2024. július 23., kedd

Szent Brigitta, Európa társvédőszentje

Gal 2, 19-20

Mert a törvény által meghaltam a törvénynek, hogy Istennek éljek. Krisztussal együtt keresztre vagyok szegezve: élek én, de már nem én, hanem Krisztus él bennem. Amit pedig most a testben élek, azt az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.

Jn 15,1-8

Én vagyok az igazi szőlőtő, Atyám pedig a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz rajtam gyümölcsöt, lemetsz, és minden termőt megtisztít, hogy többet teremjen. Ti már tiszták vagytok az ige által, amelyet mondtam nektek. Maradjatok bennem, és én tibennetek. Miként a szőlővessző nem tud gyümölcsöt hozni önmagától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti pedig a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz, mert nálam nélkül semmit sem tehettek. Ha valaki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad; összeszedik, tűzre vetik és elég. Ha bennem maradtok, és az én igéim tibennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy sok gyümölcsöt hoztok, és tanítványaim lesztek.


Brigitta Szent II. János Pál pápa döntése alapján Európa társvédőszentje. Olyan országból való, mely jelenleg a gazdasági teljesítmény, az életszínvonal, a társadalmi jólét szempontjából Európa éllovasa, a magukat vallásosnak mondók aránya alapján ugyanakkor a legutolsók között van. Igaz, a világ egyik legversenyképesebb gazdasága, az irigylésre méltó szociális ellátórendszer és a kontinensen legmagasabb várható élettartam mögött ott tudhatjuk nemcsak a protestáns etikát és munkaerkölcsöt, hanem még mélyebben a Brigitta által már a középkorban képviselt krisztusi értékrendet, többek között a népek közötti békességre törekvést és a szegények iránti érzékenységet. De mindezeken túl felvetődik a kérdés: vajon ennyivel be is fejeződött a kereszténység hozzájárulása Svédország, illetve Európa történelméhez?

Napjaink feszítő társadalmi és politikai kérdései jól mutatják, hogy a humánum, a befogadás, a tolerancia fontos értékek, de önmagukban nem elegendőek ahhoz, hogy Európa meg tudjon újulni, és választ tudjon adni korunk kihívásaira. Szent Brigittának viszont van ma is aktuális, nem kellő mértékben megértett és megszívlelt üzenete Európa keresztényei és „posztkeresztény” társadalmai számára. A zarándok és misztikus Brigitta nem a népegyház iránti nosztalgiára hív, hanem arra, hogy ássunk mélyebbre, egészen a gyökerekig. Mert csak a Brigittáéhoz hasonló baráti, jegyesi, misztikus Krisztus-kapcsolatból fakadó kereszténységnek van igazi jövője, csak ez tud új lendületet adni az evangélium hirdetésének, élettel megtölteni a megkövesedett intézményi struktúrákat, és a társadalmat kovászként átjárva igazi megújulást hozni.

Urunk, Jézus Krisztus, add, kérünk, kegyelmedet, hogy mi, Egyházad tagjai újra meg újra megtaláljuk és egyre jobban elmélyítsük az élő és éltető kapcsolatot Veled mint Szőlőtővel. Szent Brigitta közbenjárására segíts, hogy Benned maradva gyümölcsöt teremjünk, egyre inkább hasonulva Hozzád, aki egyedül tudsz valódi reményt és távlatot adni nemcsak személyes életünknek, hanem Európa népeinek és az egész emberiségnek.

2024. július 22., hétfő

Szent Mária Magdolna

2Kor 5,14-17

Krisztus szeretete sürget minket. Azt gondoljuk ugyanis, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor valamennyien meghaltak; és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, már ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt. Mi tehát mostantól fogva senkit sem ismerünk test szerint. És ha Krisztust test szerint ismertük is, most már nem úgy ismerjük. Ezért aki Krisztusban van, új teremtmény; a régiek elmúltak, s íme, újak keletkeztek.

Jn 20,1-2.11-18

Mária Magdolna a hét első napján kora reggel, amikor még sötét volt, a sírhoz ment, és látta, hogy a kő el van mozdítva a sírbolttól. Elfutott tehát, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és azt mondta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hová tették!” Mária pedig kinn állt a sírnál, és sírt. Amint sírdogált, lehajolt a sírboltba. Két angyalt látott fehér ruhában ülni, az egyiket fejtől, a másikat lábtól, ahol Jézus teste feküdt. Azok megkérdezték tőle: „Asszony, miért sírsz?” Ő azt felelte nekik: „Elvitték az én Uramat, és nem tudom hová tették!” Ahogy ezt kimondta, hátrafordult, és látta Jézust, hogy ott áll, de nem tudta, hogy Jézus az. Jézus megkérdezte tőle: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” Ő pedig, azt gondolva, hogy a kertész az, ezt felelte neki: „Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hová tetted, és én elviszem!” Ekkor Jézus megszólította őt: „Mária!” Erre ő megfordult, és héberül így szólt: „Rabbóní!”, ami azt jelenti: Mester. Jézus azonban így szólt: „Ne tarts fel engem, mert még nem mentem fel az Atyához, hanem menj el a testvéreimhez, és mondd meg nekik: Fölmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.” Mária Magdolna elment, és hírül vitte a tanítványoknak: „Láttam az Urat!”, és hogy ezeket mondta neki.


Az angyal csak azt kérdezte Mária Magdolnától: „Miért sírsz?”, a Feltámadott viszont azt is megkérdezte tőle: „Kit keresel?” Életünk legsötétebb éjszakái után akkor kezd hajnalodni, amikor az Úr felteszi nekünk ezt a kérdést, s mi megpróbálunk rá válaszolni. Amikor szembesülünk azzal, hogy a kép, amelyet Jézusról alkottunk, a tegnapi, a halott Mester képe, s amikor megszületik bennünk a készség, hogy ezt a képet elengedjük az igazi, a valódi Úr Krisztus kedvéért, aki itt áll előttünk. Mert nemcsak a bűn lehet akadálya Krisztus követésének, hanem a már megismerthez való görcsös ragaszkodás is, amely nem engedi, hogy Krisztusban a dicsőség nagyobb fokát lássuk meg, pedig kegyelemről kegyelemre kellene haladnunk.

Ő azonban semmiféle szeretet címén nem engedi magát bezárni a tegnap világába, nem engedi, hogy visszavigyük őt oda, ahol valaha együtt voltunk vele, hanem ő akar magával vinni minket, egyre tovább, egyre magasabbra, az Atya házába, ahol sok lakóhely van, s ahol nekünk is helyet készített. Ezért még valamivel segít, hogy továbblépjünk: tanítványaihoz küld, az Egyház közösségébe, ahol megvallhatjuk, hogy láttuk őt, az Urat, a feltámadott Krisztust. Az Egyház közösség előtti tanúságtételünk hitelesíti vele való találkozásunkat és teljessé teszi belé vetett hitünket.

Urunk Jézus, Te nem a tegnapi nap, hanem a ma, a jelen pillanat Istene vagy, aki bénultságunkból, megkötözöttségünkből azzal szabadítasz ki, hogy nevünkön szólítasz bennünket, mint jó Pásztor az ő juhait. Köszönjük Neked, hogy e néven szólítás által újból és újból megismerteted magad velünk, és képessé teszel minket, hogy ismét élő kapcsolatba lépjünk Veled. Ne engedd, hogy a Tőled kapott tegnapi kegyelmek emlékei megkötözzenek, hanem adj, kérünk, készséges szívet, hogy Szent Mária Magdolna példájára és közbenjárására merjünk továbbhaladni azon az úton, melyre hívsz bennünket, s így betöltsük az evangélium továbbadásában személyre szabott küldetésünket.

2024. július 21., vasárnap

Évközi 16. vasárnap

Jer 23,1-6

„Jaj a pásztoroknak, akik veszni hagyják és szétszélesztik legelőm nyáját! – mondja az Úr. – Ezért így szól az Úr, Izrael Istene a pásztorokról, akik legeltetik népemet: Ti szétszélesztettétek nyájamat, elűztétek, és nem tartottátok számon őket. Íme, én számon kérem rajtatok tetteitek gonoszságát, – mondja az Úr. – Magam gyűjtöm össze nyájam maradékát mindazokból az országokból, ahová elűztem őket; visszahozom őket legelőikre, ahol szaporodni és sokasodni fognak. Támasztok föléjük pásztorokat, akik majd legeltetik őket; nem félnek többé, és nem rettegnek, számba sem kell venni őket – mondja az Úr. – Íme, jönnek napok – mondja az Úr –, amikor igaz sarjat támasztok Dávidnak; királyként uralkodik majd, és okosan cselekszik, jogot és igazságot szolgáltat az országban. Napjaiban megszabadul Júda, és Izrael biztonságban lakik; ez lesz a neve, amelyen szólítják: Az Úr a mi igazságunk.

Ef 2,13-18

Most azonban Jézus Krisztusban ti, akik egykor távol voltatok, közel jutottatok Krisztus vére által. Mert ő a mi békességünk, aki a két népet eggyé tette, és a közöttük lévő válaszfalat, az ellenségeskedést lebontotta saját testében. A tételes parancsokból álló törvényt megszüntette, hogy mint békeszerző, a kettőt egy új emberré teremtse önmagában, és mindkettőt egy testben engesztelje ki Istennel a keresztfa által, megölve az ellenségeskedést saját magában. Eljött, hogy békét hirdessen nektek, akik távollévők voltatok, s békét a közel lévőknek; mert általa van mindkettőnknek szabad utunk egy Lélekben az Atyához.

Mk 6,30-34

Az apostolok ismét összegyűltek Jézus körül, és mindnyájan beszámoltak, hogy mi mindent tettek és mit tanítottak. Ő ekkor azt mondta nekik: „Gyertek félre egy magányos helyre, és pihenjetek meg egy kicsit.” Olyan sokan jöttek-mentek ugyanis, hogy még enni sem volt idejük. Bárkába szálltak tehát, és félrevonultak egy elhagyatott helyre, egyedül. Sokan látták azonban őket, s észrevették, amikor elmentek. Minden városból futottak oda gyalog, és megelőzték őket. Amikor kiszállt, Jézus meglátta a hatalmas tömeget, és megszánta őket, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok, és sok mindenre kezdte őket tanítani.


Bármennyire is ízlésünk ellen való, Isten legnagyobb műveit emberekre bízza, méghozzá intézményesített formában. Mi hajlamosak vagyunk szembeállítani a szív spontán és eleven világát az intézmények élettelenségével és ridegségével, s erre meg is van az alapos okunk, hiszen napról napra tapasztaljuk a hivatalosság fojtogató légkörét, s elveszettnek érezzük magunkat a bürokrácia áttekinthetetlen útvesztőiben. És bizony, igen gyakran az Istentől rendelt, az ő szent Szívének gondolatából született intézményekben is ezt tapasztaljuk, mert éltető forrásuktól elszakítva, lélektelenül „üzemeltetik” őket. Valójában minden bűn alapja és lényege, hogy amit Isten egybekötött, örök rendeléssel egységbe foglalt, azt mi önkényesen és durván szétválasztjuk, szétromboljuk. (Nem véletlen, hogy a sátán neve görögül diabolosz, ami annyit tesz, mint ,széttörő,.)

Isten egyik legnagyobb műve az emberi élet. Ennek továbbadását és táplálását nem közvetlenül ő végzi, hanem intézményesítette a házasságban. A kísértés abban áll, hogy elválasszuk a szerelmet a házasságtól, az ölelést az életadástól, öncéllá téve azt, ami önmagában sehová sem vezet. Az isteni élet megőrzését, továbbadását és ápolását ugyancsak intézményesítette az Úristen, amikor Krisztus által létrehozta az Egyházat és benne a szentségeket. Ezek az intézmények nem életidegen keretek, tartalmatlan külsőségek, hanem az isteni élet hordozói és közvetítői az utolsó napig, hiszen beemeltettek abba az új és örök szövetségbe, amelyet szent testében és vérében kötött meg Jézus Krisztus az Atya és a megváltottak között. Bennük a Szentlélek van jelen, az életadó, elevenítő Lélek, aki szünet nélkül Isten szeretetének légkörét árasztja. A szentségek ereje és hatékonysága ezért nincs alárendelve kiszolgáltatóik személyes szentségének; a pap szolgálata által Isten maga működik, csak egyre nagyobb teret kell engedni neki életünkben.

Urunk, Jézus Krisztus, köszönjük Neked, hogy megesett rajtunk a szíved, amikor láttad, hogy mint a pásztor nélküli juhok, elhagyatottak és gyámoltalanok vagyunk. Köszönjük Neked a pásztorokat, akiket fölénk rendeltél, hogy általuk gondoskodj rólunk. Segíts bennünket kegyelmeddel, hogy ne zúgolódjunk pásztoraink ellen, hiszen közülünk választottad őket, hanem legyünk segítségükre, s tevékeny szeretetünkkel és imádságunkkal járuljunk hozzá, hogy a Szentlélek éltető ereje és üde frissessége mind jobban betölthesse az Egyház intézményeit.

2024. július 20., szombat

Évközi 15. hét

Mik 2,1-5

Jaj azoknak, akik hiábavalóságot terveznek, és gonoszat forralnak fekvőhelyükön; akik hajnalhasadtával végrehajtják gonosz terveiket, mert kezüknek hatalmában van. A szántóföldeket megkívánják és erőszakkal elveszik, a házakat elrabolják; erőszakosan bánnak a férfivel és háznépével, a gazdával és birtokával. Ezért így szól az Úr: ,,Íme, én erre a nemzetségre veszedelmet hozok, melyből nem vonjátok ki majd nyakatokat; és nem jártok majd fennhéjázva, mert felette gonosz idő lesz ez! Azon a napon majd példázatot költenek rólatok, és siratóéneket, amely így szól: ,,Teljesen ki vagyunk fosztva, népem osztályrésze gazdát cserél, senki nem adja vissza, mezőink a fosztogatók zsákmányai lettek.” Ezért nem lesz senkid sem, aki kötéllel osztályrészt mérjen ki neked az Úr gyülekezetében.”

Mt 12,14-21

A farizeusok pedig kimentek és tanácskozni kezdtek ellene, hogy hogyan veszítsék el őt. Jézus tudta ezt, ezért eltávozott onnan. Nagy tömeg követte őt, és ő mindegyiküket meggyógyította, de figyelmeztette őket, hogy ne árulják el őt, hogy beteljesedjék az ige, amit Izajás próféta mondott: „Íme, a szolgám, akit választottam, a kedvencem, akiben lelkem tetszését találta. Rá adom a Lelkemet, és ő ítéletet hirdet a nemzeteknek. Nem vitázik és nem kiált, senki sem hallja a tereken a hangját. A megroppant nádszálat nem töri össze, a pislákoló mécsbelet nem oltja el, míg győzelemre nem viszi az ítéletet. Az ő nevében reménykednek a nemzetek.”


Az ágy a pihenés helye, de a lustaságé és a henyélésé is; a házasok boldog egyesülésének helye, de a paráznaságé is; az éjszakai nyugalom helye, de a betegségé és a halálé is. Az átlagfilmek milliárdos gazembereinek ágya az állatok vackához hasonlít, de még annál is tisztátalanabb. Az Istennek átadott életű ember számára viszont az éjszaka a legmélyebb istenkeresés alkalma, ahogy épp a napokban olvastuk: „Lelkem utánad vágyódik éjszaka, és bensőmben a lelkem téged keres”; és az ágy is az Istennel való találkozás helye, ahogy a zsoltáros mondja: „rád gondolok fekvőhelyemen”. Ezt látjuk beteljesedni a mi Urunk, Jézus Krisztus földi életében: emberi szívéből az éjszaka mélységeiben tör fel az Atya imádásának gyönyörűsége, s ekkor csendben felkel, és felmegy a hegyre imádkozni.

Ágy és oltár szorosan összetartoznak: az Istenember ágya, amelyen halálba szenderült, a kereszt oltára volt. A szentek és boldogok, szent életű férfiak és nők ereklyeként őrzött ágyai mind-mind ragyogó lelki tisztaságot sugároznak. Végső nyughelyük, koporsójuk és sírjuk pedig az őskeresztény kortól kezdve oltárul szolgál Isten népe számára. Az első keresztény századokban általános volt, hogy a fiatal házasok az éjszaka közepén felkeltek, és együtt imádkoztak. Szerelmük kiolthatatlan és beszennyezhetetlen volt, mert Isten imádásának minden szenvedélyt felülmúló tüzében izzott. Beszédes jel, hogy ma már a szerzetesközösségek között is alig találni olyat, melynek tagjai éjszaka is felkelnek imádkozni. Márpedig ha nem vigyázunk, a bukott angyal, a gonosz és elkárhozott szellem veszi uralma alá fekvőhelyünket.

Urunk Jézus, add meg nekünk kegyelmesen, hogy minden áldott nap Veled ébredjünk, első tudatos gondolatunkkal Téged keressünk. Ébredésünk oka ne az ébresztőóra csörgése, és célja ne a napi munka, az éppen esedékes tennivaló legyen, hanem egyedül Te, akiben mindent elfogadunk, ami vár ránk a nap folyamán, s mindenkit, akivel csak találkozni fogunk, előre szeretetünkbe burkolunk. Küldd el, kérünk, segítségünkre szent őrzőangyalunkat, hogy őrködjék ébredésünk és elindulásunk, elalvásunk és éjszakai nyugodalmunk felett.

2024. július 19., péntek

Évközi 15. hét

Iz 38,1-6.21-22.7-8

Azokban a napokban Hiszkija halálosan megbetegedett. Akkor bement hozzá Izajás próféta, Ámosz fia, és azt mondta neki: ,,Így szól az Úr: Rendelkezz házadról, mert meghalsz, nem maradsz életben!” Erre Hiszkija a fal felé fordította arcát, és imádkozott az Úrhoz. Ezt mondta: ,,Ó, Uram, emlékezzél meg, kérlek, arról, hogy hűséggel és egész szívvel jártam színed előtt, és azt tettem, ami jó a te szemedben!” És sírt Hiszkija, hangos sírással. Ekkor szólt az Úr szava Izajáshoz: ,,Menj, és mondd meg Hiszkijának: ,,Így szól az Úr, atyádnak, Dávidnak Istene: Meghallgattam imádságodat, láttam könnyeidet; íme, megtoldom napjaidat tizenöt évvel. Asszíria királyának kezétől megmentelek téged és ezt a várost, és megoltalmazom ezt a várost.” Ez lesz számodra a jel az Úrtól, hogy teljesíti az Úr azt az igét, amelyet mondott: Íme, visszahúzom az árnyékot azokon a fokokon, amelyeken már túlhaladt Ácház napóráján, és visszatérítem a napot tíz fokkal.” Vissza is tért a nap tíz fokkal azokon a fokokon, amelyeken már túlhaladt az árnyék. Akkor meghagyta Izajás, hogy hozzanak egy csomó préselt fügét, és kenjék rá a kelevényre, akkor életben marad. Erre így szólt Hiszkija: ,,Mi lesz a jele, hogy föl fogok menni az Úr házába?”

Mt 12,1-8

Abban az időben Jézus szombaton vetések között ment át. Mivel tanítványai megéheztek, elkezdték a kalászokat tépdesni és enni. A farizeusok meglátták ezt és azt mondták neki: „Íme, tanítványaid azt teszik, amit szombaton nem szabad tenni.” Ő azt felelte nekik: Nem olvastátok, mit cselekedett Dávid, amikor megéhezett ő és akik vele voltak? Hogyan ment be az Isten házába és megette a kitett kenyereket, amelyeket nem volt szabad megennie, sem a vele levőknek, csak egyedül a papoknak? (...) Mert az Emberfia ura a szombatnak.”


Földi létünk végességének tudata különböző intenzitással végigkíséri egész életünket, de a véggel való konkrét szembesülés arra hív, hogy számot vessünk, és az örökkévalóság szemszögéből tekintsünk földi napjainkra. Milyen emberi és milyen mély annak a gesztusnak a jelentése és jelentősége, hogy Hiszkija király a prófétai szót hallva a fal felé fordult, vagyis hátat fordított a palotájának, a hatalmának, még azoknak is, akik szerették, hogy egyedül Istennel legyen, és imádkozzék. Igen, csak ennél a siratófalnál lehet egész valónkkal, emberi egzisztenciánk teljességével kiáltani Istenhez, aki hall a falon túl is, amelybe ütközünk.

A király kapott még tizenöt évet. Ezután tudatosult benne, hogy minden évvel közelebb került földi életének vége. Meg lett jelölve az örökkévalósággal, és kezdett úgy élni, ahogyan mindig is kellett volna élnie, s ahogy nekünk is kellene élnünk minden áldott nap. Erről tanúskodik kérdése is: „Mi lesz a jele, hogy föl fogok menni az Úr házába?” Már nem az érdekli, hogy meddig uralkodhat, meddig ehet-ihat, vagy nemzhet-e még gyermeket, hanem csak arra van gondja, hogy felmehessen az Úr házába. Király létére utolsónak érezte magát, és mégis boldog volt, mert megtapasztalta az igazi tartalmát annak a prófétai szónak, mely a mai Evangéliumban az Úr Jézus ajkáról is felhangzik: „Irgalmat akarok, és nem áldozatot.”

Urunk Jézus, mi, akik megkeresztelkedtünk, részesültünk prófétaságodból, de közben még evilági kiskirályok is vagyunk: terveket szövögetünk, hatalmaskodunk, észre sem véve, milyen gátlástalanul visszaélünk szeretteink ragaszkodásával. Ne engedd, hogy sokáig halogassuk a szembesülést azzal, hogy földi időnk hamarosan lejár, s még oly keveset haladtunk az életszentség útján. Segíts kegyelmeddel, hogy Eléd vigyük és Veled értékeljük át életünket, s ne legyen más vágyunk, mint felmenni az Úr házába, ahol „jobb egyetlen nap, mint ezer máshol".

2024. július 18., csütörtök

Évközi 15. hét

Iz 26,7-9.12.16-19

Az igaznak ösvénye egyenes, Uram, az igaznak útját te egyengeted. Ítéleteid ösvényén is terád vártunk, Uram, nevedre és emlékezetedre vágyódott a lelkünk. Lelkem utánad vágyódik éjszaka, és bensőmben a lelkem téged keres. Mert ha ítéleteid megvalósulnak a földön, igazságot tanulnak a földkerekség lakói. Uram, te adsz nekünk békességet, mert minden tettünket te vitted végbe nekünk. Uram, a szorongatásban téged kerestek, imát suttogtak, mikor fenyítetted őket. Mint a terhes asszony, aki közel van a szüléshez, vajúdik és kiált fájdalmában, olyanok voltunk mi színed előtt, Uram. Fogantunk, vajúdtunk, mintegy szelet szültünk; szabadulást nem szereztünk az országnak, és nem születtek lakói a földnek. Életre kelnek majd halottaid, holttestük feltámad. Ébredjetek és ujjongjatok, akik a porban laktok! Mert világosság harmata a te harmatod, és a föld újjászüli az árnyakat.

Mt 11,28-30

Jöjjetek hozzám mind, akik fáradtak vagytok és terhet hordoztok, és én felüdítelek titeket. Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű – és nyugalmat találtok lelketeknek. Mert az én igám édes és az én terhem könnyű.


Tegnap Izajás prófétával együtt elmélkedtünk Isten titokzatos gondviseléséről, amely akkor is megvalósul, ha ránk támadnak a gonoszok, hiszen ők is csak eszköz Isten kezében. Érezzük azonban, hogy ez a megértés sem óv meg attól a sebzéstől, mely szívünket érte, s azon túl, amit megérthetünk, marad valami fájón megérthetetlen is ebben a titokban, amely miatt Istent távolinak, megközelíthetetlennek érezzük.

Mindaz, amit megérthetünk Isten titkaiból, töredékes marad itt a földön, s csak egy láncszem lehet a nagy megértés bevezetőjeként, amikor már nem tükör által homályosan látunk, hanem színről színre... Ahogy haladunk előre a lelki élet útján, egyre fönségesebb magasságok és egyre szédítőbb mélységek tárulnak fel előttünk, ezért bálványimádás lenne, ha leragadnánk a tegnapi elmélkedésnél, a tegnapi megértésünknél, a tegnapi istenképünknél, s nem folytatnánk tovább az Úr művein való elmélkedést ma és holnap, életünk végéig, hogy halálunk pillanatában az addig tartó elmélkedésláncolat egyszer s mindenkorra a végső és végérvényes valósághoz kapcsolódva igazolást nyerjen, kiegészüljön és eljusson a tökéletes beteljesedésre. De ehhez nem elég szűkös értelmünkkel kutatni az isteni gondviselés kifürkészhetetlen misztériumát, hanem Izajás prófétával együtt szívünk mélyéből kell vágyódnunk utána, s az imádás végtelen magaelhagyásában az ő gondviselő karjába vetni magunkat.

Urunk Jézus, aki arra hívsz a mai Evangéliumban, hogy menjünk Hozzád, és Te felüdítesz bennünket, segíts, kérünk, kegyelmeddel, hogy az elmélkedés idején ne csak gondolatainkkal, hanem egész lényünkkel Nálad legyünk. Átadjuk Neked értelmünket, emlékezetünket, fantáziánkat, gondjainkat és terveinket, érzéseinket és tudattalan világunkat, Rád bízzuk a múltunkat, a jelenünket és a jövőnket, aki a teljes megértésre és a szívbéli békességre vezetsz minket.

2024. július 17., szerda

Évközi 15. hét

Iz 10,5-7.13-16

Jaj Asszíriának, haragom vesszejének! Kezében van bosszúállásom botja. Elküldöm őt az elvetemült nemzet ellen, és parancsot adok neki haragom népe ellen, hogy zsákmányt zsákmányoljon, és prédát prédáljon, s tapossa azt, mint az utca sarát. Ő azonban nem így vélekedik, és szíve nem így gondolkodik, hanem szíve szándéka, hogy pusztítson, és kiirtson nem kevés nemzetet. Azt mondta ugyanis: ,,A saját kezem erejével cselekedtem, az én bölcsességemmel, mert okos vagyok; eltöröltem a népek határait, vagyonukat elraboltam, és letaszítottam hatalmammal a trónon ülőket. Elérte kezem, mint a fészket, a népek gazdagságát; s amint begyűjtik az elhagyott tojásokat, úgy gyűjtöttem be a föld országait, és nem volt, aki szárnyát mozdítani merte volna, vagy száját kinyitotta volna, hogy csipogjon.” – ,,Vajon dicsekedhet-e a fejsze azzal szemben, aki vág vele? Vagy nagyzolhat-e a fűrész azzal szemben, aki húzza? Mintha a vessző lendíthetné azt, aki emeli, és a bot emelhetné azt, aki nem fa! Ezért az Úr, a Seregek Ura sorvadást bocsát kövéreire, és dicsősége alatt láng lobban fel, mint tűznek lángja.

Mt 11,25-27

Abban az időben így szólt Jézus: „Áldalak téged Atyám, menny és föld ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek. Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Mindent nekem adott át az én Atyám, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.


Izajás próféta a világtörténelmet formáló katonai és politikai tényezőket nem önálló, szuverén erőknek tartja, hanem olyan eszközöknek Isten kezében, mellyel ő gondviselő szeretetének művét viszi végbe. Asszíria szándéka az, hogy legázolja Izraelt, Isten viszont meg akarja tisztítani népét, elmélyíteni hitét és továbbvezetni az örökkévaló isteni ígéretek felé, s e tervének megvalósításához felhasználja Asszíriát.

Így olvassuk újra a letűnt 20. század történetét! Új és új borzalmas tények kerülnek napvilágra, s még fognak is egy darabig a fasizmus és a kommunizmus fekete könyveiből. Olyan rettenetek, amelyek mögött nem lehet fel nem ismerni a sátán művét. Megdöbbentő és mélységesen elkeserítő, hogy hány és hány embert sikerült e két beteg, velejéig romlott, isten- és emberellenes ideológiának megfertőznie, hogy szabad akaratukból, erejük és tudásuk legjavát e pokoli rendszerek céljainak szolgálatába állítsák. A gépezet működött, s egykori alkatrészei később azzal védekeztek, hogy ők csak parancsra cselekedtek. De vajon ez elégséges magyarázat százezrek és milliók halálára? Netalán Isten a felelős, aki mindezt elnézte? Vagy ilyen gyenge és tehetetlen az Isten? Igen, ennyire. Nem lép fel csodás módon az agresszió ellen, hanem a mindenkori áldozatokkal együtt elszenvedi az erőszakot. Úgy tűnik, újra és újra alulmarad, vereséget szenved, mégis ő irányítja a történelmet, hogy a vértanúk vére életet teremjen, s a szeretet örökre szóló győzelmet arathasson.

Urunk Jézus, Veled együtt áldjuk mennyei Atyádat, aki elrejtette a bölcsek és okosak elől a mennyek országának titkait, és a kicsinyeknek nyilatkoztatta ki. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy mi is e kicsinyek közé tartozzunk, és a Szentlélekben elnyerve a prófétaság lelkét megtanuljuk Isten oldaláról nézni a történelmet. Segíts, hogy a rettenetek mögött mindig felfedezzük a gondviselő Atya szüntelenül jelen lévő, személyes, minden egyes hajszálunkat számon tartó szeretetét, és meglássuk az ő üdvözítő tervét, melynek teljesülését nem akadályozhatja meg semmilyen földi, sem alvilági hatalom.

2024. július 16., kedd

Évközi 15. hét

Iz 7,1-9

Történt pedig Ácháznak, Júda királyának napjaiban, aki Jótámnak, Uzija fiának volt a fia, hogy felvonult Rászin, Szíria királya, és Pekach, Remalja fia, Izrael királya Jeruzsálem ellen, hogy ostrom alá fogja; de nem tudták bevenni. Amikor eljutott a hír Dávid házához: ,,Szíria Efraimban táborozik”, megremegett a király szíve és népének szíve, mint ahogy megremegnek az erdő fái a széltől. Akkor azt mondta az Úr Izajásnak: ,,Menj ki Ácház elé, te és fiad, Seár-Jasúb, a Felső-tó vízvezetékének végéhez, a Ruhamosók mezejéhez vezető útra, és mondd neki: Vigyázz, maradj nyugton! Ne félj, szíved ne szorongjon ettől a két füstölgő, üszkös fadarabtól, Rászintól és Szíriától, Remalja fiának heves haragja miatt, mert gonosz tervet szőtt ellened Szíria, Efraim és Remalja fia, mondván: ,,Vonuljunk fel Júda ellen, félemlítsük meg, hódítsuk meg magunknak, és tegyük királlyá benne Tábeél fiát!”„ Így szól az Úristen: ,,Ez nem következik be, és nem történik meg! Mert Damaszkusz csak Szíriának a feje, Rászin pedig Damaszkusznak a feje! Még hatvanöt esztendő, és összeomlik Efraim, s nem lesz többé nép! Szamaria csak Efraimnak a feje, Remalja fia pedig Szamariának a feje! Ha nem hisztek, bizony, nem maradtok fenn!”

Mt 11,20-24

Azután a városokat, amelyekben a legtöbb csodája történt, korholni kezdte, mert nem tértek meg: „Jaj neked, Korozain! Jaj neked, Betszaida! Mert ha a csodák, amelyek bennetek történtek, Tíruszban és Szidonban történtek volna, már régen bűnbánatot tartottak volna, zsákruhában és hamuban. De mondom nektek: Tírusznak és Szidonnak tűrhetőbb sorsa lesz az ítélet napján, mint nektek. És te Kafarnaum! Talán az égig emelkedsz? Alászállsz majd az alvilágba! Mert ha a csodák, amelyek benned történtek, Szodomában történtek volna, megmaradtak volna mind a mai napig. De mondom nektek: Szodoma földjének tűrhetőbb sorsa lesz az ítélet napján, mint neked.”


Ha az ószövetségi népre érvényes volt, hogy ha nem hisznek, nem maradhatnak fenn, mennyivel inkább érvényes az Újszövetség népére és minden egyes Krisztusban hívő lélekre, mégpedig nem annyira politikai vagy erkölcsi értelemben, hanem ontológiai mélységben! Isten megteremtette a világot, előhozva a nemlétezésből. Az ember alatti világot, a kőzeteket, növényeket, állatokat olyannak teremtette, hogy létben tartó szeretetéért cserébe nem vár tőlük viszontszeretetet. Ajándéknak teremtette őket, és az embernek szánta. Az ajándékot pedig szeretjük, értékeljük, hiszen szeretetünk kifejezőeszköze, de nem tőle várjuk, hogy szeressen, hanem attól, akit megajándékozunk vele. Ha azonban mi, akiket a Teremtő személyes, nevünkön szólító szeretettel szeret, s akiket a teremtett világ javaival megajándékozott, nem viszonozzuk ezt a szeretetet, vegetálhatunk ugyan, ösztöneinknek engedelmeskedve kielégíthetjük szükségleteinket, de nem válhatunk igazán emberré. Az anyag, amelyből testünk felépül, halálunk után lebomlik, majd visszakerülve a természet nagy körforgásába fennmarad, de énünk, személyünk, ha hiányzik belőle az Isten iránti szeretet, nem maradhat fenn.

A mai Evangéliumban az Úr Jézus megfeddi azokat a városokat, melyekben a legtöbb csodát tette, mégsem hittek szavának, s nem tartottak bűnbánatot. A jajok, melyeket mond rájuk, nem fenyegetőzés, nem is puszta siránkozás, hanem a legnagyobb szeretet jele: annak kifejezése, hogy az emberi létezés, sem egyénileg, sem közösségileg nem állhat fenn az Isten igéjébe vetett hit és megtérés nélkül. Aki azonban hisz Isten szavának, vagyis a testté lett isteni Igének, Jézus Krisztusnak, annak léte – még ha földi sátra összedől is – mindörökre fennmarad.

Urunk Jézus, a Te igéd, ha fedd is, oltalom a látható és láthatatlan ellenség ellen. Add meg nekünk kegyelmesen, hogy mindenkor a Te igéd erejébe kapaszkodjunk, s a szentségek életadó vizéből merítsünk, hiszen bármilyen veszély fenyeget is, azon az Egyházon, amely a Te igédből és szentségeidből él, s mindenestül Beléd veti bizalmát, ígéreted szerint a pokol kapui sem vehetnek erőt.

2024. július 15., hétfő

Évközi 15. hét

Iz 1,11-17

,,Minek nekem véresáldozataitok sokasága? – mondja az Úr. – Elegem van kosáldozatokból és a hízott állatok hájából; bikák, bárányok és bakok vérében nem lelem kedvemet. Mikor eljöttök, hogy megjelenjetek színem előtt, ki kívánta ezt tőletek, hogy így tapossátok udvaraimat? Ne mutassatok be többé hazug ételáldozatot! A tömjénfüst utálat számomra, az újhold, a szombat s az ünnepi összejövetel; nem tűröm a bűnt és az ünnepi gyülekezetet. Újholdjaitokat és ünnepeiteket gyűlölöm, terhemre lettek, belefáradtam, hogy elviseljem. Amikor kinyújtjátok kezeteket, eltakarom szememet előletek; akármennyit is imádkoztok, nem hallgatom meg, mert kezetek csupa vér. Mosakodjatok meg, tisztítsátok meg magatokat, távolítsátok el gonosz tetteiteket szemem elől! Hagyjatok fel azzal, hogy rosszat cselekedtek, tanuljatok jót tenni! Keressétek a jogot, siessetek segítségére az elnyomottnak, szolgáltassatok igazságot az árvának, védelmezzétek az özvegyet!

Mt 10,34 – 11,1

Ne gondoljátok, hogy békét hozni jöttem a földre. Nem azért jöttem hogy békét hozzak, hanem kardot. Azért jöttem, hogy szembeállítsam az embert apjával, a lányt anyjával, és a menyet anyósával: saját házanépe lesz az ember ellensége. Aki jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, nem méltó hozzám. Aki jobban szereti fiát vagy lányát mint engem, nem méltó hozzám. Aki nem veszi föl keresztjét és nem követ engem, nem méltó hozzám. Aki megtalálta életét, elveszíti azt, és aki elvesztette az életét énértem, megtalálja azt. Aki befogad titeket, engem fogad be, és aki engem befogad, azt fogadja be, aki küldött engem. Aki befogad egy prófétát, mert próféta, az a próféta jutalmát kapja. Aki befogad egy igazat, mert igaz, az az igaz jutalmát kapja. És aki inni ad akár csak egy pohár friss vizet is egynek e legkisebbek közül, mert a tanítványom, bizony, mondom nektek: nem veszíti el jutalmát (...)


Izajás könyvének üzenetét csak az értheti meg, aki Isten szentségével találkozva átélt olyasfajta megrendülést, mint a próféta. Enélkül óhatatlanul elmegy a lényeg mellett, mint ahogy enélkül az imádság, az áldozat, az istentisztelet is formális, üres, hiábavaló. Persze jól kell érteni ezt a megrendülést, mely nem érzelmi meghatódás, nem a mélyből feltörő érzések kavargó örvénye, hanem mindezeken túlmutató esemény, egy hatalmas világosság belobbanása az emberi egzisztenciába, mely nyomán kétségbevonhatatlan meggyőződésként érzi, tudja a halandó, hogy Isten a világtól különböző, a világ erőit mindenestül felülmúló, szent és szerethető személy. Ez a megrendülés azután mozgásba hozza az ember minden képességét, ha engedi: egycsapásra megvilágosítja értelmét, magával ragadja akaratát, lángra lobbantja érzelmeit, és testestül-lelkestül kiszakítja addigi tespedtségből.

Aki veszi a fáradságot és a Szentek életét olvasgatja, előbb-utóbb arra a felismerésre jut, hogy ezek az emberek egytől egyig ilyen egzisztenciális istenélménynek köszönhetik, hogy életük gyökeres fordulatot vett, és hogy azóta tartóra helyezett lámpásként világítanak bele mind a mai napig a bűnös világ sötét éjszakájába. Erkölcsüket, világfelfogásukat, az anyagi javakhoz, pénzhez, hatalomhoz, karrierhez való viszonyukat mindenestül átformálta az a találkozás, mely után egyikük sem volt képes úgy folytatni életét, mint annak előtte, s az az újfajta kapcsolat, amely utána elszakíthatatlan kötelékkel Istenhez fűzte őket.

Urunk Jézus, a mai Evangéliumban olyan megrendült követést kívánsz tőlünk, amelyben senki emberfia nem állhat Isten és ember közé. Helyezd, kérünk, kegyelmeddel új alapra, Isten szentségének erőterébe minden kapcsolatunkat, emberi életünk, mindennapjaink valamennyi mozzanatát és vonatkozását, hogy sem vérségi kötelék, sem emberi ragaszkodás ne állhasson a Te műved kibontakozásának útjába életünkben.

2024. július 14., vasárnap

Évközi 15. vasárnap

Ám 7,12-15

Ámoszhoz pedig így szólt Amaszja: „Eredj innen, próféta! Fuss Júda földjére, ott edd kenyeredet, és ott prófétálj! De Bételben ne prófétálj többé, mert ez királyi szentély és a királyság temploma!” Felelt erre Ámosz és mondta Amaszjának: „Nem vagyok én próféta, sem próféta fia; pásztor vagyok én, és vadfügét szedegetek. De az Úr meghívott engem, amikor a nyájat tereltem, és mondta nekem az Úr: „Menj, prófétálj népemnek, Izraelnek!”

Ef 1,3-14

Áldott legyen Urunknak, Jézus Krisztusnak Istene és Atyja, aki Krisztusban minden mennyei, lelki áldással megáldott minket. Mert kiválasztott minket őbenne a világ megteremtése előtt, hogy szentek és szeplőtelenek legyünk előtte a szeretetben. Eleve arra rendelt minket, hogy fiaivá fogadjon Jézus Krisztus által, akaratának jóságos tetszése szerint, és magasztaljuk dicsőséges kegyelmét, amellyel megajándékozott minket szeretett Fiában. Benne van számunkra a megváltás az ő vére által, a bűnök bocsánata, kegyelme gazdagságának megfelelően, amelyet igen bőségesen juttatott nekünk minden bölcsességgel és ismerettel. Megismertette ugyanis velünk akaratának a titkát jóságos tetszése szerint, amelyet elhatározott benne az idők teljességének megvalósításáról: hogy Krisztusban mint Főben újra összefogjon mindent, ami az égben és ami a földön van. Benne részesei is lettünk az örökségnek, mi, akik erre rendeltettünk annak végzése szerint, aki mindent akaratának végzése szerint cselekszik, hogy magasztaljuk az ő dicsőségét, mi, akik már azelőtt is reméltünk Krisztusban. Benne ti is hallottátok az igazság igéjét, hittetek is neki, és megkaptátok a megígért Szentlélek pecsétjét, aki foglalója örökségünknek, amíg Isten teljesen meg nem váltja tulajdonát dicsőségének magasztalására.

Mk 6,7-13

Közben magához hívta a tizenkettőt, és elkezdte őket kettesével elküldeni. Hatalmat adott nekik a tisztátalan lelkek felett. Meghagyta nekik, hogy az útra vándorboton kívül semmit ne vigyenek; se táskát, se kenyeret, se pénzt az övükben. Sarut kössenek, de ne öltözzenek két köntösbe. Azt mondta nekik: „Ha valahol betértek egy házba, maradjatok ott, amíg tovább nem mentek onnan. Ha pedig valahol nem fogadnak be és nem hallgatnak meg titeket, menjetek ki, rázzátok le lábatokról a port is, bizonyságul ellenük.” Azok elmentek, és hirdették, hogy tartsanak bűnbánatot. Sok ördögöt kiűztek, sok beteget megkentek olajjal, és azok meggyógyultak.


Aki valóban elhivatott, s aki küldetést kapott az Úrtól – és ki ne kapna a Krisztus-hívők közül? –, az „nem ér rá” azzal foglalkozni, hogy meghatározza valamely hierarchiában elfoglalt helyét, hogy besorolja magát ilyen-olyan csoportba, kategóriába, a kisebbek vagy nagyobbak közé. Kizárólag azzal van elfoglalva, hogy menjen és cselekedjen, engedelmeskedve egy néha édes, máskor nagyon is keserű, de mindenképpen ellenállhatatlan belső unszolásnak. Minél eredetibb ez a küldetés, annál kevésbé jut eszébe, hogy valami hasonlóságot keressen másokkal, és próbáljon megfelelni egy címkéhez kötődő különféle elvárásoknak. Persze jöhetnek kritikus pillanatok, belefáradás vagy sikertelenség, ami óhatatlanul felveti a kérdést: mit csinálok rosszul, mivel váltam méltatlanná ahhoz a küldetéshez, melyet az Úrtól kaptam? Ilyenkor jó Ámosz próféta példáját követni, és visszaemlékezni elhívásunk eseményére, arra a találkozásra, amelyben maga az Úr szólított meg és küldött el minket.

Ez a találkozás Urunkkal mindegyikünk életében eredeti és páratlan. A felszínen lehet hasonlóság két ember elhívása és küldetése között, a mélyben azonban minden egyes szólítás más és más. Ahol nincs jelen más, csak „én és az én Teremtőm” (J. H. Newman), ott az isteni hívás valami egészen különleges, testre szabott módon jelentkezik. Valahányszor kiforgatják szavainkat, félremagyarázzák legjobb szándékkal véghezvitt cselekedeteinket, elutasítják közeledésünket, sőt akár el is lehetetlenítenek abban, amit teszünk, nincs más megoldás, mint az Úrral való személyes kapcsolat megerősítése és elmélyítése. Nem érdemes védekeznünk, az valószínűleg úgyis hiábavaló volna. Az Úr maga áll ki értünk és mellettünk, ha nincs más ambíciónk, mint vele maradni és még szorosabbra fonni a hozzá fűző köteléket.

Urunk Jézus, segíts, hogy elsősorban ne a Tőled kapott feladatokra, még kevésbé elért eredményeinkre figyeljünk, hanem a Veled való benső, mélységes mély találkozást idézzük újra meg újra emlékezetünkbe, különösen is válság idején. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy mindenkor hűségesek maradjunk ahhoz a hivatáshoz, melyre Atyád a világ teremtése előtt kiválasztott bennünket, hogy szentek és szeplőtelenek legyünk előtte a szeretetben, és mind jobban betöltsük azt a küldetést, melyre a legszemélyesebb módon küld minket Általad, testvéreink testi-lelki gyógyulására és örök üdvösségére.

2024. július 13., szombat

Évközi 14. hét

Iz 6,1-8

Abban az esztendőben, amikor meghalt Uzija király, láttam az Urat, amint magas és kiemelkedő trónuson ült, és ruhájának uszálya betöltötte a templomot. Szeráfok álltak mellette; hat-hat szárnya volt mindegyiknek: kettővel befödték arcukat, kettővel befödték lábukat, és kettővel repültek. Az egyik így kiáltott a másiknak: „Szent, szent, szent a Seregek Ura, betölti az egész földet dicsősége!” Megrendültek a küszöbök alapjai a kiáltó hangjától, és a ház betelt füsttel. Ekkor így szóltam: „Jaj nekem, végem van! Mert tisztátalan ajkú ember vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom, mégis a Királyt, a Seregek Urát látták szemeim!” Erre odarepült hozzám az egyik szeráf; kezében parázs volt, melyet csípővassal vett el az oltárról. Hozzáérintette a számhoz, és így szólt: „Íme, ez megérintette ajkadat, és eltűnt a bűnöd, vétked bocsánatot nyert.” Majd hallottam az Úr hangját, amint mondotta: „Kit küldjek el? Ki megy el nekünk?” Ekkor azt mondtam: „Íme, itt vagyok, engem küldj!”

Mt 10,24-33

Nem nagyobb a tanítvány a mesterénél, sem a szolga uránál. Elég a tanítványnak, ha olyan lesz, mint a mestere, és a szolgának, mint az ura. De ha a ház urát Belzebulnak nevezték, mennyivel inkább a házanépét? Ne féljetek tehát tőlük! Mert semmi sincs elrejtve, ami le ne lepleződne, s nincs rejtett dolog, ami ki ne tudódna. Amit sötétben mondok nektek, mondjátok el világosban, és amit fülbe súgva hallotok, hirdessétek a háztetőkről. Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Féljetek inkább attól, aki a lelket is és a testet is el tudja pusztítani a gyehennában. Két verebet ugye egy fillérért árulnak? És egy sem esik közülük a földre a ti Atyátok tudta nélkül. Nektek azonban még a hajszálaitok is mind meg vannak számlálva a fejeteken. Ne féljetek hát, hisz különbek vagytok ti sok verébnél. Mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom Atyám előtt, aki a mennyekben van. De azt, aki megtagad engem az emberek előtt, én is meg fogom tagadni Atyám előtt, aki a mennyekben van.


A próféta nap mint nap láthatta a templomi istentisztelet fönséges díszleteit és kellékeit: a magas trónt, az uszályt, a függönyt, a tömjénfüstöt. Ami azonban a látomásban történik, nem mindennapi esemény: olyan kegyelmi pillanat, amely megjelöli az egész Ó- és Újszövetséget, a szent nép hitét a világ végezetéig. És ez így van ma is: a liturgia Szentlelke időről időre megsejteti, megérezteti az emberrel az isteni jelenlétet, de nem is annyira az érzés a fontos, hanem az a valóságos jelenlét, amellyel minden szentmisén közénk jön az Isten Fia az átváltoztatás szavainak elhangzásakor. Éppen e pillanatok előtt hangzik fel a mi templomainkban is a háromszor szent ének, amelyben a szeráfokkal s minden angyallal és szenttel együtt megvalljuk Isten fönséges szentségét.

A legmegdöbbentőbb, szinte felfoghatatlan és emberileg soha meg nem érthető csoda, hogy ez a világtól mindenestül különböző egészen más és az egész univerzumot felülmúló Isten az ember felé fordul, szereti őt és törődik vele. Szentségének teljességével hajlik le hozzá, s úgy elkötelezi magát mellettünk, hogy még attól sem riad vissza, hogy vállalja a mi testi létezésünket. Valóban, a fölséges Isten, amikor alá akart szállni a teremtés mélységeibe, sem az ásványok, sem a növények, sem az állatok formáját nem vehette fel, de még az angyali létet sem, hanem csak emberré lehetett, mert egyedül az ember képes szeretetből meghalni másokért.

Áldott légy, Urunk, Jézus Krisztus, akiben a háromszor szent Isten felénk fordult, s teljes és tökéletes módon kinyilatkoztatta magát! Add meg nekünk kegyelmesen, hogy miután megváltó halálod s az oltárról vett parázs, az isteni életed mélységéből származó Szentlélek által megszabadítottál tisztátalanságunktól és elválasztottál a bűntől, a szent áldozat bemutatásakor illő hódolattal fogadjunk, s a liturgia szent cselekményeinek részeseiként mennyei dicsőségedből is részesedhessünk.

2024. július 12., péntek

Évközi 14. hét

Oz 14,2-10

Térj meg, Izrael, az Úrhoz, a te Istenedhez, hisz bűnöd miatt buktál el! Vigyétek magatokkal e szavakat, térjetek az Úrhoz, és mondjátok neki: ,,Végy el minden gonoszságot, fogadd el a jót, és mi majd ajkunk gyümölcsét áldozzuk néked. Asszúr ne segítsen nekünk, lóra sem szállunk többé, és kezünk alkotásait nem nevezzük többé ,,Istenünk''-nek. Mert te megkönyörülsz az árván, aki nálad talál irgalmat.’’ ,,Meggyógyítom hűtlenségüket, és szívemből szeretni fogom őket, mert haragom elfordult tőlük. Izraelhez olyan leszek, mint a harmat; virul majd, mint a liliom, és gyökeret hajt, mint a Libanon. Kiterjednek ágai, és pompája olyan lesz, mint az olajfáé, és illata, mint a Libanoné. Visszatérnek, hogy árnyékomban lakjanak, gabonát termelnek és rügyeznek, mint a szőlő; hírneve olyan lesz, mint a Libanon bora. Efraim, mi köze neki a bálványokhoz? én hallgatom meg és gyámolítom őt; olyan leszek én, mint a zöldellő ciprus, és tőlem való lesz a gyümölcs, melyet rajtad találnak.’’ Aki bölcs, értse meg ezeket, aki értelmes, lássa be ezt mind! Bizony, egyenesek az Úr útjai, s az igazak biztosan járnak azokon, de a gonoszok elesnek rajtuk.

Mt 10,16-23

Íme, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és egyszerűek, mint a galambok. De óvakodjatok az emberektől! Mert átadnak benneteket a törvényszékeknek, és zsinagógáikban megkorbácsolnak majd titeket. Helytartókhoz és királyokhoz hurcolnak benneteket miattam, hogy tanúságot tegyetek előttük és a pogányok előtt. Amikor pedig átadnak titeket, ne aggódjatok előre, hogy hogyan vagy mit beszéljetek. Mert megadatik nektek abban az órában, hogy mit mondjatok. Hiszen nem ti vagytok, akik beszéltek, hanem Atyátok Lelke az, aki beszél általatok. Akkor halálra adja majd a testvér a testvérét és apa a fiát. A gyermekek szüleik ellen támadnak és halálra juttatják őket. Gyűlöletesek lesztek minden nemzet előtt az én nevemért, de aki kitart mindvégig, az megmenekül. Amikor az egyik városban üldöznek titeket, meneküljetek a másikba. Mert bizony, mondom nektek: nem járjátok végig Izrael városait, amíg el nem jön az Emberfia.


Amint a természettudományos ismereteink is a már megismert és rendszerezett törvényekre épülnek, úgy az erkölcsi életben sem szabad azt gondolnunk, hogy nekünk mindent elölről kell kezdenünk, mindent ki kell próbálnunk, mindenről tapasztalatot kell szereznünk. Aki hisz Jézus Krisztusban, az éppen azt az óriási előnyt élvezi, hogy tudja: felesleges ott kísérleteznie, ahol már biztos és egyetemes érvényű tapasztalathoz jutott az Egyház az ő Alapítója és szentjei által, és e tapasztalatot egyszer s mindenkorra szentesítette.

Elég volna tehát a próféta ma olvasott három intelmét szívünkre venni, hogy elindulhassunk a szentség útján. Ozeás három nagy tényt állít elénk élete és szolgálata végén: ne építsünk a földi, emberi hatalomra, mert ingatag, állhatatlan és mulandó; ne imádjuk kezünk alkotását; s végül éljük át, hogy árvák vagyunk itt a földön, és csak a teremtő Istennél találunk örök otthonra. Ez a legutolsó az, amelyből kiindulva a másik kettőt is helyesen tudjuk élni. Hiszen létünk nem magyarázható meg egészen a kozmoszból, melynek anyagából vétettünk, különben nem tudnánk rákérdezni a létezésére; egy család, egy közösség, egy nemzet tagjai vagyunk, kapcsolatokban élünk, de legbensőbb énünket, személyünk legmélyét még a hozzánk legközelebb állókkal sem tudjuk teljesen megosztani. Ez az idegenség, árvaság mégis kincs, mert ez óv meg a hamis bizakodástól és a bálványimádástól. Ahhoz, hogy igazán közösségre léphessünk másokkal, elengedhetetlen, hogy mi is, ők is megvalljuk egzisztenciális magányosságunkat, s azt, hogy nem is akarunk senkié sem lenni ezen a világon, hanem egyedül Istenhez akarunk tartozni. Ez a közös tapasztalat a szentek közösségének alapja.

Urunk Jézus, ismeretlen, idegen és megvigasztalhatatlan árvák vagyunk itt a földön, s azok is akarunk maradni, akárcsak a szentek: a próféták, az apostolok, vértanúk, hitvallók és szüzek, akik mind vándorként és jövevényként éltek ezen a világon. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy kozmikus árvaságunk élményén túl megtapasztaljuk a Hozzád való tartozás hasonlíthatatlan örömét, s Szentlelkedet befogadva új minőségű kapcsolatokra lépjünk testvéreinkkel, megélve a szentek közösségének misztériumát.

2024. július 11., csütörtök

Szent Benedek apát

Péld 2,1-9

Fiam! ha megfogadod szavaimat és megőrzöd magadnál parancsaimat, megnyitod füledet a bölcsességnek, és szívedet az okosság megismerésére adod, sőt, ha hívod a bölcsességet, és szívedet az okosságra hajtod, ha keresed azt, mint az ezüstöt, és kutatod, mint a rejtett kincset: akkor megérted az Úr félelmét, és megtalálod Isten tudását, mivel az Úr adja a bölcsességet, s az ő szájából származik a tudás és az értelem. Ő rejt el üdvöt az igazak részére, és pajzsa azoknak, akik jámborságban járnak. Megvédi az igazságosság ösvényeit, és őrködik a jámborok útja fölött. Akkor megérted az igazságot és a törvényt, az egyenességet és minden helyes utat.

Mt 19,27-29

Ekkor megszólalt Péter és azt mondta neki: „Íme, mi elhagytunk mindent, és követtünk téged. Mi lesz hát velünk?” Jézus azt felelte nekik: „Bizony, mondom nektek: ti, akik követtetek engem, az újjászületés idején, amikor az Emberfia helyet foglal dicsősége trónján, ti is tizenkét trónon fogtok ülni, és ítélni fogjátok Izrael tizenkét törzsét. És mindenki, aki elhagyta házát, testvéreit vagy nővéreit, apját vagy anyját, gyermekeit vagy földjét az én nevemért, százannyit kap majd és örök életet fog örökölni.


Jézus soha senkinek nem ígért földi jót követése fejében. Magát az örök életet ígérte követőinek jutalmul, részesedést az ő egyetemes uralmából, mely az Atya uralma a Szentlélekben. A szentíráskutatás kimutatta, hogy eredetileg az evangélium szövegében semmi más nem szerepelt: se százannyi, se ezen a világon kapott testvér, nővér, atya, otthon. (Ez persze nem jelenti, hogy ezek a „későbbi betoldások” az Úr Jézus szavának meghamisításai volnának, hanem a sugalmazó Szentlélek műve ez is, aki Jézus ígérete szerint elvezet bennünket a teljes igazságra.) Mert nemcsak az a kinyilatkoztatott igazság, amit az Úr Jézus földi életében szavaival kimondott – a szentírástudósok valószínűleg az utolsó napig fognak vitatkozni azon, hogy mi az, amit biztosan mondott Jézus, s mi az, amit az evangélisták adtak a szájába –, hanem az is, amelyet az ősegyház a Szentlélek ösztönzésére megértett, az evangéliumokba beemelt, s ugyancsak a Szentlélek hatására kánoninak nyilvánított. Így aki az evangéliumokra hivatkozva visszautasítja a látható Egyházat, következetlen és önmagával kerül ellentmondásba, hiszen az evangélium már az Egyházon belül született, a kettő Isten akaratából elválaszthatatlanul összetartozik, s erre is érvényes, hogy „amit Isten egybekötött, ember szét ne válassza”.

Ezt érezte meg és élte Szent Benedek apát, akinek életműve a nyugati szerzetesség és az európai kultúra egyik alappillére. Erre az együttlátásra, egységben gondolkodásra, a krisztusi igék Szentlélekben való aktualizálására lehetett alapozni az épületet, amelyet kikezdtek ugyan évszázadok viharai, megpróbáltak az Egyházon belüli és kívüli forrongások, mégis szilárdan áll, és világítótoronyként mutat ma is utat annak az Európának, amely mindjobban elveszíti lába alól a krisztusi hit szilárd talaját és a fogékonyságot a Szentlélek régi és új működése iránt.

Urunk, Jézus Krisztus, aki magad vagy követőid jutalma, add, kérünk, kegyelmedet, hogy minden körülmények között hűségesek legyünk Hozzád és Egyházadhoz, felismerve azt a küldetést, melyet ránk bízol itt és most, testvéreink javára. Szent Benedek közbenjárására segíts, hogy Európa és a világ népei felismerjék azt, ami az igazi javukra szolgál, és eljussanak a Krisztusban való új testvériségre.

2024. július 10., szerda

Évközi 14. hét

Oz 10,1-3.7-8.12

Lombos szőlőtő Izrael, gyümölcse méltó hozzá. Amilyen sok volt a gyümölcse, olyan sok oltárt emelt; amilyen bőségesen termett a földje, olyan bőségesen állított fel bálványoszlopokat. Szívük megoszlott, de most majd megbűnhődnek! Ő maga töri majd össze bálványoszlopaikat, pusztítja el oltáraikat. Hiszen máris mondják: ,,Nincs nekünk királyunk, mert az Urat nem féljük! A király pedig mit tehet velünk?” Elveszett Szamaria, királya olyan, mint a pálca a víz színén. Elpusztulnak a bálványmagaslatok, hol Izrael vétkezett; lapu és tövis nő majd oltáraikon, és ők majd így szólnak a hegyekhez: ,,Borítsatok el minket!” – s a halmokhoz: ,,Omoljatok ránk!” Vessetek magatoknak az igazság szerint, és arattok is majd az irgalom szerint; törjetek fel ugart magatoknak; ideje, hogy keressétek az Urat, és ő majd eljön, hogy igazságra tanítson titeket.

Mt 10,1-7

Ezután magához hívta a tizenkét tanítványát. Hatalmat adott nekik a tisztátalan lelkek felett, hogy kiűzzék azokat, és meggyógyítsanak minden betegséget és minden bajt. A tizenkét apostol nevei pedig ezek: az első Simon, akit Péternek neveznek, és András, a testvére, Jakab, Zebedeus fia, és a testvére, János, Fülöp és Bertalan, Tamás és a vámos Máté, Jakab, Alfeus fia, Tádé, a kánaáni Simon, és az iskarióti Júdás, aki el is árulta őt. Ezt a tizenkettőt küldte Jézus, és megparancsolta nekik: „A pogányokhoz vezető útra ne térjetek le, és szamaritánus városba ne lépjetek be! Menjetek inkább Izrael házának elveszett juhaihoz! Menjetek és hirdessétek: „Elközelgett a mennyek országa!”


Az optimista rózsaszínűnek látja a jövőt, a pesszimista pedig mindent egyformán sötétnek. Ma is vannak, akik bár saját szemükkel látják a fenyegető jeleket, semmilyen körülmények között nem hajlandók lemondani kincstári optimizmusukról, míg mások szent borzalommal ismerik fel napjaink történéseiben a végidők jeleit, s a Bibliában kapott isteni kinyilatkoztatást sem mint a remény és vigasztalás isteni üzenetét olvassák, hanem a világra váró katasztrófasorozat misztikus jövendöléseit keresik benne. A próféták ezzel szemben sem nem optimisták, sem nem pesszimisták: meglátják a bálványozó ember tragédiáját, amely elkerülhetetlenül bekövetkezik, ha továbbra is kitart tévútján, de látják az összeomlás utáni új világot is, amelyet Isten irgalma kínál fel az elesett embernek.

Tanuljuk meg a prófétáktól a szent realizmust, s ugyanakkor a végtelen nagy bizalmat az irgalmas Isten iránt. Nézzük kritikusan a mindenkori Asszíriákat és Babilonokat, amelyek szép új világot ígérnek, ám Isten parancsait figyelmen kívül hagyják vagy nyíltan sárba tiporják. Minden ilyen birodalom a saját maga sírásója, s csak úgy menekülhetünk meg, s úgy kerülhetjük el, hogy minket is maga alá temessen, amikor majd nagy robajjal összedől, hogy Ozeás próféta szavát megfogadva kétszeres buzgalommal kezdjük keresni az Urat. Készen kell állnunk, hogy már most, s majd akkor, amikor az összeomlás bekövetkezik, engedelmeskedjünk Urunk mai Evangéliumban felhangzó parancsának: „Menjetek és hirdessétek, hogy elközelgett a mennyek országa.”

Urunk Jézus, megtestesülésed óta uralmad itt van karnyújtásnyi közelben, halálod és feltámadásod által pedig azt is megadtad nekünk, hogy beléphessünk a mennyek országa kapuján. Erősítsd meg, kérünk, hitünket, hogy bármilyen tragédiákról és katasztrófákról hallunk, soha ne veszítsük el bizalmunkat Benned, aki nem engeded diadalmaskodni a gonoszt, hanem mindent a Téged szeretők javára fordítasz.

2024. július 9., kedd

Évközi 14. hét

Oz 8,4-7.11-13

Királyokat választottak ők nélkülem; fejedelmeket választottak tudtomon kívül; ezüstjükből és aranyukból bálványokat csináltak, hogy elvesszenek. Odalesz a borjúd, Szamaria! Haragom felgerjed ellenük; még meddig nem tudnak megtisztulni? Hiszen az is Izraelből való, mesterember készítette, nem isten az, és bizony szilánkokká lesz Szamaria borja! Szelet vetnek ők, de majd vihart aratnak, s a búzaszál nem hány kalászt, a kalász nem ad lisztet, és ha ad is, idegenek eszik meg azt. Mert sok oltárt épített Efraim, hogy vétkezzék, bűnné lettek számára az oltárok. Ha még oly sok törvényemet írom is elő neki, ő csak idegeneknek tekinti őket. Szeretik a véresáldozatokat, húst áldoznak és esznek, de az Úr nem veszi ezt kegyesen; megemlékezik most gonoszságaikról, és megtorolja rajtuk bűneiket. Visszatérnek ők majd Egyiptomba!

Mt 9,32-38

Amikor ezek elmentek, íme, odahoztak hozzá egy néma megszállottat. Kiűzte belőle a démont, és a néma megszólalt. A tömeg elcsodálkozott: „Soha nem történt még ilyen Izraelben!” A farizeusok pedig azt mondták: „Az ördögök fejedelme által űzi ki az ördögöket.” Jézus bejárta az összes várost és falut. Tanított a zsinagógáikban, hirdette az ország örömhírét, és meggyógyított minden betegséget és minden gyengeséget. Mikor a tömegeket látta, megesett rajtuk a szíve, mert elgyötörtek voltak és levertek, olyanok, mint a pásztor nélküli juhok. Erre így szólt tanítványaihoz: „Az aratni való sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába.”


A legújabb korban ugyancsak épültek és épülnek szentélyek, a magasabb rendű faj, a legtökéletesebb embertípus és a fogyasztását folyamatosan növelő, a kényelmet és a biztonságot mindenek elé helyező ember bálványának. S bár a bálványimádó birodalmak és rendszerek a hangzatos ideológiák mögé bújva ölni is tudnak – méghozzá egyre rémisztőbb méretekben –, a lényeggel, Isten szeretetével szemben tehetetlenek. Hiába próbálják meg az embert véglegesen elszakítani létezése ősforrásától, az Istentől, és alárendelni egy elvnek, egy materiális világmagyarázatnak vagy a földi jólét önelégültségének, hiába igyekszenek kiiktatni mindazt, ami bennünk a transzcendensre, az evilágból soha meg nem magyarázhatóra mutat, eleve kudarcra vannak ítélve, mert hiányzik a valódi, a teremtés mélységébe nyúló alapjuk, vagyis százszázalékos biztonsággal kijelenthetjük róluk, hogy rövidesen össze fognak omlani.

A bálványimádás magában hordja a büntetését azáltal, hogy kiszívja a nép erejét, s megfosztja ellenálló képességétől. Ami ezután következik, az nem Isten büntetése, hanem a bálványozás következménye: a gyilkosságok, terrortámadások, háborúk, sőt bizonyos mértékig a természeti csapások is az önelégült, bálványimádó ember önpusztításának megnyilvánulásai. (A szárazság vagy az árvíz, a jégeső vagy a tűzvész kezdettől hozzátartozik a teremtett világ működéséhez, ám az, hogy csapásként szenvedjük el, már a bálványozás következménye, mert a természet erői felülmúlják a bálványimádó nép erejét.) Isten azonban jelen van a háborúkban, a diktatúrákban, a magzatgyilkos klinikákon és az elfekvőkben, a természeti csapások helyszínén is, jelen van minden egyes áldozatban, hogy szenvedésüket saját Fiának szenvedéseivel egyesítve örök jövőt készítsen számukra.

Urunk Jézus, ments meg minket a modern bálványok, a divatos, de tünékeny eszmék bűvöletétől! Segíts, hogy kegyelmeddel mindenkor együttműködve Neked építsünk szentélyt a szívünkben, aki nem néma bálvány vagy, hanem velünk együttérző Istenember, aki nem ölsz, hanem életet adsz, s aki nyomorúságunkat és elhagyatottságunkat látva megújítod bennünk Szentlelked erejét.

2024. július 8., hétfő

Évközi 14. hét

Oz 2,16.17b-18.21-22

Azért íme, én majd magamhoz édesgetem, és kiviszem a pusztába, hogy szívére beszéljek; és visszaadom neki attól kezdve szőlőit, és Ákor völgyét, a remény kapujául, hogy úgy válaszoljon, mint ifjúsága napjaiban, és mint abban az időben, amikor Egyiptom földjéről feljött. Akkor majd – mondja az Úr – ,,Férjem”-nek hív ő engem, és nem mond többé ,,Baál”-nak. És eljegyezlek magamnak örökre, eljegyezlek magamnak igazsággal és törvénnyel, jósággal és szeretettel, eljegyezlek magamnak hűséggel, és ismerni fogod az Urat.

Mt 9,18-26

Amíg ezeket mondta nekik, íme, odajött egy elöljáró, leborult előtte és azt mondta: „A lányom most halt meg, de gyere, tedd rá a kezedet és élni fog.” Jézus fölkelt és követte őt a tanítványaival. És íme, egy tizenkét éve vérfolyásos asszony hátulról odament, s megérintette a ruhája szegélyét. Azt gondolta magában: „Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.” Jézus megfordult, meglátta őt és azt mondta neki: „Bízzál lányom! A hited meggyógyított téged.” És abban az órában meggyógyult az asszony. Amikor Jézus bement az elöljáró házába és látta a fuvolásokat és a tolongó tömeget, így szólt: „Távozzatok! Nem halt meg a kislány, csak alszik.” De azok kinevették. Mikor kiküldték a tömeget, ő bement, megfogta a lány kezét, és a kislány fölkelt. Ennek a híre elterjedt azon az egész vidéken.


Ozeás és a többi próféta által a Szentlélek szól, az igazság és a szeretet Lelke. Arról beszél, hogy Isten szereti az embert, azzal a szerelemmel szereti, mely erősebb, mint a halál. Izrael Egyiptomból a pusztán át az ígéret földjére vezető útja felvázolja minden emberi szív belső útját Isten országa felé. Ebben az összefüggésben a pusztaság már nem a rémségek és veszélyek helye, hanem a szerelemé, ahol a lélek mindentől és mindenkitől eltávolodva egyedül van az ő szerelmes Teremtőjével. Isten irántunk való szerelme a legmélyebb valóság. Emberi szerelem csak azért létezik, mert az ember Isten képére teremtetett. A földi szerelem az ősi, isteni szerelemnek a képmása; magán hordozza ugyan az ember bűn miatt eltorzult természetét, ugyanakkor saját kimeríthetetlen forrására, az Istenre mutat.

Csak ebből az alapvető végtelenre nyitottságból, Istenre való beállítottságból lehet megsejteni az ember teljes valóságát, hiszen mindenfajta rendszert csak egy magasabb rendű rendszerben lehet maradéktalanul értelmezni. Kezdetben talán nem értjük, miért vesz el tőlünk mindenkit, miért ragad meg és visz ki a test, a lélek és a szellem pusztaságába. Talán ellenkezünk is, és megpróbáljuk kiszakítani a kezünket az övéből, melyen ott az értünk viselt szög helye... Majd amikor belefáradtunk a harcba, kimerülten elalszunk, s reggel arra ébredünk, hogy bal keze a fejünk alatt nyugszik, a jobbjával pedig átölel. Lehetséges, hogy még ekkor sem lágyul meg a szívünk, még ekkor sem ismerjük fel lelkünk Vőlegényét?

Urunk Jézus, köszönjük Neked irántunk való mélységes és múlhatatlan szerelmedet, melynek végső és legnagyobb jele értünk vállalt szenvedésed, halálod és új, örök jövőt nyitó feltámadásod. Kérünk, segíts kegyelmesen, hogy engedjük, hogy magaddal vigyél bennünket az isteni szerelem pusztai magányába, mely csak emberileg nézve pusztaság, mert nincs benne semmi ebből a világból. Beszélj a szívünkre, hogy már ne akarjunk senkit és semmit ezen a földön, csak Általad, Veled és Benned.

2024. július 7., vasárnap

Évközi 14. vasárnap

Ez 2,2-5

És miután hozzám szólt, lélek jött belém és lábra állított; és hallottam, amint hozzám beszélt és mondta: „Emberfia, elküldelek téged Izrael fiaihoz, a pártütő nemzethez, amely eltávozott tőlem; ők és atyáik mind a mai napig megszegték szövetségemet. Kemény arcúak és megátalkodott szívűek fiaik is, akikhez küldelek; mondjad tehát nekik: Így szól az Úr Isten! Hátha még ők is meghallják, és elhagyják bűneiket! Mert ellenszegülő ház ez, de tudják meg, hogy próféta van közöttük!

2Kor 12,7-10

Azért, hogy el ne bízzam magam, tövist kaptam testembe, a sátán angyalát, hogy arcul verjen. Háromszor kértem emiatt az Urat, hogy távozzék az tőlem; de ő azt mondta nekem: »Elég neked az én kegyelmem, mert az erő a gyöngeségben lesz teljessé.« Legszívesebben tehát gyöngeségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem. Ezért telik kedvem a Krisztusért való erőtlenségben, bántalmazásban, szükségben, üldöztetésben és szorongattatásban, mert amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős.

Mk 6,1-6

Ezután kijött onnan, és elment a saját falujába. A tanítványai követték. Amikor szombat lett, elkezdett a zsinagógában tanítani. Sokan, akik hallgatták, csodálkoztak tanításán, és azt kérdezték: „Honnan vette ez mindezt? Milyen bölcsesség az, amely neki adatott? És milyen csodák történnek a keze által? Nem az ács ez, Mária fia, Jakab és József és Júdás és Simon testvére? Nem az ő nővérei vannak itt nálunk?” És megbotránkoztak benne. Jézus pedig azt mondta nekik: „Nem vetik meg a prófétát, csak a maga hazájában, a rokonságában és a házában.” Nem is tehetett ott egy csodát sem, csak néhány beteget gyógyított meg, kezét rájuk téve. És csodálkozott hitetlenségükön. Ezután bejárta a helységeket a környéken és tanított.


Kicsoda is a próféta? Egy ember, aki mindenestül Istené. Kiszakítva a családi-vérségi kötelékekből, származása mellékes, foglalkozása nincs, vagy ha mégis, annak jelentősége elveszett, nincsenek tervei, nem törekszik ilyen vagy olyan karrierre – nyilvánvaló módon élete felszínén, leghétköznapibb cselekedeteiben is a végső nagy misztérium mozgatja. Valójában ez a prófétai jelenlét az igazi és tényleges haszna a szerzetességnek, vagy a családban az Istenbe kapaszkodás csöndes derűjét sugárzó imádságos nagyszülőnek, aki már semmit sem tud tenni, „csak” szeretni. Törékeny létük Isten jelenlétének egyértelmű jele és ragyogó megnyilatkozása. Ilyen volt Szent Pál apostol is, aki be is vallja, hogy gyöngeségében nyilatkozik meg Isten ereje. Isten nagy választottai alighanem mind valami számukra elviselhetetlennek tűnő nyomorúságot hordoznak, hogy a rájuk bízott nagyszerű kinyilatkoztatás elbizakodottá ne tegye őket, s maguk is felismerjék, hogy nem érdemüknek vagy tehetségüknek, hanem egyedül Isten kegyelmének köszönhetik a jót, amit végbevittek. Sok esetben képesek megszabadítani másokat testi-lelki bajoktól, miközben ők maguk megkötözöttek maradnak, de ezt úgy fogadják, mint lehetőséget az egyesülésre a megfeszített Krisztussal. Éppen csak annyi erőt kapnak, hogy el tudják látni szolgálatukat, ezenfelül nem marad semmijük, csak a mérhetetlen gyöngeség, amit Jézussal együtt hordoznak.

Jézus a prófétaság beteljesítője. Őbenne elválaszthatatlan egymástól a személy és az üzenet, amelyet közvetít. A názáretiek elcsodálkoznak bölcsességén, amikor első hazalátogatása alkalmával tanítani kezd a zsinagógában, azonban a hallottakat nem tudják összeegyeztetni Jézusról szerzett előzetes ismereteikkel, nem fogadják el őt, s így nem fogadhatják be maradéktalanul tanítását sem. A családi-vérségi kötelékeket emlegetik, süketek és vakok maradnak Jézus prófétai mivoltára. Egyedül a Szent Szűz fogadja be őt megint, aki, mint az első befogadáskor, most is megnyílik a Szentlélek teremtő ereje előtt, készen arra, hogy hagyja magát mindenestül átformálni Isten élő Igéje által.

Urunk, Jézus Krisztus, add, kérünk, kegyelmedet, hogy gyöngeségünk tudatában nyissuk meg szívünket Előtted, s befogadjunk életünkbe, mindennapjainkba, emberi kapcsolatainkba. Segíts, hogy a Te gondolataid birtokába jussunk, s azokkal egészen átitatódva betöltsük prófétai hivatásunkat.

2024. július 6., szombat

Évközi 13. hét

Ám 9,11-15

Azon a napon felállítom Dávidnak leomlott hajlékát, és kijavítom falainak repedéseit, és mindazt, amije romba dőlt megújítom, s ismét felépítem, mint hajdan volt, hogy birtokukba vegyék Edom maradványait és az összes nemzetet, ahol segítségül hívták a nevemet – mondja az Úr, aki ezt végrehajtja. – Íme, jönnek napok – mondja az Úr –, a szántóvető eléri az aratót, a szőlőtaposó a magvetőt; a hegyek édes musttól csepegnek, és minden dombot megművelnek. És jóra fordítom népemnek, Izraelnek sorsát, és felépítik az elhagyott városokat, és lakni fognak bennük; szőlőket ültetnek és borukat isszák, kerteket ültetnek és gyümölcsüket eszik. És palántaként elültetem őket földjükön, és nem tépik ki őket többé földjükről, melyet nekik adtam – mondja az Úr, a te Istened.

Mt 9,14-17

Akkor odajöttek hozzá János tanítványai, és megkérdezték: „Miért van az, hogy mi és a farizeusok gyakran böjtölünk, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek?” Jézus így felelt nekik: „Vajon gyászolhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Eljönnek azonban a napok, amikor elveszik tőlük a vőlegényt, akkor majd böjtölnek. Senki sem varr régi ruhára nyers szövetből foltot; mert kiszakad a folt a ruhából, és a szakadás még nagyobb lesz. Új bort sem töltenek régi tömlőkbe, mert különben a tömlők szétrepednek, s kiömlik a bor is, meg a tömlők is tönkremennek. Az új bort új tömlőkbe töltik, így mind a kettő megmarad.”


Isten műve kezdettől fogva egyetemes, hiszen öröktől fogva elhatározta, hogy az egész világ minden népéhez elküldi Fiát, hogy általa az örökkévaló Ország átöleljen minden embert, egybefoglaljon valamennyi nemzetet. Isten uralmának az egész világra való kiteljesedése ugyanakkor nem internacionalizmus és nem globalizmus, hanem az üdvösség egyetemessége, amelyen a Szentlélek munkálkodik az apostolok korától kezdve mind a mai napig. A valódi egyistenhit vezethet el csupán az igazán egyetlen emberiséghez, mert a gyökereknél, Isten örök üdvözítő tervében, s a végső célban, az Isten szentháromságos életében való részesedésben vagyunk valóban egyek mi, emberek. Bármely másféle kísérlet az emberiség egyesítésére nem egyéb, mint az Isten által akart egyetemes üdvösség sátáni paródiája.

A bűnbeesett ember szíve ugyanis összeszűkült, s többé nem képes szeretetébe minden embert befogadni. Krisztus evangéliuma azonban – lassan, fokozatosan – újra egyetemessé tudja tenni, Isten méreteire képes tágítani. De amint az új bor új tömlőbe, úgy az evangélium új emberi szívbe való. Ha valóban a világ felett álló, örök Isten szól, akkor azt csak az képes felfogni és megérteni, aki az ő akarata szerint változik, akinek belső világa magasságában és mélységében, szélességében és hosszúságában egyaránt kész tágulni a kegyelem hatására. Ezért csak a megtért, illetve megtérőfélben lévő emberre mondható igazán, hogy valóban intelligens.

Urunk Jézus, kérünk, tedd alkalmassá szívünket evangéliumod befogadására. Segíts, hogy kegyelmeddel együttműködve engedjük megújítani legbensőbb világunkat, hagyjuk, hogy ha kell, fájdalmas szakítások és sajgó sebek által tágítsd beszűkült szívünket a Te Szentséged Szíved méreteire, s a régi, megváltatlan világ helyét Isten országa foglalja el bensőnkben.

2024. július 5., péntek

Évközi 13. hét

Ám 8,4-6.9-12

Halljátok meg ezt ti, akik tiporjátok a szegényt, és szorongatjátok a föld szűkölködőit, akik így szóltok: „Mikor múlik el az újhold, hogy eladhassuk az árut, és a szombat, hogy feltárhassuk a gabonát, megkisebbíthessük az éfát, megnagyobbíthassuk a siklust, és csalárdul meghamisíthassuk a mérleget, hogy pénzért megszerezhessük magunknak a szűkölködőket, és egy pár saruért a szegényeket, és eladhassuk a gabona hulladékát?” És azon a napon – mondja az Úr Isten –, délben nyugszik majd le a nap, és fényes nappal sötétséget borítok a földre. Gyászra fordítom ünnepeiteket, és siralomra minden dalotokat; szőrruhát hozok mindnyájatok derekára, és kopaszságot mindnyájatok fejére; olyanná teszem az országot, mintha az egyszülöttet gyászolná, végnapjuk a keservek napja lesz. Íme, jönnek napok – mondja az Úr –, és éhséget bocsátok a földre, éhséget, de nem kenyérre, szomjúságot, de nem vízre, hanem az Úr igéjének hallására.” És felkerekednek tengertől-tengerig, északtól keletig körüljárnak majd, és keresik az Úr igéjét, de nem találják meg.

Mt 9,9-13

Amikor Jézus továbbment onnan, meglátott egy embert, aki a vámnál ült. Máténak hívták. Megszólította: „Kövess engem!” Az fölkelt és követte őt. Történt pedig, hogy amikor asztalhoz ült a házban, íme, sok vámos és bűnös jött, és letelepedett Jézussal és tanítványaival együtt. Ezt látva a farizeusok megkérdezték a tanítványait: „Miért eszik a ti Mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?” Ő meghallotta ezt és így szólt: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek és tanuljátok meg, mit tesz az: »Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot.« Nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket.”


Vannak korszakok, amikor a világ agyonreklámozott, moslékkal teli vályúihoz, poshadt vizű ciszternáihoz futnak a tömegek. Úgy látszik, kisebb földindulás szükséges ahhoz, hogy az ember ízlése megjavuljon, s a cukrozott utánzatok helyett megkívánja az igazi értékeket. Jelenlegi civilizációnk már alaposan előkészítette saját összeomlását, s küszöbön áll az az idő, amikor beköszönt a nagy lelki éhínség és szomjúság ideje, s az emberek felocsúdva a kábulatból, melyben a világ káprázata tartotta őket, megrohanják Isten magtárait és forrásait. Ennek jelei halványan ugyan, de már most is mutatkoznak. Látni fiatalokat, akik úgy hallgatják az evangélium hirdetését, hogy szemükből az őszinte figyelmen, mély érdeklődésen túl Isten jelenléte is tükröződik. Ezeket a tekinteteket nem lehet elfelejteni. Éhség van bennük, de nem kenyérre, szomjúság, de nem vízre, hanem az Úr igéjének hallására.

A mai Evangéliumban látjuk Lévit, a vámost, akiben a régi, beteges éhséget és szomjúságot egy újfajta éhség és szomjúság váltja fel, amelynek nem tud ellenállni. Ami vele történik, az az ellentéte annak, amiről a próféta ír, mert bűnös élete éjszakáját egyszerre csak beragyogja az isteni Nap fénye, hirtelen robajjal összeomlik egy jól kiépített emberi egzisztencia, s Lévi poraiból megszületik Máté, az apostol, hogy szívében az örök élet Leheletével átadja magát az isteni akarat fölséges csodájának szolgálatára.

Urunk Jézus, ne engedd, hogy elcsüggedjünk, ha azt látjuk, hogy környezetünkben semmi jele sem mutatkozik az Isten igéjének hallására való éhségnek és szomjúságnak. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy a prófétai látomást szívünkben hordozva egyre forróbban vágyakozzunk az isteni ige magvaival teli csűr és az örök életre szökellő vízforrás után, s nap mint nap elmerüljünk életadó jelenlétedben.

2024. július 4., csütörtök

Évközi 13. hét

Ám 7,10-17

És Amaszja, Bétel papja, ezt az üzenetet küldte Jeroboámhoz, Izrael királyához: „Összeesküvést szít ellened Ámosz Izrael házában; az ország nem viselheti el mindenféle beszédjét! Azt mondja ugyanis Ámosz: »Kard által fog meghalni Jeroboám, és Izraelt fogságba hurcolják országából!«„ Ámoszhoz pedig így szólt Amaszja: „Eredj innen, próféta! Fuss Júda földjére, ott edd kenyeredet, és ott prófétálj! De Bételben ne prófétálj többé, mert ez királyi szentély és a királyság temploma!” Felelt erre Ámosz és mondta Amaszjának: „Nem vagyok én próféta, sem próféta fia; pásztor vagyok én, és vadfügét szedegetek. De az Úr meghívott engem, amikor a nyájat tereltem, és mondta nekem az Úr: »Menj, prófétálj népemnek, Izraelnek!« Most pedig halljad az Úr szavát: Te így szólsz: »Ne prófétálj Izrael ellen, és ne fakadj ki Izsák háza ellen!« Ezért így szól az Úr: »Feleséged a város paráznája lesz, fiaid és leányaid kard által hullanak el, földedet kötéllel felmérik, és te tisztátalan földön halsz meg, és Izraelt országából fogságba hurcolják!«”

Mt 9,1-8

Ezután beszállt a bárkába, átkelt a tengeren és elment a saját városába. Ekkor íme, odahoztak hozzá egy ágyon fekvő bénát. A hitüket látva Jézus azt mondta a bénának: „Bízzál, fiam! Bűneid bocsánatot nyertek.” Erre íme, egyesek az írástudók közül azt mondták magukban: „Ez káromkodik.” Jézus látta gondolataikat és így szólt: „Miért gondoltok gonosz dolgokat a szívetekben? Ugyan mi könnyebb, azt mondani: »Bocsánatot nyertek bűneid«, vagy azt mondani: »,Kelj föl és járj«? Hogy pedig lássátok, hogy az Emberfiának hatalma van a földön a bűnöket megbocsátani – s ekkor a bénához fordult –: Kelj föl, fogd ágyadat, és menj haza!” Az fölkelt és hazament. Amikor a tömeg látta ezt, félelem fogott el mindenkit, és dicsőítették Istent, aki ilyen hatalmat adott az embereknek.


Az igazi próféta nem azzal foglalkozik, hogy valóban próféta-e, hanem egyedül az Úr hangjára figyel, amely egyszer, talán egy hosszú életen át valóban csak egyetlenegyszer a szíve mélyén megrendítő gyöngédséggel megszólította. Ezután ez tölti be gondolatait nappal, s ez szövi át álmait éjszaka. Íme, itt van Ámosz próféta megdöbbentő vallomásának igazsága. Semmit sem találunk magunkban, ami egy prófétára jellemző, az Úrnak mégis úgy tetszett, hogy méltatlanságunk és alkalmatlanságunk ellenére kiválasszon és meghívjon egyfajta prófétaságra az emberek között. Ez a hívás, a teremtő, az evilági létezésen túlról jövő isteni szólítás életünk legfontosabb realitása.

Ha házasságban élünk, akkor ezzel a szólítással nyer igazán értelmet az életünkben a házasság szentsége: messze túl a test és a vér igényein, az érzékek és érzelmek játékán az Úr a keresztre feszített, de feltámadott szeretet megélésére hív férjünkkel, feleségünkkel, gyermekeink, unokáink körében. Ha szerzetesi életformára, papi szolgálatra hívott, akkor most azt akarja tudatosítani bennünk, hogy mindazon túl, amit érte és a hívekért teszünk, legyünk egészen vele, járjunk vele minden percben, csak érte lángoljon a szívünk, senki és semmi másért. Nem is annyira anyai, atyai vagy szerzetesi hivatásról van szó ebben a mélységben, hanem mindnyájunk esetében egy közös Isten-hivatásról, arról, hogy akármi is az életállapotunk, kizárólagosan az élő Istenhez tartozunk.

Urunk Jézus, állj mellettünk, kérünk, kegyelmeddel, hogy akkor is készek legyünk igéd befogadására, ha ez áldozatot kíván tőlünk. Add, hogy megbecsüljük e titokzatos szellemi fogantatásokat, és segítségeddel kihordjuk, majd hagyjuk megszületni a Lélektől kapott életet. Segíts, hogy igéd, a jó mag, melyet Isten vetett Általad lelkünk termőföldjébe, kikelve búzává érjen, s a Szentlélek erejéből átváltoztatva istenemberi jelenlétedet hordozó kenyér legyen belőle.