Évközi 34. hét

Dán 6,12-28

(...) Erre a király kiadta a parancsot, és Dánielt előhozták, és az oroszlánok vermébe vetették. Azt mondta akkor a király Dánielnek: ,,A te Istened, akit te mindenkor tisztelsz, szabadítson meg téged!” Aztán hoztak egy követ, rátették a verem szájára, s a király lepecsételte gyűrűjével és főembereinek gyűrűjével, hogy semmi se történjék Dániel ellen. A király aztán hazament, és étkezés nélkül nyugalomra tért. Nem is hordták fel elé az étkeket, de még az álom is elkerülte őt. Hajnalhasadtával aztán felkelt a király, és sietve az oroszlánok verméhez ment. Mikor a verem közeléhez ért, síró hangon hívta Dánielt és szólította őt: ,,Dániel, az élő Isten szolgája, vajon a te Istened, akinek te mindenkor szolgálsz, meg tudott-e téged szabadítani az oroszlánoktól?” Azt felelte erre Dániel a királynak: ,,Király, örökké élj! Az én Istenem elküldte angyalát és bezárta az oroszlánok száját, és ezek nem ártottak nekem, mert ő igaznak talált engem; de ellened sem követtem el bűnt, király!” (...)

Lk 21,20-28

Amikor pedig látjátok, hogy seregek veszik körül Jeruzsálemet, tudjátok meg, hogy elközelgett az ő pusztulása. Akkor akik Júdeában vannak, fussanak a hegyekbe. Az ott lévők költözzenek ki, és akik vidéken vannak, ne menjenek oda. Mert a bosszúállás napjai ezek, hogy beteljesedjen mindaz, ami meg van írva. (...) Jelek lesznek akkor a napban, a holdban és a csillagokban, és a földön a népek kétségbeesett rettegése a tenger zúgása és háborgása miatt. Az emberek megdermednek a rémülettől, és annak várásától, ami a földkerekséggel történik, mert az egek erői megrendülnek. Akkor meglátják az Emberfiát, amint eljön felhőben, nagy hatalommal és dicsőséggel. Mikor pedig ezek elkezdődnek, húzzátok ki magatokat és emeljétek fel a fejeteket, mert közel van a ti megváltástok.”

Az Úr Jézus egyszerre beszél Jeruzsálem pusztulásáról és az utolsó napok eseményeiről. Nem történelmileg azonosítja a kettőt, hanem mélyebb összefüggésre mutat rá, amikor a szent város tragédiáját a világ végső átalakulásának és saját dicsőséges eljövetelének fényében láttatja. Jeruzsálem ugyanis szimbóluma lehet egy nemzetnek, politikai vagy vallási közösségnek, sőt egyéni életünknek is.

Jeruzsálem pusztulásáról nem kárörömmel beszél a mi Urunk, és nem is rideg közömbösséggel, mint egy fizetett jövendőmondó. Ő, aki megsiratta ezt a várost, azért látja előre a katasztrófát, mert újra meg újra tapasztalja Izrael ellenállását az evangéliummal szemben. A bűn magában hordja büntetését, az önmagával meghasonlott ország, város, ember vége közel van. Isten nem akarja, de megengedi az összeomlást, hogy a romok alól új élet sarjadhasson. Össze kellett dőlnie a zsidó templomnak, meg kellett szűnnie az áldozatbemutatásnak, hogy az egyetlen és tökéletes engesztelő áldozatnak, Krisztus megváltó halálának és feltámadásának ereje nyilvánvalóvá legyen. Ami nem Krisztusra épül, az összedől, nem isteni bosszú folytán, hanem egyszerűen a teremtés belső logikájából következően, tudniillik az Atya „benne teremtett mindent a mennyben és a földön, és minden benne áll fenn”. Minden földi összeomlás az Úr dicsőséges eljövetelének fényében áll, amikor az ég és föld elmúlnak, s ő újjáalkot mindent. Ami egyszer már összedőlt, afelett nincs mit siránkozni. Amit viszont most építünk, azt úgy kell építenünk, nehogy később összeomoljon és maga alá temessen minket is.

Urunk Jézus, add meg nekünk, kérünk, hogy felismerjük látogatásod idejét. Segíts megtapasztalnunk, hogy az összeomlás mindig a kegyelem forrása is egyben, és arra indít minket, hogy többé ne toldozgassunk-foldozgassunk, hanem egészen új alapra, az Atya üdvösségtervére építve s Rád mint Szegletkőre támaszkodva kezdjünk valami újat építeni a Szentlélek erejében. Kérünk, az önvizsgálat és a bűnbánat által hozd előre életünkben az utolsó ítéletet: szórj ki életünkből mindent, ami pusztulásra érdemes, és alakítsd örökkévalóvá, ami méltó Hozzád és szentjeidhez az égben.

Évközi 34. hét

Dán 5,1-6.13-14.16-17.23-28

Baltazár király nagy lakomát készített ezer főemberének, és az ezrek előtt itta a bort. Mikor aztán már-már ittas lett, megparancsolta, hogy hozzák elő azokat az arany- és ezüstedényeket, amelyeket atyja, Nebukadnezár hozott el a jeruzsálemi templomból, hogy igyanak belőlük a király és főemberei, feleségei és mellékfeleségei. (...) Itták a bort, és dicsérgették az aranyból, ezüstből, rézből, vasból, fából és kőből való isteneiket. Ugyanabban az órában ujjak jelentek meg a lámpással átellenben, s emberéhez hasonló kéz írt a királyi palota falának felületére, a király pedig figyelte az író kéz ujjait. Ekkor a király arca elváltozott, és gondolatai megrémítették őt; csípőjének izma elernyedt, és a térdei egymáshoz verődtek. (...) Felelt erre Dániel, és így szólt a királynak: „A dolog értelme pedig ez: Mene: megszámlálta Isten országodat, és véget vetett neki. Tekel: megmért téged a mérlegen, és könnyűnek talált. Parszin: elosztotta országodat, és a médeknek meg a perzsáknak adta.”

Lk 21,12-19

Mindezek előtt pedig kezet emelnek rátok és üldözni fognak titeket. Átadnak benneteket a zsinagógáknak és börtönbe vetnek. Királyok és helytartók elé hurcolnak titeket az én nevemért. Alkalom lesz ez számotokra, hogy tanúságot tegyetek. Véssétek hát szívetekbe: ne gondolkodjatok előre, mi módon védekezzetek. Mert olyan szájat és bölcsességet adok majd nektek, amelynek egyetlen ellenfeletek sem tud ellenállni vagy ellentmondani. Kiszolgáltatnak titeket szüleitek és testvéreitek, rokonaitok és barátaitok, és közületek egyeseket halálra adnak. Gyűlöletesek lesztek mindenki előtt az én nevemért, de egy hajszál sem vész el a fejetekről. Állhatatossággal fogjátok megőrizni lelketeket.

Három mozzanat van együtt a babiloni király lakomájában, melyek feltételezik és erősítik egymást, hogy azután mindent elpusztítsanak: a megszentségtelenítés, az orgia és a bálványimádás. Ez az a hármas kísértés, mely a bűnbeesés óta az utolsó napig végigkíséri az emberiség életét; ennek engedve bukott el Ádám és Éva, ennek állt ellen Krisztus, és ezzel kell megküzdenünk nekünk is. Amit Isten jónak és szentnek alkotott, azt mi saját önző céljainkra használjuk fel, elmerülünk a föld gyönyöreiben, és bálványozzuk a teremtett javakat. Engedetlenség, Isten teremtő szándékával és üdvözítő tervével való szembefordulás ez, nyílt lázadás, amely a biztos véget készíti elő.

Hogyan győzhetjük le ezt a háromfejű szörnyet? Ha mindenben az ellenkezőjét tesszük, mint Baltazár király, ha testestül-lelkestül, egész egzisztenciákkal részt veszünk az Isten által nekünk készített ünnepen, a szentmisén, mely forrás és csúcspont, a világot megszentelő áldozat, közösségi hálaadás és lakoma. Jézus itt állította helyre az asztalközösséget Isten és ember között, melyet Ádám bűnével megtört, mintegy felállva az asztaltól, és elhagyva az atyai házat. Persze nem csupán az eredeti állapotot hozta vissza, hanem többet is adott: a kenyérben és borban önmagát ajándékozta nekünk, megelőlegezve a vele egyesült élet édességét.

Urunk Jézus, fordítsd szívünket a mulandó javaktól az örökkévalók felé, hogy szentnek tartsuk és megőrizzük, amit az Atya szentnek teremtett, s megkülönböztetett tisztelettel viseltetünk szentségeid iránt, melyek az új és örök életet táplálják bennünk. Segíts, kérünk, kegyelmeddel, hogy az öntudatvesztésbe torkolló orgia helyett az igazság, szépség és jóság forrását keressük, és sorra ledöntve szívünk bálványait hódolattal boruljunk le szent tested és véred előtt, hiszen abban a kis darab kenyérben és korty borban, melyet a pap átváltoztatott, már Isten a minden mindenben.

Évközi 34. hét

Dán 2,31-45

(...) Ez az álom. A magyarázatát is megmondjuk neked, ó, király! Te vagy a királyok királya; s az ég Istene országot, erőt, hatalmat és dicsőséget adott neked. Mindent, ahol emberek fiai és mezei vadak és égi madarak laknak, a te kezedbe adott, és mindent a te hatalmad alá vetett; te vagy tehát az arany fő. Utánad más birodalom támad, kisebb, mint a tied, ezüstből való; azután egy másik, harmadik birodalom, amely rézből való lesz, és ez az egész földön fog uralkodni. A negyedik birodalom olyan lesz, mint a vas; miként a vas mindent összetör és összezúz, úgy fogja ez összetörni és összezúzni amazokat mind. Mivel pedig azt láttad, hogy lába és lábujjai részint fazekas-agyagból, részint pedig vasból vannak: az a birodalom meg fog oszlani, de azért vas lesz az alapja, úgy, amint láttad, hogy vas volt keverve az agyag sarába. Mivel lábujjai részint vasból, részint meg agyagból voltak: az a birodalom részben szilárd és részben törékeny lesz. Mivel pedig azt láttad, hogy vas és agyagos sár volt összekeverve: részei az emberi mag által össze fognak ugyan vegyülni, de össze nem forrnak, mint ahogy a vas nem vegyülhet össze az agyaggal. Ezeknek a birodalmaknak az idejében az ég Istene egy más birodalmat támaszt, amely soha meg nem szűnik; annak uralma más népre soha át nem száll: ez összetöri és tönkreteszi mindazokat a birodalmakat, maga azonban fennmarad örökké, úgy, amint láttad. (...)

Lk 21,5-11

Amikor néhányan megjegyezték a templomról, hogy milyen szép kövekkel és fogadalmi ajándékokkal van díszítve, ő így szólt: ,,Jönnek majd napok, amikor mindezekből, amit itt láttok, nem marad kő kövön, amelyet le ne rombolnának.” (...)

A prófétai jövendölések egyrészt a próféta saját korára és kortársaira vonatkoznak, a másrészt minden korban érvényes, egyetemes mondanivalót is hordoznak. Hiszen nem csupán Nebukadnezár, hanem minden világhatalomra törő uralkodó és diktátor az új aranykor igézetében kezdi meg hódítását. A felszínen csupa nemes szándék és csillogó ígéret – ez az aranyból készült fej. Igen energikusan lát hozzá terveinek megvalósításához is, s jóllehet amit elér, az eszménytől már kicsit elmarad, de még mindig lenyűgöző – ezt jelzi a színezüstből való mell és kar. A látványos sikerekhez képest az életminőség, az ön- és a fajfenntartás egy újabb szinttel alacsonyabban van – ez a bronzból készült has és ágyék. A lábszár, amin az egész nyugszik, vas. Hiába az aranyfényben tündöklő ideológia, a birodalmat mégiscsak a fegyverek tartják össze. De legalul, az alapoknál a vas agyaggal keveredik, bár vas és agyag sohasem forrhat össze. Ez jelzi az ingatagságot, a katonai szövetségek, politikai összefogások csupán ideig-óráig tartó érvényét. Az önmagától legördülő kő éppen itt, a legsebezhetőbb pontján találja el az építményt, s így az egész összedől, és ízzé-porrá zúzódik.

Ugyanakkor Izrael népének is meg kellett tanulnia, hogy ne valamibe, emberi alkotásba, intézménybe vesse bizalmát, hanem egyedül az Úrba kapaszkodjon. Igaz ez az Egyházra is: benne is pusztulásra ítéltetett, ami csupán emberi ambícióból jött létre, ami azonban a krisztusi szeretet alapján nyugszik, az örökké megmarad.

Urunk, Jézus Krisztus, Te megsirattad a jeruzsálemi templomot, mert prófétaként láttad, hogy le fogják rombolni, egyszersmind kinyilatkoztattad, hogy az Atya nem a kézzel épített szentélyben, hanem a szívekben akar lakni. Tölts el bennünket kegyelmeddel, hogy bármilyen összeomlást tapasztalunk magunk körül, felragyogjon köztünk Isten országa, mely elpusztíthatatlan, mert nem emberi szervezkedésre és összefogásra épül, hanem összetartó ereje a közösség Veled s Általad az Atyával a Szentlélekben.

Évközi 34. hét

Dán 1,1-6.8-20

(...) Azt mondta erre Dániel a felügyelőnek, akit az udvari tisztek főnöke Dániel, Ananja, Misaél és Azarja fölé rendelt: ,,Tégy, kérlek, tíz napig próbát velünk, szolgáiddal, és adjanak nekünk enni növényi ételt, inni pedig vizet. Aztán nézd meg majd a mi arcunkat és azoknak az ifjaknak az arcát, akik a király ételét eszik, és tégy szolgáiddal tapasztalatod szerint.” Az hallgatott is erre a beszédre, és próbára tette őket tíz napig. Tíz nap múlva az ő külsejük szebbnek és teltebbnek látszott, mint mindazoké az ifjaké, akik a király ételét ették. Ettől fogva a felügyelő beszüntette a nekik szánt eledelt és boritalt, és növényi ételt adott nekik. Ezeknek az ifjaknak Isten tudományt és jártasságot adott minden könyvben és bölcsességben, Dánielnek pedig minden látomás és álom megértését is. Mikor pedig elmúlt az az idő, amely után a király parancsa szerint be kellett őket vinni, az udvari tisztek főnöke bevezette őket Nebukadnezár színe elé. Amikor a király beszédbe elegyedett velük, úgy találta, hogy az összes között nincs senki olyan, mint Dániel, Ananja, Misaél és Azarja. Ők aztán a király szolgálatába álltak. Minden olyan dologban, amely bölcsességet és értelmességet kívánt, és amelyet tőlük kérdezett, a király tízszerte különbeknek találta őket, mint egész országa valamennyi jósát és varázslóját.

Lk 21,1-4

Aztán föltekintett, és látta, hogy a gazdagok hogyan dobják adományaikat a templom perselyébe. Látott egy szegény özvegyasszonyt is, aki két fillért dobott be. Akkor így szólt: ,,Bizony, mondom nektek: ez a szegény özvegy többet adott mindenkinél. Mert azok mindnyájan a fölöslegükből adtak adományokat; ő pedig a maga szegénységéből odaadta mindenét, amije csak volt: egész megélhetését.”

Milyen jó, hogy a mi Urunk nemcsak azt veszi észre, amikor gazdag módjára abból adakozunk, amiben bővelkedünk, hanem amikor igazán szegénynek tudjuk magunkat, olyan szegénynek, hogy még az is visszariadna tőlünk, aki szeret minket! De jó, hogy nemcsak pöffeszkedő és mások által megtapsolt adományainkat látja, melyek bőségből fakadnak, s melyeket mintegy magunk előtt kürtöltetve, környezetünkre nagyon is tekintettel adunk, hanem szégyenkezve adott két fillérünket is, ami valóban az utolsó kiforgatott zsebünkből és üres szívünkből!

Ő mindig ott áll, ahol éppen vagyunk: a perselynél is ott van, nemcsak az oltárnál; és a templomon kívül is, a hétköznapi élet küzdelmeiben, amikor megélhetésünket, becsületünket, sőt egész emberi életünket kudarc fenyegeti. „Nagy tetteink” romlottsága nem téveszti meg őt, de észreveszi és megbecsüli a szégyenletes gyöngeségben végbevitt, saját magunk által is semminek tartott cselekedeteinket, amikor ott és akkor nem vagyunk képesek többet tenni. Azt, ami más szemében semmit sem érne: maradék erőnket, rémületes gyöngeségünk tapasztalatát, magányos vergődésünket amiatt, hogy várnak tőlünk valamit, miközben tudjuk, hogy nincs semmink; figyelmetlen és rendetlen imáink szegénységét, bizalmunk gyönge hajtását, szeretetünk oly gyatra megnyilvánulásait, ő egyedül tudja értékelni.

Urunk, Jézus, ahogy az evangéliumbeli szegény özvegyasszonyt nem töltötte el fennkölt érzés, és fogalma sem volt arról, hogy milyen nagyot tesz, amikor két fillérjét bedobja a perselybe, úgy óvj meg minket is attól, hogy valaha is elkápráztasson saját nagylelkűségünk. Inkább add nekünk a szorongásokból született végtelen bizodalmat Irántad, hogy esendő és korlátok közé szorított létezésünket merjük a Te szeretetedre bízni, s megszabadulásunk, a szeretetben való kiteljesedésünk legyen itt a földön a Te megdicsőítésed.

Krisztus Király

2Sám 5,1-3

Elment erre Izrael valamennyi törzse Dávidhoz Hebronba, hogy mondja: ,,Íme, mi a te csontod, s a te húsod vagyunk. Tegnap is, tegnapelőtt is, amikor Saul volt a királyunk, te vezetted ki és be Izraelt, s az Úr azt mondta neked: ,,Te legeltesd népemet, Izraelt, s te légy Izrael fejedelme.” Elmentek tehát Izrael vénei a királyhoz Hebronba, s Dávid király szövetséget kötött velük Hebronban az Úr előtt, ők pedig felkenték Dávidot Izrael királyává.

Kol 1,12-20

Örömmel adjatok hálát az Atyának, aki méltókká tett titeket arra, hogy nektek is részetek legyen a szentekkel a világosságban. Kiragadott minket a sötétség hatalmából, s áthelyezett szeretett Fiának országába. Benne van a mi megváltásunk, a bűnök bocsánata. Ő a láthatatlan Isten képmása, és minden teremtmény elsőszülöttje, mert benne teremtetett minden az égben és a földön. (...)

Lk 23,35-43

A nép bámészkodva állt ott, a főemberek pedig így gúnyolták őt: ,,Másokat megmentett, mentse meg most magát, ha ő a Krisztus, az Isten választottja!” A katonák is gúnyolták őt. Odamentek, ecettel kínálták, és azt mondták: ,,Ha te vagy a zsidók királya, szabadítsd meg magadat!” Felirat is volt fölötte: ,,Ez a zsidók királya.” A megfeszített gonosztevők közül az egyik szidalmazta: ,,Nem a Krisztus vagy te? Szabadítsd hát meg magad, és minket is!” De a másik leintette ezekkel a szavakkal: ,,Nem félsz Istentől? Hiszen te is ugyanazt a büntetést szenveded! Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését vesszük, de ez itt semmi rosszat sem cselekedett.” Aztán így szólt: ,,Jézus, emlékezz meg rólam, mikor eljössz országodba.” Ő azt felelte neki: ,,Bizony, mondom neked: még ma velem leszel a paradicsomban!”

Egyre mélyül az örvény a kereszt körül a mai Evangéliumban. Tömegpszichózis? Több: a bűn lavinája, mely elsodorja és maga alá temeti mindazokat, akik ott állnak a kereszt alatt: a főpapokat és írástudókat, a katonákat, az egyszerű járókelőket. A főpapok dühe még csak valahogy érthető, de a római hadsereg katonáinak semmi közük Jézushoz. Csak azért merészkednek a gúnyűzésre, mert főnökük, Pilátus is ezt tette a kereszt fölé helyezett felirattal. De a nép bámészkodása sem ártatlan dolog: aki kíváncsiságból végignézi egy ember szenvedését, haldoklását, perverzebb, mintha vad érzékiségtől fűtve meztelen nőkre leselkedne. S ha ezt másokkal együtt, a részvét, a segíteni akarás legcsekélyebb szándéka nélkül teszi, azzal bűnrészessé válik a gyilkosságban. A bámészkodásból következik a gúnyolódás, s innen már csak egy lépés a káromlás, amit a bal lator is tesz, aki ahelyett, hogy tűrné a jogos büntetést, bűnbakot keres, akin tehetetlen dühét kitöltheti.

De a másik rászól. Kicsoda lehet ez a másik, akiben ilyen csodálatos tisztaság van eltemetve a gyilkosság, vér, piszok vastag rétegei alatt, s most feltör belőle, mint forrás a puszta sivatagban? Kicsoda, aki egymaga képes szembeszállni a már égig érő mocskolódással s megállítani a szennyáradatot? Csend áll be néhány másodpercig – de milyen súlyos, milyen rettenetes ez a csend! Majd Jézus felé fordul, tekintetét keresi és így szól hozzá: „Jézus, emlékezzél meg rólam, mikor eljössz országodba.” És Jézus válaszol neki. Nem a többieknek, a bámészkodóknak, a gúnyolódóknak, nem is a káromlónak, mert azok nem érthetik. Csak egyedül neki, az agóniájában a bűnbánat zsenijévé felnövő jobb latornak mondja: „Bizony mondom neked: még ma velem leszel a paradicsomban.”

Hálát adunk Neked, Urunk, Jézus Krisztus, ég és föld Királya, akinek a világtörténelemre, sőt az univerzum egészére kiterjedő, egyetemes uralmát ünnepeljük a mai napon, hogy a most olvasott evangéliumi szakaszban kinyilatkoztattad számunkra a Te hatalmad fönséges és felülmúlhatatlan erejét. Köszönjük, hogy nyilvánvalóvá tetted, hogy nincs más név a földön, melyben üdvösségünk lehetne, csak a Te áldott neved, s kérünk, add meg nekünk kegyelmesen, hogy a bűnbánó lator hitével, bizalmával mondhassuk most és halálunk óráján: „Emlékezzél meg rólam, Uram, midőn eljössz a Te országodba!”

Évközi 33. hét

1Mak 6,1-13

(...) Ekkortájt jött valaki és azt a hírt hozta neki Perzsiába, hogy azok a seregek, amelyek Júdea földjén voltak, megfutamodtak, és hogy Líziász kivonult egy hatalmas sereg élén, de menekülnie kellett a zsidók elől. Ezek megerősödtek a fegyver és a gazdag zsákmány által, amelyet a megvert seregtől vettek el; lerombolták azt az utálatosságot, amelyet ő a jeruzsálemi oltáron épített, és a szent helyet magas falakkal vették körül, mint azelőtt, valamint az ő városát, Bétszúrát is. Történt pedig, hogy amikor meghallotta a király ezt a jelentést, megrendült és igen felindult. Majd ágynak dőlt és bánatában beteggé lett, mivel nem az történt, amit ő akart. Ott is maradt sok napig, mert kiújult nagy szorongása, és már úgy érezte, hogy meg kell halnia. Ezért előhívatta valamennyi barátját és így szólt hozzájuk: ,,Eltávozott az álom a szememtől, le vagyok sújtva, a szívem elcsüggedt az aggodalomtól és így töprengtem magamban: Mily nagy nyomorúságba jutottam és milyen tengerébe a bánatnak, amelyben most vagyok. Pedig hát kedves voltam és szerettek uralkodásomban.” (...)

Lk 20,27-40

(...) Azok pedig, akik méltók lesznek elnyerni a másik világot és a halálból való föltámadást, nem házasodnak, és férjhez sem mennek, hiszen többé már meg sem halhatnak. Hasonlók lesznek ugyanis az angyalokhoz, és Isten fiai, a feltámadás fiai lesznek. Hogy pedig a halottak feltámadnak, azt Mózes is jelezte a csipkebokornál, amikor az Urat ,,Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének” mondta. Isten pedig nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki érte él.” Ekkor néhány írástudó azt mondta neki: ,,Mester! Helyesen feleltél.” És többé nem mertek kérdezni tőle semmit.

Tehetetlen düh, hisztériás roham, önsajnálat – ezek a hatalom emberének megnyilvánulásai, amikor azt kell tapasztalnia, hogy nem minden úgy történik, ahogy ő akarja. És ez ránk is vonatkozik, még ha nem vagyunk is királyok, sem Isten kifejezett ellenségei. Hiszen bennünk is ott lapulnak a vad ösztönök és az uralomvágy nyers erői, s ha mégoly kicsiny is a hatalmunk, a hajlandóság, hogy akaratunkat másokra kényszerítsük, belőlünk is időről időre a felszínre tör. De ha nem tudunk uralkodni másokon, ha nincs rá mód, hogy engedelmességre kényszerítsük őket, még mindig tudunk tenni valamit, hogy környezetünk figyelme felénk forduljon: elkezdjük sajnáltatni magunkat. Milyen jólesik panaszkodni és nyomorultnak festeni helyzetünket, csak hogy egy kis részvétet, törődést, vigasztalást kapjunk! Milyen jó látni, hogy ilyenkor mindenki csak velünk foglalkozik, kívánságainkat lesi, és igyekszik a kedvünkben járni! A hatalomvágy kiélésének e rejtett formája, mely akár elviselhetetlen zsarnoksággá is fajulhat, bizony tőlünk sem teljesen idegen.

Tekintsünk csak magunkba a mai napon: nem viselkedünk-e sokszor öntudatlanul is úgy, mint a pogány Antióchosz király? Nem alakítunk-e ki magunk körül egy bizonyos udvartartást, ahol titkos uralkodási hajlamunkat kiélhetjük? Vajon nem dühöngünk-e, másokat – akár Istent is – felelőssé téve és hibáztatva, amikor nem úgy sikerülnek a dolgok, ahogy elképzeltük? És töredelmes bűnbánat helyett nem csak siránkozunk-e szerencsétlenségünk miatt?

Urunk, Jézus Krisztus, ajándékozd nekünk a lélekben való szegénység boldogságát, hogy ne csak ezt a földet lássuk, és ne azon fáradozzunk önkéntelenül is, hogy a saját világunk törvényeit rá akarjuk kényszeríteni a többiekre és Istenre. Add kegyelmesen, hogy egész valónkat átjárja a Beléd kapaszkodó reménység, hogy már itt a földön felragyogjon előttünk az a tiszta, örömteli és szolgáló létforma, mely az angyalok osztályrésze a mennyben.

Évközi 33. hét

1Mak 4,36-37.52-59

Júdás és testvérei pedig így szóltak: ,,Íme, ellenségeink megsemmisültek. Menjünk tehát fel, tisztítsuk meg és szenteljük fel újra a szentélyt!” Össze is gyűlt a sereg teljes számban, és felmentek a Sion hegyre. A száznegyvennyolcadik esztendőben, a kilencedik hónapnak, azaz kiszlev havának huszonötödik napján pedig már kora reggel nekiláttak és bemutatták a törvény szerint való áldozatot az újonnan emelt égőáldozatok oltárán. Ugyanabban az időben és azon a napon, amelyen a pogányok tisztátalanná tették azt, újra felszentelték ének, lant, koboz és cintányér mellett. Az egész nép pedig mély hódolattal arcra borult és az égben magasztalta Azt, aki sikerre vitte ügyüket. Nyolc napon át ülték az oltárszentelés ünnepét, és örömujjongva mutattak be egészen elégő, hálaadó és dicsőítő áldozatokat. A templom homlokzatát aranykoszorúkkal és pajzsokkal díszítették. Megszentelték a kapukat és a kamrákat is, s ajtókkal látták el őket. Igen nagy volt az öröm a népnél, mert megszűnt a pogányok okozta gyalázat. Júdás pedig, a testvérei és Izrael egész gyülekezete úgy határozott, hogy évről-évre a maga idejében, mégpedig kiszlev hó huszonötödik napjától kezdve nyolc napon át öröm és vigasság közepette megülik majd az oltárszentelés ünnepét.

Lk 19,45-48

Azután bement a templomba, és kezdte kiűzni azokat, akik ott adtak-vettek. Ezt mondta nekik: ,,Írva van: Az én házam az imádság háza, ti pedig rablók barlangjává tettétek”. Mindennap tanított a templomban. A főpapok, az írástudók és a nép vezetői az életére törtek, de nem tudták módját ejteni, mert az egész nép rajta csüggött és hallgatta őt.

Látszólag véletlen, hogy a Makkabeusok első könyvének és Lukács evangéliumának olvasása a mai napon ennyire egybecsengve találkozik, valójában azonban a liturgiában működő Szentlélek műve, aki ezáltal is valami nagyon lényegesre akarja felhívni a figyelmünket. Az Atya házának, vagyis a templomnak, illetve a lélek szentélyének tisztaságára nemcsak a háború idején leselkedik veszély, hanem békeidőben is, és a külső ellenségnél is nagyobb romlást okozhat a belső ernyedés, az apránkénti megalkuvás. Ahogy a templomot rablóbarlanggá tették a kereskedők, úgy a szív temploma is rablóbarlanggá válik a kapzsiság, az elszabadult indulatok, a rossz gondolatok és szándékok által. Nemcsak bűneinkkel teszünk rosszat másoknak és magunknak is, hanem győzelmeinkkel is ártunk, ha elmulasztjuk a legfontosabbat, hogy minden győzelem után, melyet Jézus vérének erejében a sátán hatalma felett arattunk, legyőzve magunkban valamely bűnt, tisztátalanságot, megtisztítsuk szívünk szentélyét, s áldozattal, Isten imádásával és ujjongással újból felszenteljük.

Csak a hála és az Isten imádása tudja elmélyíteni és tartóssá tenni bennünk a gonosz feletti győzelmet, és szeretteti meg velünk új, megszabadult állapotunkat, a tisztaságot, a jó lelkiismeretet, az áttetszőséget. Élvezzük a kegyelem csodálatos művét, de a győzelmet adó Istenre figyelve. Majd a Lélek benső szavára hallgatva fogalmazzunk meg egy felajánló imádságot, mellyel egész elkövetkező életünket az isteni gondviselés kezébe helyezzük. Miután mindezt megtettük, minden évben megünnepelhetjük ezt a napot, hálát adva az egykor megtapasztalt kegyelmekért.

Urunk Jézus, add meg nekünk, hogy szüntelen féltékenységgel őrködjünk szívünk templomának tisztaságán. Segíts kegyelmeddel, hogy őszinte lelkiismeret-vizsgálattal és bűnbánattal nap mint nap megtisztítsuk mindentől, ami méltatlan Hozzád, és helyreállítsuk belső szentélyünkben az Atya szüntelenül folyó, tiszta, egzisztenciális imádását.