Évközi 30. vasárnap

Jer 31,7-9

Mert így szól az Úr: Ujjongjatok Jákobnak örömmel, és vigadjatok a nemzetek vezére miatt! Zendítsetek dicsérő dalra, és mondjátok: „Szabadítsd meg, Uram, népedet, Izrael maradékát!” Íme, én elhozom őket észak földjéről, és összegyűjtöm őket a föld pereméről; lesz közöttük vak és sánta, várandós és szülő asszony egyaránt; nagy gyülekezetként térnek vissza ide. Sírva jönnek majd, és könyörgések közepette hozom őket; vízfolyásokhoz vezetem őket, egyenes úton, melyen nem botlanak meg; mert atyja lettem Izraelnek, és Efraim az elsőszülöttem.”

Zsid 5,1-6

Mert minden főpapot az emberek közül választanak, és az emberekért rendelnek az Istennel kapcsolatos dolgokban, hogy Isten elé vigye ügyeiket, hogy ajándékokat és áldozatokat mutasson be a bűnökért. Részvéttel tud lenni a tudatlanok és tévelygők iránt, mert ő maga is körül van véve gyöngeséggel, s így, miként a népért, úgy önmagáért is áldozatot kell bemutatnia a bűnökért. Erre a tisztségre senki sem választja önmagát, hanem akit Isten hív, mint Áront. Így Krisztus sem önmagát dicsőítette meg, hogy főpappá legyen, hanem az, aki azt mondta neki: „Fiam vagy te, ma szültelek téged.” És ahogy más helyen is mondja: „Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint.”

Mk 10,46-52

Ezután megérkeztek Jerikóba. Amikor kiment Jerikóból tanítványaival és a nagy sokasággal, a vak Bartímeus, Tímeus fia az útfélen ült és kéregetett. Amint meghallotta, hogy a Názáreti Jézus az, elkezdett kiáltozni: „Jézus, Dávid Fia! Könyörülj rajtam!” Sokan leintették őt, hogy hallgasson. Ő azonban annál jobban kiáltozott: „Dávid Fia! Könyörülj rajtam!” Jézus megállt és megparancsolta, hogy hívják őt eléje. Erre odahívták a vakot, ezekkel a szavakkal: „Bízzál! Kelj föl, hív téged!” Mire az ledobta a felső ruháját, felugrott és odament hozzá. Jézus megszólította és megkérdezte: „Mit akarsz, mit cselekedjek neked?” A vak azt felelte neki: „Mester! Hogy lássak!” Jézus erre azt mondta neki: „Menj, a hited meggyógyított téged.” Erre azonnal látni kezdett, és követte őt az úton.

Ennek az isteni kijelentésnek minden szavában megmutatkozik, mennyire szegényes a nyelv, mennyire gyönge az emberi képzelet. Hiszen Jézus isteni személyében nem teremtmény. Ő másképp, sokkal eredendőbb mélységben Fia az Atyaistennek, mint mi, a képmására alkotott teremtmények. Ő az örökkévalóságtól fogva a Fiú, bár ez a kifejezés sem pontos, hiszen az örökkévalóságban nem lehet sem kezdetről, sem időtartamról beszélni. Ez a ,ma, nem egy időbeli folyamat meghatározott részére vonatkozik, hanem az örök jelenre. A ,szültelek, sem múlt idejű, már befejezett cselekvést jelöl, hanem ebben az örök jelenidejűségben folyó isteni tettet, amely természetesen egészen más, mint a földi szülés és születés. Krisztus főpapsága éppen abban áll, hogy összeköti Isten világát a mi világunkkal (a latin pontifex szó hídverőt jelent), és a Szentlélek kiárasztása által saját kifejezhetetlen mélységű istenfiúságában részesít bennünket.

Sejtjük már, hogy sokkal többről van itt szó, mint általában egy vallási tanításról. Életről van szó, amely e földi élethez képest annyira más léptékű és kimeríthetetlen, hogy beleszédül az emberi képzelet. Jézus csodái is csak ebben az összefüggésben nyerik el végső, teljes értelmüket. Ami Bartimeussal történik a mai Evangéliumban, az a megromlott emberi természet következtében beállt fogyatékosság megszüntetése, amelynek csupán külső jele, kézzelfogható megnyilatkozása a visszanyert látás. A mélyben ennél sokkal több zajlik: az ember azon képességének helyreállítása, amellyel megpillantja a látható világ mögött Isten örökkévaló világát.

Világ Világossága, Úr Jézus Krisztus, Te mondtad: „Aki követ engem, nem jár sötétben, hanem övé lesz az élet világossága.” Köszönjük Neked a Szentháromság egy Istenbe vetett hit világosságát, mely által feltárult előttünk a létezés ősforrása és végső célja, mely által úgy látjuk a mindenséget és benne az embert, amint van, s mely által részünk lehet az örök, romolhatatlan isteni életben. Add nekünk, kérünk, kegyelmedet, hogy valahányszor nagyobb világosságra jutunk, mindannyiszor még jobban elkötelezzük magunkat a Te követésedben, aki magad vagy az Út, az Igazság és az Élet.

Évközi 29. hét

Róm 8,1-11

Nincs tehát már semmi kárhoztató ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban vannak. Mert a Krisztus Jézusban való élet lelkének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől. Ami ugyanis lehetetlen volt a törvénynek, mert a test erőtlenné tette, azt Isten – aki elküldte a bűn miatt saját Fiát a bűn testéhez hasonló testben –, elkárhoztatta a bűnt a testben, hogy a törvény rendelése beteljesedjék mibennünk, akik nem élünk test szerint, hanem lélek szerint. A testi ember ugyanis a testi dolgokra törekszik, a lélek embere pedig a lelkiekre törekszik. Mert a test törekvése a halál, a lélek törekvése pedig élet és béke, mivel a test törekvése ellenszegülés az Istennek, mert nem veti alá magát Isten törvényének, hiszen nem is képes rá. Márpedig a testi ember nem lehet kedves Isten előtt. Ti azonban nem testi, hanem lelki emberek vagytok, ha valóban Isten Lelke lakik bennetek. Akiben viszont nincs meg Krisztus Lelke, az nem az övé. Ha azonban Krisztus bennetek van, a test halott ugyan a bűn miatt, de a lélek él a megigazulás által. S ha annak Lelke lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust halottaiból, akkor Ő, aki feltámasztotta Jézus Krisztust halottaiból, életre kelti halandó testeteket is a bennetek lakó Lelke által.

Lk 13,1-9

(...) Egy embernek egy fügefa volt a szőlőjében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Ezért így szólt az intézőjéhez: ,,Íme, három esztendeje, hogy ide járok, gyümölcsöt keresek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki, miért foglalja hiába a földet?” De az így felelt neki: ,Uram! Hagyd meg még ebben az évben, amíg körülásom és megtrágyázom, hátha gyümölcsöt hoz jövőre; ha pedig nem, akkor vágd ki.”

A hét elején arról elmélkedtünk, hogy a keresztény hit nem más, mint hit abban az Istenben, aki Jézust feltámasztotta a halálból. Most, a hét utolsó napján valami csodálatos teljességre jutunk: nemcsak elfogadjuk Krisztus test szerinti feltámadásának kétezer évvel ezelőtti tényét, mint hitünk alapját, hanem egyben azt is valljuk, hogy az Atya rajtunk is ugyanezt viszi végbe, hiszen már megkaptuk a Jézust feltámasztó Szentlelket. Az a rettenetes kettősség tehát, amiről a Szentleckében olvasunk – s amit mi is nap mint nap tapasztalunk magunkban, hogy a régi ember és a hitben már megújult ember tusakodik bennünk egymással, s a régi sokszor erősebbnek bizonyul –, önmagában elkeseríthetne minket, de mivel a halottakat feltámasztó Szentlélek már megkezdte munkálkodását lelkünkben, tudjuk, hogy a rossz csak átmenetileg győzhet felettünk. Minél inkább hiszünk és bízunk ebben a Lélekben, annál erősebbek leszünk, s a rossz annál tehetetlenebb velünk szemben.

Lehet, hogy csak azért esünk el újra meg újra, mert annyira félünk attól, hogy gyöngék vagyunk, és el fogunk esni, hogy éppen ez a félelem gyengíti meg ellenálló képességünket, és tényleg elesünk? Lehet, hogy csak azért nem tudunk felkelni évtizedek alatt belénk rögzült bűneinkből, mert nem merjük elhinni, hogy erre a Szentlélek erejében képesek vagyunk? Nem elég a bűnök bocsánatában hinni, hinnünk kell a bűneink által kitermelt rossz ideológiák megsemmisülésében is. Ha nem sikerül elsőre, másodikra a jót választanunk, illetve abban kitartanunk, ez még nem ok arra, hogy feladjuk a küzdelmet, és megalkudjunk a bűnnel.

Urunk Jézus, erősíts meg bennünket a jóban, s add nekünk kegyelmesen a mai Evangéliumban szereplő intéző lelkületét, hogy testvéreinkkel, de saját magunkkal szemben is türelmet tudjunk gyakorolni, nem alkudozva a bűnnel, hanem napról napra egyre jobban Rád bízva életünket, annak minden jó és rossz oldalával együtt.

Évközi 29. hét

Róm 7,18-25a

Tudom ugyanis, hogy a jó nem lakik bennem, azaz a testemben; mert megvan bennem az akarat a jóra, de a jót megtenni nem tudom. Hisz nem teszem a jót, amelyet akarok, hanem azt teszem, amit nem akarok, a rosszat. Ha pedig azt cselekszem, amit nem akarok, már nem én teszem azt, hanem a bűn, amely bennem lakik. Így tehát én, aki a jót akarom tenni, azt a törvényt találom, hogy a rossz áll hozzám közel; mert belső emberi voltom szerint gyönyörűségemet találom Isten törvényében, de más törvényt érzek tagjaimban, s ez küzd értelmem törvénye ellen, és a bűn törvényének foglyává tesz, amely tagjaimban van. Ó, én szerencsétlen ember! Ki szabadít meg e halálnak testétől? Isten kegyelme, Jézus Krisztus, a mi Urunk által. Így tehát én magam az értelmem által Isten törvényének szolgálok, a test által azonban a bűn törvényének.

Lk 12,54-59

Ezután a tömeghez is szólt: ,,Amikor látjátok, hogy nyugatról felhő támad, mindjárt azt mondjátok: ,,Jön az eső”, és úgy is lesz; amikor délről fúj a szél, azt mondjátok: ,,Forróság lesz”, és meglesz. Képmutatók! Az ég és föld jeleiből tudtok következtetni, ezt az időt miért nem tudjátok hát megítélni? Miért nem jöttök rá magatok, hogy mi az igazság? Mikor pedig ellenfeleddel az elöljáróhoz mész, útközben igyekezz megegyezni vele, nehogy a bíróhoz hurcoljon, s a bíró átadjon a börtönőrnek, a börtönőr pedig börtönbe vessen. Mondom neked, ki nem jössz onnan, míg az utolsó fillért meg nem fizeted.”

Őseink, akik szerves kapcsolatban éltek a természettel, és ki voltak szolgáltatva neki, jól megfigyelték és a népi emlékezet által rögzítették is a különböző természeti jelenségek összefüggéseit. A természet apró jeleiből nemcsak az elkövetkező néhány nap időjárására tudtak következtetni, de azt is viszonylag nagy biztonsággal meg tudták jósolni, hogy milyenek lesznek a távolabbi kilátások, kemény lesz-e a tél, sok eső vagy szárazság várható e.

Hasonlóképpen Isten jeleire is azok érzékenyek, akik mindennapi élő kapcsolatban vannak vele, s vállalják a neki való kiszolgáltatottságot. Hogy ki mennyire helyesen következtet Isten jeleiből, azt elsősorban életvitele igazolja. Vannak olyanok, akik mindenben jeleket keresnek, de Istennel való kapcsolatuk éretlensége miatt félreértelmezik azokat. Ilyenek azok, akik mindenütt ott vannak, ahol csodás jelenés vagy gyógyulás hírét hallják, elhitetik magukkal, hogy ők is látomásban és isteni kinyilatkoztatásban részesültek, s buzgón tolmácsolni kezdik környezetüknek az Úr üzenetét. Aki mindenütt csodás jeleket lát s követi azokat, de élete semmiféle előrehaladást nem mutat, az valamit nem jól csinál. Aki azonban minden feltűnéstől mentesen figyelemmel hallgatja az igét, s állandóan kapcsolatba hozza Isten szavát, az evangélium tanítását életével, körülményeivel, feladataival, az jó úton jár, hiszen mindent Isten akaratától tesz függővé.

Urunk Jézus, add, kérünk, kegyelmedet, hogy ne a test törvénye szerint éljünk, hanem a Lélek új törvénye szerint, s amint a természet jeleiből helyesen következtető gazda földje bő termést hoz, úgy mi is isteni természetünk szerint élvén, nyitottan a Te jeleidre és indításaidra, az életszentség gazdag gyümölcseit teremjük.

Évközi 29. hét

Róm 6,19-23

Emberi módon fejezem ki magam testetek gyarlósága miatt. Ahogyan ugyanis egykor átadtátok tagjaitokat a tisztátalanság és a gonoszság szolgálatában a gonoszságra, úgy adjátok most az igazság szolgálatára a megszentelődés végett. Mert amíg a bűn szolgái voltatok, szabadok voltatok ugyan az igazsággal szemben, de milyen gyümölcsét kaptátok akkor ennek? Most szégyenkeztek miattuk, mert halál a végük. Most azonban, miután felszabadultatok a bűn alól, s Isten szolgái lettetek, megvan a gyümölcsötök a megszentelődésre, aminek a vége az örök élet. Mert a bűn zsoldja a halál, Isten kegyelme azonban az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.

Lk 12,49-53

Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre; s mennyire szeretném, ha már fellobbanna! Keresztséggel kell megkeresztelkednem, és mennyire vágyom utána, amíg be nem teljesedik! Azt gondoljátok talán: azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Mondom nektek: nem, hanem széthúzást. Mert mostantól fogva ha öten lesznek egy házban, meghasonlanak, hárman kettő ellen, és ketten három ellen. Meghasonlik az apa a fiával és a fiú az apjával; az anya a lányával és a lány az anyjával; az anyós a menyével és a meny az anyósával.”

Elhamarkodott és téves volna, ha a mai Evangélium második feléből akarnánk megérteni az elsőt, és a szakadást és megoszlást hangsúlyoznánk, mintha ez lenne az evangélium radikális követésének hitelesítő jegye (ahogy azt bizonyos szektáknál látjuk). Jézus a prófétáktól idézett képpel arra figyelmeztet, hogy Isten országával kapcsolatban senki sem maradhat semleges és kívülálló, nem maradhat kényelmes megfigyelői szerepben, nem kerülheti el az egyértelmű állásfoglalást. Mindannyiunknak döntést kell hoznunk, ami bizony fájdalmas szakításokkal is járhat, ám ennek a döntésnek nem lehet más az alapja, mint a tiszta szeretet, amelyről Jézus mint tűzről beszél a mai Evangéliumban.

„Adjátok tagjaitokat az igazság szolgálatára a megszentelődés végett” – szólít fel a mai Szentleckében Szent Pál apostol, s ezt kiegészíthetjük Boldog John Henry Newman ifjúkori jelmondatával: „Életszentség inkább, mint béke!” Az nem lehet cél, hogy a békétlenséget keressük, főleg nem szeretteink körében. De ha megalkuvás nélkül, hamis békességre törekvés nélkül átadjuk magunkat az életszentségre, elkerülhetetlen, hogy megoszlás támadjon körülöttünk. A szentségre törekvés vágya önmagában elég, hogy idegesítsen és ellenünk hangoljon egyeseket. Ezt azonban ne tekintsük igazolásnak, hogy máris szentek vagyunk. Azért részesültünk Krisztus mindent lángra gyújtó szeretetében, hogy azokat is szeressük, akik ellenünk fordultak.

Urunk Jézus, segíts, hogy helyesen értelmezzük szavaidat, és soha ne a szakadást keressük, hanem azt a szeretetet válasszuk és szítsuk fel magunkban, melyet Te megadtál nekünk, amikor kiárasztottad ránk Szentlelkedet. Gyújtsd lángra bennünk szereteted tüzét, és vezess minket szívbéli békességre, amely azoknak jut osztályrészül, akik nem szűnnek meg küzdelmet folytatni saját magukban az önzés, a gyűlölet és mindenfajta megalkuvás ellen.

Évközi 29. hét

Róm 6,12-18

Ne uralkodjék tehát a bűn halandó testetekben, ne engedelmeskedjetek kívánságainak, de ne is adjátok oda tagjaitokat a bűnnek a gonoszság fegyvereiként, hanem mint akik a halálból életre keltetek, adjátok magatokat Istennek, s tagjaitokat is, mint az igazság fegyvereit, adjátok Istennek. (...) Hála legyen azonban Istennek, hogy bár szolgái voltatok a bűnnek, szívből engedelmesek lettetek annak a tanításnak, amelynek Isten átadott titeket, s így megszabadultatok a bűntől, és az igazság szolgái lettetek.

Lk 12,39-48

Azt is tudjátok meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni a házába. Ti is legyetek készen, mert amelyik órában nem is gondoljátok, eljön az Emberfia.” Péter ekkor megkérdezte: ,,Uram! Nekünk mondod ezt a példabeszédet, vagy mindenkinek?” Az Úr így válaszolt: ,,Mit gondolsz, ki az a hű és okos intéző, akit az úr a házanépe fölé rendel, hogy idejében kiadja részüket az élelemből? Boldog az a szolga, akit ura ebben a munkában talál, amikor megérkezik. Bizony, mondom nektek: minden vagyona fölé rendeli őt. De ha ez a szolga azt mondja magában: ,,Késik az én uram”, és verni kezdi a szolgákat és szolgálókat, eszik-iszik és részegeskedik, megjön annak a szolgának az ura azon a napon, amelyen nem várja, és abban az órában, amelyet nem ismer. Kegyetlenül megbünteti és a hűtlenek sorsára juttatja. Az a szolga pedig, aki ismerte ura akaratát, de nem hajtotta végre azt és nem cselekedett akarata szerint, sok verést fog kapni. Aki pedig nem ismerte, és úgy tette azt, amiért büntetést érdemel, kevesebb verést kap. Mert attól, akinek sokat adtak, sokat fognak követelni, és attól, akire sokat bíztak, többet fognak számon kérni.

Igaz, hogy a szentségre mindig csak a mai napon kell törekedni, de ez nem jelenti azt, hogy nem kell túllátni a mai napon. Az óceán közepén haladó hajóról sem látszik még a hosszú napok, hetek múlva eléren­dő úti cél, a térképek és az iránytű segítségével mégis lehet tudni az irányt, melyet napról napra tartani kell, hogy célba érjünk. Aki csak a mai napot látja, és elfeledkezik arról a napról, amikor Ura visszatér, az elveszíti tájékozódási képességét, és a pillanat rabja lesz. Ez áll a modern hedonizmus hátterében, amely a másikon való uralkodással, az élvezetek habzsolásával és a kábítószerezéssel próbálja önmaga előtt leplezni célt tévesztettségét és távlatnélküliségét, amit hazugul szabadságnak nevez. Olyan ez a szabadság, mint a kapitány és kormányos nélküli hajóé, mely addig szeli „szabadon” a habokat, míg csak zátonyra nem fut és el nem süllyed az óceán fenekére.

De nem is az várakozik jól, akinek már elege van a földi életből, megsértődött embertársaira és megcsömörlött az élvezetektől, hanem aki emberi kapcsolatait és a világ javaihoz, gyönyöreihez való viszonyát is Krisztusra vonatkoztatja, és az ő eljövetelének napjához igazítja. Hiszen a Krisztusra való várakozás nem valami ettől a világtól elszakadt, életunt jövőbe révedés, hanem az élet valamennyi szeletét átható és alakító mindennapi program. Mert bár azt várjuk, akinek eljövetelekor ez a látható világ elmúlik és valami új valósul meg, várakozásunk mégis e látható világgal összefüggésben mutatkozik meg és bontakozik ki, és a földi eseményekben való részvételünk által mutat Krisztus eljövetelének végső, nagy napjára.

Urunk Jézus, add meg nekünk kegyelmesen, hogy a nehézségek ellenére állhatatosan kitartsunk abban, amit ránk bíztál, hogy szolgáidként megtegyük. Tedd, hogy engedelmességünk egyre szívbélibbé és örömtelibbé, várakozásunk pedig édes sóvárgássá váljék Utánad, aki arra vársz, hogy minden vágyunkat betöltsed.

Évközi 29. hét

Róm 5,12.15b.17-19.20b-21

Egy ember által jött a bűn ebbe a világba, a bűn által pedig a halál, s így a halál átment minden emberre, mert mindenki vétkezett. De nem úgy áll a dolog a kegyelem ajándékával, mint a bűnbeeséssel. Ha ugyanis sok ember meghalt egynek bűnbeesése következtében, Isten kegyelme, és az egy embernek, Jézus Krisztusnak a kegyelmében nyert ajándék még sokkal bőségesebben kiáradt sokakra. Mert ha a halál uralomra jutott egy által, egynek a bűnbeesése miatt, akkor sokkal inkább uralkodnak majd az életben az egy Jézus Krisztus által mindazok, akik megkapják a kegyelem és a megigazulás ajándékának a bőségét. Amint tehát kárhozat szállt minden emberre egynek a bűnbeesése miatt, úgy az életet adó megigazulásban is minden ember részesül egynek az igaz volta miatt. Ahogyan ugyanis a sok ember bűnössé vált egy ember engedetlensége által, éppúgy a sok ember megigazulttá is válik egynek az engedelmessége által. A törvény azért jött közbe, hogy a bűnözés fokozódjék; amikor azonban elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem, hogy amint a bűn halált hozva uralkodott, úgy uralkodjék a kegyelem is a megigazulás által az örök életre a mi Urunk, Jézus Krisztus által.

Lk 12,35-38

Legyen a csípőtök felövezve, a lámpásotok pedig meggyújtva. Hasonlítsatok azokhoz az emberekhez, akik urukat várják, mikor visszatér a menyegzőről, hogy mihelyt jön és zörget, azonnal ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket az úr ébren talál, amikor megérkezik. Bizony, mondom nektek: felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, aztán megy, és kiszolgálja őket. S ha a második őrváltáskor vagy a harmadik őrváltáskor jön, és így találja őket, boldogok azok a szolgák.

Nagy baj, hogy sokan eleve lemondanak a szentségről, meg sem próbálkoznak vele. Azt hiszik, hogy a szentség emberfeletti erőfeszítést kíván, és hogy csak a kevesek kiváltsága, az átlagember számára azonban elérhetetlen. Pedig senki sincs, aki szentnek születik. A mai Szentleckében Szent Pál egyértelműen kifejti, hogy helyzetünk önmagában reménytelen, mert az eredeti bűn következtében mindannyiunk osztályrésze a halál, és mégis emberfeletti reménységre jogosító, mert Jézus Krisztus halála és feltámadása az örök életet szerezte meg nekünk. A képességek, hajlamok, külső-belső adottságok és fogyatékosságok nem javítják és nem rontják esélyeinket.

Akkor hát mi a szentség titka? Nem az emberfeletti erőfeszítés, hanem a szüntelen Krisztusra figyelés. Csak a mai napot, a jelen pillanatot kell néznünk, nem az egész pályát. Mindig csak ma kell hűségesnek maradnunk, és csak a mai kísértést kell legyőznünk, úgy, hogy észrevesszük, ha nincs elmosogatva, gondolunk arra, hogy a feleségünk milyen színű virágot szeret, jó képet vágunk akkor, amikor az unokák váratlan érkezése felborítja megszokott napirendünket, vagy éppen lenyelünk egy sértő szót, rosszmájú megjegyzést, amivel jólesne megcsipkedni a másikat. Nézzünk csak meg egymás mellett megöregedett, ragyogó arcú házastársakat! Hogyhogy nem untak egymásra annyi év alatt? Nézzünk csak meg idős szerzeteseket, akik végigélték a feloszlatás és az újrakezdés minden kínját! Hogyhogy nem keseredtek meg? Idézzük fel Szent János Pál pápa öregségtől, betegségtől megtört alakját, s ugyanakkor mindvégig friss, reményt sugárzó szellemét, lelki derűjét! Az ő példájuk mind azt igazolja, hogy nincs könnyebb, ugyanakkor érdekesebb út, mint a szentség útja, nincs izgalmasabb, változatosabb és tartalmasabb kaland, mint a mindhalálig tartó hűség, melynek jutalma, hogy az Úr asztalánál foglalhatunk helyet, s ő maga szolgál ki minket.

Urunk Jézus, add, kérünk, kegyelmedet, hogy semmit elébe ne helyezzünk a Veled való élő kapcsolatnak, s így állandóan a szentség erőterében maradva hűségesnek és megbízhatónak bizonyuljunk, amikor számadásra érkezel.

Szent Lukács evangélista

2Tim 4,9-17a

Siess, jöjj hozzám mielőbb! Démász ugyanis elhagyott a világ szeretete miatt, és elment Tesszalonikibe, Krescensz Galáciába, Títusz pedig Dalmáciába. Egyedül Lukács van velem. Márkot is vedd magadhoz, és hívd el: jó hasznát tudom venni a szolgálatban. Tichikuszt elküldtem Efezusba. A köpenyemet, amelyet Troászban Karpusznál hagytam, arra jöttödben hozd magaddal, úgyszintén a könyveket is, de legfőképpen a pergameneket. A rézműves Alexander sok rosszat tett velem; az Úr majd megfizet neki tettei szerint. Te is óvakodj tőle, nagyon ellene szegült ugyanis szavainknak. Első védekezésem alkalmával senki sem volt mellettem, mindenki cserbenhagyott, – ne tudassék be nekik! De az Úr mellém állt, és erőt adott nekem, hogy az igehirdetés befejeződjék általam, s tudomást szerezzen róla az összes pogány. Ezért megszabadultam az oroszlán torkából.

Lk 10,1-9

Ezek után az Úr kiválasztott más hetvenkettőt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahova menni készült. Azt mondta nekik: ,,Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek azért az aratás Urát, küldjön munkásokat az aratásába. Menjetek! Íme, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek erszényt, se tarisznyát, se sarut, és az úton senkit se köszöntsetek. Ha valamelyik házba bementek, először ezt mondjátok: ,,Békesség e háznak!” Ha a békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek; ha pedig nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, egyétek és igyátok, amijük van, mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról-házra. Ha valamelyik városba betértek, és ott befogadnak titeket, egyétek, amit elétek tesznek. Gyógyítsátok meg az ott lévő betegeket, és mondjátok nekik: ,,Elközelgett hozzátok az Isten országa.”

Sajátos öröm felfedezni Urunk egy-egy szavában, cselekedetében, hogy azzal mintha épp a mi utunkat, hivatásunkat jelölné ki. Így lehetett Szent Lukács Jézusnak a mai Evangéliumban hallott szavaival, melyek többszörösen is neki szóltak. Szent Pál társaként sokat utazott az evangélium érdekében; átélhette a kiszolgáltatottságot, az evangéliumi szegénységet, de azt is, hogy mit jelent a krisztusi békesség hordozójának és hírnökének lenni. Mint orvos különösen is magára vonatkozónak érezhette a felhívást: „Gyógyítsátok meg a betegeket!”

A mai Szentleckéből – mely tele van hétköznapi dolgokkal, esetlegességekkel s Szent Pál férfiasan visszafogott panaszkodásával amiatt, hogy a hozzá legközelebb állók, közvetlen munkatársai is cserben hagyták és fájdalmat okoztak neki – nyilvánvaló, hogy az ősegyház élete sem volt tiszta, felhőtlen idill. Isten országa sem akkor, sem most nem emberi gyarlóságoktól mentes, szép, felhők feletti világ, hanem bennünk és köztünk épülő valóság, melyet a mi erőfeszítéseink és gyengeségeink, elviselt és önként vállalt szenvedéseink is alakítanak. Az Úr pedig nemcsak titokzatos jelenlétével, belső vigasztalásával van segítségünkre, hanem azok által is, akiket mellénk rendelt, s akik hűséges ragaszkodásukkal tartják bennünk a lelket a nehéz időkben. A mai ünnepen adjunk hálát azért, hogy kegyelmével mellettünk is ott áll az Úr, és evangéliumával Szent Lukács.

Urunk Jézus, köszönjük Neked, hogy miközben Szent Lukács és a többi evangélista írásait olvassuk, s az elmélkedés folyamán ítéleted alá helyezzük életünket, magunkon érezhetjük a Te szelíd és irgalmas tekintetedet; miközben megtanuljuk, hogy Nélküled senkik és semmik vagyunk, arról is tapasztalatot szerzünk, hogy megnyugtató és igaz békességet adó jóváhagyásoddal elismered gyatra, de hűséges fáradozásunkat. Szent Lukács közbenjárására add meg, kérünk, kegyelmesen, hogy a Te küldötteidként mi is egész életünkkel az isteni irgalmasság hírnökei lehessünk.