Évközi 21. hét

1Tessz 3,7-13

Ezért vigasztalást találtunk bennetek és a ti hitetekben, testvérek, minden ínségünk és szorongatásunk ellenére is, mivel mi akkor éledünk fel, ha ti állhatatosak vagytok az Úrban. Mivel is róhatnánk le hálánkat értetek Istennél a bőséges örömért, mellyel örvendezünk miattatok a mi Istenünk előtt? Éjjel-nappal igen buzgón esedezünk, hogy meglássuk arcotokat, és pótoljuk azt, ami hiányos még a hitetekben. A mi Istenünk és Atyánk, és Urunk Jézus Krisztus vezesse utunkat hozzátok! Titeket pedig gyarapítson, és tegyen gazdaggá a szeretetben egymás és mindenki iránt, ahogyan mi szeretünk titeket, s így szívetek erős legyen, feddhetetlen és szent Istenünk és Atyánk előtt, amikor Urunk, Jézus eljön minden szentjével. Ámen.

Mt 24,42-51

Legyetek tehát éberek, mert nem tudjátok, mely napon jön el Uratok. Azt pedig értsétek meg, hogy ha tudná a házigazda, melyik őrváltáskor jön a tolvaj, ébren volna és nem engedné betörni a házába. Legyetek tehát készen ti is, mert amelyik órában nem gondoljátok, eljön az Emberfia. Mit gondolsz, ki az a megbízható és értelmes szolga, akit az Úr házanépe fölé állít, hogy adja ki nekik az ételt kellő időben? Boldog az a szolga, akit ura, amikor megérkezik, ebben a munkában talál. Bizony, mondom nektek: minden vagyona fölé rendeli őt. De ha az a gonosz szolga azt mondja szívében: „Késik jönni az én uram”, és elkezdi verni szolgatársait, eszik és iszik a részegekkel: megjön majd az ura annak a szolgának azon a napon, amelyen nem várja, és abban az órában, amelyben nem gondolja. Darabokra szabdalja őt, és a képmutatók sorsára juttatja. Lesz majd ott sírás és fogcsikorgatás!

Az a szolga, aki lelkiismeretesen elvégzi a rábízott feladatot, még csak kötelességtudó beosztott, aki semmi különöset sem tett, mindössze engedelmeskedett Urának. (Urunk, Jézus, figyelmeztet is rá, hogy ne tartsuk magunkat másnak, mint haszontalan szolgának, aki csupán a kötelességét teljesítette.) A hű és okos szolga valami többet is tesz ennél. Nem csupán pontosan teljesíti urának parancsát, de rajta függ lényének egész figyelmével, keresve az ő tetszését. Mindenfajta – Isten és ember, úr és szolga, férfi és nő közötti – hűség alapja a figyelem, amely állandó benső kapcsolatot tart fenn a két fél között. A hűtlenség akkor kezdődik, amikor látszólag még mindent úgy teszünk, mint régen, de szívünk, figyelmünk már másfelé fordult. A tettekben is megnyilvánuló hűtlenség majd csak jóval később jelentkezik, addigra azonban talán már helyrehozhatatlan károkat okozott a másiknak. Ez a figyelem tesz okossá is, mert csak ha figyelünk, akkor fogjuk tudni, mikor van itt a kellő idő, hogy élelmet osszunk.

Aki az Úrra figyel, az tud csak igazán odafigyelni a rábízottakra is. Aki az Úrra figyelés ürügyén elhanyagolja az Úr háza népét, akik fölé rendeltetett, az becsapja magát, mert valójában önmagára figyelve saját lelki tökéletességében tetszeleg. Aki pedig az Úrra nem figyel, mert lefoglalja a testvérek gondja, szintén tévúton jár, mert nem azt a kenyeret adja nekik, amire valójában szükségük van. Még rosszabb, ha valaki üti-veri szolgatársait, azaz uralkodik fölöttük. Saját szerepe helyett az Úr szerepét kezdi játszani, persze rosszul. Ismét csak önmagára figyel, és talán észre sem veszi, hogyan terrorizálja a többieket. Előbb meglazul az Úrral való kapcsolata, majd egészen kívül kerül rajta, ezért is éri teljesen váratlanul az Úr visszatérése.

Urunk Jézus, add nekünk, kérünk, a példabeszédedben elénk állított szolga lelkületét! Segíts, hogy mindenkire, akit ránk bízol, úgy tekintsünk, mint egyedülállóan értékes ajándékra, megismételhetetlen csodára, és úgy szolgáljuk őket, mint Téged magadat, s akkor nem fog váratlanul érni, amikor számadásra érkezel.

Évközi 21. hét

1Tessz 2,9-13

Emlékeztek ugyanis, testvérek, munkánkra és fáradozásunkra. Éjjel-nappal dolgoztunk, és úgy hirdettük nálatok Isten evangéliumát, hogy ne legyünk közületek senkinek sem a terhére. Ti tanúi vagytok ennek, és Isten is, hogy milyen szent, igaz és feddhetetlen módon éltünk értetek, akik hívők lettetek. Hasonlóképpen azt is tudjátok, hogy amint az apa inti a gyermekeit, mindegyikteket úgy intettünk és vigasztaltunk, s kérve-kértünk, hogy viselkedjetek méltóan ahhoz az Istenhez, aki országába és dicsőségére hív titeket. Szüntelenül hálát adunk tehát Istennek, hogy ti, akik Isten igéjének hirdetését tőlünk hallottátok, azt nem úgy fogadtátok, mint emberek szavát, hanem mint ami az valójában: mint Isten igéjét, amely bennetek is munkálkodik, akik hisztek.

Mt 23,27-32

Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert hasonlítotok a meszelt sírokhoz, amelyek kívülről szépnek látszanak, de belül tele vannak a holtak csontjaival és mindenféle tisztátalansággal. Így ti is kívülről ugyan igaznak látszotok az emberek előtt, de belül tele vagytok képmutatással és törvényszegéssel. Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert síremlékeket építetek a prófétáknak, és feldíszítitek az igazak sírjait, s azt mondjátok: ,,Ha atyáink napjaiban éltünk volna, nem lettünk volna bűntársaik a próféták vérében.” De ti magatok tanúsítjátok, hogy fiai vagytok azoknak, akik a prófétákat megölték. Ti is betöltitek atyáitok mértékét!

Ha az igehirdetést a hallgató oldaláról nézzük, azt kell mondanunk, hogy a leggyatrább prédikációban is fel lehet és fel is kell fedeznünk azt, ami kapcsolatba hoz az élő Istennel, s az igét elménkbe és szívünkbe kell fogadnunk. Teljesen mindegy, hogy az igehirdető pap, püspök jó szónok-e vagy sem, sőt még az sem számít, hogy erkölcsileg kifogástalan-e: ha az evangéliumot hirdeti, egyedül rajtunk, az ige hallgatóin áll, hogy az igehirdetése gyümölcsöző lesz-e bennünk. Ha viszont az ige hirdetőjének oldaláról nézzük, éppenséggel fordított a helyzet. Az igehirdetőnek mindent meg kell tennie, hogy beszéde legyen „hétszeresen megtisztított”, s életét akár emberfeletti erőfeszítések árán is a szentség erőterébe helyezve, az Úr iránti odaadással hirdesse az igét. Mellékes, hogy sokan hallgatják vagy kevesen, érdemesek vagy érdemtelenek, az igehirdetőnek minden alkalommal a tőle telhető legjobbat kell nyújtania, s szavait az Úr iránti odaadás kell hogy átforrósítsa.

Ám ne felejtsük el, hogy az igehirdetőnek még azt megelőzően, hogy hirdetni kezdené az evangéliumot, az ige hallgatójának is kell lennie. A papok is rászorulnak, hogy jó prédikációkat halljanak, értékes elmélkedési könyveket olvassanak, méghozzá nem elsősorban „szakmai” fejlődésük szempontjából, hanem mindenekelőtt azért, mert ők is hívők, akiknek ugyanúgy szükségük van lelki táplálékra, mint minden más hívőnek. De nemcsak az igehirdető lehet hallgató, hanem fordítva: az egyszerű hívő is válhat az evangélium hirdetőjévé. Ma, amikor az emberek tömegei nem járnak templomba, s így nem is hallják a püspök, a pap igehirdetését, még inkább az evangélium hirdetőjévé kell válnia minden megkeresztelt embernek, ott, ahol van, abban a környezetben, ahol éppen él.

Urunk Jézus, az élet Igéje, add meg nekünk kegyelmesen, hogy papjaid igehirdetését készséges szívvel hallgassuk, oda pedig, ahová az ő szavuk nem jut el, mi magunk menjünk, s hirdessük, ha lehet, szóval is, de még inkább beszédes életünkkel a Te örömhíredet.

Keresztelő Szent János vértanúsága

Jer 1,17-19 

(...) Íme, én ma megerősített várossá tettelek téged, vasoszloppá és ércfallá az egész országgal szemben, Júda királyai és fejedelmei előtt, papjai és a föld népe előtt. Harcolnak majd ellened, de nem bírnak veled; mert én veled vagyok – mondja az Úr –, hogy megmentselek téged. 

Mk 6,17-29 

Heródes ugyanis parancsot adott és elfogatta Jánost. Megkötöztette őt a börtönben Heródiás miatt, aki a testvérének, Fülöpnek volt a felesége, de ő feleségül vette. János ekkor azt mondta Heródesnek: „Nem szabad a testvéred feleségét elvenned.” Ezért aztán Heródiás ármánykodott ellene, és meg akarta őt ölni, de nem tudta. Heródes ugyanis tartott Jánostól. Tudta róla, hogy igaz és szent férfiú, figyelt szavaira, sok dologban hallgatott rá, és szívesen hallgatta őt. Egyszer azonban, amikor Heródes a születésnapján lakomát rendezett országa nagyjainak, ezredeseinek és Galilea előkelőségeinek, bement Heródiás lánya és táncolt nekik. Ez nagyon tetszett Heródesnek és az asztaltársaságnak. A király erre azt mondta a lánynak: „Kérj tőlem, amit csak akarsz, és megadom neked.” Meg is esküdött neki, hogy: „Bármit kérsz, megadom neked, akár az országom felét is!”. Az kiment és megkérdezte anyjától: „Mit kérjek?” Az így szólt: „Keresztelő János fejét.” Erre nagy sietve bement a királyhoz és előadta kérelmét: „Azt akarom, hogy rögtön add nekem egy tálon Keresztelő János fejét.” A király elszomorodott, de az esküje és az asztaltársak miatt nem akarta kedvét szegni. Rögtön elküldte a hóhért, megparancsolta, hogy hozzák el a fejét egy tálon. Az lefejezte a tömlöcben, elhozta a fejét egy tálon, és átadta a lánynak, a lány pedig odaadta anyjának. Amikor a tanítványai megtudták ezt, eljöttek, elvitték a testét és sírba helyezték.

Heródes börtönbe vetette Keresztelő Szent Jánost, mert nem bírta elviselni tőle a rá vonatkozó terhelő igazságot, ugyanakkor tisztelte, „sok dologban hallgatott rá, és szívesen hallgatta őt”. Heródiás azonban nem elégedett meg azzal, hogy János börtönbe került, hanem el akarta őt pusztítani, s csak a kedvező alkalmat kereste, amikor ezt a megroppant gerincű királynál elérheti. 

Legtöbbünknek ugyancsak megvan a magunk Keresztelő Jánosa és Heródiása: a jobbik énünk és a rossz szellemünk. Rossz szellemünk – énünknek az a része, melyen keresztül a Kísértő igyekszik eltávolítani Istentől – állandóan azt hajtogatja, hogy jogunk van jól érezni magunkat. Ne törődjünk az Egyházzal, amely folyton a bűnről papol és bűntudatra nevel, hisz ezzel csak örökös kiskorúságban akar tartani. Jobbik énünk viszont – vagyis lelkiismeretünk, mely Istennel magával van kapcsolatban – azt mondja, hogy nem a bűntudatot kell leküzdeni, hanem a bűnt orvosolni, bűnbánatot tartva és Isten irgalmát kérve. Vajon kire hallgatunk? Mert hiába igyekszünk egyensúlyozni jobbik énünk és rossz szellemünk között, ebben a kettősségben nem lehet sokáig élni. Ha mégis megpróbáljuk, előbb-utóbb úgy járunk, mint Heródes, aki nemhogy szabadon engedte volna Jánost, de Heródiásnak engedelmeskedve megölette őt.

Urunk Jézus, kérünk, segíts kegyelmeddel, hogy megnyíljunk Szentlelked csodálatos működésére, és hallgassunk el nem állítódott lelkiismeretünk szavára akkor is, ha az rövid távon hátránnyal jár számunkra. Add, hogy ellene mondjunk a gonosznak és minden csábításának, elutasítsuk mindazt, ami üdvösségünket veszélyeztetné, s félelem nélkül vállaljuk, amire Te hívsz bennünket.

Évközi 21.hét

1Tessz 1,2b-5.8b-10

Hálát adunk Istennek mindnyájatokért mindenkor, amikor megemlékezünk rólatok imádságainkban. Szüntelenül gondolunk Istenünk és Atyánk előtt a mi Urunkban, Jézus Krisztusban való hitetek gyümölcseire, fáradozó szeretetetekre és türelmes reménységetekre. Tudjuk, Istentől szeretett testvéreim, hogy választottak vagytok. Mi ugyanis az evangéliumot nem csak szóval hirdettük nálatok, hanem erővel és Szentlélekkel is, és egész teljességgel. Hiszen tudjátok, milyenek voltunk köztetek, a ti érdeketekben. Az Úr igéjének hirdetése ugyanis tőletek haladt tovább, nem csak Makedóniában és Akhájában. Istenbe vetett hitetek eljutott mindenhová, úgyhogy szükségtelen is arról beszélnünk. Hiszen mindenki beszéli rólunk, hogy hogyan érkeztünk hozzátok, és hogyan tértetek meg a bálványoktól Istenhez, hogy az élő, igaz Istennek szolgáljatok, és várjátok a mennyből Fiát, akit feltámasztott halottaiból, Jézust, aki megment minket a jövendő haragtól.

Mt 23,13-22

Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert bezárjátok a mennyek országát az emberek előtt. Ti magatok nem mentek be, és akik be szeretnének menni, azokat sem hagyjátok bemenni. Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert bejártok tengert és szárazföldet, hogy egy megtérőt szerezzetek, s amikor megszereztétek, magatoknál kétszer inkább a gyehenna fiává teszitek. Jaj nektek, vak vezetők, akik azt mondjátok: ,,Ha valaki megesküszik a templomra, az semmi, de aki megesküszik a templom aranyára, az kötelez.” Ti ostobák és vakok! Mi a nagyobb, az arany, vagy a templom, amely megszenteli az aranyat? És azt mondjátok: ,,Ha valaki az oltárra esküszik, az semmi, de aki a rajta levő ajándékra esküszik, az kötelez.” Ti vakok! Mi a nagyobb, az ajándék, vagy az oltár, amely megszenteli az ajándékot? Hiszen aki az oltárra esküszik, megesküszik az oltárra és mindenre, ami rajta van. S aki a templomra esküszik, megesküszik a templomra, és arra, aki benne lakik. Aki pedig az égre esküszik, Isten trónjára esküszik, és arra, aki azon ül.

Szent Pál is bejárt tengert és szárazföldet, hogy Krisztus evangéliumát elvigye a pogányokhoz, de ő nem önmagának vagy egy vallási csoportnak, hanem Jézus Krisztusnak akarta „megszerezni” az embereket, minthogy őt is Krisztus szerezte meg és foglalta le magának. Ő nem bezárta a mennyek országát, hanem szélesre tárta kapuját, hogy a pogányok is beléphessenek oda. Éppen azért volt működése sikeres és hatékony, mert nem saját elképzelései, kitűzött céljai mozgatták, hanem Isten ereje, vagyis a Szentlélek, akiben teljesen azonosult az Úr szándékaival. Érte nem sajnált semmiféle fáradságot és áldozatot, s testét-lelkét, szellemi erőit mind Krisztusért vetette be.

Az új evangelizációnak is ilyennek kell lennie. Hiába hirdeti az Egyház Krisztus igazságát, e nélkül a nagylelkű önátadás nélkül igehirdetése erőtlen és hiteltelen marad. A harmadik évezred természetfelettire szomjazó és közösségre vágyó emberére pedig lecsapnak azok a vallási csoportok, melyek igehirdetése külsőleg jobban hasonlít az ősegyház igehirdetésére. A jó szándékú és naiv kereső nem tudja megkülönböztetni az igazi evangelizációt a hatásos utánzattól. Könnyen megtéveszti a jól kitalált és ügyesen tálalt körítés: a Bibliából vett szavak, a különböző pszichológiai manipulációkkal gerjesztett jó hangulat és a saját szemével látott csodák (egyik-másik talán még igazi is lehet). Van azonban egy objektív jel, amely segíthet a szellemek megkülönböztetésében, az utánzatok leleplezésében, az, amit Jézus a szemére is vet a farizeusoknak és írástudóknak: az anyagiasság. A templom aranyának és az áldozati ajándéknak megkülönböztetett tisztelete mögött nem más van, mint nyers materializmus.

Urunk Jézus, Te mondottad: „Ahol a kincsed, ott a szíved is.” Segíts, kérünk, kegyelmesen, hogy ne sajnáljunk semmi fáradságot evangéliumod hirdetésére, jutalmul pedig ne várjunk mást, mint a boldog, örök életet Veled, az Atya jobbján.

Évközi 21. vasárnap

Iz 22,19-23 

Kivetlek téged tisztségedből, és hivatalodból letaszítalak. Ez történik majd azon a napon: elhívom szolgámat, Eljakimot, Helkija fiát, ráadom köntösödet, és övedet ráerősítem; hatalmadat az ő kezébe adom, és atyja lesz Jeruzsálem lakóinak és Júda házának. Az ő vállára adom Dávid házának kulcsát; amit kinyit, nincs, aki bezárja, és amit bezár, nincs, aki kinyissa. Beverem őt, mint szeget, szilárd helyre, és dicsőséges trónusává lesz atyja házának. 

Róm 11,33-36 

Milyen nagy Isten gazdagságának, bölcsességének és tudásának mélysége! Mennyire megfoghatatlanok az ő ítéletei, és kifürkészhetetlenek az ő útjai! Mert ki ismerte az Úr gondolatát? Vagy ki volt az ő tanácsadója? Vagy ki adott előbb neki, hogy vissza kellene fizetnie? Mert minden belőle, általa és érte van. Dicsőség neki mindörökké. Ámen. 

Mt 16,13-20 

Amikor Jézus Fülöp Cézáreájának vidékére ment, megkérdezte tanítványait: ,,Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” Ők ezt felelték: ,,Egyesek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, mások meg Jeremiásnak, vagy egynek a próféták közül.” Erre megkérdezte őket: ,,És ti kinek tartotok engem?” Simon Péter válaszolt: ,,Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” Jézus azt felelte neki: ,,Boldog vagy, Simon, Jónás fia! Mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én Atyám, aki a mennyekben van. És mondom neked: Te Péter vagy, és én erre a kősziklára fogom építeni egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait. Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyekben is, és amit feloldasz a földön, föl lesz oldva a mennyekben is.” Ezután meghagyta a tanítványoknak, hogy senkinek se mondják el, hogy ő a Messiás. 

Annak megvallása, hogy a Názáreti Jézus az élő Isten Fia, egy újfajta tudás, világnézet, értékrend alapja, amely nem a testtől és a vértől, emberi okoskodásból származik, hanem a mennyei Atya Szentlélek általi kinyilatkoztatása. Erre a sziklalapra épül az Egyház közössége, ugyanakkor személyes életünkben is mindaz, ami megmarad az örök életre. Péter hitvallásán belül nekünk is meg kell fogalmaznunk a magunk személyes, egész lényünket elkötelező hitvallását Jézus Krisztus mellett. Mindent, ami számunkra kedves és fontos, ehhez a hitvalláshoz kell mérni. Ha lehet, be kell emelni e hitvallás erőterébe, ha nem, el kell dobni. Legyen az önmagában bármily szépnek és értékesnek látszó mű, kezdeményezés, emberi kapcsolat, ha nem a felé a valóság felé mutat, hogy Jézus a Krisztus és az élő Isten Fia, akkor menthetetlenül magában hordja az örök halált. Amit nem itat át a Jézus Krisztus istenségébe vetett személyes hit, azon bizony erőt vesznek a pokol kapui. 

Az igazi Krisztusba vetett hit pontosan megfogalmazott igazságok pillérein épült híd, amely azonban Isten titkainak örvénylő mélységei felett ível. Szavaink, hitvallásunk nem meríti ki Isten misztériumát, csak éppen kapcsolatba hoz vele, s lehetővé teszi, hogy belepillantsunk végtelen gazdagságába, s Szent Pálhoz hasonlóan csodálkozó ujjongás törjön fel a szívünkből. Kell, hogy ez a csodálkozás, Isten dicsőségének elragadtatott szemlélete ott legyen az életünkben. Enélkül kereszténységünk filozofálgatás és moralizálás lenne csupán. A csodálkozás viszont ugyanannak a Léleknek a műve bennünk, aki képes minden szavunkat, cselekedetünket egyetlen hatalmas Krisztusról szóló hitvallássá formálni. 

Urunk Jézus, engedd, kérünk, kegyelmesen, hogy összeomoljon bennünk és körülöttünk minden, ami nem Rád és a Neked való odaadásra épült. Add nekünk Szentlelkedet, hogy feltárja előttünk Isten bölcsességének mélységes gazdagságát, s ebből a gazdagságból merítve építse újra bennünk a krisztusi életet.

Évközi 20. hét

Rut 2,1-3.8-11; 4,13-17

Volt pedig Noémi férjének, Elimeleknek egy rokona, aki hatalmas és igen gazdag ember volt; Boóznak hívták. A moábi Rut így szólt anyósához: „Ha parancsolod, elmegyek a mezőre, és összeszedem azokat a kalászokat, amelyek az aratók kezét elkerülik, ott, ahol hozzám irgalmas gazdának kegyére találok.” Noémi ezt válaszolta neki: „Menj csak, lányom!” Elment tehát, és összeszedegette a kalászokat az aratók után. Úgy esett azonban, hogy annak a mezőnek a Boóz nevű, Elimelek nemzetségéből való ember volt a gazdája. Azt mondta erre Boóz Rutnak: „Halld, lányom, ne is menj más mezőre böngészni, el ne távozz erről a helyről! Csatlakozz szolgáimhoz, és menj utánuk, amerre aratnak. Meghagytam ugyanis legényeimnek, hogy senki se bántson. Sőt, ha megszomjazol, csak menj oda az edényekhez, s igyál a vízből, amelyből legényeim is isznak!” Erre ő arcra borult, a földig hajtotta magát, és azt mondta neki: „Hogyan lehet az, hogy kegyelmet találtam színed előtt, és ismerni méltóztatsz engem, az idegen asszonyt?” Boóz azt felelte neki: „Hírül adtak nekem mindent, hogy mit cselekedtél anyósoddal férjed halála után, hogy elhagytad szüleidet és a földet, amelyen születtél, és eljöttél ahhoz a néphez, amelyet azelőtt nem ismertél. Erre Boóz magához vette Rutot. Feleségül vette, bement hozzá, az Úr pedig megadta az asszonynak, hogy foganjon és fiút szüljön. Azt mondták ekkor az asszonyok Noéminak: „Áldott az Úr, aki nem engedte, hogy ne legyen utódja családodnak! Emlékezzenek meg nevéről Izraelben! Így most már lesz, aki megvigasztalja lelkedet, gyámolítja öregségedet, hiszen a menyed szülte, aki szeret téged, és sokkal többet ér néked, mintha hét fiad lenne.” Erre Noémi felvette a gyermeket, az ölébe helyezte, és dajkája és hordozója lett. Ekkor a szomszédasszonyok szerencsét kívántak neki, és azt mondták: „Fia született Noéminek!” És elnevezték Obednek. Ő Izájnak, Dávid apjának apja.

Mt 23,1-12

Jézus ezután így beszélt a tömeghez és tanítványaihoz: „Az írástudók és farizeusok Mózes székében ülnek. Ezért mindazt, amit mondanak nektek, tegyétek meg és tartsátok meg -- de a tetteiket ne kövessétek, mert mondják ők, de nem teszik. Súlyos és elviselhetetlen terheket kötöznek össze és raknak az emberek vállára, de ők maguk egy ujjukkal sem mozdítják meg azokat. Minden tettüket azért teszik, hogy lássák őket az emberek. Imaszíjaikat szélesre szabják, bojtjaikat megnagyobbítják. Szeretik a főhelyeket a lakomákon, az első helyeket a zsinagógákban, a köszöntéseket a főtéren, s azt, ha az emberek rabbinak hívják őket. Ti ne hívassátok magatokat rabbinak, mert egy a ti Tanítótok, ti pedig mind testvérek vagytok. Atyátoknak se hívjatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. Ne hívassátok magatokat mesternek se, mert egy a ti Mesteretek, a Krisztus. Aki közületek a legnagyobb, legyen a ti szolgátok. Mert aki önmagát felmagasztalja, azt megalázzák, s aki megalázza önmagát, azt felmagasztalják.

Rut mindenben ellentéte azoknak a farizeusoknak, akikről Jézus a mai Evangéliumban beszél. Nem rak súlyos, sőt elviselhetetlen terheket az emberek vállára, hanem segít Noéminek terhei hordozásában. Nem akar vallásos cselekedeteivel feltűnést kelteni, hanem csendben és egyszerűen megvalósítja az isten- és emberszeretet parancsát. Nem az első helyeket keresi, hanem az utolsót, s megelégszik azzal, hogy az aratók után elmaradó kalászokat összeszedegesse. Nem várja el, hogy köszöntsék és megtisztelő címmel illessék, hanem földig hajol az őt megszólító Boóz előtt, érdemtelennek tartva magát arra, hogy észrevegyék. Rut nagyon jól tudja, hol a helye, s tökéletesen betölti hivatását. Ezért tud gyöngesége ellenére erős támasz lenni, özvegyi gyásza ellenére vigasztaló, idegensége ellenére oltóág az Üdvözítő családfáján.

Akik között jelen van a Rut-féle, szolgáló szeretet, azok megtapasztalják, hogy megtörik a bűn átka, a halál, s a szenvedés áldássá válik. Akik minden gondjukkal az egyetlen Atyára hagyatkoznak, azok élete kivirágzik és gyümölcsöt terem Krisztusban. Akik minden sebzettségükkel együtt felkarolják és hordozzák egymást, megízlelik a békességet, amely „sebből csordul alá” (Vasadi Péter). Legyen bármilyen emberi sebzettség, sorcsapás, gyász az osztályrészünk, gyógyírt hoz rá az az Istennel kötött szövetségből áradó ingyenes szeretet, s emberi kapcsolataink visszanyerik azt a mélységüket, melyet Isten ültetett beléjük öröktől fogva.

Urunk Jézus, ki Istennek Izraellel kötött szövetségét szent véred által az egész emberiségre kiterjesztetted, add, kérünk, kegyelmedet, hogy megnyíljunk Szentlelked működésére, s így az egyetlen Atya gyermekeiként és az egyetlen Mester tanítványaiként az uralkodás helyett a szolgálatot, az önmegvalósítás, önérvényesítés helyett mások életének kibontakoztatását válasszuk, és abban örömmel ki is tartsunk.

Évközi 20. hét

Rut 1,1.3-6.14b-16.22

Az egyik bíró napjaiban, amikor a bírák kormányoztak, éhínség támadt az országban. Ekkor egy ember, aki Júda Betleheméből származott, elindult, hogy egy időre Moáb földjén telepedjen le feleségével és két fiával együtt. Közben meghalt Elimelek, Noémi férje, és az asszony magára maradt fiaival. A fiúk moábi feleséget vettek: az egyiket Orfának hívták, a másikat pedig Rútnak. Miután tíz esztendeig ott laktak, meghalt mindkettő, vagyis Mahálon és Kelion, így az asszony, megfosztva két fiától és férjétől, magára maradt. Ekkor felkelt két menyével együtt, hogy visszatérjen Moáb földjéről hazájába; hallotta ugyanis, hogy az Úr rátekintett népére, és eleséget adott nekik. Erre azok ismét hangos sírásra fakadtak. Orfa ezután megcsókolta anyósát és visszatért, Rút azonban ragaszkodott anyósához. Noémi ekkor így szólt hozzá: ,,Íme, sógornőd visszatért népéhez és isteneihez, menj vele!” Ő azonban ezt felelte: ,,Ne légy ellenemre azzal, hogy hagyjalak el és távozzam, mert ahova te mégy, oda megyek én is, s ahol te laksz, ott lakom én is. Néped az én népem, Istened az én Istenem. Eljött tehát Noémi, a moábi Rúttal, a menyével együtt, arról a földről, ahol jövevényként tartózkodott, és visszatért Betlehembe, éppen akkor, amikor aratni kezdték az árpát.

Mt 22,34-40

Mikor a farizeusok meghallották, hogy a szadduceusokat elnémította, összegyűltek egy csoportba, és az egyikük, egy törvénytudó, hogy próbára tegye, megkérdezte tőle: ,,Mester, melyik a legnagyobb parancs a törvényben?” Ő azt felelte neki: ,,Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből”. Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló ehhez: ,,Szeresd felebarátodat, mint önmagadat”. Ezen a két parancson alapul az egész törvény és a próféták.”

Rut könyvén keresztül Isten arra tanítja Izraelt, hogy ő teremtő Isten, tehát minden ember gondviselője, nemcsak a zsidóké. Amikor kiválasztja Ábrahámot, és kétezer éven át – az Egyház előképeként – tanítja, neveli utódait, akkor ezt az egész emberiség üdvösségéért teszi, Jézus Krisztusban, az ő áldott szent Fiában. Amikor Rut kitartott anyósa, Noémi mellett, az emberi, rokoni kötelezettségen túli ragaszkodása, szeretetből fakadó áldozatvállalása miatt méltóvá vált arra, hogy pogány létére beemeltessék az üdvösségtörténet láncolatába, hiszen tiszta, szép emberi ragaszkodásában megnyílt Noémi legvégső reménységére is, vagyis nemcsak vele maradt, hanem Istenével is. Így lehetett a pogány Rut Dávid dédanyja, akinek nevét Szent Máté evangélista említi Jézus családfájának leírásakor.

Nagy lecke ez az Egyháznak, a végidők Izraelének is, mely az üdvösség szentsége minden ember számára. Noémi oldaláról nézve ez azt jelenti, hogy mi, akik megismertük az igaz Istent és az ő országát, igaz szeretetünkkel nyerjük meg a pogányokat Isten országa számára. A test és a vér nem örökli Isten országát, az másra való. A házasságnak nem célja, hogy a hívő fél szerelmén keresztül megtérítse hitetlen társát, és az Egyház tagjává tegye – ha ez mégis megtörténik, akkor ez nem a szerelem műve, hanem a benne működő, de azt felül is múló kegyelemé. A szeretet nem lehet még az Isten országának sem eszköze, mert ő maga az Isten országa. Ez Rut oldaláról is nézve is igazolódik. Pogány létére képes olyan tisztán, olyan erősen szeretni, hogy rátalál az igaz Istenre, mert Isten maga a szeretet.

Urunk Jézus, a szeretet kettős parancsának beteljesítője, add, kérünk, kegyelmedet, hogy egész életünkön át minden földi ragaszkodásnál erősebb ragaszkodással ragaszkodjunk Hozzád és mennyei Atyádhoz, s a Te szereteteddel, a Szentlélekkel szeressük minden felebarátunkat: azokat a testvéreinket, akik velünk együtt a Te népeddé és az isteni természet részeseivé lettek Általad, illetve azokat, akiket éppen a mi szeretetünk által akarsz meghívni a Te országodba.

Szent Bertalan apostol

Jel 21,9b-14

Akkor odajött hozzám a hét angyal közül az egyik, akiknél az utolsó hét csapással teli csésze volt, és így szólt hozzám: ,,Gyere, megmutatom neked a menyasszonyt, a Bárány jegyesét!” Lélekben elvitt egy nagy és magas hegyre, és megmutatta nekem a szent várost, Jeruzsálemet, amely a mennyből szállt alá Istentől, ahol Isten fényessége volt, és amelynek világossága hasonló volt a drágakőhöz, a kristálytiszta jáspishoz. Nagy és magas fala volt, tizenkét kapuval, és a kapuk fölött tizenkét angyal. A kapukra nevek voltak írva, amelyek Izrael fiainak tizenkét törzsének nevei. Keletről három kapu, és északról három kapu, és délről három kapu, és nyugatról három kapu. A város falának tizenkét alapköve volt, és azokon a Bárány tizenkét apostolának tizenkét neve.

Jn 1,45-51

Fülöp találkozott Natanaellel, és elmondta neki: ,,Megtaláltuk azt, akiről Mózes írt a törvényben és a próféták: Jézust, József fiát Názáretből.” Natanael erre megjegyezte: ,,Jöhet valami jó Názáretből?” Fülöp azt felelte neki: ,,Gyere és lásd!” Amikor Jézus meglátta a közeledő Natanaelt, azt mondta róla: ,,Íme, egy igaz izraelita, akiben nincs álnokság.” Natanael megkérdezte: ,,Honnan ismersz engem?” Jézus azt felelte: ,,Mielőtt Fülöp hívott volna téged, láttalak, amikor a fügefa alatt voltál.” Natanael azt válaszolta: ,,Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael királya!” Jézus erre így szólt: ,,Mivel azt mondtam neked: láttalak a fügefa alatt, hiszel. De nagyobb dolgokat fogsz majd látni ezeknél.” Aztán hozzátette: ,,Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok a megnyílt eget, s hogy az Isten angyalai föl- és leszállnak az Emberfia fölött.”

Natanael, azaz Bertalan apostol meghívásának eseménye fényt vet arra a csodálatos kegyelmi előtörténetre, mely felkészíti Isten választottait, hogy Jézus nyomába szegődjenek. Natanael sok zsidó honfitársához hasonlóan várta a Messiást. Azért is kérdezi kétkedve: „Jöhet valami jó Názáretből?”, mert az Írásokat alaposan ismerve tudta, hogy a jövendölések szerint Názáretből nem származik próféta. Fülöp szavára mégis felkeresi Jézust. Elmélkedéseivel, imádságaival és jócselekedeteivel mint nagyítóüveggel minden sugarat összegyűjt, amely a Messiás világító napjától érkezik. Ezért is részesül dicséretben Jézustól, még mielőtt egy szót is szólt volna: „Íme egy igazi izraelita, akiben nincs álnokság.”

Jézus szava őszinte elismerés, s egyben felhívás egy még nagyobb, szentebb hivatásra. A Jézussal való találkozás egy pillanat alatt izzásba hozza és lángra lobbantja Natanael szívét. Igen, mert Jézus éppen a gyújtópontba irányozza kijelentését: „Láttalak, amikor a fügefa (a végidőket jelképező fa) alatt voltál.” Tudok buzgóságodról, amellyel szüntelen kutattad az Írásokat, melyek rólam szólnak. Még mielőtt eljöttél volna hozzám, már engem kerestél, de én még előbb, azelőtt, hogy tudtál volna róla, már kerestelek és hívtalak téged. Még mielőtt megszülettél volna, ismertelek, s még mielőtt a világ lett, kiválasztottalak, hogy meglásd a végső időket, melyekről elmélkedtél, s a végidők Izraelének, az Egyháznak szilárd alapköve legyél.

Minket a nevünkön szólító Urunk, Jézus Krisztus, aki után a szívünk anyánk méhétől fogva vágyódott, hálát adunk Neked, hogy szemmel tartod érlelődésünket, értékeled erőfeszítéseinket, s hogy igyekezetünk egy, a világ kezdete óta tartó isteni előkészületbe ágyazódik bele! Add, kérünk, kegyelmedet, hogy Szent Bertalan apostol példájára és közbenjárására előítéleinket levetve, tétovázás nélkül engedelmeskedjünk édes vonzásodnak, s Téged követve betöltsük azt a hivatást, amelyre öröktől fogva kiválasztottál bennünket.

Évközi 20. hét

Bír 9,6-15

(...) Elmentek a fák, hogy királyt kenjenek föl maguknak. Azt mondták azért az olajfának: ,,Uralkodj rajtunk.” Az így felelt: ,,Elhagyhatnám-e zsiradékomat, amelyet istenek, emberek élveznek, s elmehetnék-e, hogy a fák között ide-oda mozogjak?” Azt mondták erre a fák a fügefának: ,,Gyere, s vedd át közöttünk az uralkodást.” Az ezt felelte nekik: ,,Elhagyhatnám-e édességemet és pompás gyümölcseimet, s elmehetnék-e, hogy a többi fa között ide-oda mozogjak?” Azt mondták erre a fák a szőlőtőnek: ,,Gyere, s uralkodj rajtunk.” Az ezt felelte nekik: ,,Elhagyhatnám-e boromat, amely Istent és embert felvidít, hogy a többi fa között ide-oda mozogjak?” Azt mondták erre a fák mindnyájan a galagonyának: ,,Gyere és uralkodj rajtunk.” Az ezt felelte nekik: ,,Ha csakugyan királyotokká tesztek, gyertek, s pihenjetek meg árnyékomban; de ha ezt nem akarjátok, jöjjön ki tűz a galagonyából, s eméssze meg a Libanon cédrusait.”

Mt 20,1-16a

Mert hasonló a mennyek országa a házigazdához, aki korán reggel kiment munkásokat fogadni a szőlőjébe. Miután napi egy dénárban megegyezett a munkásokkal, elküldte őket a szőlőjébe. (...) Amikor beesteledett, a szőlő ura így szólt intézőjéhez: ,,Hívd a munkásokat, és add ki nekik a bérüket, kezdve az utolsóktól az elsőkig.” (...)Mikor az elsők sorra kerültek, azt gondolták, hogy többet fognak kapni, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak. Amikor megkapták, zúgolódni kezdtek a gazda ellen: ,,Ezek az utolsók csak egy órát dolgoztak, és egyformán kezelted őket velünk, akik viseltük a nap terhét és hevét.” Ő azonban így válaszolt az egyiküknek: ,,Barátom! Nem vagyok veled igazságtalan. Nem egy dénárban egyeztél meg velem? Fogd, ami a tiéd, és menj! Én ennek az utolsónak is annyit akarok adni, mint neked.” (...)

Nemcsak a munka után ránk váró jutalom, de maga az Úr szőlőjében való munkálkodás is ajándék, amelyet meg kell becsülni. Azok a munkások, akik nem szolgalelkűségből és nem csupán a kialkudott bér reményében állnak munkába, szinte észre sem veszik a nap terhét és hevét, mert az Úr szolgálatának hasonlíthatatlan öröme felüdíti őket. Akik viszont csupán a nap terhét és hevét érzékelik, s közben talán irigylik a piactéren ácsorgókat, a tékozló fiú bátyjához hasonlítanak, aki nem tudta értékelni az atyai ház gazdagságát, ám sajnálta öccsétől, amit az kapott. Pedig a piactéren munkára hiába várva ácsorgók, tétlenül lődörgők állapota egyáltalán nem irigylésre, hanem inkább szánalomra méltó, hiszen meg vannak fosztva az értelmes munka lehetőségétől.

Persze akadhatnak köztük olyanok is, akik nem kényszerűségből munkanélküliek, hanem szándékosan kerülik a munkát, s mások fáradsága árán szeretnének maguknak boldogulást. Ők a mai Olvasmányban Joatám szájából elhangzó példázat szereplői közül a galagonyához hasonlítanak, amely – ellentétben a többi fával, melyek a mások előtti tetszelgésnél többre tartották, hogy gyümölcsöt teremjenek –, szívesen ráállt arra, hogy semmittevésből és haszontalan hiúságból éljen meg. Az ilyen galagonya-féle emberek nemcsak saját üdvösségüket teszik kockára, de a körülöttük élőket is veszélybe sodorják. A tétlenség és restség fellobbantja bennük a vad ösztönök, bűnös kívánságok tüzét, amely elemészti őket, és lángba borítja környezetüket is. Így nemcsak hogy nem töltik be az Istentől nekik rendelt hivatást, de képesek megsemmisíteni azt is, amit mások lelkesedése és fáradsága nagy gonddal felépített.

Urunk Jézus, óvj meg bennünket attól a lelkülettől, mely kedvetlenül, tessék-lássék vagy csak a megígért a jutalom fejében hajlandó dolgozni az Úr szőlőjében. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy ráérezve az Érted és Veled való munkálkodás ízére, maradandó gyümölcsöt teremjünk, s többé semmiféle hiúság csábításának ne engedjünk.

Évközi 20. hét

Bír 6,11-24a

Aztán elment az Úr angyala, s leült az alatt a tölgyfa alatt, amely Efrában volt és Joáshoz, Ezri nemzetségének atyjához tartozott. Amikor annak a fia, Gedeon éppen gabonát csépelt és tisztított a sajtóban, hogy megmentse a mádiániták elől, megjelent neki az Úr angyala, és azt mondta: „Az Úr veled, hős vitéz.” Gedeon megkérdezte tőle: „Kérlek, uram, ha velünk van az Úr, miért ért minket mindez? Hol vannak azok a csodái, amelyekről atyáink beszéltek, amikor azt mondták: „Az Úr hozott ki minket Egyiptomból?” Most ugyanis elhagyott minket az Úr, s a mádiániták kezébe adott.” Ekkor az Úr rátekintett, és így szólt: „Menj el a te saját erőddel és szabadítsd meg Izraelt a mádiániták kezéből. Vedd tudomásul, hogy én küldtelek.” Ő azonban megkérdezte: „Kérlek, Uram, mivel szabadítsam meg Izraelt? Íme, nemzetségem a legcsekélyebb Manasszéban és én a legkisebb vagyok apám házában.” Az Úr erre azt felelte: „Én veled leszek, s te úgy megvered a mádiánitákat, mintha csak egyetlenegy embert vernél meg.” Erre ő így szólt: „Ha csakugyan kegyelmet találtam előtted, adj nekem valami jelt, hogy Te szólsz hozzám, és ne menj el innen, amíg vissza nem térek hozzád, s ki nem hozom áldozatomat, és fel nem ajánlom neked.” Az Úr azt felelte: „Itt maradok, amíg vissza nem jössz.” Erre Gedeon bement, megfőzött egy gödölyét, egy véka lisztből kovásztalan kenyeret készített, aztán a húst egy kosárba tette, a hús levét pedig egy fazékba öntötte, s kivitte mindezt a tölgy alá, s felajánlotta neki. Az Úr angyala ekkor azt mondta neki: „Vedd a húst meg a kovásztalan kenyeret, s tedd erre a sziklára, a levet pedig öntsd rá.” Amikor ő ezt megtette, az Úr angyala odanyújtotta a kezében levő bot végét, s megérintette vele a húst és a kovásztalan kenyeret. A sziklából tűz szállt fel, s megemésztette a húst s a kovásztalan kenyeret. Erre az Úr angyala eltűnt szeme elől. Amikor Gedeon látta, hogy az Úr angyala volt az, így szólt: „Jaj nekem, Uram Isten, mert színről-színre láttam az Úr angyalát!” Ám az Úr azt mondta neki: „Béke veled! Ne félj, nem halsz meg!” Erre Gedeon oltárt épített ott az Úrnak, s elnevezte azt az „Úr békéjének”. Ott is van mind a jelen napig Abiézer fiainak Efrájában.

Mt 19,23-30

Ekkor Jézus így szólt tanítványaihoz: „Bizony, mondom nektek: a gazdag ember nehezen tud bemenni a mennyek országába. S újra mondom nektek: Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bemenni az Isten országába.” Ennek hallatára a tanítványok nagyon elcsodálkoztak és megkérdezték: „Akkor hát ki üdvözülhet?” Jézus rájuk tekintett és így szólt: „Embereknek lehetetlen ez, de Istennek minden lehetséges.” Ekkor megszólalt Péter és azt mondta neki: „Íme, mi elhagytunk mindent, és követtünk téged. Mi lesz hát velünk?” Jézus azt felelte nekik: „Bizony, mondom nektek: ti, akik követtetek engem, az újjászületés idején, amikor az Emberfia helyet foglal dicsősége trónján, ti is tizenkét trónon fogtok ülni, és ítélni fogjátok Izrael tizenkét törzsét. És mindenki, aki elhagyta házát, testvéreit vagy nővéreit, apját vagy anyját, gyermekeit vagy földjét az én nevemért, százannyit kap majd és örök életet fog örökölni. Sokan lesznek elsőkből utolsók, és utolsókból elsők.

Szent Péter nem alkudozik az Úrral – Mit adsz, ha... –, hanem inkább külső nyomásra, a többiek állandó unszolására merül fel benne a kérdés, miután már mindenét elhagyva, az isteni vonzásnak feltétel nélkül engedelmeskedve Jézus nyomába szegődött. Talán Jézus szavaival szeretne válaszolni környezetének és mindazoknak, akik rákérdeznek döntése értelmességére. Péter érzi, hogy maga Jézus a jutalom a maga felfoghatatlan és Istenbe nyúló titkával, de most magától Jézustól vár feleletet, hogy azt továbbmondhassa azoknak, akikben felmerül a kérdés: megéri‑e Jézust követni.

Valójában Jézus semmit sem ígér erre a földi életre, minden ígérete a boldog örök élet. Az, hogy vele ítélkezünk a világ megújulásakor, azt jelenti, hogy mint társörökösök, vele együtt örökségül kapjuk az örök életet, valamint hogy részt veszünk örök uralmában. A „százannyi” Jézus szájából ugyancsak az örök élet szinonimájaként hangozhatott el, de mivel nem zsidó környezetben ezt a kifejezést nem értették, ezért magyarázatul hozzátették: az örök életet. Így azonban az a benyomása támadhatott az olvasónak, mintha két dologról lenne szó: a százannyi jelentené az evilágra kapott javakat, az örök élet pedig az eljövendő életet. És egy keresztény kéz a százannyit kezdte saját tapasztalatával kifejteni az evangéliumban, hiszen a tanítványok örömteli tapasztalata volt, hogy az Egyházban testvéreket, atyákat, anyákat kapnak, és földeket, hiszen bárhová mennek, otthon vannak keresztény testvéreiknél.

Urunk, Jézus Krisztus, köszönjük Neked, hogy követésed jutalmául nem valamit, hanem önmagadat kínálod nekünk itt, ezen a földön, és az eljövendő világban egyaránt. Ennél többet nem is ígérhetnél, hiszen semmi jó sem maradandó, semmi sem hordja magában a végső értelmet ezen a világon, csak a Te örök életed, melynek csíráit a hit és a keresztség által már belénk oltottad. Add kegyelmedet, hogy hívásodra alkudozás és számítgatás nélkül igent mondjunk, s így egyre jobban kibontakozhasson bennünk és körülöttünk a mennyei örök élet kimeríthetetlen gazdagsága, a Veled és Atyáddal való boldogító közösség a Szentlélekben.

Évközi 20. hét

Bír 2,11-19

Ekkor Izrael fiai azt tették, ami gonosz az Úr színe előtt: szolgáltak ugyanis a Baáloknak és elhagyták az Urat, atyáik Istenét, aki kihozta őket Egyiptom földjéről, s más isteneket követtek és imádtak, a körülöttük lakó népek isteneit, s haragra ingerelték az Urat azzal, hogy őt elhagyták és a Baálnak meg az Astartéknek szolgáltak. Meg is haragudott az Úr Izraelre, s fosztogatók kezébe adta őket, s azok megfogták és eladták őket azoknak az ellenséges népeknek, amelyek körülöttük laktak. (...)Valahányszor az Úr bírákat támasztott, azok napjaiban megkönyörült rajtuk és meghallgatta a szorongatottak sóhajait és megszabadította őket pusztítóik öldöklésétől. Mindazonáltal mihelyt meghalt a bíró, ismét elpártoltak és sokkal gonoszabbul cselekedtek, mint atyáik cselekedtek: más isteneket követtek, szolgáltak és imádtak, s nem hagyták el alkotásaikat, és nagyon kemény útjukat, amelyen járni szoktak.

Mt 19,16-22

Ekkor íme, valaki odament hozzá és azt mondta: ,,Mester! Milyen jót tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Ő azt válaszolta neki: ,,Miért kérdezel engem a jóról? Csak egyvalaki a jó. Ha pedig be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsokat.” Az megkérdezte: ,,Melyikeket?” Jézus ezt felelte: ,,Ne ölj, ne paráználkodj, ne lopj, ne tanúskodj hamisan, tiszteld apádat és anyádat, és szeresd felebarátodat, mint önmagadat”. Az ifjú erre azt mondta neki: ,,Mindezeket megtartottam, mi hiányzik még nekem?” Erre Jézus így szólt hozzá: ,,Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el, amid van, add oda a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyekben. Azután jöjj, kövess engem.” E szó hallatára az ifjú szomorúan elment, mert nagy vagyona volt.

Nekünk is Jézus elé kell járulunk, mint a gazdag ifjú, aki lelkesen, tettre készen lépett Jézushoz. De nem szabad megállni ott, ahol ő megállt, hanem mindennap meg kell harcolnunk a harcot a kisebb jó ellenében a legjobbért. Jézus a gazdag ifjúnak a Tízparancsolatot idézi (pontosabban csak a felebarátra vonatkozó parancsokat, mert az Isten iránti kötelességek teljesítését magától értetődőnek veszi). Ez azonban még csak az alap – ami persze szintén nincs Isten kegyelme nélkül, ahogy az Olvasmányból is kitűnik –, az igazi odaadás, a természetes jó helyett a természetfeletti jó választása csak ezután következik.

Valamennyi elképzelésünkben, jó elhatározásunkban, áldozatunkban van valami jó, de ha ehhez a jóhoz ragaszkodunk, nem jutunk el a végső jóhoz, Istenhez. Nem szabad hagynunk, hogy bármilyen földi jó fogva tartsa szívünket, s az örök életet csak mintegy ráadásként képzeljük el a földi vagyon, siker, boldogság mellé. Ez volt az a lépés, amelyre a gazdag ifjú, hiába volt törekvő, jóravaló, ráadásul erkölcsileg is feddhetetlen, nem tudta rászánni magát. Pedig számára nem opcionális lehetőség, hanem az üdvösség feltétele volt, hogy a gazdagsághoz való ragaszkodását elengedje, s úgy szegődjön Jézus nyomába. Mert elég csupán egyetlen területen megengedni a földies ragaszkodást, az egész életünket megmérgezi, és megakadályozza, hogy a jóval szemben a legjobbat válasszuk.

Urunk Jézus, azért kérdezünk Téged a jóról, mert te az élő Istentől való vagy, aki a legfőbb Jó, aki minden jónak forrása, s aki nélkül semmi jó nincsen, s így Te tudod a legjobban, hogy mi az, ami még hiányzik nekünk, hogy a végső jót elérjük. Add meg nekünk, kérünk, hogy ne ragaszkodjunk semmilyen jóhoz, hanem csak egyedül Hozzád, aki a legjobbat akarod adni nekünk. Segíts kegyelmesen, hogy mindenben a Te akaratodat keressük, aki az önmagunknak való meghaláson át vezetsz bennünket a feltámadásra és az örök életre.

Szent István király

Péld 4,10-15.18-27

Figyelmezz, fiam, és fogadd be igéimet, akkor megsokasodnak életed esztendei! Eligazítlak a bölcsesség útján, és vezetlek az igazság ösvényein. Ha azokon jársz, semmi sem zavarja járásodat, és nem botlasz meg, amikor szaladsz. Tartsd meg a fegyelmet és el ne hagyd, őrizd meg, mert ez a te életed! Ne gyönyörködj a gonoszok ösvényein, és ne leld tetszésedet a rosszak útjában! Fuss tőle és ne járj rajta, kerüld és hagyd el azt, Az igazak ösvénye pedig olyan, mint a derengő fény, amely mindinkább erősödik, amíg a nappal teljes lesz. A gonoszok útja sötétség, nem tudják, hogy mibe botlanak. Fiam! Ügyelj szavaimra, nyisd meg füleidet igéimnek! Ne távozzanak szemed elől, óvd őket szíved belsejében! Mert életet adnak megtalálóiknak, és gyógyulást az egész testnek. Óvd a szívedet minden gonddal, mert az élet ebből fakad! Vesd el magadtól a száj hamisságát, s az ajkak alattomosságát tartsd távol magadtól! Szemed egyenesen nézzen, és szempillád a lábad elé tekintsen! Egyengesd lábad ösvényét, és minden utad legyen céltudatos! Le ne térj se jobbra, se balra, fordítsd el lábadat a rossztól, mert a jobbra vivő utat az Úr ismeri, a balra tartók pedig gonoszak. Ő azonban egyenesekké teszi ösvényeidet, és útjaidat szerencsés véghez vezeti.

Ef 4,17-24

Azt mondom tehát, és kérve kérlek titeket az Úrban, hogy most már ne éljetek úgy, ahogy a pogányok élnek, (...); újuljatok meg gondolkodástok szellemében, és öltsétek magatokra az új embert, aki Isten képére igazságban és valódi szentségben teremtetett.

Mt 7, 24-29

Mert mindenki, aki hallgatja e szavaimat és tettekre váltja azokat, hasonló az okos emberhez, aki a házát sziklára építette. Szakadt a zápor, jött az áradat, fújtak a szelek és nekizúdultak a háznak. De az nem dőlt össze, mert az alapjait sziklára rakták.(...)

Nyelvünkben a „ház” és a „haza” szó ugyanabból a tőből származik. Napjaink identitászavarral küszködő magyarjainak és talajt vesztett keresztényeinek ezért is közvetít igen-igen aktuális üzenetet Szent István ünnepén a mai Evangélium.

Fogalmazzunk katolikus módra, azaz egyetemesen, senkit sem kirekesztve! Számunkra az a gesztus, amellyel Szent István király halála előtt a koronát, újonnan létrejött királyságát felajánlotta az Istenszülő Szűznek, azt fejezi ki, hogy családnak tekintette népét, amelynek anyára van szüksége, s ezért azt a Szűzanya pártfogására bízta. Ezzel a szó legmélyebb értelmében volt reálpolitikus (építve a magyarságnak a római rítusú kereszténységre térését megelőző Mária-kultuszára is). Protestáns testvéreink számára Szent István tette a mai Evangélium fényében azt üzeni, hogy első királyunk maradandó közösséget akart létrehozni, és mint mélyen hívő ember, felelős vezető nem politikai tényezőkben, földi szövetségeseiben bízott elsősorban, hanem mert Istenre építeni, s élete végén bizalommal az isteni gondviselésre hagyatkozni. Az ország felajánlásának gesztusa nem keresztény, de egy Istenben hívő testvéreink számára is jelentéssel bír: nekik azt mondhatjuk, hogy ezzel a cselekedettel az ország első embere kinyilvánította az égi hatalomnak való alárendeltségét, s az egy Isten gondjára bízta országát és népét. Nem hívő, de kereső, az igazságra nyitott honfitársainknak pedig elmondhatjuk, hogy első királyunk volt olyan intelligens, hogy az ember végtelen felé nyújtózó igazságkeresésére építette országát. Csak megrögzött ateista, gyakorlati materializmusba süllyedt magyar testvéreinknek nem tudunk mit mondani (egyébként a hazáról, hazaszeretetről sem nagyon); őértük hát még buzgóbban kell imádkoznunk, és saját maguk elől is eltagadott reménytelenségükre gyógyírül felajánlanunk azt a reménységet, amely kisarjad ünneplő szívünkből.

Urunk, Jézus Krisztus, aki Szent István királyunkban olyan vezetőt adtál nemzetünknek, aki saját életét és a rá bízottakat egyaránt Hozzád kötötte, s országunkat építve az Atya örök országának eljövetelén munkálkodott, az ő közbenjárására add meg kegyelmesen, hogy mi is Rád mint sziklaalapra építsünk életet, családot, közösséget, országot.

Évközi 19. hét

Józs 24,14-29

„Nos tehát féljétek az Urat, s szolgáljatok neki egész és igaz szívvel: távolítsátok el azokat az isteneket, akiknek Mezopotámiában s Egyiptomban atyáitok szolgáltak és az Úrnak szolgáljatok. Ha azonban rossznak látjátok, hogy az Úrnak szolgáljatok: választhattok. Válasszátok ma, ami tetszik, kinek akartok inkább szolgálni: azoknak az isteneknek-e, akiknek atyáitok szolgáltak Mezopotámiában, vagy az amoriták isteneinek, akiknek földjén laktok: én és házam azonban az Úrnak fogunk szolgálni.” Azt felelte erre a nép: ,,Távol legyen tőlünk, hogy elhagyjuk az Urat és más isteneknek szolgáljunk. Az Úr, a mi Istenünk. Ő hozott ki minket s atyáinkat Egyiptom földjéről, a rabszolgaság házából, Ő vitt végbe szemünk láttára igen nagy jeleket, Ő őrzött minket az egész úton, amelyen jártunk, s azok között a népek között, amelyek között átjöttünk, s Ő vetett ki minden nemzetet az amoritákkal, ennek a földnek, amelyre bejöttünk, lakóival együtt. Az Úrnak fogunk tehát szolgálni, mert Ő a mi Istenünk.” Azt mondta erre Józsue a népnek: ,,Nem szolgálhattok az Úrnak, mert Ő szent és erősen féltékeny Isten, s nem nézi el vétkeiteket s bűneiteket: ha elhagyjátok az Urat, s idegen isteneknek szolgáltok, akkor Ő elfordul tőletek, és megsanyargat és elpusztít titeket, bár azelőtt jót tett veletek.” (...)

Mt 19,13-15

Akkor kisgyermekeket vittek oda hozzá, hogy tegye rájuk a kezét és imádkozzon, de a tanítványok elparancsolták őket. Jézus azonban azt mondta: ,,Hagyjátok a kisgyerekeket, ne akadályozzátok őket, hogy hozzám jöjjenek, mert ilyeneké a mennyek országa.” Rájuk tette a kezét, és továbbment onnan.

Talán meglepő, hogy Isten az önmaga és az ember között létesítendő kapcsolat megnevezésére a szövetségkötés politikai-katonai fogalmát használja, ugyanakkor a szövetség tartalmának kifejtésekor egy szerelmes férfi szavait használja. Ennek az a magyarázata, hogy az ókorban a férfi és a nő nem volt egyenrangú, a szövetséges felek viszont igen, vagyis a szövetségkötéssel Isten magával egyenlő rangra emelte Izraelt – nem érdemei miatt, hanem kizárólag saját tetszése alapján, ahogy erre a gyermekekről szólva Jézus is utal a mai Evangéliumban –, társának, partnerének tekintette, de ezt túl is haladva kinyilatkoztatást adott iránta való szerelmes szeretetéről is.

Az egyik oldalon tehát ott van a mindenható Isten, aki az ókori és modern pogányság bálványisteneivel szemben féltékeny szerelemmel szereti népét – mert neki csak egyféle mennyországa van: örökkévaló szeretete, mely olthatatlan lángként égeti azt, aki nem szereti őt viszont –, a másik oldalon pedig ott a nép: együtt az Úrral egyesült életet élők és a hűtlenek, a bűnösök és a szentek. Ez az együttes pedig felettébb visszatetsző a világ szemében, mely nem tudja elfogadni Isten és az ember világának, az örökkévalónak a mulandóval, a változhatatlannak a változékonnyal való keveredését. De vajon mi hogyan szemléljük az Egyház misztériumát? Úgy tekintünk rá, mint Krisztus misztikus Testére, vagy egyoldalúan csak történelmi, jogi, szociológiai képződményként; törekszünk a Fővel való egységre, vagy megelégszünk azzal, hogy kritizáljuk a klérust és a hierarchiát?

Urunk Jézus, a mai Olvasmányon keresztül azt üzened nekünk, hogy szerelmes ragaszkodással szeretsz bennünket, és Egyházad viszontszeretetére vágyakozol. Add, kérünk, kegyelmesen, hogy igédet ne csak költői hasonlatként értelmezzük, hanem valóságát is átérezzük, valahányszor szentáldozáshoz járulunk, és a szent színek alatt az Általad kötött örök szövetség zálogát vesszük, s így már itt a földön egy életet élhessünk Veled.

Évközi 19. hét

Józs 24,1-13

Aztán Józsue egybegyűjtötte Izrael valamennyi törzsét Szíchembe, összehívatta a véneket, a fejedelmeket, a bírákat s az elöljárókat, s amikor azok odaálltak az Úr elé, így szólt a néphez: ,,Ezt üzeni az Úr, Izrael Istene: (...) Kihoztam atyátokat, Ábrahámot Mezopotámia határaiból, elvittem Kánaán földjére, megsokasítottam ivadékát és adtam neki Izsákot, Izsáknak pedig adtam Jákobot és Ézsaut. (...) Aztán elküldtem Mózest és Áront és megvertem Egyiptomot sok jellel és csodával. Majd kihoztalak titeket s atyáitokat Egyiptomból (...) Majd átjöttetek a Jordánon, s eljutottatok Jerikóhoz, és ennek a városnak az emberei (...) hadba szálltak ellenetek, de én a kezetekbe adtam őket. (...) Így adtam nektek földet, amelyért nem fáradtatok, s városokat, amelyeket nem építettetek, hogy bennük lakjatok, szőlőket s olajfákat, amelyeket nem ültettetek.

Mt 19,3-12

Akkor odamentek hozzá a farizeusok, s hogy próbára tegyék, megkérdezték tőle: ,,El szabad-e az embernek bocsátania a feleségét bármi okból?” Ő ezt felelte: ,,Nem olvastátok, hogy aki kezdettől fogva teremtett, férfinak és nőnek alkotta őket?” Aztán így folytatta: ,,Ezért az ember elhagyja apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és a kettő egy testté lesz. Így már nem ketten vannak, hanem egy test. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember szét ne válassza.” Erre azt mondták neki: ,,Miért parancsolta hát Mózes, hogy válólevelet kell adni és úgy kell elbocsátani?” Azt válaszolta nekik: ,,Mózes a ti keményszívűségetek miatt engedte meg nektek, hogy elbocsássátok feleségeiteket. De ez kezdetben nem így volt. Mondom hát nektek: aki elbocsátja feleségét – hacsak nem paráznaság miatt – , és mást vesz el, házasságot tör.” Tanítványai erre azt mondták neki: ,,Ha így áll a dolog az ember feleségével, nem érdemes megházasodni.” Ő azt felelte nekik: ,,Nem mindenki érti meg ezt a dolgot, csak azok, akiknek megadatott.” (...)

Józsue nagy beszédének az a célja, hogy az egyiptomi fogságból megszabadult és az Ígéret földjére érkezett Izraelt végleges döntésre bírja az Úr mellett, aki mellettük döntött örök szeretetével. Az Úr Jézus pedig a mai evangéliumi részletben az apostolok elé tárja a házasság kezdetben lévő, vagyis Istentől rendelt igazi természetét: egy férfi és egy nő végleges elköteleződését egymás mellett Istenben, aki maga a princípium, tehát a kezdet és az alap.

Krisztus követőjének az életében elérkezik egy nap, amelyen határozott és végleges döntést kell hoznia az őt megszabadító Isten mellett, és egyben egy emberi közösség mellett is. Enélkül nincs Krisztus-követés, mert ő visszavonhatatlan, új és örök szövetséget kötött vérében az Atyával és velünk. A szüzesség fogadalmát letévő embernek is olyan mélységben kell elköteleződnie másokért, ami felbonthatatlan köteléket jelent köztük, az üdvösségük iránti felelősségvállalást. A kudarctól való félelem miatt egy életen át csupán készülni erre a döntésre nem Krisztus érzületére és életére vall. Hozzá elsősorban abban kell hasonlóvá lennünk, hogy felbonthatatlan szövetséggel kötődünk Istenhez és emberhez. Ez a felbonthatatlan szövetség nem azt jelenti, hogy további utunk zökkenőmentes lesz, és nem ér többé szenvedés. A szentségi házasság is keskeny út, mely olykor annyira összeszűkül, hogy azt hisszük, lehetetlen továbbmenni rajta. Ha azonban akkor is kitartunk egymás mellett, amikor „elfog a szeretet tériszonya és kicsinyes aggodalma” (Pilinszky), akkor megtapasztalhatjuk, hogy a szűk ösvény tágas bemenetellé lesz a kölcsönös szeretet mennyországába.

Urunk Jézus, tudjuk, hogy a magunk törékeny szeretetében nem bízhatunk feltétel nélkül, de a Tőled kapott szeretetben, mellyel összekötsz s megáldasz minket, igen. Tudjuk, hogy még ha válságokat élünk is át, Te nem hagysz el bennünket, hiszen nem pusztulást, hanem bőségesebb életet akarsz adni nekünk. Segíts, hogy a nehézségek idején őszinte hittel tudjunk visszatekinteni a múltban értünk véghezvitt csodáidra, s ebből erőt merítve újítsuk meg szövetségünket Veled és egymással.

Évközi 19. hét

Józs 3,7-10a.11.13-17

Azt mondta ekkor az Úr Józsuénak: „Ma kezdelek felemelni téged egész Izrael előtt, hogy megtudják, hogy úgy, ahogy Mózessel voltam, úgy leszek veled is. Parancsolj tehát a papoknak, akik a szövetség ládáját viszik, és mondd nekik: Ha a Jordán vizének széléhez értek, álljatok meg a Jordánban.” Azt mondta erre Józsue Izrael fiainak: „Gyertek ide, és halljátok az Úrnak, a ti Isteneteknek szavát!” Majd így folytatta: „A következő dologból fogjátok megtudni, hogy az Úr, az élő Isten közöttetek van és elűzi színetek elől a kánaánit, a hetitát, a hivvitát, a perizitát, a girgasitát, a jebuzitát meg az amoritát: íme, az egész föld Urának szövetségládája bemegy előttetek a Jordánba, s amint a papok, akik az Úrnak, az egész föld Istenének ládáját viszik, talpukat a Jordán vizére teszik, a lefelé levő víz lefolyik és elfogy, a felülről jövő pedig egy tömegben megáll.” A nép tehát elindult sátraiból, hogy átkeljen a Jordánon, s a papok, akik a szövetség ládáját vitték, előtte mentek. Amint beléptek a Jordánba, és lábukat belemártották a víz szélébe – mivel aratás ideje volt, a Jordán teljesen betöltötte medrének partjait –, a felülről jövő víz egy helyen megállt és messze attól a várostól, amelyet Ádomnak neveznek, egészen Szártán helyéig, úgy feltornyosodott, hogy hegynek látszott, a lefelé levő víz pedig lefolyt a Puszta tengerébe (melyet most Holt-tengernek neveznek), míg egészen el nem fogyott. Erre a nép átment Jerikó felé: a papok, akik az Úr szövetségének ládáját vitték, száraz talajon, a Jordán közepén, felövezve álltak, s az egész nép száraz medren ment át.

Mt 18,21 – 19,1

Akkor Péter odament hozzá és azt mondta neki: „Uram! Hányszor vétkezhet ellenem a testvérem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?” Jézus azt felelte neki: „Nem azt mondom, hogy hétszer, hanem hogy hetvenszer hétszer. Hasonlít a mennyek országa egy királyhoz, aki el akart számolni szolgáival. Amikor elkezdte az elszámolást, odavitték hozzá az egyiket, aki tízezer talentummal tartozott. Mivel nem volt miből megadnia, az úr megparancsolta, hogy adják el őt és a feleségét, a gyerekeit, és mindent, amije csak van, és úgy fizessen. A szolga erre a földig hajolt, és leborulva kérte: „Légy türelemmel irántam, és mindent megadok neked.” Megesett a szíve az úrnak a szolgán, elbocsátotta hát őt, és még az adósságot is elengedte neki. Ez a szolga azonban, mihelyt kiment, találkozott egyik szolgatársával, aki tartozott neki száz dénárral. Megragadta őt, fojtogatta és követelte: „Add meg, amivel tartozol.” A szolgatársa a földig hajolt, és kérlelte: „Légy türelemmel irántam, és megadom neked.” Az azonban nem engedett, hanem elvitte és börtönbe vetette őt, amíg megadja a tartozását. Amikor a szolga társai látták a történteket, nagyon elszomorodtak. Elmentek és elbeszéltek uruknak mindent, ami történt. Akkor az úr magához hívta őt és azt mondta neki: „Te gonosz szolga! Én az egész tartozást elengedtem neked, mert kértél engem. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, ahogy én is megkönyörültem rajtad?” És az úr haragjában átadta őt a kínzóknak, amíg csak meg nem adja egész tartozását. Így tesz majd mennyei Atyám is veletek, ha mindegyiktek szívből meg nem bocsát a testvérének.” Történt, hogy amikor Jézus befejezte ezeket a szavakat, elhagyta Galileát, és Júdea határába ment a Jordánon túlra.

Mást jelent a Krisztus követésében, a Lélek szerint való életben a Vörös-tengeren való átkelés, mely halált és feltámadást valósít meg, tehát az igazi élet kezdetét, és mást a Jordánon való átkelés, amely az Ígéret földje elfoglalásának kezdete. Az előző szakaszban Mózes vezetett, mely jelenti az Ószövetségben adott Tízparancsolat törvényét, a mostani szakaszban Józsue veszi át a vezetést, s ez már Krisztusra utal. Továbbra is érvényben van a Tízparancs, de már nem a bűnök elleni harc a lényeg. Itt már honfoglalásról van szó: vagyis a szeretet krisztusi méreteinek és tisztaságának elsajátításáról. (Persze a Tízparancs megtartásának is a szeretet a lényege, de mi – félreértelmezve Szent Ágoston mondását: „Szeress, és tégy, amit akarsz!” – hajlamosak vagyunk a szeretet nevében megfeledkezni Isten törvényéről. Márpedig nincs alapja, hogy a szeretetre hivatkozzunk, amíg lépten-nyomon vétkezünk az Úr parancsai ellen. Az Úr mondja: „Ne ölj!” – mert aki öl, akármilyen módon és akármilyen ideológiával, annak semmi köze sincs a szeretethez; „Ne paráználkodj!” – mert aki paráználkodik, annak minden érzése ellenére, milliók egyetértő bólogatása ellenére sincs semmi köze a szeretethez; „Ne hazudj!” – mert aki meghamisítja az igazságot, annak sincs köze a szeretethez.)

Csak az a lélek kelt át a Jordánon, akit már nem a halálos vétkek elleni küzdelem jellemez, hanem a szeretet gyakorlása minden helyzetben és minden pillanatban; aki Jézustól tanul szeretni, és rajta keresztül az Atyától, mint a mai Evangéliumban Péter, aki megtanulja, hogy a megbocsátásban olyan mértékkel kell mérnünk testvéreinknek, ahogyan nekünk mért az Atya: túlcsorduló mértékkel, végtelen bőséggel.

Urunk Jézus, taníts minket Szentlelkeddel a Te szereteted szerint élni. Add kegyelmedet, hogy soha ne felejtkezzünk el a szövetség ládájáról, a tabernákulum édességes misztériumáról, melyben értünk vagy jelen a világ végezetéig, s Veled átkelve a Jordánon eljussunk az Ígéret földjére, a mennyei örök boldogságba.

Évközi 19. hét

MTörv 34,1-12

Felment erre Mózes Moáb síkjáról a Nébó hegyére, a Fászga tetejére, amely Jerikóval szemben van és az Úr megmutatta neki az egész országot: Gileádot egészen Dánig, az egész Naftalit, Efraim és Manassze földjét, Júda földjét a mögötte levő tengerig, a Délvidéket és Jerikónak, a pálmafák városának terjedelmes rónaságát egészen Coárig. Majd azt mondta neki az Úr: ,,Ez az a föld, amely felől megesküdtem Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak, mondván: Utódaidnak adom. Szemeddel ím láttad, de nem mehetsz át oda.” Aztán meghalt ott, Moáb földjén Mózes, az Úr szolgája, az Úr parancsára és az Úr eltemette őt Moáb földjének völgyében, Fogorral szemben, de senki sem ismeri a sírját mind a mai napig. Százhúsz esztendős volt Mózes, amikor meghalt; szeme nem volt homályos és fogai nem mozogtak. (...)

Mt 18,15-20

Ha a testvéred vétkezik ellened, menj és figyelmeztesd őt négyszemközt. Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet. Ha azonban nem hallgat rád, végy magad mellé még egy vagy két társat, mert minden dolgot két vagy három tanú szavával kell igazolni. Ha rájuk sem akar hallgatni, mondd meg az egyháznak. Ha pedig az egyházra sem akar hallgatni, legyen számodra olyan, mint a pogány és a vámszedő. Bizony, mondom nektek: mindaz, amit megköttök a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit föloldotok a földön, föl lesz oldva a mennyben is. És bizony, mondom nektek: ha ketten egyetértenek közületek a földön bármely dologban, mindent, amit csak kérnek, megkapnak Atyámtól, aki a mennyben van. Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.”

Mózes százhúsz évet élt a földön, méghozzá mindvégig erőben-egészségben. Halálában, bármilyen szép és méltóságteljes volt is, mégis ott volt egy csepp keserűség, hiszen látta élete célját, a tejjel-mézzel folyó Kánaánt, de nem léphetett be földjére, mert Isten műveiről földiesen gondolkodott.

Nem elég egyszer megpillantani Isten csodás művét, hanem szüntelenül kell szemlélni, és merni is kell ráhagyatkozni a mindennapok egyformaságában. S mindezt nem elszigetelten, csak a magunk gondjával törődve kell tenni, hanem szívünkkel a másik emberhez fordulva, és vele együtt Istenhez. Még ha egyedül, magányosan élünk is, nem szabad bezárkóznunk, hanem közösségre kell lépnünk másokkal az imádságban, ahogy Jézus mondja a mai Evangéliumban. A legjobb előkészület az új ígéret földjére való bevonulásra ez a közösség, amely a közös imádságban, Isten országának együttes szemlélésében, az Úr jelenlétében való szüntelen megmaradásban valósul meg. Ez azután elvezet arra a teljes életre, amely nem zárul le a testi halállal, hanem túlnyúlik rajta, s átvezet abba az országba, amely boldogító közösség az Istennel és az ő szentjeivel, s amelyhez képest a százhúsz esztendő csak egy röpke pillanat, mert az az élet el nem múlik soha.

Urunk Jézus, taníts meg bennünket, hogy életünkről, annak lényegéről és igazi céljáról, a boldog örök életről ne földiesen, hanem a Te tetszésed szerint gondolkodjunk. Segíts, hogy ne azzal törődjünk, hogy éppen hol tartunk az úton: messze vagyunk-e még a céltól, vagy már ott állunk az Ígéret földjének kapujában, hanem Rád figyeljünk, és csodás tetteid emlékezetéből s a boldog megérkezés ígéretéből nap mint nap erőt merítve a nehézségek idején is hűségesen kitartsunk Melletted.

Szűz Mária mennybevétele (Nagyboldogasszony)

Jel 11,19a; 12,1-6a.10

(...) Ekkor nagy jel tűnt fel az égen: egy asszony, akinek öltözete a nap volt, lába alatt a hold, és a fején tizenkét csillagból álló korona. Mivel áldott állapotban volt, vajúdva, a szüléstől gyötrődve kiáltozott. (...) A sárkány a vajúdó asszony elé állt, hogy amint megszül, elnyelje fiát. Az fiúgyermeket szült, aki vasvesszővel fogja kormányozni az összes nemzetet. De elragadták a fiát, és Isten trónjához vitték. Az asszony pedig a pusztaságba menekült, ahol Istentől elkészített helye volt, hogy ott táplálják őt ezerkétszázhatvan napig. (...)

1Kor 15,20-26

Krisztus azonban feltámadt halottaiból, mint az elszenderültek zsengéje. Mert amint egy ember által lett a halál, úgy egy ember által lett a halottak feltámadása is. Amint ugyanis Ádámban mindnyájan meghalnak, úgy Krisztusban mindnyájan életre fognak kelni. Mindenki a maga rendje szerint: elsőként Krisztus; azután azok, akik Krisztuséi, az ő eljövetelekor. (...)

Lk 1,39-56

Mária pedig útra kelt azokban a napokban, és sietve elment a hegyek közé, Júda városába. Bement Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. És történt, hogy amint Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, felujjongott méhében a magzat, és Erzsébet eltelt Szentlélekkel. Hangosan felkiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! De hogyan történhet velem az, hogy az én Uramnak anyja jön hozzám? Mert íme, amint fülemben felhangzott köszöntésed szava, felujjongott a magzat méhemben. És boldog vagy te, aki hittél, mert be fog teljesedni, amit az Úr mondott neked.” Mária erre így szólt: „Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben...” (...)

Szent Lukács a mai Evangéliumban azokkal a képekkel és szavakkal írja le Mária látogatását Erzsébetnél, mint amelyeket az Ószövetségben a frigyláda Jeruzsálembe való felvitelének leírásában olvashatunk. Ahogy Dávid liturgikus táncot járt örömében a frigyláda előtt, úgy az eredeti görög szöveg szerint a magzat Keresztelő Szent János is liturgikus szent táncot járt az élő frigyláda, a Szent Szűz előtt, akiben Isten dicsősége, Jézus volt jelen. Mária is körülbelül három hónapig maradt ott Zakariás házában, mint egykor a frigyláda Obedeus házában – és mindkét ház áldásban részesült. A Szent Szűznek a lorettói litániában szereplő megszólítása – „Frigynek szent szekrénye” – tehát nem csupán szép költői kép, hanem mélységes bibliai igazságot hordozó kijelentés: az új és örök szövetség Isten és ember között maga Jézus, aki valóságos Isten és valóságos ember, a szövetség ládája viszont a Szent Szűz testestül-lelkestül, mert ő előbb hitébe, majd testébe fogadta az új és örök szövetséget, a megtestesült örök Igét, a második isteni személyt.

Amilyen szorosan összetartozik a szövetség ládája és a benne lévő isteni dicsőség, olyan szorosan összetartozik Szűz Mária ma ünnepelt megdicsőülése Jézus Krisztus megdicsőülésével – ezért bár Szent Pál nem említi külön a Szűzanyát, amikor a feltámadás sorrendjéről beszél, hiszen ő csak a kezdetre és a végre összpontosít, Szűz Mária megdicsőülésének hittitka szervesen hozzátartozik a hitletéteményhez. Isten pedig azért nyilatkoztat ki nekünk egy-egy hittitkot, hogy az üdvösségünkre legyen. Ezért is fontos, hogy szemléljük ezt a misztériumot, úgy is, mint saját örök jövőnk zálogát.

Urunk, Jézus Krisztus, köszönjük Neked a mai ünnepet, mely Édesanyád, a Boldogságos Szent Szűz megdicsőülésének és a mi test szerinti megdicsőülésünknek is ünnepe. Add kegyelmedet, hogy bármi történjék is velünk, bármilyen keserű legyen is az életünk, Szűz Mária anyai közbenjárására a ma ünnepelt hittitok, a megnyílt ég s benne a szövetség szekrényének és a napba öltözött Asszonynak látomása ott éljen a szívünkben, megerősítve minket a holtak feltámadásának várásában és az örök dicsőség reményében.

Évközi 19. hét

MTörv 10,12-22

Nos tehát, Izrael, mi mást kíván az Úr, a te Istened tőled, mint azt, hogy féld az Urat, a te Istenedet, az ő útjain járj, szeresd őt és szolgálj az Úrnak, a te Istenednek teljes szívedből és teljes lelkedből, s tartsd meg az Úr parancsait és szertartásait, amelyeket ma parancsolok neked, hogy jó dolgod legyen. Íme, az Úré, a te Istenedé az ég s az ég ege, a föld s mindaz, ami rajta van, mégis a ti atyáitokhoz ragaszkodott az Úr, s őket szerette s az ő utódaikat, vagyis titeket választott ki minden nép közül, miként ez ma nyilvánvaló. (...) Az Urat, a te Istenedet féljed, csak őneki szolgálj, őhozzá ragaszkodj, s az ő nevére esküdj. Ő a te dicsőséged és a te Istened, ő művelte veled azokat a nagy és félelmetes dolgokat, amelyeket tulajdon szemed látott. Hetven lélekkel mentek le atyáid Egyiptomba, s íme, most úgy megsokasított téged az Úr, a te Istened, mint az ég csillagait.

Mt 17,22-27

Amikor Galileában összegyűltek, Jézus azt mondta nekik: ,,Az Emberfiát át fogják adni az emberek kezébe, megölik őt, de harmadnapon föl fog támadni.” Erre nagyon elszomorodtak. Amikor Kafarnaumba érkeztek, odamentek Péterhez azok, akik a két drachmát szedik, és azt mondták neki: ,,A ti Mesteretek nem fizeti meg a két drachmát?” Azt felelte: ,,De igen!” Mire hazaért, Jézus megelőzte őt és azt mondta neki: ,,Mit gondolsz, Simon, a föld királyai kiktől szednek vámot vagy adót: a fiaiktól, vagy az idegenektől?” Ő azt felelte: ,,Az idegenektől.” Jézus erre így szólt: ,,Akkor tehát a fiak mentesek. De hogy ne botránkoztassuk meg őket, menj a tengerhez, vesd ki a horgot, és fogd ki az elsőként kapó halat. Nyisd ki a száját, s találni fogsz benne egy sztatért. Fogd azt, és add oda nekik értem és érted.”

Jézus benső világát szüntelenül az Atya akaratának tölti be. Ez foglalkoztatja akkor is, amikor szembesülnie kell erőszakos halálának félelmetes és egyre elkerülhetetlenebbé váló fenyegetésével. A módokat és időpontokat Jézus emberként most még nem tudja, de azzal kíván azonosulni, amit Atyja akar, s nem azzal, amit az emberek akarnak, mert abban, ami vele történni fog, van, ami elfogadhatatlan és bűn, illetve van, ami elfogadható és a bűn feletti győzelem. Tudja, hogy az Atya nem akarja őt megölni, ugyanakkor azt is látja, hogy ha másképp nem megy, az ártatlanul elszenvedett kínhalál által kell kinyilatkoztatnia Isten irgalmas szeretetét. Az eredetiben így olvassuk: „Az Emberfia az emberek kezére adatik”, ahol a szenvedő igealak Isten cselekvésére utal, mert Jézus kivégzésének szégyenletes bűne mögött is ott az Atya, aki nyilván nem kegyetlenkedésre, meggyötörtetésre, hanem szeretetének mindenáron való kinyilatkoztatására, az új és örök szövetség megkötésére adja át Fiát, s nem hagyja, hogy végleg kudarcot valljon.

Jézust benső világának ebből a hatalmas örvényléséből környezete megpróbálja lerántani a külvilág kisszerűségébe, amikor a kafarnaumi adószedők számon kérik Péteren, hogy mestere miért nem fizet templomadót. Jézus azonban nem hagyja kizökkenteni magát az Atyával való kapcsolatából, melyből élete minden pillanatban forrásozik. Az adófizetés kérdését is ebben a kapcsolatban értelmezi, ugyanakkor meglepő figyelmességgel és tapintattal, Pétert megelőzve gondoskodik arról, hogy ne okozzon botránkozást, és ne hozza kellemetlen helyzetbe tanítványát.

Urunk Jézus, a keresztség által mi is fiak vagyunk, az Atya kedves gyermekei. Segíts, kérünk, kegyelmesen, hogy mi is azzal a lelkülettel, azzal a belső szabadsággal éljük mindennapi életünket, amely Isten fiaihoz illik, mert bár vannak kötelezettségeink ezen a földön, nem vagyunk lekötelezve a testnek, hiszen tudjuk, hogy elmúlik ez a világ, és dicsőségesen eljön Isten országa.

Évközi 19. vasárnap

1Kir 19,9a.11-13a 

Amikor odaért, megszállt a barlangban. Ekkor íme, az Úr szózatot intézett hozzá, e szavakkal: (…) ,,Jöjj ki, s állj a hegyre az Úr elé,” s íme, ott elvonul az Úr, s az Úr előtt nagy és erős szélvész, amely hegyeket forgat fel és sziklákat zúz össze, s a szélvészben nincs az Úr – s a szélvész után földrengés, s a földrengésben nincs az Úr – s a földrengés után tűz, s a tűzben nincs az Úr – s a tűz után enyhe szellő susogása. Amikor ezt Illés meghallotta, palástjával eltakarta arcát, s kiment, s kiállt a barlang ajtajába. (…) 

Róm 9,1-5 

Igazat mondok Krisztusban, nem hazudom, a lelkiismeretem mellettem tesz tanúságot a Szentlélekben, hogy nagy a szomorúságom és szívemnek fájdalma szüntelen. Hiszen azt kívánnám, hogy magam legyek átkozottként távol Krisztustól testvéreimért, test szerint való rokonaimért, az izraelitákért, akiké a gyermekké fogadás, a dicsőség, a szövetségek, a törvényadás, az istentisztelet és az ígéretek. Övék az atyák, és test szerint Krisztus is közülük való, aki mindenek fölött álló, örökké áldott Isten. Ámen. 

Mt 14,22-33 

(…) Amikor a tanítványok meglátták őt, amint a tengeren jár, megrettentek és azt mondták: ,,Kísértet!”, és félelmükben kiáltozni kezdtek. Jézus azonban mindjárt szólt nekik: ,,Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” Péter így válaszolt neki: ,,Uram, ha te vagy, parancsold, hogy hozzád menjek a vízen.” Ő azt mondta: ,,Gyere!” Péter kiszállt a bárkából, elindult a vízen és Jézushoz ment. Mikor azonban látta az erős szelet, megijedt, merülni kezdett, és felkiáltott: ,,Uram! Ments meg engem!” Jézus azonnal kinyújtotta a kezét, megragadta őt és azt mondta neki: ,,Te kishitű! Miért kételkedtél?” Amikor beszálltak a bárkába, elállt a szél. Akik a bárkában voltak, leborultak előtte, és azt mondták: ,,Valóban Isten Fia vagy!” 

Amilyen vészjósló a vihar előtti csend, olyan titokzatos a vihar utáni. Olyan könnyű, szinte súlytalan, hogy alig lehet észrevenni benne Isten jelenlétét. Nem is nagyon sikerülhet másnak, mint aki maga is átélte azt az egzisztenciális fenyegetettséget, amikor már-már összecsaptak feje felett a hullámok. Mindennek a végén, a hirtelen beálló csendben még őt is megkísérheti a gondolat, hogy hátha csak érzékcsalódás volt az egész, s feledve – vagy inkább szégyellve? – előbbi kiszolgáltatottságát, elmulasztja, hogy figyeljen Istenre, akihez a viharban önkéntelenül is kiáltott, s aki most a csöndbe öltözve válaszol, hogy meghitt közelségébe vonjon. Pedig Ura ő a természet vad erőinek is, az ő követei a szelek, és szolgái az égető tüzek, de annyira hatalmas, hogy az elemek tombolása sem tudja méltón kifejezni az ő végtelen hatalmát, ezért inkább azt választja jelenléte hordozására, ami a természetben a legkevésbé sem félelmetes. 

Az ember tud vihart kelteni, lecsillapítani azonban nem tudja. Ki tudja engedni a palackból a szellemet, de visszazárni nem tudja. Fel tudja korbácsolni az indulatokat és szenvedélyeket, de azután elveszti uralmát felettük. Ahol a vihar elül, ahol megnyugszanak a kedélyek, ahol helyreáll a béke, mindenütt az Isten van jelen. Ilyenkor kellene hódolva leborulni előtte, aki uralkodik a természet erői felett. 

Urunk, Jézus Krisztus, köszönjük Neked életünk Hóreb hegyi és galileai-tengeri tapasztalatait. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy miután ott visszhangzik bensőnkben bátorító szavad: „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!”, még inkább felismerjük jelenlétedet az enyhe szellő suttogásában, s még jobban bízzunk Benned a szélvész és a vihar tombolása idején. Növeld bennünk a hitet, hogy szavadra bátran kilépjünk a vízre, mert sem az ellenszél, sem a toronymagas hullámok nem tartóztathatják fel azt, aki hívásodra Hozzád akar menni.