Évközi 24. hét

1Kor 11,17-26.33

A következő intézkedéssel kapcsolatban nem dicsérhetem, hogy nem javatokra, hanem károtokra gyűltök össze. Mert először is úgy hallom, hogy amikor közösségbe gyűltök, szakadások vannak köztetek, és ezt részben el is hiszem. Mert szükséges, hogy megosztottság is legyen köztetek, hogy a kipróbáltak nyilvánvalókká legyenek. Mikor azonban egybegyűltök, az már nem az Úr vacsorájának elköltése, mert étkezés közben mindenki a saját vacsoráját veszi elő, és az egyik éhezik, a másik pedig dőzsöl. Vajon nincsen házatok az evésre és ivásra? Vagy megvetitek Isten egyházát, és megszégyenítitek azokat, akiknek semmijük nincsen? Mit mondjak nektek? Dicsérjelek titeket? Ebben nem dicsérlek! Mert az Úrtól kaptam, amit átadtam nektek, hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárulták, fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte, és így szólt: „Ez az én testem, amely értetek adatik. Ezt tegyétek az én emlékezetemre!” A vacsora után ugyanígy fogta a kelyhet is, és így szólt: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben. Tegyétek ezt, ahányszor csak isszátok, az én emlékezetemre!” Mert amikor ezt a kenyeret eszitek, és ezt a kelyhet isszátok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön. Ezért, testvéreim, amikor egybegyűltök az étkezésre, várjátok meg egymást.

Lk 7,1-10

Miután ezeket a beszédeket a nép hallatára mind befejezte, bement Kafarnaumba. Egy százados egyik szolgája pedig, aki annak nagyon kedves volt, halálos betegen feküdt. Mivel hallott Jézusról, elküldte hozzá a zsidók véneit, és kérte őt, hogy jöjjön el és gyógyítsa meg a szolgáját. Azok pedig, amikor odaértek Jézushoz, nagyon könyörögtek: „Méltó arra, hogy megtedd ezt neki, mert szereti nemzetünket, és a zsinagógát is ő építette nekünk.” Jézus tehát velük ment. Amikor már nem messze volt a háztól, a százados elküldte hozzá barátait, ezekkel a szavakkal: „Uram! Ne fáradj, mert nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj. Éppen ezért nem is tartottam magamat méltónak, hogy hozzád menjek; hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul a szolgám. Mert én is hatalom alatt álló ember vagyok, s katonák vannak alattam; és ha azt mondom az egyiknek: »Menj«, elmegy; vagy a másiknak: »Gyere«, odajön; és a szolgámnak: »Tedd ezt«, megteszi.” Ennek hallatára Jézus elcsodálkozott. Megfordult, és az őt követő sokaságnak ezt mondta: „Bizony, mondom nektek: még Izraelben sem találtam ekkora hitet!” A küldöttek pedig, amikor hazatértek, egészségben találták a szolgát.

Szent Pál korában az utolsó vacsorára emlékezve nemcsak az átváltoztatott kenyeret vették magukhoz és az Úr kelyhét itták, hanem utána szeretetlakomát is tartottak, vagyis együtt vacsoráztak. Amikor látja az Apostol, hogy megoszlás van a hívek között, mindenki a maga vacsoráját eszi, és a gazdag nem osztja meg a szegénnyel a falatot, akkor kijelenti, hogy ez már nem az Úr vacsorája. Mélységes és újnak ható tanítás van itt elrejtve. Nem azt akarja mondani, hogy az átváltoztatás megszűnik, hogy az átlényegülés megsemmisül, hanem azt, hogy a széthúzás és elkülönülés ellentmond Krisztus keresztáldozatának. Az eucharisztiában, Jézus áldozati jelenlétében ugyanis akkora erő van, hogy ha valóban befogadnánk, átalakítaná közösségi életünket. Szent Ágoston hívja fel a figyelmünket arra, hogy nemcsak az oltár szentségét nevezzük Krisztus Testének, hanem az Egyházat is, a mi közösségünket. Ezért a közöttünk lévő szakadások nem egyszerű erkölcsi vétségek, hanem egyfajta szentségtörés: Jézus testének újbóli keresztre feszítése.

Ne éljünk vissza az evangélium és a liturgia szavaival! Ne gondoljuk, hogy az a felkiáltás, amit a mai Evangéliumban a római százados ajkáról hallunk s amit minden szentmisén elismétlünk (vajon azzal az őszinte hittel és alázattal, mint ez a százados?): „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj”, önmagában elegendő ahhoz, hogy nyugodt lelkiismerettel menjünk áldozni. Mert nem csak a súlyos bűn állapotában végzett áldozástól kell tartózkodni. Kétes értékű az az áldozás is, amikor nincs súlyos bűnünk, de a mise végén semmire nem érzünk indíttatást, amikor nem vagyunk egységben testvéreinkkel, s nem munkálkodunk azon, hogy a széthúzás megszűnjön.

Urunk Jézus, óvj meg, kérünk, attól, hogy szentségi életünk kiüresedjék, hogy ellanyhuljunk az életszentségre és a szeretetben való egységre törekvésben. Add nekünk kegyelmesen, hogy az eucharisztia vétele táplálja bennünk az isten- és emberszeretet lángját, minden egyes szentáldozás egyre jobban Tehozzád hasonítson bensőnkben, és mind inkább kibontakoztassa közöttünk Titokzatos Tested teljes valóságát.

Évközi 24. vasárnap

Iz 50,5-9a

Az Úristen megnyitotta fülemet, én pedig nem ellenkeztem, nem hátráltam meg. Hátamat odatartottam az ütlegelőknek, és orcámat a tépdesőknek; arcomat nem rejtettem el a gyalázás és köpdösés elől. De az Úristen megsegít engem, ezért nem ér gyalázat; ezért tettem arcomat olyanná, mint a kovakő, és tudom, hogy nem szégyenülök meg. Közel van, aki igazságot szolgáltat nekem. Ki szállhat perbe velem? Álljunk ki együtt! Ki az ellenfelem? Lépjen ide hozzám! Íme, az Úristen megsegít engem, ki mondhat bűnösnek? Íme, mindnyájan szétfoszlanak, mint a ruha, moly emészti meg őket.

Jak 2,14-18

Mit használ, testvéreim, ha valaki azt mondja, hogy hite van, de tettei nincsenek? Vajon a hit üdvözítheti-e őt? Ha pedig egy testvér vagy nővér ruhátlan és szükséget szenved a mindennapi élelemben, valaki pedig közületek azt mondja neki: „Menj békében, melegedjél és lakjál jól!” – de nem adjátok meg neki, amire a testnek szüksége van, mit fog ez használni? Így a hit is, ha tettei nincsenek, halott önmagában. De azt mondja valaki: „Neked hited van, nekem pedig tetteim vannak.” Mutasd meg nekem hitedet tettek nélkül, és én megmutatom neked a tettekből a hitemet.

Mk 8,27-35

Jézus ezután elment tanítványaival Fülöp Cézáreájának falvaiba. Az úton megkérdezte tanítványait: „Kinek tartanak engem az emberek?” Ők azt felelték neki: „Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, mások pedig egynek a próféták közül.” Erre megkérdezte őket: „És ti kinek tartotok engem?” Péter felelt neki: „Te vagy a Krisztus.” Ő ekkor a lelkükre kötötte, hogy ezt senkinek se mondják el róla. Ezután elkezdte őket tanítani arra, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie. El kell, hogy vessék a vének, a főpapok és az írástudók, meg kell, hogy öljék, és három nap múlva föl kell támadnia. Egész nyíltan mondta el nekik ezt a dolgot. Ekkor Péter félrehívta őt és kezdte lebeszélni. De ő megfordult, a tanítványaira tekintett, és megdorgálta Pétert ezekkel a szavakkal: „Távozz előlem, Sátán! Mert nem az Isten dolgaival törődsz, hanem az emberekével.” Azután magához hívta a tömeget a tanítványaival együtt, és azt mondta nekik: „Aki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye föl keresztjét és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, aki pedig elveszíti életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt.

Amikor tettekről beszélünk, ne csupán a külső, megfogható cselekedetekre gondoljunk, hanem a nagy, belső döntésekre is, amelyek meghatározzák az ember életének irányát, amelyek fonalára felfűződnek a mindennapok konkrét tettei. A Krisztusba vetett hit természeténél fogva megköveteli, hogy mély, belső döntéssel elkötelezzük magunkat mellette, mert Isten már döntött, és elkötelezte magát mellettünk, s ennek nyilvánvaló bizonyságát is adta, amikor a Fiúisten megtestesült értünk, a mi üdvösségünkért. A Krisztusba vetett hit belső logikájából következik, hogy mi is odaadjuk magunkat neki, testestül-lelkestül, vagyis visszavonhatatlan döntéssel elkötelezzük magunkat – a szentségi házasságban, illetve a mennyek országáért vállalt szüzességben. Olyan tett ez, amelynek valóban hitből kell születnie, nem elég, ha csupán érzelmi fellángolás vagy ösztönös vonzódás eredménye.

Aki azután kitart egyszer meghozott hitbéli döntése mellett, annak élete istentiszteletté válik, mindennapi cselekedetei pedig mind-mind a hit tettei lesznek, Istennek felajánlott megannyi jó illatú áldozat. Mint a jó földbe hullott mag, kicsírázik, szárba szökken és bőséges termést hoz. Azonban ilyen bőven termő élet nincs szenvedés és halál nélkül. A Krisztusba vetett hit egyben az ő életében és halálában való osztozás is. Ezért mondja Jézus az Evangéliumban Péternek: „Távozz előlem, Sátán!”, amikor az hallani sem akar szenvedéséről és haláláról. Csupán emberi módon gondolkodni a Messiásról végső soron ördögi dolog: a sátán is tudja, kicsoda Jézus Krisztus, de nem hajlandó mellette dönteni, vagyis nincsen hite.

Urunk, Jézus Krisztus, időről időre nekünk is felteszed a kérdést: „És ti kinek tartotok engem?”, s nem betanult hittanos választ vársz tőlünk, hanem egzisztenciális mélységű feleletet, melyet maga a Szentlélek ihlet, aki kinyilatkoztatja bensőnkben Atyádhoz való tartozásod istenemberi mélységeit. Segíts minket kegyelmeddel, hogy bármit teszünk is, mindenkor hűségesek maradjunk nagy hitbéli döntéseinkhez, Isten dolgaival törődve, s nem emberi szempontok szerint cselekedve. S ha olykor úrrá lenne rajtunk a szenvedéstől való félelem, visszhangozzék szívünkben szavad a mai Evangéliumból, mely szerint a szenvedésből élet fakad, s a szeretetben történő önátadás jutalma a feltámadás és az örök boldogság.

A Szent Kereszt felmagasztalása

Szám 21,4-9 

Aztán elindultak a Hór hegyétől a Vörös-tenger felé vivő úton, hogy megkerüljék Edom földjét. A nép azonban unni kezdte az utat meg a fáradságot és Isten és Mózes ellen lázadt: „Miért hoztál ki minket Egyiptomból, hogy meghaljunk a pusztában? Nincsen kenyér, nincsen víz, undorodik már a lelkünk ettől a felette sovány eledeltől.” Rábocsátotta ezért az Úr a népre a tüzes kígyókat, s azok sokat halálra martak közülük. Erre elmentek Mózeshez és azt mondták: „Vétkeztünk, mert az Úr ellen és te ellened szóltunk; könyörögj, hogy vegye le rólunk ezeket a kígyókat!” Könyörgött is Mózes a népért, mire az Úr így szólt hozzá: „Készíts egy rézkígyót és tedd ki jelül: amelyik megmart feltekint rá, az életben marad.” Csinált tehát Mózes egy rézkígyót és kitette jelül: a megmartak, ha feltekintettek rá, meggyógyultak. 

vagy 

Fil 2,6-11 

Krisztus Jézus isteni mivoltában nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amelyhez mint zsákmányhoz ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette önmagát, szolgai alakot vett fel, és hasonló lett az emberekhez, külsejét tekintve úgy jelent meg, mint egy ember. Megalázta magát, engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, amely minden más név fölött van, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd az égben, a földön és az alvilágban, és minden nyelv vallja, hogy „Jézus Krisztus az Úr!” az Atyaisten dicsőségére. 

Jn 3,13-17 

Senki sem ment föl a mennybe, csak az, aki a mennyből jött le: az Emberfia. Ahogyan Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy kell majd az Emberfiának is fölemeltetnie, hogy mindannak, aki hisz, örök élete legyen őbenne. (...)

Ahogy Krisztus keresztje balgaság és botrány volt az apostolok korában, úgy ma is az azok szemében, akik elég vakok ahhoz, hogy ne ismerjék fel magukon az őskígyó halálos marását. A keresztet mint jelképet ugyan viselik a nyakukban, fülükben, talán még szobájuk falára is kiteszik, de közben minden törekvésük arra irányul, hogy a keresztet, a szenvedést kiiktassák az életükből. A kereszt nélküli élet utáni vágyódás sokszor a keresztényeket is kísérti. Azokat a helyeket szeretik idézni a Szentírásból, ahol az Úr vigasztalást, jutalmat, dicsőséget ígér, s hajlamosak megfeledkezni Urunknak a kereszthordozásról szóló igéiről. Vagy beszélnek ugyan a keresztről, de csak mint valami kellemetlen teherről, amelytől alig várják, hogy megszabaduljanak, s ha nem, perelni kezdenek az Istennel és fellázadnak ellene. 

Jézus Krisztust azonban az Atya nem a kereszttől függetlenül vagy annak ellenére dicsőítette meg, hanem éppenséggel a kereszten való végső odaadásában. Ezért a mi felmagasztaltatásunk is csak Krisztus keresztje által valósulhat meg, ez az a deszkaszál, mely képes „a hajótört világot biztos partra menteni”. Persze csak az kapaszkodik belé, aki felismeri, hogy élete Jézus nélkül zátonyra futott és hajótörést szenvedett. Amint ugyanis nincs kereszténység kereszt nélkül, úgy kereszt sincs a kereszténységen kívül, hanem csak megkerülhetetlen és értelmetlen negatívumok. Bűnnel megjelölt létezésünknek, sebzettségeinknek és hiányainknak, szenvedésünknek és halálunknak csak Krisztus keresztje adhat valódi értelmet és örök értéket. 

Keresztrefeszített Üdvözítőnk, add meg, kérünk, hogy nap mint nap hittel feltekintsünk a Te szent keresztedre, mely által megszerezted számunkra a váltságot, a gyógyulást és az örök életet. Segíts minket kegyelmesen, hogy keresztedből erőt merítve tudjunk nyomodba lépni, és hordozni a magunk keresztjét, melyet Atyád üdvösségünkre szolgáló eszközül gondos szeretettel, egyéni méretre szabva készített számunkra, s így növekedjünk az iránta való bizalomban és odaadásban.

Évközi 23. hét

1Kor 9,16-19.22b-27 

Mert ha hirdetem az evangéliumot, nincs miért dicsekednem, hiszen kényszer alatt vagyok. Jaj nekem ugyanis, ha nem hirdetem az evangéliumot! Mert ha szabad akarattal teszem ezt, jutalmam van; ha pedig kénytelen-kelletlen, csak ügyintéző vagyok. Mi tehát az én jutalmam? Hogy az evangéliumot hirdetve ingyen adjam az evangéliumot, és ne éljek az evangéliumból eredő hatalmammal. Mert én, bár mindenkitől független voltam, mindenki szolgájává tettem magam, hogy minél többeket nyerjek meg. A gyöngéknek gyönge lettem, hogy megnyerjem a gyöngéket; mindenkinek mindene lettem, hogy egyeseket megmentsek. Mindent az evangéliumért teszek, hogy nekem is részem legyen benne. Nem tudjátok, hogy akik a versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de csak egy nyeri el a jutalmat? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek! Az pedig, aki részt vesz a versenyben, mindentől tartózkodik: ők azért, hogy hervatag koszorút nyerjenek, mi pedig, hogy hervadhatatlant. Futok tehát, és nem csak vaktában; mérem az ökölcsapásokat, s nem csak úgy, a levegőbe csapkodva; hanem sanyargatom a testemet és szolgaságba vetem, nehogy, míg másokat tanítok, magam elvetésre méltó legyek. 

Lk 6,39-42 

Vajon a vak vezethet-e vakot? Nem esnek-e mindketten verembe? Nem nagyobb a tanítvány a mesterénél; valaki akkor tökéletes, ha olyan, mint a mestere. Miért látod meg a szálkát testvéred szemében, a gerendát pedig, amely a te szemedben van, nem veszed észre? És hogyan mondhatod testvérednek: „Testvér, hadd vegyem ki szemedből a szálkát”, a te szemedben pedig nem látod a gerendát? Képmutató! Vesd ki előbb a magad szeméből a gerendát, és csak azután fogj hozzá, hogy kivedd a szálkát testvéred szeméből! 

A szentség nem magánügy. Legalábbis a krisztusi életszentség biztosan nem, mert az a szeretet tökéletességében áll, semmi másban. Az Egyházban betöltött szerep (a püspöktől a sekrestyésig), a szűzi, házas vagy éppen özvegy életállapot nem emel fel automatikusan a szentség szintjére, mely a Szentháromság egy Isten életéből való részesedés. A Szentháromság belső életének a törvénye pedig a szeretet, mégpedig az Isten és az ember szeretete. Ez pedig nem létezik bizonyos függetlenség feladása nélkül. 

A beteges ragaszkodásból fel kell szabadulnia annak, aki Krisztus követője akar lenni. Viszont miután felszabadult, függetlenségét nem szabad magának megtartania, mert akkor semmi, de semmi köze nem lesz ahhoz az Istenhez, aki érettünk és a mi üdvösségünkért emberré lett. Mások üdvösségéért, bőségesebb életük kibontakozásáért kell élnie. Nem szabad újra rabszolgájává lennie senkinek és semminek, még saját szolgálatának sem, ám arra is vigyáznia kell, hogy ő se vessen rabszolgaságba, érzelmi-lelki függőségbe másokat ahelyett, hogy Krisztushoz kötné őket. Az igazán független, bensőleg tökéletesen szabad, de mégis teljesen másokért élő embert az jellemzi, hogy félre tud állni mások útjából. Szent Pál azt mondja: „mindenkinek mindene lettem”, de nem mondja, hogy életük végéig, minden időben. Nehéz, olykor nagyon fájdalmas, de ha testvérünk lelki fejlődése, kibontakozása azt kívánja, hogy elhagyjon, túlhaladjon minket, s ne tartson többé igényt a szolgálatunkra, akkor engednünk kell őt továbbmenni. A célban úgyis találkozunk, sőt a végső célban, Jézus Krisztusban, aki az Atyával egylényegű, már együtt is vagyunk. 

Urunk Jézus, egyedül Te vagy az Út, mi csak egy-egy szakaszon útitársai, kísérői lehetünk testvéreinknek. Tükör által, homályosan látunk, de a Te világosságod mindig kiutat mutat a sötétségből, hogy ne vakként legyünk vakok vezetői. Urunk, egyedül Te vagy az Igazság, mi csak segíthetünk másokat az igazságkeresésben. Egyedül Te vagy az Élet, melyben, kérünk, testvéreinkkel együtt részesíts minket is.

Évközi 23. hét

1Kor 8,1b-7.11-13 

Ami pedig a bálványoknak áldozott húst illeti, tudjuk, hogy mindnyájunknak van ismeretünk. Az ismeret felfuvalkodottá tesz, a szeretet pedig épít. Ha valaki úgy véli, hogy valamilyen ismeretre tett szert, még nem ismerte fel, hogyan kell megismernie. De ha valaki szereti Istent, azt már megismerte Isten. Ami tehát a bálványoknak áldozott hús fogyasztását illeti, tudjuk, hogy nincs bálvány a világon, és hogy nincs más Isten, csak egy. Mert ha vannak is úgynevezett istenek, akár az égben, akár a földön, amint sok isten van és sok úr, nekünk mégis egy Istenünk van, az Atya, akitől minden van, s akiért mi is vagyunk; és egy Urunk van, Jézus Krisztus, aki által minden van, s aki által mi is vagyunk. De nem mindenkinek van ismerete; egyesek mindmáig bálványokhoz szokva, a húst, mint bálványáldozatot eszik, és lelkiismeretük, mivel gyönge, beszennyeződik. Így a te ismereted miatt elvész gyönge testvéred, akiért Krisztus meghalt! Amikor azonban testvéreitek ellen így vétkeztek, és megsértitek az ő gyönge lelkiismeretüket, Krisztus ellen vétkeztek. 

Lk 6,27-38 

Nektek viszont, akik hallgattok engem, azt mondom: Szeressétek ellenségeiteket! Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. Áldjátok azokat, akik átkoznak benneteket, és imádkozzatok azokért, akik gyaláznak titeket. Annak, aki arcul üt téged, tartsd oda a másikat is; és attól, aki a felöltődet elveszi, ne tagadd meg a kabátodat sem. Adj mindenkinek, aki kér tőled; és ha valaki elveszi, ami a tiéd, vissza ne kérd. Amint akarjátok, hogy cselekedjenek veletek az emberek, ti is hasonlóképpen cselekedjetek velük. Mert ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, milyen jutalmat érdemeltek? Hiszen a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. (...) Szeressétek tehát ellenségeiteket!

Szent Pál állásfoglalása világos: „Ha étel botránkoztatja meg testvéremet, inkább nem eszem húst sohasem, hogy testvéremet meg ne botránkoztassam.” Vallási tudásról van itt szó, egészen konkrétan arról, hogy a bálványoknak áldozott, majd áruba bocsátott hús elfogyasztása a pogányságból megtért keresztényeknek lelkiismereti problémát okozott, hiszen ők csak nemrég szakítottak a bálványkultusszal. Micsoda tapintat, micsoda lelki finomság, érzékenység – vagyis: milyen nagy szeretet! Az ellenségszeretet parancsát, melyről a mi Urunk beszél a mai Evangéliumban, soha nem fogjuk tudni megvalósítani, ha nem próbáljuk úgy szeretni kevesebb ismerettel rendelkező testvéreinket, hogy a kedvükért örömmel lemondunk olyan dolgokról, amelyek számunkra nem bűnök, de őket megbotránkoztatná vagy rosszra vezetné, mert a kinyilatkoztatásból kapott tudás még nem vált egészen belsővé bennük. 

Az ellenségszeretetben önmagunkon kell győzedelmeskednünk: azon az ösztönös és jogosnak tűnő, kielégülést kereső hajlamon, hogy bosszút állunk a minket ért sérelemért. Ám az önmegtagadásnak szeretteink iránti szeretetünkben is jelen kell lennie: igenis néha erőszakot kell tennünk magunkon, feladva az időbeosztásunkhoz, étrendünkhöz, ízlésünkhöz való ragaszkodást, különben előbb-utóbb szeretteink ellenére élünk és elviselhetetlenek leszünk számukra. Csak ez a kereszthordozással megjelölt szeretet lehet igazi és hiteles, csak ez részesít Istennek minden ember és minden létező iránti szeretetéből. 

Urunk Jézus, mi oly gyakran azonosítjuk a szeretetet a szeretet édességével, amikor viszont önmagunkat felülmúlva, megtagadva kellene szeretnünk, megtorpanunk és lelepleződünk, mert arról, amit eddig szeretetnek hittünk, kiderül, hogy nem több, mint öntetszelgés. Segíts, kérünk, kegyelmesen, hogy úgy tudjuk szeretni a hozzánk legközelebb állókat, hogy készek legyünk tapintatból, az ő lelki javukat szem előtt tartva erőt venni magunkon, s így eljussunk az igazi, az evangéliumi szeretetre, mely megmarad az örök életre.

Évközi 23. hét

1Kor 7,25-31 

A szüzekre nézve nincs parancsom az Úrtól, tanácsot azonban adok, mint aki irgalmasságot nyertem az Úrtól, hogy hitelt érdemeljek. Azt tartom tehát jónak a közelálló szükség miatt, hogy jó az embernek így maradnia. Feleséghez vagy kötve? Ne keresd az elválást. Feleség nélkül vagy? Ne keress feleséget. Ha feleséget veszel, nem vétkeztél; és ha a szűz férjhez megy, nem vétkezett. Azonban az ilyeneknek testi gyötrelmük lesz, én pedig meg akarlak kímélni benneteket. Azt mondom tehát, testvérek: Az idő rövid. Ezután azok is, akiknek feleségük van, legyenek olyanok, mintha nem volna, és akik sírnak, mintha nem sírnának, akik örvendeznek, mintha nem örvendeznének, akik vásárolnak, mintha nem volna tulajdonuk, és akik élnek ezzel a világgal, mintha nem élnének vele; mert elmúlik ennek a világnak a formája. 

Lk 6,20-26 

Akkor szemeit tanítványaira emelte, és így szólt: „Boldogok vagytok, ti szegények, mert tiétek az Isten országa. Boldogok vagytok, akik most éheztek, mert kielégítenek benneteket. Boldogok vagytok, akik most sírtok, mert nevetni fogtok. Boldogok lesztek, amikor gyűlölnek titeket az emberek, amikor kirekesztenek és szidalmaznak, és kivetik neveteket mint gonoszat az Emberfiáért. Örüljetek azon a napon és vigadjatok, mert íme, nagy a ti jutalmatok a mennyben! Hiszen atyáik éppen így cselekedtek a prófétákkal. De jaj nektek, gazdagok, mert megkaptátok vigasztalástokat! Jaj nektek, akik most jóllaktatok, mert éhezni fogtok! Jaj nektek, akik most nevettek, mert majd gyászoltok és sírtok! Jaj nektek, amikor mindenki magasztal titeket, mert atyáik éppen így cselekedtek a hamis prófétákkal! 

Jézus boldogságmondásainak, az evangélium üzenetének központi magja az, hogy vele elérkezett, itt van az Isten országa, vagyis az eleven, létbeli kapcsolat az Atyaistennel Jézus Krisztus által a Szentlélekben. Mindazok, akik hisznek Jézus Krisztusban, ugyanazon isteni örök életben részesülve mélyebben és örökre testvérekké válnak, mintha közös szülők gyermekei lennének. Ezt az új életet a hit és a keresztség szentsége adja meg, és az Eucharisztia vétele táplálja. 

S ahogy a növényi meg az állati életnek megvan a maguk törvénye, ugyanúgy ennek az új életnek is megvan a maga egészen sajátos, totálisan új törvénye: a végtelenül tiszta, ingyenes szeretet, mely Isten belső életéből részesít. A Szentleckében ismétlődő „mintha” is arra utal, hogy a keresztény ember a szívét, életének értelmét áthelyezte egy magasabb szintre. Egyébként minden korábbi emberi fejlődés is ebbe az irányba mutat. Az önző, infantilis világot akkor hagyja el az ember, amikor egy hatalmas szeretetélmény kiszakítja, s már mindent ennek rendel alá, ezért a kapcsolatért mindent képes feláldozni. Szíve már nem az anyagban él. Ez történik, csak magasabb szinten, amikor az ember valóban találkozik Isten megtestesült Fiával, Jézussal, és elnyeri tőle a halhatatlan életet. A szíve már nem e világban dobog, hanem Jézus Szívével összekapcsolva a Szentháromság dicsőségében. 

Úr Jézus Krisztus, köszönjük Neked kereszténységünket, mely nem természetünket – mármint a keresztségben kapott, új természetünket – felülmúló és ezért fojtogató erkölcsi törvények összessége, hanem az Általad megszerzett új élet, értelmes, szép és megvalósítható program, az örökkévalóságra kaput nyitó valóság. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy a szentségek erőterében élve az egész teremtett világot beemeljük ebbe az életbe, mely elkezdődött bennünk a hittel és a szent keresztséggel, s a végső napon beteljesedik a holtak feltámadásával.

Évközi 23. hét

1Kor 6,1-11

Hogyan merészel közületek bárki, ha peres ügye van a másikkal szemben, a hitetleneknél keresni igazságot és nem a szenteknél? Vagy nem tudjátok, hogy a szentek fogják a világot megítélni? Ha pedig ti fogjátok megítélni a világot, talán méltatlanok vagytok arra, hogy jelentéktelen dolgokban ítélkezzetek? Nem tudjátok, hogy angyalok fölött fogunk ítélkezni? Mennyivel inkább világi dolgok fölött! Amikor tehát világi dolgokban pereskedtek, azokat teszitek meg bírónak, akik az egyházban semmit sem számítanak? Azért mondom ezt, hogy szégyelljétek magatokat! Ennyire nincs köztetek egyetlen bölcs ember sem, aki ítéletet tudna mondani testvérei ügyében? Testvér a testvérével pereskedik, és pedig hitetlenek előtt? Egyáltalában már az is hiba nálatok, hogy peres ügyeitek vannak egymással. Miért nem viselitek el inkább az igazságtalanságot? Miért nem tűritek el inkább a károsodást? Sőt, ti idéztek elő igazságtalanságot és okoztok kárt, mégpedig testvéreknek! (...)

Lk 6,12-19

Történt pedig azokban a napokban, hogy kiment a hegyre imádkozni, és az egész éjszakát Isten imádásában töltötte. Másnap magához hívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt. Ezeket elnevezte apostoloknak: Simont, akit Péternek is nevezett, és Andrást, a testvérét, valamint Jakabot és Jánost, Fülöpöt és Bertalant, Mátét és Tamást, Jakabot, Alfeus fiát és Simont, akit Zelótának neveznek, Júdást, Jakab fiát, és iskarióti Júdást, aki áruló lett. Majd lement velük és megállt egy sík helyen. Vele volt tanítványainak egy nagy csoportja és hatalmas népsokaság egész Júdeából, Jeruzsálemből, Tírusz és Szidon tengermellékéről, akik eljöttek, hogy hallgassák őt és meggyógyuljanak betegségeikből. Akiket pedig tisztátalan lelkek gyötörtek, meggyógyultak. Az egész tömeg érinteni akarta őt, mert erő áradt ki belőle, és meggyógyította mindnyájukat.

Nem arról van szó a mai Szentleckében, hogy egy nem hívővel szemben nem védhetjük igazunkat állami törvényszék előtt. Szent Pál maga is fellebbezett a császárhoz. Azt tartja ízléstelennek, sőt Krisztus ellen való véteknek az Apostol, ha testvér a testvérrel pereskedik, illetve a testvérek ügyét viszi külső fórum elé. Nem valamilyen jogi esetről van itt szó, hanem az Egyház belső lényegéről, amelyből küldetése fakad: a Krisztustól hozott testvéri életről. Tehát családnak tartja az Egyházat, mint ahogy a mai Evangéliumban maga az Úr Jézus is, amikor tizenkét férfit választ ki apostolul, akik Izrael tizenkét ősatyját szimbolizálják, s olyan testvéri életre tanítja őket, amely nem a testen és véren alapszik, hanem a mennyei Atya teremtő és gondviselő atyaságán. Ha ez az új, lelki család belső problémáival pogány bírósághoz fordul, ha vitás ügyeiben már csak a világi hatóság tud tenni valamit, akkor az nem is család többé, csak annak összezúzott, szétforgácsolódott roncsa.

Jók a missziós közösségek, de elsősorban azoknak sem kifelé, hanem befelé kellene élniük. Az Egyház jövője az olyan megújult kicsi részegyházak, ecclesiolák kezében van, ahol ketten-hárman, négyen-öten családban vagy szüzességi fogadalmat tévők testvéri közösségében úgy vannak együtt, ahogy Urunk Jézus példát adott rá. Az igaz krisztusi út mindig ellentétes irányba vezet, mint ahogy azt a bűnbeesett ember első látásra elhatározná: ha felfelé akarunk menni, lefelé kell indulni az alázatban, ha kifelé, az emberek felé, akkor előbb saját szívünk és kisebb közösségünk mélységeibe kell alászállnunk.

Urunk Jézus, állj mellettünk kegyelmeddel, hogy mindig tudjuk a helyes irányt, amerre indulnunk kell, s mielőtt kilépnénk a nyilvánosság elé, hogy hirdessük az evangéliumot, tudjunk befelé fordulni, saját szívünk és legszűkebb közösségünk, családunk felé. Tisztítsd meg szeretetünket, hogy éljük és egyre jobban megvalósítsuk azt a testvéri szeretetet, amely Isten szentháromságos életéből ered, s oda is tart vissza, s majd ezt ajánljuk fel embertársainknak.

Évközi 23. hét

 1Kor 5,1-8

Az a hír járja felőletek, hogy paráznaság van köztetek, és pedig olyan paráznaság, amilyen még a pogányok közt sincs, hogy tudniillik valaki az apjának feleségével él. És ti még fel vagytok fuvalkodva, ahelyett, hogy inkább szomorkodnátok, és eltávolítanátok magatok közül azt, aki ezt a dolgot tette. Én, aki ugyan test szerint távol, de lélek szerint jelen vagyok, már ítéletet mondtam mint jelenlevő arról, aki így tett. A mi Urunk Jézus nevében fonódjék egybe a ti lelketek és az enyém, és a mi Urunk Jézus hatalmával adjuk át az ilyet a sátánnak, testének vesztére, hogy a lélek üdvözüljön az Úr napján. Dicsekvéstek nem helyes. Nem tudjátok, hogy egy kevés kovász az egész tésztát megkeleszti? El a régi kovásszal, hogy új tésztává legyetek, hisz valójában kovásztalanok vagytok! Mert húsvéti bárányunkat, Krisztust feláldozták. Üljünk tehát ünnepet, de ne a régi kovásszal, sem a rosszaság és a gonoszság kovászával, hanem az egyeneslelkűség és az igazság kovásztalanságával.

Lk 6,6-11

Történt azután egy másik szombaton, hogy bement a zsinagógába és tanított. Volt ott egy ember, akinek a jobb keze elszáradt. Az írástudók és a farizeusok pedig lesték, vajon gyógyít-e szombaton, hogy találjanak valamit, amivel vádolhatják. Ő azonban ismerte gondolataikat, és így szólt a elszáradt kezű emberhez: „Kelj föl és állj a középre!” Az fölkelt és odaállt. Azután Jézus ezt mondta nekik: „Kérdezlek titeket, szabad-e szombaton jót cselekedni vagy rosszat tenni, életet menteni vagy elveszíteni?” Majd körülnézett mindnyájukon, és így szólt az emberhez: „Nyújtsd ki a kezedet!” Az megtette, és meggyógyult a keze. Azok erre esztelen haragra gerjedve arról kezdtek tanácskozni egymás közt, hogy mit cselekedjenek Jézussal.

A keresztény időnként rafináltabb és nagyobb kísértéseknek van kitéve, mint a nem hívő. Vannak, akik – csakúgy, mint Szent Pál idején Korintusban – a Krisztusban nyert óriási szabadságot, mely éppen a bűntől szabadít fel, olyan lelkesedéssel, akkora önfeledtséggel élik át, hogy az éretlenségük miatt felelőtlenséggé fajul, és a „minden szabad nekem Krisztusban” jelszavával szabadosságra adják testüket. Mások az agyafúrt, lelki mázzal leöntött ideológiáknak engedve, szinte észrevétlenül cserélik fel a krisztusi szabadságot egy újabb lelki rabságra.

Mindennek alapja a megromlott emberi természet, amely sokszor nem tudja megkülönböztetni a szabadságot a rabságtól: az igazi szabadságot a bűntől szabadulva sem mindig érzi át, és az újabb rabság viszont sokszor szabadságnak tűnik fel előtte. Ezért ebben a tekintetben nem az számít, hogy mit és hogy érzünk, hanem az, hogy mit mond róla Krisztus és az Egyház. Jézus ugyanis nem ideológiát hozott, hanem életet. A mérce tehát ő maga, aki még a templomadó befizetésének elmulasztásával sem akarta megbotránkoztatni kortársait, ugyanakkor szabad volt minden aprólékos, másodlagos vallási előírástól, mert végtelenül többre tartotta az életet, az emberek üdvösségét.

Urunk Jézus, köszönjük a szabadságot, melyet megváltó áldozatod árán szereztél meg nekünk. Segíts kegyelmesen, hogy ne veszítsük el józanságunkat, és ne hagyjuk becsapni magunkat, hanem ha kell, erőnek erejével is ellene mondjunk minden olyan kísértésnek, mely látszólag nagyobb szabadságot ígér, valójában azonban a pillanatnyi kábulat, érzéstelenítés után szellemi-lelki rabságba akar vetni, s becsülettel ki tudjunk tartani a Tőled nyert igazi szabadságban.

Évközi 23. vasárnap

Iz 35,4-7a

Mondjátok a remegő szívűeknek: „Legyetek erősek, ne féljetek! Íme, a ti Istenetek! Eljön a bosszú, Isten megtorlása, ő jön el, és megszabadít titeket.” Akkor majd kinyílik a vakok szeme, és a süketek füle megnyílik. Akkor majd ugrándozik a sánta, mint a szarvas, és ujjong a néma nyelve; mert vizek fakadnak a pusztában, és patakok a sivatagban. A száraz vidék tóvá lesz, és a szomjas föld vizek forrásává; a tanyán, ahol sakálok hevertek, benne nád és káka terem.

Jak 2,1-5

Testvéreim, a mi dicsőséges Urunkban, Jézus Krisztusban való hitetek legyen mentes minden személyválogatástól. Mert ha belép a ti közösségetekbe egy ember aranygyűrűvel, fényes öltözetben, és belép egy szegény is piszkos ruhában, s ti arra figyeltek, aki drága ruhába van öltözve, és azt mondjátok neki: „Foglalj itt helyet kényelmesen”, a szegénynek pedig azt mondjátok: „Te csak állj meg ott vagy ülj a lábam zsámolya elé”, vajon nem ítélkeztek-e magatokban, s nem lettetek-e gonosz felfogású bírákká? Halljátok, szeretett testvéreim! Nem a szegényeket választotta ki Isten ezen a világon, hogy gazdagok legyenek a hitben, és örökösei annak országnak, melyet azoknak ígért, akik őt szeretik?

Mk 7,31-37

Ezután ismét eltávozott Tírusz vidékéről. Szidonon át a Galileai tengerhez ment, a Tízváros határába. Ott odavittek hozzá egy siketnémát, és kérték őt, hogy tegye rá a kezét. Félrevitte őt külön a tömegtől, a füleibe dugta ujjait, köpött, megérintette a nyelvét, majd föltekintve az égre, fohászkodott, és azt mondta neki: „Effeta!”, azaz „Nyílj meg!” Erre azonnal megnyíltak a fülei, megoldódott nyelvének köteléke, és rendesen beszélt. Ekkor megparancsolta nekik, hogy ezt senkinek se mondják el. De minél jobban tiltotta nekik, annál inkább hirdették. Szerfölött csodálkoztak és mondták: „Mindent jól cselekedett; a süketeknek visszaadta hallásukat, és szóra bírta a némákat!”

Meglepő Szent Jakab levelében ez a mondat, mely az Úr Jézusba vetett hitet összekapcsolja a személyválogatás kerülésével. Ez is arról tanúskodik, hogy a kereszténység nem elvont tanrendszer sajátos etikai kódexszel, hanem olyan életforma, mely minden vonatkozásában a Krisztussal való élő kapcsolatra épül. Nem csupán azért kell megbecsülnünk a szegényt, mert az igazságosság vagy méltányosság ezt követeli tőlünk, hanem mindenekelőtt azért, mert hisszük, hogy őérte is vérét ontotta Jézus Krisztus, s neki is megnyitotta a mennyországot.

Ily módon a társaságban tanúsított viselkedésünk hitünk fokmérője is egyben, mert megmutatja, mennyiben tekintünk a másik emberre úgy, mint Krisztusban testvérünkre, s mennyiben ragadunk meg a felszínnél, a puszta külsőségeknél. Nem a finom öltözet vagy az aranygyűrű ellen beszél Jakab apostol, hanem éppen ezek mellékes voltát hangsúlyozza. A gazdagok és előkelők csak járjanak pompás ruhákban és viseljenek drága ékszereket, ha akarnak, ám el ne feledjék, mire kötelezi őket a másokénál nagyobb vagyon, jelentősebb társadalmi befolyás. Hiszen e javaknak nem birtokosai, hanem kezelői a szegények javára. Akik anyagi vagy szellemi javaikat ostoba módon saját érdemüknek és tulajdonuknak tekintik, végső soron önmagukat istenítik, s a hamis csillogástól elkápráztatva elfordulnak minden javak szerzőjétől és beteljesítőjétől.

Urunk, Jézus Krisztus, Te isteni tetszésedben éppen azokat választod ki és teszed meg szolgáidnak, akik a világ szemében szegények és megvetettek, mert azok által tudsz nagy dolgokat művelni, akik szívbéli töredelemre és alázatra jutva felismerték, hogy önmagukban senkik és semmik, a feltétel nélküli Rád hagyatkozás által viszont minden földi gazdagságnál többet érő kincset nyertek. Adj nekünk, kérünk, szilárd elhatározást, hogy soha ne engedjünk csupán mellékszereplővé válni az életükben, hanem mindenestül kiszolgáltassuk magunkat Neked, hogy Te lehess számunkra mindenben minden.

Szent Márk, István és Menyhért kassai vértanúk

Bölcs 3,1-9 

Az igazak lelkei azonban Isten kezében vannak, s a halál kínja nem éri őket. Úgy látszott a balgák szemében, hogy meghaltak, távozásukat balsorsnak vélték, és végső romlásnak, hogy elmentek tőlünk, ők azonban békességben vannak, ha kínt szenvedtek is az emberek szemében, reményük halhatatlansággal teljes, kevés fenyítés után nagy javakban van részük, mert Isten próbára tette, és magához méltóknak találta őket. Megvizsgálta őket, mint az aranyat a kohóban, és elfogadta őket egészen elégő áldozatul. Látogatásuk idején pedig az igazak felragyognak, olyanok lesznek, mint a szikra, amely a nádasban tovaterjed, ítélkeznek nemzeteken, és uralkodnak népeken, s az Úr lesz a királyuk örökké. A benne bízók megértik az igazságot, s a hívek kitartanak mellette szeretetben, mert választottjai kegyben és békességben részesülnek. 

Mt 10,28-33

Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Féljetek inkább attól, aki a lelket is és a testet is el tudja pusztítani a gyehennában. Két verebet ugye egy fillérért árulnak? És egy sem esik közülük a földre a ti Atyátok tudta nélkül. Nektek azonban még a hajszálaitok is mind meg vannak számlálva a fejeteken. Ne féljetek hát, hisz különbek vagytok ti sok verébnél. Mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom Atyám előtt, aki a mennyekben van. De azt, aki megtagad engem az emberek előtt, én is meg fogom tagadni Atyám előtt, aki a mennyekben van.

Krisztusra hivatkozva üldözni másokat – különösen is Krisztus-hívőket – nem egyéb, mint Krisztus arcul csapása és az evangélium gyalázatos megcsúfolása. S ez nemcsak a kassai vértanúk, hanem a protestáns hitükben való kitartásuk miatt gályarabságra ítélt prédikátorok esetére is érvényes. Az Egyház valahányszor üldözött másokat, valahányszor erőszakos hitterjesztést folytatott, nem Krisztus missziós parancsát teljesítette, hanem a bűnös emberi természet logikáját követte. Jézus soha, semmiféle erőszakra nem adott felhatalmazást másokkal szemben, sőt, életével és halálával egyaránt a kereszt gyöngeségben megmutatkozó erejét állította példaként hívei elé. 

A második üzenet, hogy a keresztény vértanúk vére másért kiált, mint Ábel vére: nem bosszúért és büntetésért, hanem bocsánatért és kiengesztelődésért. Aki inkább vállalja a halált, mint azt, hogy megtagadja Krisztusba vetett hitét, az megőrzi a hit sebezhetetlenségét, s egyben Krisztus irgalmas szeretetéről tanúskodik. Harmadszor a mai ünnep rákérdez a vértanúságra való készségünkre. Szent Kőrösi Márk így felelt az őt hittagadásra kényszeríteni próbáló kínzójának: „Tudja meg, vannak a római eklézsiában, kik gyönyörűségesnek tartják Istenért meghalni. Tudja meg, vannak az esztergomi káptalanban férfiak, akiknek szokásuk nagy dolgokat cselekedni s el is szenvedni.” Vajon miközben ma is keresztények halnak meg a hitükért és a Jézus iránti hűségükért, mi talán nélkülözhetjük a Krisztus melletti döntés radikalitását életünkben? 

Urunk Jézus, add meg nekünk kegyelmesen, hogy állapotbeli kötelességeink becsületes teljesítésével, a hitünkhöz való állhatatos ragaszkodással és mindennapi keresztjeink vállalásával mi is készek legyünk részesedni üdvösségszerző áldozatodból. A szent kassai vértanúk közbenjárására kérünk, segíts, hogy a keresztedből egy-egy napra jutó szálkák elviseléséhez elnyerjük a Szentlélek éppen elégséges erejét, szeretetből felajánlva magunkat Neked és Általad a mennyei Atyának.

Évközi 22. hét

1Kor 4,1-5 

Úgy tekintsen ránk minden ember, mint Krisztus szolgáira, és Isten titkainak intézőire. Márpedig az intézőtől azt kívánják, hogy hűséges legyen. Nekem azonban az a legkisebb gondom, hogy ti mondjatok rólam ítéletet, vagy más emberi fórum, sőt magam sem ítélem meg magamat. Semmiben sem érzem ugyan magamat bűnösnek, de ez még nem tesz engem igazzá. Az Úr az, aki megítél engem. Tehát ne mondjatok ítéletet idő előtt, amíg el nem jön az Úr, aki a sötétség titkait megvilágítja, és a szívek szándékait is nyilvánosságra hozza. Akkor majd mindenki megkapja a dicséretet Istentől. 

Lk 5,33-39 

Azok erre megkérdezték tőle: „Miért van az, hogy János tanítványai sokat böjtölnek és imádkoznak, ugyanígy a farizeusokéi is, a tieid pedig csak esznek és isznak?” Ezt válaszolta nekik: „Böjtre tudjátok-e fogni a násznépet, amíg velük van a vőlegény? Eljönnek azonban azok a napok, amikor elveszik tőlük a vőlegényt; akkor majd böjtölnek, azokban a napokban.” És példázatot is mondott nekik: „Senki sem hasít új ruhából foltot, hogy azt ócska ruhára varrja; különben az újat is elszakítja, és az ócskához sem való az új folt. És senki sem tölt új bort régi tömlőkbe; mert különben az új bor szétszakítja a tömlőket, és kifolyik az is, meg a tömlők is tönkremennek. Az új bort új tömlőkbe kell tölteni, akkor mindkettő megmarad. És senki, aki óbort ivott, újat nem kíván, mert azt mondja: „Jobb az ó.«” 

Aki mindent egyszerre akar elmondani, az többnyire semmit sem mond. Aki keveset mond, de lényegre törően, az a kevésben meg tudja sejtetni a mindent. Mint Szent Pál ezzel a képpel, hogy a pap, az igehirdető, a lelkipásztor csak szolga és intéző. Nem túl hízelgő szavak, de pontosak. A szolga elszámolással tartozik Urának, az intéző úgyszintén. Ebből az is következik, hogy amit Ura parancsol, azt nem hághatja át, a rábízott üzenetet még a hallgatóság megnyerése kedvéért sem torzíthatja el, hamisíthatja meg. Természetesen tudni kell a Krisztustól kapott kinyilatkoztatást megfelelően előadni, más szavakkal és módszerekkel a kisgyerekeknek és a felnőtteknek, a gyöngéknek és az elszántaknak, a bűneikhez rejtetten vagy nyíltan ragaszkodóknak és a bűnöktől mindenáron szabadulni akaróknak, ám ez az alkalmazkodás nem mehet odáig, hogy a hit tartalmát, a misztériumokat, Isten felfoghatatlan, de befogadható és éltető titkait, illetve az Egyház szentségeit eláruljuk. 

Ez sokszor magányossá, meg nem értetté teszi a szentségre törekvő, tehát szolgálati tisztségét lelkiismeretesen betöltő lelkipásztort, és bizony fájdalmas küzdelmeket, lelki kínokat okoznak neki azok a hívek, akik arról akarják meggyőzni, hogy a kor erkölcseihez – vagyis erkölcstelenséghez – igazítsa igehirdetését, vagy legalább hallgasson bizonyos témákról. De áldott ez a magányosság. Ha az Úr szolgája arra törekszik, hogy eggyé váljon Jézussal, ha megnyitja előtte belső szobájának ajtaját, Ura bizonyosan betér hozzá, és megerősíti küldetése teljesítésében. 

Urunk Jézus, őrizz meg minket kegyelmeddel a világ szelleméhez való alkalmazkodástól, az evangéliumi tanítás felhígításától, a Te szentséges titkaid elárulásától. Add meg, kérünk, hogy akár megbecsülik szolgálatunkat az emberek, akár nem, mi a Te hűséges szolgáid, megbízható intézőid legyünk, s egyedül a Te elismerésedre, dicséretedre vágyjunk.

Évközi 22. hét

1Kor 3,18-23 

Senki se ámítsa önmagát. Aki közületek bölcsnek véli magát ezen a világon, legyen oktalanná, hogy bölcs lehessen. Mert e világ bölcsessége oktalanság Isten előtt. Írva van ugyanis: ,,Megfogja a bölcseket ravaszságukban.” Továbbá: ,,Az Úr tudja a bölcsek gondolatairól, hogy hiábavalók.” Senki se dicsekedjék tehát emberekkel. Mert minden a tietek, akár Pál, akár Apolló, akár Kéfás, akár a világ, akár az élet, akár a halál, akár a jelenvalók, akár a jövendők: minden a tietek, ti pedig Krisztuséi vagytok, Krisztus pedig Istené. 

Lk 5,1-11 

Történt pedig, hogy a tömeg áradt hozzá Isten igéjét hallgatni, míg ő a Genezáret tava mellett állt. Látott a tó szélén két hajót állni; a halászok kiszálltak, és mosták a hálóikat. Akkor beszállt az egyik hajóba, amely Simoné volt, és megkérte őt, hogy vigye egy kissé beljebb a parttól. Ott leült, és a hajóból tanította a tömeget. Amikor befejezte beszédét, ezt mondta Simonnak: „Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat halat fogni!” Simon ezt felelte neki: „Mester! Egész éjszaka fáradoztunk, és semmit sem fogtunk. A te szavadra azonban kivetem a hálót.” És miután ezt megtette, a halaknak oly bő sokaságát fogták ki, hogy szakadozott a hálójuk. Intettek tehát a társaiknak a másik hajóban, hogy jöjjenek a segítségükre. Azok odamentek és megtöltötték mind a két hajót, úgyhogy csaknem elmerültek. Ennek láttára Simon Péter Jézus lábaihoz borult és így szólt: „Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram!” Mert a nagy halfogás miatt, amelyben részük volt, félelem fogta el őt és mindazokat, akik vele voltak, hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, akik Simon társai voltak. Jézus pedig így szólt Simonhoz: „Ne félj! Ezentúl már emberek halásza leszel.” Erre kivonták a hajókat a partra, és mindenüket elhagyva követték őt. 

Mielőtt lett a világ, egy örökkévalóság óta, pontosabban Isten örökkévalóságában Jézus, a Fiú az Atyáé. Egylényegű az Atyával, vagyis valóságos Isten. Az Atyának pedig úgy tetszett, hogy Fia képmására teremtett minden embert, majd elküldte közénk halandó testben, s önkéntes áldozatát elfogadva megszüntette a halál hatalmát felettünk, s Krisztusban örök jövőt készít nekünk. Ebből következik, hogy mi, emberek a teremtés, a megtestesülés és a megváltás címén Krisztushoz tartozunk, az övéi vagyunk. 

Ha Krisztus csak egy lett volna a vallásalapítók közül, akkor nem tartozhatna hozzá minden ember, csak azok, akik belépnek az őáltala alapított vallásba, s ők sem feltétel nélkül és mindenestül. Krisztus azonban minden ember prototípusa, minden ember iránti szeretetből öltött testet, és minden ember üdvösségéért vállalta a kereszthalált. A Krisztusban hívő ember, aki tudja, hogy ő Krisztusé, azaz tudatosan és akarattal tartozik hozzá, mindabban részesül, ami Krisztusnak adatott a mennyben és a földön. Vagyis pontosan abban a mértékben lesz minden a miénk, amilyen mértékben mi Krisztuséi leszünk. A szentek ezt látták, tudták, a bőrükön érezték, azért is mentek homlokegyenest az ellenkező irányba, mint sok kortársuk, akik mindent meg akartak nyerni, s aztán kifolyt az ujjaik között mindaz, amit birtokuknak hittek, és elveszítették a Krisztushoz való tartozást is. 

Urunk Jézus, segíts, kérünk, hogy merjünk oktalanná válni a világ, és bölccsé Isten szemében, hogy felismerjük a mindent birtoklásra biztató bölcsességről, hogy csupa hiúság, káprázat, szétfoszló álom. Adj bátorságot, hogy le tudjunk mondani arról, hogy mindig tudni akarjuk a hogyant, s múltunkat, jelenünket és jövőnket egészen Rád bízva, készségesen megtegyük azt, amit itt és most kérsz tőlünk.

Évközi 22. hét

1Kor 3,1-9 

Én azonban, testvérek, nem beszélhettem nektek mint lelkieknek, hanem mint testieknek, mint kisdedeknek Krisztusban. Tejet adtam nektek inni, nem szilárd eledelt, mert még nem bírtátok volna el. Sőt még most sem bírjátok el, mert még testiek vagytok. Mert amikor köztetek féltékenység és viszály van, nem vagytok-e testiek, és nem viselkedtek-e emberi módon? Amikor ugyanis azt mondja az egyik: ,,Én Pálé vagyok”, a másik pedig: ,,Én Apollóé”, vajon nem vagytok-e emberiek? Vajon mi Apolló? Mi Pál? Szolgák, akik hitre vezettek titeket, mégpedig mindegyik úgy, ahogy az Úr megadta nekik. Én ültettem, Apolló öntözte, de a növekedést Isten adta. Tehát sem az nem számít, aki ültet, sem az, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja. Aki ültet, és aki öntöz, mind egy; mindegyikük a saját jutalmát nyeri majd el munkája szerint. Mert Isten munkatársai vagyunk, ti pedig Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok. 

Lk 4,38-44 

Azután felállt, és a zsinagógából Simon házába ment. Simon anyósának magas láza volt. Kérték őt az érdekében. Ő pedig odaállt mellé, parancsolt a láznak, mire az elhagyta őt. Az asszony mindjárt fölkelt, és szolgált nekik. Mikor azután a nap lement, mindazok, akiknek különféle bajokban szenvedő betegeik voltak, odavitték hozzá azokat, és ő mindegyikre rátette a kezét és meggyógyította őket. Sokakból kimentek az ördögök is, s ezt kiáltozták: „Te vagy az Isten Fia.” De ő rájuk parancsolt, nem hagyta őket beszélni, mert tudták, hogy ő a Krisztus. Amikor megvirradt, kiment, és egy elhagyatott helyre vonult. A tömegek azonban keresték őt. Amikor megtalálták, tartóztatták, hogy ne menjen el tőlük. De ő azt mondta nekik: „Más városoknak is hirdetnem kell az Isten országát, mert ezért küldtek.” És tanított Júdea zsinagógáiban. 

Akit csak tejjel lehet táplálni, mert képtelen megemészteni a szilárd eledelt, az még érzéki keresztény. Beszélgessünk inkább a szeretetről, mondja, s nem veszi észre, hogy amikor arról van szó, hogy Jézus Krisztus, a valóságos Isten valóságos emberré lett értünk, akkor semmi másról nem beszélünk, mint a szeretetről – arról a szeretetről, amely ezt a világot megalkotta, létben tartja, s amely örök jövőt készít nekünk. Természetesen a tej értékét sem kell lebecsülnünk, amellyel Szent Pál táplálta a híveket. Nem limonádéval és főleg nem mesterséges tápszerrel, hanem valódi lelki-szellemi anyatejjel, melyben minden alapvető tápanyag, vitamin megvan, ami a fejlődéshez elengedhetetlenül szükséges. 

Másodszor érzékiek azok, akiknek szemében az számít, aki ültet és öntöz, nem pedig az, aki a növekedést adja, vagyis az Ige helyett a közvetítő. Érzékiességük bizonyítéka, hogy versengés és pártoskodás alakul ki köztük: „Én Pálé vagyok”, „Én Apollóé”. Lelkiek azok, akik akár Pált, akár Apollót hallgatják, az élő Krisztussal kerülnek kapcsolatba, mert őt keresik, őhozzá ragaszkodnak, és felette állnak a lelkiségi csoportosulások nagyon is emberi alapon mozgó vetélkedésének... Harmadszor érzékiek azok is, akik lelki folyamataikra koncentrálnak, a szívüket betöltő világosággal, békével és örömmel vannak elfoglalva, s nem magára Istenre figyelnek. 

Urunk Jézus, óvj meg minket attól, hogy másokat érzékinek, magunkat meg lelkinek minősítsük, ami éppen azt bizonyítaná, mennyire érzékiek vagyunk mi magunk is. Segíts, kérünk, kegyelmeddel, hogy ismeretedben növekedve, a Te gondolataid birtokában nap mint nap előbbre haladjunk a valódi keresztény nagykorúság, a lelki – Szentlélekkel és Szentlélekből élő – emberség felé.

Évközi 22. hét

1Kor 2,10b-16 

Nekünk azonban kinyilatkoztatta Isten a Lélek által; mert a Lélek mindent kikutat, még az Isten mélységeit is. Mert ki ismeri az emberek közül az ember benső dolgait, ha nem az ember lelke, amely benne van? Éppúgy Isten benső dolgait sem ismeri senki, csak Isten Lelke. Mi azonban nem a világ lelkét kaptuk, hanem azt a Lelket, amely Istentől van, hogy megismerjük, amit Isten nekünk ajándékozott. Ezt hirdetjük is, de nem az emberi bölcsesség által, hanem a Lélek által tanított szavakkal, lelkiekhez lelkieket mérve. Az érzéki ember azonban nem fogja fel, ami az Isten Lelkéé, mert oktalanság az számára, és nem tudja megérteni, hiszen lelki módon kell azt megítélni. A lelki ember pedig mindent megítél, őt azonban senki sem ítéli meg. Mert ki ismeri az Úr gondolatait, hogy oktathatná őt? Bennünk pedig Krisztus gondolatai vannak. 

Lk 4,31-37 

Azután lement Kafarnaumba, Galilea városába, és ott tanította őket szombaton. Csodálkoztak a tanításán, mert a beszéde hatalommal teljes volt. Volt a zsinagógában egy ember, akiben tisztátalan gonosz szellem lakott. Ez hangosan felkiáltott: „Hagyj békén! Mi közünk hozzád, Názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elveszíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje.” Jézus azonban megparancsolta neki: „Némulj el, és menj ki belőle!” Az ördög pedig középre dobta az embert, kiment belőle, és semmit sem ártott neki. Mindenkit félelem szállt meg, és egymás között így beszélgettek: „Milyen beszéd ez? Hatalommal és erővel parancsol a tisztátalan lelkeknek, és azok kimennek?” És a híre elterjedt a környék minden helyén.

Krisztus ismeretének van egy olyan foka, amelyet hitetlenül – a Szentlélek elnyerése nélkül – is el lehet sajátítani, és bizonyos fokig művelni. Sok minden megtanulható a hívő keresztényektől, a hitigazságok egymással egybevethetők, bizonyos következtetések vonhatók le belőlük, és így tovább. Azonban más annak a tudása, aki a keresztségben a Szentlélek által a Szentháromság egy Isten benső életére lett rákapcsolva, akinek örök élete van. Számára Krisztus gondolatai – azok legalábbis, amelyeket nyilvánosan feltárt nekünk és amelyeket a szent evangélisták leírtak – kijelölik az ő életútját: az üdvösség útját, amelyről le nem akar térni. A valódi Krisztus-hívő Krisztus meghirdetett igazságaira építi az életét. 

Van azonban egy harmadik ismerete is Krisztusnak, amikor a Szentlélekben Krisztus azon gondolatait is ismerjük valamiképpen, amelyekről nyíltan sohasem beszélt. Ezt az ismeretet a Szentlélek adja, és mivel a Szentlélek nem haladja túl a Krisztus által adott kinyilatkoztatást, ez a fajta ismeret kifejezhetetlen, kimondhatatlan, megfogalmazhatatlan. Kizárólag nekünk szól, mint szellemi, belső látomás, mint egy fönséges zenemű hallgatása, amelyet ha szavakba akarnánk foglalni, szinte nevetségessé válnánk. Ezért érdektelen és unalmas sok látomásos könyv, mely több száz oldalon ismételgeti azt, amit minden átlagos hittudással rendelkező keresztény tud, csak éppen felhígítva, érzelmeskedve adja elő, hogy fogyaszthatóbb legyen. Nem feltétlen csalók az ilyen lelkiírók, csak nem elég intelligensek ahhoz, hogy hallgatnának, belátva, hogy a megtapasztalás, a szellemi látás, a zene sokkal hatalmasabb. 

Urunk, Jézus Krisztus, köszönjük azt a fönséges és gazdag ismeretet, melyet magadról adtál és melyet napról napra el akarsz mélyíteni bennünk a Szentlélek által. Ne engedd, kérünk, hogy megrekedjünk a külsődleges és felszínes ismeretnél, mely mit sem használ nekünk, vagy beérjük azzal a holt ismerettel, melyekkel a démonok rendelkeztek Rólad, hanem segíts kegyelmesen, hogy érzékennyé válva a Lélek érintéseire belsőleg ismerjünk Téged, és mind jobban a Te képmásodra formálódjunk.

Évközi 22. hét

1Kor 2,1-5 

Én is, amikor hozzátok mentem, testvérek, nem a beszéd vagy a bölcsesség fölényével mentem, hogy hirdessem nektek Isten titkát. Mert nem akartam másról tudni köztetek, mint Jézus Krisztusról, a megfeszítettről. Gyöngeségben, félelemben és nagy rettegésben voltam nálatok. Beszédem és igehirdetésem nem a bölcsesség meggyőző szavaiból állt, hanem a Lélek és az erő bizonyságából, hogy hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék. 

Lk 4,16-30 

Azután elment Názáretbe, ahol felnövekedett. Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és fölállt olvasni. Odaadták neki Izajás próféta könyvét. Amikor felnyitotta a könyvet, arra a helyre talált, ahol ez van írva: ,,Az Úr Lelke van rajtam; azért kent föl engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, elküldött, hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak és látást a vakoknak, hogy szabadon bocsássam a megtörteket, és hirdessem az Úr kedves esztendejét.” Aztán összehajtotta a könyvet, visszaadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. Ő pedig elkezdett hozzájuk beszélni: ,,Ma teljesedett be ez az Írás a ti fületek hallatára.” Mindnyájan igazat adtak neki, és csodálkoztak a kedves szavakon, amelyek ajkáról fakadtak. De utána megjegyezték: ,,Nem József fia ez?” Ő ezt felelte nekik: ,,Bizonyára azt a példázatot fogjátok nekem mondani: ,,Orvos, gyógyítsd önmagadat! Amiket hallottunk, hogy Kafarnaumban történtek, cselekedd itt is, a hazádban.”„ Majd így folytatta: ,,Bizony, mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves a maga hazájában. Bizony, mondom nektek: sok özvegy volt Illés napjaiban Izraelben, amikor bezárult az ég három évre és hat hónapra, úgyhogy nagy éhínség lett az egész földön; mégis azok közül egyikhez sem küldték Illést, csak a szidoni Szareptába, az özvegyasszonyhoz. És sok leprás volt Izraelben Elizeus próféta idejében, de azok közül senki sem tisztult meg, csak a szíriai Námán.” (...) 

A megfeszített Krisztus hirdetése többszörösen rádöbbent gyöngeségünkre. Maga a hirdetett misztérium arról szól, hogy az ember sok mindent elérhet, megtehet, alkothat, de saját üdvösségét előállítani nem tudja. A legégetőbb kérdésre nem tud megválaszolni a maga erejéből: végül is mi lesz velem? Olyan gyöngeség ez, amelyhez a természetben még csak hasonló sincs. Az állatoknak nemcsak haláltudatuk nincs, de önmagukra vonatkozó kínzó kérdéseik sincsenek, a növényeknek és az ásványoknak még kevésbé. Tehát gyöngébb vagyok a falon araszoló póknál, gyöngébb a fűzfánál és a rajta levő harmatcseppnél. 

Ezt a világmindenségben megjelenő, egyedülálló gyöngeséget akarja elpalástolni a bűnbeesett ember. Úgy él, mintha nem kellene meghalnia, és mintha nem szomjazna a boldog, örök életre. Az erő fitogtatása tragikomikus. Pedig pontosan az ember legnagyobb gyöngesége, a halállal való szembenézés elkerülhetetlensége kényszeríti arra, hogy újra meg újra feltegye a kérdést: van-e Isten? Ezt a gyöngeséget nem kell leplezni, sőt naponta vállalni kellene, mert semmi sem kiált jobban egy jóságos teremtő Isten léte után, mint az ember halandó voltában. Valójában ez az ember ereje. Ebből lendülhet egészen bizonyosan Isten világába. A megfeszített Krisztusba vetett hitben olyan választ kap az emberi gyöngeség, hogy szinte lélegzethez sem jut: Isten emberré lett és szeretetből meghalt – értünk. Tehát Krisztus „gyöngeségét” is hirdetnie kell a keresztény hithirdetőnek, és minden kereszténynek. Ám az ember amiatt is gyöngének érzi magát, hogy ezt a nagy és meglepő kinyilatkoztatást vajon képes-e megfelelően hirdetni. Új ékesszólásra és bölcsességre van ezért szükség: az áttetszőség ékesszólására és az egyszerűség bölcsességére. 

Urunk Jézus, a Te evangéliumod hirdetése, ha őszinte, gyökeresen átalakítja a szokásos emberi kommunikációs formákat, műfajokat és beszédmódokat... Add meg, kérünk, a kegyelmet, hogy úgy tehessünk tanúságot Rólad, hogy megtapasztaljuk saját gyöngeségünket, de azt is, hogy ebben a gyöngeségben olyan ellenállhatatlan erő rejtőzik, amely legyőz bennünk minden kétséget, félelmet és szorongást.

Évközi 22. vasárnap

MTörv 4,1-2.6-8

Most pedig, Izrael, hallgass azokra a parancsokra és rendeletekre, amelyekre tanítalak, hogy megtartsd őket, s így élhess és elérhesd és birtokolhasd azt a földet, amelyet az Úr, atyáitok Istene majd nektek ad. Ne tegyetek hozzá semmit se ahhoz az igéhez, amelyet hozzátok intézek, se el ne vegyetek belőle: tartsátok meg az Úrnak, a ti Isteneteknek parancsolatait, amelyeket parancsolok nektek. Tartsátok meg tehát őket, és azok szerint cselekedjetek, mert ez lesz a ti bölcsességtek és értelmességtek bizonysága a népek előtt, hogy amikor meghallják mindezeket a parancsokat, azt mondják: „Íme, bölcs és értelmes nép ez a nagy nemzet.” Nincs is más ilyen nagy nemzet, amelyhez istenei olyan közel lennének, mint amilyen közel mihozzánk van a mi Urunk, Istenünk, valahányszor kérjük. Vagy melyik az a másik ilyen dicső nemzet, amelynek olyan szertartásai, olyan igazságos rendeletei lennének, mint ez az egész törvény, amelyet ma én szemetek elé tárok?

Jak 1,17-18.21b-22.27

Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától származik, akinél nincs változás, sem árnyéka a változandóságnak. Szabad akaratból nemzett minket az igazság igéjével, hogy mintegy zsengéje legyünk az ő teremtésének. Azért vessetek el minden tisztátalanságot és a különféle gonoszságokat, és fogadjátok szelídséggel a belétek oltott igét, amely meg tudja menteni lelketeket. Cselekedjetek az ige szerint, s ne csak hallgassátok, önmagatokat ámítva. Mert ez a tiszta és szeplőtlen vallásosság az Isten és Atya előtt: meglátogatni az árvákat és özvegyeket szorongatásukban, és önmagunkat szeplőtelenül megőrizni ettől a világtól.

Mk 7,1-8.14-15.21-23

Ekkor köréje gyülekeztek a farizeusok, és néhány írástudó, aki Jeruzsálemből jött. Ezek azt látva, hogy tanítványai közül egyesek közönséges, azaz mosdatlan kézzel esznek kenyeret, morgolódtak (…): „Miért nem élnek tanítványaid a régiek hagyománya szerint, miért esznek kenyeret közönséges kézzel?” Ő ezt felelte nekik: „Helyesen jövendölt rólatok Izajás, képmutatók, amint írva van: „Ez a nép ajkával tisztel engem, de a szíve távol van tőlem. Pedig hiába tisztelnek, ha emberi tudományt és parancsokat tanítanak.” Mert Isten parancsát elhagyva az emberek hagyományait tartjátok, a korsók és poharak mosását, és sok egyéb ezekhez hasonló dolgot cselekedtek.” Ezután ismét magához hívta a tömeget, és azt mondta nekik: „Hallgassatok rám mindnyájan és értsétek meg: Semmi, ami kívülről megy be az emberbe, nem teheti őt tisztátalanná, hanem ami az emberből kijön, az szennyezi be az embert. Mert belülről, az emberek szívéből erednek a gonosz gondolatok, paráznaságok, lopások, gyilkosságok, házasságtörések, kapzsiság, gonoszság és csalárdság, kicsapongások, irigység, káromkodás, kevélység és esztelenség. Mindez a rossz belülről származik, és beszennyezi az embert.”

Amikor magunkról gondolkodunk, népszerűségünk és sikereink csúcsán vagy éppen sorozatos kudarcainkkal szembesülve, elsősorban nem magunk körül kell keresnünk a viszonyítási pontot, hanem belül, létezésünk mélyén, szívünk legbensejében. Mert igaz, hogy egyszeriek vagyunk és megismételhetetlenek, Isten tervében mással nem helyettesíthetők, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lennénk pótolhatatlanok valamely szolgálatban és felválthatók az élet egyik vagy másik területén. Éppen ezért nem formálhatunk jogot semmilyen tisztségre, rangra, pozícióra, nem sajátíthatunk ki munkakört, nem gondolhatjuk magunkat az igazság egyedüli letéteményesének. Amink van – tehetségünk, anyagi lehetőségeink, kapcsolataink –, mind felülről valók, s a közösség szolgálatára adattak, nem pedig arra, hogy bárki fölé helyezzük magunkat általuk.

Nincs mit szégyellni azon, hogy mindent úgy kaptunk, s azon sem, ha nem közvetlenül az Úristentől, hanem egymás kezén keresztül kaptuk. Az eredetiség látszata is egyfajta csábítás, mintha nem apánk és anyánk fia vagy lánya volnánk, mintha nem úgy volnánk összerakva másokból – igaz, páratlan, soha nem volt és soha nem lesz összeállításban –, mintha nem kellett volna és nem kellene folyamatosan tanulnunk, mintha önmagunk erejéből képesek lennénk bármire is. (Ez még a legnagyobb zsenikről sem mondható el, akikben az ősöktől örökölt tehetség olyan fokon koncentrálódott, hogy robbant, sőt a legtöbbször éppen ők azok, akik nem győzik elégszer megköszönni mindazt, amit kaptak – Istentől és az emberektől egyaránt.)

Urunk Jézus, add nekünk, kérünk, hogy ne csak külsődlegesen, ajkunkkal tiszteljünk Téged, hanem mindent tegyünk szívből a Te dicsőségedre, tiszteletedre és szolgálatodra, s a nekünk juttatott kegyelmet leleményesen felhasználva legyünk eredetiek a szeretetben, embertársaink javára.