Keresztelő Szent János vértanúsága

Jer 1,17-19 

(...) Íme, én ma megerősített várossá tettelek téged, vasoszloppá és ércfallá az egész országgal szemben, Júda királyai és fejedelmei előtt, papjai és a föld népe előtt. Harcolnak majd ellened, de nem bírnak veled; mert én veled vagyok – mondja az Úr –, hogy megmentselek téged. 

Mk 6,17-29 

Miután Jézus megkezdte nyilvános működését, Heródes Antipász király elfogatta Jánost, és börtönbe vetette. Testvérének, Fülöpnek felesége, Heródiás miatt tette, akit feleségül vett. János ugyanis figyelmeztette Heródest: „Nem szabad elvenned testvéred feleségét.” Emiatt Heródiás áskálódott ellene. Szívesen eltétette volna láb alól, de nem tehette. Heródes ugyanis félt Jánostól, mert tudta, hogy igaz és szent ember. Ezért meg akarta őt menteni. Valahányszor beszélt vele, zavarba jött, mégis szívesen meghallgatta. Végül elérkezett a kedvező nap. Heródes a születése napján lakomát adott vezető embereinek, a magas rangú tiszteknek és Galilea előkelőségeinek. Közben Heródiás leánya bement, táncolt nekik, és Heródes meg vendégei előtt nagy tetszést aratott. A király így szólt a leányhoz: „Kérj tőlem, amit akarsz! Megadom neked.” Sőt meg is esküdött: „Bármit kérsz, megadom neked, még az országom felét is.” A leány kiment, és megkérdezte anyjától: „Mit kérjek?” Anyja ezt felelte: „Keresztelő János fejét.” Erre visszasietett a királyhoz, és előadta kérését. „Azt akarom, hogy most azonnal add nekem egy tálon Keresztelő János fejét!” A király nagyon elszomorodott emiatt, de esküjére és a vendégekre való tekintettel nem akarta kedvét szegni. Azonnal elküldött egy hóhért azzal a paranccsal, hogy hozza el János fejét. Az elment, lefejezte őt a börtönben, és elhozta fejét egy tálon. Odaadta a leánynak, a leány pedig elvitte anyjának. Amikor János tanítványai meghallották, eljöttek, elvitték János testét, és egy sírboltba temették.

Legtöbbünknek ugyancsak megvan a magunk Keresztelő Jánosa és Heródiása: a jobbik énünk és a rossz szellemünk. Rossz szellemünk – énünknek az a része, melyen keresztül a Kísértő igyekszik eltávolítani Istentől – állandóan azt hajtogatja, hogy jogunk van jól érezni magunkat. Ne törődjünk az Egyházzal, amely folyton a bűnről papol, erkölcsi tilalomfákat állít és bűntudatra nevel, hisz mindezzel csak örökös kiskorúságban akar tartani. Jobbik énünk viszont – vagyis lelkiismeretünk, mely Istennel magával van kapcsolatban – azt mondja, hogy nem a bűntudatot kell leküzdeni, hanem a bűnt orvosolni, bűnbánatot tartva és Isten irgalmát kérve. 

Vajon melyik hangot követjük? Úgy vagyunk, mint Heródes, aki szívesen hallgatta Jánost, de mégsem mert szavai szerint cselekedni? Akit Keresztelő Jánost hallgatva sokszor elfogott a kétkedés, hogy talán nem így kellene élnie, talán meg kellene szakítania a testvére feleségével folytatott bűnös viszonyt, de akaratgyengesége folytán mégis Heródiásnak engedelmeskedett, aki pedig várva várta az alkalmat, hogy Jánostól megszabadulhasson? Bizony, hiába igyekszünk egyensúlyozni jobbik énünk és rossz szellemünk között, ebben a kettősségben nem lehet sokáig élni. Ahogy maga Krisztus Urunk tanította: „Senki sem szolgálhat két úrnak; mert vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy tiszteli az egyiket, a másikat pedig megveti.” A kettős élet előbb-utóbb oda vezet, hogy nem bírjuk tovább a meghasonlottságot, és inkább engedünk rossz szellemünknek, akár erőnek erejével is elhallgattatva jobbik énünk szavát, s majd csak később – lehet, hogy már túl későn, hacsak Isten meg nem könyörül rajtunk – vesszük észre, hogy ezzel lelki öngyilkosságot követtünk el.

Urunk Jézus, kérünk, segíts kegyelmeddel, hogy akkor is hallgassunk el nem állítódott lelkiismeretünk szavára, ha az rövid távon hátránnyal, veszteséggel jár számunkra. Keresztelő Szent János közbenjárására adj nekünk bátorságot, hogy újra meg újra ellene mondjunk a gonosznak és minden csábításának, hogy legyen erőnk elutasítani mindazt, ami üdvösségünket veszélyezteti, s félelem nélkül vállaljuk, amire Te hívsz bennünket.

Évközi 21. hét

1Kor 1,17-25 

Nem azért küldött engem Krisztus, hogy kereszteljek, hanem hogy az evangéliumot hirdessem, nem szavak bölcsességével, hogy Krisztus keresztje erejét ne veszítse. Mert a kereszt igéje azoknak, akik elvesznek, oktalanság ugyan, de azoknak, akik üdvözülnek, vagyis nekünk, Isten ereje. Mert írva van: „Elpusztítom a bölcsek bölcsességét, és az okosak okosságát megsemmisítem.” Hol van a bölcs? Hol az írástudó? Hol e világnak kutatója? Nemde oktalansággá tette Isten a világ bölcsességét? Mivel ugyanis a világ a maga bölcsességével nem ismerte fel Istent isteni bölcsességében, úgy tetszett Istennek, hogy az igehirdetés oktalansága által üdvözítse a hívőket. Mert a zsidók jeleket kívánnak, a görögök pedig bölcsességet keresnek, mi azonban a keresztrefeszített Krisztust hirdetjük, ami ugyan a zsidóknak botrány, a pogányoknak pedig oktalanság; maguknak a meghívottaknak azonban, zsidóknak és görögöknek egyaránt, Krisztus Isten ereje és Isten bölcsessége, mert Isten oktalansága bölcsebb az embereknél, és Isten gyöngesége erősebb az embereknél. 

Mt 25,1-13 

Akkor hasonló lesz a mennyek országa a tíz szűzhöz, akik fogták lámpásaikat és kimentek a vőlegény elé. Öt közülük ostoba volt, öt pedig okos. Az ostobák ugyanis, amikor fölvették lámpásaikat, nem vettek magukhoz olajat. Az okosak viszont lámpásaikkal együtt olajat is vittek edényeikben. Mivel a vőlegény késett, mindnyájan elálmosodtak és elaludtak. Éjfélkor aztán kiáltás támadt: „Itt a vőlegény, gyertek ki elébe!” Ekkor a szüzek mindnyájan fölkeltek és rendbehozták lámpásaikat. Az ostobák ekkor így szóltak az okosakhoz: „Adjatok nekünk az olajotokból, mert lámpásaink kialszanak.” Az okosak ezt válaszolták: „Nehogy ne legyen elég se nekünk, se nektek, menjetek inkább az árusokhoz és vegyetek magatoknak.” Amíg azok elmentek vásárolni, megjött a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre. Az ajtót bezárták. Később megjött a többi szűz is. Azt mondták: „Uram, uram! Nyiss ki nekünk!” De ő így válaszolt: „Bizony, mondom nektek: nem ismerlek titeket.” Legyetek tehát éberek, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát.

Nagypéntek és Húsvét nem két egymást lerontó valóság, hanem egyazon misztériumnak, Isten világ iránti irgalmának, eredeti, soha vissza nem vont szeretetének két oldala. Ezért bár Krisztus nincs már a kereszten, értünk felajánlott halálát, keresztáldozatát, melyből üdvösségünk fakadt, a világ végezetéig hirdetjük. Ennek legelső, legalapvetőbb helye és formája a szentmiseáldozat bemutatása, ahol titokzatos módon, vérontás nélkül jelenvalóvá lesz az Úr kereszthalála. Ahogy ugyancsak a korintusiaknak írt első levelében mondja az Apostol: „Mert amikor ezt a kenyeret eszitek, és ezt a kelyhet isszátok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön.” Az ige nem felszólító módban áll, vagyis nem arról van szó, hogy az utolsó vacsora felidézésekor a megfeszített Krisztusról kell prédikálni, hanem maga a szentmiseáldozat bemutatása a hirdetés, amely még nem a kívülállóknak szól, hanem az Egyház tagjainak, hogy az Egyház Egyház maradjon, sőt egyre jobban azzá váljon. 

A megfeszített Krisztus hirdetésének második módja, mely a szentmisében való igazi részvételből fakad, hogy életünk áldozatait egyesítjük Krisztus áldozatával – ahogy a pap imádkozza a misekánonban: „…hogy híveid élő áldozattá váljanak”. A Keresztrefeszített hiteles és gyümölcsöző szóbeli hirdetése csak ezután és csak ennek az aranyfedezetnek a birtokában következhet. Akinek életében nincs jelen a kereszt és az áldozat, az lényegében idegen Krisztustól, kereszténysége sajátos ideológia csupán, s amit hirdet, az nem a megfeszített Krisztus, hanem csak önmaga. 

Urunk, Jézus Krisztus, töltsd el lelkünket halálod és feltámadásod szent misztériuma iránti hódolattal, és add meg nekünk kegyelmesen, hogy életünk kisebb-nagyobb áldozatait, felajánlásainkat, lemondásainkat, szenvedéseinket a Te áldozatoddal egyesítve részt vállaljunk abból a szenvedésből, amelyet Te érettünk, a mi üdvösségünkért vállaltál, s elmondhassuk Szent Pállal, hogy testünkön, földi életünkön a Te jegyeidet viseljük.

Évközi 21. hét

1Kor 1,1-9 

Pál, Jézus Krisztusnak Isten akaratából meghívott apostola, és Szosztenész testvér, Isten korintusi egyházának, a Krisztus Jézusban megszentelteknek, a meghívott szenteknek, mindazokkal együtt, akik segítségül hívják a mi Urunk Jézus Krisztus nevét, minden helyen, náluk és nálunk. Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól. Szüntelenül hálát adok Istenemnek értetek Isten kegyelméért, amely megadatott nektek Krisztus Jézusban, hogy mindenben gazdagok lettetek őbenne, minden igében és minden ismeretben. Mert Krisztus tanúbizonysága megerősödött bennetek, úgyhogy semmiféle kegyelmi adománynak sem vagytok híjával, miközben a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenését várjátok, aki meg is erősít majd titeket mindvégig, hogy feddhetetlenek legyetek a mi Urunk Jézus Krisztus napján. Hűséges az Isten, aki által meghívást nyertetek Fiának, Jézus Krisztusnak, a mi Urunknak közösségébe. 

Mt 24,42-51 

Legyetek tehát éberek, mert nem tudjátok, mely napon jön el Uratok. Azt pedig értsétek meg, hogy ha tudná a házigazda, melyik őrváltáskor jön a tolvaj, ébren volna és nem engedné betörni a házába. Legyetek tehát készen ti is, mert amelyik órában nem gondoljátok, eljön az Emberfia. Mit gondolsz, ki az a megbízható és értelmes szolga, akit az Úr házanépe fölé állít, hogy adja ki nekik az ételt kellő időben? Boldog az a szolga, akit ura, amikor megérkezik, ebben a munkában talál. Bizony, mondom nektek: minden vagyona fölé rendeli őt. De ha az a gonosz szolga azt mondja szívében: ,,Késik jönni az én uram”, és elkezdi verni szolgatársait, eszik és iszik a részegekkel: megjön majd az ura annak a szolgának azon a napon, amelyen nem várja, és abban az órában, amelyben nem gondolja. Darabokra szabdalja őt, és a képmutatók sorsára juttatja. Lesz majd ott sírás és fogcsikorgatás! 

Abban a kegyelemben, hogy tudjuk, kicsoda Krisztus Jézus, olyan mérhetetlen szellemi és lelki gazdagságot nyertünk, hogy a legnagyobb életszentségre jutnánk, ha igazán elmerülnénk benne. Az Egyház szentjei mind kegyelemről kegyelemre haladva bontakoztatták ki magukban Isten róluk elgondolt csodálatos tervét. Egyre jobban belegondoltak, egyre mélyebben átérezték, egyre inkább életté vált bennük, hogy mit is jelent az, hogy Isten személy szerint értük és az ő üdvösségükért emberré lett, meghalt és feltámadt, s hogy Jézus Krisztus érdemeiért a mi emberi természetünk is részesülhet abban a dicsőségben, mely Krisztus feltámadott testében felragyogott nekünk. 

Nem csak mélységében, kiterjedésében is igen gazdag ez az ismeret. Azzal a biztos tudattal nézhetünk bele a csillagmilliárdok félelmetes világába és az atomon belüli csodálatos mikrokozmoszba, hogy ennek mind köze van Jézus Krisztushoz, hiszen minden őbenne teremtetett és őbenne áll fenn. A Jézus Krisztusban nyert ismeret arra is megtanít, hogy a világ nem csupán a teremtő Isten ajándéka, hanem egyben a Krisztus-esemény részese is. Jézus Krisztus ismerete meglepő új antropológiai felismerésekhez is vezet. Elég Jézusra tekintenünk, hogy meglássuk a szüzesség értékét; elég arra gondolnunk, hogy asszonytól született, s Isten Szent József személyében igaz atyáról gondoskodott számára, hogy meg legyünk győződve a családi élet szentségéről; elég Jézus földi életét szemlélnünk, hogy nyilvánvaló legyen előttünk, hogy dolgoznunk kell az Atya dicsőségére, s hogy az Atya imádása olyan alapvető, az emberi létet fenntartó cselekvés, mint a lélegzetvétel. 

Urunk, Jézus Krisztus, add nekünk kegyelmedet, hogy szüntelenül Rád figyeljünk, Téged szemléljünk, s akkor egyértelmű választ kapunk a legbonyolultabb kérdéseinkre is. Taníts meg, kérünk, arra, hogy hogyan kell szeretetet adni és elfogadni, bocsánatot kérni és megbocsátani, hogyan kell jól élni és szépen meghalni. Add, hogy hűségesen és tevékenyen várjunk érkezésedre, s örömmel lássunk viszont dicsőségedben.

Évközi 21. hét

2Tessz 3,6-10.16-18 

Ugyanakkor Urunk, Jézus Krisztus nevében meghagyjuk nektek, testvérek, hogy tartsátok távol magatokat minden olyan testvértől, aki rendetlenül él, és nem a szerint a hagyomány szerint, amelyet tőlünk kapott. Jól tudjátok, miként kell minket követni, és pedig abban, hogy nem voltunk köztetek izgágák, nem ettük ingyen senki kenyerét, hanem megdolgoztunk érte, fáradsággal, éjjel-nappal munkálkodva, hogy ne legyünk terhére egyikteknek sem. Nem mintha nem lett volna jogunk hozzá, hanem hogy magunkat követendő példakép gyanánt állítsuk elétek. Amikor ugyanis még nálatok voltunk, meghagytuk nektek, hogy aki nem akar dolgozni, ne is egyék. A békesség Ura adjon nektek örök békességet mindenhol! Az Úr legyen mindnyájatokkal! Én Pál, a saját kezemmel írom az üdvözlést. Minden levelemben ez az ismertető jel. Így írok. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme legyen mindnyájatokkal! Ámen. 

Mt 23,27-32 

Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert hasonlítotok a meszelt sírokhoz, amelyek kívülről szépnek látszanak, de belül tele vannak a holtak csontjaival és mindenféle tisztátalansággal. Így ti is kívülről ugyan igaznak látszotok az emberek előtt, de belül tele vagytok képmutatással és törvényszegéssel. Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert síremlékeket építetek a prófétáknak, és feldíszítitek az igazak sírjait, s azt mondjátok: „Ha atyáink napjaiban éltünk volna, nem lettünk volna bűntársaik a próféták vérében.” De ti magatok tanúsítjátok, hogy fiai vagytok azoknak, akik a prófétákat megölték. Ti is betöltitek atyáitok mértékét!

Az ember alapvető feladata művelni és őrizni a kertet, vagyis a teremtett világot. Ez pedig többet jelent, mint azt, hogy napi nyolc vagy tíz órát dolgozunk. Az ember értékét ugyanis nem a munka adja meg, hiszen akkor a gyermek, a beteg, az elaggott értéktelen és haszontalan ember volna. Ezzel szemben Jézus, Isten szent Fia példaképnek állította elénk a gyermeket, szerette és felkarolta a betegeket, Izrael szent öregjeinek pedig kinyilatkoztatta dicsőségét. Művelni és őrizni a ránk bízott teremtést – ez magában foglalja saját magunk képzését, testi-lelki adottságaink fejlesztését, emberi kapcsolataink építését, hogy rajzolunk, festünk, zenélünk, valós és igaz gondolatokat fogalmazunk meg, és hogy Isten szeretetében megmaradva vigyázunk a ránk bízott kincsre: a minket körülvevő természetre, szeretteink mosolyára, hivatásunk titkára. 

Nem vét, aki nem dolgozik, mert nem tud, de vét, aki nem akar dolgozni, nem akar részt venni abban a munkában, mellyel a Teremtő megbízta. Szent Ferenc „légy testvérnek” nevezte az olyan embert, aki annyira „lelkinek” képzelte magát, hogy méltóságán alulinak érezte a kétkezi munkát. Nem dolgozott, mondván, hogy ő szemlélődő, akiről a többieknek kötelességük gondoskodni. Az igazi szemlélődő szerzetesek keményen dolgoznak, s csak ha nem tudnak munkájukból megélni, fogadják el a hívek adományait, azok pedig örömmel segítik őket, mert kolostoraikból a szellemi-lelki javak bősége árad rájuk. Nem lehet büntetlenül elszakadni a kétkezi munkától. Még ha professzor, nagy tekintélyű elöljáró, vállalati vezető is valaki, ne restelljen időnként takarítani, fát vágni, kertet ásni, hogy aztán megtapasztalja, milyen jóleső érzés fáradtan, de megelégedéssel és jó lelkiismerettel nyugovóra térni, s hogy utána mennyivel ízesebb a szellemi munka is. 

Urunk Jézus, aki példát mutattál nekünk a kétkezi munkára, áldd meg fáradozásainkat, az otthonunkban és a munkahelyünkön végzett munkánkat, és add meg kegyelmesen, hogy mindaz, amit teszünk, az Atya dicsőségére és embertársaink szolgálatára legyen.

Évközi 21. hét

2Tessz 2,1-3a.14-17 

Urunk, Jézus Krisztus eljövetele és a hozzá való gyülekezésünk dolgában kérünk titeket, testvérek, ne tántorodjatok el egyhamar józan felfogásotoktól, és ne riasszon meg titeket semmiféle lélek, sem beszéd, sem állítólag tőlünk küldött levél, mintha az Úr napja már közel volna. Semmiképp se ámítson el titeket senki, mert előbb az elpártolásnak kell bekövetkeznie, és meg kell jelennie a bűn emberének, a kárhozat fiának, Meg is hívott titeket erre evangéliumunk által, hogy elnyerjétek Urunk Jézus Krisztus dicsőségét. Ezért tehát, testvérek, legyetek állhatatosak, és őrizzétek szilárdan a hagyományokat, amelyeket akár élőszó, akár levelünk útján tanultatok. Urunk, Jézus Krisztus pedig, és Isten, a mi Atyánk, aki szeret minket, s örök vigasztalást és jó reménységet ajándékozott nekünk kegyelemben, bátorítsa és erősítse meg szíveteket minden jótettben és beszédben. 

Mt 23,23-26 

Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert tizedet adtok mentából, kaporból és köményből, de elvetitek a törvény komolyabb parancsait, a jogot, az irgalmat és a hűséget. Ezeket meg kellene tenni, s azokat sem elhagyni. Vak vezetők, akik kiszűritek a szúnyogot, a tevét pedig lenyelitek. Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert megtisztítjátok a pohár és a tál külsejét, de belül tele vagytok rablással és tisztátalansággal. Te vak farizeus! Tisztítsd meg előbb a pohár belsejét, hogy a külseje is tiszta legyen!

Bizonyos keresztény körökben rögtön sikerre számíthat az olyan írás, amely a világ végéről szól. Mindegy, hogy ki írta, nem számít a stílus, csak hivatkozzék konkrét dátumokra, eseményekre, régi iratokra, amelyek alapján bizonyosra vehető, hogy végítélet napja még ebben az évben elérkezik... Azután pedig, hogy a jóslat nem teljesedik be, sokán máris egy újabb világvégi látomásról szóló írás után kapnak, s belemerülve ismét elveszítik józan ítélőképességüket. Egészen komolyan, persze, mégsem veszik a dátumot, hiszen akkor az volna logikus, hogy hatalmas lakásukból kiköltözzenek és odaajándékozzák egy lakásra váró fiatal házaspárnak, hadd örüljenek neki arra a rövid időre is. Ó, nem, annyira azért nem veszik biztosra ezeket a „kinyilatkoztatásokat”, hogy életükön a valódi megtérés irányában változtassanak. Legfeljebb a munkával hagynak fel, mint annak idején a tesszaloniki hívek is, s ölbe tett kézzel várják a csodát. 

Krisztus valóban el fog jönni egy nap, a világ utolsó napján. A halottak feltámadnak és megítéltetnek, az egész világmindenség átalakul, s részünk lesz Urunknak, Jézus Krisztusnak dicsőségében, amint azt a mai Szentleckében olvassuk. Ám a végítélet várása nem elszakít a hivatásunktól, családunktól, közösségünktől, munkánktól, hanem éppen oda küld vissza, hogy amikor eljön a mi Urunk, munkában érjen minket, s találjon tevékeny, világot alakító, szépítő hitet a földön. 

Urunk Jézus, ne engedd, hogy hagyjuk megtéveszteni magunkat bárkitől is, hanem segíts, hogy úgy fogadjuk el a végső napokra vonatkozó tanítást, ahogyan az az apostoli hitletéteményben benne van benne van: dátumok és rémüldözés, pánikkeltés nélkül. Segíts, kérünk, kegyelmesen, hogy mindvégig megmaradhassunk a mi Atyánk szeretetében, élvezhessük kegyelmének vigasztalását, és soha el ne veszítsük a jó reménységet, amelyet beteljesít a Te második, dicsőséges eljöveteled.

Szent Bertalan apostol

Jel 21,9b-14

Akkor odajött hozzám a hét angyal közül az egyik, akiknél az utolsó hét csapással teli csésze volt, és így szólt hozzám: ,,Gyere, megmutatom neked a menyasszonyt, a Bárány jegyesét!” Lélekben elvitt egy nagy és magas hegyre, és megmutatta nekem a szent várost, Jeruzsálemet, amely a mennyből szállt alá Istentől, ahol Isten fényessége volt, és amelynek világossága hasonló volt a drágakőhöz, a kristálytiszta jáspishoz. Nagy és magas fala volt, tizenkét kapuval, és a kapuk fölött tizenkét angyal. A kapukra nevek voltak írva, amelyek Izrael fiainak tizenkét törzsének nevei. Keletről három kapu, és északról három kapu, és délről három kapu, és nyugatról három kapu. A város falának tizenkét alapköve volt, és azokon a Bárány tizenkét apostolának tizenkét neve.

Jn 1,45-51

Fülöp találkozott Natanaellel, és elmondta neki: ,,Megtaláltuk azt, akiről Mózes írt a törvényben és a próféták: Jézust, József fiát Názáretből.” Natanael erre megjegyezte: ,,Jöhet valami jó Názáretből?” Fülöp azt felelte neki: ,,Gyere és lásd!” Amikor Jézus meglátta a közeledő Natanaelt, azt mondta róla: ,,Íme, egy igaz izraelita, akiben nincs álnokság.” Natanael megkérdezte: ,,Honnan ismersz engem?” Jézus azt felelte: ,,Mielőtt Fülöp hívott volna téged, láttalak, amikor a fügefa alatt voltál.” Natanael azt válaszolta: ,,Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael királya!” Jézus erre így szólt: ,,Mivel azt mondtam neked: láttalak a fügefa alatt, hiszel. De nagyobb dolgokat fogsz majd látni ezeknél.” Aztán hozzátette: ,,Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok a megnyílt eget, s hogy az Isten angyalai föl- és leszállnak az Emberfia fölött.”

Natanael, azaz Bertalan apostol meghívásának eseménye fényt vet arra a csodálatos kegyelmi előtörténetre, mely felkészíti Isten választottait, hogy Jézus nyomába szegődjenek. Natanael sok zsidó honfitársához hasonlóan várta a Messiást. Azért is kérdezi kétkedve: „Jöhet valami jó Názáretből?”, mert az Írásokat alaposan ismerve tudta, hogy a jövendölések szerint Názáretből nem származik próféta. Fülöp szavára mégis felkeresi Jézust. Elmélkedéseivel, imádságaival és jócselekedeteivel mint nagyítóüveggel minden sugarat összegyűjt, amely a Messiás világító napjától érkezik. Ezért is részesül dicséretben Jézustól, még mielőtt egy szót is szólt volna: „Íme egy igazi izraelita, akiben nincs álnokság.”

Jézus szava őszinte elismerés, s egyben felhívás egy még nagyobb, szentebb hivatásra. A Jézussal való találkozás egy pillanat alatt izzásba hozza és lángra lobbantja Natanael szívét. Igen, mert Jézus éppen a gyújtópontba irányozza kijelentését: „Láttalak, amikor a fügefa (a végidőket jelképező fa) alatt voltál.” Tudok buzgóságodról, amellyel szüntelen kutattad az Írásokat, melyek rólam szólnak. Még mielőtt eljöttél volna hozzám, már engem kerestél, de én még előbb, azelőtt, hogy tudtál volna róla, már kerestelek és hívtalak téged. Még mielőtt megszülettél volna, ismertelek, s még mielőtt a világ lett, kiválasztottalak, hogy meglásd a végső időket, melyekről elmélkedtél, s a végidők Izraelének, az Egyháznak szilárd alapköve legyél.

Minket a nevünkön szólító Urunk, Jézus Krisztus, aki után a szívünk anyánk méhétől fogva vágyódott, hálát adunk Neked, hogy szemmel tartod érlelődésünket, értékeled erőfeszítéseinket, s hogy igyekezetünk egy, a világ kezdete óta tartó isteni előkészületbe ágyazódik bele! Add, kérünk, kegyelmedet, hogy Szent Bertalan apostol példájára és közbenjárására előítéleinket levetve, tétovázás nélkül engedelmeskedjünk édes vonzásodnak, s Téged követve betöltsük azt a hivatást, amelyre öröktől fogva kiválasztottál bennünket.

Évközi 21. vasárnap

Iz 22,19-23 

Kivetlek téged tisztségedből, és hivatalodból letaszítalak. Ez történik majd azon a napon: elhívom szolgámat, Eljakimot, Helkija fiát, ráadom köntösödet, és övedet ráerősítem; hatalmadat az ő kezébe adom, és atyja lesz Jeruzsálem lakóinak és Júda házának. Az ő vállára adom Dávid házának kulcsát; amit kinyit, nincs, aki bezárja, és amit bezár, nincs, aki kinyissa. Beverem őt, mint szeget, szilárd helyre, és dicsőséges trónusává lesz atyja házának. 

Róm 11,33-36 

Milyen nagy Isten gazdagságának, bölcsességének és tudásának mélysége! Mennyire megfoghatatlanok az ő ítéletei, és kifürkészhetetlenek az ő útjai! Mert ki ismerte az Úr gondolatát? Vagy ki volt az ő tanácsadója? Vagy ki adott előbb neki, hogy vissza kellene fizetnie? Mert minden belőle, általa és érte van. Dicsőség neki mindörökké. Ámen. 

Mt 16,13-20 

Amikor Jézus Fülöp Cézáreájának vidékére ment, megkérdezte tanítványait: ,,Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” Ők ezt felelték: ,,Egyesek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, mások meg Jeremiásnak, vagy egynek a próféták közül.” Erre megkérdezte őket: ,,És ti kinek tartotok engem?” Simon Péter válaszolt: ,,Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” Jézus azt felelte neki: ,,Boldog vagy, Simon, Jónás fia! Mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én Atyám, aki a mennyekben van. És mondom neked: Te Péter vagy, és én erre a kősziklára fogom építeni egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait. Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyekben is, és amit feloldasz a földön, föl lesz oldva a mennyekben is.” Ezután meghagyta a tanítványoknak, hogy senkinek se mondják el, hogy ő a Messiás. 

Annak megvallása, hogy a Názáreti Jézus az élő Isten Fia, egy újfajta tudás, világnézet, értékrend alapja, amely nem a testtől és a vértől, emberi okoskodásból származik, hanem a mennyei Atya Szentlélek általi kinyilatkoztatása. Erre a sziklalapra épül az Egyház közössége, ugyanakkor személyes életünkben is mindaz, ami megmarad az örök életre. Péter hitvallásán belül nekünk is meg kell fogalmaznunk a magunk személyes, egész lényünket elkötelező hitvallását Jézus Krisztus mellett. Mindent, ami számunkra kedves és fontos, ehhez a hitvalláshoz kell mérni. Ha lehet, be kell emelni e hitvallás erőterébe, ha nem, el kell dobni. Legyen az önmagában bármily szépnek és értékesnek látszó mű, kezdeményezés, emberi kapcsolat, ha nem a felé a valóság felé mutat, hogy Jézus a Krisztus és az élő Isten Fia, akkor menthetetlenül magában hordja az örök halált. Amit nem itat át a Jézus Krisztus istenségébe vetett személyes hit, azon bizony erőt vesznek a pokol kapui. 

Az igazi Krisztusba vetett hit pontosan megfogalmazott igazságok pillérein épült híd, amely azonban Isten titkainak örvénylő mélységei felett ível. Szavaink, hitvallásunk nem meríti ki Isten misztériumát, csak éppen kapcsolatba hoz vele, s lehetővé teszi, hogy belepillantsunk végtelen gazdagságába, s Szent Pálhoz hasonlóan csodálkozó ujjongás törjön fel a szívünkből. Kell, hogy ez a csodálkozás, Isten dicsőségének elragadtatott szemlélete ott legyen az életünkben. Enélkül kereszténységünk filozofálgatás és moralizálás lenne csupán. A csodálkozás viszont ugyanannak a Léleknek a műve bennünk, aki képes minden szavunkat, cselekedetünket egyetlen hatalmas Krisztusról szóló hitvallássá formálni. 

Urunk Jézus, engedd, kérünk, kegyelmesen, hogy összeomoljon bennünk és körülöttünk minden, ami nem Rád és a Neked való odaadásra épült. Add nekünk Szentlelkedet, hogy feltárja előttünk Isten bölcsességének mélységes gazdagságát, s ebből a gazdagságból merítve építse újra bennünk a krisztusi életet.