Szent János apostol és evangélista

1Jn 1,1-4

Ami kezdettől volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit megnéztünk és a kezünk tapintott az élet Igéjéről – mert az Élet megjelent, és mi láttuk, és tanúságot teszünk róla, és hirdetjük nektek az örök életet, mely az Atyánál volt és megjelent nekünk –, amit láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek, hogy ti is közösségben legyetek velünk. Mi ugyanis közösségben vagyunk az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal. Ezeket azért írjuk nektek, hogy örüljetek és örömötök teljes legyen.

Jn 20,2-8

Elfutott tehát, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és azt mondta nekik: ,,Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hová tették!” Erre Péter és a másik tanítvány elindultak, és a sírhoz mentek. Ketten együtt futottak, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és elsőként ért a sírhoz. Lehajolt, és látta lerakva a gyolcsokat, de nem ment be. Azután odaért Simon Péter is, aki követte őt, és bement a sírboltba. Látta letéve a gyolcsokat és a kendőt, amely a fején volt, nem a gyolcsok mellé helyezve, hanem külön egy helyen, összehajtva. Akkor bement a másik tanítvány is, aki először érkezett a sírhoz; látta és hitt.

Szent János apostol és evangélista, az Élet tanúja és hirdetője azzal a szóval kezdi evangéliumát, mely az egész Szentírás legelső szava: „Kezdetben”… Leveleiben is a kezdetekhez megy vissza, írásainak és életének mélysége az abszolút Kezdethez, a létezés ősforrásához, az Istenhez való kötődéséből való. Mintha nem bűnbeesett ember volna, olyan ártatlan és tiszta: megtisztította őt szüzességének kivirágzása, hiszen Jézusban Istennel találkozva ő lett a szeretett tanítvány, és a Szeplőtelen Szent Szűzzel töltött évek, akit a haldokló Üdvözítő végrendeletét teljesítve házába fogadott. Isten új teremtésének, dicsőséges feltámadásának tanúja ő. Valóban hallotta, saját szemével látta és kezével tapintotta az Életet, amelyben öröktől fogva minden más élet benne foglaltatott. 

Hiszen az Atya öröktől fogva elhatározta szent Fia megtestesülését, és hogy általa minden embert részesít az istenfiúságban. Így időben bár előbb jelent meg az élet az univerzumban, de az isteni szándék rendjében Jézus az első. Isten őbenne teremtette az embert és az ember életterét. Az egysejtű lény lehetősége is az Istenség mélységében öröktől elrejtett titokhoz, a megtestesüléshez tartozik. Ezért Jézusra a szó legteljesebb értelmében áll, hogy „az Élet megjelent”. Azért is, mert ez az élet nem pusztulásra szánt, széteső biológiai élet, hanem – amint Szent János tanítja – örök élet, amely az Atyánál volt.

Köszönjük Neked, Úr Jézus, szeretett tanítványodat, Jánost, aki által feltártad előttünk isteni életed mélységeit, azzal, hogy legbensőségesebb barátodul választottad, s azzal, hogy rábíztad titkaid megosztását. Általa, az ő evangéliumán és levelein keresztül nyilatkoztattad ki nekünk, hogy Isten a szeretet, s hogy arra kaptunk meghívást – és a nekünk ajándékozott Szentlélek által képességet is –, hogy a mi létmódunk is a szeretet legyen. Add, kérünk, hogy ezt a szeretetet mind jobban befogadjuk, s Téged viszontszeretve és egymás szeretetében élve már itt a földön részünk legyen a Szentháromság boldog, örök életében.

Szent István első vértanú

ApCsel 6,8-10; 7,54-59 

István kegyelemmel és erővel eltelve nagy csodákat és jeleket művelt a nép körében. Erre a libertinusok, cireneiek, alexandriaiak, kilikiaiak és ázsiaiak zsinagógájából némelyek ellene támadtak, és vitatkozni kezdtek Istvánnal, de bölcsességével és a Lélekkel szemben, amellyel beszélt, nem tudtak ellenállni. Amikor ezt hallották, megdühödtek szívükben, és fogukat csikorgatták ellene. Ő azonban a Szentlélekkel eltelve fölnézett az égre és látta az Isten dicsőségét és Jézust az Isten jobbján. Felkiáltott: „Látom, hogy nyitva az ég, és az Emberfia ott áll az Isten jobbján.” Erre ordítozni kezdtek, befogták fülüket, s egy akarattal rárontottak, kivonszolták a városból és megkövezték. A tanúk egy Saul nevű ifjú lábához rakták le ruhájukat. Míg kövezték Istvánt, így imádkozott: „Uram, Jézus, vedd magadhoz lelkemet!”

Mt 10,17-22 

Az emberekkel szemben legyetek óvatosak, mert bíróság elé állítanak, zsinagógáikban pedig megostoroztatnak benneteket! Miattam helytartók és királyok elé hurcolnak, hogy tegyetek előttük és a pogányok előtt tanúságot. Amikor átadnak benneteket a bíróságnak, ne töprengjetek, hogyan és mit mondjatok! Abban az órában megadatik nektek, hogyan beszéljetek. Mert hisz nem ti fogtok beszélni, hanem majd Atyátok Lelke szól belőletek. Halálra adja majd a testvér a testvért, az apa a gyermekét, a gyermekek meg szüleik ellen támadnak és vesztüket okozzák. Mindenki szemében gyűlöletesek lesztek nevemért. Aki azonban mindvégig kitart, az üdvözül. 

Isten Szentlelke nem fél ünneprontónak látszani, és egy brutális kivégzés felidézésével a karácsonyi idillt egy szempillantás alatt összetörni. Nem akarja, hogy egy napra is elfeledjük, hogy a megtestesült Ige eljövetele megosztja az emberiséget, s állásfoglalásra késztet: vagy ő lesz életünk egyedüli értelme, öröme és végső célja, vagy pedig ellenségei és kivégzői oldalára állunk. Karácsony másodnapja annak az ünnepe, aki elsőként tett vérével is tanúságot arról, hogy Isten Fia eljövetele mindent átrendez, nem külsőleg, hanem az ember szívében, a létezés legmélyén. 

Szent Istvánnak a vádlóival szemben tanúsított magatartása ezt jól ki is fejezi. Először a vádakra válaszul erőteljes beszédet mond, melyben bizony igen nyers szavakkal ellentámadásba lendül. Mert igenis van ideje a kemény beszédnek, és jaj annak az igehirdetőnek, aki soha nem mondott hasonló szavakat... Ezután tanúságot tesz arról, akit belső szemével szüntelenül lát: az Isten jobbján álló Emberfiáról. Itt már nem vádol, hanem csak megvallja azt, aki számára az életnél is fontosabb, s a mennyországot jelenti. Amikor ellenségei elkezdik megkövezni, már nem Jézusról, hanem Jézushoz beszél, őrá bízza ügyét: „Úr Jézus, vedd magadhoz lelkemet!” Végül pedig, amikor térdre esik a kövek ütései alatt, ellenségeiért imádkozik: „Uram, ne tulajdonítsd ezt nekik bűnül!” Ez a csúcspont, ahová ember eljuthat. Ezek után semmi más nem következhet, mint hogy megfeszített Urához hasonlóan kileheli a lelkét, halálával a legnagyobb ajándékot adva az Egyháznak: Szent Pált. 

Urunk Jézus, első vértanúd közbenjárására szítsd fel a mi szívünkben is a tanúságtételre való készséget! Ne engedd, hogy a Karácsony csak szép rege, múló hangulat legyen számunkra, hanem olyan, mindennapi életünket alakító valóság, mely meghatározza az önmagunkhoz, embertársainkhoz és a világhoz való viszonyulásunkat. Add, hogy a szentmisén, különösen a szentáldozásban mi is újra meg újra láthassuk a megnyílt eget és Téged a mennyei Atya jobbján, s ez adjon erőt, hogy még ellenségeinkért is szívből tudjunk imádkozni.

Karácsony - ünnepi mise

Iz 52,7-10 

Milyen szép a hegyeken annak a lába, aki jó hírt hoz; aki békét hirdet, örömhírt hoz, és kikiáltja a szabadulást. Aki azt mondja Sionnak: „Királlyá lett a te Istened.” Figyelj csak! Őrszemeid felemelik a hangjukat, és mind ujjonganak, mert szemtől szemben látják, hogy visszatér az Úr a Sionra. Ujjongva énekeljetek mindnyájan, Jeruzsálem romjai, mert az Úr megvigasztalja népét, és megváltja Jeruzsálemet. Az Úr felfedte szent karját minden nemzet szeme láttára. És meglátja a föld minden határa, hogy szabadulást szerez Istenünk. 

Zsid 1,1-6 

Sokszor és sokféle módon szólt Isten hajdan az atyákhoz, ezekben a végső napokban Fiában szólt hozzánk, akit a mindenség örökösévé tett, aki által az időket is teremtette. Mint dicsőségének kisugárzása és lényegének képmása, ő tartja fenn hathatós szavával a mindenséget. (…) 

Jn 1,1-18 

Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett. Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága. A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel. (…) A világba jött, a világban volt, általa lett a világ, mégsem ismerte föl a világ. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek. Azoknak, akik hisznek nevében, akik nem a vérnek vagy a testnek a vágyából s nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. S az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be. (…) 

Karácsony fényes napja, ünnepi miséje megköveteli a hívő értelemtől a gondolkodás élességét és ragyogó ártatlanságát. Ne csak arra figyeljünk tehát Karácsonykor, hogy Isten emberré lett, hanem lássuk meg ennek a valóságnak a másik oldalát is: mindez azért történt, hogy az ember pedig Istenné legyen, ahogy nagy merészen a görög egyházatyák hirdetik. Az éjszaka varázslatából most kibontakozik az egyértelműen látható isteni gondolat, terv, valóság, melyet Szent Ferenc nyomán a ferences teológia évszázadok óta vall: Isten azért határozta el öröktől fogva a szent Fia megtestesülését, mert be akarta vonni belső szeretetközösségébe az embert és rajta keresztül minden létezőt – ezért teremtette meg az egész univerzumot, vagyis Karácsony misztériumában, a szentséges Megtestesülésben áll fenn a világmindenség. Az, hogy Isten Fia az ember elbukása miatt magára vette bűneinket, és Megváltónkká lett, nem a megtestesülés oka, hanem ugyanennek a szeretetnek a következménye. Ezért a mai ünnepi szentmisén is Krisztus megváltó áldozatát jelenítjük meg, és az úrfelmutatás után ma is megvalljuk: „Halálodat hirdetjük, Urunk, és hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz.”

Ugyanakkor a hit szemével tekintve magunkra ma ismét tudatosítsuk, hogy hatalmat, képességet kaptunk arra, hogy Isten gyermekeként éljünk. Jézus az unio hypostatica, a személyes egység révén Isten Fia, mi viszont részesedés által, úgy, hogy az Atya – kiárasztva ránk Szentlelkét – isteni természetéből ad nekünk, hogy az ő Egyszülöttjére, Jézus Krisztusra hasonlítsunk. Aki hisz Jézus Krisztusban, és meg van keresztelve, annak életébe Isten természete árad, s új fogantatás és az örök életre való születés megy végbe benne. 

Urunk Jézus, Te emberré lévén vállaltad a mi testben való életünket. Segíts, hogy mi is befogadjunk és vállaljunk Téged, s testi életünk napjaiban egyre jobban kibontakozzék bennünk a Tőled kapott örök, elpusztíthatatlan, isteni élet.

Karácsony - éjféli mise

Iz 9,1-3.5-6 

A nép, amely sötétben jár, nagy fényességet lát. Akik a halál országának árnyékában laknak, azoknak világosság támad. Nagy ujjongással töltöd el őket, kitörő örömet adsz nekik. Úgy örülnek majd színed előtt, ahogy aratáskor szoktak örülni, s ahogy akkor örülnek, amikor a zsákmányt osztják. Mert terhes igáját, a vállára nehezedő rudat, sanyargatója botját összetöröd, mint Midián idejében. Mert gyermek születik, fiú adatik nekünk, s az ő vállára kerül az uralom. Így fogják hívni: Csodálatos Tanácsadó, Erős Isten, Örök Atya, Béke Fejedelme. Messzire kiterjed majd uralma, és a békének nem lesz vége Dávid trónján és királyságában, amelyet megerősít és megszilárdít a jog és az igazság által. Mostantól mindörökké ezt teszi a Seregek Urának féltő szeretete. 

Tit 2,11-14 

Megjelent ugyanis megváltó Istenünk kegyelme minden ember számára, s arra tanít minket, hogy szakítsunk az istentelenséggel és az evilági vágyakkal, éljünk fegyelmezetten, szentül és buzgón ezen a világon. Várjuk reményünk boldog beteljesülését: a nagy Istennek és Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak dicsőséges eljövetelét. (…) 

Lk 2,1-14 

(…) Pásztorok tanyáztak a vidéken kint a szabad ég alatt, és éjnek idején őrizték nyájukat. Egyszerre csak ott állt előttük az Úr angyala, és beragyogta őket az Úr dicsősége. Nagyon megijedtek. De az angyal így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek. Ma megszületett a Megváltó nektek, Krisztus, az Úr, Dávid városában. Ez lesz a jel: Találtok egy jászolba fektetett, bepólyált gyermeket.” Hirtelen mennyei seregek sokasága vette körül az angyalt, és dicsőítette az Istent ezekkel a szavakkal: „Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakaratú embereknek!” 

Hol van a magasság, és hol van a föld? Erre a kérdésre ez az éjszaka: Jézusnak, Isten egyszülött Fiának megtestesülése megdöbbentő választ ad. A magasság Isten sajátos létmódja, minden emberi elképzelést meghaladó létezése, transzcendenciája. Az örökkévalóság, ahol Istent szent angyalok veszik körül. Csakhogy ettől az éjszakától kezdve a magasságos ég leszállt Mária ölébe, és közöttünk lakik! Hiszen ahol Jézus van, ott van az Atyaisten és a Szentlélek is. Mától kezdve lokalizálni lehet az Istent, a végtelen mennyet! A történelem és a világmindenség értelme nem ott van, ahol az emberi bölcsesség keresi, hanem itt, a szent megtestesülésben. 

És a föld? Hol van a föld, amelyről az angyalok énekelnek? Hiszen az Úr megadja kegyelmét, és földünk megtermi gyümölcsét – adventi vágyunk beteljesült. Az Úristen kegyelme Jézus Krisztus, akit elküldött, de ő nemcsak az égből, Istentől való, hanem a föld gyümölcse is. A teremtő Szentlélek Mária testéből alkotta meg az örök Ige testét. Így az anyag, a föld anyaga az égbe, Isten világába emelkedett. Jézus emberi teste mutatja a föld és az egész anyagi világ rendeltetését, hogy egy nap Isten jelenlététől fog ragyogni. Nemcsak az ég szállt le a földre, hanem a föld is felszállt az égbe. Minden átváltoztatás, minden szentáldozás ennek titokzatos megvalósulása. Ha engedjük, hogy Karácsony misztériuma ne csak egy éjszakára érintsen meg isteni varázslatával, hanem napról napra átjárja egész valónkat, átélhetjük az eljövendő világ ártatlan szépségét.

Urunk, Jézus Krisztus, engedd, hogy Karácsony éjszakájának üzenetét a maga teljességében megérthessük és életre is váltsuk! Segíts, hogy ne csak egyszer-egyszer tegyünk jó elhatározást, hanem szüntelenül Atyád akaratát keressük, hiszen ebben van örök jövőnk, végső boldogságunk. Add, hogy valahányszor szentáldozáshoz járulunk, tudatában legyünk annak, hogy szentséges Testedben az új teremtés egy darabkáját vesszük, mely által az örök isteni élet bontakozik bennünk, s törékeny emberségünk a mennyei dicsőségbe emeltetik.

Advent utolsó hete

2Sám 7,1-5.8b-11.14a.16 

Amikor már a házában lakott a király, és az Úr nyugalmat adott neki körös-körül minden ellenségétől, a király így szólt Nátán prófétához: „Nézd, magam cédrusfából készült házban lakom, az Úr ládája meg sátorban lakik.” Erre Nátán azt mondta a királynak: „Vigyél véghez mindent, ami szándékodban van, mert veled van az Úr.” Még akkor éjszaka történt, hogy az Úr szózatot intézett Nátánhoz: „Menj, és mondd meg szolgámnak, Dávidnak: Ezt mondja az Úr: Te akarsz nekem házat építeni lakóhelyemül? Ezt mondja a Seregek Ura: Elhoztalak a legelőről, a juhok mögül, hogy népem, Izrael fejedelme légy. Veled voltam minden vállalkozásodban, és minden ellenségedet megsemmisítettem előtted. (…) Az Úr naggyá tesz, s házat épít neked az Úr. Az atyja leszek, ő meg a fiam lesz. Házad és királyságod örökre fennmarad színem előtt, trónod örökre szilárd marad.” 

Lk 1,67-79 

Apja, Zakariás, eltelt a Szentlélekkel, és így prófétált: „Áldott az Úr, Izrael Istene, mert meglátogatta és megváltotta népét. Az üdvösség erejét támasztotta nekünk szolgája, Dávid házában. Ahogy mondta a szent próféták szájával ősidők óta: megmentett minket ellenségeinktől és gyűlölőink kezétől, hogy irgalmazzon atyáinknak, és megemlékezzék szent szövetségéről. Az esküről, amelyet atyánknak, Ábrahámnak esküdött, hogy majd megadja nekünk, hogy az ellenség kezéből kiszabadítva, félelmet nem ismerve szolgáljunk neki, szentségben és igazságban színe előtt életünk minden napján. Téged pedig, fiú, a Magasságbeli prófétájának fognak hívni, mert az Úr előtt jársz majd, hogy előkészítsd útját, hogy az üdvösség ismeretét add népének bűnei bocsánatára, Istenünk könyörülő irgalmából, melyben meglátogat minket a napkelet a magasságból, hogy a sötétben és a halál árnyékában ülőknek ragyogjon, és lépteinket a béke útjára irányítsa.” 

A mai nap még nem Karácsony, hanem az utolsó adventi nap: tele izgalommal, felforrósodott várakozással, sokszor túlhajtott tevékenységgel. Mielőtt ma az utolsó adventi szentmise szentírási üzenetén elmélkednénk, készüljünk fel az esetleges ördögi támadásokra, mert Jézus születésének ünnepe nem egyszerűen emléknap, hanem új születés, és ilyenkor az alvilág azokra támad, akikben a megtestesült Ige lakást szeretne venni.

Jó adni, dolog csodálatos ajándékozni! Ha ma nem ajándékoznánk meg szeretteinket, akkor talán nem is szeretnénk őket. Ne kapni akarjunk, hanem adni – ingyenesen... De bármit készülünk is adni, bármilyen nagylelkű és szent elhatározást teszünk is Isten előtt, mint Dávid király, ne feledjük, hogy az Urat nem múlhatjuk felül nagylelkűségben. Ha a lehető legnagyobbat: önmagunkat ajándékozzuk neki a most következő éjszakán mintegy nászajándékul, ő végtelenül többet fog adni nekünk: örökkévaló önmagát most a szentáldozásban és egykor az örök Karácsonyban.

Hálát adunk Neked, Atyánk, azért az ajándékért, melyet a Szentlélek Isten készít ma nekünk, aki fel akarja ragyogtatni bennünk a szentséges megtestesülés titkát, azt a misztériumot, hogy egyszülött Fiad a testvérünkké lett, hogy mi az ő testvérei s a Te fiaid lehessünk! Szeretnénk méltók lenni erre az ajándékra, de alázattal megvalljuk érdemtelenségünket: szentségünk messze elmarad attól, amilyenek szeretnénk lenni; nagylelkűségünk messze elmarad attól, amire ma indíttatást kaptunk Tőled; s szeretetünk messze elmarad attól, ahogyan ma szeretnénk szeretni Téged és testvéreinket Teérted. Kérünk, hogy kegyelmed tartsa távol tőlünk a gonosz mesterkedéseit, ne engedje fellángolni köztünk a poklot csípős szavakban, kicsinyes vitatkozásokban, szeretetlen veszekedésekben, de segítsen Jézus módjára szeretni, aki nem csupán előbb szeretett, hanem feltétel és viszonzás nélkül is szeretett minket!

Advent utolsó hete

Mal 3,1-4.23-24 

Íme, én elküldöm angyalomat, hogy elkészítse az utat színem előtt, és csakhamar eljön templomába az Úr, akit ti kerestek, s a szövetség angyala, akit ti óhajtotok. Íme, már jön is, – mondja a Seregek Ura. – De ki tudja elviselni az ő eljövetelének napját, s ki állhat meg az ő láttára? Mert ő olyan, mint az olvasztó tűz, és mint a posztóványolók lúgja. Leül, mint az ezüstolvasztó és tisztító mester, és salaktalanná teszi Lévi fiait; és megtisztítja őket, mint az aranyat és mint az ezüstöt, hogy igazságban mutassanak be áldozatot az Úrnak, és tetszeni fog az Úrnak Júda és Jeruzsálem áldozata, mint a hajdankor napjaiban, és mint a régi esztendőkben. Íme, én elküldöm majd nektek Illés prófétát, mielőtt eljönne az Úrnak nagy és rettenetes napja, hogy visszatérítse az atyák szívét fiaikhoz s a fiúk szívét atyáikhoz, nehogy elmenjek és átokkal sújtsam a földet. 

Lk 1,57-66 

Azután eljött az ideje, hogy Erzsébet szüljön; és fiút szült. Meghallották szomszédai és rokonai, hogy az Úr nagy irgalmasságot cselekedett vele, és örvendeztek vele együtt. Történt pedig, hogy a nyolcadik napon eljöttek körülmetélni a gyermeket, és apja nevéről Zakariásnak nevezték. De az anyja így szólt: ,,Semmiképpen sem, hanem Jánosnak fogják hívni.” Erre azt mondták: ,,De hiszen senki sincs a rokonságodban, akit így neveznének.” Intettek tehát apjának, hogyan akarja őt nevezni. Ő pedig írótáblát kért, és ezeket a szavakat írta rá: ,,János a neve.” Mindnyájan elcsodálkoztak. Erre azonnal megnyílt a szája és a nyelve, megszólalt, és magasztalta az Istent. Félelem szállta meg összes szomszédjukat, s ezen dolgoknak elterjedt a híre Júdea egész hegyvidékén. Mindannyian, akik hallották, a szívükbe vésték ezt, és kérdezték: ,,Mi lesz ebből a gyermekből?” Mert az Úr keze volt vele. 

Hajnalodik, a történelem és a világmindenség éjszakájának végén már dereng a megtestesülés szelíd fénye. Izrael igazi története a végéhez, pontosabban a beteljesedéshez közeledik. Mai zsidó testvéreink, akik az Ószövetség tanúi, elcsodálkozhatnak azon, hogy Keresztelő János után miért nincs több prófétájuk, Jézus keresztáldozata óta miért nincs többé áldozatuk... Talán az tartja még távol őket Karácsony mindent beteljesítő titkától, ami bennünket is kísért: Ha Isten valóban eljött e Földre, miért nem változott meg minden? Hiszen a próféták is, maga a Keresztelő is az ítélet nagy és félelmetes napját hirdette meg, és csillagfényes, angyalénekes betlehemi éjszaka jött helyette, ami után pedig látszólag maradt minden a régiben.

Igen, mert Isten, mielőtt ítéletet tartana, ember akar lenni; mielőtt végleg szétválasztaná a jókat a rosszaktól, előbb jóként, ártatlan emberként szenvedni akar a rosszakért és a gonoszokért, hogy szabadságukat tiszteletben tartva irgalmasságában mégis megtérésre hívja őket. A felszínen talán semmi sem változott, az isteni irgalom azonban csendben a valóság lényegét változtatta meg Krisztusban, aki velünk akart lenni itt a földön, hogy mi vele lehessünk örökké a mennyben.

„Ó, Emmánuel, Törvényünk és Törvényhozónk, népeknek reménysége, s mindenek Üdvözítője: jöjj el, és üdvözíts minket, mi Urunk, Istenünk!” Jézus Krisztus, Emmánuel, aki nemcsak törvényedet nyilatkoztattad ki nekünk, hanem velünk is akartál lakni, részt vállalva emberi mivoltunkból! Te magad vagy a mi törvényünk és törvényhozónk, aki hatalmat adtál azoknak, akik befogadtak Téged, hogy Veled egy életet élve Isten fiaivá legyenek. Te lettél nekünk az Út, mely Atyád házába vezet, az egyetlen Igazság, mely megigazulttá tesz minket, s az Élet, mely a mi örök boldogságunk. Szentséges megtestesülésed ünnepének küszöbén ezért hangos szóval kérünk: Jöjj el közénk, és üdvözíts bennünket!

Advent utolsó hete

1Sám 1,24-28 

Mihelyt elválasztotta, fölvitte magával, egy hároméves marhával, egy efa liszttel és egy tömlő borral egyetemben, és Silóban belépett az Úr templomába; a fiú meg nagyon kicsi volt. Amikor a marhát feláldozták, a fiú anyja odament Élihez. Megszólította: „Engedd meg, uram! Amint igaz, hogy élsz, uram, az az asszony vagyok, aki itt álltam melletted és imádkoztam az Úrhoz. Ezért a fiúért imádkoztam. S lám, az Úr teljesítette kérésemet, amellyel hozzá fordultam. Ezért én is átengedem fiamat az Úrnak, egész életére átengedem az Úrnak.” És ott leborultak az Úr előtt. 

Lk 1,46-56 

Mária erre így szólt: „Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben, mert tekintetre méltatta szolgálója alázatosságát. Íme, mostantól fogva boldognak hirdet engem minden nemzedék, mert nagy dolgot cselekedett velem a Hatalmas, és Szent az ő Neve. Irgalma nemzedékről nemzedékre azokra száll, akik őt félik. Hatalmas dolgokat művelt karja erejével, szétszórta a gondolataiban kevélykedőket. Hatalmasokat levetett a trónról, és kicsinyeket felemelt. Éhezőket betöltött jókkal, és üresen bocsátott el gazdagokat. Felkarolta Izraelt, az ő szolgáját, megemlékezve irgalmasságáról, amint megmondta atyáinknak, Ábrahámnak és utódainak mindörökre.” És Mária nála maradt mintegy három hónapig, azután hazatért. 

Az Örökkévaló hozzánk szóló szerelmes énekéhez csak olyan válasz illik, amely szeplőtelen, tiszta emberi szívből fakad. Ilyen Mária hálaéneke, a Magnificat, melyet estéről estére elénekelünk a Vesperásban. Ahogy az isteni Vőlegény, úgy a szeplőtelen Jegyes élete és éneke is egy, mert bennük nincsen hasadás szó és tett között. 

A Magnificat első szava az imádás kifejezése. Itt még nincs semmilyen kérés, sem köszönet, sem engesztelés. A magasztalás által törékeny emberségünk a transzcendens, az örökkévaló Isten színe elé emeltetik, s Isten fönségétől elragadtatva az ő tekintetével nézünk magunkra, hogy alacsonyságunkon, kicsinységünkön túl átérezzük Isten minden érdemünk nélkül ránk áradó szeretetét. Majd következik a hálaadás. Velünk is nagy dolgokat művelt a Hatalmas: a keresztségben az isteni természetben részesített, az áldozásban Krisztus-hordozóvá tett, és kinyilatkoztatásával minden emberi értelmet meghaladó tudást tárt fel előttünk. Azután a történelemre tekintünk, és Isten hatalmas, ítéletes tettein, amellyel az ellene lázadó ember látszatvilágát felforgatja, illetve a nemzedékről nemzedékre kinyilvánuló isteni irgalmasságon keresztül kirajzolódik előttünk az üdvtörténet mindent magába foglaló ragyogó íve.

„Ó, népek Királya, s mindnyájuk vágyakozása, te Szegletkő, két népet egybefoglaló: jöjj el, és mentsd meg az embert, kit a porból alkottál!” Jézus Krisztus, minden nép Királya, aki után vágyakozik minden ember, akár eljutott az igaz hitre, akár szívének jóakaratában még csak keres téged! Sóvárogva Terád szomjazik és csak Benned nyerhet beteljesülést minden tiszta vágy, hiszen egyedül Te vagy mindnyájunk üdvössége, a Szó, mely tökéletesen megegyezik tartalmával, a Szó, mely egyben teremtő tett is, a Szó, melyben az Atyaisten végső üzenetét kimondta. Hálát adunk Neked, hogy ledöntve a válaszfalat zsidó és pogány között összekötötted a közel és a távol lévőket, s így az Egyházban minden ember együtt dicsérhet téged minden ember irgalmasságodért és hűségedért. Mentsd meg hát népedet, jöjj el közénk, és üdvözíts bennünket!