2017. augusztus 22., kedd

Évközi 20. hét

Bír 6,11-24a

Aztán elment az Úr angyala, s leült az alatt a tölgyfa alatt, amely Efrában volt és Joáshoz, Ezri nemzetségének atyjához tartozott. Amikor annak a fia, Gedeon éppen gabonát csépelt és tisztított a sajtóban, hogy megmentse a mádiániták elől, megjelent neki az Úr angyala, és azt mondta: „Az Úr veled, hős vitéz.” Gedeon megkérdezte tőle: „Kérlek, uram, ha velünk van az Úr, miért ért minket mindez? Hol vannak azok a csodái, amelyekről atyáink beszéltek, amikor azt mondták: „Az Úr hozott ki minket Egyiptomból?” Most ugyanis elhagyott minket az Úr, s a mádiániták kezébe adott.” Ekkor az Úr rátekintett, és így szólt: „Menj el a te saját erőddel és szabadítsd meg Izraelt a mádiániták kezéből. Vedd tudomásul, hogy én küldtelek.” Ő azonban megkérdezte: „Kérlek, Uram, mivel szabadítsam meg Izraelt? Íme, nemzetségem a legcsekélyebb Manasszéban és én a legkisebb vagyok apám házában.” Az Úr erre azt felelte: „Én veled leszek, s te úgy megvered a mádiánitákat, mintha csak egyetlenegy embert vernél meg.” Erre ő így szólt: „Ha csakugyan kegyelmet találtam előtted, adj nekem valami jelt, hogy Te szólsz hozzám, és ne menj el innen, amíg vissza nem térek hozzád, s ki nem hozom áldozatomat, és fel nem ajánlom neked.” Az Úr azt felelte: „Itt maradok, amíg vissza nem jössz.” Erre Gedeon bement, megfőzött egy gödölyét, egy véka lisztből kovásztalan kenyeret készített, aztán a húst egy kosárba tette, a hús levét pedig egy fazékba öntötte, s kivitte mindezt a tölgy alá, s felajánlotta neki. Az Úr angyala ekkor azt mondta neki: „Vedd a húst meg a kovásztalan kenyeret, s tedd erre a sziklára, a levet pedig öntsd rá.” Amikor ő ezt megtette, az Úr angyala odanyújtotta a kezében levő bot végét, s megérintette vele a húst és a kovásztalan kenyeret. A sziklából tűz szállt fel, s megemésztette a húst s a kovásztalan kenyeret. Erre az Úr angyala eltűnt szeme elől. Amikor Gedeon látta, hogy az Úr angyala volt az, így szólt: „Jaj nekem, Uram Isten, mert színről-színre láttam az Úr angyalát!” Ám az Úr azt mondta neki: „Béke veled! Ne félj, nem halsz meg!” Erre Gedeon oltárt épített ott az Úrnak, s elnevezte azt az „Úr békéjének”. Ott is van mind a jelen napig Abiézer fiainak Efrájában.

Mt 19,23-30

Ekkor Jézus így szólt tanítványaihoz: „Bizony, mondom nektek: a gazdag ember nehezen tud bemenni a mennyek országába. S újra mondom nektek: Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bemenni az Isten országába.” Ennek hallatára a tanítványok nagyon elcsodálkoztak és megkérdezték: „Akkor hát ki üdvözülhet?” Jézus rájuk tekintett és így szólt: „Embereknek lehetetlen ez, de Istennek minden lehetséges.” Ekkor megszólalt Péter és azt mondta neki: „Íme, mi elhagytunk mindent, és követtünk téged. Mi lesz hát velünk?” Jézus azt felelte nekik: „Bizony, mondom nektek: ti, akik követtetek engem, az újjászületés idején, amikor az Emberfia helyet foglal dicsősége trónján, ti is tizenkét trónon fogtok ülni, és ítélni fogjátok Izrael tizenkét törzsét. És mindenki, aki elhagyta házát, testvéreit vagy nővéreit, apját vagy anyját, gyermekeit vagy földjét az én nevemért, százannyit kap majd és örök életet fog örökölni. Sokan lesznek elsőkből utolsók, és utolsókból elsők.


Szent Péter nem alkudozik az Úrral – Mit adsz, ha... –, hanem inkább külső nyomásra, a többiek folytonos unszolására fogalmazza meg a kérdést, miután már mindenét elhagyva, az isteni vonzásnak feltétel nélkül engedelmeskedve Jézus nyomába szegődött. Talán Jézus szavaival szeretne válaszolni környezetének és mindazoknak, akik rákérdeznek döntése értelmességére. Péter érzi, hogy maga Jézus a jutalom az ő felfoghatatlan és Istenbe nyúló titkával, de most közvetlenül tőle vár feleletet, hogy azt továbbmondhassa azoknak, akikben felmerül a kérdés: megéri-e követni őt.

Valójában Jézus semmit sem ígér erre a földi életre, minden ígérete a boldog örök élet. Az, hogy vele ítélkezünk a világ megújulásakor, azt jelenti, hogy mint társörökösök, vele együtt örökségül kapjuk az örök életet, valamint hogy részt veszünk örök uralmában. A ,százannyi, Jézus szájából ugyancsak az örök élet szinonimájaként hangozhatott el, de mivel nem zsidó környezetben ezt a kifejezést nem értették, ezért magyarázatul hozzátették: „az örök életet”. Így azonban az a benyomása támadhatott az olvasónak, mintha két dologról lenne szó: a százannyi jelentené az evilágra kapott javakat, az örök élet pedig az eljövendő életet. És egy keresztény kéz a százannyit kezdte saját tapasztalatával kifejteni az evangéliumban, hiszen a tanítványok örömteli tapasztalata volt, hogy az Egyházban testvéreket, atyákat, anyákat kapnak, és földeket, hiszen bárhová mennek, otthon vannak keresztény testvéreiknél.

Urunk, Jézus Krisztus, köszönjük Neked, hogy követésed jutalmául nem valamit, hanem önmagadat kínálod nekünk itt, ezen a földön, és az eljövendő világban egyaránt. Ennél többet nem is ígérhetnél, hiszen semmi jó sem maradandó, semmi sem hordja magában a végső értelmet ezen a világon, csak a Te örök életed, melynek csíráit a hit és a keresztség által már belénk oltottad. Add kegyelmedet, hogy hívásodra alkudozás és számítgatás nélkül igent mondjunk, s így egyre jobban kibontakozhasson bennünk és körülöttünk a mennyei örök élet kimeríthetetlen gazdagsága, a Veled és Atyáddal való boldogító közösség a Szentlélekben.

2017. augusztus 21., hétfő

Évközi 20. hét

Bír 2,11-19

Ekkor Izrael fiai azt tették, ami gonosz az Úr színe előtt: szolgáltak ugyanis a Baáloknak és elhagyták az Urat, atyáik Istenét, aki kihozta őket Egyiptom földjéről, s más isteneket követtek és imádtak, a körülöttük lakó népek isteneit, s haragra ingerelték az Urat azzal, hogy őt elhagyták és a Baálnak meg az Astartéknek szolgáltak. Meg is haragudott az Úr Izraelre, s fosztogatók kezébe adta őket, s azok megfogták és eladták őket azoknak az ellenséges népeknek, amelyek körülöttük laktak. (...)Valahányszor az Úr bírákat támasztott, azok napjaiban megkönyörült rajtuk és meghallgatta a szorongatottak sóhajait és megszabadította őket pusztítóik öldöklésétől. Mindazonáltal mihelyt meghalt a bíró, ismét elpártoltak és sokkal gonoszabbul cselekedtek, mint atyáik cselekedtek: más isteneket követtek, szolgáltak és imádtak, s nem hagyták el alkotásaikat, és nagyon kemény útjukat, amelyen járni szoktak.

Mt 19,16-22

Ekkor íme, valaki odament hozzá és azt mondta: „Mester! Milyen jót tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Ő azt válaszolta neki: „Miért kérdezel engem a jóról? Csak egyvalaki a jó. Ha pedig be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsokat.” Az megkérdezte: „Melyikeket?” Jézus ezt felelte: „Ne ölj, ne paráználkodj, ne lopj, ne tanúskodj hamisan, tiszteld apádat és anyádat, és szeresd felebarátodat, mint önmagadat”. Az ifjú erre azt mondta neki: „Mindezeket megtartottam, mi hiányzik még nekem?” Erre Jézus így szólt hozzá: „Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el, amid van, add oda a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyekben. Azután jöjj, kövess engem.” E szó hallatára az ifjú szomorúan elment, mert nagy vagyona volt.


Nekünk is Jézus elé kell járulunk, mint a gazdag ifjú, aki lelkesen, tettre készen lépett Jézushoz. De nem szabad megállni ott, ahol ő megállt, hanem mindennap meg kell harcolnunk a harcot a kisebb jó ellenében a legjobbért. Jézus a gazdag ifjúnak a Tízparancsolatot idézi (pontosabban csak a felebarátra vonatkozó parancsokat, mert az Isten iránti kötelességek teljesítését magától értetődőnek veszi). Ez azonban még csak az alap – ami persze szintén nincs Isten kegyelme nélkül, ahogy az Olvasmányból is kitűnik –, az igazi odaadás, a természetes jó helyett a természetfeletti jó választása csak ezután következik.

Valamennyi elképzelésünkben, jó elhatározásunkban, áldozatunkban van valami jó, de ha ehhez a jóhoz ragaszkodunk, nem jutunk el a végső jóhoz, Istenhez. Nem szabad hagynunk, hogy bármilyen földi jó fogva tartsa szívünket, s az örök életet csak mintegy ráadásként képzeljük el a földi vagyon, siker, boldogság mellé. Ez volt az a lépés, amelyre a gazdag ifjú, hiába volt törekvő, jóravaló, ráadásul erkölcsileg is feddhetetlen, nem tudta rászánni magát. Pedig számára nem opcionális lehetőség, hanem az üdvösség feltétele volt, hogy a gazdagsághoz való ragaszkodását elengedje, s úgy szegődjön Jézus nyomába. Mert elég csupán egyetlen területen megengedni a földies ragaszkodást, az egész életünket megmérgezi, és megakadályozza, hogy a jóval szemben a legjobbat válasszuk.

Urunk Jézus, azért kérdezünk Téged a jóról, mert te az élő Istentől való vagy, aki a legfőbb Jó, aki minden jónak forrása, s aki nélkül semmi jó nincsen, s így Te tudod a legjobban, hogy mi az, ami még hiányzik nekünk, hogy a végső jót elérjük. Add meg nekünk, kérünk, hogy ne ragaszkodjunk semmilyen jóhoz, hanem csak egyedül Hozzád, aki a legjobbat akarod adni nekünk. Segíts kegyelmesen, hogy mindenben a Te akaratodat keressük, aki az önmagunknak való meghaláson át vezetsz bennünket a feltámadásra és az örök életre.

2017. augusztus 20., vasárnap

Szent István király

Péld 4,10-15.18-27

Figyelmezz, fiam, és fogadd be igéimet, akkor megsokasodnak életed esztendei! Eligazítlak a bölcsesség útján, és vezetlek az igazság ösvényein. Ha azokon jársz, semmi sem zavarja járásodat, és nem botlasz meg, amikor szaladsz. Tartsd meg a fegyelmet és el ne hagyd, őrizd meg, mert ez a te életed! Ne gyönyörködj a gonoszok ösvényein, és ne leld tetszésedet a rosszak útjában! Fuss tőle és ne járj rajta, kerüld és hagyd el azt, Az igazak ösvénye pedig olyan, mint a derengő fény, amely mindinkább erősödik, amíg a nappal teljes lesz. A gonoszok útja sötétség, nem tudják, hogy mibe botlanak. Fiam! Ügyelj szavaimra, nyisd meg füleidet igéimnek! Ne távozzanak szemed elől, óvd őket szíved belsejében! Mert életet adnak megtalálóiknak, és gyógyulást az egész testnek. Óvd a szívedet minden gonddal, mert az élet ebből fakad! Vesd el magadtól a száj hamisságát, s az ajkak alattomosságát tartsd távol magadtól! Szemed egyenesen nézzen, és szempillád a lábad elé tekintsen! Egyengesd lábad ösvényét, és minden utad legyen céltudatos! Le ne térj se jobbra, se balra, fordítsd el lábadat a rossztól, mert a jobbra vivő utat az Úr ismeri, a balra tartók pedig gonoszak. Ő azonban egyenesekké teszi ösvényeidet, és útjaidat szerencsés véghez vezeti.

Ef 4,17-24

Azt mondom tehát, és kérve kérlek titeket az Úrban, hogy most már ne éljetek úgy, ahogy a pogányok élnek, (...); újuljatok meg gondolkodástok szellemében, és öltsétek magatokra az új embert, aki Isten képére igazságban és valódi szentségben teremtetett.

Mt 7, 24-29

Mert mindenki, aki hallgatja e szavaimat és tettekre váltja azokat, hasonló az okos emberhez, aki a házát sziklára építette. Szakadt a zápor, jött az áradat, fújtak a szelek és nekizúdultak a háznak. De az nem dőlt össze, mert az alapjait sziklára rakták.(...)


Nyelvünkben a „ház” és a „haza” szó ugyanabból a tőből származik. Napjaink identitászavarral küszködő magyarjainak és talajt vesztett keresztényeinek ezért is közvetít igen-igen aktuális üzenetet Szent István ünnepén a mai Evangélium.

Fogalmazzunk katolikus módra, azaz egyetemesen, senkit sem kirekesztve! Számunkra az a gesztus, amellyel Szent István király halála előtt a koronát, újonnan létrejött királyságát felajánlotta az Istenszülő Szűznek, azt fejezi ki, hogy családnak tekintette népét, amelynek anyára van szüksége, s ezért azt a Szűzanya pártfogására bízta. Ezzel a szó legmélyebb értelmében volt reálpolitikus (építve a magyarságnak a római rítusú kereszténységre térését megelőző Mária-kultuszára is). Protestáns testvéreink számára Szent István tette a mai Evangélium fényében azt üzeni, hogy első királyunk maradandó közösséget akart létrehozni, és mint mélyen hívő ember, felelős vezető nem politikai tényezőkben, földi szövetségeseiben bízott elsősorban, hanem mert Istenre építeni, s élete végén bizalommal az isteni gondviselésre hagyatkozni. Az ország felajánlásának gesztusa nem keresztény, de egy Istenben hívő testvéreink számára is jelentéssel bír: nekik azt mondhatjuk, hogy ezzel a cselekedettel az ország első embere kinyilvánította az égi hatalomnak való alárendeltségét, s az egy Isten gondjára bízta országát és népét. Nem hívő, de kereső, az igazságra nyitott honfitársainknak pedig elmondhatjuk, hogy első királyunk volt olyan intelligens, hogy az ember végtelen felé nyújtózó igazságkeresésére építette országát. Csak megrögzött ateista, gyakorlati materializmusba süllyedt magyar testvéreinknek nem tudunk mit mondani (egyébként a hazáról, hazaszeretetről sem nagyon); őértük hát még buzgóbban kell imádkoznunk, és saját maguk elől is eltagadott reménytelenségükre gyógyírül felajánlanunk azt a reménységet, amely kisarjad ünneplő szívünkből.

Urunk, Jézus Krisztus, aki Szent István királyunkban olyan vezetőt adtál nemzetünknek, aki saját életét és a rá bízottakat egyaránt Hozzád kötötte, s országunkat építve az Atya örök országának eljövetelén munkálkodott, az ő közbenjárására add meg kegyelmesen, hogy mi is Rád mint sziklaalapra építsünk életet, családot, közösséget, országot.

2017. augusztus 19., szombat

Évközi 19. hét

Józs 24,14-29

„Nos tehát féljétek az Urat, s szolgáljatok neki egész és igaz szívvel: távolítsátok el azokat az isteneket, akiknek Mezopotámiában s Egyiptomban atyáitok szolgáltak és az Úrnak szolgáljatok. Ha azonban rossznak látjátok, hogy az Úrnak szolgáljatok: választhattok. Válasszátok ma, ami tetszik, kinek akartok inkább szolgálni: azoknak az isteneknek-e, akiknek atyáitok szolgáltak Mezopotámiában, vagy az amoriták isteneinek, akiknek földjén laktok: én és házam azonban az Úrnak fogunk szolgálni.” Azt felelte erre a nép: ,,Távol legyen tőlünk, hogy elhagyjuk az Urat és más isteneknek szolgáljunk. Az Úr, a mi Istenünk. Ő hozott ki minket s atyáinkat Egyiptom földjéről, a rabszolgaság házából, Ő vitt végbe szemünk láttára igen nagy jeleket, Ő őrzött minket az egész úton, amelyen jártunk, s azok között a népek között, amelyek között átjöttünk, s Ő vetett ki minden nemzetet az amoritákkal, ennek a földnek, amelyre bejöttünk, lakóival együtt. Az Úrnak fogunk tehát szolgálni, mert Ő a mi Istenünk.” Azt mondta erre Józsue a népnek: ,,Nem szolgálhattok az Úrnak, mert Ő szent és erősen féltékeny Isten, s nem nézi el vétkeiteket s bűneiteket: ha elhagyjátok az Urat, s idegen isteneknek szolgáltok, akkor Ő elfordul tőletek, és megsanyargat és elpusztít titeket, bár azelőtt jót tett veletek.” (...)

Mt 19,13-15

Akkor kisgyermekeket vittek oda hozzá, hogy tegye rájuk a kezét és imádkozzon, de a tanítványok elparancsolták őket. Jézus azonban azt mondta: ,,Hagyjátok a kisgyerekeket, ne akadályozzátok őket, hogy hozzám jöjjenek, mert ilyeneké a mennyek országa.” Rájuk tette a kezét, és továbbment onnan.


Talán meglepő, hogy Isten az önmaga és az ember között létesítendő kapcsolat megnevezésére a szövetségkötés politikai-katonai fogalmát használja, ugyanakkor a szövetség tartalmának kifejtésekor egy szerelmes férfi szavait használja. Ennek az a magyarázata, hogy az ókorban a férfi és a nő nem volt egyenrangú, a szövetséges felek viszont igen, vagyis a szövetségkötéssel Isten magával egyenlő rangra emelte Izraelt – nem érdemei miatt, hanem kizárólag saját tetszése alapján, ahogy erre a gyermekekről szólva Jézus is utal a mai Evangéliumban –, társának, partnerének tekintette, de ezt túl is haladva kinyilatkoztatást adott iránta való szerelmes szeretetéről is.

Az egyik oldalon tehát ott van a mindenható Isten, aki az ókori és modern pogányság bálványisteneivel szemben féltékeny szerelemmel szereti népét – mert neki csak egyféle mennyországa van: örökkévaló szeretete, mely olthatatlan lángként égeti azt, aki nem szereti őt viszont –, a másik oldalon pedig ott a nép: együtt az Úrral egyesült életet élők és a hűtlenek, a bűnösök és a szentek. Ez az együttes pedig felettébb visszatetsző a világ szemében, mely nem tudja elfogadni Isten és az ember világának, az örökkévalónak a mulandóval, a változhatatlannak a változékonnyal való keveredését. De vajon mi hogyan szemléljük az Egyház misztériumát? Úgy tekintünk rá, mint Krisztus misztikus Testére, vagy egyoldalúan csak történelmi, jogi, szociológiai képződményként; törekszünk a Fővel való egységre, vagy megelégszünk azzal, hogy kritizáljuk a klérust és a hierarchiát?

Urunk Jézus, a mai Olvasmányon keresztül azt üzened nekünk, hogy szerelmes ragaszkodással szeretsz bennünket, és Egyházad viszontszeretetére vágyakozol. Add, kérünk, kegyelmesen, hogy igédet ne csak költői hasonlatként értelmezzük, hanem valóságát is átérezzük, valahányszor szentáldozáshoz járulunk, és a szent színek alatt az Általad kötött örök szövetség zálogát vesszük, s így már itt a földön egy életet élhessünk Veled.

2017. augusztus 18., péntek

Évközi 19. hét

Józs 24,1-13

Aztán Józsue egybegyűjtötte Izrael valamennyi törzsét Szíchembe, összehívatta a véneket, a fejedelmeket, a bírákat s az elöljárókat, s amikor azok odaálltak az Úr elé, így szólt a néphez: „Ezt üzeni az Úr, Izrael Istene: (...) Kihoztam atyátokat, Ábrahámot Mezopotámia határaiból, elvittem Kánaán földjére, megsokasítottam ivadékát és adtam neki Izsákot, Izsáknak pedig adtam Jákobot és Ézsaut. (...) Aztán elküldtem Mózest és Áront és megvertem Egyiptomot sok jellel és csodával. Majd kihoztalak titeket s atyáitokat Egyiptomból (...) Majd átjöttetek a Jordánon, s eljutottatok Jerikóhoz, és ennek a városnak az emberei (...) hadba szálltak ellenetek, de én a kezetekbe adtam őket. (...) Így adtam nektek földet, amelyért nem fáradtatok, s városokat, amelyeket nem építettetek, hogy bennük lakjatok, szőlőket s olajfákat, amelyeket nem ültettetek.

Mt 19,3-12

Akkor odamentek hozzá a farizeusok, s hogy próbára tegyék, megkérdezték tőle: „El szabad-e az embernek bocsátania a feleségét bármi okból?” Ő ezt felelte: „Nem olvastátok, hogy aki kezdettől fogva teremtett, férfinak és nőnek alkotta őket?” Aztán így folytatta: „Ezért az ember elhagyja apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és a kettő egy testté lesz. Így már nem ketten vannak, hanem egy test. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember szét ne válassza.” Erre azt mondták neki: „Miért parancsolta hát Mózes, hogy válólevelet kell adni és úgy kell elbocsátani?” Azt válaszolta nekik: „Mózes a ti keményszívűségetek miatt engedte meg nektek, hogy elbocsássátok feleségeiteket. De ez kezdetben nem így volt. Mondom hát nektek: aki elbocsátja feleségét – hacsak nem paráznaság miatt – , és mást vesz el, házasságot tör.” Tanítványai erre azt mondták neki: „Ha így áll a dolog az ember feleségével, nem érdemes megházasodni.” Ő azt felelte nekik: „Nem mindenki érti meg ezt a dolgot, csak azok, akiknek megadatott.” (...)


Józsue nagy beszédének az a célja, hogy az egyiptomi fogságból megszabadult és az Ígéret földjére érkezett Izraelt végleges döntésre bírja az Úr mellett, aki mellettük döntött örök szeretetével. Az Úr Jézus pedig a mai evangéliumi részletben az apostolok elé tárja a házasság kezdetben lévő, vagyis Istentől rendelt igazi természetét: egy férfi és egy nő végleges elköteleződését egymás mellett Istenben, aki maga a princípium, tehát a kezdet és az alap.

Krisztus követőjének az életében elérkezik egy nap, amelyen határozott és végleges döntést kell hoznia az őt megszabadító Isten mellett, és egyben egy emberi közösség mellett is. Enélkül nincs Krisztus-követés, mert ő visszavonhatatlan, új és örök szövetséget kötött vérében az Atyával és velünk. A szüzesség fogadalmát letévő embernek is olyan mélységben kell elköteleződnie másokért, ami felbonthatatlan köteléket jelent köztük, az üdvösségük iránti felelősségvállalást. A kudarctól való félelem miatt egy életen át csupán készülni erre a döntésre nem Krisztus érzületére és életére vall. Hozzá elsősorban abban kell hasonlóvá lennünk, hogy felbonthatatlan szövetséggel kötődünk Istenhez és emberhez. Ez a felbonthatatlan szövetség nem azt jelenti, hogy további utunk zökkenőmentes lesz, és nem ér többé szenvedés. A szentségi házasság is keskeny út, mely olykor annyira összeszűkül, hogy azt hisszük, lehetetlen továbbmenni rajta. Ha azonban akkor is kitartunk egymás mellett, amikor „elfog a szeretet tériszonya és kicsinyes aggodalma” (Pilinszky), akkor megtapasztalhatjuk, hogy a szűk ösvény tágas bemenetellé lesz a kölcsönös szeretet mennyországába.

Urunk Jézus, tudjuk, hogy a magunk törékeny szeretetében nem bízhatunk feltétel nélkül, de a Tőled kapott szeretetben, mellyel összekötsz s megáldasz minket, igen. Tudjuk, hogy még ha válságokat élünk is át, Te nem hagysz el bennünket, hiszen nem pusztulást, hanem bőségesebb életet akarsz adni nekünk. Segíts, hogy a nehézségek idején őszinte hittel tudjunk visszatekinteni a múltban értünk véghezvitt csodáidra, s ebből erőt merítve újítsuk meg szövetségünket Veled és egymással.

2017. augusztus 17., csütörtök

Évközi 19. hét

Józs 3,7-10a.11.13-17

Azt mondta ekkor az Úr Józsuénak: „Ma kezdelek felemelni téged egész Izrael előtt, hogy megtudják, hogy úgy, ahogy Mózessel voltam, úgy leszek veled is. Parancsolj tehát a papoknak, akik a szövetség ládáját viszik, és mondd nekik: Ha a Jordán vizének széléhez értek, álljatok meg a Jordánban.” Azt mondta erre Józsue Izrael fiainak: „Gyertek ide, és halljátok az Úrnak, a ti Isteneteknek szavát!” Majd így folytatta: „A következő dologból fogjátok megtudni, hogy az Úr, az élő Isten közöttetek van és elűzi színetek elől a kánaánit, a hetitát, a hivvitát, a perizitát, a girgasitát, a jebuzitát meg az amoritát: íme, az egész föld Urának szövetségládája bemegy előttetek a Jordánba, s amint a papok, akik az Úrnak, az egész föld Istenének ládáját viszik, talpukat a Jordán vizére teszik, a lefelé levő víz lefolyik és elfogy, a felülről jövő pedig egy tömegben megáll.” A nép tehát elindult sátraiból, hogy átkeljen a Jordánon, s a papok, akik a szövetség ládáját vitték, előtte mentek. Amint beléptek a Jordánba, és lábukat belemártották a víz szélébe – mivel aratás ideje volt, a Jordán teljesen betöltötte medrének partjait –, a felülről jövő víz egy helyen megállt és messze attól a várostól, amelyet Ádomnak neveznek, egészen Szártán helyéig, úgy feltornyosodott, hogy hegynek látszott, a lefelé levő víz pedig lefolyt a Puszta tengerébe (melyet most Holt-tengernek neveznek), míg egészen el nem fogyott. Erre a nép átment Jerikó felé: a papok, akik az Úr szövetségének ládáját vitték, száraz talajon, a Jordán közepén, felövezve álltak, s az egész nép száraz medren ment át.

Mt 18,21 – 19,1

Akkor Péter odament hozzá és azt mondta neki: „Uram! Hányszor vétkezhet ellenem a testvérem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?” Jézus azt felelte neki: „Nem azt mondom, hogy hétszer, hanem hogy hetvenszer hétszer. Hasonlít a mennyek országa egy királyhoz, aki el akart számolni szolgáival. Amikor elkezdte az elszámolást, odavitték hozzá az egyiket, aki tízezer talentummal tartozott. Mivel nem volt miből megadnia, az úr megparancsolta, hogy adják el őt és a feleségét, a gyerekeit, és mindent, amije csak van, és úgy fizessen. A szolga erre a földig hajolt, és leborulva kérte: „Légy türelemmel irántam, és mindent megadok neked.” Megesett a szíve az úrnak a szolgán, elbocsátotta hát őt, és még az adósságot is elengedte neki. Ez a szolga azonban, mihelyt kiment, találkozott egyik szolgatársával, aki tartozott neki száz dénárral. Megragadta őt, fojtogatta és követelte: „Add meg, amivel tartozol.” A szolgatársa a földig hajolt, és kérlelte: „Légy türelemmel irántam, és megadom neked.” Az azonban nem engedett, hanem elvitte és börtönbe vetette őt, amíg megadja a tartozását. Amikor a szolga társai látták a történteket, nagyon elszomorodtak. Elmentek és elbeszéltek uruknak mindent, ami történt. Akkor az úr magához hívta őt és azt mondta neki: „Te gonosz szolga! Én az egész tartozást elengedtem neked, mert kértél engem. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, ahogy én is megkönyörültem rajtad?” És az úr haragjában átadta őt a kínzóknak, amíg csak meg nem adja egész tartozását. Így tesz majd mennyei Atyám is veletek, ha mindegyiktek szívből meg nem bocsát a testvérének.” Történt, hogy amikor Jézus befejezte ezeket a szavakat, elhagyta Galileát, és Júdea határába ment a Jordánon túlra.


Mást jelent Krisztus követésében, a Lélek szerint való életben a Vörös-tengeren való átkelés, mely halált és feltámadást valósít meg, tehát az igazi élet kezdetét, és mást a Jordánon való átkelés, amely az Ígéret földje elfoglalásának kezdete. Az előző szakaszban Mózes vezetett, mely jelenti az Ószövetségben adott Tízparancsolat törvényét, a mostani szakaszban Józsue veszi át a vezetést, s ez már Krisztusra utal. Továbbra is érvényben van a Tízparancs, de már nem a bűnök elleni harc a lényeg. Itt már honfoglalásról van szó: vagyis a szeretet krisztusi méreteinek és tisztaságának elsajátításáról. (Persze a Tízparancs megtartásának is a szeretet a lényege, de mi – félreértelmezve Szent Ágoston mondását: „Szeress, és tégy, amit akarsz!” – hajlamosak vagyunk a szeretet nevében megfeledkezni Isten törvényéről. Márpedig nincs alapja, hogy a szeretetre hivatkozzunk, amíg lépten-nyomon vétkezünk az Úr parancsai ellen. Az Úr mondja: „Ne ölj!” – mert aki öl, akármilyen módon és akármilyen ideológiával, annak semmi köze sincs a szeretethez; „Ne paráználkodj!” – mert aki paráználkodik, annak minden érzése ellenére, milliók egyetértő bólogatása ellenére sincs semmi köze a szeretethez; „Ne hazudj!” – mert aki meghamisítja az igazságot, annak sincs köze a szeretethez.)

Csak az a lélek kelt át a Jordánon, akit már nem a halálos vétkek elleni küzdelem jellemez, hanem a szeretet gyakorlása minden helyzetben és minden pillanatban; aki Jézustól tanul szeretni, és rajta keresztül az Atyától, mint a mai Evangéliumban Péter, aki megtanulja, hogy a megbocsátásban olyan mértékkel kell mérnünk testvéreinknek, ahogyan nekünk mért az Atya: túlcsorduló mértékkel, végtelen bőséggel.

Urunk Jézus, taníts minket Szentlelkeddel a Te szereteted szerint élni. Add kegyelmedet, hogy soha ne felejtkezzünk el a szövetség ládájáról, a tabernákulum édességes misztériumáról, melyben értünk vagy jelen a világ végezetéig, s Veled átkelve a Jordánon eljussunk az Ígéret földjére, a mennyei örök boldogságba.

2017. augusztus 16., szerda

Évközi 19. hét

MTörv 34,1-12

Felment erre Mózes Moáb síkjáról a Nébó hegyére, a Fászga tetejére, amely Jerikóval szemben van és az Úr megmutatta neki az egész országot: Gileádot egészen Dánig, az egész Naftalit, Efraim és Manassze földjét, Júda földjét a mögötte levő tengerig, a Délvidéket és Jerikónak, a pálmafák városának terjedelmes rónaságát egészen Coárig. Majd azt mondta neki az Úr: „Ez az a föld, amely felől megesküdtem Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak, mondván: Utódaidnak adom. Szemeddel ím láttad, de nem mehetsz át oda.” Aztán meghalt ott, Moáb földjén Mózes, az Úr szolgája, az Úr parancsára és az Úr eltemette őt Moáb földjének völgyében, Fogorral szemben, de senki sem ismeri a sírját mind a mai napig. Százhúsz esztendős volt Mózes, amikor meghalt; szeme nem volt homályos és fogai nem mozogtak. (...)

Mt 18,15-20

Ha a testvéred vétkezik ellened, menj és figyelmeztesd őt négyszemközt. Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet. Ha azonban nem hallgat rád, végy magad mellé még egy vagy két társat, mert minden dolgot két vagy három tanú szavával kell igazolni. Ha rájuk sem akar hallgatni, mondd meg az egyháznak. Ha pedig az egyházra sem akar hallgatni, legyen számodra olyan, mint a pogány és a vámszedő. Bizony, mondom nektek: mindaz, amit megköttök a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit föloldotok a földön, föl lesz oldva a mennyben is. És bizony, mondom nektek: ha ketten egyetértenek közületek a földön bármely dologban, mindent, amit csak kérnek, megkapnak Atyámtól, aki a mennyben van. Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.”


Mózes százhúsz évet élt a földön, méghozzá mindvégig erőben-egészségben. Halálában, bármilyen szép és méltóságteljes volt is, mégis ott volt egy csepp keserűség, hiszen látta élete célját, a tejjel-mézzel folyó Kánaánt, de nem léphetett be földjére, mert Isten műveiről földiesen gondolkodott.

Nem elég egyszer megpillantani Isten csodás művét, hanem szüntelenül kell szemlélni, és merni is kell ráhagyatkozni a mindennapok egyformaságában. S mindezt nem elszigetelten, csak a magunk gondjával törődve kell tenni, hanem szívünkkel a másik emberhez fordulva, és vele együtt Istenhez. Még ha egyedül, magányosan élünk is, nem szabad bezárkóznunk, hanem közösségre kell lépnünk másokkal az imádságban, ahogy Jézus mondja a mai Evangéliumban. A legjobb előkészület az új ígéret földjére való bevonulásra ez a közösség, amely a közös imádságban, Isten országának együttes szemlélésében, az Úr jelenlétében való szüntelen megmaradásban valósul meg. Ez azután elvezet arra a teljes életre, amely nem zárul le a testi halállal, hanem túlnyúlik rajta, s átvezet abba az országba, amely boldogító közösség az Istennel és az ő szentjeivel, s amelyhez képest a százhúsz esztendő csak egy röpke pillanat, mert az az élet el nem múlik soha.

Urunk Jézus, taníts meg bennünket, hogy életünkről, annak lényegéről és igazi céljáról, a boldog örök életről ne földiesen, hanem a Te tetszésed szerint gondolkodjunk. Segíts, hogy ne azzal törődjünk, hogy éppen hol tartunk az úton: messze vagyunk-e még a céltól, vagy már ott állunk az Ígéret földjének kapujában, hanem Rád figyeljünk, és csodás tetteid emlékezetéből s a boldog megérkezés ígéretéből nap mint nap erőt merítve a nehézségek idején is hűségesen kitartsunk Melletted.