2017. február 21., kedd

Évközi 7. hét

Sir 2,1-13

Fiam, ha Istennek szolgálni kívánsz, légy állhatatos a jámborságban és az istenfélelemben, és készülj fel a megpróbáltatásra! Alázd meg szívedet és légy állhatatos, hajtsd füledet a bölcs igék befogadására; ne légy elhamarkodott a kísértés napján! Viseld el, ha Isten késni látszik; ragaszkodj Istenhez és tűrj, hogy végül is gyarapodjon életed! Fogadd el mindazt, ami rád ki van szabva, tűrd el, szenvedve bár, és viseld békével megaláztatásodat, mert az aranyat és ezüstöt tűzben teszik próbára, a kedves embereket pedig a megaláztatás kemencéjében. Bízzál Istenben, ő majd gondodat viseli; remélj benne, akkor egyenes úton járhatsz, maradj félelmében, és öregedjél meg benne! Akik félitek az Urat, várjátok irgalmát; el ne pártoljatok tőle, hogy el ne essetek! Akik félitek az Urat, higgyetek benne, akkor nem marad el jutalmatok; akik félitek az Urat, bízzatok benne, akkor gyönyörűségtekre lesz az ő irgalma; akik félitek az Urat, szeressétek őt, akkor szívetek felderül! Nézzétek, fiaim, az előbbi nemzedékeket, és véssétek eszetekbe: senki sem vallott szégyent, aki bízott az Úrban!

Mk 9,30-37

(…) Megérkeztek Kafarnaumba. Amikor már a házban volt, megkérdezte őket: ,,Miről beszélgettetek az úton?” Azok csak hallgattak, mert az úton arról tanakodtak, hogy ki a legnagyobb közülük. Ekkor leült, odahívta a tizenkettőt, és azt mondta nekik: ,,Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki közül az utolsó, és mindegyiknek a szolgája.” Majd odahívott egy gyermeket, közéjük állította, magához ölelte, és azt mondta nekik: ,,Aki egy ilyen gyermeket befogad az én nevemben, engem fogad be; és aki engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki engem küldött.”


Abból, hogy az istenes élet néha nehéz, és hogy kitartás nélkül semmit sem ér, téves volna arra következtetni, hogy istenfélelem nélkül, egyáltalán Isten nélkül könnyebb, boldogabb, gondtalanabb élet vár ránk, és sokkal kevesebb megpróbáltatás. Egy darabig lehet önmagunkban bízni, tehetségünkben, erőnkben, pénzünkben. Amíg az istentelen ember fiatal, és nem találkozik túl sok testi szenvedéssel, amíg testét, szépségét, egészségét áruba bocsáthatja különböző gyönyörökért, amíg van pénze és vannak, akik körülrajongják, addig talán igazolva látja életvitelét.

Amikor azonban rádöbben, hogy az idő véges, amikor először találkozik súlyosabb betegséggel, amikor elhagyják barátai, egész addigi élete meddőnek és értéktelennek tűnik fel előtte. Korábbi önbizalma elpárolog, és kétségbeesetten keres valakit vagy valamit, hogy belekapaszkodva próbáljon megbirkózni az előtte tornyosuló nehézségekkel. Számára minden szenvedés kétszeresen súlyos: egyrészt a külső fájdalom miatt, amit el kell viselnie, másrészt a miatt a nem kevésbé fájdalmas belső tapasztalat miatt, hogy az egésznek nincs semmi célja, semmi értelme. Ha ekkor megaláztatása mélyén megtanul őszintén imádkozni, akkor még nem késő, de élete végéig bánni fogja, hogy addig Isten nélkül élt.

Urunk Jézus, köszönjük Neked, hogy Istenben hívő, Benned bízó emberként a legnagyobb megpróbáltatás közepette is tudjuk, hogy a szenvedésben nem vagyunk egyedül: mindazon túl, ami történik velünk, ott vagy Te, aki növekedésünket, fejlődésünket akarod. Erősíts meg minket kegyelmeddel, hogy egész életünk a teremtő és halottakat feltámasztó Istenbe vetett bizalomra épüljön, és soha ne feledjük, Atyád nemcsak az utolsó percig szeret és segít, hanem szeretete hatalmasabb a halálnál, és még az utolsó perc után is képes megmenteni.

2017. február 20., hétfő

Évközi 7. hét

Sir 1,1-10

Minden bölcsesség az Úrtól, Istentől van, és vele volt mindig, öröktől fogva. A tenger fövenyét, az esőcseppeket, az örökkévalóság napjait ki tudná megszámlálni? Az ég magasságát, a föld szélességét, az óceán mélységét ki tudná megmérni? Isten mindent megelőző bölcsességét ki tudná megvizsgálni? Mindennél előbb teremtette a bölcsességet, s a bölcs értelem öröktől fogva van. A bölcsesség forrása Isten igéje a magasságban, útjai öröktől fogva való parancsok. Kinek tárták föl a bölcsesség gyökerét, és ki ismerte meg fortélyait? Ki előtt tárult fel, ki előtt nyilvánult meg a bölcsesség tanulsága, és ki értette meg sokféle útját? Egy a fölséges, mindenható Teremtő, a hatalmas király, a szerfölött félelmetes: Isten, aki trónján ül és országol. Ő teremtette azt a Szentlélek által, ő az, aki látta, számba vette s megmérte, és kiöntötte minden művére, minden testre az ő adománya szerint, és adta azoknak, akik szeretik őt.

Mk 9,14-29

(…) Amint a gyermek meglátta őt, a lélek azonnal rángatni kezdte, és a földre esve tajtékozott és fetrengett. Ő megkérdezte az apját: ,,Mennyi ideje, hogy ebbe a bajba esett?” Az ezt válaszolta: ,,Gyermekkora óta. Sokszor tűzbe és vízbe vetette őt, hogy elveszítse. De ha valamit tehetsz, légy segítségünkre, könyörülj rajtunk.” Jézus így szólt hozzá: ,,Ha tudsz hinni, minden lehetséges annak, aki hisz.” A gyermek apja azonnal felkiáltott, és könnyeket hullatva azt mondta: ,,Hiszek, Uram! Segíts hitetlenségemen!” Amikor Jézus látta, hogy a tömeg összefut, megfenyegette a tisztátalan lelket, és azt mondta neki: ,,Te süket és néma lélek! Parancsolom neked, menj ki belőle, és többé bele ne menj!” Erre az elkezdett kiáltozni, és össze-vissza rángatva őt, kiment belőle. (…)


Az ősegyház Sirák fia könyvét olvasva és magyarázva tanította a keresztségre készülőket az igazi vallásosságból fakadó életfelfogásra és a jó erkölcsre. A Szentírás nem tudományos leírást ad, hiszen nem is azt akarja kinyilatkoztatni, amit az ember értelmével képes megismerni, hanem azt, amit soha meg nem ismerhet, legfeljebb sejteni képes. Ezért a Biblia keletkezése óta akármennyit gyarapodott is a természettudományos tudásunk, fejlődött a technikánk, semmi okunk sincs rá, hogy kevésbé csodálatosnak lássuk a világot, mint ahogy azt a Szentírás ókori szerzője látta és láttatta. Sőt, minél több összefüggést, törvényszerűséget ismerünk fel a világegyetemben, annál inkább van okunk csodálni azt, aki mindezeket végtelen bölcsességében megalkotta.

Sajnos, az ember a bukott Ádámtól örökölt értéktelen és értelmetlen életvitelét követve ma is azt gondolja, hogy büntetlenül visszaélhet az Istentől kapott képességeivel és hatalmával, s hogy a Földért – melyet Isten a gondjaira bízott a teremtés hajnalán – senkinek nem tartozik elszámolással. Amikor pedig azt tapasztalja, hogy elvetette a sulykot, és a természet visszaüt a mohó és meggondolatlan beavatkozások után, csak a felszínen próbálja orvosolni a bajt, persze sikertelenül, mert a mélyben, az Istennel való kapcsolatban romlott el valami.

Urunk, Jézus Krisztus, Neked nemcsak azért volt hatalmad a legmegátalkodottabb gonosz lelkek felett is, mert az Atya Általad, Érted és Benned teremtett mindent, hanem azért is, mert mint ember mindent az Atya szeretetében néztél, és neki adtál hálát mindenért. Kérünk, add nekünk kegyelemedet, hogy a teremtett világot és minden történést a Te szemeddel nézzünk, mindenben meglássuk Isten csodálatos ajándékát, s Általad hálát adjunk érte az Atyának a Szentlélekben.

2017. február 19., vasárnap

Évközi 7. vasárnap

Lev 19,1-2.17-18

Így szól az Úr Mózeshez: „Szólj Izrael fiainak egész gyülekezetéhez és mondd nekik: Szentek legyetek, mert én, az Úr, a ti Istenetek, szent vagyok! Ne gyűlöld testvéredet szívedben, hanem fedd meg nyíltan, hogy ne legyen bűnöd miatta. Ne állj bosszút, s ne emlékezzél meg polgártársaid igazságtalanságáról: szeresd felebarátodat, mint te magadat – én vagyok az Úr!

1Kor 3,16-23

Nem tudjátok, hogy Isten temploma vagytok, és Isten Lelke lakik bennetek? Azt pedig, aki Isten templomát lerombolja, lerombolja az Isten. Mert Isten temploma szent, s ti vagytok az. Senki se ámítsa önmagát. Aki közületek bölcsnek véli magát ezen a világon, legyen oktalanná, hogy bölcs lehessen. Mert e világ bölcsessége oktalanság Isten előtt. Írva van ugyanis: „Megfogja a bölcseket ravaszságukban.” Továbbá: „Az Úr tudja a bölcsek gondolatairól, hogy hiábavalók.” Senki se dicsekedjék tehát emberekkel. Mert minden a tietek, akár Pál, akár Apolló, akár Kéfás, akár a világ, akár az élet, akár a halál, akár a jelenvalók, akár a jövendők: minden a tietek, ti pedig Krisztuséi vagytok, Krisztus pedig Istené.

Mt 5,38-48

(...) Hallottátok, hogy azt mondták: „Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet.” Én viszont azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért, hogy fiai legyetek mennyei Atyátoknak, mert ő fölkelti napját a gonoszokra és a jókra, s esőt ad igazaknak és gazembereknek. Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi lesz a jutalmatok? Nemde a vámosok is ugyanezt teszik? És ha csak a testvéreiteket köszöntitek, mi rendkívülit tesztek? Nemde a pogányok is ugyanezt teszik? Ti tehát legyetek tökéletesek, mint ahogy a ti mennyei Atyátok tökéletes.



Egyetlen ókori istenségről sem maradt fenn, hogy szeretné az embert. A szeretet gyöngeség és kiszolgáltatottság, a pogány istenek pedig erősek és sebezhetetlenek. Csak a mindenható, örökkévaló Isten engedheti meg magának, hogy szeresse az embert, és kiszolgáltassa magát neki. Az egy igaz Isten szentsége, lényege, tökéletessége a szeretet, ez az alapja minden tettének, megnyilvánulásának az isteni személyek között, és kifelé, a világ irányában is, a teremtéstől kezdve a végső beteljesedésig.

Ezért az a hely, ahol ez a szeretet a legnyilvánvalóbban megmutatkozhat, nem a kőből épült templom, nem az öntudatlan anyagvilág, hanem a szeretetre képes ember. A keresztény templom annyiban szent, amennyiben Egyház, vagyis Krisztus Titokzatos Testének fizikai vetülete. Nem az impozáns architektúra, a művészi faragások, a remekbe készült freskók, de még csak nem is a szenteltvíz és tömjénfüst teszi szentté, hanem Isten sajátos jelenléte az Eucharisztiában és a Krisztus-hívők közösségében, akik arra hivatottak, hogy úgy szeressék egymást, ahogy Krisztus szereti őket. A templom lerontása nem más, mint a szeretet elutasítása. És ennek büntetése a halál, mert a misztikus ferences harmadrendi vértanú, Raymundus Lullus megfogalmazása szerint „szeretni élet, nem szeretni halál”. Aki kivonja magát az isteni szeretet éltető miliőjéből, lélekben halottá válik. Aki azonban napról napra megmarad benne, képessé válik arra, hogy továbbadja azoknak is, akik – talán maguk számára sem érzékelhetően, de – haldokolnak nélküle.

Urunk Jézus, az ellenségszeretet parancsa nem erkölcsi kötelességünk, hanem egzisztenciális következménye annak, hogy szeretve vagyunk öröktől fogva és mindörökké, mert aki megízlelte az isteni szeretet édességét, többé nem tud nem szeretni. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy ebben ismerjük fel legfönségesebb hivatásunkat, s bármi történjék is, mi mindig tovább szeressünk, az irántunk ellenséges érzülettel viseltető embertársainkat is rákötve az isteni szeretet infúziójára.

2017. február 18., szombat

Évközi 6. hét

Zsid 11,1-7

A hit pedig alapja annak, amit remélünk, bizonyítéka annak, amit nem látunk. A régiek erről tettek tanúságot. A hit által ismerjük meg, hogy a világot Isten igéje alkotta, s a nem látható dolgokból lett mindaz, ami látható. Mivel hitt, azért mutatott be Ábel nemesebb áldozatot Istennek, mint Káin, így bizonyságot nyert arról, hogy igaz, mert Isten tanúságot tett az ő ajándékai mellett; s hite által még holta után is beszél. Mivel hitt, azért ragadtatott el Hénok, hogy halált ne lásson; nem találták, mert Isten elragadta őt. Elragadtatása előtt ugyanis bizonyságot nyert, hogy Istennek tetsző volt. Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni, mert aki Istenhez járul, annak hinnie kell, hogy ő van, és megjutalmazza az őt keresőket. Mivel hitt, azért épített Noé isteni félelemmel bárkát családja megmentésére, miután kinyilatkoztatást kapott a még nem látható dolgokról,; s hite által elítélte a világot, és az igazságosság örököse lett, amely hitből fakad.

Mk 9,2-13

Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, őket külön fölvitte egy magas hegyre, és színében elváltozott előttük. A ruhái fényesek lettek és ragyogó fehérek, mint a hó, ahogy semmiféle ruhafestő a földön nem tudná megfehéríteni.Egyszerre megjelent nekik Illés Mózessel; Jézussal beszélgettek. Ekkor megszólalt Péter, és azt mondta Jézusnak: »Mester, jó nekünk itt lennünk! Hadd csináljunk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet.« Nem is tudta, mit mond, mert teljesen meg voltak rettenve. Erre felhő szállt alá, beborította őket, és a felhőből szózat hallatszott: »Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok«. Mire körülnéztek, már senki mást nem láttak a közelükben, csak Jézust egymagát. Amikor jöttek lefelé a hegyről, meghagyta nekik, hogy amiket láttak, senkinek el ne beszéljék mindaddig, amíg az Emberfia fel nem támad a halálból. Ők a dolgot magukban is tartották, de egymás között arról tanakodtak, hogy mit jelent az: ‘feltámad a halálból’. Aztán megkérdezték tőle: »Miért mondják a farizeusok és az írástudók, hogy Illésnek előbb el kell jönnie?« Ő így felelt nekik: »Illés, amikor eljön, először helyreállít mindent. Akkor az Emberfiáról miért van megírva, hogy sokat kell szenvednie és gyalázatot kell tűrnie. Mondom azonban nektek, hogy Illés már eljött, és azt cselekedték vele, amit akartak, amint írva volt felőle.«


Az Istenben való hit sokkal inkább az emberek közötti személyes kapcsolathoz hasonlít, mint a tárgyakhoz, élettelen, személytelen dolgokhoz fűződő viszonyhoz. Az a bizalom, amelyet egyik ember a másik iránt táplál, bármilyen kevéssé megfoghatók is az alapjai, mégis a legszilárdabb kötelék. Személyes életünket nem építhetjük az egzakt tudomány igazságaira, sem technikai vívmányokra, hanem csak az emberi kapcsolatokra, amelyekhez egy bizonyosfajta hit elengedhetetlenül szükséges. Így van ez, csak végtelenül biztosabban és gazdagabban a kinyilatkoztató Istennel is, aki Jézus Krisztusban feltárta önmagát. A belé vetett hit nem csal meg. A mai Szentlecke bemutatja ennek a hitnek életet alakító hatalmas erejét.

Ábel Istennek felajánlott áldozatát a hit tette értékessé Isten szemében. Életünk áldozatát és mindennapi áldozatainkat szintén a hit emeli Istenhez. Hénok hite miatt ragadtatott el, hogy ne ízlelje meg a halált. Ez azt is jelenti, hogy a hit képes elvenni a halál fullánkját, azt a nyomasztó érzést és rettegést, amely egy életre rabszolgává teszi az embert. A szentek azonban félelem nélkül szenderülnek el az Úrban. Noé és családja hite által menekült meg és nyerte el a megigazulást. Minket sem ment meg más ebben az életben az Istentől való elszakadástól, az eljövendőben pedig az örök haláltól, csak a Jézus Krisztusba vetett, élő hit.

Urunk Jézus, tedd élővé bennünk a hitet, mely által egyre közelebb kerülhetünk Hozzád. Nem a Színeváltozás hegyén kinyilvánuló dicsőséges fényt akarjuk látni, amely körülvesz Téged, hanem abban a mélységes kapcsolatban akarunk elmerülni, amely ismer anélkül, hogy látna, birtokol anélkül, hogy magához ragadna, s amely Általad a mennyei Atyához fűz a Szentlélekben. Segíts, kérünk, kegyelmeddel hogy mind jobban megismerjünk Téged, mint az Atya Egyszülöttjét, akiben kedve telik, s ez átalakítsa egész életünket.

2017. február 17., péntek

Évközi 6. hét

Ter 11,1-9

A föld akkor még egy ajkú és egyazon beszédű volt. Amikor azonban Keletről elköltöztek, Sineár földjén egy mezőségre bukkantak, és ott letelepedtek. Azt mondták egymásnak: »Gyertek, vessünk téglát, és égessük ki tűzben!« Aztán felhasználták a téglát építőkőnek, az aszfaltot meg habarcsnak, és azt mondták: »Gyertek, építsünk magunknak várost és tornyot! Érjen a teteje az égig, hogy híressé tegyük nevünket, és szét ne szóródjunk az egész földre!« Az Úr ekkor leszállt, hogy megnézze a várost és a tornyot, amelyet építettek az ember fiai, és azt mondta az Úr: »Íme, egy ez a nép, és egyajkú az egész: ezzel az alkotással kezdik, s ezentúl nem fognak elállni szándékaiktól, amíg meg nem valósítják azokat tettekkel. Gyertek tehát, szálljunk alá, és zavarjuk ott össze a nyelvüket, hogy ne értsék meg egymás szavát!« Így el is szélesztette őket onnan az Úr az egész földre, s ők abbahagyták a város építését. Azért nevezték el tehát azt Bábelnek, mert ott zavarodott össze az egész föld nyelve, s onnan szélesztette el őket az Úr a föld egész színére.

Mk 8,34–9,1

Azután magához hívta a tömeget a tanítványaival együtt, és azt mondta nekik: »Aki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye föl keresztjét és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, aki pedig elveszíti életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, lelkének pedig kárát vallja? Hisz mit adhat az ember cserébe a lelkéért? Mert aki szégyell engem és az én igéimet ebben a házasságtörő és bűnös korban, az Emberfia is szégyellni fogja azt, amikor eljön Atyjának dicsőségében a szent angyalokkal.« Ezután így folytatta: »Bizony, mondom nektek: vannak egyesek az itt állók közül, akik nem ízlelik meg a halált, amíg meg nem látják, hogy eljön az Isten országa hatalommal.«


Újra és újra a bábeli torony építésének láza fogja el az emberiséget. A történelem világhódító birodalmak története, melyek mind ugyanazt a célt tűzték ki maguk elé: összefogni a világot egyetlen hatalom alatt, egységessé tenni az emberiséget egy kiválasztott nép vezetésével, el nem múló, örök birodalmat létrehozni a földön. Ezek a kísérletek sorra meghiúsultak, de a szemünk láttára épül az új bábeli torony, a szabadkereskedelmi egyezményekkel megtámogatott, egységes, globalizált világ. Nekünk, keresztényeknek is állást kell foglalnunk, nem maradhatunk tehetetlenül sodródó bábok az események forgatagában. Szép és jó az egyetemes embertestvéri összefogás nemes és valóban szent ügyekben, de határozott ellenállással kell viszonyulnunk egy olyan világhatalom kiépítésének kísérletéhez, melynek szabályai semmibe veszik Isten jogait és a tízparancsolat lelkiismeretbe írt, az emberiségnek meghirdetett törvényeit (de még az országok és nemzetek törvényeit is).

Ez nem az az ökumenizmus, egyetemesség, amelynek alapját Isten rakta le a teremtéskor, amikor az ő képére és hasonlatosságára teremtette meg az embert, és felszólította, hogy hajtsa uralma alá a földet. És nem az az egység, amelyet Jézus Krisztus, Isten szent Fia szerzett meg kiontott vére árán, lerontva a belső válaszfalat a népek, nemek, társadalmi osztályok között. A bábeli torony bűnös építmény, mert anyagába mindig embervér keveredik: leigázott népek, fajuk, bőrszínük miatt elhurcolt tömegek, megszületni nem hagyott magzatok, egészségük, erejük fogytán haszontalanná vált öregek vére. Ilyen anyagból nem lehet égig érő tornyot építeni. Az ilyen célokért való összefogás, egyetértés nem lehet tartós, mert az ember legmélyebb hivatása ellen szól.

Urunk Jézus, add meg nekünk, kérünk, hogy szívünkbe fogadjuk szavaidat a mai Evangéliumból, és ne szégyelljünk Téged ebben a parázna, elfajult és bűnös korban. Segítsen bennünket kegyelmed, hogy összefogjunk minden jó akaratú emberrel a nyilvánvaló jó célok érdekében, de felemeljük szavunkat az Isten- és emberellenes érdekek térnyerése ellen.

2017. február 16., csütörtök

Évközi 6. hét

Ter 9,1-13

Ezután Isten megáldotta Noét és fiait, és azt mondta nekik: »Szaporodjatok, sokasodjatok és töltsétek be a földet! Féljen és rettegjen titeket a föld minden állata, az ég minden madara, és minden, ami mozog a földön; a tenger minden halát is kezetekbe adtam! Minden, ami mozog és él, eledelül szolgáljon nektek: mint a zöld növényzetet, íme, ezeket is mind odaadtam nektek, csak a húst a vérével ne egyétek. A ti életetek vérét is számon kérem minden állattól és az embertől: számon kérem az ember életét az embertől, a testvérétől. Aki embervért ont, ember ontsa ki annak vérét, mert az ember Isten képére alkottatott. Ti pedig szaporodjatok és sokasodjatok: járjatok-keljetek a földön, és uralkodjatok rajta!« Majd ezt mondta Isten Noénak, s vele fiainak: »Íme, szövetséget kötök veletek és utódaitokkal, és minden élőlénnyel, amely veletek van, a madarakkal, a lábasjószággal és a mező minden vadjával, amely kijött a bárkából, s a föld minden állatával. Szövetséget kötök veletek, hogy nem pusztul el többé minden test az özönvíz által, s nem lesz többé vízözön, amely elpusztítja a földet.« Azután Isten azt mondta: »Ez lesz a jele annak a szövetségnek, amelyet megkötök velem és veletek, és minden élőlénnyel, amely veletek van, örök időkre: szivárványomat a felhőkbe helyezem, s az lesz a jele a szövetségnek közöttem és a föld között.

Mk 8,27-33

Jézus ezután elment tanítványaival Fülöp Cézáreájának falvaiba. Az úton megkérdezte tanítványait: »Kinek tartanak engem az emberek?« Ők azt felelték neki: »Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, mások pedig egynek a próféták közül.« Erre megkérdezte őket: »És ti kinek tartotok engem?« Péter felelt neki: »Te vagy a Krisztus.« Ő ekkor a lelkükre kötötte, hogy ezt senkinek se mondják el róla. Ezután elkezdte őket tanítani arra, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie. El kell, hogy vessék a vének, a főpapok és az írástudók, meg kell, hogy öljék, és három nap múlva föl kell támadnia. Egész nyíltan mondta el nekik ezt a dolgot. Ekkor Péter félrehívta őt, és kezdte lebeszélni. De ő megfordult, a tanítványaira tekintett, és megdorgálta Pétert ezekkel a szavakkal: »Távozz előlem, Sátán! Mert nem az Isten dolgaival törődsz, hanem az emberekével.«


A Noéval kötött szövetség minket is kötelez, felelősek vagyunk a teremtett világért, a hegyekért, a vizekért, az erdőkért, a virágokért, a madarakért, halakért és minden állatért. Mit is jelent ez? Például azt, hogy nem elég szeretni a rózsát, nem elég befogadni egy macskát vagy egy tengerimalacot, gondját is kell tudni viselni. Hogy lehet valakire rábízni egy másik embert, ha képtelen arra, hogy rendszeresen megöntözze a virágját, vagy enni adjon kedvenc állatának? Ám az, hogy Isten ránk bízta a teremtett világot, még ennél is többet jelent: azt, hogy meg kell becsülnünk önálló, Istentől rendelt létüket, sajátos természetüket. Az anyagi világ a maga élőlényeivel és ásványaival nem csupán amiatt értékes, hogy hasznot jelent a számunkra, hanem elsősorban azzal, hogy titokzatos törvényeivel, csodálatos rendjével a teremtő Istenről hordoz üzenetet. Az Istennel szeretetben élő ember képes is olvasni és megérteni ezt az üzenetet, és képes arra is, hogy Isten szeretetét és irgalmát sugározza az egész élővilág felé.

Ezért a kereszténységnek hatalmas üzenete van a Földért aggódó zöld mozgalmak számára: a természet nem isten, és nem is pusztán környezet, adottság, hanem az Úristen csodálatos ajándéka, őmiatta szent és ártatlan valóság, melynek sorsa ezer szállal kötődik az ember sorsához. Ha istenítjük, valójában lefokozzuk, mert megfosztjuk személyes jellegétől, s csupán öntudatlan és kérlelhetetlen törvényszerűséggel működő létezőnek tekintjük. Ha pedig saját birtokunkként, Istentől elszakítva kezeljük, az pedig pusztulásához és a mi pusztulásunkhoz vezet.

Urunk Jézus, Apostolod által kinyilatkoztattad nekünk, hogy a teremtett világ sóvárogva várja Isten fiainak kinyilvánulását, amikor a romlottság szolgaságából majd felszabadul Isten fiainak dicsőséges szabadságára. Add nekünk kegyelmedet, hogy megbecsüljük méltóságunkat és egyedülálló hivatásunkat, s úgy tekintsünk a Földre és az egészt teremtett világra, hogy annak jövője össze van kötve a mi üdvösségünkkel. Segíts, hogy megmaradjunk az Általad az Atyával kötött új és örök szövetségben, s életünkkel előmozdítsuk a teremtett világ várakozásának beteljesedését.

2017. február 15., szerda

Évközi 6. hét

Ter 8,6-13.20-22

Amikor aztán még negyven nap elmúlt, kinyitotta Noé a bárka ablakát, amelyet készített, és kibocsátotta a hollót; az ide-oda szállt, majd visszatért, mert a vizek még nem száradtak fel a földön. Ez után kibocsátotta a galambot is, hogy lássa, megszűntek-e már a vizek a föld színén. De az, mivel nem talált helyet, ahol megpihenhetett volna a lába, visszatért hozzá a bárkára – ugyanis víz volt még az egész földön. – Erre ő kinyújtotta a kezét, megfogta, és bevette a bárkába. Ezután várt még másik hét napig, s akkor újra kibocsátotta a galambot a bárkából. Az pedig estefelé visszatért hozzá, és zöld levelű olajfagallyat hozott a csőrében. Noé megértette, hogy megszűnt a víz a földön, de várt még másik hét napig, aztán kibocsátotta a galambot, és az többé nem tért vissza hozzá. Így tehát, Noé hatszázegyedik esztendejében, az első hónapban, a hónap első napján leapadtak a vizek a földön. Noé kinyitotta a bárka fedelét, kitekintett, és látta, hogy megszáradt a föld színe. Ekkor Noé oltárt épített az Úrnak, vett minden tiszta állatból és madárból, és egészen elégő áldozatokat mutatott be az oltáron. Az Úr megérezte a kedves illatot, és szívében azt mondta az Úr: »Nem átkozom meg többé a földet az ember miatt: mert az emberi szív gondolata ifjúságától fogva hajlik a rosszra. Nem sújtom többé az összes élőlényt úgy, ahogy tettem. Amíg tartanak a föld napjai, meg nem szűnik többé a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, az éjszaka és a nappal.«

Mk 8,22-26

Azután Betszaidába érkeztek. Egy vakot vezettek hozzá, és kérték őt, hogy érintse meg. Ő kézen fogta a vakot, kivezette a helységből, és a szemére köpve rátette a kezeit, aztán megkérdezte tőle, hogy lát-e valamit. Az föltekintett és azt mondta: »Látom az embereket, mintha a fák járkálnának.« Azután ismét a szemére tette a kezét, mire az látni kezdett, meggyógyult, és tisztán látott mindent. S ő ezzel küldte őt haza: »A faluba ne menj be!«


Mintha Isten ugyanazzal okolná meg a vízözön megszüntetését, mint amivel annak idején a földre bocsátását: az emberi gonoszsággal. Pedig Isten nem változik: nem haragszik előbb, és nem megenyhül utóbb, hanem csak a bűntől sebzett ember értelmezi így a természet erőinek játékát és a történelem eseményeit attól függően, hogy éppen milyen kapcsolatban van Istennel. Ha az ember folytonosan Isten felé fordul és az ő akaratát keresi, minden megpróbáltatásban felfedezi az ő irgalmas szeretetét. Mint az a bölcs rabbi, akiről azt tartották, hogy élete során nagyon sok megpróbáltatás érte. Amikor valaki szenvedésében hozzá fordult tanácsért, azzal hárította el az illető segítségkérését, hogy ő Isten sújtó kezét nem, hanem csak jóságát és áldását tapasztalta egész életében.

Azonban nem csupán arra van hatással Istennel való kapcsolatunk, hogy hogyan érzékeljük a világot és annak erőit, hogy mit élünk meg csapásként és mit áldásként, hanem ténylegesen a teremtett világ sorsa fordul azon, hogy megtérünk‑e vagy sem, mert a világot, ezt a földet az Isten az embernek adta. A mindenség tehát az emberen keresztül tartozik Istenhez, rajta keresztül részesül az áldásból, mely élő és éltető kapcsolat Istennel, minden létezés és minden jó forrásával.

Urunk Jézus, kérünk, óvj meg attól, hogy a teremtett világot és annak javait ne ajándéknak, hanem jogos tulajdonunknak képzeljük, s így kivéve az isteni áldás erőteréből, a Teremtővel való személyes viszonyból, átkot hozzunk rá. Ne engedd, hogy Téged és Atyádat hibáztassunk a világban található rossz miatt, hanem segíts kegyelmesen, hogy szívből Hozzád térve betöltsük eredeti hivatásunkat, s a minket körülvevő anyagi világban mind jobban kinyilvánuljon számunkra és általunk mások számára is a teremtő Isten szeretete.