2019. augusztus 20., kedd

Szent István király

Péld 4,10-15.18-27

Figyelmezz, fiam, és fogadd be igéimet, akkor megsokasodnak életed esztendei! Eligazítlak a bölcsesség útján, és vezetlek az igazság ösvényein. Ha azokon jársz, semmi sem zavarja járásodat, és nem botlasz meg, amikor szaladsz. Tartsd meg a fegyelmet és el ne hagyd, őrizd meg, mert ez a te életed! Ne gyönyörködj a gonoszok ösvényein, és ne leld tetszésedet a rosszak útjában! Fuss tőle és ne járj rajta, kerüld és hagyd el azt, Az igazak ösvénye pedig olyan, mint a derengő fény, amely mindinkább erősödik, amíg a nappal teljes lesz. A gonoszok útja sötétség, nem tudják, hogy mibe botlanak. Fiam! Ügyelj szavaimra, nyisd meg füleidet igéimnek! Ne távozzanak szemed elől, óvd őket szíved belsejében! Mert életet adnak megtalálóiknak, és gyógyulást az egész testnek. Óvd a szívedet minden gonddal, mert az élet ebből fakad! Vesd el magadtól a száj hamisságát, s az ajkak alattomosságát tartsd távol magadtól! Szemed egyenesen nézzen, és szempillád a lábad elé tekintsen! Egyengesd lábad ösvényét, és minden utad legyen céltudatos! Le ne térj se jobbra, se balra, fordítsd el lábadat a rossztól, mert a jobbra vivő utat az Úr ismeri, a balra tartók pedig gonoszak. Ő azonban egyenesekké teszi ösvényeidet, és útjaidat szerencsés véghez vezeti.

Ef 4,17-24

Azt mondom tehát, és kérve kérlek titeket az Úrban, hogy most már ne éljetek úgy, ahogy a pogányok élnek, (...); újuljatok meg gondolkodástok szellemében, és öltsétek magatokra az új embert, aki Isten képére igazságban és valódi szentségben teremtetett.

Mt 7, 24-29

Mert mindenki, aki hallgatja e szavaimat és tettekre váltja azokat, hasonló az okos emberhez, aki a házát sziklára építette. Szakadt a zápor, jött az áradat, fújtak a szelek és nekizúdultak a háznak. De az nem dőlt össze, mert az alapjait sziklára rakták.(...)


Nyelvünkben a „ház” és a „haza” szó ugyanabból a tőből származik. Napjaink identitászavarral küszködő magyarjainak és talajt vesztett keresztényeinek ezért is közvetít igen-igen aktuális üzenetet Szent István ünnepén a mai Evangélium.

Fogalmazzunk katolikus módra, azaz egyetemesen, senkit sem kirekesztve! Számunkra az a gesztus, amellyel Szent István király halála előtt a koronát, újonnan létrejött királyságát felajánlotta az Istenszülő Szűznek, azt fejezi ki, hogy családnak tekintette népét, amelynek anyára van szüksége, s ezért azt a Szűzanya pártfogására bízta. Ezzel a szó legmélyebb értelmében volt reálpolitikus (építve a magyarságnak a római rítusú kereszténységre térését megelőző Mária-kultuszára is). Protestáns testvéreink számára Szent István tette a mai Evangélium fényében azt üzeni, hogy első királyunk maradandó közösséget akart létrehozni, és mint mélyen hívő ember, felelős vezető nem politikai tényezőkben, földi szövetségeseiben bízott elsősorban, hanem mert Istenre építeni, s élete végén bizalommal az isteni gondviselésre hagyatkozni. Az ország felajánlásának gesztusa nem keresztény, de egy Istenben hívő testvéreink számára is jelentéssel bír: nekik azt mondhatjuk, hogy ezzel a cselekedettel az ország első embere kinyilvánította az égi hatalomnak való alárendeltségét, s az egy Isten gondjára bízta országát és népét. Nem hívő, de kereső, az igazságra nyitott honfitársainknak pedig elmondhatjuk, hogy első királyunk volt olyan intelligens, hogy az ember végtelen felé nyújtózó igazságkeresésére építette országát. Csak megrögzött ateista, gyakorlati materializmusba süllyedt magyar testvéreinknek nem tudunk mit mondani (egyébként a hazáról, hazaszeretetről sem nagyon); őértük hát még buzgóbban kell imádkoznunk, és saját maguk elől is eltagadott reménytelenségükre gyógyírül felajánlanunk azt a reménységet, amely kisarjad ünneplő szívünkből.

Urunk, Jézus Krisztus, aki Szent István királyunkban olyan vezetőt adtál nemzetünknek, aki saját életét és a rá bízottakat egyaránt Hozzád kötötte, s országunkat építve az Atya örök országának eljövetelén munkálkodott, az ő közbenjárására add meg kegyelmesen, hogy mi is Rád mint sziklaalapra építsünk életet, családot, közösséget, országot.

2019. augusztus 19., hétfő

Évközi 20. hét

Bír 2,11-19

Ekkor Izrael fiai azt tették, ami gonosz az Úr színe előtt: szolgáltak ugyanis a Baáloknak és elhagyták az Urat, atyáik Istenét, aki kihozta őket Egyiptom földjéről, s más isteneket követtek és imádtak, a körülöttük lakó népek isteneit, s haragra ingerelték az Urat azzal, hogy őt elhagyták és a Baálnak meg az Astartéknek szolgáltak. Meg is haragudott az Úr Izraelre, s fosztogatók kezébe adta őket, s azok megfogták és eladták őket azoknak az ellenséges népeknek, amelyek körülöttük laktak. (...)Valahányszor az Úr bírákat támasztott, azok napjaiban megkönyörült rajtuk és meghallgatta a szorongatottak sóhajait és megszabadította őket pusztítóik öldöklésétől. Mindazonáltal mihelyt meghalt a bíró, ismét elpártoltak és sokkal gonoszabbul cselekedtek, mint atyáik cselekedtek: más isteneket követtek, szolgáltak és imádtak, s nem hagyták el alkotásaikat, és nagyon kemény útjukat, amelyen járni szoktak.

Mt 19,16-22

Ekkor íme, valaki odament hozzá és azt mondta: ,,Mester! Milyen jót tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Ő azt válaszolta neki: ,,Miért kérdezel engem a jóról? Csak egyvalaki a jó. Ha pedig be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsokat.” Az megkérdezte: ,,Melyikeket?” Jézus ezt felelte: ,,Ne ölj, ne paráználkodj, ne lopj, ne tanúskodj hamisan, tiszteld apádat és anyádat, és szeresd felebarátodat, mint önmagadat”. Az ifjú erre azt mondta neki: ,,Mindezeket megtartottam, mi hiányzik még nekem?” Erre Jézus így szólt hozzá: ,,Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el, amid van, add oda a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyekben. Azután jöjj, kövess engem.” E szó hallatára az ifjú szomorúan elment, mert nagy vagyona volt.


Nekünk is Jézus elé kell járulunk, mint a gazdag ifjú, aki lelkesen, tettre készen lépett Jézushoz. De nem szabad megállni ott, ahol ő megállt, hanem mindennap meg kell harcolnunk a harcot a kisebb jó ellenében a legjobbért. Jézus a gazdag ifjúnak a Tízparancsolatot idézi (pontosabban csak a felebarátra vonatkozó parancsokat, mert az Isten iránti kötelességek teljesítését magától értetődőnek veszi). Ez azonban még csak az alap – ami persze szintén nincs Isten kegyelme nélkül, ahogy az Olvasmányból is kitűnik –, az igazi odaadás, a természetes jó helyett a természetfeletti jó választása csak ezután következik.

Valamennyi elképzelésünkben, jó elhatározásunkban, áldozatunkban van valami jó, de ha ehhez a jóhoz ragaszkodunk, nem jutunk el a végső jóhoz, Istenhez. Nem szabad hagynunk, hogy bármilyen földi jó fogva tartsa szívünket, s az örök életet csak mintegy ráadásként képzeljük el a földi vagyon, siker, boldogság mellé. Ez volt az a lépés, amelyre a gazdag ifjú, hiába volt törekvő, jóravaló, ráadásul erkölcsileg is feddhetetlen, nem tudta rászánni magát. Pedig számára nem opcionális lehetőség, hanem az üdvösség feltétele volt, hogy a gazdagsághoz való ragaszkodását elengedje, s úgy szegődjön Jézus nyomába. Mert elég csupán egyetlen területen megengedni a földies ragaszkodást, az egész életünket megmérgezi, és megakadályozza, hogy a jóval szemben a legjobbat válasszuk.

Urunk Jézus, azért kérdezünk Téged a jóról, mert te az élő Istentől való vagy, aki a legfőbb Jó, aki minden jónak forrása, s aki nélkül semmi jó nincsen, s így Te tudod a legjobban, hogy mi az, ami még hiányzik nekünk, hogy a végső jót elérjük. Add meg nekünk, kérünk, hogy ne ragaszkodjunk semmilyen jóhoz, hanem csak egyedül Hozzád, aki a legjobbat akarod adni nekünk. Segíts kegyelmesen, hogy mindenben a Te akaratodat keressük, aki az önmagunknak való meghaláson át vezetsz bennünket a feltámadásra és az örök életre.

2019. augusztus 18., vasárnap

Évközi 20. vasárnap

Jer 38,4-6.8-10

Ezért a főemberek így szóltak a királyhoz: ,,Meg kell halnia ennek az embernek, mert megbénítja ezzel a harcosok kezét, akik megmaradtak ebben a városban, és az egész nép kezét, ha ilyen szavakat szól hozzájuk! Mert ez az ember ennek a népnek nem békességére, hanem vesztére törekszik.” Cidkija király erre így szólt: ,,Íme, ő a kezetekben van, hiszen a király semmit sem tehet ellenetek.” Fogták tehát Jeremiást, és bedobták Malkija királyfi ciszternájába. (...)

Zsid 12,1-4

Azért mi is, akiket a tanúknak ilyen nagy felhője vesz körül, tegyünk le minden terhet és a minket környező bűnt, kitartással fussuk végig az előttünk álló küzdőpályát. Tekintsünk fel a hit szerzőjére és bevégzőjére, Jézusra, aki az előtte levő öröm helyett keresztet szenvedett, nem törődve a gyalázattal; és Isten trónjának jobbján ül . Gondoljatok tehát őrá, aki a bűnösök részéről maga ellen ilyen nagy ellentmondást szenvedett el, – hogy el ne lankadjatok, és lelketekben ne csüggedjetek. Mert még nem álltatok ellen a vérontásig a bűn ellen vívott harcban.

Lk 12,49-53

Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre; s mennyire szeretném, ha már fellobbanna! Keresztséggel kell megkeresztelkednem, és mennyire vágyom utána, amíg be nem teljesedik! Azt gondoljátok talán: azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Mondom nektek: nem, hanem széthúzást. Mert mostantól fogva ha öten lesznek egy házban, meghasonlanak, hárman kettő ellen, és ketten három ellen. Meghasonlik az apa a fiával és a fiú az apjával; az anya a lányával és a lány az anyjával; az anyós a menyével és a meny az anyósával”.


Az olyan egység, olyan szolidaritás, olyan békesség, amely bűnön és a bűnben való cinkosságon alapul, nem lehet építő, nem lehet tartós. Bizonyos jeleit már látjuk, és prófétai előrelátással egyértelműen ki is jelenthetjük, hogy egy olyan Európának, melynek törvényei ellentétesek a Tízparancsolattal és Krisztus evangéliumával, nincs hosszú távon jövője: az az Európa egyre jobban saját megalkuvásának áldozatává válik, sorsa pedig a biztos bukás és a gyalázatos pusztulás.

A hívőnek megvan az esélye a prófétai tisztánlátásra, de csak ha a szentségre törekszik, vagyis ha nem akar mást, mint egyedül Istent. Ha nem ijed meg attól, hogy a béke megbontójának, zavarkeltőnek vagy hazafiatlannak bélyegzik, ha sem csábítgatásra, sem fenyegetésre nem hajlandó mást mondani, mint ami a meggyőződése, amit meglátott és igazságként felismert. Innen érthető a mai Evangéliumban Jézusnak az a kijelentése, hogy ő nem békét hozott, hanem szakadást, amely behatolhat a családi szférába, a legbensőségesebb kapcsolatokba is. Ám ez a szakadás kell a gyógyuláshoz, mert a mindenáron való békesség a rothadás békéje, nem az életé. Ha egy családban, kisebb-nagyobb közösségben valaki az élet – akár csak egy megfogant magzat élete – mellett síkraszáll azokkal szemben, akik az ártatlan meggyilkolására készülnek, akkor ezt vállalnia kell a nyílt szakításig, a kitagadottság kockáztatásáig is.

Urunk, Jézus Krisztus, kérünk, hogy őrizz meg bennünket a hamis békére való törekvéstől, adj nekünk tisztánlátást, és Szentlelkeddel tégy képessé bennünket arra, hogy igazságodat szeretettel, de megalkuvástól mentesen képviseljük környezetünkben.

2019. augusztus 17., szombat

Évközi 19. hét

Józs 24,14-29

„Nos tehát féljétek az Urat, s szolgáljatok neki egész és igaz szívvel: távolítsátok el azokat az isteneket, akiknek Mezopotámiában s Egyiptomban atyáitok szolgáltak és az Úrnak szolgáljatok. Ha azonban rossznak látjátok, hogy az Úrnak szolgáljatok: választhattok. Válasszátok ma, ami tetszik, kinek akartok inkább szolgálni: azoknak az isteneknek-e, akiknek atyáitok szolgáltak Mezopotámiában, vagy az amoriták isteneinek, akiknek földjén laktok: én és házam azonban az Úrnak fogunk szolgálni.” Azt felelte erre a nép: ,,Távol legyen tőlünk, hogy elhagyjuk az Urat és más isteneknek szolgáljunk. Az Úr, a mi Istenünk. Ő hozott ki minket s atyáinkat Egyiptom földjéről, a rabszolgaság házából, Ő vitt végbe szemünk láttára igen nagy jeleket, Ő őrzött minket az egész úton, amelyen jártunk, s azok között a népek között, amelyek között átjöttünk, s Ő vetett ki minden nemzetet az amoritákkal, ennek a földnek, amelyre bejöttünk, lakóival együtt. Az Úrnak fogunk tehát szolgálni, mert Ő a mi Istenünk.” Azt mondta erre Józsue a népnek: ,,Nem szolgálhattok az Úrnak, mert Ő szent és erősen féltékeny Isten, s nem nézi el vétkeiteket s bűneiteket: ha elhagyjátok az Urat, s idegen isteneknek szolgáltok, akkor Ő elfordul tőletek, és megsanyargat és elpusztít titeket, bár azelőtt jót tett veletek.” (...)


Mt 19,13-15

Akkor kisgyermekeket vittek oda hozzá, hogy tegye rájuk a kezét és imádkozzon, de a tanítványok elparancsolták őket. Jézus azonban azt mondta: ,,Hagyjátok a kisgyerekeket, ne akadályozzátok őket, hogy hozzám jöjjenek, mert ilyeneké a mennyek országa.” Rájuk tette a kezét, és továbbment onnan.


Talán meglepő, hogy Isten az önmaga és az ember között létesítendő kapcsolat megnevezésére a szövetségkötés politikai-katonai fogalmát használja, ugyanakkor a szövetség tartalmának kifejtésekor egy szerelmes férfi szavait használja. Ennek az a magyarázata, hogy az ókorban a férfi és a nő nem volt egyenrangú, a szövetséges felek viszont igen, vagyis a szövetségkötéssel Isten magával egyenlő rangra emelte Izraelt – nem érdemei miatt, hanem kizárólag saját tetszése alapján, ahogy erre a gyermekekről szólva Jézus is utal a mai Evangéliumban –, társának, partnerének tekintette, de ezt túl is haladva kinyilatkoztatást adott iránta való szerelmes szeretetéről is.

Az egyik oldalon tehát ott van a mindenható Isten, aki az ókori és modern pogányság bálványisteneivel szemben féltékeny szerelemmel szereti népét – mert neki csak egyféle mennyországa van: örökkévaló szeretete, mely olthatatlan lángként égeti azt, aki nem szereti őt viszont –, a másik oldalon pedig ott a nép: együtt az Úrral egyesült életet élők és a hűtlenek, a bűnösök és a szentek. Ez az együttes pedig felettébb visszatetsző a világ szemében, mely nem tudja elfogadni Isten és az ember világának, az örökkévalónak a mulandóval, a változhatatlannak a változékonnyal való keveredését. De vajon mi hogyan szemléljük az Egyház misztériumát? Úgy tekintünk rá, mint Krisztus misztikus Testére, vagy egyoldalúan csak történelmi, jogi, szociológiai képződményként; törekszünk a Fővel való egységre, vagy megelégszünk azzal, hogy kritizáljuk a klérust és a hierarchiát?

Urunk Jézus, a mai Olvasmányon keresztül azt üzened nekünk, hogy szerelmes ragaszkodással szeretsz bennünket, és Egyházad viszontszeretetére vágyakozol. Add, kérünk, kegyelmesen, hogy igédet ne csak költői hasonlatként értelmezzük, hanem valóságát is átérezzük, valahányszor szentáldozáshoz járulunk, és a szent színek alatt az Általad kötött örök szövetség zálogát vesszük, s így már itt a földön egy életet élhessünk Veled.

2019. augusztus 16., péntek

Évközi 19. hét

Józs 24,1-13

Aztán Józsue egybegyűjtötte Izrael valamennyi törzsét Szíchembe, összehívatta a véneket, a fejedelmeket, a bírákat s az elöljárókat, s amikor azok odaálltak az Úr elé, így szólt a néphez: ,,Ezt üzeni az Úr, Izrael Istene: (...) Kihoztam atyátokat, Ábrahámot Mezopotámia határaiból, elvittem Kánaán földjére, megsokasítottam ivadékát és adtam neki Izsákot, Izsáknak pedig adtam Jákobot és Ézsaut. (...) Aztán elküldtem Mózest és Áront és megvertem Egyiptomot sok jellel és csodával. Majd kihoztalak titeket s atyáitokat Egyiptomból (...) Majd átjöttetek a Jordánon, s eljutottatok Jerikóhoz, és ennek a városnak az emberei (...) hadba szálltak ellenetek, de én a kezetekbe adtam őket. (...) Így adtam nektek földet, amelyért nem fáradtatok, s városokat, amelyeket nem építettetek, hogy bennük lakjatok, szőlőket s olajfákat, amelyeket nem ültettetek.

Mt 19,3-12

Akkor odamentek hozzá a farizeusok, s hogy próbára tegyék, megkérdezték tőle: ,,El szabad-e az embernek bocsátania a feleségét bármi okból?” Ő ezt felelte: ,,Nem olvastátok, hogy aki kezdettől fogva teremtett, férfinak és nőnek alkotta őket?” Aztán így folytatta: ,,Ezért az ember elhagyja apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és a kettő egy testté lesz. Így már nem ketten vannak, hanem egy test. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember szét ne válassza.” Erre azt mondták neki: ,,Miért parancsolta hát Mózes, hogy válólevelet kell adni és úgy kell elbocsátani?” Azt válaszolta nekik: ,,Mózes a ti keményszívűségetek miatt engedte meg nektek, hogy elbocsássátok feleségeiteket. De ez kezdetben nem így volt. Mondom hát nektek: aki elbocsátja feleségét – hacsak nem paráznaság miatt – , és mást vesz el, házasságot tör.” Tanítványai erre azt mondták neki: ,,Ha így áll a dolog az ember feleségével, nem érdemes megházasodni.” Ő azt felelte nekik: ,,Nem mindenki érti meg ezt a dolgot, csak azok, akiknek megadatott.” (...)


Józsue nagy beszédének az a célja, hogy az egyiptomi fogságból megszabadult és az Ígéret földjére érkezett Izraelt végleges döntésre bírja az Úr mellett, aki mellettük döntött örök szeretetével. Az Úr Jézus pedig a mai evangéliumi részletben az apostolok elé tárja a házasság kezdetben lévő, vagyis Istentől rendelt igazi természetét: egy férfi és egy nő végleges elköteleződését egymás mellett Istenben, aki maga a princípium, tehát a kezdet és az alap.

Krisztus követőjének az életében elérkezik egy nap, amelyen határozott és végleges döntést kell hoznia az őt megszabadító Isten mellett, és egyben egy emberi közösség mellett is. Enélkül nincs Krisztus-követés, mert ő visszavonhatatlan, új és örök szövetséget kötött vérében az Atyával és velünk. A szüzesség fogadalmát letévő embernek is olyan mélységben kell elköteleződnie másokért, ami felbonthatatlan köteléket jelent köztük, az üdvösségük iránti felelősségvállalást. A kudarctól való félelem miatt egy életen át csupán készülni erre a döntésre nem Krisztus érzületére és életére vall. Hozzá elsősorban abban kell hasonlóvá lennünk, hogy felbonthatatlan szövetséggel kötődünk Istenhez és emberhez. Ez a felbonthatatlan szövetség nem azt jelenti, hogy további utunk zökkenőmentes lesz, és nem ér többé szenvedés. A szentségi házasság is keskeny út, mely olykor annyira összeszűkül, hogy azt hisszük, lehetetlen továbbmenni rajta. Ha azonban akkor is kitartunk egymás mellett, amikor „elfog a szeretet tériszonya és kicsinyes aggodalma” (Pilinszky), akkor megtapasztalhatjuk, hogy a szűk ösvény tágas bemenetellé lesz a kölcsönös szeretet mennyországába.

Urunk Jézus, tudjuk, hogy a magunk törékeny szeretetében nem bízhatunk feltétel nélkül, de a Tőled kapott szeretetben, mellyel összekötsz s megáldasz minket, igen. Tudjuk, hogy még ha válságokat élünk is át, Te nem hagysz el bennünket, hiszen nem pusztulást, hanem bőségesebb életet akarsz adni nekünk. Segíts, hogy a nehézségek idején őszinte hittel tudjunk visszatekinteni a múltban értünk véghezvitt csodáidra, s ebből erőt merítve újítsuk meg szövetségünket Veled és egymással.

2019. augusztus 15., csütörtök

Szűz Mária mennybevétele (Nagyboldogasszony)

Jel 11,19a

(...) Ekkor nagy jel tűnt fel az égen: egy asszony, akinek öltözete a nap volt, lába alatt a hold, és a fején tizenkét csillagból álló korona. Mivel áldott állapotban volt, vajúdva, a szüléstől gyötrődve kiáltozott. (...) A sárkány a vajúdó asszony elé állt, hogy amint megszül, elnyelje fiát. Az fiúgyermeket szült, aki vasvesszővel fogja kormányozni az összes nemzetet. De elragadták a fiát, és Isten trónjához vitték. Az asszony pedig a pusztaságba menekült, ahol Istentől elkészített helye volt, hogy ott táplálják őt ezerkétszázhatvan napig. (...)

1Kor 15,20-26

Krisztus azonban feltámadt halottaiból, mint az elszenderültek zsengéje. Mert amint egy ember által lett a halál, úgy egy ember által lett a halottak feltámadása is. Amint ugyanis Ádámban mindnyájan meghalnak, úgy Krisztusban mindnyájan életre fognak kelni. Mindenki a maga rendje szerint: elsőként Krisztus; azután azok, akik Krisztuséi, az ő eljövetelekor. (...)

Lk 1,39-56

Mária pedig útra kelt azokban a napokban, és sietve elment a hegyek közé, Júda városába. Bement Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. És történt, hogy amint Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, felujjongott méhében a magzat, és Erzsébet eltelt Szentlélekkel. Hangosan felkiáltott: ,,Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! De hogyan történhet velem az, hogy az én Uramnak anyja jön hozzám? Mert íme, amint fülemben felhangzott köszöntésed szava, felujjongott a magzat méhemben. És boldog vagy te, aki hittél, mert be fog teljesedni, amit az Úr mondott neked.” Mária erre így szólt: ,,Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben...” (...)


Szent Lukács a mai Evangéliumban azokkal a képekkel és szavakkal írja le Mária látogatását Erzsébetnél, mint amelyeket az Ószövetségben a frigyláda Jeruzsálembe való felvitelének leírásában olvashatunk. Ahogy Dávid liturgikus táncot járt örömében a frigyláda előtt, úgy az eredeti görög szöveg szerint a magzat Keresztelő Szent János is liturgikus szent táncot járt az élő frigyláda, a Szent Szűz előtt, akiben Isten dicsősége, Jézus volt jelen. Mária is körülbelül három hónapig maradt ott Zakariás házában, mint egykor a frigyláda Obedeus házában – és mindkét ház áldásban részesült. A Szent Szűznek a lorettói litániában szereplő megszólítása – „Frigynek szent szekrénye” – tehát nem csupán szép költői kép, hanem mélységes bibliai igazságot hordozó kijelentés: az új és örök szövetség Isten és ember között maga Jézus, aki valóságos Isten és valóságos ember, a szövetség ládája viszont a Szent Szűz testestül-lelkestül, mert ő előbb hitébe, majd testébe fogadta az új és örök szövetséget, a megtestesült örök Igét, a második isteni személyt.

Amilyen szorosan összetartozik a szövetség ládája és a benne lévő isteni dicsőség, olyan szorosan összetartozik Szűz Mária ma ünnepelt megdicsőülése Jézus Krisztus megdicsőülésével – ezért bár Szent Pál nem említi külön a Szűzanyát, amikor a feltámadás sorrendjéről beszél, hiszen ő csak a kezdetre és a végre összpontosít, Szűz Mária megdicsőülésének hittitka szervesen hozzátartozik a hitletéteményhez. Isten pedig azért nyilatkoztat ki nekünk egy-egy hittitkot, hogy az üdvösségünkre legyen. Ezért is fontos, hogy szemléljük ezt a misztériumot, úgy is, mint saját örök jövőnk zálogát.

Urunk, Jézus Krisztus, köszönjük Neked a mai ünnepet, mely Édesanyád, a Boldogságos Szent Szűz megdicsőülésének és a mi test szerinti megdicsőülésünknek is ünnepe. Add kegyelmedet, hogy bármi történjék is velünk, bármilyen keserű legyen is az életünk, Szűz Mária anyai közbenjárására a ma ünnepelt hittitok, a megnyílt ég s benne a szövetség szekrényének és a napba öltözött Asszonynak látomása ott éljen a szívünkben, megerősítve minket a holtak feltámadásának várásában és az örök dicsőség reményében.

2019. augusztus 14., szerda

Évközi 19. hét

MTörv 34,1-12

Felment erre Mózes Moáb síkjáról a Nébó hegyére, a Fászga tetejére, amely Jerikóval szemben van és az Úr megmutatta neki az egész országot: Gileádot egészen Dánig, az egész Naftalit, Efraim és Manassze földjét, Júda földjét a mögötte levő tengerig, a Délvidéket és Jerikónak, a pálmafák városának terjedelmes rónaságát egészen Coárig. Majd azt mondta neki az Úr: ,,Ez az a föld, amely felől megesküdtem Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak, mondván: Utódaidnak adom. Szemeddel ím láttad, de nem mehetsz át oda.” Aztán meghalt ott, Moáb földjén Mózes, az Úr szolgája, az Úr parancsára és az Úr eltemette őt Moáb földjének völgyében, Fogorral szemben, de senki sem ismeri a sírját mind a mai napig. Százhúsz esztendős volt Mózes, amikor meghalt; szeme nem volt homályos és fogai nem mozogtak. (...)

Mt 18,15-20

Ha a testvéred vétkezik ellened, menj és figyelmeztesd őt négyszemközt. Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet. Ha azonban nem hallgat rád, végy magad mellé még egy vagy két társat, mert minden dolgot két vagy három tanú szavával kell igazolni. Ha rájuk sem akar hallgatni, mondd meg az egyháznak. Ha pedig az egyházra sem akar hallgatni, legyen számodra olyan, mint a pogány és a vámszedő. Bizony, mondom nektek: mindaz, amit megköttök a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit föloldotok a földön, föl lesz oldva a mennyben is. És bizony, mondom nektek: ha ketten egyetértenek közületek a földön bármely dologban, mindent, amit csak kérnek, megkapnak Atyámtól, aki a mennyben van. Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.”


Mózes százhúsz évet élt a földön, méghozzá mindvégig erőben-egészségben. Halálában, bármilyen szép és méltóságteljes volt is, mégis ott volt egy csepp keserűség, hiszen látta élete célját, a tejjel-mézzel folyó Kánaánt, de nem léphetett be földjére, mert Isten műveiről földiesen gondolkodott.

Nem elég egyszer megpillantani Isten csodás művét, hanem szüntelenül kell szemlélni, és merni is kell ráhagyatkozni a mindennapok egyformaságában. S mindezt nem elszigetelten, csak a magunk gondjával törődve kell tenni, hanem szívünkkel a másik emberhez fordulva, és vele együtt Istenhez. Még ha egyedül, magányosan élünk is, nem szabad bezárkóznunk, hanem közösségre kell lépnünk másokkal az imádságban, ahogy Jézus mondja a mai Evangéliumban. A legjobb előkészület az új ígéret földjére való bevonulásra ez a közösség, amely a közös imádságban, Isten országának együttes szemlélésében, az Úr jelenlétében való szüntelen megmaradásban valósul meg. Ez azután elvezet arra a teljes életre, amely nem zárul le a testi halállal, hanem túlnyúlik rajta, s átvezet abba az országba, amely boldogító közösség az Istennel és az ő szentjeivel, s amelyhez képest a százhúsz esztendő csak egy röpke pillanat, mert az az élet el nem múlik soha.

Urunk Jézus, taníts meg bennünket, hogy életünkről, annak lényegéről és igazi céljáról, a boldog örök életről ne földiesen, hanem a Te tetszésed szerint gondolkodjunk. Segíts, hogy ne azzal törődjünk, hogy éppen hol tartunk az úton: messze vagyunk-e még a céltól, vagy már ott állunk az Ígéret földjének kapujában, hanem Rád figyeljünk, és csodás tetteid emlékezetéből s a boldog megérkezés ígéretéből nap mint nap erőt merítve a nehézségek idején is hűségesen kitartsunk Melletted.