2017. január 23., hétfő

Évközi 3. hét

Zsid 9,15.24-28

Így tehát egy új szövetség közvetítője: ő, aki halálával megszabadított az első szövetség alatt történt törvényszegésektől, hogy a meghívottak elnyerjék az örökké tartó örökség ígéretét. Mert Krisztus nem kézzel alkotott szentélybe lépett be, amely a valóságnak csak jelképe, hanem magába az égbe, hogy most Isten színe előtt megjelenjék értünk; nem is azért, hogy gyakran föláldozza önmagát, mint ahogy a főpap évről-évre bemegy a szentélybe idegen vérrel; különben gyakran kellett volna szenvednie a világ kezdete óta; így pedig egyszer jelent meg az idők teljességében, hogy áldozatával eltörölje a bűnt. És ahogyan el van határozva, hogy az emberek egyszer meghaljanak, és utána következik az ítélet, úgy Krisztus is egyszer lett áldozattá, hogy sokak bűnét elvegye; másodszor pedig bűn nélkül fog megjelenni az őt várók üdvösségére.

Mk 3,22-30

Az írástudók, akik Jeruzsálemből jöttek le, azt mondták, hogy Belzebub szállta meg, és az ördögök fejedelme által űzi ki az ördögöket. Ekkor összehívta őket, és példabeszédekben ezt mondta nekik: ,,Hogyan űzheti ki a sátán a sátánt? Ha valamely ország meghasonlik önmagával, az az ország nem állhat fenn. És ha egy ház meghasonlik önmagával, az a ház nem állhat fenn. Ha a sátán önmaga ellen támad és meghasonlott, nem maradhat fenn, hanem vége van. Senki nem mehet be az erősnek a házába és nem ragadhatja el a holmiját, ha előbb meg nem kötözi az erőst, csak akkor tudja kirabolni a házát. Bizony, mondom nektek, hogy minden vétket és káromlást, amellyel káromkodnak, megbocsátanak az emberek fiainak; de aki a Szentlélek ellen káromkodik, az nem nyer bocsánatot soha, hanem örök vétek fogja terhelni.” Mert azt mondták: ,,Tisztátalan lélek van benne.”


A halált az ítélet követi. Érzi ezt minden ember, ha szíve meg nem átalkodott. És ezért nem is annyira a haláltól fél, mint inkább az ítélettől, ami a halálon túl vár rá. Isten szent Fia valóban emberré lett, s úgy lépte át a halál küszöbét, hogy irántunk való szeretetből magára tette az összes bűnt, amit valaha is elkövettek és amit még el fognak követni, egészen a világ végéig. Ezzel a kiáltással lépett be a mennyei szentélybe: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” Ezt a kiáltást még hallottuk. Ezután meghalt: saját vérének áldozatával belépett a függöny mögé... Hogy ott, az Atya színe előtt mi történt, az Húsvétkor lett nyilvánvalóvá, mikor a Feltámadott megdicsőült testében megjelent az apostoloknak, és így szólt hozzájuk: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer.” Az ítélet így az isteni irgalom, megbocsátás egyszerre megszégyenítő és felszabadító, felemelő pillanatává alakul át.

A Szentlélek elleni bűn, vagyis az, amely nem nyer bocsánatot, éppen ezzel kapcsolatos. Abban áll, hogy nem fogadjuk el az isteni irgalom mindenhatóságát, vagy épp ellenkezőleg, azt gondoljuk, számíthatunk rá anélkül, hogy bűnbánatot tartanánk. Mindkét esetben az történik, hogy kívül helyezzük magunkat Jézus Krisztus egyszeri, örök áldozatának hatáskörén, elszakadva ennek az áldozatnak szentháromságos valóságától.

Urunk Jézus, köszönjük Neked, hogy megszabadítottál minket a haláltól való rettegéstől. Állj mellettünk kegyelmeddel, hogy ha félünk is a szenvedéstől, amellyel az ebből a világból a másikba való átlépésünk jár, mert akárcsak születésünk, ez az új születés is szűk kapun át történik, eljussunk a szívből való megtérésre és az őszinte bűnbánattartásra, s így ne kelljen félnünk az isteni ítélet kárhozatra vető döntésétől.

2017. január 22., vasárnap

Évközi 3. vasárnap

Iz 8,23b – 9,3

De nem lesz többé sötétség, ahol elnyomás van. Az első időben megalázta Zebulon földjét és Naftali földjét, de az utolsó időben megdicsőíti a tengerhez vezető utat, a Jordánon túli vidéket, a pogányok Galileáját. A nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát; akik a halál árnyékának országában laknak, azokra világosság ragyog. Megsokasítod az ujjongást, megnöveled az örömet; örvendenek színed előtt, ahogy örvendenek aratáskor, és amint ujjonganak, akik a zsákmányt osztják. Mert összetöröd terhes igáját a vállára nehezedő botot, és sanyargatójának pálcáját, mint Mádián napján.

1Kor 1,10-13.17

Kérlek titeket, testvérek, a mi Urunk Jézus Krisztus nevére, hogy mindnyájan ugyanazt mondjátok, és ne legyen köztetek pártoskodás, hanem legyetek tökéletesen egyek ugyanabban a lelkületben és ugyanabban a felfogásban. Azt a hírt kaptam ugyanis felőletek, testvéreim, Klóé házanépétől, hogy viszálykodások vannak köztetek. Arról beszélek, hogy közületek mindenki ilyeneket mond: „Én Pálé vagyok”, „Én Apollóé”, „Én Kéfásé”, „Én pedig Krisztusé”. Talán részekre oszlott Krisztus? Vajon Pált feszítették meg értetek, vagy Pál nevében vagytok megkeresztelve? Mert nem azért küldött engem Krisztus, hogy kereszteljek, hanem hogy az evangéliumot hirdessem, nem szavak bölcsességével, hogy Krisztus keresztje erejét ne veszítse.

Mt 4,12-23

Amikor Jézus meghallotta, hogy Jánost kiszolgáltatták, visszavonult Galileába. Elhagyta Názáretet, elment és letelepedett a tengermenti Kafarnaumban, Zebulon és Naftali határában, hogy beteljesedjék, amit Izajás próféta mondott: „Zebulon földje és Naftali földje, a tengeri út, a Jordánon túl, a pogányok Galileája; a nép, amely sötétségben ült, nagy fényt látott, s akik a halál országában és árnyékában ültek: fény virradt rájuk.” Ekkor kezdte Jézus hirdetni és mondani: „Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa.” (...)


Amikor az Evangéliumban azt olvassuk, hogy Jézus valamit azért tett, hogy beteljesedjék az Írás, nem úgy kell értenünk, hogy mint előre meghatározott programot, pontról pontra teljesítette volna a leírtakat, hanem éppen fordítva: a kortársak ismerték fel tetteiben azokat a jeleket, melyeket a próféták évszázadokkal korábban megjövendöltek. Jézus küldetése nem volt alárendelve ezeknek a jövendöléseknek, melyek isteni sugalmazás alapján, de emberi elképzelések szerint beszélnek az Isten által készített jövőről. Az Úr Jézus a törvényt és a prófétákat, vagyis mindazt, ami megíratott, a korhoz kötött tartalmat felülmúlva, minden emberi elképzelést és várakozást meghaladva, szuverén módon teljesítette be.

Ez a ráismerés, amely Jézus személyébe: fellépésébe, csodáiba, halálába és feltámadásába látja konvergálni az Ószövetség különböző vonalait, olyan tapasztalat, amely felforrósítja a szívet, akárcsak az emmauszi tanítványokét. Húsvét fényében nyer értelmet minden, ami előre megmondatott, s ezentúl csak ebben a fényben érdemes nézni és értelmezni bármelyik prófétai kijelentést. Ez a tapasztalat azonban meg is fordítható: ha halljuk a tanító Jézust, amint nekünk is mondja: „Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa”, akkor abban is biztosak lehetünk, hogy már nem járunk sötétségben, hiszen ránk vonatkozóan is igaz, hogy e szavakkal fellépve Jézus beteljesítette az izajási jövendölést. S valahányszor az ember válaszol az örök szeretet hívó szavára, a sötétség mindjárt oszladozni kezd, világosság támad és élet fakad benne és körülötte.

Urunk Jézus, sokszor érezzük úgy, hogy sötétségben járunk, és a halál árnyéka vetül a lelkünkre. Taníts meg minket arra, hogy a mai Evangélium kinyilatkoztatása valóságosabb és igazabb, mint saját érzésünk és tapasztalatunk, és segíts kegyelmeddel, hogy ha még nem látjuk a világosságot, a sötétben tapogatózva is bizalommal induljunk el Feléd. Hiszen a sötétséget sohasem valami külső erő oszlatja el, hanem a Veled való bensőséges találkozás a lelkünk mélyén.

2017. január 21., szombat

Évközi 2. hét

Zsid 9,2-3.11-14

Felállították a sátrat, az elsőt, amelyben lámpás, asztal és kitett kenyerek voltak; ezt nevezik szentélynek. A második kárpit mögött pedig az a sátor van, amelyet szentek szentjének neveznek, Krisztus azonban mint a jövendő javak főpapja jelent meg, a nagyobb és tökéletesebb, nem kézzel készített, azaz nem ebből a világból való sátoron át, nem is bakok vagy borjak vére által, hanem a saját vére által ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök váltságot szerzett. Mert ha bakok és bikák vére, és az üszők elhintett hamva a tisztátalanokat megszenteli a test megtisztulására, mennyivel inkább fogja Krisztus vére, aki az örök Lélek által önmagát adta szeplőtlen áldozatul Istennek, hogy megtisztítsa lelkiismeretünket a halott tettektől, és az élő Istennek szolgáljunk!

Mk 3,20-21

Amint hazaértek, ismét olyan nagy tömeg gyűlt össze, hogy még kenyeret sem ehettek. Mikor övéi ezt meghallották, elmentek, hogy elvigyék őt, mert azt mondták: ,,Megháborodott.”


Jézus nyilvános működésének, kezdeti népszerűségének fonákját tárja elénk a mai rövid Evangélium: Miközben tanításával ámulatba ejti a népet, csodatetteivel pedig tömegeket vonz maga köré, úgyhogy még evésre sem marad ideje, vannak, akik máris rossz szemmel nézik tetteit, és azon tanakodnak, hogyan okozhatnák vesztét. Elsőként megpróbálják hitelteleníteni és nevetségessé tenni azzal, hogy azt kezdik terjeszteni róla, hogy megháborodott. Rokonai pedig, akik gyerekkorától fogva ismerték, a szóbeszédre hallgatva indulnak, hogy erőnek erejével magukkal vigyék, mert félnek, hogy viselkedésével szégyent hoz rájuk.

Úgy tűnik, nincs senki, aki felfogná és megértené Jézus küldetésének igazi célját. Úgy tűnik, könnyebb parancsolnia a természet erőinek és kiűznie a démonokat, mint utat találni a bűntől sebzett ember elhomályosult értelméhez és megkérgesedett szívéhez. Tömegek veszik körül, ő mégis végtelenül magányos. Mintha hiába is várná az elfogadást azoktól, akikhez küldetett. De nem adja fel. Türelmesen és megalkuvás nélkül folytatja a tanítást és a gyógyítást, erővel és hatalommal téve tanúságot Isten országáról, melynek alapja az ingyenes, feltétel nélküli szeretet.

Urunk Jézus, engedd, hogy ez a mai Evangélium is örömhír legyen számunkra. Ezután ha őrültnek tartanak, mert Téged követünk, büszkén vállaljuk, hiszen Téged is annak tartottak. S míg rokonaid szégyelltek, Te testvéreddé, nővéreddé és anyáddá fogadtad mindazokat, akik teljesítik mennyei Atyád akaratát. Bár néha mi is elbizonytalanodunk, kérdésedre: „Talán ti is el akartok hagyni?”, Péter szavával együtt feleljük: „Uram, kihez mennénk? Az örök élet igéi nálad vannak.” Köszönjük, hogy a vérrokonságnál is erősebb kötelék fűz össze Veled: értünk hullatott drága véred, mellyel testvéreiddé tettél minket, hogy Veled együtt az Atya gyermekei legyünk. Add, hogy Szentlelked feltárja előttünk a Benned kinyilvánuló misztériumot, melyet a test és a vér képtelen felérni, és vonjon be minket a Veled és az Atyával való közösségbe.

2017. január 20., péntek

Évközi 2. hét

Zsid 8,6-13

Ő azonban most annyival kiválóbb szolgálatot nyert, amennyivel kiválóbb szövetségnek közvetítője, amely kiválóbb ígéreteken alapul. Mert ha az az első kifogástalan lett volna, bizonyára nem lett volna szükség másikra. Ezért inti őket, és mondja: ,,Íme, jönnek napok – mondja az Úr –, amikor új szövetségre lépek Izrael házával és Júda házával, nem aszerint a szövetség szerint, amelyet atyáikkal kötöttem azon a napon, amelyen megfogtam kezüket, hogy kivezessem őket Egyiptom földjéről. Mivel ők nem maradtak meg szövetségemben, én is megvetettem őket – mondja az Úr. – Ez az a szövetség, amelyet Izrael házával kötni fogok azok után a napok után – mondja az Úr: – Elméjükbe adom törvényeimet, s a szívükbe írom azokat; én Istenük leszek, ők pedig az én népem lesznek. Akkor senki sem fogja majd tanítani a felebarátját, és senki sem mondja a testvérének: »Ismerd meg az Urat!«, mert mindnyájan ismerni fognak engem, a legkisebbtől a legnagyobbig; s én megbocsátom gonoszságaikat, és bűneikre többé már nem emlékezem.” Amikor ,,új”-ról beszélt, az előzőt elavulttá tette. Ami pedig elavul és megvénül, közel jár az enyészethez.

Mk 3,13-19

Azután fölment a hegyre. Magához hívta, akiket ő akart, és azok odamentek hozzá. Kiválasztott tizenkettőt, hogy vele legyenek, és hogy prédikálni küldje őket. Hatalmat adott nekik, hogy kiűzzék az ördögöket. Ezt a tizenkettőt választotta ki: Simont, akinek a Péter nevet adta; ezenkívül Jakabot, Zebedeus fiát, és Jánost, Jakab testvérét, akiket Boanérgesznek, azaz mennydörgés fiainak nevezett el; és Andrást; Fülöpöt, Bertalant, Mátét és Tamást; Jakabot, Alfeus fiát, Tádét, a kánaáni Simont, és az iskarióti Júdást, aki elárulta őt.


A Szentleckében az új szövetségről olvasunk, az Evangéliumban pedig ennek kezdetének vagyunk tanúi. Az Isten és ember közötti szövetség lényege ugyanis, hogy Isten velünk van, mi pedig ővele. A tizenkettőt Jézus mindenekelőtt arra választotta ki, hogy vele legyenek. Nem egy bizonyos feladatra jelölte ki őket, hanem arra, hogy mellette, vele, később pedig benne legyenek. Ez a gyökere az Egyház és benne minden keresztény ember küldetésének. Ezért nem segít az Egyházon semmiféle megújulási kísérlet, ha nem ide megy vissza. És semmi haszna az Egyháznak a világban, ha nem az új és örök szövetség eleven istenkapcsolatának hordozója. Ha ez hiányzik, akkor a legnagyszerűbb tett is csak magamutogatás, saját dicsőségünk keresése, vagy egyenesen a gonosz szellem műve.

Vigyázzunk azonban, mert az Úr kiválasztottjának lenni komoly felelősség. Júdás is Jézussal volt, de csak külsőleg. Szívében és szándékaiban nem volt vele, s így kiszolgáltatta magát a sátánnak. Csak akkor van értelme Jézussal lenni, ha mindenestül vállaljuk, ha nem az izgalmas feladat az igazi vonzerő, hanem maga a tény, hogy Jézussal lehetünk. És ha mindennap megújítjuk elhatározásunkat, hogy egyre jobban vele leszünk. Akkor még ha elbukunk is, mint Péter, sosem fogjuk őt elárulni és elhagyni, s a boldog örökkévalóságban is vele leszünk.

Hálát adunk Neked, Urunk Jézus, hogy minket is arra választottál, hogy Veled legyünk. Add, hogy megbecsüljük ezt a kiválasztottságot, melyet nem kiérdemeltünk, hanem ajándékba kaptunk Tőled, függetlenül attól, hogy milyenek a képességeink és a körülményeink. Segíts, hogy ne is azzal törődjünk, hogy amit teszünk, látványos‑e vagy sem, hiszen mindennek a célját, értelmét az adja, hogy Veled és Érted tesszük. Add kegyelmedet, hogy ne csak külsőleg, formálisan tartozzunk Hozzád, hanem igazán Veled legyünk a szentáldozásban, az imádságban, az elmélkedésben, törvényeid megtartásában, az Érted végzett munkában és az Érted elfogadott szenvedésben.

2017. január 19., csütörtök

Évközi 2. hét

Zsid 7, 25 – 8,6

Így örökre üdvözítheti is azokat, akik általa Istenhez közelednek, hisz mindenkor él, hogy értük közbenjárjon. Illő volt ugyanis, hogy ilyen főpapunk legyen: szent, ártatlan, szeplőtlen, a bűnösöktől elkülönített, és fölségesebb az egeknél; akinek nincs arra szüksége, hogy mint a papok, minden nap először a saját vétkeikért mutasson be áldozatot, azután a nép vétkeiért, mert ő ezt egyszer s mindenkorra megtette, amikor önmagát feláldozta. A törvény ugyanis gyarló embereket rendel papokká; az eskü szava pedig, amely a törvény után jött, az örökké tökéletes Fiút. Mindabból azonban, amit mondani akarunk, ez a legfontosabb: olyan főpapunk van, aki a Fölség trónjának jobbján ül az egekben, mint a szentély szolgája és az igaz sátoré, amelyet nem ember, hanem az Úr épített. Mivel minden főpapot az ajándékok és áldozatok bemutatására rendelnek, ezért szükséges, hogy neki is legyen valamije, amit bemutat. (…) Ő azonban most annyival kiválóbb szolgálatot nyert, amennyivel kiválóbb szövetségnek közvetítője, amely kiválóbb ígéreteken alapul.

Mk 3,7-12

Jézus pedig tanítványaival együtt elment a tengerhez. Nagy sokaság követte őt Galileából, Júdeából, Jeruzsálemből, Idúmeából, a Jordánon túlról. Tírusz és Szidon környékéről is nagy sokaság jött hozzá, mert hallották, hogy miket művelt. Tanítványaitól azt kérte, hogy egy bárka álljon készen számára a tömeg miatt, hogy ne szorongassák őt. Mivel azonban sokakat meggyógyított, mindazok, akik valami betegségben szenvedtek, ott tolongtak körülötte, hogy megérinthessék. A tisztátalan lelkek pedig, amikor meglátták, leborultak előtte és így kiáltoztak: ,,Te vagy az Isten Fia.” Ő azonban szigorúan meghagyta nekik, hogy ne híreszteljék, kicsoda ő.


A tisztátalan lelkek ugyanazt ismerték el Jézusról, amit később Simon Péter is megvallott: „Te vagy az Isten Fia!” Tőlük azonban ezt nem fogadta el, sőt megtiltotta nekik, hogy híreszteljék, mert a kilétére és küldetésére vonatkozó igazság csak akkor kinyilatkoztatás, ha a kinyilatkoztató Istentől való – ahogy Jézus Péternek mondja: „Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám” –; megvallása pedig csak annak használ, aki azt nem puszta teológiai igazságként, hanem élő és személyes hitvallásként jelenti ki.

Már az is milyen súlyos károkat tud okozni a tanítványainak, aki érdektelenül, lélek nélkül tanít egy tantárgyat, hát még ha az Isten igéjét hirdeti valaki anélkül, hogy szeretné, és hozzá igazítaná az életét! Az Istenről szóló, objektív teológiai igazságot hirdető, de Isten törvényeit részben vagy egészben elutasító ember akarva-akaratlanul is hamis istenképet sugall, s ezzel lerontja a kinyilatkoztatás hitelét. Mivel az Istenről tett kijelentések hitele minden másnál inkább az Isten iránti szereteten múlik, elengedhetetlen a teológia műveléséhez, a Szentírás magyarázásához és az igehirdetéshez, hogy ott legyen mögötte az Istennek átadott élet aranyfedezete.

Urunk Jézus, Isten testté lett Igéje, Általad az Atya nem valamit, hanem önmagát akarta közölni a kinyilatkoztatásban. Add kegyelmedet, hogy mi se érjük be kevesebbel: ne csak szavunkkal valljuk meg, hogy Te vagy az Isten Fia, hanem egész életünket adjuk át Neked, hogy Te formáld azt Szentlelkeddel Rólad szóló tanúságtétellé. Szítsd fel bennünk Szentlelked erejét, hogy mi, akik szentségeid által részesültünk az egyetemes papság méltóságában, esendőségünk és gyarlóságunk ellenére, mint kiválasztottak és megszenteltek vegyünk részt főpapi szolgálatodban, és Istennek kedves lelki áldozatot mutassunk be, testvéreink és minden ember javára.

2017. január 18., szerda

Árpád-házi Szent Margit

2Kor 10,17 – 11,2

Aki pedig dicsekszik, az Úrban dicsekedjék; mert nem az érdemel hitelt, aki önmagát ajánlja, hanem akit az Úr ajánl. Bárcsak eltűrnétek tőlem egy kis ostobaságot! Sőt viseljetek el engem is! Mert Isten féltékenységével vagyok féltékeny rátok. Eljegyeztelek ugyanis titeket egy férfinek, hogy mint tiszta szüzet vezesselek Krisztushoz.

Mt 25,1-13

Akkor hasonló lesz a mennyek országa a tíz szűzhöz, akik fogták lámpásaikat és kimentek a vőlegény elé. Öt közülük ostoba volt, öt pedig okos. Az ostobák ugyanis, amikor fölvették lámpásaikat, nem vettek magukhoz olajat. Az okos szüzek korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz. Mivel a vőlegény késett, mindnyájan elálmosodtak és elaludtak. Éjfélkor aztán kiáltás támadt: „Itt a vőlegény, gyertek ki elébe!” Ekkor a szüzek mindnyájan fölkeltek és rendbe hozták lámpásaikat. Az ostobák ekkor így szóltak az okosakhoz: „Adjatok nekünk az olajotokból, mert lámpásaink kialszanak.” Az okosak ezt válaszolták: „Nehogy ne legyen elég se nekünk, se nektek, menjetek inkább az árusokhoz és vegyetek magatoknak.” Amíg azok elmentek vásárolni, megjött a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre. Az ajtót bezárták. Később megjött a többi szűz is. Azt mondták: „Uram, uram! Nyiss ki nekünk!” De ő így válaszolt: „Bizony, mondom nektek: nem ismerlek titeket.” Legyetek tehát éberek, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát.


Kétféle okosság van: a világ fiaié és az Isten fiaié. A világ fiai sokszor okosabbak a világosság fiainál, mert előrelátók, számot vetnek minden eshetőséggel, következetesen küzdenek, és minden eszközt, minden lehetőséget megragadnak céljuk eléréséhez. Tragédiájuk viszont, hogy a cél, amire mindent feltesznek, teljességgel elhibázott. Pillanatnyi, tiszavirág életű boldogságért fáradoznak, önmaguk megdicsőítéséért, amelyet soha el nem érhetnek, s még amit megszereztek is, azt sem vihetik magukkal.

A világosság fiai ellenben akkor követnek el végzetes hibát, amikor elmulasztanak mindent megtenni a helyesen felismert és kitűzött cél érdekében. Mindent egy lapra tesznek fel, de ezt nem érvényesítik életükben elég következetesen, a világosság fiaiként nem maradnak meg a világosságban. Szent Margit okos szűz volt, aki nem felejtett el gondoskodni a tartalék olajról: az Úr Jézus szenvedéséről való elmélkedés átforrósította szívét, őszinte imádsága az eucharisztikus színekben rejtőző Krisztus és az ő keresztje előtt pedig az Úr iránti szerelemből végzett jócselekedetekre indította. S bár Isten gyermekeinek okossága a világ szemében balgaság, mégis ez a világtól elzárt és Istenben elmerült apáca politikai kérdésekben, illetve az ország ügyes-bajos dolgaiban is meglepő éleslátásról tett tanúságot. Mert míg a világ fiainak szeme elől sok-sok teendő eltakarja a lényeget, az a lélek, amely az egy szükségesre figyel, annak fényénél is látja a dolgokat, a maguk mélységes, Istenre mutató valóságában.

Urunk Jézus, ne engedd, hogy balga szüzek módjára megfeledkezzünk arról, hogy tartalék olajra is szükségünk van ahhoz, hogy mécsesünk lángja kitartson, amíg megérkezel. Ne hagyd, hogy megelégedjünk azzal, hogy egyszer igent mondtunk Rád és a Tőled kapott csalhatatlan reménységre, hanem Szent Margit szűz közbenjárására segíts kegyelmeddel, hogy mécsesünk lángját szüntelenül tápláljuk az imádságnak és az irgalmasság cselekedeteinek olajával, s így bebocsátást nyerjünk menyegzős házadba.

2017. január 17., kedd

Évközi 2. hét

Zsid 6,10-20

Mert Isten nem igazságtalan, hogy megfeledkezzék művetekről és a szeretetről, amelyet az ő nevében tanúsítottatok, amikor a szenteknek szolgáltatok és szolgáltok. Azt kívánjuk, hogy közületek mindenki ugyanazt a készséget tanúsítsa mindvégig, míg a remény be nem teljesedik, s hogy ne legyetek restek, hanem azok követői, akik a hit és a béketűrés által örökösei az ígéreteknek. Mert amikor az Úr Ábrahámnak ígéretet tett, mivel nála nem volt senki nagyobb, akire esküdjék, önmagára esküdött: ,,Bizony, áldván áldalak téged és sokasítván megsokasítalak.” Az pedig türelmesen várakozva elnyerte az ígéretet. Mert az emberek önmaguknál nagyobbra esküsznek, és minden viszálykodásuk vége a megerősítő eskü. Ezért Isten, hogy annál inkább megmutassa az ígéret örököseinek terve változatlanságát, esküvel kötelezte magát, hogy két megmásíthatatlan dolog által, melyek tekintetében Isten nem hazudhat, igazán komoly vigasztalásunk legyen nekünk, akik törekszünk az elénk tárt remény elnyerésére. Ez a mi lelkünk biztos és szilárd horgonya, amely elér a kárpit belsejéig, ahová mint a mi elöljárónk, értünk lépett be Jézus, aki Melkizedek rendje szerint főpap lett mindörökké.

Mk 2,23-28

Történt ismét, hogy amikor szombaton a vetések közt járt, tanítványai útközben tépdesni kezdték a kalászokat. A farizeusok azt mondták neki: ,,Nézd, azt csinálják szombaton, amit nem szabad.” Ő így felelt nekik: ,,Sohasem olvastátok, mit cselekedett Dávid , amikor szükséget szenvedett, és éhezett ő, és akik vele voltak? Hogyan ment be az Isten házába Abjatár főpap idejében, és evett a kitett kenyerekből, amelyeket nem szabad másnak megenni, csak a papoknak, és adott azoknak is, akik vele voltak?” Aztán hozzátette: ,,A szombat lett az emberért, és nem az ember a szombatért. Ezért az Emberfia ura a szombatnak is.”


Mély tanítás van abban, hogy Isten az Ószövetségben adott ígéreteit azzal erősíti meg, hogy önmagára esküszik. Számunkra, akik mindig tőlünk különböző, nálunk nagyobb, jelentősebb tényezőkre hivatkozunk, ez elképzelhetetlen, Isten részéről viszont az volna abszurd, ha másra hivatkozna, mint önmagára, hiszen ő maga tetteinek oka és célja. Az ígéreteiben foglalt nagy üdvtörténeti tettek nem olyan események, melyeket emberi ésszel ki lehetne következtetni. Ésszerűségüket alá lehet támasztani racionális érvekkel, de mindenestül megmagyarázni, hogy mit, miért tett, lehetetlen. Nem gondolhatjuk például azt, hogy azért kell hogy a világnak egyszer vége legyen, mert ha a Nap kihűl, az élet szükségképpen megszűnik a Földön. A természet törvényei maguk is Istentől valók és az ő szuverén akaratának vannak alávetve, tehát mindenhatóságát semmiképp sem korlátozhatják.

Isten tetteinek leghitelesebb és legkimerítőbb magyarázata, hogy azért tette, mert így tetszett neki. Nincsen magasabb rendű szempont az isteni tetszésnél. Ez persze nem azt jelenti, hogy Isten kénye-kedve szerint játszogat velünk, hiszen tökéletessége folytán akármit is tesz, az csakis a legjobb lehet. Olyan misztérium előtt állunk, mely arra késztet, hogy okoskodó értelmünk tisztelettel elhallgasson, s levetett sarukkal boruljunk le Isten nagysága előtt.

Urunk, Jézus, Te azzal igazoltad a tanítványok szombati kalászszedését, hogy ura vagy a szombatnak is. E szavad, mely mélyebb és erőteljesebb minden magyarázatnál, olyan öntudatról tanúskodik, amely mentes az emberi gőgtől, felfuvalkodottságtól, a nagyság látszatától, ugyanakkor erőt és tekintélyt sugároz. Add kegyelmedet, hogy a hivatalos vagy önjelölt véleményvezérek és megmondóemberek szavával szemben mindig a Te szavadra figyeljünk és az Atya tetszését keressük, és inkább engedelmeskedjünk Neked, mint az embereknek.