2016. augusztus 24., szerda

Szent Bertalan apostol

Jel 21,9b-14

Akkor odajött hozzám a hét angyal közül az egyik, akiknél az utolsó hét csapással teli csésze volt, és így szólt hozzám: „Gyere, megmutatom neked a menyasszonyt, a Bárány jegyesét!” Lélekben elvitt egy nagy és magas hegyre, és megmutatta nekem a szent várost, Jeruzsálemet, amely a mennyből szállt alá Istentől, ahol Isten fényessége volt, és amelynek világossága hasonló volt a drágakőhöz, a kristálytiszta jáspishoz. Nagy és magas fala volt, tizenkét kapuval, és a kapuk fölött tizenkét angyal. A kapukra nevek voltak írva, amelyek Izrael fiainak tizenkét törzsének nevei. Keletről három kapu, és északról három kapu, és délről három kapu, és nyugatról három kapu. A város falának tizenkét alapköve volt, és azokon a Bárány tizenkét apostolának tizenkét neve.

Jn 1,45-51

Fülöp találkozott Natanaellel, és elmondta neki: „Megtaláltuk azt, akiről Mózes írt a törvényben és a próféták: Jézust, József fiát Názáretből.” Natanael erre megjegyezte: „Jöhet valami jó Názáretből?” Fülöp azt felelte neki: „Gyere és lásd!” Amikor Jézus meglátta a közeledő Natanaelt, azt mondta róla: „Íme egy igaz izraelita, akiben nincs álnokság.” Natanael megkérdezte: „Honnan ismersz engem?” Jézus azt felelte: „Mielőtt Fülöp hívott volna téged, láttalak, amikor a fügefa alatt voltál.” Natanael azt válaszolta: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael királya!” Jézus erre így szólt: „Mivel azt mondtam neked: láttalak a fügefa alatt, hiszel. De nagyobb dolgokat fogsz majd látni ezeknél.” Aztán hozzátette: „Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok a megnyílt eget, s hogy az Isten angyalai föl- és leszállnak az Emberfia fölött.”


Natanael, azaz Bertalan apostol meghívásának eseménye fényt vet arra a csodálatos kegyelmi előtörténetre, mely felkészíti Isten választottait, hogy Jézus nyomába szegődjenek. Natanael sok zsidó honfitársához hasonlóan várta a Messiást. Azért is kérdezi kétkedve: „Jöhet valami jó Názáretből?”, mert az Írásokat alaposan ismerve tudta, hogy a jövendölések szerint Názáretből nem származik próféta. Fülöp szavára mégis felkeresi Jézust. Elmélkedéseivel, imádságaival és jócselekedeteivel mint nagyítóüveggel minden sugarat összegyűjt, amely a Messiás világító napjától érkezik. Ezért is részesül dicséretben Jézustól, még mielőtt egy szót is szólt volna: „Íme egy igazi izraelita, akiben nincs álnokság.”

Jézus szava őszinte elismerés, s egyben felhívás egy még nagyobb, szentebb hivatásra. A Jézussal való találkozás egy pillanat alatt izzásba hozza és lángra lobbantja Natanael szívét. Igen, mert Jézus éppen a gyújtópontba irányozza kijelentését: „Láttalak, amikor a fügefa (a végidőket jelképező fa) alatt voltál.” Tudok buzgóságodról, amellyel szüntelen kutattad az Írásokat, melyek rólam szólnak. Még mielőtt eljöttél volna hozzám, már engem kerestél, de én még előbb, azelőtt, hogy tudtál volna róla, már kerestelek és hívtalak téged. Még mielőtt megszülettél volna, ismertelek, s még mielőtt a világ lett, kiválasztottalak, hogy meglásd a végső időket, melyekről elmélkedtél, s a végidők Izraelének, az Egyháznak szilárd alapköve legyél.

Minket a nevünkön szólító Urunk, Jézus Krisztus, aki után a szívünk anyánk méhétől fogva vágyódott, hálát adunk Neked, hogy szemmel tartod érlelődésünket, értékeled erőfeszítéseinket, s hogy igyekezetünk egy, a világ kezdete óta tartó isteni előkészületbe ágyazódik bele! Add, kérünk, kegyelmedet, hogy Szent Bertalan apostol példájára és közbenjárására előítéleteinket levetve, tétovázás nélkül engedelmeskedjünk édes vonzásodnak, s Téged követve betöltsük azt a hivatást, amelyre öröktől fogva kiválasztottál bennünket.

2016. augusztus 23., kedd

Évközi 21. hét

2Tessz 2,1-3a.14-17

Urunk, Jézus Krisztus eljövetele és a hozzá való gyülekezésünk dolgában kérünk titeket, testvérek, ne tántorodjatok el egyhamar józan felfogásotoktól, és ne riasszon meg titeket semmiféle lélek, sem beszéd, sem állítólag tőlünk küldött levél, mintha az Úr napja már közel volna. Semmiképp se ámítson el titeket senki, mert előbb az elpártolásnak kell bekövetkeznie, és meg kell jelennie a bűn emberének, a kárhozat fiának, Meg is hívott titeket erre evangéliumunk által, hogy elnyerjétek Urunk Jézus Krisztus dicsőségét. Ezért tehát, testvérek, legyetek állhatatosak, és őrizzétek szilárdan a hagyományokat, amelyeket akár élőszó, akár levelünk útján tanultatok. Urunk, Jézus Krisztus pedig, és Isten, a mi Atyánk, aki szeret minket, s örök vigasztalást és jó reménységet ajándékozott nekünk kegyelemben, bátorítsa és erősítse meg szíveteket minden jótettben és beszédben.

Mt 23,23-26

Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert tizedet adtok mentából, kaporból és köményből, de elvetitek a törvény komolyabb parancsait, a jogot, az irgalmat és a hűséget. Ezeket meg kellene tenni, s azokat sem elhagyni. Vak vezetők, akik kiszűritek a szúnyogot, a tevét pedig lenyelitek. Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert megtisztítjátok a pohár és a tál külsejét, de belül tele vagytok rablással és tisztátalansággal. Te vak farizeus! Tisztítsd meg előbb a pohár belsejét, hogy a külseje is tiszta legyen!


Bizonyos keresztény körökben rögtön sikerre számíthat az olyan írás, amely a világ végéről szól. Mindegy, hogy ki írta, nem számít a stílus, csak hivatkozzék konkrét dátumokra, eseményekre, régi iratokra, amelyek alapján bizonyosra vehető, hogy végítélet napja még ebben az évben elérkezik... Azután pedig, hogy a jóslat nem teljesedik be, sokán máris egy újabb világvégi látomásról szóló írás után kapnak, s belemerülve ismét elveszítik józan ítélőképességüket. Alighanem egyfajta szenvedélyről van itt szó, amikor az ember jóleső borzadással szemléli a szörnyűségeket, ami másokkal történik, biztonságban tudva magát egy megáldott tárgy, különleges érem, kinyilatkoztatásként kapott imaszöveg védelmében. Egészen komolyan, persze, mégsem veszik a dátumot, hiszen akkor az volna logikus, hogy hatalmas lakásukból kiköltözzenek és odaajándékozzák egy lakásra váró fiatal házaspárnak, hadd örüljenek neki arra a rövid időre is. Ó, nem, annyira azért nem veszik biztosra ezeket a „kinyilatkoztatásokat”, hogy életükön a valódi megtérés irányában változtassanak. Legfeljebb a munkával hagynak fel, mint annak idején a tesszaloniki hívek is, s ölbe tett kézzel várják a csodát.

Krisztus valóban el fog jönni egy nap, a világ utolsó napján. A halottak feltámadnak és megítéltetnek, az egész világmindenség átalakul, s részünk lesz Urunknak, Jézus Krisztusnak dicsőségében, amint azt a mai Szentleckében olvassuk. Ám a végítélet várása nem elszakít a hivatásomtól, családomtól, közösségemtől, munkámtól, hanem éppen oda küld vissza, hogy amikor eljön a mi Urunk, munkában érjen, s találjon tevékeny, világot alakító, szépítő hitet a földön.

Urunk Jézus, ne engedd, hogy hagyjuk megtéveszteni magunkat bárkitől is, hanem segíts, hogy úgy fogadjuk el a végső napokra vonatkozó tanítást, ahogyan az az apostoli hitletéteményben benne van benne van: dátumok és rémüldözés, pánikkeltés nélkül. Segíts, kérünk, kegyelmesen, hogy mindvégig megmaradhassunk a mi Atyánk szeretetében, élvezhessük kegyelmének vigasztalását, és soha el ne veszítsük a jó reménységet, amelyet beteljesít a Te második, dicsőséges eljöveteled.

2016. augusztus 22., hétfő

Évközi 21. hét

2Tessz 1,1-5.11b-12

Pál, Szilvánusz és Timóteus a tesszalonikiek egyházának, amely Istenben, a mi Atyánkban és az Úr Jézus Krisztusban él. Kegyelem és békesség nektek Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól! Mindig hálaadással tartozunk Istennek értetek, testvérek, méghozzá méltán, mert a hitetek komolyan erősödik, és az egymás iránti szeretet mindnyájatokban gyarapszik, annyira, hogy dicsekszünk is veletek Isten egyházaiban, béketűrésetekkel és hitetekkel, amellyel minden üldözést és viszontagságot elviseltek. Isten igazságos ítéletének a jelei ezek, hogy méltónak találjanak benneteket Isten országára, ha meg is szenvedtek érte. Ezért imádkozunk is mindig értetek, hogy Istenünk méltónak találjon titeket meghívására. Adjon beteljesedést a jóra irányuló minden készségnek és a hit erőteljes munkájának, hogy Urunk, Jézus Krisztus neve megdicsőüljön bennetek, és ti is őbenne, Istenünk és az Úr Jézus Krisztus kegyelméből.

Mt 23,13-22

Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert bezárjátok a mennyek országát az emberek előtt. Ti magatok nem mentek be, és akik be szeretnének menni, azokat sem hagyjátok bemenni. Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert bejártok tengert és szárazföldet, hogy egy megtérőt szerezzetek, s amikor megszereztétek, magatoknál kétszer inkább a gyehenna fiává teszitek. Jaj nektek, vak vezetők, akik azt mondjátok: „Ha valaki megesküszik a templomra, az semmi, de aki megesküszik a templom aranyára, az kötelez.” Ti ostobák és vakok! Mi a nagyobb, az arany, vagy a templom, amely megszenteli az aranyat? És azt mondjátok: „Ha valaki az oltárra esküszik, az semmi, de aki a rajta levő ajándékra esküszik, az kötelez.” Ti vakok! Mi a nagyobb, az ajándék, vagy az oltár, amely megszenteli az ajándékot? Hiszen aki az oltárra esküszik, megesküszik az oltárra és mindenre, ami rajta van. S aki a templomra esküszik, megesküszik a templomra, és arra, aki benne lakik. Aki pedig az égre esküszik, Isten trónjára esküszik, és arra, aki azon ül.


A mai Szentleckében az Apostol a tesszaloniki hívek hitének erősödését dicséri, amelynek megvannak a látható gyümölcsei. A Krisztusban gyökeret vert hit intelligens, vagyis lényeglátó, van arányérzéke, nem a hit apróbb elemeibe kapaszkodik; nem bizonytalan és vitatható teológiai kérdésekre alapoz, még csak nem is egy-egy hitigazságra, hanem a keresztény hit lényegéig és forrásáig megy vissza: a Szentháromság egy Istenhez. Akkor mutatkozik meg, hogy a hitünk megerősödött, amikor következetesen döntéseket hozunk azért a misztériumért, amelyet a kinyilatkoztató Isten feltárt előttünk, amikor életünk már a felszínen és a mélyben egyaránt ennek következményeképpen és ennek megfelelően alakul.

A megerősödött hitű ember szüntelenül szembesül egy olyan személyes valósággal, aki a legmeghatározóbb realitás lesz az életében, s akitől függ minden tekintetben. Ez a függés adja állhatatosságának erejét, ebben alakítja erkölcseit mindenkor Jézus Krisztushoz, s ebben szolgáltatja ki magát mindennap az ő igazságos és méltányos ítéletének. A hit további megerősödését szolgálja Isten igazságos ítéletének komolyan vétele. Függetlenül attól, hogy a legfrissebb statisztikák szerint a keresztények közül is kevesen hisznek abban, hogy létezik pokol, és hogy vannak, akik elkárhoznak, az állhatatos és intelligens hit úgy tartja, hogy ez az egy élet adatott itt a földön, hogy az Istentől jövő üdvösséget elfogadjuk, és ha ezt elmulasztjuk, utána már késő lesz. S ez nem egy egész életünket megnyomorító fenyegetés, hanem a béke és öröm forrása, mert a végső ítéleten a Bíró az a Jézus Krisztus, aki értünk meghalt és feltámadt.

Urunk Jézus, erősítsd, kérünk, Beléd vetett hitünket, és segíts kegyelmeddel, hogy ha a tesszaloniki hívek annyi üldözést és zaklatást elviseltek Érted, akkor mi se rémüljünk meg, ha munkahelyünkön vagy valamely társaságban esetleg kinéznek minket amiatt, hogy Hozzád tartozunk, hanem készek legyünk életünkkel tanúskodni Rólad, s így neved megdicsőüljön bennünk.

2016. augusztus 21., vasárnap

Évközi 21. vasárnap

Iz 66,18-21

De én ismerem tetteiket és gondolataikat, és eljövök, hogy összegyűjtsek minden nemzetet és nyelvet; eljönnek majd, és meglátják dicsőségemet. Jelet helyezek el köztük, és elküldöm közülük azokat, akik megmenekültek, a nemzetekhez: Tarzis, Púl és Lúd, Mesek és Rós, Tubál és Jáván népéhez; a távoli szigetekre, amelyek nem hallották híremet, és nem látták dicsőségemet. És hirdetik majd dicsőségemet a nemzeteknek. Elhozzák valamennyi testvéreteket az összes nemzet közül ajándékul az Úrnak, lovakon, kocsikon és gyaloghintókon, öszvéreken és tevéken szent hegyemre, Jeruzsálembe – mondja az Úr –, ahogy Izrael fiai hozzák az ajándékot tiszta edényben az Úr házába. És közülük is választok papokat és levitákat – mondja az Úr.

Zsid 12,5-7.11-13

Elfelejtettétek a vigasztalást, amely nektek, mint fiaknak szól: „Fiam, ne vesd meg az Úr fenyítését, és ne csüggedj el, ha büntet, mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti, és megostoroz minden gyermeket, akit magához fogad”. A fegyelemért szenvedtek. Mint fiakkal, úgy bánik veletek Isten, s melyik fiú az, akit apja nem fenyít meg? A fenyítés a jelenben nem látszik ugyan örvendetesnek, inkább elszomorítónak. Később azonban azoknak, akik általa megedződtek, az igazságosság békeszerző gyümölcsét adja. Ezért tehát feszítsétek ki lankadt kezeteket és ingadozó térdeiteket, és lábatokat szoktassátok egyenes járásra, hogy a béna tag ne ficamodjon ki, hanem gyógyuljon meg!

Lk 13,22-30

Ezután bejárta a városokat és falvakat, és tanított, Jeruzsálem felé haladva. Közben valaki megkérdezte tőle: „Uram! Kevesen vannak-e, akik üdvözülnek?” Ő ezt felelte nekik: „Igyekezzetek a szűk kapun bemenni, mert mondom nektek: sokan akarnak majd bemenni, de nem tudnak. Amikor a családapa már felkel és bezárja az ajtót, ti kívül állva zörgetni kezdtek az ajtón, és azt mondjátok: »Uram! Nyisd ki nekünk!« Ő ezt feleli majd nektek: »Nem tudom, honnan valók vagytok.«Akkor ti ezt kezditek majd mondogatni: »Előtted ettünk és ittunk, és a mi utcáinkon tanítottál.« Ő erre azt feleli nektek: »Nem ismerlek titeket, hogy honnan valók vagytok! Távozzatok tőlem mindnyájan, ti gonosztevők!« Lesz majd sírás és fogcsikorgatás, amikor látni fogjátok Ábrahámot, Izsákot és Jákobot és az összes prófétát Isten országában, magatokat pedig kirekesztve. Jönnek majd napkeletről és napnyugatról, északról és délről, és letelepszenek az Isten országában. Mert íme, vannak utolsók, akik elsők lesznek, és vannak elsők, akik utolsók lesznek.”


Jézus nem azért jött, hogy ilyen vagy olyan képet fessen a túlvilágról, és fantáziánkat megmozgató színes vonásokkal ecsetelje, milyen lesz odaát, hanem azért, hogy megmutassa, hogyan lehet az üdvösségre eljutni. Ezért a kíváncsiskodó kérdésekre nem válaszolt, a földies logikába őt belevinni igyekvő kérésekről tudomást sem vett, amikor viszont arról érdeklődött valaki, hogy mit kell tennie, hogy elnyerje az üdvösséget, habozás nélkül megadta a személyre szóló és egyértelmű választ – más kérdés, hogy ezt meghallva a gazdag ifjú például leverten távozott, mert az Úr által támasztott követelmény teljesíthetetlennek tűnt számára.

Nincs fontosabb, mindannyiunk életét közvetlenebbül érintő téma, mint az üdvösségünk, de csak az van tisztában a jelentőségével, aki már megtapasztalta, milyen az, amikor a kárhozat örvényei húzzák lefelé. Olyan ez, mint egy tűzvész vagy baleset alkalmával, amikor azok, akik életveszélyben vannak, nem azt kérdezgetik a segítségükre siető mentőktől, hogy tessék mondani, előreláthatólag hányan fognak megmenekülni… Jézus tehát nem válaszol a kérdésre, helyette egy ijesztő szót mond: „Agonidzeszte...” Nem egyszerű törekvésről, jámbor igyekezetről beszél, hanem agóniát, haláltusát emleget, amelynek árán lehet csak üdvösségre jutni. Mert az életre mindig szűk kapu vezet. A testi életre is a születéskor, a szabadságra is, az erkölcsi tisztaságra és a teljes mélységükben felvállalt emberi szeretetkapcsolatokra is. Ezek mind tágabb világok, ha tetszik, túlvilágok az előző világhoz képest, melybe csak mintegy halálfélelemmel, agonizálva lehet eljutni.

Urunk Jézus, óvj meg bennünket attól, hogy puszta kíváncsiságból vagy ami még rosszabb, önigazolás gyanánt tegyünk fel kérdéseket az üdvösséggel kapcsolatban. Segíts kegyelmeddel, hogy legyen bennünk bátorság annak a keserves, mégis mindennél kívánatosabb kínnak az elviselésére, amely nélkül nem tudnánk megszületni Isten számára, megszületni az üdvösségre.

2016. augusztus 20., szombat

Szent István király

Péld 4,10-15.18-27

Figyelmezz, fiam, és fogadd be igéimet, akkor megsokasodnak életed esztendei! Eligazítlak a bölcsesség útján, és vezetlek az igazság ösvényein. Ha azokon jársz, semmi sem zavarja járásodat, és nem botlasz meg, amikor szaladsz. Tartsd meg a fegyelmet és el ne hagyd, őrizd meg, mert ez a te életed! Ne gyönyörködj a gonoszok ösvényein, és ne leld tetszésedet a rosszak útjában! Fuss tőle és ne járj rajta, kerüld és hagyd el azt, Az igazak ösvénye pedig olyan, mint a derengő fény, amely mindinkább erősödik, amíg a nappal teljes lesz. A gonoszok útja sötétség, nem tudják, hogy mibe botlanak. Fiam! Ügyelj szavaimra, nyisd meg füleidet igéimnek! Ne távozzanak szemed elől, óvd őket szíved belsejében! Mert életet adnak megtalálóiknak, és gyógyulást az egész testnek. Óvd a szívedet minden gonddal, mert az élet ebből fakad! Vesd el magadtól a száj hamisságát, s az ajkak alattomosságát tartsd távol magadtól! Szemed egyenesen nézzen, és szempillád a lábad elé tekintsen! Egyengesd lábad ösvényét, és minden utad legyen céltudatos! Le ne térj se jobbra, se balra, fordítsd el lábadat a rossztól, mert a jobbra vivő utat az Úr ismeri, a balra tartók pedig gonoszak. Ő azonban egyenesekké teszi ösvényeidet, és útjaidat szerencsés véghez vezeti.

Ef 4,17-24

Azt mondom tehát, és kérve kérlek titeket az Úrban, hogy most már ne éljetek úgy, ahogy a pogányok élnek, (...); újuljatok meg gondolkodástok szellemében, és öltsétek magatokra az új embert, aki Isten képére igazságban és valódi szentségben teremtetett.

Mt 7, 24-29

Mert mindenki, aki hallgatja e szavaimat és tettekre váltja azokat, hasonló az okos emberhez, aki a házát sziklára építette. Szakadt a zápor, jött az áradat, fújtak a szelek és nekizúdultak a háznak. De az nem dőlt össze, mert az alapjait sziklára rakták.(...)


Nyelvünkben a „ház” és a „haza” szó ugyanabból a tőből származik. Napjaink identitászavarral küszködő magyarjainak és talajt vesztett keresztényeinek ezért is közvetít igen-igen aktuális üzenetet Szent István ünnepén a mai Evangélium.

Fogalmazzunk katolikus módra, azaz egyetemesen, senkit sem kirekesztve! Számunkra az a gesztus, amellyel Szent István király halála előtt a koronát, újonnan létrejött királyságát felajánlotta az Istenszülő Szűznek, azt fejezi ki, hogy családnak tekintette népét, amelynek anyára van szüksége, s ezért azt a Szűzanya pártfogására bízta. Ezzel a szó legmélyebb értelmében volt reálpolitikus (építve a magyarságnak a római rítusú kereszténységre térését megelőző Mária-kultuszára is). Protestáns testvéreink számára Szent István tette a mai Evangélium fényében azt üzeni, hogy első királyunk maradandó közösséget akart létrehozni, és mint mélyen hívő ember, felelős vezető nem politikai tényezőkben, földi szövetségeseiben bízott elsősorban, hanem mert Istenre építeni, s élete végén bizalommal az isteni gondviselésre hagyatkozni. Az ország felajánlásának gesztusa nem keresztény, de egy Istenben hívő testvéreink számára is jelentéssel bír: nekik azt mondhatjuk, hogy ezzel a cselekedettel az ország első embere kinyilvánította az égi hatalomnak való alárendeltségét, s az egy Isten gondjára bízta országát és népét. Nem hívő, de kereső, az igazságra nyitott honfitársainknak pedig elmondhatjuk, hogy első királyunk volt olyan intelligens, hogy az ember végtelen felé nyújtózó igazságkeresésére építette országát. Csak megrögzött ateista, gyakorlati materializmusba süllyedt magyar testvéreinknek nem tudunk mit mondani (egyébként a hazáról, hazaszeretetről sem nagyon); őértük hát még buzgóbban kell imádkoznunk, és saját maguk elől is eltagadott reménytelenségükre gyógyírül felajánlanunk azt a reménységet, amely kisarjad ünneplő szívünkből.

Urunk, Jézus Krisztus, aki Szent István királyunkban olyan vezetőt adtál nemzetünknek, aki saját életét és a rá bízottakat egyaránt Hozzád kötötte, s országunkat építve az Atya örök országának eljövetelén munkálkodott, az ő közbenjárására add meg kegyelmesen, hogy mi is Rád mint sziklaalapra építsünk életet, családot, közösséget, országot.

2016. augusztus 19., péntek

Évközi 20. hét - Szent Bernát apát és egyháztanító

Ez 37,1-14

Akkor az Úr rám helyezte kezét, az Úr lelkében kivezetett és letett a mező közepén, ami telve volt csontokkal. Körülvitt engem azok mellett mindenfelé; igen nagy volt a számuk a mező színén, és teljesen ki voltak száradva. Azt mondta nekem: „Emberfia, vajon életre kelnek még ezek a csontok?” Azt feleltem: „Uram Istenem! Te tudod!” Erre így szólt hozzám: „Prófétálj ezekről a csontokról, és mondd nekik: Ti száraz csontok, halljátok meg az Úr igéjét! Így szól az Úr Isten a csontokhoz: Íme, én lelket bocsátok belétek, hogy életre keljetek! Izmokat adok rátok, húst növesztek rajtatok, bőrrel vonlak be, és lelket adok nektek, hogy éljetek; és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr.” Erre én prófétáltam, amint megparancsolta nekem. Miközben prófétáltam, zaj támadt és íme, zúgás hallatszott, és egyik csont a másikhoz közeledett, mindegyik a saját ízületéhez. És láttam, hogy íme, izom és hús nőtt rajtuk, és bőr feszült rájuk, de lelkük nem volt. Akkor azt mondta nekem: „Prófétálj a léleknek; prófétálj, emberfia, és mondd a léleknek: Így szól az Úr Isten: A négy szél tájékáról jöjj elő, lélek, és fújj ezekre a megöltekre, hogy új életre keljenek!” Prófétáltam, amint megparancsolta nekem; erre beléjük szállt a lélek, és életre keltek; a lábukra álltak, mint valami igen nagy sereg. (...)

Mt 22,34-40

Mikor a farizeusok meghallották, hogy a szadduceusokat elnémította, összegyűltek egy csoportba, és az egyikük, egy törvénytudó, hogy próbára tegye, megkérdezte tőle: „Mester, melyik a legnagyobb parancs a törvényben?” Ő azt felelte neki: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből”. Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló ehhez: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat”. Ezen a két parancson alapul az egész törvény és a próféták.”


Ezekiel látomása a megelevenedő csontmezőről kinyilatkoztatást ad arról, hogy Isten nem feledkezett meg az ő népéről, nem vonta meg tőle éltető leheletét, s így ami lehetetlennek látszik, megvalósul: a csontok összeforrnak, újra megtelnek élettel, vagyis a kétfelé szakadt nép – a fogságba hurcoltak és az otthon maradt elnyomottak közössége – felkelve az elesettségből, a szolgaságból ismét eggyé válik. Ám ez a látomás, mint minden nagyszabású, a teremtő Istentől kapott prófécia túlhaladja a konkrét, az adott kor emberének szóló értelmezést, és egy felfoghatatlanul új jövő felé nyit horizontot. Van egy egyetemes, még sokkal nagyobb horderejű és ma is érvényes üzenete is ennek a látomásnak, ami nem más, mint a holtak testben való feltámadása az utolsó napon.

A kulcsszó Ezekiel látomásában az éltető lehelet, mely Isten teremtő tevékenységére utal. A csontmező életre keltése, valamint az, amit ez előre jelez: az eljövendő egyetemes feltámadás az első és legcsodálatosabb isteni tett, a semmiből való teremtés végleges befejezése, illetve a végső megszabadítás a fogságból, végérvényes diadal a sátán és a kárhozat hatalma fölött. A teremtő Isten megállapítása, hogy amit alkotott, az „nagyon jó”, vagyis méltó az örökkévalóságra, Húsvét hajnalán nyerte el végső értelmét, s Pünkösdkor, az éltető Szentlélek által vált nyilvánvalóvá Krisztus Egyháza számára.

Urunk, Jézus Krisztus, vésd szívünkbe, kérünk, Ezekiel próféta látomását, hogy mi, akik az új teremtés csíráját hordozzuk bensőnkben, élő hittel és reménnyel várjuk a test feltámadását, s a holtakat megelevenítő Lélekben szeressük viszont Istent, szeressük önmagunkat és embertársainkat.

Szent Bernát atya, aki lángoló buzgósággal munkálkodtál az Úrért és Egyházáért, imádkozz értünk, hogy az isten- és emberszeretet parancsát megtartva, örömmel és becsületesen végezzük el, ami ránk bízatott, Isten dicsőségére és testvéreink javára.

2016. augusztus 18., csütörtök

Évközi 20. hét

Ez 36,23-28

Szentté teszem nagy nevemet, amelyet gyalázat ért a nemzetek között, amelyet meggyaláztak közöttük, hogy megtudják a nemzetek, hogy én vagyok az Úr, mondja a seregek Ura, amikor megmutatom szentségemet köztetek az ő szemük láttára. Mert kiviszlek titeket a nemzetek közül és összegyűjtelek minden országból, és elvezetlek saját országotokba. Tiszta vizet hintek rátok, és megtisztultok minden szennyetektől, és minden bálványotoktól megtisztítalak titeket. Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek; elveszem testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek. Az én lelkemet adom majd belétek, és gondoskodom róla, hogy parancsaim szerint járjatok, és törvényeimet megtartsátok és megcselekedjétek. Azon a földön laktok majd, amelyet atyáitoknak adtam, és ti az én népem lesztek, én pedig a ti Istenetek leszek.

Mt 22,1-14

Ezután Jézus újra beszélni kezdett, és ismét példabeszédekben szólt hozzájuk: „Hasonló a mennyek országa egy királyhoz, aki menyegzőt készített fiának. Elküldte szolgáit, hogy hívják el a meghívottakat a menyegzőre, de azok nem akartak eljönni. (...) Azután azt mondta a szolgáinak: „A menyegző ugyan kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók. Menjetek hát ki a bekötő utakra, s akit csak találtok, hívjátok a menyegzőre.” A szolgák kimentek az utakra és összegyűjtöttek mindenkit, akit csak találtak, gonoszokat és jókat egyaránt, s a menyegzős ház megtelt vendégekkel. Amikor a király bement, hogy megnézze az asztalnál ülőket, észrevett ott egy embert, aki nem volt menyegzős ruhába öltözve. Azt mondta neki: „Barátom, hogyan jöttél be ide menyegzős ruha nélkül?” Az nem szólt semmit. Erre a király azt mondta a felszolgálóknak: „Kötözzétek meg kezét-lábát és dobjátok ki őt a külső sötétségre. Lesz majd ott sírás és fogcsikorgatás! Mert sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak.”


Az Úr Jézus küldetésének lényege – mely a Miatyánk első kérése is –, hogy szenteltessék meg Isten neve, nem mást jelent, mint amiről a mai Olvasmányban olvasunk, hogy az Úr az ő országába gyűjti választott gyermekeit. Krisztusban, az ő Fiában válik egyetemessé és teljessé ez az összegyűjtés: nem korlátozódik többé csupán Izrael szétszórt fiaira, és nem politikai, hanem kegyelmi esemény lesz: az Izraelből és a pogányságból megtértek összegyűjtése egy közös állapotra, Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságára az Egyházban. Így szentelődik meg Isten neve, és így teljesedik be az ő üdvözítő akarata.

Íme, itt is igazolódik Szent Ágoston szava: „Az Ószövetségben benne rejtőzik az Újszövetség, az Újszövetségben nyilvánvalóvá lesz az Ószövetség.” Hiszen Krisztus megtestesülése előtt és után ugyanannak az Istennek ugyanaz az üdvösségterve bontakozik ki egyfajta szerves növekedésben, mint ahogy mibennünk is ott van az az egykori kisgyermek, aki valaha voltunk, és a lényegünkhöz tartozik most, felnőttkorunkban is. Jézus nem felbontani jött az Ószövetséget, hanem beteljesíteni. Ezek a mostani elmélkedéseink erre a csodálatos valóságra nyitják fel egyre jobban a szemünket, s arra tanítanak, hogy Istent csak Istennel lehet lemérni: Isten egyik tettét csak Isten egy másik tettével megérteni, Isten egyik kijelentését Isten egy másik kijelentésével megvilágítani.

Urunk Jézus, add meg, kérünk, hogy belülről egyre jobban átjárjon minket a Miatyánk lelkülete, hogy ne csak ajkunkkal mondjuk, hanem lélekben éljük annak kéréseit. Segíts kegyelmeddel, hogy mi is az Atya nevének megszenteléséért buzgólkodjunk, s menyegzős lakomád méltatlan, de megváltó halálod által meghívást kapott és kiválasztott vendégeiként részünk legyen az örök ünnep el nem múló örömében.