Évközi 29. hét

Róm 5,12.15b.17-19.20b-21

Egy ember által jött a bűn ebbe a világba, a bűn által pedig a halál, s így a halál átment minden emberre, mert mindenki vétkezett. De nem úgy áll a dolog a kegyelem ajándékával, mint a bűnbeeséssel. Ha ugyanis sok ember meghalt egynek bűnbeesése következtében, Isten kegyelme, és az egy embernek, Jézus Krisztusnak a kegyelmében nyert ajándék még sokkal bőségesebben kiáradt sokakra. Mert ha a halál uralomra jutott egy által, egynek a bűnbeesése miatt, akkor sokkal inkább uralkodnak majd az életben az egy Jézus Krisztus által mindazok, akik megkapják a kegyelem és a megigazulás ajándékának a bőségét. Amint tehát kárhozat szállt minden emberre egynek a bűnbeesése miatt, úgy az életet adó megigazulásban is minden ember részesül egynek az igaz volta miatt. Ahogyan ugyanis a sok ember bűnössé vált egy ember engedetlensége által, éppúgy a sok ember megigazulttá is válik egynek az engedelmessége által. A törvény azért jött közbe, hogy a bűnözés fokozódjék; amikor azonban elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem, hogy amint a bűn halált hozva uralkodott, úgy uralkodjék a kegyelem is a megigazulás által az örök életre a mi Urunk, Jézus Krisztus által.

Lk 12,35-38

Legyen a csípőtök felövezve, a lámpásotok pedig meggyújtva. Hasonlítsatok azokhoz az emberekhez, akik urukat várják, mikor visszatér a menyegzőről, hogy mihelyt jön és zörget, azonnal ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket az úr ébren talál, amikor megérkezik. Bizony, mondom nektek: felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, aztán megy, és kiszolgálja őket. S ha a második őrváltáskor vagy a harmadik őrváltáskor jön, és így találja őket, boldogok azok a szolgák.

Nagy baj, hogy sokan eleve lemondanak a szentségről, meg sem próbálkoznak vele. Azt hiszik, hogy a szentség emberfeletti erőfeszítést kíván, és hogy csak a kevesek kiváltsága, az átlagember számára azonban elérhetetlen. Pedig senki sincs, aki szentnek születik. A mai Szentleckében Szent Pál egyértelműen kifejti, hogy helyzetünk önmagában reménytelen, mert az eredeti bűn következtében mindannyiunk osztályrésze a halál, és mégis emberfeletti reménységre jogosító, mert Jézus Krisztus halála és feltámadása az örök életet szerezte meg nekünk. A képességek, hajlamok, külső-belső adottságok és fogyatékosságok nem javítják és nem rontják esélyeinket.

Akkor hát mi a szentség titka? Nem az emberfeletti erőfeszítés, hanem a szüntelen Krisztusra figyelés. Csak a mai napot, a jelen pillanatot kell néznünk, nem az egész pályát. Mindig csak ma kell hűségesnek maradnunk, és csak a mai kísértést kell legyőznünk, úgy, hogy észrevesszük, ha nincs elmosogatva, gondolunk arra, hogy a feleségünk milyen színű virágot szeret, jó képet vágunk akkor, amikor az unokák váratlan érkezése felborítja megszokott napirendünket, vagy éppen lenyelünk egy sértő szót, rosszmájú megjegyzést, amivel jólesne megcsipkedni a másikat. Nézzünk csak meg egymás mellett megöregedett, ragyogó arcú házastársakat! Hogyhogy nem untak egymásra annyi év alatt? Nézzünk csak meg idős szerzeteseket, akik végigélték a feloszlatás és az újrakezdés minden kínját! Hogyhogy nem keseredtek meg? Idézzük fel Szent János Pál pápa öregségtől, betegségtől megtört alakját, s ugyanakkor mindvégig friss, reményt sugárzó szellemét, lelki derűjét! Az ő példájuk mind azt igazolja, hogy nincs könnyebb, ugyanakkor érdekesebb út, mint a szentség útja, nincs izgalmasabb, változatosabb és tartalmasabb kaland, mint a mindhalálig tartó hűség, melynek jutalma, hogy az Úr asztalánál foglalhatunk helyet, s ő maga szolgál ki minket.

Urunk Jézus, add, kérünk, kegyelmedet, hogy semmit elébe ne helyezzünk a Veled való élő kapcsolatnak, s így állandóan a szentség erőterében maradva hűségesnek és megbízhatónak bizonyuljunk, amikor számadásra érkezel.

Évközi 29. hét

Róm 4,20-25

Ábrahám Isten ígéretével szemben sem kételkedett hitetlenkedéssel, hanem megerősödött hitében, s megadta a tiszteletet Istennek abban a teljes meggyőződésben, hogy van hatalma megtenni, amit ígért. És ezt számították be neki megigazulásul. De nemcsak róla írták meg azt, hogy beszámították neki, hanem rólunk is, akiknek beszámítják, ha hiszünk abban, aki feltámasztotta halottaiból Jézust, a mi Urunkat, aki bűneinkért átadatott, és megigazulásunkért feltámadt.

Lk 12,13-21

Valaki megszólította a tömegből: ,,Mester! Mondd testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget!” Ő azt felelte neki: ,,Ember! Ki tett engem bíróvá vagy végrehajtóvá közöttetek?” Aztán így szólt hozzájuk: ,,Vigyázzatok és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete.” Példabeszédet is mondott nekik: ,,Egy gazdag embernek a földje bőséges termést hozott. Akkor így gondolkozott magában: »Mit tegyek? Nincs hová gyűjtsem a termésemet.« Majd azt mondta: »Ezt fogom tenni: Lebontom magtáraimat, nagyobbakat építek, és oda gyűjtöm minden termésemet és vagyonomat. Azután azt mondom lelkemnek: Én lelkem! Van sok javad, sok esztendőre eltéve; nyugodjál, egyél, igyál, élvezd az életet!« Isten azonban így szólt hozzá: »Esztelen! Még az éjjel számon kérik tőled lelkedet. Kié lesz mindaz, amit szereztél?« Így jár az, aki kincset gyűjt magának, és nem az Istenben gazdag.”

Jézus Krisztus nem azért jött, hogy elrendezze ügyes-bajos dolgainkat, hanem hogy igazzá tegyen minket. Ezért a szellemi becsületesség megköveteli tőlünk, hogy az Egyházon belül és a kívülállók számára is teljesen egyértelművé tegyük, hogy abban az Istenben hiszünk, aki Jézus Krisztust feltámasztotta a halálból. Minden egyéb meghatározás, amelyből ez a húsvéti hit kimarad, önmagunk és a világ becsapása. Nem azt a kort kell visszasírni, amikor mindenki járt templomba, amikor a kereszténység államvallás, az Egyház pedig befolyásos politikai tényező volt, hanem keresztény hitünk eredetéhez, forrásához, legbensőbb magjához kell visszatérnünk. Ez az új evangelizáció, melynek első lépése a belső evangelizáció, saját keresztény identitásunkra újbóli megtalálása.

Ehhez azonban nem elég a katekizmus ismerete, hanem élő kapcsolatban is kell lennünk Krisztus misztériumával, melyet csak az ő Húsvétjának méltó megünneplése tarthat ébren, és őrizhet meg tisztán. A szentmise szövegei és szent szertartásai nem pusztán emberi kreációk, hanem a Szentlélektől sugallt, évszázadok során kikristályosodott formák, melyek szervesen hozzátartoznak a misztériumhoz, annak külső megjelenítői és közlői. Ezért a szentmisét, a szent liturgiát meg kell őriznünk forrásnak és csúcspontnak, nem pedig arra használni, hogy „közérthetővé” és „élvezetessé” téve megpróbáljunk vele minél több embert becsalogatni a templomba, mert ezzel nemhogy nem segítjük az új evangelizációt, hanem elzárjuk Isten népe elől a Krisztus-hit legbővizűbb forrását, langyos, cukros limonádét kínálva helyette.

Urunk Jézus, a mostani vészterhes időkben nyilvánvalóvá válik előttünk, hogy mennyire ellentmondásos az egyre kiüresedettebb és erőtlenebb kultúrkereszténység értékeire hivatkozni, miközben szívünk távol jár Tőled. Alázattal kérünk, újítsd meg Szentlelked működését bensőnkben, hogy szent félelemmel és kétszeres buzgósággal ünnepeljük misztériumaidat, és ne ennek a világnak kétes értékű fizikai és szellemi javaiban való gyarapodásra törekedjünk, hanem a Benned való gazdagodásra.

Évközi 29. vasárnap

Kiv 17,8-13

(...) Valahányszor aztán Mózes felemelte kezét, győzedelmeskedett Izrael, ha azonban egy kissé leeresztette, Amalek kerekedett felül. Mózes keze azonban elfáradt. Fogtak tehát egy követ, és odatették alá. Ő ráült, Áron és Húr pedig kétfelől felemelve tartották a kezét. Történt aztán, hogy keze nem ernyedt el naplementéig, és Józsue megfutamította Amaleket és a népét kard élével.

2Tim 3,14 - 4,2

Te azonban tarts ki abban, amit tanultál, és amiről meggyőződtél! Hiszen tudod, kitől tanultad, és gyermekkorod óta ismered a szent Írásokat, amelyek a Krisztus Jézusban való hit révén üdvösségre szolgáló bölcsességet adhatnak neked. Minden Istentől sugalmazott írás hasznos a tanításra, az intésre, a feddésre, az igazságban való oktatásra, hogy Isten embere tökéletes és minden jótettre kész legyen. Kérve kérlek Isten színe előtt, és Krisztus Jézus előtt, aki ítélni fog élőket és holtakat, az ő eljövetele és országa által: hirdesd az igét, állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts minden türelemmel és tudománnyal.

Lk 18,1-8

(...) Az egyik városban volt egy bíró, aki Istentől nem félt és embertől nem tartott. Volt abban a városban egy özvegyasszony is, aki elment hozzá és kérte: ,,Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben!” Az egy ideig nem volt rá hajlandó. Azután mégis így szólt magában: ,,Bár Istentől nem félek, és embertől nem tartok, mégis, mivel terhemre van ez az özvegyasszony, igazságot szolgáltatok neki, nehogy végül is idejöjjön és arcul üssön.”„ Azután így szólt az Úr: ,,Hallottátok, mit mond az igazságtalan bíró? Hát Isten nem szolgáltat-e igazságot választottainak, akik éjjel-nappal hozzá kiáltanak? Vajon megvárakoztatja őket? Mondom nektek: hamarosan igazságot szolgáltat nekik. De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?

A népért szüntelenül közbenjáró, kiterjesztett karú Mózes nyilvánvalóan előképe Krisztusnak, aki a kereszten karjait szélesre tárva közbenjáróvá lett az Atyánál, nemcsak a zsidó népért, hanem minden emberért. A Szentírás szűkszavú, népi üvegfestményszerűen naiv leírása erőteljesen rajzolja meg az öreg Mózes alakját, aki sugárzik az életszentségtől: attól a valóságtól, hogy élő kapcsolatban van az élő Istennel. Ugyanakkor színpadon megjeleníteni mindezt a lehetetlenséggel határos, mert nem elég ezt a mozdulatot pontosan utánozni, a szentséget is sugározni kellene, ehhez pedig a legnagyobb színészi tehetség is kevés. Egy szentet megformáló színész mindent átélhet a szentből, kivéve a legfontosabbat: magát a szentséget. A szentséget ugyanis – Pilinszky megfogalmazásával – nem lehet átélni, csak megélni.

Tudunk nem egy színészről, aki színpadon vagy filmen szentet alakított, s a próbák, illetve a forgatás során megtért, otthagyta a színházat, a filmezést, és kolostorba vonult, vagy megmaradt a pályán, de egészen másképp folytatta életét. Amint rádöbbent arra, hogy a szentség nem megjeleníthető pusztán színészi beleéléssel, túlnőtt mesterségén, és elkezdte megélni, vagy inkább egyszerűen csak élni a szentséget. De hát nem arra való lenne mindenfajta művészet, hogy a művészi szépség és a belőle fakadó katarzis által a szentség felé lendítsen? Ha a szépség soha nem találkozik a szentséggel, akkor kísértetté válik, ha viszont találkozik, elvész, feloldódik benne, mert a legszebb szépség maga a szentség.

Urunk Jézus, aki ismered a szívek mélységeit, jól tudod rólunk, hogy újra meg újra megkísért minket, hogy csupán átéljük a szentséget, ahelyett, hogy valóban élnénk. Áhítatos érzésre, ünnepi hangulatra vágyunk, s magunkra erőltetett komolysággal mondjuk imáinkat, ahelyett, hogy az életünket imádkoznánk. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy nap mint nap azzal a bizalommal forduljunk Hozzád, mint Mózes a hegyen, Rád bízva életünket minden nehézségével, bukdácsolásával, emberileg megoldhatatlan helyzeteivel, hogy mire visszatérsz, találj hitet a földön.

Szent Lukács evangélista

2Tim 4,9-17a

Siess, jöjj hozzám mielőbb! Démász ugyanis elhagyott a világ szeretete miatt, és elment Tesszalonikibe, Krescensz Galáciába, Títusz pedig Dalmáciába. Egyedül Lukács van velem. Márkot is vedd magadhoz, és hívd el: jó hasznát tudom venni a szolgálatban. Tichikuszt elküldtem Efezusba. A köpenyemet, amelyet Troászban Karpusznál hagytam, arra jöttödben hozd magaddal, úgyszintén a könyveket is, de legfőképpen a pergameneket. A rézműves Alexander sok rosszat tett velem; az Úr majd megfizet neki tettei szerint. Te is óvakodj tőle, nagyon ellene szegült ugyanis szavainknak. Első védekezésem alkalmával senki sem volt mellettem, mindenki cserbenhagyott, – ne tudassék be nekik! De az Úr mellém állt, és erőt adott nekem, hogy az igehirdetés befejeződjék általam, s tudomást szerezzen róla az összes pogány. Ezért megszabadultam az oroszlán torkából.

Lk 10,1-9

Ezek után az Úr kiválasztott más hetvenkettőt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahova menni készült. Azt mondta nekik: ,,Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek azért az aratás Urát, küldjön munkásokat az aratásába. Menjetek! Íme, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek erszényt, se tarisznyát, se sarut, és az úton senkit se köszöntsetek. Ha valamelyik házba bementek, először ezt mondjátok: ,,Békesség e háznak!” Ha a békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek; ha pedig nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, egyétek és igyátok, amijük van, mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról-házra. Ha valamelyik városba betértek, és ott befogadnak titeket, egyétek, amit elétek tesznek. Gyógyítsátok meg az ott lévő betegeket, és mondjátok nekik: ,,Elközelgett hozzátok az Isten országa.”

Sajátos öröm felfedezni Urunk egy-egy szavában, cselekedetében, hogy azzal mintha épp a mi utunkat, hivatásunkat jelölné ki. Így lehetett Szent Lukács Jézusnak a mai Evangéliumban hallott szavaival, melyek többszörösen is neki szóltak. Szent Pál társaként sokat utazott az evangélium érdekében; átélhette a kiszolgáltatottságot, az evangéliumi szegénységet, de azt is, hogy mit jelent a krisztusi békesség hordozójának és hírnökének lenni. Mint orvos különösen is magára vonatkozónak érezhette a felhívást: „Gyógyítsátok meg a betegeket!”

A mai Szentleckéből – mely tele van hétköznapi dolgokkal, esetlegességekkel s Szent Pál férfiasan visszafogott panaszkodásával amiatt, hogy a hozzá legközelebb állók, közvetlen munkatársai is cserben hagyták és fájdalmat okoztak neki – nyilvánvaló, hogy az ősegyház élete sem volt tiszta, felhőtlen idill. Isten országa sem akkor, sem most nem emberi gyarlóságoktól mentes, szép, felhők feletti világ, hanem bennünk és köztünk épülő valóság, melyet a mi erőfeszítéseink és gyengeségeink, elviselt és önként vállalt szenvedéseink is alakítanak. Az Úr pedig nemcsak titokzatos jelenlétével, belső vigasztalásával van segítségünkre, hanem azok által is, akiket mellénk rendelt, s akik hűséges ragaszkodásukkal tartják bennünk a lelket a nehéz időkben. A mai ünnepen adjunk hálát azért, hogy kegyelmével mellettünk is ott áll az Úr, és evangéliumával Szent Lukács.

Urunk Jézus, köszönjük Neked, hogy miközben Szent Lukács és a többi evangélista írásait olvassuk, s az elmélkedés folyamán ítéleted alá helyezzük életünket, magunkon érezhetjük a Te szelíd és irgalmas tekintetedet; miközben megtanuljuk, hogy Nélküled senkik és semmik vagyunk, arról is tapasztalatot szerzünk, hogy megnyugtató és igaz békességet adó jóváhagyásoddal elismered gyatra, de hűséges fáradozásunkat. Szent Lukács közbenjárására add meg, kérünk, kegyelmesen, hogy a Te küldötteidként mi is egész életünkkel az isteni irgalmasság hírnökei lehessünk.

Évközi 28. hét

Róm 4,1-8

Mit mondjunk tehát Ábrahámról, test szerint való atyánkról? Mit nyert el ő? Ha ugyanis Ábrahám a tettei által igazult meg, van mivel dicsekedjék, de nem az Istennél. Mert mit mond az Írás? „Ábrahám hitt Istennek, s ez megigazulásul tudatott be neki.” Márpedig aki tetteket visz végbe, annak a bért nem kegyelemből számítják be, hanem a tartozás kiegyenlítéseként. Annak ellenben, aki nem visz végbe tetteket, hanem hisz abban, aki megigazulttá teszi a bűnöst, annak a hitét számítják be megigazulásul Isten kegyelmének végzése szerint. Mint ahogy Dávid is hirdeti annak az embernek a boldogságát, akinek Isten beszámítja a megigazulást tettek nélkül: „Boldogok, akiknek megbocsátották gonoszságait és elfedték bűneit. Boldog a férfi, akinek az Úr nem számítja be bűneit.”

Lk 12,1-7

Amikor olyan nagy tömeg gyűlt össze körülötte, hogy csaknem legázolták egymást, először csak a tanítványaihoz kezdett beszélni: „Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól. Semmi sincs elrejtve, ami nyilvánosságra ne jutna, és nincs olyan titok, ami ki ne tudódna. Ezért amit sötétben mondtatok, fényes nappal halljátok majd vissza, és amit a belső szobában fülbe súgtatok, a háztetőkről fogják hirdetni. Nektek, barátaimnak mondom: Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de semmi többet nem tehetnek. Megmondom én nektek, kitől féljetek: Féljetek attól, akinek, miután megölt, hatalma van a kárhozatra vetni. Igen, mondom nektek: tőle féljetek. Öt verebet ugye két fillérért adnak? Isten mégsem feledkezik meg egyről sem közülük. Nektek pedig még a fejetek hajszálai is mind számon vannak tartva. Ne féljetek tehát: sokkal értékesebbek vagytok ti a verebeknél.

Jézus nem elrémiszteni akar, hanem bizalmat önteni belénk. Az első századok vértanúinak sokasága mutatja, hogy amit az Úr bizalmasan, mint barátainak mondott, s amire maga is példát mutatott, tanítványainál megértésre talált. Az első keresztény szentek mind vértanúk voltak. Olyan eszményképek, akiknek példája és áldozata újabb és újabb megtérőket adott az Egyháznak.

Vajon ma miért nem eszmény a vértanúság? Hátunk mögött a huszadik századdal, melynek folyamán minden korábbinál több ember szenvedett – közvetlenül vagy közvetve a hite miatt – vértanúhalált, miért marad ki a hitoktatásból, a keresztény nevelésből a vértanúság lehetőségére való felkészítés? Sikeres keresztények helyett nem szenteket kellene nevelnünk, persze az életszentségre törekvés élő példáját nyújtva nekik? El a farizeusok kovászával, a Krisztus nélküli „keresztény értékekkel” és a hasonló, üres frázisokkal! Legyünk szentek, akiknek élete és halála egyaránt Jézus Krisztusról tesz tanúságot e világ előtt!

Urunk Jézus, óvj meg bennünket attól, hogy öntudatlanul is a világ ízleléséhez és erkölcséhez igazodjunk, és elhalványuljon bennünk az örök üdvösség vágya. Add kegyelmesen, hogy a saját életünkhöz való beteges ragaszkodás helyett töltsön be minket az üdvösség utáni egészséges sóvárgás, s egész létezésünkkel Rád hagyatkozva a föld sója és a világ világossága lehessünk.

Évközi 28. hét

Róm 3,21-29

Most azonban Isten igazsága nyilvánvaló lett, függetlenül a törvénytől. A törvény és a próféták tanúságot tesznek róla. Isten igazságát ugyanis a Jézus Krisztusban való hit által nyerik el mindazok, és száll mindazokra, akik hisznek benne; különbségtétel ugyanis nincsen. Mert mindnyájan vétkeztek, és nélkülözik Isten dicsőségét, s így megigazulnak ingyen az ő kegyelméből a megváltás által, amely Jézus Krisztusban van, akit Isten rendelt hit által való engesztelésül az ő vére által, hogy így kimutassa a maga igazságát, miután eltűrte az előző idő bűneit Isten béketűrésével, hogy kimutassa – mondom – a maga igazságát a mostani időben, s hogy ő maga igaz legyen, s igazzá tegye azt, aki Jézus Krisztus hitéből való. (...)

Lk 11,47-54

Jaj nektek, mert síremlékeket emeltek a prófétáknak, atyáitok pedig megölték őket. Ezáltal tanúsítjátok, hogy egyetértetek atyáitok tetteivel; mert azok megölték őket, ti pedig a sírjaikat építitek. Azért mondta Isten bölcsessége is: Prófétákat és apostolokat küldök hozzájuk, de közülük egyeseket megölnek és üldöznek, hogy számon lehessen kérni e nemzedéktől minden próféta vérét, amelyet kiontottak a világ kezdetétől, Ábel vérétől Zakariás véréig, aki az oltár és a templom között veszett el. Bizony, mondom nektek: számon fogják kérni mindezt ettől a nemzedéktől. Jaj nektek, törvénytudók! Mert elvettétek a tudás kulcsát, magatok nem mentetek be, s a bemenőket is megakadályozzátok.” Amikor kiment onnan, az írástudók és a farizeusok nagyon felháborodtak, és sok mindenről kezdték őt faggatni, leskelődtek utána, hogy szavaiban megfogják.

Nem baj, ha valakinek kérdései vannak a hittel, a vallással vagy a Szentírás egyes kijelentéseivel kapcsolatban. Gyanús azonban az a kérdező, aki minduntalan a kényes kérdésekkel hozakodik elő, csak úgy sorolja azokat, sokszor minden összefüggés nélkül. Lehet, hogy ezzel csupán a vallási témákban való otthonosságát akarja bizonygatni, de legtöbbször a kérdések özönét mint pajzsot tartja maga elé, hogy Isten igéje meg ne érinthesse szívét. És innen már csak egy lépés, hogy védekezésből ellentámadásba menjen át, mintha magát Istent akarná következetlenségen rajtakapva sarokba szorítani. A kérdésekből provokáció vagy számonkérés, szemrehányás lesz, úgyhogy megfelelni rájuk teljességgel reménytelen. Ezért ahogy az őserdőt behálózó indák áthatolhatatlan szövevényével szemben csak a bozótvágó kés segít, úgy e kérdéseket is a gyökerüknél kell elvágni.

A pusztai atyák egyikéről feljegyezték, hogy amikor egy híres teológus kereste fel, és különböző vallási kérdéseket tett fel neki, ő egyetlen szót sem felelt. Amikor tanítványa kissé szemrehányóan kérdőre vonta, miért nem méltatta szóra a nagyhírű tudóst, a remete így válaszolt: „Nem értek én a teológiai kérdésekhez. Kérdezett volna csak a kísértésekről meg a bűnökről, arról tudtam volna neki mit mondani.” Vianneyi Szent János módszere is hasonló volt: amikor valaki vallási problémákkal kereste fel, hogy vitatkozzon vele, ő győzködés helyett felszólította, hogy őszintén gyónjon meg.

Urunk, Jézus Krisztus, adj, kérünk, alázatot és őszinte töredelmet, hogy bűnbánatot tartva megnyissuk szívünket a Te igéd előtt, s így kérdéseinkre, melyeket logikai-értelmi úton oly régóta hiába próbáltunk megválaszolni, a Te Szentlelked megvilágosító kegyelméből megkapjuk az isteni választ, mely megvilágosítja szívünk sötétségét, megtérésre és életünk jobbá tételére vezet.

Évközi 28. hét

Róm 2,1-11

Nincs tehát mentség számodra, bárki légy, te ember, aki ítélkezel; mert azzal, hogy mást elítélsz, önmagadat ítéled el, hiszen te, aki ítélkezel, hasonlókat teszel. Márpedig tudjuk, hogy Isten ítélete igazságosan éri azokat, akik ilyeneket tesznek. Vagy azt gondolod, te ember, hogy megmenekülsz Isten ítélete elől, amikor azt teszed, amiért elítélsz másokat, akik ilyeneket tesznek? Vagy megveted jóságának, türelmének és hosszantűrésének gazdagságát, s nem fogod fel, hogy Isten jósága bűnbánatra vezet? Pedig konokságod és megátalkodott szíved által haragot halmozol magadra, a harag napjára, amikor Isten igazságos ítélete megnyilvánul, s ő majd megfizet mindenkinek tettei szerint: örök élettel azoknak, akik a jócselekedetben való kitartásukkal dicsőséget, tisztességet és halhatatlanságot keresnek, haraggal és bosszúval a viszálykodóknak és azoknak, akik nem engedelmeskednek az igazságnak, hanem a gonoszságnak hisznek. (...)

Lk 11,42-46

De jaj nektek, farizeusok! Mert tizedet adtok a mentából, a rutából és minden veteményből, de elhanyagoljátok az igazságot és az Isten szeretetét. Ezt meg kell tenni, azt nem szabad elhagyni. Jaj nektek, farizeusok! Mert szeretitek a főhelyeket a zsinagógában, és a köszöntéseket a piacon. Jaj nektek, mert olyanok vagytok, mint a jeltelen sírok, amelyek fölött emberek járnak, anélkül, hogy tudnának róla.” Erre a törvénytudók közül az egyik ezt mondta neki: ,,Mester! Ha ezt mondod, minket is gyalázol.” Ő ezt felelte neki: ,,Jaj nektek is, törvénytudók! Mert elviselhetetlen terheket raktok az emberekre, magatok pedig egy ujjatokkal sem érintitek a terheket.”

Mi az, amit meg kell tenni, s mi az, amit nem szabad elhagyni? Nem a formalitás, a szabályok aprólékos betartásának szintjén védi Jézus a törvényt, hanem eredeti funkciója szerint. A tizedet is így kell tekinteni. A Második törvénykönyvben olvasható előírás szerint esztendőről esztendőre minden termés egytizedét az Úr szentélyébe kellett vinni, s ott elfogyasztani a levitával, akinek nem volt saját földje, háromévenként pedig ugyanezt a levitán kívül az idegeneknek, árváknak és özvegyeknek kellett odaadni. Vagyis ez a gesztus egyszerre volt hálaadás a termésért minden javak Teremtőjének, s az igazságosság és irgalmasság cselekedete. Pusztán formális cselekedetté válva azonban elveszítette jelentését, és többé már nem az Istennel való kapcsolat elmélyítését és az abból fakadó emberszeretetet szolgálta, hanem csupán önelégült dicsekvésre adott alkalmat.

Meg kell tehát tenni azt a jót, amire az igazságosság és Isten szeretete nap mint nap felszólít, és nem szabad elhagyni azt a jót, amire az Egyház törvényei mint minimumra köteleznek. Az egyházi törvények és előírások nem hasonlíthatók a mózesi törvénynek az élet minden területét részletesen szabályozó utasításaihoz, de azt a keveset, amit meg kell tartanunk, ne hanyagoljuk el. A péntek például ma is az Úr Jézus kereszthalálára emlékeztető bűnbánati nap az Egyházban. Igaz, a hústól való tartózkodás csak Nagyböjt péntekjein kötelező, egyéb péntekeken imádsággal vagy jócselekedettel kiváltható, mégis ajánlatos a böjti fegyelmet megtartani, szem előtt tartva, hogy nem az önsanyargatás kedves az Úr előtt, hanem az őrá és szegényeire fordított figyelem. Akárcsak az ószövetségi tized esetében, nem elég megfosztanunk magunkat valamitől, hanem azt a rászorulónak kell adni, így teljesítve, amit Isten kíván tőlünk: „Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot.”

Urunk Jézus, őrizz meg minket a képmutatástól és az öntetszelgéstől, valamint attól, hogy szembeállítsuk egymással az ószövetségi és újszövetségi parancsokat, hogy kijátsszuk egymás ellen az isteni és az egyházi rendelkezéseket, vagy hogy a törvény szellemére hivatkozva lekicsinyeljük a minden keresztényre vonatkozó előírásokat. Adj nekünk, kérünk, buzgó lelkületet, hogy legyünk hűségesek parancsaid megtartásában, és segíts, hogy szívünk a parancsokon túl Hozzád magadhoz ragaszkodjék szenvedélyes ragaszkodással.