Évközi 25. hét

Préd 3,1-11 

Mindennek megvan a maga órája, és az ég alatt minden dolog elmúlik a maga idejében. Ideje van a születésnek és ideje a halálnak, ideje az ültetésnek és ideje a kiszakításnak. Ideje van az ölésnek és ideje a gyógyításnak, ideje a lebontásnak, és ideje az építésnek. Ideje van a sírásnak, és ideje a nevetésnek, ideje a gyásznak, és ideje a táncnak. Ideje van a kő szétdobálásának, és ideje a kő összeszedésének, ideje az ölelkezésnek, és ideje az ölelkezéstől való tartózkodásnak. Ideje van a keresésnek, és ideje az elveszítésnek, ideje a megőrzésnek, és ideje az eldobásnak. Ideje van az eltépésnek, és ideje a összevarrásnak, ideje a hallgatásnak és ideje a szólásnak. Ideje van a szeretetnek, és ideje a gyűlölködésnek, ideje a háborúnak, és ideje a békének. Mi haszna van az embernek a fáradságából? Néztem azt a vesződséget, amelyet Isten az emberek fiainak adott, hogy azzal bajlódjanak. Mindent úgy alkotott, hogy helyes legyen a maga idejében. A jövőt is beléjük helyezte. Csakhogy az ember nem tudja kifürkészni Isten művét, amelyet létrehoz kezdettől fogva mindvégig. 

Lk 9,18-22 

Történt egyszer, hogy amikor egyedül imádkozott, és a tanítványok is vele voltak, megkérdezte őket: „Kinek tart engem a sokaság?” Ők ezt felelték: „Keresztelő Jánosnak, mások pedig Illésnek, mások pedig azt, hogy a korábbi próféták közül támadt fel valaki.” Azután megkérdezte tőlük: „Hát ti kinek tartotok engem?” Simon Péter válaszolt: „Az Isten Krisztusának.” Ő pedig rájuk parancsolt és meghagyta, hogy ezt senkinek se mondják el: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie, el kell, hogy vessék a vének, a papi fejedelmek és az írástudók, meg kell, hogy öljék, és harmadnapra föl kell támadnia.” 

A mai Olvasmányban szereplő felsorolás, életünk eseményeinek, cselekedeteinek ellentétpárokban való megjelenítése a bűnbeesett emberre és világára vonatkozik. Az, hogy ideje van a születésnek és ideje van a halálnak, hogy ideje van a sírásnak, és ideje a nevetésnek, ideje a gyásznak, és ideje a táncnak, mind ennek a mulandóságnak alávetett természetnek a rendje szerint való, amiatt, aki a teremtett világot mulandóságnak vetette alá, amíg csak Isten fiainak dicsősége ki nem nyilvánul rajtunk. Hozzá is teszi a Prédikátor: „Az ember nem tudja kifürkészni Isten művét”, ami azt jelenti, hogy Istennek lesz még szava mindehhez, előtte nyitva áll saját teremtése, és ő az emberi történelem Ura. 

Amikor a második isteni személy értünk megtestesült és emberré lett, alávetette magát e bűntől sebzett és hiábavalóságra ítélt világ törvényszerűségeinek, de úgy, hogy mindent, ami abban rossz, átértelmezett, új jelentéssel ruházott fel, és pozitívummá változtatott. Éppen a mai Evangéliumban beszél arról, hogy szenvednie kell, de a szenvedés és kínhalál által az üdvösséget szerezte meg nekünk. A teremtett világ hiábavalósága még nem szűnt meg, de bennünk már elkezdődött az örök élet a maga új törvényeivel. Ezért míg a világban lebontanak és szétszórnak, mi a régi embert bontjuk le magunkban, és Isten országát építjük. Míg a világban továbbra is gyűlölködés, háború és öldöklés van, Krisztus Titokzatos Testében mindig a szeretet, a békesség és a gyógyítás ideje van.

Urunk Jézus, köszönjük Neked, hogy halálod és feltámadásod s a Szentlélek elküldése által képessé tettél bennünket, hogy ha mások gyűlölnek minket, mi tovább szeressünk, mert irgalmas szereteteddel győztél a gyűlölet felett; s ha életünkre törnek, vállaljuk Érted a vértanú halált is, mert Te egyszer s mindenkorra győzelmet arattál a halál felett. Erősíts meg minket Szentlelkeddel, hogy a világ hiábavalóságai között együttérző szívvel és segítő szándékkal forduljunk minden szenvedőhöz, azt a vigaszt nyújtva nekik, amely a Te világ fölötti győzelmedből fakad.

Szent Gellért püspök és vértanú

Bölcs 3,1-9 

Az igazak lelkei azonban Isten kezében vannak, s a halál kínja nem éri őket. Úgy látszott a balgák szemében, hogy meghaltak, távozásukat balsorsnak vélték, és végső romlásnak, hogy elmentek tőlünk, ők azonban békességben vannak, ha kínt szenvedtek is az emberek szemében, reményük halhatatlansággal teljes, kevés fenyítés után nagy javakban van részük, mert Isten próbára tette, és magához méltóknak találta őket. Megvizsgálta őket, mint az aranyat a kohóban, és elfogadta őket egészen elégő áldozatul. Látogatásuk idején pedig az igazak felragyognak, olyanok lesznek, mint a szikra, amely a nádasban tovaterjed, ítélkeznek nemzeteken, és uralkodnak népeken, s az Úr lesz a királyuk örökké. A benne bízók megértik az igazságot, s a hívek kitartanak mellette szeretetben, mert választottjai kegyben és békességben részesülnek. 

Mt 10,28-33 

Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Féljetek inkább attól, aki a lelket is és a testet is el tudja pusztítani a gyehennában. Két verebet ugye egy fillérért árulnak? És egy sem esik közülük a földre a ti Atyátok tudta nélkül. Nektek azonban még a hajszálaitok is mind meg vannak számlálva a fejeteken. Ne féljetek hát, hisz különbek vagytok ti sok verébnél. Mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom Atyám előtt, aki a mennyekben van. De azt, aki megtagad engem az emberek előtt, én is meg fogom tagadni Atyám előtt, aki a mennyekben van. 

A két „Ne féljetek!” Isten határtalan gondviselésébe vetett bizalomra szólít fel, a közöttük elhangzó „Féljetek...” pedig felelősségünket hangsúlyozza. Az Isten iránti bizalom ugyanis nem vakmerő, a következményekkel mit sem törődő. Benne van az üdvös félelem attól, hogy elronthatjuk a jót, amit Isten bennünk és rajtunk keresztül akar művelni a világban. A testi haláltól nincs mit félnünk, az úgyis elkerülhetetlen, és végső soron nem tud ártani nekünk; ha meg akarjuk óvni életünket, akkor is elveszítjük, s ráadásul még az örök életet is kockára tesszük. 

Jó tudni, hogy életünknek tétje van, és nem független tőlünk, hogy üdvözülünk-e vagy sem. A determinizmus és a reinkarnáció tana egyaránt megfoszt felelősségünktől. Az egyik azzal, hogy tagadja akaratunk szabadságát, a másik meg azzal a tanítással, hogy következő életeinkben majd helyrehozzuk, amit most rosszul tettünk. A kereszténység ellenben az itt és most szentségére hív. Körülményeink meghatározása nem a mi feladatunk, és igazából akkor lehetünk nyugodtak, ha nem azt értük el ebben az életben, amit mindenáron szerettünk volna, mert ez annak a jele, hogy kiengedtük kezünkből sorsunk irányítását. A mi feladatunk nem az irányítás, hanem az állandó készenlét és az engedelmesség annak, aki az örök haláltól megmentett és minden hajszálunkat számon tartó személyes szeretettel gondoskodik rólunk. 

Urunk Jézus, erősítsen bennünket Szent Gellért püspök és vértanú példája, segítsen közbenjárása, hogy ne a helyek, a módok és az időpontok után kutakodjunk, hanem mindenestül átadva magunkat Neked hasznos eszköz legyünk a Te kezedben, s életünkkel, halálunkkal egyaránt megdicsőítsünk Téged.

Évközi 25. hét

Péld 30,5-9

Isten minden szava állja a tüzet, védőpajzs ő azoknak, akik benne bíznak. Szavaihoz mit sem szabad hozzátenned, hogy meg ne korholjon és hazugságban ne maradj! Két dolgot kérek tőled, ne tagadd meg tőlem, mielőtt meghalok: Tartsd távol tőlem a hamisságot, hazugságot! Ne adj nekem se nyomort, se gazdagságot! Csak annyit adj ennem, amennyi elegendő, hogy jóllakván meg ne tagadjalak, és ne mondjam: ,,Ki az az Úr?’’ vagy szükségtől hajtva ne lopjak, és meg ne gyalázzam Istenem nevét!

Lk 9,1-6

Ezután összehívta a tizenkét apostolt, erőt és hatalmat adott nekik minden ördög felett, és a betegségek gyógyítására. Majd elküldte őket, hogy hirdessék az Isten országát, és gyógyítsák meg a betegeket. Azt mondta nekik: ,,Semmit se vigyetek az útra, se botot, se táskát, se kenyeret, se pénzt, és két köntösötök se legyen! Amelyik házba betértek, ott maradjatok, és onnan induljatok tovább! Ha pedig valahol nem fogadnak be titeket, a várost elhagyva, még lábaitok porát is rázzátok le bizonyságul ellenük!’’ Útra keltek tehát, bejárták a falvakat, hirdették az evangéliumot, és gyógyítottak mindenütt.

Mennyi minden szépet lehetne kérni Istentől! A mai napon azonban Isten igéje két meglepő ajándék kérésére tanít, melyekről első látásra nem is gondolnánk, mennyire fontosak. Az első a hazugságtól való mentesség adománya. Ez elsősorban nem a másoknak való hazugságra, hanem az önbecsapásra vonatkozik. Arra, amiről tegnap is elmélkedtünk, s amely a lelki élet legveszélyesebb kísértése. Aki a saját lelkének is rendszeresen hazudik, az lelkileg kettészakadt emberré válik. A skizofrénia lelki változata ez, s könnyen a végső romlás, a kárhozat kezdete lehet. 

Sokszor a szentek bűntudata, önmarcangolása tűnik betegesnek, holott voltaképpen ők azok, akik egészségesek voltak és tisztán láttak. Napjában többször elismerték és hangosan megvallották bűnös voltukat, azt, hogy vétkeik miatt kárhozatot érdemeltek, s csak Isten irgalma mentette meg őket. De nagyon fontos, hogy nem úgy általában nevezték magukat bűnösnek, mert nagyon is könnyű és ismét csak az önbecsapás rafinált formája a világ legnagyobb bűnösének nevezve felmentést adni magunknak mindenfajta erkölcsi követelmény alól. Azt kérni Istentől, hogy óvjon meg a saját lelkünknek való hazugságtól, magában foglalja, hogy máris felnyílt a szemünk erre a veszélyre. Nemcsak kérni kell Istentől, hanem dolgozni is érte. Isten színe elé tárni lelkünk nyomorúságát, és elhatározásainkat, tetteinket kiszolgáltatni az ő ítéletének. Ebben az összefüggésben értendő a másik ajándék, a megmenekülés a gazdagságtól és a nyomortól, mert a gazdagság – testi, szellemi és lelki értelemben egyaránt – túl nagy kísértés volna, de a nyomor is, a nélkülözés is bukásunkat okozhatná, hiszen mi nem vagyunk még a vértanúságra érettek. 

Urunk Jézus, segíts, hogy a kapott javakat megbecsülve, a mindenkori kegyelemmel megelégedve,nagyzolás és hamis szerénykedés nélkül járjuk utunkat, mindenkor eszünkben tartva, kinek tartozunk hálaadással mindenért. Óvj meg, kérünk, a túlságosan nagy próbatételtől, amelyben gyöngeségünk miatt elbukhatnánk, és adj állhatatosságot, hogy napról napra kitartsunk a jóban.

Évközi 25. hét

Péld 21,1-6.10-13 

Olyan a király szíve az Úr kezében, mint a vízfolyás, ahová akarja, oda irányítja. Az ember minden útja helyes a saját szemében, a szíveket mégis az Úr veti latra. Irgalmasságot és igazságot tenni kedvesebb az Úr előtt az áldozatnál. A szemek fennhéjázása szívbeli felfuvalkodás, a gonoszok szövétneke a bűn. A szorgalmas igyekezet mindig gyarapodásra vezet, de mindaz, aki lusta, folyton szegénységben lesz. Aki csalárd nyelvvel gyűjt kincset, hiú és esztelen, és beleakad a halál tőreibe. A gonosz lelke kártevés után áhít, és társán meg nem könyörül. Ha az arcátlan bűnhődik, tanul belőle a kicsiny, és ha követi a bölcset, okulást merít. Az igaz a bűnös házát szemmel tartja, hogy a gonoszokat a rossztól visszatartsa. Aki bedugja fülét a szegény kiáltására, maga is kiált majd, és nem lesz, aki meghallgassa. 

Lk 8,19-21 

Odajöttek hozzá az anyja és testvérei, de nem juthattak hozzá a sokaság miatt. Szóltak neki: ,,Anyád és testvéreid kinn állnak, látni akarnak téged.” Ő azonban ezt felelte nekik: ,,Azok az én anyám és testvéreim, akik Isten igéjét hallgatják és megcselekszik.” 

Leszámítva a teljesen elvakultakat, több-kevesebb kételye azért mindegyikünknek van döntéseinket és választott cselekvési módunkat illetően. Ezért tanácsot kérünk, vagy legalábbis megkérdezzük mások véleményét. Persze, itt is hajlamosak vagyunk egy bizonyos elfogultságra, mert többnyire nem akárkitől kérünk tanácsot, hanem elsősorban olyanoktól, akiktől helyeslést és megerősítést várunk. (A legtöbbünknek nem nehéz olyan „jó barátot” találnia a környezetében, aki a legnagyobb örömmel ad igazat neki.) És persze úgy adjuk elő a dolgot, hogy az általunk tervezett lépés előnyeit ecseteljük, a hátrányait, illetve más lehetséges megoldások pozitívumait homályban hagyjuk. Ily módon valószínűleg körülbelül azt a tanácsot fogjuk kapni, amit szerettünk volna hallani, s mindjárt szentesítve érezzük azt, amit belül már el is döntöttünk. 

Ha azután megtettük, amit elterveztünk, de lényegében helytelen választásunk miatt csak marad bennünk valami lelkifurdalás, akkor igyekszünk az egyre nyilvánvalóbb rosszat zárójelbe téve a jót hangsúlyozni. Például egy bűnös szerelmi kapcsolatban azt, hogy a másikat ezáltal a hitre vezetjük. Végül pedig, amikor rá kell döbbennünk, hogy az út, amelyet választottunk, zsákutca volt, nincs tovább, elkezdjük megmagyarázni, hogy mindez miért volt mégis jó, hasznos, sőt szükséges. Micsoda hazugság, önáltatás! Mintha bizony Isten nem adhatta volna meg ugyanezt a jót vagy még többet, ha nem a könnyebb, szélesebb, vonzóbb utat választjuk, hanem kitartunk az igazságért vívott kemény harcban! S ha mégis valami jó jött ki a rossz döntésből, az semmi esetre sem a rossz döntés gyümölcse, hanem Isten végtelen bölcsességének és irgalmának ajándéka. 

Urunk Jézus, megvalljuk Neked, hogy sokszor tévedtünk hamis útra, de nem akartuk belátni, beismerni, hogy hibáztunk. Eltévelyedésünket sokszor még utólag is megpróbáltuk igazolni, és azzal takaróztunk, hogy ha nem úgy tettünk volna, ahogy, akkor nem szolgáltattunk volna alkalmat Neked, hogy irgalmasságot gyakorolj velünk. Bocsásd meg, kérünk, kevélységünket, s nevelj kudarcaink őszinte beismerésére, mely igaz bűnbánatra és Hozzád való megtérésre vezet bennünket.

Szent Máté apostol és evangélista

Ef 4,1-7.11-13 

Kérlek tehát titeket, én, aki fogoly vagyok az Úrban, éljetek méltó módon ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptatok, teljes alázatosságban, szelídségben és türelemben. Viseljétek el egymást szeretettel. Igyekezzetek megtartani a lelki egységet a béke kötelékében. Egy a test és egy a Lélek, amint hivatásotok is egy reménységre szól. Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség. Egy az Isten és mindeneknek Atyja, aki mindenek fölött áll, mindent áthat, és mindenben benne van. A kegyelmet azonban mindegyikünk Krisztus ajándékozásának mértéke szerint kapta. Ő tett egyeseket apostollá, másokat pedig prófétává vagy evangélistává, ismét másokat pedig pásztorrá és tanítóvá, hogy alkalmassá tegye a szenteket a szolgálat végzésére Krisztus testének felépítése céljából, amíg mindnyájan eljutunk a hitnek és Isten Fia megismerésének egységére, az emberi érettségre, olyan életkorra, amelynek mércéje Krisztus teljessége.

Mt 9,9-13 

Amikor Jézus továbbment onnan, meglátott egy embert, aki a vámnál ült. Máténak hívták. Megszólította: „Kövess engem!” Az fölkelt és követte őt. Történt pedig, hogy amikor asztalhoz ült a házban, íme, sok vámos és bűnös jött, és letelepedett Jézussal és tanítványaival együtt. Ezt látva a farizeusok megkérdezték a tanítványait: „Miért eszik a ti Mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?” Ő meghallotta ezt és így szólt: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek és tanuljátok meg, mit tesz az: „Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot”. Nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket.” 

Egy emberi hívásra csak kellő megfontolás után szabad válaszolni, amikor azonban Isten hív, és ezt megérzi a lelkünk, akkor egyszerűen csak fel kell állnunk és követnünk kell őt. Az, hogy Máté szó nélkül felállt, és követte Jézust, önmagában is bizonyíték arra, hogy Jézus Isten nevében és az élő Isten tekintélyével lépett fel. A Jézussal és a jézusi örömhírrel való találkozáskor nincsen helye a fontolgatásnak, mérlegelésnek. Aki fontolgat, nem követi Jézust. Nincsen helye a mentegetőzésnek sem, hogy bűnös voltunk miatt alkalmatlannak mondjuk magunkat. Hiszen melyikünk lenne bűn nélkül való? S melyikünk tudná saját magát alkalmassá tenni Jézus követésére? „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek” – mondja Jézus, s ez igaz az ő követésére is. Mint ahogy a betegtől azt várjuk, hogy betegségével forduljon orvoshoz, nem pedig azt, hogy csak akkor merjen az orvos elé állni, ha már meggyógyult, úgy éppen azáltal gyógyul a lélek, ha fontolgatás, fenntartások és visszafordulás nélkül Jézus nyomába szegődünk. Mindazok, akik az Egyház történelme folyamán úgy követték Jézust, ahogy Máté, meggyógyultak, boldog és kiteljesedett életű emberek lettek. 

Nagyon sok múlik az induláson. Ha már az indulást elrontja a számítgatás, a túlzott félszegség, a kislelkűség, mit lehet várni az út folyamán, a próbatételek között? Ha azonban jól rajtolunk, ha értelmünket, akaratunkat és érzelmeinket, teljes emberi egzisztenciánkat egy irányba fordítjuk, s úgy indulunk, nagy esélyünk van a sikeres célba érésre és az örök győzelemre. 

Urunk Jézus, Te elhaladsz mellettünk is, miközben a pénzváltó asztalnál ülünk, vagy épp az élet piacterén ácsorgunk tétlenül. Ne engedd, kérünk, hogy hallatlanra vegyük a szót, melyet nekünk mondasz, személyesen: „Kövess engem!” Ne engedd, hogy magyarázkodásba kezdjünk vagy még mindig kifogásokat keressünk, hanem Szent Máté apostol közbenjárására add meg nekünk, hogy legyen bátorságunk mindent otthagyva nyomodba szegődni és valódi tanítványoddá lenni. Segíts, hogy megtanuljuk, mit jelent az „Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot”, és engedjük magunkat kegyelmed által irgalmas szívű testvérekké, az isteni irgalmasság követeivé formálni.

Évközi 25. vasárnap

Iz 55,6-9 

(...) Mert a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és az én útjaim nem a ti útjaitok – mondja az Úr. – Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én útjaim a ti útjaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál. 

Fil 1,20a-24.27a 

Ez az én várakozásom és reménységem, hogy semmiben sem szégyenülök meg, ellenkezőleg, teljes a bizalmam, hogy mint mindig, úgy most is megdicsőül Krisztus az én testemben, akár élet, akár halál által. Mert számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség. De ha tovább kell élnem a testben, akkor ez számomra gyümölcsöző munkát jelent. (...) 

Mt 20,1-16a 

Mert hasonló a mennyek országa a házigazdához, aki korán reggel kiment munkásokat fogadni a szőlőjébe. Miután napi egy dénárban megegyezett a munkásokkal, elküldte őket a szőlőjébe. (...) Amikor beesteledett, a szőlő ura így szólt intézőjéhez: ,,Hívd a munkásokat, és add ki nekik a bérüket, kezdve az utolsóktól az elsőkig.” Jöttek azok, akik tizenegy óra körül kezdtek, és kaptak egy-egy dénárt. Mikor az elsők sorra kerültek, azt gondolták, hogy többet fognak kapni, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak. Amikor megkapták, zúgolódni kezdtek a gazda ellen: ,,Ezek az utolsók csak egy órát dolgoztak, és egyformán kezelted őket velünk, akik viseltük a nap terhét és hevét.” Ő azonban így válaszolt az egyiküknek: ,,Barátom! Nem vagyok veled igazságtalan. Nem egy dénárban egyeztél meg velem? Fogd, ami a tiéd, és menj! Én ennek az utolsónak is annyit akarok adni, mint neked. Vagy nem szabad azt tennem az enyémmel, amit akarok? Rossz szemmel nézed talán, hogy én jó vagyok?” Így lesznek az utolsókból elsők és az elsőkből utolsók. 

Ha a szőlősgazdának csak annyi lett volna a szándéka, hogy a legutolsóknak is ugyanannyi fizetséget adjon, mint az elsőknek, célszerűbb lett volna az elsőkön kezdenie, s akkor azoknak nem lett volna módjuk panaszkodni. Hogy mégis fordított sorrendben kezdi a bér kiosztását, annak külön jelentősége van. Akiket korábban meghívott szőlőjébe, azoknak ugyanis meglepő ajándékot készít: be akarja vonni őket szívének mélységes titkába. Szeretné feltárni előttük a végtelen nagylelkűséget és sajátosan isteni logikát, hogy az utolsónak is annyit ad, mint az elsőnek. Az elsők „többletfizetsége” éppen abban áll, hogy felnőhetnek a Gazda szívének jóságához. Izraelből ezt sokan visszautasították, a Szent Szűz, az apostolok és a zsidóságból Krisztushoz tért tanítványok viszont Isten irgalmas, meglepő szeretetének egyedülálló tapasztalatára jutottak. 

Mi, akik életünk hajnalán kaptunk meghívást az Úr szőlőjébe, mi, akik úgy eszmélődtünk e világban, mint meghívottak, vajon rendelkezünk-e a beavatottaknak ezzel a tapasztalatával? Isten irgalmas szívével tudjuk-e fogadni az újonnan megtérteket, és meg tudjuk-e szánni Isten irgalmas szánalmával az élet piacán tétlenül ácsorgókat? Nyilván nem csupán érzelmekről van itt szó, hanem Istennek az utolsók iránt is az elsőknek kijáró szeretetéből való részesedésről, amely tettekben is megnyilvánul, és amely Isten legtitkosabb és legnagyobb ajándéka itt a földön. A tékozló fiú bátyja kapta volna meg ezt az ajándékot, ha elfogadja. „Fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a tiéd.” A mai példabeszédben ez így hangozhatott volna: „Fiaim, ti kezdettől fogva nálam dolgozhattatok, s ez sokkal több, mint bármilyen fizetség.” 

Hálát adunk Neked, Urunk Jézus, hogy életünknek korai meghívásunk óta van iránya, értelme, célja, gyümölcse. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy ezt a nagy ajándékot igazán megbecsüljük, s úgy legyünk, mint Szent Pál, aki a halált nyereségnek tekintette – mert tudta, hogy odaát kapja meg a kiérdemeltnél végtelenül nagyobb „bért”–, mégis szívesen vállalta, hogy tovább dolgozzék Atyád szőlőjében, és azt is, hogy újabb munkásokat hívj általa, akik miatt azután együtt örvendezhetett Veled és Atyáddal, az angyalokkal és a szentekkel.

Évközi 24. hét

1Kor 15,35-37.42-49 

Azt mondhatná azonban valaki: ,,Hogyan támadnak fel a halottak? Milyen testtel jönnek majd elő?” Balga! Amit vetsz, nem kel életre, ha előbb meg nem hal. És amikor vetsz, nem a leendő testet veted el, hanem a puszta magot, például a búzáét vagy másét. Így van a halottak feltámadása is: romlandóságban vetik el, romolhatatlanságban támad fel; szégyenben vetik el, dicsőségben támad fel; gyöngeségben vetik el, erőben támad fel; érzéki testet vetnek el, lelki test támad fel. Ha van érzéki test, van lelki test is. Ezt mondja az Írás is: ,,Ádám, az első ember, élő lénnyé lett”, az utolsó Ádám pedig éltető lélekké. De nem a lelki az első, hanem az érzéki, csak azután a lelki. Az első ember a földből való, földi, a második ember a mennyből való. Amilyen a földi, olyanok a földiek is, és amilyen a mennyei, olyanok a mennyeiek is. És amint hordtuk a földi ember képét, úgy hordani fogjuk a mennyeinek képét is. 

Lk 8,4-15 

(...) Nektek adatott, hogy megismerjétek Isten országának titkait, másoknak csak példabeszédekben, hogy nézvén ne lássanak, és hallván ne értsenek. Ez tehát a példabeszéd: A mag Isten igéje. Az útfélre hullott magok azok, akik hallgatják, de azután eljön az ördög, és kiveszi az igét szívükből, nehogy higgyenek és üdvözüljenek. A kősziklára hullott magok azok, akik, amikor hallják, örömmel fogadják az igét, de nincs gyökerük; egy ideig hisznek, a kísértés idején azonban elpártolnak. A tövisek közé hullott magok azok, akik hallgatják, de az élet gondjai, gazdagsága és gyönyörűségei később elfojtják bennük az igét, és gyümölcsöt nem teremnek. Amelyik pedig jó földbe esett, azokat jelenti, akik tiszta és jó szívvel hallgatják az igét, megtartják, és gyümölcsöt hoznak állhatatosan. 

A mai Szentleckében az Apostol az új, a feltámadott élet csíráját maghoz hasonlítja, az Evangéliumban pedig Jézus Isten igéjét nevezi magnak. S ez a kettő voltaképpen egy és ugyanaz. Jézus Krisztus példabeszédei nem csupán érzékletes, képi megfogalmazásai a szellemi valóságnak, tanítása – mivel ő teremtő Isten – nem pusztán az értelemhez szóló igazság, hanem életcsíra: részesedés Isten szentháromságos életéből. Ezért tanításának befogadása sem fogalomalkotás, hanem fogantatás (talán ezért van, hogy a – romlatlan – női lélek sokszor fogékonyabb rá, mint a túlságosan is a racionalitásra hagyatkozó férfié). Az isteni Magvető, Jézus Krisztus szívünkbe, azaz személyiségünk legmélyébe veti az örök élet csíráját, hogy az – ha tanítását jó földként befogadjuk – szárba szökkenjen, kivirágozzék és az utolsó napon meghozza a romolhatatlan, isteni életet bőséges termését. 

Az ige hirdetésének és befogadásának órája ezért az örök élet fogantatásának és születésének ideje. Nagyon sokszor, minden áldott nap gondolni kell erre, és szüntelenül hirdetni az Egyházban. Ez kell hogy legyen az újraevangelizáció legfontosabb üzenete, mert eddig sok keresztény nem is hallotta, vagy ha hallotta, nem figyelt rá, vagy nem tud mit kezdeni vele. 

Urunk Jézus, köszönjük Neked a mindennapi szentírásolvasás és elmélkedés óráját, melyben tudatosul bennünk, hogy elvettetett szívünkbe az örök élet magja, s így már átmentünk az örök halálból az örök életbe. Add, kérünk, kegyelmesen, hogy úgy hallgassuk és fogadjuk szívünkbe igédet, úgy járuljunk szentáldozáshoz, s úgy éljünk egész nap, hogy ez az élet egyre növekedjék és bontakozzék bennünk.