2021. szeptember 19., vasárnap

Évközi 25. vasárnap

Bölcs 2,17-20

Lássuk tehát, igazak-e beszédei? Tegyük próbára, mi lesz majd vele, tudjuk meg, milyen lesz a vége! Mert ha az igaz Isten gyermeke, akkor ő meg is óvja, és kiragadja ellenségei kezéből. Tegyük őt próbára szidalommal, kínzással, hogy megismerjük szelídségét, és kipróbáljuk állhatatosságát! Ítéljük őt gyalázatos halálra, mert – amint mondja – oltalomban részesül!”

Jak 3,16 - 4,3

Ahol ugyanis irigység és versengés van, ott állhatatlanság is, és minden rossz cselekedet. Az a bölcsesség pedig, amely felülről származik, először is szemérmes, azután békeszerető, szerény, engedékeny, telve van irgalommal és jó gyümölcsökkel, nem ítélkezik, s nincs benne tettetés. Az igazság gyümölcsét pedig békességben vetik el a békeszeretők. Honnan a háborúság és civakodás köztetek? Nemde bensőtökből, a kívánságaitokból, amelyek tagjaitokban háborognak? Csak kívántok, s nem kaptok semmit, öldököltök és versengtek, s nem szereztek semmit. Civakodtok és tusakodtok, és nincs semmitek, – azért, mert nem kértek. Kértek és nem kaptok, – mert rosszul kértek, azért, hogy kívánságaitokra fordítsátok.

Mk 9,30-37

Ezután eltávoztak onnan és átmentek Galileán; ő azonban nem akarta, hogy valaki megtudja ezt. Közben pedig oktatta tanítványait, és elmondta nekik, hogy az Emberfiát az emberek kezébe adják, megölik őt, de miután megölték, harmadnapra feltámad. Azok nem értették ezt a beszédet, de nem merték őt megkérdezni. Megérkeztek Kafarnaumba. Amikor már a házban volt, megkérdezte őket: „Miről beszélgettetek az úton?” Azok csak hallgattak, mert az úton arról tanakodtak, hogy ki a legnagyobb közülük. Ekkor leült, odahívta a tizenkettőt, és azt mondta nekik: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki közül az utolsó, és mindegyiknek a szolgája.” Majd odahívott egy gyermeket, közéjük állította, magához ölelte, és azt mondta nekik: „Aki egy ilyen gyermeket befogad az én nevemben, engem fogad be; és aki engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki engem küldött.”


A mai napon Isten igéje mintegy tükröt tart elénk. Nem elég ugyanis az igaz üldözését, a nyilvánvaló gonoszságot elítélni, de becsületesen magunkba is kell tekintenünk, hogy vajon nem ugyanannak a szűklátókörűségnek, evilági logikának vagyunk-e a rabjai mi is, mint Isten ellenségei? Mert bizony nemcsak a gonoszok, de gyakran a jók, a hívők, a templomba járók is úgy gondolkodnak Istenről, hogy ha ő tényleg mindenható és igazságos, akkor közbe kellene lépnie, és nem szabadna hagynia, hogy ártatlan szolgáit igazságtalanul bántalmazzák. A történelem során nem egy esetben meg is történt, hogy az Úr csodás módon kimentette szolgáit a gonoszok kezéből, de még többször maradt látszólag tétlen, amikor nem avatkozott be, hanem együtt szenvedett az ártatlan igazzal.

A végső igazságszolgáltatást ugyanis nem hozza előre, a történelem idejébe, hanem akkorra tartogatja, amikor a földi élet, azaz a bűnbánattartás és az érdemszerzés ideje véget ér. Hiszen ha mindig csak itt, ezen a világon szolgáltatna igazságot, nem tehetné nyilvánvalóvá, hogy nem a halálé az utolsó szó, és a szabad akaratot is korlátozná, mert sokan evilági érdekből, s nem szívből, hittel pártolnának hozzá. Akkor pedig a földi életnek alig volna tétje, és a szeretet ingyenessége végképp nem érvényesülhetne. Még a tanítványok is alapos leckét kapnak, amikor egymás között arról vitatkoznak, hogy melyikük a nagyobb. Mert nagy dolog Krisztusért mindent elhagyni, de még nagyobb dolog kilépni abból a logikából, amely mások számára a rosszért azonnali büntetést, a maga számára viszont minden egyes szolgálatért, áldozatért mindjárt jutalmat vár.

Óvj meg, kérünk, Urunk Jézus, kegyelmeddel a méricskéléstól, a nagyravágyástól és a karrierizmustól, mely megzavarja hitünket, és életeket, testvéri kapcsolatokat tehet tönkre. Add meg nekünk a gyermeki bizalom és egyszerűség ajándékát, s tégy minket állhatatossá, hogy éberen őrködjünk szívünk felett, és újra meg újra Rád bízzuk egész életünket.

2021. szeptember 18., szombat

Évközi 24. hét

1Tim 6,13-16

Megparancsolom neked Isten előtt, aki mindenkit éltet, és Krisztus Jézus előtt, aki Poncius Pilátus alatt tanúságot tett ugyanarról az igaz hitvallásról: tartsd meg a parancsot szeplőtelenül, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus eljöveteléig, amelyet meg fog mutatni annak idején a boldog és egyetlen Hatalmasság, a királyok Királya, az urak Ura, aki egyedül birtokolja a halhatatlanságot, aki megközelíthetetlen világosságban lakik, akit senki ember nem látott és nem láthat, akinek dicsőség és örök hatalom! Ámen!

Lk 8,4-15

Mikor pedig nagy tömeg gyűlt egybe, és a városokból özönlöttek hozzá, a következő példabeszédet mondta: „Kiment a magvető magot vetni. Amint vetett, az egyik mag az útfélre esett. Ezt azután eltaposták, és az ég madarai felszedegették. A másik sziklára esett. Ez kikelt, de aztán elszáradt, mert nem volt nedvessége. Egy másik a tövisek közé esett. A tövisek is felnőttek vele, és elfojtották. De más szemek a jó földbe estek. Kikeltek és százszoros termést hoztak.” Amikor ezt elmondta, felkiáltott: „Akinek van füle a hallásra, hallja meg!” Tanítványai később megkérdezték őt, hogy mit jelent ez a példabeszéd. Ő ezt mondta nekik: „Nektek adatott, hogy megismerjétek Isten országának titkait, másoknak csak példabeszédekben, hogy nézvén ne lássanak, és hallván ne értsenek. Ez tehát a példabeszéd: A mag Isten igéje. Az útfélre hullott magok azok, akik hallgatják, de azután eljön az ördög, és kiveszi az igét szívükből, nehogy higgyenek és üdvözüljenek. A kősziklára hullott magok azok, akik, amikor hallják, örömmel fogadják az igét, de nincs gyökerük; egy ideig hisznek, a kísértés idején azonban elpártolnak. A tövisek közé hullott magok azok, akik hallgatják, de az élet gondjai, gazdagsága és gyönyörűségei később elfojtják bennük az igét, és gyümölcsöt nem teremnek. Amelyik pedig jó földbe esett, azokat jelenti, akik tiszta és jó szívvel hallgatják az igét, megtartják, és gyümölcsöt hoznak állhatatosan.”


Aki az Egyházban hiteles megbízatás nélkül működik, az nem Krisztus evangéliumát, vagyis az igazságot hirdeti, hanem önmagát. De nemcsak a püspöknek, papnak, diakónusnak van megbízatása, hanem mindenkinek, aki elérte a keresztény nagykorúságot: szülőknek, hitoktatóknak, kántoroknak, egyházközségi tisztviselőknek. A hiteles megbízatás azt jelenti, hogy beiktatódtunk a hiteles tanúk Ábrahámtól kezdődő, Jézus Krisztus által az apostolokban megújított és az utolsó napig tartó sorába, s így küldetésünkben jelen van az Egyház teljessége: a dicsőséges Egyház angyalaival és szentjeivel, a zarándokúton járó Egyház és a szenvedő Egyház valahány tagjával. Szavainknak, tanúságtételünknek elsősorban ezért van ereje, s csak másodsorban saját igyekezetünk miatt.

„Szeplőtelenül”: erre saját erőnkből nem is vagyunk képesek, hiszen mindnyájan hibákkal, gyarlóságokkal küszködünk, de igenis képesek vagyunk, ha közösségben maradunk azzal, aki küld, s azokkal, akik küldetésünk teljesítésében mellettünk állnak. Ennek feltétele pedig a szüntelen megtérés, az állandó komoly és mindenfajta megalkuvással leszámoló bűnbánattartás. A gyakori őszinte gyónás őriz meg bűntelennek, különben menthetetlenül kudarcot vallunk, és megbízatásunk teljesítése botrányba fullad. „Feddhetetlenül”: szükséges, hogy a külvilág előtt is nyilvánvaló legyen, hogy folytonosan ellene mondunk a bűnnek. Fontos, hogy aki Krisztus küldetésében jár, annak jó legyen a híre, és életvitele legyen aranyfedezete mindannak, amit hirdet.

Urunk Jézus, kérünk, add kegyelmedet, hogy tanításod jó földbe hulljon és bőséges termést hozzon életünkben. A Te végtelen érdemeidért őrizz meg minket szeplőtelennek és feddhetetlennek, s ha valami okból mégis kikezdenék jó hírünket, megtépáznák becsületünket – mint ahogy az Veled és számos szenteddel megtörtént –, segíts, hogy szent sebeidbe elrejtőzve, e szenvedésünket a Te szenvedéseddel egyesítve felajánljuk testvéreinkért.

2021. szeptember 17., péntek

Évközi 24. hét

1Tim 6,2c-12

Akiknek hívő uruk van, ne vegyék őket kevésbé komolyan, azzal az ürüggyel, hogy azok testvérek, sőt éppen azért szolgáljanak nekik jobban, mert hívők, a szeretet és a jótétemények részesei. Ezeket tanítsd, ezekre ints! Aki másként tanít, s nem tartja magát a mi Urunk Jézus Krisztus egészséges igéihez és az istenfélelemmel összhangban levő tanításhoz az önhitt, nem tud semmit, a szőrszálhasogatás és a szócséplés betege, ebből pedig irigykedés, veszekedés, káromlás, rosszakaratú gyanúsítás fakad, a megbomlott elméjű, az igazságtól megfosztott, az istenfélelmet jövedelmi forrásnak tekintő emberek torzsalkodása. Az istenfélelem természetesen igen előnyös, ha megelégedés kíséri. Mert semmit sem hoztunk magunkkal a világra, és el sem vihetünk semmit. Ha tehát van ennivalónk és ruházatunk, elégedjünk meg azzal. Mert akik gazdagok akarnak lenni, kísértésbe esnek, kelepcébe, sok haszontalan és káros kívánságba, amelyek pusztulásba és romlásba döntik az embert. Minden bajnak gyökere ugyanis a kapzsiság: jó néhányan, akik hozzá szegődtek, eltévelyedtek a hittől, és sok gyötrelmet okoztak maguknak. De te, Isten embere, menekülj ezektől a dolgoktól: igazságra, vallásosságra, hitre, szeretetre, béketűrésre, szelídségre törekedj. Harcold a hit jó harcát, szerezd meg az örök életet, amelyre meghívást kaptál, s amelyre számos tanú előtt letetted az igaz hitvallást.

Lk 8,1-3

Történt azután, hogy bejárta a városokat és a falvakat, prédikálta és hirdette az Isten országát. Vele volt a tizenkettő, és néhány asszony, akiket meggyógyított a gonosz lelkektől és a betegségekből: Mária, akit Magdolnának hívnak, akiből hét ördög ment ki, és Johanna, Kúzának, Heródes helytartójának a felesége, valamint Zsuzsanna, és sokan mások, akik segítették őt vagyonukból.


Fontosak a mai Evangéliumban elhangzó nevek (melyeknek viselőit az evangélisták kortársai személyesen ismerhették), már csak azért is, mert a felsorolt személyek mind-mind asszonyok. Jézus a korabeli rabbikkal ellentétben nemcsak hogy megtűrte az asszonyok jelenlétét környezetében, de gondoskodásukat is elfogadta, és Isten országának kincseire sem tartotta méltatlannak őket. Látjuk ezt találkozásában a tegnapi Evangéliumban szereplő bűnös asszonnyal, a szamariai asszonnyal vagy a házasságtörő asszonnyal. Érdekes, hogy ez utóbbiak kivétel nélkül bűnös előéletűek, paráznák. A mai Evangéliumban szereplő asszonyokról pedig az evangélista megjegyzi, hogy azelőtt gonosz lelkek vagy betegségek gyötörték őket. Közös tehát bennük, hogy nők, azaz a társadalomnak a nyilvános életből kirekesztett, másodrendű tagjai, illetve hogy tisztátalanok, vagyis kétszeresen megvetettek. Éppen ezért sokkal jobban tisztában vannak elveszettségükkel, s részben megalázottságuk, részben egyszerűen női érzékenységük miatt sokszor fogékonyabbak is az evangéliumra, mint a férfiak. Nagylelkű önajándékozás, őszinte rajongás jellemzi őket, s nem kísérti őket a kapzsiság – amire Szent Pál figyelmeztet a Szentleckében –, hanem vagyonukból gondoskodnak Jézusról.

Jézus pedig cseppet sem elutasító vagy feszélyezett velük, ugyanakkor nem is bizalmaskodó, hanem diszkrét, tiszteletteljes és határozott. (Az Úr Jézus szerelmeiről és szexuális megkísértettségéről kelt históriák tudvalevőleg csak a romlott erkölcsű emberiség szánalmas önkivetítései.) Kétszeresen is felvállalja őket, s miután helyreállítja bennük az Istentől rendelt nőiség gyönyörű adományát és méltóságát, ragaszkodásukat, odaadásukat Isten országának javára fordítja.

Urunk Jézus, hálát adunk azért, hogy férfinak és nőnek teremtettünk: egyenrangúnak, de nem egyformának, különbözőnek, mégis összetartozónak. Add nekünk kegyelmedet, hogy férfiként és nőként betöltsük sajátos küldetésünket, értékelve és kiegészítve egymást és azokat az ajándékokat, melyek a teremtő Isten fantáziájának gazdagságáról tanúskodnak, s legyen áldásod a férfiak és nők közös, szeretetszövetségben végzett tanúságtételén szerte a világon.

2021. szeptember 16., csütörtök

Évközi 24. hét

1Tim 4,12-16

(...) Vigyázz magadra és a tanításra! Légy állhatatos ezekben, mert ha ezt teszed, üdvözíted magadat is, meg azokat is, akik hallgatnak téged.

Lk 7,36-50

Egy farizeus meghívta, hogy egyen nála. Bement a farizeus házába és asztalhoz telepedett. És íme, egy asszony, aki bűnös volt a városban, amint megtudta, hogy a farizeus házában étkezik, kenetet hozott egy alabástrom edényben. Megállt hátul a lábainál, elkezdte könnyeivel öntözni a lábait, és megtörölte hajával, csókolgatta azokat, és megkente a kenettel. Amikor a farizeus, aki meghívta, látta ezt, így szólt magában: ,,Ha ez próféta volna, bizonyára tudná, kicsoda és miféle asszony ez, aki őt érinti, vagyis hogy bűnös.” Jézus ezt válaszolta neki: ,,Simon! Mondanék neked valamit.” Az így szólt: ,,Mester, szólj!” ,,Két adósa volt egy hitelezőnek. Az egyik ötszáz dénárral tartozott, a másik ötvennel. Nem lévén nekik miből megfizetni, elengedte mind a kettőnek. Melyik fogja őt közülük jobban szeretni?” Simon ezt felelte: ,,Úgy vélem, az, akinek többet engedett el.” Ő pedig ezt mondta neki: ,,Helyesen ítéltél.” Majd az asszony felé fordulva ezt mondta Simonnak: ,,Látod ezt az asszonyt? Bejöttem a házadba, és nem adtál vizet lábaimra; ez meg könnyeivel öntözte lábaimat, és a hajával törölte meg. Csókot nem adtál nekem; ez meg, amióta bejött, nem szűnt meg csókolgatni lábaimat. Olajjal nem kented meg fejemet; ez meg kenettel kente meg a lábaimat. Azért mondom neked: Sok bűne bocsánatot nyert, mert nagyon szeretett. Akinek keveset bocsátanak meg, kevéssé szeret.” Aztán így szólt az asszonyhoz: ,,Bocsánatot nyertek bűneid.” Erre az asztaltársak ezt kezdték mondogatni magukban: ,,Kicsoda ez, hogy még a bűnöket is megbocsátja?” Ő pedig így szólt az asszonyhoz: ,,A hited megszabadított téged; menj békével.”


Isten irgalma és a mi szeretetünk közül az első az ok, a második az okozat. Ez felel meg a két adósról szóló példabeszéd logikájának, amely szerint az az adós fogja jobban szeretni hitelezőjét, akinek az többet engedett el, nem pedig annak enged el többet, aki őt jobban szerette. A bűnös asszonynak tehát nem azért nyert sok bűne bocsánatot, mert nagyon szerette Jézust, hanem arra utaltak szeretetének túláradó jelei, hogy már megtapasztalta Isten irgalmát. Jézus ezt a már előbb végbement belső változást erősíti meg a bűnbocsánat kinyilvánításával.

Szentek sora is igazolja, hogy nem az ember szeretete váltja ki Isten bocsánatát, hanem éppen fordítva: az Úr irgalmának megtapasztalása fakasztja fel az emberben a szeretet forrását. Péter és Pál apostol, Ágoston vagy Ferenc előbb az isteni irgalom bőséges kiáradásában részesültek, s erre való feleletként kapaszkodtak értelmükkel, akaratukkal, érzelmeikkel, egész lényükkel Istenbe. Hiszen még bűneinket sem tudnánk felmérni, nemhogy a bűnbánat könnyeit elsírni Isten szeretetének megtapasztalása nélkül. Mert nem a nagy vétkek „termelik ki” a nagyobb szeretetet, hanem az isteni szeretetben való elmélyülés mutatja meg bűneink valódi nagyságát. Ez a magyarázata annak, hogy míg az igazi gazemberek nemigen éreznek bűntudatot (nemhogy bánatot), a szentek a világ legnagyobb bűnöseiként tartják számon magukat.

Urunk Jézus, hálát adunk Neked, hogy a keresztség által miránk is kiáradt isteni irgalmad, mely új élet forrása lett bennünk. Add nekünk kegyelmedet, hogy bár bűnökkel küszködünk, vétkeink súlyának felismerése által egyre jobban megtapasztaljuk a Te feltétel nélküli szeretetedet, s szentgyónásról szentgyónásra egyre jobban megmerítkezzünk irgalmasságodban.

2021. szeptember 15., szerda

A Fájdalmas Szűzanya

Zsid 5,7-8

Ő, testi mivoltának napjaiban imáit és könyörgéseit nagy kiáltással és könnyhullatással bemutatta annak, aki megszabadíthatta őt a haláltól; és meghallgatást is nyert hódolatáért. Bár Isten Fia volt, engedelmességet tanult abból, amit elszenvedett.

Jn 19,25-27

Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás felesége és Mária Magdolna. Amikor Jézus meglátta anyját és az ott álló tanítványt, akit szeretett, így szólt anyjához: „Asszony, íme, a te fiad!” Azután azt mondta a tanítványnak: „Íme, a te anyád!” És attól az órától magához vette őt a tanítvány.


Amikor az Úr vérében megköti az új és örök szövetséget az Atyaisten és az emberiség között, akkor azok között is új és örök szövetséget akar létrehozni, akik hisznek benne, akik már tagjai ennek az örök Isten-ember szövetségnek. Nemcsak az Istennel való szövetség új: soha nem létezett s az előzőekből elképzelhetetlen; és örök, vagyis Isten részéről végleges, olyannyira, hogy még a bűnök sem tudják szétszakítani – hiszen éppen a bűnök bocsánatában áll –, hanem ezentúl minden emberi kapcsolat új és örök, amely az új és örök szövetségben élők, a Krisztus-hívők között létesül. Tehát többé sem a házastársak, sem szülők és gyermekek, sem az igaz barátok kapcsolata nem épülhet csupán a testre és vérre, vonzalomra és rokonszenvre, közös értékrendre, hanem mindezeken túl ez a krisztusi új és örök szövetség kell hogy legyen az alapja.

Ha ez feltárul a házasságban, a családban, az a házasság, az a családi élet ragyogó jele lesz a Szentháromság közösségének, és a házastársak, szülők és gyermekek valami olyat élnek meg, amit soha senki még a történelem folyamán. Ugyanígy, ha két ember barátságában egyre inkább ez a szövetség válik alappá, ez a barátság túllépi a szokásos barátságok kategóriáját és szókészletét, s olyan tapasztalatokra vezet, melyekről csak a legnagyobb szentek tudnak hitelesen beszélni.

Urunk, Jézus Krisztus, kérünk, ragyogtasd fel előttünk azt az új, örökkévalóságra nyíló kapcsolatot, melyet kereszt alatt álló Édesanyád és szeretett tanítványod között létesítettél. Segíts, hogy mi, akik szeretjük egymást itt a földön, merjük rászánni magunkat, s minden érzésen, élményen túl erre a létezés legvégső mélységeiben felvázolódó, új és örök szövetségre építsük kapcsolatunkat. A Boldogságos Szent Szűz, a fájdalmak Anyja közbenjárására add kegyelmedet, hogy a kereszt alatt vele állva szívünk megnyíljék misztériumaid befogadására, s feltámadásod erejéből már itt e földön megnyilvánuljon rajtunk a Te új minőségű, örök dicsőségben ragyogó életed.

2021. szeptember 14., kedd

A Szent Kereszt felmagasztalása

Szám 21,4-9

Aztán elindultak a Hór hegyétől a Vörös-tenger felé vivő úton, hogy megkerüljék Edom földjét. A nép azonban unni kezdte az utat meg a fáradságot és Isten és Mózes ellen lázadt: ,,Miért hoztál ki minket Egyiptomból, hogy meghaljunk a pusztában? Nincsen kenyér, nincsen víz, undorodik már a lelkünk ettől a felette sovány eledeltől.” Rábocsátotta ezért az Úr a népre a tüzes kígyókat, s azok sokat halálra martak közülük. Erre elmentek Mózeshez és azt mondták: ,,Vétkeztünk, mert az Úr ellen és te ellened szóltunk; könyörögj, hogy vegye le rólunk ezeket a kígyókat!” Könyörgött is Mózes a népért, mire az Úr így szólt hozzá: ,,Készíts egy rézkígyót és tedd ki jelül: amelyik megmart feltekint rá, az életben marad.” Csinált tehát Mózes egy rézkígyót és kitette jelül: a megmartak, ha feltekintettek rá, meggyógyultak.

Jn 3,13-17

Senki sem ment föl a mennybe, csak az, aki a mennyből jött le: az Emberfia. Ahogyan Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy kell majd az Emberfiának is fölemeltetnie, hogy mindannak, aki hisz, örök élete legyen őbenne.” Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte Isten a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ.


Ahogy Krisztus keresztje balgaság és botrány volt az apostolok korában, úgy ma is az azok szemében, akik elég vakok ahhoz, hogy ne ismerjék fel magukon az őskígyó halálos marását. A keresztet mint jelképet ugyan viselik a nyakukban, fülükben, talán még szobájuk falára is kiteszik, de közben minden törekvésük arra irányul, hogy a keresztet, a szenvedést kiiktassák az életükből. A kereszt nélküli élet utáni vágyódás sokszor a keresztényeket is kísérti. Azokat a helyeket szeretik idézni a Szentírásból, ahol az Úr vigasztalást, jutalmat, dicsőséget ígér, s hajlamosak megfeledkezni Urunknak a kereszthordozásról szóló igéiről. Vagy beszélnek ugyan a keresztről, de csak mint valami kellemetlen teherről, amelytől alig várják, hogy megszabaduljanak, s ha nem, perelni kezdenek az Istennel és fellázadnak ellene.

Jézus Krisztust azonban az Atya nem a kereszttől függetlenül vagy annak ellenére dicsőítette meg, hanem éppenséggel a kereszten való végső odaadásában. Ezért a mi felmagasztaltatásunk is csak Krisztus keresztje által valósulhat meg, ez az a deszkaszál, mely képes „a hajótört világot biztos partra menteni”. Persze csak az kapaszkodik belé, aki felismeri, hogy élete Jézus nélkül zátonyra futott és hajótörést szenvedett. Amint ugyanis nincs kereszténység kereszt nélkül, úgy kereszt sincs a kereszténységen kívül, hanem csak megkerülhetetlen és értelmetlen negatívumok. Bűnnel megjelölt létezésünknek, sebzettségeinknek és hiányainknak, szenvedésünknek és halálunknak csak Krisztus keresztje adhat valódi értelmet és örök értéket.

Keresztrefeszített Üdvözítőnk, add meg, kérünk, hogy nap mint nap hittel feltekintsünk a Te szent keresztedre, mely által megszerezted számunkra a váltságot, a gyógyulást és az örök életet. Segíts minket kegyelmesen, hogy keresztedből erőt merítve tudjunk nyomodba lépni, és hordozni a magunk keresztjét, melyet Atyád üdvösségünkre szolgáló eszközül gondos szeretettel, egyéni méretre szabva készített számunkra, s így növekedjünk az iránta való bizalomban és odaadásban.

2021. szeptember 13., hétfő

Évközi 24. hét

1Tim 2,1-8

Mindenekelőtt arra kérlek tehát, tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért: a királyokért és minden feljebbvalóért, hogy békés és csendes életet élhessünk, telve istenfélelemmel és tisztességgel. Ez jó és kedves a mi Üdvözítő Istenünk előtt, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére. Hiszen egy az Isten, és egy a közvetítő is Isten és az emberek között: az ember Jézus Krisztus, aki odaadta önmagát váltságul mindenkiért, tanúságot téve a maga idejében. (...)

Lk 7,1-10

Miután ezeket a beszédeket a nép hallatára mind befejezte, bement Kafarnaumba. Egy százados egyik szolgája pedig, aki annak nagyon kedves volt, halálos betegen feküdt. Mivel hallott Jézusról, elküldte hozzá a zsidók véneit, és kérte őt, hogy jöjjön el és gyógyítsa meg a szolgáját. Azok pedig, amikor odaértek Jézushoz, nagyon könyörögtek: ,,Méltó arra, hogy megtedd ezt neki, mert szereti nemzetünket, és a zsinagógát is ő építette nekünk.” Jézus tehát velük ment. Amikor már nem messze volt a háztól, a százados elküldte hozzá barátait, ezekkel a szavakkal: ,,Uram! Ne fáradj, mert nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj. Éppen ezért nem is tartottam magamat méltónak, hogy hozzád menjek; hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul a szolgám. Mert én is hatalom alatt álló ember vagyok, s katonák vannak alattam; és ha azt mondom az egyiknek: ,,Menj”, elmegy; vagy a másiknak: ,,Gyere”, odajön; és a szolgámnak: ,,Tedd ezt”, megteszi.” Ennek hallatára Jézus elcsodálkozott. Megfordult, és az őt követő sokaságnak ezt mondta: ,,Bizony, mondom nektek: még Izraelben sem találtam ekkora hitet!” A küldöttek pedig, amikor hazatértek, egészségben találták a szolgát.


Méltán dicséri meg Jézus a római százados hitét, melyet nem béklyóznak meg vallási előítéletek, mint a farizeusokét és írástudókét, s melyet nem kezd ki a szkepszis, mint a másik római, Poncius Pilátus világnézetét. Ez a pogány katonaember nyitott az Igazságra, ami abban is megnyilvánul, hogy a megszálló hatalom képviselőjeként nem lenézi és megalázza a meghódított ország lakóit, mint a legtöbb római, hanem jóakaratúan bánik velük, zsinagógát építtet nekik, és messzemenően tiszteletben tartja vallási előírásaikat. Hitvallásában az is benne foglaltatik, hogy tisztában van vele: miként az ő hatalma egy birodalomtól, s annak fejétől, a császártól való, úgy Jézus hatalma a mennyből és annak Urától származik. Ezért nemcsak hitéért érdemel tiszteletet, de ezzel összefüggő következetes és kristálytiszta értékrendjéért is, melyben Isten és a császár egyaránt az őt megillető helyen van. Pogány létére megvalósítja Jézus parancsát: „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené!”

Jézus minket sem arra buzdít, hogy a világtól elkülönülve, törvényeivel szembehelyezkedve éljünk, éppen ellenkezőleg: engedelmeskedjünk a mindenkori törvényes hatalomnak, imádkozzunk a világi elöljárókért, ahogy Szent Pál is írja a mai Szentleckében, és törekedjünk békességre minden emberrel. Az ő evangéliuma nem forradalmi tan, mely kész felforgatni a fennálló rendet, hanem kovász, mely belülről járja át, alakítja át a társadalmat. (Így feszítette szét előbb a zsidó vallás kereteit, majd ásta alá a császárnak tulajdonított isteni hatalom, később pedig az egész rabszolgatartó társadalom alapjait.)

Urunk, Jézus Krisztus, kérünk Téged országunk és a világ hatalmasaiért, hogy minél többen legyenek hasonlóvá a kafarnaumi századoshoz, aki józanul látta saját helyét, szerepét, lehetőségeit és korlátait, és mivel nyitott volt a létezés végső értelmére, szívében hordta Isten országának csíráit.