Jel 18,1-2.21-23;19,1-3.9a
(...) Egy erős angyal követ vett föl, olyat, mint egy nagy malomkő, a tengerbe dobta, és ezt mondta: „Ilyen erővel döntik le Babilont, azt a nagy várost, és többé már nem találják meg! A hárfások, zenészek és fuvolások hangja és harsona nem hangzik fel többé benned; semmiféle művészet mestere nem található többé benned, és malom zörgése nem hallatszik többé benned; és lámpavilág nem fénylik többé benned, és a vőlegénynek és menyasszonynak szava nem hangzik fel többé benned, mert kereskedőid a föld fejedelmei voltak, s a te varázslataid miatt jutott tévútra minden nemzet. Ezek után mintha nagy sokaság hangját hallottam volna az égben: „Alleluja! Üdv, dicsőség és hatalom a mi Istenünknek, mert igazak és igazságosak az ő ítéletei, mert ítéletet mondott a nagy parázna asszony fölött, aki paráznaságával megrontotta a földet, és számon kérte szolgáinak vérét a kezéből!” Azután pedig ezt mondták: „Alleluja! És a füstje felszáll örökkön-örökké!” Ekkor így szólt hozzám: „Írd meg: Boldogok, akik hivatalosak a Bárány menyegzős lakomájára!” Majd ezt mondta nekem: „Ezek Isten igaz igéi.”
Lk 21,20-28
Amikor pedig látjátok, hogy seregek veszik körül Jeruzsálemet, tudjátok meg, hogy elközelgett az ő pusztulása. Akkor akik Júdeában vannak, fussanak a hegyekbe. Az ott lévők költözzenek ki, és akik vidéken vannak, ne menjenek oda. Mert a bosszúállás napjai ezek, hogy beteljesedjen mindaz, ami meg van írva. (...) Jelek lesznek akkor a napban, a holdban és a csillagokban, és a földön a népek kétségbeesett rettegése a tenger zúgása és háborgása miatt. Az emberek megdermednek a rémülettől, és annak várásától, ami a földkerekséggel történik, mert az egek erői megrendülnek. Akkor meglátják az Emberfiát, amint eljön felhőben, nagy hatalommal és dicsőséggel. Mikor pedig ezek elkezdődnek, húzzátok ki magatokat és emeljétek fel a fejeteket, mert közel van a ti megváltástok.”
Ünnepélyes pillanat ez: lelepleződik a gonosz, végre mindent világosan lehet látni. Nyilvánvaló lett, hogy a nagy birodalomban ördögi hatalom lakott. A történelem eddigi nagy világbirodalmairól is sorra kiderült, hogy ördögi művek voltak, a gonosz eszközül használta a világhatalmi álmokat kergetőket, s kihasználta uralkodási vágyukat, elvakult önzésüket, hogy saját terveit vigye végbe általuk. Az álarcokat most végre letépik. Ez az egyértelműség Isten ajándéka, és nagy öröm forrása. Míg a földön a nagy Babilon összeomlásának robaja hallatszik, a mennyben felharsan a nagy sereg hangja: „Alleluja!” Ez a győzelmi kiáltás a vasárnapi szentmise liturgiáját visszhangozza, ahová pedig a zsoltárokból került, s héberül azt jelenti: „Dicsérjétek az Istent!” Mivel titokzatosan benne van Isten neve, melyet Mózesnek nyilatkoztatott ki az Úr, a zsidók szemében ez Isten dicséretének a csúcsa és teljessége.
Ezért a mindenkori Babilonokkal szemben az Egyház elsődleges feladata, hogy ne hagyjon fel Isten dicséretével. Ám ez a dicséret nem lehet tetszőleges, az éppen divatos zenei áramlatok stílusában komponált, hevenyészett szövegű dalocska, ennek a dicséretnek az Anyaszentegyház ősi örökségéből kell forrásoznia, s csak elsőrendű lehet mind zenei, mind irodalmi szempontból. Hiszen a szentmise is a Szentírásból vett mondatokkal van tele. Milyen szép és mély értelmű a mai Szentlecke zárómondata, melyet minden szentmisén hallunk áldozás előtt: „Boldogok, akiket meghív menyegzős lakomájára Jézus, az Isten Báránya!”
Urunk Jézus, taníts meg, kérünk, arra, hogy valahányszor részt veszünk a szentmisén, az égi liturgia résztvevői vagyunk, és amikor alleluját éneklünk, az nem egy egyszerű ének, liturgikus díszítőelem, hanem világot formáló erő. Segíts kegyelmesen, hogy a szentmisén ne önkifejezésre törekedjünk, ne szívünk érzelmeit akarjuk dalba foglalni, hanem mindenekelőtt azt énekeljük, amit az Egyház kétezer éven át megőrzött nekünk, leginkább magát a Szentírás szövegét, a zsoltárokat, s így valóban Téged ünnepeljünk az angyalok és szentek seregével együtt, most és mindörökké.