Karácsony - ünnepi mise

Iz 52,7-10 

Milyen szép a hegyeken annak a lába, aki jó hírt hoz; aki békét hirdet, örömhírt hoz, és kikiáltja a szabadulást. Aki azt mondja Sionnak: „Királlyá lett a te Istened.” Figyelj csak! Őrszemeid felemelik a hangjukat, és mind ujjonganak, mert szemtől szemben látják, hogy visszatér az Úr a Sionra. Ujjongva énekeljetek mindnyájan, Jeruzsálem romjai, mert az Úr megvigasztalja népét, és megváltja Jeruzsálemet. Az Úr felfedte szent karját minden nemzet szeme láttára. És meglátja a föld minden határa, hogy szabadulást szerez Istenünk. 

Zsid 1,1-6 

Sokszor és sokféle módon szólt Isten hajdan az atyákhoz, ezekben a végső napokban Fiában szólt hozzánk, akit a mindenség örökösévé tett, aki által az időket is teremtette. Mint dicsőségének kisugárzása és lényegének képmása, ő tartja fenn hathatós szavával a mindenséget. (…) 

Jn 1,1-18 

Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett. Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága. A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel. (…) A világba jött, a világban volt, általa lett a világ, mégsem ismerte föl a világ. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek. Azoknak, akik hisznek nevében, akik nem a vérnek vagy a testnek a vágyából s nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. S az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be. (…) 

Karácsony fényes napja, ünnepi miséje megköveteli a hívő értelemtől a gondolkodás élességét és ragyogó ártatlanságát. Ne csak arra figyeljünk tehát Karácsonykor, hogy Isten emberré lett, hanem lássuk meg ennek a valóságnak a másik oldalát is: mindez azért történt, hogy az ember pedig Istenné legyen, ahogy nagy merészen a görög egyházatyák hirdetik. Az éjszaka varázslatából most kibontakozik az egyértelműen látható isteni gondolat, terv, valóság, melyet Szent Ferenc nyomán a ferences teológia évszázadok óta vall: Isten azért határozta el öröktől fogva a szent Fia megtestesülését, mert be akarta vonni belső szeretetközösségébe az embert és rajta keresztül minden létezőt – ezért teremtette meg az egész univerzumot, vagyis Karácsony misztériumában, a szentséges Megtestesülésben áll fenn a világmindenség. Az, hogy Isten Fia az ember elbukása miatt magára vette bűneinket, és Megváltónkká lett, nem a megtestesülés oka, hanem ugyanennek a szeretetnek a következménye. Ezért a mai ünnepi szentmisén is Krisztus megváltó áldozatát jelenítjük meg, és az úrfelmutatás után ma is megvalljuk: „Halálodat hirdetjük, Urunk, és hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz.”

Ugyanakkor a hit szemével tekintve magunkra ma ismét tudatosítsuk, hogy hatalmat, képességet kaptunk arra, hogy Isten gyermekeként éljünk. Jézus az unio hypostatica, a személyes egység révén Isten Fia, mi viszont részesedés által, úgy, hogy az Atya – kiárasztva ránk Szentlelkét – isteni természetéből ad nekünk, hogy az ő Egyszülöttjére, Jézus Krisztusra hasonlítsunk. Aki hisz Jézus Krisztusban, és meg van keresztelve, annak életébe Isten természete árad, s új fogantatás és az örök életre való születés megy végbe benne. 

Urunk Jézus, Te emberré lévén vállaltad a mi testben való életünket. Segíts, hogy mi is befogadjunk és vállaljunk Téged, s testi életünk napjaiban egyre jobban kibontakozzék bennünk a Tőled kapott örök, elpusztíthatatlan, isteni élet.

Karácsony - éjféli mise

Iz 9,1-3.5-6 

A nép, amely sötétben jár, nagy fényességet lát. Akik a halál országának árnyékában laknak, azoknak világosság támad. Nagy ujjongással töltöd el őket, kitörő örömet adsz nekik. Úgy örülnek majd színed előtt, ahogy aratáskor szoktak örülni, s ahogy akkor örülnek, amikor a zsákmányt osztják. Mert terhes igáját, a vállára nehezedő rudat, sanyargatója botját összetöröd, mint Midián idejében. Mert gyermek születik, fiú adatik nekünk, s az ő vállára kerül az uralom. Így fogják hívni: Csodálatos Tanácsadó, Erős Isten, Örök Atya, Béke Fejedelme. Messzire kiterjed majd uralma, és a békének nem lesz vége Dávid trónján és királyságában, amelyet megerősít és megszilárdít a jog és az igazság által. Mostantól mindörökké ezt teszi a Seregek Urának féltő szeretete. 

Tit 2,11-14 

Megjelent ugyanis megváltó Istenünk kegyelme minden ember számára, s arra tanít minket, hogy szakítsunk az istentelenséggel és az evilági vágyakkal, éljünk fegyelmezetten, szentül és buzgón ezen a világon. Várjuk reményünk boldog beteljesülését: a nagy Istennek és Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak dicsőséges eljövetelét. (…) 

Lk 2,1-14 

(…) Pásztorok tanyáztak a vidéken kint a szabad ég alatt, és éjnek idején őrizték nyájukat. Egyszerre csak ott állt előttük az Úr angyala, és beragyogta őket az Úr dicsősége. Nagyon megijedtek. De az angyal így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek. Ma megszületett a Megváltó nektek, Krisztus, az Úr, Dávid városában. Ez lesz a jel: Találtok egy jászolba fektetett, bepólyált gyermeket.” Hirtelen mennyei seregek sokasága vette körül az angyalt, és dicsőítette az Istent ezekkel a szavakkal: „Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakaratú embereknek!” 

Hol van a magasság, és hol van a föld? Erre a kérdésre ez az éjszaka: Jézusnak, Isten egyszülött Fiának megtestesülése megdöbbentő választ ad. A magasság Isten sajátos létmódja, minden emberi elképzelést meghaladó létezése, transzcendenciája. Az örökkévalóság, ahol Istent szent angyalok veszik körül. Csakhogy ettől az éjszakától kezdve a magasságos ég leszállt Mária ölébe, és közöttünk lakik! Hiszen ahol Jézus van, ott van az Atyaisten és a Szentlélek is. Mától kezdve lokalizálni lehet az Istent, a végtelen mennyet! A történelem és a világmindenség értelme nem ott van, ahol az emberi bölcsesség keresi, hanem itt, a szent megtestesülésben. 

És a föld? Hol van a föld, amelyről az angyalok énekelnek? Hiszen az Úr megadja kegyelmét, és földünk megtermi gyümölcsét – adventi vágyunk beteljesült. Az Úristen kegyelme Jézus Krisztus, akit elküldött, de ő nemcsak az égből, Istentől való, hanem a föld gyümölcse is. A teremtő Szentlélek Mária testéből alkotta meg az örök Ige testét. Így az anyag, a föld anyaga az égbe, Isten világába emelkedett. Jézus emberi teste mutatja a föld és az egész anyagi világ rendeltetését, hogy egy nap Isten jelenlététől fog ragyogni. Nemcsak az ég szállt le a földre, hanem a föld is felszállt az égbe. Minden átváltoztatás, minden szentáldozás ennek titokzatos megvalósulása. Ha engedjük, hogy Karácsony misztériuma ne csak egy éjszakára érintsen meg isteni varázslatával, hanem napról napra átjárja egész valónkat, átélhetjük az eljövendő világ ártatlan szépségét.

Urunk, Jézus Krisztus, engedd, hogy Karácsony éjszakájának üzenetét a maga teljességében megérthessük és életre is váltsuk! Segíts, hogy ne csak egyszer-egyszer tegyünk jó elhatározást, hanem szüntelenül Atyád akaratát keressük, hiszen ebben van örök jövőnk, végső boldogságunk. Add, hogy valahányszor szentáldozáshoz járulunk, tudatában legyünk annak, hogy szentséges Testedben az új teremtés egy darabkáját vesszük, mely által az örök isteni élet bontakozik bennünk, s törékeny emberségünk a mennyei dicsőségbe emeltetik.

Advent utolsó hete

2Sám 7,1-5.8b-11.14a.16 

Amikor már a házában lakott a király, és az Úr nyugalmat adott neki körös-körül minden ellenségétől, a király így szólt Nátán prófétához: „Nézd, magam cédrusfából készült házban lakom, az Úr ládája meg sátorban lakik.” Erre Nátán azt mondta a királynak: „Vigyél véghez mindent, ami szándékodban van, mert veled van az Úr.” Még akkor éjszaka történt, hogy az Úr szózatot intézett Nátánhoz: „Menj, és mondd meg szolgámnak, Dávidnak: Ezt mondja az Úr: Te akarsz nekem házat építeni lakóhelyemül? Ezt mondja a Seregek Ura: Elhoztalak a legelőről, a juhok mögül, hogy népem, Izrael fejedelme légy. Veled voltam minden vállalkozásodban, és minden ellenségedet megsemmisítettem előtted. (…) Az Úr naggyá tesz, s házat épít neked az Úr. Az atyja leszek, ő meg a fiam lesz. Házad és királyságod örökre fennmarad színem előtt, trónod örökre szilárd marad.” 

Lk 1,67-79 

Apja, Zakariás, eltelt a Szentlélekkel, és így prófétált: „Áldott az Úr, Izrael Istene, mert meglátogatta és megváltotta népét. Az üdvösség erejét támasztotta nekünk szolgája, Dávid házában. Ahogy mondta a szent próféták szájával ősidők óta: megmentett minket ellenségeinktől és gyűlölőink kezétől, hogy irgalmazzon atyáinknak, és megemlékezzék szent szövetségéről. Az esküről, amelyet atyánknak, Ábrahámnak esküdött, hogy majd megadja nekünk, hogy az ellenség kezéből kiszabadítva, félelmet nem ismerve szolgáljunk neki, szentségben és igazságban színe előtt életünk minden napján. Téged pedig, fiú, a Magasságbeli prófétájának fognak hívni, mert az Úr előtt jársz majd, hogy előkészítsd útját, hogy az üdvösség ismeretét add népének bűnei bocsánatára, Istenünk könyörülő irgalmából, melyben meglátogat minket a napkelet a magasságból, hogy a sötétben és a halál árnyékában ülőknek ragyogjon, és lépteinket a béke útjára irányítsa.” 

A mai nap még nem Karácsony, hanem az utolsó adventi nap: tele izgalommal, felforrósodott várakozással, sokszor túlhajtott tevékenységgel. Mielőtt ma az utolsó adventi szentmise szentírási üzenetén elmélkednénk, készüljünk fel az esetleges ördögi támadásokra, mert Jézus születésének ünnepe nem egyszerűen emléknap, hanem új születés, és ilyenkor az alvilág azokra támad, akikben a megtestesült Ige lakást szeretne venni.

Jó adni, dolog csodálatos ajándékozni! Ha ma nem ajándékoznánk meg szeretteinket, akkor talán nem is szeretnénk őket. Ne kapni akarjunk, hanem adni – ingyenesen... De bármit készülünk is adni, bármilyen nagylelkű és szent elhatározást teszünk is Isten előtt, mint Dávid király, ne feledjük, hogy az Urat nem múlhatjuk felül nagylelkűségben. Ha a lehető legnagyobbat: önmagunkat ajándékozzuk neki a most következő éjszakán mintegy nászajándékul, ő végtelenül többet fog adni nekünk: örökkévaló önmagát most a szentáldozásban és egykor az örök Karácsonyban.

Hálát adunk Neked, Atyánk, azért az ajándékért, melyet a Szentlélek Isten készít ma nekünk, aki fel akarja ragyogtatni bennünk a szentséges megtestesülés titkát, azt a misztériumot, hogy egyszülött Fiad a testvérünkké lett, hogy mi az ő testvérei s a Te fiaid lehessünk! Szeretnénk méltók lenni erre az ajándékra, de alázattal megvalljuk érdemtelenségünket: szentségünk messze elmarad attól, amilyenek szeretnénk lenni; nagylelkűségünk messze elmarad attól, amire ma indíttatást kaptunk Tőled; s szeretetünk messze elmarad attól, ahogyan ma szeretnénk szeretni Téged és testvéreinket Teérted. Kérünk, hogy kegyelmed tartsa távol tőlünk a gonosz mesterkedéseit, ne engedje fellángolni köztünk a poklot csípős szavakban, kicsinyes vitatkozásokban, szeretetlen veszekedésekben, de segítsen Jézus módjára szeretni, aki nem csupán előbb szeretett, hanem feltétel és viszonzás nélkül is szeretett minket!

Advent utolsó hete

Mal 3,1-4.23-24 

Íme, én elküldöm angyalomat, hogy elkészítse az utat színem előtt, és csakhamar eljön templomába az Úr, akit ti kerestek, s a szövetség angyala, akit ti óhajtotok. Íme, már jön is, – mondja a Seregek Ura. – De ki tudja elviselni az ő eljövetelének napját, s ki állhat meg az ő láttára? Mert ő olyan, mint az olvasztó tűz, és mint a posztóványolók lúgja. Leül, mint az ezüstolvasztó és tisztító mester, és salaktalanná teszi Lévi fiait; és megtisztítja őket, mint az aranyat és mint az ezüstöt, hogy igazságban mutassanak be áldozatot az Úrnak, és tetszeni fog az Úrnak Júda és Jeruzsálem áldozata, mint a hajdankor napjaiban, és mint a régi esztendőkben. Íme, én elküldöm majd nektek Illés prófétát, mielőtt eljönne az Úrnak nagy és rettenetes napja, hogy visszatérítse az atyák szívét fiaikhoz s a fiúk szívét atyáikhoz, nehogy elmenjek és átokkal sújtsam a földet. 

Lk 1,57-66 

Azután eljött az ideje, hogy Erzsébet szüljön; és fiút szült. Meghallották szomszédai és rokonai, hogy az Úr nagy irgalmasságot cselekedett vele, és örvendeztek vele együtt. Történt pedig, hogy a nyolcadik napon eljöttek körülmetélni a gyermeket, és apja nevéről Zakariásnak nevezték. De az anyja így szólt: ,,Semmiképpen sem, hanem Jánosnak fogják hívni.” Erre azt mondták: ,,De hiszen senki sincs a rokonságodban, akit így neveznének.” Intettek tehát apjának, hogyan akarja őt nevezni. Ő pedig írótáblát kért, és ezeket a szavakat írta rá: ,,János a neve.” Mindnyájan elcsodálkoztak. Erre azonnal megnyílt a szája és a nyelve, megszólalt, és magasztalta az Istent. Félelem szállta meg összes szomszédjukat, s ezen dolgoknak elterjedt a híre Júdea egész hegyvidékén. Mindannyian, akik hallották, a szívükbe vésték ezt, és kérdezték: ,,Mi lesz ebből a gyermekből?” Mert az Úr keze volt vele. 

Hajnalodik, a történelem és a világmindenség éjszakájának végén már dereng a megtestesülés szelíd fénye. Izrael igazi története a végéhez, pontosabban a beteljesedéshez közeledik. Mai zsidó testvéreink, akik az Ószövetség tanúi, elcsodálkozhatnak azon, hogy Keresztelő János után miért nincs több prófétájuk, Jézus keresztáldozata óta miért nincs többé áldozatuk... Talán az tartja még távol őket Karácsony mindent beteljesítő titkától, ami bennünket is kísért: Ha Isten valóban eljött e Földre, miért nem változott meg minden? Hiszen a próféták is, maga a Keresztelő is az ítélet nagy és félelmetes napját hirdette meg, és csillagfényes, angyalénekes betlehemi éjszaka jött helyette, ami után pedig látszólag maradt minden a régiben.

Igen, mert Isten, mielőtt ítéletet tartana, ember akar lenni; mielőtt végleg szétválasztaná a jókat a rosszaktól, előbb jóként, ártatlan emberként szenvedni akar a rosszakért és a gonoszokért, hogy szabadságukat tiszteletben tartva irgalmasságában mégis megtérésre hívja őket. A felszínen talán semmi sem változott, az isteni irgalom azonban csendben a valóság lényegét változtatta meg Krisztusban, aki velünk akart lenni itt a földön, hogy mi vele lehessünk örökké a mennyben.

„Ó, Emmánuel, Törvényünk és Törvényhozónk, népeknek reménysége, s mindenek Üdvözítője: jöjj el, és üdvözíts minket, mi Urunk, Istenünk!” Jézus Krisztus, Emmánuel, aki nemcsak törvényedet nyilatkoztattad ki nekünk, hanem velünk is akartál lakni, részt vállalva emberi mivoltunkból! Te magad vagy a mi törvényünk és törvényhozónk, aki hatalmat adtál azoknak, akik befogadtak Téged, hogy Veled egy életet élve Isten fiaivá legyenek. Te lettél nekünk az Út, mely Atyád házába vezet, az egyetlen Igazság, mely megigazulttá tesz minket, s az Élet, mely a mi örök boldogságunk. Szentséges megtestesülésed ünnepének küszöbén ezért hangos szóval kérünk: Jöjj el közénk, és üdvözíts bennünket!

Advent utolsó hete

1Sám 1,24-28 

Mihelyt elválasztotta, fölvitte magával, egy hároméves marhával, egy efa liszttel és egy tömlő borral egyetemben, és Silóban belépett az Úr templomába; a fiú meg nagyon kicsi volt. Amikor a marhát feláldozták, a fiú anyja odament Élihez. Megszólította: „Engedd meg, uram! Amint igaz, hogy élsz, uram, az az asszony vagyok, aki itt álltam melletted és imádkoztam az Úrhoz. Ezért a fiúért imádkoztam. S lám, az Úr teljesítette kérésemet, amellyel hozzá fordultam. Ezért én is átengedem fiamat az Úrnak, egész életére átengedem az Úrnak.” És ott leborultak az Úr előtt. 

Lk 1,46-56 

Mária erre így szólt: „Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben, mert tekintetre méltatta szolgálója alázatosságát. Íme, mostantól fogva boldognak hirdet engem minden nemzedék, mert nagy dolgot cselekedett velem a Hatalmas, és Szent az ő Neve. Irgalma nemzedékről nemzedékre azokra száll, akik őt félik. Hatalmas dolgokat művelt karja erejével, szétszórta a gondolataiban kevélykedőket. Hatalmasokat levetett a trónról, és kicsinyeket felemelt. Éhezőket betöltött jókkal, és üresen bocsátott el gazdagokat. Felkarolta Izraelt, az ő szolgáját, megemlékezve irgalmasságáról, amint megmondta atyáinknak, Ábrahámnak és utódainak mindörökre.” És Mária nála maradt mintegy három hónapig, azután hazatért. 

Az Örökkévaló hozzánk szóló szerelmes énekéhez csak olyan válasz illik, amely szeplőtelen, tiszta emberi szívből fakad. Ilyen Mária hálaéneke, a Magnificat, melyet estéről estére elénekelünk a Vesperásban. Ahogy az isteni Vőlegény, úgy a szeplőtelen Jegyes élete és éneke is egy, mert bennük nincsen hasadás szó és tett között. 

A Magnificat első szava az imádás kifejezése. Itt még nincs semmilyen kérés, sem köszönet, sem engesztelés. A magasztalás által törékeny emberségünk a transzcendens, az örökkévaló Isten színe elé emeltetik, s Isten fönségétől elragadtatva az ő tekintetével nézünk magunkra, hogy alacsonyságunkon, kicsinységünkön túl átérezzük Isten minden érdemünk nélkül ránk áradó szeretetét. Majd következik a hálaadás. Velünk is nagy dolgokat művelt a Hatalmas: a keresztségben az isteni természetben részesített, az áldozásban Krisztus-hordozóvá tett, és kinyilatkoztatásával minden emberi értelmet meghaladó tudást tárt fel előttünk. Azután a történelemre tekintünk, és Isten hatalmas, ítéletes tettein, amellyel az ellene lázadó ember látszatvilágát felforgatja, illetve a nemzedékről nemzedékre kinyilvánuló isteni irgalmasságon keresztül kirajzolódik előttünk az üdvtörténet mindent magába foglaló ragyogó íve.

„Ó, népek Királya, s mindnyájuk vágyakozása, te Szegletkő, két népet egybefoglaló: jöjj el, és mentsd meg az embert, kit a porból alkottál!” Jézus Krisztus, minden nép Királya, aki után vágyakozik minden ember, akár eljutott az igaz hitre, akár szívének jóakaratában még csak keres téged! Sóvárogva Terád szomjazik és csak Benned nyerhet beteljesülést minden tiszta vágy, hiszen egyedül Te vagy mindnyájunk üdvössége, a Szó, mely tökéletesen megegyezik tartalmával, a Szó, mely egyben teremtő tett is, a Szó, melyben az Atyaisten végső üzenetét kimondta. Hálát adunk Neked, hogy ledöntve a válaszfalat zsidó és pogány között összekötötted a közel és a távol lévőket, s így az Egyházban minden ember együtt dicsérhet téged minden ember irgalmasságodért és hűségedért. Mentsd meg hát népedet, jöjj el közénk, és üdvözíts bennünket!

Advent 4. vasárnapja

Iz 7,10-14

Szólt továbbá az Úr Ácházhoz, e szavakkal: ,,Kérj magadnak jelet az Úrtól, a te Istenedtől, akár az alvilág mélyéből, akár fentről, a magasból!” De Ácház azt mondta: ,,Nem kérek, és nem kísértem az Urat.” Erre a próféta így szólt: ,,Halljátok hát, Dávid háza! Nem elég nektek, hogy embereknek vagytok terhére, és azért terhére vagytok az én Istenemnek is? Ezért az Úr maga ad majd nektek jelet. Íme, a szűz fogan, és fiút szül, s nevét Emmánuelnek fogja hívni.

Róm 1,1-7

Pál, Jézus Krisztus szolgája, meghívott apostol, akit Isten kiválasztott evangéliuma számára – amelyet Isten előre megígért a szent iratokban prófétái által Fiáról, Jézus Krisztusról, a mi Urunkról, aki testileg Dávid nemzetségéből született (...) –, Isten összes szeretteinek, akik Rómában vannak, a meghívott szenteknek. Kegyelem és békesség nektek Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól!

Mt 1,18-24

Jézus Krisztus születése pedig így történt: Anyja, Mária el volt jegyezve Józseffel. Mielőtt egybekeltek volna, kitudódott, hogy méhében fogant a Szentlélektől. József pedig, a férje, igaz ember lévén, nem akarta őt hírbe hozni, ezért elhatározta, hogy titokban bocsátja el őt. Amikor ezeket forgatta szívében, íme, az Úr angyala álmában megjelent neki és így szólt: ,,József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami őbenne fogantatott, a Szentlélektől van. Fiút fog szülni, és a Jézus nevet adod neki, mert ő szabadítja meg népét bűneitől. Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék az Úr szava, amit a próféta által mondott: ,,Íme, a szűz méhében fogan és fiút szül, és a nevét Emmánuelnek fogják hívni.” Ez azt jelenti: Velünk az Isten. József pedig fölkelt álmából és úgy tett, amint az Úr angyala megparancsolta neki. Magához vette feleségét.

Életünk igazi adventi megpróbáltatásai hasonlítanak Szűz Mária és Szent József szenvedéseire. Ez a legvégső próba két egymást szerető teremtmény között, hiszen hiába keresünk magyarázatot: természetes érvekkel nem lehet sem megérteni, sem igazolni a természetfölöttit. Így vannak a rendalapítók első társaikkal; így a jegyesek, akik közül az egyik a hit nagyobb világosságában részesült; vagy azok a testvéri lelkek, igaz barátok, akik közül hol egyiket, hol másikat hívja Isten ismeretlen és felfoghatatlan útra. Az is lehet, hogy társa sejt valamit a titokból, de megbénítja az isteni nagyságtól való ösztönös félelem.

Ha ehhez hasonlót tapasztalunk életünkben, legyünk tisztában vele, hogy hitünk próbája ez. S mivel Isten miatt van a meg nem értés, még inkább Istenre kell bíznunk az ügyet, önmagunkat és a másikat is. Ha mi vagyunk a meg nem értett fél, a Szent Szűz segítségét kérjük, és önigazolás helyett bízzuk az Úrra, hogy amikor jónak látja, angyala által feloldja társunk tanácstalanságát és félelmét. Ha pedig a nem értő vagyunk, érzelmi zsarolás, elkeseredés vagy a szeretetben való meghasonlás nélkül kövessük József példáját, akinek mindennél fontosabb volt az Isten iránti hűség. Hűségének jutalma az a csodálatos hivatás, amely a Szűzanyáéhoz hasonlóan egyedülálló a világtörténelemben. Amint Mária szűzként lett anya, József ugyanígy atya. Nem csupán gondviselő, nevelőapa, hanem Isten Fiának atyja, a testen és véren túl, s ez a természetes apaságnál nem kisebb, hanem összehasonlíthatatlanul nagyobb és fönségesebb.

Köszönjük, Urunk, hogy Mária és József példájával megerősítesz és segítesz minket a lelki fejlődés, a keresztény érlelődés útján. Köszönjük annak tapasztalatát, hogy amikor az ember már nem csupán önmagáról, de a legszeretettebbről is kész lemondani Érted, megérik arra, hogy még nagyobb ajándékban részesüljön: elveszítve azt, akit szeretett, még sokkal jobban visszakapja őt, s új, egyedülállóan szép hivatást nyer Tőled.

Advent utolsó hete

Iz 7,10-14

Szólt továbbá az Úr Ácházhoz, e szavakkal: ,,Kérj magadnak jelet az Úrtól, a te Istenedtől, akár az alvilág mélyéből, akár fentről, a magasból!” De Ácház azt mondta: ,,Nem kérek jelet, és nem kísértem az Urat.” Erre a próféta így szólt: ,,Halljátok hát, Dávid háza! Nem elég nektek, hogy embereknek vagytok terhére, és azért terhére vagytok az én Istenemnek is? Ezért az Úr maga ad majd nektek jelet. Íme, a szűz fogan, és fiút szül, s nevét Emmánuelnek fogja hívni.

Lk 1,26-38

Isten pedig a hatodik hónapban elküldte Gábriel angyalt Galilea városába, amelynek Názáret a neve, egy szűzhöz, aki el volt jegyezve egy férfival. A neve József volt, Dávid házából, a szűz neve meg Mária. Bement hozzá az angyal, és így szólt: ,,Üdvözlégy, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled.” Őt zavarba ejtette ez a beszéd, és elgondolkodott, hogy miféle köszöntés ez. Az angyal pedig folytatta: ,,Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Íme, méhedben fogansz és fiút szülsz, és Jézusnak fogod nevezni. Nagy lesz ő, a Magasságbeli Fiának fogják hívni; az Úr Isten neki adja Dávidnak, az ő atyjának trónját, és uralkodni fog Jákob házában mindörökké, és királyságának nem lesz vége.” Mária erre megkérdezte az angyaltól: ,,Miképpen lesz ez, hiszen férfit nem ismerek?” Az angyal ezt felelte neki: ,,A Szentlélek száll rád, és a Magasságbeli ereje megárnyékoz téged; azért a Szentet is, aki tőled születik, Isten Fiának fogják hívni. Íme, Erzsébet, a te rokonod is fiat fogant öregségében, és már a hatodik hónapban van, ő, akit magtalannak hívtak, mert Istennél semmi sem lehetetlen.” Mária erre így szólt: ,,Íme, az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint.” És eltávozott tőle az angyal.

Ácház királyt látszólag az alázat és az istenfélelem készteti arra, hogy ne kérjen jelet Istentől, valójában azonban éppen ellenkezőleg: azért nem akar jelet kérni, mert megvan a saját politikai elképzelése, s egyáltalán nem szeretné, ha Isten ebbe beleszólna. Az Istenre hivatkozás tehát vallási máz csupán, mely keményszívűségét, Istentől való elfordulását leplezi. Istent azonban nem lehet megtéveszteni: ő akkor is ad jelet, ha a király nem kér belőle. Igaz, az ő jelei nem olyanok, hogy kényszerítő erejű, vitathatatlan bizonyítékul szolgálnának minden ember számára. Nem azért, mert gyöngék és erélytelenek: éppen belső erejükből fakad, hogy nem rontják le az ember szabadságát. Minden esetben felhívást közvetítenek, döntésre szólítanak, az isteni tervben való szabad részvételre, együttműködésre hívnak.

A legragyogóbban ez az angyali üdvözlet jelenetében tűnik ki, ahol Isten egy leány kezébe teszi le az emberiség és az egész világmindenség sorsát. Erre a jelre méltó választ csak a romlatlan, bűn előtti embert megtestesítő Mária adhatott, aki nem kért igazoló jelet az angyaltól, mint Zakariás Keresztelő János születésének hírüladásakor, csupán az isteni akarat megvalósulásának módjára kérdezett rá, majd feltétel nélkül igent mondott. 

„Ó, Dávid kulcsa, Izráel házának jogara, ki megnyitsz és nincs, aki bezárja, bezársz és nincs, ki megnyitja: jöjj el, és vidd ki a börtönből a bilincsbe verteket, kik sötétben ülnek, a halál árnyékában!” Jézus Krisztus, Dávid kulcsa, ki értelmet adsz a világtörténelemnek – segíts, hogy ahol ajtót nyitsz, oda belépjünk, és valódi megértésre jussunk! Ki megnyitod börtönünk zárait – tekints reánk, kiket fogva tartanak saját terveink és elképzeléseink, állhatatlanságunk és bűneink! Ki kulcs vagy saját magunkhoz is – segíts megnyitnunk Neked, amikor kopogtatsz lelkünk ajtaján! És ki megtestesüléseddel megnyitottad nekünk a menny kapuját – jöjj el közénk, és üdvözíts bennünket!