Évközi 18. hét

Jer 30,1-2.12-15.18-22 

(…) „Mert így szól az Úr: Gyógyíthatatlan a zúzódásod, halálos a csapásod. Nincs, aki ítélne peredben sebedért, gyógyulás, hegedés nincs számodra. Szeretőid mind elfelejtettek téged, nem törődnek veled; mert ellenséges csapással sújtottalak, kegyetlen fenyítéssel, mivel sok a bűnöd, számosak vétkeid. Miért kiáltasz zúzódásod miatt, hogy gyógyíthatatlan a fájdalmad? Mivel sok a bűnöd, számosak vétkeid, azért tettem ezt veled. Így szól az Úr: Íme, én jóra fordítom sorsát Jákob sátrainak, és hajlékain megkönyörülök; felépül a város a romjain, és a palota a jogos helyén fog állni. Háladal hallatszik ki belőlük, és játszadozók hangja. Megsokasítom őket, és nem fogyatkoznak meg, megbecsültekké teszem őket, és nem kisebbednek. Fiai olyanok lesznek, mint hajdan, és gyülekezete színem előtt szilárdan áll; de meglátogatom minden sanyargatóját. Belőle támad fejedelme, uralkodója az ő bensejéből származik; közel engedem, és ő közeledik hozzám. Mert ki az, aki kockára tenné az életét, hogy közeledjék hozzám? – mondja az Úr. – Az én népem lesztek, én pedig a ti Istenetek leszek.” 

Mt 15,1-2.10-14 

Akkor odajöttek Jézushoz a farizeusok és írástudók Jeruzsálemből és azt mondták: „Miért vetik el tanítványaid az ősök hagyományát? Hisz nem mossák meg a kezüket, amikor kenyeret esznek.” Ő magához hívta a tömeget, és azt mondta nekik: „Halljátok és értsétek meg: Nem az teszi tisztátalanná az embert, ami bemegy a szájába, hanem ami kijön a szájából, az teszi tisztátalanná az embert.” Akkor odamentek a tanítványai, és azt mondták neki: „Ugye tudod, hogy a farizeusok megbotránkoztak annak hallatára, amit mondtál?” Ő így válaszolt: „Minden növényt, amelyet nem az én mennyei Atyám ültetett, gyökerestől ki fognak tépni. Hagyjátok őket: vakoknak vak vezetői ők. Ha pedig vak vezeti a vakot, mindketten gödörbe esnek.”

Mikor volt Izrael igazából fogságban, idegen földön? Akkor-e, amikor fiait elhurcolták szülőföldjükről, de hallotta Isten vigasztaló ígéretét, vagy akkor, amikor még saját hazájában, politikai szabadságban élt, ám bálványistenek és saját bűnei hálójában vergődött? És mi vajon akkor vagyunk-e fogságban, amikor szenvedések és különféle megpróbáltatások érnek minket, de napról napra élhetünk a szentségek által Isten kegyelmi ajándékaival, vagy pedig ha jól megy a sorunk, de életünket bűnös megalkuvások terhelik? Amíg szentáldozáshoz járulhatunk, hol az igazi megpróbáltatás? Nem az lenne a legnagyobb megpróbáltatás, ha halálos bűneink, szentségtörő életállapotunk miatt, amelyekhez ragaszkodunk, nem járulhatnánk a szentáldozáshoz? 

Amikor a rabság és a szabadság tartalmán elmélkedünk, és különösen a megpróbáltatások órájában gyógyító lehet, ha azt a világot állítjuk a szemünk elé, amely az Úr választottainak osztályrésze örök időkre: ünnepi asztal, menyegzős lakoma, boldog hazaérkezés az atyai házba… Jézus nem vetette meg, hanem értékelte és élvezte e földi élet javait, a finom ételt, a jó bort, a kellemes társaságot, de sohasem önmagukban, hanem azért, mert az Atya ajándékát látta bennük. Azt a világot, melyet a sátán kínált fel neki, minden szépségével és gazdagságával együtt visszautasította, mert a mennyek országa örömének lényege az Atyával és a benne egymással fennálló közösség. Hordozzuk szívünkben a mennyei Jeruzsálemről szóló látomást, ahol az Istennel való életszövetség ragyogásában fürdik a szent város, hiszen az Úr minden egyes megkeresztelt emberrel, velünk is szövetséget kötött: „Az én népem lesztek, én pedig a ti Istenetek leszek.” 

Urunk Jézus, vezesd tekintetünket, hogy e világ örömeit és megpróbáltatásait a Te halálod és feltámadásod húsvéti fényében lássuk, neveld fantáziánkat, hogy a körül a jövő körül forogjon, amely a múltban már megvalósult Benned. Szentlelkeddel adj lendületet lehangolódó érzelmeinknek és lanyhuló akaratunknak, hogy mindenekfelett azzal azonosuljunk és arra törekedjünk, ami Nálad vár minket az Atya jobbján, örök örömben és el nem múló dicsőségben.

Évközi 18. hét

Jer 28,1-17 

(…)Akkor Hananja próféta levette az igát Jeremiás próféta nyakáról, és összetörte. Majd ezt mondta Hananja az egész nép szeme előtt: ,,Így szól az Úr: Így töröm össze Nebukadnezárnak, Babilon királyának igáját két esztendőn belül minden nemzet nyakán.” Jeremiás próféta pedig elment útjára. Így hangzott az Úr igéje Jeremiáshoz, miután Hananja próféta összetörte az igát, amely Jeremiás próféta nyakán volt: ,,Menj, és mondd meg Hananjának: Így szól az Úr: Faigákat törtél össze; csinálj helyettük vasigákat! Mert így szól a Seregek Ura, Izrael Istene: Vasigát teszek mindezeknek a nemzeteknek a nyakára, hogy szolgálják Nebukadnezárt, Babilon királyát, és szolgálni fogják őt; még a mező vadjait is neki adom.” Majd ezt mondta Jeremiás próféta Hananja prófétának: ,,Halld hát, Hananja! Nem küldött téged az Úr, te mégis hazugsággal biztattad ezt a népet. Ezért így szól az Úr: Íme, én elűzlek téged a föld színéről; még ebben az esztendőben meghalsz, mert lázadást hirdettél az Úrral szemben.” Meg is halt Hananja próféta még abban az esztendőben, a hetedik hónapban. 

Mt 14,22-36 

(...) A bárka pedig már sok stádiumnyira volt a parttól, hányták-vetették a hullámok, mert ellenszél volt. Éjjel pedig, a negyedik őrváltás idején odament hozzájuk a tengeren járva. Amikor a tanítványok meglátták őt, amint a tengeren jár, megrettentek és azt mondták: ,,Kísértet!”, és félelmükben kiáltozni kezdtek. Jézus azonban mindjárt szólt nekik: ,,Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” Péter így válaszolt neki: ,,Uram, ha te vagy, parancsold, hogy hozzád menjek a vízen.” Ő azt mondta: ,,Gyere!” Péter kiszállt a bárkából, elindult a vízen és Jézushoz ment. Mikor azonban látta az erős szelet, megijedt, merülni kezdett, és felkiáltott: ,,Uram! Ments meg engem!” Jézus azonnal kinyújtotta a kezét, megragadta őt és azt mondta neki: ,,Te kishitű! Miért kételkedtél?” (...) 

Bennünket is megkísért, hogy mint a hamis próféták, mindenáron optimizmust erőltessünk magunkra, és lekicsinyeljük az Ellenség elszántságát és erejét; hogy a pozitív gondolkodás és életszemlélet jegyében ne vegyünk tudomást az emberi természet rosszra hajló voltáról, hogy az Isten iránti bizalmat rosszul értelmezve megfeledkezzünk arról, hogy bűnösök vagyunk. Ezzel a hamis optimizmussal szemben meg kell tanulnunk Jeremiás realizmusával szembenézni az életünkben jelen lévő, az üdvösségünket fenyegető gonosszal, illetve azzal a rosszal, amely bűneink elkerülhetetlen következményeként ér minket. És meg kell tanulnunk igazán bízni Istennek a világ feletti bölcsességében és irgalmasságában, mellyel nem csodálatos módon félresöpör az utunkból minden nehézséget, hanem a legnagyobb nyomorúságban sem hagy el minket, s mindent a javukra fordít azoknak, akik szeretik őt. 

Ha nem menekülünk önámításba, nem nyúlunk pótszerekhez, és nem sajnálgatjuk magunkat, hanem felvesszük a keresztünket nap mint nap, akkor a nyomorúságból élet fakad: kezd kitisztulni a kép, új, evidenciaként ható felismerésekre jutunk, egyre mélyebb szeretetet tapasztalunk Isten iránt, s felfedezzük, ahogy ő görbe vonalakon is tud egyenesen írni, vagyis jót és rosszat egyaránt igazi javunk, üdvösségünk szolgálatába tud állítani. 

Urunk Jézus, taníts meg, kérünk, az igazi bizalomra, mely nem önmagunkra, a természetről szerzett tapasztalatainkra és elvárásainkra, hanem kizárólag a Te hatalmadra és szeretetedre épít, s egy új világ ajtaját nyitja meg előttünk. Adj bátorságot, hogy szavadra ki merjünk lépni a biztonságot jelentő bárkánkból, hétköznapi komfortzónánkból, s elindulni Hozzád a vízen. Segíts, kérünk, kegyelmeddel, hogy ha erős szél korbácsolja a felszínt, bizalmunk akkor se rendüljön meg Benned, hiszen akármi történik is velünk, Te mindig változatlan és soha nem szűnő szeretettel szeretsz minket.

Évközi 18. vasárnap

Iz 55,1-3

Ó, ti szomjazók mind, jöjjetek a vizekhez, és akiknek nincs pénzetek, jöjjetek, vegyetek gabonát, és egyetek! Jöjjetek, vegyetek gabonát pénz nélkül, és vételár nélkül bort és tejet! Miért költitek a pénzt arra, ami nem kenyér, és keresményeteket arra, amivel nem laktok jól? Figyelmesen hallgassatok rám, akkor majd jót esztek, és élvezitek a kövér falatokat. Hajtsátok ide fületeket, és jöjjetek hozzám, hallgassatok ide, s akkor élni fog lelketek! Örök szövetséget kötök veletek, a Dávidnak ígért biztos kegyelem alapján.

Róm 8,35.37-39

Ki szakíthat el minket Krisztus szeretetétől? Nyomorúság vagy szorongatás? Éhség, mezítelenség, veszedelem, üldözés, vagy kard? De mindezeken győzedelmeskedünk azáltal, aki szeret minket. Abban ugyanis biztos vagyok, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem jövendők, sem erők, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat minket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van.

Mt 14,13-21

(…) Mikor este lett, odamentek hozzá a tanítványok és azt mondták neki: ,,Sivár ez a hely és az idő is eljárt már. Bocsásd el a tömeget, hogy a falvakba menjenek és ennivalót vegyenek maguknak.” Jézus azonban azt mondta nekik: ,,Nincs rá szükség, hogy elmenjenek, adjatok nekik ti enni.” Azok ezt felelték neki: ,,Nincs itt másunk, csak öt kenyér és két hal.” Azt mondta nekik: ,,Hozzátok ide azokat.” Megparancsolta, hogy a tömeg telepedjék le a fűre, aztán fogta az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta és megtörte azokat, aztán odaadta a kenyereket a tanítványoknak, a tanítványok pedig a tömegnek. Mindnyájan ettek és jóllaktak. Végül fölszedték a megmaradt darabokat, tizenkét tele kosárral. Mintegy ötezer férfi volt, aki evett, az asszonyokat és gyerekeket nem számítva.

Megszoktuk, hogy a betevő falatért meg kell dolgozni, s ez rendjén is van. Maga a Szentírás tanít rá, hogy aki nem akar dolgozni, az ne is egyék. A mai Olvasmány azonban úgy mutatja be Istent, mint aki egészen ingyen, nem fáradozásunk béreként, hanem érdemünk nélkül kínálja ajándékait. Ez a bőkezűség zavarba ejt. Kényelmetlenül érezzük magunkat, szeretnénk felmutatni valamit, amivel megszolgálhatnánk ezt a jóságot, a rólunk való gondoskodást, és nincs semmink, amit cserébe adhatnánk. Esetleg az a gyanú is felébred bennünk, hogy a gyomrunkon keresztül Isten talán le akar kötelezni, magához akar láncolni bennünket. Bizonyos értelemben igaz is: valóban „csalétek” ez, amely a mulandókon keresztül az örökké megmaradókra irányítja a figyelmünket, a szellemi kenyérre, borra és tejre.

A kenyérszaporításról szóló evangéliumi elbeszélésben azt látjuk, hogy a lelki éhség a testinél is erősebb. Eszükbe sem jut a Jézushoz indulóknak, hogy későre jár, és enniük kellene. Jézus pedig maga gondoskodik számukra eledelről, ezzel is igazolva, hogy aki mindenekfelett Isten országát és annak igazságát keresi, annak minden megadatik, amire csak szüksége van. Szent Pálnál viszont már arról olvasunk, hogy Krisztus szeretetének ereje még a földi szükségletekben való hiányt, szenvedést is legyőzi. Már nem csupán arról van szó, hogy megfeledkezzünk az éhségről, hanem hogy a kifejezett éhezés sem tántoríthat el Krisztus szeretetétől. Többé már nem földi jólétünk lesz Isten szeretetének jele és fokmérője, hanem a mi megpróbáltatásunk közepette tanúsított hűségünk.

Urunk Jézus, örök életünk táplálója, hálát adunk Neked gondoskodó, ingyenes szeretetedért. Add meg, kérünk, hogy a kötelességszerű vallásosságot túlhaladva többé ne az erényes élet megjutalmazójának, földi gondjaink megoldójának tekintsünk csupán, hanem magának a jutalomnak és az egyetlen fontosnak. Segíts kegyelmesen, hogy értünk hozott áldozatodtól megrendülve és abból erőt merítve belépjünk a nagylelkű ingyenesség világába, ahol már mi sem valamit adunk, hanem önmagunkat – egészen és feltétel nélkül.

Évközi 17. hét

Jer 26,11-16.24

Akkor így szóltak a papok és a próféták a fejedelmekhez és az egész néphez: ,,Halálbüntetés jár ennek az embernek, mert ez ellen a város ellen prófétált, amint saját fületekkel hallottátok.” Jeremiás azonban ezt mondta az összes fejedelemnek és az egész népnek: ,,Az Úr küldött engem, hogy prófétáljak ez ellen a ház ellen és ez ellen a város ellen mindazokkal a szavakkal, amelyeket hallottatok. Most azért jobbítsátok meg útjaitokat és tetteiteket, s hallgassatok az Úrnak, a ti Isteneteknek szavára! Akkor megbánja az Úr azt a rosszat, amelyet kimondott rólatok. Én pedig, íme, a kezetekben vagyok; tegyétek velem azt, ami jó és helyes a szemetekben! De tudjátok meg jól, hogy ha megöltök engem, ártatlan vérrel terhelitek magatokat, ezt a várost és lakóit, mert valóban az Úr küldött engem hozzátok, hogy elmondjam fületek hallatára mindezeket az igéket!” Erre azt mondták a fejedelmek és az egész nép a papoknak és a prófétáknak: ,,Nem jár ennek az embernek halálbüntetés, mert az Úrnak, a mi Istenünknek nevében szólt hozzánk.” De Ahikámnak, Sáfán fiának a keze Jeremiással volt, így nem adták őt a nép kezére, hogy megöljék.

Mt 14,1-12

Abban az időben Heródes negyedes fejedelem hírét hallotta Jézusnak, és azt mondta szolgáinak: ,,Ez Keresztelő János. Ő támadt föl a halottak közül, ezért működnek benne a csodatevő erők.” Heródes ugyanis elfogatta Jánost, megkötözte és börtönbe vetette Heródiás miatt, aki testvérének, Fülöpnek volt a felesége. János ugyanis azt mondta neki: ,,Nincs megengedve neked, hogy ő a tiéd legyen.” (...)

Ha úgy képviseljük Krisztus evangéliumát, hogy elhallgatjuk belőle mindazt, ami esetleg irritálhatja a modern embert, akkor éppen azokat áruljuk el, azokat károsítjuk meg, akik öntudatlanul is várják az Örömhírt. A házasság felbonthatatlansága, az élet szentsége a fogantatás első pillanatától az élet utolsó pillanatáig, a férfi és a nő Istentől rendelt különbözőségének és egymást kiegészítő voltának tiszteletben tartása, a kizárólag férfiakból álló papság vagy az örök kárhozat reális lehetősége nem túl kelendő portékák a mai Európa különböző vallásokból összegyúrt lelki elixíreinek és ezoterikus tanainak piacán. Ám ha nem ragaszkodnánk következetes, konok hűséggel a krisztusi hitletéteményhez, akkor sem térnének meg tömegek az Egyházhoz, ellenkezőleg, látva gyöngeségét és állhatatlanságát még inkább támadnák. Ugyanakkor Krisztus tanításának, a hitletéteménynek és az evangéliumi erkölcsnek felhígításával azokat is elbizonytalanítanánk és félrevezetnénk, akik eddig hűséges hívei voltak.

Az Egyháznak az új évezredben ezért nincs más választása, mint hogy egyre jobban Egyházzá alakuljon radikális megtérések sorozatán keresztül. A mélyből kiindulva a felszínig, a külső megjelenési formákig át kell hogy hassa Jézus Krisztus misztériuma, s ellentmondva a sátán különféle furfangos csábításainak megalkuvás nélkül ragaszkodnia a tisztasághoz, a szegénységhez, az Atya szüntelen imádásához és Jézus Krisztus szent keresztjéhez.

Urunk Jézus, ne engedd, hogy kortársaink elutasítása visszariasszon attól, hogy mindig a teljes igazságot képviseljük és a csorbítatlan evangéliumot hirdessük, még ha olyan ellentmondást kell elviselnünk is, mint Jeremiás, vagy akár életünk odaadásával kell is tanúskodnunk az igazságról, mint Keresztelő Jánosnak a mai Evangéliumban. Add, kérünk, hogy kegyelmed erejéből egyre jobban azzá legyünk, amik csírájában már keresztségünk óta vagyunk, s amivé Te akarod tenni egyenként és közösségként is szent Egyházadat.

Évközi 17. hét

Jer 26,1-9

Joakimnak, Jozija fiának, Júda királyának uralkodása kezdetén ez az ige hangzott el az Úrtól: ,,Így szól az Úr: Állj az Úr házának udvarába, és mondd el Júda minden városáról, ahonnan eljönnek leborulni az Úr házába, mindazokat az igéket, amelyekről megparancsoltam neked, hogy elmondd nekik; ne hagyj el egy szót sem! Hátha meghallgatják és megtérnek, mindenki a maga gonosz útjáról, és akkor megbánom azt a rosszat, melyet tenni szándékozom velük cselekedeteik gonoszsága miatt. Mondd tehát nekik: Így szól az Úr: Ha nem hallgattok rám, és nem jártok törvényem szerint, melyet elétek adtam, hallgatva szolgáimnak, a prófétáknak szavaira, akiket én küldök hozzátok – idejekorán küldtem, de nem hallgattatok rájuk –, akkor olyanná teszem ezt a házat, mint Síló; ezt a várost pedig átokká teszem a föld minden nemzete előtt.” Hallották a papok, a próféták és az egész nép, amint Jeremiás elmondta ezeket az igéket az Úr házában. Történt pedig, hogy amikor befejezte Jeremiás mindannak az elmondását, amit az Úr parancsára el kellett mondania az egész népnek, megragadták őt a papok, a próféták és az egész nép, s azt mondták: ,,Bizony meg kell halnod! Miért prófétáltál így az Úr nevében: ,,Mint Síló, olyan lesz ez a ház, ez a város pedig elpusztul, úgyhogy nem lesz lakója?” Ekkor odagyűlt az egész nép Jeremiáshoz az Úr házába.

Mt 13,54-58

Azután elment a saját falujába, és tanította őket a zsinagógájukban, úgy, hogy elcsodálkoztak rajta: „Honnan van ennek ilyen bölcsessége és a csodái? Nem az ács fia ez? Anyját nem Máriának hívják, és a testvérei nem Jakab, József, Simon és Júdás? Nincs itt nálunk minden nővére? Honnan vette hát mindezt?” És megbotránkoztak benne. Jézus pedig azt mondta nekik: „Nem vetik meg a prófétát, csak a hazájában és a saját házában.” Nem is tett ott sok csodát a hitetlenségük miatt.

Senki sem próféta a maga hazájában – ezt nemcsak Jeremiásnak, hanem az Úr Jézusnak magának is meg kellett tapasztalnia. Aki nem elég készséges, hogy mindenben kiszolgálja környezete ízlését, elvárásait, az hamarosan gyanús lesz, és idegesítő jelenséggé válik. Ellenlábasai mindjárt keresni kezdik, mibe köthetnének bele, s ha nem találnak mást, akkor a családjával hozakodnak elő: „Jól ismerjük az apját és az anyját, egész rokonságát, mi csak tudjuk, hogy mit lehet várni tőle.”

Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy a világ minden látszat ellenére öntudatlanul is az életszentséget várja tőlünk. Sokan vannak, akik bírálják, szidják, gúnyolják az Egyházat, amiért kitart kétezer éves öröksége mellett, ám titokban, a szívük mélyén tisztelik és becsülik az Egyház hűségét. A bűnbeesett emberiség rejtett, önmaga elől is eltagadott vágya mutatkozik meg ebben az igazi életszentség után. Ne feledjük: az Egyház Krisztus ígérete szerint az utolsó napig fennmarad. Persze ez az ígéret nem az épületekre és birtokokra, nem a címekre, rangokra és az evilági hatalomra vonatkozik, hanem egyedül arra, ami Jézus Krisztus személyével van összefüggésben: amiből a krisztusi szeretet árad és ami ebből a szeretetből születik, él és fejlődik.

Urunk Jézus, olykor a saját bőrünkön tapasztaljuk, hogy elkötelezettségünk, Rólad szóló tanúságtételünk irritálja környezetünket, s talán el is bizonytalanodunk, hogy nem szükségtelenül provokáljuk-e viselkedésünkkel a körülöttünk élőket. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy a Te nevedben soha ne legyünk erőszakosak és ítélkezők, de óvj meg attól is, hogy embertársaink érzékenységére hivatkozva kiöljük magunkból a Szentlelket, aki azáltal tud gyógyítani és újjáteremteni, hogy előbb megsebez, néven nevezve a rosszat, leleplezve a megalkuvást, s gyökerénél tapintva rá a romlottságra.

Évközi 17. hét

Jer 18,1-6

Az ige, mely elhangzott Jeremiáshoz az Úrtól: ,,Kelj fel, és menj le a fazekas házába! Ott majd tudtul adom neked igéimet.” Lementem tehát a fazekas házába, és íme, az éppen dolgozott a korongon. Ha rosszul sikerült a fazekas kezében az edény, melyet az agyagból készített, újból készített belőle egy másik edényt, ahogy a fazekas szemében helyesnek látszott, hogy elkészítse. Akkor így hangzott az Úr igéje hozzám: ,,Vajon nem tehetek-e úgy veletek, Izrael háza, mint ez a fazekas? – mondja az Úr. – Íme, mint az agyag a fazekas kezében, olyanok vagytok ti az én kezemben, Izrael háza!

Mt 13,47-53

Hasonló a mennyek országa a tengerbe vetett hálóhoz, amely minden fajta halat összefogott. Amikor megtelt, felhúzták a partra, leültek, és a jókat edényekbe gyűjtötték, a hitványát pedig kidobták. Így lesz a világ végén is. Az angyalok kimennek majd, a gonoszokat elválasztják az igazaktól és bedobják őket a tüzes kemencébe. Lesz majd ott sírás és fogcsikorgatás. Megértettétek mindezeket?” Azt felelték neki: „Igen.” Ő pedig azt mondta nekik: „Így tehát minden írástudó, aki járatos a mennyek országában, hasonló a házigazdához, aki kincseiből újat és régit hoz elő.” Történt pedig, hogy amikor Jézus befejezte ezeket a példabeszédeket, eltávozott onnan.

Amint az Úr Jézust is minden teremtett dolog, a mezők liliomai és az ég madarai, a mustármag és a kovász, a búza és a konkoly Istenre és az ő létben tartó, gondviselő szeretetére emlékezteti, úgy Jeremiás, az Isten embere is úgy szemlélődik, úgy néz körül, hogy minden apró történésben kész észrevenni az Úr üzenetét. Mint egy gyerek, néz, hallgat, figyel, majd hirtelen feláll, és köszönés nélkül sietve elmegy, mintha villámcsapás érte volna.

Az Úr tőlünk is azt várja, hogy rendszeresen szakítsunk időt, és mint Jeremiás, abban a mélységben nézzük saját és mások munkáját, melyet a hét hat napján át teszünk, hogy észrevegyük kapcsolatát a létezés gyökerével, a teremtés misztériumával. Ez vezet el a teremtő Isten önfeledt imádására és arra a felismerésre, hogy a neki kijáró engedelmesség boldogságunk igazi forrása. Elvárja az Úr, hogy ebből az Úr napján való „semmittevésben” feltáruló látásból vetődjön át a következő hat napra is valami világosság, hogy abban, amit teszünk, szemléljük a misztériumot: mert az ember Isten képmása, de nem a felszínen, hanem a mélyben: cselekvése Isten teremtő cselekvésére hasonlít, s ahogy az ember ura az anyagi világnak, melyet alakít, úgy az Örökkévaló ura az embernek, akit formálni akar. A mai Evangéliumban mondja az Úr Jézus: „Minden írástudó, aki járatos a mennyek országában, hasonló a házigazdához, aki kincseiből újat és régit hoz elő.” Nekünk ilyen, a mennyek országában jártas házigazdáknak kell lennünk, akik az Ó- és az Újszövetségből egyaránt kincseket hoznak elő. Ez új, keresztségben kapott természetünk egyedülálló lehetősége.

Urunk Jézus, az a fajta szemlélődés, melyre Jeremiás próféta ad példát, csak ígéret és előkép, melynél mi mérhetetlenül többet kaptunk Benned: a teljes kinyilatkoztatást és a szívünkbe adott Szentlelket. Taníts meg, kérünk, a szemlélődés igazi mélységére, hogy a mindenható Isten múltbeli és jövendő tetteinek fényében lássuk saját életünk és a történelem eseményeit, s kegyelmed indítására engedjük, hogy teremtő keze engedelmes anyagként formálja szívünket.

Szent Márta, Mária és Lázár, az Úr vendéglátói

1Jn 4,7-16

Szeretteim! Szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van. Mindaz, aki szeret, Istentől született, és ismeri Istent. Aki nem szeret, nem ismeri Istent, mert Isten a szeretet. Isten szeretete abban nyilvánult meg irántunk, hogy egyszülött Fiát küldte a világra, hogy általa éljünk. Ebben áll a szeretet. Nem mintha mi szerettük volna Istent, hanem mert ő szeretett minket, és elküldte Fiát engesztelésül a mi bűneinkért. Szeretteim! Ha Isten így szeretett minket, nekünk is szeretnünk kell egymást! Istent soha nem látta senki. Ha szeretjük egymást, Isten bennünk lakik, és szeretete tökéletes bennünk. Abból ismerjük meg, hogy benne lakunk, és ő mibennünk, hogy a Lelkéből adott nekünk. Mi pedig láttuk, és tanúságot teszünk arról, hogy az Atya elküldte Fiát, mint a világ üdvözítőjét. Aki vallja, hogy”Jézus az Isten Fia”, abban Isten benne marad, és ő Istenben. Mi, akik hittünk, megismertük a szeretetet, amellyel Isten szeret bennünket. Szeretet az Isten; aki a szeretetben marad, Istenben marad, és Isten őbenne.

Lk 10,38-42

Történt pedig, hogy amikor továbbmentek, betért egy faluba, ahol egy Márta nevű asszony befogadta őt házába. Volt neki egy Mária nevű húga, aki az Úr lábához ülve hallgatta szavait, Márta pedig sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt, és így szólt: „Uram! Nem törődsz vele, hogy a testvérem egyedül hagy engem szolgálni? Szólj már neki, hogy segítsen!” Az Úr ezt válaszolta neki: „Márta, Márta! Sok mindenre gondod van és sok mindennel törődsz, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, és nem is veszíti el soha.”

Nem Mária külső „életformáját” dicséri meg az Úr, hanem azt a belső döntést, irányulást, amely külsőleg is megmutatkozik. (Ha Mária csak rajongásból, netán figyelemnek álcázott lustaságból ült volna oda a lábához, biztosan nem mondta volna róla, hogy a jobbik részt választotta.) És nem is Márta szorgoskodását kifogásolja – hiszen nem azt mondja neki, hogy azonnal hagyja abba a munkáját, és üljön a lábához, mint Mária –, hanem a munkához való hozzáállását akarja úgy megtisztítani, hogy az szemlélődéssé alakuljon.

Tehát nem azért feddi meg Mártát az Úr Jézus, mert dolgozik, hanem mert nyugtalankodik, s ez nemcsak az imádságban, de a szeretetben is akadályozza. Lehet, hogy van okunk testvérünk javító szándékú megintésére, de ha vádoljuk őt az Úr előtt, abban mindig jókora önigazolás és a másik el nem fogadása van, ami szívünk megosztottságára utal. Lehetnek feladataink, és törődhetünk sok mindennel, de ha nyugtalanító gonddá válnak, és elhatolnak szívünk mélyéig, akkor szükségképpen eltakarják előlünk az egyetlen szükségeset, az Isten országát, vagyis az élő kapcsolatot az élő Istennel. Aki nagyon beleveti magát a munkába, lehet, hogy csak menekül: önmagától, az emberi kapcsolatoktól, Istentől. De aki imádság címén elhanyagolja a munkát, aki nem magára Istenre, hanem csak jó érzésre, élményekre, vigasztalásra vágyakozik, még inkább becsapja önmagát.

Urunk Jézus, Szent Márta közbenjárására kérünk, add meg nekünk, hogy életünkben meg tudjuk különböztetni a nem fontos dolgokat az igazán fontosaktól, a fontos dolgokat pedig az egyetlen szükségestől. Segíts kegyelmesen, hogy munkánkon és imádságunkon túl saját magunkat is átadva Neked a szemlélődés útjára lépnünk, melyen mindennapi munkánk, állapotbeli kötelességeink teljesítése által a megváltás, a világosság és a béke világába vezetsz bennünket.