Advent 2. hete

Iz 40,1-11

Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet! – mondja a ti Istenetek. Szóljatok Jeruzsálem szívéhez, és kiáltsátok neki, hogy letelt szolgálata, letörlesztette bűnét, hiszen kétszeresen meglakolt az Úr kezétől minden vétkéért! Egy hang kiált: ,,Készítsétek a pusztában az Úr útját, egyengessetek ösvényt a sivatagban Istenünknek! Minden völgy emelkedjék fel, minden hegy és halom süllyedjen alá; a göröngyös legyen egyenessé, és a hegyláncok síksággá! Akkor kinyilvánul az Úr dicsősége, és látni fogja minden ember egyaránt. Bizony, az Úr szája szólt.” Egy hang szól: ,,Kiálts!” És mondtam: ,,Mit kiáltsak?” Minden test csak fű, és minden szépsége olyan, mint a mező virága. Elszárad a fű, elhervad a virág, ha az Úr lehelete ráfúj. Valóban csak fű a nép. Elszárad a fű, elhervad a virág, de Istenünk szava megmarad örökre. Magas hegyre menj föl, te, aki jó hírt viszel Sionnak! Emeld fel erősen hangodat, aki jó hírt viszel Jeruzsálemnek! Emeld fel, ne félj! Mondd Júda városainak: ,,Íme, a ti Istenetek! Íme, az Úristen hatalommal jön, és karja uralkodik; íme, fizetsége vele van, és szerzeménye a színe előtt. Mint pásztor, legelteti nyáját, karjával összegyűjti a bárányokat, és ölébe veszi, az anyajuhokat gondosan vezeti.”

Mt 18,12-14

Mit gondoltok? Ha egy embernek száz juha van, és azok közül egy elkóborol, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyeken, nem megy-e el és nem keresi-e meg az eltévedtet? Amikor pedig megtalálja, bizony, mondom nektek: jobban örül annak, mint a kilencvenkilencnek, amely el sem veszett. Ugyanígy a ti Atyátok, aki a mennyekben van, nem akarja, hogy egy is elvesszen e kicsik közül.

A próféta tudja és meggyőződéssel hirdeti, hogy az Úr az Isten, és rajta kívül nincs más. Tudja, hogy Isten személy, hiszen kapcsolatban áll vele, felfogja és továbbadja üzeneteit. Tudja, hogy mindenható, ő teremtette az eget és a földet, és mindent, ami rajta van. És látja, hogy Isten hűséges, gondját viseli népének, melyet választott magának. Ennek alapján tud beszélni a jövőről, hiszen Isten múltbeli tettei és jelenben megmutatkozó gondviselése kirajzolják előtte az Isten által készített jövő körvonalait. Megsejti Karácsony titkát, de annak mélységes valóságát és következményeit emberileg nem foghatja fel és nem képzelheti el előre. 

Nem látja, hogy Isten úgy jön el emberi alakban, hogy kiüresítve önmagát, végtelen gazdagságáról lemondva egészen egy lesz emberi természetünkkel. Hogy magatehetetlen csecsemőként egy istállóban jön a világra, és évtizedeken át a mi hétköznapi életünket fogja élni. Nem látja, nem láthatja – bár a szenvedő szolgáról szóló énekekben a Lélek által erről is közöl valami lényegeset –, hogyan fog kinyilvánulni az Úr hatalma a maga vállalta gyöngeségben, dicsősége a gyalázatban. És végül nem látja azt sem, hogy Isten atyai szeretete az egyetlen elcsatangolt bárány után induló pásztoréhoz hasonlóan nemcsak a közösség, a szent nép egésze, de az egyes ember, méghozzá a bűnös, tévelygő ember iránt is csodálatosan megmutatkozik.

Urunk, köszönetet mondunk Neked azért az isteni matematikáért, mely szerint a Te szemedben nem csupán ezer év annyi, mint egy nap, hanem egy bárány is annyi, mint kilencvenkilenc, sőt néha több is. Karácsony felé haladva semmi mással nem akarunk törődni, csak azzal, hogy egyre beljebb lépjünk a Te szereteted felfoghatatlanul új, meglepő és gyönyörűséges világába, melyről a prófétáknak csak sejtéseik lehettek, de amelyet nekünk kinyilatkoztattál a mi Urunk, Jézus Krisztus által.

A Boldogságos Szűz Mária szeplőtelen fogantatása

Ter 3,9-15.20 

(…) Az Úristen így szólt a kígyóhoz: „Mivel ezt tetted, átkozott leszel minden állat és a mező minden vadja között. Hasadon csúszol, és a föld porát eszed életed minden napján. Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. Ő széttiporja fejedet, te meg a sarkát veszed célba.” (…) 

Ef 1,3-6.11-12 

Áldott legyen az Isten, Urunk, Jézus Krisztus Atyja, aki a mennyeiek között Krisztusban minden lelki áldással megáldott minket. Mert őbenne választott ki bennünket a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte. Szeretetből eleve arra rendelt bennünket, hogy Jézus Krisztus által – akarata és tetszése szerint – fogadott gyermekeivé legyünk; hogy magasztaljuk felséges kegyelmét, amellyel szeretett Fiában jóságosan megajándékozott minket. Igen, mi is őbenne nyertük el az örökséget annak végzéséből, aki mindent szabad elhatározása szerint tesz. Szolgáljunk hát felsége dicsőségére, mi, akik már korábban is Krisztusba vetettük reményünket. 

Lk 1,26-38 

(…) Az angyal belépett hozzá és megszólította: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Veled van az Úr! Áldottabb vagy minden asszonynál.” E szavak hallatára Mária zavarba jött, és gondolkozni kezdett rajta, miféle köszöntés ez. Az angyal ezt mondta neki: „Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod elnevezni. Nagy lesz ő és a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját, és uralkodni fog Jákob házán örökké, s országának nem lesz vége.” (…) Mária így válaszolt: „Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint.” (…) 

Az angyali üdvözlet elbeszélése minden bizonnyal az evangéliumból az egyházi év során legtöbbször felolvasott szakasz. Az isteni nagyság mindennél ragyogóbb kinyilatkoztatása történik ebben a jelenetben, ahol a senkinek az akaratától nem függő isteni mindenhatóság egy halandó ember, egy fiatal leány kezébe teszi le a világmindenség, s benne különösképpen az emberiség sorsát. A mai ünnepen az Evangélium szavai közül a „kegyelemmel teljes” kifejezés különösen is fényben áll. Gábriel főangyal nem találhatott ki semmi olyat, ami nem magától Istentől való lenne, vagyis a „kegyelemmel teljes” nem költői bók, hanem teológiai kinyilatkoztatás: Mária Isten kegyelmével, ajándékával, jelenlétével teljes. Nincs benne az a hiány, amit eredeti bűnnek nevezünk. Őt Isten úgy választotta ki a világ teremtése előtt, hogy mentes maradt Ádám bűnétől. A Szent Szűz az ember Isten iránti romlatlan, tiszta szeretetének képviselője, s ezért egyedül ő lehet Isten méltó társa a megtestesülés művében. 

Mária kiválasztott és kiváltságos volta ugyanakkor nem jelenti azt, hogy ne maradt volna meg a szabadsága. Ez a szabadság azonban nem elsősorban a rossz választásának lehetősége, hanem sokkal inkább a minden emberi megfontolástól, félelemtől, kompromisszumtól való szabadság: mindentudás és előrelátás nélkül mert igent mondani Isten terveire.

Urunk, Jézus Krisztus, áteredő és minden személyes bűntől mentes Édesanyád közbenjárására oldozd fel, kérünk, bűneink láncát, s vezess el bennünket Isten gyermekeinek igazi szabadságára. Segíts kegyelmeddel, hogy mi is feltétel nélkül igent tudjunk mondani Atyád szent akaratára, és tégy állhatatossá, hogy készséges odaadásunkat soha vissza ne vonjuk. 

Advent 2. vasárnapja

Iz 11,1-10

Vessző kél majd Jessze törzsökéből, és hajtás sarjad gyökereiből. Rajta nyugszik az Úr lelke: a bölcsesség és az értelem lelke, a tanács és az erősség lelke, a tudásnak és az Úr félelmének lelke; és kedve telik az Úr félelmében. Nem aszerint ítél majd, amit a szem lát, és nem aszerint dönt, amit a fül hall, hanem igazságosan ítéli majd a gyengéket, és méltányosan dönt a föld szegényeinek érdekében; megveri a földet szája vesszejével, és ajkának leheletével megöli az istentelent. Igazságosság lesz derekának öve, és a hűség csípőjének kötője. (...)

Róm 15,4-9

Márpedig mindazt, amit előre megírtak, okulásunkra írták meg, hogy reménységünk legyen az Írásokból származó béketűrés és vigasztalás által. (...)

Mt 3,1-12

Azokban a napokban eljött Keresztelő János, és hirdette Júdea pusztájában: ,,Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa.” Ő az, akiről Izajás próféta beszél: ,,A pusztában kiáltónak szava: »Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit.«” Jánosnak teveszőrből volt az öltözete és bőröv a csípője körül, az étele pedig sáska volt és vadméz. Akkor kiment hozzá Jeruzsálem, az egész Júdea és a Jordán egész környéke. Megkeresztelte őket a Jordán folyóban, és megvallották bűneiket. Amikor pedig látta, hogy a farizeusok és a szadduceusok közül sokan jönnek, hogy felvegyék a keresztségét, ezt mondta nekik: ,,Viperák fajzata! Ki tanított titeket menekülni a jövendő haragtól? Teremjétek hát a megtérés méltó gyümölcsét. (...) Én vízzel keresztellek titeket a megtérésre, de aki utánam jön, erősebb nálam: a saruit sem vagyok méltó hordozni. Ő Szentlélekkel és tűzzel fog megkeresztelni titeket. Szórólapátja a kezében van már, és meg fogja tisztítani szérűjét: összegyűjti búzáját a magtárba, a pelyvát pedig olthatatlan tűzzel elégeti.”

Miért annyi a hasznavehetetlen pelyva, és oly kevés a búza? Mert a keresztények nagy tömege nem veszi észre, hogy Jézus első eljövetele óta ítélet van a világ fölött, és nem hiszi, hogy ennek az ítéletnek a tétje az örök élet vagy örök halál. Márpedig enélkül semmit sem ér a „lelki élet”, és a keresztény értékekre való hivatkozás a legnagyobb önbecsapás. Aki valóban hisz Jézus Krisztusban, és kész életét átadni neki, annak mindenestül ki kell szolgáltatnia életét a Lélek ítéletének, s mintegy belévetnie magát a Szentlélek minden szennyet kiégető tüzébe. Engedjük hát, hogy a Lélek megtisztítsa szemünket, fülünket és minden érzékünket. Mindent megláthatunk, meghallhatunk, de nem mindegy, hogy mi az, amit szemlélünk, mi az, amit hallgatunk… Vessük különösen is ítélet alá emlékezetünket és fantáziánkat, de adjuk át gondolatainkat, akaratunkat, vágyainkat és ragaszkodásainkat is annak, aki nem aszerint ítél, amit a szem lát, és amit a fül hall, hanem a végső és örök igazság, az Atya törvényei szerint.

Izrael utolsó lelkiatyja, „gyóntatója” Keresztelő Szent János volt. Kell, hogy nekünk is legyen gyóntatónk, aki előtt szépítgetés nélkül feltárjuk sebeinket, gyöngeségünket, vétkeinket. A gyarló ember előtti bűnvallás megment attól a csapdától, hogy Isten színe helyett a saját magunk ítélőszéke elé álljunk, s így bűneink foglya maradjunk. A szentgyónásban elsősorban nem lelki megnyugvást kell keresnünk, hanem szabadulást, még ha égő fájdalmakkal jár is. Ha azonban nap mint nap alávetjük magunkat a Lélek ítéletének, s ha a szentgyónásban hónapról hónapra megvalljuk bűneinket, eljutunk az igazi békességre, és joggal remélhetjük, hogy az utolsó ítélet a felmagasztaltatás és az öröm napja lesz számunkra.

Ne engedd, Urunk, hogy hallatlanra vegyük a prófétai szót, s visszaélve türelmeddel haszontalan pelyva maradjunk! Adj szívünkbe őszinte bűnbánatot, hogy – legszebb karácsonyi ajándékként – a megtérés méltó gyümölcsét teremjük.

Advent 1. hete

Iz 30,19-21.23-26

Az Úr azonban arra vár, hogy kegyelmezzen nektek, és ezért fölkel, hogy irgalmazzon nektek. Mert az ítéletnek Istene az Úr; boldogok mind, akik benne reménykednek! Bizony, Sion népe, aki Jeruzsálemben laksz, többé nem fogsz sírni; biztosan megkegyelmez neked kiáltásod hangjára, amint meghallja, válaszol neked. Bár az ínség kenyerét adja nektek az Úr, és a nyomorúság vizét, de nem rejtőzik el többé tanítód, hanem szemed látni fogja tanítódat, és füled meghallja az igét, mely mögötted szól: ,,Ez az út, ezen járjatok!', amikor jobbra vagy balra letérnétek. (...) Olyan lesz a hold fénye, mint a napnak fénye, és a nap fénye hétszeres lesz, mint hét nappalnak a fénye, azon a napon, amelyen bekötözi az Úr népe sérülését, és verésének sebhelyét meggyógyítja.

Mt 9,35–10,1.6-8

Jézus bejárta az összes várost és falut. Tanított a zsinagógáikban, hirdette az ország örömhírét, és meggyógyított minden betegséget és minden gyengeséget. Mikor a tömegeket látta, megesett rajtuk a szíve, mert elgyötörtek voltak és levertek, olyanok, mint a pásztor nélküli juhok. Erre így szólt tanítványaihoz: ,,Az aratni való sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába.” Ezután magához hívta a tizenkét tanítványát. Hatalmat adott nekik a tisztátalan lelkek felett, hogy kiűzzék azokat, és meggyógyítsanak minden betegséget és minden bajt. És megparancsolta nekik: „Menjetek inkább Izrael házának elveszett juhaihoz! Menjetek és hirdessétek: »Elközelgett a mennyek országa!« Gyógyítsatok betegeket, támasszatok föl halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, űzzetek ki ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen adjátok!

Az ínséget és a nyomorúságot nem az Úr adta, hanem bűneink szerezték. Ő adott viszont kenyeret az ínségben és vizet a nyomorúságban. Mert bármennyire is lealjasodik az ember, az ő teremtménye marad – nem semmisíti meg, hanem állapotának megfelelően élteti, hogy el ne vesszen, hanem megtérjen és éljen. Nem az örök élet kenyerével táplálja és nem az üdvösség kelyhéből itatja az ő elzüllött gyermekeit, hanem nyomorúságuknak megfelelő eledellel, hogy visszaemlékezzenek az atyai ház asztalára, mint a tékozló fiú a disznók vályúja mellől, és felébredjen bennük a vágyakozás a szellemi eledel után.

Jézusnak, a megtestesült Istennek megesett a szíve az elcsigázott, kimerült, pásztor nélküli emberiségen. Az is szép, ha egy embernek megesik rajtunk a szíve. Itt azonban többről van szó, hiszen Jézus Szíve az örök Atya Fiának Szíve, melyben az istenség egész teljessége lakozik. Az, hogy Isten irgalmas, Jézus Szívén keresztül azt jelenti, hogy szenved értünk. Mivel az örök Istenről van szó, e kijelentés a világtörténelem rejtett, de leghatalmasabb mozgatórugóját tárja fel, mely nélkül az apostolok küldetését, illetve a papság szentségének lényegét sem érthetjük meg. A pap feladata ugyanis az, hogy Isten megrendült szívével szeresse a híveket.

Urunk, köszönjük Neked, hogy feltártad előttünk szentséges Szíved titkát. Köszönjük, hogy hűtlenségünket látva nem fordulsz el tőlünk, hanem hűséges maradsz hozzánk, és hűséges maradsz mindenekelőtt önmagadhoz, végtelen irgalmadhoz. Köszönjük, hogy minden élethelyzetben gondoskodsz rólunk, s a legnagyobb ínség idején is táplálsz minket. Add, hogy mi, akiknek most az élet kenyerét és az üdvösség italát nyújtod, szentséges Szívedhez hasonulva irgalmas szeretettel forduljunk testvéreink felé, a kölcsönös szeretet mennyországát ajánlva fel nekik. Engedd, hogy miközben szentséges testedet és véredet vesszük magunkhoz, mindennapi kereszthordozásunk a megváltás ragyogó világába emelkedjék, s így a Te világot megváltó szenvedésedből is részt vehessünk, az egész Anyaszentegyház javára.

Advent 1. hete

Iz 29,17-24

Még egy kis idő, egy egészen kicsi, és nemde gyümölcsöskert lesz a Libanon, a gyümölcsöskert meg erdővé terebélyesedik? Azon a napon a süketek meghallják a könyv szózatát, és a homály és sötétség elmúltával látni fog a vakok szeme. A szelídek újra örülnek az Úrban, és a szegények ujjonganak Izrael Szentjében. Mert a zsarnok nem lesz többé, a gúnyolódó kipusztul, és mind kiirtják, akik gonoszat forralnak. Azokat, akik gonoszul megrágalmaznak másokat, akik tőrbe ejtik a bírót a kapuban, és az igazat alaptalanul megfosztják jogától. Ezért mondja az Úr, Jákob házának Istene, Ábrahám megváltója: „Nem szégyenül meg többé Jákob, és arca nem sápad el többé, mert látni fogja, amit kezem végbevitt körükben, és szentnek hirdeti a nevemet.” Valóban, szentnek magasztalják majd Jákob Szentjét, és félve tisztelik Izrael Istenét. Akkor a tévelygő lelkűek bölcsességet tanulnak, és a zúgolódók elfogadják a fegyelmet.

Mt 9,27-31

Jézus folytatta útját. Utánament két vak, ezt kiáltozva: „Dávid fia, könyörülj rajtunk!” Amikor a házba érkezett, a vakok bementek hozzá. Jézus megkérdezte tőlük: „Hiszitek, hogy meg tudom tenni?” „Igen, Uram!” – felelték. Erre megérintette a szemüket, és így szólt: „Legyen hitetek szerint!” Nyomban megnyílt a szemük. Jézus pedig rájuk parancsolt: „Vigyázzatok, ne tudja meg senki!” De azok alighogy elmentek, az egész környéken elhíresztelték.

Az adventi hajnalok sötétsége jól kifejezi azt a homályt, amely mindannyiunk szemét borítja. De azért teljesen más tükörben és homályosan látni, mint egyáltalán nem látni. Mégis, nézzük csak ezt a két vakot, akikre nem vonatkozik Jézus figyelmeztetése: „Vajon vezethet-e a vak világtalant? Nem esnek-e mind a ketten gödörbe?” Ők ugyan testi szemükkel nem látnak, de lelkileg nem vakok, mint a farizeusok, és nem is tetszelegnek abban, hogy a nép lel kivezetői. Inkább segítik egymást Jézushoz jutni, így teljesítve öntudatlanul is Krisztus törvényét.

Különös módon két testi vakság szeretetben összeadva teljes belső látást ad eredményül. Mert előfordulhatott volna – ami majdnem mindig bekövetkezik –, hogy a két embert, akiket a nyomorúság összehozott, a szerencse, sorsuk jobbra fordulása elválasztja egymástól. A sötétség abszolút közös volt, a látás azonban már nem feltétlenül. Ám ez a két vak nem csupán a bajban volt együtt, hanem abban is, ahogy Jézushoz kiáltottak: „Dávid fia, könyörülj rajtunk!” S mivel a Jézus iránti bizalomban is egyek voltak, gyógyultan is együtt hirdetik az Úr dicsőségét. Amíg e földön vagyunk, a szentek igazi közössége kétféle módon nyilvánul meg: hol együtt kiáltunk Jézushoz egymás terhét hordozva, hol együtt hirdetjük csodás tetteit. Az előbbi csak földi életünk Adventjének lehetősége, ezért is meg kell becsülnünk, az utóbbi viszont már a mennyország kezdete.

Add, Urunk, hogy mi is, ugyanazon család, közösség tagjai e két vakhoz hasonlóan egyek legyünk a hitben, felvállaljuk egymás gyengéit, nyomorúságait, gyógyíthatatlan testi és lelki bajait, és segítsük egymást közelebb jutni Hozzád, együtt kiáltva segítségért és együtt adva hálát Neked irgalmas szereteted kinyilvánításáért.

Advent 1. hete

Iz 26,1-6

Azon a napon ezt az éneket éneklik Júda földjén: Erős várunk van, védelmül kőfal és bástya szolgál. Nyissátok ki a kapukat! Hadd vonuljon be az igaz nemzet, amely mindvégig hűséges, amelynek szíve állhatatos és megőrzi a békét, mert benned van bizalma. Bízzatok az Úrban örökkön-örökké, mert az Úr örökké megmaradó Szikla! Letaszította a magasban lakókat, és a büszke várost megalázta, és földig alázta, a porba sújtotta, úgyhogy most láb tiporja, a szegények lába, a szűkölködők talpa.

Mt 7,21.24-27

„Nem jut be mindenki a mennyek országába, aki mondja nekem: »Uram, Uram!«, csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát. Aki hallgatja szavamat, és tettekre is váltja, az okos emberhez hasonlít, aki sziklára építette a házát. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak, de nem dőlt össze, mert szikla volt az alapja. Aki hallgatja ugyan tanításomat, de nem váltja tettekre, a balga emberhez hasonlít, aki házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak. Az összedőlt és romhalmazzá vált.”

Korunk embere is keresi a közös alapot, melyre biztosan építhet. Széles alapot keres, mert mindenkinek szeretne megfelelni, senkinek a másságát nem akarja megsérteni, ezért nem ás túl mélyre, se nem épít túl kemény kőre, inkább választja a homokot. A mai keresztény kísértése is, hogy annyira meg akar felelni az ökumenizmusnak, hogy nagyvonalúan lemond bizonyos hittételekhez való ragaszkodásról; annyira tiszteletben akarja tartani mások ateizmusát, hogy lehetőleg semmi jelét nem adja vallásos elkötelezettségének; annyira tolerálni igyekszik a másságot, hogy viszonylagosnak tekint mindenfajta erkölcsi normát. 

Nekünk is el kell gondolkodnunk: Ha minden értéket lebontottunk, ami keresztény identitásunkat megadta, ugyan sikerül-e felépítenünk egy olyan világot, közösséget, társadalmat, ahol mindenki otthon érzi magát? Nem vétkezünk-e valójában azok ellen is, akiknek mindenáron meg akartunk felelni? Nem áruljuk-e el azt a legmélyebb hivatásunkat, amelyet felragyogtatva és kibontakoztatva az egész emberiség szolgálatára lehetnénk, ha megvallanánk és felmutatnánk a világnak Krisztust, aki egyedül képes megszabadítani az ősbűn átkától? Vajon attól való félelmünkben, hogy bárkit is kirekesztünk, végül nem önmagunkat rekesztjük ki az üdvösségből?

Urunk, kérünk, ments meg attól a hamis gondolkodástól, mely szerint elég csak tanítványodnak mondani magunkat, és máris üdvözülünk. Add, hogy ne csak hallgassuk, hanem tettekre is váltsuk tanításodat, és ragaszkodjunk hozzá akkor is, amikor ez nem népszerű. Segíts úgy élnünk ebben a világban, hogy miközben tekintetbe vesszük azokat az adottságokat és körülményeket, pozitív és negatív jelenségeket, melyek között élünk, ne alkalmazkodjunk elvtelenül a világ szelleméhez, hanem egyedül a Te tanításodhoz és Jegyesednek, az Egyháznak evilág fölött álló követelményeihez és belső életéhez igazodjunk.

Advent 1. hete

Iz 25,6-10a

A Seregek Ura minden nemzetnek bőséges lakomát rendez e hegyen. Lakomát, ahol lesz finom bor, zsíros, legjava falat, és erős színbor. És leveszi e hegyről a leplet, amely minden népet betakart, és a fátyolt, amely minden nemzetet elborított. Örökre megsemmisíti a halált. Istenünk, az Úr letörli a könnyet minden arcról, lemossa népéről a gyalázatot, lemossa az egész földön. Ő, az Úr mondta ezt. Azon a napon majd így beszélnek: Íme, a mi Istenünk! Benne reméltünk, hogy megszabadít minket. Ő az Úr, s mi benne bíztunk. Örüljünk és ujjongjunk segítségén! Mert az Úr keze megpihen e hegyen, Moábot meg eltiporják a saját földjén.

Mt 15,29-37

Jézus ezután eltávozott innét, és a Galileai-tóhoz ment. Fölment a hegyre és leült. Nagy tömeg járult hozzá, magukkal vitték a sántákat, bénákat, vakokat, némákat és a más betegeket, s letették őket a lába elé. Mind meggyógyította őket. Amikor a nép látta, hogy a némák beszélnek, a bénák meggyógyulnak, a sánták járnak és a vakok látnak, elámult és dicsőítette Izrael Istenét. Jézus ekkor összehívta tanítványait, s így szólt hozzájuk: „Sajnálom a népet. Már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. Nem akarom étlen elküldeni őket, nehogy kidőljenek az úton.” A tanítványok megjegyezték: „Honnan szerezzünk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy ekkora tömeget jóllakassunk?” Jézus megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” „Hét – felelték –, és néhány apró halunk.” Erre meghagyta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Aztán fogta a hét kenyeret és a halakat, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, tanítványai pedig a népnek. Mindnyájan ettek és jól is laktak, s a kenyérből még hét kosár maradékot összeszedtek.

Minden profán ökumenizmus, amely Istent kihagyva akarja egységbe foglalni a nemzeteket, az egész földkerekséget egyetlen birodalomba, nem más, mint őrült vállalkozás, a bűnbeesett ember megalomániás illúziója, melynek bibliai képe a bábeli torony. De nem sokban különbözik ettől az olyan ábrándozás sem, amelyik Isten nevében akarja összegyűjteni a nemzeteket, mert ezt is áthatja az emberről és az egységről való nagyon is evilági képzelgés. Vegyük észre, hogy nem nekünk kell a népeket és nemzeteket egységbe kovácsolni, hiszen a nagy összegyűjtés már megtörtént: a Seregek Ura, a mennyei Atya már egybegyűjtötte ünneplő népét, az Egyházat az ő szent Fia által a Szentlélekben. Erre utalnak a mai Evangéliumban Jézus gyógyításai is, melyek az eljövendő új világot, a halál fölötti győzelmet jelenítik meg itt a földön.

A végidők messiási lakomája elkezdődött, hiszen naponta iszunk az Isten tiszta ismeretét adó kinyilatkoztatás serlegéből, és eszünk az eucharisztikus Kenyérből, a búza legjavából, amely maga a feltámadt Krisztus. Itt kell az Egyház lényegét keresnünk és megragadnunk, nem pedig a struktúrák szintjén. Az Egyházból az utolsó napon kiég mindaz, ami a földi állam és társadalom mintájára alakult benne, s csak a lényeg, az igazi valóság marad meg. Ez pedig az emberi jelenség legmélyebb rétegeiben van, a Biblia szava szerint az ember szívében, ott, ahol mint teremtett személy csakis a Teremtő személyes szeretetében létezik, és ahol képes felbonthatatlan, isteni eredetű közösségre lépni a másik emberrel.

Urunk, adj nekünk mindennapi csodáidat meglátó szemet, a csodák láthatókon túli üzenetét felfogó értelmet és újjáteremtő szeretetedet befogadó szívet, hogy valahányszor részesülünk a misztikus kenyérszaporítás csodájában a szentmisén, érezzük bensőnkben az örök élet lakomájának előízét, és vágyakozzunk arra az ünnepre, melyben testünk és pszichénk, mulandósággal megjelölt emberi valónk megújítva, újjáteremtve vesz majd részt, és a történelem elnyeri végső értelmét.

Advent 1. hete

Iz 11,1-10 

Vessző kél majd Izáj törzsökéből, hajtás sarjad gyökeréből. Az Úr lelke nyugszik rajta: a bölcsesség és az értelem lelke; a tanács és az erősség lelke; a tudás és az Úr félelmének lelke, s az Úr félelmében telik öröme. (…) Akkor majd együtt lakik a farkas a báránnyal, és a párduc együtt tanyázik a gödölyével. Együtt legelészik majd a borjú s az oroszlán, egy kis gyerek is elterelgetheti őket. Barátságban él a tehén a medvével, a kicsinyeik is együtt pihennek; és szalmát eszik az oroszlán, akárcsak az ökör. A csecsemő nyugodtan játszadozhat a viperafészeknél, s az áspiskígyó üregébe is bedughatja a kezét az anyatejtől elválasztott kisgyerek. Sehol nem ártanak, s nem pusztítanak az én szent hegyemen. Mert a föld úgy tele lesz az Úr ismeretével, mint ahogy betöltik a vizek a tengert. Azon a napon az Izáj gyökeréből támadt sarj zászlóként áll majd a népek előtt. Keresni fogják a pogány nemzetek, és dicsőséges lesz a nyugvóhelye. 

Lk 10,21-24 

Abban az órában Jézus kitörő örömmel dicsőítette az Istent a Szentlélekben, ezekkel a szavakkal: „Dicsőítelek, Atyám, ég és föld Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és kinyilvánítottad a kicsinyeknek. Igen, Atyám, így tetszett neked. Mindent átadott nekem Atyám. Senki sem tudja, hogy ki a Fiú, csak az Atya, és hogy ki az Atya, azt csak a Fiú, vagy akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.” Majd külön a tanítványokhoz fordult, és így szólt: „Boldog a szem, amely látja, amit ti láttok. Bizony mondom nektek, hogy sok próféta és király akarta látni, amit ti láttok és nem látta, hallani, amit ti hallotok és nem hallotta.” 

Az ujjongva hálát adó Jézus kitörő öröme megnyitja az eget, és szinte szemmel láthatóvá teszi a Szentháromság belső életét, azt a gyöngéd és odaadó, ártatlan tisztaságban égő ősszerelmet, mely minden élet forrása a mennyben és a földön. Ez az az ismeret, amelynek kinyilatkoztatásáért Jézus a világba jött, és egyszer s mindenkorra leszámolt a magányos zsarnok-istennel, a személytelen világprogram-istennel, a mozdulatlan mozgatóval, a sorssal és a végzettel. Mert az igazi istenismeret nem más, mint részvétel Isten benső életében, bekapcsolódás az isteni személyek közti szeretetáramba, mely átjárja az egész világmindenséget.

Előfordult-e már velünk legalább egyetlenegyszer, hogy kitörő örömmel dicsőítettük az Atyát Krisztus által a Szentlélekben, amiért ismerhetjük őt, és részt vehetünk az ő isteni életében? Mit számítanak ehhez képest apró-cseprő gondjaink, kicsinyes aggodalmaink, szorongásaink, korlátaink és szenvedéseink? Volt-e részünk abban az örömben, hogy közvetíthettük Isten ismeretét – mint szülő, nagyszülő, testvér vagy barát, házastárs, jegyes, hitoktató vagy pap?

Urunk, óvj meg attól, hogy mi is a bölcsek és okosak közé tartozzunk, akik elől el vannak rejtve a mennyek országának titkai. Ajándékozz nekünk gyermeki bizalmat, feltétel nélküli ráhagyatkozást, amely elvezet mennyei Atyád igaz ismeretére, melyet nem képes elérni sem a tapasztalatokból nyert tudás, sem a logikai következtetés. Engedd, hogy megtapasztaljuk a prófétai szavak igazságát, mely szerint. a világban, de még az Egyházon belül is ártanak és pusztítanak, a szentek szívében és közösségében azonban nincs többé ellenségeskedés és gyűlölet: ott senki sem árt, senki sem pusztít, hanem a mennyország paradicsomi békéje uralkodik.

Advent 1. hete

Iz 2,1-5

Az ige, melyet látomásban kapott Izajás, Ámosz fia Júdáról és Jeruzsálemről. Ez történik majd az utolsó napokban: szilárdan áll az Úr házának hegye a hegyek tetején, kiemelkedik a halmok közül; és özönlenek hozzá mind a nemzetek. Odamegy számos nép, és így szólnak: ,,Jöjjetek, menjünk fel az Úr hegyére, Jákob Istenének házához! Hadd tanítson minket útjaira, hogy az ő ösvényein járjunk!” Mert Sionról jön a tanítás, és az Úr igéje Jeruzsálemből. Ítéletet tart majd a nemzetek között, és megfenyít számos népet; ők pedig kardjaikat ekevasakká kovácsolják, és lándzsáikat szőlőmetsző késekké. Nemzet nemzet ellen kardot nem emel, és nem tanulnak többé hadviselést. Jákob háza, jöjjetek, járjunk az Úr világosságában!

Mt 8,5-11

Amikor pedig bement Kafarnaumba, odajött hozzá egy százados és kérlelte őt: ,,Uram, a szolgám a házamban fekszik bénán, és rettenetesen kínlódik.” Azt mondta neki: ,,Megyek és meggyógyítom.” De a százados így válaszolt: ,,Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul a szolgám. Mert én is hatalom alatt álló ember vagyok, beosztott katonák vannak alattam, és ha azt mondom az egyiknek: »Menj!«, elmegy, vagy a másiknak: »Gyere!«, odajön, a szolgámnak pedig: »Tedd ezt!«, megteszi.” Ennek hallatára Jézus elcsodálkozott, és azt mondta követőinek: ,,Bizony, mondom nektek: Izraelben nem találtam ekkora hitet senkinél. Mondom nektek: Sokan érkeznek majd keletről és nyugatról, s letelepszenek Ábrahámmal és Izsákkal és Jákobbal a mennyek országában.”

A végső napok látomásában összefonódnak Isten nagy tettei: az ítélet és az összegyűjtés. Izajástól Keresztelő Jánosig minden próféta egyben látja a pogány népek megtérését és Jeruzsálembe özönlését, valamint a messiási korszak kezdetét és a végső ítéletet. Az Úr Jézus viszont két korszakot különböztet meg: előbb Isten kegyelmének esztendejét hirdeti meg – ez az Egyház ideje –, melyet majd követ a végső ítélet, amikor tűzben, vagyis a Szentlélek erejében újjáalakítja a mindenséget.

Most tehát a kegyelem idejét éljük, s ha őszintén magunkba tekintünk, el kell ismernünk, hogy még nem állunk készen, hogy az ítélet napja ránk köszöntsön. Másokat talán szívesen az Úr ítélőszéke elé citálnánk, készségesen alávetnénk a tűzpróbának, hogy kiégjen belőlük mindaz, amit nehéz bennük elviselnünk – magunkat viszont valahogy mindig az Úr jobbja felől képzeljük el, számítva Isten hosszantűrésére és irgalmára. Holott a kegyelem idejét éppen fordítva kellene felhasználnunk: másokkal szemben kellene türelmet tanúsítanunk, és magunkat helyezni nap mint nap Isten Szentlelkének ítélete alá. Urunk Jézus szava, melyet a százados hite láttán mond, el kell hogy gondolkodtasson: nem gondoltuk-e helyünket bebiztosítva a mennyországban, miközben a környezetünkben élő pogányok hite talán sokkal élőbb, mint a miénk?

Urunk, őszintén megvalljuk, hogy jobban esnék, ha Szentlelked inkább ajándékaival, az isteni jelenlét édességével árasztana el ahelyett, hogy égő fájdalmat okozva rátapint lelkünk betegségére. Mégis hálát adunk ezért a fájdalmas érintésért, mely egyben a biztos gyógyulás jele bennünk, hiszen a sebet, melyet üt, hasonlíthatatlan gyöngédséggel be is kötözi. Hálát adunk, hogy kényeztetés helyett komolyan vesz bennünket, és feltárja előttünk az igazságot, hogy ezáltal megszabadítson a bűn szolgaságából. Hálát adunk szelíd tisztítótüzéért, mert tudjuk, hogy az lesz oltalmunk a bűn csábításával, minden ártó hatalommal és a kárhozat lángjaival szemben.

Advent 1. vasárnapja

Iz 2,1-5

Az ige, melyet látomásban kapott Izajás, Ámosz fia, Júdáról és Jeruzsálemről. Ez történik majd az utolsó napokban: szilárdan áll az Úr házának hegye a hegyek tetején, kiemelkedik a halmok közül; és özönlenek hozzá mind a nemzetek. Odamegy számos nép, és így szólnak: „Jöjjetek, menjünk fel az Úr hegyére, Jákob Istenének házához! Hadd tanítson minket útjaira, hogy az ő ösvényein járjunk!” Mert Sionról jön a tanítás, és az Úr igéje Jeruzsálemből. (...)

Róm 13,11-14

Annál is inkább, mivel ismeritek az időt, hogy itt az óra, amikor fel kell kelnünk az álomból. Most ugyanis az üdvösség közelebb van már hozzánk, mint amikor hívők lettünk. Az éjszaka előrehaladt, a nappal pedig elközelgett. Vessük el tehát a sötétség cselekedeteit, és öltsük magunkra a világosság fegyvereit. Mint nappal, járjunk tisztességesen; nem tobzódásban és részegeskedésben, nem bujálkodásban és kicsapongásban, nem civódásban és versengésben, hanem öltsétek magatokra az Úr Jézus Krisztust, és ne dédelgessétek testeteket az érzéki vágyakban.

Mt 24,37-44

Mert mint Noé napjai, olyan lesz az Emberfiának eljövetele is. Mert amint a vízözön előtti napokban csak ettek és ittak, nősültek és férjhez mentek, egészen addig a napig, amelyen Noé bement a bárkába, és nem is gondoltak rá, amíg el nem jött a vízözön és el nem ragadta mindnyájukat: így lesz az Emberfia eljövetele is. Ha akkor ketten a szántóföldön lesznek, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. S ha két asszony őröl malommal, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Legyetek tehát éberek, mert nem tudjátok, mely napon jön el Uratok. Azt pedig értsétek meg, hogy ha tudná a házigazda, melyik őrváltáskor jön a tolvaj, ébren volna, és nem engedné betörni a házába. Legyetek tehát készen ti is, mert amelyik órában nem gondoljátok, eljön az Emberfia.

Nem azt mondja az Úr Jézus, hogy Noé korában az emberek loptak, csaltak, hazudtak, paráználkodtak és gyilkoltak, hanem hogy ettek, ittak, nősültek és férjhez mentek. A vízözön mégis elpusztította őket. Nem azzal vétkeztek, amit tettek, hanem azzal, ami tetteikből hiányzott, hogy Istent csendesen és egyetemesen kihagyták az életükből. Az önfenntartás és a fajfenntartás napi rutinja annyira elfoglalta őket, hogy elmulasztották a leglényegesebbet: annak keresését, hogy mi okból és mi végett vagyunk a világon. Ezzel pedig visszazuhantak az öntudatlan állat szintjére, s olyan világot hoztak létre maguk körül, amelyben nem lehetett többé emberként élni. A vízözön tehát nem a sértett Isten pusztító bosszúja, hanem a létezés végső célját feledő emberiség önpusztító, saját értelmetlenségek tengerébe belefulladó életformájának képe.

Ma is Noé korát éljük. Vigyázzunk a statisztikákra, illetve a mögöttük működő, a nyíltan hangoztatott vagy csak sugallt ideológiára, hogy amit a többség csinál, az a jó. Legyünk óvatosak azokkal a kijelentésekkel szemben, melyek folyton azt kérik számon az Egyháztól, hogy miért nem alkalmazkodik jobban a modern világhoz. Ha Noé azt tartotta volna fontosnak, hogy alkalmazkodjék a környezetéhez, nem menekülhetett volna meg, s nem maradt volna élet a földön. Ha a názáreti Jézusnak az lett volna a célja, hogy megfeleljen kora vallási és politikai elvárásainak, nem tudta volna hitelesen kinyilatkoztatni az Atya szeretetét.

Urunk, kérünk, adj erőt, hogy merjünk akár nevetség tárgyává is válva bárkát építeni, olyan családi otthont, plébániai és kolostori közösséget, szeretetszövetséget létrehozni, melyben nem a világ értékrendje, hanem Te vagy az Úr; mely nem süllyed el a szennyes árban, hanem a széllel és a hullámokkal dacolva fennmarad, és eléri az örök partokat. Légy velünk és szenteld meg bárkánkat, mellyel útra kelünk az új egyházi év kezdetén, várva, hogy a Galamb, a Lélek elhozza nekünk az új ég és új föld olajágát!