2019. január 22., kedd

Évközi 2. hét

Zsid 6,10-20

Mert Isten nem igazságtalan, hogy megfeledkezzék művetekről és a szeretetről, amelyet az ő nevében tanúsítottatok, amikor a szenteknek szolgáltatok és szolgáltok. Azt kívánjuk, hogy közületek mindenki ugyanazt a készséget tanúsítsa mindvégig, míg a remény be nem teljesedik, s hogy ne legyetek restek, hanem azok követői, akik a hit és a béketűrés által örökösei az ígéreteknek. Mert amikor az Úr Ábrahámnak ígéretet tett, mivel nála nem volt senki nagyobb, akire esküdjék, önmagára esküdött: ,,Bizony, áldván áldalak téged és sokasítván megsokasítalak.” Az pedig türelmesen várakozva elnyerte az ígéretet. Mert az emberek önmaguknál nagyobbra esküsznek, és minden viszálykodásuk vége a megerősítő eskü. Ezért Isten, hogy annál inkább megmutassa az ígéret örököseinek terve változatlanságát, esküvel kötelezte magát, hogy két megmásíthatatlan dolog által, melyek tekintetében Isten nem hazudhat, igazán komoly vigasztalásunk legyen nekünk, akik törekszünk az elénk tárt remény elnyerésére. Ez a mi lelkünk biztos és szilárd horgonya, amely elér a kárpit belsejéig, ahová mint a mi elöljárónk, értünk lépett be Jézus, aki Melkizedek rendje szerint főpap lett mindörökké.

Mk 2,23-28

Történt ismét, hogy amikor szombaton a vetések közt járt, tanítványai útközben tépdesni kezdték a kalászokat. A farizeusok azt mondták neki: ,,Nézd, azt csinálják szombaton, amit nem szabad.” Ő így felelt nekik: ,,Sohasem olvastátok, mit cselekedett Dávid , amikor szükséget szenvedett, és éhezett ő, és akik vele voltak? Hogyan ment be az Isten házába Abjatár főpap idejében, és evett a kitett kenyerekből, amelyeket nem szabad másnak megenni, csak a papoknak, és adott azoknak is, akik vele voltak?” Aztán hozzátette: ,,A szombat lett az emberért, és nem az ember a szombatért. Ezért az Emberfia ura a szombatnak is.”


Mély tanítás van abban, hogy Isten az Ószövetségben adott ígéreteit azzal erősíti meg, hogy önmagára esküszik. Számunkra, akik mindig tőlünk különböző, nálunk nagyobb, jelentősebb tényezőkre hivatkozunk, ez elképzelhetetlen, Isten részéről viszont az volna abszurd, ha másra hivatkozna, mint önmagára, hiszen ő maga tetteinek oka és célja. Az ígéreteiben foglalt nagy üdvtörténeti tettek nem olyan események, melyeket emberi ésszel ki lehetne következtetni. Ésszerűségüket alá lehet támasztani racionális érvekkel, de mindenestül megmagyarázni, hogy mit, miért tett, lehetetlen. Nem gondolhatjuk például azt, hogy azért kell hogy a világnak egyszer vége legyen, mert ha a Nap kihűl, az élet szükségképpen megszűnik a Földön. A természet törvényei maguk is Istentől valók és az ő szuverén akaratának vannak alávetve, tehát mindenhatóságát semmiképp sem korlátozhatják.

Isten tetteinek leghitelesebb és legkimerítőbb magyarázata, hogy azért tette, mert így tetszett neki. Nincsen magasabb rendű szempont az isteni tetszésnél. Ez persze nem azt jelenti, hogy Isten kénye-kedve szerint játszogat velünk, hiszen tökéletessége folytán akármit is tesz, az csakis a legjobb lehet. Olyan misztérium előtt állunk, mely arra késztet, hogy okoskodó értelmünk tisztelettel elhallgasson, s levetett saruval boruljunk le Isten nagysága előtt.

Urunk, Jézus, Te azzal igazoltad a tanítványok szombati kalászszedését, hogy ura vagy a szombatnak is. E szavad, mely mélyebb és erőteljesebb minden magyarázatnál, olyan öntudatról tanúskodik, amely mentes az emberi gőgtől, felfuvalkodottságtól, a nagyság látszatától, ugyanakkor erőt és tekintélyt sugároz. Add kegyelmedet, hogy a hivatalos vagy önjelölt véleményvezérek és megmondóemberek szavával szemben mindig a Te szavadra figyeljünk, és az Atya tetszését keressük, s inkább engedelmeskedjünk Neked, mint az embereknek.

2019. január 21., hétfő

Évközi 2. hét

Zsid 5,1-10

Mert minden főpapot az emberek közül választanak, és az emberekért rendelnek az Istennel kapcsolatos dolgokban, hogy Isten elé vigye ügyeiket, hogy ajándékokat és áldozatokat mutasson be a bűnökért. Részvéttel tud lenni a tudatlanok és tévelygők iránt, mert ő maga is körül van véve gyöngeséggel, s így, miként a népért, úgy önmagáért is áldozatot kell bemutatnia a bűnökért. Erre a tisztségre senki sem választja önmagát, hanem akit Isten hív, mint Áront. Így Krisztus sem önmagát dicsőítette meg, hogy főpappá legyen, hanem az, aki azt mondta neki: ,,Fiam vagy te, ma szültelek téged.” És ahogy más helyen is mondja: ,,Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint.” Ő, testi mivoltának napjaiban imáit és könyörgéseit nagy kiáltással és könnyhullatással bemutatta annak, aki megszabadíthatta őt a haláltól; és meghallgatást is nyert hódolatáért. Bár Isten Fia volt, engedelmességet tanult abból, amit elszenvedett; és amikor eljutott a beteljesedéshez, örök üdvösség forrása lett mindazoknak, akik engedelmeskednek neki, – mivel Isten főpapnak nevezte őt Melkizedek rendje szerint.

Mk 2,18-22

János tanítványai és a farizeusok böjtöltek. Odajöttek néhányan, és megkérdezték tőle: ,,Miért böjtölnek János és a farizeusok tanítványai, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek?” Jézus így felelt: ,,Vajon böjtölhet-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Amíg náluk van a vőlegény, nem böjtölhetnek. Eljönnek azonban a napok, amikor elveszik tőlük a vőlegényt: akkor majd böjtölnek, azon a napon. Senki sem varr régi ruhára nyers szövetből foltot, mert elszakítja az ép részt is, és a szakadás még nagyobb lesz. Senki sem tölt új bort régi tömlőkbe, különben a bor szétszakítja a tömlőket, és kiömlik, s a tömlők is tönkremennek. Az új bor új tömlőkbe való.”


Vajon miért kellett Jézusnak engedelmességet tanulnia, hiszen ő nem volt soha engedetlen, sőt szívének lefinomabb rostjáig átjárta a vágy, hogy megtegye Atyja akaratát? Az ő engedelmessége nem a miénkhez hasonló, a megromlott emberi természet ellenében kifejtett erőfeszítés, hanem az Atya akaratának szüntelen keresése minden körülmények között. Nekünk sem csupán a bűn ellenében szükséges, hanem egyáltalán emberségünkhöz, fejlődésünkhöz, a teljes érettségre való jutásunkhoz nélkülözhetetlen az engedelmesség, amelyet folyamatosan tanulnunk kell.

Először is, miközben minden mozgásban van, mi magunk és a világ is változik, szent elhatározással egyszer s mindenkorra Istenhez kell kapcsolódnunk, egész földi életünkre engedelmességet ígérve neki, ahogy ezt meg is tettük a keresztségi fogadásban. Azonban ez önmagában nem elég: ahogy szeretetben elköteleződni valaki mellett sem azt jelenti csupán, hogy egyszer – vagy többször – kimondjuk, hogy szeretjük őt, hanem az élet legkülönfélébb helyzeteiben, számtalan módon ki is fejezzük, egyre mélyebb tartalommal töltve meg ezt a kijelentést, úgy az engedelmességet is nap mint nap konkrét döntésekben és tettekben kell megvalósítanunk. Sőt, a hitbeli – és a tisztán, nemesen emberi – tapasztalat alapján kijelenthetjük, hogy szeretni és engedelmeskedni valamiképpen egy és ugyanaz. Így tekintve a szeretet története nem más, mint a minden emberi értelmet túlhaladó, bizalomteljes engedelmesség története, melyben a szabadság mintegy felszívódva, felemésztődve teljes önátadássá alakul. Ez az az új ruha, melyet magunkra kell öltenünk, s az új bor, melyhez szívünknek új tömlővé kell válnia.

Urunk Jézus, taníts meg minket az Atya szíve szerint való engedelmességre! Add kegyelmedet, hogy nap mint nap meghalva önző énünknek mindenben az Atya akaratát keressük, s felöltve a krisztusi élet új ruháját, a szeretetben való önátadás által eljussunk az igazi szabadságra, melyet tökéletes engedelmességeddel, megváltó haláloddal érdemeltél ki számunkra.

2019. január 20., vasárnap

Évközi 2. vasárnap

Iz 62,1-5

Sion miatt nem hallgathatok, és Jeruzsálem miatt nem nyugodhatom, míg elő nem jön igazsága, mint a fény, és szabadítása, mint fáklya, fel nem gyullad. Látni fogják a nemzetek igazságodat, és a királyok mindnyájan dicsőségedet; új néven hívnak majd téged, melyet az Úr szája határoz meg. Ékes korona leszel az Úr kezében, és királyi fejdísz Istened tenyerén. Nem mondanak többé téged elhagyottnak, és országodat nem mondják többé pusztaságnak; hanem így neveznek téged: „Kedvem telik benne”, és országodat: „Férjes asszony”; mert kedvét találja benned az Úr, és országod férjhez megy. Mert ahogy feleségül veszi az ifjú a szűzet, úgy vesz feleségül a te fölépítőd; és ahogy örül a vőlegény a menyasszonynak, úgy örül majd neked Istened.

1Kor 12,4-11

A kegyelmi adományok különfélék ugyan, de a Lélek ugyanaz. A szolgálatok is különfélék, de az Úr ugyanaz. És az erőmegnyilvánulások is különfélék, de Isten, aki mindezt mindenkiben cselekszi, ugyanaz. A Lélek megnyilvánulásait mindenki azért kapja, hogy használjon vele. Egyik a bölcsesség szavait kapja a Lélek által, a másik a tudományét ugyanattól a Lélektől. Más valaki a hitet kapja ugyanabban a Lélekben, ismét más a gyógyítások adományát az egy Lélek által, vagy csodatévő hatalmat, prófétálást, a szellemek megítélését, a nyelveken való beszédet vagy a nyelveken való beszéd értelmezését. Ezt mind egy és ugyanaz a Lélek műveli, mindenkinek úgy adva részt, ahogy akarja.

Jn 2,1-11

Harmadnapon menyegző volt a galileai Kánában. Ott volt Jézus anyja, és Jézus is hivatalos volt a menyegzőre tanítványaival együtt. Amikor fogytán volt a bor, Jézus anyja így szólt hozzá: „Nincs boruk!” Jézus azt felelte neki: „Mi közünk ehhez, asszony? Még nem jött el az én órám!” Anyja ekkor ezt mondta a szolgáknak: „Tegyétek meg, amit mond!” A zsidók tisztulására volt ott hat kőedény, egyenként két vagy három mérős. Jézus azt mondta nekik: „Töltsétek meg az edényeket vízzel!” Színig töltötték őket. Ekkor így szólt hozzájuk: „Most merítsetek, és vigyetek belőle a násznagynak!” Azok vittek neki. Amint a násznagy megízlelte a borrá vált vizet, mivel nem tudta, hogy honnan való – de a szolgák, akik a vizet merítették, tudták –, odahívta a vőlegényt, és azt mondta neki: „Minden ember a jó bort adja először, és miután megittasodtak, akkor a kevésbé jót. Te mindeddig tartogattad a jó bort!” Jézus ezzel kezdte meg csodajeleit a galileai Kánában. Kinyilatkoztatta dicsőségét, és tanítványai hittek benne.


A bűnbeesett ember önistenítésben él, és a világot a feje tetejére állítva a mi emberi egzisztenciánkat tünteti fel mindenek forrásaként, és minden Istenre vonatkozó kijelentést csupán önkivetítésként fog fel. Újra és újra végig kellene gondolnunk a Zsidókhoz írt levél állítását, mely szerint a látható világ a láthatatlanból lett, azaz a világot és benne az embert Isten teremtette, nem pedig fordítva. Mi hasonlítunk Istenre, nem Isten hasonlít ránk, ahogy a gyermek hasonlít a szüleire, és nem a szülők a gyermekükre.

A szerelem, az emberi szeretet, amelynek képét Izajás próféta felidézi, hasonlít a Szentháromság belső életére, de nem külső formájában, mert Isten nem test, hanem a személyek egymáshoz való elementáris ragaszkodásában. Vagyis a Biblia és az Egyház szentjeinek lángoló istenszeretete nem a földi szerelem légiesített utánzata, hanem éppenséggel rátalálás minden földi szeretet eredetijére, a szerelem ősforrására (amelynek a legszebb emberi szeretetkapcsolat is csupán képe, lenyomata). Mindenfajta emberi szeretet csak akkor gyógyul, ha visszatalál eredetijéhez, az élő, személyes, szentháromságos Istenhez. Ebben az összefüggésben kell szemlélnünk Jézus első csodáját a galileai Kánában, elgondolkodva azon, hogy éppen egy menyegzőn kezdi meghirdetni Isten országát. A feje tetejére fordított világ Krisztusban rendeződik, talpra áll, bennünk és az emberiség életében is.

Köszönjük, Urunk, a mai Evangéliumban adott kinyilatkoztatást, mely feltárja előttünk Isten országának titkát. Mert bár a mennyben nem nősülnek és nem mennek férjhez, A Te szerelmes szeretetedet kiárasztod az ember szívébe itt a földön, hogy a házastársi önátadásban felragyogtassa a Te végtelen szerelmedet az emberiség iránt. Add kegyelmedet, hogy hűségesek legyünk az Irántad és az egymás iránt való szeretetben, míg csak a beteljesedéskor színről színre meg nem láthatunk Téged, hogy a Te arcodat és egymás arcát szemlélve a te szerelmes szeretetedet ünnepeljük örökkön örökké.

2019. január 19., szombat

Évközi 1. hét

Zsid 4,12-16

Mert Isten szava eleven és hatékony, áthatóbb minden kétélű kardnál, behatol az értelemnek és a léleknek, az ízeknek és velőknek elágazásaihoz, és megítéli a szív gondolatait és szándékait. Semmiféle teremtmény nem láthatatlan a színe előtt, sőt, minden mezítelen és nyitott annak a szeme előtt, akinek elszámolással tartozunk. Mivel tehát olyan kiváló főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, tartsunk ki a hitvallás mellett. Mert nem olyan főpapunk van, aki nem tud részvéttel lenni gyöngeségeink iránt, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűnt kivéve. Járuljunk ezért bizalommal a kegyelem trónja elé, hogy irgalmasságot nyerjünk, és kegyelmet találjunk az alkalmas időben való segítségre.

Mk 2,13-17

Ezután megint kiment a tenger mellé. Az egész tömeg hozzá sereglett, és tanította őket. Amint továbbment, meglátta Lévit, Alfeus fiát a vámnál ülni, és megszólította: ,,Kövess engem!” Az fölkelt, és követte őt. Mikor később asztalhoz ült ennek a házában, sok vámos és bűnös telepedett le Jézussal és tanítványaival együtt; sokan voltak ugyanis, akik követték őt. Az írástudók és a farizeusok, azt látva, hogy a vámosokkal és bűnösökkel eszik, megkérdezték tanítványait: ,,Miért eszik a ti Mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?” Jézus meghallotta és azt mondta nekik: ,,Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek, nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket.”


Mindennap találkozni Isten igéjével nem veszélytelen dolog: könnyen megkísérthet minket a megszokás miatti érzéketlenség, az intellektuális ínyenckedés vagy saját bűnös életvitelünk megideologizálásának lehetősége. A legalattomosabb kísértés azonban, hogy Isten igéjét fegyverként használjuk mások ellen, Isten nevében ítéletet mondva fölöttük. Ha Isten ejt sebet, azt be is kötözi, mi viszont, miközben odaszúrunk egyet Isten igéjének kardjával, olyan sebet ejtünk, melyet bekötözni nem tudunk, s közben észre sem vesszük, hogy Isten igéje ellenünk fordult.

A legkörmönfontabb kór, a lelki élet rákfenéje: a gőg. Rejtett, de igen gyorsan terjedő, a legkülönfélébb áttétekre hajlamos sejtburjánzás, amely nagyon gyorsan ellepi és tönkreteszi benső világunkat. Ha a farizeusokkal együtt mi is megütközünk azon, hogy Jézus vámosokkal és bűnösökkel ül egy asztalhoz; ha Jézus szavában – „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek” – nem ismerjük fel a célzást saját állapotunk siralmas voltára; ha egészségesnek hisszük magunkat, csak mert betartjuk a vallási előírásokat, s közben távol tartjuk magunkat az Orvostól, aki pedig egyedül tudna gyógyulást adni, jó okunk van aggódni lelkünk egészségi állapota miatt. Engedjük hát, hogy Isten igéje nap mint nap behatoljon lelkünk és szellemünk mélyére, és ítéletet mondjon szívünk gondolatai és érzései fölött.

Urunk, Jézus, ne engedd, hogy betegségünket szégyellve vagy a fájdalomtól félve tovább takargassuk nyomorúságos állapotunkat, és ellenálljunk isteni kezelésednek. Ha eddig húzódoztunk is, most átadjuk magunkat Neked, és kérünk: Tárd fel szívünk sebzettségét, és érintsd meg életünk fájó pontjait Isten ujjával, a Szentlélekkel! Ha fájdalommal jár is, távolítsd el életünkből a gőg fekélyét, a kevélység rosszindulatú daganatát. Hiszen Te nemcsak sebzel és bekötözöl, hanem Szentlelkeddel gyógyító balzsamot is adsz lelkünk sebére, és helyén új, örökkévaló életet fakasztasz.

2019. január 18., péntek

Árpád-házi Szent Margit szűz

2Kor 10,17 – 11,2

Aki pedig dicsekszik, az Úrban dicsekedjék; mert nem az érdemel hitelt, aki önmagát ajánlja, hanem akit az Úr ajánl. Bárcsak eltűrnétek tőlem egy kis ostobaságot! Sőt viseljetek el engem is! Mert Isten féltékenységével vagyok féltékeny rátok. Eljegyeztelek ugyanis titeket egy férfinek, hogy mint tiszta szüzet vezesselek Krisztushoz.

Mt 25,1-13

Akkor hasonló lesz a mennyek országa a tíz szűzhöz, akik fogták lámpásaikat és kimentek a vőlegény elé. Öt közülük ostoba volt, öt pedig okos. Az ostobák ugyanis, amikor fölvették lámpásaikat, nem vettek magukhoz olajat. Az okos szüzek korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz. Mivel a vőlegény késett, mindnyájan elálmosodtak és elaludtak. Éjfélkor aztán kiáltás támadt: „Itt a vőlegény, gyertek ki elébe!” Ekkor a szüzek mindnyájan fölkeltek és rendbe hozták lámpásaikat. Az ostobák ekkor így szóltak az okosakhoz: „Adjatok nekünk az olajotokból, mert lámpásaink kialszanak.” Az okosak ezt válaszolták: „Nehogy ne legyen elég se nekünk, se nektek, menjetek inkább az árusokhoz és vegyetek magatoknak.” Amíg azok elmentek vásárolni, megjött a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre. Az ajtót bezárták. Később megjött a többi szűz is. Azt mondták: „Uram, uram! Nyiss ki nekünk!” De ő így válaszolt: „Bizony, mondom nektek: nem ismerlek titeket.” Legyetek tehát éberek, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát.


Kétféle okosság van: a világ fiaié és az Isten fiaié. A világ fiai sokszor okosabbak a világosság fiainál, mert előrelátók, számot vetnek minden eshetőséggel, következetesen küzdenek, és minden eszközt, minden lehetőséget megragadnak céljuk eléréséhez. Tragédiájuk viszont, hogy a cél, amire mindent feltesznek, teljességgel elhibázott. Pillanatnyi, tiszavirág életű boldogságért fáradoznak, önmaguk megdicsőítéséért, amelyet soha el nem érhetnek, s még amit megszereztek is, azt sem vihetik magukkal.

A világosság fiai ellenben akkor követnek el végzetes hibát, amikor elmulasztanak mindent megtenni a helyesen felismert és kitűzött cél érdekében. Mindent egy lapra tesznek fel, de ezt nem érvényesítik életükben elég következetesen, a világosság fiaiként nem maradnak meg a világosságban. Szent Margit okos szűz volt, aki nem felejtett el gondoskodni a tartalék olajról: az Úr Jézus szenvedéséről való elmélkedés átforrósította szívét, őszinte imádsága az eucharisztikus színekben rejtőző Krisztus és az ő keresztje előtt pedig az Úr iránti szerelemből végzett jócselekedetekre indította. S bár Isten gyermekeinek okossága a világ szemében balgaság, mégis ez a világtól elzárt és Istenben elmerült apáca politikai kérdésekben, illetve az ország ügyes-bajos dolgaiban is meglepő éleslátásról tett tanúságot. Mert míg a világ fiainak szeme elől sok-sok teendő eltakarja a lényeget, az a lélek, amely az egy szükségesre figyel, annak fényénél is látja a dolgokat, a maguk mélységes, Istenre mutató valóságában.

Urunk Jézus, ne engedd, hogy balga szüzek módjára megfeledkezzünk arról, hogy tartalék olajra is szükségünk van ahhoz, hogy mécsesünk lángja kitartson, amíg megérkezel. Ne hagyd, hogy megelégedjünk azzal, hogy egyszer igent mondtunk Rád és a Tőled kapott csalhatatlan reménységre, hanem Szent Margit szűz közbenjárására segíts kegyelmeddel, hogy mécsesünk lángját szüntelenül tápláljuk az imádságnak és az irgalmasság cselekedeteinek olajával, s így bebocsátást nyerjünk menyegzős házadba.

2019. január 17., csütörtök

Évközi 1. hét

Zsid 3,7-14

Ezért – amint a Szentlélek mondja: „Midőn ma az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek szíveteket, mint a megkeseredésben, a kísértés napján a pusztában, ahol atyáitok megkísértettek engem a próbatételben noha látták cselekedeteimet negyven éven át! Megharagudtam ezért arra a nemzedékre, és így szóltam: Mindig csak tévelyednek szívükben! Ők azonban nem ismerték fel az én útjaimat. Amint megesküdtem haragomban: Nem mennek be az én nyugalmamba!” Vigyázzatok, testvérek, ne legyen közületek senkiben hitetlenségre hajló gonosz szív, hogy el ne szakadjon az élő Istentől! Inkább buzdítsátok egymást minden egyes nap, amíg azt nem mondják: ,,ma”, nehogy megkeményítsen valakit is közületek a bűn csalárdsága. Mert Krisztusnak részesei lettünk, de csak akkor, ha az általa vetett alapon mindvégig erősen kitartunk.

Mk 1,40-45

Akkor odajött hozzá egy leprás, és térdre esve így kérlelte: ,,Ha akarod, meg tudsz tisztítani engem.” Jézus megkönyörült rajta. Kinyújtotta kezét, megérintette, s közben azt mondta neki: ,,Akarom, tisztulj meg!” Amikor ezt kimondta, azonnal eltűnt róla a lepra, és megtisztult. Nagyon ráparancsolt, és mindjárt elbocsátotta őt: ,,Vigyázz, senkinek se szólj erről; hanem eredj, mutasd meg magadat a papnak, és ajánld föl tisztulásodért, amit Mózes rendelt, bizonyságul nekik.” De az, mihelyt elindult, híresztelni kezdte a dolgot, úgyhogy Jézus már nem mehetett nyilvánosan a városba, hanem kint a puszta helyeken tartózkodott; és hozzá gyülekeztek mindenfelől.


Mindennap elhangzik a vágyakozó, szelíd kérés, szinte könyörgés Isten részéről az imádságra hívás zsoltárában, mindjárt a nap kezdetén, az első zsolozsmahóra előtt: „Midőn ma az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek szíveteket!” Minden egyes nap ilyen „ma”, amelyen Isten szól hozzánk, s csak akkor maradhat szívünk fogékony az ő akaratára, ha nap mint nap megnyitjuk fülünket ő igéje előtt, és szívünk hozzá idomul. Ha nem figyelünk Isten szavára, fülünk elszokik tőle, legközelebb már meg sem halljuk, szívünk pedig rideg és durva lesz, mint a kő.

A megkeményedett szívű ember lehet vallásos, azonban elveszíti kapcsolatát a valósággal, Istennel és önmagával is. Az imádságot talán nem hagyja abba, újabb és újabb kérésekkel ostromolja az eget, de nem kap választ. Erre még jobban megkeményedik, s már a szeme is vakká válik a csodákra, melyeket pedig érte vitt végbe az Úr; jeleket követel, bizonyosságot vár, de hiába: egyre sűrűbb lesz körülötte a sötétség és nyomasztóbb a némaság.

Urunk Jézus, ne engedd, hogy szívünk érzéketlenné váljék szavadra. Ne hagyd, hogy süketséggel és némasággal vádoljunk, ha nem úgy cselekszel, ahogyan mi elképzeljük; hogy szeretetedet azon mérjük le, hogy teljesíted-e kérésünket. Ne engedd, hogy mi magunk akarjuk eldönteni, mi szolgál üdvösségünkre, hogy belemerevedjünk az önsajnálatba, és téged tegyünk felelőssé a szenvedésért. Segíts inkább, hogy azzal a bizalommal álljunk Eléd nap mint nap, mint a leprás a mai Evangéliumban: „Ha akarod, meg tudsz tisztítani engem.” Tudjuk, hogy van rá hatalmad, s ha akarod, ha jónak látod, meg tudsz tisztítani, meg tudsz gyógyítani bennünket. Ha mégsem tennéd, szereteted akkor sem kisebb irántunk. Te jobban tudod, mi válik javunkra, s elég nekünk a te kegyelmed. Add, hogy merjük egészen kiszolgáltatni magunkat Neked, s arra hajlítani szívünket, hogy mindig elfogadjuk és megtegyük a Te szent akaratodat.

2019. január 16., szerda

Évközi 1. hét

Zsid 2,14-18

Mivel tehát a gyermekek részesei a testnek és vérnek, ő maga is hasonlóan részese lett ezeknek, hogy a halál által lerontsa azt, akinek a halál fölött uralma volt, az ördögöt, és megszabadítsa azokat, akiket a halál félelme egész életükön át rabszolgaságban tartott. Mert bizony nem az angyalokat karolta fel, hanem Ábrahám utódát karolta fel. Ezért mindenben hasonlónak kellett lennie testvéreihez, hogy irgalmas legyen, és hűséges főpap Isten előtt, hogy kiengesztelje a nép bűneit. Mivel ő maga is megtapasztalta a szenvedést és a kísértést, segítségükre tud lenni azoknak, akik kísértést szenvednek.

Mk 1,29-39

Ezután mindjárt kiment a zsinagógából, és elmentek Simon és András házába Jakabbal és Jánossal együtt. Simon anyósa lázasan feküdt. Mindjárt szóltak is neki miatta. Odament hozzá, és felsegítette a kezénél fogva. Erre rögtön elhagyta a láz, és felszolgált nekik. Amikor beesteledett és a nap lement, odavitték hozzá az összes beteget és a megszállottakat: az egész város odagyűlt az ajtóhoz. Meggyógyított sok beteget, a különféle bajokban sínylődőket, és sok ördögöt űzött ki, de nem hagyta őket szóhoz jutni, mert azok ismerték őt. Másnap korán hajnalban fölkelt, eltávozott, és egy elhagyatott helyre ment, hogy ott imádkozzék. Simon, és akik vele voltak, utána mentek. Amikor megtalálták, azt mondták neki: ,,Mindenki téged keres.” Azt felelte: ,,Menjünk máshova, a szomszédos helységekbe, hogy ott is prédikáljak, mert azért jöttem.” És bejárta egész Galileát, tanított a zsinagógáikban, és ördögöket űzött.


Egész földi életünket átjárja a haláltól való félelem. Az emberi élet meghosszabbítására tett újabb és újabb kísérletek csak elnapolják a problémát, megoldani azonban nem oldják meg. Az élet örömeinek, élvezeteinek habzsolása, az önpusztítás gyors és lassú formái mind abból a lázas igyekezetből fakadnak, hogy valamiképpen sikerüljön elkerülni a halállal való szembenézést.

A filozófia ugyan megtaníthat arra, hogy méltósággal vegyük tudomásul életünk véges és halállal megjelölt voltát, önmagában azonban a sztoikus nyugalom is kevés ahhoz, hogy megszabadítson a haláltól való félelemtől, mely minden embert egyformán rabszolgaságba taszít. Az elementáris szorongást ugyanis nem annak tudata váltja ki, hogy biológiai létünk véget ér. Ezt még csak el lehetne fogadni, s ezzel a tudattal együtt lehetne élni. A halál mögött azonban egy sokkal félelmetesebb valóság leselkedik, s ez pszichénk mélyén nem hagy nyugodni bennünket: a halál utáni második halál, a kárhozat lehetősége. Az a semmibe hullás, amely nem puszta feloszlás, megsemmisülés, hanem totális értelmetlenség, élőhalottként való létezés, ahol mindenről, amiért a földön érdemes volt élni, kiderül, hogy nevetséges hiábavalóság. Nincs ennél nagyobb büntetés az emberi személy számára. Mi azonban nem vagyunk a halálfélelem rabszolgái, hiszen a kinyilatkoztatásból tudjuk, hogy a halálon többé már nem a sátán uralkodik, hanem Jézus Krisztus, aki legyőzte az örök halált.

Urunk Jézus, hálát adunk Neked, hogy Te, aki magad is megtapasztaltad a szenvedést, a kísértést és a testi haláltól való félelmet, segítségünkre vagy, amikor kísértést szenvedünk, és elborít a haláltól való rettegés. Köszönjük, hogy megváltó haláloddal győzelmet arattál az örök halál felett, és így a testi halált hűséges nővérünkké szelídítetted, hogy ő tárja ki a kaput arra az életre, mely már meg is kezdődött bennünk. Kérünk, hogy Te, aki Péter lázas beteg anyósát kézen fogva felsegítetted és meggyógyítottad, minket is fogj kézen, és úgy vezess át ennek a földi életnek a szenvedéseiből a boldog örökkévalóságba.