Nagyböjti idő

Iz 58,9b-14

Akkor majd, ha szólítod, az Úr válaszol, ha kiáltasz, így szól: „Íme, itt vagyok!” Ha eltávolítod körödből az igát, az ujjal mutogatást és a hamis beszédet, ha lelkedet adod az éhezőért, és a meggyötört lelket jóllakatod, akkor felragyog a sötétségben világosságod, és homályod olyan lesz, mint a déli verőfény. Az Úr vezet majd téged szüntelen, kopár vidéken is jóllakatja lelkedet, és csontjaidat megerősíti; olyan leszel, mint az öntözött kert, és mint a vízforrás, melynek nem apad el vize. Felépítik majd a tőled származók az ősi romokat, a régi nemzedékek alapjait megerősíted; a rések befalazójának neveznek majd téged, aki helyreállítod az utakat, hogy lakjanak ott. Ha visszatartod lábadat szombaton, hogy ne járj kedvteléseid után szent napomon, a szombatot gyönyörűségnek nevezed, s az Úr szent napját dicsőségesnek, és megdicsőíted azzal, hogy nem jársz a magad útjain, nem keresed kedvtelésedet, és nem folytatsz szóbeszédet: akkor gyönyörködni fogsz az Úrban, felviszlek a föld magaslataira, és táplállak téged atyádnak, Jákobnak örökrészével. Bizony, az Úr szája szólt.

Lk 5,27-32

Ezek után kiment, és látott egy Lévi nevű vámost a vámnál ülni. Megszólította őt: „Kövess engem!” Erre az otthagyott mindent, fölkelt és követte őt. Lévi ezután nagy lakomát készített neki a házában. Nagy sereg vámos és még sokan mások is ültek velük az asztalnál. A farizeusok és az írástudók felháborodva megkérdezték a tanítványait: „Miért esztek és isztok a vámosokkal és bűnösökkel?” Jézus ezt válaszolta nekik: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket a bűnbánatra.”

Sokszor tapasztaljuk azt és panaszkodunk, hogy Isten nem hallgatja meg kérésünket, imádsá-gunkat, kétségbeesett kiáltásunkat. Pedig lehet, hogy csak arról van szó, hogy ő szent Fia által megszólított: „Kövess engem!”, mi pedig hallatlanra vettük, és a helyünkön maradtunk. Hiába várjuk hát, hogy Isten „lépjen”, előbb nekünk kell megtennünk a soron következő lépést: Krisztus nyomába szegődnünk. Ahogy a követésre való felszólítás visszhangtalan marad bennünk, elakad a fejlődésünk is: egy helyben toporgunk mindaddig, míg rá nem szánjuk magunkat, hogy kifogások keresése és alkudozás helyett elinduljunk oda, ahová Krisztus hív bennünket.

Ne gondoljuk, hogy csupán életünk egyetlen nagy eseményéről van szó. Jézus minden pillanatban elhalad mellettünk, és hív, hogy hagyjuk ott régi életünket és kövessük őt. Aki ezeket a kisebb hívásokat semmibe veszi, hogyan hallaná és hogyan valósíthatná meg a „nagy hívást”, hogyan remélhetné, hogy egykori nagy döntésében Jézus mellett hűségesen ki fog tartani? Ugyanakkor Jézus szemében senki sem reménytelen eset. Ahol mi botrányt és züllést látunk, ott ő reménykedik, hogy szava: „Kövess engem!” nem talál süket fülekre. És ha valaki elindul a követés útján, azt nem hagyja cserben, hanem mindaddig mutatja előtte az utat, míg az út végére jutva célba nem ér.

Urunk, segíts bennünket, hogy hívásodat meghallva készségesen kövessünk Téged, míg ez a követés egyre bensőbbé alakul és bensőségesebbé válik. Add, hogy ne a külső keretekkel törődjünk, hanem ugyanazon körülmények között vagy épp a folyamatos változásban nap mint nap megújítsuk odaadásunkat Irántad. Add, hogy a szeretet kinyilatkoztatására adott igenjeink ritmusában egyre mélyebbé váljék Hozzád való tartozásunk, s jelenléted mindjobban átjárja mindennapjainkat, amíg csak be nem tölti egész életünket.

Nagyböjti idő

Iz 58,1-9a

Kiálts teli torokkal, ne kíméld, hanem emeld fel hangodat, mint a harsona! Hirdesd népemnek az ő bűnét, és Jákob házának az ő vétkét! (…) Íme, böjtöléstek napján is találtok kedvtelést, és minden robotmunkásotokat hajszoljátok. Íme, perlekedés és civakodás között böjtöltök, ököllel lesújtva gonoszul. Ne úgy böjtöljetek, mint ma, hogy meghallgatást nyerjen a magasságban hangotok! Vajon ilyen a böjt, amely tetszik nekem, az a nap, amelyen az ember sanyargatja lelkét? Hogy lehajtja fejét, mint a káka, és zsákruhát meg hamut terít maga alá? Vajon ezt nevezed böjtnek, és az Úr előtt kedves napnak? Íme, ez az a böjt, amely tetszik nekem: oldd le a jogtalan bilincseket, oldozd meg az iga kötelékeit! Bocsásd szabadon az elnyomottakat, és minden igát törj össze! Íme, törd meg az éhezőnek kenyeredet, és a bujdosó szegényeket vidd be házadba! Ha mezítelent látsz, takard be, és testvéred elől ne zárkózz el! Akkor majd előtör, mint a hajnal, világosságod, és sebed gyorsan beheged; színed előtt halad igazságod, és az Úr dicsősége zárja soraidat. Akkor majd, ha szólítod, az Úr válaszol, ha kiáltasz, így szól: „Íme, itt vagyok!” Ha eltávolítod körödből az igát, az ujjal mutogatást és a hamis beszédet.

Mt 9,14-15

Akkor odajöttek hozzá János tanítványai, és megkérdezték: „Miért van az, hogy mi és a farizeusok gyakran böjtölünk, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek?” Jézus így felelt nekik: „Vajon gyászolhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Eljönnek azonban a napok, amikor elveszik tőlük a vőlegényt, akkor majd böjtölnek.”

A keresztény életből nem maradhat ki a böjt. Különösen akkor van meg az ideje, amikor annak emlékezetére készülünk, hogy a násznép köréből kiragadták a Vőlegényt: a Nagyböjt szent negyven napjában. De böjtölésünk nem önmagában értékes, hanem csak annyiban, amennyiben köze van Jézus Krisztushoz és az ő böjtjéhez. Csakis miatta, az ő kedvéért, rá figyelve kell böjtölnünk, és ugyanezért kell a böjtölést megszakítanunk. Tehát hogy böjtölésünk igazán keresztény, azaz krisztusi böjt-e, azon mérhetjük le, hogy hasonlít-e Jézus Krisztus böjtöléséhez, és közelebb visz-e hozzá magához, aki negyvennapos pusztai tartózkodása során megszentelte a böjtölést. 

A keresztény böjtölésnek mindenestül teológiainak, azaz Istennel kapcsolatban lévőnek kell lennie. Okában: Isten irántunk való szeretetének megtapasztalásából fakadjon, mely arra késztet, hogy vele legyünk és rá figyeljünk, testben-lélekben ráhangolódva az ő akaratára. Céljában: arra irányuljon, hogy testi, szellemi és lelki életünket megnyissuk a Szentlélek előtt, hogy ő töltsön el és működjék bennünk. Módjában: mindenekelőtt szívünket-lelkünket méregtelenítsük, és a rejtekben, szívünk pusztaságában akarjunk együtt lenni Istennel. S végül gyümölcsében: böjtölésünk akkor lehet krisztusi, ha az Úrral való bensőséges együttlét áldásai kiáradnak a körülöttünk élőkre is, ha ők is megérzik, hogy nem mi, hanem maga Isten vonzza őket általunk.

Segíts, Urunk, hogy böjtölésünk ne merüljön ki bizonyos külsőségek megtartásában, és ne is pusztán a fogyókúra egy újabban divatos formája legyen, hanem Irántad való hűséges szeretetünk fejeződjék ki benne. Add kegyelmedet, hogy ne magunkra, hanem Rád figyeljünk, és lelkünk pusztaságába kivonulva engedjük, hogy szívünkre beszéljen s átöleljen bennünket a Te szereteted. Segíts, hogy Téged szemlélve meglássuk az Atyát, helyesen lássuk önmagunkat és testvéreinket, s észrevegyük azt is, hogyan távolíthatjuk el az igát, melyet akarva-akaratlanul mások nyakába vetettünk.

Nagyböjti idő

MTörv 30,15-20

Nézd, eléd tártam ma az életet és a jót, de a halált és a rosszat is. Szeresd tehát az Urat, a te Istenedet, járj az ő útjain, tartsd meg parancsait, szertartásait és rendeleteit, akkor élni fogsz. Megsokasít és megáld téged azon a földön, amelyet elfoglalni indulsz. Ha azonban elfordul szíved, és nem engedelmeskedsz, hanem megtévedsz, más isteneket imádsz és szolgálsz, akkor – íme, ma előre megmondom neked – elpusztulsz, és rövid ideig laksz azon a földön, amelynek elfoglalására átkelsz a Jordánon. Tanúul hívom ma az eget és a földet, hogy elétek tártam az életet és a halált, az áldást és az átkot! Válaszd az életet, hogy élj te is, és utódaid is! Szeresd az Urat, a te Istenedet, engedelmeskedj szavának, ragaszkodj hozzá – hisz tőle függ életed és napjaid hosszúsága –, hogy sokáig lakhass azon a földön, amely felől megesküdött az Úr a te atyáidnak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak, hogy nekik adja.”

 

Lk 9,22-25

„Az Emberfiának sokat kell szenvednie, el kell, hogy vessék a vének, a papi fejedelmek és az írástudók, meg kell, hogy öljék, és harmadnapra föl kell támadnia.” Azután mindenkihez szólt:  „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét minden nap, és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; aki pedig elveszíti életét énértem, megmenti azt. Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, önmagát pedig elveszíti, vagy magára nézve kárt vall?

’Élet’ és ’halál’ fogalmai Jézus szájából nem biológiai állapotunkra vonatkoznak, hanem sokkal mélyebb valóságot jelölnek létezésünk mélyén. S amit ő ért az ’élet’ és ’halál’ szón, arra oda kell figyelnünk, mert Isten gondolatai valóságok, míg a mieink csak a valóságról alkotott fogalmak, halvány árnyképek, hasonlatok. Jézus számára a személy akkor és annyiban él, ha és amennyi-ben kapcsolatban van Istennel. A jó egészségnek örvendő, de erkölcsileg kettősségben élő emberen ezért sokkal inkább a halál uralkodik, mint a szenvedését elfogadó rákos betegen. Az élet és halál nem külső tényezők függvénye, hanem benső döntés kérdése. Az életet választani kell, úgy, hogy ragaszkodom Istenhez és az ő törvényeihez. Ez a mindennapok során gyakran kereszthordozásként jelenik meg, mert az élet szüntelen áldozatot követel. Azt az életet, melyet a világ bálványoz, el kell veszíteni ahhoz, hogy a másikat, az igazit megnyerhessük.

Önző énünk lázadozik az efféle apró meghalások ellen. Isten azonban segít: valahányszor engedi, hogy a magunkba vetett hitünk meginogjon, a személyiségünket körüllengő, saját magunk alkotta mítosz szappanbuborékként szétpukkadjon, s megmutatkozzék a mögötte lévő üresség, új és új lehetőséget ad, hogy felhagyjunk az álvalóság őrült hajszolásával, s a valódi életet válasszuk. Mert paradox módon csak az önmegtagadás vezethet el igazi önmagunk megtalálásához. A külső rétegeket le kell hántani és el kell vetni, hogy eljussunk szívünk közepébe, személyünk központjába, a békesség forrásához, ahol Isten lakik bennünk.

Ne engedd, Urunk, hogy beérjük a külső tatarozással, mely csak arra jó, hogy ideig-óráig eltakarja a belső szennyet és rothadást. Segíts, hogy az idei Nagyböjtben legyen bátorságunk alászállni szívünk mélységeibe, ahol valóságosan találkozhatunk Veled. Add, hogy ebből a találkozásból gyümölcsöző kereszthordozás fakadjon számunkra, s kezdetét vegye bennünk az új teremtés, vagyis belső átformálódásunk a Te képedre és hasonlatosságodra.

Hamvazószerda

Joel 2,12-18

„Térjetek hozzám teljes szívetekből, böjttel, sírással és jajgatással. Szaggassátok meg szíveteket, nem pedig ruhátokat, és térjetek meg az Úrhoz, a ti Istenetekhez, mert jóságos ő és irgalmas, türelmes és nagyirgalmú, és szánakozik a bajok felett.”                    

2Kor 5,20 – 6,2

(…) Krisztusért kérünk tehát benneteket, engesztelődjetek ki Istennel! (…) Mint munkatársak pedig intünk titeket, ne vegyétek hiába Isten kegyelmét. Mert ő mondja: „A nekem tetsző időben meghallgatlak, és az üdvösség napján megsegítlek téged.” Íme, most van a kellő idő, íme, most van az üdvösség napja!

Mt 6,1-6.16-18

(…) „Amikor tehát adakozol, ne kürtöltess magad előtt, ahogyan a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsőítsék őket az emberek. Bizony, mondom nektek: megkapták jutalmukat. Amikor te alamizsnát adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb, hogy a te adományod rejtve maradjon; Atyád, aki lát a rejtekben, megfizet majd neked. Mikor pedig imádkoztok, ne tegyetek úgy, mint a képmutatók, akik szeretnek a zsinagógákban és a terek sarkán állva imádkozni, hogy feltűnjenek az embereknek. Bizony, mondom nektek: megkapták jutalmukat. Te, amikor imádkozol, menj be a szobádba, zárd be az ajtódat, és így imádkozz Atyádhoz, aki a rejtekben van; akkor Atyád, aki lát a rejtekben, megfizet majd neked. Amikor böjtöltök, ne legyetek bús képűek, mint a képmutatók. Ők ugyanis elváltoztatják az arcukat, hogy böjtölésükkel feltűnjenek az emberek előtt. Bizony, mondom nektek: ők megkapták már jutalmukat. Te, amikor böjtölsz, kend meg a fejedet, az arcodat pedig mosd meg. Ne lássák az emberek, hogy böjtölsz, csak Atyád, aki a rejtekben van; és Atyád, aki lát a rejtekben, megfizet majd neked.”

A mai nappal ismét ránk köszöntött az alkalmas, szent idő, amely arra hivatott, hogy testünket-lelkünket az élő Isten szolgálatába fogja, az ő akaratának megismerésére és teljesítésére hangolja. A keresztény lét koncentrátuma ez a negyven nap: a megújulásra való felhívástól a Krisztussal együtt vállalt szenvedésen át a feltámadásig magába sűríti a Krisztus-követés valamennyi fázisát.

Az első lépés, hogy a világból érkező, olykor egészen vakító reflektorfények helyett Isten tekintetét keressük, aki a rejtekben is lát. Kicsiny, nem látványos, de konkrét és magunkon mindennap számon kérhető vállalásokat tegyünk, figyelembe véve, hogy testi-lelki adottságaink, körülményeink folytán mások a lehetőségeink, és persze teherbíró képességünk sem egyforma. A keresztény böjt nem testünk büntetése, sanyargatása, hanem szellemi-lelki Istenhez fordulásunk fizikai vetülete. Testünk a böjtöléssel vesz részt az Istenre figyelésben, és ez visszahat lelkünkre: érzékenyebbé tesz az Istentől érkező apró jelekre, indításokra. Az imádság, böjt és irgalmasság egymásból fakadjon, ne puszta külsőség, erőpróba, izzadságszagú erőlködés legyen, hanem új-fajta, bensőséges találkozás Istennel és testvéreinkkel. 

Urunk Jézus, ha komolyan vesszük az intő szót, hogy porból lettünk, s a porba térünk vissza, bizony egy kicsit megrendülünk. Nem könnyű szembesülnünk azzal, hogy terveinkről, álmainkról, mindarról, amiért nap mint nap fáradozunk, kimondatik, hogy velünk együtt az enyészeté lesz. Add, hogy az előttünk álló negyven napban megtanuljunk leszámolni illúzióinkkal és légvárainkkal, s elfogadjuk, hogy nem is kell másnak lennünk, mint pornak: Isten kezében, az ő Leheletével ez a por megtelik élettel, és abba a dicsőségbe emeltetik, mely a Te osztályrészed az Atya jobbján.

Évközi 6. hét

Jak 1,12-18

Boldog az a férfi, aki a kísértést kiállja, mert ha hűnek találják, elnyeri az élet koronáját, amelyet Isten az őt szeretőknek megígért. Senki se mondja, amikor kísértést szenved, hogy „Isten kísért”, mert Istent nem lehet rosszra kísérteni, és ő sem kísért senkit. Mindenkit, aki kísértésbe esik, a saját kívánsága vezeti félre és csábítja a rosszra. A kívánság pedig, mihelyt megfogant, bűnt szül, a bűn pedig, ha elkövetik, halált okoz. Ne tévedjetek tehát, szeretett testvéreim! Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától származik, akinél nincs változás, sem árnyéka a változandóságnak. Szabad akaratból nemzett minket az igazság igéjével, hogy mintegy zsengéje legyünk az ő teremtésének.

Mk 8,14-21

Közben elfelejtettek kenyeret vinni, és egy kenyérnél több nem volt náluk a hajóban. Ekkor így intette őket: „Vigyázzatok, óvakodjatok a farizeusok kovászától és Heródes kovászától.” Azok pedig tanakodtak egymás közt, arra gondolva, hogy: „Nincsen kenyerünk.” Jézus észrevette ezt, és azt mondta nekik: „Miért tanakodtok azon, hogy nincsen kenyeretek? Még mindig nem tudjátok és nem értitek a dolgot? Még mindig el van vakulva a szívetek? Van szemetek, és nem láttok? Van fületek, és nem hallotok? Nem emlékeztek arra, hogy amikor az öt kenyeret ötezernek megtörtem, hány tele kosár hulladékot szedtetek fel?” Azt felelték neki: „Tizenkettőt.” „És amikor a hét kenyeret négyezernek, hány kosár maradékot szedtetek össze?” Azt felelték neki: „Hetet.” Erre így szólt hozzájuk: „Miért van tehát az, hogy mégsem értitek?”

Mintha valami átok ülne rajtunk, hogy a megpróbáltatás lehetőségét sem használjuk ki, és a szemünk láttára történő csodából sem vonjuk le egyszer s mindenkorra a boldogító következtetést.

Minden szenvedés próbatétel. Anélkül, hogy energiáink javát arra fordítanánk, hogy megkeressük, ki a felelős érte, vagy hogy magunkat sajnáljuk, rögtön a mennyei Atyára kellene gondolnunk, akitől csak jó és tökéletes ajándék jön felénk. A rosszban, a fájdalomban, a lelki szenvedésben tudatosítanunk kell, hogy Atyánk nem azt akarja, hogy elessünk, elpusztuljunk, megaláztassunk, hanem hogy őt megdicsőítsük, s ezáltal előrehaladjunk az üdvösség útján. Abban a pillanatban lesz a szenvedésből megváltó kereszt, ahogy kimondjuk Jézus szavát: „Legyen meg a te akaratod.” Ezzel nem a rosszhoz adtuk a beleegyezésünket, hanem a rossz mélyén az Atya által nekünk készített, még láthatatlan jóra mondtunk igent. Egyedül a kereszt vállalása és magunkra vétele jelentheti a sátáni csapda elkerülését. Minden egyéb megoldási kísérlet kudarcra van ítélve. Ezért ne megváltoztatni akarjuk a Miatyánk két évezredes szövegét, hanem értsük jól: A „Ne vígy minket kísértésbe!” nem azt jelenti, hogy Isten esetleg rosszra kísérthetne minket – hiszen ő nem kísért és nem is kísérthető –, hanem azt fejezi ki, hogy tudatába vagyunk gyengeségünknek, mely miatt Isten kegyelme nélkül az isteni próbatétel ördögi kísértéssé válhat számunkra. 

Urunk Jézus, hálát adunk Neked, hogy annyiszor megmentettél minket a testi-lelki haláltól, annyiszor gondoskodtál számunkra táplálékról, hogy éhen ne vesszünk, annyiszor megmutattad csodáidat gyógyításunkra és megerősítésünkre! Kérjük kegyelmedet, hogy amikor kísértésben, próbatételben van részünk, egy pillanatra se kételkedjünk abban, hogy Te velünk vagy, és akármi is történik velünk, azt üdvösségünkre akarod fordítani. Segíts, hogy a próbatételek ne kikezdjék, hanem egyre jobban megerősítsék Beléd vetett bizalmunkat, Irántad való hálánkat és szeretetünket.

Évközi 6. hét

Jak 1,1-11

Jakab, Istennek és az Úr Jézus Krisztusnak szolgája üdvözletét küldi a szórványban élő tizenkét nemzetségnek! Mindig örömnek tartsátok, testvéreim, ha különféle kísértésbe estek, hiszen tudjátok, hogy a hitetek megpróbálása béketűrést szerez. A béketűrés pedig tökéletességre viszi a tetteket, hogy minden fogyatkozás nélkül tökéletesek és feddhetetlenek legyetek. Ha pedig valaki közületek szűkölködik bölcsességben, kérje azt Istentől, aki mindenkinek bőven ad, szemrehányás nélkül meg fogja adni neki. De ne kételkedve, hanem hittel kérje, mert aki kételkedik, hasonló a tenger hullámához, amelyet a szél fölver, és ide-oda hajszol. Az ilyen ember ne gondolja, hogy kap valamit az Úrtól. Minden útján állhatatlan a kettős lelkű ember. A szegény sorsú testvér azzal dicsekedjék, hogy felemelték, a gazdag viszont azzal, hogy megalázták, mert el fog tűnni, mint a fű virága. Fölkelt ugyanis a nap perzselő hevével, kiszárította a füvet, lehullott a virága, s tönkrement a színpompája; így fog a gazdag is elhervadni az ő útján.

Mk 8,11-13

Mikor kiszállt, a farizeusok elkezdtek vele vitatkozni, és kísértették őt, égi jelet kérve tőle. Ekkor lelke mélyéből felsóhajtott és azt mondta: „Miért kér jelet ez a nemzedék? Bizony, mondom nektek: nem kap jelet ez a nemzedék.” Azután otthagyta őket, ismét a hajóba szállt, és átkelt a túlsó partra.

Senki sem tudhatja magáról, hogy állhatatos marad e. Lehet erre törekedni, el lehet határozni, de az állhatatosság csak egy teljes emberi élet története folyamán és próbatételek hosszú során át születik meg, bontakozik ki és válik szilárddá. Valójában ez az az erény, emberi minőség, amely a keresztény ember számára az üdvösség szinte látható ígérete. Nem is lehet nagyobbat, többet kívánni szentségi házasságra készülőknek, újonnan szentelt papoknak, örökfogadalmat tevő szerzeteseknek, de legfőképpen a frissen megtérteknek, mint a végső állhatatosság kegyelmét. Ez a kegyelem feltételezi az ember együttműködését is. Nem annyira állhatatosságra kell törekedni, mint inkább Jézusra figyelni.

Így nemcsak a külső-belső szorongattatások idején tudunk hűségesek maradni, de a ravaszabb próbatételek idején is. A rangra, hírnévre, gazdagságra, testi gyönyörökre irányuló különféle csábításoknak, a világ előbb szinte észrevétlen, majd egyre vadabb vonzásának mind nehezebb ellenállni. Nem is sikerülhet másként, csak úgy, ha egy másfajta vonzásban élünk, ha engedjük, hogy elbűvöljön, magához láncoljon az Úr Jézus. Ha szenvedélyes bizalommal kapaszkodunk az Úrba, ha őszinte bűnbevallással újra meg újra kérjük és elfogadjuk az Úr Jézus vérén szerzett bűnbocsánatot, és szüntelen újrakezdésben élünk.

Urunk, Jézus Krisztus, aki Isten és ember vagy egy személyben, aki nem csalatkozhatsz és meg nem csalsz, aki feltámadtál a holtak közül, és végtelen szeretetedben örök életet készítesz számunkra! Állj mellettünk kegyelmeddel, és segíts, hogy amikor vihar tombol körülöttünk, ne a hullámokat figyeljük, mert akkor mindjárt merülni kezdünk, mint Péter, hanem szüntelenül Rád függesszük tekintetünket, és akkor akadály nélkül mehetünk Feléd a vízen.

Évközi 6. vasárnap

Sir 15,15-20

Adta még ezenfelül parancsait és törvényeit. Ha meg akarod tartani a parancsokat, azok megtartanak téged, ha állandóan gyakorlod a hűséget, amely előtte kedves. Vizet és tüzet helyezett eléd, amelyiket akarod, az után nyújtsd ki kezedet! Élet és halál, jó és rossz van az ember előtt, s azt kapja, ami kedvére van. Mert nagy az Isten bölcsessége, erős a hatalma, és lát mindent szüntelen. Az Úr szemei vannak azokon, akik félik őt, és számon tartja az ember minden cselekedetét.

1Kor 2,6-10

Bölcsességet pedig a tökéletesek közt hirdetünk, de nem ennek a világnak bölcsességét, sem ennek a világnak pusztulásra ítélt fejedelmeiét; hanem Istennek titokzatos, elrejtett bölcsességét hirdetjük, amelyet Isten öröktől fogva előre elrendelt a mi dicsőségünkre. Ezt senki sem ismerte fel ennek a világnak a fejedelmei közül, mert ha felismerték volna, sohasem feszítették volna keresztre a dicsőség Urát. Hanem amint írva van: „Amit szem nem látott, fül nem hallott, ami az ember szívébe föl nem hatolt, azt készítette Isten azoknak, akik szeretik őt.” Nekünk azonban kinyilatkoztatta Isten a Lélek által; mert a Lélek mindent kikutat, még az Isten mélységeit is.

Mt 5,17-37

Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy visszavonjam a törvényt vagy a prófétákat; nem azért jöttem, hogy megszüntessem, hanem hogy beteljesítsem. Mert bizony, mondom nektek: amíg el nem múlik az ég és a föld, egy ióta vagy egy vesszőcske sem marad el a törvényből, amíg minden be nem teljesedik. Aki tehát egyet is elhagy e legkisebb parancsok közül és úgy tanítja az embereket, azt a legkisebbnek fogják hívni a mennyek országában; aki pedig megteszi és tanítja, azt nagynak fogják hívni a mennyek országában. Mert mondom nektek: ha a ti igazságtok nem múlja felül az írástudókét és farizeusokét, semmiképp sem mentek be a mennyek országába. (…)

Hogy kell értenünk Szent Pál szavait a mai Szentleckében? Hogyan lehet kinyilatkoztatott tudásunk arról, amit sem érzékszerveink, sem értelmünk fel nem foghat? Úgy, mint anyja méhében a magzat Keresztelőnek, amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését. Úgy, mint a csecsemőnek arról, hogy szeretve van. Így vagyunk mi is keresztségünk óta a Szentlélekkel. Természetesen az isteni kinyilatkoztatásnak van egy próféták által adott hallható, Jézus Krisztusban, az Isten Fiában láthatóvá, tapinthatóvá testesült és értelemmel megragadható része, de mélységei Isten szentháromságos belső életére nyílnak, ezért azokat nem tárhatja fel más, csak Isten Szentlelke. Nem szóban és gondolatban csupán, hanem úgy, hogy részt ad nekünk ebből a titokzatos belső életből. Ő ismeri Isten mélységeit, s ezek a mélységek határtalanok és kimeríthetetlenek. 

Mindnyájan beletekinthetünk és alámerülhetünk e mélységekbe, ha bűneinkkel meg nem szakítjuk lelkünkben a kegyelmi életet. Kevés az értelmi belátás, a sok év teológia... Az idős falusi néni hite viszont elegendő, mert szentül él. A vértanúk lelkületével tart ki férje szeretetében, aki elhagyta őt, hősiesen, szó nélkül viseli a testi-lelki szenvedéseket, éli Krisztus tanítását, követve őt a keresztúton. Hiszen a mi Urunk nem csupán tanítást adott, hanem az új és végső kinyilatkoztatáshoz méltó életre is el akar vezetni, amikor a bűnökkel való radikális szakításra és a törvény bensőségesítésére szólít fel, a Tízparancsot egyetlen parancsban összefoglalva: „Új parancsot adok nektek: szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket!” 

Urunk, Jézus Krisztus Általad születtünk meg az örök életre, csak Általad tudunk hinni, Veled tudunk kiáltani az Atyának evilági reményeinken túli reménykedéssel: „Abba!”, s Benned tudunk szeretni igaz, el nem múló szeretettel. Add meg, kérünk, kegyelmesen, hogy soha el ne szakadjunk Tőled, sőt egyre jobban Benned legyünk, mindjobban szívünkbe fogadva belső, szentháromságos életed értelemmel fel nem fogható, túlcsorduló gazdagságát.