Húsvét 2. hete

ApCsel 5,34-42

(…) „Ennélfogva én most is azt mondom nektek: hagyjátok magukra ezeket az embereket és engedjétek el őket, mert ha ez a terv vagy mű emberektől van, elenyészik. Ha azonban Istentől van, nem ronthatjátok le, nehogy az történjék, hogy Isten ellen hadakoztok.” (…)

Jn 6,1-15

Mindezek után Jézus Galilea, azaz Tibériás tengerén túlra ment. Nagy sokaság követte őt, mert látták a jeleket, amelyeket a betegeken művelt. Jézus fölment a hegyre, és leült ott tanítványaival. Közel volt a Húsvét, a zsidók ünnepe. Amikor Jézus fölemelte szemét és látta, hogy nagy sokaság közeledik hozzá, megkérdezte Fülöptől: „Honnan veszünk kenyeret, hogy ehessenek?” Ezt pedig azért mondta, hogy próbára tegye őt, mert ő maga tudta, mit akar tenni. Fülöp azt felelte neki: „Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy mindegyiknek csak valami kevés jusson.” A tanítványok egyike, András, Simon Péter testvére így szólt: „Van itt egy fiú, akinek van öt árpakenyere és két hala. De mi ez ennyinek?” Jézus erre azt mondta: „Telepítsétek le az embereket!” Sok fű volt azon a helyen. Letelepedtek tehát a férfiak, szám szerint mintegy ötezren. Jézus pedig fogta a kenyereket, hálát adott, és szétosztotta a letelepülteknek. Ugyanígy a halakból is adott, amennyit akartak. Miután jóllaktak, azt mondta tanítványainak: „Szedjétek föl a megmaradt darabokat, hogy semmi el ne vesszen!” Összeszedték tehát, és az öt árpakenyér darabjaiból, ami megmaradt az étkezők után, tizenkét kosarat töltöttek meg. Az emberek pedig, látva a jelet, amelyet művelt, azt mondták: „Bizonyára ez az a próféta, aki eljön a világra!” Amikor Jézus észrevette, hogy arra készülnek, hogy megragadják és királlyá tegyék, ismét visszavonult a hegyre, egészen egyedül.

Tegnapi elmélkedésünk fényében a mai Evangéliumot is egy magasabb szinten, Pünkösd világosságában kell újraolvasnunk és értelmeznünk. A kenyérszaporítás története Húsvét és Pünkösd előtti esemény – megtörtént, elmúlt. Jézus földi testével nincs többé közöttünk, hogy kezét kinyújtva hálát adjon, s a kenyeret és a halat szétossza az emberek között. De nem is azokra a mozzanatokra kell figyelnünk, amelyek soha vissza nem hozhatók, hanem azokra, amelyek örök jelentéssel bírnak. Hiszen a kenyérszaporítás csodája, akárcsak a pusztabeli manna, előképe egy nagyobb, isteni valóságnak.

A kenyér arra a kenyérre utal, melyet Jézus az utolsó vacsorán önmaga testeként osztott ki tanítványainak. Ezt erősíti a mozdulat azonossága és az „eucharisztészasz” (hálát adott) ige használata. A pap kezéből ma is százakhoz, ezrekhez jut el ez a kenyér, és táplálja bennük az isteni életet. A hal pedig a korabeli zsidó ember számára a végidőket jelenti (erre utal az apostoloknak adott ígéret is: „Emberek halászává teszlek titeket”). Vagyis Jézus nagy erővel meghirdeti, hogy vele elkezdődik a végső korszak: Isten utolsó és végső üzenetét közli az emberrel, és máris ő maga, Isten van jelen az ő népe számára.

Urunk Jézus, ha mi is úgy rá tudnánk hagyatkozni az Atya gondviselő szeretetére, mint ahogy Te ráhagyatkoztál, s úgy adnánk hálát, és kezdenénk szétosztani, amink van, a kenyérszaporítás csodája ma is megismétlődne, mint ahogy meg is ismétlődik az Istennek átadott életű emberek keze által. De Te elsősorban nem arra a kenyérre irányítod figyelmünket, amely csupán halandó életünk fenntartására szolgál, hanem az igazi, szellemi Kenyérre, mely az örök élet záloga bennünk. Szítsd fel bennünk a vágyat az után az örök lakoma után, melyet készítesz nekünk, s használj fel minket is, hogy áldásodat továbbadva tápláljuk azokat, akiknek lelke Rád éhezik.

Húsvét 2. hete

ApCsel 5,27-33

Majd odahozták és a főtanács elé állították őket. A főpap a szemükre vetette: „Parancsban hagytuk meg nektek, hogy ne tanítsatok az ő nevében, s lám, ti betöltöttétek Jeruzsálemet tanításotokkal, és ránk akarjátok hárítani annak az embernek a vérét.” Erre Péter és az apostolok azt felelték: „Inkább kell engedelmeskednünk Istennek, mint az embereknek. Atyáink Istene feltámasztotta Jézust, akit ti a fára függesztve megöltetek. Isten fejedelemmé és üdvözítővé emelte őt jobbjával, hogy bűnbánatot és bűnbocsánatot adjon Izraelnek. Ezeknek a dolgoknak tanúi vagyunk, mi és a Szentlélek, akit Isten megadott mindazoknak, akik engedelmeskednek neki.” Mikor ezt hallották, feldühödtek, és arra gondoltak, hogy megölik őket.

Jn 3,31-36

„Aki felülről jön, fölötte van mindenkinek. Aki a földről való, az földi, és a földről beszél. Aki a mennyből jön, feljebb való mindenkinél. Arról tanúskodik, amit látott és hallott, de a tanúságát senki sem fogadja el. Aki elfogadja tanúságát, az igazolja, hogy Isten igazmondó. Mert akit Isten küldött, az az Isten igéit mondja, ő ugyanis a Lelket nem mértékkel adja. Az Atya szereti a Fiút, és mindent az ő kezébe adott. Aki a Fiúban hisz, annak örök élete van, aki pedig nem hisz a Fiúban, nem látja meg az életet, hanem Isten haragja marad rajta.”

Istengyermeki életünk Pünkösdkor kezdődött, amikor is Isten nem szűkösen, hanem túláradó bőséggel ajándékozta nekünk Szentlelkét, aki az ő legbensőbb életébe vont be bennünket. Ezért a keresztény hit nem egy bizonyos tanítással való értelmi-érzelmi azonosulás, hanem élet, amely túlmutat a földi lét keretein. Nekünk nem a földön járó Jézus nyomába kell szegődnünk, mint az apostoloknak; nem kereszthalálában kell felismernünk, hogy ő valóban Isten Fia, mint ahogy a római századosnak; de még csak nem is feltámadásában kell őt Úrnak és Istennek vallanunk, mint Szent Tamásnak. Számunkra minden Pünkösddel, a Szentlélek kiáradásával kezdődött a keresztségben, amikor Krisztus élete betöltött bennünket, s a hit által egyre jobban kibontakozik bennünk.

Tanúságtételünknek innen kell forrásoznia. Tanúskodni Jézusról nem azt jelenti, hogy elmondjuk a történetét, nem is csupán azt, hogy Megváltónknak valljuk meg őt még csak nem is azt, hogy hirdetjük az ő tetteit és tanítását, hanem végső soron azt, hogy ugyanazt az életet éljük, amit ő: az ő istengyermeki életét a magunk körülményei között. A „mi és a Szentlélek” kifejezés így egészen más értelemben tűnik fel előttünk: azt jelenti, hogy rajtunk keresztül a Szentlélek tanúskodik, s az ő erejével az Atyához vonzhatjuk embertársainkat, miként Jézus tette.

Urunk Jézus, add, hogy mind jobban Hozzád hasonuljunk, s ez a Veled való azonosulás alakítsa át egész életünket. Segíts, hogy ne körülményeink megváltozásától várjuk, hogy jobbak, szentebbek legyünk, hanem attól, hogy Te fokozatosan átalakítod benső világunkat, viszonyunkat elsősorban Istenhez, majd magunkhoz, embertársainkhoz és a dolgokhoz is. Nem kérjük azt a kiváltságot, hogy külsőleg is megjelenjenek testünkön a Te sebhelyeid, mint a kiválasztott stigmatizáltakon, de kérjük, fogadd el sebzettségeinket, külső-belső szenvedésünket, hogy azok a Te szenvedéseddel egyesítve megváltó művednek részévé legyenek a világ életéért.

Húsvét 2. hete

ApCsel 5,17-26

Felállt ekkor a főpap, és mindnyájan, akik vele tartottak – vagyis a szadduceusok pártja –, elteltek irigységgel. Elfogták az apostolokat, és a nyilvános börtönbe vetették őket. Az Úr angyala azonban éjjel kinyitotta a börtön ajtaját, kivezette őket, és azt mondta: „Menjetek, álljatok ki és hirdessétek a templomban a népnek a tanítást az örök életről.” Miután ezt hallották, virradatkor bementek a templomba és tanítottak. Mikor megérkezett a főpap és akik vele voltak, összehívták a főtanácsot, vagyis Izrael fiainak összes vénjét, és elküldtek a börtönbe, hogy elővezessék őket. De amikor a szolgák odaértek és kinyitották a tömlöcöt, nem találták ott őket. Visszatértek tehát és jelentették: „A börtönt egész gondosan bezárva találtuk ugyan, az őrök is ott álltak az ajtók előtt, de amikor benyitottunk, senkit sem találtunk ott.” E szavak hallatára a templomőrség parancsnoka és a főpapok megdöbbentek azon, ami történt. Ekkor beállított valaki, és hírül hozta nekik: „Íme a férfiak, akiket börtönbe vetettetek, a templomban állnak és tanítják a népet.” Erre a parancsnok elment a szolgákkal, és erőszak alkalmazása nélkül elhozta őket, mert féltek a néptől, hogy megkövezi őket.

Jn 3,16-21

„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte Isten a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítélet alá esett, mert nem hitt az Isten egyszülött Fia nevében. Az ítélet pedig ez: a világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mivel cselekedeteik gonoszak voltak. (…)”

Az „örök élet” kifejezés nem végtelen hosszú időtartamot jelöl, hanem a földihez képest más minőségű, isteni életet. Ahogy van növényi, állati és emberi élet itt a földön, úgy van egy másfajta élet, amely azok osztályrésze, akik hisznek Jézus Krisztusban, az Atya küldöttében. Ez az élet, mivel Isten élete bennünk, nincs alávetve a növény, az állat és az ember evilági léte törvényeinek. A Szentlélek élete ez bennünk, aki Jézus Krisztus fiúságában részesít, s így az Atya gyermekeivé tesz minket. Ez az istengyermeki élet, amely már itt a földön megkezdődött bennünk, átnyúlik a halálon túlra – hiszen istenfiúságunk szintjén nem halunk meg –, és tart az örökkévalóságon át,.

Akiben ez az élet munkál, annak nem kell tartania az ítélettől sem. A hit által már átment az ítéleten, és Isten gyermekeinek a biológiai élethez képest egészen más minőségű életét éli. A testi halálnak semmiféle hatalma nincs ezen az életen. A halállal csak ez a földi élet zárul le, amely születésünk pillanatától kezdve a megsemmisülés felé tartott. Ennek az életnek folyamán azonban megismertük Jézus Krisztust, és a hit által új életet nyertünk benne, amely az idők végén majd teljes dicsőségében kinyilvánul az egész világ előtt.

Urunk, Jézus Krisztus! Dicsőítünk Téged Atyáddal együtt, aki úgy szerette a világot, hogy Téged adott nekünk, hogy aki Benned hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen; és Szentlelkeddel, akit azért küldtél el nekünk, hogy létezésünk legmélyét átalakítva képessé tegyen minket örök, szentháromságos életed befogadására.

Húsvét 2. hete

ApCsel 4,32-37

A hívek sokaságának pedig egy volt a szíve-lelke. Egyikük sem mondott semmit sem a magáénak a birtokából, hanem mindenük közös volt. Az apostolok pedig nagy erővel tettek tanúságot Urunknak, Jézus Krisztusnak feltámadásáról; és bőséges volt a kegyelem mindnyájukban. Nem is volt közöttük senki szűkölködő, mert mindazok, akiknek földje vagy háza volt, eladták, s az eladott dolgok árát elhozták, és az apostolok lábához tették. Mindenkinek annyit osztottak ki, amennyire kinek-kinek szüksége volt. Így József, a ciprusi származású levita, aki az apostoloktól a Barnabás melléknevet kapta – ennek jelentése: Vigasztalás fia –, mivel szántóföldje volt, eladta azt, az árát pedig elhozta, és letette az apostolok lábához.

Jn 3,7b-15

„Ne csodálkozz, hogy azt mondtam neked: szükséges újra születnetek. A szél ott fúj, ahol akar. Hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hová megy. Így van mindaz, aki a Lélektől született.” Nikodémus megkérdezte: „De miképpen lehetséges mindez?” Jézus azt felelte neki: „Te Izrael tanítója vagy, és nem érted ezeket? Bizony, bizony mondom neked, hogy amit tudunk, azt mondjuk el, és amit láttunk, arról tanúskodunk, de a mi tanúságunkat nem fogadjátok el. Ha földi dolgokról szóltam nektek és nem hiszitek, hogyan fogjátok majd elhinni, ha a mennyei dolgokról beszélek nektek? Senki sem ment föl a mennybe, csak az, aki a mennyből jött le: az Emberfia. Ahogyan Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy kell majd az Emberfiának is fölemeltetnie, hogy mindannak, aki hisz, örök élete legyen őbenne.”

Amiről a mai Szentleckében olvasunk, az a feltámadott Jézus legnagyobb csodája a történelemben, amely a mélyben már megvalósult, de a felszínen még az Egyházon belül is csak néhány kivételes pillanatban válik láthatóvá. Az eredeti bűn olyan hasadást támasztott ember és ember között, hogy a szívek és lelkek igazi egységét csak Jézus Krisztus, az Isten Fia volt képes visszaállítani kereszthalála által, amelynek gyümölcse a Szentlélek kiáradása, az újjászületés a keresztség szentségében. Ez a fajta, az egyazon belső isteni élet szerinti egység ugyanis emberi erőfeszítéssel elérhetetlen, viszont a keresztség által már létrejött ott, ahol mindegyikünk legegyénibb, legszemélyesebb élete ered. Hatékonnyá azonban csak akkor válhat, ha felismerjük és vállaljuk. Nekünk, keresztényeknek tehát nem az a feladatunk, hogy létrehozzuk az Egyház egységét, mert azt a Szentlélek a mélyben már megvalósította, hanem hogy vállaljuk ezt az egységet, és felszínre hozzuk az élet minden területén.

Ezek után nem nehéz megjósolni, hiszen a mélyben már megvalósult, hogy mi lesz az Egyház jövője: csakis az, ami a jeruzsálemi közösségben a kezdetekkor már megmutatkozott. A jeruzsálemi ősegyház azért örök példakép előttünk, mert tagjai mindenekelőtt Istenben, az élet ősforrásában kapcsolódtak össze, s ez a köztük lévő egység ragyogott fel mindennapjaikban: az értelem, az akarat, az erkölcs és az érzület világában, sőt még az anyagi javak megosztásában is.

Urunk Jézus, légy közöttünk, és ösztönözz Szentlelkeddel, hogy a folyamatos megtérés fáradságos, de békét adó erőfeszítésével a felszínre hozzuk a köztünk lévő egységet, hogy ezáltal hitelesen tanúskodhassunk Rólad, s így elhiggye a világ, hogy valóban az Atya küldött Téged.

Húsvét 2. hete

ApCsel 4,23-31

Péter és János elbocsátásuk után övéikhez mentek, és hírül vitték nekik, hogy mi mindent mondtak nekik a főpapok és a vének. Mikor azok meghallották ezt, egy szívvel-lélekkel így fohászkodtak Istenhez: ,,Urunk, te vagy az, aki alkottad az eget és a földet, a tengert és mindent, ami bennük van, aki Dávidnak, a mi atyánknak, a te szolgádnak szájával, a Szentlélek által azt mondtad: »Miért acsarkodnak a nemzetek s terveznek hiúságokat a népek? A föld királyai felkeltek, egybegyűltek mind a fejedelmek az Úr ellen s az ő Fölkentje ellen«. Mert valóban egybegyűltek ebben a városban a te szent Fiad, Jézus ellen, akit fölkentél: Heródes és Poncius Pilátus a pogányokkal és Izrael népeivel, hogy végrehajtsák, amiről kezed és akaratod elhatározta, hogy megtörténjék. Most tehát, Urunk, tekints fenyegetéseikre, s add meg szolgáidnak, hogy teljes bizodalommal hirdessék igédet. Te pedig nyújtsd ki kezedet gyógyításokra, hogy jelek és csodák történjenek szent Fiadnak, Jézusnak neve által.” Miután így imádkoztak, megremegett a hely, ahol egybegyűltek. Mindnyájan beteltek Szentlélekkel, s bátran hirdették Isten igéjét.

Jn 3,1-8

(...) Jézus ezt felelte Nikodémusnak: ,,Bizony, bizony mondom neked: ha valaki újra nem születik, nem láthatja meg Isten országát.” Nikodémus megkérdezte: ,,Hogyan születhet meg az ember, ha már vén? Csak nem mehet be ismét anyja méhébe, hogy megszülessék?” Jézus azt válaszolta: ,,Bizony, bizony mondom neked: ha valaki nem születik vízből és Szentlélekből, nem mehet be Isten országába. Ami a testből született, az test, és ami a lélekből született, az lélek. Ne csodálkozz, hogy azt mondtam neked: szükséges újra születnetek. A szél ott fúj, ahol akar. Hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hová megy. Így van mindaz, aki a Lélektől született.”

Péter és János által a Szentlélek ma a hiteles keresztény szemlélődésre és az ebből fakadó imádságra tanít bennünket. Négy összetevője van ennek a hiteles szemlélődésnek, s így a keresztény imának és életnek is. A keresztény szemlélődés nem okok után kutat, hanem a hit figyelő szemével egységben látja ezt a négy elemet: azt a valóság, amelyet mi magunk tapasztalunk; a teremtés isteni tényét; az ószövetségi kinyilatkoztatást és a mi Urunk, Jézus Krisztust, a Feltámadottat. Ez a négy elem úgy kapcsolódik össze, hogy mindazt, ami történik velünk, Isten kinyilatkoztatásának fényénél értelmezzük. A kinyilatkoztatás első igazsága pedig a teremtés, vagyis az, hogy létezésünk mindenestől a teremtő Istennek köszönhető, aki a nemlétezésből hívott elő és tart fenn bennünket. Az ószövetségi kinyilatkoztatás azért lényeges, mert Isten választott népének adott üzenete keresztény létünkre is érvényes, végső értelmét pedig éppen Jézus Krisztus halálának és feltámadásának fényében nyeri el, hiszen Jézus az a kulcs, amely az Ószövetség zárját megnyitja értelmünk előtt, s akiben beteljesedik mindaz, amit Isten Izraelnek megígért.

Az az imádság, amelyben ez a négy elem együtt található, mindenekelőtt az Egyház zsolozsmája. Benne a zsoltárok az Ószövetségben adott isteni kinyilatkoztatást foglalják össze imádság formájában, és már a Jézus Krisztusban nyert beteljesedés fényében. A teremtés titkát pedig nem csupán a zsolozsma zsoltárai és himnuszai idézik fel, hanem mély értelműen utal rá a zsolozsmázás maga, amely átszövi a nappalt és az éjszakát, s ezzel az idő egészét, valamint cselekedeteinket, életünk minden eseményét a teremtő Istennel hozza kapcsolatba.

Taníts meg, Urunk, minket úgy imádkozni, hogy Benned szemléljük és ítéljük meg saját helyzetünket és a világ dolgait, s add ajkunkra a zsoltárok szavait, melyek egyszerre születtek az emberi szív keresetlen őszinteségéből és a Szentlélek ihletéséből.

Húsvét 2. vasárnapja

ApCsel 4,32-35

A hívek sokaságának pedig egy volt a szíve-lelke. Egyikük sem mondott semmit sem a magáénak a birtokából, hanem mindenük közös volt. Az apostolok pedig nagy erővel tettek tanúságot Urunknak, Jézus Krisztusnak feltámadásáról; és bőséges volt a kegyelem mindnyájukban. Nem is volt közöttük senki szűkölködő, mert mindazok, akiknek földje vagy háza volt, eladták, s az eladott dolgok árát elhozták, és az apostolok lábához tették. Mindenkinek annyit osztottak ki, amennyire kinek-kinek szüksége volt.

1Jn 5,1-6

Mindaz, aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, Istentől született. És mindaz, aki szereti azt, aki szült, szereti azt is, aki tőle született. Arról ismerjük meg, hogy szeretjük Isten szülötteit, ha Istent szeretjük, és parancsait teljesítjük. Mert az az Isten szeretete, hogy parancsait megtartjuk; és az ő parancsai nem nehezek. Mert minden, ami Istentől született, legyőzi a világot. Ez az a győzelem, amely legyőzi a világot: a mi hitünk. Ki más győzi le a világot, mint aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia? Ő az, aki víz és vér által jött, Jézus Krisztus. Nem csupán víz által, hanem víz és vér által. És a Lélek az, aki tanúskodik arról, hogy a Lélek igazság.

Jn 20,19-31

(…) Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványai, és Tamás is velük volt. Jézus eljött a zárt ajtón át, megállt középen, és így szólt: „Békesség nektek!” Azután azt mondta Tamásnak: „Tedd ide ujjadat és nézd a kezeimet; nyújtsd ki kezedet és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás azt felelte: „Én Uram és én Istenem!” Jézus erre azt mondta neki: „Mivel láttál engem, hittél. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hittek.” (…)

A víz és a vér csak a Lélek tanúskodása által lehet Jézus Krisztus eljövetelének eszközévé. Amikor Jézus megkeresztelkedett a Jordán vizében, mikor alámerült bűneink tengerébe, végső nyomorúságunkban is vállalva bennünket, a Lélek lebegett fölötte, és tanúskodott róla, hogy ő az Isten egyszülött Fia, aki e világba jött. Amikor a kereszten szent vérét ontotta, s meghalván átadta Lelkét a kereszt alatt álló Máriának és Jánosnak, ugyancsak a Lélek tanúskodott róla, s elővételezve már itt megtörtént a pünkösdi esemény és az Egyház születése. Figyeljünk fel arra is, hogy amikor a katona lándzsája megnyitotta oldalát, „onnan vér és víz folyt ki.” Annak, aki ezt látta – a szeretett tanítványnak – azért igaz a tanúsága, mert a pünkösdi Lélek elnyerése után a Szentlélek tárta fel előtte és rajta keresztül előttünk is Krisztus halálának értelmét: Isten egyszülött Fia a mi üdvösségünkért halt meg, annyira valós halállal, hogy oldalából vér és víz (vérsavó) folyt ki.

A víz, a vér és a Lélek hármas tanúságában felvázolódik a beavatás szentségeinek valósága. A keresztség vizében a Lélek cselekvő tanúsága által eljött hozzánk Jézus Krisztus, és isteni természetéből részesített minket. A szentmise konszekrációjában újra csak a Lélek által válik a kenyér és a bor Jézus szent testévé és vérévé, hogy a szentáldozásban új és egyedülálló módon ismét eljöjjön hozzánk, feltámadott testével, melyen a Tamásnak megmutatott szent sebeket viseli.

Feltámadott Jézusunk, add kegyelmedet, hogy élő hittel és reménységgel járuljunk a Szentlélek erejéből születő szentségekhez. Kérünk, segíts, hogy általuk már itt a földön megtapasztaljuk, hogy legyőzetik a halálba és kárhozatba igyekvő világ, és bennünk és közöttünk is megvalósul az az új, szeretetben fennálló világ, melyet a jeruzsálemi ősegyház közösségében felragyogtattál nekünk.

Húsvét nyolcada

ApCsel 4,13-21

Amikor látták Péter és János állhatatosságát, és megtudták, hogy írástudatlan és tanulatlan emberek, elcsodálkoztak, és rájuk ismertek, hogy Jézussal voltak. Mivel azonban látták, hogy a meggyógyult ember is mellettük áll, semmiben sem mondhattak ellent. Megparancsolták tehát nekik, hogy menjenek ki a gyűlésből, azután így tanakodtak egymás között: „Mitévők legyünk ezekkel az emberekkel? Hogy csakugyan Jeruzsálem összes lakója előtt ismeretes csodajelet műveltek, az nyilvánvaló, és nem tagadhatjuk. Nehogy azonban még tovább terjedjen a híre a nép között, fenyegessük meg őket, hogy ne beszéljenek többé senkinek se ennek a nevében.” Azután beszólították őket, és megparancsolták, hogy egyáltalán ne beszéljenek, és ne tanítsanak Jézus nevében. Péter és János azonban azt felelték nekik: „Ítéljétek meg ti, vajon helyes volna-e Isten színe előtt, ha inkább hallgatnánk rátok, mint az Istenre! Hisz lehetetlen nekünk, hogy el ne beszéljük, amiket láttunk és hallottunk!” (…)

Mk 16,9-15

Amikor a hét első napján reggel feltámadt, először Mária Magdolnának jelent meg, akiből hét ördögöt űzött ki. Az elment és hírül vitte azoknak, akik korábban vele voltak, most pedig gyászoltak és siránkoztak. Mikor meghallották tőle, hogy él és hogy ő látta, nem hitték el. Ezek után elváltozott alakban megmutatta magát kettőnek közülük útközben, amikor vidékre mentek. Ők is elmentek és hírt adtak a többieknek, de nekik sem hittek. Végül megjelent a tizenegynek, amikor asztalnál ültek. Szemükre vetette hitetlenségüket és szívük keménységét, hogy nem hittek azoknak, akik őt feltámadása után látták. Azután ezt mondta nekik: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.”

Jézus ellenségeinek csalódniuk kell, ha azt hiszik, el tudják feledtetni, el tudják fojtani azt a szeretetet, melyet az emberiség az Istenemberben megtapasztalt, azt az önmagát igazoló, fönséges, tiszta világot, amelyet az evangéliumban megismert, és azt a jövőt, amelyet Jézus feltámadásában megpillantott. Az emberi hatalom kémhálózata, erőszakszervezetei és fegyveres arzenálja tehetetlen a feltámadás erejével szemben. Sőt: a keresztényüldözések Nérótól kezdve a fasiszta és kommunista diktatúrák egyházellenes törekvéseiig mind a krisztusi hit megerősödését és a kereszténység megújulását eredményezték. Ahol erőszakkal akarják elfeledtetni Jézus Krisztus nevét, ott ragyog fel csak igazán, mert az üldöztetés idején valóban a lényegre figyelünk: Jézus személyére, s minden másnak csak annyiban tulajdonítunk jelentőséget, amennyiben vele összefügg. Ilyenkor nem saját ügyességünkbe, módszereinkbe, intézményeinkbe vetjük bizalmunkat, hanem egyedül Jézus Krisztusba.

Akkor hát kívánjuk magunknak az üldöztetést? Ne örüljünk annak, hogy szabad nyíltan megvallani hitünket, templomba járni, a keresztény értékrend szerint élni és nevelni gyermekeinket, egyházi óvodában, iskolába, járatni őket? A kereszténység minősége nem politikai rezsimek függvénye, hanem a belső hozzáállásé. Akár vallásszabadságban élünk, akár üldöztetésben van részünk, kereszténységünk csak annyiban lehet krisztusi, amennyiben a vele való személyes kapcsolat élteti. Ez pedig lehetetlen anélkül, hogy ki-ki le ne mondana még saját magáról is érette! Csak ez az a kereszténység, amelyen nem vesznek erőt földi hatalmak, de még a pokol kapui sem.

Új életet ajándékozó, feltámadott Jézusunk! Add, kérünk, kegyelmedet, hogy amikor békességben élhetünk, el ne bizakodjunk és el ne lanyhuljunk, hanem indítsunk önzésünk ellen belső üldözést: vessük alá kemény önmegtagadásnak vágyainkat, érzéseinket, hajlamainkat; mondjunk ellent a hatalom, a gazdagság, a kényelem kísértésének; és egyedül Hozzád ragaszkodjunk, aki az örök haláltól megmentettél minket.