1Tessz 2,1-8
Magatok is tudjátok, testvérek, hogy hozzátok való érkezésünk nem volt hiábavaló. Ellenkezőleg, noha előbb, mint tudjátok, szenvedések és bántalmak értek minket Filippiben, mégis, Istenben bízva, a nagy gondok között is hirdettük nektek Isten evangéliumát. Mert a mi igehirdetésünk nem tévedésből fakad, sem tisztátalanságból, és nem történik álnoksággal, hanem úgy beszélünk, mint akiket Isten megpróbált és igazolt, hogy ránk bízza az evangéliumot. Nem mint olyanok, akik az emberek tetszését keresik, hanem Istenét, aki vizsgálja szívünket. Egyáltalán nem szokásunk a hízelgő beszéd, amint tudjátok, sem a kapzsiság alkalmának keresése – Isten a tanúnk erre. Az emberek elismerését sem kerestük, sem a tiéteket, sem másokét. Bár rátok támaszkodhattunk volna, mint Krisztus apostolai, mégis úgy voltunk köztetek, mint kicsinyek, úgy, ahogyan a dajka gondozza a gyermekeit. Ragaszkodtunk hozzátok, és szívesen nektek adtuk volna nemcsak Isten evangéliumát, hanem életünket is, mert nagyon megkedveltünk titeket.
Mt 23,23-26
Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert tizedet adtok mentából, kaporból és köményből, de elvetitek a törvény komolyabb parancsait, a jogot, az irgalmat és a hűséget. Ezeket meg kellene tenni, s azokat sem elhagyni. Vak vezetők, akik kiszűritek a szúnyogot, a tevét pedig lenyelitek. Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert megtisztítjátok a pohár és a tál külsejét, de belül tele vagytok rablással és tisztátalansággal. Te vak farizeus! Tisztítsd meg előbb a pohár belsejét, hogy a külseje is tiszta legyen!
Az evangélium hirdetése Krisztus működésének a folytatása, hiszen az Úr maga mondotta: „Aki titeket hallgat, engem hallgat.” Nem egyszerűen mester és tanítvány kapcsolatáról van szó, hiszen Krisztus nemcsak Mester, hanem maga az élő Isten. Nem akármilyen mű folytatásáról van szó, hanem a megváltás művének szolgálatáról. Ezért Jézus Krisztus Szentlelkét, a harmadik isteni személyt árasztja ki az apostolok szívébe, hogy ők is mintegy Jézussá alakuljanak, erkölcseikben is a lehető legteljesebb hasonulásig, és joggal mondhassák: „Élek én, de már nem én, hanem Krisztus él bennem.”
Ez a Jézus Krisztussal való mind teljesebb azonosulás a papságra való felkészülés lényege, hiszen a pap a szentség erejénél fogva az Isten országát hirdető Krisztus sajátos ikonja, eleven képe a hívek számára. Ez nem azt jelenti, hogy ő eleve szentebb, kiválóbb erkölcsileg, mint a hívek, hanem azt, hogy szolgálatának legfontosabb eleme – megelőzve a szentségkiszolgáltatást, a prédikálást, a rábízott egyházközség életének szervezési feladatait – a Jézusról való tanúságtétel: életformájával, életvitelével, minden cselekedetével. Ez magában foglalja, hogy a papnak osztoznia kell Jézus sorsában is. Nem lehet Jézus Krisztus hirdetője, aki mindenben csak az emberek tetszését keresi, aki mindenáron „meg akarja úszni” a kiközösítést, az elítéltetést, a szenvedést és a kereszthalált. Az igazi igehirdető magán viseli Krisztus sebeit: azokat a sebeket, melyeket éppen azok okoztak, akikért él és fáradozik, s melyeket szeretettel felajánl értük. Így és csakis így emelkedhet az igehirdető pap erkölcsileg is abba a magasságba, ahová felszenteltsége ontológiailag helyezte.
Urunk Jézus, köszönjük Neked papjainkat, akiket arra küldesz, hogy mint Szent Pál, egész életükkel hirdessék az evangéliumot. Add, kérünk, hogy kegyelmed erejéből méltónak bizonyuljanak szent hivatásukhoz, mi pedig imádsággal, figyelmes jelenléttel s az evangéliumra nyitott szívvel segítsük őket küldetésük teljesítésében.