Évközi 24. vasárnap

Iz 50,5-9a

Az Úristen megnyitotta fülemet, én pedig nem ellenkeztem, nem hátráltam meg. Hátamat odatartottam az ütlegelőknek, és orcámat a tépdesőknek; arcomat nem rejtettem el a gyalázás és köpdösés elől. De az Úristen megsegít engem, ezért nem ér gyalázat; ezért tettem arcomat olyanná, mint a kovakő, és tudom, hogy nem szégyenülök meg. Közel van, aki igazságot szolgáltat nekem. Ki szállhat perbe velem? Álljunk ki együtt! Ki az ellenfelem? Lépjen ide hozzám! Íme, az Úristen megsegít engem, ki mondhat bűnösnek? Íme, mindnyájan szétfoszlanak, mint a ruha, moly emészti meg őket.

Jak 2,14-18

Mit használ, testvéreim, ha valaki azt mondja, hogy hite van, de tettei nincsenek? Vajon a hit üdvözítheti-e őt? Ha pedig egy testvér vagy nővér ruhátlan és szükséget szenved a mindennapi élelemben, valaki pedig közületek azt mondja neki: „Menj békében, melegedjél és lakjál jól!” – de nem adjátok meg neki, amire a testnek szüksége van, mit fog ez használni? Így a hit is, ha tettei nincsenek, halott önmagában. De azt mondja valaki: „Neked hited van, nekem pedig tetteim vannak.” Mutasd meg nekem hitedet tettek nélkül, és én megmutatom neked a tettekből a hitemet.

Mk 8,27-35

Jézus ezután elment tanítványaival Fülöp Cézáreájának falvaiba. Az úton megkérdezte tanítványait: „Kinek tartanak engem az emberek?” Ők azt felelték neki: „Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, mások pedig egynek a próféták közül.” Erre megkérdezte őket: „És ti kinek tartotok engem?” Péter felelt neki: „Te vagy a Krisztus.” Ő ekkor a lelkükre kötötte, hogy ezt senkinek se mondják el róla. Ezután elkezdte őket tanítani arra, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie. El kell, hogy vessék a vének, a főpapok és az írástudók, meg kell, hogy öljék, és három nap múlva föl kell támadnia. Egész nyíltan mondta el nekik ezt a dolgot. Ekkor Péter félrehívta őt és kezdte lebeszélni. De ő megfordult, a tanítványaira tekintett, és megdorgálta Pétert ezekkel a szavakkal: „Távozz előlem, Sátán! Mert nem az Isten dolgaival törődsz, hanem az emberekével.” Azután magához hívta a tömeget a tanítványaival együtt, és azt mondta nekik: „Aki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye föl keresztjét és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, aki pedig elveszíti életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt.

Amikor tettekről beszélünk, ne csupán a külső, megfogható cselekedetekre gondoljunk, hanem a nagy, belső döntésekre is, amelyek meghatározzák az ember életének irányát, amelyek fonalára felfűződnek a mindennapok konkrét tettei. A Krisztusba vetett hit természeténél fogva megköveteli, hogy mély, belső döntéssel elkötelezzük magunkat mellette, mert Isten már döntött, és elkötelezte magát mellettünk, s ennek nyilvánvaló bizonyságát is adta, amikor a Fiúisten megtestesült értünk, a mi üdvösségünkért. A Krisztusba vetett hit belső logikájából következik, hogy mi is odaadjuk magunkat neki, testestül-lelkestül, vagyis visszavonhatatlan döntéssel elkötelezzük magunkat – a szentségi házasságban, illetve a mennyek országáért vállalt szüzességben. Olyan tett ez, amelynek valóban hitből kell születnie, nem elég, ha csupán érzelmi fellángolás vagy ösztönös vonzódás eredménye.

Aki azután kitart egyszer meghozott hitbéli döntése mellett, annak élete istentiszteletté válik, mindennapi cselekedetei pedig mind-mind a hit tettei lesznek, Istennek felajánlott megannyi jó illatú áldozat. Mint a jó földbe hullott mag, kicsírázik, szárba szökken és bőséges termést hoz. Azonban ilyen bőven termő élet nincs szenvedés és halál nélkül. A Krisztusba vetett hit egyben az ő életében és halálában való osztozás is. Ezért mondja Jézus az Evangéliumban Péternek: „Távozz előlem, Sátán!”, amikor az hallani sem akar szenvedéséről és haláláról. Csupán emberi módon gondolkodni a Messiásról végső soron ördögi dolog: a sátán is tudja, kicsoda Jézus Krisztus, de nem hajlandó mellette dönteni, vagyis nincsen hite.

Urunk, Jézus Krisztus, időről időre nekünk is felteszed a kérdést: „És ti kinek tartotok engem?”, s nem betanult hittanos választ vársz tőlünk, hanem egzisztenciális mélységű feleletet, melyet maga a Szentlélek ihlet, aki kinyilatkoztatja bensőnkben Atyádhoz való tartozásod istenemberi mélységeit. Segíts minket kegyelmeddel, hogy bármit teszünk is, mindenkor hűségesek maradjunk nagy hitbéli döntéseinkhez, Isten dolgaival törődve, s nem emberi szempontok szerint cselekedve. S ha olykor úrrá lenne rajtunk a szenvedéstől való félelem, visszhangozzék szívünkben szavad a mai Evangéliumból, mely szerint a szenvedésből élet fakad, s a szeretetben történő önátadás jutalma a feltámadás és az örök boldogság.

A Szent Kereszt felmagasztalása

Szám 21,4-9 

Aztán elindultak a Hór hegyétől a Vörös-tenger felé vivő úton, hogy megkerüljék Edom földjét. A nép azonban unni kezdte az utat meg a fáradságot és Isten és Mózes ellen lázadt: „Miért hoztál ki minket Egyiptomból, hogy meghaljunk a pusztában? Nincsen kenyér, nincsen víz, undorodik már a lelkünk ettől a felette sovány eledeltől.” Rábocsátotta ezért az Úr a népre a tüzes kígyókat, s azok sokat halálra martak közülük. Erre elmentek Mózeshez és azt mondták: „Vétkeztünk, mert az Úr ellen és te ellened szóltunk; könyörögj, hogy vegye le rólunk ezeket a kígyókat!” Könyörgött is Mózes a népért, mire az Úr így szólt hozzá: „Készíts egy rézkígyót és tedd ki jelül: amelyik megmart feltekint rá, az életben marad.” Csinált tehát Mózes egy rézkígyót és kitette jelül: a megmartak, ha feltekintettek rá, meggyógyultak. 

vagy 

Fil 2,6-11 

Krisztus Jézus isteni mivoltában nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amelyhez mint zsákmányhoz ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette önmagát, szolgai alakot vett fel, és hasonló lett az emberekhez, külsejét tekintve úgy jelent meg, mint egy ember. Megalázta magát, engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, amely minden más név fölött van, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd az égben, a földön és az alvilágban, és minden nyelv vallja, hogy „Jézus Krisztus az Úr!” az Atyaisten dicsőségére. 

Jn 3,13-17 

Senki sem ment föl a mennybe, csak az, aki a mennyből jött le: az Emberfia. Ahogyan Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy kell majd az Emberfiának is fölemeltetnie, hogy mindannak, aki hisz, örök élete legyen őbenne. (...)

Ahogy Krisztus keresztje balgaság és botrány volt az apostolok korában, úgy ma is az azok szemében, akik elég vakok ahhoz, hogy ne ismerjék fel magukon az őskígyó halálos marását. A keresztet mint jelképet ugyan viselik a nyakukban, fülükben, talán még szobájuk falára is kiteszik, de közben minden törekvésük arra irányul, hogy a keresztet, a szenvedést kiiktassák az életükből. A kereszt nélküli élet utáni vágyódás sokszor a keresztényeket is kísérti. Azokat a helyeket szeretik idézni a Szentírásból, ahol az Úr vigasztalást, jutalmat, dicsőséget ígér, s hajlamosak megfeledkezni Urunknak a kereszthordozásról szóló igéiről. Vagy beszélnek ugyan a keresztről, de csak mint valami kellemetlen teherről, amelytől alig várják, hogy megszabaduljanak, s ha nem, perelni kezdenek az Istennel és fellázadnak ellene. 

Jézus Krisztust azonban az Atya nem a kereszttől függetlenül vagy annak ellenére dicsőítette meg, hanem éppenséggel a kereszten való végső odaadásában. Ezért a mi felmagasztaltatásunk is csak Krisztus keresztje által valósulhat meg, ez az a deszkaszál, mely képes „a hajótört világot biztos partra menteni”. Persze csak az kapaszkodik belé, aki felismeri, hogy élete Jézus nélkül zátonyra futott és hajótörést szenvedett. Amint ugyanis nincs kereszténység kereszt nélkül, úgy kereszt sincs a kereszténységen kívül, hanem csak megkerülhetetlen és értelmetlen negatívumok. Bűnnel megjelölt létezésünknek, sebzettségeinknek és hiányainknak, szenvedésünknek és halálunknak csak Krisztus keresztje adhat valódi értelmet és örök értéket. 

Keresztrefeszített Üdvözítőnk, add meg, kérünk, hogy nap mint nap hittel feltekintsünk a Te szent keresztedre, mely által megszerezted számunkra a váltságot, a gyógyulást és az örök életet. Segíts minket kegyelmesen, hogy keresztedből erőt merítve tudjunk nyomodba lépni, és hordozni a magunk keresztjét, melyet Atyád üdvösségünkre szolgáló eszközül gondos szeretettel, egyéni méretre szabva készített számunkra, s így növekedjünk az iránta való bizalomban és odaadásban.

Évközi 23. hét

1Kor 9,16-19.22b-27 

Mert ha hirdetem az evangéliumot, nincs miért dicsekednem, hiszen kényszer alatt vagyok. Jaj nekem ugyanis, ha nem hirdetem az evangéliumot! Mert ha szabad akarattal teszem ezt, jutalmam van; ha pedig kénytelen-kelletlen, csak ügyintéző vagyok. Mi tehát az én jutalmam? Hogy az evangéliumot hirdetve ingyen adjam az evangéliumot, és ne éljek az evangéliumból eredő hatalmammal. Mert én, bár mindenkitől független voltam, mindenki szolgájává tettem magam, hogy minél többeket nyerjek meg. A gyöngéknek gyönge lettem, hogy megnyerjem a gyöngéket; mindenkinek mindene lettem, hogy egyeseket megmentsek. Mindent az evangéliumért teszek, hogy nekem is részem legyen benne. Nem tudjátok, hogy akik a versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de csak egy nyeri el a jutalmat? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek! Az pedig, aki részt vesz a versenyben, mindentől tartózkodik: ők azért, hogy hervatag koszorút nyerjenek, mi pedig, hogy hervadhatatlant. Futok tehát, és nem csak vaktában; mérem az ökölcsapásokat, s nem csak úgy, a levegőbe csapkodva; hanem sanyargatom a testemet és szolgaságba vetem, nehogy, míg másokat tanítok, magam elvetésre méltó legyek. 

Lk 6,39-42 

Vajon a vak vezethet-e vakot? Nem esnek-e mindketten verembe? Nem nagyobb a tanítvány a mesterénél; valaki akkor tökéletes, ha olyan, mint a mestere. Miért látod meg a szálkát testvéred szemében, a gerendát pedig, amely a te szemedben van, nem veszed észre? És hogyan mondhatod testvérednek: „Testvér, hadd vegyem ki szemedből a szálkát”, a te szemedben pedig nem látod a gerendát? Képmutató! Vesd ki előbb a magad szeméből a gerendát, és csak azután fogj hozzá, hogy kivedd a szálkát testvéred szeméből! 

A szentség nem magánügy. Legalábbis a krisztusi életszentség biztosan nem, mert az a szeretet tökéletességében áll, semmi másban. Az Egyházban betöltött szerep (a püspöktől a sekrestyésig), a szűzi, házas vagy éppen özvegy életállapot nem emel fel automatikusan a szentség szintjére, mely a Szentháromság egy Isten életéből való részesedés. A Szentháromság belső életének a törvénye pedig a szeretet, mégpedig az Isten és az ember szeretete. Ez pedig nem létezik bizonyos függetlenség feladása nélkül. 

A beteges ragaszkodásból fel kell szabadulnia annak, aki Krisztus követője akar lenni. Viszont miután felszabadult, függetlenségét nem szabad magának megtartania, mert akkor semmi, de semmi köze nem lesz ahhoz az Istenhez, aki érettünk és a mi üdvösségünkért emberré lett. Mások üdvösségéért, bőségesebb életük kibontakozásáért kell élnie. Nem szabad újra rabszolgájává lennie senkinek és semminek, még saját szolgálatának sem, ám arra is vigyáznia kell, hogy ő se vessen rabszolgaságba, érzelmi-lelki függőségbe másokat ahelyett, hogy Krisztushoz kötné őket. Az igazán független, bensőleg tökéletesen szabad, de mégis teljesen másokért élő embert az jellemzi, hogy félre tud állni mások útjából. Szent Pál azt mondja: „mindenkinek mindene lettem”, de nem mondja, hogy életük végéig, minden időben. Nehéz, olykor nagyon fájdalmas, de ha testvérünk lelki fejlődése, kibontakozása azt kívánja, hogy elhagyjon, túlhaladjon minket, s ne tartson többé igényt a szolgálatunkra, akkor engednünk kell őt továbbmenni. A célban úgyis találkozunk, sőt a végső célban, Jézus Krisztusban, aki az Atyával egylényegű, már együtt is vagyunk. 

Urunk Jézus, egyedül Te vagy az Út, mi csak egy-egy szakaszon útitársai, kísérői lehetünk testvéreinknek. Tükör által, homályosan látunk, de a Te világosságod mindig kiutat mutat a sötétségből, hogy ne vakként legyünk vakok vezetői. Urunk, egyedül Te vagy az Igazság, mi csak segíthetünk másokat az igazságkeresésben. Egyedül Te vagy az Élet, melyben, kérünk, testvéreinkkel együtt részesíts minket is.

Évközi 23. hét

1Kor 8,1b-7.11-13 

Ami pedig a bálványoknak áldozott húst illeti, tudjuk, hogy mindnyájunknak van ismeretünk. Az ismeret felfuvalkodottá tesz, a szeretet pedig épít. Ha valaki úgy véli, hogy valamilyen ismeretre tett szert, még nem ismerte fel, hogyan kell megismernie. De ha valaki szereti Istent, azt már megismerte Isten. Ami tehát a bálványoknak áldozott hús fogyasztását illeti, tudjuk, hogy nincs bálvány a világon, és hogy nincs más Isten, csak egy. Mert ha vannak is úgynevezett istenek, akár az égben, akár a földön, amint sok isten van és sok úr, nekünk mégis egy Istenünk van, az Atya, akitől minden van, s akiért mi is vagyunk; és egy Urunk van, Jézus Krisztus, aki által minden van, s aki által mi is vagyunk. De nem mindenkinek van ismerete; egyesek mindmáig bálványokhoz szokva, a húst, mint bálványáldozatot eszik, és lelkiismeretük, mivel gyönge, beszennyeződik. Így a te ismereted miatt elvész gyönge testvéred, akiért Krisztus meghalt! Amikor azonban testvéreitek ellen így vétkeztek, és megsértitek az ő gyönge lelkiismeretüket, Krisztus ellen vétkeztek. 

Lk 6,27-38 

Nektek viszont, akik hallgattok engem, azt mondom: Szeressétek ellenségeiteket! Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. Áldjátok azokat, akik átkoznak benneteket, és imádkozzatok azokért, akik gyaláznak titeket. Annak, aki arcul üt téged, tartsd oda a másikat is; és attól, aki a felöltődet elveszi, ne tagadd meg a kabátodat sem. Adj mindenkinek, aki kér tőled; és ha valaki elveszi, ami a tiéd, vissza ne kérd. Amint akarjátok, hogy cselekedjenek veletek az emberek, ti is hasonlóképpen cselekedjetek velük. Mert ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, milyen jutalmat érdemeltek? Hiszen a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. (...) Szeressétek tehát ellenségeiteket!

Szent Pál állásfoglalása világos: „Ha étel botránkoztatja meg testvéremet, inkább nem eszem húst sohasem, hogy testvéremet meg ne botránkoztassam.” Vallási tudásról van itt szó, egészen konkrétan arról, hogy a bálványoknak áldozott, majd áruba bocsátott hús elfogyasztása a pogányságból megtért keresztényeknek lelkiismereti problémát okozott, hiszen ők csak nemrég szakítottak a bálványkultusszal. Micsoda tapintat, micsoda lelki finomság, érzékenység – vagyis: milyen nagy szeretet! Az ellenségszeretet parancsát, melyről a mi Urunk beszél a mai Evangéliumban, soha nem fogjuk tudni megvalósítani, ha nem próbáljuk úgy szeretni kevesebb ismerettel rendelkező testvéreinket, hogy a kedvükért örömmel lemondunk olyan dolgokról, amelyek számunkra nem bűnök, de őket megbotránkoztatná vagy rosszra vezetné, mert a kinyilatkoztatásból kapott tudás még nem vált egészen belsővé bennük. 

Az ellenségszeretetben önmagunkon kell győzedelmeskednünk: azon az ösztönös és jogosnak tűnő, kielégülést kereső hajlamon, hogy bosszút állunk a minket ért sérelemért. Ám az önmegtagadásnak szeretteink iránti szeretetünkben is jelen kell lennie: igenis néha erőszakot kell tennünk magunkon, feladva az időbeosztásunkhoz, étrendünkhöz, ízlésünkhöz való ragaszkodást, különben előbb-utóbb szeretteink ellenére élünk és elviselhetetlenek leszünk számukra. Csak ez a kereszthordozással megjelölt szeretet lehet igazi és hiteles, csak ez részesít Istennek minden ember és minden létező iránti szeretetéből. 

Urunk Jézus, mi oly gyakran azonosítjuk a szeretetet a szeretet édességével, amikor viszont önmagunkat felülmúlva, megtagadva kellene szeretnünk, megtorpanunk és lelepleződünk, mert arról, amit eddig szeretetnek hittünk, kiderül, hogy nem több, mint öntetszelgés. Segíts, kérünk, kegyelmesen, hogy úgy tudjuk szeretni a hozzánk legközelebb állókat, hogy készek legyünk tapintatból, az ő lelki javukat szem előtt tartva erőt venni magunkon, s így eljussunk az igazi, az evangéliumi szeretetre, mely megmarad az örök életre.

Évközi 23. hét

1Kor 7,25-31 

A szüzekre nézve nincs parancsom az Úrtól, tanácsot azonban adok, mint aki irgalmasságot nyertem az Úrtól, hogy hitelt érdemeljek. Azt tartom tehát jónak a közelálló szükség miatt, hogy jó az embernek így maradnia. Feleséghez vagy kötve? Ne keresd az elválást. Feleség nélkül vagy? Ne keress feleséget. Ha feleséget veszel, nem vétkeztél; és ha a szűz férjhez megy, nem vétkezett. Azonban az ilyeneknek testi gyötrelmük lesz, én pedig meg akarlak kímélni benneteket. Azt mondom tehát, testvérek: Az idő rövid. Ezután azok is, akiknek feleségük van, legyenek olyanok, mintha nem volna, és akik sírnak, mintha nem sírnának, akik örvendeznek, mintha nem örvendeznének, akik vásárolnak, mintha nem volna tulajdonuk, és akik élnek ezzel a világgal, mintha nem élnének vele; mert elmúlik ennek a világnak a formája. 

Lk 6,20-26 

Akkor szemeit tanítványaira emelte, és így szólt: „Boldogok vagytok, ti szegények, mert tiétek az Isten országa. Boldogok vagytok, akik most éheztek, mert kielégítenek benneteket. Boldogok vagytok, akik most sírtok, mert nevetni fogtok. Boldogok lesztek, amikor gyűlölnek titeket az emberek, amikor kirekesztenek és szidalmaznak, és kivetik neveteket mint gonoszat az Emberfiáért. Örüljetek azon a napon és vigadjatok, mert íme, nagy a ti jutalmatok a mennyben! Hiszen atyáik éppen így cselekedtek a prófétákkal. De jaj nektek, gazdagok, mert megkaptátok vigasztalástokat! Jaj nektek, akik most jóllaktatok, mert éhezni fogtok! Jaj nektek, akik most nevettek, mert majd gyászoltok és sírtok! Jaj nektek, amikor mindenki magasztal titeket, mert atyáik éppen így cselekedtek a hamis prófétákkal! 

Jézus boldogságmondásainak, az evangélium üzenetének központi magja az, hogy vele elérkezett, itt van az Isten országa, vagyis az eleven, létbeli kapcsolat az Atyaistennel Jézus Krisztus által a Szentlélekben. Mindazok, akik hisznek Jézus Krisztusban, ugyanazon isteni örök életben részesülve mélyebben és örökre testvérekké válnak, mintha közös szülők gyermekei lennének. Ezt az új életet a hit és a keresztség szentsége adja meg, és az Eucharisztia vétele táplálja. 

S ahogy a növényi meg az állati életnek megvan a maguk törvénye, ugyanúgy ennek az új életnek is megvan a maga egészen sajátos, totálisan új törvénye: a végtelenül tiszta, ingyenes szeretet, mely Isten belső életéből részesít. A Szentleckében ismétlődő „mintha” is arra utal, hogy a keresztény ember a szívét, életének értelmét áthelyezte egy magasabb szintre. Egyébként minden korábbi emberi fejlődés is ebbe az irányba mutat. Az önző, infantilis világot akkor hagyja el az ember, amikor egy hatalmas szeretetélmény kiszakítja, s már mindent ennek rendel alá, ezért a kapcsolatért mindent képes feláldozni. Szíve már nem az anyagban él. Ez történik, csak magasabb szinten, amikor az ember valóban találkozik Isten megtestesült Fiával, Jézussal, és elnyeri tőle a halhatatlan életet. A szíve már nem e világban dobog, hanem Jézus Szívével összekapcsolva a Szentháromság dicsőségében. 

Úr Jézus Krisztus, köszönjük Neked kereszténységünket, mely nem természetünket – mármint a keresztségben kapott, új természetünket – felülmúló és ezért fojtogató erkölcsi törvények összessége, hanem az Általad megszerzett új élet, értelmes, szép és megvalósítható program, az örökkévalóságra kaput nyitó valóság. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy a szentségek erőterében élve az egész teremtett világot beemeljük ebbe az életbe, mely elkezdődött bennünk a hittel és a szent keresztséggel, s a végső napon beteljesedik a holtak feltámadásával.

Évközi 23. hét

1Kor 6,1-11

Hogyan merészel közületek bárki, ha peres ügye van a másikkal szemben, a hitetleneknél keresni igazságot és nem a szenteknél? Vagy nem tudjátok, hogy a szentek fogják a világot megítélni? Ha pedig ti fogjátok megítélni a világot, talán méltatlanok vagytok arra, hogy jelentéktelen dolgokban ítélkezzetek? Nem tudjátok, hogy angyalok fölött fogunk ítélkezni? Mennyivel inkább világi dolgok fölött! Amikor tehát világi dolgokban pereskedtek, azokat teszitek meg bírónak, akik az egyházban semmit sem számítanak? Azért mondom ezt, hogy szégyelljétek magatokat! Ennyire nincs köztetek egyetlen bölcs ember sem, aki ítéletet tudna mondani testvérei ügyében? Testvér a testvérével pereskedik, és pedig hitetlenek előtt? Egyáltalában már az is hiba nálatok, hogy peres ügyeitek vannak egymással. Miért nem viselitek el inkább az igazságtalanságot? Miért nem tűritek el inkább a károsodást? Sőt, ti idéztek elő igazságtalanságot és okoztok kárt, mégpedig testvéreknek! (...)

Lk 6,12-19

Történt pedig azokban a napokban, hogy kiment a hegyre imádkozni, és az egész éjszakát Isten imádásában töltötte. Másnap magához hívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt. Ezeket elnevezte apostoloknak: Simont, akit Péternek is nevezett, és Andrást, a testvérét, valamint Jakabot és Jánost, Fülöpöt és Bertalant, Mátét és Tamást, Jakabot, Alfeus fiát és Simont, akit Zelótának neveznek, Júdást, Jakab fiát, és iskarióti Júdást, aki áruló lett. Majd lement velük és megállt egy sík helyen. Vele volt tanítványainak egy nagy csoportja és hatalmas népsokaság egész Júdeából, Jeruzsálemből, Tírusz és Szidon tengermellékéről, akik eljöttek, hogy hallgassák őt és meggyógyuljanak betegségeikből. Akiket pedig tisztátalan lelkek gyötörtek, meggyógyultak. Az egész tömeg érinteni akarta őt, mert erő áradt ki belőle, és meggyógyította mindnyájukat.

Nem arról van szó a mai Szentleckében, hogy egy nem hívővel szemben nem védhetjük igazunkat állami törvényszék előtt. Szent Pál maga is fellebbezett a császárhoz. Azt tartja ízléstelennek, sőt Krisztus ellen való véteknek az Apostol, ha testvér a testvérrel pereskedik, illetve a testvérek ügyét viszi külső fórum elé. Nem valamilyen jogi esetről van itt szó, hanem az Egyház belső lényegéről, amelyből küldetése fakad: a Krisztustól hozott testvéri életről. Tehát családnak tartja az Egyházat, mint ahogy a mai Evangéliumban maga az Úr Jézus is, amikor tizenkét férfit választ ki apostolul, akik Izrael tizenkét ősatyját szimbolizálják, s olyan testvéri életre tanítja őket, amely nem a testen és véren alapszik, hanem a mennyei Atya teremtő és gondviselő atyaságán. Ha ez az új, lelki család belső problémáival pogány bírósághoz fordul, ha vitás ügyeiben már csak a világi hatóság tud tenni valamit, akkor az nem is család többé, csak annak összezúzott, szétforgácsolódott roncsa.

Jók a missziós közösségek, de elsősorban azoknak sem kifelé, hanem befelé kellene élniük. Az Egyház jövője az olyan megújult kicsi részegyházak, ecclesiolák kezében van, ahol ketten-hárman, négyen-öten családban vagy szüzességi fogadalmat tévők testvéri közösségében úgy vannak együtt, ahogy Urunk Jézus példát adott rá. Az igaz krisztusi út mindig ellentétes irányba vezet, mint ahogy azt a bűnbeesett ember első látásra elhatározná: ha felfelé akarunk menni, lefelé kell indulni az alázatban, ha kifelé, az emberek felé, akkor előbb saját szívünk és kisebb közösségünk mélységeibe kell alászállnunk.

Urunk Jézus, állj mellettünk kegyelmeddel, hogy mindig tudjuk a helyes irányt, amerre indulnunk kell, s mielőtt kilépnénk a nyilvánosság elé, hogy hirdessük az evangéliumot, tudjunk befelé fordulni, saját szívünk és legszűkebb közösségünk, családunk felé. Tisztítsd meg szeretetünket, hogy éljük és egyre jobban megvalósítsuk azt a testvéri szeretetet, amely Isten szentháromságos életéből ered, s oda is tart vissza, s majd ezt ajánljuk fel embertársainknak.

Évközi 23. hét

 1Kor 5,1-8

Az a hír járja felőletek, hogy paráznaság van köztetek, és pedig olyan paráznaság, amilyen még a pogányok közt sincs, hogy tudniillik valaki az apjának feleségével él. És ti még fel vagytok fuvalkodva, ahelyett, hogy inkább szomorkodnátok, és eltávolítanátok magatok közül azt, aki ezt a dolgot tette. Én, aki ugyan test szerint távol, de lélek szerint jelen vagyok, már ítéletet mondtam mint jelenlevő arról, aki így tett. A mi Urunk Jézus nevében fonódjék egybe a ti lelketek és az enyém, és a mi Urunk Jézus hatalmával adjuk át az ilyet a sátánnak, testének vesztére, hogy a lélek üdvözüljön az Úr napján. Dicsekvéstek nem helyes. Nem tudjátok, hogy egy kevés kovász az egész tésztát megkeleszti? El a régi kovásszal, hogy új tésztává legyetek, hisz valójában kovásztalanok vagytok! Mert húsvéti bárányunkat, Krisztust feláldozták. Üljünk tehát ünnepet, de ne a régi kovásszal, sem a rosszaság és a gonoszság kovászával, hanem az egyeneslelkűség és az igazság kovásztalanságával.

Lk 6,6-11

Történt azután egy másik szombaton, hogy bement a zsinagógába és tanított. Volt ott egy ember, akinek a jobb keze elszáradt. Az írástudók és a farizeusok pedig lesték, vajon gyógyít-e szombaton, hogy találjanak valamit, amivel vádolhatják. Ő azonban ismerte gondolataikat, és így szólt a elszáradt kezű emberhez: „Kelj föl és állj a középre!” Az fölkelt és odaállt. Azután Jézus ezt mondta nekik: „Kérdezlek titeket, szabad-e szombaton jót cselekedni vagy rosszat tenni, életet menteni vagy elveszíteni?” Majd körülnézett mindnyájukon, és így szólt az emberhez: „Nyújtsd ki a kezedet!” Az megtette, és meggyógyult a keze. Azok erre esztelen haragra gerjedve arról kezdtek tanácskozni egymás közt, hogy mit cselekedjenek Jézussal.

A keresztény időnként rafináltabb és nagyobb kísértéseknek van kitéve, mint a nem hívő. Vannak, akik – csakúgy, mint Szent Pál idején Korintusban – a Krisztusban nyert óriási szabadságot, mely éppen a bűntől szabadít fel, olyan lelkesedéssel, akkora önfeledtséggel élik át, hogy az éretlenségük miatt felelőtlenséggé fajul, és a „minden szabad nekem Krisztusban” jelszavával szabadosságra adják testüket. Mások az agyafúrt, lelki mázzal leöntött ideológiáknak engedve, szinte észrevétlenül cserélik fel a krisztusi szabadságot egy újabb lelki rabságra.

Mindennek alapja a megromlott emberi természet, amely sokszor nem tudja megkülönböztetni a szabadságot a rabságtól: az igazi szabadságot a bűntől szabadulva sem mindig érzi át, és az újabb rabság viszont sokszor szabadságnak tűnik fel előtte. Ezért ebben a tekintetben nem az számít, hogy mit és hogy érzünk, hanem az, hogy mit mond róla Krisztus és az Egyház. Jézus ugyanis nem ideológiát hozott, hanem életet. A mérce tehát ő maga, aki még a templomadó befizetésének elmulasztásával sem akarta megbotránkoztatni kortársait, ugyanakkor szabad volt minden aprólékos, másodlagos vallási előírástól, mert végtelenül többre tartotta az életet, az emberek üdvösségét.

Urunk Jézus, köszönjük a szabadságot, melyet megváltó áldozatod árán szereztél meg nekünk. Segíts kegyelmesen, hogy ne veszítsük el józanságunkat, és ne hagyjuk becsapni magunkat, hanem ha kell, erőnek erejével is ellene mondjunk minden olyan kísértésnek, mely látszólag nagyobb szabadságot ígér, valójában azonban a pillanatnyi kábulat, érzéstelenítés után szellemi-lelki rabságba akar vetni, s becsülettel ki tudjunk tartani a Tőled nyert igazi szabadságban.