Az Úr sírban nyugvásának napja Isten igéje nélküli nap: ma nincs szentmise, nem hangzik fel az Evangélium sem, helyette Isten Szentlelke a csönd által szól hozzánk. Jézushoz az Atya akkor szólt utoljára a földön, amikor lelke megrendült a szenvedések keserű árnyékától, és majd szól hozzá a most következő éjszakán a 2. zsoltár szavával: „Fiam vagy te, ma szültelek téged” – és erre a szóra a sírban fekvő test megdicsőül: romolhatatlan, örökkévaló, átistenült test lesz. E két szó között azonban ott van a csönd, a bezárult ég félelmetes hallgatása.
Meg kell tanulnunk elviselni ezt az édes-rettenetes némaságot, amely ott feszül két nekünk szóló isteni ige, szívünket megérintő prédikáció, de a kölcsönös szeretet mennyországát feltáró két emberi találkozás között is. Kibírni ezt a megmagyarázhatatlan csöndet, amely újra meg újra belemerít minket Krisztus halálának, sírban nyugvásának és az alvilágba való leszállásának misztériumába: ez a szeretet ára. A szenvedélyesen hűséges bizalom megnyilatkozása, hogy Isten nem azért hallgat, nem azért nem avatkozik közbe, mert elfordult tőlünk vagy megfeledkezett rólunk, hanem mert – ahogy szent Fiával is tette – isteni életébe akar egyre jobban belenöveszteni minket.
Úr Jézus Krisztus, sírban nyugvásod és az alvilágba való leszállásod titkán elmélkedve arra kérünk, hogy a szeretet jeleit a jelenbe hozó emlékezés és az új jelre való bizalomteli várakozás által taníts meg minket kitartani a jelzésnélküliség ijesztő csöndességében. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy Téged követve egyszer s mindenkorra az Atyára bízzuk életünk és halálunk, örök sorsunk, üdvösségünk gondját, s így Veled együtt beléphessünk az örök Sabbat fönséges nyugalmába.