Fil 2,1-4
Ha tehát ér valamit a Krisztusban adott buzdítás, a szeretetből fakadó intelem, a lelki közösség, az együttérzés és a könyörület, tegyétek teljessé örömömet azzal, hogy egyetértők vagytok, ugyanazon szeretet van bennetek, és együttérezve ugyanarra törekedtek. Ne tegyetek semmit versengésből, sem hiú dicsőségvágyból, hanem mindenki alázatosan tekintse a másikat maga fölött állónak. Egyiktek se tartsa csak a maga érdekét szem előtt, hanem a másokét is.
Lk 14,12-14
Annak pedig, aki őt meghívta, ezt mondta: „Amikor ebédet vagy vacsorát adsz, ne a barátaidat és testvéreidet hívd meg, se a rokonaidat és gazdag szomszédaidat, akik majd téged is meghívnak és viszonozzák neked. Amikor vendégséget rendezel, hívd meg a szegényeket, bénákat, sántákat, vakokat. Így boldog leszel, mert ők nem tudják azt viszonozni neked. De amikor az igazak feltámadnak, megkapod jutalmadat.
A keresztény hit nemcsak hatalmas megvilágosodásokból, megdönthetetlen igazságokból s az ezekre vonatkozó kiterjedt és egyre mélyebb tudásból áll, hanem apró, mindennapi, egyszerű gyakorlatokból is, melyek nélkül a tudás holt dolog marad, sőt előbb-utóbb el is vész. Hiába tanulunk Krisztusról, ha nem kezdjük el élni az ő életét, melynek csíráját megkaptuk a keresztségben. Ha viszont Jézus Krisztust követve, iránta való szeretetből testestül-lelkestül mások igazi javának: üdvösségének szolgálatára szenteljük magunkat, olyan egzisztenciális tudás birtokába jutunk, melyet nem is lehet teljesen szavakba önteni, mert mintegy belülről ismerjük meg Krisztust és az ő erejét, amely megnyilatkozik bennünk.
Ilyen belső, tapasztalati, egzisztenciális és megfogalmazhatatlan tudás jellemezte az ókeresztény kor atyáit és az Egyház igaz lelkű tanítóit. Írásaikban benne van szentségre törekvő szellemük, s csodálatra méltó személyiségük varázsát felhasználva maga a Szentlélek kelti fel lelkünkben a szentség utáni vágyat. Szavaik, írásaik, előadásaik ezért jelentettek és jelentenek ma is végtelenül többet keresztény hittestvéreiknek, mint a csak akadémikus tudást birtokló teológusoké. Ez a lelkület, mely mindig szem előtt tartja a másik igazi javát, s elveti magától a vetélkedést és a hiú dicsőségvágyat, magától Krisztustól való, aki nem ragaszkodott az Istennel való egyenlőségéhez, kiüresítette önmagát, egy lett közülünk, s életében, halálában egyetlen dolgot keresett: hogyan tudja megdicsőíteni a mennyei Atyát.
Urunk Jézus, lenyűgöz bennünket önkiüresítésed fönséges titka, mely mindennapi keresztény életünk vezérelve és mintája kellene hogy legyen, hiszen szentségeid által a Te életedben részesültünk. Szítsd fel bennünk, kérünk, a Te lelkületedet, mely bátran alászáll a mélységekbe, hogy ingyenesen és számolatlanul tegyünk jót másokkal, s ezt ne a magunk érdemének tulajdonítsuk, és ne is várjunk érte más jutalmat, mint azt a dicsőséget, melyet engedelmességed révén Te érdemeltél ki nekünk mennyei Atyádnál.