2022. szeptember 30., péntek

Évközi 26. hét

Jób 38,1.12-21;40,3-5 

És felelt az Úr Jóbnak a fergetegből, és ezt mondta: „Vajon kirendelted-e már a reggelt, amióta megvagy, és kijelölted-e a hajnalpír helyét, hogy megragadja a földnek széleit és lerázza róla a gonoszokat? Hogy olyanná legyen az, mint a pecsétagyag, és színeket öltsön, miként a ruha, hogy elvegyék a gonoszoktól a világosságukat, és megtörjék a felemelt kart? Eljutottál-e a tenger mélységeibe? Jártál-e az óceán fenekén? Kitárultak-e előtted a halál kapui, és láttad-e a halálárnyék portáit? Szemlélted-e a földet széltében? Jelentsd meg nekem mindezt, ha tudod! Melyik út visz a világosság lakóhelyéhez, és hol van a sötétség helye, hogy mindegyiket határába elvezesd, és tudd az ösvényt házához!? Te ezt tudod, hisz akkor születtél, és napjaid száma igen nagy! Mit feleljek én, aki könnyelműen szóltam? Kezemet a számra teszem! Egyszer szóltam, bár azt is elhagytam volna! Meg másodszor, de nem teszem többé!” 

Lk 10,13-16 

Jaj neked, Korozain! Jaj neked, Betszaida! Mert ha Tíruszban és Szidonban történtek volna a bennetek végbement csodák, már régen zsákban és hamuban ülve tartottak volna bűnbánatot. De Tírusznak és Szidonnak könnyebb lesz a sorsa az ítéleten, mint nektek. És te, Kafarnaum! Ugye az égig emelkedtél? Az alvilágba süllyedsz! Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket megvet, engem vet meg; aki pedig engem megvet, azt veti meg, aki engem küldött.” 


Isten olyan nagy misztérium, hogy nemcsak az egyértelműen tőle származó kinyilatkoztatás állít elébe, hanem minden olyan vele kapcsolatos kérdés is, amely halálos komolyan vetődik fel bennünk. A teremtés méretei és fizikai törvényszerűségeinek csodája, az emberi élet halállal megjelölt, mégis az örökkévalóságra irányuló volta, ha valóban a maguk egzisztenciális mélységükben érintenek, önkéntelenül is Isten misztériuma elé állítják a gyötrődve kereső emberi értelmet. Ma többet tudunk a teremtett világ szerkezetéről és törvényeiről, mint Jób korában, de ez csak még hatalmasabbnak sejteti a Teremtőt, a végső kérdések pedig ugyanúgy megmaradtak: Honnét a mindenség, a semmiből hogy lehet valami? Honnét az első élő sejt, élettelenből hogy származhat élő? Honnét a személyes lét, az emberi tudat, személyiség, hogy ébredhet öntudatra, ami öntudatlan? Mi vár az emberre a halál után? 

Ezekre a kérdésekre nincs és nem is lehet természettudományos válasz, mert ezek a váltások nem magyarázhatók a természetben tapasztalható törvényszerűségekből. Mégis, ezeket kérdéseket az embernek, ha méltó akar lenni az ember névre, nemzedékről nemzedékre fel kell tennie, s akkor, akarva-akaratlanul, Isten misztériuma előtt találja magát. Az már azután rajta múlik, hogy belebocsátkozik-e ebbe a misztériumba, vagy megáll a küszöbénél és kívül marad. Jób csöndje, ahogy szájára teszi kezét, az imádás mozdulata. Számára ez az elnémulás egyben felszabadító találkozás is, mert nem neki kell megválaszolnia a megválaszolhatatlant, hanem arra bízhatja magát, akinek tökéletessége, hatalma és jósága biztonságérzettel tölti el. 

Urunk Jézus, hálát adunk Neked, hogy a végidőkben élve mi már birtokában vagyunk annak a teljes tudásnak, melyet Isten Általad nyilatkoztatott ki a világ és benne az ember rendeltetéséről, örök sorsáról. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy miközben kutatjuk és csodáljuk a teremtés titkait, úgy éljünk, hogy az Atya által készített örök jövőnek mi is szemtanúi és boldog részesei lehessünk.

2022. szeptember 29., csütörtök

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Ráfael főangyalok

Jel 12,7-12a 

Ekkor nagy harc támadt az égben: Mihály és angyalai harcoltak a sárkánnyal. A sárkány és angyalai harcoltak, de nem diadalmaskodtak, sem helyük nem volt többé az égben. Ekkor letaszították a nagy sárkányt, az őskígyót, akit ördögnek és sátánnak hívnak, aki elcsábítja az egész világot. Letaszították a földre, és vele együtt angyalait is letaszították. Ekkor nagy hangot hallottam az égben, amely így szólt: ,,Most lett a mi Istenünké az üdvösség, az erő és a királyság, a hatalom pedig az ő Krisztusáé, mert letaszították testvéreink vádlóját, aki éjjel-nappal vádat emelt ellenük Istenünk előtt. Ők pedig legyőzték őt a Bárány vére és a tanúságtétel igéje által, s nem kímélték saját életüket mindhalálig. Örvendezzetek tehát, egek, és akik bennük laktok! Jaj a földnek és a tengernek, mert hozzátok szállt le az ördög nagy haraggal, s tudja, hogy kevés ideje van!'' 

Jn 1,47-51 

Amikor Jézus meglátta a közeledő Natanaelt, azt mondta róla: ,,Íme, egy igaz izraelita, akiben nincs álnokság.'' Natanael megkérdezte: ,,Honnan ismersz engem?'' Jézus azt felelte: ,,Mielőtt Fülöp hívott volna téged, láttalak, amikor a fügefa alatt voltál.'' Natanael azt válaszolta: ,,Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael királya!'' Jézus erre így szólt: ,,Mivel azt mondtam neked: láttalak a fügefa alatt, hiszel. De nagyobb dolgokat fogsz majd látni ezeknél.'' Aztán hozzátette: ,,Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok a megnyílt eget, s hogy az Isten angyalai föl- és leszállnak az Emberfia fölött.'' 


Szent Mihály arkangyal neve – és a név a Bibliában mindig a lényeg hordozója – csodálkozó örömteli felkiáltás és figyelmeztetés is egyben: „Ki olyan, mint az Isten?” A sátán, az őskígyó lázadása éppen abban áll, hogy Isten fölsége nem örömre, hanem irigységre hangolja, olyan akar lenni, mint az Isten, de Isten és az ő kegyelme nélkül. Erre a lázadásra próbálta rávenni Ádámot és Évát, s ezzel kísért minket is nap mint nap. Hétköznapjaink meg vannak jelölve a Szent Mihály és a sátán közt folyó küzdelemmel, amely ugyan már örökre eldőlt, de még tart az utolsó napig. A győzelem szerzője Krisztus, aki a keresztfán diadalmaskodott a bűn fáján győztes sátán felett – Mihály és angyalai az ő erejében küzdenek. 

Gábor az isteni örömhír, az evangélium angyala. Az üzenet, amellyel köszöntötte Máriát, az egyetlen igazi jó hír az emberiség számára, hiszen Isten Fiának megtestesülése az egész világ üdvösségre rendeltségét adja tudtára. Reggel, délben és este ezért imádkozzuk őseink szokását követve: „Az Úr angyala köszönté a Boldogságos Szűz Máriát...” Ráfael az, ki útjainkon elkísér, és nem csupán hűséges társunk, hanem – nevéhez híven – Isten gyógyító kegyelmének is közvetítője. Az ő pártfogását kérjük minden hosszabb utazás előtt: „A béke és boldogság útján vezessen minket a mindenható és irgalmas Isten, és Ráfael angyal kísérjen utunkon, hogy békében, épségben és örömmel térhessünk vissza otthonunkba!” 

Urunk, Jézus Krisztus, köszönjük Neked, hogy három arkangyalod neve és üdvtörténeti küldetése által rádöbbentesz bennünket emberi életünk hármas meghatározottságára: hogy földi létünk folytonos úton levés és küzdelem, s az út és a harc közben erőt ad az örömhír, az angyali üzenet, a győzelem és célba érés biztos záloga. Kérünk Téged, hogy mennyei szolgatársaink pártfogása és hathatós segítsége révén életünk egész folyamán érezzük, hogy mellettünk állsz, mi pedig mindvégig ott álljunk a Te oldaladon, míg csak fel nem vétetünk a mennybe, angyalaid és szentjeid boldog társaságába.

2022. szeptember 28., szerda

Évközi 26. hét

Jób 9,1-12.14-16 

Felelt Jób, és így szólt: ,,Bizony tudom, hogy úgy van, és hogy nem lehet igaza az embernek Istennel szemben; ha vele pörbe szállni kíván, ezer közül egyre sem tud neki megfelelni. Bölcs szívű ő és hatalmas erejű; ki maradhat bántódás nélkül, ha ellene szegül? Elmozdít ő hegyeket, úgyhogy észre sem veszik, felforgatja őket haragjában; kimozdítja helyéből a földet, úgyhogy megrendülnek oszlopai; meghagyja a napnak és fel nem kel, és pecsét alá helyezi a csillagokat; egyedül feszítette ki az égboltot és taposott a tenger hullámain; ő teremtette a Göncölszekeret és a Kaszást, a Fiastyúkot és a Dél Csillagát; nagyokat cselekszik, amiket nem lehet kifürkészni, csodás dolgokat, amelyeket nem lehet megszámlálni. Ha eljön hozzám, nem látom; ha elmegy, nem veszem észre. Ha hirtelen számon kér, ki tud neki megfelelni? Vagy ki mondhatja neki: ,,Ezt miért teszed?” Mi vagyok tehát én, hogy megfelelhetnék neki, és szavakat találhatnék vele szemben? Ha igazam volna, sem tudnék neki megfelelni, hanem inkább kérlelnem kellene bírámat. Ha pedig velem, aki hozzá kiáltok, szóba állna, nem hinném, hogy hallgatna szavamra. 

Lk 9,57-62 

Amint mentek az úton, valaki azt mondta neki: „Követlek téged, bárhová mész!” Jézus azt felelte neki: „A rókáknak odújuk van, az ég madarainak pedig fészkük, az Emberfiának azonban nincs hová lehajtania a fejét.” Egy másiknak ezt mondta: „Kövess engem!” Az így felelt: „Uram! Engedd meg, hogy előbb elmenjek, és eltemessem apámat!” Jézus ezt válaszolta neki: „Hagyd a holtakra, hadd temessék el halottaikat; te pedig menj, hirdesd az Isten országát!” Egy másik is szólt neki: „Uram! követlek; de engedd meg, hogy előbb búcsút vegyek házam népétől!” Jézus azt felelte neki: „Aki kezét az ekére teszi és hátra tekint, nem alkalmas az Isten országára.” 


A tegnapi Evangélium azzal a mondattal kezdődött, hogy „amikor közeledtek (Jézus) felvételének napjai, elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy”. Ennek a mondatnak nem csupán az evangélista által elmondott események idejének meghatározása szempontjából van jelentősége, hanem lelki vonatkozása is van. Minél közelebb van ugyanis az ember az Úr Jézus szenvedésének és megdicsőülésének napjaihoz a Szentlélekben, annál inkább magára tudja venni a szenvedés keresztjét, mert a szenvedésből Krisztus-követés lett, vagyis út, mely az életre vezet. Ennek fényében Jób három kijelentése is új tartalmat nyer. 

„Nem lehet igaza az embernek Istennel szemben.” Jézus kereszthalálában Istennek lett igaza: Jézus Krisztus halálában elítélte és legyőzte a bűnt, pontosan e halál által adva meg az emberiségnek a bűnbocsánat lehetőségét. Krisztus kereszthalála óta tehát nemcsak bűneink miatt szenvedhetünk, hanem az ő megváltó szenvedésével egyesülten a bűnök bocsánatáért is. „Ő teremtette a Göncölszekeret és a Kaszást.” Isten teremtő mivolta új módon nyilatkozott meg Húsvét hajnalán, mikor Jézus szenvedésben elcsigázott, halott testét az Atya a Szentlélek erejével feltámasztotta és megdicsőítette. Ő az új világ Hajnalcsillaga, ő az új teremtés világossága. „Ha eljön hozzám, nem látom; ha elmegy, nem veszem észre.” Jób még nem láthatta Istent, amikor eljött hozzá és amikor távozott. Mi láttuk szentséges eljövetelét a betlehemi éjszakában, elmenetelét a Golgotán és később az Olajfák hegyén, amikor visszatért Atyjához, s bírjuk ígéretét, hogy magával visz minket is az örök dicsőségbe. 

Urunk Jézus, emlékezzél meg rólunk, ha a szenvedés elér bennünket, és megjelöli testünket-lelkünket. A szenvedés óráiban, napjaiban ne hagyj magunkra, hanem nyilatkoztasd ki nekünk az Atyát, aki öröktől fogva gondol ránk, és meg nem veti kezének alkotását. Segíts, hogy szenvedéseink közepette fel tudjunk nézni szent keresztedre, s miután Veled és Benned leróttuk bűneink adósságát, részt vehessünk ártatlan szenvedésedben is.

2022. szeptember 27., kedd

Évközi 26. hét

Jób 3,1-3.11-17.20-23

Ezután megnyitotta Jób a száját, elátkozta születése napját és mondta: ,,Vesszen a nap, amelyen születtem, az éj, amelyen mondták: ,,Fiú fogantatott.” Miért nem haltam meg a méhben? Miért nem pusztultam el mindjárt, amikor kijöttem a méhből? Térd engem miért fogadott, miért tápláltak emlők? Így most csendben aludnék, békességben szenderegnék együtt királyokkal, országok tanácsosaival, akik pusztaságot építettek maguknak, vagy fejedelmekkel, akik aranyban bővelkedtek, akik ezüsttel töltötték meg házaikat. Vagy mint az elásott idétlen gyermek, nem lennék többé, mint a magzat, amely nem látott napvilágot. Ott felhagynak a gonoszok a tombolással, és pihennek az erőben megfogyottak; Mire való világosság a nyomorultnak és élet a keseredett léleknek? Azoknak, akik várják a halált, de nem jő, és ásva keresik, jobban mint a kincset; akik örülnének mérték nélkül, ha a sírt végre megtalálnák? Mire való az élet a férfinak, akinek útja el van rejtve, akit Isten homályba burkolt?

Lk 9,51-56

Történt pedig, hogy amikor közeledtek felvételének napjai, elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy. Követeket küldött maga előtt, akik el is indultak, és a szamaritánusok egyik helységébe érkeztek, hogy szállást készítsenek neki. Azok azonban nem fogadták be, mert Jeruzsálembe szándékozott menni. Ennek láttára tanítványai, Jakab és János ezt mondták: „Uram! Akarod-e, hogy kérjük, szálljon le tűz az égből, és eméssze meg őket?” De ő hozzájuk fordulva megfeddte őket, és elmentek egy másik faluba.


Jób könyvében Isten Szentlelke valami nagyon lényegeset nyilatkoztat ki a Krisztus felé haladó embernek, valamit, ami Krisztusban beteljesülve a mi megváltásunkká alakul. Ennek a könyvnek nem az a rendeltetése, hogy megfejtse a szenvedés titkát, s nem is az, hogy megoldja a rossz problémáját. A teremtő Istenben valóban bízó ember kísérlete, hogy a rázúduló szenvedésben is megtalálja Urával a kapcsolatot s abban a maga helyét. Az Istennel való helyes viszony keresését illetően viszont prófétai könyv, mert előrevetíti Urunk, Jézus Krisztus viszonyulását a szenvedéshez. Előrevetíti, azonban tudjuk, hogy a beteljesedés elképzelhetetlenül több, hiszen Isten egyszülött Fiának minden ember bűnét magára vevő és kiengesztelő szenvedése értékét tekintve a világ összes emberének összes szenvedését végtelen fokban felülmúlja.

Jób nem vét a nyelvével. Nem vádolja, nem káromolja Istent, hanem Isten jelenlétében, Isten színe előtt önti ki lelke keserűségét. Aki káromolja Istent, felelőssé teszi a rosszért, ami rázúdult. Jób pontosan azért kiáltozik Isten jelenlétében és mond átkot saját értelmetlennek tűnő életére, mert nem tudja, ki a felelős mindezért. Azt ugyanis tudja, hogy nem Isten, azt meg érzi, hogy ő maga sem. Mi, akik ezt a szentséges drámát az elejétől fogva nézzük, tudjuk, hogy a bukott angyal, a sátán, vagyis a vádló azzal vádolta meg, hogy csupán érdekből bízik Istenben, mert Isten minden földi jóval megáldotta. Most a szenvedésben nyilvánvalóvá lesz, hogy Jób Istenben Istenért magáért bízik meg, nem ajándékai miatt. Ezért a szavak, amelyekkel megátkozza fogantatása napját is, visszafordulnak a sátánra, a bűn szerzőjére, hiszen Jób életében jóléte és rettenetes szenvedése idején egyaránt Isten a főszereplő, őhozzá kötődik a legerősebb kötelékkel.

Urunk Jézus, aki a szenvedés mélységes szakadékában és az elhagyatottság keserű fájdalmában mindvégig Atyádra bíztad magad, add meg nekünk azt a kegyelmet, hogy életünk getszemáni éjszakáján meglássunk Téged, amint vérverítékes arccal a földre borulsz, s Veled egyesülve hódolattal és végtelen bizalommal imádjuk őt.

2022. szeptember 26., hétfő

Évközi 26. hét

Jób 1,6-22 

Egy napon pedig, amikor eljöttek az Isten fiai, hogy az Úrnál jelentkezzenek, a sátán is közöttük volt. Az Úr megkérdezte tőle: „Honnét jössz?” Az így felelt: „Szerte bolyongtam a földön és bejártam azt.” Az Úr így folytatta: „Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs a földön hozzá hasonló férfi, feddhetetlen és igaz, istenfélő és a gonosztól tartózkodó!” A sátán erre megkérdezte: „Vajon ok nélkül istenfélő-e Jób? Hisz te megoltalmaztad őt, a házát és egész vagyonát; megáldottad keze munkáját és gyarapodott jószága a földön! De bocsásd csak rá egy kissé a kezedet és verd meg mindenét, amije van, akkor bizony szemtől-szembe áld majd téged!” Ezt mondta erre az Úr a sátánnak: „Nos, a kezedbe adom mindenét, amije van; őrá azonban ne nyújtsd ki kezedet!” Erre eltávozott a sátán az Úr színe elől. Amikor pedig egyik napon Jób fiai és leányai ettek és bort ittak elsőszülött testvérük házában, hírnök jött Jóbhoz és mondta: „A marhák éppen szántottak, a szamarak pedig legeltek mellettük, amikor rajtuk ütöttek a sábiak és elhajtottak mindent, a szolgákat pedig kardélre hányták; csak magam tudtam elmenekülni, hogy hírt hozzak neked.” Még beszélt az, amikor jött egy másik is, és azt mondta: „Az Isten tüze hullott le az égből, leütötte és elemésztette a juhokat és a szolgákat; egyedül én menekültem meg, hogy hírt hozzak neked.” De még ez sem fejezte be szavait, máris jött egy másik és azt mondta: „A kaldeusok három rajba állva meglepték a tevéket és elhajtották őket, a szolgákat pedig kardélre hányták; csak magam menekültem meg, hogy hírt hozzak neked.” Míg ez beszélt, íme, jött egy másik és mondta: „Fiaid és leányaid ettek és bort ittak elsőszülött testvérük házában, amikor hirtelen hatalmas vihar kerekedett a sivatag felől, megrendítette a ház négy sarkát, úgyhogy az összeomlott és rászakadt gyermekeidre és meghaltak; egyedül én menekültem meg, hogy hírül hozzam neked.” Ekkor felkelt Jób, megszaggatta ruháit, megnyírta fejét, leborult a földre és így imádkozott: „Mezítelen jöttem ki anyám méhéből és meztelen térek oda vissza; az Úr adta s az Úr elvette, amint az Úrnak tetszett, úgy lett, legyen áldott az Úr neve!” Mindezekben nem vétkezett Jób az ajkával és nem beszélt semmi dőreséget sem Isten ellen. 

Lk 9,46-50 

Azután felmerült köztük a kérdés, hogy ki a nagyobb közülük. Jézus, aki ismerte szívük gondolatát, odahívott egy gyermeket, maga mellé állította, és azt mondta nekik: „Aki befogadja ezt a gyermeket az én nevemben, engem fogad be; és aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. Mert aki a legkisebb mindnyájatok között, az a legnagyobb.” Ekkor János így szólt: „Mester! Láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöket űzött, és megtiltottuk neki, mert nem követ téged.” Jézus azt felelte neki: „Ne tiltsátok meg; mert aki nincs ellenetek, veletek van.”


Mindannyiunknak van tapasztalata a szenvedésről, ám helyesen gondolkodni és beszélni róla meglehetősen nehéz. Halálközeli állapot ez, amelyben a test és a lélek egyszerre van keresztre feszítve, úgyhogy amikor szenvedünk, nemigen vagyunk képesek még csak gondolkodni sem. Amikor azonban nem szenvedünk, akkor meg már azért vagyunk képtelenek hitelesen gondolkodni és beszélni róla, mert akaratunk ellenére elmegyünk a szenvedő mellett – amellett is, aki valaha mi voltunk, vagy éppenséggel leszünk. Ezért valódi sugalmazottság kell ahhoz, hogy a szenvedésről hitelesen tudjunk beszélni, s még inkább ahhoz, hogy arról szólhassunk, hogyan lehet megtalálni a szenvedésben a helyes viszonyulást Istenhez. 

Jób könyve pontosan erre vonatkozó, Istentől adott, hiteles útmutatás. Jób megszaggatta ruháit és lenyírta a haját, mint egy nazír, mint egy próféta, mint aki belépett a legszigorúbb szerzetesrendbe. Igen, a szenvedés szigorú elkötelezettség, ahol az embernek lehetősége van a legszorosabb kötelékkel Isten megrendítő misztériumához kötözni magát, vagy végleg elutasítani őt. Nincs középút. A szenvedés a legradikálisabb döntés meghozatalára kényszerít. Vagy leborulunk Jóbbal, és elnémulva imádjuk a végtelen fölségű Istent, vagy fellázadunk ellene, és a poklot választjuk. 

Urunk Jézus, add meg kérünk, hogy Isten nevét ne csak akkor tudjuk áldani, amikor ajándékait tapasztaljuk, hanem akkor is, amikor szenvedéssel látogat meg minket. Állj mellettünk kegyelmeddel, hogy a szenvedés idején készek legyük találkozni azzal az Istennel, aki minden emberi okoskodást túlhalad, s kezében a szenvedés is csak eszköz, mellyel saját magához akar vonzani minket.

2022. szeptember 25., vasárnap

Évközi 26. vasárnap

Ám 6,1a.4-7

Jaj nektek, gondtalanul élőknek, a Sionon, és nektek, elbizakodottak, Szamaria hegyén, ti előkelők, a nép főemberei, akikhez folyamodik Izrael háza! Elefántcsontágyakban lustálkodnak, és kereveteken henyélnek; lakmároznak a nyáj bárányaiból, és a csorda borjúiból. Danolásznak hárfaszó mellett, – azt hiszik, hogy olyan hangszereik vannak, mint Dávidnak –. serlegekből isszák a bort, a legfinomabb kenettel kenik meg magukat, és semmit sem törődnek József romlásával. Nos, ezért majd ők mennek a száműzöttek élén a száműzetésbe, és véget ér a henyélők tobzódása.

1Tim 6,11-16

De te, Isten embere, (...) tartsd meg a parancsot szeplőtelenül, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus eljöveteléig, amelyet meg fog mutatni annak idején a boldog és egyetlen Hatalmasság, a királyok Királya, az urak Ura, aki egyedül birtokolja a halhatatlanságot, aki megközelíthetetlen világosságban lakik, akit senki ember nem látott és nem láthat, akinek dicsőség és örök hatalom! Ámen!

Lk 16,19-31

(...) Történt pedig, hogy meghalt a koldus, és az angyalok Ábrahám kebelére vitték. Meghalt a gazdag is, és eltemették. Amikor a pokolban a kínok közt föltekintett, meglátta messziről Ábrahámot, és a keblén Lázárt. Ekkor felkiáltott neki: (...) ,,Akkor hát arra kérlek, atyám, küldd el őt apám házába, mert öt testvérem van. Tegyen előttük tanúságot, nehogy ők is ide jussanak, a gyötrelmek helyére.” Ábrahám ezt válaszolta: ,,Van Mózesük és prófétáik, hallgassanak azokra!” Az erre így könyörgött: ,,Nem úgy, atyám, Ábrahám! De ha a halottak közül megy valaki hozzájuk, bűnbánatot tartanak.” Erre ő azt felelte: ,,Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, még ha a halottak közül támad is fel valaki, annak sem fognak hinni!”


Mózes és a próféták, azaz a Szentírás sokkal hatalmasabb és érdekesebb eseményekről beszél, mint amilyen egy halott visszatérése a földi életbe. Mózesnél arról olvasunk, hogy Isten teremtő, aki a világot szavával, azaz puszta akaratával hozta elő a nemlétezésből, s arról, hogy Ábrahámot kiválasztotta, és ígéretet tett neki, hogy egy utódjában majd a föld valamennyi népét megáldja. A prófétáknál pedig – a mai vasárnap is – arról olvasunk, hogy a henyélők tobzódásának vége lesz, és Isten ítéletet tart a világ felett: az igazak ragyogni fognak, az érzéketlen szívűek és bűnbánatot nem tartók viszont elkárhoznak.

Csak aki a Mózes és a próféták által adott kinyilatkoztatásból ismerte meg Istent, és aki ehhez a kinyilatkoztatáshoz szabja tetteit, annak számára volna mondanivalója egy halott test szerinti megjelenésének, mert ő valóban megrendülne, és még inkább úgy élne, ahogy Mózestől és a prófétáktól tanulta. Bizonyíték erre Lázár feltámasztása Betániában. A főpapok a szadduceus párt eminensei, amikor hallottak Lázár feltámasztásáról, nemhogy hittek volna, de őt is meg akarták ölni, mert kényelmetlen volt számukra mint Jézus isteni hatalmának élő bizonyítéka. Érthető is ez a reakciójuk, hiszen ők a prófétákra sem hallgattak, Mózes törvényét pedig kiforgatták. Ellenben Mária és Márta nemcsak örvendeztek testvérük viszontlátásán, hanem hitük is elmélyült a csoda láttán, úgy, hogy a jézusi, vagyis a hiteles zsidó hitből átléptek a Jézusba vetett hitbe. Hallották Jézus kijelentését: „Én vagyok a feltámadás és az élet”, és megértették, hogy aki benne hisz, az halála után nem ebbe az életbe jön vissza még néhány évre, évtizedre, hanem az ő örök dicsőségében részesül.

Urunk, Jézus Krisztus, adj, kérünk, értő fület és figyelmes szívet igéd hallgatására, hogy Mózes és a próféták olvasása felforrósítsa, a róluk szóló igehirdetés pedig lángra lobbantsa bensőnket, mint az emmauszi tanítványokét, akiket Mózes és a próféták jövendöléseinek magyarázatával készítettél elő feltámadásod kinyilatkoztatásának befogadására. Segíts minket kegyelmeddel, hogy földi életünkön meglátsszék, hogy az új, halhatatlan élet csíráját hordozzuk szívükben.

2022. szeptember 24., szombat

Szent Gellért püspök és vértanú

Bölcs 3,1-9 

Az igazak lelkei azonban Isten kezében vannak, s a halál kínja nem éri őket. Úgy látszott a balgák szemében, hogy meghaltak, távozásukat balsorsnak vélték, és végső romlásnak, hogy elmentek tőlünk, ők azonban békességben vannak, ha kínt szenvedtek is az emberek szemében, reményük halhatatlansággal teljes, kevés fenyítés után nagy javakban van részük, mert Isten próbára tette, és magához méltóknak találta őket. Megvizsgálta őket, mint az aranyat a kohóban, és elfogadta őket egészen elégő áldozatul. Látogatásuk idején pedig az igazak felragyognak, olyanok lesznek, mint a szikra, amely a nádasban tovaterjed, ítélkeznek nemzeteken, és uralkodnak népeken, s az Úr lesz a királyuk örökké. A benne bízók megértik az igazságot, s a hívek kitartanak mellette szeretetben, mert választottjai kegyben és békességben részesülnek. 

Mt 10,28-33 

Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Féljetek inkább attól, aki a lelket is és a testet is el tudja pusztítani a gyehennában. Két verebet ugye egy fillérért árulnak? És egy sem esik közülük a földre a ti Atyátok tudta nélkül. Nektek azonban még a hajszálaitok is mind meg vannak számlálva a fejeteken. Ne féljetek hát, hisz különbek vagytok ti sok verébnél. Mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom Atyám előtt, aki a mennyekben van. De azt, aki megtagad engem az emberek előtt, én is meg fogom tagadni Atyám előtt, aki a mennyekben van. 


A két „Ne féljetek!” Isten határtalan gondviselésébe vetett bizalomra szólít fel, a közöttük elhangzó „Féljetek...” pedig felelősségünket hangsúlyozza. Az Isten iránti bizalom ugyanis nem vakmerő, a következményekkel mit sem törődő. Benne van az üdvös félelem attól, hogy elronthatjuk a jót, amit Isten bennünk és rajtunk keresztül akar művelni a világban. A testi haláltól nincs mit félnünk, az úgyis elkerülhetetlen, és végső soron nem tud ártani nekünk; ha meg akarjuk óvni életünket, akkor is elveszítjük, s ráadásul még az örök életet is kockára tesszük. 

Jó tudni, hogy életünknek tétje van, és nem független tőlünk, hogy üdvözülünk-e vagy sem. A determinizmus és a reinkarnáció tana egyaránt megfoszt felelősségünktől. Az egyik azzal, hogy tagadja akaratunk szabadságát, a másik meg azzal a tanítással, hogy következő életeinkben majd helyrehozzuk, amit most rosszul tettünk. A kereszténység ellenben az itt és most szentségére hív. Körülményeink meghatározása nem a mi feladatunk, és igazából akkor lehetünk nyugodtak, ha nem azt értük el ebben az életben, amit mindenáron szerettünk volna, mert ez annak a jele, hogy kiengedtük kezünkből sorsunk irányítását. A mi feladatunk nem az irányítás, hanem az állandó készenlét és az engedelmesség annak, aki az örök haláltól megmentett és minden hajszálunkat számon tartó személyes szeretettel gondoskodik rólunk. 

Urunk Jézus, erősítsen bennünket Szent Gellért püspök és vértanú példája, segítsen közbenjárása, hogy ne a helyek, a módok és az időpontok után kutakodjunk, hanem mindenestül átadva magunkat Neked hasznos eszköz legyünk a Te kezedben, s életünkkel, halálunkkal egyaránt megdicsőítsünk Téged.

2022. szeptember 23., péntek

Évközi 25. hét

Préd 3,1-11 

Mindennek megvan a maga órája, és az ég alatt minden dolog elmúlik a maga idejében. Ideje van a születésnek és ideje a halálnak, ideje az ültetésnek és ideje a kiszakításnak. Ideje van az ölésnek és ideje a gyógyításnak, ideje a lebontásnak, és ideje az építésnek. Ideje van a sírásnak, és ideje a nevetésnek, ideje a gyásznak, és ideje a táncnak. Ideje van a kő szétdobálásának, és ideje a kő összeszedésének, ideje az ölelkezésnek, és ideje az ölelkezéstől való tartózkodásnak. Ideje van a keresésnek, és ideje az elveszítésnek, ideje a megőrzésnek, és ideje az eldobásnak. Ideje van az eltépésnek, és ideje a összevarrásnak, ideje a hallgatásnak és ideje a szólásnak. Ideje van a szeretetnek, és ideje a gyűlölködésnek, ideje a háborúnak, és ideje a békének. Mi haszna van az embernek a fáradságából? Néztem azt a vesződséget, amelyet Isten az emberek fiainak adott, hogy azzal bajlódjanak. Mindent úgy alkotott, hogy helyes legyen a maga idejében. A jövőt is beléjük helyezte. Csakhogy az ember nem tudja kifürkészni Isten művét, amelyet létrehoz kezdettől fogva mindvégig. 

Lk 9,18-22 

Történt egyszer, hogy amikor egyedül imádkozott, és a tanítványok is vele voltak, megkérdezte őket: „Kinek tart engem a sokaság?” Ők ezt felelték: „Keresztelő Jánosnak, mások pedig Illésnek, mások pedig azt, hogy a korábbi próféták közül támadt fel valaki.” Azután megkérdezte tőlük: „Hát ti kinek tartotok engem?” Simon Péter válaszolt: „Az Isten Krisztusának.” Ő pedig rájuk parancsolt és meghagyta, hogy ezt senkinek se mondják el: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie, el kell, hogy vessék a vének, a papi fejedelmek és az írástudók, meg kell, hogy öljék, és harmadnapra föl kell támadnia.” 


A mai Olvasmányban szereplő felsorolás, életünk eseményeinek, cselekedeteinek ellentétpárokban való megjelenítése a bűnbeesett emberre és világára vonatkozik. Az, hogy ideje van a születésnek és ideje van a halálnak, hogy ideje van a sírásnak, és ideje a nevetésnek, ideje a gyásznak, és ideje a táncnak, mind ennek a mulandóságnak alávetett természetnek a rendje szerint való, amiatt, aki a teremtett világot mulandóságnak vetette alá, amíg csak Isten fiainak dicsősége ki nem nyilvánul rajtunk. Hozzá is teszi a Prédikátor: „Az ember nem tudja kifürkészni Isten művét”, ami azt jelenti, hogy Istennek lesz még szava mindehhez, előtte nyitva áll saját teremtése, és ő az emberi történelem Ura. 

Amikor a második isteni személy értünk megtestesült és emberré lett, alávetette magát e bűntől sebzett és hiábavalóságra ítélt világ törvényszerűségeinek, de úgy, hogy mindent, ami abban rossz, átértelmezett, új jelentéssel ruházott fel, és pozitívummá változtatott. Éppen a mai Evangéliumban beszél arról, hogy szenvednie kell, de a szenvedés és kínhalál által az üdvösséget szerezte meg nekünk. A teremtett világ hiábavalósága még nem szűnt meg, de bennünk már elkezdődött az örök élet a maga új törvényeivel. Ezért míg a világban lebontanak és szétszórnak, mi a régi embert bontjuk le magunkban, és Isten országát építjük. Míg a világban továbbra is gyűlölködés, háború és öldöklés van, Krisztus Titokzatos Testében mindig a szeretet, a békesség és a gyógyítás ideje van.

Urunk Jézus, köszönjük Neked, hogy halálod és feltámadásod s a Szentlélek elküldése által képessé tettél bennünket, hogy ha mások gyűlölnek minket, mi tovább szeressünk, mert irgalmas szereteteddel győztél a gyűlölet felett; s ha életünkre törnek, vállaljuk Érted a vértanú halált is, mert Te egyszer s mindenkorra győzelmet arattál a halál felett. Erősíts meg minket Szentlelkeddel, hogy a világ hiábavalóságai között együttérző szívvel és segítő szándékkal forduljunk minden szenvedőhöz, azt a vigaszt nyújtva nekik, amely a Te világ feletti győzelmedből fakad.

2022. szeptember 22., csütörtök

Évközi 25. hét

Préd 1,2-11

,,Minden hiúság, mondja a Prédikátor, csupa hiúság, minden csak hiúság! Mi haszna az embernek minden vesződségéből, amellyel bajlódik a nap alatt?” Nemzedék elmúlik és nemzedék érkezik, a föld pedig mindig megmarad. A nap felkel és lenyugszik, majd visszasiet helyére, s ott újra felkel, dél felé kerül, majd északra fordul. Mindent bejárva körben kering a szél, és visszatér körforgásában. A folyók mind a tengerbe ömlenek, s a tenger mégsem árad meg, a helyre, ahonnan a folyók elindulnak, visszatérnek, hogy újra folyjanak. A dolgok megannyian fárasztanak, úgyhogy az ember szóval ki sem tudja mondani. A szem nem tud jóllakni látással, s a fül nem tud betelni hallással. Mi az, ami volt? Ugyanaz, mint ami lesz. Mi az, ami történt? Ugyanaz, mint ami ezután is történik, és semmi sem új a nap alatt. Senki sem mondhatja: ,,Íme, ez új!” Mert megvolt az már azokban az időkben, amelyek előttünk elmúltak. Nem gondolnak az emberek az elmúltakra, s a jövendőre sem gondolnak majd, akik még később lesznek.

Lk 9,7-9

Heródes negyedes fejedelem hallott mindenről, ami történt, és zavarban volt, mivel egyesek azt mondták: „János támadt fel halottaiból”, némelyek pedig, hogy „Illés jelent meg”, mások meg: „a régi próféták közül támadt fel valamelyik”. Ekkor Heródes azt mondta: „Jánost lefejeztettem; kicsoda tehát ez, akiről ilyeneket hallok?” És látni akarta őt.


Érdemes olykor elgondolkodni azon, mit is jelent, hogy egy napon el kell távoznunk az élők sorából, s szinte semmi nem marad utánunk. Nagynak hitt műveink, az utókornak szánt alkotásaink rövid időn belül egytől egyig megsemmisülnek. A nevünket talán még emlegetik néhányan egy darabig, hogy azután az emlékezetünk is örökre kivesszen a földről. Mit számít a gazdagság és a siker, a szépség és a hatalom, mit a röpke emberi létezés a maga örömeivel és gondjaival a hegyekhez és az óceánhoz képest, a csillagmilliárdokhoz és azok éveihez képest? Az effajta szembesülés a valósággal segít leszámolni az illúziókkal, s ezért a lelki életre nézve is hasznos; ha tetszik, vallási értéke van.

Ám Isten igéje, még ha látszólag csupán egy általános emberi tapasztalatot fogalmaz is meg, nem csupán egyszerű tényközlés, mely hírt ad a valóságról, hanem maga a valóság. A Prédikátor könyvének ma olvasott nyers és súlyos mondatai nemcsak szembesítenek azokkal a nagy tényekkel, melyek mellett könnyedén elsiklik az ember figyelme, hanem arra késztet, hogy e tények mögé is nézzünk. Mert bár hozzánk, a mi pár évtizednyi életünkhöz képest a föld és a kozmosz éveinek száma szinte örökkévalóságnak tűnik, Jézus mégis ezt mondja: „Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak.” Az arányok most megfordulnak: Krisztus nélkül minden hiábavalóság, a hegyek és vizek, az egész naprendszer értelmetlen, vele azonban a legkisebb dolog, egy asztal megterítése, egy dolgozat kijavítása vagy egy szenvedő könnyeinek letörlése is világépítő tett. Azt az új világot építi, mely Jézus megdicsőült testében már részesült az örök isteni létezésben.

Urunk, Jézus Krisztus, köszönjük Neked a mai Olvasmányban adott tanítást, mely szívünket a Te méreteidre tágítja. A lélek szanatóriumi kezelése ez az elmélkedés: tüdőnk megtelik egészséges hegyi levegővel, szemünk végre nyugalmat talál a hiúság vásárán páváskodó karrierizmus és testiség látványaitól, s lelkünk örömmel telik el, hogy a teremtett világ csodái, az értelmünk számára befoghatatlan méretű világegyetem csakis Érted, Általad és Benned áll fenn, aki a mi testvérünkké lettél, s nem mulandóságra, hanem el nem múló boldogságra szánsz bennünket.

2022. szeptember 21., szerda

Szent Máté apostol és evangélista

Ef 4,1-7.11-13 

Kérlek tehát titeket, én, aki fogoly vagyok az Úrban, éljetek méltó módon ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptatok, teljes alázatosságban, szelídségben és türelemben. Viseljétek el egymást szeretettel. Igyekezzetek megtartani a lelki egységet a béke kötelékében. Egy a test és egy a Lélek, amint hivatásotok is egy reménységre szól. Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség. Egy az Isten és mindeneknek Atyja, aki mindenek fölött áll, mindent áthat, és mindenben benne van. A kegyelmet azonban mindegyikünk Krisztus ajándékozásának mértéke szerint kapta. Ő tett egyeseket apostollá, másokat pedig prófétává vagy evangélistává, ismét másokat pedig pásztorrá és tanítóvá, hogy alkalmassá tegye a szenteket a szolgálat végzésére Krisztus testének felépítése céljából, amíg mindnyájan eljutunk a hitnek és Isten Fia megismerésének egységére, az emberi érettségre, olyan életkorra, amelynek mércéje Krisztus teljessége.

Mt 9,9-13 

Amikor Jézus továbbment onnan, meglátott egy embert, aki a vámnál ült. Máténak hívták. Megszólította: „Kövess engem!” Az fölkelt és követte őt. Történt pedig, hogy amikor asztalhoz ült a házban, íme, sok vámos és bűnös jött, és letelepedett Jézussal és tanítványaival együtt. Ezt látva a farizeusok megkérdezték a tanítványait: „Miért eszik a ti Mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?” Ő meghallotta ezt és így szólt: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek és tanuljátok meg, mit tesz az: „Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot”. Nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket.” 


Egy emberi hívásra csak kellő megfontolás után szabad válaszolni, amikor azonban Isten hív, és ezt megérzi a lelkünk, akkor egyszerűen csak fel kell állnunk és követnünk kell őt. Az, hogy Máté szó nélkül felállt, és követte Jézust, önmagában is bizonyíték arra, hogy Jézus Isten nevében és az élő Isten tekintélyével lépett fel. A Jézussal és a jézusi örömhírrel való találkozáskor nincsen helye a fontolgatásnak, mérlegelésnek. Aki fontolgat, nem követi Jézust. Nincsen helye a mentegetőzésnek sem, hogy bűnös voltunk miatt alkalmatlannak mondjuk magunkat. Hiszen melyikünk lenne bűn nélkül való? S melyikünk tudná saját magát alkalmassá tenni Jézus követésére? „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek” – mondja Jézus, s ez igaz az ő követésére is. Mint ahogy a betegtől azt várjuk, hogy betegségével forduljon orvoshoz, nem pedig azt, hogy csak akkor merjen az orvos elé állni, ha már meggyógyult, úgy éppen azáltal gyógyul a lélek, ha fontolgatás, fenntartások és visszafordulás nélkül Jézus nyomába szegődünk. Mindazok, akik az Egyház történelme folyamán úgy követték Jézust, ahogy Máté, meggyógyultak, boldog és kiteljesedett életű emberek lettek. 

Nagyon sok múlik az induláson. Ha már az indulást elrontja a számítgatás, a túlzott félszegség, a kislelkűség, mit lehet várni az út folyamán, a próbatételek között? Ha azonban jól rajtolunk, ha értelmünket, akaratunkat és érzelmeinket, teljes emberi egzisztenciánkat egy irányba fordítjuk, s úgy indulunk, nagy esélyünk van a sikeres célba érésre és az örök győzelemre. 

Urunk Jézus, Te elhaladsz mellettünk is, miközben a pénzváltó asztalnál ülünk, vagy épp az élet piacterén ácsorgunk tétlenül. Ne engedd, kérünk, hogy hallatlanra vegyük a szót, melyet nekünk mondasz, személyesen: „Kövess engem!” Ne engedd, hogy magyarázkodásba kezdjünk vagy még mindig kifogásokat keressünk, hanem Szent Máté apostol közbenjárására add meg nekünk, hogy legyen bátorságunk mindent otthagyva nyomodba szegődni és valódi tanítványoddá lenni. Segíts, hogy megtanuljuk, mit jelent az „Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot”, és engedjük magunkat kegyelmed által irgalmas szívű testvérekké, az isteni irgalmasság követeivé formálni.

2022. szeptember 20., kedd

Évközi 25. hét

Péld 21,1-6.10-13 

Olyan a király szíve az Úr kezében, mint a vízfolyás, ahová akarja, oda irányítja. Az ember minden útja helyes a saját szemében, a szíveket mégis az Úr veti latra. Irgalmasságot és igazságot tenni kedvesebb az Úr előtt az áldozatnál. A szemek fennhéjázása szívbeli felfuvalkodás, a gonoszok szövétneke a bűn. A szorgalmas igyekezet mindig gyarapodásra vezet, de mindaz, aki lusta, folyton szegénységben lesz. Aki csalárd nyelvvel gyűjt kincset, hiú és esztelen, és beleakad a halál tőreibe. A gonosz lelke kártevés után áhít, és társán meg nem könyörül. Ha az arcátlan bűnhődik, tanul belőle a kicsiny, és ha követi a bölcset, okulást merít. Az igaz a bűnös házát szemmel tartja, hogy a gonoszokat a rossztól visszatartsa. Aki bedugja fülét a szegény kiáltására, maga is kiált majd, és nem lesz, aki meghallgassa. 

Lk 8,19-21 

Odajöttek hozzá az anyja és testvérei, de nem juthattak hozzá a sokaság miatt. Szóltak neki: ,,Anyád és testvéreid kinn állnak, látni akarnak téged.” Ő azonban ezt felelte nekik: ,,Azok az én anyám és testvéreim, akik Isten igéjét hallgatják és megcselekszik.” 


Leszámítva a teljesen elvakultakat, több-kevesebb kételye azért mindegyikünknek van döntéseinket és választott cselekvési módunkat illetően. Ezért tanácsot kérünk, vagy legalábbis megkérdezzük mások véleményét. Persze, itt is hajlamosak vagyunk egy bizonyos elfogultságra, mert többnyire nem akárkitől kérünk tanácsot, hanem elsősorban olyanoktól, akiktől helyeslést és megerősítést várunk. (A legtöbbünknek nem nehéz olyan „jó barátot” találnia a környezetében, aki a legnagyobb örömmel ad igazat neki.) És persze úgy adjuk elő a dolgot, hogy az általunk tervezett lépés előnyeit ecseteljük, a hátrányait, illetve más lehetséges megoldások pozitívumait homályban hagyjuk. Ily módon valószínűleg körülbelül azt a tanácsot fogjuk kapni, amit szerettünk volna hallani, s mindjárt szentesítve érezzük azt, amit belül már el is döntöttünk. 

Ha azután megtettük, amit elterveztünk, de lényegében helytelen választásunk miatt csak marad bennünk valami lelkifurdalás, akkor igyekszünk az egyre nyilvánvalóbb rosszat zárójelbe téve a jót hangsúlyozni. Például egy bűnös szerelmi kapcsolatban azt, hogy a másikat ezáltal a hitre vezetjük. Végül pedig, amikor rá kell döbbennünk, hogy az út, amelyet választottunk, zsákutca volt, nincs tovább, elkezdjük megmagyarázni, hogy mindez miért volt mégis jó, hasznos, sőt szükséges. Micsoda hazugság, önáltatás! Mintha bizony Isten nem adhatta volna meg ugyanezt a jót vagy még többet, ha nem a könnyebb, szélesebb, vonzóbb utat választjuk, hanem kitartunk az igazságért vívott kemény harcban! S ha mégis valami jó jött ki a rossz döntésből, az semmi esetre sem a rossz döntés gyümölcse, hanem Isten végtelen bölcsességének és irgalmának ajándéka. 

Urunk Jézus, megvalljuk Neked, hogy sokszor tévedtünk hamis útra, de nem akartuk belátni, beismerni, hogy hibáztunk. Eltévelyedésünket sokszor még utólag is megpróbáltuk igazolni, és azzal takaróztunk, hogy ha nem úgy tettünk volna, ahogy, akkor nem szolgáltattunk volna alkalmat Neked, hogy irgalmasságot gyakorolj velünk. Bocsásd meg, kérünk, kevélységünket, s nevelj kudarcaink őszinte beismerésére, mely igaz bűnbánatra és Hozzád való megtérésre vezet bennünket.

2022. szeptember 19., hétfő

Évközi 25. hét

Péld 3,27-34

Ne tartsd vissza a jótettől azt, akitől telik, és magad is tégy jót, ha teheted. Ne mondd barátodnak: „Menj és jöjj vissza, majd holnap adok!” – amikor tüstént adhatnál. Ne tervezz gonoszat barátod ellen, holott az megbízik benned! Ne perelj senkivel sem ok nélkül, ha neked semmi rosszat nem tett. Ne irigykedjél az erőszakos emberre, és ne kövesd útjait, mert az Úr utál minden elvetemültet, de az igazakat barátságára méltatja. Szegénységet küld az Úr a gonosz házára, de áldott az igazak hajléka! Csúffá teszi azokat, akik gúnyolódnak, de az alázatosakat kegyben részesíti.

Lk 8,16-18

Senki, aki világot gyújt, nem borítja azt le egy edénnyel, sem ágy alá nem rejti, hanem a tartóra teszi, hogy akik bemennek, lássák a világosságot. Mert semmi nincs elrejtve, ami nyilvánosságra ne jutna, sem eltitkolva, ami ki ne tudódnék és napfényre ne kerülne. Figyeljetek tehát, hogyan hallgatjátok! Mert akinek van, annak még adnak; akinek pedig nincsen, attól még azt is elveszik, amiről azt gondolja, hogy az övé.”


Már az iskolában is a figyelemmel, a figyelem minőségével van a legtöbb baj, és később a munkánk végzésében, az emberi kapcsolatainkban is: nem úgy figyelünk, ahogy kellene, ahogy az adott helyzet, egy elkészítendő munkadarab, egy irodalmi szöveg vagy éppen egy technikai eszköz szakszerű használata megköveteli. Ahogy szülőnk, nevelőnk megköveteli, ahogy házastársunk és gyermekünk, barátunk és ismerősünk nem követeli, de igényli, várja, szomjazza. Csodálkozunk, hogy Istenre és az ő igéjére nem jól figyelünk? És azután őt hibáztatjuk, ha ahelyett, hogy még kapnánk, azt is elveszítjük, amit elidegeníthetetlen tulajdonunknak hittünk.

Istenhez és az ő igéjéhez csak az a mélységes, egzisztenciális figyelem méltó, amely védtelenül és kiszolgáltatottan áll az Ige előtt, és Sámuellel mondja: „Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád”, és a zsoltárossal vallja: „Íme, miként a szolgák szeme az ő uruknak kezére, s miként a szolgálók szeme asszonyuk kezére, úgy tekint a mi szemünk Urunkra, Istenünkre.” Ennek a figyelemnek a középpontjában Isten akarata áll, és abból a meggyőződésből fakad, hogy ő jobban szeret engem, mint én magam, és pontosan tudja, mi válik az én igazi javamra. Aki megtanul így figyelni, annak ahhoz is lesz elegendő ereje, hogy ha Isten igéje felszólítja arra, hogy megszakítson egy bűnös kapcsolatot, akkor még aznap megteszi, éspedig végérvényesen. Ha Isten igéje felszólítja arra, hogy vegye fel mindennap a keresztjét, és úgy kövesse Jézust, akkor többé nem panaszkodik fűnek-fának, hanem csendben és békességesen, az Úrral egyesülve hordozza keresztjét. Ha arra szólítja fel, hogy éljen békességben mindenkivel, akivel csak lehet, akkor elmegy bocsánatot kérni haragosától, és igyekszik rendbe hozni megromlott emberi kapcsolatait...

Urunk Jézus, taníts meg minket arra a figyelemre, mely egyre többet ért meg titkaidból, és egyre többet képes tenni Érted és az evangéliumért. Nem kérünk rendkívüli kegyelmeket, csak azt, hogy rendes, mindennapos kegyelmed napról napra hatékonyabban működjék bennünk, s jó szívvel teljesítsük a Te szent akaratodat.

2022. szeptember 18., vasárnap

Évközi 25. vasárnap

Ám 8,4-7

Halljátok meg ezt ti, akik tiporjátok a szegényt, és szorongatjátok a föld szűkölködőit, akik így szóltok: ,,Mikor múlik el az újhold, hogy eladhassuk az árut, és a szombat, hogy feltárhassuk a gabonát, megkisebbíthessük az éfát, megnagyobbíthassuk a siklust, és csalárdul meghamisíthassuk a mérleget, hogy pénzért megszerezhessük magunknak a szűkölködőket, és egy pár saruért a szegényeket, és eladhassuk a gabona hulladékát?” Megesküdött az Úr Jákob büszkeségére: ,,Sohasem felejtem el semmi cselekedetüket!

1Tim 2,1-8

(...) A mi Üdvözítő Istenünk azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére. Hiszen egy az Isten, és egy a közvetítő is Isten és az emberek között: az ember Jézus Krisztus, aki odaadta önmagát váltságul mindenkiért, tanúságot téve a maga idejében. Emiatt rendelt ő engem hírnökké s apostollá – igazat mondok, nem hazudom –, a pogányok tanítójává hitben és igazságban. Azt akarom tehát, hogy a férfiak mindenütt tisztán emeljék fel kezüket imádságra, harag és viszálykodás nélkül.

Lk 16,1-13

(...) Az úr megdicsérte a hamis intézőt, hogy okosan cselekedett; mert a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál. Azt mondom hát nektek: Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogy amikor az elmúlik, befogadjanak titeket az örök hajlékokba. Aki kicsiben hű, a nagyban is hű; és aki a kicsiben hazug, az a nagyban is hazug. Ha tehát a hamis mammonban nem voltatok hűségesek, ki bízza rátok az igazit? És ha a máséban nem voltatok hűek, akkor ki adja oda nektek azt, ami a tiétek? Egy szolga sem szolgálhat két úrnak; mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.”


Nagyon szomorú és felettébb kiábrándító, ám Krisztus hiteles követéséhez elengedhetetlen tapasztalat az azzal való szembesülés, hogy annyi év, annyi elmélkedés, annyi lelkigyakorlat, annyi isteni megvilágosítás, lelki öröm s oly sok fönséges Tábor-hegyi élmény után még mindig – ha kimondatlanul s talán öntudatlanul is – csaknem szüntelenül két úrnak (ha nem többnek) szolgálunk – világosan kimondva: bálványimádók vagyunk. Hiszen mindaz bálvány, amit elébe helyezünk Istennek, márpedig, valljuk be, amikor erőt vesznek rajtunk a szenvedélyek, indulatok, kívánságok, Isten másodrendű szereplő, jelentéktelen háttérfigura lesz az életünkben, vagy még az sem.

Mindannyian sima útról álmodoztunk: elfogadtuk, hogy minden kezdet nehéz, de azt hittük, hogy egyszer csak, a nagy, radikális döntés meghozatala után minden egyértelművé és könnyűvé lesz. Eleséseink fájdalmas realizmusa viszont arra tanít, hogy mindig távolságtartóan és némi egészséges gyanakvással kell tekintenünk vallási lelkesedésünkre. Az evangéliumbéli hűtlen intézőt nem bűnében, hanem ügyességében és nem lankadó, találékony újrakezdésében állítja elénk példaképül az Úr. Csöndes, békességes óráinkban se feledjük, ahogy a szentek sem feledték soha, hogy kicsoda az Isten, és kik vagyunk mi, gyarló emberek. Ha szemet hunyunk a lelkünk mélyén bóbiskoló, de bármikor felhergelődő vadállatok létezése felett, s abban a hiszemben, hogy csak az Úrnak szolgálunk, és nem befolyásol bennünket sem pénz, sem hírnév, sem a test, kezdjük elbízni magunkat, bár még észre sem vettük, máris az Ellenség uralma alá kerültünk.

Urunk Jézus, kérünk, segíts, hogy ne akarjuk lekicsinyelni az áteredő bűn okozta sebzettségünket, emberi létezésünk töredékes, fájdalmas és nyomorult voltát, ugyanakkor óvj meg attól a kísértéstől is, hogy mindezzel szembesülve feladjuk a szentségre való törekvést. Add nekünk kegyelmedet, hogy valahányszor lelepleződünk önmagunk előtt, hogy két úrnak szolgálunk, mindannyiszor bizalommal és még buzgóbb elhatározással újítsuk meg Neked való önátadásunkat.

2022. szeptember 17., szombat

Évközi 24. hét

1Kor 15,35-37.42-49 

Azt mondhatná azonban valaki: ,,Hogyan támadnak fel a halottak? Milyen testtel jönnek majd elő?” Balga! Amit vetsz, nem kel életre, ha előbb meg nem hal. És amikor vetsz, nem a leendő testet veted el, hanem a puszta magot, például a búzáét vagy másét. Így van a halottak feltámadása is: romlandóságban vetik el, romolhatatlanságban támad fel; szégyenben vetik el, dicsőségben támad fel; gyöngeségben vetik el, erőben támad fel; érzéki testet vetnek el, lelki test támad fel. Ha van érzéki test, van lelki test is. Ezt mondja az Írás is: ,,Ádám, az első ember, élő lénnyé lett”, az utolsó Ádám pedig éltető lélekké. De nem a lelki az első, hanem az érzéki, csak azután a lelki. Az első ember a földből való, földi, a második ember a mennyből való. Amilyen a földi, olyanok a földiek is, és amilyen a mennyei, olyanok a mennyeiek is. És amint hordtuk a földi ember képét, úgy hordani fogjuk a mennyeinek képét is. 

Lk 8,4-15 

(...) Nektek adatott, hogy megismerjétek Isten országának titkait, másoknak csak példabeszédekben, hogy nézvén ne lássanak, és hallván ne értsenek. Ez tehát a példabeszéd: A mag Isten igéje. Az útfélre hullott magok azok, akik hallgatják, de azután eljön az ördög, és kiveszi az igét szívükből, nehogy higgyenek és üdvözüljenek. A kősziklára hullott magok azok, akik, amikor hallják, örömmel fogadják az igét, de nincs gyökerük; egy ideig hisznek, a kísértés idején azonban elpártolnak. A tövisek közé hullott magok azok, akik hallgatják, de az élet gondjai, gazdagsága és gyönyörűségei később elfojtják bennük az igét, és gyümölcsöt nem teremnek. Amelyik pedig jó földbe esett, azokat jelenti, akik tiszta és jó szívvel hallgatják az igét, megtartják, és gyümölcsöt hoznak állhatatosan. 


A mai Szentleckében az Apostol az új, a feltámadott élet csíráját maghoz hasonlítja, az Evangéliumban pedig Jézus Isten igéjét nevezi magnak. S ez a kettő voltaképpen egy és ugyanaz. Jézus Krisztus példabeszédei nem csupán érzékletes, képi megfogalmazásai a szellemi valóságnak, tanítása – mivel ő teremtő Isten – nem pusztán az értelemhez szóló igazság, hanem életcsíra: részesedés Isten szentháromságos életéből. Ezért tanításának befogadása sem fogalomalkotás, hanem fogantatás (talán ezért van, hogy a – romlatlan – női lélek sokszor fogékonyabb rá, mint a túlságosan is a racionalitásra hagyatkozó férfié). Az isteni Magvető, Jézus Krisztus szívünkbe, azaz személyiségünk legmélyébe veti az örök élet csíráját, hogy az – ha tanítását jó földként befogadjuk – szárba szökkenjen, kivirágozzék és az utolsó napon meghozza a romolhatatlan, isteni életet bőséges termését. 

Az ige hirdetésének és befogadásának órája ezért az örök élet fogantatásának és születésének ideje. Nagyon sokszor, minden áldott nap gondolni kell erre, és szüntelenül hirdetni az Egyházban. Ez kell hogy legyen az újraevangelizáció legfontosabb üzenete, mert eddig sok keresztény nem is hallotta, vagy ha hallotta, nem figyelt rá, vagy nem tud mit kezdeni vele. 

Urunk Jézus, köszönjük Neked a mindennapi szentírásolvasás és elmélkedés óráját, melyben tudatosul bennünk, hogy elvettetett szívünkbe az örök élet magja, s így már átmentünk az örök halálból az örök életbe. Add, kérünk, kegyelmesen, hogy úgy hallgassuk és fogadjuk szívünkbe igédet, úgy járuljunk szentáldozáshoz, s úgy éljünk egész nap, hogy ez az élet egyre növekedjék és bontakozzék bennünk.

2022. szeptember 16., péntek

Évközi 24. hét

1Kor 15,12-20 

Ha tehát Krisztusról az hirdetjük, hogy halottaiból feltámadt, hogyan mondják egyesek közületek, hogy nincs halottak feltámadása? Mert ha nincs halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadt fel! Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, és hiábavaló a ti hitetek is. Sőt, Isten hamis tanúinak is bizonyulunk, mert tanúságot tettünk Isten ellen, hogy feltámasztotta Krisztust, pedig nem is támasztotta fel, ha a halottak valóban nem támadnak fel. Mert ha a halottak nem támadnak fel, Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, hiábavaló a ti hitetek, és még mindig bűneitekben vagytok. Sőt, akkor azok is, akik Krisztusban elszenderültek, elvesztek. Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, nyomorultabbak vagyunk minden más embernél. Krisztus azonban feltámadt halottaiból, mint az elszenderültek zsengéje. 

Lk 8,1-3 

Történt azután, hogy bejárta a városokat és a falvakat, prédikálta és hirdette az Isten országát. Vele volt a tizenkettő, és néhány asszony, akiket meggyógyított a gonosz lelkektől és a betegségekből: Mária, akit Magdolnának hívnak, akiből hét ördög ment ki, és Johanna, Kúzának, Heródes helytartójának a felesége, valamint Zsuzsanna, és sokan mások, akik segítették őt vagyonukból.


Azok a pogányságból megtért keresztények, akik kételkedtek a feltámadásban, saját előzetes ismereteikből, a hellenista világképből és koruk pogány vallási hiedelmeiből próbálták megérteni Krisztust. Itt van a keresztény hit legnagyobb nehézsége és egyben végtelen könnyűsége: emberi ésszel lehetetlen kikövetkeztetni Krisztus misztériumát. 

Persze az újdonsült korintusi keresztények nem voltak materialisták: nem a halál utáni életben kételkedtek, sőt egészen biztos, hogy hittek a lelkek túlvilági életében. Inkább túlságosan is spiritualisták voltak, mert az anyagot, a földi testet méltatlannak tartották az örök életre. A megtestesülés és Jézusnak a feltámadásban örökkévalósult megdicsőült teste radikálisan más valóságot és üzenetet közvetít, mint a korabeli – és ma újra divatba jött – pogány vallási elképzelések, melyek közös vonása, hogy a megváltást a fizikai testtől való megszabadulással azonosítják, mert számukra a test elválaszthatatlan a bűntől és a szenvedéstől, márpedig ezeknek nincs helyük a túlvilági életben. Krisztus halála és feltámadása ezzel szemben arról ad kinyilatkoztatást, hogy az ember megváltása a bűnbocsánat, mely nem más, mint a Szentlélek kiárasztása által végbe vitt új teremtés, mely a hit és a keresztség által kezdődik meg bennünk, s ennek szerves folytatása, következménye a holtak feltámadása. Nem a testi halál osztja tehát ketté életünket egy földi, szenvedéssel teli, testben megélt és egy túlvilági, szenvedésektől mentes, test nélküli szakaszra, hanem a bűn halálából való feltámadás a választóvonal a régi, istentelen és kárhozatra szánt s az új, megszabadult, istengyermeki életünk között. 

Urunk Jézus, köszönjük Neked, hogy mivel testben jöttél el közénk, mi pedig megváltásod révén testestül-lelkestül lettünk Isten gyermekei, azért a végső napon testünkre ugyanaz a dicsőség vár, mint a Tiédre az Atya jobbján. Tápláld bennünk, kérünk, szentségeiddel a kegyelmi életet, a megdicsőült test örökkévalóságára nyíló életkapcsolatot Veled és Általad az Atyaistennel a Szentlélekben.

2022. szeptember 15., csütörtök

A Fájdalmas Szűzanya

Zsid 5,7-8 

Ő, testi mivoltának napjaiban imáit és könyörgéseit nagy kiáltással és könnyhullatással bemutatta annak, aki megszabadíthatta őt a haláltól; és meghallgatást is nyert hódolatáért. Bár Isten Fia volt, engedelmességet tanult abból, amit elszenvedett. 

Jn 19,25-27 

Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás felesége és Mária Magdolna. Amikor Jézus meglátta anyját és az ott álló tanítványt, akit szeretett, így szólt anyjához: ,,Asszony, íme, a te fiad!'' Azután azt mondta a tanítványnak: ,,Íme, a te anyád!'' És attól az órától magához vette őt a tanítvány. 


Amikor az Úr vérében megköti az új és örök szövetséget az Atyaisten és az emberiség között, akkor azok között is új és örök szövetséget akar létrehozni, akik hisznek benne, akik már tagjai ennek az örök Isten-ember szövetségnek. Nemcsak az Istennel való szövetség új: soha nem létezett s az előzőekből elképzelhetetlen; és örök, vagyis Isten részéről végleges, olyannyira, hogy még a bűnök sem tudják szétszakítani – hiszen éppen a bűnök bocsánatában áll –, hanem ezentúl minden emberi kapcsolat új és örök, amely az új és örök szövetségben élők, a Krisztus-hívők között létesül. Tehát többé sem a házastársak, sem szülők és gyermekek, sem az igaz barátok kapcsolata nem épülhet csupán a testre és vérre, vonzalomra és rokonszenvre, közös értékrendre, hanem mindezeken túl ez a krisztusi új és örök szövetség kell hogy legyen az alapja. 

Ha ez feltárul a házasságban, a családban, az a házasság, az a családi élet ragyogó jele lesz a Szentháromság közösségének, és a házastársak, szülők és gyermekek valami olyat élnek meg, amit soha senki még a történelem folyamán. Ugyanígy, ha két ember barátságában egyre inkább ez a szövetség válik alappá, ez a barátság túllépi a szokásos barátságok kategóriáját és szókészletét, s olyan tapasztalatokra vezet, melyekről csak a legnagyobb szentek tudnak hitelesen beszélni. 

Urunk, Jézus Krisztus, kérünk, ragyogtasd fel előttünk azt az új, örökkévalóságra nyíló kapcsolatot, melyet kereszt alatt álló Édesanyád és szeretett tanítványod között létesítettél. Segíts, hogy mi, akik szeretjük egymást itt a földön, merjük rászánni magunkat, s minden érzésen, élményen túl erre a létezés legvégső mélységeiben felvázolódó, új és örök szövetségre építsük kapcsolatunkat. A Boldogságos Szent Szűz, a fájdalmak Anyja közbenjárására add kegyelmedet, hogy a kereszt alatt vele állva szívünk megnyíljék misztériumaid befogadására, s feltámadásod erejéből már itt e földön megnyilvánuljon rajtunk a Te új minőségű, örök dicsőségben ragyogó életed.

2022. szeptember 14., szerda

A Szent Kereszt felmagasztalása

Szám 21,4-9 

Aztán elindultak a Hór hegyétől a Vörös-tenger felé vivő úton, hogy megkerüljék Edom földjét. A nép azonban unni kezdte az utat meg a fáradságot és Isten és Mózes ellen lázadt: „Miért hoztál ki minket Egyiptomból, hogy meghaljunk a pusztában? Nincsen kenyér, nincsen víz, undorodik már a lelkünk ettől a felette sovány eledeltől.” Rábocsátotta ezért az Úr a népre a tüzes kígyókat, s azok sokat halálra martak közülük. Erre elmentek Mózeshez és azt mondták: „Vétkeztünk, mert az Úr ellen és te ellened szóltunk; könyörögj, hogy vegye le rólunk ezeket a kígyókat!” Könyörgött is Mózes a népért, mire az Úr így szólt hozzá: „Készíts egy rézkígyót és tedd ki jelül: amelyik megmart feltekint rá, az életben marad.” Csinált tehát Mózes egy rézkígyót és kitette jelül: a megmartak, ha feltekintettek rá, meggyógyultak. 

vagy 

Fil 2,6-11 

Krisztus Jézus isteni mivoltában nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amelyhez mint zsákmányhoz ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette önmagát, szolgai alakot vett fel, és hasonló lett az emberekhez, külsejét tekintve úgy jelent meg, mint egy ember. Megalázta magát, engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, amely minden más név fölött van, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd az égben, a földön és az alvilágban, és minden nyelv vallja, hogy „Jézus Krisztus az Úr!” az Atyaisten dicsőségére. 

Jn 3,13-17 

Senki sem ment föl a mennybe, csak az, aki a mennyből jött le: az Emberfia. Ahogyan Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy kell majd az Emberfiának is fölemeltetnie, hogy mindannak, aki hisz, örök élete legyen őbenne. (...)


Ahogy Krisztus keresztje balgaság és botrány volt az apostolok korában, úgy ma is az azok szemében, akik elég vakok ahhoz, hogy ne ismerjék fel magukon az őskígyó halálos marását. A keresztet mint jelképet ugyan viselik a nyakukban, fülükben, talán még szobájuk falára is kiteszik, de közben minden törekvésük arra irányul, hogy a keresztet, a szenvedést kiiktassák az életükből. A kereszt nélküli élet utáni vágyódás sokszor a keresztényeket is kísérti. Azokat a helyeket szeretik idézni a Szentírásból, ahol az Úr vigasztalást, jutalmat, dicsőséget ígér, s hajlamosak megfeledkezni Urunknak a kereszthordozásról szóló igéiről. Vagy beszélnek ugyan a keresztről, de csak mint valami kellemetlen teherről, amelytől alig várják, hogy megszabaduljanak, s ha nem, perelni kezdenek az Istennel és fellázadnak ellene. 

Jézus Krisztust azonban az Atya nem a kereszttől függetlenül vagy annak ellenére dicsőítette meg, hanem éppenséggel a kereszten való végső odaadásában. Ezért a mi felmagasztaltatásunk is csak Krisztus keresztje által valósulhat meg, ez az a deszkaszál, mely képes „a hajótört világot biztos partra menteni”. Persze csak az kapaszkodik belé, aki felismeri, hogy élete Jézus nélkül zátonyra futott és hajótörést szenvedett. Amint ugyanis nincs kereszténység kereszt nélkül, úgy kereszt sincs a kereszténységen kívül, hanem csak megkerülhetetlen és értelmetlen negatívumok. Bűnnel megjelölt létezésünknek, sebzettségeinknek és hiányainknak, szenvedésünknek és halálunknak csak Krisztus keresztje adhat valódi értelmet és örök értéket. 

Keresztrefeszített Üdvözítőnk, add meg, kérünk, hogy nap mint nap hittel feltekintsünk a Te szent keresztedre, mely által megszerezted számunkra a váltságot, a gyógyulást és az örök életet. Segíts minket kegyelmesen, hogy keresztedből erőt merítve tudjunk nyomodba lépni, és hordozni a magunk keresztjét, melyet Atyád üdvösségünkre szolgáló eszközül gondos szeretettel, egyéni méretre szabva készített számunkra, s így növekedjünk az iránta való bizalomban és odaadásban.

2022. szeptember 13., kedd

Évközi 24. hét

1Kor 12,12-14.27-31a

Mert amint a test egy, bár sok tagja van, a testnek pedig minden tagja, bár sok, mégis egy test, úgy Krisztus is. Mi ugyanis mindnyájan egy Lélekben egy testté keresztelkedtünk, akár zsidók, akár görögök, akár szolgák, akár szabadok; és mindnyájunkat egy Lélek itatott át. Mert a test sem egy tag, hanem sok. Ti pedig Krisztus teste vagytok, és egyenként tagjai. Az egyházban Isten egyeseket előszöris apostolokká tett, másodszor prófétákká, harmadszor tanítókká; másoknak csodatevő erőt adott, vagy a gyógyítás, segélynyújtás, kormányzás és a nyelveken való szólás adományát. Vajon mindnyájan apostolok? Vajon mindnyájan próféták? Vajon mindnyájan tanítók? Vajon mindnyájan csodatevők? Vajon mindnyájuknak megvan a gyógyítás adománya? Vajon mindnyájan szólnak nyelveken? Vajon mindnyájan értelmezik azt? Ti azonban törekedjetek a nagyobb adományokra! Emellett még egy mindennél kiválóbb utat is mutatok nektek.

Lk 7,11-17

Történt pedig, hogy ezután egy Naim nevű városba ment, és vele mentek tanítványai és nagy népsokaság. Mikor a város kapujához közeledett, íme, egy halottat vittek ki, egy özvegyasszony egyetlen fiát, és a város sok lakosa kísérte. Amikor meglátta őt az Úr, megkönyörült rajta, és ezt mondta neki: „Ne sírj!” Majd odament, és megérintette a koporsót. Erre azok, akik vitték, megálltak. Ezt mondta: „Ifjú! Mondom neked: kelj föl!” A halott pedig felült és beszélni kezdett. Ekkor átadta őt anyjának. Mindnyájukat elfogta a félelem, és így dicsőítették Istent: „Nagy próféta támadt közöttünk!” És: „Isten meglátogatta az ő népét!” Az eset híre elterjedt egész Júdeában, és mindenütt a környéken.


Az áldozás, Krisztus szentségi testének vétele az ő Titokzatos Testének, az Egyháznak misztériumára irányítja figyelmünket. Ez azt is jelenti, hogy csak az áldozó, a szentséghez járuló keresztény van beavatva az Egyház titkába, csak ő látja az Egyház lényegét, hogy az az üdvösség hordozója s az örök életet adja a benne hívőknek. Persze ezt kívülállóként is lehet tudni és akár tanítani is, ismerni azonban csak az ismerheti, aki ízleli is.

Az Apostol a mai Szentleckében arra tanít, hogy Krisztus Titokzatos Testében, az Egyházban mindenkinek megvan a maga feladata, amelyet teljes odaadással kell végeznie, ahelyett, hogy másnak a feladatára, tisztségére, adományára áhítozna, s így széthúzást okozna. Teljesen rendjén való, hogy ott lakik bennünk a teljességre való törekvés, hiszen maga Isten teremtett minket ilyennek. Csakhogy a teljesség nem a feladatok, szerepek és karizmák szintjén, hanem a mindezek mélyén lévő szeretetben valósul meg, amely nélkül semmilyen hivatás, egyetlen karizma és a legnagyszerűbb áldozat sem ér semmit. Ha nem találjuk a helyünket, a szerepünket, a feladatunkat az Egyházban, ha saját hivatásunk unalmassá és íztelenné vált, ha féltékenyen tekintünk mások tisztségére vagy irigység fog el talán csillogóbb adományaik láttán, annak alighanem az az oka, hogy szem elől tévesztettük a lényeget, s nem a „mindennél kiválóbb útra”, vagyis a szeretetre törekszünk, hanem valami másra.

Urunk Jézus, add meg nekünk kegyelmesen, hogy ne valamely rendkívüli karizmára vagy vonzó tisztségre vágyakozzunk, de ne is vonakodjunk szolgálatot vállalni az Egyházban, hanem magunkhoz véve szentséges Testedet az Eucharisztiában, nap mint nap tökéletesedjünk a szeretetben, s betöltsük hivatásunkat Titokzatos Testednek, az Egyháznak javára.

2022. szeptember 12., hétfő

Évközi 24. hét

1Kor 11,17-26.33

A következő intézkedéssel kapcsolatban nem dicsérhetem, hogy nem javatokra, hanem károtokra gyűltök össze. Mert először is úgy hallom, hogy amikor közösségbe gyűltök, szakadások vannak köztetek, és ezt részben el is hiszem. Mert szükséges, hogy megosztottság is legyen köztetek, hogy a kipróbáltak nyilvánvalókká legyenek. Mikor azonban egybegyűltök, az már nem az Úr vacsorájának elköltése, mert étkezés közben mindenki a saját vacsoráját veszi elő, és az egyik éhezik, a másik pedig dőzsöl. Vajon nincsen házatok az evésre és ivásra? Vagy megvetitek Isten egyházát, és megszégyenítitek azokat, akiknek semmijük nincsen? Mit mondjak nektek? Dicsérjelek titeket? Ebben nem dicsérlek! Mert az Úrtól kaptam, amit átadtam nektek, hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárulták, fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte, és így szólt: „Ez az én testem, amely értetek adatik. Ezt tegyétek az én emlékezetemre!” A vacsora után ugyanígy fogta a kelyhet is, és így szólt: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben. Tegyétek ezt, ahányszor csak isszátok, az én emlékezetemre!” Mert amikor ezt a kenyeret eszitek, és ezt a kelyhet isszátok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön. Ezért, testvéreim, amikor egybegyűltök az étkezésre, várjátok meg egymást.

Lk 7,1-10

Miután ezeket a beszédeket a nép hallatára mind befejezte, bement Kafarnaumba. Egy százados egyik szolgája pedig, aki annak nagyon kedves volt, halálos betegen feküdt. Mivel hallott Jézusról, elküldte hozzá a zsidók véneit, és kérte őt, hogy jöjjön el és gyógyítsa meg a szolgáját. Azok pedig, amikor odaértek Jézushoz, nagyon könyörögtek: „Méltó arra, hogy megtedd ezt neki, mert szereti nemzetünket, és a zsinagógát is ő építette nekünk.” Jézus tehát velük ment. Amikor már nem messze volt a háztól, a százados elküldte hozzá barátait, ezekkel a szavakkal: „Uram! Ne fáradj, mert nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj. Éppen ezért nem is tartottam magamat méltónak, hogy hozzád menjek; hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul a szolgám. Mert én is hatalom alatt álló ember vagyok, s katonák vannak alattam; és ha azt mondom az egyiknek: »Menj«, elmegy; vagy a másiknak: »Gyere«, odajön; és a szolgámnak: »Tedd ezt«, megteszi.” Ennek hallatára Jézus elcsodálkozott. Megfordult, és az őt követő sokaságnak ezt mondta: „Bizony, mondom nektek: még Izraelben sem találtam ekkora hitet!” A küldöttek pedig, amikor hazatértek, egészségben találták a szolgát.


Szent Pál korában az utolsó vacsorára emlékezve nemcsak az átváltoztatott kenyeret vették magukhoz és az Úr kelyhét itták, hanem utána szeretetlakomát is tartottak, vagyis együtt vacsoráztak. Amikor látja az Apostol, hogy megoszlás van a hívek között, mindenki a maga vacsoráját eszi, és a gazdag nem osztja meg a szegénnyel a falatot, akkor kijelenti, hogy ez már nem az Úr vacsorája. Mélységes és újnak ható tanítás van itt elrejtve. Nem azt akarja mondani, hogy az átváltoztatás megszűnik, hogy az átlényegülés megsemmisül, hanem azt, hogy a széthúzás és elkülönülés ellentmond Krisztus keresztáldozatának. Az eucharisztiában, Jézus áldozati jelenlétében ugyanis akkora erő van, hogy ha valóban befogadnánk, átalakítaná közösségi életünket. Szent Ágoston hívja fel a figyelmünket arra, hogy nemcsak az oltár szentségét nevezzük Krisztus Testének, hanem az Egyházat is, a mi közösségünket. Ezért a közöttünk lévő szakadások nem egyszerű erkölcsi vétségek, hanem egyfajta szentségtörés: Jézus testének újbóli keresztre feszítése.

Ne éljünk vissza az evangélium és a liturgia szavaival! Ne gondoljuk, hogy az a felkiáltás, amit a mai Evangéliumban a római százados ajkáról hallunk s amit minden szentmisén elismétlünk (vajon azzal az őszinte hittel és alázattal, mint ez a százados?): „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj”, önmagában elegendő ahhoz, hogy nyugodt lelkiismerettel menjünk áldozni. Mert nem csak a súlyos bűn állapotában végzett áldozástól kell tartózkodni. Kétes értékű az az áldozás is, amikor nincs súlyos bűnünk, de a mise végén semmire nem érzünk indíttatást, amikor nem vagyunk egységben testvéreinkkel, s nem munkálkodunk azon, hogy a széthúzás megszűnjön.

Urunk Jézus, óvj meg, kérünk, attól, hogy szentségi életünk kiüresedjék, hogy ellanyhuljunk az életszentségre és a szeretetben való egységre törekvésben. Add nekünk kegyelmesen, hogy az eucharisztia vétele táplálja bennünk az isten- és emberszeretet lángját, minden egyes szentáldozás egyre jobban Tehozzád hasonítson bensőnkben, és mind inkább kibontakoztassa közöttünk Titokzatos Tested teljes valóságát.

2022. szeptember 11., vasárnap

Évközi 24. vasárnap

Kiv 32,7-11.13-14

(...) Mózes erre így kezdte kérlelni az Urat, az ő Istenét: ,,Miért gerjedne fel, Uram, haragod néped ellen, amelyet kihoztál Egyiptom földjéről, nagy erővel és hatalmas kézzel? Emlékezzél meg Ábrahámról, Izsákról és Izraelről, a te szolgáidról, akiknek megesküdtél önmagadra: „Megsokasítom utódaitokat, mint az ég csillagait, és ezt az egész földet, amelyről szóltam, utódaitoknak adom, s birtokolni fogjátok azt örökké!” Megengesztelődött erre az Úr, és nem tette meg azt a rosszat, amelyet népe ellen mondott.

1Tim 1,12-17

Hálát adok annak, aki erőt adott nekem, Krisztus Jézusnak, a mi Urunknak, hogy megbízhatónak ítélt, és erre a szolgálatra rendelt engem, aki azelőtt káromló, üldöző és gyalázkodó voltam, de irgalmat találtam, mert hitetlenségemben tudatlanul cselekedtem. Sőt, valósággal elárasztott a mi Urunk kegyelme, a Krisztus Jézusban való hittel és szeretettel együtt. Igaz beszéd ez, s teljes hitelt érdemlő: azért jött el Krisztus Jézus erre a világra, hogy üdvözítse a bűnösöket. Ezek között az első én vagyok. De éppen azért találtam irgalmasságot, hogy Krisztus Jézus rajtam, az elsőn mutassa meg egész hosszantűrését, okulásul azoknak, akik hinni fognak benne az örök életre. Tisztesség és dicsőség érte az örökkévalóság halhatatlan, láthatatlan Királyának, az egy Istennek, mindörökkön örökké! Ámen!

Lk 15,1-32

(...). Ekkor magába szállt, és azt mondta: ,,Apámnak hány bérese bővelkedik kenyérben, én meg itt éhen halok. Fölkelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Apám! Vétkeztem az ég ellen és teellened! Már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be engem!” (...)


Félelmetes, egyszersmind bájos jelenet, ahogy Mózes meglepő természetességgel és közvetlenséggel, szinte egyenrangú félként szólítja meg a Mindenhatót, emlékezetébe idézve nagy tetteit. Istennek persze nincs szüksége arra, hogy emlékezetében kutasson, hiszen ő, aki kerubokon trónol és átlátja a mélységeket, tud mindent. Ráadásul számára nincs múlt, jelen és jövő, előtte a világ létezése egyszerre van jelen, s az ember is a maga szabad voltában. Amikor tehát Istennek azt mondjuk: emlékezzél, valójában mi idézzük emlékezetünkbe Isten nagy tetteit a történelemben és saját életünkben. Mózes Istennel megy vissza a múltba, Isten pedig jelenvalóvá változtatja a múltból azt, ami alkalmas az örök életre: vagyis az ő soha el nem múló tetteit, melyek mind ugyanabból az üdvösségtervből fakadtak.

A tékozló fiú is emlékezik, amikor magába száll és így szól: „Apámnak hány bérese bővelkedik kenyérben, én meg itt éhen halok.” A bűnös a Szentlélekben emlékezik az atyai házra, és ebből megtérés, hazatérés, új, soha nem volt élet fakad. A mai Szentleckében pedig Szent Pál apostol szeretett fiának, Timóteusnak írva ugyancsak emlékezik, egész addigi életét Isten szemével nézve értékeli: „Hálát adok annak, aki erőt adott nekem, Krisztus Jézusnak, a mi Urunknak, hogy megbízhatónak ítélt, és erre a szolgálatra rendelt engem, aki azelőtt káromló, üldöző és gyalázkodó voltam, de irgalmat találtam. Sőt, valósággal elárasztott a mi Urunk kegyelme.” Csak így szabad, csak így érdemes visszanézni a múltra: kozmetikázás nélkül, ami bűneinket illeti, és hálaadással Isten csodálatos tervének kibontakozása láttán.

Urunk Jézus, add nekünk kegyelmedet, hogy újra meg újra emlékezetünkbe idézzük életünkben végbevitt tetteidet, melyek mind az Atya egyetemes üdvösségtervébe illeszkednek. Tedd gyümölcsözővé részvételünket a vasárnapi szentmisén, melyben a keresztény nép a teremtő Szentlélek erejében emlékezik megváltó halálodra és dicsőséges feltámadásodra, ez a szentségi emlékezés pedig jelenvalóvá teszi keresztáldozatodat, s a kenyér és bor színe alatt elhoz hozzánk Téged magadat.

2022. szeptember 10., szombat

Évközi 23. hét

1Kor 10,14-22a 

Ezért, szeretteim, kerüljétek a bálványimádást. Úgy szólok hozzátok, mint értelmes emberekhez; ítéljétek meg ti magatok, amit mondok: Az áldás kelyhe, amelyet megáldunk, nem Krisztus vérében való részesedés? És a kenyér, amelyet megtörünk, nem Krisztus testében való részesedés? Mert egy kenyér, egy test vagyunk sokan, hiszen mindnyájan egy kenyérből részesülünk. Tekintsétek a test szerint való Izraelt: akik az áldozatokat eszik, ugye közösségben vannak az oltárral? Mit akarok ezzel mondani? Talán azt, hogy a bálványoknak áldozott hús vagy a bálvány ér valamit? Dehogy! De amit a pogányok áldoznak, azt a démonoknak áldozzák és nem Istennek. Nem akarom, hogy démonokkal legyetek közösségben. Nem ihatjátok az Úr kelyhét és az démonok kelyhét. Nem lehettek részesei az Úr asztalának és a démonok asztalának. Ingereljük talán féltékenységre az Urat? 

Lk 6,43-49 

Nem jó az a fa, amely rossz gyümölcsöt terem; és nem rossz az a fa, amely jó gyümölcsöt terem. Mert minden fát gyümölcséről ismerünk meg. Tövisbokorról nem szednek fügét, sem a csipkebokorról nem szüretelnek szőlőt. A jó ember jót hoz elő szívének jó kincséből, és a gonosz ember a gonoszból gonoszat hoz elő; mert a szív bőségéből szól a száj. Miért mondjátok nekem: ,,Uram! Uram!”, ha nem cselekszitek, amiket mondok? Megmutatom nektek, kihez hasonló mindaz, aki hozzám jön, hallgatja szavaimat és megcselekszi azokat. Hasonló a házépítő emberhez, aki mélyre leásott és az alapot kősziklára rakta. Amikor aztán jött az árvíz, nekiesett a háznak a folyó árja, de nem tudta megingatni, mert kősziklára volt építve. Aki pedig hallgatja, de nem cselekszi, hasonló ahhoz az emberhez, aki a házát alap nélkül, a földre építette. Amikor nekirontott az ár, mindjárt összeomlott, és nagy lett annak a háznak romlása.” 


A nagy, ősi pogány vallások istentisztelete azoknak, akik még nem ismerik Krisztust, egyfajta kapaszkodó az igaz Isten felé vezető úton. Nekünk azonban, akik már ismerjük Krisztust és a benne feltáruló szentháromságos isteni életet, olyan volna az ősi kultuszokban való részvétel, mintha a sátán asztalához ülnénk. Van azonban ennek a kijelentésnek egy másik, egészen időszerű mondanivalója is: az okkultizmus és a sátánkultusz minden fajtáját, a legtávolabbi köreit is kerülnünk kell, mert az első parancs a Tízparancsolatban nem véletlenül az első: az összes többi megtartása ezen áll vagy bukik. 

Jelenti ez az apostoli mondat azt is, hogy nekünk, akik az Úr asztalához járulunk, szakítanunk kell bizonyos más asztalközösségekkel és társaságokkal, amelyek tagjai kicsapongó, feslett életet élnek, akiknek ünnepei az eucharisztikus lakoma, a szentmise karikatúrájává züllenek. „Minden fát gyümölcséről ismerünk meg” – mondja Urunk a mai Evangéliumban. Gyakoroljuk ez alapján a szellemek megkülönböztetését saját magunkon! Ha azt tapasztaljuk, hogy bizonyos emberek társasága megzavarja lelkünk békéjét, ha a velük való együttlét után nem tudunk tiszta szívvel áldozni, ha elbizonytalanodunk hitünkben, megingunk erkölcsi tartásunkban, ismerjük fel a veszélyt, és legyen bátorságunk elmenekülni abból a közegből, amely veszélyezteti életünk jó gyümölcsének beérését és épségét. 

Urunk Jézus, Te valahányszor bűnösökkel ültél egy asztalhoz, azt megmentésükre és üdvösségükre tetted. Mi azonban nem vagyunk olyan tiszták és erősek, mint Te, nekünk veszélyes a bűnösökhöz egy asztalhoz ülnünk, mert ahelyett, hogy a Te asztalodhoz vezetnénk őket, többnyire inkább mi válunk hasonlóvá hozzájuk világiasságban, majd a bűnök elkövetésében és lelkiismeretünk érzéketlenné válásában. Óvj meg, kérünk, kegyelmeddel a vakmerő bizalomtól s attól, hogy a megmentő szerepében akarjunk tetszelegni, és segíts, hogy Lévivel, Zakeussal, Mária Magdolnával azonosulva hálát adjunk Neked, hogy asztalközösségedbe hívsz bennünket.