A lateráni bazilika felszentelése

Ez 47,1-2.8-9.12 

Ezután visszavitt engem a ház kapujához, és íme, víz fakadt a ház küszöbe alatt a keleti oldalon; a ház homlokzata ugyanis kelet felé nézett. A víz a templom jobb oldalán folyt le, az oltártól dél felé. Aztán kivitt az északi kapun, és körülvezetett a külső kapun kívül levő úton a kelet felé néző útra; és íme, víz tört elő a jobb oldalon. Azt mondta nekem: „Ez a víz a keleti homokdombok felé indul, majd lefolyik a sivatag síkságára és a tengerbe ömlik; amikor beleömlik, annak a vize egészséges lesz. Amerre ez a folyó ér, minden élő és mozgó lény élni fog. Ahová eljut a víz, igen sok lesz a hal; ahová elér a folyó, egészséges lesz és élni fog minden lény. A folyó mentén pedig, annak mindkét partján mindenféle gyümölcsfa nő; lombjuk le nem hull, s a gyümölcsük el nem fogy. Havonta friss gyümölcsöt teremnek, mert vizük a szentélyből fakad. Gyümölcsük eledelül szolgál, a lombjuk pedig orvosságul. 

1Kor 3,9-11b.16-17 

Mert Isten munkatársai vagyunk, ti pedig Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok. Isten nekem adott kegyelme szerint, mint bölcs építőmester, alapot vetettem; más pedig arra épít. De mindenki ügyeljen, hogyan épít rá. Mert a lerakott alapon kívül, amely Jézus Krisztus, más alapot senki sem rakhat. Nem tudjátok, hogy Isten temploma vagytok, és Isten Lelke lakik bennetek? Azt pedig, aki Isten templomát lerombolja, lerombolja az Isten. Mert Isten temploma szent, s ti vagytok az. 

Jn 2,13-22 

(...) A zsidók azonban megszólították, és azt kérdezték tőle: „Milyen jelet mutatsz nekünk, hogy ezeket cselekszed?” Jézus azt felelte nekik: „Bontsátok le ezt a templomot, és én három nap alatt fölépítem azt!” A zsidók erre így szóltak: „Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt fölépítenéd?” De ő a saját testének templomáról mondta ezt. (...) 

Amikor egy templom felszentelésének évfordulóját üljük, ünneplésünk nem a holt köveknek szól, hanem az eleven Isten-ember kapcsolatnak, amelyet a szent helyen szinte tapintani lehet. Ünneplésünk kegyelmi ajándék is egyben, mely egyre jobban elmélyíti bennünk az Egyház anyai misztériumát. A templom kiemelt helyén álló keresztkútból mint anyaölből születik meg a keresztény nép, s valahányszor egy csecsemőnek vagy egy felnőtt hittanulónak kiszolgáltatják itt a keresztség szentségét, közösségünk összetartozása is erősödik, hiszen mindannyian ugyanannak „az isteni kútnak makulátlan tiszta méhéből támadt mennyei nemzedék és új teremtmény” vagyunk. 

Az Egyház mint jó édesanya táplálja is gyermekeit, méghozzá az Ígéret földjének mennyei javaival, melyeket a szent liturgiában bőséggel nyújt nekünk. Nagyon fontos, hogy idejekorán erre a táplálékra szoktassuk a gyermekeket, kifejlesztve bennük az egészséges ízlést, nem pedig a kezdet kezdetén giccsekkel és utánzatokkal elrontva érzéküket a mennyei valóságok iránt. Az első szavakra és mozdulatokra is megtanít liturgiája által az Anyaszentegyház, azt az egyetemes anyanyelvet sajátíttatva el velünk, amely egyszerre alázatos és fönséges, egyszerű és művészi, visszafogott és az egekig szárnyaló. Aki a Szentírás és a szent liturgia nyelvén tanul imádkozni, annak nem csupán szókincse lesz gazdag és kifejező, hanem imádságának horizontja is egyre jobban kitágul annak méreteire, aki sugallta azokat. S valahányszor elmegyünk a templomba és részt veszünk a liturgián, újból és újból eléri létezésünk gyökereit az a hömpölygő folyam, melyről Ezekiel próféta látomása szól, hogy az örök élet bőséges gyümölcseit teremjük. 

Urunk, Jézus Krisztus, amikor ma a Város és a Földkerekség minden templomának anyját és fejét ünnepeljük, szívből hálát adunk Neked azért az örökre megmaradó életért, melyet Jegyesed, az Egyház által adtál nekünk a szent keresztségben, és alázattal kérünk, hogy ezt az életet igéd hallgatása és szentségeid vétele szüntelenül táplálja és gyarapítsa bennünk. 

Évközi 32. vasárnap

Bölcs 6,12-16

Ragyogó a bölcsesség és hervadhatatlan, és könnyen meglátják azok, akik szeretik; akik keresik, meg is találják. Eléje megy azoknak, akik vágyódnak utána, s előre megmutatja nekik magát. Aki kora hajnalban keresi, nem kell, hogy fáradjon, mert a portáján ülve találja. Róla elmélkedni tökéletes okosság, aki érte virraszt, csakhamar gond nélkül lesz, mert ő maga jár körül, s felkeresi azokat, akik hozzá méltók, vidáman jelenik meg nekik az utakon, és minden gondolatban találkozik velük.

1Tessz 4,13-18

Testvérek, nem akarunk titeket, tudatlanságban hagyni azokról, akik elhunytak, hogy ne bánkódjatok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük. Ha ugyanis hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt, akkor Isten ugyanígy elő fogja vezetni vele együtt azokat is, akik Jézusban hunytak el. Az Úr igéje alapján azt mondjuk ugyanis nektek, hogy mi, akik élünk, és megmaradunk az Úr eljöveteléig, nem előzzük meg azokat, akik elhunytak. Mert a parancsszóra, a főangyal hangjára és Isten harsonájának szavára az Úr maga leszáll az égből, és először a Krisztusban elhunytak támadnak fel, azután mi, az élők, a megmaradtak, velük együtt elragadtatunk a felhőkön az égbe az Úr elé, s így mindenkor az Úrral leszünk. Vigasztaljátok tehát egymást ezekkel az igékkel.

Mt 25,1-13

Akkor hasonló lesz a mennyek országa a tíz szűzhöz, akik fogták lámpásaikat és kimentek a vőlegény elé. Öt közülük ostoba volt, öt pedig okos. Az ostobák ugyanis, amikor fölvették lámpásaikat, nem vettek magukhoz olajat. Az okosak viszont lámpásaikkal együtt olajat is vittek edényeikben. Mivel a vőlegény késett, mindnyájan elálmosodtak és elaludtak. Éjfélkor aztán kiáltás támadt: ‘Itt a vőlegény, gyertek ki elébe!’ Ekkor a szüzek mindnyájan fölkeltek és rendbe hozták lámpásaikat. Az ostobák ekkor így szóltak az okosakhoz: ‘Adjatok nekünk az olajotokból, mert lámpásaink kialszanak.’ Az okosak ezt válaszolták: ‘Nehogy ne legyen elég se nekünk, se nektek, menjetek inkább az árusokhoz és vegyetek magatoknak.’ Amíg azok elmentek vásárolni, megjött a vőlegény, és akik készen voltak,bementek vele a menyegzőre. Az ajtót bezárták. Később megjött a többi szűz is. Azt mondták: ‘Uram, uram! Nyiss ki nekünk!’ De ő így válaszolt: ‘Bizony, mondom nektek: nem ismerlek titeket.’ Legyetek tehát éberek, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát.

Nem túl sokan vannak, akik szeretnek kora reggel felkelni és kiugrani az ágyból, pedig ősi tapasztalat, hogy „ki korán kel, aranyat lel.” S ez igaz testi és lelki értelemben egyaránt. Nagyon is érdemes meghozni a korán kelés áldozatát, és a nap első félóráját, óráját Istennek szentelni. Ha mindjárt ébredés után felkelünk, és kitárjuk az ajtót-ablakot Isten kegyelme előtt, egész napunk tartalmasabb, összeszedettebb, értékesebb lesz. Az Úrnál való reggeli időzés segít rendet vinni az életünkbe, figyelmünket az igazán lényeges felé fordítani. Nem pusztán abban az értelemben, hogy meg tudjuk különböztetni, elvégzendő feladataink közül melyik a legfontosabb, hanem úgy is, hogy gondolatainkat Isten gondolataira hangolva bepillantást nyerünk az ő nagy terveibe, az üdvösség rendjébe is, mint Szent Pál, aki a tesszaloniki híveknek az elhunytak sorsáról, a feltámadás „rendjéről” ír a mai Szentleckében. 

Aki napját már jó korán az Úrral kezdi, az tudja szívét az egész nap folyamán az Úrra figyelés állapotában megőrizni. Már kora reggel megkezdi a virrasztást azzal, hogy lámpását megtisztítja, megtölti olajjal, s késő éjjelig kitartó tartalék olaját is előkészíti, hogy készen álljon a Vőlegény fogadására, amikor ő visszatér. S mennyire más embertársainkkal: családtagjainkkal, munkatársainkkal, növendékeinkkel, betegeinkkel vagy ügyfeleinkkel úgy találkozni, hogy Isten csöndjéből megyünk hozzájuk! Ha e csöndben, a lelkünk Jegyesével való meghitt együttlét ideje alatt elmerülünk szent arcának szemlélésében, ez az arc előttünk lesz egész nap, s testvéreink szemében fel fogjuk ismerni az ő tekintetét. 

Urunk Jézus, segíts nekünk kegyelmesen, hogy a reggeli imádság csendjében megtisztítsuk hitünk lámpását, melyet a figyelmes szeretet olaja táplál. Add, hogy Veled induljunk munkába, egész nap a Te jelenlétedben járjunk, s a nap végén úgy térjünk nyugovóra, hogy lelkünk tovább virrasszon, várva jöveteledet.

Évközi 31. hét

Fil 4,10-19 

Igazán megörültem az Úrban, hogy végre-valahára megint annyira erőre kaptatok, hogy rólam gondoskodhattok. Korábban is gondoskodtatok volna, de nem volt rá módotok. Nem az ínség mondatja ezt velem, hiszen megtanultam, hogy beérjem azzal, amim van. Tudok szűkölködni és tudok bővelkedni is; mindenütt mindent megszoktam: tudok jóllakni is, éhezni is, bővelkedni és nélkülözni is. Mindenre képes vagyok abban, aki nekem erőt ad. Mégis jól tettétek, hogy társaim lettetek nyomorúságomban. Ti is tudjátok, filippiek, hogy az evangélium hirdetésének kezdetén, amikor Makedóniából útnak indultam, egy egyház sem lépett velem az adás és viszonzás kapcsolatára, egyedül csak ti. Már Tesszalonikibe is küldtetek néha-néha valamit a szükségleteimre. Nem mintha adományra vágynék, hanem mert annak gyümölcsét áhítom, amelyet bőségesen írnak majd a javatokra. Átvettem mindent, és bővelkedem; el vagyok látva, amióta megkaptam Epafroditosztól, amit küldtetek, mint kellemes illatot, kedves és Istennek tetsző áldozatot. Az én Istenem kielégíti majd minden szükségteket gazdagsága szerint dicsőséggel Krisztus Jézusban. 

Lk 16,9-15 

Azt mondom hát nektek: Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogy amikor az elmúlik, befogadjanak titeket az örök hajlékokba. Aki kicsiben hű, a nagyban is hű; és aki a kicsiben hazug, az a nagyban is hazug. Ha tehát a hamis mammonban nem voltatok hűségesek, ki bízza rátok az igazit? És ha a máséban nem voltatok hűek, akkor ki adja oda nektek azt, ami a tiétek? Egy szolga sem szolgálhat két úrnak; mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.” Hallották mindezt a kapzsi farizeusok, és kigúnyolták őt. Ekkor azt mondta nekik: „Ti ugyan igaznak tartjátok magatokat az emberek előtt, de Isten ismeri a szíveteket, mert ami az emberek előtt magasztos, az az Isten előtt utálatos. 

A mai napon befejezzük a filippi levél olvasását. Milyen érdekes: ezt a levelet a börtönben írta Szent Pál, s mégis egyetlen fennmaradt írásában sem szerepel annyiszor az öröm, mint éppen ebben a levélben. Akinek szíve már a mennyek országában dobog, az lélekben ki tudja vonni magát a külső körülmények hatása alól. Pál testileg börtönben van, de lelkileg az Úrban! S mi mindennek örül a bilincsek között? Örül, hogy alkalma nyílik szenvedni az Úrért és viszontszeretetét kinyilvánítani iránta. Örvendezik továbbá a filippi hívek buzgósága miatt, akik ajándékot küldtek neki. Egy nagy szívű nevelő atyai öröme ez amiatt, hogy lelki gyermekei ekkorát fejlődtek, s már szeretni is tudnak, nem csak szeretve lenni. Szent Pál úgy tekinti ezt a filippiektől Epafroditusz által küldött adományt, mintha szakrális dolog lenne, egyfajta Istennek bemutatott áldozat. 

Mindenki annak tud csak igazán örülni, ami a szívének fontos. A testies ember a gyönyörök élvezetének, a hiú mások rajongásának, a kapzsi a vagyoni gyarapodásnak. Minket, botladozó keresztényeket is jó kedvre derít egy-egy kellemes esemény, siker és elismerés, s lehangol, ha valami kellemetlenségben van részünk. Aki azonban az Úrban él, annak kedélyállapota nem olyan, mint a barométer, mely híven mutatja a külső időváltozást. Ő is érzékeli a pozitív és negatív impulzusokat, de mindennek csak annyiban tulajdonít jelentőséget, amennyiben köze van az Isten országához. 

Urunk Jézus, ajándékozz meg bennünket azzal az örömmel, mely túlmutat ezen a világon, mely nem csupán szent közömbösség, hanem olyan képesség, mely a rossz dolgoknak is értelmet tud adni, s a kellemetlenségeket is az üdvösség, a szeretet szolgálatába tudja állítani. Segíts, kérünk, kegyelmeddel, hogy Szent Pál példájára mi is az Eucharisztia erőterében éljünk, minden tettünket áthassa a szentmiseáldozat lelkülete, s így készek legyünk testvéreinkért magunk is áldozattá válni.

Évközi 31. hét

Fil 3,17 – 4,1 

Legyetek követőim, testvérek, és figyeljetek azokra, akik úgy élnek, ahogy példát adtunk nektek. Mert sokan élnek úgy – sokszor mondtam nektek, és most is sírva mondom –, mint Krisztus keresztjének ellenségei. Végük a pusztulás, istenük a hasuk, dicsekvésük az, ami a szégyenük, s a figyelmük földi dolgokra irányul. A mi hazánk azonban a mennyekben van, ahonnan mint üdvözítőt várjuk az Úr Jézus Krisztust. Ő átalakítja gyarló testünket, és hasonlóvá teszi az ő dicsőséges testéhez, azzal az erővel, amellyel hatalma alá vethet mindent. Azért tehát, szeretett és hőn óhajtott testvéreim, örömöm és koronám, így tartsatok ki az Úrban, szeretteim! 

Lk 16,1-8 

Egy gazdag embernek volt egy intézője. Bevádolták nála, hogy eltékozolja a vagyonát. Erre magához hívatta és azt mondta neki: „Mit hallok rólad? Adj számot gazdálkodásodról, mert nem lehetsz tovább az intézőm!” Az intéző ezt mondta magában: Mitévő leszek, ha uram elveszi tőlem az intézőséget? Kapálni nem tudok, koldulni szégyellek. Tudom már, mit teszek, hogy befogadjanak az emberek a házukba, ha elmozdít az intézőségből. Magához hívta tehát urának minden egyes adósát, és megkérdezte az elsőtől: „Mennyivel tartozol uramnak?” Az így felelt: „Száz korsó olajjal.” Erre azt mondta neki: „Vedd elő adósleveledet, ülj le hamar, és írj ötvenet!” Azután megkérdezte a másikat: „Hát te mennyivel tartozol?” Az így válaszolt: „Száz véka búzával.” Erre azt mondta neki: „Vedd elő adósleveledet, és írj nyolcvanat!” Az úr megdicsérte a hamis intézőt, hogy okosan cselekedett; mert a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál. 

Akikről Szent Pál a mai Szentleckében mint Krisztus keresztjének ellenségeiről ír, azok bizony mind keresztények. „Istenük a hasuk”: nem a nagyevőkre vagy az ínyencekre céloz itt az Apostol– bár az ilyesmi sem Krisztus követőinek életstílusa –, hanem éppen ellenkezőleg: azokra a zsidózó eretnekekre, akik keresztény létükre minden körülmények között, akár mindenki ellenében is aprólékosan betartották a zsidó étkezési előírásokat, mintha ez szerzett volna nekik üdvösséget. Úgy ragaszkodtak a törvényhez, ahogy csak Istenhez és az Úr keresztjéhez szabad ragaszkodni, ezért ez a ragaszkodásuk nem más, mint a bálványimádás kifinomult formája. A vallási előírások, a módszerek és gyakorlatok fontosak, de nem szabad tőlük várni a megváltást, az üdvösséget, mert azt egyedül a mi Urunk megváltó halála szerezte meg nekünk. 

„Dicsekvésük az, ami a szégyenük”: lehet, hogy egyesek dicsekvésükkel elismerést szereznek az emberek között, ám Krisztus szemében az ő keresztjének ellenségei, ha másban dicsekszenek, ha azt hiszik, érdemeik alapján váltak méltóvá az üdvösségre, vagy ha képmutatóan hivalkodnak kereszténységükkel, miközben hitükkel ellentétes tetteket visznek véghez. „A figyelmük földi dolgokra irányul”: úgy élnek, mintha evilágból valók volnának, s nem a krisztusi létmód szerint. Isten országa jelen van ebben a világban, bennünk és közöttünk, de nem ebből a világból való. Akinek a kereszténysége kimerül a vasárnapi misehallgatásban, egy-egy ima elmondásában, de életének súlypontja a földi dolgokban van, az nem él benne Isten országában, hanem észrevétlenül elmegy életének legnagyobb csodája és lehetősége mellett. 

Urunk Jézus, taníts minket igéd hallgatása és az azon való elmélkedés által, hogy a mai Evangéliumban szereplő hűtlen, de okos intéző módjára előrelátóan gondoskodjunk örök jövőnkről. Segíts, kérünk, kegyelmesen, hogy ne istenítsük a földi dolgokat, hanem az üdvösség szolgálatába állítva használjuk őket, s közben szívünk szüntelenül mennyei hazánkra figyeljen, ahonnan várjuk dicsőséges eljöveteledet.

Szent Imre herceg

Bölcs 4,7-17 

Az igaz azonban, haljon meg bár idő előtt, nyugalomra talál. Mert a tisztes aggkort nem a hosszú élet adja, és nem az évek száma méri, inkább az ember bölcsessége az igazi ősz haj, s a szeplőtelen élet az igazi aggkor. Mivel kedvessé lett Isten előtt, szeretetet talált, és ő elvitte, mert bűnösök között töltötte életét, elragadta, hogy a gonoszság meg ne rontsa elméjét, s az álnokság meg ne tévessze lelkét. Mert a könnyelműség igézete homályba burkolja a jót, s a csapongó szenvedély megrontja az ártatlan szívet. Mivel hamar tökéletessé lett, hosszú időt töltött be. Mert lelke kedves volt Isten előtt, sietve kiragadta őt a gonoszság közepéből. A népek látták, de meg nem értették, és nem vették szívükre azt, hogy Isten kegyelme és irgalma vár szentjeire, és irgalmas látogatása választottjaira. Az igaz azonban, ha meghalt, megítéli az életben maradt gonoszokat, s a hamar tökéletessé lett ifjúkor a bűnös hosszú életét. Látják ugyanis a bölcsnek végét, de nem értik, mit rendelt felőle Isten, és miért helyezte őt az Úr biztonságba. 

Lk 12,35-40 

Legyen a csípőtök felövezve, a lámpásotok pedig meggyújtva. Hasonlítsatok azokhoz az emberekhez, akik urukat várják, mikor visszatér a menyegzőről, hogy mihelyt jön és zörget, azonnal ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket az úr ébren talál, amikor megérkezik. Bizony, mondom nektek: felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, aztán megy, és kiszolgálja őket. S ha a második őrváltáskor vagy a harmadik őrváltáskor jön, és így találja őket, boldogok azok a szolgák. Azt is tudjátok meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni a házába. Ti is legyetek készen, mert amelyik órában nem is gondoljátok, eljön az Emberfia.” 

Az Úrnak a szüntelen virrasztásra szóló felhívását általában abban az összefüggésben szoktuk idézni, hogy késik a ház ura. De mi történik akkor, ha siet? Ha hamarabb jön, mint józanul várható? Nehéz megérteni a késlekedést, de még nehezebb elfogadható magyarázatot találni arra, ha az Úr siet. Kiváltképp, ha olyanért jön el korán és hirtelen, akihez pedig nagy reményeket fűztünk. Talán Magyarország sorsa fordult azon, hogy nem Szent Imre lett István utódja: akkor talán nem került volna sor arra, hogy a magyarság egy része visszazuhanjon a pogányságba, és barbár módon az Egyház ellen támadjon, nem kellett volna meghalnia Gellértnek, nem lettek volna trónviszályok, nem harcolt volna a magyar magyar ellen... Hiába mondják, hogy nincs létjogosultságuk az ilyen „mi lett volna, ha...” jellegű, történelmietlen találgatásoknak, azért mindnyájunkban felmerülnek ilyen és hasonló gondolatok, amikor azt, akiről azt hittük, megvalósítja legszebb álmainkat, akihez a földön a legjobban ragaszkodtunk, Isten hirtelen elveszi tőlünk. 

Mert lehet elmélkedni a szeretetről és a lemondásról, gyakorolni is lehet a mindennapi önmegtagadást, de felkészülni arra, hogy elveszítsük, akit a legjobban szeretünk a földön, valójában lehetetlen. És olyan fájdalom, amelyről csak annak van joga beszélni, aki maga is elveszítette gyermekét, házastársát – de ő sem biztos, hogy képes rá. A Szűzanyának van joga beszélni erről, mert ő is ölében tartotta ártatlanul megölt szent Fiát, akinek születését mint a messiási ígéretek beteljesedését hirdette meg az angyal, és az Atyaistennek van joga, akinek végig kellett néznie Egyszülöttjének szenvedését és halálát – akit annyira szeretett, hogy érte teremtette ezt a világot –, mert a bűntől elvadult embernek csak így tudott hiteles kinyilatkoztatást adni irgalmas szeretetéről. Arról a szeretetről, amely azonban erősebb, mint a halál... 

Urunk, Jézus Krisztus, Szent Imre herceg példája tanítson bennünket arra, hogy földi életünkre mennyei örökségünk fényében tekintsünk, közbenjárása pedig segítsen, hogy akármelyik órában érkezel is, szívünk készen álljon fogadásodra.

Évközi 31. hét

Fil 2,12-18 

Így tehát, kedveseim, amint mindig is engedelmesek voltatok, munkáljátok üdvösségeteket félelemmel és rettegéssel, nemcsak úgy, ahogy jelenlétemben tettétek, hanem még sokkal inkább most, a távollétemben. Mert Isten az, aki bennetek az akarást és a véghezvitelt egyaránt műveli jóakarata szerint. Tegyetek meg mindent zúgolódás és habozás nélkül, hogy kifogástalanok és tiszták, Isten feddhetetlen fiai legyetek a gonosz és romlott nemzedék között, akik között ragyogtok, mint csillagok a mindenségben. Ragaszkodjatok az élet igéjéhez, hogy meglegyen a dicsőségem Krisztus napján, hogy nem futottam hiába, és nem fáradtam eredménytelenül. Sőt, ha italáldozatul véremet kiontják is a ti hitetek istentiszteleti áldozatára, örülök és együtt örvendezem mindnyájatokkal. Hasonlóképpen ti is örüljetek, és velem együtt örvendezzetek.

Lk 14,25-33

Nagy népsokaság ment vele, ő pedig hozzájuk fordult, és ezt mondta: »Ha valaki hozzám jön, és nem gyűlöli apját és anyját, feleségét és gyermekeit, fivéreit és nővéreit, sőt még saját életét is, nem lehet az én tanítványom. És aki nem hordozza keresztjét és nem jön utánam, nem lehet az én tanítványom. Mert ki az közületek, aki tornyot akar építeni, és nem ül le előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, vajon van-e miből befejezni? Nehogy miután az alapot lerakta és nem tudta befejezni, mindenki, aki látja, csúfolni kezdje őt: ‘Ez az ember elkezdett építeni, de nem tudta befejezni.’ Vagy melyik király az, aki amikor háborúba indul egy másik király ellen, nem ül le előbb, hogy megfontolja, vajon képes-e tízezerrel szembeszállni azzal, aki húszezerrel jön ellene? Mert ha nem, követséget küld hozzá és békét kér, amikor még messze van. Így tehát aki közületek nem mond le mindenről, amije van, nem lehet az én tanítványom.

A félelem és rettegés nem a büntetés miatti rémületet, hanem a ragaszkodás hatalmas erejét jelenti. Ahogy a világ fiai félve-remegve ragaszkodnak szeretőjükhöz, bűntársukhoz, hogy el ne veszítsék, ahogy reszketve lesik a tőzsde híreit, hogy milliárdjaik tovább gyarapodjanak, úgy kell a keresztényeknek az üdvösségszerző Krisztushoz és parancsaihoz ragaszkodniuk. Azaz mégsem egészen úgy, „mert Isten az, aki bennetek az akarást és véghezvitelt egyaránt műveli jóakarata szerint”, vagyis Istennek még sokkal fontosabb a mi üdvösségünk, mint saját magunknak, hiszen nem mi szálltunk alá a mennyből üdvösségünkért, s nem mi szenvedtük el megváltásunkért a keserű kereszthalált a Golgotán, hanem Isten szentséges Fia, Jézus Krisztus. Üdvösségünket Isten szívügyeként kezeli, mi készen kaptuk, csak őriznünk és gondoznunk kell, mert örök sorsunkról van szó. 

Szent Pál apostol ki is fejti, mit jelent üdvösségünkön munkálkodni. „Tegyetek meg mindent zúgolódás és habozás nélkül, hogy kifogástalanok és tiszták, Isten feddhetetlen fiai legyetek.” Sokszor azért nem haladunk előre a lelki élet útján, mert ímmel-ámmal tesszük a jót, elégedetlenek vagyunk a körülményekkel, felülbíráljuk lelkivezetőnk tanácsait, kifogásokat és mentségeket keresünk lanyhaságunkra. Mindenről le kell mondanunk, amiről azt hittük, hogy a miénk, ha Krisztus nyomába akarunk szegődni – erre szólít a mai Evangélium is. 

Urunk Jézus, add meg nekünk, kérünk, hogy az Apostol szavát megszívlelve üdvös istenfélelemmel munkálkodjunk üdvösségünkön. Segíts kegyelmeddel, hogy odaadóan ragaszkodjunk az igaz és helyes evangéliumi tanításhoz, az élet igéjéhez, mely táplálja mindennapi emberi életünket és a csírájában bennünk lévő örök életet. Könyörülj rajtunk, hogy mi is azok közé tartozzunk, akikért nem fáradt hiába az Apostol, hanem akik dicsőségére válnak Krisztus eljövetele napján.

Évközi 31. hét

Fil 2,5-11 

Ugyanazt az érzést ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban is megvolt, aki isteni mivoltában nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amelyhez mint zsákmányhoz ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette önmagát, szolgai alakot vett fel, és hasonló lett az emberekhez, külsejét tekintve úgy jelent meg, mint egy ember. Megalázta magát, engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, amely minden más név fölött van, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd az égben, a földön és az alvilágban, és minden nyelv vallja, hogy „Jézus Krisztus az Úr!” az Atyaisten dicsőségére. 

Lk 14,15-24 

Az egyik vendég ennek hallatára így szólt hozzá: „Boldog, aki asztalhoz ülhet az Isten országában!” Ő pedig ezt válaszolta: „Egy ember nagy vendégséget rendezett és sokakat meghívott. A vacsora órájában elküldte szolgáját, hogy szóljon a meghívottaknak: „Jöjjetek, mert már minden el van készítve!” De azok közül sorra mindegyik kezdte magát kimenteni. Az első azt mondta neki: „Földet vettem, el kell mennem megnézni; kérlek, ments ki engem!” A másik meg azt mondta: „Öt pár ökröt vettem, megyek kipróbálni őket; kérlek, ments ki engem!” Egy másik azt mondta: „Most nősültem, azért nem mehetek!” Amikor a szolga visszatért, jelentette mindezt urának. Erre a házigazda megharagudott, és ezt mondta szolgájának: „Menj ki gyorsan a város tereire és utcáira, és hozd be ide a szegényeket, bénákat, vakokat és sántákat!” A szolga jelentette: „Uram! Megtörtént, amit parancsoltál, de még mindig van hely.” Akkor az Úr ezt mondta a szolgájának: „Menj ki az utakra és a sövényekhez! Kényszeríts mindenkit bejönni, hogy megteljék a házam.” Mondom azonban nektek, hogy azok közül, akik hivatalosak voltak, senki sem ízleli meg a lakomámat.” 

Jézus Krisztus önkiüresítése nem más, mint az Atyának való feltétlen engedelmesség. Jézus mindig engedelmes volt az Atyának, élete minden pillanatában, minden szavával és tettével az Atya irgalmasságát nyilatkoztatta ki, s a vele való élő kapcsolatra vezette az embereket. Ha az emberek elfogadták volna az általa felkínált Isten országát, nem kellett volna meghalnia, a megváltás anélkül is megtörtént volna. De minthogy a nép vezetői ellenálltak az Atya vonzásának, és elítélték Jézust, ebben a helyzetben is meg kellett találnia a módját, hogy kinyilatkoztassa az Atyát. Szenvedésével és halálával Jézus azt mutatta meg, hogy az Atya helye a mindenkori áldozat helye, nem a gyilkosé, nem az árulóé, nem az őt megtagadó, nem a gyáván elmenekülőé és nem a közömbösé. Ezért magasztalta fel őt az Atya, s adott neki olyan nevet, melyre minden térdnek meg kell hajolnia, vagyis ezentúl emberi természete, emberi neve is Isten benső életét, a Szentlelket árasztja a bűnök bocsánatára. 

Mi pedig Jézus életet adó halálából erőt – vagyis a Szentlelket – merítve, a hit és a keresztség által leszünk képesek hasonló engedelmességre. Arra, hogy életünkben és halálunkban egyaránt az Atyát és az ő szent Fiát nyilatkoztassuk ki, hogy maga Krisztus léphessen be általunk bűnbocsánatával, irgalmas szeretetével abba a közösségbe, amelyhez tartozunk. 

Dicsőítünk Téged, Urunk Jézus, akit az Atya felmagasztalt engedelmessége miatt. Hálát adunk Érted az Atyának, és ünnepeljük megdicsőülésedet, győzelmedet a halál felett, mellyel megszerezted számunkra a megváltást, s az Atya házába visszatért egykori tékozló fiak most asztalhoz ülhetnek Veled a Szentlélek ragyogásában. Ne engedd, kérünk, hogy visszautasítsuk meghívásodat mennyei lakomádra, vagy hogy csak fél szívvel készüljünk rá, fontosabbnak tartva evilági boldogulásunkat, hanem segíts kegyelmeddel, hogy készek legyünk újra és újra megtérni Hozzád, ami egyben emberségünk ára is.