Évközi 29. hét

Ef 3,2-12 

Bizonyára hallottátok, hogy Istennek milyen kegyelmi adományában részesültem a ti javatokra, vagyis azt, hogy kinyilatkoztatásból megismertem (...) Krisztus titkát, amely más nemzedékek idejében nem volt ismert az emberek fiai előtt, úgy ahogyan most a Lélek által kijelentette szent apostolainak és prófétáinak: azt ugyanis, hogy a pogányok Krisztus Jézusban társörökösök, tagjai az egy testnek, és együtt részesülnek az ígéretben az evangélium által. Ennek lettem én szolgája Isten kegyelmének adományából, melyet nekem juttatott hathatós ereje szerint. Nekem, az összes szent közül a legkisebbnek jutott osztályrészül ez a kegyelem: hirdetni a pogányoknak Krisztus felfoghatatlan gazdagságát. (...) 

Lk 12,39-48 

Azt is tudjátok meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni a házába. Ti is legyetek készen, mert amelyik órában nem is gondoljátok, eljön az Emberfia.” Péter ekkor megkérdezte: „Uram! Nekünk mondod ezt a példabeszédet, vagy mindenkinek?” Az Úr így válaszolt: „Mit gondolsz, ki az a hű és okos intéző, akit az úr a házanépe fölé rendel, hogy idejében kiadja részüket az élelemből? Boldog az a szolga, akit ura ebben a munkában talál, amikor megérkezik. Bizony, mondom nektek: minden vagyona fölé rendeli őt. De ha ez a szolga azt mondja magában: „Késik az én uram”, és verni kezdi a szolgákat és szolgálókat, eszik-iszik és részegeskedik, megjön annak a szolgának az ura azon a napon, amelyen nem várja, és abban az órában, amelyet nem ismer. Kegyetlenül megbünteti és a hűtlenek sorsára juttatja. Az a szolga pedig, aki ismerte ura akaratát, de nem hajtotta végre azt és nem cselekedett akarata szerint, sok verést fog kapni. Aki pedig nem ismerte, és úgy tette azt, amiért büntetést érdemel, kevesebb verést kap. Mert attól, akinek sokat adtak, sokat fognak követelni, és attól, akire sokat bíztak, többet fognak számon kérni. 

Ha kis kegyelmet kapunk Istentől (bár a kis kegyelem is nagy, csak nem értékeljük eléggé), lehet, hogy nagyra tartjuk magunkat (mert az ember hajlamos saját érdemének tulajdonítani azt is, hogy Isten kegyelmében részesült), ha azonban megkapjuk a legnagyobb kegyelmet, Krisztus felfoghatatlan gazdagságának ismeretét, illetve ha végre rádöbbenünk, hogy mit is kaptunk ezzel az ajándékkal, akkor egészen bizonyos, hogy a szentek, vagyis az Egyház tagjai közül a legkisebbnek és a legnyomorultabbnak fogjuk tartani magunkat (s persze a legboldogabbnak is). Ha hiszünk Jézus Krisztusban, az Isten Fiában, akkor felfoghatatlan gazdagságában is részesülünk, de csak annyiban, amennyiben szívünk is Krisztus misztériumában dobog, amennyiben valóban ő a mindenünk. 

Valójában miért is félünk belebocsátkozni az ő végtelen gazdagságának tengerébe? Attól tartunk, hogy valóban kicsinyek és kiszolgáltatottak leszünk, Isten „vakító szegényei” (Vasadi Péter), akiknek Jézus Krisztuson kívül semmijük sincs? Megriaszt, hogy a világ kinevet és eltaszít magától? Vagy attól félünk, hogy lelepleződik gyalázatos bűneinknél is szégyenletesebb hálátlanságunk? Esetleg attól, amit a mai Evangélium utolsó mondatával üzen az Úr: „Attól, akinek sokat adtak, sokat fognak követelni, és attól, akire sokat bíztak, többet fognak számon kérni”? 

Urunk Jézus, kérünk, add kegyelmedet, hogy ne féljünk vállalni a Hozzád tartozás méltóságát, annak valamennyi következményével együtt. Segíts, hogy a legkülönbözőbb módokon és helyzetekben, szavainkkal és tetteinkkel, egész életünkkel hirdethessük kortársainknak szent evangéliumodat. Ne engedd, hogy hűtlen szolgák, előírt tervet teljesítő, számító ügynökök legyünk, hanem hűséges munkatársaid, akiket a Te szereteted sürget, mert ha a földön megpróbáltatások várnak is ránk, már itt részesei vagyunk a Te mérhetetlen gazdagságodnak.

Évközi 29. hét

Ef 2,12-22 

Akkoriban Krisztus nélkül éltetek, idegenek voltatok Izrael közösségétől, kívül álltatok az ígéret szövetségein, remény nélkül és Isten nélkül éltetek ezen a világon. Most azonban Jézus Krisztusban ti, akik egykor távol voltatok, közel jutottatok Krisztus vére által. Mert ő a mi békességünk, aki a két népet eggyé tette, és a közöttük lévő válaszfalat, az ellenségeskedést lebontotta saját testében. A tételes parancsokból álló törvényt megszüntette, hogy mint békeszerző, a kettőt egy új emberré teremtse önmagában, és mindkettőt egy testben engesztelje ki Istennel a keresztfa által, megölve az ellenségeskedést saját magában. Eljött, hogy békét hirdessen nektek, akik távollévők voltatok, s békét a közel lévőknek; mert általa van mindkettőnknek szabad utunk egy Lélekben az Atyához. Így tehát most már nem vagytok idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és Isten házanépe, az apostolok és próféták alapjára rakott épület, melynek szegletköve maga Krisztus Jézus. Benne illeszkedik egybe az egész építmény, és az Úr szent templomává növekszik. Ti is benne épültök egybe Isten lakóhelyévé a Lélekben. 

Lk 12,35-38 

Legyen a csípőtök felövezve, a lámpásotok pedig meggyújtva. Hasonlítsatok azokhoz az emberekhez, akik urukat várják, mikor visszatér a menyegzőről, hogy mihelyt jön és zörget, azonnal ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket az úr ébren talál, amikor megérkezik. Bizony, mondom nektek: felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, aztán megy, és kiszolgálja őket. S ha a második őrváltáskor vagy a harmadik őrváltáskor jön, és így találja őket, boldogok azok a szolgák. 

Három nagy valóság hiányzik a hitre nem jutott ember életéből: Krisztus, a reménység és a békesség; s ez a három egy, mert ahogy a mai Szentleckében Krisztus a mi békességünknek mondatik, más helyen azt találjuk, hogy Krisztus a mi reménységünk. Valójában tehát a békére és reményre szomjazó ember nem valamire vágyik, hanem magára Jézus Krisztusra. Van persze valamiféle reményük a Krisztust nem ismerőknek is, hiszen a pogányok is hittek egyfajta túlvilági életben, ahol a lélek árnyként él tovább, ez a sápadt reménység azonban össze sem hasonlítható azzal az új reménységgel, melyet Húsvét hajnala ragyogtatott fel a testében megdicsőült Jézus Krisztusban. A keresztény reménység nem azonos az Ószövetségben fokozatosan kibontakozó reménykedéssel sem, amely abban állt, hogy az igazak az idők végén majd feltámadnak: a kereszténység abban remél, ami már megtörtént és végbement Jézus testének megdicsőülésében. Ezért a mi reménységünk tárgya nem is a világvégi feltámadás, hanem maga az Úr Jézus Krisztus! 

Különösen is felragyog ez a misztérium elhagyatottságunk sötét éjszakájában, amikor lehullottak a csillagok, és a hold sem világít, amikor igazságtalannak érezzük a sorsunkat, és talán létezésünk értelmét is megkérdőjelezzük. Ő nem hagy cserben minket, soha meg nem feledkezik rólunk, mert pótolhatatlan vagyunk számára a szeretet isteni titkának örvénylő mélységeiben. Az ember, aki személy, sohasem találhatja meg lelke békéjét tárgyakban vagy személytelen dolgokban, csak egy másik személyben, szívének végső nyugalmát pedig nem lelheti meg másutt, csak a végtelenül és örökké szerető személyek közösségében, a Szentháromság egy Istenben. 

Urunk Jézus, add kegyelmedet, hogy a mai Evangélium szolgáját követve felövezzük magunkat, meggyújtsuk szívünkben az eljöveteledbe vetett reménység gyertyáját, és így várjuk érkezésedet. Ne engedd, kérünk, hogy elborítson az elkeseredés és kétségbeesés parttalan érzése, hanem a legkilátástalanabb helyzetben is megtapasztaljuk azt a békességet, amely nem más, mint a Te titokzatos jelenléted, végső eljöveteled előtti kegyelmi látogatásod.

Évközi 29. hét

Ef 2,1-10 

Titeket is életre keltett, akik halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt, amelyekben éltetek egykor ennek a világnak szokása szerint, a levegőben uralkodó fejedelemnek engedelmeskedve, annak a léleknek, amely most a hitetlenség fiaiban működik. Egykor mi is mindnyájan ezek között éltünk, mikor követtük testünk vágyait, és teljesítettük a test és az érzékek kívánságait. Természetünknél fogva a harag fiai voltunk, akárcsak a többiek. De Isten, aki gazdag az irgalmasságban, igen nagy szeretetéből, mellyel szeretett minket, noha bűneink miatt halottak voltunk, Krisztussal együtt életre keltett – az ő kegyelméből üdvözültetek –, vele együtt feltámasztott, és az égiek közé helyezett el Jézus Krisztus által, hogy megmutassa a jövendő időkben kegyelmének bőséges gazdagságát hozzánk való jóvoltából Krisztus Jézusban. Mert kegyelemből üdvözültetek a hit által. Ez nem tőletek van, hanem Isten ajándéka: nem tettek által, hogy senki se dicsekedjék. Hiszen az ő műve vagyunk, Krisztus Jézusban jótettekre teremtve, amelyeket Isten előre elkészített, hogy bennük éljünk. 

Lk 12,13-21 

(...) Példabeszédet is mondott nekik: „Egy gazdag embernek a földje bőséges termést hozott. Akkor így gondolkozott magában: »Mit tegyek? Nincs hová gyűjtsem a termésemet.« Majd azt mondta: »Ezt fogom tenni: Lebontom magtáraimat, nagyobbakat építek, és oda gyűjtöm minden termésemet és vagyonomat. Azután azt mondom lelkemnek: Én lelkem! Van sok javad, sok esztendőre eltéve; nyugodjál, egyél, igyál, élvezd az életet!« Isten azonban így szólt hozzá: »Esztelen! Még az éjjel számon kérik tőled lelkedet. Kié lesz mindaz, amit szereztél?« Így jár az, aki kincset gyűjt magának, és nem az Istenben gazdag.” 

Mi a bűne – az éppenséggel a jelen világ értékrendjét megtestesítő – gazdag embernek a mai Evangéliumban? Látszólag semmi, Isten mégis esztelennek nevezi. Három szintje van ugyanis az Istentől való elfordulásnak, vagyis a lelki halálnak. Az első a világ szokásai szerint való, önközpontú élet. Első pillantásra úgy tűnhet, a keresztény erkölcs szempontjából nincs benne semmi kivetnivaló, ám felettébb veszélyes, mert szélesre tárja a kaput a kísértések előtt, s szinte önműködően termeli ki a második réteget, a bűnöknek az ember életét keresztül-kasul behálózó, áthatolhatatlan szövedékét. Van azonban a bűnön túl egy harmadik réteg, egy még mélyebb valóság: a gonosz lélek uralma. A világ ártatlannak tűnő divatjain és értékrendjén keresztül maga a sátán akar egyre jobban uralomra jutni az életünkben, hogy a végén nyíltan kimondja: „Ha leborulva imádsz engem...” 

Gondoljuk csak meg: a názáreti Szent Család életére nem volt jellemző az a könnyed, gondtalan életvitel, amely a fogyasztói társadalom sajátja, miközben nap mint nap ezrek és ezrek halnak éhen. A szentek életében nyoma sincs azoknak a szokásoknak, melyeket minden további nélkül elfogad a mai közízlés és szentesít a modern európai morál: egy kis flört, jókedvű italozás, kihívó öltözködés, állandó dübörgő zene, a világi törvények ügyes kijátszása és az isteni parancsok sajátos értelmezése... S ahogy a világ szokásai szerinti élet önzésbe és bűnbe fullad, úgy a krisztusi értékrendre, megszentelt hagyományra épülő, elkötelezett keresztény élet erényeket terem. 

Urunk Jézus, kérünk, állj mellettünk kegyelmeddel a rossz elleni küzdelemben. Segíts, hogy szakítani tudjunk a világ szokásaival, és helyettük kialakítsuk a keresztény lét mindennapjainkat átszövő szokásait. Erősíts meg a bűnök elleni harcban, hogy hadat üzenjünk a rossz hajlamoknak, s helytálljunk a kísértések idején. Végül tégy bátorrá és elszánttá, hogy újra meg újra tudatosan, határozottan és egyértelműen ellentmondjunk a gonosz szellemnek.

Évközi 29. vasárnap

Iz 45,1.4-6 

Így szól az Úr felkentjéről, Círuszról: ,,Megfogtam jobbját, hogy nemzeteket hódoltassak meg előtte, és királyok derekán oldom meg az övet, hogy ajtókat nyissak meg előtte, és kapuk ne maradjanak zárva. Szolgámért, Jákobért, és Izraelért, választottamért szólítottalak neveden, nevet adok neked, noha nem ismertél. Én vagyok az Úr, és nincs más, rajtam kívül nincs Isten! Felövezlek téged, noha nem ismertél, hogy megtudják napkelettől napnyugatig: senki sincs rajtam kívül, én vagyok az Úr, és nincs más! 

1Tessz 1,1-5b 

Pál, Szilvánusz és Timóteus a tesszalonikiek egyházának, amely az Atyaistenben és az Úr Jézus Krisztusban él. Kegyelem nektek és békesség! Hálát adunk Istennek mindnyájatokért mindenkor, amikor megemlékezünk rólatok imádságainkban. Szüntelenül gondolunk Istenünk és Atyánk előtt a mi Urunkban, Jézus Krisztusban való hitetek gyümölcseire, fáradozó szeretetetekre és türelmes reménységetekre. Tudjuk, Istentől szeretett testvéreim, hogy választottak vagytok. Mi ugyanis az evangéliumot nemcsak szóval hirdettük nálatok, hanem erővel és Szentlélekkel is, és egész teljességgel. Hiszen tudjátok, milyenek voltunk köztetek, a ti érdeketekben. 

Mt 22,15-21 

(...) Jézus azonban felismerte gonoszságukat és így szólt: ,,Miért kísértetek engem, ti képmutatók! Mutassátok meg nekem az adópénzt!” Azok odahoztak neki egy dénárt. Ekkor megkérdezte tőlük: ,,Kié ez a kép és a felirat?” Azt felelték neki: ,,A császáré.” Erre azt mondta nekik: ,,Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené.” 

A mai Olvasmány tanúsága szerint Isten nem csupán a benne hívőket, a szenteket választhatja ki és használhatja fel terveinek véghezvitelében, hanem olyanokat is, mint Círusz perzsa király, aki hazaengedte a fogságból a választott népet. Isten kezében van a hatalmasok szíve, s bár meghagyja szabad akaratukat, titokzatos módon mégis üdvösségtervének szolgálatába állítja döntéseiket és cselekedeteiket. 

Mekkora különbség azonban, ha Istennek nem öntudatlan eszközei vagyunk csupán, hanem tevékeny munkatársai! Elgondolkodtunk-e már azon, hogy milyen örömteli, boldogító tény az, hogy tudjuk, kinek, és hogy milyen ügyet szolgálunk? Hogy Isten kiválasztott, meghívott, és küldetést bízott ránk, vagyis a mi közreműködésünkre is igényt tart örök üdvösségterve megvalósításában? Hogy gondolataink, szavaink, tetteink és szenvedéseink mind ugyanabba a meghatározott irányba mutatnak, s így van értelmük, céljuk? Ez persze nem jelenti azt, hogy az isteni üdvösségterv minden apró részletét, rejtett összefüggését ismerjük. Sokszor saját fáradozásunk kézzelfogható eredményét sem látjuk. De ne is az legyen a legfőbb gondunk, hogy hol és mit tegyünk, és hogy a munkánknak mi lesz a gyümölcse, hanem hogy mindig Isten rendelkezésére álljunk, egészen átadva neki önmagunkat. Nem kell bánkódnunk amiatt sem, ha feladatunk, amelyet éppen most végeznünk kell, oly kevéssé tűnik „lelkinek”. A leghétköznapibb, leginkább lenézett munka is lelkivé válik, ha jó lélekkel, az Istennek való odaadás örömével végezzük. 

Urunk Jézus, az adófizetéssel kapcsolatos kérdésre adott válaszod lényege nem az adópénzre vonatkozik, hanem ránk, akik személyes létünkben az Atya képmását hordozzuk, ezért életünkkel neki tartozunk. Add, kérünk, kegyelmesen, hogy ne legyünk elguruló, elvesztegetett dénár, hanem egészen átadjuk magunkat Neked és Általad az Atyának, aki örök szeretettel kiválasztott, és üdvösségre rendelt bennünket.

Évközi 28. hét

Ef 1,15-23 

Ezért én is, miután hallottam az Úr Jézusban való hitetekről és az összes szent iránti szeretetetekről, nem szűnök meg hálát adni értetek, megemlékezve rólatok imádságaimban, hogy Urunk, Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjétek őt. Világosítsa meg lelki szemeteket, hogy tudjátok, milyen reményre hívott meg titeket, milyen gazdag dicsőséges öröksége a szentek számára, és milyen mérhetetlenül nagy az ő hatalma rajtunk, akik hiszünk. Hatalmas erejének hatékonyságát Krisztusban mutatta meg, amikor feltámasztotta halottaiból és jobbjára állította a mennyekben, minden fejedelemség és hatalmasság, erő és uralom, és minden név fölé, amelyet nemcsak ezen a világon említenek, hanem a jövendőben is. Mindent a lába alá vetett, s megtette őt mindenek fölött álló főnek az egyházban, amely az ő teste, és annak a teljessége, aki mindent mindenben betölt. 

Lk 12,8-12 

Mondom pedig nektek: Aki megvall engem az emberek előtt, azt az Emberfia is megvallja Isten angyalai előtt. Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt Isten is megtagadja angyalai előtt. Ha valaki az Emberfia ellen szól, bocsánatot nyer; de aki a Szentlelket káromolja, annak nincs bocsánat. Mikor pedig a zsinagógába, elöljárók és hatóságok elé hurcolnak benneteket, ne aggódjatok azon, hogy hogyan és mivel védekezzetek, vagy mit mondjatok, mert a Szentlélek megtanít benneteket abban az órában, hogy mit kell mondanotok.”

A napi szentírásolvasás és elmélkedés néha vigasztalással tölt el, máskor felszólít, ismét máskor pedig olyan, mintha holt szöveg lenne csupán, mely nem mond semmit. Az olvasmányok a leplek, melyek Jézust rejtik, s ahogy közelebbről megvizsgáljuk, megdöbbenve tapasztaljuk, hogy a leplek alatt nincs senki, a sír üres. Ez az üresség, mely az Írásokból tátong, csak felnagyítja saját belső ürességünket, s előbb kényelmetlen, majd nyugtalanító érzést kelt bennünk, a végén pedig megrémít, már-már kétségbe ejt. Megízleljük azt az állapotot, amilyen sötét, puszta és kietlen volt a világ a teremtés hajnalán, mielőtt Isten Lelke lebegett volna a vizek felett. Maga a Szentírás is élettelen szöveg őnélküle, sőt még annál is rosszabb, mert a betű öl, s csak a Lélek az, aki éltet. 

Azonban jön Húsvét hajnalának angyala, és figyelmeztet: „Miért keresitek a holtak között az élőt? Nincsen itt, feltámadt!” A Szentírásban jelenlévő Urat nem tarthatja fogva senki szűkös gondolat- és érzésvilágának sírja: ő nincsen a mindennapi rutintól elszürkített bibliaolvasásban, nincsen a pusztán elméleti szövegmagyarázatban, nincsen a saját megalkuvásaink igazolását kereső értelmezésben, mert a Bibliában is a Szentlélek által él. A Szentlélek támasztja fel minden alkalommal a mondatok és szavak sírboltjából, ha valóban vele akarunk találkozni. Pontosabban szólva: minket támaszt fel halottainkból, minket emel fel abba a magasságba, ahol ő van, s ahonnét a sugalmazott szentírási igék valók, hogy elvont tanításnál, tudományos magyarázatnál elmondhatatlanul többet adjon: kicsiny fénysugarat, mely megvilágosítja elménk homályait, apró szikrát, amely lángra lobbantja szívünket, mint az emmauszi tanítványokét. 

Urunk Jézus, gyújts világosságot szívünkben Szentlelkeddel, hogy a napi szentírásolvasásban és elmélkedésben valóban Veled találkozhassunk, s végre megértsük, ne csupán az eszünkkel, hanem egész lényünkkel, hogy milyen reménységre hívott meg minket az Atya, hogy milyen gazdag az a fölséges örökség, amelyet a szenteknek, vagyis nekünk készített, és hogy milyen mérhetetlenül nagy a hatalma felettünk – olyan nagy, hogy a halálból is feltámaszt minket, és Veled együtt dicsőséges jobbjára emel.

Évközi 28. hét

Ef 1,11-14 

Benne részesei is lettünk az örökségnek, mi, akik erre rendeltettünk annak végzése szerint, aki mindent akaratának végzése szerint cselekszik, hogy magasztaljuk az ő dicsőségét, mi, akik már azelőtt is reméltünk Krisztusban. Benne ti is hallottátok az igazság igéjét, hittetek is neki, és megkaptátok a megígért Szentlélek pecsétjét, aki foglalója örökségünknek, amíg Isten teljesen meg nem váltja tulajdonát dicsőségének magasztalására. 

Lk 12,1-7 

Amikor olyan nagy tömeg gyűlt össze körülötte, hogy csaknem legázolták egymást, először csak a tanítványaihoz kezdett beszélni: ,,Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól. Semmi sincs elrejtve, ami nyilvánosságra ne jutna, és nincs olyan titok, ami ki ne tudódna. Ezért amit sötétben mondtatok, fényes nappal halljátok majd vissza, és amit a belső szobában fülbe súgtatok, a háztetőkről fogják hirdetni. Nektek, barátaimnak mondom: Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de semmi többet nem tehetnek. Megmondom én nektek, kitől féljetek: Féljetek attól, akinek, miután megölt, hatalma van a kárhozatra vetni. Igen, mondom nektek: tőle féljetek. Öt verebet ugye két fillérért adnak? Isten mégsem feledkezik meg egyről sem közülük. Nektek pedig még a fejetek hajszálai is mind számon vannak tartva. Ne féljetek tehát: sokkal értékesebbek vagytok ti a verebeknél. 

Ha az Atyaisten kevesebbet adott volna szent Fia által a benne hívőknek, mint magát a Szentlelket, akkor az egész kereszténység mítosz lenne csupán, olyan szóbeli ígéret, amelyre semmilyen komolyan vehető garancia nincs; elvont filozófia, utópia, sőt végső soron ámítás, mert miközben beteljesedésről beszél, minden marad a régiben: Isten fenn trónol az egek egei felett, az ember pedig lenn a porban tengeti napjait, míg porrá nem válik maga is. De minthogy örökségünk foglalója maga a Szentlélek, a legnagyobbat kaptuk: az Atya és a Fiú közös életét, erejét és dicsőségét. Isten a maga legbensőbb életét éli bennünk, de nem úgy, mint ahogy a konszekrált ostya benne van az áldoztatókehelyben, hanem úgy, hogy minket von be a Szentháromság közösségébe. 

A Szentlélek azzal, hogy hitet támaszt bennünk (s ennek köze van a feltámasztáshoz, mely szintén az ő erejében ment végbe), Jézus istenfiúságában részesít, s így az Atyaisten gyermekeivé tesz bennünket. A remény által olyan bizalmat ébreszt bennünk az Atya iránt, mint amivel Jézus, az emberré lett Fiúisten bízott az Atyában, még a kereszten haldokolva is. És olyan szeretetet, mint amivel ő szeretett minket, úgy, hogy életét adta értünk, győzelmet aratva a halál, a gyűlölet és a közömbösség felett. Ami igazán lényeges, azt tehát már meg is kaptuk a foglalóval, a Szentlélek bennünk lakásával. Ami még majd a jövőben vár ránk, az minőségileg nem lesz új vagy más, csak teljesebb. Az utolsó napon testünk is feltámad, és részesül Isten Fiának dicsőségében, s ezután örökké élhetünk, mint Isten angyalai. 

Hálát adunk Neked, Urunk Jézus, hogy Általad részesülhettünk a legnagyobb isteni ajándékban, a Szentlélekben. Szítsd fel az ő tüzét lelkünkben, hogy nap mint nap erőt, lendületet, biztatást nyerjünk feladataink teljesítéséhez, emberi kapcsolataink rendbe tételéhez és keresztünk hűséges hordozásához, Szent Pállal vallva, hogy „ennek az életnek a szenvedései nem mérhetők az eljövendő dicsőséghez, melynek részesei leszünk”, sőt egy kicsit már vagyunk is.

Évközi 28. hét

Ef 1,3-10 

Áldott legyen Urunknak, Jézus Krisztusnak Istene és Atyja, aki Krisztusban minden mennyei, lelki áldással megáldott minket. Mert kiválasztott minket őbenne a világ megteremtése előtt, hogy szentek és szeplőtelenek legyünk előtte a szeretetben. Eleve arra rendelt minket, hogy fiaivá fogadjon Jézus Krisztus által, akaratának jóságos tetszése szerint, és magasztaljuk dicsőséges kegyelmét, amellyel megajándékozott minket szeretett Fiában. Benne van számunkra a megváltás az ő vére által, a bűnök bocsánata, kegyelme gazdagságának megfelelően, amelyet igen bőségesen juttatott nekünk minden bölcsességgel és ismerettel. Megismertette ugyanis velünk akaratának a titkát jóságos tetszése szerint, amelyet elhatározott benne az idők teljességének megvalósításáról: hogy Krisztusban mint Főben újra összefogjon mindent, ami az égben és ami a földön van. 

Lk 11,47-54 

Jaj nektek, mert síremlékeket emeltek a prófétáknak, atyáitok pedig megölték őket. Ezáltal tanúsítjátok, hogy egyetértetek atyáitok tetteivel; mert azok megölték őket, ti pedig a sírjaikat építitek. Azért mondta Isten bölcsessége is: Prófétákat és apostolokat küldök hozzájuk, de közülük egyeseket megölnek és üldöznek, hogy számon lehessen kérni e nemzedéktől minden próféta vérét, amelyet kiontottak a világ kezdetétől, Ábel vérétől Zakariás véréig, aki az oltár és a templom között veszett el. Bizony, mondom nektek: számon fogják kérni mindezt ettől a nemzedéktől. Jaj nektek, törvénytudók! Mert elvettétek a tudás kulcsát, magatok nem mentetek be, s a bemenőket is megakadályozzátok.” Amikor kiment onnan, az írástudók és a farizeusok nagyon felháborodtak, és sok mindenről kezdték őt faggatni, leskelődtek utána, hogy szavaiban megfogják. 

Az Istenhez hűséges embereket mindig is üldözni fogják, és az Egyház mindig a vértanúk Egyháza marad – tekintsünk csak szét a világban, hány helyen üldözik ma is a keresztényeket? Maga az Úr tanít minket okosságra, óvatosságra, de – ha elérkezne a pillanat – a vértanú odaadásra is. Amikor észreveszi, hogy gyilkos tekintetek figyelik, hogy szűkül a kör körülötte, Ábelre és a prófétákra gondol, és sorsukban előre látja saját majdani halálát. Egyre elkerülhetetlenebbé váló megöletését minden Istenért megölt szent vértanú vértanúsága beteljesítésének tudja, és ugyanakkor minden gyilkos bűne összefoglalásának tekinti. A gyilkosság minden bűn közül az, amely az összes többi bűnben benne levő legrémisztőbb mozzanatot állítja elénk: a visszafordíthatatlanságot és a tett hiábavalóságát. 

Szent Pál szavai azonban a mai Szentleckében még tágabb perspektívába állítja Jézus szavait, kinyilatkoztatva a Krisztusban kapott végső reménység valóságát. Annak a hatalmas, öröktől fogva elrejtett és most Krisztusban feltárult isteni üdvözítő tervnek a kinyilatkoztatása, amely átfogja a teremtést és a történelmet, az egész emberiséget és minden egyes embert külön-külön, nem egy a hangzatos vallási ideológiák közül, hanem az egyetlen valódi és lényeges üzenet számunkra, akiket Krisztus megváltott az örök halál és átok hatalmából. 

Urunk, Jézus Krisztus, Szent Pál apostollal együtt áldjuk az Atyát Érted, aki által, akiért és akiben teremtette a világmindenséget, és kiválasztott minket az üdvösségre. Hála legyen ezért a kinyilatkoztatásért, mely nem információ csupán, hanem csodálatos erő: hatni akar mindennapjainkra, és mozgásba hozza egész életünket. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy ezt a látomást szívünkben hordozva legyen erőnk ellene mondani a sátánnak és minden csábításának, melyekkel végső soron a reményt akarja kioltani lelkünkben, legyen bátorságunk fellépni az életellenes erőkkel szemben, s minden körülmények között hűségesek maradjunk Hozzád.