Évközi 14. vasárnap

Iz 66,10-14c

(...) Íme, én kiárasztom rá a békességet mint folyamot, és mint megáradt patakot a nemzetek gazdagságát, és szopni fogtok; ölben hordoznak és térden ringatnak titeket. Mint akit az anyja vigasztal, úgy vigasztallak meg én titeket, és Jeruzsálemben találtok vigasztalást. Meglátjátok, és örül majd szívetek, és csontjaitok, mint a fű, sarjadoznak; megismerteti magát az Úr keze az ő szolgáival, és haragja megnyilvánul ellenségein.

Gal 6,14-18

Tőlem azonban távol legyen másban dicsekedni, mint a mi Urunk, Jézus Krisztus keresztjében, aki által a világ meg van feszítve számomra, és én a világnak. Mert sem a körülmetélés nem ér semmit, sem a körülmetéletlenség, csak az új teremtmény. És mindazokra, akik ezt a szabályt követik, békesség és irgalom, és Istennek Izraeljére! Ezután senki se okozzon nekem kellemetlenséget, mert Jézus jegyeit viselem testemen. A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme legyen lelketekkel, testvérek! Ámen.

Lk 10,1-12.17-20

(...) „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek azért az aratás Urát, küldjön munkásokat az aratásába. Menjetek! Íme, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek erszényt, se tarisznyát, se sarut, és az úton senkit se köszöntsetek. Ha valamelyik házba bementek, először ezt mondjátok: ,,Békesség e háznak!” (...) Amikor a hetvenkettő visszatért, örömmel mondták: „Uram! Még az ördögök is engedelmeskednek nekünk a te nevedben!” Ő azt felelte nekik: „Láttam a sátánt: mint a villám, úgy zuhant le az égből. Íme, hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, s minden ellenséges hatalmon, és semmi sem fog ártani nektek. De ne annak örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek, hanem annak örüljetek, hogy nevetek fel van írva a mennyben.”

Miért kell kérni Istentől azt, amit ő maga akar teljesíteni, hiszen tudjuk, hogy Isten üdvözíteni akar minden embert? Mert azt akarja, hogy ebben az üdvözítő akaratban mi is részt vegyünk, mégpedig nemcsak felületesen, hanem az ő üdvözítő akaratával egyesülten, s így mi is oka lehessünk testvéreink üdvösségének. Így van ez a természetes emberi élet továbbadásával is: Isten akarja, hogy emberek szülessenek a földre, de ezt a legnagyobb ügyet is a férfira és a nőre bízta. A hivatások ügyét szintén megosztja velünk, hogy a természetfeletti, örök élet terjedésében is közreműködjünk vele.

Ez azt jelenti, hogy kényelmes magánéletünket fel kell számolnunk. Nem a csend és az imádság óráit, azoknak meg kell maradniuk, sőt még gyarapodniuk is, ahogy nő az áldott teher és a felelősség, hanem az egyéni kedvtelések, spontán ötletek irányította életvitelt. Mások felvállalása rendet, kiszámíthatóságot, áttetszőséget követel, és persze számos kisebb-nagyobb lemondást, áldozatot. Nehéz, mégis csodálatosan szép életforma ez, mert maradandó gyümölcsöt terem. A cél nem az, hogy papot, szerzetest vagy családapát, családanyát neveljünk, hanem az, hogy bármilyen hivatásban, bármilyen életállapotban és helyen dolgozik is, odaadó munkás legyen. Ehhez kell a szívünket kitágító kegyelem, hogy ne mindenáron a saját hivatásunk folytatóját lássuk benne, mert nem az egyéni kis aratásunk munkásává kell lennie, hanem az Úr nagy aratásának munkásává. Így bizonyosak lehetünk abban, hogy jó példánk s könnyes, szenvedéssel teli imádságunk kiesdi a gyermekek, a tanítványok számára a kegyelmet, hogy egyszer csak már nem örülnek semmi másnak, csak annak, hogy nevük fel van írva a mennyben.

Urunk Jézus, segíts, hogy Szentlelkeddel együttműködve úgy fáradozzunk a ránk bízottak nevelésében, hogy közben ne akarjunk másban dicsekedni, mint a Te keresztedben, mely által a világ meg van feszítve számunkra, és mi is a világnak. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy napról napra egyre jobban átadva magunkat Neked megtapasztaljuk a minden földi vigaszt túlhaladó isteni vigasztalást, mely eléri szívünk mélyét, és megújítja bennünk a mennyei életet.

Szűz Mária látogatása Erzsébetnél

Szof 3,14-18a

Zengedezzél, Sion leánya, ujjongj Izrael; örvendezzél és vigadj teljes szívvel, Jeruzsálem leánya! Az Úr megsemmisítette ítéletedet, eltávolította ellenségeidet; Izrael királya, az Úr, közötted van, nem kell többé félned semmi bajtól. Azon a napon, majd ezt mondják Jeruzsálemnek: „Ne félj! Sion, ne lankadjon el kezed! Az Úr, a te Istened, közötted van, erős ő és megszabadít. örvendezik majd feletted örömmel, újjáéleszt szeretetével, és ujjongva vigad fölötted, mintha ünnepet ülne.” „Elfordítom felőled a balsorsot, hogy többé ne legyen gyalázatod miatta.”

Lk 1,39-56

Mária pedig útra kelt azokban a napokban, és sietve elment a hegyek közé, Júda városába. Bement Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. És történt, hogy amint Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, felujjongott méhében a magzat, és Erzsébet eltelt Szentlélekkel. Hangosan felkiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! De hogyan történhet velem az, hogy az én Uramnak anyja jön hozzám? Mert íme, amint fülemben felhangzott köszöntésed szava, felujjongott a magzat méhemben. És boldog vagy te, aki hittél, mert be fog teljesedni, amit az Úr mondott neked.” Mária erre így szólt: „Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben, mert tekintetre méltatta szolgálója alázatosságát. Íme, mostantól fogva boldognak hirdet engem minden nemzedék, mert nagy dolgot cselekedett velem a Hatalmas, és Szent az ő Neve. Irgalma nemzedékről nemzedékre azokra száll, akik őt félik. Hatalmas dolgokat művelt karja erejével, szétszórta a gondolataiban kevélykedőket. Hatalmasokat levetett a trónról, és kicsinyeket felemelt. Éhezőket betöltött jókkal, és üresen bocsátott el gazdagokat. Felkarolta Izraelt, az ő szolgáját, megemlékezve irgalmasságáról, amint megmondta atyáinknak, Ábrahámnak és utódainak mindörökre”. És Mária nála maradt mintegy három hónapig, azután hazatért.

Mária és Erzsébet találkozásában a korabeli zsidó rituálé szerinti megnyilatkozások mögött a látogatás teológiai valósága, az emberi találkozások isteni mélysége tárul elénk. A találkozás szemlélődéssel indul. Feltűnnek egymás előtt. Egy pillanat alatt átlátja a szerető tekintet a másik egész valóját. Felismeri, elismeri, de az arcot keresi, és az arcon is a szemet. A tekintetek nem csupán találkoznak, hanem szinte megmerítkeznek egymásban. A szem valóban a lélek tükre: a két tekintet egybekapcsolódása mögött a szeretet hatalmas eseménye játszódik le, a kölcsönös befogadás.

Itt már minden eldől. A szeretetkapcsolat mélységének, nagyságának arányában engedhetjük szemünkön keresztül bensőnkbe hatolni a másik tekintetét. Ha továbblépne: határt sértene meg, amelyre elutasítás a felelet. Mária és Erzsébet azonban szabadon, minden fenntartás nélkül beléphetett a másik benső világába, mert mindketten tisztán szerettek. És mivel itt két Istenbe merült ember találkozott, ezért igen nagy mélységet járt be tekintetük. Odáig hatolhatott, ahol a másikban Isten lakozik: Máriában a megtestesült Ige, Erzsébetben a hitet támasztó Szentlélek. Csak ezután szólalnak meg. Erzsébet szava méltatlansága tudatáról árulkodik: „De hogyan történhet velem az, hogy az én Uramnak anyja jön hozzám?” Mária azonban továbblép. Elhagyva a találkozás rituáléjának azt a soron következő mozzanatát, hogy most ő mond valamit, amivel kifejezi méltatlanságát e köszöntésre – például azt, hogy ő a fiatalabb –, lelkéből azonnal égre csap Isten dicséretének és imádásának éneke. Ez nyitja meg az eget két egymást szerető ember találkozásának eseményében. Ketten énekelni egyes szám első személyben az Úr dicséretét: ez már a szentek közösségének megvalósulása.

Urunk Jézus, tudjuk, hogy méltatlanok vagyunk arra, hogy tiszta szeretettel szeressenek bennünket, és mi magunk is oly gyarlón, önző módon szeretünk. Mégis kérünk Téged, ne engedj megállnunk méltatlanságunk átérzésénél, hanem a Boldogságos Szent Szűz példájára és közbenjárására add, hogy előbb tekintetünk, majd szívünk-lelkünk is felemelkedjék Hozzád, aki minden szeretet forrása vagy.

Évközi 13. hét

Ám 8,4-6.9-12

Halljátok meg ezt ti, akik tiporjátok a szegényt, és szorongatjátok a föld szűkölködőit, akik így szóltok: „Mikor múlik el az újhold, hogy eladhassuk az árut, és a szombat, hogy feltárhassuk a gabonát, megkisebbíthessük az éfát, megnagyobbíthassuk a siklust, és csalárdul meghamisíthassuk a mérleget, hogy pénzért megszerezhessük magunknak a szűkölködőket, és egy pár saruért a szegényeket, és eladhassuk a gabona hulladékát?” És azon a napon – mondja az Úr Isten –, délben nyugszik majd le a nap, és fényes nappal sötétséget borítok a földre. Gyászra fordítom ünnepeiteket, és siralomra minden dalotokat; szőrruhát hozok mindnyájatok derekára, és kopaszságot mindnyájatok fejére; olyanná teszem az országot, mintha az egyszülöttet gyászolná, végnapjuk a keservek napja lesz. Íme, jönnek napok – mondja az Úr –, és éhséget bocsátok a földre, éhséget, de nem kenyérre, szomjúságot, de nem vízre, hanem az Úr igéjének hallására.” És felkerekednek tengertől-tengerig, északtól keletig körüljárnak majd, és keresik az Úr igéjét, de nem találják meg.

Mt 9,9-13

Amikor Jézus továbbment onnan, meglátott egy embert, aki a vámnál ült. Máténak hívták. Megszólította: „Kövess engem!” Az fölkelt és követte őt. Történt pedig, hogy amikor asztalhoz ült a házban, íme, sok vámos és bűnös jött, és letelepedett Jézussal és tanítványaival együtt. Ezt látva a farizeusok megkérdezték a tanítványait: „Miért eszik a ti Mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?” Ő meghallotta ezt és így szólt: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek és tanuljátok meg, mit tesz az: »Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot.« Nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket.”

Vannak korszakok, amikor a világ agyonreklámozott, moslékkal teli vályúihoz, poshadt vizű ciszternáihoz futnak a tömegek. Úgy látszik, kisebb földindulás szükséges ahhoz, hogy az ember ízlése megjavuljon, s a cukrozott utánzatok helyett megkívánja az igazi értékeket. Jelenlegi civilizációnk már alaposan előkészítette saját összeomlását, s küszöbön áll az az idő, amikor beköszönt a nagy lelki éhínség és szomjúság ideje, s az emberek felocsúdva a kábulatból, melyben a világ káprázata tartotta őket, megrohanják Isten magtárait és forrásait. Ennek jelei halványan ugyan, de már most is mutatkoznak. Látni fiatalokat, akik úgy hallgatják az evangélium hirdetését, hogy szemükből az őszinte figyelmen, mély érdeklődésen túl Isten jelenléte is tükröződik. Ezeket a tekinteteket nem lehet elfelejteni. Éhség van bennük, de nem kenyérre, szomjúság, de nem vízre, hanem az Úr igéjének hallására.

A mai Evangéliumban látjuk Lévit, a vámost, akiben a régi, beteges éhséget és szomjúságot egy újfajta éhség és szomjúság váltja fel, amelynek nem tud ellenállni. Ami vele történik, az az ellentéte annak, amiről a próféta ír, mert bűnös élete éjszakáját egyszerre csak beragyogja az isteni Nap fénye, hirtelen robajjal összeomlik egy jól kiépített emberi egzisztencia, s Lévi poraiból megszületik Máté, az apostol, hogy szívében az örök élet Leheletével átadja magát az isteni akarat fölséges csodájának szolgálatára.

Urunk Jézus, ne engedd, hogy elcsüggedjünk, ha azt látjuk, hogy környezetünkben semmi jele sem mutatkozik az Isten igéjének hallására való éhségnek és szomjúságnak. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy a prófétai látomást szívünkben hordozva egyre forróbban vágyakozzunk az isteni ige magvaival teli csűr és az örök életre szökellő vízforrás után, s nap mint nap elmerüljünk életadó jelenlétedben.

Évközi 13. hét

Ám 7,10-17

És Amaszja, Bétel papja, ezt az üzenetet küldte Jeroboámhoz, Izrael királyához: „Összeesküvést szít ellened Ámosz Izrael házában; az ország nem viselheti el mindenféle beszédjét! Azt mondja ugyanis Ámosz: »Kard által fog meghalni Jeroboám, és Izraelt fogságba hurcolják országából!«„ Ámoszhoz pedig így szólt Amaszja: „Eredj innen, próféta! Fuss Júda földjére, ott edd kenyeredet, és ott prófétálj! De Bételben ne prófétálj többé, mert ez királyi szentély és a királyság temploma!” Felelt erre Ámosz és mondta Amaszjának: „Nem vagyok én próféta, sem próféta fia; pásztor vagyok én, és vadfügét szedegetek. De az Úr meghívott engem, amikor a nyájat tereltem, és mondta nekem az Úr: »Menj, prófétálj népemnek, Izraelnek!« Most pedig halljad az Úr szavát: Te így szólsz: »Ne prófétálj Izrael ellen, és ne fakadj ki Izsák háza ellen!« Ezért így szól az Úr: »Feleséged a város paráznája lesz, fiaid és leányaid kard által hullanak el, földedet kötéllel felmérik, és te tisztátalan földön halsz meg, és Izraelt országából fogságba hurcolják!«”

Mt 9,1-8

Ezután beszállt a bárkába, átkelt a tengeren és elment a saját városába. Ekkor íme, odahoztak hozzá egy ágyon fekvő bénát. A hitüket látva Jézus azt mondta a bénának: „Bízzál, fiam! Bűneid bocsánatot nyertek.” Erre íme, egyesek az írástudók közül azt mondták magukban: „Ez káromkodik.” Jézus látta gondolataikat és így szólt: „Miért gondoltok gonosz dolgokat a szívetekben? Ugyan mi könnyebb, azt mondani: »Bocsánatot nyertek bűneid«, vagy azt mondani: »,Kelj föl és járj«? Hogy pedig lássátok, hogy az Emberfiának hatalma van a földön a bűnöket megbocsátani – s ekkor a bénához fordult –: Kelj föl, fogd ágyadat, és menj haza!” Az fölkelt és hazament. Amikor a tömeg látta ezt, félelem fogott el mindenkit, és dicsőítették Istent, aki ilyen hatalmat adott az embereknek.

Az igazi próféta nem azzal foglalkozik, hogy valóban próféta-e, hanem egyedül az Úr hangjára figyel, amely egyszer, talán egy hosszú életen át valóban csak egyetlenegyszer a szíve mélyén megrendítő gyöngédséggel megszólította. Ezután ez tölti be gondolatait nappal, s ez szövi át álmait éjszaka. Íme, itt van Ámosz próféta megdöbbentő vallomásának igazsága. Semmit sem találunk magunkban, ami egy prófétára jellemző, az Úrnak mégis úgy tetszett, hogy méltatlanságunk és alkalmatlanságunk ellenére kiválasszon és meghívjon egyfajta prófétaságra az emberek között. Ez a hívás, a teremtő, az evilági létezésen túlról jövő isteni szólítás életünk legfontosabb realitása.

Ha házasságban élünk, akkor ezzel a szólítással nyer igazán értelmet az életünkben a házasság szentsége: messze túl a test és a vér igényein, az érzékek és érzelmek játékán az Úr a keresztre feszített, de feltámadott szeretet megélésére hív férjünkkel, feleségünkkel, gyermekeink, unokáink körében. Ha szerzetesi életformára, papi szolgálatra hívott, akkor most azt akarja tudatosítani bennünk, hogy mindazon túl, amit érte és a hívekért teszünk, legyünk egészen vele, járjunk vele minden percben, csak érte lángoljon a szívünk, senki és semmi másért. Nem is annyira anyai, atyai vagy szerzetesi hivatásról van szó ebben a mélységben, hanem mindnyájunk esetében egy közös Isten-hivatásról, arról, hogy akármi is az életállapotunk, kizárólagosan az élő Istenhez tartozunk.

Urunk Jézus, állj mellettünk, kérünk, kegyelmeddel, hogy akkor is készek legyünk igéd befogadására, ha ez áldozatot kíván tőlünk. Add, hogy megbecsüljük e titokzatos szellemi fogantatásokat, és segítségeddel kihordjuk, majd hagyjuk megszületni a Lélektől kapott életet. Segíts, hogy igéd, a jó mag, melyet Isten vetett Általad lelkünk termőföldjébe, kikelve búzává érjen, s a Szentlélek erejéből átváltoztatva istenemberi jelenlétedet hordozó kenyér legyen belőle.

Szent Péter és Szent Pál apostolok

ApCsel 12,1-11

(...) Pétert tehát a börtönben őrizték, az egyház pedig szüntelenül könyörgött érte Istenhez. Amikor Heródes éppen arra készült, hogy elővezetteti, azon az éjszakán Péter két katona között aludt kettős lánccal megbilincselve, az őrök pedig az ajtó előtt őrizték a börtönt. De íme, megjelent mellette az Úr angyala, és fény ragyogott fel a cellában. Az angyal meglökte Péter oldalát, fölkeltette, és így szólt: „Kelj fel gyorsan!” Erre a láncok lehullottak a kezéről. Az angyal pedig azt mondta neki: „Övezd fel magad és vedd fel saruidat!” Ő megtette, az angyal pedig azt mondta neki: „Vedd magadra a ruhádat, és kövess engem!” (...) Miután átmentek az első és a második őrségen, a vaskapuhoz jutottak, amely a városba vezetett. Ez magától kinyílt előttük. Kimentek, végigmentek egy utcán, s ekkor az angyal hirtelen eltűnt mellőle. (...)

2Tim 4,6-8.17-18

Engem ugyanis már kiöntenek, mint italáldozatot, elköltözésem ideje közel van. A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam. Készen vár már rám az igazság koszorúja, amelyet azon a napon megad nekem az Úr, az igazságos bíró, sőt nemcsak nekem, hanem mindazoknak, akik sóvárogva várják az ő eljövetelét. De az Úr mellém állt, és erőt adott nekem, hogy az igehirdetés befejeződjék általam, s tudomást szerezzen róla az összes pogány. Ezért megszabadultam az oroszlán torkából. Az Úr megszabadít minden gonosz ármánytól, és meg fog menteni mennyei országa számára. Dicsőség neki mindörökkön örökké! Ámen!

Mt 16,13-19

(...) „Te Péter vagy, és én erre a kősziklára fogom építeni egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait. Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyekben is, és amit feloldasz a földön, föl lesz oldva a mennyekben is.”

Emberileg nézve soha nem érte nagyobb csapás az Egyházat kétezer éves zarándokútja folyamán, mint amikor – a hagyomány szerint – ugyanazon a napon elveszítette két oszlopát: Pétert és Pált. Mégis, mi keresztények kezdettől fogva győzelemként ünnepeljük ezt az eseményt, mert hitünk szerint a két főapostol vértanú halála nem veszteség, hanem nyereség. Nyereség nekik, akik „a jó harcot megharcolták, a pályát végigfutották, a hitet megtartották” és tovább is adták, s fáradozásuk jutalmaként a mennybéli hazába költözhettek. És nyereség az Egyháznak is, hiszen elköltözésükkel gyarapodott a mennyben a diadalmas Egyház, közbenjárásuk pedig a zarándok Egyház hathatós támasza. A két apostol élete tehát nem megszakadt, hanem eljutott a végső kiteljesedésre; a két kiválasztott és igaz tanú nem kudarcot vallott, hanem most ért fel a csúcsra; a két oszlop nem kidőlt, hanem most vált csak igazán megingathatatlanná, úgyhogy bátran támaszkodhat rájuk az Egyház épülete.

A szentek halálában mindig megdicsőül az Isten. Kimondhatjuk, hogy valójában csak a halál, a szeretetből vállalt halál nyomhatja rá életükre, munkásságukra a hitelesítő pecsétet, amikor hitvallásuk és szeretetük maximumát nyújtva belépnek Isten dicsőségébe. S ekkor nem csupán előttük tárul ki az ajtó a mennyben, hanem Isten előtt is, hogy életpéldájuk, tanúságtételük, tanításuk által ő maga léphessen be abba a közösségbe, ahol éltek, erőt, bátorítást és mennyei vigasztalást nyújtva a közösség minden tagjának.

Urunk, Jézus Krisztus, hálát adunk Neked Szent Péterért és Pálért, akiket minden emberi gyarlóságuk ellenére kiválasztottál, és minden különbözőségük ellenére eggyé tettél az Irántad való szeretetedben és az Egyházadért való munkálkodásban. Áldj meg minket, akiknek hite az általuk vetett magból sarjadt, és közbenjárásukra segíts, hogy egész hátralévő életünkben úgy munkálkodjunk a Te országodért, hogy életünkben-halálunkban egyaránt nyitott ajtóvá válhassunk, melyen keresztül beléphetsz testvéreink életébe.

Évközi 13. hét

Ám 3,1-8;4,11-12

Halljátok e szót, amit az Úr ellenetek kimondott, Izrael fiai, minden nemzetség ellen, amelyet Egyiptom földjéről kivezettem: ,,Egyedül csak titeket vettelek figyelembe a föld összes nemzetsége közül; éppen ezért meg is torlom rajtatok minden gonoszságtokat! Vajon járnak-e együtt ketten, ha meg nem egyeznek? Vajon ordít-e az oroszlán az erdőben, ha nincs előtte préda? Vajon hallatja-e hangját búvóhelyéről az oroszlánkölyök, ha semmit sem fogott? Vajon beleesik-e a madár a tőrbe a földön, hogyha nincsen csapda? Vajon felszedik-e a csapdát a földről, ha semmit sem fogott? Vajon, ha megszólal a harsona a városban, nem remeg-e meg a nép? Jön-e a városra veszedelem, melyet nem az Úr vitt véghez? Bizony, semmit sem tesz az Úr Isten anélkül, hogy titkát ki ne nyilatkoztassa szolgáinak, a prófétáknak! Ordít az oroszlán: ki ne remegne? Szól az Úr Isten: ki ne prófétálna? Felforgattalak titeket, amint felforgatta az Úr Szodomát és Gomorrát, és olyanok lettetek, mint a tűzvészből kiragadott üszök; és ti mégsem tértetek vissza hozzám – mondja az Úr. – Ezért cselekszem így veled, Izrael! És mivel így bánok majd veled, készülj Istened elé, Izrael!

Mt 8,23-27

Amikor beszállt a bárkába, követték őt a tanítványai. És íme, olyan nagy vihar támadt a tengeren, hogy a bárkát elborították a hullámok. Ő pedig aludt. Odajöttek és felkeltették: ,,Uram, ments meg, elveszünk!” Ő azt mondta nekik: ,,Miért vagytok gyávák, ti kishitűek?” Majd fölkelt, rászólt a szelekre és a tengerre, s nagy csendesség lett. Az emberek pedig elcsodálkoztak és így szóltak: ,,Kicsoda ez, hogy még a szelek és a tenger is engedelmeskednek neki?”

Az a keresztény, akinek lelke érzékeny Istenre, szükségképpen rezonál az Úr üzenetére. Nem kell erővel kivonnia magát az evilági dolgok köréből, hogy Istennel legyen, hiszen minden az ő üzenetét fogja közvetíteni számára. Miközben körülöttünk minden összeomlófélben van, körös-körül záporoznak ránk az emberi támadások – és ez sokszor igen fájdalmasan érint bennünket –, Isten csendesen, szinte észrevétlenül kezébe veszi életünket, jelezve, hogy mindezen keresztül ő akar tenni velünk valamit. Mi pedig tudjuk, érezzük, emberileg meg nem okolható bizonyossággal, hogy valamiképpen mindent a javunkra fordít.

Ezért hát ne a minket körülvevő és elnyelni igyekvő erőkre figyeljünk, hanem Isten életünket átalakító cselekvésére. Ennek olykor nyilvánvaló jelei is vannak: álmok, a Szentírás egy-egy mondata, amely a holt betűk sorából mintegy szemünk elé ugrik és szíven üt, egy belső kép, amely oly élesen kirajzolódik lelki szemünk előtt, hogy nem tudunk szabadulni tőle... A szükségszerűen bekövetkező külső események, változások is jelzések, finom szólítások Urunk részéről, ilyen például az öregedés, amikor észrevesszük magunkon, hogy már nem bírunk annyit, hogy már nem olyan gyorsak és frissek a reakcióink, vagy amikor környezetünk adja finoman, de határozottan az értésünkre, hogy át kell adnunk a helyünket. Ilyenkor ismét csak Isten akar a mélyben tenni velünk valamit, belülről átalakítani, és általunk valami soha nem volt, nagyszerű dolgot végbevinni. Mert számára öregen és betegen, hasznavehetetlenül is ugyanolyan értékesek és felcserélhetetlenek vagyunk.

Urunk Jézus, köszönjük Neked, hogy mikor rettenetes sötétséget, magányt és kiszolgáltatottságot élünk át, mindezek mélyén ott vagy velünk, s úgy érezzük, Általad az Atya mintegy karjára vesz, és arcához emel minket. Add meg nekünk kegyelmesen, hogy ne a felszínen zajló eseményekkel törődjünk, hanem teljes lényünkkel merjünk ráhagyatkozni biztonságot adó jelenlétedre, mely által a viharok idején is megízlelhetjük a Te hasonlíthatatlan békességedet.

Szent László király

Bölcs 10,10-14

Egyenes úton vezérelte a bátyja haragja elől menekülő igazat, megmutatta neki Isten országát, és megadta neki a szent dolgok ismeretét. Vesződsége közepette jóléthez segítette, és fáradságát bőséggel jutalmazta. Vele volt kizsákmányolóinak ármányával szemben, és gazdagsághoz juttatta, megőrizte ellenségektől, megóvta üldözőktől, és kemény viadalban neki juttatta a győzelmet, hogy belássa: a bölcsesség hatalmasabb mindennél. Ez nem hagyta cserben az eladott igazat, hanem megóvta a bűntől, leszállt vele a verembe, és nem hagyta el a bilincsekben sem, amíg meg nem hozta neki a kormánypálcát s a hatalmat elnyomói fölött. Meghazudtolta az ellene vádaskodókat, és örök hírnevet szerzett neki.

Mt 22,34-40

Mikor a farizeusok meghallották, hogy a szadduceusokat elnémította, összegyűltek egy csoportba, és az egyikük, egy törvénytudó, hogy próbára tegye, megkérdezte tőle: „Mester, melyik a legnagyobb parancs a törvényben?” Ő azt felelte neki: ,,»Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.« Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló ehhez: »Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.« Ezen a két parancson alapul az egész törvény és a próféták.”

Pünkösd óta az isten- és emberszeretet parancsa valójában egy és ugyanaz, hiszen Isten a Szentlelket elküldve saját szeretetét ajándékozta nekünk, hogy vele szeressük viszont őt és szeressük embertársainkat. Nem is annyira parancs ez már, hanem legbensőbb természetünk követelménye, hiszen az istengyermekségnek az a természete, hogy szeret. Akkor mégis miért olyan nehéz megtanulni úgy szeretni, ahogy Jézus szeret minket? Azért, mert nem engedjük érvényesülni istengyermeki természetünket, hanem a régi Ádám módjára bujdokolunk a minket szerető Isten elől.

A próféták és szentek az isteni szeretet és irgalom követei voltak. A szeretet nem elfogulttá, homályosan látóvá tette őket, hanem éppenséggel megélesítette szemüket, hogy lássák a valós világot, s benne küldetésüket. Jézus belelátott kortársai szívébe, nem isteni mindentudásával (arról lemondott megtestesülése elhatározásakor), hanem szeretettől áthatott tekintetével. A szeretet első igazi cselekvése, hogy meglátja a valóságot, a rejtett, a felszínen talán nem is látható lelki nyomorúságot. Ezt a tisztánlátást csodáljuk meg szent királyunkban, Szent Lászlóban, aki erőskezű uralkodó és nagy hadvezér létére is úgy tekintett önmagára, mint gyarló bűnösre, és fényes győzelmeit nem saját érdemének, hanem a szent férfiak imádságának tulajdonította. A szeretet tekintetével nézett embertársaira, ezért lehetett a gyengék és kicsinyek oltalmazójaként Isten irgalmának közvetítője. S ezért tudott az ellene áskálódó unokatestvérének, Salamonnak újra meg újra megbocsátani, még azután is, hogy az nyíltan az ellenséggel cimborált.

Urunk Jézus, taníts minket, hogy a Te szemeddel tudjuk nézni ezt a világot. Szent László királyunk közbenjárására add meg kegyelmesen, hogy a durva és erőszakos viselkedés mögött észrevegyük testvérünk belső szenvedését, szorongását, s tégy alkalmassá minket, hogy a Te szereteteddel szeretve őt megnyissuk előtte Isten irgalmának kapuját.