzi és fizikai értelemben. Tudniillik az Úr Jézus nem ment a pogányokhoz téríteni, ez a feladat Pál és Barnabás munkásságával vette kezdetét, s ennek az egész történelmen végigvonuló nagy műnek a részese és szereplője Szent Cirill és Metód is.

Az antiochiai zsidók féltékenysége szakította el Pál és Barnabás láncait, amelyek a kereszténységet a kelleténél jobban a zsidósághoz kötötték. Természetesen az előszörre választott népet soha meg nem tagadták, és betartották a sorrendet: először nekik hirdetik a zsinagógában az örömhírt, majd amikor szakadás támad közöttük, a pogányokhoz is odafordulnak. Az Izraelt a pogányoktól elkülönítő válaszfal, melyet az Úr Jézus kereszthalálában láthatatlanul ledöntött, így szemmel láthatóan is eltűnt, és zsidó, görög és minden más népből való hívő egyesült a katolikus, vagyis egyetemes Egyházban.

Urunk Jézus, Te minket is arra küldesz, hogy hirdessük szent evangéliumodat, nemcsak a megszokott helyeken és eszközökkel, hanem új, eddig járatlan terepen és nem szokványos módokon is. Tedd érzékennyé szívünket és készségessé akaratunkat, hogy felismerjük az „idők jeleit”, s azt a jót, amit korábban nem mertünk megtenni gyöngéd sugallatodra, mert megszokásaink, előítéleteink, félelmeink visszatartottak, legalább a nyilvánvaló külső nyomásra elkezdjük végre megcselekedni. Add, hogy követségedben járva mindig azt keressük, amit Te akarsz, és testvéreink üdvösségének szolgálatában megtaláljuk örömünket és békénket.

Évközi 5. hét

Ter 2,18-25

Azt mondta továbbá az Úr Isten: ,,Nem jó, hogy az ember egyedül van: alkossunk hozzá illő segítőt is!” Az Úr Isten ugyanis megalkotta a földből a föld minden állatát és az ég összes madarát, és odavezette őket az emberhez, hogy lássa, minek nevezi el őket – mert minden élőlénynek az lett a neve, aminek az ember elnevezte. – Meg is adta az ember a maga nevét minden állatnak és az ég összes madarának és a föld minden vadjának, de az embernek nem akadt magához illő segítője. Ezért az Úr Isten mély álmot bocsátott az emberre, s amikor elaludt, kivette egyik bordáját, és hússal töltötte ki a helyét. Azután az Úr Isten asszonnyá formálta a bordát, amelyet az emberből kivett, és odavezette az emberhez. Az ember ekkor azt mondta: ,,Ez végre csont az én csontomból, és hús az én húsomból! Legyen a neve feleség, mert a férfiből vétetett!” Ezért elhagyja a férfi apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és egy testté lesznek. Az ember és a felesége mezítelenek voltak mindketten, de nem szégyellték magukat.

Mk 7,24-30

Ezután továbbment onnan, és Tírusz és Szidon vidékére ment. Betért egy házba, de nem akarta, hogy valaki is megtudja; mégsem maradhatott titokban. Mindjárt hírét vette egy asszony is, akinek a lányában tisztátalan lélek volt; odajött és a lábaihoz borult. Az asszony pogány volt, szír-föníciai nemzetiségű, s kérte őt, hogy űzze ki lányából az ördögöt. Ő azt mondta neki: ,,Hadd lakjanak jól először a gyermekek; mert nem való elvenni a gyerekek kenyerét, és a kutyák elé dobni.” De az csak kérlelte: ,,Ez igaz, uram! Csakhogy a kiskutyák is esznek az asztal alatt a gyermekek morzsáiból!” Erre ő azt felelte neki: ,,Mivel ezt mondtad, menj, kiment az ördög lányodból.” Amikor hazaért, a kislányt az ágyon fekve találta, és az ördög már kiment belőle.

Nem tudnánk az eredeti isteni terv szerint elképzelni, mit jelent a férfinak elhagynia apját és anyját, s feleségéhez ragaszkodnia, ha nem láttuk volna az Emberfiát, a második isteni személyt, aki elhagyta Atyját és a Szentlelket értünk, hogy – emberi természetünkkel egyesülve – egy test legyen velünk. Minden igazi szerelemben, házassági ígéretben ez az eredeti krisztusi ragaszkodás fogalmazódik meg. De a pap is emiatt hagyja el apját és anyját, hogy Krisztusban az Egyházzal és minden megváltott lélekkel lépjen jegyességre.

Azonban a teremtéskor Isten által az emberi természetbe írt ragaszkodás és harmónia a bűn miatt eltorzult és megromlott bennünk: a férfi uralkodik az asszony fölött, az meg fellázadva az elnyomás ellen téves úton keresi kibontakozási lehetőségét, férfijogokat és -szerepeket követelve magának. Jézus a mai Evangéliumban mintha azonosulna ezzel az eltorzult, a férfi felsőbbrendűségét valló képlettel, valójában azonban csak próbának veti alá a pogány asszonyt. Mivel pedig az asszony – eredeti hivatásához hűen – gyermekéért könyörög, mintegy legyőzi Jézust álcázott szerepében, és megérinti az igazi Jézus szívét, aki azért jött a földre, hogy az embernek élete legyen, éspedig bőségben.

Urunk Jézus, a Te irántunk érzett mérhetetlen szerelmed átjárta emberségedet megtestesülésed pillanatától kezdve a kereszthalálon át a feltámadásig és a mennybemenetelig, s hozzánk való ragaszkodásod nem szűnt meg feltámadásod után sem, mert a mennyben is megvallasz minket Atyád és angyalai előtt. Küldd el nekünk Szentlelkedet, hogy mi, férfiak és nők ezzel a tiszta, mindenekfölött a másik üdvösségét kívánó szeretettel ragaszkodjunk egymáshoz. Segíts, hogy együtt mind jobban kirajzoljuk az isteni képmást, melyet a Teremtő akarata szerint hordozunk, míg be nem lépünk a végső beteljesedés világába, ahol már nincs zsidó és pogány, férfi és nő, csak Isten van, aki minden mindenben, és élet, amely soha el nem múlik.