Évközi 8. hét

Sir 17,20-28

(…) Ismerd meg Isten törvényét és parancsait, légy állandó megszabott hivatásodban: a fölséges Isten imádásában; tarts a szent nemzetséggel, azokkal, akik élnek és magasztalják Istent! (…) Halálod előtt mondj dicséretet, mert a halott számára a dicséret semmivé foszlik. Még életedben zengj dicséretet, amíg élsz és virulsz, dicsőítsd és magasztald Istent, és dicsekedj az ő irgalmasságával! Mily nagy az Úrnak irgalmassága, és irgalma azokhoz, akik hozzá térnek!

Mk 10,17-27

Amikor kiment az útra, odafutott hozzá valaki, térdre esett előtte és megkérdezte: ,,Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus erre azt mondta neki: ,,Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egyedül az Isten. Ismered a parancsokat: Ne ölj, ne törj házasságot, ne lopj, hamisan ne tanúskodj, ne csalj, tiszteld apádat és anyádat!” Az illető azt felelte neki: ,,Mester! Ezeket mind megtartottam ifjúságom óta.” Akkor Jézus rátekintett, megkedvelte őt, és azt mondta neki: ,,Egynek vagy még híjával: menj, add el, amid van, s add a szegényeknek, akkor kincsed lesz a mennyben. Azután jöjj, kövess engem!” Erre a szóra az elkomorult és szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt. Jézus pedig körültekintett és azt mondta tanítványainak: ,,Milyen nehezen jutnak Isten országába azok, akiknek nagy vagyonuk van!” A tanítványok csodálkoztak szavain. Jézus pedig újra megszólalt, és ezt mondta nekik: ,,Fiaim! Bizony, nagyon nehéz az Isten országába jutni azoknak, akik a vagyonban bíznak! Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bemenni Isten országába.” Azok erre még jobban csodálkoztak, és egymást kérdezgették: ,,Akkor hát ki üdvözülhet?' Jézus azonban rájuk tekintett és így szólt: ,,Az embereknek lehetetlen ez, de Istennek nem; mert Istennek minden lehetséges.”

A földön énekelt istendicséret egy igen lényeges vonásban különbözik attól a dicsérettől, melyet a szentek és boldogok zengenek az angyalok társaságában a mennyben. A mennyei dicséretet ugyanis azok zengik, akik egyszer s mindenkorra megszabadultak a bűntől, a kísértéstől és a haláltól, s azok körében teszik, akik ugyanúgy mind szeretik és magasztalják Istent. Itt a földön azonban a halállal megjelölve, sokszor ellenséges környezetben, Istent káromlóktól és őt semmibe vevőktől körülvéve kell megszólaltatni az istendicséretet. Ez a legfönségesebb hivatás a földön, olyan cselekvés, amelyre az örökkévalóságban már nem lesz lehetőség. Milyen szép is volna, ha így hanyatlanánk a halálba: Istent magasztalva, szívünk utolsó dobbanásával is őt dicsérve, mint Jézus Krisztus vagy Szent Ferenc...

Mintha a mai Evangéliumban valami hasonlóra hívná az Úr Jézus a gazdag ifjút. Nem elég a bűnöktől való tartózkodás, a törvény betartása, hanem egész életünknek istendicséretté kell alakulnia. Csak így érhető el a szeretet tökéletessége. Ennek egyik módja, hogy a világban maradva, embertársainkon keresztül fedezzük fel és szolgáljuk Istent. A másik pedig – s a gazdag ifjú erre kapott meghívást, csak megijedt tőle –, hogy mindent és mindenkit elhagyva követjük Krisztust, egyedül Istent szeretjük, s benne az embereket.

Urunk, Jézus Krisztus, add, kérünk, kegyelmedet, hogy a világ hiábavalóságai és ellenségessége közepette a magunk hivatása és képességei szerint megdicsőítsünk Téged földi életünkben, s majdan felvételt nyerjünk a mennyei kórusba, mely az angyalok énekéhez kapcsolódva, a Te vezetéseddel zengi a Fölségesnek dicséretét örökkön örökké.

Évközi 8. vasárnap

Sir 27,4-7

Ha nem ragaszkodsz buzgón az Úr félelméhez, hirtelen összedől a házad. Visszamarad a pelyva rostáláskor, így az ember gyengéje is, ha elgondolkodik felette. A kemence teszi próbára a fazekas edényeit, az igaz embereket pedig a nyomorúság kísértése. A fa gondozásáról gyümölcse tanúskodik, az ember szívének gondolkodásáról pedig a beszéde.

1Kor 15,54-58

Amikor pedig ez a romlandó test romolhatatlanságba öltözik, és ez a halandó halhatatlanságba, akkor beteljesedik az ige, amely írva van: ,,Elnyelte a halált a diadal. Halál, hol a te győzelmed? Halál, hol a te fullánkod?’’ A halál fullánkja a bűn, a bűn ereje pedig a törvény. De hála Istennek, aki megadta nekünk a győzelmet a mi Urunk Jézus Krisztus által. Tehát, szeretett testvéreim, legyetek állhatatosak, rendíthetetlenek, tegyetek mindig többet az Úrért, hiszen tudjátok, hogy munkátok nem hiábavaló az Úrban.

Lk 6,39-45

Hasonlatot is mondott nekik: ,,Vajon a vak vezethet-e vakot? Nem esnek-e mindketten verembe? Nem nagyobb a tanítvány a mesterénél; valaki akkor tökéletes, ha olyan, mint a mestere. Miért látod meg a szálkát testvéred szemében, a gerendát pedig, amely a te szemedben van, nem veszed észre? És hogyan mondhatod testvérednek: ,,Testvér, hadd vegyem ki szemedből a szálkát'', a te szemedben pedig nem látod a gerendát? Képmutató! Vesd ki előbb a magad szeméből a gerendát, és csak azután fogj hozzá, hogy kivedd a szálkát testvéred szeméből! Nem jó az a fa, amely rossz gyümölcsöt terem; és nem rossz az a fa, amely jó gyümölcsöt terem. Mert minden fát gyümölcséről ismerünk meg. Tövisbokorról nem szednek fügét, sem a csipkebokorról nem szüretelnek szőlőt. A jó ember jót hoz elő szívének jó kincséből, és a gonosz ember a gonoszból gonoszat hoz elő; mert a szív bőségéből szól a száj.

Nem tudjuk, mi lakik bennünk, szavaink azonban árulkodnak a magunk elől is leplezett valódi énünkről. Sokszor környezetünk figyelmeztet rá, hogyan beszélünk, mert mi észre sem vesszük, hogy szavainkkal hogyan sebezzük meg a környezetünkben élőket. Talán könnyebb volna egyáltalán nem beszélnünk, mint odafigyelni szavainkra. De éppen ezt kell gyakorolnunk. Akinek hivatása, hogy beszéljen vagy írjon, az jól tudja, hogy minden szónak a helyén kell lennie. Nem mellékes egyetlen jelző, egyetlen igekötő sem, mert minden a belső világról árulkodik, és az emberi lélek titkait nyilatkoztatja ki. Tanuljunk a költőktől, akik veszik a fáradságot, hogy órákat, ha kell, napokat töltsenek azzal, hogy megleljék a megfelelő igét, akik nem adják ki kezükből a művet, míg tökéletesre nem csiszolták, akik tudják, hogy bármilyen nagyszerű, amit írnak, mégis csak töredék, mert az emberi szó nem képes arra, hogy maradéktalanul kifejezze a kifejezhetetlent.

Milyen jó lenne szavainkat Isten előtt megrostálni az evangélium rostáján, legalább akkor, miután már kimondtuk őket! A szívünket ismernénk meg jobban általa, hiszen a szív bőségéből szól a száj. S mi lenne fontosabb, mint szívünket megismerni, főleg miután már Urunk, Jézus Krisztus fönséges ismeretének birtokába jutottunk?

Urunk, Jézus Krisztus, ne engedd, hogy meggondolatlan és tapintatlan szavainkkal szükségtelenül fájdalmat okozzunk embertársainknak. Ne engedd, hogy az életünk haszontalan szavakban szóródjék szét, hogy véget nem érően beszéljünk, anélkül, hogy igazi mondanivalónk volna. Segíts, kérünk, kegyelmesen, hogy meghalljuk, amit a szívünk mélyén, a csöndben mondasz nekünk, s az Általad bennünk fakasztott életet közvetítsük embertársainknak kimondott szavainkkal.

Évközi 7. hét

Sir 17,1-15

Isten az embert földből teremtette, a maga képére alkotta, és úgy rendelte, hogy ismét azzá változzék. Felruházta őt a magáéhoz hasonló erővel, meghatározta napjai számát és idejét, s uralmat adott neki minden fölött a földön. Félelmetessé tette őt minden élő előtt, hogy uralkodjék az állatokon és a madarakon. Hozzá hasonló segítőt teremtett belőle, és adott nekik megfontolást és nyelvet, szemet és fület, szívet adott nekik a gondolkodásra, és betöltötte őket bölcs okossággal. A szellem tudásával látta el őket, értelemmel töltötte be szívüket, és megmutatta nekik, mi a rossz és mi a jó. Szemét a szívükbe helyezte, hogy megmutassa nekik művei nagyságát, ők pedig magasztalják a szent nevet, dicsekedjenek csodáival, és beszéljék el művei nagyságát. Ezenfelül tudást adott nekik, s az élet törvényét adta nekik örökrészül. Örök szövetségre lépett velük, kijelentette nekik a jogot és az ő törvényeit. Látta szemük az ő dicső fenségét, és hallgatta fülük az ő fölséges hangját. Azt mondta nekik: ,,Óvjátok magatokat minden gonosztól!” És parancsokat adott nekik, mindenkinek a társára nézve. Útjaik előtte vannak mindenkor, és nincsenek elrejtve szeme elől. Fejedelmet rendelt minden nép fölé, de Izrael az Úrnak lett nyilvánvaló örökrésze.

Mk 10,13-16

Ekkor kisgyermekeket vittek hozzá, hogy érintse meg őket; de a tanítványok elkergették azokat, akik hozták őket. Ezt látva Jézus haragra gerjedt, és azt mondta nekik: ,,Hagyjátok a kisgyerekeket, hadd jöjjenek hozzám, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony, mondom nektek: aki nem fogadja Isten országát úgy, mint a kisgyermek, nem megy be oda.” Azután karjaiba vette őket, rájuk tette a kezét, és megáldotta őket.

A mai Olvasmány Sirák fia könyvéből az emberi méltóság dicsérete. Isten saját képmására alkotta az embert, s ez a hasonlóság három vonásban ölt testet. Az első, hogy földi élete végén nem csupán a porba tér, hanem Alkotójához tér vissza, akitől kapta szellemi lelkét, az értelem és szeretni tudás erejét, mely felülmúlja az egész világmindenséget, és lába alá veti azt. A második „a szellem tudása”, a lelkiismeret szabadsága, a jó és rossz megkülönböztetésének képessége, hiszen Isten írásba adta és az ember szívébe írta az élet törvényét. Végül a harmadik, az előző kettő betetőzése az örök szövetség, melyet Isten az emberrel kötött, s melynek érvénye nem korlátozódik erre a földi életre, de még csak az emberiség, a világtörténelem idejére sem, hanem tart mindörökkön örökké. Jézus keresztáldozata által, a hitben és a keresztség szentségében mi is részesei lettünk ennek az örök szövetségnek, melyben kibontakozik és beteljesedik mindaz, amit Isten a teremtéskor csíraként az emberbe helyezett, amikor saját képére megteremtette.

Miközben azonban földi életünk során, a szentségekből élve és a kegyelemmel együttműködve Isten műve egyre növekszik és fejlődik bennünk, s lelki értelemben is mind inkább felnőtté válunk, Isten országát mégis gyermekként kell fogadnunk. Ez természetesen nem infantilizmust jelent, de nem is elsősorban tisztaságot, ártatlanságot – ez majd csak következmény lesz –, hanem mindenekelőtt kicsinységet, önkiüresítést. Azt, hogy nap mint nap kivetkőzünk megszerzett tudásunkból, elért nagyságunkból, mások fölötti hatalmunkból, kivívott tekintélyünkből, és üres kézzel állunk meg Isten előtt, hogy ajándékként tudjuk elfogadni tőle mindazt, amit adni akar nekünk, ne pedig úgy, mint ami érdemeink miatt jár nekünk.

Mindazokra a képességekre és adományokra vigyázni szeretnénk, Urunk Jézus, melyeket a teremtő Atya ajándékaként kaptunk, de mindennél jobban óvjuk azt a legdrágább kincsünket, hogy a Te képmásodra teremtettünk és Általad örök életszövetségre rendeltettünk az Atyával a Szentlélekben. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy napról napra növekedjünk a Te ismeretedben és szeretetedben s a Hozzád való hasonlóságban, hogy mindenünk, amink csak van, az Atya dicsőségét, embertársaink javát és a mi üdvösségünket szolgálja.