2024. július 31., szerda

Évközi 17. hét

Jer 15,10.16-21

Jaj nekem, anyám, hogy megszültél engem, a perlekedés emberét és viszály emberét az egész ország számára! Nem adtam kölcsönt, és nekem sem kölcsönöztek, mégis mindenki átkoz engem. Ha rátaláltam igéidre, eledelemmé váltak; igéd nekem örömöm és szívem vidámsága lett; mert a te nevedet viselem, Uram, Seregek Istene! Nem ültem a tréfálkozók körében, és nem vigadoztam; kezed súlya miatt egymagamban ültem, mert bosszúsággal töltöttél el engem. Miért lett fájdalmam örökké tartó, és sebem halálos? Nem akar meggyógyulni. Bizony, olyan vagy számomra, mint a csalóka patak, melynek nem állandó a vize. Ezért így szól az Úr: ,,Ha visszatérsz, engedlek visszatérni, hogy színem előtt állhass; és ha előhozod az értékest az értéktelenből, mintegy az én szám leszel. Térjenek vissza ők hozzád, de te ne térj vissza hozzájuk! Ez előtt a nép előtt bevehetetlen ércfallá teszlek téged. Harcolnak majd ellened, de nem bírnak veled; mert én veled vagyok, hogy megszabadítsalak és megmentselek téged – mondja az Úr. – Megmentelek téged a gonoszok kezéből, és megváltalak az erőszakosok markából.”

Mt 13,44-46

Hasonló a mennyek országa a kincshez, amelyet elrejtettek a szántóföldben. Egy ember megtalálta, újra elrejtette, aztán örömében elment, eladta mindenét, amije csak volt, és megvette a szántóföldet. Hasonló a mennyek országa a kereskedő emberhez, aki szép gyöngyöket keresett. Amikor talált egy sokat érő gyöngyöt, elment, eladta mindenét, amije csak volt, és megvette azt.


Nem azt mondja Jeremiás, hogy az Úr önmagában megváltozott. Ő továbbra is az élő vizek kiapadhatatlan forrása, csak számára lett most olyan, mint a kiszáradt patakmeder, amelyhez hosszú út után siet a szomjas vándor, hiszen emlékezik: tavaly itt oltotta szomját, ám nem talál egyebet, mint az üres árkot, s kínzó szomjúsága a keserű csalódástól csak még égetőbbé válik. Aki vállalja keresztény hivatását a maga teljességében, nemcsak azt a földi örömökhöz nem hasonlítható örömöt tapasztalja meg, amely emberi szívbe még fel nem hatolt, hanem az ellentmondás keserűségét is...

Ezt a magányt el kell viselnünk, ha olyan keserű is, mint Krisztus nagycsütörtöki éjszakája az Olajfák hegyén. Ha kitartunk, megtapasztaljuk, hogy az Úr szeretete nem nyári patak, hanem forrás. Erre utal, amit Jeremiásnak mond, de mindnyájunknak szól: „Ha visszatérsz, engedlek visszatérni.” Van olyan megtérés az Úrhoz, amely nem a bűnökkel és a hitetlenséggel való szakítás, hanem átlépés a megszokottból, a régiből valami hallatlan új világba. Megtalálni a kiszikkadt földben a forrást, előhozni az értékest az értéktelenből, kiásni az ilyen-olyan földből a kincset, sokszor nagy fáradsággal, verejtékes munkával – ez a keresztény ember nehéz, de gyönyörű hivatása a földön.

Urunk Jézus, az igazi hivatás velejárója, hogy egy nap arra a rémületes felismerésre jutunk, hogy magunkra hagytál minket... Add kegyelmedet, hogy ha úgy látjuk, az általunk eddig ismert patak vize elapadt, legyen bátorságunk elindulni a kiszáradt patakmeder mentén felfelé, amíg csak rá nem lelünk a forrásra, a Veled való élő kapcsolatra. Ne engedd, kérünk, többé, hogy akármilyen patak vizéből merítsünk, hanem csak olyanból, mely szennyezetlen és tiszta: a szentségekből, a Szentírásból és a szenthagyományból, melyekből a forrás vize soha ki nem apad.

2024. július 30., kedd

Évközi 17. hét

Jer 14,17-22

Mondd nekik ezt az igét: Szemem könnyet hullat éjjel-nappal, és nem csillapodik, mert nagy töréssel tört össze népem szűz leánya, nagyon fájó sebbel. Ha kimegyek a mezőre, íme, karddal megöltek vannak ott, és ha bemegyek a városba, íme, éhségtől elgyengültek. Bizony, próféta is, pap is elvándoroltak olyan országba, melyet nem ismertek.’’ Vajon végleg elvetetted Júdát, vagy Siont megutálta lelked? Miért vertél meg minket úgy, hogy nincs számunkra gyógyulás? Békességre vártunk, de nincs semmi jó; és a gyógyulás idejére, de íme, rettenet! Elismerjük, Uram, gonoszságunkat, atyáink bűnét, hogy vétkeztünk ellened. Ne vesd el neved miatt, ne gyalázd meg dicsőséged trónját! Emlékezz, ne bontsd fel szövetségedet velünk! Vannak-e a nemzetek bálványai közt esőt adók? Vagy az egek adnak-e záporesőket? Nemde te vagy az Úr, a mi Istenünk, és terád várunk? Mert te alkottad mindezeket.

Mt 13,36-43

Akkor otthagyta a tömeget és hazament. Tanítványai odamentek hozzá és azt mondták: ,,Magyarázd meg nekünk a példabeszédet a szántóföldben lévő konkolyról!’’ Ő azt felelte nekik: ,,Az, aki a jó magot veti, az az Emberfia. A szántóföld a világ, a jó mag az ország fiai, a konkoly pedig a gonosz fiai. Az ellenség, aki elvetette, az ördög, az aratás a világ vége, az aratók pedig az angyalok. Ahogy a konkolyt összeszedik és tűzben elégetik, úgy lesz a világ végén is: az Emberfia elküldi angyalait, azok összeszednek az ő országában minden botrányt, és azokat, akik törvénytelenséget cselekszenek, és bedobják őket a tüzes kemencébe. Lesz majd ott sírás és fogcsikorgatás. Akkor az igazak ragyogni fognak Atyjuk országában, mint a nap. Akinek füle van, hallja meg!


A legnagyobb szentek nem okvetlenül a hit nagy korszakaiban éltek, hanem éppenséggel vallási hullámvölgyben, mint Jeremiás, amikor a szent népben a vallásos buzgóság lehanyatlott, és abból sem tanultak, hogy az országot rettenetes szárazság és éhség sújtotta. Elhamarkodottan azt mondhatnánk, ilyenkor nem marad más hátra, mint az imádság. Jámbornak tűnő, de veszélyes tévedés, a lényeg fel nem ismerése ez. Az imádság nem olyan eszköz, amit akkor kell alkalmazni, amikor már semmi más nem használ, amelyhez akkor kell folyamodni, amikor más, konkrét és kézzel fogható segítség nincsen. Ha így lenne, igazuk volna azoknak, akik az imádságban – és így a vallásban – a valóság előli megfutamodást látnak. Ez a hamis vallásosságra talán részben igaz, de nem igaz a Bibliában feltáruló vallásosságra és imádkozásra. Az imádság az ember legmélyebb valósága, melyben tudatosítja, vállalja és elmélyíti kapcsolatát a teremtő Istennel. Az igazi vallásosság jellemzője, hogy az Istennel való kapcsolatot és annak tudatosítását tartja az emberi lét alapjának, s ehhez nyúl vissza minden helyzetben, a legkülönfélébb körülmények közepette.

Jeremiás imádkozott, mikor az Úr meghívta. Az imádság állapotában volt, amikor kortársai hazug életvitelét leleplezte, mikor meglátta és nevén nevezte a nép önpusztításának tragédiáját s mikor ezért elítélték, és az imádság állapotában van most is, hogy már semmit sem tehet a végveszélybe rohanó vallástalan és hazug tömegért. Valóban semmit? Dehogynem: folytatja azt, ami mindennek az alapja, vagyis tovább imádkozik, imádkozik értük és imádkozik helyettük.

Urunk Jézus, ki az utolsó percig imádkoztál azokért, akik életedre törtek, és imádságod mindnyájunk üdvösségének kieszközlője lett, add meg nekünk kegyelmesen, hogy tanításodat és példádat követve úgy tudjunk imádkozni, hogy az mindenekelőtt a mennyei Atya nevének megszentelésére és akaratának beteljesülésére irányuljon. Segíts, hogy akár jó, akár rossz dolgok történnek velünk, soha ne kételkedjünk abban, hogy ő mindig meghallgat bennünket, s ha kitartunk az imádságban, mindent az üdvösségünkre fordít.

2024. július 29., hétfő

Szent Márta

1Jn 4,7-16

Szeretteim! Szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van. Mindaz, aki szeret, Istentől született, és ismeri Istent. Aki nem szeret, nem ismeri Istent, mert Isten a szeretet. Isten szeretete abban nyilvánult meg irántunk, hogy egyszülött Fiát küldte a világra, hogy általa éljünk. Ebben áll a szeretet. Nem mintha mi szerettük volna Istent, hanem mert ő szeretett minket, és elküldte Fiát engesztelésül a mi bűneinkért. Szeretteim! Ha Isten így szeretett minket, nekünk is szeretnünk kell egymást! Istent soha nem látta senki. Ha szeretjük egymást, Isten bennünk lakik, és szeretete tökéletes bennünk. Abból ismerjük meg, hogy benne lakunk, és ő mibennünk, hogy a Lelkéből adott nekünk. Mi pedig láttuk, és tanúságot teszünk arról, hogy az Atya elküldte Fiát, mint a világ üdvözítőjét. Aki vallja, hogy”Jézus az Isten Fia”, abban Isten benne marad, és ő Istenben. Mi, akik hittünk, megismertük a szeretetet, amellyel Isten szeret bennünket. Szeretet az Isten; aki a szeretetben marad, Istenben marad, és Isten őbenne.

Lk 10,38-42

Történt pedig, hogy amikor továbbmentek, betért egy faluba, ahol egy Márta nevű asszony befogadta őt házába. Volt neki egy Mária nevű húga, aki az Úr lábához ülve hallgatta szavait, Márta pedig sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt, és így szólt: „Uram! Nem törődsz vele, hogy a testvérem egyedül hagy engem szolgálni? Szólj már neki, hogy segítsen!” Az Úr ezt válaszolta neki: „Márta, Márta! Sok mindenre gondod van és sok mindennel törődsz, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, és nem is veszíti el soha.”


Nem Mária külső „életformáját” dicséri meg az Úr, hanem azt a belső döntést, irányulást, amely külsőleg is megmutatkozik. (Ha Mária csak rajongásból, netán figyelemnek álcázott lustaságból ült volna oda a lábához, biztosan nem mondta volna róla, hogy a jobbik részt választotta.) És nem is Márta szorgoskodását kifogásolja – hiszen nem azt mondja neki, hogy azonnal hagyja abba a munkáját, és üljön a lábához, mint Mária –, hanem a munkához való hozzáállását akarja úgy megtisztítani, hogy az szemlélődéssé alakuljon.

Tehát nem azért feddi meg Mártát az Úr Jézus, mert dolgozik, hanem mert nyugtalankodik, s ez nemcsak az imádságban, de a szeretetben is akadályozza. Lehet, hogy van okunk testvérünk javító szándékú megintésére, de ha vádoljuk őt az Úr előtt, abban mindig jókora önigazolás és a másik el nem fogadása van, ami szívünk megosztottságára utal. Lehetnek feladataink, és törődhetünk sok mindennel, de ha nyugtalanító gonddá válnak, és elhatolnak szívünk mélyéig, akkor szükségképpen eltakarják előlünk az egyetlen szükségeset, az Isten országát, vagyis az élő kapcsolatot az élő Istennel. Aki nagyon beleveti magát a munkába, lehet, hogy csak menekül: önmagától, az emberi kapcsolatoktól, Istentől. De aki imádság címén elhanyagolja a munkát, aki nem magára Istenre, hanem csak jó érzésre, élményekre, vigasztalásra vágyakozik, még inkább becsapja önmagát.

Urunk Jézus, Szent Márta közbenjárására kérünk, add meg nekünk, hogy életünkben meg tudjuk különböztetni a nem fontos dolgokat az igazán fontosaktól, a fontos dolgokat pedig az egyetlen szükségestől. Segíts kegyelmesen, hogy munkánkon és imádságunkon túl saját magunkat is átadva Neked a szemlélődés útjára lépnünk, melyen mindennapi munkánk, állapotbeli kötelességeink teljesítése által a megváltás, a világosság és a béke világába vezetsz bennünket.

2024. július 28., vasárnap

Évközi 17. vasárnap

 2Kir 4,42-44

Majd odajött egy ember Baálsálisából, és zsengéből való kenyereket hozott az Isten emberének: húsz árpakenyeret s friss gabonát a tarisznyájában. Erre ő azt mondta: „Add oda a népnek, hadd egyen.” A szolgája erre azt felelte: „Mi ez ahhoz, hogy száz ember elé adjam?” Ám ő ismét azt mondta: „Add csak oda a népnek, hadd egyen, ezt üzeni ugyanis az Úr: »Esznek is, marad is.«” Odatette tehát eléjük, s ettek, s maradt is, az Úr szava szerint.

Ef 4,1-6

Kérlek tehát titeket, én, aki fogoly vagyok az Úrban, éljetek méltó módon ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptatok, teljes alázatosságban, szelídségben és türelemben. Viseljétek el egymást szeretettel. Igyekezzetek megtartani a lelki egységet a béke kötelékében. Egy a test és egy a Lélek, amint hivatásotok is egy reménységre szól. Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség. Egy az Isten és mindeneknek Atyja, aki mindenek fölött áll, mindent áthat, és mindenben benne van.

Jn 6,1-15

Mindezek után Jézus Galilea, azaz Tibériás tengerén túlra ment. Nagy sokaság követte őt, mert látták a jeleket, amelyeket a betegeken művelt. Jézus fölment a hegyre, és leült ott tanítványaival. Közel volt a Húsvét, a zsidók ünnepe. Amikor Jézus fölemelte szemét és látta, hogy nagy sokaság közeledik hozzá, megkérdezte Fülöptől: „Honnan veszünk kenyeret, hogy ehessenek?” Ezt pedig azért mondta, hogy próbára tegye őt, mert ő maga tudta, mit akar tenni. Fülöp azt felelte neki: „Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy mindegyiknek csak valami kevés jusson.” A tanítványok egyike, András, Simon Péter testvére így szólt: „Van itt egy fiú, akinek van öt árpakenyere és két hala. De mi ez ennyinek?” Jézus erre azt mondta: „Telepítsétek le az embereket!” Sok fű volt azon a helyen. Letelepedtek tehát a férfiak, szám szerint mintegy ötezren. Jézus pedig fogta a kenyereket, hálát adott, és szétosztotta a letelepülteknek. Ugyanígy a halakból is adott, amennyit akartak. Miután jóllaktak, azt mondta tanítványainak: „Szedjétek föl a megmaradt darabokat, hogy semmi el ne vesszen!” Összeszedték tehát, és az öt árpakenyér darabjaiból, ami megmaradt az étkezők után, tizenkét kosarat töltöttek meg. Az emberek pedig, látva a jelet, amelyet művelt, azt mondták: „Bizonyára ez az a próféta, aki eljön a világra!” Amikor Jézus észrevette, hogy arra készülnek, hogy megragadják és királlyá tegyék, ismét visszavonult a hegyre, egészen egyedül.


Azzal a helyzettel, melyről a mai Olvasmányban és az Evangéliumban olvasunk, a materialista ember nem tud mit kezdeni, mert csupán hirtelen felmerülő élelmezési problémát lát benne, amelynek megoldásához sem eszköze, sem ideje nincsen. A naiv hívő ugyancsak tehetetlenül tárja szét a karját, és Isten csodálatos közbelépésére vár. Aki viszont igazán hisz és bízik Istenben, az nem kapitulál ebben a helyzetben, hanem megteszi, ami tőle telik, a többit pedig Istenre bízza. Isten csodáinak véghezvitelében ugyanis számít a mi közreműködésünkre. Ahol egyik ember a másik szükségleteiről gondoskodik, megfeledkezve önmagáról, de legalábbis háttérbe szorítva saját igényeit, ott olyan légkör, erőtér keletkezik, amely mindjárt mozgósítja Isten országának erőit.

Amikor a tévé képernyőjén vagy közvetlen a szomszédban természeti katasztrófát: pusztító árvizet, tűzvészt, földrengést vagy forgószelet látunk, elszörnyedünk, és szemrehányással illetjük Istent, hogy ilyesmit megenged. Pedig az elemi csapások okozta károk sokszor megelőzhetők vagy legalábbis csökkenthetők lennének, ha nem volna annyi emberi mulasztás, gondatlanság és elővigyázatlanság helyi és globális szinten egyaránt. De ha már a megelőzésre nem ügyeltünk eléggé, legalább a bajban legyünk észnél, felismerve, hogy nem tehetetlenül sajnálkozni kell, hanem megtalálni az összefogás lehetőségét, és közös erőfeszítéssel munkálkodni a károk enyhítésén és egymás megsegítésén. Az ilyen helyzetekben napvilágra kerülő jóság és önzetlen tenni akarás csodákra képes, mert az ember, amikor nagylelkűen jót tesz, önkéntelenül is megnyílik az isteni jóságra, s alkalmassá válik arra, hogy Isten ereje nyilatkozzék meg általa.

Urunk Jézus, a kenyérszaporítás csodájával arra tanítasz bennünket, hogy Te magad gondoskodsz, akár csodás módon is azokról, akik elsősorban az ő országát és annak igazságát keresik, s eközben megfeledkeznek evésről-ivásról, fizikai szükségletekről, anyagiakról. Add kegyelmedet, hogy szívünk mentes legyen a világ gondok szorongatásától, s csupán egyetlen gondunk legyen: hogy mennyei Atyád akaratát keressük és teljesítsük, és bizalommal fogadjuk gondviselésed apróbb és nagyobb csodáit.

2024. július 27., szombat

Évközi 16. hét

Jer 7,1-11

Az ige, mely elhangzott Jeremiáshoz az Úrtól: ,,Állj az Úr házának kapujába, hirdesd ott ezt az igét, és mondd: Halljátok az Úr igéjét, egész Júda, akik beléptek ezeken a kapukon, hogy leboruljatok az Úr előtt! Így szól a Seregek Ura, Izrael Istene: Jobbítsátok meg útjaitokat és tetteiteket, akkor megengedem, hogy ezen a helyen lakjatok! Ne bízzatok az ilyen hazug szavakban: ,,Az Úr temploma, az Úr temploma, az Úr temploma ez!'' Mert ha valóban megjobbítjátok útjaitokat és tetteiteket, ha valóban igazságot tesztek ember és társa között, a jövevényt, az árvát és az özvegyet nem nyomjátok el, ártatlan vért nem ontotok ezen a helyen, sem más istenek után nem jártok a saját vesztetekre, akkor megengedem, hogy ezen a helyen lakjatok, azon a földön, amelyet atyáitoknak adtam, öröktől fogva mindörökké. Íme, ti a hazug szavakban bíztok, melyek nem használnak. Loptok, gyilkoltok, házasságot törtök, hamisan esküsztök, Baálnak tömjéneztek, és más istenek után jártok, akiket nem ismertek; azután pedig eljöttök, és megálltok színem előtt ebben a házban, mely az én nevemet viseli, és így szóltok: ,,Megmenekültünk'', hogy elkövethessétek mindezeket az undokságokat? Vajon rablók barlangjává lett szemetekben ez a ház, mely az én nevemet viseli? Íme, én is láttam, -- mondja az Úr.

Mt 13,24-30

Más példabeszédet is mondott nekik: ,,Hasonlít a mennyek országa egy emberhez, aki jó magot vetett szántóföldjébe. Amíg aludtak az emberek, eljött az ellensége, konkolyt vetett a búza közé és elment. Amikor kisarjadt a gabona és kalászba szökkent, előtűnt a konkoly is. Odamentek a szolgák a gazdához és azt mondták neki: ,,Uram! Ugye, te jó magot vetettél a szántóföldedbe? Honnan van hát benne a konkoly?’’ Azt felelte nekik: ,,Ellenséges ember cselekedte ezt.’’ A szolgák erre megkérdezték tőle: ,,Akarod-e, hogy elmenjünk és kiszedjük belőle?’’ Ő azonban azt felelte: ,,Nem, nehogy a konkolyt kiszedve kitépjétek vele együtt a búzát is. Hagyjátok együtt felnőni mindkettőt az aratásig. Aratáskor majd megmondom az aratóknak: ,,Gyűjtsétek először össze a konkolyt és kössétek kévékbe, hogy elégessék. A búzát pedig gyűjtsétek össze a magtáramba.''’’


Mintha ellentmondás volna e között a Jeremiás próféta szájából származó kijelentés és a mai Evangélium tanítása között, amely szerint az Úr hagyja, hogy a búza közé vegyülve felnőjön a konkoly is, s majd csak az utolsó napon, a nagy aratáskor kerül sor a jó és rossz szétválasztására. Hiszen Jeremiás próféta azonnali megtérést követel, amely nélkül minden vallásos cselekedet, ragaszkodás a templomhoz és a szent szokásokhoz hiábavaló és reménytelen.

Meg kell különböztetni azonban két dolgot: más az, ha valaki rémülten veszi észre lelke szántóföldjén a sarjadó konkolyt, és megint más, ha nem is törődik vele. Más az, ha minden erőddel a bűn ellen harcolunk, s szomorúan tapasztaljuk, hogy minden erőfeszítésünk ellenére újra meg újra felüti a fejét, s ismét más, ha beleegyezünk a bűnbe, s hamis vallási ideológiával próbáljuk meg nyugtatgatni lelkiismeretünket. Az első esetben türelemre van szükség, és kifogyhatatlan bizalomra az Úr iránt, aki maga végzi el a bűn kiirtását lelkünkből, hogy helyébe a tisztaság és szentség jó magját vesse, a második esetben azonban azonnali és gyökeres szakításra, erőszakos beavatkozásra, hogy ki ne pusztuljon a maradék kevés búza lelkünk szántóföldjéből.

Urunk Jézus, a mai Evangéliumban arra intesz minket, hogy ne hozzuk előre az ítélet napját, s ne akarjunk Isten helyett igazságot szolgáltatni. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy ítélkezés helyett szakítsunk a bűnre vezető alkalmakkal és szokásokkal, s nap mint nap kiszolgáltassuk szívünket Neked, akinek ítélete nem az elpusztítás, hanem a több, a maradandó élet újbóli felkínálása.

2024. július 26., péntek

Szent Joakim és Szent Anna

Sir 44,1.10-15

Az ősatyák dicsérete Hadd dicsérjük a híres férfiakat, a mi őseinket nemzedékeik sorában. De azoknak a jámbor férfiaknak, akiknek jósága nem ért véget, a javaik megmaradnak ivadékuknál, és szent örökségük unokáiknál, a szövetségek részese marad utódjuk, és miattuk gyermekeik is mindörökre. Törzsük és hírnevük el nem enyészik, testüket békében eltemették, de nevük él nemzedékről nemzedékre. Népek emlegetik bölcsességüket, és dicséretüket hirdeti a közösség.

Mt 13,16-17

A ti szemetek azonban boldog, mert lát, és a fületek, mert hall. Bizony, mondom nektek: Sok próféta és igaz vágyott látni, amiket ti láttok, és nem látta, hallani, amiket ti hallotok, de nem hallotta.


A Boldogságos Szűz Mária szülei az evangélium szavai szerinti igaz emberek. Valószínűleg nem is sejtették, hogy ők az Istenszülő szülei, mégis igaznak, vagyis szentnek nevezi őket az írás, mert kívánták látni a Messiást. Ők még csak nem is azok közé tartoznak, akikről Jézus ezt mondta: „Boldogok, akik nem látnak, és mégis hisznek”, mert ők Krisztus megdicsőülése előtt éltek, a várakozás sötétjében és csendjében, amelyet azonban betöltött az Istenre figyelés és az ő akaratának keresése. Kívánták látni a Messiást, vagyis reménységben éltek.

Mennyire nem mindegy az, hogy van-e reményünk! És mekkora a felelősségünk, hogy ezt a reményt, az igazság utáni mélységes vágyakozást, az Istenre szomjazást átadjuk-e gyermekeinknek, unokáinknak! Amint a nagy művészekről, a történelem nagy alakjairól ki lehet mutatni, hogy zsenivé válásuk nem minden előzmény nélkül való volt, hanem többnyire az őseiktől örökölt tehetség koncentrálódott bennük, úgy a szentek sem – még a Szűzanya sem – közvetlen isteni beavatkozás folytán váltak szentté, hanem széles körben sugárzó életszentségük névtelen szentek sokaságának imáiból és könnyeiből sarjadt ki. Ezért nagyszülőként nem szabad azzal megelégednünk, hogy a családnál kiharcoljuk, hogy az unokák legyenek megkeresztelve, esetleg eljussanak az elsőáldozásig, bérmálkozásig, hanem mindenekfelett ezt a reményt, az Isten utáni vágyakozást kell átadnunk nekik.

Urunk Jézus, Édesanyád és Te is olyan családban nevelkedtetek, amelyet Isten imádása és a jelenlétében való járás tartott össze. Add nekünk kegyelmedet, hogy a Te jelenlétedben élve hitelesen tudjuk felmutatni gyermekeinknek, unokáinknak a legnagyobb emberi értéket, amely az embert egyáltalán emberré teszi: hogy nem éri be a láthatóval, kézzelfoghatóval, hanem a végtelen jóra, szépre és igazra törekszik. Szent Joakim és Anna közbenjárására segíts, hogy ne csüggedjünk akkor sem, ha nem látjuk keresztény nevelésünk eredményét, hanem az imádságban állhatatosan kitartva bízzuk Rád, hogy az elvetett mag kikeljen, szárba szökkenjen és termést hozzon.

2024. július 25., csütörtök

Szent Jakab apostol

2Kor 4,7-15

(...) Mert minket, akik élünk, szüntelenül halálra adnak Jézusért, hogy Jézus élete is nyilvánvaló legyen halandó testünkön. Bennünk tehát a halál munkálkodik, bennetek pedig az élet. Mivel azonban a hitnek ugyanaz a lelke van bennünk, mint amiről írva van: „Hittem, azért szóltam”, mi is hiszünk, és ezért beszélünk. Hiszen tudjuk, hogy aki az Úr Jézust feltámasztotta, minket is fel fog támasztani Jézussal, és veletek együtt elébe állít. Mert minden értetek van, hogy a kegyelem bőséges kiáradása miatt egyre többen adjanak hálát Isten dicsőségére.

Mt 20,20-28

Akkor Zebedeus fiainak az anyja odament hozzá a fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen tőle valamit. Jézus megkérdezte: „Mit kívánsz?” Az így válaszolt: „Rendeld el, hogy az én két fiam közül az egyik a jobbodon, a másik a balodon üljön országodban.” Jézus ezt válaszolta: „Nem tudjátok, mit kértek. Tudtok-e inni a kehelyből, amelyből én inni fogok?” Azt felelték neki: „Tudunk!” Ő erre azt mondta nekik: „A kelyhemből ugyan inni fogtok, de azt megadni, hogy a jobbomon vagy a balomon ki üljön, az nem az én dolgom. Az azoké, akiknek Atyám készítette.” Amikor a többi tíz meghallotta ezt, nagyon megharagudott a két testvérre. Jézus azonban magához hívta őket, és így szólt: „Tudjátok, hogy azok, akik a nemzetek fejedelmei, azok uralkodnak rajtuk, és akik nagyok, azok hatalmaskodnak felettük. Köztetek azonban ne így legyen, hanem aki nagy akar lenni köztetek, az legyen a szolgátok, és aki első akar lenni köztetek, az legyen a ti szolgálótok. Hiszen az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.”


Nagyon nehezen értjük meg, hogy Jézus számára az igazi megdicsőülés nem más, mint a kereszthalál pillanata. Az emberi életből talán semmi sem hasonlít jobban a Szentháromság benső életében a fiúi állapotra, mint az a bizalom, mellyel Jézus a kereszten egészen rábízta magát az Atya szeretetére. Jézus Betlehemben a Szentlélek által született bele a mi emberi világunkba, halálában pedig az örök Lélek által áldozatul felajánlott emberi testével beleszületett az Atya dicsőségébe. Ez maga az igazi dicsőség, melynek a feltámadás és a benne megnyilatkozó megdicsőítés csak látható kinyilvánulása, következménye.

Jézus Zebedeus fiait és minket is ebbe a dicsőségbe akar elvezetni. Istengyermeki létünk lényege ez a dicsőség, mely fokozatosan bontakozik ki földi életünk során, és a Jézus halálához hasonló halálban valósul meg teljesen, amikor vele együtt véglegesen megszületünk az Atya és Fiú szeretetében, a Szentlélekben. Ehhez elengedhetetlen, hogy már most, a mai nap eseményei közepette is engedjük, hogy szülessünk az Atyától az ő Fia által, a Szentlélekben, vagyis úgy legyünk együtt az Atyával, mint az ő Fia, a mi Urunk, Jézus Krisztus. Ez a mindennapokban azt jelenti, hogy akármit is teszünk, akármi ér bennünket, minden jó és rossz esemény, kellemes vagy kellemetlen történés mögött keressük a még nem tisztán látott atyai döntést, egészen a halálig, amely az Úr kelyhének kiürítése s egyben megdicsőülésünk kezdete.

Urunk Jézus, kérünk, engedd, hogy ne ragadjunk meg annál az eseménynél, amely éppen történik velünk, hanem kegyelmed segítségével azt keressük benne, azt akarjuk, amit az Atya akar, hiszen ő csak jót, a legnagyobb jót akarja nekünk. Tedd, hogy Szent Jakab apostolod példájára és közbenjárására élő valósággá legyen számunkra, amit a mai Szentleckében olvastunk: „Mert minden értetek van, hogy a kegyelem bőséges kiáradása miatt egyre többen adjanak hálát Isten dicsőségére.”

2024. július 24., szerda

Évközi 16. hét

Jer 1,1.4-10

Jeremiásnak, Helkija fiának az igéi, aki az Anatótban, Benjamin földjén élő papok közül való volt. Így hangzott az Úr igéje hozzám: ,,Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, ismertelek, és mielőtt kijöttél anyád méhéből, megszenteltelek; prófétául rendeltelek a nemzetek számára.’’ Erre így szóltam: ,,Jaj, Uram, Isten! Íme, nem tudok én beszélni, hiszen gyermek vagyok!’’ De ezt mondta nekem az Úr: ,,Ne mondd azt: ,,Gyermek vagyok'', hanem menj el, ahová csak küldelek, és mondd el mindazt, amit parancsolok neked! Ne félj tőlük, mert én veled vagyok, hogy megmentselek!’’ -- mondta az Úr. Majd kinyújtotta kezét az Úr, hozzáérintette a számhoz, és így szólt hozzám az Úr: ,,Íme, szádba adtam igéimet! Nézd, a mai napon a nemzetek és a királyságok fölé rendeltelek, hogy gyomlálj és irts, hogy pusztíts és rombolj, hogy építs és ültess!’’

Mt 13,1-9

Azon a napon Jézus kiment a házból és leült a tenger mellett. Nagy tömeg gyűlt össze körülötte. Beszállt egy bárkába, leült, az egész tömeg pedig a parton állt. Sok mindent elmondott nekik példabeszédekben: ,,Íme, kiment a magvető vetni. Amint vetette a magot, némelyik mag az útfélre esett. Jöttek a madarak és fölszedegették. Más magok köves helyre estek, ahol nem volt sok földjük. Hamar kikeltek, mert nem voltak mélyen a földben. De amikor a nap felkelt, megperzselődtek, s mivel nem volt gyökerük, elszáradtak. Néhány másik a tövisek közé esett. A tövisek felnőttek és elfojtották őket. Végül más magok a jó földbe hullottak. Ezek termést hoztak, az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, ismét másik harmincszorosat. Akinek van füle, hallja meg!’’


Nem az az igazi küldetésünk, amit magunk választottunk, s amit adottságainkhoz, hajlamainkhoz illőnek találunk, hanem amit Isten bíz ránk, még ha úgy tűnik is, hogy meghaladja erőinket és képességeinket. Nem lehet kifogás, hogy még fiatalok, tapasztalatlanok vagyunk. Nem önmagában az idő érlel meg az Istentől ránk bízott küldetés teljesítésére, nem is a tanulmányok és a gyakorlat, hanem mindenekelőtt az, hogy megértjük és elfogadjuk az Úr ígéretét: „Ne félj, mert én veled vagyok, hogy megmentselek!” Hiszen az tette ezt az ígéretet, aki megalkotott minket anyánk méhében, s már azelőtt, egy örökkévalóságon át ismert, szeretett és kiválasztott, hogy megszenteljen, vagyis isteni életéből adjon részt nekünk. Ő az, aki ezt mondja magáról: „Én vagyok, aki vagyok”, tehát nem csupán a minden más létezés alapját adó, további okot nem feltételező lét maga, hanem öntudatos, személyes létezés, amelyből egyedül nyer magyarázatot a mi személyes voltunk is. Ezen a szinten nem az számít tehát, hogy mik vagyunk: férfiak vagy nők, jó képességűek vagy kevésbé tehetségesek, idősek vagy fiatalok, hanem az, hogy létezésünk gyökerében a teremtő Isten után kiált.

Prófétai küldetésünk emberségünk e legmélyebb titkából ered. Ezért ha tanúságtételünk nem ebből a mélységből fakad, önkéntelenül is meghamisítjuk Istennek Jézus Krisztusban adott üzenetét, s menthetetlenül kudarcot vallunk. Mert nem elég szavakkal, életünkkel is hirdetnünk kell az evangéliumot, ehhez a tanúságtételhez azonban elengedhetetlen létezésünk legmélyebb titkainak elragadtatott szemlélése, melynek során Teremtőnk egész lényünket megfürdeti a létezés kristálytiszta patakjában.

Urunk Jézus, olyan jó Veled elmerülni saját létezésünk titkának szemlélésében! Hiszen az a mindennapi csoda, melyet azzal az egyszerű szóval fejezünk ki, hogy „vagyok”, olyan valóság, melynek gyökerei az isteni ígéretek világába nyúlnak. Segíts, kérünk, kegyelmeddel, hogy mindezek után ne maradjunk tétlenek és ne váljunk saját önmegvalósításunk foglyaivá, hanem szavadra készek legyünk bátran elindulni oda, ahová küldesz bennünket, hiszen Veled erősek, tiszták és legyőzhetetlenek leszünk.

2024. július 23., kedd

Szent Brigitta, Európa társvédőszentje

Gal 2, 19-20

Mert a törvény által meghaltam a törvénynek, hogy Istennek éljek. Krisztussal együtt keresztre vagyok szegezve: élek én, de már nem én, hanem Krisztus él bennem. Amit pedig most a testben élek, azt az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.

Jn 15,1-8

Én vagyok az igazi szőlőtő, Atyám pedig a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz rajtam gyümölcsöt, lemetsz, és minden termőt megtisztít, hogy többet teremjen. Ti már tiszták vagytok az ige által, amelyet mondtam nektek. Maradjatok bennem, és én tibennetek. Miként a szőlővessző nem tud gyümölcsöt hozni önmagától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti pedig a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz, mert nálam nélkül semmit sem tehettek. Ha valaki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad; összeszedik, tűzre vetik és elég. Ha bennem maradtok, és az én igéim tibennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy sok gyümölcsöt hoztok, és tanítványaim lesztek.


Brigitta Szent II. János Pál pápa döntése alapján Európa társvédőszentje. Olyan országból való, mely jelenleg a gazdasági teljesítmény, az életszínvonal, a társadalmi jólét szempontjából Európa éllovasa, a magukat vallásosnak mondók aránya alapján ugyanakkor a legutolsók között van. Igaz, a világ egyik legversenyképesebb gazdasága, az irigylésre méltó szociális ellátórendszer és a kontinensen legmagasabb várható élettartam mögött ott tudhatjuk nemcsak a protestáns etikát és munkaerkölcsöt, hanem még mélyebben a Brigitta által már a középkorban képviselt krisztusi értékrendet, többek között a népek közötti békességre törekvést és a szegények iránti érzékenységet. De mindezeken túl felvetődik a kérdés: vajon ennyivel be is fejeződött a kereszténység hozzájárulása Svédország, illetve Európa történelméhez?

Napjaink feszítő társadalmi és politikai kérdései jól mutatják, hogy a humánum, a befogadás, a tolerancia fontos értékek, de önmagukban nem elegendőek ahhoz, hogy Európa meg tudjon újulni, és választ tudjon adni korunk kihívásaira. Szent Brigittának viszont van ma is aktuális, nem kellő mértékben megértett és megszívlelt üzenete Európa keresztényei és „posztkeresztény” társadalmai számára. A zarándok és misztikus Brigitta nem a népegyház iránti nosztalgiára hív, hanem arra, hogy ássunk mélyebbre, egészen a gyökerekig. Mert csak a Brigittáéhoz hasonló baráti, jegyesi, misztikus Krisztus-kapcsolatból fakadó kereszténységnek van igazi jövője, csak ez tud új lendületet adni az evangélium hirdetésének, élettel megtölteni a megkövesedett intézményi struktúrákat, és a társadalmat kovászként átjárva igazi megújulást hozni.

Urunk, Jézus Krisztus, add, kérünk, kegyelmedet, hogy mi, Egyházad tagjai újra meg újra megtaláljuk és egyre jobban elmélyítsük az élő és éltető kapcsolatot Veled mint Szőlőtővel. Szent Brigitta közbenjárására segíts, hogy Benned maradva gyümölcsöt teremjünk, egyre inkább hasonulva Hozzád, aki egyedül tudsz valódi reményt és távlatot adni nemcsak személyes életünknek, hanem Európa népeinek és az egész emberiségnek.

2024. július 22., hétfő

Szent Mária Magdolna

2Kor 5,14-17

Krisztus szeretete sürget minket. Azt gondoljuk ugyanis, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor valamennyien meghaltak; és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, már ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt. Mi tehát mostantól fogva senkit sem ismerünk test szerint. És ha Krisztust test szerint ismertük is, most már nem úgy ismerjük. Ezért aki Krisztusban van, új teremtmény; a régiek elmúltak, s íme, újak keletkeztek.

Jn 20,1-2.11-18

Mária Magdolna a hét első napján kora reggel, amikor még sötét volt, a sírhoz ment, és látta, hogy a kő el van mozdítva a sírbolttól. Elfutott tehát, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és azt mondta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hová tették!” Mária pedig kinn állt a sírnál, és sírt. Amint sírdogált, lehajolt a sírboltba. Két angyalt látott fehér ruhában ülni, az egyiket fejtől, a másikat lábtól, ahol Jézus teste feküdt. Azok megkérdezték tőle: „Asszony, miért sírsz?” Ő azt felelte nekik: „Elvitték az én Uramat, és nem tudom hová tették!” Ahogy ezt kimondta, hátrafordult, és látta Jézust, hogy ott áll, de nem tudta, hogy Jézus az. Jézus megkérdezte tőle: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” Ő pedig, azt gondolva, hogy a kertész az, ezt felelte neki: „Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hová tetted, és én elviszem!” Ekkor Jézus megszólította őt: „Mária!” Erre ő megfordult, és héberül így szólt: „Rabbóní!”, ami azt jelenti: Mester. Jézus azonban így szólt: „Ne tarts fel engem, mert még nem mentem fel az Atyához, hanem menj el a testvéreimhez, és mondd meg nekik: Fölmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.” Mária Magdolna elment, és hírül vitte a tanítványoknak: „Láttam az Urat!”, és hogy ezeket mondta neki.


Az angyal csak azt kérdezte Mária Magdolnától: „Miért sírsz?”, a Feltámadott viszont azt is megkérdezte tőle: „Kit keresel?” Életünk legsötétebb éjszakái után akkor kezd hajnalodni, amikor az Úr felteszi nekünk ezt a kérdést, s mi megpróbálunk rá válaszolni. Amikor szembesülünk azzal, hogy a kép, amelyet Jézusról alkottunk, a tegnapi, a halott Mester képe, s amikor megszületik bennünk a készség, hogy ezt a képet elengedjük az igazi, a valódi Úr Krisztus kedvéért, aki itt áll előttünk. Mert nemcsak a bűn lehet akadálya Krisztus követésének, hanem a már megismerthez való görcsös ragaszkodás is, amely nem engedi, hogy Krisztusban a dicsőség nagyobb fokát lássuk meg, pedig kegyelemről kegyelemre kellene haladnunk.

Ő azonban semmiféle szeretet címén nem engedi magát bezárni a tegnap világába, nem engedi, hogy visszavigyük őt oda, ahol valaha együtt voltunk vele, hanem ő akar magával vinni minket, egyre tovább, egyre magasabbra, az Atya házába, ahol sok lakóhely van, s ahol nekünk is helyet készített. Ezért még valamivel segít, hogy továbblépjünk: tanítványaihoz küld, az Egyház közösségébe, ahol megvallhatjuk, hogy láttuk őt, az Urat, a feltámadott Krisztust. Az Egyház közösség előtti tanúságtételünk hitelesíti vele való találkozásunkat és teljessé teszi belé vetett hitünket.

Urunk Jézus, Te nem a tegnapi nap, hanem a ma, a jelen pillanat Istene vagy, aki bénultságunkból, megkötözöttségünkből azzal szabadítasz ki, hogy nevünkön szólítasz bennünket, mint jó Pásztor az ő juhait. Köszönjük Neked, hogy e néven szólítás által újból és újból megismerteted magad velünk, és képessé teszel minket, hogy ismét élő kapcsolatba lépjünk Veled. Ne engedd, hogy a Tőled kapott tegnapi kegyelmek emlékei megkötözzenek, hanem adj, kérünk, készséges szívet, hogy Szent Mária Magdolna példájára és közbenjárására merjünk továbbhaladni azon az úton, melyre hívsz bennünket, s így betöltsük az evangélium továbbadásában személyre szabott küldetésünket.

2024. július 21., vasárnap

Évközi 16. vasárnap

Jer 23,1-6

„Jaj a pásztoroknak, akik veszni hagyják és szétszélesztik legelőm nyáját! – mondja az Úr. – Ezért így szól az Úr, Izrael Istene a pásztorokról, akik legeltetik népemet: Ti szétszélesztettétek nyájamat, elűztétek, és nem tartottátok számon őket. Íme, én számon kérem rajtatok tetteitek gonoszságát, – mondja az Úr. – Magam gyűjtöm össze nyájam maradékát mindazokból az országokból, ahová elűztem őket; visszahozom őket legelőikre, ahol szaporodni és sokasodni fognak. Támasztok föléjük pásztorokat, akik majd legeltetik őket; nem félnek többé, és nem rettegnek, számba sem kell venni őket – mondja az Úr. – Íme, jönnek napok – mondja az Úr –, amikor igaz sarjat támasztok Dávidnak; királyként uralkodik majd, és okosan cselekszik, jogot és igazságot szolgáltat az országban. Napjaiban megszabadul Júda, és Izrael biztonságban lakik; ez lesz a neve, amelyen szólítják: Az Úr a mi igazságunk.

Ef 2,13-18

Most azonban Jézus Krisztusban ti, akik egykor távol voltatok, közel jutottatok Krisztus vére által. Mert ő a mi békességünk, aki a két népet eggyé tette, és a közöttük lévő válaszfalat, az ellenségeskedést lebontotta saját testében. A tételes parancsokból álló törvényt megszüntette, hogy mint békeszerző, a kettőt egy új emberré teremtse önmagában, és mindkettőt egy testben engesztelje ki Istennel a keresztfa által, megölve az ellenségeskedést saját magában. Eljött, hogy békét hirdessen nektek, akik távollévők voltatok, s békét a közel lévőknek; mert általa van mindkettőnknek szabad utunk egy Lélekben az Atyához.

Mk 6,30-34

Az apostolok ismét összegyűltek Jézus körül, és mindnyájan beszámoltak, hogy mi mindent tettek és mit tanítottak. Ő ekkor azt mondta nekik: „Gyertek félre egy magányos helyre, és pihenjetek meg egy kicsit.” Olyan sokan jöttek-mentek ugyanis, hogy még enni sem volt idejük. Bárkába szálltak tehát, és félrevonultak egy elhagyatott helyre, egyedül. Sokan látták azonban őket, s észrevették, amikor elmentek. Minden városból futottak oda gyalog, és megelőzték őket. Amikor kiszállt, Jézus meglátta a hatalmas tömeget, és megszánta őket, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok, és sok mindenre kezdte őket tanítani.


Bármennyire is ízlésünk ellen való, Isten legnagyobb műveit emberekre bízza, méghozzá intézményesített formában. Mi hajlamosak vagyunk szembeállítani a szív spontán és eleven világát az intézmények élettelenségével és ridegségével, s erre meg is van az alapos okunk, hiszen napról napra tapasztaljuk a hivatalosság fojtogató légkörét, s elveszettnek érezzük magunkat a bürokrácia áttekinthetetlen útvesztőiben. És bizony, igen gyakran az Istentől rendelt, az ő szent Szívének gondolatából született intézményekben is ezt tapasztaljuk, mert éltető forrásuktól elszakítva, lélektelenül „üzemeltetik” őket. Valójában minden bűn alapja és lényege, hogy amit Isten egybekötött, örök rendeléssel egységbe foglalt, azt mi önkényesen és durván szétválasztjuk, szétromboljuk. (Nem véletlen, hogy a sátán neve görögül diabolosz, ami annyit tesz, mint ,széttörő,.)

Isten egyik legnagyobb műve az emberi élet. Ennek továbbadását és táplálását nem közvetlenül ő végzi, hanem intézményesítette a házasságban. A kísértés abban áll, hogy elválasszuk a szerelmet a házasságtól, az ölelést az életadástól, öncéllá téve azt, ami önmagában sehová sem vezet. Az isteni élet megőrzését, továbbadását és ápolását ugyancsak intézményesítette az Úristen, amikor Krisztus által létrehozta az Egyházat és benne a szentségeket. Ezek az intézmények nem életidegen keretek, tartalmatlan külsőségek, hanem az isteni élet hordozói és közvetítői az utolsó napig, hiszen beemeltettek abba az új és örök szövetségbe, amelyet szent testében és vérében kötött meg Jézus Krisztus az Atya és a megváltottak között. Bennük a Szentlélek van jelen, az életadó, elevenítő Lélek, aki szünet nélkül Isten szeretetének légkörét árasztja. A szentségek ereje és hatékonysága ezért nincs alárendelve kiszolgáltatóik személyes szentségének; a pap szolgálata által Isten maga működik, csak egyre nagyobb teret kell engedni neki életünkben.

Urunk, Jézus Krisztus, köszönjük Neked, hogy megesett rajtunk a szíved, amikor láttad, hogy mint a pásztor nélküli juhok, elhagyatottak és gyámoltalanok vagyunk. Köszönjük Neked a pásztorokat, akiket fölénk rendeltél, hogy általuk gondoskodj rólunk. Segíts bennünket kegyelmeddel, hogy ne zúgolódjunk pásztoraink ellen, hiszen közülünk választottad őket, hanem legyünk segítségükre, s tevékeny szeretetünkkel és imádságunkkal járuljunk hozzá, hogy a Szentlélek éltető ereje és üde frissessége mind jobban betölthesse az Egyház intézményeit.

2024. július 20., szombat

Évközi 15. hét

Mik 2,1-5

Jaj azoknak, akik hiábavalóságot terveznek, és gonoszat forralnak fekvőhelyükön; akik hajnalhasadtával végrehajtják gonosz terveiket, mert kezüknek hatalmában van. A szántóföldeket megkívánják és erőszakkal elveszik, a házakat elrabolják; erőszakosan bánnak a férfivel és háznépével, a gazdával és birtokával. Ezért így szól az Úr: ,,Íme, én erre a nemzetségre veszedelmet hozok, melyből nem vonjátok ki majd nyakatokat; és nem jártok majd fennhéjázva, mert felette gonosz idő lesz ez! Azon a napon majd példázatot költenek rólatok, és siratóéneket, amely így szól: ,,Teljesen ki vagyunk fosztva, népem osztályrésze gazdát cserél, senki nem adja vissza, mezőink a fosztogatók zsákmányai lettek.” Ezért nem lesz senkid sem, aki kötéllel osztályrészt mérjen ki neked az Úr gyülekezetében.”

Mt 12,14-21

A farizeusok pedig kimentek és tanácskozni kezdtek ellene, hogy hogyan veszítsék el őt. Jézus tudta ezt, ezért eltávozott onnan. Nagy tömeg követte őt, és ő mindegyiküket meggyógyította, de figyelmeztette őket, hogy ne árulják el őt, hogy beteljesedjék az ige, amit Izajás próféta mondott: „Íme, a szolgám, akit választottam, a kedvencem, akiben lelkem tetszését találta. Rá adom a Lelkemet, és ő ítéletet hirdet a nemzeteknek. Nem vitázik és nem kiált, senki sem hallja a tereken a hangját. A megroppant nádszálat nem töri össze, a pislákoló mécsbelet nem oltja el, míg győzelemre nem viszi az ítéletet. Az ő nevében reménykednek a nemzetek.”


Az ágy a pihenés helye, de a lustaságé és a henyélésé is; a házasok boldog egyesülésének helye, de a paráznaságé is; az éjszakai nyugalom helye, de a betegségé és a halálé is. Az átlagfilmek milliárdos gazembereinek ágya az állatok vackához hasonlít, de még annál is tisztátalanabb. Az Istennek átadott életű ember számára viszont az éjszaka a legmélyebb istenkeresés alkalma, ahogy épp a napokban olvastuk: „Lelkem utánad vágyódik éjszaka, és bensőmben a lelkem téged keres”; és az ágy is az Istennel való találkozás helye, ahogy a zsoltáros mondja: „rád gondolok fekvőhelyemen”. Ezt látjuk beteljesedni a mi Urunk, Jézus Krisztus földi életében: emberi szívéből az éjszaka mélységeiben tör fel az Atya imádásának gyönyörűsége, s ekkor csendben felkel, és felmegy a hegyre imádkozni.

Ágy és oltár szorosan összetartoznak: az Istenember ágya, amelyen halálba szenderült, a kereszt oltára volt. A szentek és boldogok, szent életű férfiak és nők ereklyeként őrzött ágyai mind-mind ragyogó lelki tisztaságot sugároznak. Végső nyughelyük, koporsójuk és sírjuk pedig az őskeresztény kortól kezdve oltárul szolgál Isten népe számára. Az első keresztény századokban általános volt, hogy a fiatal házasok az éjszaka közepén felkeltek, és együtt imádkoztak. Szerelmük kiolthatatlan és beszennyezhetetlen volt, mert Isten imádásának minden szenvedélyt felülmúló tüzében izzott. Beszédes jel, hogy ma már a szerzetesközösségek között is alig találni olyat, melynek tagjai éjszaka is felkelnek imádkozni. Márpedig ha nem vigyázunk, a bukott angyal, a gonosz és elkárhozott szellem veszi uralma alá fekvőhelyünket.

Urunk Jézus, add meg nekünk kegyelmesen, hogy minden áldott nap Veled ébredjünk, első tudatos gondolatunkkal Téged keressünk. Ébredésünk oka ne az ébresztőóra csörgése, és célja ne a napi munka, az éppen esedékes tennivaló legyen, hanem egyedül Te, akiben mindent elfogadunk, ami vár ránk a nap folyamán, s mindenkit, akivel csak találkozni fogunk, előre szeretetünkbe burkolunk. Küldd el, kérünk, segítségünkre szent őrzőangyalunkat, hogy őrködjék ébredésünk és elindulásunk, elalvásunk és éjszakai nyugodalmunk felett.

2024. július 19., péntek

Évközi 15. hét

Iz 38,1-6.21-22.7-8

Azokban a napokban Hiszkija halálosan megbetegedett. Akkor bement hozzá Izajás próféta, Ámosz fia, és azt mondta neki: ,,Így szól az Úr: Rendelkezz házadról, mert meghalsz, nem maradsz életben!” Erre Hiszkija a fal felé fordította arcát, és imádkozott az Úrhoz. Ezt mondta: ,,Ó, Uram, emlékezzél meg, kérlek, arról, hogy hűséggel és egész szívvel jártam színed előtt, és azt tettem, ami jó a te szemedben!” És sírt Hiszkija, hangos sírással. Ekkor szólt az Úr szava Izajáshoz: ,,Menj, és mondd meg Hiszkijának: ,,Így szól az Úr, atyádnak, Dávidnak Istene: Meghallgattam imádságodat, láttam könnyeidet; íme, megtoldom napjaidat tizenöt évvel. Asszíria királyának kezétől megmentelek téged és ezt a várost, és megoltalmazom ezt a várost.” Ez lesz számodra a jel az Úrtól, hogy teljesíti az Úr azt az igét, amelyet mondott: Íme, visszahúzom az árnyékot azokon a fokokon, amelyeken már túlhaladt Ácház napóráján, és visszatérítem a napot tíz fokkal.” Vissza is tért a nap tíz fokkal azokon a fokokon, amelyeken már túlhaladt az árnyék. Akkor meghagyta Izajás, hogy hozzanak egy csomó préselt fügét, és kenjék rá a kelevényre, akkor életben marad. Erre így szólt Hiszkija: ,,Mi lesz a jele, hogy föl fogok menni az Úr házába?”

Mt 12,1-8

Abban az időben Jézus szombaton vetések között ment át. Mivel tanítványai megéheztek, elkezdték a kalászokat tépdesni és enni. A farizeusok meglátták ezt és azt mondták neki: „Íme, tanítványaid azt teszik, amit szombaton nem szabad tenni.” Ő azt felelte nekik: Nem olvastátok, mit cselekedett Dávid, amikor megéhezett ő és akik vele voltak? Hogyan ment be az Isten házába és megette a kitett kenyereket, amelyeket nem volt szabad megennie, sem a vele levőknek, csak egyedül a papoknak? (...) Mert az Emberfia ura a szombatnak.”


Földi létünk végességének tudata különböző intenzitással végigkíséri egész életünket, de a véggel való konkrét szembesülés arra hív, hogy számot vessünk, és az örökkévalóság szemszögéből tekintsünk földi napjainkra. Milyen emberi és milyen mély annak a gesztusnak a jelentése és jelentősége, hogy Hiszkija király a prófétai szót hallva a fal felé fordult, vagyis hátat fordított a palotájának, a hatalmának, még azoknak is, akik szerették, hogy egyedül Istennel legyen, és imádkozzék. Igen, csak ennél a siratófalnál lehet egész valónkkal, emberi egzisztenciánk teljességével kiáltani Istenhez, aki hall a falon túl is, amelybe ütközünk.

A király kapott még tizenöt évet. Ezután tudatosult benne, hogy minden évvel közelebb került földi életének vége. Meg lett jelölve az örökkévalósággal, és kezdett úgy élni, ahogyan mindig is kellett volna élnie, s ahogy nekünk is kellene élnünk minden áldott nap. Erről tanúskodik kérdése is: „Mi lesz a jele, hogy föl fogok menni az Úr házába?” Már nem az érdekli, hogy meddig uralkodhat, meddig ehet-ihat, vagy nemzhet-e még gyermeket, hanem csak arra van gondja, hogy felmehessen az Úr házába. Király létére utolsónak érezte magát, és mégis boldog volt, mert megtapasztalta az igazi tartalmát annak a prófétai szónak, mely a mai Evangéliumban az Úr Jézus ajkáról is felhangzik: „Irgalmat akarok, és nem áldozatot.”

Urunk Jézus, mi, akik megkeresztelkedtünk, részesültünk prófétaságodból, de közben még evilági kiskirályok is vagyunk: terveket szövögetünk, hatalmaskodunk, észre sem véve, milyen gátlástalanul visszaélünk szeretteink ragaszkodásával. Ne engedd, hogy sokáig halogassuk a szembesülést azzal, hogy földi időnk hamarosan lejár, s még oly keveset haladtunk az életszentség útján. Segíts kegyelmeddel, hogy Eléd vigyük és Veled értékeljük át életünket, s ne legyen más vágyunk, mint felmenni az Úr házába, ahol „jobb egyetlen nap, mint ezer máshol".

2024. július 18., csütörtök

Évközi 15. hét

Iz 26,7-9.12.16-19

Az igaznak ösvénye egyenes, Uram, az igaznak útját te egyengeted. Ítéleteid ösvényén is terád vártunk, Uram, nevedre és emlékezetedre vágyódott a lelkünk. Lelkem utánad vágyódik éjszaka, és bensőmben a lelkem téged keres. Mert ha ítéleteid megvalósulnak a földön, igazságot tanulnak a földkerekség lakói. Uram, te adsz nekünk békességet, mert minden tettünket te vitted végbe nekünk. Uram, a szorongatásban téged kerestek, imát suttogtak, mikor fenyítetted őket. Mint a terhes asszony, aki közel van a szüléshez, vajúdik és kiált fájdalmában, olyanok voltunk mi színed előtt, Uram. Fogantunk, vajúdtunk, mintegy szelet szültünk; szabadulást nem szereztünk az országnak, és nem születtek lakói a földnek. Életre kelnek majd halottaid, holttestük feltámad. Ébredjetek és ujjongjatok, akik a porban laktok! Mert világosság harmata a te harmatod, és a föld újjászüli az árnyakat.

Mt 11,28-30

Jöjjetek hozzám mind, akik fáradtak vagytok és terhet hordoztok, és én felüdítelek titeket. Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű – és nyugalmat találtok lelketeknek. Mert az én igám édes és az én terhem könnyű.


Tegnap Izajás prófétával együtt elmélkedtünk Isten titokzatos gondviseléséről, amely akkor is megvalósul, ha ránk támadnak a gonoszok, hiszen ők is csak eszköz Isten kezében. Érezzük azonban, hogy ez a megértés sem óv meg attól a sebzéstől, mely szívünket érte, s azon túl, amit megérthetünk, marad valami fájón megérthetetlen is ebben a titokban, amely miatt Istent távolinak, megközelíthetetlennek érezzük.

Mindaz, amit megérthetünk Isten titkaiból, töredékes marad itt a földön, s csak egy láncszem lehet a nagy megértés bevezetőjeként, amikor már nem tükör által homályosan látunk, hanem színről színre... Ahogy haladunk előre a lelki élet útján, egyre fönségesebb magasságok és egyre szédítőbb mélységek tárulnak fel előttünk, ezért bálványimádás lenne, ha leragadnánk a tegnapi elmélkedésnél, a tegnapi megértésünknél, a tegnapi istenképünknél, s nem folytatnánk tovább az Úr művein való elmélkedést ma és holnap, életünk végéig, hogy halálunk pillanatában az addig tartó elmélkedésláncolat egyszer s mindenkorra a végső és végérvényes valósághoz kapcsolódva igazolást nyerjen, kiegészüljön és eljusson a tökéletes beteljesedésre. De ehhez nem elég szűkös értelmünkkel kutatni az isteni gondviselés kifürkészhetetlen misztériumát, hanem Izajás prófétával együtt szívünk mélyéből kell vágyódnunk utána, s az imádás végtelen magaelhagyásában az ő gondviselő karjába vetni magunkat.

Urunk Jézus, aki arra hívsz a mai Evangéliumban, hogy menjünk Hozzád, és Te felüdítesz bennünket, segíts, kérünk, kegyelmeddel, hogy az elmélkedés idején ne csak gondolatainkkal, hanem egész lényünkkel Nálad legyünk. Átadjuk Neked értelmünket, emlékezetünket, fantáziánkat, gondjainkat és terveinket, érzéseinket és tudattalan világunkat, Rád bízzuk a múltunkat, a jelenünket és a jövőnket, aki a teljes megértésre és a szívbéli békességre vezetsz minket.

2024. július 17., szerda

Évközi 15. hét

Iz 10,5-7.13-16

Jaj Asszíriának, haragom vesszejének! Kezében van bosszúállásom botja. Elküldöm őt az elvetemült nemzet ellen, és parancsot adok neki haragom népe ellen, hogy zsákmányt zsákmányoljon, és prédát prédáljon, s tapossa azt, mint az utca sarát. Ő azonban nem így vélekedik, és szíve nem így gondolkodik, hanem szíve szándéka, hogy pusztítson, és kiirtson nem kevés nemzetet. Azt mondta ugyanis: ,,A saját kezem erejével cselekedtem, az én bölcsességemmel, mert okos vagyok; eltöröltem a népek határait, vagyonukat elraboltam, és letaszítottam hatalmammal a trónon ülőket. Elérte kezem, mint a fészket, a népek gazdagságát; s amint begyűjtik az elhagyott tojásokat, úgy gyűjtöttem be a föld országait, és nem volt, aki szárnyát mozdítani merte volna, vagy száját kinyitotta volna, hogy csipogjon.” – ,,Vajon dicsekedhet-e a fejsze azzal szemben, aki vág vele? Vagy nagyzolhat-e a fűrész azzal szemben, aki húzza? Mintha a vessző lendíthetné azt, aki emeli, és a bot emelhetné azt, aki nem fa! Ezért az Úr, a Seregek Ura sorvadást bocsát kövéreire, és dicsősége alatt láng lobban fel, mint tűznek lángja.

Mt 11,25-27

Abban az időben így szólt Jézus: „Áldalak téged Atyám, menny és föld ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek. Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Mindent nekem adott át az én Atyám, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.


Izajás próféta a világtörténelmet formáló katonai és politikai tényezőket nem önálló, szuverén erőknek tartja, hanem olyan eszközöknek Isten kezében, mellyel ő gondviselő szeretetének művét viszi végbe. Asszíria szándéka az, hogy legázolja Izraelt, Isten viszont meg akarja tisztítani népét, elmélyíteni hitét és továbbvezetni az örökkévaló isteni ígéretek felé, s e tervének megvalósításához felhasználja Asszíriát.

Így olvassuk újra a letűnt 20. század történetét! Új és új borzalmas tények kerülnek napvilágra, s még fognak is egy darabig a fasizmus és a kommunizmus fekete könyveiből. Olyan rettenetek, amelyek mögött nem lehet fel nem ismerni a sátán művét. Megdöbbentő és mélységesen elkeserítő, hogy hány és hány embert sikerült e két beteg, velejéig romlott, isten- és emberellenes ideológiának megfertőznie, hogy szabad akaratukból, erejük és tudásuk legjavát e pokoli rendszerek céljainak szolgálatába állítsák. A gépezet működött, s egykori alkatrészei később azzal védekeztek, hogy ők csak parancsra cselekedtek. De vajon ez elégséges magyarázat százezrek és milliók halálára? Netalán Isten a felelős, aki mindezt elnézte? Vagy ilyen gyenge és tehetetlen az Isten? Igen, ennyire. Nem lép fel csodás módon az agresszió ellen, hanem a mindenkori áldozatokkal együtt elszenvedi az erőszakot. Úgy tűnik, újra és újra alulmarad, vereséget szenved, mégis ő irányítja a történelmet, hogy a vértanúk vére életet teremjen, s a szeretet örökre szóló győzelmet arathasson.

Urunk Jézus, Veled együtt áldjuk mennyei Atyádat, aki elrejtette a bölcsek és okosak elől a mennyek országának titkait, és a kicsinyeknek nyilatkoztatta ki. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy mi is e kicsinyek közé tartozzunk, és a Szentlélekben elnyerve a prófétaság lelkét megtanuljuk Isten oldaláról nézni a történelmet. Segíts, hogy a rettenetek mögött mindig felfedezzük a gondviselő Atya szüntelenül jelen lévő, személyes, minden egyes hajszálunkat számon tartó szeretetét, és meglássuk az ő üdvözítő tervét, melynek teljesülését nem akadályozhatja meg semmilyen földi, sem alvilági hatalom.

2024. július 16., kedd

Évközi 15. hét

Iz 7,1-9

Történt pedig Ácháznak, Júda királyának napjaiban, aki Jótámnak, Uzija fiának volt a fia, hogy felvonult Rászin, Szíria királya, és Pekach, Remalja fia, Izrael királya Jeruzsálem ellen, hogy ostrom alá fogja; de nem tudták bevenni. Amikor eljutott a hír Dávid házához: ,,Szíria Efraimban táborozik”, megremegett a király szíve és népének szíve, mint ahogy megremegnek az erdő fái a széltől. Akkor azt mondta az Úr Izajásnak: ,,Menj ki Ácház elé, te és fiad, Seár-Jasúb, a Felső-tó vízvezetékének végéhez, a Ruhamosók mezejéhez vezető útra, és mondd neki: Vigyázz, maradj nyugton! Ne félj, szíved ne szorongjon ettől a két füstölgő, üszkös fadarabtól, Rászintól és Szíriától, Remalja fiának heves haragja miatt, mert gonosz tervet szőtt ellened Szíria, Efraim és Remalja fia, mondván: ,,Vonuljunk fel Júda ellen, félemlítsük meg, hódítsuk meg magunknak, és tegyük királlyá benne Tábeél fiát!”„ Így szól az Úristen: ,,Ez nem következik be, és nem történik meg! Mert Damaszkusz csak Szíriának a feje, Rászin pedig Damaszkusznak a feje! Még hatvanöt esztendő, és összeomlik Efraim, s nem lesz többé nép! Szamaria csak Efraimnak a feje, Remalja fia pedig Szamariának a feje! Ha nem hisztek, bizony, nem maradtok fenn!”

Mt 11,20-24

Azután a városokat, amelyekben a legtöbb csodája történt, korholni kezdte, mert nem tértek meg: „Jaj neked, Korozain! Jaj neked, Betszaida! Mert ha a csodák, amelyek bennetek történtek, Tíruszban és Szidonban történtek volna, már régen bűnbánatot tartottak volna, zsákruhában és hamuban. De mondom nektek: Tírusznak és Szidonnak tűrhetőbb sorsa lesz az ítélet napján, mint nektek. És te Kafarnaum! Talán az égig emelkedsz? Alászállsz majd az alvilágba! Mert ha a csodák, amelyek benned történtek, Szodomában történtek volna, megmaradtak volna mind a mai napig. De mondom nektek: Szodoma földjének tűrhetőbb sorsa lesz az ítélet napján, mint neked.”


Ha az ószövetségi népre érvényes volt, hogy ha nem hisznek, nem maradhatnak fenn, mennyivel inkább érvényes az Újszövetség népére és minden egyes Krisztusban hívő lélekre, mégpedig nem annyira politikai vagy erkölcsi értelemben, hanem ontológiai mélységben! Isten megteremtette a világot, előhozva a nemlétezésből. Az ember alatti világot, a kőzeteket, növényeket, állatokat olyannak teremtette, hogy létben tartó szeretetéért cserébe nem vár tőlük viszontszeretetet. Ajándéknak teremtette őket, és az embernek szánta. Az ajándékot pedig szeretjük, értékeljük, hiszen szeretetünk kifejezőeszköze, de nem tőle várjuk, hogy szeressen, hanem attól, akit megajándékozunk vele. Ha azonban mi, akiket a Teremtő személyes, nevünkön szólító szeretettel szeret, s akiket a teremtett világ javaival megajándékozott, nem viszonozzuk ezt a szeretetet, vegetálhatunk ugyan, ösztöneinknek engedelmeskedve kielégíthetjük szükségleteinket, de nem válhatunk igazán emberré. Az anyag, amelyből testünk felépül, halálunk után lebomlik, majd visszakerülve a természet nagy körforgásába fennmarad, de énünk, személyünk, ha hiányzik belőle az Isten iránti szeretet, nem maradhat fenn.

A mai Evangéliumban az Úr Jézus megfeddi azokat a városokat, melyekben a legtöbb csodát tette, mégsem hittek szavának, s nem tartottak bűnbánatot. A jajok, melyeket mond rájuk, nem fenyegetőzés, nem is puszta siránkozás, hanem a legnagyobb szeretet jele: annak kifejezése, hogy az emberi létezés, sem egyénileg, sem közösségileg nem állhat fenn az Isten igéjébe vetett hit és megtérés nélkül. Aki azonban hisz Isten szavának, vagyis a testté lett isteni Igének, Jézus Krisztusnak, annak léte – még ha földi sátra összedől is – mindörökre fennmarad.

Urunk Jézus, a Te igéd, ha fedd is, oltalom a látható és láthatatlan ellenség ellen. Add meg nekünk kegyelmesen, hogy mindenkor a Te igéd erejébe kapaszkodjunk, s a szentségek életadó vizéből merítsünk, hiszen bármilyen veszély fenyeget is, azon az Egyházon, amely a Te igédből és szentségeidből él, s mindenestül Beléd veti bizalmát, ígéreted szerint a pokol kapui sem vehetnek erőt.

2024. július 15., hétfő

Évközi 15. hét

Iz 1,11-17

,,Minek nekem véresáldozataitok sokasága? – mondja az Úr. – Elegem van kosáldozatokból és a hízott állatok hájából; bikák, bárányok és bakok vérében nem lelem kedvemet. Mikor eljöttök, hogy megjelenjetek színem előtt, ki kívánta ezt tőletek, hogy így tapossátok udvaraimat? Ne mutassatok be többé hazug ételáldozatot! A tömjénfüst utálat számomra, az újhold, a szombat s az ünnepi összejövetel; nem tűröm a bűnt és az ünnepi gyülekezetet. Újholdjaitokat és ünnepeiteket gyűlölöm, terhemre lettek, belefáradtam, hogy elviseljem. Amikor kinyújtjátok kezeteket, eltakarom szememet előletek; akármennyit is imádkoztok, nem hallgatom meg, mert kezetek csupa vér. Mosakodjatok meg, tisztítsátok meg magatokat, távolítsátok el gonosz tetteiteket szemem elől! Hagyjatok fel azzal, hogy rosszat cselekedtek, tanuljatok jót tenni! Keressétek a jogot, siessetek segítségére az elnyomottnak, szolgáltassatok igazságot az árvának, védelmezzétek az özvegyet!

Mt 10,34 – 11,1

Ne gondoljátok, hogy békét hozni jöttem a földre. Nem azért jöttem hogy békét hozzak, hanem kardot. Azért jöttem, hogy szembeállítsam az embert apjával, a lányt anyjával, és a menyet anyósával: saját házanépe lesz az ember ellensége. Aki jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, nem méltó hozzám. Aki jobban szereti fiát vagy lányát mint engem, nem méltó hozzám. Aki nem veszi föl keresztjét és nem követ engem, nem méltó hozzám. Aki megtalálta életét, elveszíti azt, és aki elvesztette az életét énértem, megtalálja azt. Aki befogad titeket, engem fogad be, és aki engem befogad, azt fogadja be, aki küldött engem. Aki befogad egy prófétát, mert próféta, az a próféta jutalmát kapja. Aki befogad egy igazat, mert igaz, az az igaz jutalmát kapja. És aki inni ad akár csak egy pohár friss vizet is egynek e legkisebbek közül, mert a tanítványom, bizony, mondom nektek: nem veszíti el jutalmát (...)


Izajás könyvének üzenetét csak az értheti meg, aki Isten szentségével találkozva átélt olyasfajta megrendülést, mint a próféta. Enélkül óhatatlanul elmegy a lényeg mellett, mint ahogy enélkül az imádság, az áldozat, az istentisztelet is formális, üres, hiábavaló. Persze jól kell érteni ezt a megrendülést, mely nem érzelmi meghatódás, nem a mélyből feltörő érzések kavargó örvénye, hanem mindezeken túlmutató esemény, egy hatalmas világosság belobbanása az emberi egzisztenciába, mely nyomán kétségbevonhatatlan meggyőződésként érzi, tudja a halandó, hogy Isten a világtól különböző, a világ erőit mindenestül felülmúló, szent és szerethető személy. Ez a megrendülés azután mozgásba hozza az ember minden képességét, ha engedi: egycsapásra megvilágosítja értelmét, magával ragadja akaratát, lángra lobbantja érzelmeit, és testestül-lelkestül kiszakítja addigi tespedtségből.

Aki veszi a fáradságot és a Szentek életét olvasgatja, előbb-utóbb arra a felismerésre jut, hogy ezek az emberek egytől egyig ilyen egzisztenciális istenélménynek köszönhetik, hogy életük gyökeres fordulatot vett, és hogy azóta tartóra helyezett lámpásként világítanak bele mind a mai napig a bűnös világ sötét éjszakájába. Erkölcsüket, világfelfogásukat, az anyagi javakhoz, pénzhez, hatalomhoz, karrierhez való viszonyukat mindenestül átformálta az a találkozás, mely után egyikük sem volt képes úgy folytatni életét, mint annak előtte, s az az újfajta kapcsolat, amely utána elszakíthatatlan kötelékkel Istenhez fűzte őket.

Urunk Jézus, a mai Evangéliumban olyan megrendült követést kívánsz tőlünk, amelyben senki emberfia nem állhat Isten és ember közé. Helyezd, kérünk, kegyelmeddel új alapra, Isten szentségének erőterébe minden kapcsolatunkat, emberi életünk, mindennapjaink valamennyi mozzanatát és vonatkozását, hogy sem vérségi kötelék, sem emberi ragaszkodás ne állhasson a Te műved kibontakozásának útjába életünkben.

2024. július 14., vasárnap

Évközi 15. vasárnap

Ám 7,12-15

Ámoszhoz pedig így szólt Amaszja: „Eredj innen, próféta! Fuss Júda földjére, ott edd kenyeredet, és ott prófétálj! De Bételben ne prófétálj többé, mert ez királyi szentély és a királyság temploma!” Felelt erre Ámosz és mondta Amaszjának: „Nem vagyok én próféta, sem próféta fia; pásztor vagyok én, és vadfügét szedegetek. De az Úr meghívott engem, amikor a nyájat tereltem, és mondta nekem az Úr: „Menj, prófétálj népemnek, Izraelnek!”

Ef 1,3-14

Áldott legyen Urunknak, Jézus Krisztusnak Istene és Atyja, aki Krisztusban minden mennyei, lelki áldással megáldott minket. Mert kiválasztott minket őbenne a világ megteremtése előtt, hogy szentek és szeplőtelenek legyünk előtte a szeretetben. Eleve arra rendelt minket, hogy fiaivá fogadjon Jézus Krisztus által, akaratának jóságos tetszése szerint, és magasztaljuk dicsőséges kegyelmét, amellyel megajándékozott minket szeretett Fiában. Benne van számunkra a megváltás az ő vére által, a bűnök bocsánata, kegyelme gazdagságának megfelelően, amelyet igen bőségesen juttatott nekünk minden bölcsességgel és ismerettel. Megismertette ugyanis velünk akaratának a titkát jóságos tetszése szerint, amelyet elhatározott benne az idők teljességének megvalósításáról: hogy Krisztusban mint Főben újra összefogjon mindent, ami az égben és ami a földön van. Benne részesei is lettünk az örökségnek, mi, akik erre rendeltettünk annak végzése szerint, aki mindent akaratának végzése szerint cselekszik, hogy magasztaljuk az ő dicsőségét, mi, akik már azelőtt is reméltünk Krisztusban. Benne ti is hallottátok az igazság igéjét, hittetek is neki, és megkaptátok a megígért Szentlélek pecsétjét, aki foglalója örökségünknek, amíg Isten teljesen meg nem váltja tulajdonát dicsőségének magasztalására.

Mk 6,7-13

Közben magához hívta a tizenkettőt, és elkezdte őket kettesével elküldeni. Hatalmat adott nekik a tisztátalan lelkek felett. Meghagyta nekik, hogy az útra vándorboton kívül semmit ne vigyenek; se táskát, se kenyeret, se pénzt az övükben. Sarut kössenek, de ne öltözzenek két köntösbe. Azt mondta nekik: „Ha valahol betértek egy házba, maradjatok ott, amíg tovább nem mentek onnan. Ha pedig valahol nem fogadnak be és nem hallgatnak meg titeket, menjetek ki, rázzátok le lábatokról a port is, bizonyságul ellenük.” Azok elmentek, és hirdették, hogy tartsanak bűnbánatot. Sok ördögöt kiűztek, sok beteget megkentek olajjal, és azok meggyógyultak.


Aki valóban elhivatott, s aki küldetést kapott az Úrtól – és ki ne kapna a Krisztus-hívők közül? –, az „nem ér rá” azzal foglalkozni, hogy meghatározza valamely hierarchiában elfoglalt helyét, hogy besorolja magát ilyen-olyan csoportba, kategóriába, a kisebbek vagy nagyobbak közé. Kizárólag azzal van elfoglalva, hogy menjen és cselekedjen, engedelmeskedve egy néha édes, máskor nagyon is keserű, de mindenképpen ellenállhatatlan belső unszolásnak. Minél eredetibb ez a küldetés, annál kevésbé jut eszébe, hogy valami hasonlóságot keressen másokkal, és próbáljon megfelelni egy címkéhez kötődő különféle elvárásoknak. Persze jöhetnek kritikus pillanatok, belefáradás vagy sikertelenség, ami óhatatlanul felveti a kérdést: mit csinálok rosszul, mivel váltam méltatlanná ahhoz a küldetéshez, melyet az Úrtól kaptam? Ilyenkor jó Ámosz próféta példáját követni, és visszaemlékezni elhívásunk eseményére, arra a találkozásra, amelyben maga az Úr szólított meg és küldött el minket.

Ez a találkozás Urunkkal mindegyikünk életében eredeti és páratlan. A felszínen lehet hasonlóság két ember elhívása és küldetése között, a mélyben azonban minden egyes szólítás más és más. Ahol nincs jelen más, csak „én és az én Teremtőm” (J. H. Newman), ott az isteni hívás valami egészen különleges, testre szabott módon jelentkezik. Valahányszor kiforgatják szavainkat, félremagyarázzák legjobb szándékkal véghezvitt cselekedeteinket, elutasítják közeledésünket, sőt akár el is lehetetlenítenek abban, amit teszünk, nincs más megoldás, mint az Úrral való személyes kapcsolat megerősítése és elmélyítése. Nem érdemes védekeznünk, az valószínűleg úgyis hiábavaló volna. Az Úr maga áll ki értünk és mellettünk, ha nincs más ambíciónk, mint vele maradni és még szorosabbra fonni a hozzá fűző köteléket.

Urunk Jézus, segíts, hogy elsősorban ne a Tőled kapott feladatokra, még kevésbé elért eredményeinkre figyeljünk, hanem a Veled való benső, mélységes mély találkozást idézzük újra meg újra emlékezetünkbe, különösen is válság idején. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy mindenkor hűségesek maradjunk ahhoz a hivatáshoz, melyre Atyád a világ teremtése előtt kiválasztott bennünket, hogy szentek és szeplőtelenek legyünk előtte a szeretetben, és mind jobban betöltsük azt a küldetést, melyre a legszemélyesebb módon küld minket Általad, testvéreink testi-lelki gyógyulására és örök üdvösségére.

2024. július 13., szombat

Évközi 14. hét

Iz 6,1-8

Abban az esztendőben, amikor meghalt Uzija király, láttam az Urat, amint magas és kiemelkedő trónuson ült, és ruhájának uszálya betöltötte a templomot. Szeráfok álltak mellette; hat-hat szárnya volt mindegyiknek: kettővel befödték arcukat, kettővel befödték lábukat, és kettővel repültek. Az egyik így kiáltott a másiknak: „Szent, szent, szent a Seregek Ura, betölti az egész földet dicsősége!” Megrendültek a küszöbök alapjai a kiáltó hangjától, és a ház betelt füsttel. Ekkor így szóltam: „Jaj nekem, végem van! Mert tisztátalan ajkú ember vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom, mégis a Királyt, a Seregek Urát látták szemeim!” Erre odarepült hozzám az egyik szeráf; kezében parázs volt, melyet csípővassal vett el az oltárról. Hozzáérintette a számhoz, és így szólt: „Íme, ez megérintette ajkadat, és eltűnt a bűnöd, vétked bocsánatot nyert.” Majd hallottam az Úr hangját, amint mondotta: „Kit küldjek el? Ki megy el nekünk?” Ekkor azt mondtam: „Íme, itt vagyok, engem küldj!”

Mt 10,24-33

Nem nagyobb a tanítvány a mesterénél, sem a szolga uránál. Elég a tanítványnak, ha olyan lesz, mint a mestere, és a szolgának, mint az ura. De ha a ház urát Belzebulnak nevezték, mennyivel inkább a házanépét? Ne féljetek tehát tőlük! Mert semmi sincs elrejtve, ami le ne lepleződne, s nincs rejtett dolog, ami ki ne tudódna. Amit sötétben mondok nektek, mondjátok el világosban, és amit fülbe súgva hallotok, hirdessétek a háztetőkről. Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Féljetek inkább attól, aki a lelket is és a testet is el tudja pusztítani a gyehennában. Két verebet ugye egy fillérért árulnak? És egy sem esik közülük a földre a ti Atyátok tudta nélkül. Nektek azonban még a hajszálaitok is mind meg vannak számlálva a fejeteken. Ne féljetek hát, hisz különbek vagytok ti sok verébnél. Mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom Atyám előtt, aki a mennyekben van. De azt, aki megtagad engem az emberek előtt, én is meg fogom tagadni Atyám előtt, aki a mennyekben van.


A próféta nap mint nap láthatta a templomi istentisztelet fönséges díszleteit és kellékeit: a magas trónt, az uszályt, a függönyt, a tömjénfüstöt. Ami azonban a látomásban történik, nem mindennapi esemény: olyan kegyelmi pillanat, amely megjelöli az egész Ó- és Újszövetséget, a szent nép hitét a világ végezetéig. És ez így van ma is: a liturgia Szentlelke időről időre megsejteti, megérezteti az emberrel az isteni jelenlétet, de nem is annyira az érzés a fontos, hanem az a valóságos jelenlét, amellyel minden szentmisén közénk jön az Isten Fia az átváltoztatás szavainak elhangzásakor. Éppen e pillanatok előtt hangzik fel a mi templomainkban is a háromszor szent ének, amelyben a szeráfokkal s minden angyallal és szenttel együtt megvalljuk Isten fönséges szentségét.

A legmegdöbbentőbb, szinte felfoghatatlan és emberileg soha meg nem érthető csoda, hogy ez a világtól mindenestül különböző egészen más és az egész univerzumot felülmúló Isten az ember felé fordul, szereti őt és törődik vele. Szentségének teljességével hajlik le hozzá, s úgy elkötelezi magát mellettünk, hogy még attól sem riad vissza, hogy vállalja a mi testi létezésünket. Valóban, a fölséges Isten, amikor alá akart szállni a teremtés mélységeibe, sem az ásványok, sem a növények, sem az állatok formáját nem vehette fel, de még az angyali létet sem, hanem csak emberré lehetett, mert egyedül az ember képes szeretetből meghalni másokért.

Áldott légy, Urunk, Jézus Krisztus, akiben a háromszor szent Isten felénk fordult, s teljes és tökéletes módon kinyilatkoztatta magát! Add meg nekünk kegyelmesen, hogy miután megváltó halálod s az oltárról vett parázs, az isteni életed mélységéből származó Szentlélek által megszabadítottál tisztátalanságunktól és elválasztottál a bűntől, a szent áldozat bemutatásakor illő hódolattal fogadjunk, s a liturgia szent cselekményeinek részeseiként mennyei dicsőségedből is részesedhessünk.

2024. július 12., péntek

Évközi 14. hét

Oz 14,2-10

Térj meg, Izrael, az Úrhoz, a te Istenedhez, hisz bűnöd miatt buktál el! Vigyétek magatokkal e szavakat, térjetek az Úrhoz, és mondjátok neki: ,,Végy el minden gonoszságot, fogadd el a jót, és mi majd ajkunk gyümölcsét áldozzuk néked. Asszúr ne segítsen nekünk, lóra sem szállunk többé, és kezünk alkotásait nem nevezzük többé ,,Istenünk''-nek. Mert te megkönyörülsz az árván, aki nálad talál irgalmat.’’ ,,Meggyógyítom hűtlenségüket, és szívemből szeretni fogom őket, mert haragom elfordult tőlük. Izraelhez olyan leszek, mint a harmat; virul majd, mint a liliom, és gyökeret hajt, mint a Libanon. Kiterjednek ágai, és pompája olyan lesz, mint az olajfáé, és illata, mint a Libanoné. Visszatérnek, hogy árnyékomban lakjanak, gabonát termelnek és rügyeznek, mint a szőlő; hírneve olyan lesz, mint a Libanon bora. Efraim, mi köze neki a bálványokhoz? én hallgatom meg és gyámolítom őt; olyan leszek én, mint a zöldellő ciprus, és tőlem való lesz a gyümölcs, melyet rajtad találnak.’’ Aki bölcs, értse meg ezeket, aki értelmes, lássa be ezt mind! Bizony, egyenesek az Úr útjai, s az igazak biztosan járnak azokon, de a gonoszok elesnek rajtuk.

Mt 10,16-23

Íme, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és egyszerűek, mint a galambok. De óvakodjatok az emberektől! Mert átadnak benneteket a törvényszékeknek, és zsinagógáikban megkorbácsolnak majd titeket. Helytartókhoz és királyokhoz hurcolnak benneteket miattam, hogy tanúságot tegyetek előttük és a pogányok előtt. Amikor pedig átadnak titeket, ne aggódjatok előre, hogy hogyan vagy mit beszéljetek. Mert megadatik nektek abban az órában, hogy mit mondjatok. Hiszen nem ti vagytok, akik beszéltek, hanem Atyátok Lelke az, aki beszél általatok. Akkor halálra adja majd a testvér a testvérét és apa a fiát. A gyermekek szüleik ellen támadnak és halálra juttatják őket. Gyűlöletesek lesztek minden nemzet előtt az én nevemért, de aki kitart mindvégig, az megmenekül. Amikor az egyik városban üldöznek titeket, meneküljetek a másikba. Mert bizony, mondom nektek: nem járjátok végig Izrael városait, amíg el nem jön az Emberfia.


Amint a természettudományos ismereteink is a már megismert és rendszerezett törvényekre épülnek, úgy az erkölcsi életben sem szabad azt gondolnunk, hogy nekünk mindent elölről kell kezdenünk, mindent ki kell próbálnunk, mindenről tapasztalatot kell szereznünk. Aki hisz Jézus Krisztusban, az éppen azt az óriási előnyt élvezi, hogy tudja: felesleges ott kísérleteznie, ahol már biztos és egyetemes érvényű tapasztalathoz jutott az Egyház az ő Alapítója és szentjei által, és e tapasztalatot egyszer s mindenkorra szentesítette.

Elég volna tehát a próféta ma olvasott három intelmét szívünkre venni, hogy elindulhassunk a szentség útján. Ozeás három nagy tényt állít elénk élete és szolgálata végén: ne építsünk a földi, emberi hatalomra, mert ingatag, állhatatlan és mulandó; ne imádjuk kezünk alkotását; s végül éljük át, hogy árvák vagyunk itt a földön, és csak a teremtő Istennél találunk örök otthonra. Ez a legutolsó az, amelyből kiindulva a másik kettőt is helyesen tudjuk élni. Hiszen létünk nem magyarázható meg egészen a kozmoszból, melynek anyagából vétettünk, különben nem tudnánk rákérdezni a létezésére; egy család, egy közösség, egy nemzet tagjai vagyunk, kapcsolatokban élünk, de legbensőbb énünket, személyünk legmélyét még a hozzánk legközelebb állókkal sem tudjuk teljesen megosztani. Ez az idegenség, árvaság mégis kincs, mert ez óv meg a hamis bizakodástól és a bálványimádástól. Ahhoz, hogy igazán közösségre léphessünk másokkal, elengedhetetlen, hogy mi is, ők is megvalljuk egzisztenciális magányosságunkat, s azt, hogy nem is akarunk senkié sem lenni ezen a világon, hanem egyedül Istenhez akarunk tartozni. Ez a közös tapasztalat a szentek közösségének alapja.

Urunk Jézus, ismeretlen, idegen és megvigasztalhatatlan árvák vagyunk itt a földön, s azok is akarunk maradni, akárcsak a szentek: a próféták, az apostolok, vértanúk, hitvallók és szüzek, akik mind vándorként és jövevényként éltek ezen a világon. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy kozmikus árvaságunk élményén túl megtapasztaljuk a Hozzád való tartozás hasonlíthatatlan örömét, s Szentlelkedet befogadva új minőségű kapcsolatokra lépjünk testvéreinkkel, megélve a szentek közösségének misztériumát.