Évközi 13. hét

Ám 3,1-8;4,11-12

Halljátok e szót, amit az Úr ellenetek kimondott, Izrael fiai, minden nemzetség ellen, amelyet Egyiptom földjéről kivezettem: ,,Egyedül csak titeket vettelek figyelembe a föld összes nemzetsége közül; éppen ezért meg is torlom rajtatok minden gonoszságtokat! Vajon járnak-e együtt ketten, ha meg nem egyeznek? Vajon ordít-e az oroszlán az erdőben, ha nincs előtte préda? Vajon hallatja-e hangját búvóhelyéről az oroszlánkölyök, ha semmit sem fogott? Vajon beleesik-e a madár a tőrbe a földön, hogyha nincsen csapda? Vajon felszedik-e a csapdát a földről, ha semmit sem fogott? Vajon, ha megszólal a harsona a városban, nem remeg-e meg a nép? Jön-e a városra veszedelem, melyet nem az Úr vitt véghez? Bizony, semmit sem tesz az Úr Isten anélkül, hogy titkát ki ne nyilatkoztassa szolgáinak, a prófétáknak! Ordít az oroszlán: ki ne remegne? Szól az Úr Isten: ki ne prófétálna? Felforgattalak titeket, amint felforgatta az Úr Szodomát és Gomorrát, és olyanok lettetek, mint a tűzvészből kiragadott üszök; és ti mégsem tértetek vissza hozzám – mondja az Úr. – Ezért cselekszem így veled, Izrael! És mivel így bánok majd veled, készülj Istened elé, Izrael!

Mt 8,23-27

Amikor beszállt a bárkába, követték őt a tanítványai. És íme, olyan nagy vihar támadt a tengeren, hogy a bárkát elborították a hullámok. Ő pedig aludt. Odajöttek és felkeltették: ,,Uram, ments meg, elveszünk!” Ő azt mondta nekik: ,,Miért vagytok gyávák, ti kishitűek?” Majd fölkelt, rászólt a szelekre és a tengerre, s nagy csendesség lett. Az emberek pedig elcsodálkoztak és így szóltak: ,,Kicsoda ez, hogy még a szelek és a tenger is engedelmeskednek neki?”

Az a keresztény, akinek lelke érzékeny Istenre, szükségképpen rezonál az Úr üzenetére. Nem kell erővel kivonnia magát az evilági dolgok köréből, hogy Istennel legyen, hiszen minden az ő üzenetét fogja közvetíteni számára. Miközben körülöttünk minden összeomlófélben van, körös-körül záporoznak ránk az emberi támadások – és ez sokszor igen fájdalmasan érint bennünket –, Isten csendesen, szinte észrevétlenül kezébe veszi életünket, jelezve, hogy mindezen keresztül ő akar tenni velünk valamit. Mi pedig tudjuk, érezzük, emberileg meg nem okolható bizonyossággal, hogy valamiképpen mindent a javunkra fordít.

Ezért hát ne a minket körülvevő és elnyelni igyekvő erőkre figyeljünk, hanem Isten életünket átalakító cselekvésére. Ennek olykor nyilvánvaló jelei is vannak: álmok, a Szentírás egy-egy mondata, amely a holt betűk sorából mintegy szemünk elé ugrik és szíven üt, egy belső kép, amely oly élesen kirajzolódik lelki szemünk előtt, hogy nem tudunk szabadulni tőle... A szükségszerűen bekövetkező külső események, változások is jelzések, finom szólítások Urunk részéről, ilyen például az öregedés, amikor észrevesszük magunkon, hogy már nem bírunk annyit, hogy már nem olyan gyorsak és frissek a reakcióink, vagy amikor környezetünk adja finoman, de határozottan az értésünkre, hogy át kell adnunk a helyünket. Ilyenkor ismét csak Isten akar a mélyben tenni velünk valamit, belülről átalakítani, és általunk valami soha nem volt, nagyszerű dolgot végbevinni. Mert számára öregen és betegen, hasznavehetetlenül is ugyanolyan értékesek és felcserélhetetlenek vagyunk.

Urunk Jézus, köszönjük Neked, hogy mikor rettenetes sötétséget, magányt és kiszolgáltatottságot élünk át, mindezek mélyén ott vagy velünk, s úgy érezzük, Általad az Atya mintegy karjára vesz, és arcához emel minket. Add meg nekünk kegyelmesen, hogy ne a felszínen zajló eseményekkel törődjünk, hanem teljes lényünkkel merjünk ráhagyatkozni biztonságot adó jelenlétedre, mely által a viharok idején is megízlelhetjük a Te hasonlíthatatlan békességedet.

Szent Péter és Szent Pál apostolok

ApCsel 12,1-11

(...) Pétert tehát a börtönben őrizték, az egyház pedig szüntelenül könyörgött érte Istenhez. Amikor Heródes éppen arra készült, hogy elővezetteti, azon az éjszakán Péter két katona között aludt kettős lánccal megbilincselve, az őrök pedig az ajtó előtt őrizték a börtönt. De íme, megjelent mellette az Úr angyala, és fény ragyogott fel a cellában. Az angyal meglökte Péter oldalát, fölkeltette, és így szólt: „Kelj fel gyorsan!” Erre a láncok lehullottak a kezéről. Az angyal pedig azt mondta neki: „Övezd fel magad és vedd fel saruidat!” Ő megtette, az angyal pedig azt mondta neki: „Vedd magadra a ruhádat, és kövess engem!” (...) Miután átmentek az első és a második őrségen, a vaskapuhoz jutottak, amely a városba vezetett. Ez magától kinyílt előttük. Kimentek, végigmentek egy utcán, s ekkor az angyal hirtelen eltűnt mellőle. (...)

2Tim 4,6-8.17-18

Engem ugyanis már kiöntenek, mint italáldozatot, elköltözésem ideje közel van. A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam. Készen vár már rám az igazság koszorúja, amelyet azon a napon megad nekem az Úr, az igazságos bíró, sőt nemcsak nekem, hanem mindazoknak, akik sóvárogva várják az ő eljövetelét. De az Úr mellém állt, és erőt adott nekem, hogy az igehirdetés befejeződjék általam, s tudomást szerezzen róla az összes pogány. Ezért megszabadultam az oroszlán torkából. Az Úr megszabadít minden gonosz ármánytól, és meg fog menteni mennyei országa számára. Dicsőség neki mindörökkön örökké! Ámen!

Mt 16,13-19

(...) „Te Péter vagy, és én erre a kősziklára fogom építeni egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait. Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyekben is, és amit feloldasz a földön, föl lesz oldva a mennyekben is.”

Emberileg nézve soha nem érte nagyobb csapás az Egyházat kétezer éves zarándokútja folyamán, mint amikor – a hagyomány szerint – ugyanazon a napon elveszítette két oszlopát: Pétert és Pált. Mégis, mi keresztények kezdettől fogva győzelemként ünnepeljük ezt az eseményt, mert hitünk szerint a két főapostol vértanú halála nem veszteség, hanem nyereség. Nyereség nekik, akik „a jó harcot megharcolták, a pályát végigfutották, a hitet megtartották” és tovább is adták, s fáradozásuk jutalmaként a mennybéli hazába költözhettek. És nyereség az Egyháznak is, hiszen elköltözésükkel gyarapodott a mennyben a diadalmas Egyház, közbenjárásuk pedig a zarándok Egyház hathatós támasza. A két apostol élete tehát nem megszakadt, hanem eljutott a végső kiteljesedésre; a két kiválasztott és igaz tanú nem kudarcot vallott, hanem most ért fel a csúcsra; a két oszlop nem kidőlt, hanem most vált csak igazán megingathatatlanná, úgyhogy bátran támaszkodhat rájuk az Egyház épülete.

A szentek halálában mindig megdicsőül az Isten. Kimondhatjuk, hogy valójában csak a halál, a szeretetből vállalt halál nyomhatja rá életükre, munkásságukra a hitelesítő pecsétet, amikor hitvallásuk és szeretetük maximumát nyújtva belépnek Isten dicsőségébe. S ekkor nem csupán előttük tárul ki az ajtó a mennyben, hanem Isten előtt is, hogy életpéldájuk, tanúságtételük, tanításuk által ő maga léphessen be abba a közösségbe, ahol éltek, erőt, bátorítást és mennyei vigasztalást nyújtva a közösség minden tagjának.

Urunk, Jézus Krisztus, hálát adunk Neked Szent Péterért és Pálért, akiket minden emberi gyarlóságuk ellenére kiválasztottál, és minden különbözőségük ellenére eggyé tettél az Irántad való szeretetedben és az Egyházadért való munkálkodásban. Áldj meg minket, akiknek hite az általuk vetett magból sarjadt, és közbenjárásukra segíts, hogy egész hátralévő életünkben úgy munkálkodjunk a Te országodért, hogy életünkben-halálunkban egyaránt nyitott ajtóvá válhassunk, melyen keresztül beléphetsz testvéreink életébe.

Évközi 13. vasárnap

2Kir 4,8-11.14-16a

Történt pedig egy napon, hogy Elizeus keresztülment Sunámon. Volt azonban ott egy előkelő asszony, s az feltartóztatta, hogy étkezzék nála. Így aztán valahányszor arra járt, betért hozzá, hogy étkezzék. Erre az asszony azt mondta férjének: ,,Úgy veszem észre, hogy Istennek szent embere az, aki gyakorta erre jár mifelénk. Csináltassunk tehát neki egy kis tetőszobát, tegyünk bele neki ágyat, asztalt, széket és mécsest, hogy ha hozzánk jön, ott ellehessen.’’ Történt erre egy napon, hogy eljött és betért a tetőszobába, s ott megpihent. Erre ő azt mondta: ,,Mit akar tehát, hogy cselekedjem neki?’’ Azt mondta erre Giezi: ,,Ne is kérdezd, hiszen fia nincs, s a férje vén.’’ Erre megparancsolta, hogy hívja oda, s amikor odahívta, s az megállt az ajtóban, azt mondta neki: ,,Esztendő fordultán, ebben az időben s ugyanebben az órában fiad lesz méhedben.’’ Ám ő azt felelte: ,,Ne, kérlek uram, Isten embere, ne hazudj szolgálódnak.’’

Róm 6,3-4.8-11

Vagy nem tudjátok, hogy mindnyájan, akik megkeresztelkedtünk Krisztus Jézusra, az ő halálára keresztelkedtünk meg? Eltemettek tehát vele együtt a halálba a keresztség által, hogy amint az Atya dicsősége feltámasztotta Krisztust a halottaiból, éppúgy mi is új életet éljünk. Ha tehát meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy Krisztussal együtt élni is fogunk, mert tudjuk, hogy Krisztus, miután feltámadt halottaiból, már nem hal meg, s a halál többé nem uralkodik rajta. Mert halála egyszer s mindenkorra való halál volt a bűnnek; az élete azonban élet az Istennek. Ti is úgy tekintsétek tehát magatokat, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.

Mt 10,37-42

Aki jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, nem méltó hozzám. Aki jobban szereti fiát vagy lányát mint engem, nem méltó hozzám. Aki nem veszi föl keresztjét és nem követ engem, nem méltó hozzám. Aki megtalálta életét, elveszíti azt, és aki elvesztette az életét énértem, megtalálja azt. Aki befogad titeket, engem fogad be, és aki engem befogad, azt fogadja be, aki küldött engem. Aki befogad egy prófétát, mert próféta, az a próféta jutalmát kapja. Aki befogad egy igazat, mert igaz, az az igaz jutalmát kapja. És aki inni ad akár csak egy pohár friss vizet is egynek e legkisebbek közül, mert a tanítványom, bizony, mondom nektek: nem veszíti el jutalmát.’’

A magát szelídnek és alázatos szívűnek kijelentő Jézus kemény szavakkal szól hozzánk, amikor – látszólag az apánk és anyánk iránti tisztelet isteni parancsa és a gyermekeink iránt a Teremtőtől belénk oltott ragaszkodás ellenében – azt állítja, hogy aki jobban szereti apját vagy anyját, fiát vagy lányát, mint őt, az nem méltó hozzá. Pontosan kell látnunk, hogy ez a ’jobban’ nem az érzelmi kötődés fokozatait állítja szembe, hanem a szeretet két minőségét: a test és vér diktálta, ösztönös szeretetet és az ember természetfeletti hivatását, Istenre való képességét. Jézus nem a gyermeki ragaszkodásról és a gondoskodó szülői szeretetről, hanem a túlságosan földies kötődésről jelenti ki, hogy akadálya az ő követésének, mert meggátolja az első és legfőbb parancs teljesítését. Ugyanez áll a kereszthordozástól való húzódozásra és saját életünk megtalálásának vágyára is, mely gúzsba köti emberségünket.

Egészen más az, amikor mi magunk valljuk meg méltatlanságunkat, ahogy tette a kafarnaumi százados vagy Péter apostol, és más, amikor az Úr mondja nekünk: „Nem vagy méltó hozzám.” Méltatlanságunk tudata alkalmassá tesz az Úr szent cselekvésének befogadására, ellenben a földies ragaszkodások, az önmegvalósítási törekvések éppenséggel alkalmatlanná. Ha magunk akarjuk megvalósítani önmagunkat, nem önmagunkká válunk, hanem csupán szánalmas torzóvá, csonka személyiséggé. Ha azonban korlátainkkal, életünk töredékességével és a szenvedés szükségszerűségével szembesülve készségessé válunk arra, hogy mindezt Krisztus keresztjével egyesítve, az ő szenvedését kiegészítve, szeretettel viseljük, akkor megtapasztaljuk, hogy a kereszt nem megnyomorít, hanem felemel, s alkalmassá tesz az Isten műveiben való részvételre.

Urunk Jézus, bevalljuk, hogy gyakran mi is húzódozunk attól, hogy Téged válasszunk, és keresztünket felvéve kövessünk Téged. Add meg, kérünk, kegyelmesen, hogy önmegvalósítás helyett az Atya akaratát valósítsuk meg életünkben, azaz a szeretet cselekedetei és a szeretetből vállalt szenvedés által napról napra igyekezzünk a Te képedre és méreteidre alakulni.

Szent László király

Bölcs 10,10-14

Egyenes úton vezérelte a bátyja haragja elől menekülő igazat, megmutatta neki Isten országát, és megadta neki a szent dolgok ismeretét. Vesződsége közepette jóléthez segítette, és fáradságát bőséggel jutalmazta. Vele volt kizsákmányolóinak ármányával szemben, és gazdagsághoz juttatta, megőrizte ellenségektől, megóvta üldözőktől, és kemény viadalban neki juttatta a győzelmet, hogy belássa: a bölcsesség hatalmasabb mindennél. Ez nem hagyta cserben az eladott igazat, hanem megóvta a bűntől, leszállt vele a verembe, és nem hagyta el a bilincsekben sem, amíg meg nem hozta neki a kormánypálcát s a hatalmat elnyomói fölött. Meghazudtolta az ellene vádaskodókat, és örök hírnevet szerzett neki.

Mt 22,34-40

Mikor a farizeusok meghallották, hogy a szadduceusokat elnémította, összegyűltek egy csoportba, és az egyikük, egy törvénytudó, hogy próbára tegye, megkérdezte tőle: „Mester, melyik a legnagyobb parancs a törvényben?” Ő azt felelte neki: ,,»Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.« Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló ehhez: »Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.« Ezen a két parancson alapul az egész törvény és a próféták.”

Pünkösd óta az isten- és emberszeretet parancsa valójában egy és ugyanaz, hiszen Isten a Szentlelket elküldve saját szeretetét ajándékozta nekünk, hogy vele szeressük viszont őt és szeressük embertársainkat. Nem is annyira parancs ez már, hanem legbensőbb természetünk követelménye, hiszen az istengyermekségnek az a természete, hogy szeret. Akkor mégis miért olyan nehéz megtanulni úgy szeretni, ahogy Jézus szeret minket? Azért, mert nem engedjük érvényesülni istengyermeki természetünket, hanem a régi Ádám módjára bujdokolunk a minket szerető Isten elől.

A próféták és szentek az isteni szeretet és irgalom követei voltak. A szeretet nem elfogulttá, homályosan látóvá tette őket, hanem éppenséggel megélesítette szemüket, hogy lássák a valós világot, s benne küldetésüket. Jézus belelátott kortársai szívébe, nem isteni mindentudásával (arról lemondott megtestesülése elhatározásakor), hanem szeretettől áthatott tekintetével. A szeretet első igazi cselekvése, hogy meglátja a valóságot, a rejtett, a felszínen talán nem is látható lelki nyomorúságot. Ezt a tisztánlátást csodáljuk meg szent királyunkban, Szent Lászlóban, aki erőskezű uralkodó és nagy hadvezér létére is úgy tekintett önmagára, mint gyarló bűnösre, és fényes győzelmeit nem saját érdemének, hanem a szent férfiak imádságának tulajdonította. A szeretet tekintetével nézett embertársaira, ezért lehetett a gyengék és kicsinyek oltalmazójaként Isten irgalmának közvetítője. S ezért tudott az ellene áskálódó unokatestvérének, Salamonnak újra meg újra megbocsátani, még azután is, hogy az nyíltan az ellenséggel cimborált.

Urunk Jézus, taníts minket, hogy a Te szemeddel tudjuk nézni ezt a világot. Szent László királyunk közbenjárására add meg kegyelmesen, hogy a durva és erőszakos viselkedés mögött észrevegyük testvérünk belső szenvedését, szorongását, s tégy alkalmassá minket, hogy a Te szereteteddel szeretve őt megnyissuk előtte Isten irgalmának kapuját.

Évközi 12. hét

2Kir 25,1-12

Ezért aztán az történt, hogy uralkodásának kilencedik esztendejében, a tizedik hónapban, a hó tizedik napján felvonult Nebukadnezár, Babilon királya és egész serege, Jeruzsálem ellen, és körülvette a várost és ostromműveket épített köréje. Így tartották elzárva és körülvéve a várost Cidkija király tizenegyedik esztendejéig, a hó kilencedik napjáig, úgyhogy a városban elhatalmasodott az éhség, s nem volt kenyere a föld népének. Ekkor rést ütöttek a városon, mire éjszaka az összes harcos futásnak eredt, azon a kapun át, amely a két kőfal között, a király kertje mellett van (a kaldeusok körös-körül megszállva tartották a várost). Így futott el Cidkija is, azon az úton, amely a puszta mezőségére vezet. Ám a kaldeusok serege üldözőbe vette a királyt és Jerikó síkján utol is érte. Ekkor az összes harcos, aki vele volt, elszéledt s magára hagyták. Megfogták tehát a királyt és elvitték Babilon királya elé, Reblátába. Miután az ítéletet tartott felette, Cidkija fiait szeme láttára megölette, aztán szemét kivájatta, őt magát láncra verette, s elvitette Babilonba. Az ötödik hónapban, a hó hetedik napján, azaz Babilon királyának tizenkilencedik esztendejében eljött Nebuzaradán, a testőrök kapitánya, Babilon királyának szolgája Jeruzsálembe és felgyújtotta az Úr házát és a király házát és Jeruzsálem házait és minden házat elégetett tűzzel. Jeruzsálem falait körös-körül lerombolta a kaldeusok egész serege, amely a testőrök kapitányával volt, a nép maradékát pedig, amely megmaradt a városban, valamint a szökevényeket, akik átszöktek Babilon királyához, meg a többi népet elhurcolta Nebuzaradán, a testőrök kapitánya, csak a föld szegényeiből hagyott ott néhány szőlőművest és földművest.

Mt 8,1-4

Amikor pedig lejött a hegyről, nagy tömeg követte őt. És íme, odajött egy leprás, leborult előtte és azt mondta: ,,Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem!’’ Jézus kinyújtotta a kezét, megérintette őt, és így szólt: ,,Akarom, tisztulj meg!’’ Erre az mindjárt megtisztult a leprától. Ekkor Jézus azt mondta neki: ,,Vigyázz, senkinek se szólj erről, hanem eredj, mutasd meg magadat a papnak és ajánld föl az adományt, amelyet Mózes rendelt, bizonyságul nekik.’’

Lángokban áll, s nemsokára porig ég a templom és a királyi palota, a vallás és az államhatalom szimbóluma. Bizony, szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy ha a vallás és az államhatalom elveszíti kapcsolatát a forrásával, és eredeti funkcióját megtagadva öncélúvá és gépiessé válik, az alapokig le kell rombolódnia. Mert úgy alkotta meg Isten – saját képére és hasonlatosságára – az ember világát, hogy tartósan ne maradhasson fenn semmi, ami a teremtés eredeti rendeltetése ellen való. Ami tehát hazugságra épül, az szükségszerűen összeomlik, mégpedig magától. A külső hatás legfeljebb siettetheti vagy nyilvánvalóvá teheti, ami belülről indulva így is, úgy is bekövetkezik.

Hogy a templomban és a palotában értékek is benn égnek? Hogy ártatlan életek is áldozatul esnek a pusztításnak? Mindez szomorú tény, de nem Istent terheli érte a felelősség. Mégis miért engedi meg, hogyha ő a szeretet és a jóság? Vagy túlontúl naiv, vagy mélységesen cinikus ez a kérdésfelvetés. Nem akkor kellett volna az értékekre és az ártatlan életekre jobban odafigyelni, amikor megindult a hazug világ építése? Istennek valamiért „megéri”, hogy ekkora játékteret engedjen szabadságunknak. De ez nem azt jelenti, hogy következmények nélkül játszhatunk és visszaélhetünk ezzel a szabadsággal.

Urunk, Jézus Krisztus, ne engedd, hogy a mai Olvasmányt olvasva megragadjunk a pusztulás félelmetes képeinél, hanem segíts, hogy a rémületen, rettegésen és létbizonytalanságon túl elérjen hozzánk Isten igéjének személyes és pozitív üzenete. Add meg nekünk kegyelmesen, hogy legyen bátorságunk a hazugságra épülő világot határozottan elutasítani, s józan fejjel, erős hittel nézzünk elébe a kisebb-nagyobb összeomlásoknak és elkerülhetetlen szellemi-lelki kataklizmáknak, erősen bízva abban, hogy a Téged szeretőknek minden a javukra, vagyis üdvösségükre válik.

Évközi 12. hét

2Kir 24,8-17

Tizennyolc esztendős volt Joachin, amikor uralkodni kezdett és három hónapig uralkodott Jeruzsálemben. Anyját, aki a jeruzsálemi Elnátán lánya volt, Nehustának hívták. Azt cselekedte, ami gonosz az Úr előtt, egészen úgy, ahogy apja cselekedett. Ebben az időben felvonultak Nebukadnezár, Babilon királyának szolgái Jeruzsálem ellen s körülvették ostromművekkel a várost. Majd eljött Nebukadnezár, Babilon királya is szolgáival a város ellen, hogy megostromolják azt. Kiment erre Joachin, Júda királya, Babilon királyához anyjával, szolgáival, főembereivel és udvari tisztjeivel együtt, de Babilon királya elfogatta uralkodásának nyolcadik esztendejében. Aztán elhurcolta onnan az Úr házának valamennyi kincsét, meg a királyi ház kincseit s összevagdalta mindazokat az aranytárgyakat, amelyeket Salamon, Izrael királya, az Úr templomában csináltatott – ahogy az Úr megmondta –, és fogságba hurcolta egész Jeruzsálemet, az összes főembert, a sereg összes vitézét, tízezer embert, az összes mesterembert és lakatost, úgyhogy nem maradt ott senki sem, csak a föld szegény népe. (...)

Mt 7,21-29

Nem mindenki, aki azt mondja nekem: ,,Uram, Uram!”, megy be a mennyek országába, csak az, aki megteszi Atyám akaratát, aki a mennyben van. Sokan mondják majd nekem azon a napon: ,,Uram, Uram! Nem a te nevedben prófétáltunk, nem a te nevedben űztünk démonokat, és nem a te nevedben tettünk sok csodát?” Akkor majd kijelentem nekik: ,,Sohasem ismertelek titeket. Távozzatok tőlem ti, akik törvénytelenséget cselekedtetek!” (...)

Imádságunk „hatékonyságának” nem az a fokmérője, hogy Isten teljesíti-e vagy sem, amit kérünk tőle, hanem az, hogy mennyire tudunk ráhangolódni az ő akaratára. Hiszen Isten minden imádságot, mely hiteles és szívből jövő, meghallgat, de csak annyiban teljesíti, amennyiben az örök üdvösségünket szolgálja. S ha úgy látszik, hogy nem hallgatott meg, elhagyott, és engedte, hogy kudarcot valljunk, akkor is biztosak lehetünk benne, hogy velünk van, és arra vár, hogy mi is újra vele legyünk, s keressük az ő arcát. A szentek életében ugyanazokról a megpróbáltatásokról olvashatunk, mint az istentelenek esetében, de ők nem omlottak össze a nehézségek idején, sőt ők lettek a reménység egyetlen hordozói.

Minden romlás és összeomlás hátterében teológiai romlás húzódik meg. Izrael romlását, politikai összeomlását Istenhez való hűségének megfogyatkozása, a szent kultusz kiüresedése idézte elő. De ez még nem a vég. Babilon királya elhurcolja ugyan a választott nép színejavát, ez a csapás azonban nem más, mint felszólítás arra, hogy a nép visszatérjen Istenéhez, és csak őbelé kapaszkodjon. Életünk kisebb-nagyobb összeomlásai nem jelentenek teljes csődöt, ha Isten szeretetében és törvényében élünk, sőt éppen a kudarcok által találhatunk vissza hozzá. Sokkal veszélyesebb volna, ha Isten megengedné, hogy teljesen elszakadjunk tőle és törvényeitől, s közben minden gond és nehézség nélkül éljünk. Mert minden látszat ellenére az a rab és számkivetett, aki elszakadt az Istentől.

Urunk Jézus, óvj meg bennünket az önbecsapástól, hogy miközben ezt mondjuk Neked: „Uram, Uram!”, bálványok szolgálatába szegődjünk, és hűtlenek legyünk Hozzád. Add meg kegyelmesen, hogy imádságunk mindenkor szívből jövő és őszinte Hozzád fordulás legyen, melyet a Melletted való egzisztenciális döntés, a teljes Istenre hagyatkozás és a törvényeidhez való ragaszkodás hitelesít, és amit sosem hagyunk abba, akár jól megy a sorunk, akár megpróbáltatásban van részünk.

Keresztelő Szent János születése

Iz 49,1-6

Hallgassatok rám, szigetek, és figyeljetek, népek, a távolból! Az Úr hívott el engem az anyaméhtől fogva, anyám méhétől emlegette nevem. Olyanná tette számat, mint az éles kard, keze árnyékában rejtett el engem; olyanná tett, mint a hegyes nyíl, tegzébe dugott engem. Így szólt hozzám: „Szolgám vagy, Izrael, benned fogok megdicsőülni.” (...) Most pedig így szól az Úr (...): „Kevés az, hogy szolgám légy, hogy helyreállítsd Jákob törzseit, és Izrael maradékát visszatérítsd; a nemzetek világosságává teszlek, hogy eljusson üdvösségem a föld végéig.”

ApCsel 13,22-26

(...) Az ő ivadékából támasztotta Isten az ígéret szerint Izrael üdvözítőjét, Jézust, akinek eljövetele előtt János a bűnbánat keresztségét hirdette Izrael egész népének. Mikor pedig János bevégezte pályafutását, azt mondta: „Nem az vagyok, akinek tartotok engem; íme, utánam jön, akinek a lábáról a saruit sem vagyok méltó megoldani.” (...)

Lk 1,57-66.80

Azután eljött az ideje, hogy Erzsébet szüljön; és fiút szült. (...) Történt pedig, hogy a nyolcadik napon eljöttek körülmetélni a gyermeket, és apja nevéről Zakariásnak nevezték. De az anyja így szólt: „Semmiképpen sem, hanem Jánosnak fogják hívni.” Erre azt mondták: „De hiszen senki sincs a rokonságodban, akit így neveznének.” Intettek tehát apjának, hogyan akarja őt nevezni. Ő pedig írótáblát kért, és ezeket a szavakat írta rá: „János a neve.” Mindnyájan elcsodálkoztak. Erre azonnal megnyílt a szája és a nyelve, megszólalt, és magasztalta az Istent. (...) A gyermek pedig növekedett és erősödött lélekben, és a pusztában volt addig a napig, amíg nyilvánosan fel nem lépett Izraelben.

Isten mindannyiunkat személyesen szeret és mindannyiunkat anyánk méhétől hív. Kereszténységünk próbája, hogy miként viszonozzuk az ő szeretetét, és e szereteten belül válaszolunk-e hívására. A teremtő Isten hívása megelőzi azt a pillanatot, amikor mi ezt a hívást felfogjuk, mert ő létezésünk első pillanatától kezdve magának teremtett bennünket, és egy bizonyos küldetést is kijelölt számunkra. Mindez ugyanakkor nem rombolja le szabadságunkat, hiszen Isten végtelen szeretete az emberi szabadság igazi területe. Láthatjuk, hogy csak a szentek szabadok, akik válaszoltak az isteni szeretetre és vállalták a rájuk bízott küldetést.

Nagyon fontos megértenünk, hogy itt két mozzanatról van szó: a személyes szeretetről, hogy „Az Úr hívott el engem az anyaméhtől fogva, anyám méhétől fogva emlegette nevem”, illetve egy feladatról, megbízatásról: „Kevés az, hogy szolgám légy, a nemzetek világosságává teszlek...” Csak akkor tudjuk meg, hogy mi a hivatásunk és mi a küldetésünk, ha előbb személyes szeretetére válaszolunk egész lényünkkel. Annak, aki csak úgy általában vallásos, akinek Krisztus nem személyes Megváltója, Istene, barátja, mindene, hiába vár arra, hogy valami isteni jel megmutassa neki, hogy mi a hivatása: családalapítás vagy papság, szerzetesség. Ha ő a maga langyos életével nem egész szívvel az Istené, egyik hivatást sem fogadta el, és egyik küldetésre sem alkalmas. Mert két akarat csak a legnagyobb szeretetben tud egyesülni. Ha Isten életünk igazi és egyetlen főszereplője lesz, szeretete egészen biztosan kijelöli utunkat, és világosan meg fogjuk tudni, mi is a küldetésünk.

Megváltó Urunk, Jézus Krisztus, köszönjük Neked a hívást, mellyel anyánk méhétől fogva szólítasz bennünket. Szítsd fel bennünk kegyelmedet, hogy egész lényünkkel válaszoljunk hívásodra, senkit és semmit elébe nem helyezve a Te személyes szeretetednek. Ha pedig hivatásunkban krízist tapasztalunk, adj nekünk erőt, hogy azt szeretetünk próbatételeként értelmezzük, s tudjunk ismét Téged választani, nem elhagyva helyünket, hanem megújítva Irántad való szeretetünket.

Évközi 12. hét

2Kir 19,9b-11.14-21.31-35a.36

Amikor az meghallotta, hogy Tirhaka, Etiópia királya felől azt beszélik: ,,Íme, hadba vonult ellened’’ -- s elindult ellene, követeket küldött Hiszkijához ezzel az üzenettel: ,,Ezt mondjátok Hiszkijának, Júda királyának: Meg ne csaljon téged Istened, akiben bizakodsz s ne mondd: Nem kerül Jeruzsálem az asszírok királyának kezébe! Hiszen magad hallottad, mit cselekedtek az asszírok királyai minden országgal, miként pusztították el azokat. Hát éppen te tudsz majd megmenekülni? Amikor aztán Hiszkija átvette a levelet a követek kezéből és elolvasta, felment az Úr házába és az Úr elé tárta és így imádkozott az ő színe előtt: ,,Uram, Izrael Istene, aki a kerubok felett ülsz, te vagy egyedül a föld minden királyának Istene, te alkottad az eget és a földet. Hajtsd ide füledet s halld: nyisd meg, Uram, szemedet és lásd, halld meg Szanherib minden szavát, aki ideküldött, hogy gyalázza előttünk az élő Istent. Igaz, Uram, Asszíria királyai elpusztították azon nemzeteket s mindazok földjét s tűzbe vetették azok isteneit, hiszen azok nem voltak istenek, hanem emberi kéz fából s kőből való alkotásai s így megsemmisíthették őket. Nos tehát, te, Urunk, Istenünk, ments meg minket kezükből, hadd tudja meg a föld minden országa, hogy te, az Úr, vagy egyedül Isten!’’ Elküldött erre Izajás, Ámosz fia, Hiszkijához és üzente: ,,Ezt üzeni az Úr, Izrael Istene: Meghallgattam, amit tőlem Szanherib, az asszírok királya felől kértél. Ez az, amit az Úr felőle szólt: ,,Megvet téged s csúfot űz belőled Sion szűzi lánya, hátad mögött fejét rázza, Jeruzsálem lánya. mert a megmaradtak fognak kivonulni Jeruzsálemből és a megszabadultak Sionnak hegyéről. A Seregek Urának buzgalma fogja véghezvinni ezt. Éppen azért ezt mondja az Úr Asszíria királya felől: nem jön be e városba, nyilat sem lő belé, pajzzsal sem támadja meg, sánccal sem veszi körül: az úton, amelyen jött, visszatér, s e városba be nem jön, -- úgymond az Úr --, mert megoltalmazom s megmentem e várost önmagamért és szolgámért, Dávidért.'' Csakugyan, még azon az éjjelen az történt, hogy eljött az Úr angyala s megölt az asszírok táborában száznyolcvanötezer embert. Amikor aztán reggel felkelt s látta a megannyi holttestet, felkerekedett, elment és visszatért Szanherib, az asszírok királya és Ninivében maradt.

Mt 7,6.12-14

Ne adjátok a szent dolgokat kutyáknak, és gyöngyeiteket ne dobjátok a disznók elé, nehogy eltapossák azokat lábukkal, és megfordulva széttépjenek titeket. Mindazt, amit szeretnétek, hogy megtegyenek nektek az emberek, tegyétek meg ti is nekik. Mert ez a törvény és a próféták. A szűk kapun át menjetek be, mert széles a kapu és tágas az út, amely a pusztulásba vezet, és sokan vannak, akik bemennek rajta. S milyen szűk a kapu és szoros az út, amely az életre visz, és milyen kevesen vannak, akik megtalálják!

Hiszkija (más néven: Ezekiás) király nagy imádkozó. Bizonyára napról napra sokszor leborulhatott az Úr előtt, mert alighogy megszólítja, máris felragyog előtte Isten dicsősége, és elragadtatással szemléli fölségét. Annyira Isten látványa ragadja meg, hogy menthetetlen helyzetét tudja egészen önzetlenül, távolságtartással szemlélni, s teljes bizalommal az Úrra hagyatkozni.

Sokat elárul mindjárt a megszólítás, mely egyszerű közvetlenségében ünnepli az Úr mérhetetlenül gyöngéd, kiválasztó szeretetét: „Uram, Izrael Istene!” Az imádság, a szerető szemlélődés legmélyebb forrása a személyes kapcsolat, összetartozás, szövetség. Az imádság következő lépése Isten transzcendenciájának szemlélése és megvallása: „Aki a kerubok fölött ülsz.” A szerető, irgalmas és velünk szövetséget kötő Isten egészen más, mint mi vagyunk és mint a világ. Létezése felfoghatatlan titok, és minden létezés ősforrása. Ezután az imádkozó megvallja Isten mindenhatóságát, hogy az Úr uralkodik téren és időn, hiszen ő parancsolta elő a mindenséget a nemlétezésből: „Te vagy egyedül a föld minden királyának Istene, te alkottad az eget és a földet.” Ebben az összefüggésben szemléli a történelem eseményeit, a földi hatalmasságok ideigvaló uralmát, tudva, hogy a világ sorsa nem elsősorban azok kezében van, akik a gazdasági-politikai döntéseket hozzák, hanem Isten kezében, aki pedig azokra bízza, akik teljesen megnyílnak fölséges akarata előtt. És csak itt, mindezek után következik a kérés, nem mint magánügy, még csak nem is mint egy közösség, egy nép ügye, hanem mint magának az Istennek az ügye, hiszen amiért Hiszkija könyörög, az a lehető legszorosabb kapcsolatban van Isten dicsőségével.

Urunk Jézus, Hiszkija király imádsága megszégyenít bennünket, akik első helyen szinte mindig magunkat, a saját érdekünket, gondunkat említjük imádságainkban, és Istenre legtöbbször csak mint problémáink megoldásának eszközére, kívánságunk végrehajtójára tekintünk. Taníts meg minket, kérünk, Szentlelkeddel úgy imádkozni, hogy Hiszkijához hasonlóan csodálattal tekintsünk az Atyára és Általad értünk végbevitt műveire, s minden körülmények között az ő dicsőségét keressük.

Évközi 12. hét

2Kir 17,5-8.13-15a.18

(...) Az történt ugyanis, hogy Izrael fiai vétkeztek az Úr ellen, az ő Istenük ellen, aki kihozta őket Egyiptom földjéről s a fáraónak, Egyiptom királyának kezéből s más isteneket tiszteltek s azon nemzetek szertartásai szerint jártak, amelyeket az Úr elpusztított Izrael fiai és Izrael királyai színe elől, mivel hasonlóképpen cselekedtek, Figyelmeztette erre az Úr Izraelt és Júdát minden prófétája és látnoka által: ,,Térjetek vissza nagyon gonosz útjaitokról s tartsátok meg parancsaimat és szertartásaimat teljesen azon törvény szerint, amelyet atyáitoknak parancsoltam s amint nektek szolgáim, a próféták által meghagytam.” Ám ők nem hallgattak rá, hanem megkeményítették nyakukat atyáik nyakassága szerint, akik szintén nem akartak engedelmeskedni az Úrnak, Istenüknek. Elvetették törvényeit és szövetségét, amelyet atyáikkal kötött s figyelmeztetéseit, amelyekkel figyelmeztette őket s a hiábavalóságokat követték s hiábavalóságokat cselekedtek és utánozták a nemzeteket, amelyek körülöttük voltak s amelyek felől azt parancsolta nekik az Úr, hogy ne tegyenek úgy, mint ahogy azok cselekedtek. Ezért igen megharagudott az Úr Izraelre s eltávolította őket színe elől, úgyhogy nem maradt meg csak Júda törzse. 

Mt 7,1-5

Ne ítéljetek, hogy el ne ítéljenek titeket. Mert amilyen ítélettel ti ítélkeztek, olyannal fognak megítélni titeket is, és amilyen mértékkel mértek, olyan mértékkel mérnek majd nektek is. Miért látod meg a szálkát testvéred szemében, a saját szemedben meg nem veszed észre a gerendát? Vagy hogyan mondhatod a testvérednek: engedd, hogy kivegyem a szemedből a szálkát, amikor íme, a gerenda ott van a te szemedben? Képmutató! Vesd ki előbb a magad szeméből a gerendát, csak aztán fogj hozzá, hogy kivedd a szálkát testvéred szeméből.

Isten egy jó darabig mintha tétlenül szemlélte volna népe törvényszegéseit és hűtlenségét. Védte jó hírét, gyöngéd szeretettel palástolta szégyenét. Mintha abban bízott volna, hogy ekkora tapintat és kímélet láttán észbe kap, és visszatér hozzá. Sajnos azonban meglehetősen ritka, hogy az ember szabadságának titkában ért Isten finom jeleiből, és még jókor észreveszi magát. Többnyire durvábbak, érzéketlenebbek vagyunk annál, hogy vissza ne élnénk ezzel a kímélő szeretettel, s ne válnánk elbizakodottá, hogy lám, az Úr velünk marad, bármit teszünk is.

Ekkor aztán kénytelen megengedni, hogy olyan helyzetbe kerüljünk, ahol a maga gyalázatos valóságában kell felismernünk szégyenletes hűtlenségünket, amelyre a próféták hiába figyelmeztettek. Vagyis az, amit a szentíró Isten haragjának következményeként ír le, valójában különös törődésének és gondviselő szeretetének jele. Mivel szentségtelenül éltünk, most szentségtelen helyre vezet, hogy ne hazudhassunk tovább önmagunknak; mivel bűnök rabságában éltünk, külső, látható megkötözöttségek rabságába kerülünk, hogy saját szemünkkel lássuk azt, amit lelki szemünkkel nem akartunk meglátni. Izrael lelki nagyságát mutatja, hogy merte történelmét saját bűneinek, törvényszegéseinek szempontjából is nézni. Az új Izraelnek, Krisztus Egyházának is így kell tennie: elismerve, hogy tagjaiban a bűn roncsolását szenvedi, fel kell kelnie bűneiből, s tekintetét az új Jeruzsálemre függesztenie, amelyben már Isten irgalma ragyog be mindent.

Urunk, Jézus Krisztus, óvj meg, kérünk, attól, hogy mások szemében szálkát keressünk, de segíts, hogy észrevegyük a nekünk szóló jelzéseket, meghalljuk és megszívleljük a figyelmeztetést. Add kegyelmedet, hogy hűtlenségünkből, elkövetett bűneinkből okuljunk, s még időben megállva a lejtőn, az irgalom forrásához folyamodva bűnbánatot tartsunk, és kegyelmed vonzásának engedelmeskedve visszatérjünk a helyes útra.

Évközi 12. vasárnap

Jer 20,10-13

Mert hallottam sokak rágalmát, rettenetet mindenfelől: ,,Jelentsétek! Jelentsük fel őt!’’ Akik barátságban voltak velem, mind bukásomat lesik: ,,Hátha rá lehet szedni, legyőzhetjük, és bosszút állhatunk rajta!’’ De az Úr velem van, mint hatalmas hős, ezért üldözőim elbuknak, és nem győznek; nagyon megszégyenülnek, mert nem járnak sikerrel, örök gyalázatuk nem megy feledésbe. Seregek Ura, aki megvizsgálod az igazat, aki látod a veséket és a szívet, hadd lássam bosszúdat rajtuk, mert eléd tártam ügyemet! Énekeljetek az Úrnak, dicsérjétek az Urat, mert megmentette a szegény lelkét a gonosztevők kezéből!

Róm 5,12-15

Egy ember által jött a bűn ebbe a világba, a bűn által pedig a halál, s így a halál átment minden emberre, mert mindenki vétkezett. Bűn ugyanis volt a világon a törvény előtt is, de a bűnt nem számítják be, ha nincs törvény. A halál mégis uralkodott Ádámtól Mózesig azokon is, akik nem vétkeztek hasonló törvényszegéssel, mint Ádám, aki előképe az Eljövendőnek. De nem úgy áll a dolog a kegyelem ajándékával, mint a bűnbeeséssel. Ha ugyanis sok ember meghalt egynek bűnbeesése következtében, Isten kegyelme, és az egy embernek, Jézus Krisztusnak a kegyelmében nyert ajándék még sokkal bőségesebben kiáradt sokakra.

Mt 10,26-33

Ne féljetek tehát tőlük! Mert semmi sincs elrejtve, ami le ne lepleződne, s nincs rejtett dolog, ami ki ne tudódna. Amit sötétben mondok nektek, mondjátok el világosban, és amit fülbe súgva hallotok, hirdessétek a háztetőkről. Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Féljetek inkább attól, aki a lelket is és a testet is el tudja pusztítani a gyehennában. Két verebet ugye egy fillérért árulnak? És egy sem esik közülük a földre a ti Atyátok tudta nélkül. Nektek azonban még a hajszálaitok is mind meg vannak számlálva a fejeteken. Ne féljetek hát, hisz különbek vagytok ti sok verébnél. Mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom Atyám előtt, aki a mennyekben van. De azt, aki megtagad engem az emberek előtt, én is meg fogom tagadni Atyám előtt, aki a mennyekben van.

Jeremiás panaszkodása dicsőítésbe fordul, fenyegetettsége, szenvedései sivár pusztaságának közepén éltető vízforrás fakad. Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy két életszinten, létsíkon folyik az életünk. A felszínen érzékeljük a támadásokat, veszélyt, kiszolgáltatottságot, a mélyben azonban kapcsolatba lépünk, érintkezünk az élő Istennel. Testi életünk meg van jelölve a halállal, de lelkünk a teremtő és feltámasztó Isten világában van, külső erők mit sem árthatnak neki.

Jézus a verebekről nem azt állítja, hogy egy sem esik közülük a földre, hanem azt, hogy „a ti Atyátok tudta nélkül”, vagyis hogy Istennek gondja van rájuk. Ha pedig törődik a verebekkel – melyek csak test –, hogy ne törődne velünk – akik sokkal többet érünk a verebeknél, mert mi lélek is vagyunk – még sokkal jobban, hogy ne mentené ki lelkünket a halál hatalmából? Kudarcot vallhatunk, eleshetünk, akár meg is halhatunk, az a részünk azonban, amely Istennel érintkezik, nem halhat meg, mert kapcsolatban marad az élet ősforrásával. Ezért mondja Jézus a mai Evangéliumban: „Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni.”

Urunk, Jézus Krisztus, gyakran mi is gondoktól, szenvedésektől gyötörten, a test, a világ és a gonosz szellemek erőitől üldözve lépünk a templomba, és szabadulásért kiáltunk Hozzád, mint Jeremiás próféta. Ám a Kyrie után Gloria következik, majd pedig a Sanctus, és fönséged hatalmával találkozva abba a mélységbe szállunk alá, ahol győzelmet arattál a bűn és a halál felett. Köszönjük Neked annak élő tapasztalatát, hogy „amikor elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem”, s kérjük kegyelmedet, hogy mindenkor kitartsunk Melletted, aki felragyogtattad nekünk a halhatatlan életet.

Évközi 11. hét

2Krón 24,17-25

Jojáda halála után aztán bementek, s leborultak Júda fejedelmei a király elé s az hódolatuk hatása alatt szabadjára engedte őket. Erre ők elhagyták az Úrnak, atyáik Istenének templomát s a berkeknek meg a faragott képeknek szolgáltak. Erre az Úr megharagudott Júdára és Jeruzsálemre e miatt a vétek miatt. Prófétákat küldött hozzájuk, hogy térjenek vissza az Úrhoz. De bárhogy tiltakoztak is azok, ők nem hallgattak rájuk. Ekkor Isten lelke megszállta Zakariás papot, Jojáda fiát, ő megállt a nép színe előtt s azt mondta nekik: ,,Ezt üzeni az Úr Isten: Miért szegtétek meg az Úr parancsait? Nem fog az javatokra válni! Elhagytátok az Urat, hogy ő is elhagyjon titeket?” Erre ők egybesereglettek ellene s megkövezték őt a király parancsára, az Úr házának udvarán. Joás király nem emlékezett meg arról az irgalmasságról, amelyet az ő atyja, Jojáda vele cselekedett, hanem megölette fiát. Ez, amikor meghalt, így szólt: ,,Lássa és torolja meg ezt az Úr!” Az esztendő fordultával aztán felvonult ellene Szíria hadserege, behatolt Júdába és Jeruzsálembe s megölte a nép valamennyi főemberét, a zsákmányt pedig mind elküldte királyának, Damaszkuszba. Bár csak igen csekély számú szír jött, az Úr a kezükbe adta a végtelen nagy sokaságot, mert elhagyták az Urat, atyáik Istenét. (...)

Mt 6,24-34

Senki sem szolgálhat két úrnak; mert vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy tiszteli az egyiket, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak. Ezért azt mondom nektek: (...) Ti keressétek először az Isten országát és annak igazságát, és mindezt megkapjátok hozzá. Ne aggódjatok tehát a holnapért; a holnap majd aggódik önmagáért. Elég a napnak a maga baja.

Annak igazságát, hogy senki sem szolgálhat két úrnak, gyermekkorunktól fogva halljuk, ismerjük, tapasztaljuk, mégis újra meg újra megpróbálunk ellene szegülni. Joás is megpróbálta, el is érte a büntetés. Nem Isten bosszúja, hanem a két isten közötti megosztottság, amely az ember szívét hasítja ketté. Félelmetes misztérium ez, a sötétség hatalmának legmélyebb titka. A megosztott szívű ember állandóan bizonyítékokat keres, melyek igazolhatnák hűtlenségét. Az ellenkező értelmű jeleket azonban nem képes elviselni, mindenáron szabadulni akar tőlük, ezért kénytelen likvidálni azokat, akik figyelmeztetik arra, hogy nem jó úton jár. Nem veszi észre, hogy az áldozatok száma hiába nő, lelke nem lesz nyugodtabb, és hogy a bűn mechanizmusának alapvető jellemzője, hogy a palackból kiengedett ártó szellem előbb-utóbb szembefordul azzal, aki börtönéből kiszabadította, rátámad és vesztét okozza.

A Biblia szemléletmódja szerint Isten az, aki büntet, de nem úgy, hogy különítéletet tart, hanem úgy, hogy egyszerűen hagyja, hogy a bűn megteremje gyümölcsét. Hiszen az igazság igazság marad akkor is, ha tagadják, és ha valaki nem vesz róla tudomást, kíméletlenül visszaüt. Ebből a kérlelhetetlen folyamatból kitörni csupán jó szándékkal, emberi erőfeszítéssel lehetetlen, hanem csak az Úr kegyelméből megvalósuló teljes fordulattal: egész lényünkkel elfordulva a bálványoktól és odafordulva az egyetlen Istenhez.

Urunk Jézus, Te nem elégszel meg azzal, hogy Istenünknek és Urunknak nevezünk, de szívünk közben bálványoknak hódol, hanem azt várod tőlünk, hogy nap mint nap igent mondjunk Rád, Téged válasszunk, és folyamatosan kiszolgáltassuk életünket Neked. Add meg kegyelmesen, hogy igyekezzünk szüntelenül Veled maradni, de ha mégis eltávolodnánk Tőled, készek legyünk újból és újból visszatérni Hozzád, s szívbéli megtérésünkből új és még bővebb élet fakadjon.

Évközi 11. hét

2Kir 11,1-4.9-18.20

Amikor aztán Atália, Ahaszja anyja, megtudta, hogy a fia meghalt, felkelt, s megölette az összes királyi ivadékot. Jósába, Jórám király lánya, Ahaszja nővére, azonban vette Joást, Ahaszja fiát és ellopta a király megölésre szánt fiai közül dajkájával együtt az ágyasházból s elrejtette Atália elől, hogy meg ne öljék. (...) Aztán felálltak, mindenki fegyverrel a kezében, a templom jobb oldalától az oltár és a templom bal oldaláig a király körül. Erre ő kivezette a királyfit, rátette a koronát s a bizonyságot, aztán királlyá tették és felkenték s tapsolva mondták: ,,Éljen a király.” Amint Atália meghallotta a futkosó nép lármáját, bement a sokasághoz az Úr templomába. Amikor látta, hogy a király az emelvényen áll, amint szokás, mellette énekesek és trombitások s a föld egész népe ujjong és trombitál, megszaggatta ruháit és kiáltotta: ,,Összeesküvés, összeesküvés!” Erre Jojáda pap parancsolt azoknak a századosoknak, akik a sereg parancsnokai voltak és azt mondta nekik: ,,Vezessétek ki őt a templom bekerített részéből s aki utána megy, öljétek meg kardotokkal.” (...) Aztán Jojáda szövetséget szerzett az Úr között meg a király és a nép között, hogy az Úr népe lesznek és a király meg a nép között. Erre bement a föld egész népe Baál templomába s lerontották oltárait s teljesen összetörték képeit, Mattánt, Baál papját pedig megölték az oltár előtt. (...)

Mt 6,19-23

Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol moly és rozsda emészt, ahol a tolvajok betörnek és lopnak. Gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem moly, sem rozsda nem emészt, és ahol tolvajok nem törnek be és nem lopnak. Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is. A test világossága a szem. Ha tehát a szemed jó, egész tested világos lesz, de ha a szemed rossz, az egész tested sötét lesz. Ha pedig a benned lévő fény sötétség, mekkora lesz akkor a sötétség!

A gonoszság által végzett tiszta munka, melyről a mai Olvasmányban olvasunk, megannyiszor megismétlődött – és sajnos, ki tudja, hányszor fog még megismétlődni – a történelem folyamán. Csakhogy nem lehet tökéletes munkát végezni: ahogy Jósába fogta Okoziás fiát, Joást, és titokban elrejtette őt a halálra szánt királyi gyermekek közül, úgy menekült meg a gyermek Jézus is Heródes mészárlása elől. S mindig támad egy apró repedés, nyugtalanító rés a bűn hibátlannak tűnő szövetén. A gonoszság sohasem tud teljes nyugalomra vezetni, a legalaposabb munkát is szorongás, félelem, a kísértő árnyak keltette rettegés követi. A lelkiismeretet sohasem sikerülhet teljesen elhomályosítani, elhallgattatni, legfeljebb új és új bűnökkel elaltatni, hangját elnyomni lehet.

Ugyanakkor azzal is szembesülnünk kell, hogy mindannyiunkban lakozik valami Atália, Heródes és a többi zsarnok lelkületéből. Tekintsünk csak magunkba: vajon nem kísértett meg bennünket is olykor-olykor a gondolat, hogy mennyivel egyszerűbb és jobb volna, ha bizonyos emberek, akik megnehezítik az életünket, akik akadályt jelentenek terveink valóra váltásában, egyszerre megszűnnének létezni? Bizony a szentek nem túlzott alázatból ragaszkodtak hozzá, hogy ők a legnagyobb bűnösök a világon, hanem annak pontos felismeréséből, hogy mi az, ami a sajátjuk, és mi az, amit az Úristen kegyelme hozott létre bennük.

Urunk Jézus, segíts bennünket annak belátásához, hogy kegyelmed nélkül teljes sötétségbe merülnénk, és a legnagyobb gaztettekre is képesek lennénk, egyszersmind mélyítsd el bennünk irgalmasságod művének felismerését, s nyisd meg szemünket és szívünket szabadító csodáidra.

Évközi 11. hét

Sir 48,1-15

Illés próféta jött ezután; tűzhöz volt hasonló – a szava lángolt, mint a fáklya –, éhínséget hozott rájuk, és megfogyatkozott a száma azoknak, akik gonosz akarattal bosszantották, és nem tudták szívlelni az Úr parancsait. Az Úr szavával elzárta az eget, és három ízben tüzet hozott le az égből. Ilyen dicső volt Illés a csodáival! Ki is dicsekedhetne hozzád hasonlóan, aki felhoztál megholtat az alvilágból, a halál sorsából az Úristen igéje által, aki romlásba döntöttél királyokat, játszva megtörted hatalmukat, és sírba taszítottál ágyukról dicsőségeseket, aki ítéletről értesültél Sínai hegyén, és megtorló büntetésekről a Hóreben, aki királyokat kentél fel megtorlásra, és prófétát tettél meg utódodnak, aki felvitettél tüzes forgószélben, tüzes ló húzta kocsin, akiről meg van írva, hogy az ítélet idején csillapítod az Úr haragját. Kiengeszteled az apa szívét fiával, és helyreállítod Jákob törzseit! Boldogok, akik meglátnak téged, és barátságoddal dicsekednek, mert mi élünk ugyan életünkben, de halálunk után ilyen nevünk nem lesz! Miután Illést a forgószél elrejtette, Elizeus telt el szellemével. Nem félt fejedelemtől életében, és senki sem múlta felül hatalomban. Semmi sem volt számára lehetetlen, sőt még holttestében is prófétai erő lakozott, csodákat vitt véghez életében, és bámulatos dolgokat művelt halálában.

Mt 6,7-15

Az imádságban pedig ne fecsegjetek, mint a pogányok, akik úgy gondolják, hogy a bőbeszédűségükért nyernek meghallgatást. (...) Ezért ti így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved; jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vígy minket kísértésbe; de szabadíts meg a Gonosztól. (...)

A prófétai lelkek legjellemzőbb sajátja, hogy nem félnek a hatalmasoktól. Nem mintha mentesek lennének a szorongástól, az átvirrasztott éjszakák sötét riadalmától, s nem ismernék a bizonytalan jövő elnyeléssel fenyegető örvényeit. Nem mintha nem lenne tapasztalatuk az emberi szeretet édes bilincseiről. Éppen ellenkezőleg: ők tudják csak igazán, mibe kerül valóban szeretni, a végsőkig, az üdvösségig menően felvállalva azt, aki mellett elkötelezték magukat. Ám tudják azt is, hogy semmi sem menthető meg az örök életre, ami nem Istenben van, és semmi sem igazi és valóságos, ha hazudni kényszerít. Ezért készek a legszebb és legdrágább szeretetkapcsolatot is feláldozni, ha az igazság útján való haladásukban akadályt jelentenek. A próféták tehát nem minden kötöttségtől szabadulni akaró, öntörvényű agglegények, hanem Isten szerelmesei, akik magukat feledve csak őt keresik, s minden emberi félelmen úrrá tudjanak lenni az egyetlen és üdvös félelem, az istenfélelem által. mely világosságot, tisztánlátást ad nekik, amellyel az ember az igazságot minden elé képes helyezni.

Mi is megkaptuk ugyanezt a természetfölötti életet és hitet, s ha nem elégszünk meg azzal, hogy külsőnket csinosítsuk, izmainkat fejlesszük és tehetségünket kamatoztassuk, hanem ezt a legfontosabb talentumunkat, az Igazság ismeretét és a hozzá való ragaszkodást kiműveljük lelkünkben, mi is megkapjuk azt az adományt, hogy félelem nélkül élhetünk.

Illés, Elizeus és a többi próféta példája által serkentsd fel bennünk, Urunk, a vágyat a Neked átadott élet után, hogy Szentlelked egyre szabadabban működjék bennünk és általunk, míg csak egészen magával nem ragad minket az isteni szeretet misztériumának forgószele.

Évközi 11. hét

2Kir 2,1.6-14

Történt pedig, hogy amikor az Úr fel akarta vinni Illést a forgószél által a mennybe, Illés és Elizeus éppen távozóban voltak Gilgálból. Majd azt mondta neki Illés: ,,Maradj itt, mert az Úr engem a Jordánhoz küldött.” Ő azt mondta: ,,Az Úr életére s a te életedre mondom, hogy nem hagylak el.” (...) Miközben így mendegéltek, s menet közben beszélgettek, íme, egy tüzes szekér tüzes lovakkal elválasztotta őket egymástól, s Illés felment a forgószéllel az égbe. Amikor ezt Elizeus látta, kiáltott: ,,Atyám, atyám, Izrael szekere és szekérvezetője!” Amikor aztán nem látta többé, megragadta ruháit és kettészaggatta. Aztán felemelte Illés palástját, amely leesett róla, s visszafordult, s megállt a Jordán partján, s Illés palástjával, amely leesett róla, ráütött a vízre, s az nem vált ketté. Erre azt mondta: ,,Hát most hol van Illés Istene?” Aztán ismét ráütött a vízre, s az két felé vált, s Elizeus átment.

Mt 6,1-6.16-18

Ügyeljetek, hogy igazvoltotokat ne az emberek előtt gyakoroljátok, hogy csodáltassátok magatokat velük, mert így nem lesz jutalmatok Atyátoknál, aki a mennyben van. Amikor tehát adakozol, ne kürtöltess magad előtt, ahogyan a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsőítsék őket az emberek. Bizony, mondom nektek: megkapták jutalmukat. Amikor te alamizsnát adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb, hogy a te adományod rejtve maradjon; Atyád, aki lát a rejtekben, megfizet majd neked. Mikor pedig imádkoztok, ne tegyetek úgy, mint a képmutatók, akik szeretnek a zsinagógákban és a terek sarkán állva imádkozni, hogy feltűnjenek az embereknek. Bizony, mondom nektek: megkapták jutalmukat. Te, amikor imádkozol, menj be a szobádba, zárd be az ajtódat, és így imádkozz Atyádhoz, aki a rejtekben van; akkor Atyád, aki lát a rejtekben, megfizet majd neked. (...)

Becsüljük meg mesterünket, vándorlásunkban hűséges útitársunkat, mert elérkezik a pillanat, hogy a tüzes szekér tüzes lovakkal szétválaszt minket, s ő mintegy forgószélben a mennybe emelkedik. Ha mindketten Istennek szolgáltunk, és nagy szeretet volt közöttünk, akkor a távozó halálában nem biológiai törvényszerűség, hanem az isteni szeretet hívása lesz nyilvánvalóvá. Akkor nem azt látjuk, hogy haláltusáját vívja, majd szíve egyszer csak megszűnik dobogni, hanem azt, hogy miként Illés, elragadtatik a mennybe.

Éljünk az előző nemzedékek prófétáiból! Ha eltávoztak is az Úrhoz, itt hagyták palástjukat, prófétai hivataluk szimbólumát, hogy azt magunkra öltve megkapjuk megtisztított, tűzben kiégetett lelkületük legjavát. Megtisztult szívvel, Isten jobbján állva a szentekkel és angyalokkal együtt biztatóan tekintenek ránk, s mutatják az utat, hogy mi is bátran keljünk át a vizeken, anélkül, hogy elmerülnénk, míg a leckéket, melyeket nekik meg kellett tanulniuk, mi is egészen meg nem tanuljuk. Emberségünk legszebb, legigazabb története ez.

Köszönjük Neked, Urunk, prófétáidat, akiket azért küldtél, hogy életük felkiáltójelként Rád irányítsa figyelmünket, és áldást hagyva ránk, lelkükből részt adva nekünk segítsenek minket előbbre haladni az életszentség útján. Segíts, kérünk, kegyelmesen, hogy példájukat követve elutasítsuk a képmutatást és a szentség hamis látszatait, s bármit teszünk a Te nevedben, szüntelenül csak az Atya tetszését keressük.

Évközi 11. hét

1Kir 21,17-29

Ekkor az Úr szózatot intézett a tesbi Illéshez, ezekkel a szavakkal: ,,Kelj fel, s menj le Ácháb, Izrael királya elé, aki Szamariában van: íme, éppen lemegy Nábót szőlőjébe, hogy azt elfoglalja és mondd neki: Ezt üzeni az Úr: Öltél, s azonfelül foglaltál is! Aztán tedd hozzá: Ezt üzeni az Úr: Ezen a helyen, ahol felnyalták a kutyák Nábót vérét, fel fogják nyalni a te véredet is.” Azt mondta ekkor Ácháb Illésnek: ,,Hát megtaláltál engem, ellenségedet? Ő azt mondta: ,,Megtaláltalak, mert arra adtad magadat, hogy azt tedd, ami gonosz az Úr színe előtt..” (...) Valóban nem volt senki más sem olyan, mint Ácháb, aki arra adta magát, hogy azt művelje, ami gonosz az Úr színe előtt, mivel felesége, Jezabel, felbujtogatta, s aki olyan utálatosságra vetemedett, hogy a bálványokat követte, mint ahogy az amoriták cselekedtek, akiket az Úr elemésztett Izrael fiainak színe előtt. Amikor Ácháb meghallotta ezeket a beszédeket, megszaggatta ruháját, szőrzsákkal födte be testét, s böjtölt és zsákban aludt, s lehorgasztott fővel járt. Erre az Úr szózatot intézett a tesbi Illéshez, ezekkel a szavakkal: ,,Láttad-e, hogy Ácháb megalázta magát előttem? Mivel tehát megalázta magát kedvemért, nem az ő napjaiban hozom rá a nyomorúságot, hanem fia napjaiban hozom a nyomorúságot házára.”

Mt 5,43-48

Hallottátok, hogy azt mondták: „Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet.” Én viszont azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért, hogy fiai legyetek mennyei Atyátoknak, mert ő fölkelti napját a gonoszokra és a jókra, s esőt ad igazaknak és gazembereknek. Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi lesz a jutalmatok? Nemde a vámosok is ugyanezt teszik? És ha csak a testvéreiteket köszöntitek, mi rendkívülit tesztek? Nemde a pogányok is ugyanezt teszik? Ti tehát legyetek tökéletesek, mint ahogy a ti mennyei Atyátok tökéletes.

Isten veszi észre Ácháb bűnbánatát, nem Illés, szinte siet megosztani örömét, hiszen az Úr és az ő angyalai számára minden megtérés öröm. Sajnos, mi, emberek nem mindig vagyunk így vele. Ahogy Jónás próféta Ninivében, úgy sokan a keresztények közül is alig várják, hogy meglássák a bűnösök végső bukását, megszégyenülését, pusztulását.

Az igazi szentség ott kezdődik, amikor szívből tudunk örülni mások bűnbánatának, illetve őszintén tudunk imádkozni megtérésükért. Lisieux-i Szent Teréz csupán egyetlen jelet kért az Úristentől, hogy hallgassa meg a halálra ítélt rablógyilkos, Pransini megtéréséért mondott imádságát, s a jelet meg is kapta: az elítélt a kivégzése előtti utolsó pillanatban megcsókolta a feléje nyújtott feszületet. Ez is egyfajta anyaság: a mennyek országa számára szülni lelkeket. Ezt élte át Szent Pál, mikor azt írta: „A szülés kínjait szenvedem értetek.” S ez valósul meg az őszinte ellenségszeretetben is, amelyről a mai Evangéliumban hallunk.

Urunk, Jézus Krisztus, aki kereszthalálodat ellenségeidért, a világ minden bűnöséért ajánlottad fel áldozatul, taníts meg minket arra a leckére, melyet Illésnek is meg kellett tanulnia. Ne engedd, hogy megelégedjünk annak tudatával, hogy mi a kiválasztottak közé tartozunk, hanem szítsd fel bennünk kegyelmeddel a vágyat a bűnösök megtérésére, s add, hogy őszinte bűnbánatuk láttán együtt örvendezzünk Veled és Általad az Atyával.

Évközi 11. hét

1Kir 21,1-16

Ezen események után ez történt. Volt abban az időben a jezraeli Nábótnak egy szőlője Jezraelben, Áchábnak, Szamaria királyának palotája mellett. Szólt azért Ácháb Nábótnak, s azt mondta: ,,Add nekem szőlődet, hogy zöldségeskertet csináljak magamnak belőle, mivel szomszédságomban, a házam mellett van, s én egy jobb szőlőt adok érte neked, vagy ha inkább úgy tetszik, annyi értékű ezüstöt, amennyit ér.” Nábót azt felelte neki: ,,Mentsen meg az Úr attól, hogy odaadjam neked atyáim örökét!” (...) Polgártársai, a vének és a főemberek, akik vele a városban laktak, úgy is cselekedtek, amint Jezabel meghagyta nekik, s amint meg volt írva a levélben, amelyet nekik küldött: böjtöt hirdettek, s Nábótot a nép elsői közé ültették, s odavittek két ördögfia embert, s leültették őket vele szemben, s azok, tudniillik ezek a szinte ördögi emberek, ezt a tanúságot mondták ellene az egész sokaság előtt: ,,Káromolta Nábót Istent s a királyt” – amiért is kivitték őt a városon kívülre, s agyonkövezték. (...) Amikor Jezabel meghallotta, hogy Nábótot megkövezték, s az meghalt, ő így szólt Áchábhoz: ,,Kelj fel, s foglald el a jezreeli Nábót szőlőjét, aki nem hallgatott rád, és nem akarta azt pénzért odaadni, mert Nábót nem él, hanem meghalt.” Amikor ezt Ácháb meghallotta, azt tudniillik, hogy Nábót meghalt, felkelt, s lement a jezreeli Nábót szőlőjébe, hogy elfoglalja.

Mt 5,38-42

Hallottátok, hogy azt mondták: „Szemet szemért, és fogat fogért.” Én viszont azt mondom nektek: ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem aki megüt téged a jobb arcodon, fordítsd oda neki a másikat is. És aki pereskedni akar veled és el akarja venni a köpenyedet, engedd át neki a ruhádat is; s ha valaki kényszerít téged egy mérföldnyire, menj el vele kettőre. Aki kér tőled, annak adj, és attól, aki kölcsön akar kérni tőled, el ne fordulj.

Nekünk, vallásos, hívő embereknek is szólnak az olyan véres történetek, mint amelyet a mai Olvasmányban olvasunk, s arra figyelmeztetnek, hogy az isteni törvény legkisebb megszegése, a felebarát ellen elkövetett legcsekélyebb bűn is egy-egy lépés a gyilkosság felé. Hiszen a bűn sohasem elszigetelt cselekedet, hanem lavinaszerű láncreakciót előidéző jelenség; minél jobban belebonyolódik az ember, annál tehetetlenebbül sodródik, s annál jobban kényszerítve érzi magát, hogy folytassa, amit elkezdett. A gyilkosság pedig előbb-utóbb elkerülhetetlenné válik, mert a bűnösnek elviselhetetlenül útjában lesz az igaz, és céljai elérésére, lelkiismeretének megnyugtatására nem talál már más módot, mint a fizikai megsemmisítést. És itt nemcsak az őrült diktátorok által levezényelt koncepciós perekre és tömeges kivégzésekre kell gondolnunk, hanem a hasonló nagyságrendű magzatgyilkosságokra is, vagy az eutanáziára, melyeknek hátterében ugyanaz a gátlástalan, megfékezhetetlen önzés húzódik meg.

Felmerül a kérdés, mi az egyén felelőssége egy olyan társadalomban, amely szentesíti a gyilkosságnak durvább vagy kifinomult formáit? Lehet-e ez alól kivonnunk magunkat? Remélhetünk-e felmentést és kíméletet megalkuvásaink miatt? Emberinek nevezhető-e egyáltalán az az élet, amely mások erőszakos halálából sarjad? Ha mindezt becsületesen végiggondoljuk, nemigen juthatunk más következtetésre, mint hogy az emberi léthez – nemcsak a keresztény, hanem egyáltalán: az emberhez méltó léthez – ebben a bűntől sebzett világban a vértanúság lehetősége szükségszerűen hozzátartozik.

Urunk Jézus, segíts minket Szentlelkeddel, hogy többre törekedjünk, mint a mindenáron való túlélésre, mely kifordít önmagunkból, és megfoszt emberi méltóságunktól. Add meg, kérünk, az állhatatosság és a Hozzád való hűség kegyelmét, mely akkor, mikor erőszakot szenvedünk, képessé tesz felülemelkedni az erőszak logikáján, és a Te értünk vállalt áldozatod halált legyőző erejéről s a győztes feltámadás reményéről tanúskodik.

Évközi 11. vasárnap

Kiv 19,2-6a

Elindultak ugyanis Rafidimból, és amikor a Sínai pusztába érkeztek, tábort vertek ezen a helyen. Izrael itt a heggyel szemben verte fel sátrait. Mózes pedig felment Istenhez. Ekkor az Úr szólította őt a hegyről, és azt mondta: ,,Ezt mondd Jákob házának s ezt hirdesd Izrael fiainak: Ti magatok láttátok, mit műveltem az egyiptomiakkal, és hogyan hordoztalak titeket sasszárnyakon, amíg idehoztalak titeket magamhoz. Ha tehát majd hallgattok szavamra és megtartjátok szövetségemet, tulajdonommá lesztek minden nép közül -- hiszen az egész föld az enyém --, és ti lesztek az én papi királyságom és szent népem. Ezek azok a szavak, amelyeket el kell mondanod Izrael fiainak.’’

Róm 5,6-11

Krisztus ugyanis akkor, amikor még erőtlenek voltunk, a meghatározott időben, meghalt a gonoszokért. Pedig az igaz emberért is aligha hal meg valaki; esetleg a jóért képes valaki meghalni. Isten azonban azzal bizonyítja irántunk való szeretetét, hogy abban az időben, amikor még bűnösök voltunk, Krisztus meghalt értünk. Azért most, miután az ő vére által megigazultunk, még sokkal inkább megment minket a haragtól. Ha mi, amikor még ellenségek voltunk, kiengesztelődhettünk Istennel Fiának halála által, most, mint kiengesztelődöttek, sokkal inkább üdvösséget nyerünk az ő élete által. Sőt még dicsekszünk is Istenben a mi Urunk, Jézus Krisztus által, aki most megszerezte nekünk a kiengesztelődést.

Mt 9,36 - 10,8

Mikor a tömegeket látta, megesett rajtuk a szíve, mert elgyötörtek voltak és levertek, olyanok, mint a pásztor nélküli juhok. Erre így szólt tanítványaihoz: ,,Az aratni való sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába.’’ Ezután magához hívta a tizenkét tanítványát. Hatalmat adott nekik a tisztátalan lelkek felett, hogy kiűzzék azokat, és meggyógyítsanak minden betegséget és minden bajt. A tizenkét apostol nevei pedig ezek: az első Simon, akit Péternek neveznek, és András, a testvére, Jakab, Zebedeus fia, és a testvére, János, Fülöp és Bertalan, Tamás és a vámos Máté, Jakab, Alfeus fia, Tádé, a kánaáni Simon, és az iskarióti Júdás, aki el is árulta őt. Ezt a tizenkettőt küldte Jézus, és megparancsolta nekik: ,,A pogányokhoz vezető útra ne térjetek le, és szamaritánus városba ne lépjetek be! Menjetek inkább Izrael házának elveszett juhaihoz! Menjetek és hirdessétek: ,,Elközelgett a mennyek országa!'' Gyógyítsatok betegeket, támasszatok föl halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, űzzetek ki ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen adjátok!

Vajon nem azért érezzük rosszul magunkat a jelenben, s szorongunk a jövő miatt, mert elmulasztjuk felidézni Isten nagy tetteit, melyeket értünk a múltban végbevitt? Hogyan is vehetnénk észre a csodát a mai napon, ha a tegnapit és tegnapelőttit már el is felejtettük? Ezért olyan fontos a vasárnapi szentmise, amely különösen is az anamnézis, azaz a szentlelkes visszaemlékezés napja. Ahhoz hasonló, mint amikor egy szép emberi kapcsolatban visszaidézzük azokat a pillanatokat, az első találkozások, vallomások perceit, amikor megjelent bennünk és közöttünk a személyes, a másikra igent mondó szeretet. A vasárnapi szentmise Istennek ezeket az első szavait és tetteit idézi fel, irántunk való szerelmének jeleit, melyek az emlékezés által újból jelenvalóvá lesznek, működni kezdenek és kegyelmet árasztanak.

Ennek az emlékezésnek azután folytatódnia kell a délután és az este csöndjében, abban az Istennek szentelt időben, amikor csak vele vagyunk szobánk és szívünk rejtekében, s lelkünket arra buzdítjuk, hogy vegye észre mindazt a jót, amit az Úr tett velünk. Ha lelki szárazság gyötör és sötétség vesz körül, a gyógyír az lehet, hogy a Szentlélek segítségével még inkább elmerülünk az Úr nagy műveinek szemlélésében. Ha találunk megköszönnivalót a múltban, akkor már a jelen sem lehet olyan sivár, és a jövő sem annyira félelmetes, hiszen a múltbéli csodák szemlélése felnyitja szemünket, hogy észrevegyük: ő most is velünk van, s épp most, ezekben a napokban és órákban is az örök jövőt készíti nekünk.

Urunk, Jézus Krisztus, aki által mintegy sasszárnyon hordozott minket az Isten, s elhozott jelenlétének Sínai-hegyéhez, az Egyházba! Hálát adunk Neked, hogy Benned ránk tekintett és megszánt a Magasságbeli, felemelt, és szeretetével, a Szentlélekkel gondoskodik rólunk. Segíts, kérünk, kegyelmesen, hogy az Úr fölséges művein elmélkedve a jelenben is felfedezzük az ő csodálatos tetteit, s megszabadulva a jövő felőli aggodalmaskodástól, napról napra egyre nagyobb bizalommal hagyatkozzunk a Te vezetésedre.

A Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen Szíve

Iz 61,9-11

Ismertek lesznek ivadékaik a nemzetek között, és sarjaik a népek közepette; mind, akik látják őket, felismerik, hogy ők az ivadékok, akiket megáldott az Úr. Örvendezve örvendek az Úrban, ujjong lelkem az én Istenemben, mert az üdvösség ruháiba öltöztetett engem, az igazság palástját terítette rám; mint a vőlegényre, aki fölteszi fejdíszét, és mint a menyasszonyra, aki ékszereivel díszíti magát. Mert amint a föld előhozza sarját, és amint a kert kisarjasztja veteményeit, úgy sarjaszt az Úristen igazságot, és dicséretet minden nemzet előtt.

Lk 2,41-51

A szülei pedig minden évben elmentek Jeruzsálembe a Húsvét ünnepére. Mikor azután tizenkét esztendős lett, fölmentek mindnyájan Jeruzsálembe az ünnepi szokás szerint. Amikor elteltek az ünnepnapok és már visszatérőben voltak, a gyermek Jézus ottmaradt Jeruzsálemben, és nem vették észre a szülei. Úgy gondolták, hogy az úti társaságban van. Megtettek egy napi utat, s akkor keresték őt a rokonok és az ismerősök között. Mivel nem találták, visszatértek Jeruzsálembe, hogy megkeressék. És történt, hogy három nap múlva megtalálták őt a templomban, amint a tanítók közt ült, hallgatta és kérdezte őket. Mindnyájan, akik hallották, csodálkoztak okosságán és feleletein. Mikor meglátták őt, elcsodálkoztak, és anyja ezt mondta neki: „Fiam! Miért tetted ezt velünk? Íme, apád és én bánkódva kerestünk téged.” Ő pedig ezt felelte nekik: „Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy nekem az én Atyám dolgaiban kell lennem?” De ők nem értették meg, amit nekik mondott. Akkor hazatért velük. Elment Názáretbe, és engedelmeskedett nekik. Anyja megőrizte szívében mindezeket a szavakat.

A szív, emberségünk központja képes a csodára, hogy befogadja a felfoghatatlan Istent. S vajon nem az képes egyedül igazán befogadni az embert is, a maga felfoghatatlan titkával, végtelenre táguló, Istenre nyíló vágyával, aki nyitott az Istenre? Ezért bízhatta Jézus a kereszten Máriára szeretett tanítványát. Ezért tudhatjuk őt az Egyház Anyjának, égi Édesanyánknak. A mi szeplős szívünkre az jellemző, hogy mindent magába fogad: jót és rosszat egyaránt. Így fordulhat elő, hogy mérgezett forrássá válik, mely egyszerre ont édes és keserű vizet. Szűz Mária szíve csak Isten szentséges titka számára volt nyitva, azt kereste, arra volt fogékony minden szóban, akár angyaltól, akár embertől, akár szent Fiától származott, s e szavakat befogadta, szívébe véste, és el-elgondolkozott rajtuk.

A másik dolog, amely Szűz Mária szívét megőrizte szeplőtelennek, az Úrban való ujjongó örvendezés. Kevés szó maradt fönn a Szeplőtelen Szűztől az evangéliumban, de jellemző, hogy leghosszabb „beszéde” egy imádság, a Magnificat, amelyben ujjongva dicsőíti Istent és hálát ad neki. Ez Szűz Mária tisztaságának, szüzességének legbensőbb titka. Szeplőtelen Szíve érintetlen Paradicsomkert, ahol Isten jár-kel, és ahol az ő ártatlansága, szépsége, békéje és öröme lakozik.

Urunk Jézus, taníts meg minket Isten műveinek elragadtatott szemlélésére és az ebből fakadó istendicséretre, mely megőrzi szívünket az önközpontúság, a hamisság és a bűn szeplőitől. Segíts Szentlelkeddel, hogy miután belemerítettük a bűnbánat megtisztító fürdőjében, szívünket arra hajlítsuk, egész benső életünket arra összpontosítsuk, hogy az Atyát imádjuk, dicsőítsük és hálát adjunk neki számtalan jótéteményéért. Boldogságos Szűz Mária, akinek Istentől lefoglalt szívét a fájdalom tőre járta át, mégsem kételkedtél Isten neked mondott ígéreteinek beteljesedésében, könyörögj érettünk!

Jézus Szent Szívének ünnepe

MTörv 7,6-11

Te ugyanis az Úrnak, a te Istenednek szentelt nép vagy: téged kiválasztott az Úr, a te Istened, hogy tulajdon népe légy minden nép közül, amely a földön van. Nem azért lépett kapcsolatba veletek és választott ki titeket az Úr, mintha számra nézve minden népet meghaladnátok, hiszen minden népnél kevesebben vagytok, hanem azért, mert szeretett titeket az Úr, s meg akarta tartani azt az esküt, mellyel megesküdött atyáitoknak; azért hozott és szabadított ki titeket erős kézzel a rabszolgaság házából, a fáraónak, Egyiptom királyának kezéből. Tudd tehát, hogy az Úr, a te Istened erős és hűséges Isten, aki ezerízig megtartja a szövetséget, s az irgalmasságot azokkal szemben, akik szeretik őt, s megtartják parancsait (...).

1Jn 4,7-16

Szeretteim! Szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van. Mindaz, aki szeret, Istentől született, és ismeri Istent. Aki nem szeret, nem ismeri Istent, mert Isten a szeretet. Isten szeretete abban nyilvánult meg irántunk, hogy egyszülött Fiát küldte a világra, hogy általa éljünk. Ebben áll a szeretet. Nem mintha mi szerettük volna Istent, hanem mert ő szeretett minket, és elküldte Fiát engesztelésül a mi bűneinkért. (...)

Mt 11,25-30

Abban az időben így szólt Jézus: „Áldalak téged Atyám, menny és föld ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek. Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Mindent nekem adott át az én Atyám, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni. Jöjjetek hozzám mind, akik fáradtak vagytok és terhet hordoztok, és én felüdítelek titeket. Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű – és nyugalmat találtok lelketeknek. Mert az én igám édes és az én terhem könnyű.”

Jézus a szívet emlegeti, az ember lényegét, amely benső, személyes egységének, teljességének és magányának forrása. A Biblia szerint a szív jelenti létünk legmélyét, ahol legszemélyesebb létünk sűrűsödik. Mégsem ismerjük a szívünket, vagyis saját magunkat, csak sejtéseink vannak róla. Felszínre bukkanó szavaink és gesztusaink nyomán új és új meglepetések érnek bennünket. Ha néha sikerül valóban belehallgatni szívünk mélységébe, akkor azt halljuk, hogy a mélység a magasságot hívja: szívünk az isteni lét után kiált. A szív mélye mélyebben van, mint a tudatalatti világ és a végtelenre nyíló, táguló üresség. Üresség? Ott kellene lennie Istennek, a mi Teremtőnknek. De ott van-e?

Az eredeti bűnben született és nap mint nap vétkező ember legkínzóbb bizonytalansága, hogy nem szakadt-e meg az összeköttetés Isten és a saját szíve között. Bizonyos, önmagán túlról érkező jelzéseket ugyan felfog – ez a lelkiismeret –, mégis a kinyilatkoztatás nélkül bizonytalanságban marad afelől, hogy mennyire élő s maradandó ez a kapcsolat. Az evangéliumból a legigazibb evangélium, örömhír nem más, mint Jézus szívének dobogása, vagyis hogy az ember szíve, a mi szívünk is képes az Istenre, mert Jézus Krisztusnak, a megtestesült Fiúistennek mintájára lettünk alkotva. Bár személyünk teremtett személy, de az Atyaisten örök, teremtő akaratából, a Fiú megváltásának érdeméből, a Szentlélek működése folytán szívünk mélyén Isten sajátos, szentháromságos életében részesedünk.

Szelíd és alázatos szívű Jézusunk, tégy minket is kegyelmed által szelíddé és alázatos szívűvé. Segíts, hogy felvéve a Te édes igádat tanuljunk Tőled. Boldog tanulás ez, hiszen olyan dolgot kell megtanulnunk, amire a hit és a keresztség már készségessé tette szívünket, és attól kell tanulnunk, akit a szívünk szeret. Ez teszi az igát édessé és a terhet könnyűvé, s ezért talál a szívünk nyugalmat Tebenned.