Évközi 28. vasárnap

Iz 25,6-10a 

Készít majd a Seregek Ura minden népnek ezen a hegyen zsíros lakomát, lakomát színborokból, zsíros, velős falatokból, letisztult színborokból. Ezen a hegyen leveszi a leplet, a leplet, amely minden népre ráborult, és a takarót, amely minden nemzetre ráterült. Az Úr Isten eltávolítja örökre a halált, és letörli a könnyet minden arcról, népe gyalázatát elveszi az egész földről. (…) 

Fil 4,12-14 

Tudok szűkölködni és tudok bővelkedni is; mindenütt mindent megszoktam: tudok jóllakni is, éhezni is, bővelkedni és nélkülözni is. Mindenre képes vagyok abban, aki nekem erőt ad. Mégis jól tettétek, hogy társaim lettetek nyomorúságomban. 

Mt 22,1-14 

Ezután Jézus újra beszélni kezdett, és ismét példabeszédekben szólt hozzájuk: ,,Hasonló a mennyek országa egy királyhoz, aki menyegzőt készített fiának. Elküldte szolgáit, hogy hívják el a meghívottakat a menyegzőre, de azok nem akartak eljönni. Ekkor más szolgákat küldött ezekkel a szavakkal: ,,Mondjátok meg a meghívottaknak: Íme, a lakomát elkészítettem, ökreimet és hizlalt állataimat levágtam, minden készen van. Jöjjetek a menyegzőre. De azok nem törődtek vele. Elmentek, egyik a földjére, a másik az üzlete után, a többiek pedig megragadták a szolgáit, gyalázatokkal illették és megölték. (…) Amikor a király bement, hogy megnézze az asztalnál ülőket, észrevett ott egy embert, aki nem volt menyegzős ruhába öltözve. Azt mondta neki: ,,Barátom, hogyan jöttél be ide menyegzős ruha nélkül?” Az nem szólt semmit. Erre a király azt mondta a felszolgálóknak: ,,Kötözzétek meg kezét-lábát és dobjátok ki őt a külső sötétségre. Lesz majd ott sírás és fogcsikorgatás! Mert sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak.” 

Miért van az, hogy az ember, aki szíve mélyén vágyakozik az igazi és örök ünnepre, nem megy el arra a lakomára, amelyet a király rendez a fiának, vagyis az Atyaisten az ő megtestesült Fiának, Jézus Krisztusnak a Szentlélekben? Mi készteti arra a meghívottakat, hogy erőszakos módon nekiessenek a meghívást közvetítő szolgáknak, és hogyan lehetséges az, hogy menyegzős ruha nélkül állít be valaki a lakomára? 

A bűnbeesett Ádám fiainak tragikus egyensúlyvesztése és aránytévesztése ez, melynek folytán kétségbeesetten védekezünk életünk igazi, Isten által elképzelt beteljesedése ellen. Ennek egyik formája, hogy saját magunk próbálunk meg ünnepet rendezni nélküle, a másik pedig, hogy ugyan elfogadjuk tőle a menyegzőre szóló meghívást, de csak tessék-lássék teszünk eleget neki, anélkül, hogy komolyan készülnénk rá. Figyeljük meg, hogyan termeli ki magából az Isten nélküli civilizáció az ellenünnepet, az Isten készítette lakoma tragikus karikatúráját, a mindent profanizáló, csiklandozó gyönyörökre éhes és öntudatvesztésig hajtott, vad orgiát. A reményét vesztett emberiség kétségbeesett és kegyetlenül unalmas dáridója ez. A robotolás, az üzlet, a mindennapi hajtás a pénzért efelé tart és ezt készíti elő: az orvul növekvő, mindennek a hiábavalóságát feltáró egzisztenciális unatkozás szünnapjait, amikor az emberi mivoltunkból kivetkőzött „ünneplők” leisszák magukat és egymásnak esnek, hogy fékevesztett dorbézolásuk után émelygős másnaposságra és rémisztő ürességre ébredjenek. Mennyire más az igazi ünnep, melyet tiszta öröm és „a Lélek józan mámora” hat át, melynek másnapja üde tavaszi reggel friss levegővel, madárdallal és kék éggel, jó szellemi-lelki közérzettel és hatalmas tetterővel! 

Urunk Jézus, Te vagy minden ünneplésünk végső oka és célja, akiért, aki által és akiben az Atya megteremtette a világmindenséget s benne minket, a Te képedre és hasonlóságodra. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy akár eszünk, akár iszunk, azt mindig Irántad való hálaadással tegyük, s örömmel készüljünk az örök Ünnepre, a minden vágyunkat betöltő, menyegzős lakomádra.

Évközi 27. hét

Gal 3,22-29 

De az Írás mindent a bűn alá foglalt, hogy az ígéretet Jézus Krisztus hite által nyerjék el a hívők. Amíg a hit el nem érkezett, a törvény őrizete alatt voltunk, egybefogva a hit számára, amely majd kinyilatkoztatást nyer. Ennélfogva a törvény nevelőnk volt Krisztusra, hogy a hit által igazuljunk meg. Amikor azonban elérkezett a hit, már nem vagyunk a nevelő alatt. Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a hit által Krisztus Jézusban. Hiszen mindannyian, akik megkeresztelkedtetek Krisztusra, Krisztust öltöttétek magatokra: nincs többé zsidó, sem görög, sem szolga, sem szabad, sem férfi, sem nő; mert mindnyájan egy vagytok Krisztus Jézusban. Ha pedig ti Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai, s az ígéret szerint való örökösök. 

Lk 11,27-28 

Történt pedig, hogy amikor ezeket mondta, a tömegből felkiáltott egy asszony: „Boldog a méh, amely hordozott, és az emlők, amelyeket szoptál!” Erre ő azt mondta: „De még boldogabbak azok, akik Isten szavát hallgatják, és megtartják azt!” 

A legnagyszerűbb tanítókra, nevelőkre nemcsak addig nézünk fel, amíg a kezük alatt vagyunk, hanem sok-sok évvel a szakmai vizsga, az érettségi vagy a záróvizsga után is, és megtisztelve érezzük magunkat, ha egyszer csak felajánlják nekünk barátságukat. Ebben az újfajta helyzetben egykori mesterünk már nem akar nevelni bennünket, és mégis, még sokkal nagyobb hatással van ránk, mint azelőtt. Régi keménységét nem rójuk fel neki, sőt most értjük meg, mire volt jó, hogy komoly elvárásokat támasztott velünk szemben, és szigorúan számon kérte, amire tanított és nevelt. Most vagyunk csak igazán hálásak akkor talán túlzottnak hitt igényességéért és következetességéért. 

Így vagyunk mi, keresztények is az Ószövetséggel. Elmélkedéseinkben nemhogy nem idejétmúltak és idegenek az Ószövetségben elhangzott isteni kijelentések és ígéretek, hanem nagyon is érvényesek és igen kedvesek. Ha nem ismernénk az ószövetségi írásokat, nem ismerhetnénk azok beteljesítőjét, Krisztust sem, mert a Jézusba vetett hit magába foglalja Jézus hitét, az Ószövetségben megfogalmazott zsidó hitet is. Az ószövetségi kijelentések Jézusban, Isten megfeszített és megdicsőült Fiában váltak csak igazán sokatmondóvá és kimeríthetetlen gazdagságúvá, hiszen az Ószövetséget sugalmazó és a Fiúisten megtestesülését végbe vivő, csodáiban megnyilatkozó s őt a halálból feltámasztó Lélek egy és ugyanaz. Az ószövetségi törvény valóban beteljesedett a krisztusi szeretetben, ám ez azt is jelenti, hogy a krisztusi szeretet nem törvény nélküli szeretet. 

Köszönjük Neked, mennyei Atyánk, az Ószövetségben adott kinyilatkoztatást, köszönjük, hogy az Ószövetség kemény törvényei által nevelve készítetted elő népedet, hogy Jézus Krisztusban meglássák a kinyilatkoztatás beteljesítőjét. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy soha ne legyen idegen számunkra az Ószövetség, hanem hálás szeretettel forduljunk hozzá, mint valamikori nevelőnkből lett atyai jó barátunkhoz, aki ugyan már nem parancsol nekünk és nem kér számon, de akinek bölcsessége nélkül nem akarunk és nem is tudnánk élni.

Évközi 27. hét

Gal 3,7-14 

Értsétek meg tehát, hogy akik a hitből valók, azok Ábrahám fiai. Mivel pedig az Írás előre látta, hogy Isten a hit által ad megigazulást a pogányoknak, előre hirdette Ábrahámnak: ,,Tebenned nyer áldást minden nemzet.” Így tehát akik hitből valók, azok nyernek áldást a hívő Ábrahámmal. Mert mindazok, akik a törvény cselekedetei szerint élnek, átok alatt vannak. Írva van ugyanis: ,,Átkozott mindenki, aki nem marad meg mindabban, aminek teljesítése elő van írva a törvény könyvében.” Hogy pedig a törvény által senki sem igazul meg Isten előtt, nyilvánvaló, mert ,,az igaz hitből él”. A törvény pedig nem hitből van, hanem ,,aki teljesíti, élni fog általa”. (…) 

Lk 11,15-26 

De közülük néhányan így szóltak: „Az ördögök fejedelme, Belzebub által űzi ki az ördögöket.” Mások pedig égi jelet kértek tőle, hogy kísértsék. Ő azonban látta gondolataikat, és ezt mondta nekik: „Minden ország, amely önmagával meghasonlott, elpusztul, és ház házra omlik. Ha tehát a sátán meghasonlott önmagával, hogyan állhat fenn az ő országa? Azt mondjátok, hogy én Belzebub által űzöm ki az ördögöket. De ha én Belzebub által űzöm ki az ördögöket, a ti fiaitok ki által űzik ki? Ők lesznek tehát a ti bíráitok. De ha én Isten ujjával űzöm ki az ördögöket, bizonyára elérkezett hozzátok az Isten országa. Amikor az erős fegyverrel őrzi a házát, biztonságban van a vagyona. De ha nála erősebb jön, legyőzi őt, elveszi összes fegyverzetét, amelyben bízott, és elosztja zsákmányát. Aki nincs velem, ellenem van, s aki nem gyűjt velem, az szétszór. Mikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, víz nélküli helyeken jár és nyugalmat keres; mivel azonban nem talál, így szól: „Visszatérek házamba, ahonnan kijöttem”. Amikor megérkezik, kisöpörve találja azt és fölékesítve. Akkor elmegy, magához vesz hét más lelket, magánál gonoszabbakat, bemennek, és ott laknak. Annak az embernek az állapota pedig rosszabb lesz, mint volt.” 

Az, hogy maga Isten sem ment meg attól egyeseket, hogy hét ördög költözzék beléjük, azt szolgálja, hogy ily módon végre észhez térjünk, s felismerjük, hogy az Istenhez vezető úton nem lehet megállni, azt gondolva, hogy már révbe értünk, itt az ideje megpihenni. Hiszen megváltásunk reménybeli, senkinek sincs a jövője egyszer s mindenkorra bebiztosítva. Ugyanakkor az is igaz, hogy aki egyszer már megszabadult a gonosz hatalmából és belekóstolt az istengyermeki szabadság tiszta ízébe, azt már jóval nehezebb újra rabságra vetni. Mária Magdolnából hét ördögöt űzött ki Jézus, mert Mária Magdolna hétszer erősebben kívánkozott a tisztaság után, mint az, akit csak egyetlen gonosz lélek tartott hatalmában. Olykor az Egyház is olyan, mint a bűnös asszony, melyet az Úr megszabadított a tisztátalan lélektől, erre azonban hét még gonoszabb lélek szállta meg. Rá is érvényes azonban, hogy Krisztus ettől a hét ördögtől is meg fogja szabadítani, és bűnös asszonyból az ő tisztaságos Menyasszonyává teszi. 

Bizonyos értelemben tehát a „rosszabb sorsra” jutás előny, mert azt jelenti, hogy ebben az állapotban még erősebben remélünk a megváltó Krisztusban. Mint az alkoholbeteg, akinek a tisztává válás után egyetlen korty is a totális visszaesést jelenti, de onnantól még jobban meg akar szabadulni a függőségtől, és sokkal nagyobb erővel keresi a gyógyulást, mint annak előtte. Azután már egész életében tudatában lesz gyengeségének és betegségének, s éppen ez segít neki tisztának maradnia, ellenállva minden kísértésnek. 

Urunk Jézus, könyörülj meg rajtunk, amikor úgy érezzük, minden erőfeszítésünk ellenére egyre rosszabbra fordul a sorsunk, s a helyzetünk egyre kilátástalanabbá válik. Segíts irgalmasan, hogy ilyenkor is kitartsunk az Irántad való bizalomban, s még hétszeres kötéllel megkötözve is vágyakozzunk a korábban már megízlelt istengyermeki szabadság után, mely azok osztályrésze, akik hűségesek a hit és a keresztség által kapott kegyelemhez.

Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya

 Sir 24,23-31 

Jó illatot árasztok, mint a szőlőtő, és virágomból pompás, dús gyümölcs terem. Anyja vagyok a szép szeretetnek, az istenfélelemnek, megismerésnek és a szent reménynek. Nálam van az út és az igazság minden kegyelme, nálam az élet és az erény minden reménye. Jöjjetek hozzám mind, akik kívántok engem, és teljetek el gyümölcseimmel, mert lelkem édesebb a méznél, és birtoklásom jobb a lépes méznél! Emlékezetem él minden idők nemzedékeiben. Akik engem esznek, még inkább éheznek, akik engem isznak, még inkább szomjaznak, aki rám hallgat, meg nem szégyenül, s akik értem fáradnak, nem esnek bűnbe. Akik fényt derítenek rám, örök életet nyernek.” 

Gal 4,4-7 

De amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született, és a törvény alattvalója lett, hogy azokat, akik a törvény alatt voltak, megváltsa, és elnyerjük a fogadott fiúságot. Mivel pedig fiak vagytok, Isten elküldte Fiának Lelkét szívünkbe, aki azt kiáltja: „Abba, Atya!” Tehát többé nem vagy már szolga, hanem fiú; ha pedig fiú, akkor örökös is az Isten által. 

Lk 1,26-28 

Isten pedig a hatodik hónapban elküldte Gábriel angyalt Galilea városába, amelynek Názáret a neve, egy szűzhöz, aki el volt jegyezve egy férfival. A neve József volt, Dávid házából, a szűz neve meg Mária. Bement hozzá az angyal, és így szólt: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled.” 

A megtestesülés jelenti az idők teljességét, vagyis azt a tényt, hogy minden, amit az emberiség gondolt, érzett, elhatározott és tett Krisztus után, azt megjelölte a megtestesülés rettenetes ítélete és felfoghatatlan irgalma. Nem kell feltétlenül minden embernek tudnia arról, hogy kicsoda Krisztus, ahhoz, hogy mégis Krisztus ítélete és irgalma alá kerüljön, mert „ő az igazi világosság, aki megvilágosít minden embert” a lelkiismerete mélyén. Azonban, akik benne hisznek, biztos és végső tudáshoz jutnak. Amit mi, hívők a végső kinyilatkoztatásból kaptunk, az a lelkiismeret néha homályos vagy bizonytalan ítéletét világossá és egyértelművé teszi. 

Egy ország alapítása során mindig felmerül a kísértés, hogy Isten országát próbálják megalapítani a földön:, néha kifejezetten Isten ellen, máskor téves istenismeretre alapozva vagy az igaz Isten ismeretében ugyan, de Isten országa természetének félreismerésével. Szent István nem Isten-országot akart alapítani, hanem földi országot, amelyet halála előtt rábízott Isten szent Anyjára. Ezzel minden alattvalóját annak az Asszonynak az oltalmába ajánlotta, akire az Úr a kereszten haldokolva szeretett tanítványát bízta. Ő pedig a kegyelem rendjében törődik a rá bízottakkal, s nem csak a Krisztus-hívőkkel. 

Urunk Jézus, a Te szent akaratod szerint és első királyunk végrendelete alapján Édesanyád a mi Anyánk is. Köszönjük Neked az ő anyai közbenjárását és hathatós pártfogását, melyet nemzetünknek annyiszor volt alkalma megtapasztalni az elmúlt ezer esztendő folyamán. Add, hogy ma is érezzük irántunk való megkülönböztetett szeretetét és oltalmát, s annyi baj és nehézség közepette töltsön el bennünket élő reménységgel, hogy hozzá tartozunk.

Évközi 27. hét

Gal 2,1-2.7-14 

Tizennégy esztendő múlva azután ismét fölmentem Jeruzsálembe Barnabással, s magammal vittem Títuszt is. Kinyilatkoztatástól indítva mentem föl, és megtárgyaltam velük az evangéliumot, amelyet a pogányok közt hirdetek, azokkal külön is, akik tekintélyesek voltak, nehogy hiábavaló legyen, ahogy futok vagy ahogy futottam. Sőt inkább, amikor látták, hogy rám van bízva a körülmetéletlenek evangéliuma, mint ahogy Péterre a körülmetélteké – mert aki erőt adott Péternek a körülmetéltek apostolságára, nekem is erőt adott a pogányok között –, és amikor megismerték a nekem adott kegyelmet, Jakab, Kéfás és János, akiket oszlopoknak tekintettek, az egység jeléül jobbot nyújtottak nekem és Barnabásnak, hogy mi a pogányok között apostolkodjunk, ők pedig a körülmetéltek között. Csak legyen gondunk a szegényekre, amit én törekedtem is megtenni. Amikor azonban Kéfás Antióchiába jött, nyíltan szembeszálltam vele, mert méltó volt a feddésre. Mielőtt ugyanis Jakabtól odaérkeztek volna néhányan, mindig együtt étkezett a pogányokkal; de amikor azok odaérkeztek, visszavonult, és különvált tőlük, mert félt azoktól, akik a körülmetélésből valók voltak. Képmutatását követte a többi zsidó is, úgyhogy Barnabást is belevitték a színlelésbe. De amikor láttam, hogy nem járnak egyenesen az evangélium igazsága szerint, mindnyájuk előtt azt mondtam Kéfásnak: „Ha te zsidó létedre pogány módon élsz és nem zsidó módon, hogyan kényszerítheted a pogányokat, hogy zsidó módon éljenek?” 

Lk 11,1-4 

Történt egyszer, hogy valahol éppen imádkozott, és amint befejezte, tanítványai közül az egyik azt mondta neki: „Uram! Taníts meg minket imádkozni, ahogy János is megtanította tanítványait.” Erre azt válaszolta nekik: „Amikor imádkoztok, ezt mondjátok: Atyánk! Szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod! Mindennapi kenyerünket add meg nekünk naponta, és bocsásd meg a bűneinket, miképpen mi is megbocsátunk minden ellenünk vétkezőnek, és ne vígy minket kísértésbe.”

Íme az Egyház hétköznapjai: egyszer egyetértés, másszor nézeteltérés és vita. Ahol akkora az egyetértés, hogy soha a legkisebb nézetkülönbség sem támad, ott egészen bizonyos, hogy valami baj van: nyíltan vagy burkoltan egyetlen véleménynek kell hogy mindenki behódoljon. Ahol viszont nincs egyetértés, csak állandó vita és szemrehányás, az annak a biztos jele, hogy abban a közösségben hatalmi harc folyik. 

Itt sem egyikről, sem másikról nincs szó, hanem az Egyháznak és tagjainak – beleértve a vezetőket, de még az „első pápát” is – egészséges, jóllehet olykor ütközések árán kibontakozó fejlődéséről. Péter egyéniségében, úgy látszik, van valami túlzott simulékonyság, amely nem sokban különbözik a gyávaságtól. Egy asszony szavára megtagadta Krisztust a főpap udvarában, most pedig, nehogy a zsidókeresztények részéről megszólás érhesse, feladja korábbi magatartását, melyre annak idején kifejezett felszólítást is kapott látomásában az Úrtól. Pál ezzel szemben a konfliktusok embere. Neki is alakulnia kell Urának képére, aki szelíd volt és alázatos szívű. Krisztus békéje, mely minden értelmet meghalad, csak olyan emberek között bontakozhat ki, akik keményen dolgoznak természetük alakításán, igyekezve Jézus lelkületét elsajátítani. Az ilyen emberek, ha természetüknek engedve hibáztak, tudnak bocsánatot kérni egymástól. Ha pedig természetüket felhasználta a kegyelem, nem maguknak tulajdonítják a jót, hanem arra mutatnak rá, akitől minden jó származik, s akiben minden jó cselekedet beteljesedést nyer. 

Urunk Jézus, az, hogy természetünk egyszer az igazság szolgálatában áll, máskor az igazság ellen cselekszik, pontosan azt mutatja, hogy nem a természetünket kell követnünk, és hozzá igazítani az igazságot, hanem fordítva: az igazságot kell követnünk és megpróbálni ahhoz igazítani természetünket. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy Szentlelkeddel együttműködve uralkodni tudjunk emberi természetünkön, és mind jobban kibontakozhasson bennünk a szent keresztségben Tőled kapott új, istengyermeki természetünk.

Évközi 27. hét

Gal 1,13-24 

Hallottátok ti is, hogyan viselkedtem egykor a zsidóságban, hogy mód felett üldöztem Isten egyházát, és pusztítottam azt. Felülmúltam a zsidóságban számos kortársamat nemzetemből, nagyobb buzgósággal követve őseim hagyományait. Mikor azonban úgy tetszett Istennek, aki engem anyám méhétől fogva kiválasztott, és kegyelme által meghívott, hogy kinyilatkoztassa bennem Fiát, hogy hirdessem őt a pogányok között, egyáltalán nem törődtem testtel és vérrel, Jeruzsálembe sem mentem föl apostol-elődeimhez, hanem elmentem Arábiába, majd ismét visszatértem Damaszkuszba. Három év múlva azután felmentem Jeruzsálembe, hogy meglátogassam Kéfást, és nála maradtam tizenöt napig. Mást azonban az apostolok közül nem láttam, csak Jakabot, az Úr testvérét. Amit pedig írok nektek, íme, Isten előtt mondom, hogy nem hazudom. Azután Szíria és Kilikia vidékeire mentem. Júdea egyházai számára, amelyek Krisztusban vannak, személyesen nem is voltam ismert. Csak azt hallották felőlem: ,,Az, aki minket egykor üldözött, most hirdeti a hitet, amelyet valaha pusztított”, és dicsőítették miattam az Istent. 

Lk 10,38-42 

Történt pedig, hogy amikor továbbmentek, betért egy faluba, ahol egy Márta nevű asszony befogadta őt házába. Volt neki egy Mária nevű húga, aki az Úr lábához ülve hallgatta szavait, Márta pedig sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt, és így szólt: ,,Uram! Nem törődsz vele, hogy a testvérem egyedül hagy engem szolgálni? Szólj már neki, hogy segítsen!” Az Úr ezt válaszolta neki: ,,Márta, Márta! Sok mindenre gondod van és sok mindennel törődsz, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, és nem is veszíti el soha. 

Amikor Péter apostol megvallja: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia”, az Úr Jézus is használja válaszában ezt a kifejezést: „Ezt nem a test és vér nyilatkoztatta ki neked.” Ebben az értelemben a test és vér nem valami bűnt vagy bűnös irányulást jelent, hanem azt, hogy akkor Pétert, most pedig Pált nem tisztán emberi megfontolás vezette, hanem Isten Szentlelke. Most Péterhez és a többi apostolhoz felmenni vagy Damaszkuszba visszatérni, vagy pedig azonnal az evangélium hirdetésébe fogni mind-mind emberi döntés lett volna csupán, és akadálya a kegyelemnek. 

Aki valóban találkozott az Úrral és megkapta a hit kegyelmét, annak első és legfontosabb teendője elvonulni a pusztaságba. Persze ez a pusztaság nem annyira hely, mint inkább a lélek állapota, amikor mindentől és mindenkitől elszakadva egyedül vagyunk az Úrral, amikor kizárólag őrá figyelünk, és az egy szükségeset, Isten országát keressük, mint az Úr lábához ülő Mária a mai Evangéliumban. E belső pusztai tapasztalat nélkül nincsen Krisztus-követés! Csak ez után a pusztában eltöltött idő után szabad felmenni Jeruzsálembe és találkozni az apostolok közösségével, mely őrzi a hitletéteményt, s melybe beiktatódva, Krisztus Titokzatos Testének tagjaként lehetünk az evangélium hiteles hirdetői. 

Urunk, Jézus Krisztus, add meg nekünk kegyelmesen, hogy döntéseinket soha ne pusztán emberi szempontok alapján hozzuk meg, hanem figyeljünk a Lélek indítására. Segíts, hogy életünk kritikus helyzeteiben, valamint akkor is, amikor a Te különleges kegyelmeidből részesülünk, merjünk elvonulni a lélek pusztaságába, hogy ott csak Rád figyelve, a Veled való bensőséges együttlét által megerősödve készüljünk fel szolgálatunkra.

Évközi 27. hét

Gal 1,6-12 

Csodálom, hogy attól, aki titeket Krisztus kegyelme által meghívott, ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltok, holott nincsen más, csak olyanok vannak, akik zavarba ejtenek titeket, és el akarják ferdíteni Krisztus evangéliumát. De még ha mi, vagy akár az égből egy angyal hirdetne is nektek más evangéliumot, mint amit hirdettünk nektek, átkozott legyen! Ahogy azelőtt is mondtuk, most megismétlem: Ha valaki más evangéliumot hirdet nektek, mint amit átvettetek, átkozott legyen! Vajon embereket akarok most megnyerni, vagy Istent? Embereknek igyekszem-e tetszeni? De ha az embereknek igyekeznék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája! Tudtotokra adom ugyanis, testvérek, hogy az evangélium, melyet én hirdettem, nem ember szerint való; mert én nem embertől kaptam vagy tanultam azt, hanem Jézus Krisztus kinyilatkoztatásából. 

Lk 10,25-37 

Ekkor fölállt egy törvénytudó, hogy próbára tegye, és így szólt: ,,Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Ő ezt válaszolta neki: ,,Mi van írva a törvényben? Hogyan olvasod?” Az így felelt: ,,Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből, minden erődből és egész elmédből, felebarátodat pedig, mint önmagadat.” Erre ő így szólt: ,,Helyesen feleltél! Tedd ezt, és élni fogsz.” De az igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézust: ,,De ki az én felebarátom?” Jézus akkor így kezdett beszélni: ,,Egy ember Jeruzsálemből Jerikóba ment, és rablók kezébe került. Azok kifosztották, véresre verték, majd félholtan otthagyták és eltávoztak. Történetesen egy pap ment azon az úton lefelé; látta, de továbbment. Hasonlóképpen egy levita is, amikor ahhoz a helyhez ért és látta őt, elment mellette. Egy szamariainak is arra vitt az útja. Odament, és amikor meglátta, megkönyörült rajta. (…) Mit gondolsz, e három közül melyik volt felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?” Az így felelt: ,,Az, aki irgalmasságot cselekedett vele.” Jézus erre azt mondta neki: ,,Menj, és te is hasonlóképpen cselekedjél!” 

Meglepő, sőt már-már megbotránkoztató, ahogy Szent Pál átkot mond mindarra, aki – legyen az akár egy mennyei angyal – más evangéliumot hirdetne, mint amit ő és munkatársai hirdettek. Valójában ez az átok a közösségből való kizárást, kiközösítést jelenti, azt, hogy az illetőt a saját maga és a többiek üdvössége érdekében „átadják a sátánnak”, vagyis útnak engedik, amíg tévedését be nem látja, s tékozló fiúként vissza nem tér az Egyház közösségébe. Aki mások üdvösségét szolgálja, néha olyan szavakra és olyan cselekedetekre kényszerül, melyek fájdalmat okozhatnak. Lehet ez az igazság őszinte kimondása, mely hiúságot és önérzetet sért, de végső esetben nyílt szakítás is, ha csak megalkuvás árán lehetne fenntartani a békét (amely persze nem is krisztusi békesség lenne, csak látszatbéke). 

Szeretet címén nem szabad eltűrni, hogy valaki meghamisítsa az evangéliumot, mert a hamis irgalom cinkostárssá tesz a bűnben. Ezért Krisztus szolgájának arra is fel kell készülnie, hogy magányosságra ítéltetik, hogy elfordulnak tőle és otthagyják. Ki kell továbbá irtania lelkéből az önigazolás szellemét, melyet a törvénytudó képvisel a mai Evangéliumban. Aki túl sokat és túlságosan is sokaknak beszél önmagáról, a vele történtekről, emberi kapcsolatairól, az egészen bizonyosan önigazolást keres, talán még Istennel és saját lelkiismeretével szemben is. Aki viszont szenvedését, rossz döntésének következményeit mindenekelőtt Istennel, majd legfeljebb egy-két igazán megbízható emberrel – köztük lelkiatyjával – beszéli meg, az biztosan választ és eligazítást kap Istentől az ő igéjén, mások szaván és saját lelkiismeretén keresztül. 

Urunk Jézus, óvj meg, kérünk, attól, hogy a könnyebb utat választva kiszolgáljuk mások igényeit, s így a Tiéd helyett az emberek tetszését keressük. Adj bátorságot, hogy önigazolás s kétes értékű emberi helyeslés és felszínes vigasztalás helyett őszinte lelkiismeret-vizsgálatot tartsunk, és készek legyünk megvallani hibáinkat, Tőled várva gyógyírt a bűneink ütötte sebekre. Segíts kegyelmeddel, hogy szent evangéliumod mellett mindig kitartsunk, még ha emiatt környezetünkkel konfliktust kell is vállalnunk.