2019. február 19., kedd

Évközi 6. hét

Ter 6,5-8

Amikor azonban az Úr látta, hogy nagy az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve minden gondolata folyton gonoszra irányul, megbánta az Úr, hogy embert alkotott a földön, és mélyen bánkódva szívében így szólt: ,,Eltörlöm a föld színéről az embert, akit teremtettem, az embert és a jószágot, a csúszómászót és az égi madarat, mert bánom, hogy alkottam őket!” Noé azonban kegyelmet talált az Úr előtt. Azt mondta erre az Úr Noénak: „Menj be a bárkába, te és egész házadnépe, mert téged találtalak igaznak előttem ebben a nemzedékben. Minden tiszta állatból végy hetet-hetet, hímet és nőstényt, a nem tiszta állatokból pedig kettőt-kettőt, hímet és nőstényt, az ég madaraiból is hetet-hetet, hímet és nőstényt, hogy a magja megmaradjon az egész föld színén. Mert még hét nap, azután esőt hullatok a földre negyven napon és negyven éjen át, s eltörlök a föld színéről, minden lényt, amelyet alkottam.” Meg is tette Noé mindazt, amit az Úr parancsolt neki. Amikor aztán eltelt a hét nap, elárasztották az özön vizei a földet.

Mk 8,14-21

Közben elfelejtettek kenyeret vinni, és egy kenyérnél több nem volt náluk a hajóban. Ekkor így intette őket: ,,Vigyázzatok, óvakodjatok a farizeusok kovászától és Heródes kovászától.” Azok pedig tanakodtak egymás közt, arra gondolva, hogy: ,,Nincsen kenyerünk.” Jézus észrevette ezt, és azt mondta nekik: ,,Miért tanakodtok azon, hogy nincsen kenyeretek? Még mindig nem tudjátok és nem értitek a dolgot? Még mindig el van vakulva a szívetek? Van szemetek, és nem láttok? Van fületek, és nem hallotok? Nem emlékeztek arra, hogy amikor az öt kenyeret ötezernek megtörtem, hány tele kosár hulladékot szedtetek fel?” Azt felelték neki: ,,Tizenkettőt.” ,,És amikor a hét kenyeret négyezernek, hány kosár maradékot szedtetek össze?” Azt felelték neki: ,,Hetet.” Erre így szólt hozzájuk: ,,Miért van tehát az, hogy mégsem értitek?”


A tanítványok emlékeznek, és mégsem értik. Tudják a pontos számát, hogy hány kosárra való maradékot szedtek össze a kenyérszaporítás után az első és a második alkalommal, de ezt a tapasztalatukat nem kötik össze jelen helyzetükkel, amikor ismét kenyérszűkében vannak, és ismét velük van Jézus. Meglehetősen kiábrándító megnyilatkozás, és nem az egyetlen, ahol Jézus valami szellemi-lelki tanítást szeretne közölni velük, ők meg kicsinyes gondjaikkal vannak elfoglalva.

Jézus pedagógiájának eredményessége azonban megmutatkozik abban, hogy az apostolok a kritikus pillanatokban képesek felülmúlni önmagukat, átlépni korlátaikat. Értetlenségük, kishitűségük dacára kitartanak Jézus mellett akkor is, amikor sokan elpártoltak tőle. Nem értik, de szívük mélyén érzik és Péter szaván keresztül meg is vallják, hogy Jézusnak örök életet adó igéi vannak. Az utolsó vacsorán sem botránkoznak meg azon, hogy Mesterük a szédervacsora forgatókönyvét felhasználva a kenyeret és a bort mint saját testét és vérét adja nekik, ami egy zsidó számára káromlással ért fel. És bár a szenvedés óráiban magára hagyják, és elmenekülnek, a kenyértörésben felismerik feltámadott Urukat, s a Szentlélekkel eltelve hirdetni kezdik őt szerte a világon.

Urunk Jézus, szeretnénk mi is jó tanítványaid lenni, bár tudjuk, hogy értetlenségünkkel, kicsinyhitűségünkkel, túlságosan emberi gondolkodásunkkal oly sokszor próbára tesszük türelmedet. Kérünk, ne szűnj meg tanítani minket, és add kegyelmedet, hogy figyelmünk a földi kenyérről mind jobban a mennyei, lényegi Kenyérre irányuljon, mely nem más, mint Te magad az Eucharisztiában. Segíts kérünk, hogy erre a minden gyönyörűséggel teljes, mennyei eledelre vágyjunk, s az apostolokhoz hasonlóan kitartva az imádságban és a kenyértörés közösségében szavunkkal és tetteinkkel, egész életünkkel megvalljunk Téged az emberek előtt.

2019. február 18., hétfő

Évközi 6. hét

Ter 4,1-15

Az ember aztán megismerte feleségét, Évát. Az fogant, megszülte Káint, és így szólt: ,,Embert kaptam Istentől!”„ Majd ismét szült: az öccsét, Ábelt. Ábel juhpásztor volt, Káin pedig földműves. Történt pedig számos nap múltán, hogy Káin ajándékot mutatott be az Úrnak a föld gyümölcséből. Ábel is áldozott nyája elsőszülötteiből és azok kövérjéből. Az Úr rátekintett Ábelre és ajándékaira, de Káinra és ajándékaira nem tekintett. Nagy haragra gerjedt erre Káin, és lehorgasztotta a fejét. Ám az Úr azt mondta neki: ,,Miért gerjedtél haragra, s miért horgasztod le a fejed? Nemde, ha jól cselekszel, jutalmat nyersz, de ha rosszul, legott az ajtóban leselkedik a bűn! Kíván téged, de te uralkodj rajta!”„ Mindazonáltal Káin azt mondta Ábelnek, a testvérének: ,,Menjünk ki!”„ Amikor kint voltak a mezőn, Káin rátámadt testvérére, Ábelre, és megölte. Azt mondta ekkor az Úr Káinnak: ,,Hol van Ábel, a testvéred?”„ Ő így felelt: ,,Nem tudom. Talán bizony őrzője vagyok én a testvéremnek?”„ Azt mondta erre neki: ,,Mit műveltél? Testvéred vérének szava hozzám kiált a földről. Ezért légy átkozott e földön, amely megnyitotta száját, s befogadta öcséd vérét kezedből! Ha műveled, ne adja meg neked gyümölcsét! Kóbor bujdosó légy a földön!”„ Azt mondta erre Káin az Úrnak: ,,Nagyobb az én gonoszságom, hogysem viselhetném. Íme, ma kivetsz engem e föld színéről, el kell takarodnom színed elől, s kóbor bujdosó lesz belőlem a földön: így bárki megölhet, aki rám talál!”„ Azt mondta erre az Úr neki: ,,Korántsem lesz úgy, sőt bárki, aki megöli Káint, hétszeresen bűnhődik!”„ Jelt is tett az Úr Káinra, hogy meg ne ölje senki sem, aki rátalál. Ádám megismerte még a feleségét, s az fiút szült, és elnevezte Szetnek, mondván: „Másik magzatot adott nekem Isten Ábel helyett, akit megölt Káin.”

Mk 8,11-13

Mikor kiszállt, a farizeusok elkezdtek vele vitatkozni, és kísértették őt, égi jelet kérve tőle. Ekkor lelke mélyéből felsóhajtott és azt mondta: ,,Miért kér jelet ez a nemzedék? Bizony, mondom nektek: nem kap jelet ez a nemzedék.” Azután otthagyta őket, ismét a hajóba szállt, és átkelt a túlsó partra.


Jézus felsóhajtása arról tanúskodik, hogy a rosszindulattal, a megátalkodottsággal találkozva elszomorodott. Hiszen annyi, de annyi jelet adott, ám akik most jelet követelnek tőle, ezeket sorra elutasították. Ha a Szentlélekkel végbevitt csodáinak láttán képesek voltak Belzebubbal való paktálással vádolni, vajon milyen jelnek hinnének? Olyan „jelet” viszont, amivel minden kétséget kizáró módon igazolná isteni küldetését a szemükben, Jézus nem ad, mert nem is adhat, hiszen az már nem jel volna többé, hanem kényszerítő erejű bizonyíték. Ezért nem szállt le a keresztről sem, pedig gúnyolói azt mondták, akkor hisznek neki. De ő akkor sem, most sem az Isten hatalmától rettegő ember megadását kívánja, hanem számtalan jellel kinyilvánított, feltétel nélküli szeretetére vár tőlünk választ.

Egy szeretetkapcsolatban jelet követelni azt mutatja, hogy az egyik fél vak azokra a jelekre, melyekkel a másik nap mint nap elhalmozza. Ez jelzi a hit, a bizalom és a szeretet súlyos megrendülését, innen pedig már csak néhány lépés a hazugság, a gyűlölet és az élet kioltása. Figyeljük csak meg azt a cinizmust, mellyel Káin válaszol Istennek öccse megölése után: „Talán bizony őrzője vagyok én a testvéremnek?” Mintha bizony azon a címen, hogy önállóak és függetlenek vagyunk, jogunk lenne megtagadni a testvéri kapcsolatokat, a szeretetben való felelősségvállalást! Igenis, Isten egymás őrzőjéül is rendelt bennünket, felelősséggel tartozunk egymásért, mert nem különálló egyedek, hanem ugyanannak a Testnek megannyi tagja vagyunk.

Urunk Jézus, kérünk, bocsásd meg nekünk, hogy túl sokszor voltunk mi is vakok szereteted jeleire. Bocsásd meg, hogy máskor pedig láttuk és elfogadtuk jeleidet, de aztán megfeledkeztünk róluk, és nekiálltunk újabbakat várni és kérni. Segíts, hogy most már ne akarjunk több jelet kicsikarni Tőled, hanem felidézve és megköszönve mindazokat a jeleket, melyekkel örök javunkat szolgáltad, végre mi is jelét adjuk az Irántad és testvéreink iránti hűségnek és szeretetnek.

2019. február 17., vasárnap

Évközi 6. vasárnap

Jer 17,5-8

Így szól az Úr: ,,Átkozott az a férfi, aki emberben bízik és testet tesz támaszává, de az Úrtól eltávozik szíve! Olyan lesz, mint a tamariszk a pusztában: nem látja, ha valami jó jön; kiaszott vidéken lakik a sivatagban, szikes és lakatlan földön. Áldott az a férfi, aki az Úrban bízik, és az Úr lesz bizodalma! Olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa, mely a folyóhoz ereszti gyökereit: nem fél, ha jön a hőség, lombja zöldellni fog; száraz esztendőben sem aggódik, és nem szűnik meg gyümölcsöt teremni.

1Kor 15,12.16-20

Ha tehát Krisztusról az hirdetjük, hogy halottaiból feltámadt, hogyan mondják egyesek közületek, hogy nincs halottak feltámadása? Mert ha a halottak nem támadnak fel, Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, hiábavaló a ti hitetek, és még mindig bűneitekben vagytok. Sőt, akkor azok is, akik Krisztusban elszenderültek, elvesztek. Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, nyomorultabbak vagyunk minden más embernél. Krisztus azonban feltámadt halottaiból, mint az elszenderültek zsengéje.

Lk 6,17.20-26

Majd lement velük és megállt egy sík helyen. Vele volt tanítványainak egy nagy csoportja és hatalmas népsokaság egész Júdeából, Jeruzsálemből, Tírusz és Szidon tengermellékéről, Akkor szemeit tanítványaira emelte, és így szólt: ,,Boldogok vagytok, ti szegények, mert tiétek az Isten országa. Boldogok vagytok, akik most éheztek, mert kielégítenek benneteket. Boldogok vagytok, akik most sírtok, mert nevetni fogtok. Boldogok lesztek, amikor gyűlölnek titeket az emberek, amikor kirekesztenek és szidalmaznak, és kivetik neveteket mint gonoszat az Emberfiáért. Örüljetek azon a napon és vigadjatok, mert íme, nagy a ti jutalmatok a mennyben! Hiszen atyáik éppen így cselekedtek a prófétákkal. De jaj nektek, gazdagok, mert megkaptátok vigasztalástokat! Jaj nektek, akik most jóllaktatok, mert éhezni fogtok! Jaj nektek, akik most nevettek, mert majd gyászoltok és sírtok! Jaj nektek, amikor mindenki magasztal titeket, mert atyáik éppen így cselekedtek a hamis prófétákkal!


A mai Evangéliumban felhangzó boldogságokat és jajokat csak akkor érthetjük helyesen, ha mindenekelőtt arra tekintünk, aki ezeket kijelentette. Mert boldognak nevezni a szenvedőt a leggyalázatosabb gúnyolódás, ha elfeledjük, hogy ezt az a Krisztus hirdeti, aki meghalt érettünk, és feltámadt a halálból. „Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, nyomorultabbak vagyunk minden más embernél” – írja Szent Pál a mai Szentleckében. Csak mi, akik hitünk és életünk alapigazságaként fogadtuk el Krisztus dicsőséges testben való feltámadását, érthetjük helyesen a boldogságok és jajok valódi tartalmát, és igazíthatjuk hozzájuk életvitelünket

És mi a helyzet a Krisztust nem ismerőkkel? Őnekik nem is szólnak ezek a boldogságok? De igen, csak sajátos módon, közvetett értelemben. Hiszen minden szegény, éhező, síró és üldözött abban a helyzetben van, amelyben a legjobban rászorul az emberi segítségre, s amelyben a legfogékonyabb az isteni irgalomra. Boldog lehet akkor, ha meg is tapasztalja azt. Ehhez viszont legtöbb esetben a mi közreműködésünkre is szükség van. Nem elég megrendült lélekkel tisztelnünk őket és részvéttel lenni irántuk, hanem segítségükre is kell sietnünk, ahogy a mi Urunk tette. Éppen azzal hirdetjük meg nekik a boldogságok örömhírét, hogy irgalmasságot cselekszünk velük. A jajokat is újra meg újra el kell ismételni a világnak. Ezt azonban csak akkor tehetjük hitelesen, ha előbb magunkra vonatkoztatjuk őket, és felhagyunk az olyan életvitellel, melyben Isten csak dekoráció, az örök élet tanítása nem komolyan vett, mindennapjainktól távol eső eszme, s a test feltámadása gúny és nevetség tárgya. A boldogságoknak és a jajoknak tehát a Jézus Krisztussal való kapcsolat a kulcsa. Nélküle a legígéretesebb élethelyzet és állapot is siratni való és átkozott, vele viszont a legnagyobb nyomorúság is a több, a kifogyhatatlan, az örök élet forrása.

Urunk Jézus, a mai Olvasmányban Jeremiás próféta elénk állítja a zsoltárokból is jól ismert képet: az igaz, mint a víz partjára ültetett zöldellő fa, az istentelen pedig, mint a cserje a kiaszott sivatagban. Köszönjük Neked, hogy megváltásod által az isteni élet folyója táplálja létünket, s kegyelmedből zöldellő fák lehetünk. Segíts, kérünk, hogy soha ne szűnjünk meg a személyes, eleven hit és szenvedélyes bizalom gyökereivel Beléd kapaszkodni, és így az örök életre megmaradó, bőséges gyümölcsöt teremjünk.

2019. február 16., szombat

Évközi 5. hét

Ter 3,9-24

Az Úr Isten azonban szólította az embert: ,,Hol vagy?’’ Az így válaszolt: ,,Hallottam szavadat a kertben, és megijedtem, mert mezítelen vagyok, ezért elrejtőztem.’’ Erre megkérdezte tőle: ,,Ki adta tudtodra, hogy mezítelen vagy? Csak nem ettél arról a fáról, amelyről megparancsoltam neked, hogy ne egyél?’’ Az ember azt felelte: ,,Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, és ettem.’’ Az Úr Isten ekkor megkérdezte az asszonyt: ,,Miért tetted ezt?’’ Ő így felelt: ,,A kígyó rászedett és ettem.’’ Ekkor az Úr Isten így szólt a kígyóhoz: ,,Mivel ezt tetted, légy átkozott minden állat és földi vad között; a hasadon járj, és port egyél életed valamennyi napján! Ellenségeskedést vetek közéd és az asszony közé, ivadékod és az ő ivadéka közé: Ő széttiporja fejedet, te pedig a sarkát mardosod.’’ Az asszonynak pedig azt mondta: ,,Megsokasítom gyötrelmeidet és terhességed kínjait! Fájdalommal szüld a gyermekeket! Vágyakozni fogsz a férfi után, és ő uralkodni fog rajtad!’’ Ádámnak pedig azt mondta: ,,Mivel hallgattál feleséged szavára, és ettél a fáról, amelyről megparancsoltam, hogy ne egyél, átkozott legyen a föld miattad! Fáradozva élj belőle életed minden napján! Teremjen az neked tövist és bogáncsot, és edd csak a föld növényeit! Arcod verejtékével edd kenyeredet, míg vissza nem térsz a földbe, amelyből vétettél, -- mert por vagy, és visszatérsz a porba!’’ És elnevezte az ember a feleségét Évának, mert ő lett az anyja minden élőnek. Az Úr Isten ezután bőrköntösöket készített az embernek és a feleségének. Felöltöztette őket, és azt mondta az Úr Isten: ,,Íme, az ember olyanná lett, mint egy közülünk: tud jót és rosszat. Most aztán nehogy kinyújtsa a kezét, vegyen az élet fájáról is, egyen, és örökké éljen!’’ Ezért aztán kiküldte őt az Úr Isten az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből vétetett. Amikor kiűzte az embert, az Éden kertjétől keletre kerubokat és villogó lángpallost állított, hogy őrizzék az élet fájához vezető utat.

Mk 8,1-10

Azokban a napokban, amikor ismét nagy tömeg volt együtt és nem volt mit enniük, magához hívta tanítványait és azt mondta nekik: ,,Sajnálom a tömeget, mert íme, már három napja velem vannak, és nincs mit enniük. Ha étlen bocsátom haza őket, elgyöngülnek az úton, mert egyesek messziről jöttek közülük.’’ Tanítványai azt felelték neki: ,,Hogyan tarthatná jól az ember ezeket kenyérrel itt a pusztában?’’ Ő pedig megkérdezte őket: ,,Hány kenyeretek van?’’ Azok azt felelték: ,,Hét.’’ Erre megparancsolta a tömegnek, hogy telepedjen le a földre. Fogta a hét kenyeret, hálát adott, megszegte és odaadta tanítványainak, hogy eléjük tegyék; és azok a tömeg elé tették. Egy kevés haluk is volt; azokat is megáldotta, és szólt, hogy ezeket is tegyék eléjük. Aztán ettek és jóllaktak. Végül a megmaradt darabokból hét kosárral szedtek össze. Akik ettek, mintegy négyezren voltak. Majd elbocsátotta őket. Ő pedig azonnal beszállt a hajóba tanítványaival és Dalmanuta vidékére ment.


Nem azért lett átkozott a föld, mert Isten megharagudott az emberre, hanem mert az ember megbontotta azt a harmóniát, ami Isten és a teremtés között eredetileg fennállt. Nem az a büntetés, hogy dolgoznunk kell, hanem hogy sok fáradsággal, verejtékes munkával kell megkeresnünk mindennapi betevő falatunkat. Az átok, amelyről itt Isten beszél, nem más, mint az áldásból való kihullás: ezt pedig nem Isten okozta, hanem az ember választotta.

Mindezt tudomásul kell vennünk ahhoz, hogy ma és mindennap felragyogjon előttünk az egyetlen emberhez méltó megoldás: munkánkat, minden fáradozásunkat visszahelyezni Isten áldásának világába. Ez embernek önmagától lehetetlen. Isten azonban a maga részéről megtette a legfontosabb lépést: elküldte szent Fiát, aki legyőzte a Sátánt és megtörte az eredeti bűn halált hozó átkát. Ismét az emberen a sor, hogy az Istentől érkező áldást befogadja és hagyja eláradni szívében, környezetében, minden tettét és szenvedését magába ölelve. Ebben nem szabad szűkkeblűnek, kicsinyesnek lennünk, arra hivatkozva, hogy amink van, úgyis nagyon kevés. De pazarlónak sem: össze kell szednünk a maradékot, a morzsákat is, a bőkezű és gondoskodó Istenhez való hűségünk jeléül, akinek áldása az apró dolgokból hozza elő a leghatalmasabb csodákat.

Urunk Jézus, azt a keveset, amink van, erőfeszítéseink eredményét, bármilyen csekély is, idehozzuk Hozzád, és a Te kezedbe tesszük. Tudjuk, hogy amit kezedbe veszel, azon rajta lesz a Te áldásod, s többé nem a mi szűkösségünket, hanem a Te gazdagságodat fogja közvetíteni. Fogadd el, kérünk, munkánkat, mely egyszerre hordozza a teremtés hajnalának fényét és az eredeti bűn árnyékát, hogy a Te kezedben eltűnjék róla az árnyék, és még inkább felragyogjon rajta az isteni fény.

2019. február 15., péntek

Évközi 5. hét

Ter 3,1-8

A kígyó azonban ravaszabb volt, mint a föld minden állata, amelyet az Úr Isten alkotott. Azt mondta az asszonynak: ,,Miért parancsolta meg nektek Isten, hogy a kert egyetlen fájáról se egyetek?” Az asszony azt felelte neki: ,,A kertben levő fák gyümölcséből ehetünk. Hogy azonban a kert közepén levő fa gyümölcséből ne együnk, és hogy ahhoz ne nyúljunk, azt azért parancsolta meg nekünk Isten, hogy meg ne találjunk halni.” A kígyó erre azt mondta az asszonynak: ,,Dehogy is haltok meg! Csak tudja Isten, hogy azon a napon, amelyen arról esztek, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok a jót és a rosszat!” Mivel az asszony látta, hogy a fa evésre jó, szemre szép és tekintetre gyönyörű, vett a gyümölcséből, evett, adott a férjének is, és ő is evett. Erre megnyílt mindkettőjük szeme. Amikor észrevették, hogy mezítelenek, fügefaleveleket fűztek egybe, és kötényeket készítettek maguknak. S amint meghallották az Úr Isten szavát, aki a kertben járkált az alkony hűvösén, az ember és a felesége elrejtőztek a kert fái közé az Úr Isten színe elől.

Mk 7,31-37

Ezután ismét eltávozott Tírusz vidékéről. Szidonon át a Galileai tengerhez ment, a Tízváros határába. Ott odavittek hozzá egy siketnémát, és kérték őt, hogy tegye rá a kezét. Félrevitte őt külön a tömegtől, a füleibe dugta ujjait, köpött, megérintette a nyelvét, majd föltekintve az égre, fohászkodott, és azt mondta neki: ,,Effeta!”, azaz ,,Nyílj meg!” Erre azonnal megnyíltak a fülei, megoldódott nyelvének köteléke, és rendesen beszélt. Ekkor megparancsolta nekik, hogy ezt senkinek se mondják el. De minél jobban tiltotta nekik, annál inkább hirdették. Szerfölött csodálkoztak és mondták: ,,Mindent jól cselekedett; a süketeknek visszaadta hallásukat, és szóra bírta a némákat!”


Azzal, hogy Éva szóba áll a kísértővel – aki már a kérdésében is hazudik –, már el is indult a lejtőn, ahol nincs megállás. Észre sem veszi, hogy miközben védelmébe veszi Istent, tiltását megtoldja egy olyan mozzanattal, amelyet ő nem mondott: azt parancsolta, „hogy a kert közepén levő fa gyümölcséből ne együnk, és hogy ahhoz ne nyúljunk”. Ez a kiegészítés már arról tanúskodik, hogy a sátánnak sikerült elültette Éva lelkében a bizalmatlanság és az önsajnálat csíráját. Ettől fogva már nem nehéz „bebizonyítania”, hogy Isten valójában féltékenységből állította tilalomfául a jó és rossz tudásának fáját. Éva pedig hisz a kísértő szavának, mert a tilalom felnagyítása elhomályosította lelkében a szerető Isten képét.

Pedig Isten semminek az érintését nem tiltotta meg. Az Édenkertben semmi olyan nincs, amit az Istennel harmóniában élő ember meg ne érinthetne. Az érintés önmagában nem bűn, ám a bűnbeesés óta benne van a birtoklás vágya: amit megérintünk, azt meg is akarjuk ragadni és soha többé el nem engedni. Ezért amihez csak hozzáér a bűnbeesett ember, azon mindig ott marad piszkos keze nyoma. Az érintéstől való félelem pedig a rossz lelkiismerettől gyötört, babonás emberre vall, amivé a bűnbeesés következtében váltunk. Ezért van az, hogy hol egyik, hol másik végletbe esünk: vagy kétségbeesetten kapaszkodunk a világ javaiba és egymásba, vagy elutasítjuk az érintést, lenézzük a testet, és azt képzeljük, ettől máris szellemi lények vagyunk.

Urunk Jézus, a Te érintésed gyógyító erejű. Amit a mai Evangélium szerint a siketnémával tettél, azt lélekben velünk is nap mint nap megteszed. Amihez csak hozzáérsz az életünkben, az mind tisztább lesz, visszanyeri eredeti méltóságát és szépségét. Növeld bennünk, kérünk, a hitet, a bizalmat és a szeretetet, hogy ne saját erőnkből akarjuk megszerezni a tudást és a halhatatlanságot, hanem alázattal fogadjuk Tőled az Élet fájának gyümölcsét, a halhatatlanság orvosságát: önmagadat az Eucharisztiában.

2019. február 14., csütörtök

Szent Cirill és Metód

ApCsel 13,46-49

Pál és Barnabás egész bátran kijelentették: „Először nektek kellett hirdetnünk Isten igéjét, mivel azonban ti visszautasítjátok azt, s nem tartjátok magatokat méltóknak az örök életre, íme, a pogányokhoz fordulunk, mert így parancsolta nekünk az Úr: »A pogányok világosságává tettelek téged, hogy szolgáld az üdvösséget a föld végső határáig.«„ Mikor a pogányok meghallották ezt, megörültek, és magasztalták az Úr igéjét. Hittek is mindnyájan, akik az örök életre voltak rendelve. Az Úr igéje pedig elterjedt az egész tartományban.

Lk 10,1-9

Ezek után az Úr kiválasztott más hetvenkettőt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahova menni készült. Azt mondta nekik: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek azért az aratás Urát, küldjön munkásokat az aratásába. Menjetek! Íme, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek erszényt, se tarisznyát, se sarut, és az úton senkit se köszöntsetek. Ha valamelyik házba bementek, először ezt mondjátok: »Békesség e háznak!” Ha a békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek; ha pedig nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, egyétek és igyátok, amijük van, mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra. Ha valamelyik városba betértek, és ott befogadnak titeket, egyétek, amit elétek tesznek. Gyógyítsátok meg az ott lévő betegeket, és mondjátok nekik: »Elközelgett hozzátok az Isten országa.«


Az Úr Jézus megígérte tanítványainak, hogy a Szentlélek erejében nagyobb dolgokat is végbe fognak vinni, mint amelyeket ő végbevitt. Ezt a kijelentést persze nem teológiai értelemben kell venni, hanem földrajzi és fizikai értelemben. Tudniillik az Úr Jézus nem ment a pogányokhoz téríteni, ez a feladat Pál és Barnabás munkásságával vette kezdetét, s ennek az egész történelmen végigvonuló nagy műnek a részese és szereplője Szent Cirill és Metód is.

Az antiochiai zsidók féltékenysége szakította el Pál és Barnabás láncait, amelyek a kereszténységet a kelleténél jobban a zsidósághoz kötötték. Természetesen az előszörre választott népet soha meg nem tagadták, és betartották a sorrendet: először nekik hirdetik a zsinagógában az örömhírt, majd amikor szakadás támad közöttük, a pogányokhoz is odafordulnak. Az Izraelt a pogányoktól elkülönítő válaszfal, melyet az Úr Jézus kereszthalálában láthatatlanul ledöntött, így szemmel láthatóan is eltűnt, és zsidó, görög és minden más népből való hívő egyesült a katolikus, vagyis egyetemes Egyházban.

Urunk Jézus, Te minket is arra küldesz, hogy hirdessük szent evangéliumodat, nemcsak a megszokott helyeken és eszközökkel, hanem új, eddig járatlan terepen és nem szokványos módokon is. Tedd érzékennyé szívünket és készségessé akaratunkat, hogy felismerjük az „idők jeleit”, s azt a jót, amit korábban nem mertünk megtenni gyöngéd sugallatodra, mert megszokásaink, előítéleteink, félelmeink visszatartottak, legalább a nyilvánvaló külső nyomásra elkezdjük végre megcselekedni. Add, hogy követségedben járva mindig azt keressük, amit Te akarsz, és testvéreink üdvösségének szolgálatában megtaláljuk örömünket és békénket.

2019. február 13., szerda

Évközi 5. hét

Ter 2,4b-9.15-17

Ez volt az ég és föld története a teremtésükben. Azon a napon, amelyen az Úr Isten megalkotta az eget és a földet, még semmiféle mezei bokor nem hajtott a földön, és semmilyen fű nem sarjadt, ugyanis még nem hullatott az Úr Isten esőt a földre, és ember sem volt, aki művelje a földet. Akkor forrás fakadt a földből, és megöntözte a föld egész színét. Megalkotta tehát az Úr Isten az embert a föld agyagából, az orrába lehelte az élet leheletét, és az ember élőlénnyé lett. Ültetett az Úr Isten egy kertet Édenben, keleten, és elhelyezte benne az embert, akit alkotott. S növesztett az Úr Isten a földből mindenféle fát, amelyet látni szép és melyről enni jó – az élet fáját is a kert közepén, s a jó és a rossz tudásának fáját. Fogta tehát az Úr Isten az embert, és az Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze meg. Azt parancsolta az Úr Isten az embernek: ,,A kert minden fájáról ehetsz, de a jó és gonosz tudásának fájáról ne egyél, mert azon a napon, amelyen eszel róla, meg kell halnod!”

Mk 7,14-23

Ezután ismét magához hívta a tömeget, és azt mondta nekik: ,,Hallgassatok rám mindnyájan és értsétek meg: Semmi, ami kívülről megy be az emberbe, nem teheti őt tisztátalanná, hanem ami az emberből kijön, az szennyezi be az embert. Akinek füle van a hallásra, hallja meg.” Amikor bement a házba a tömeg elől, megkérdezték őt tanítványai a példabeszéd értelméről. Így válaszolt nekik: ,,Hát ti is ilyen értetlenek vagytok? Nem látjátok be, hogy mindaz, ami kívülről megy be az emberbe, nem szennyezheti be őt, mert nem a szívébe jut, hanem a gyomrába, aztán pedig a félreeső helyre kerül?” Ezzel megtisztított minden ételt. ,,Hanem, amint mondtam, ami az emberből kijön, az szennyezi be az embert. Mert belülről, az emberek szívéből erednek a gonosz gondolatok, paráznaságok, lopások, gyilkosságok, házasságtörések, kapzsiság, gonoszság és csalárdság, kicsapongások, irigység, káromkodás, kevélység és esztelenség. Mindez a rossz belülről származik, és beszennyezi az embert.”


Az Ádámnak és Évának adott Édenkert az a hely, ahol az ember harmóniában a Teremtővel és a teremtményekkel, hivatását betöltve kibontakozhat és az Istentől rendelt boldogság részese lehet. A kert közepén álló fa tiltott gyümölcsének az a szerepe, hogy az ember szabadságát kifejezze: ez az egyetlen dolog, amelyben Isten korlátot szab az embernek, amelyet azonban elfogadva hűségét és szeretetét bizonyíthatja. A jó és rossz fájának gyümölcse nem önmagában halált okozó, hiszen Isten nem teremtett semmit, ami eleve rossz. Csak az ember számára veszélyes, aki még nem elég érett, felnőtt ahhoz, hogy meg ne ártson neki. Nem a gyümölcs volt tehát a bűnös, hanem az ember, aki a figyelmeztetés ellenére evett belőle.

Sajnos az ember bűne miatt felborult a harmónia Isten, a teremtés és az ember között. A bűn megjelenése óta a világ tökéletlenségei – melyek arra utalnak, hogy Isten fejlődő világot teremtett, hogy az ember közreműködésével jusson el a beteljesedésre – a szenvedés forrásai lettek. Sőt a bűnbeesés óta a jó dolgok sem mindig jók az ember számára, mivel az ember vágyai szétforgácsolódtak, az Isten helyett teremtett dolgokra irányulnak, s azokat istenítik. Jézus arra tanít, hogy ne az ételben-italban válasszuk szét a tisztát és a tisztátalant, hanem a szellemek, a jó és gonosz befolyások között tanuljunk meg különbséget tenni, s végtelenbe mutató vágyainkat ne akarjuk csupán földi javakkal csillapítani.

Urunk Jézus, segíts, hogy szívünket átadjuk Neked, aki Szentlelkeddel helyreállítod bennünk a teremtés ősi rendjét, és újra felszítod az Isten utáni bensőséges vágyakozást lelkünkben.