Húsvét 7. hete

ApCsel 28,16-20.30-31

Mikor aztán megérkeztünk Rómába, megengedték Pálnak, hogy magánházban lakjon katonai őrizet mellett. Harmadnapra összehívta a zsidók főembereit. Amikor összegyűltek, így szólt hozzájuk: „Testvérek, férfiak, nem tettem ugyan semmit sem a nép vagy az ősi szokás ellen, mégis megkötözve adtak át Jeruzsálemben a rómaiak kezébe. Miután vizsgálatot tartottak ügyemben, el akartak bocsátani, hisz nincs semmi főbenjáró vétkem. Mivel azonban a zsidók tiltakoztak, kénytelen voltam a császárhoz fellebbezni. Nem azért, mintha vádolnám valamivel nemzetemet. Emiatt kértem, hogy lássalak titeket és beszéljek veletek. Ezek a kötelek ugyanis Izrael reménysége miatt vesznek körül engem.” Ő pedig két álló esztendeig ott maradt bérelt szállásán, és fogadta mindazokat, akik hozzá betértek. Közben hirdette Isten országát, s bátran és akadálytalanul tanított Urunkról, Jézus Krisztusról.

Jn 21,20-25

Amint Péter hátrafordult, látta, hogy jön utána az a tanítvány, akit Jézus szeretett, aki a vacsorán a keblére borult, és megkérdezte: „Uram, ki az, aki téged elárul?” Amikor tehát Péter meglátta őt, megkérdezte Jézustól: „Uram, és ő?” Jézus azt felelte neki: „Ha azt akarom, hogy maradjon, amíg eljövök, mit törődsz vele? Te csak kövess engem!” Ezért a testvérek között elterjedt a szóbeszéd, hogy az a tanítvány nem hal meg. Pedig Jézus nem azt mondta neki: „Nem hal meg”, hanem: „Ha azt akarom, hogy maradjon, amíg eljövök, mit törődsz vele?” Ez az a tanítvány, aki tanúságot tesz mindezekről, és aki ezeket írta. Tudjuk, hogy igaz az ő tanúsága. Van még sok egyéb is, amit Jézus tett, amelyeket ha egyenkint mind megírnának, úgy gondolom, az egész világ sem tudná befogadni a könyveket, amelyeket írni kellene.

Akik a Szentlélekben az Úr iránti szeretet teljességére jutottak, azok Szent Pálhoz hasonlóan bilincset viselnek, ha láthatatlanul is, s bizonyos értelemben egészen egyedül, kizárólag az Úrral vannak. Ez a magány, az Úrhoz való kizárólagos tartozás azonban nem jelent bezárkózást és elszigetelődést. Miközben mozgástere fokozatosan szűkült, cselekvési lehetőségei egyre korlátozottabbak lettek, Pál belülről egyre szorosabban és kizárólagosabban kapcsolódott Krisztushoz, és egyre nagyobb belső szabadságban, egyre bátrabban és akadálytalanabbul tanított Jézusról. Többé már nem ő járt-kelt a világban, hanem hozzá mentek, ő pedig fogadta: elfogadta, befogadta azokat, akik felkeresték, s Krisztussal való azonosságának egyre nagyobb mélységével ajándékozta meg őket.

A halálra úgy tekintett, mint boldog hazaérkezésre a mennyei hazába, de nem sürgette azt, hanem hagyta, hogy az Úr használja még itt a földön, testvérei javára. A módot és az időpontot Istenre bízta, mint ahogy Péternek is meg kellett tanulnia, hogy ezek nem rá tartoznak, az ő dolga csupán az, hogy kövesse Jézust. A szentek élete és halála mind kis Pünkösd: Jézus Krisztus visszatérése a Lélek erejében.

Add meg nekünk Urunk, azt a kegyelmet, hogy amint követésedben egyre jobban előrehaladunk, úgy tárjuk mind szélesebbre testvéreink előtt szívünk kapuját. Segíts, hogy a követés során ne törődjünk a módokkal és az időpontokkal, hanem csak arra törekedjünk, hogy mind jobban hasonuljunk Hozzád, egészen addig, míg csak magunk is kapuvá nem válunk, hogy rajtunk keresztül Te magad léphess be a világba.

Húsvét 7. hete

ApCsel 25,13-21

(…) Fesztusz említést tett a királynak Pálról: „Félix itt hagyott egy fogoly férfit, akinek dolgában a zsidók főpapjai és vénei hozzám fordultak, amikor Jeruzsálemben voltam, és követelték az elítélését. Azt feleltem nekik: A rómaiaknak nem szokásuk, hogy elítéljenek valakit, amíg a vádlottat nem szembesítették vádlóival, és lehetőséget nem adtak neki az önvédelemre, hogy a bűntettek alól tisztázza magát. (…) A vádlók előálltak, de (…) csak holmi vitás kérdéseik voltak ellene a vallásuk dolgában, és valami meghalt Jézust illetően, akiről Pál azt erősítgette, hogy él. Mivel pedig én nem igazodom el az efféle kérdésben, azt mondtam, hogy akar-e felmenni Jeruzsálembe, hogy ezek ott ítélkezzenek felette. Pál azonban fellebbezett, hogy a császár ítélkezzen fölötte, őrizetben tartottam, amíg el nem küldöm a császárhoz.”

Jn 21,15-19

Miután ettek, Jézus megkérdezte Simon Pétert: „Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” Ő azt felelte: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek!” Erre azt mondta neki: „Legeltesd bárányaimat!” Majd másodszor is megkérdezte: „Simon, János fia, szeretsz-e engem?” Azt felelte: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek!” Erre azt mondta neki: „Legeltesd juhaimat!” Aztán harmadszor is megkérdezte: „Simon, János fia, szeretsz-e engem?” Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte őt: „Szeretsz-e engem?”, és azt felelte: „Uram, te mindent tudsz, te tudod, hogy szeretlek!” Ekkor így szólt: „Legeltesd juhaimat! Bizony, bizony mondom neked: amikor fiatalabb voltál, felövezted magadat, és oda mentél, ahova akartál. Ha azonban megöregszel, kiterjeszted kezeidet; más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod.” Ezt pedig azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal fogja megdicsőíteni az Istent. Miután ezt mondta, így szólt hozzá: „Kövess engem!”

A Pünkösd előtti utolsó két napon a két főapostolt állítja elénk a Szentlélek, hogy ők legyenek Krisztus végsőkig kitartó követésében példaképeink. Pálnak a császárhoz való fellebbezésével kezdetét veszi utolsó útja, mely a vértanúságba vezet. Péternek maga Jézus jövendöli meg, hogy vértanúhalállal dicsőíti meg az Istent. Mire azonban Rómába érnek, mártírhaláluk színhelyére, már nem csupán követői Krisztusnak, hanem egyben megjelenítői is. Ahogy Szent Pál mondja: „Élek én, de már nem én élek, hanem Krisztus él bennem.” Péter pedig halála módjában hasonul Urához: „Ha megöregszel, kiterjeszted karjaidat” – ahogy ő szélesre tárja karjait a kereszten. Ebben a tökéletes azonosulásban a megfeszített és feltámadott Krisztus iránti szeretetük elnyeri teljességét. Többé már nem csupán Jézus nyomában járnak, hanem élő tabernákulumként hordozzák jelenlétét.

Isten szentjei azonban bizonyos tekintetben még az Eucharisztiánál is nagyobb ajándék az Egyháznak és általa a világnak. Az Oltáriszentség ugyanis megszűnik az utolsó napon, Krisztus rejtőző jelenlétét a színről színre látás váltja fel, a szentek azonban megmaradnak, s közösségükben Krisztus jelenléte dicsőségesen kinyilvánul és tökéletes fokra emelkedik.

Urunk Jézus, szentjeid példája által tárd fel előttünk Pünkösd misztériumának végső értelmét és célját, hogy a Szentlélek nemcsak követőiddé akar tenni minket, hanem Magaddá akar alakítani. Hiszen Te a Szentlélekben jöttél vissza, hogy bennünk és általunk légy jelen a világban. Testeddel táplálsz az Eucharisztiában és Lelkeddel éltetsz, hogy mi a Te Testeddé, szentségi jeleddé formálódjunk. Add, hogy engedjünk a Szentlélek gyöngéd, de határozott erejének, mely minket élő ostyává akar változtatni, hogy embertársaink számára ne csak hirdetői, hanem hordozói is legyünk üdvösséget adó jelenlétednek.

Húsvét 7. hete

ApCsel 22,30; 23,6-11

(…) Mivel Pál tudta, hogy egy részük a szadduceusok közül, a többi pedig a farizeusok közül való, felkiáltott a főtanácsban: „Férfiak, testvérek! Farizeus vagyok, és farizeusok fia! A reménység és a holtak feltámadása miatt állok törvény előtt.” Mihelyt kimondta ezt, nézeteltérés támadt a farizeusok és a szadduceusok között, és a sokaság megoszlott. A szadduceusok ugyanis azt mondják, hogy nincs feltámadás, sem angyal, sem lélek; a farizeusok pedig mindkettőt vallják. Lett erre nagy lárma. A farizeusok közül ugyanis néhányan felálltak, és harciasan kijelentették: „Semmi rosszat sem találunk ebben az emberben! Lehet, hogy lélek vagy angyal szólt hozzá.” Mivel a vita elfajult, az ezredes attól tartott, hogy szétszaggatják Pált. Kiadta tehát a parancsot, hogy a katonák jöjjenek le, ragadják ki közülük, és vigyék a várba. (…)

Jn 17,20-26

De nem csupán értük könyörgök, hanem azokért is, akik az ő szavuk által hinni fognak bennem, hogy mindnyájan egy legyenek; ahogyan te, Atyám, bennem vagy, és én tebenned, úgy ők is egy legyenek mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. Azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, átadtam nekik, hogy egy legyenek, ahogyan mi egy vagyunk. Én őbennük, te énbennem, hogy tökéletesen egy legyenek, hogy megismerje a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted őket, mint ahogy engem szerettél. Atyám, azt akarom, hogy ők is, akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mert szerettél engem a világ teremtése előtt. Én igaz Atyám! A világ nem ismert meg téged, de én ismertelek téged, és ők is megismerték, hogy te küldtél engem. Megismertettem velük a nevedet, és meg is fogom ismertetni, hogy a szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen, és én őbennük.

Amikor Jézus azt kéri, hogy mi is úgy legyünk őbenne, amint ő az Atyában van, a Szentlélekre utal, a Szentlélek kiáradásáért imádkozik. Amikor a Szentírásban az Atyáról és a Fiúról van szó, mindig oda kell értenünk a Szentlelket is, aki a Szentháromságban a szeretet köteléke, az Atya és a Fiú közös, egyetlen élete, s rejtetten, mintegy inkognitóban, utalásszerűen és kötőszavakba rejtőzve szeret jelen lenni. Ő az, aki az emberi személyek között is megvalósítja a legmélyebb egységet. Jézus kérését a benne hívők egységéért az Atya már teljesítette, hiszen ugyanazon isteni természet részesei lettünk mindnyájan a Szentlélekben, vagyis az Egyház ontológiai mélysége már megvalósult. Hogy a történelem folyamán kialakult megosztottsága megszűnjék, ezt a már létező egységet kellene felszínre hoznunk, vállalnunk életünk mindennapjaiban, erkölcseiben, döntéseiben.

Ám a Szentlélek nem csupán megvalósítja a Krisztus nevében megkereszteltek egységét, hanem feltárja a krisztusellenes világ megosztottságát is. Szent Pál a mai Olvasmányban a Szentlélek sugallatára – aki Jézus ígérete szerint segítségünkre siet szorult helyzetünkben és megtanít arra, mit kell mondanunk – egyetlen mondatával rátapint az ellenfelei közti ellentétre, és szembefordítja őket egymással. Az ő egységük csupán a felszínen létezik: mindössze az köti őket össze, hogy Jézus ellen vannak – mint ahogy Pilátus és Heródes is jó barátok lettek Jézus elfogatása után –, a mélyben azonban ellentmondások feszülnek közöttük.

Urunk Jézus, segíts kegyelmeddel, hogy ha Miattad nehéz helyzetbe kerülünk, bátran hagyatkozzunk a Szentlélekre, s az ő erejében tanúskodjunk Rólad. Add, hogy a Lelket befogadva és indításainak engedelmeskedve munkálkodjunk az Egyház egységén, úgy, hogy egészen a keresztig, sőt a kereszten túl is vállaljuk testvéreinkkel azt az egységet, amelyet a Szentlélek már létrehozott bennünk, s ugyanakkor felszínre hozzuk az Egyház ellenségeinek végzetes megosztottságát.

Húsvét 7. hete

ApCsel 20,28-38

Vigyázzatok magatokra és az egész nyájra, amely fölé a Szentlélek elöljáróul helyezett titeket, hogy kormányozzátok Isten egyházát, amelyet tulajdon vérén szerzett. (…) Őrködjetek azért és tartsátok emlékezetben, hogy három éven át éjjel-nappal könnyek között szüntelenül intettem mindegyikteket. Most pedig Istennek ajánllak titeket, és az ő kegyelme igéjének. Neki van hatalma, hogy gyarapodást és örökséget adjon az összes megszentelt számára. Nem kívántam el senki ezüstjét, aranyát vagy ruháját. Magatok tudjátok, hogy ezek a kezek dolgoztak meg azért, amire szükségem volt nekem és azoknak, akik velem vannak. Mindenben megmutattam nektek, hogy így kell fáradozni, segíteni a gyöngéken, és megemlékezni az Úr Jézus szavairól, mert ő mondta: „Nagyobb boldogság adni, mint kapni.” (…)

Jn 17,11b-19

Én már nem vagyok a világban, de ők a világban vannak, én pedig tehozzád megyek. Szent Atyám, tartsd meg őket a te nevedben, amelyet nekem adtál, hogy egy legyenek, mint mi. Amíg velük voltam, megtartottam őket nevedben, akiket nekem adtál. Megőriztem őket, és senki más nem veszett el közülük, csak a kárhozat fia, hogy az Írás beteljesedjék. Most pedig hozzád megyek, és ezeket elmondom a világban, hogy az én örömöm teljes legyen bennük. Közöltem velük igédet, és a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, ahogy én sem vagyok a világból. Nem azt kérem, hogy vedd el őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól. Nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való. Szenteld meg őket az igazságban. A te igéd igazság. Ahogyan engem a világba küldtél, úgy küldtem őket én is a világba. Értük szentelem magam, hogy ők is meg legyenek szentelve az igazságban.

Isten a föld porából, e világ anyagából alkotta Ádámot, de azzal, hogy orrába lehelte az élet leheletét, Istenre képes lénnyé tette, aki öntudatlanul bár, de részesült Isten Szentlelkéből. Pünkösdkor pedig már úgy közölte velünk a Szentlelket, hogy benne kinyilatkoztatta szentháromságos isteni életét, és ebbe az életbe emelt be minket is. Milyen kár, hogy ezek után a Pünkösd csak harmadrangú ünnep az életünkben! Pedig az Atyaisten szemszögéből éppen hogy Pünkösd a legnagyobb ünnep, az igazi Karácsony, hiszen ekkor születtünk az ő gyermekeivé, valóságos kis Krisztusokká; s az igazi Húsvét, amikor meghalva a bűnnek a Szentlélekben új életre támadtunk.

Nem a világból valók vagyunk, mégis a világban élünk, s ez a világban való létünk sincs a Szentlélek nélkül. Hiszen nemcsak az efezusi egyház elöljáróira érvényes, hogy a Szentlélek rendelte őket testvéreik szolgálatára, hanem minket is a Szentlélek küld a ránk bízottakhoz. A házasság szentségében férj és feleség arra kapnak küldetést, hogy a szeretet állandó Pünkösdjét ajándékozzák egymásnak és gyermekeiknek. A pap a szentmisében, az igehirdetésben és minden szentségkiszolgáltatásban a Szentlelket hívja és őt közvetíti a híveknek. A szerzetes pedig, aki fogadalmai által a Szentlélek tulajdonává válik, prófétai odaadásán keresztül ragyogtatja fel Pünkösd titkát. A világban való létünk tehát nem áll ellentétben istengyermeki, szentlelkes életünkkel, hiszen magának a létezésnek is pünkösdi struktúrája van.

Urunk Jézus, tölts el bennünket Szentlelkeddel, aki a kapocs Isten és miközöttünk, s egyben kapocs köztünk és a világ között is, amely Isten ajándéka. Add, hogy a Lélekben szemléljük a teremtést, benne értékeljük a világ javait, s benne várjuk az új eget és az új földet, melyet megígértél nekünk.

Húsvét 7. hete

ApCsel 20,17-27

Milétoszból beüzent tehát Efezusba, és hívatta az egyház presbitereit. Amikor azok odaértek és együtt voltak, így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy Ázsiába jövetelem első napjától fogva hogyan voltam veletek az egész idő alatt. Szolgáltam az Úrnak teljes alázatossággal, könnyhullatás és megpróbáltatások között, amelyek a zsidók cselszövései miatt értek. Semmi hasznosat el nem hagytam, mindent hirdettem nektek, tanítottalak titeket nyilvánosan és házanként. Tanúságot tettem mind a zsidók, mind a pogányok előtt az Istenhez való megtérésről és a Jézus Krisztusba, a mi Urunkba vetett hitről. És most íme, lélekben megkötözve elmegyek Jeruzsálembe, és nem tudom, mi minden vár ott rám. (…) Azért szentül állítom ma nektek, hogy nem szárad rajtam senkinek a vére sem. Mert nem vonakodtam attól, hogy hirdessem nektek Isten maradéktalan akaratát.”

Jn 17,1-11a

Amikor Jézus mindezt elmondta, szemét az égre emelve így szólt: „Atyám, eljött az óra: dicsőítsd meg Fiadat, hogy a Fiú is megdicsőítsen téged, ahogy hatalommal ruháztad fel őt minden test fölött, hogy mindenkinek, akit neki adtál, örök életet adjon. Az örök élet pedig az, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust. Én megdicsőítettelek téged a földön: befejeztem a művet, amelyet rám bíztál, hogy elvégezzem. Most te dicsőíts meg engem, Atyám, önmagadnál, azzal a dicsőséggel, amely az enyém volt nálad, mielőtt a világ lett. Megismertettem nevedet az emberekkel, akiket a világból nekem adtál. Ők a tieid voltak, és nekem adtad őket, s ők megtartották a te szavadat. Most már megtudták, hogy minden, amit nekem adtál, tőled van, mert az igéket, amelyeket nekem adtál, átadtam nekik; ők elfogadták, és valóban felismerték, hogy tőled jöttem, és elhitték, hogy te küldtél engem. (…)”

Sokszor hallani szülők, nevelők szájából mintegy önigazolásképpen, hogy ők mindent megtettek azért a gyermekért, s lám, mégis mi lett belőle... De vajon valóban mindent megtettek? Azzal, hogy anyagi jólétet teremtettek számukra, hogy megtanították őket bizonyos ismeretekre – akár teológiaiakra is –, és ellátták őket jó tanácsokkal, hogy boldogulni tudjanak az életben, vajon teljesítették a rájuk bízott feladatot, s elmondhatják Szent Pállal: „Nem szárad rajtam senkinek a vére sem”?

Semmilyen igazságot, de főként a Jézustól kapott teljes igazságot nem lehet másképp másképp átadni, mint hogy magunk is arra tesszük fel egész életünket. Aki nem vállalja az életszentség keskeny útján való járást, hiába tesz meg mindent, végül is visszariad attól, hogy Isten akaratát teljes egészében feltárja a rábízottak előtt, hiszen ő maga sem akarja teljes egészében megismerni. Tanítása és élete között nincs teljes megfelelés, s ez azt sugallja, mintha lehetne úgy élni, hogy Isten nem mindig és nem mindenben Isten az ember számára. A ránk bízott munkát csak akkor végezzük el egészen, ha a krisztusi kinyilatkoztatást úgy adjuk át gyermekeinknek, tanítványainknak, hogy lássák rajtunk, hogy ez áll életünk középpontjában. Ezek után mellékes, hogy milyen módon halunk majd meg, hogy lesz-e alkalmunk ünnepélyesen elbúcsúzni szeretteinktől. Akkor halálunk nem hatálytalanítja, hanem pecsétjével hitelesíti és végérvényessé teszi tanúságtételünket.

Urunk Jézus, Te nem csupán szavaiddal beszéltél az Atyáról, hanem egész életeddel tanúságot tettél róla, magadat mindenestől őrá bízva és a halált is vállalva érte. Apostolod, Szent Pál sem csak szóval hirdette a Te igazságod, hanem Érted kész volt mindent elviselni: fáradalmakat, hajótörést, gúnyt, üldözést, ütlegeket és végül a vértanúságot is. Adj nekünk állhatatosságot, hogy a ránk bízott küldetést lelkiismeretesen véghez vigyük, és életünkkel, halálunkkal egyaránt Rólad tanúskodjunk.

Húsvét 7. hete

ApCsel 19,1-8

Amíg Apolló Korintusban volt, Pál bejárta a felső tartományokat, aztán Efezusba jött, s néhány tanítványra talált. Ezeknek azt mondta: „Vajon megkaptátok-e a Szentlelket, amikor hívők lettetek?” Azok azonban azt felelték neki: „Még csak azt sem hallottuk, hogy van Szentlélek.” Ő erre megkérdezte: „Hogyan vagytok hát megkeresztelve?” Azok így feleltek: „János keresztségével.” Erre Pál azt mondta: „János a bűnbánat keresztségével keresztelte a népet, s azt mondta, hogy abban higgyenek, aki utána jön, azaz Jézusban.” Amikor ezt meghallották, megkeresztelkedtek az Úr Jézus nevében. Pál rájuk tette kezeit, és a Szentlélek leszállt rájuk, ők pedig nyelveken kezdtek beszélni és prófétáltak. Ezek a férfiak összesen mintegy tizenketten voltak. Azután bejárt a zsinagógába, bátran tanított három hónapon át, és meggyőzően vitatkozott Isten országáról.

Jn 16,29-33

Tanítványai erre azt mondták: „Íme, most nyíltan beszélsz, és nem példabeszédet mondasz. Most tudjuk, hogy mindent tudsz, és nincs szükséged arra, hogy valaki kérdezzen téged. Ezért hisszük, hogy az Istentől jöttél.” Jézus azt felelte nekik: „Most hiszitek? Íme, eljön az óra, sőt már itt is van, amikor elszéledtek, mindenki az otthonába, engem pedig magamra hagytok. De én nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van. Ezeket azért mondtam el nektek, hogy békességtek legyen bennem. A világban megpróbáltatások érnek titeket, de bízzatok, én legyőztem a világot.”

Életünk folyamán minden nagyobb isteni kegyelem befogadását egy bizonyos Mennybemenetel és Pünkösd közti, „már nem látom és még nem érzem” állapot előzi meg. Ezek a napok megízleltetik velünk azt a sötétséget, magányt és ürességet, amely a teremtés előtt volt, a kezdeteknek azt a félelmetes csöndjét, amikor Isten Lelke még nem lebegett a vizek fölött. És megtapasztaltatják velünk azt a légszomjat, amelyet Isten távolléte okozhat a lelkünkben. Az Úr közelségének hiánya olyan tátongó űrt hasít keresztény életünkbe, melyet nem tölthet be senki és semmi. Lelki fejlődésünk velejárója ez, annak jele, hogy a kisebb szeretetből a nagyobba lépünk, pontosabban léptünk át.

Már az is nagy kegyelem, ha egyszer csak felismerjük, hogy nem természetünk fogyatkozásai, bűnös hajlamaink a mi legnagyobb gyöngeségünk, hanem az, hogy nem tudunk szeretni és nem tudunk imádkozni. És ezzel egy időben arra is rádöbbenünk, hogy semmire sem vágyunk jobban, mint megtanulni úgy szeretni, ahogy Jézus szeretett, és úgy imádkozni, ahogy ő imádkozott. Nem konkrét tettekről és nem konkrét imádságokról van itt szó, hanem arról az élő forrásról, ahonnan minden imádságunknak és jócselekedetünknek fakadnia kell: a Szentlélekről.

Urunk Jézus, add kegyelmedet, hogy életünk Mennybemenetel és Pünkösd közti napjaiban hűségesen várakozzunk és virrasszunk, míg erő nem tölt el minket a magasságból. Ne engedd, hogy elmerüljünk a reménytelenségben, hogy visszaforduljunk az életszentség útján, hogy elhagyjuk őrhelyünket, ahová állítottál! Szakítsa fel szívünkben a viszontszeretet és az imádság forrását a Vigasztaló eljövetele, aki a lelkünkön sebet ejtő felismerést, hogy sokkal gyöngébbek, rosszabbak és tehetetlenebbek vagyunk, mint ahogy valaha is gondoltuk, azzal a kegyelmi tapasztalattal gyógyítja, hogy Te sokkal, de sokkal jobban szeretsz minket, mint ahogy valaha is el tudtuk képzelni.

Urunk mennybemenetele

ApCsel 1,1-11

(...) Amikor együtt étkezett velük, meghagyta nekik, hogy ne távozzanak el Jeruzsálemből, hanem várjanak az Atya ígéretére: ,,Azt hallottátok tőlem, hogy János csak vízzel keresztelt, ti azonban néhány nap múlva Szentlélekkel fogtok megkeresztelkedni.” Erre az egybegyűltek megkérdezték tőle: ,,Uram, talán most állítod helyre Izrael országát?” Ő azonban azt mondta nekik: ,,Nem a ti dolgotok, hogy ismerjétek az időket és a korszakokat, amelyeket az Atya saját tetszése szerint határozott meg. A Szentlélek eljövetele pedig erővel tölt majd el benneteket, hogy tanúságot tegyetek rólam Jeruzsálemben és egész Júdeában, Szamariában, egészen a föld határáig.” (...) Miután ezeket mondta, a szemük láttára felemelkedett, és felhő takarta el a szemük elől. S miközben nézték őt, amint az égbe ment, íme, két férfi állt meg mellettük fehér ruhában. Így szóltak: „Galileai férfiak, miért álltok és néztek az égre? Ez a Jézus, aki felvétetett mellőletek, úgy jön el ismét, ahogy az égbe felmenni láttátok.”

Ef 1,17-23

Urunk, Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjétek őt. Világosítsa meg lelki szemeteket, hogy tudjátok, milyen reményre hívott meg titeket, milyen gazdag dicsőséges öröksége a szentek számára, és milyen mérhetetlenül nagy az ő hatalma rajtunk, akik hiszünk. (...)

Mt 28,16-20

A tizenegy tanítvány pedig elment Galileába, arra a hegyre, ahova Jézus rendelte őket. (...) Jézus odament és azt mondta nekik: ,,Nekem adatott minden hatalom a mennyben és a földön. Menjetek tehát, és tegyetek tanítvánnyá minden népet. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítsátok meg őket arra, hogy megtartsák mindazt, amit parancsoltam nektek! És íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig!”

Az Atya mindent a Fiúért, a Fiúban és a Fiú által teremtett, ezért ami szemében tetszésre talál, annak örök jövője is van őbenne. Amit ő látott és amiben gyönyörködött: a galileai tavasz színei, a napfelkelte és napnyugta a Genezáreti-tavon, az ég madarai és a mezők liliomai; amit kezével megtapintott: az ácspad, a szerszámok; ahol született és ahol felnőtt: a betlehemi barlang és a názáreti ház; s amit meg is siratott: Jeruzsálem városa és a templom nem lehetnek egészen az enyészeté, hanem a Lélek erejében örökké megmaradnak. És ott lesznek vele a boldog örökkévalóságban mindazok, akiket szeretett: édesanyja és apostolai mellett barátja, Lázár, a betegek, akiket meggyógyított, a gyermekek, akiket ölébe vett... Krisztus a világ minden országát és gazdagságát magával vihette a mennybe, mert nem volt egyetlen érzése, gondolata, szándéka sem, amely az Atyáéval ellenkezett volna. Magával vihet minket is, akiknek üdvösségéért leszállott a mennyből, akiket szent vérével megmosott a bűntől, és akiket kiváltott a halál fogságából.

Most már csak az a kérdés: Akarunk-e vele a mennybe emelkedni? Ha akarjuk, hogy magával vigyen oda, ahol ő van, akkor úgy is kell élnünk, mint ő: hogy életünk, döntéseink, cselekedeteink, emberi kapcsolataink örökkévalósíthatók legyenek. Mert bizony a legédesebb és legbensőségesebb emberi szeretet sem menthető át az örökkévalóságba, ha Isten törvényein, vagyis az ő szeretetén, az egyetlen igazi és örök valóságon kívül van.

Mennybe ment Urunk, Jézus Krisztus, a mai napon azt ünnepeljük, hogy Benned, a feltámadott és Isten dicsőségébe érkezett Isten Fiában van jövője a világnak, van jövője az emberiségnek, van jövője a mi személyes életünknek. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy elvessünk mindent, ami összeegyeztethetetlen a Te szereteteddel, és vállaljunk mindent, amit szereteted megkíván tőlünk, s így egész életünk folyamatos mennybemenetel legyen, mely itt és most is történik velünk.