2022. május 17., kedd

Húsvét 5. hete

ApCsel 14,19-28

Antióchiából és Ikóniumból azonban utánuk jött néhány zsidó. Felbujtották a tömeget, és megkövezték Pált. Azután kivonszolták a városon kívülre, abban a hitben, hogy meghalt. De amikor a tanítványok körülvették, felkelt, és bement a városba. Másnap pedig Barnabással útra kelt Derbébe. Miután ennek a városnak is hirdették az evangéliumot és sokakat tanítottak, visszafordultak Lisztrába, Ikóniumba és Antióchiába. Útközben megerősítették a tanítványok lelkét, és intették őket, hogy maradjanak meg a hitben. Elmondták, hogy sok viszontagságon át kell bemennünk az Isten országába. S miután az egyes egyházakban böjtölve és imádkozva presbitereket rendeltek számukra, az Úrnak ajánlották őket, akiben hittek. Azután átmentek Pizídián, és Pamfíliába jutottak. Miután Pergében is hirdették az Úr igéjét, lementek Attáliába, onnan pedig elhajóztak Antióchiába, ahonnan Isten kegyelmébe ajánlva elindították őket a most elvégzett munkára. Amikor megérkeztek és egybegyűjtötték az egyházat, elbeszélték, milyen nagy dolgokat művelt általuk az Isten, és hogy a hit ajtaját megnyitotta a pogányoknak. Ezután jó ideig ott maradtak a tanítványokkal.

Jn 14,27-31a

Békét hagyok rátok, az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék szívetek és ne féljen. Hallottátok, hogy azt mondtam nektek: Elmegyek, és visszajövök hozzátok. Ha szeretnétek engem, örülnétek annak, hogy az Atyához megyek, mert az Atya nagyobb nálam. Megmondtam nektek már most, mielőtt megtörténne, hogy amikor bekövetkezik, higgyetek. Most már nem sokat beszélek veletek, mert jön a világ fejedelme; felettem ugyan nincs hatalma, de hogy megtudja a világ, hogy szeretem az Atyát, és úgy teszek, ahogy az Atya meghagyta nekem: keljetek föl, menjünk innen.


Nem szabad lekicsinyelni azt a fajta békességet sem, melyet a világ ad, ha abból rend és nyugalom fakad. Hiszen mindenütt, ahol felülemelkednek az egyéni indulatokon és sérelmeken, ahol – még ha önérdekből is – leteszik a fegyvert és tárgyalni kezdenek a megegyezésre törekedve, megtörik a sátán hatalmát. De tudnunk kell, hogy ez a fajta béke mindig törékeny és ingatag, mivel csak külsődleges, és ki van szolgáltatva a világ törvényének, melyet a hármas kívánság ural. Van azután belső béke is: a filozófusok békéje, a sztoikus nyugalom, szenvedélymentesség, s van a kényelmességből, olykor megalkuvásból fakadó „pax vegetativa”, mely azokra jellemző, akik inkább minden konfliktust elkerülnek, csak hogy békén hagyják őket.

Az Úr Jézus békessége egyikhez sem hasonlít, mert ez a béke nem külső vagy belső erők egyensúlya, nem is valaminek a hiánya, hanem éppenséggel valakinek a jelenléte: a Szentlélek bennünk lakása. Amikor a feltámadott Jézus azt mondja az apostoloknak: „Békesség nektek!”, azzal nem csupán köszönti őket, nem is csak békét kíván nekik, hanem mindjárt közli is velük békességét, ezért hozzáteszi: „Vegyétek a Szentlelket!” S ezzel az isteni létezés forrását nyitja meg bennük, amely az örökkévaló Isten mélységéből hozza fel az élet vizét, és ezzel árasztja el benső világukat. Ez az a békesség, amely megőriz a nyugtalanságtól és a félelemtől, mint Szent Pál apostolt. Krisztus békessége megannyi rosszindulat, üldözés, szerencsétlenség közepette is erőt adott neki, hogy tovább folytassa az evangélium hirdetését.

Urunk Jézus, töltsd el szívünket a Te békességeddel, melyet a világ nem adhat meg nekünk. Add, hogy ez a belülről fakadó békességfolyam gátat törve áradjon el bennünk minden feloldozásban és minden szentáldozásban, és másokra is kiáradva békességet szerezzen a békétlen világban.

2022. május 16., hétfő

Húsvét 5. hete

ApCsel 14,5-18

(…) Volt Lisztrában egy béna lábú ember, aki születésétől fogva sánta volt, és sohasem tudott járni. Hallgatta Pált, amikor beszélt. Pál rátekintett, s mivel látta, hogy hisz a gyógyulásában, fennhangon azt mondta: ,,Állj fel egyenesen, a lábaidra!” Az felugrott és járkált. Amikor a néptömeg látta, hogy mit tett Pál, likaóniai nyelven felkiáltott: ,,Az istenek emberi alakot öltöttek, s leszálltak hozzánk!” Barnabást elnevezték Jupiternek, Pált meg Merkurnak, mert ő vitte a szót. A város előtt lévő Jupiter-templom papja bikákat és koszorúkat hozott a kapuk elé, és a tömeggel együtt áldozatot akart bemutatni. Amikor az apostolok, Barnabás és Pál meghallották ezt, megszaggatták ruhájukat, kiáltozva kisiettek a tömeg közé, és ezt mondták: ,,Férfiak, miért teszitek ezt? Mi is hozzátok hasonló halandó emberek vagyunk, s éppen azt hirdetjük nektek, hogy ezektől a hiábavaló dolgoktól térjetek meg az élő Istenhez, aki az eget és a földet teremtette, a tengert és mindazt, ami bennük van. A letűnt időkben megengedte minden pogánynak, hogy a saját útján járjon, de önmagát sem hagyta tanúságtétel nélkül, mert jót cselekedett az égből: esőt, termékeny időket adott, betöltötte szívünket eledellel és örömmel.” Bár ezeket mondták, alig tudták lecsillapítani a tömeget, hogy ne mutasson be nekik áldozatot.

Jn 14,21-26

(…) Ha valaki szeret engem, megtartja szavamat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála. Aki nem szeret engem, nem tartja meg szavaimat. A szó pedig, amelyet hallottatok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki küldött engem. Ezeket mondtam nektek, amíg veletek voltam. A Vigasztaló pedig, a Szentlélek, akit az Atya küld az én nevemben, megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek.


Minden vallás tiszteletre és megbecsülésre méltó annyiban, amennyiben az emberi élet végső értelmét keresi, túlmutatva a látható és mulandó világon. A régi – és ma újraéledő – pogányság is hordoz értékeket. Az igazság ugyan egy, mivel Isten is egy, de a mi gyarló emberi értelmünk nem tudja átfogni és egyszer s mindenkorra véglegesen megragadni, ezért több oldalról kell azt megközelíteni, állandóan újrafogalmazni. Emiatt hasznos és szükséges párbeszédbe bocsátkozni más vallásokkal, filozófiákkal, nyitottnak lenni minden szellemi széljárásra, mindent megvizsgálni, és a jót megtartani.

Ugyanakkor Jézusnak vannak olyan kijelentései, amelyek örök érvényűek, változtathatatlanok, és melyeket nem lehet akárhogyan érteni. Azon lehet vitázni és elmélkedni, hogy hogyan jön hozzánk az Atya, a Fiú és a Szentlélek, de azon nem, hogy ha szeretjük Jézust és megtartjuk tanítását, a Szentháromság egy Isten lakást vesz nálunk. Ez olyan, minden mást felülmúló igazság, ahol vitának helye nincs. Ezen a ponton vége a szellemi-lelki-erkölcsi relativizmusnak: a kinyilatkoztatás mindnyájunkat egyenként érintő legnagyobb tényéről van szó, egy újfajta életminőségről, mely minden más vallás tanításától idegen. Ezek után a kinyilatkoztatás igazságait kutatni, azokról eszmecserét folytatni csak akkor lehetséges, és csak akkor van értelme, ha előbb ezt a valóságot éljük, és mindent ennek a valóságnak rendelünk alá, még ha a másként gondolkodók nekünk esnek is, mint Pálnak és Barnabásnak, amikor hitüket szembeállították a lisztraiak pogány hitével.

Urunk Jézus, köszönjük Neked a kinyilatkoztatást és az új, isteni életet, melyet nekünk adtál. Segíts, kérünk, hogy miközben párbeszédet folytatunk más vallások képviselőivel, és együttműködünk velük a társadalmi jó előmozdításában, szilárdan megmaradjunk keresztény identitásunkban, s Lelked által mindenkor azt az Istent képviseljük, szolgáljuk és hirdessük, aki saját életéből adott részt nekünk, s meghívott a Szentháromság boldog közösségébe.

2022. május 15., vasárnap

Húsvét 5. vasárnapja

ApCsel 14,21-27

Miután ennek a városnak is hirdették az evangéliumot és sokakat tanítottak, visszafordultak Lisztrába, Ikóniumba és Antióchiába. Útközben megerősítették a tanítványok lelkét, és intették őket, hogy maradjanak meg a hitben. Elmondták, hogy sok viszontagságon át kell bemennünk az Isten országába. S miután az egyes egyházakban böjtölve és imádkozva presbitereket rendeltek számukra, az Úrnak ajánlották őket, akiben hittek. Azután átmentek Pizídián, és Pamfíliába jutottak. Miután Pergében is hirdették az Úr igéjét, lementek Attáliába, onnan pedig elhajóztak Antióchiába, ahonnan Isten kegyelmébe ajánlva elindították őket a most elvégzett munkára. Amikor megérkeztek és egybegyűjtötték az egyházat, elbeszélték, milyen nagy dolgokat művelt általuk az Isten, és hogy a hit ajtaját megnyitotta a pogányoknak.

Jel 21,1-5a

Ekkor új eget és új földet láttam, mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sem volt többé. Láttam a szent várost, az új Jeruzsálemet Istentől leszállni az égből, mint a férjének felékesített menyasszonyt. Halottam, hogy egy harsány hang a trón felől azt mondta: „Íme, Isten hajléka az emberek között! Velük fog lakni, s ők az ő népe lesznek. Maga a velük levő Isten lesz az ő Istenük. Isten letöröl majd a szemükről minden könnyet, és nem lesz többé sem halál, sem gyász, sem jajgatás, és fájdalom sem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” A trónon ülő így szólt: „Íme, megújítok mindent!” És azt mondta nekem: „Írd: Ezek az igék hitelesek és igazak.”

Jn 13,31-35

(…)Új parancsot adok nektek, hogy szeressétek egymást; ti is úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket. Arról ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretettel vagytok egymás iránt.


Miközben az Apostolok Cselekedeteiben szinte naplószerűen követjük az ősegyház mindennapi életét, amely tele van konfliktussal, szenvedéssel, megoldandó új feladattal, de örömmel és Isten csodáival is, halljuk a Szentleckében a trónon ülőnek, a teremtő Atyaistennek szavát: „Íme, újjáalkotok mindent.” Nekünk is meg kell hallanunk ezt a szót, akármilyen fontos elfoglaltságaink, gyötrő gondjaink vannak; akkor is, ha a sikerek csúcsán vagyunk, vagy épp az elhagyatottság mélységeiben; ha örömmel éljük hivatásunkat, vagy épp sivárságban és sötétségben van részünk; ha nagy terveket dédelgetünk; vagy épp azok összeomlását siratjuk.

Az újjáteremtés műve ugyanis ránk is vonatkozik, sőt, a mi közreműködésünkkel valósul meg. Az Atya elkezdte e világ újjáalkotását, amikor Húsvét éjszakáján a Szentlélek erejében feltámasztotta fel Jézus testét az örök dicsőségre, de ugyanezt a Lelket a megdicsőült Fiú a mi szívünkbe is elküldte, hogy általa átalakuljunk mi magunk és az egész teremtett világ. Pontosan ezt jelenti Jézusnak a mai Evangéliumban elhangzó új parancsa: „Szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket!” Jézus nem egy bizonyos erkölcsi magatartásra, hősies erőfeszítésre szólít fel, hanem azt nyilvánítja ki, hogy mi is ugyanazon Szentlelket birtokoljuk, s ezért ugyanazon Szentlélekkel kell viszontszeretnünk őt és szeretnünk egymást, mint akivel ő szeret minket.

Urunk Jézus, a szeretet új parancsa az új teremtés kovásza, mellyel mindnyájunkat arra hívsz, hogy részt vegyünk az újjáteremtés művében. Köszönjük Neked, hogy bár nincsenek nagy tetteink, látványos adományaink, sőt talán éppen szorongattatásban és nélkülözésben van részünk, a nekünk adott Szentlélek által mégis hatalmat és képességet kaptunk, hogy hozzájáruljunk ahhoz a nagy műhöz, melyben a világ, amit az Atya Általad, Benned és Érted alkotott, újjáteremtődik a Te képedre és hasonlatosságodra.

2022. május 14., szombat

Húsvét 4. hete

ApCsel 13,44-52

A következő szombaton azután majdnem az egész város összegyűlt, hogy hallja Isten igéjét. (…) Mikor a pogányok meghallották ezt, megörültek, és magasztalták az Úr igéjét. Hittek is mindnyájan, akik az örök életre voltak rendelve. Az Úr igéje pedig elterjedt az egész tartományban. A zsidók azonban felizgatták a vallásos és előkelő asszonyokat, s a város első embereit. Üldözést szítottak Pál és Barnabás ellen, és kiűzték őket határukból. Ezek lerázták ellenük lábuk porát, és elmentek Ikóniumba. A tanítványok pedig elteltek örömmel és a Szentlélekkel.

Jn 14,7-14

„Ha engem megismertetek volna, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek és láttátok őt.” Ekkor Fülöp kérte őt: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és az elég nekünk!” Jézus így válaszolt neki: „Annyi idő óta veletek vagyok, és nem ismertél meg engem, Fülöp? Aki engem látott, látta az Atyát is. Hogyan mondhatod hát: „Mutasd meg nekünk az Atyát”? Nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem? Az igéket, amelyeket én mondok nektek, nem magamtól mondom, hanem az Atya, aki bennem lakik, ő cselekszi a tetteit. Higgyetek nekem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem. Ha másért nem, hát legalább a tetteimért higgyetek. Bizony, bizony mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket viszi majd végbe, amelyeket én teszek, sőt nagyobbakat is tesz majd azoknál, mert én az Atyához megyek. Bármit kértek az én nevemben, megteszem azt, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban. Ha valamit kértek tőlem az én nevemben, megteszem azt.”


Bár a tanítvány nem lehet nagyobb a Mesterénél, az megtörténhet, hogy külsőleg, méreteit tekintve nagyobb, látványosabb dolgokat visz végbe, mint Jézus földi élete során, hiszen ő szinte át sem lépte Izrael határát, Szent Pál és a többi apostol viszont arra kapott küldetést, hogy a Római Birodalom és az egész akkor ismert világ területén hintse az isteni ige magvait.

Az „ugyanazok a tettek” jelentik továbbá Krisztus követőinek az ő szenvedésében, halálában és ennek következményeként megdicsőülésében való részvételét is. Éppen a mai Szentleckében olvasunk arról, hogy megkezdődik Szent Pál passiója, amely Jézus szenvedésével azonos. Jézust is féltékenységből adták halálra honfitársai, őrá is szitkokat és rágalmakat szórtak, végül kiszolgáltatták a pogányoknak, hogy kivégezzék. Pál apostol ugyanazt szenvedi, mint Ura, de külsőleg nagyobbat tesz, mert a pogányok felé indulva nekik is felkínálja az Úr Jézus kereszthalálának gyümölcsét, a bűnbocsánatot. Ha már nem csupán tetteiben, hanem szenvedésében és halálában is követjük a mi Urunkat, ő minden képzeletet felülmúlóan megáld minket is: felragyogtatja bennünk evangéliumának világító fényét, és a magunk szemével talán nem is látható, mégis nagy és még nagyobb tetteket visz végbe általunk.

Megváltó Urunk, Jézus Krisztus, tégy minket hűséges tanítványaiddá, akik nem nagy tettekre törekednek, hanem arra, hogy ugyanazon életet éljék, melyet Te éltél, s ugyanaz a Lélek lakjék bennünk, mint Tebenned. Hiszen nem a nagy tettek vagy a nagy szenvedés számít, hanem csak a szeretet, mellyel a tetteket véghez visszük vagy a szenvedést viseljük. Add, hogy bármit teszünk, azt Általad tegyünk, s ha szenvedünk, azt a Te megváltó szenvedéseddel egyesítsük, s így mindenkor a Te dicsőséged nyilvánuljon meg rajtunk, testvéreink és az egész Anyaszentegyház javára.

2022. május 13., péntek

Húsvét 4. hete

ApCsel 13,26-33

Férfiak, testvérek! Ábrahám nemzetének fiai és a köztetek lévő istenfélők! Ennek az üdvösségnek az igéje hozzánk küldetett. Mert Jeruzsálem lakói és a vezetőik nem ismerték el őt, hanem ítélkezésükkel beteljesítették a próféták szavait is, amelyeket minden szombaton felolvasnak. Mert bár nem találtak benne semmi okot sem a halálra, a kivégzését kívánták Pilátustól. Miután mindent végrehajtottak, ami meg volt írva róla, levették őt a fáról, és sírba helyezték. De Isten feltámasztotta őt halottaiból, és több napon át megjelent azoknak, akik vele együtt jöttek fel Galileából Jeruzsálembe. Ezek tanúságot tesznek róla a mai napig a nép előtt. Mi is az atyáknak tett ígéretet hirdetjük nektek, mert azt Isten nekünk, az ő fiainak teljesítette, amikor föltámasztotta Jézust, amint meg is van írva a második zsoltárban: „Fiam vagy te, ma szültelek téged.”

Jn 14,1-6

„Ne nyugtalankodjék szívetek. Higgyetek Istenben, és bennem is higgyetek. Atyám házában sok hely van. Ha nem így volna, mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni számotokra? És ha már elmentem és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek. Hiszen ismeritek az utat oda, ahova én megyek.” Tamás erre azt mondta neki: „Uram, nem tudjuk, hová mégy, hogyan ismerhetnénk az utat?” Jézus azt felelte neki: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak általam.”


Ugyanazt a 2. zsoltárt énekeljük Karácsony éjszakáján és Húsvétkor is, mert a megtestesülés és a feltámadás, az egész Krisztus-esemény örök fiúság és az örök születés misztériumára mutat, amelyben mi is részesedhettünk. Nem csupán a megtestesülés születés, hanem a húsvéti esemény is az: a második isteni személy örök születésének kinyilvánulása az emberi történelemben. Hiszen azzal, hogy az Atya feltámasztotta Jézust, nem egyszerűen visszaadta földi életét, hanem új életet adott neki: földi testével együtt vette fel dicsőségébe.

Ebből a titokból kellene élnünk, újra meg újra ide visszatérni, ezt szemlélni, hozzá alakulni, hiszen Isten Fia azért testesült meg, azért halt meg és támadt fel, s azért küldte el a Szentlelket, hogy a szentháromságos isteni élet a miénk is legyen, hogy mi is halljuk, amint az Atya mondja nekünk: „Én fiam vagy te, ma szültelek téged.” Ez az istenfiúi életre való születésünk már meg is kezdődött bennünk a szent keresztség által, s majd testünk feltámadásával teljesedik be. Addig úton vagyunk a dicsőség végső kinyilvánulása felé, s ez az Út maga Krisztus, ahogy a mai Evangéliumban mondja. Milyen csodálatos: Jézus Krisztus nem olyan út, amelynek egyszer csak vége lesz, elfogy a lábunk alól, s ott vár valami egészen más, hanem ő maga egyben a cél, a boldog megérkezés is.

Köszönjük, Urunk, hogy már földi zarándokutunkon járva is miénk lehet csírájában, egyre növekvő, fejlődő valóságként az örök élet: a közösség Veled és az Atyával a Szentlélekben. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy amint az üdvösségtörténet eseményei mind a Te megdicsőülésedet készítették elő, úgy a mi személyes élettörténetünk eseményei is azt szolgálják, hogy mindenestől Beléd iktatódva testünket-lelkünket átjárja a Te isteni életed, s így kinyilvánuljon rajtunk örök dicsőséged.

2022. május 12., csütörtök

Húsvét 4. hete

ApCsel 13,13-25

(...) Izraelita férfiak, és ti istenfélők, halljátok! Izrael népének Istene kiválasztotta atyáinkat és naggyá tette a népet, amikor Egyiptom földjén jövevények voltak. Azután hatalmas karral kivezette őket onnan, és negyven esztendeig tűrte viselkedésüket a pusztában, majd Kánaán földjén hét népet elpusztított, és sorsolással felosztotta nekik azoknak a földjét, mintegy négyszázötven évre. Azután bírákat adott nekik Sámuel prófétáig. Ettől fogva királyt kívántak, és Isten negyven esztendőre Sault adta nekik, Kís fiát, a Benjamin törzséből való férfit. Ennek elvetése után Dávid királyt támasztotta nekik, aki mellett tanúságot is tett, mondván: ,,Szívem szerint való férfit találtam, Jessze fiát, Dávidot, aki megteszi majd minden akaratomat.” Az ő ivadékából támasztotta Isten az ígéret szerint Izrael üdvözítőjét, Jézust, akinek eljövetele előtt János a bűnbánat keresztségét hirdette Izrael egész népének. Mikor pedig János bevégezte pályafutását, azt mondta: ,,Nem az vagyok, akinek tartotok engem; íme, utánam jön, akinek a lábáról a saruit sem vagyok méltó megoldani.”

Jn 13,16-20

Bizony, bizony mondom nektek: Nem nagyobb a szolga uránál, sem a küldött nem nagyobb annál, aki őt küldte. Mivel ezeket tudjátok, boldogok vagytok, ha meg is teszitek. Nem mindnyájatokról mondom; tudom én, kiket választottam. De az Írásnak be kell teljesednie: ,,Aki kenyeremet eszi, sarkát emelte ellenem.” Már most megmondom nektek, mielőtt megtörténik, hogy mikor bekövetkezik, higgyétek, hogy én vagyok. Bizony, bizony mondom nektek: Aki befogadja azt, akit én küldök, engem fogad be, aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki küldött engem.


A húsvéti szent időben lényeges a visszatekintés Húsvét előttre. Szent Pál arról beszélt a zsinagógában, hogy Isten nagy tettei mind Jézusra mutattak, nekünk viszont Húsvét fényénél tárul fel Jézus földi életében elhangzott szavainak, végbevitt cselekedeteinek teljes értelme. Hiszen ha ő nem Isten Fia, aki feltámadt a halálból, tanítása nem egyéb, mint jó szándékú, de erőtlen, meg nem alapozott erkölcsi jótanácsok gyűjteménye, tettei nem többek a földi életműködés egyes hibáinak ideiglenes érvényű kijavításánál, halála pedig nem több csúfos kudarcnál. Ebben az esetben azonban mi késztette volna az ősegyházat arra, hogy ebből a bukott prófétából Istent csináljon? Ha viszont a dicsőséges Isten Fiát ismerték meg, mi szükségük volt arra, hogy azonosítsák őt egy földi emberrel?

Ha Szent Pál és a többi apostol, illetve az evangélisták mégis hangsúlyozzák a földi Jézus és a megdicsőült Krisztus közötti azonosságot, ez sem lelkiállapotukból, sem a zsidó hitből nem magyarázható, hanem csak a sugalmazó Szentlélektől fakadhat. Éppenséggel a józan ész logikája követeli, hogy Jézus Krisztusban élő, valóságos embert lássunk, ugyanakkor az emberi ésszel megragadhatónál többet is, és történelmi vagy erkölcsi leckék, mitikus magyarázatok helyett a kinyilatkoztatás fényénél szemléljük őt, elfogadva az apostolok megrendítően hiteles tanúságtételét.

Hálát adunk Neked, Urunk, a Rólad szóló szent kinyilatkoztatásért, melyet a Szentlélek sugalmazására a szent írók és az evangélisták leírtak nekünk. Köszönjük, hogy nem csupán egy történelmi dokumentumot hagytak ránk Rólad, hanem feltárták előttünk az egész üdvösségtörténet mozgatórugóját, azt a szent összefüggésrendszert, melynek középpontjában Te magad állsz, akiben Isten minden tette és ígérete találkozott. Ne engedd, hogy szem elől tévesszük a folytonosságot a Húsvét előtti és utáni események között, s add, hogy készségesen kövessünk Téged, aki nem vagy bezárva a földi történelembe, hanem feltámadásoddal új, örök jövőt nyitottál nekünk.

2022. május 11., szerda

Húsvét 4. hete

ApCsel 12,24 – 13,5a

Az Úr igéje pedig növekedett és terjedt. Barnabás és Saul visszatértek Jeruzsálemből, miután elvégezték a szeretetszolgálatot. Jánost, akit Márknak is neveznek, magukhoz vették. Az antióchiai egyházban több próféta és tanító is volt, köztük Barnabás és Simon, akit Nigernek neveztek, a cirenei Lúciusz, továbbá Manaén, Heródes negyedes fejedelem tejtestvére, és Saul. Miközben ezek az Úr szolgálatát végezték és böjtöltek, a Szentlélek azt mondta nekik: „Különítsétek el nekem Sault és Barnabást a munkára, amelyre meghívtam őket!” Erre böjtöt tartottak, imádkoztak, rájuk tették kezüket, azután útnak indították őket. Ők tehát a Szentlélektől küldve lementek Szeleukiába, onnan pedig Ciprusba hajóztak. Eljutottak Szalamiszba, és hirdették Isten igéjét a zsidók zsinagógáiban. János is a szolgálatukban volt.

Jn 12,44-50
Jézus pedig felkiáltott, és így szólt: „Aki hisz bennem, nem bennem hisz, hanem abban, aki küldött engem. És aki engem lát, azt látja, aki küldött engem. Azért jöttem a világba, hogy világosság legyek, hogy mindaz, aki hisz bennem, sötétségben ne maradjon. Ha pedig valaki hallja az én igéimet, de nem tartja meg, azt nem ítélem el. Mert nem azért jöttem, hogy a világot elítéljem, hanem hogy megmentsem a világot. Van, aki megítélje azt, aki megvet engem, és nem fogadja el igéimet: az ige, amelyet szóltam, az ítéli el őt az utolsó napon. Mert nem magamtól beszéltem, hanem aki küldött engem, az Atya, ő parancsolta meg nekem, hogy mit mondjak és mit beszéljek. Tudom, hogy az ő parancsa örök élet. Amit tehát én beszélek, úgy mondom el, ahogy az Atya mondta nekem.”

Az Úr Jézus azt mondja, hogy a tőle hallott ige fog megítélni minket az utolsó napon. Igen, mert Krisztus megjelenésekor lelkiismeretünk olyan világossággal fogja megvilágítani földi életutunkat, hogy azt többé homályba borítani, eltorzítani, erőszakkal meghamisítani nem lehet. Aki viszont már most Jézus Krisztusnak és az ő tanításának ítélete alá helyezi napjait, élete minden eseményét, minden területét, az már átment az ítéleten, illetve nem esik ítélet alá. mert a Jézusban való hit éppen azt jelenti, hogy ítélete alá helyezzük minden napunkat, életünk minden területét és eseményét. Így hozzuk előre földi életünk mindennapjaiba az utolsó ítéletet, s így akarunk az Ige erejében napról napra jobbá lenni, megtérni. Ez a szentség útja.

Ahhoz is, hogy az Úr igéje egyre szélesebb körben terjedjen, ahogy a mai Szentleckében olvassuk, mindenekelőtt arra van szükség, hogy előbb bennünk terjedjen, áradjon szét, töltsön be minket egészen, s mintegy túlcsordulva érjen el másokhoz is. Jaj annak az igehirdetőnek, aki magától beszél, s nem az Atya igéjét, hanem saját zavaros benső világának gondolatait hirdeti! Jézus nem magától beszélt, nem önmagát hirdette. Őt egészen betöltötte az Atya üzenete, ő maga volt az Atya Igéje. A Szentlélek bennünket is arra küld, hogy belőle élve őt hirdessük, s az örök életet, amelyet az Atya kinyilatkoztatott általa.

Segíts, Urunk Jézus, hogy mindennapi elmélkedésünk során készségesen alávessük magunkat a Te igéd ítéletének: szolgáltassuk ki Neked gondolatainkat és érzéseinket, vágyainkat és ösztönvilágunkat, terveinket és fantáziánkat, napi munkánkat és emberi kapcsolatainkat. Add, hogy a reggel hallgatott Ige fénye megvilágosítsa lelkiismeretünket, és amikor a nap végéhez érve ugyancsak az Ige fényénél vizsgáljuk meg egész eltelt napunkat, hálát adjunk a Tőled kapott ajándékokért, és őszinte bűnbánatot tartsunk elkövetett vétkeinkért, mulasztásainkért.