2019. november 14., csütörtök

Évközi 32. hét

Bölcs 7,22 – 8,1

Benne ugyanis lélek van: értelmes és szent, egyetlen, sokféle és finom, ékesen szóló, gyors és szeplőtelen, biztos, kellemes, jót kedvelő és éles, akadályt nem ismerő, jótékony, emberbarát, kegyes, állhatatos, szilárd, minden erővel teljes, mindent látó, minden szellemen átható, az értelmeseken, tisztákon, legfinomabbakon. Mert minden gyorsnál gyorsabb a bölcsesség, tisztaságánál fogva mindenen áthatol, mert Isten erejének lehelete, s a mindenható Isten dicsőségének tiszta csordulása. Nincs benne semmi szenny, mert az örök világosság kisugárzása, Isten fölségének szeplőtelen tükre és jóságának képmása. Bár egymagában van, mindent megtehet, bár egyedül marad, mindent megújít, nemzedékről-nemzedékre betér a szentek lelkébe, s őket Isten barátaivá és prófétákká avatja. Mert Isten csak azt szereti, aki a bölcsesség bizalmasa, mivel az ékesebb a napnál és minden csillagképnél, a fényhez hasonlítva különb annál is, mert azt felváltja az éjjel, a bölcsességen azonban nem vesz erőt a gonoszság! Elér tehát erejével egyik határtól a másikig, s a mindenséget üdvösen igazgatja.

Lk 17,20-25

Amikor a farizeusok megkérdezték tőle, hogy mikor jön el az Isten országa, ezt válaszolta nekik: ,,Az Isten országa nem jön el szembetűnő módon. Nem fogják azt mondani: ,,Íme itt van,” vagy ,,Amott”. Mert az Isten országa köztetek van.” A tanítványoknak pedig ezt mondta: ,,Jönnek napok, amikor szeretnétek látni az Emberfiának egyetlen napját, és nem fogjátok látni. Ha azt mondják majd nektek: ,,Íme, itt van”, ,,íme, ott van”; ne menjetek el és ne fussatok oda. Mert mint ahogy a cikázó villám az ég egyik végétől a másikig látszik, olyan lesz az Emberfia is az ő napján. De előbb még sokat kell szenvednie, és el kell, hogy vesse ez a nemzedék.


Isten országának kinyilvánulása és az Emberfia napja egy és ugyanaz, mert ahol Jézus Krisztus jelen van, ott az Isten országa. Ahhoz hasonló ez, mint mikor a szamariai asszony a Messiást említi Jézusnak, ő pedig így válaszol: „Én vagyok az, aki veled beszélek.” Isten országa nem helyhez kötődik, hanem Jézus Krisztus személyéhez, aki által az Atyával való tökéletes kapcsolat fennáll a Szentlélekben. És nem látványos történelmi eseményhez vagy természeti tüneményhez, hanem szenvedéséhez és kereszthalálához, amellyel kieszközölte számunkra, hogy ez az elevenítő kapcsolat ne csak közöttünk, hanem bennünk is legyen.

Ha Jézus Krisztus földi testében, fizikai valójában most közöttünk lenne, az nem volna elég. Kortársai előtt ott állt, mégis sokan elutasították és megvetették. Most azonban már bennünk él: a hit és a szentségek által a Szentlélekben. Isten országába belépni azt jelenti, hogy életegységben vagyunk Isten egyszülött Fiával, s rajta keresztül az Atyával. Ez a titok fog feltárulni mindenki előtt az utolsó napon. Azonban nem csupán külön-külön élünk egy életet Krisztussal, hanem közösségileg is, hiszen az Egyház az ő Titokzatos Teste. Így nyer mélyebb értelmet a mai Evangéliumban elhangzó kijelentés: „Isten országa köztetek van.” Nem mi építjük az Isten országát egymás között, hanem a Szentlélek valósítja és bontakoztatja ki bennünk és közöttünk Krisztus életét.

Urunk Jézus, add meg nekünk, kérünk, Isten országa köztünk való jelenlétének boldogító tapasztalatát. Segíts kegyelmeddel, hogy a Tőled kapott új minőségű életet befogadva személyes önátadásunkkal és az egymás iránti feltétel nélküli szeretettel tanúskodjunk Rólad az emberek előtt, és így készítsük elő a Te dicsőséges eljöveteledet.

2019. november 13., szerda

Évközi 32. hét

Bölcs 6,1-11

Hallgassatok tehát, királyok és értsetek! Okuljatok, akik kormányozzátok a föld határait! Figyeljetek ti, akik sokaság fölött uralkodtok, és népek nagy számával hivalkodtok! Mert az Úrtól nyertétek a hatalmat, s a Fölségestől az uralmat, aki számon kéri tetteiteket, és kifürkészi terveiteket; mert, noha országa szolgái vagytok, nem ítéltetek igazul, nem tartottátok meg az igazság törvényét, és nem jártatok Isten akarata szerint. Iszonyúan és hamar megjelenik nektek, mert szigorú ítélet vár a hatalmon levőkre! A kicsiny ugyanis irgalmat talál, de kemény fenyítés vár a hatalmasokra, mert Isten nem tart senki személyétől, és nem fél senki rangjától, hisz a kicsinyt is, a nagyot is ő alkotta, s egyaránt viseli gondját mindegyiknek. Az erősekre azonban szigorúbb vizsgálat vár! Hozzátok szól tehát szavam, ti királyok, hogy bölcsességet tanuljatok, és el ne essetek! Mert, akik az igazságot igazságban megtartják, igazzá lesznek, s akik megtanulják, védelmezőre találnak. Kívánjátok tehát szavaimat, vágyódjatok utánuk, és okulásban lesz részetek!

Lk 17,11-19

Történt pedig, hogy miközben Jeruzsálem felé tartott, átment Szamarián és Galileán. Amikor beért az egyik faluba, szembejött vele tíz leprás férfi. Távolabb megálltak, és hangosan kiáltoztak: ,,Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!” Amikor meglátta őket, azt mondta: ,,Menjetek, mutassátok meg magatokat a papoknak!”. Történt pedig, hogy amíg mentek, megtisztultak. Az egyikük, amikor látta, hogy meggyógyult, visszatért, hangosan magasztalta Istent, és lábai előtt arcra borulva hálát adott neki; s ez szamariai volt. Jézus megkérdezte tőle: ,,Nem tízen tisztultak meg? A többi kilenc hol van? Nem volt más, aki visszatért volna, hogy dicsőítse Istent, csak ez az idegen?” Aztán így szólt hozzá: ,,Kelj föl és menj; a hited meggyógyított téged.”


A hála leghétköznapibb, s ugyanakkor legegyetemesebb kifejezése a ,köszönöm,. Amikor ezt a szót kimondjuk valakinek, azon túl, hogy egy bizonyos dologért mondunk köszönetet, azt valljuk meg, hogy őt magát ajándéknak tekintjük, és elfogadjuk. Ahol pedig ez a szó két ember vagy egy család, közösség tagjai között kezd kiveszni a használatból, az annak a jele, hogy a felek, tagok már nem érzik megajándékozottnak magukat, hanem amit a másiktól kapnak, azt úgy tekintik, mint ami jár nekik. Ha ez a helyzet állandósul, az a kapcsolat(ok) elsivárosodásához, kiüresedéséhez, halálához vezet.

A tíz leprás közül kilenc csak külsőleg tisztult meg, az ajándékot, amit kaptak, csak félig fogadták el. A tizedik azonban teljesen meggyógyult; élete tisztult meg, mert rátalált a tiszta forrásra. Azonban nemcsak a gyógyulásra vágyónak szükséges a hálaadás. Jézus is várja, hogy aki Isten erejét megtapasztalja életében, dicsérje érte az Urat. Ahol nem ilyen lelkülettel találkozott, ott nem is tett sok csodát: a hit (a megelőlegezett bizalom) és az elfogadás (az utólagos hála) hiánya szinte megbénította. Mert a csoda sohasem csupán külső esemény, hanem belső is: fel kell fedezni, el kell fogadni, meg kell köszönni. A csoda csak személyek között értelmezhető, különben legfeljebb megmagyarázhatatlan természeti jelenség, amelynek nincs semmiféle üzenete számunkra. Ezért nem tudtak mit kezdeni a farizeusok és írástudók Jézus csodáival: a bennük rejlő üzenetre voltak süketek, annak álltak ellen teljes erővel.

Urunk Jézus, segíts minket kegyelmeddel, hogy ne szűnjünk meg hálaadásban élni és köszönetet mondani, mindenekelőtt Neked, minden jó forrásának, azután testvéreinknek, akiken keresztül a Te jóságod nyilatkozik meg irántunk. Add, hogy még ha olykor nehezünkre esik is, merjük kimondani a köszönet életadó, megerősítő szavát, különösen is azoknak, akik a legközelebb vannak hozzánk, így mondva igent rájuk és a Te üdvözítő művedre.

2019. november 12., kedd

Évközi 32. hét

Bölcs 2,23 – 3,9

Isten ugyanis halhatatlannak teremtette az embert, és saját hasonlóságára és képére alkotta, a halál pedig a sátán irigységéből jött a világba, és követik őt azok, akik az ő oldalán vannak. Az igazak lelkei azonban Isten kezében vannak, s a halál kínja nem éri őket. Úgy látszott a balgák szemében, hogy meghaltak, távozásukat balsorsnak vélték, és végső romlásnak, hogy elmentek tőlünk, ők azonban békességben vannak, ha kínt szenvedtek is az emberek szemében, reményük halhatatlansággal teljes, kevés fenyítés után nagy javakban van részük, mert Isten próbára tette, és magához méltóknak találta őket. Megvizsgálta őket, mint az aranyat a kohóban, és elfogadta őket egészen elégő áldozatul. Látogatásuk idején pedig az igazak felragyognak, olyanok lesznek, mint a szikra, amely a nádasban tovaterjed, ítélkeznek nemzeteken, és uralkodnak népeken, s az Úr lesz a királyuk örökké. A benne bízók megértik az igazságot, s a hívek kitartanak mellette szeretetben, mert választottjai kegyben és békességben részesülnek.

Lk 17,7-10

Ki mondja közületek szolgájának, mikor az szántás vagy legeltetés után hazatér a mezőről: ,,Gyere gyorsan, ülj az asztalhoz?” Nem azt mondja-e neki inkább: ,,Készíts vacsorát, övezd fel magad és szolgálj ki, amíg eszem és iszom, azután ehetsz és ihatsz majd magad is”? Csak nem köszöni meg a szolgának, hogy megtette mindazt, amit parancsolt? Így ti is, amikor mindent megtesztek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: ,,Haszontalan szolgák vagyunk, csak azt tettük, ami a kötelességünk volt!”


A sátán csábítása mögött mindig Istennel szembeni irigysége áll, s mesterkedése arra irányul, hogy irigységet ébresszen az emberben is. Így jött a világba a halál és minden rossz: a széthúzás, gyűlölködés, szakadás és testvérgyilkosság. Mert az irigység azt sugallja, hogy megszerezzem magamnak, ami a másiknak van, s ha ez lehetetlen, akkor neki se legyen, sőt ha lehet, ő se legyen többé... A kellemetlen érzés, amely egy pillanatra befelhőzi jó közérzetünket, amikor mások sikereiről hallunk, a levertség, amely ránk telepszik, amikor a másokkal való összehasonlításban alulmaradunk, arról árulkodik, hogy a mi szívünkbe is befészkelte magát az irigység szúja, és megpróbál szép lassan felőrölni. Ez még nem bűn, csak kísértés, melyet le lehet győzni.

Először is: ne szemléljük helyzetünket tragikusan. A humor és önirónia sokat segít abban, hogy ne merüljünk túlzottan az önsajnálatba. Másodszor: adjunk hálát Istennek, amiért elhalmozott ajándékaival és feladatot bízott ránk. Erősödjünk meg a helyes önértékelésben, anélkül, hogy magunknak tulajdonítanánk, amit Istennek köszönhetünk. Ez az alapozás. Ezután következzék a hálaadás azért a jóért, amit Isten testvérünk életében vagy őáltala vitt végbe. Fejezzük ki elismerésünket testvérüknek is fáradozásáért (kerülve az üres hízelgést), és szívből kívánjunk neki további eredményes előrehaladást a jóban. És végül ajánljuk fel neki segítségünket imádság, biztatás, jó tanács, esetleg a terhek egy részének átvállalása formájában.

Urunk Jézus, tudatosítsd bennünk, hogy mi csak haszontalan szolgák vagyunk, akiken keresztül azonban a Te kegyelmed működik, a kinek-kinek sajátos módon juttatott kegyelmi adomány szerint. Segíts kérünk, hogy legyőzzük magunkban az irigységből és féltékenységből származó rossz gondolatokat és szándékokat, s hálát adva mindazért a jóért, melyet általunk vagy testvéreink által vittél véghez, készséges szívvel segítsük elő a jó kibontakozását a magunk, testvéreink és mindnyájunk üdvösségére.

2019. november 11., hétfő

Évközi 32. hét

Bölcs 1,1-7

Szeressétek az igazságot, ti föld bírái! Gondoljatok az Úrra jó lélekkel, keressétek őt szívetek egyszerűségében, mert azok találnak rá, akik nem kísértik, s azoknak nyilvánítja ki magát, akik bíznak benne! Az aljas gondolatok ugyanis eltávolítanak Istentől, s a próbára tett hatalom megfeddi a balgákat. Mert nem tér a bölcsesség gonosz szándékú lélekbe, és nem lakik bűnnek adózó testben. Hisz a fegyelem szent lelke menekül a hamisságtól, távol tartja magát az esztelen gondolatoktól, és visszariad, ha igaztalanság közelít. A bölcsesség emberbarát lélek ugyan, de nem hagyja büntetlenül a káromló ajkának vétkét, mert Isten az ember veséit kutatja, a szívét jól megvizsgálja, és nyelvét meghallgatja. Az Úr lelke ugyanis betölti a földkerekséget, s aki egybefogja a mindenséget, az tud is minden szóról!

Lk 17,1-6

Azután így szólt tanítványaihoz: ,,Lehetetlen, hogy botrányok elő ne forduljanak, de jaj annak, aki okozza azokat. Jobb lenne annak, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tengerbe vetnék, mint hogy megbotránkoztasson egyet is e kicsinyek közül. Vigyázzatok magatokra! Ha vét ellened testvéred, figyelmeztesd; és ha megbánja, bocsáss meg neki! Még ha napjában hétszer vét is ellened, és napjában hétszer tér vissza hozzád, és azt mondja: »Bánom!« – bocsáss meg neki.” Az apostolok ekkor azt mondták az Úrnak: ,,Növeld bennünk a hitet!” Az Úr ezt felelte: ,,Ha csak akkora hitetek lesz is, mint egy mustármag, és ennek az eperfának azt mondjátok: ,,Szakadj ki tövestől és verj gyökeret a tengerben!”, engedelmeskedni fog nektek.


Arra talán hajlandók vagyunk, hogy hetedszer is azt mondjuk bűnét megbánó testvérünknek, hogy „Megbocsátok”, mert szégyellenénk nyíltan ellentmondani Krisztus szavának, közben azonban észrevétlenül építjük fenntartásaink áthatolhatatlan falait, és csendben elhatározásokat teszünk: „Kerülni fogom a továbbiakban a vele való találkozást”, „Nem sokáig leszünk együtt, addig csak kibírom valahogy”, és így tovább. Amikor kikezdhetetlennek vélt logikával védjük döntésünket, amellyel minél távolabb akarunk maradni egy számunkra kellemetlen testvérünktől, akkor ez a sziklaszilárd és a világ szemében meggyőző logika éppenséggel azt bizonyítja, hogy még nem értettük meg az irgalom lényegét, és nem úgy bocsátottunk meg, ahogy azt Krisztus kéri tőlünk a mai Evangéliumban.

Az irgalmasság gyakorlása ugyanis nem kegy a részünkről, és persze nem is balekség a jóindulatunkkal visszaélő embertársunkkal szemben, hanem olyan kegyelmi esemény, mely által elsősorban mi magunk szabadulunk fel Krisztus nagyobb, igazabb szeretetére. A mai Olvasmány beszél a veséről, a szívről és a nyelvről, s ez a három a megbocsátás vonatkozásában is fontos. Az irgalomnak, a megbocsátásnak nem elég a nyelv, vagyis a szavak szintjén maradnia, hanem lelkünk mélyét, majd tudattalan világunkat is elérve át kell itatnia egész életünket. Ez azt is jelenti, hogy az igazi megbocsátás nem megy egyik pillanatról a másikra: néha emberfeletti erőfeszítéseket kíván, és évekig is eltarthat, míg teljesen megszületik bennünk.

Urunk Jézus, elismerjük, hogy gyakran emeltünk falat többször megbotló, majd bocsánatot kérő testvéreink ellen védekezésül, s ezzel megakadályoztuk, hogy a Te irgalmas szereteted rajtunk keresztül elérje őket. Vezess el, kérünk, az igazi megbocsátásra, melyben bocsánatot kérő testvérünkkel együtt lépünk be az irgalom kapuján, s együtt születünk újjá az isteni megbocsátás szabadító erejéből.

2019. november 10., vasárnap

Évközi 32. vasárnap

2Mak 7,1-2.9-14

Történt pedig, hogy elfogtak hét testvért is anyjukkal együtt. Ostorral és szíjjal verette őket a király, hogy a törvényben tiltott sertéshúsevésre kényszerítse őket. Ekkor közülük az első így szólt: ,,Mit akarsz velünk és mit kívánsz tudni tőlünk? Mi készek vagyunk inkább meghalni, mint megszegni az atyáinknak adott isteni törvényeket.” Azután halálra váltan így szólt: ,,Te gonosz! A jelen életben ugyan elveszítesz minket. A világ Királya azonban a föltámadásban örök életre kelt minket, mivel az ő törvényeiért halunk meg.” (...)

2Tessz 2,16 – 3,5

Urunk, Jézus Krisztus pedig, és Isten, a mi Atyánk, aki szeret minket, s örök vigasztalást és jó reménységet ajándékozott nekünk kegyelemben, bátorítsa és erősítse meg szíveteket minden jótettben és beszédben. Egyébként, testvérek, imádkozzatok értünk, hogy az Úr igéje, amint nálatok is, terjedjen és dicsőségre jusson, s megszabaduljunk az alkalmatlan és gonosz emberektől, mert a hit nem mindenkié. Az Úr azonban hűséges: ő megerősít titeket és megóv a gonosztól. Ami titeket illet, bizalmunk van az Úrban, hogy megteszitek és meg fogjátok tenni, amit parancsolunk. Az Úr vezesse szíveteket Isten szeretetére és Krisztus béketűrésére!

Lk 20,27-38

(...) E világ fiai házasodnak és férjhez mennek. Azok pedig, akik méltók lesznek elnyerni a másik világot és a halálból való föltámadást, nem házasodnak, és férjhez sem mennek, hiszen többé már meg sem halhatnak. Hasonlók lesznek ugyanis az angyalokhoz, és Isten fiai, a feltámadás fiai lesznek. Hogy pedig a halottak feltámadnak, azt Mózes is jelezte a csipkebokornál, amikor az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének mondta. Isten pedig nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki érte él.


A megtestesülésben egyértelműen feltárul – mivel Krisztus valóságos Isten és valóságos ember –, hogy a törvényhez való ragaszkodás egyben az Istenhez való ragaszkodás is. Az a zsidó, aki kész inkább meghalni, mint megenni a sertéshúst, az a muszlim, aki komolyan veszi a tilalmat, és nem iszik bort, az a hindu, aki még egy légy életét sem hajlandó kioltani, mert ezáltal Istenhez ragaszkodik, öntudatlanul is Jézus Krisztusról tesz tanúságot, aki értünk meghalt és feltámadt, s aki Isten hatalmával feltámasztja az igazakat az örök dicsőségre, mert ő minden ember Üdvözítője. Ezzel szemben milyen szomorú a valaha keresztény Európa szekularizációja, amely mára odáig jutott, hogy törvényhozásával szentesítette mind a tíz parancsolat megszegését, a hazudozástól a házasságtörésen át az emberölésig.

A Biblia hitében élő ember a világon túli, az örökkévaló Istenbe kapaszkodik. De minthogy ő láthatatlan, törvényeinek betartása által tudjuk csak kifejezni hozzá való ragaszkodásunkat. A mai Evangélium fényében ugyanakkor az is nyilvánvalóvá válik, hogy az Istentől kapott, de önkényesen és evilági módon értelmezett törvényhez való ragaszkodás szemben áll Isten akaratával, és akadályozza a hozzá való ragaszkodást. Az Istentől kapott parancshoz úgy ragaszkodni, mint magához az Istenhez, ugyanakkor nem feledve, hogy a törvény nem Isten – ez a helyes vallásos magatartás, amelynek mintegy mellékesen kultúrát alakító ereje is van.

Urunk, Jézus Krisztus, milyen könnyen mondjuk Neked, hogy követünk Téged és ragaszkodunk Hozzád, de életvitelünkkel inkább a világias közgondolkodáshoz igazodunk, mint a Te parancsaidhoz. Segíts, kérünk, kegyelmeddel felismernünk, hogy a Tízparancsolat tilalmai nem életünk beszűkítését, hanem az örök életre való kitágítását szolgálják, s törvényeidet szívünkbe fogadva megalkuvás nélkül, akár földi életünk árán is ragaszkodjunk Hozzád.

2019. november 9., szombat

A lateráni bazilika felszentelése

Ez 47,1-2.8-9.12

Ezután visszavitt engem a ház kapujához, és íme, víz fakadt a ház küszöbe alatt a keleti oldalon; a ház homlokzata ugyanis kelet felé nézett. A víz a templom jobb oldalán folyt le, az oltártól dél felé. Aztán kivitt az északi kapun, és körülvezetett a külső kapun kívül levő úton a kelet felé néző útra; és íme, víz tört elő a jobb oldalon. Azt mondta nekem: ,,Ez a víz a keleti homokdombok felé indul, majd lefolyik a sivatag síkságára és a tengerbe ömlik; amikor beleömlik, annak a vize egészséges lesz. Amerre ez a folyó ér, minden élő és mozgó lény élni fog. Ahová eljut a víz, igen sok lesz a hal; ahová elér a folyó, egészséges lesz és élni fog minden lény. A folyó mentén pedig, annak mindkét partján mindenféle gyümölcsfa nő; lombjuk le nem hull, s a gyümölcsük el nem fogy. Havonta friss gyümölcsöt teremnek, mert vizük a szentélyből fakad. Gyümölcsük eledelül szolgál, a lombjuk pedig orvosságul.

Jn 2,13-22

(...) Akkor kötelekből ostort font, és mindnyájukat kizavarta a templomból a juhokkal és az ökrökkel együtt, a pénzváltók pénzét szétszórta, az asztalaikat fölforgatta. A galambárusoknak pedig azt mondta: ,,Vigyétek el innen ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!” Akkor tanítványai visszaemlékeztek arra, hogy írva van: ,,Emészt engem a buzgóság házadért”. A zsidók azonban megszólították, és azt kérdezték tőle: ,,Milyen jelet mutatsz nekünk, hogy ezeket cselekszed?” Jézus azt felelte nekik: ,,Bontsátok le ezt a templomot, és én három nap alatt fölépítem azt!” A zsidók erre így szóltak: ,,Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt fölépítenéd?” De ő a saját testének templomáról mondta ezt. (...)


Amikor egy templom felszentelésének évfordulóját üljük, ünneplésünk nem a holt köveknek szól, hanem az eleven Isten-ember kapcsolatnak, amelyet a szent helyen szinte tapintani lehet. Ünneplésünk kegyelmi ajándék is egyben, mely egyre jobban elmélyíti bennünk az Egyház anyai misztériumát. A templom kiemelt helyén álló keresztkútból mint anyaölből születik meg a keresztény nép, s valahányszor egy csecsemőnek vagy egy felnőtt hittanulónak kiszolgáltatják itt a keresztség szentségét, közösségünk összetartozása is erősödik, hiszen mindannyian ugyanannak „az isteni kútnak makulátlan tiszta méhéből támadt mennyei nemzedék és új teremtmény” vagyunk.

Az Egyház mint jó édesanya táplálja is gyermekeit, méghozzá az Ígéret földjének mennyei javaival, melyeket a szent liturgiában bőséggel nyújt nekünk. Nagyon fontos, hogy idejekorán erre a táplálékra szoktassuk a gyermekeket, kifejlesztve bennük az egészséges ízlést, nem pedig a kezdet kezdetén giccsekkel és utánzatokkal elrontva érzéküket a mennyei valóságok iránt. Az első szavakra és mozdulatokra is megtanít liturgiája által az Anyaszentegyház, azt az egyetemes anyanyelvet sajátíttatva el velünk, amely egyszerre alázatos és fönséges, egyszerű és művészi, visszafogott és az egekig szárnyaló. Aki a Szentírás és a szent liturgia nyelvén tanul imádkozni, annak nem csupán szókincse lesz gazdag és kifejező, hanem imádságának horizontja is egyre jobban kitágul annak méreteire, aki sugallta azokat. S valahányszor elmegyünk a templomba és részt veszünk a liturgián, újból és újból eléri létezésünk gyökereit az a hömpölygő folyam, melyről Ezekiel próféta látomása szól, hogy bőségesen megteremjük az örök élet gyümölcseit.

Urunk, Jézus Krisztus, amikor ma a Város és a Földkerekség minden templomának anyját és fejét ünnepeljük, szívből hálát adunk Neked azért az örökre megmaradó életért, melyet Jegyesed, az Egyház által adtál nekünk a szent keresztségben, és alázattal kérünk, hogy igéd hallgatása és szentségeid vétele ezt az életet szüntelenül táplálja és gyarapítsa bennünk.

2019. november 8., péntek

Évközi 31. hét

Róm 15,14-21

Testvérek, veletek kapcsolatban meg vagyok győződve arról, hogy ti is telve vagytok jósággal, bővében vagytok minden ismeretnek, és képesek vagytok figyelmeztetni egymást. Itt-ott merészebben írtam nektek, testvérek, hogy emlékeztesselek titeket bizonyos dolgokra. Annak a kegyelemnek erejében tettem ezt, amit Isten adott nekem, hogy Krisztus Jézus szolgája legyek a nemzetek között, és Isten evangéliumának szent szolgálatát végezzem, s így a nemzetek kedves, és a Szentlélek által megszentelt áldozattá legyenek. Van tehát mivel dicsekednem Krisztus Jézusban Isten előtt. Természetesen csak arról merek beszélni, amit Krisztus vitt általam végbe a nemzetek megtérítésére szóval és tettel: a jelek és csodák erejével, a Lélek erejével, amíg Jeruzsálemtől messze körbejárva Illíriáig teljesítettem Krisztus evangéliumának hirdetését. (...)

Lk 16,1-8

Egy gazdag embernek volt egy intézője. Bevádolták nála, hogy eltékozolja a vagyonát. Erre magához hívatta és azt mondta neki: ,,Mit hallok rólad? Adj számot gazdálkodásodról, mert nem lehetsz tovább az intézőm!” Az intéző ezt mondta magában: Mitévő leszek, ha uram elveszi tőlem az intézőséget? Kapálni nem tudok, koldulni szégyellek. Tudom már, mit teszek, hogy befogadjanak az emberek a házukba, ha elmozdít az intézőségből. Magához hívta tehát urának minden egyes adósát, és megkérdezte az elsőtől: ,,Mennyivel tartozol uramnak?” Az így felelt: ,,Száz korsó olajjal.” Erre azt mondta neki: ,,Vedd elő adósleveledet, ülj le hamar, és írj ötvenet!” Azután megkérdezte a másikat: ,,Hát te mennyivel tartozol?” Az így válaszolt: ,,Száz véka búzával.” Erre azt mondta neki: ,,Vedd elő adósleveledet, és írj nyolcvanat!” Az úr megdicsérte a hamis intézőt, hogy okosan cselekedett; mert a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál.


Szent Pálnak ez a mondata megszégyenít bennünket, hiszen leleplez önmagunk előtt, akik oly gyakran éppen ellenkező alapállásból közelítünk embertársainkhoz, gyanakodva méregetjük őket, s minden különösebb ok nélkül rosszindulatot feltételezünk róluk. Nézzünk csak magunkba: mennyi jóindulat, jó szándék, jó elhatározás van bennünk! S mennyire fáj, ha csak bűneinket, botlásainkat, hibáinkat látják, és ezeket vetik a szemünkre, hiszen belül meg vagyunk győződve arról, hogy nem csak ezek vagyunk... Ha pedig önmagunkkal kapcsolatban ez a helyzet, akkor joggal gondolhatjuk hívő, törekvő testvéreinkről is, hogy ők is tele vannak nemes szándékkal.

A szeretet mindig megelőlegezett bizalom is, amelyben természetszerűleg benne foglaltatik bizonyos kockázat. Csak a bizalom légkörében van helye egymás figyelmeztetésének, máskülönben az csak szeretetlen kioktatás, rendreutasítás lesz. Csak ebben a légkörben tehette meg Szent Pál apostol, hogy helyenként merészebben írt, tapasztalatból tudva, hogy a lélekben alvó hívőt olykor fel kell rázni, esetenként akár éles, sarkított megfogalmazásokkal is, hogy ezáltal rábírjuk arra, hogy végre arról beszélhessünk vele, ami üdvössége szempontjából a legfontosabb.

Urunk Jézus, óvj meg minket attól, hogy bármiféle csalódás, a szeretetünkkel való korábbi visszaélés gyanakvóvá és szűkkeblűvé tegyen bennünket. Ne engedd, hogy szüntelen gyanakvásban és rosszhiszeműségben éljünk, hanem segíts kegyelmeddel, hogy kitárjuk szívünk kapuját irgalmas szereteted előtt, és azt befogadva mi is egyre inkább irgalmas szívű testvérekké váljunk, bölcs türelemmel, tapintattal segítve egymást az evangélium szerinti életre.