Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Ráfael főangyalok

Jel 12,7-12a 

Ekkor nagy harc támadt az égben: Mihály és angyalai harcoltak a sárkánnyal. A sárkány és angyalai harcoltak, de nem diadalmaskodtak, sem helyük nem volt többé az égben. Ekkor letaszították a nagy sárkányt, az őskígyót, akit ördögnek és sátánnak hívnak, aki elcsábítja az egész világot. Letaszították a földre, és vele együtt angyalait is letaszították. Ekkor nagy hangot hallottam az égben, amely így szólt: ,,Most lett a mi Istenünké az üdvösség, az erő és a királyság, a hatalom pedig az ő Krisztusáé, mert letaszították testvéreink vádlóját, aki éjjel-nappal vádat emelt ellenük Istenünk előtt. Ők pedig legyőzték őt a Bárány vére és a tanúságtétel igéje által, s nem kímélték saját életüket mindhalálig. Örvendezzetek tehát, egek, és akik bennük laktok! Jaj a földnek és a tengernek, mert hozzátok szállt le az ördög nagy haraggal, s tudja, hogy kevés ideje van!'' 

Jn 1,47-51 

Amikor Jézus meglátta a közeledő Natanaelt, azt mondta róla: ,,Íme, egy igaz izraelita, akiben nincs álnokság.'' Natanael megkérdezte: ,,Honnan ismersz engem?'' Jézus azt felelte: ,,Mielőtt Fülöp hívott volna téged, láttalak, amikor a fügefa alatt voltál.'' Natanael azt válaszolta: ,,Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael királya!'' Jézus erre így szólt: ,,Mivel azt mondtam neked: láttalak a fügefa alatt, hiszel. De nagyobb dolgokat fogsz majd látni ezeknél.'' Aztán hozzátette: ,,Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok a megnyílt eget, s hogy az Isten angyalai föl- és leszállnak az Emberfia fölött.'' 

Szent Mihály arkangyal neve – és a név a Bibliában mindig a lényeg hordozója – csodálkozó örömteli felkiáltás és figyelmeztetés is egyben: „Ki olyan, mint az Isten?” A sátán, az őskígyó lázadása éppen abban áll, hogy Isten fölsége nem örömre, hanem irigységre hangolja, olyan akar lenni, mint az Isten, de Isten és az ő kegyelme nélkül. Erre a lázadásra próbálta rávenni Ádámot és Évát, s ezzel kísért minket is nap mint nap. Hétköznapjaink meg vannak jelölve a Szent Mihály és a sátán közt folyó küzdelemmel, amely ugyan már örökre eldőlt, de még tart az utolsó napig. A győzelem szerzője Krisztus, aki a keresztfán diadalmaskodott a bűn fáján győztes sátán felett – Mihály és angyalai az ő erejében küzdenek. 

Gábor az isteni örömhír, az evangélium angyala. Az üzenet, amellyel köszöntötte Máriát, az egyetlen igazi jó hír az emberiség számára, hiszen Isten Fiának megtestesülése az egész világ üdvösségre rendeltségét adja tudtára. Reggel, délben és este ezért imádkozzuk őseink szokását követve: „Az Úr angyala köszönté a Boldogságos Szűz Máriát...” Ráfael az, ki útjainkon elkísér, és nem csupán hűséges társunk, hanem – nevéhez híven – Isten gyógyító kegyelmének is közvetítője. Az ő pártfogását kérjük minden hosszabb utazás előtt: „A béke és boldogság útján vezessen minket a mindenható és irgalmas Isten, és Ráfael angyal kísérjen utunkon, hogy békében, épségben és örömmel térhessünk vissza otthonunkba!” 

Urunk, Jézus Krisztus, köszönjük Neked, hogy három arkangyalod neve és üdvtörténeti küldetése által rádöbbentesz bennünket emberi életünk hármas meghatározottságára: hogy földi létünk folytonos úton levés és küzdelem, s az út és a harc közben erőt ad az örömhír, az angyali üzenet, a győzelem és célba érés biztos záloga. Kérünk Téged, hogy mennyei szolgatársaink pártfogása és hathatós segítsége révén életünk egész folyamán érezzük, hogy mellettünk állsz, mi pedig mindvégig ott álljunk a Te oldaladon, míg csak fel nem vétetünk a mennybe, angyalaid és szentjeid boldog társaságába.

Évközi 26. hét

Jób 1,6-22 

Egy napon pedig, amikor eljöttek az Isten fiai, hogy az Úrnál jelentkezzenek, a sátán is közöttük volt. Az Úr megkérdezte tőle: „Honnét jössz?” Az így felelt: „Szerte bolyongtam a földön és bejártam azt.” Az Úr így folytatta: „Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs a földön hozzá hasonló férfi, feddhetetlen és igaz, istenfélő és a gonosztól tartózkodó!” A sátán erre megkérdezte: „Vajon ok nélkül istenfélő-e Jób? Hisz te megoltalmaztad őt, a házát és egész vagyonát; megáldottad keze munkáját és gyarapodott jószága a földön! De bocsásd csak rá egy kissé a kezedet és verd meg mindenét, amije van, akkor bizony szemtől-szembe áld majd téged!” Ezt mondta erre az Úr a sátánnak: „Nos, a kezedbe adom mindenét, amije van; őrá azonban ne nyújtsd ki kezedet!” Erre eltávozott a sátán az Úr színe elől. Amikor pedig egyik napon Jób fiai és leányai ettek és bort ittak elsőszülött testvérük házában, hírnök jött Jóbhoz és mondta: „A marhák éppen szántottak, a szamarak pedig legeltek mellettük, amikor rajtuk ütöttek a sábiak és elhajtottak mindent, a szolgákat pedig kardélre hányták; csak magam tudtam elmenekülni, hogy hírt hozzak neked.” Még beszélt az, amikor jött egy másik is, és azt mondta: „Az Isten tüze hullott le az égből, leütötte és elemésztette a juhokat és a szolgákat; egyedül én menekültem meg, hogy hírt hozzak neked.” De még ez sem fejezte be szavait, máris jött egy másik és azt mondta: „A kaldeusok három rajba állva meglepték a tevéket és elhajtották őket, a szolgákat pedig kardélre hányták; csak magam menekültem meg, hogy hírt hozzak neked.” Míg ez beszélt, íme, jött egy másik és mondta: „Fiaid és leányaid ettek és bort ittak elsőszülött testvérük házában, amikor hirtelen hatalmas vihar kerekedett a sivatag felől, megrendítette a ház négy sarkát, úgyhogy az összeomlott és rászakadt gyermekeidre és meghaltak; egyedül én menekültem meg, hogy hírül hozzam neked.” Ekkor felkelt Jób, megszaggatta ruháit, megnyírta fejét, leborult a földre és így imádkozott: „Mezítelen jöttem ki anyám méhéből és meztelen térek oda vissza; az Úr adta s az Úr elvette, amint az Úrnak tetszett, úgy lett, legyen áldott az Úr neve!” Mindezekben nem vétkezett Jób az ajkával és nem beszélt semmi dőreséget sem Isten ellen. 

Lk 9,46-50 

Azután felmerült köztük a kérdés, hogy ki a nagyobb közülük. Jézus, aki ismerte szívük gondolatát, odahívott egy gyermeket, maga mellé állította, és azt mondta nekik: „Aki befogadja ezt a gyermeket az én nevemben, engem fogad be; és aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. Mert aki a legkisebb mindnyájatok között, az a legnagyobb.” Ekkor János így szólt: „Mester! Láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöket űzött, és megtiltottuk neki, mert nem követ téged.” Jézus azt felelte neki: „Ne tiltsátok meg; mert aki nincs ellenetek, veletek van.”

Mindannyiunknak van tapasztalata a szenvedésről, ám helyesen gondolkodni és beszélni róla meglehetősen nehéz. Halálközeli állapot ez, amelyben a test és a lélek egyszerre van keresztre feszítve, úgyhogy amikor szenvedünk, nemigen vagyunk képesek még csak gondolkodni sem. Amikor azonban nem szenvedünk, akkor meg már azért vagyunk képtelenek hitelesen gondolkodni és beszélni róla, mert akaratunk ellenére elmegyünk a szenvedő mellett – amellett is, aki valaha mi voltunk, vagy éppenséggel leszünk. Ezért valódi sugalmazottság kell ahhoz, hogy a szenvedésről hitelesen tudjunk beszélni, s még inkább ahhoz, hogy arról szólhassunk, hogyan lehet megtalálni a szenvedésben a helyes viszonyulást Istenhez. 

Jób könyve pontosan erre vonatkozó, Istentől adott, hiteles útmutatás. Jób megszaggatta ruháit és lenyírta a haját, mint egy nazír, mint egy próféta, mint aki belépett a legszigorúbb szerzetesrendbe. Igen, a szenvedés szigorú elkötelezettség, ahol az embernek lehetősége van a legszorosabb kötelékkel Isten megrendítő misztériumához kötözni magát, vagy végleg elutasítani őt. Nincs középút. A szenvedés a legradikálisabb döntés meghozatalára kényszerít. Vagy leborulunk Jóbbal, és elnémulva imádjuk a végtelen fölségű Istent, vagy fellázadunk ellene, és a poklot választjuk. 

Urunk Jézus, add meg kérünk, hogy Isten nevét ne csak akkor tudjuk áldani, amikor ajándékait tapasztaljuk, hanem akkor is, amikor szenvedéssel látogat meg minket. Állj mellettünk kegyelmeddel, hogy a szenvedés idején készek legyük találkozni azzal az Istennel, aki minden emberi okoskodást túlhalad, s kezében a szenvedés is csak eszköz, mellyel saját magához akar vonzani minket.

Évközi 26. vasárnap

Ez 18,25-28 

Ti pedig azt mondjátok: ,,Nem igazságos az Úr útja!” Halljátok tehát, Izrael háza: Vajon az én utam nem igazságos-e, és nem inkább a ti útjaitok gonoszak? Mert ha az igaz elfordul igazságától, és gonoszságot követ el és abban hal meg, igazságtalanságában hal meg, amit elkövetett. És amikor az istentelen megtér istentelenségétől, amelyet elkövetett, és jog és igazság szerint jár el, megtartja életét. Mivel magába szállt és elfordult minden gonoszságától, amit elkövetett, biztosan életben marad és nem hal meg. 

Fil 2,1-11 

Ha tehát ér valamit a Krisztusban adott buzdítás, a szeretetből fakadó intelem, a lelki közösség, az együttérzés és a könyörület, tegyétek teljessé örömömet azzal, hogy egyetértők vagytok, ugyanazon szeretet van bennetek, és együttérezve ugyanarra törekedtek. Ne tegyetek semmit versengésből, sem hiú dicsőségvágyból, hanem mindenki alázatosan tekintse a másikat maga fölött állónak. Egyiktek se tartsa csak a maga érdekét szem előtt, hanem a másokét is. Ugyanazt az érzést ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban is megvolt. (...) 

Mt 21,28-32 

,,Vajon erről mit gondoltok? Egy embernek két fia volt. Odament az elsőhöz és így szólt: ,,Fiam! Menj ki ma, dolgozz a szőlőben!” Az így válaszolt: ,,Nem akarok”, de később meggondolta magát és kiment. Akkor odament a másikhoz is, és ugyanúgy szólt neki. Az ezt felelte: ,,Igenis, Uram!” De nem ment ki. A kettő közül melyik tette meg az apa akaratát?” Azt felelték: ,,Az első.” Erre Jézus azt mondta nekik: ,,Bizony, mondom nektek: a vámszedők és az utcanők előbb mennek be Isten országába, mint ti. Eljött ugyanis hozzátok János az igazság útján – és nem hittetek neki. A vámszedők és az utcanők azonban hittek neki. Ti még ennek láttán sem gondoltátok meg magatokat később, hogy higgyetek neki. 

Az az evangéliumbeli fiú, aki apja kérésére azonnal, engedelmesen válaszolva igent mondott, de nem tette meg apja kérését: a szavak embere tettek nélkül. Megbízhatatlan és szeretet nélküli, csak magának élő ember. A másik fiú, aki apja kérésének ellentmond, de mégis meggondolja magát, a tettek embere, a bűnbánó szeretet példája. Szent Pál azonban még csodálatosabb példát állít elénk a mai Szentleckében: nem az Úr Jézus példabeszédében szereplő pozitív szereplőt, hanem magát a példabeszédet mondó Jézust, akinek Atyja iránti szeretete mélyebb, mint a szavak és a tettek. 

Nem csupán jó szavakra és jó tettekre kell nevelni az embert, hanem jó érzületre is. A hitben, a keresztségben és a szentáldozásban éppen ez valósul meg, amikor Jézus Krisztus valóságosan belénk költözik, és lakást vesz legbensőbb énünkben. Ezután ne azt kérdezzük magunktól: mit kell mondanom, mint kell tennem ebben a helyzetben, mi felel meg a Tízparancsolat követelményeinek, mit várnak tőlem az emberek, hanem ezt: te most mit szólnál, Jézusom, mit tennél a helyemben? Ha őszintén gyónó és áldozó emberek vagyunk, bizonyosan tudni fogjuk, hogy Jézus mit mondana és mit tenne az adott helyzetben, mert ugyanaz az érzület, vagyis a Szentlélek munkálkodik bennünk. 

Szítsd fel bennünk, Urunk Jézus, Szentlelkedet, hogy Veled együtt mindig készek legyünk igent mondani az Atya akaratára. Segíts kegyelmeddel, hogy nehéz helyzetekben is felismerjük, mit kell cselekednünk, és szívbéli engedelmességünk megmutatkozzék a fenntartás nélküli odaadásban az Atya iránt és a szeretetteljes szolgálatban az emberek iránt.

Évközi 25. hét

Préd 11,9 – 12,8 

Örvendj, ifjú, fiatal korodban, és légy jó kedvvel ifjúságod napjain! Kövesd szíved hajlamát, és azt, amit szemed lát! De tudd meg, hogy mindezekért Isten törvény elé idéz! Űzd el a búbánatot szívedből és tartsd távol a bajt testedtől, hisz az ifjúkor és az élvezet is csak hiúság! Gondolj Teremtődre ifjúságod napjain, mielőtt elkövetkeznek a nyomorúságos napok, s eljönnek az esztendők, amelyekről azt mondod: ,,Ezek nincsenek kedvem szerint!” Mielőtt elsötétül a nap, a világosság, a hold és a csillagok, amikor a felhők eső után újra megjönnek; amikor a háznak őrei reszketnek, s az erőteljes férfiak meginognak; az őrlő leányzók, ha kevesen vannak, felhagynak dolgukkal, s az ablakon leskelődők homályba borulnak; amikor bezárulnak az utcára nyíló ajtók, s a malom zaja elcsendesül; amikor madárfüttyre felkelnek, s az énekes leányzók mindannyian elhalkulnak; amikor a magas helyektől is félnek s az úton ijedeznek; amikor virágzik a mandulafa, mikor a sáska nehezen vánszorog, és a fűszer mit sem ér, mert az ember elmegy örök hajlékába, és siratók járnak körül az utcán; amíg el nem szakad az ezüstfonál, és el nem reped az aranyedény, amíg össze nem zúzódik a korsó a forrásnál, és el nem törik a kerék a kútnál: visszatér a por a földbe, ahonnan vétetett, s az éltető lehelet visszatér Istenhez, aki adta. Csupa hiúság!– mondja a Prédikátor – minden csak hiúság! 

Lk 9,43b-45 

Ekkor mindnyájan elcsodálkoztak Isten nagyságán. Mivel mindannyian csodálkoztak azon, amit tett, ő így szólt tanítványaihoz: „Jegyezzétek meg jól ezeket a szavakat, mert az Emberfiát az emberek kezébe adják.” Ők azonban nem értették ezt a beszédet. El volt rejtve előlük, hogy fel ne fogják, de nem merték őt kérdezni e beszéd felől. 

Nagy áldás, ha már ifjúságunk napjaiban gondoltunk Teremtőnkre, és vele, az ő útmutatása szerint kezdtük járni az élet útjait. Persze így is meg-megbotlottunk, sőt olykor le is tévedtünk a jó útról, amire most annál fájdalmasabb visszaemlékeznünk, minél jobban megismertük az Úr irántunk való gyöngéd szeretetét. Már nem is annyira maga a bűn fáj, hanem hogy milyen érzéketlenséggel, szeretetlenséggel válaszoltunk Isten szerelmes közeledésére. Bárcsak újrakezdhetnénk az életünket, bárcsak most hallanánk meg a titokzatos isteni hívást, jelenlegi ismeretünkkel és tapasztalatunkkal, de az elkövetett bűnök sebzettsége nélkül… 

Bizony lassan megérkeznek vagy talán már ránk is köszöntöttek az évek, melyekre azt mondjuk: ezek már nincsenek kedvünk szerint. Mégis, kegyelmi lehetőséget kapunk általuk, mert az öregedés visszafordíthatatlan folyamatában nemcsak a természet rendjét ismerhetjük fel, hanem az Úr érkezésének közeledtét, mely ha aggodalommal tölt is el gyarlóságaink miatt, még inkább örömet szerez a vele való találkozás közelsége miatt. Mennyire más úgy tekinteni annak a napnak elébe, hogy tudjuk, gyöngéd kézzel az Úr maga hánt le rólunk szép sorban mindent, ami felesleges, és ami akadályoz abban, hogy hozzá térjünk! Engedjük, hogy most végre szívünkig hasson szerelmes szava: „Jöjj, kedvesem, nézd, elmúlt a tél, és íme, eljöttek az örökkévalóság tavaszának virágai.” 

Mennyei Atyánk, köszönjük Neked, hogy gondolhattunk Rád ifjúságunk napjain, de még inkább azt, hogy Te gondoltál ránk, és már kora ifjúságunkban gyermekeiddé fogadtál bennünket. Hálás a szívünk, amiért gyöngéd szeretetedben nem engedted, hogy Nélküled éljünk, hogy megismerjük a halálos rémületet, a bűnbocsánat nélküli világ pokoli bugyrait. És köszönjük, hogy még nagyobb reménységet adtál a szívünkbe, mint a Prédikátornak, mert kinyilatkoztattad nekünk Krisztust és az ő feltámadásának erejét. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy mindhalálig hűségesek maradhassunk Hozzád, és az öregség napjaiban is megőrizhessük lelkünk Tőled kapott, örök fiatalságát!

Évközi 25. hét

Préd 3,1-11 

Mindennek megvan a maga órája, és az ég alatt minden dolog elmúlik a maga idejében. Ideje van a születésnek és ideje a halálnak, ideje az ültetésnek és ideje a kiszakításnak. Ideje van az ölésnek és ideje a gyógyításnak, ideje a lebontásnak, és ideje az építésnek. Ideje van a sírásnak, és ideje a nevetésnek, ideje a gyásznak, és ideje a táncnak. Ideje van a kő szétdobálásának, és ideje a kő összeszedésének, ideje az ölelkezésnek, és ideje az ölelkezéstől való tartózkodásnak. Ideje van a keresésnek, és ideje az elveszítésnek, ideje a megőrzésnek, és ideje az eldobásnak. Ideje van az eltépésnek, és ideje a összevarrásnak, ideje a hallgatásnak és ideje a szólásnak. Ideje van a szeretetnek, és ideje a gyűlölködésnek, ideje a háborúnak, és ideje a békének. Mi haszna van az embernek a fáradságából? Néztem azt a vesződséget, amelyet Isten az emberek fiainak adott, hogy azzal bajlódjanak. Mindent úgy alkotott, hogy helyes legyen a maga idejében. A jövőt is beléjük helyezte. Csakhogy az ember nem tudja kifürkészni Isten művét, amelyet létrehoz kezdettől fogva mindvégig. 

Lk 9,18-22 

Történt egyszer, hogy amikor egyedül imádkozott, és a tanítványok is vele voltak, megkérdezte őket: „Kinek tart engem a sokaság?” Ők ezt felelték: „Keresztelő Jánosnak, mások pedig Illésnek, mások pedig azt, hogy a korábbi próféták közül támadt fel valaki.” Azután megkérdezte tőlük: „Hát ti kinek tartotok engem?” Simon Péter válaszolt: „Az Isten Krisztusának.” Ő pedig rájuk parancsolt és meghagyta, hogy ezt senkinek se mondják el: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie, el kell, hogy vessék a vének, a papi fejedelmek és az írástudók, meg kell, hogy öljék, és harmadnapra föl kell támadnia.” 

A mai Olvasmányban szereplő felsorolás, életünk eseményeinek, cselekedeteinek ellentétpárokban való megjelenítése a bűnbeesett emberre és világára vonatkozik. Az, hogy ideje van a születésnek és ideje van a halálnak, hogy ideje van a sírásnak, és ideje a nevetésnek, ideje a gyásznak, és ideje a táncnak, mind ennek a mulandóságnak alávetett természetnek a rendje szerint való, amiatt, aki a teremtett világot mulandóságnak vetette alá, amíg csak Isten fiainak dicsősége ki nem nyilvánul rajtunk. Hozzá is teszi a Prédikátor: „Az ember nem tudja kifürkészni Isten művét”, ami azt jelenti, hogy Istennek lesz még szava mindehhez, előtte nyitva áll saját teremtése, és ő az emberi történelem Ura. 

Amikor a második isteni személy értünk megtestesült és emberré lett, alávetette magát e bűntől sebzett és hiábavalóságra ítélt világ törvényszerűségeinek, de úgy, hogy mindent, ami abban rossz, átértelmezett, új jelentéssel ruházott fel, és pozitívummá változtatott. Éppen a mai Evangéliumban beszél arról, hogy szenvednie kell, de a szenvedés és kínhalál által az üdvösséget szerezte meg nekünk. A teremtett világ hiábavalósága még nem szűnt meg, de bennünk már elkezdődött az örök élet a maga új törvényeivel. Ezért míg a világban lebontanak és szétszórnak, mi a régi embert bontjuk le magunkban, és Isten országát építjük. Míg a világban továbbra is gyűlölködés, háború és öldöklés van, Krisztus Titokzatos Testében mindig a szeretet, a békesség és a gyógyítás ideje van.

Urunk Jézus, köszönjük Neked, hogy halálod és feltámadásod s a Szentlélek elküldése által képessé tettél bennünket, hogy ha mások gyűlölnek minket, mi tovább szeressünk, mert irgalmas szereteteddel győztél a gyűlölet felett; s ha életünkre törnek, vállaljuk Érted a vértanú halált is, mert Te egyszer s mindenkorra győzelmet arattál a halál felett. Erősíts meg minket Szentlelkeddel, hogy a világ hiábavalóságai között együttérző szívvel és segítő szándékkal forduljunk minden szenvedőhöz, azt a vigaszt nyújtva nekik, amely a Te világ feletti győzelmedből fakad.

Szent Gellért püspök és vértanú

Bölcs 3,1-9 

Az igazak lelkei azonban Isten kezében vannak, s a halál kínja nem éri őket. Úgy látszott a balgák szemében, hogy meghaltak, távozásukat balsorsnak vélték, és végső romlásnak, hogy elmentek tőlünk, ők azonban békességben vannak, ha kínt szenvedtek is az emberek szemében, reményük halhatatlansággal teljes, kevés fenyítés után nagy javakban van részük, mert Isten próbára tette, és magához méltóknak találta őket. Megvizsgálta őket, mint az aranyat a kohóban, és elfogadta őket egészen elégő áldozatul. Látogatásuk idején pedig az igazak felragyognak, olyanok lesznek, mint a szikra, amely a nádasban tovaterjed, ítélkeznek nemzeteken, és uralkodnak népeken, s az Úr lesz a királyuk örökké. A benne bízók megértik az igazságot, s a hívek kitartanak mellette szeretetben, mert választottjai kegyben és békességben részesülnek. 

Mt 10,28-33 

Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Féljetek inkább attól, aki a lelket is és a testet is el tudja pusztítani a gyehennában. Két verebet ugye egy fillérért árulnak? És egy sem esik közülük a földre a ti Atyátok tudta nélkül. Nektek azonban még a hajszálaitok is mind meg vannak számlálva a fejeteken. Ne féljetek hát, hisz különbek vagytok ti sok verébnél. Mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom Atyám előtt, aki a mennyekben van. De azt, aki megtagad engem az emberek előtt, én is meg fogom tagadni Atyám előtt, aki a mennyekben van. 

A két „Ne féljetek!” Isten határtalan gondviselésébe vetett bizalomra szólít fel, a közöttük elhangzó „Féljetek...” pedig felelősségünket hangsúlyozza. Az Isten iránti bizalom ugyanis nem vakmerő, a következményekkel mit sem törődő. Benne van az üdvös félelem attól, hogy elronthatjuk a jót, amit Isten bennünk és rajtunk keresztül akar művelni a világban. A testi haláltól nincs mit félnünk, az úgyis elkerülhetetlen, és végső soron nem tud ártani nekünk; ha meg akarjuk óvni életünket, akkor is elveszítjük, s ráadásul még az örök életet is kockára tesszük. 

Jó tudni, hogy életünknek tétje van, és nem független tőlünk, hogy üdvözülünk-e vagy sem. A determinizmus és a reinkarnáció tana egyaránt megfoszt felelősségünktől. Az egyik azzal, hogy tagadja akaratunk szabadságát, a másik meg azzal a tanítással, hogy következő életeinkben majd helyrehozzuk, amit most rosszul tettünk. A kereszténység ellenben az itt és most szentségére hív. Körülményeink meghatározása nem a mi feladatunk, és igazából akkor lehetünk nyugodtak, ha nem azt értük el ebben az életben, amit mindenáron szerettünk volna, mert ez annak a jele, hogy kiengedtük kezünkből sorsunk irányítását. A mi feladatunk nem az irányítás, hanem az állandó készenlét és az engedelmesség annak, aki az örök haláltól megmentett és minden hajszálunkat számon tartó személyes szeretettel gondoskodik rólunk. 

Urunk Jézus, erősítsen bennünket Szent Gellért püspök és vértanú példája, segítsen közbenjárása, hogy ne a helyek, a módok és az időpontok után kutakodjunk, hanem mindenestül átadva magunkat Neked hasznos eszköz legyünk a Te kezedben, s életünkkel, halálunkkal egyaránt megdicsőítsünk Téged.

Évközi 25. hét

Péld 30,5-9

Isten minden szava állja a tüzet, védőpajzs ő azoknak, akik benne bíznak. Szavaihoz mit sem szabad hozzátenned, hogy meg ne korholjon és hazugságban ne maradj! Két dolgot kérek tőled, ne tagadd meg tőlem, mielőtt meghalok: Tartsd távol tőlem a hamisságot, hazugságot! Ne adj nekem se nyomort, se gazdagságot! Csak annyit adj ennem, amennyi elegendő, hogy jóllakván meg ne tagadjalak, és ne mondjam: ,,Ki az az Úr?’’ vagy szükségtől hajtva ne lopjak, és meg ne gyalázzam Istenem nevét!

Lk 9,1-6

Ezután összehívta a tizenkét apostolt, erőt és hatalmat adott nekik minden ördög felett, és a betegségek gyógyítására. Majd elküldte őket, hogy hirdessék az Isten országát, és gyógyítsák meg a betegeket. Azt mondta nekik: ,,Semmit se vigyetek az útra, se botot, se táskát, se kenyeret, se pénzt, és két köntösötök se legyen! Amelyik házba betértek, ott maradjatok, és onnan induljatok tovább! Ha pedig valahol nem fogadnak be titeket, a várost elhagyva, még lábaitok porát is rázzátok le bizonyságul ellenük!’’ Útra keltek tehát, bejárták a falvakat, hirdették az evangéliumot, és gyógyítottak mindenütt.

Mennyi minden szépet lehetne kérni Istentől! A mai napon azonban Isten igéje két meglepő ajándék kérésére tanít, melyekről első látásra nem is gondolnánk, mennyire fontosak. Az első a hazugságtól való mentesség adománya. Ez elsősorban nem a másoknak való hazugságra, hanem az önbecsapásra vonatkozik. Arra, amiről tegnap is elmélkedtünk, s amely a lelki élet legveszélyesebb kísértése. Aki a saját lelkének is rendszeresen hazudik, az lelkileg kettészakadt emberré válik. A skizofrénia lelki változata ez, s könnyen a végső romlás, a kárhozat kezdete lehet. 

Sokszor a szentek bűntudata, önmarcangolása tűnik betegesnek, holott voltaképpen ők azok, akik egészségesek voltak és tisztán láttak. Napjában többször elismerték és hangosan megvallották bűnös voltukat, azt, hogy vétkeik miatt kárhozatot érdemeltek, s csak Isten irgalma mentette meg őket. De nagyon fontos, hogy nem úgy általában nevezték magukat bűnösnek, mert nagyon is könnyű és ismét csak az önbecsapás rafinált formája a világ legnagyobb bűnösének nevezve felmentést adni magunknak mindenfajta erkölcsi követelmény alól. Azt kérni Istentől, hogy óvjon meg a saját lelkünknek való hazugságtól, magában foglalja, hogy máris felnyílt a szemünk erre a veszélyre. Nemcsak kérni kell Istentől, hanem dolgozni is érte. Isten színe elé tárni lelkünk nyomorúságát, és elhatározásainkat, tetteinket kiszolgáltatni az ő ítéletének. Ebben az összefüggésben értendő a másik ajándék, a megmenekülés a gazdagságtól és a nyomortól, mert a gazdagság – testi, szellemi és lelki értelemben egyaránt – túl nagy kísértés volna, de a nyomor is, a nélkülözés is bukásunkat okozhatná, hiszen mi nem vagyunk még a vértanúságra érettek. 

Urunk Jézus, segíts, hogy a kapott javakat megbecsülve, a mindenkori kegyelemmel megelégedve,nagyzolás és hamis szerénykedés nélkül járjuk utunkat, mindenkor eszünkben tartva, kinek tartozunk hálaadással mindenért. Óvj meg, kérünk, a túlságosan nagy próbatételtől, amelyben gyöngeségünk miatt elbukhatnánk, és adj állhatatosságot, hogy napról napra kitartsunk a jóban.