Advent utolsó hete

Jer 23,5-8 

Igen, jönnek napok – mondja az Úr –, amikor igaz sarjat támasztok Dávidnak. Királyként uralkodik majd, bölcsen kormányoz, s gondja lesz a jogra és az igazságra az országban. Az ő napjaiban megszabadul Júda, és biztonságban él Izrael. Ez lesz a neve, amelyen szólítják: „Az Úr, a mi igazságunk.” Jönnek napok – mondja az Úr –, amikor nem azt mondják többé: „Amint igaz, hogy él az Úr, aki kihozta Izrael fiait Egyiptom földjéről”, hanem: „Amint igaz, hogy él az Úr, aki visszavezette és hazahozta Izrael házának ivadékát észak földjéről és azokból az országokból, ahová szétszórta őket.” És a saját földjükön laknak majd.

Mt 1,18-24 

Jézus Krisztus születésének ez a története: Anyja, Mária, Józsefnek a jegyese, még mielőtt egybekeltek volna, úgy találtatott, hogy gyermeket fogant a Szentlélektől. Férje, József igaz ember volt, nem akarta a nyilvánosság előtt megszégyeníteni, ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt hozzá: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet Máriát, hiszen a benne fogant élet a Szentlélektől van! Fiút szül, akit Jézusnak nevezel el, mert ő szabadítja meg népét bűneitől.” Ezek azért történtek, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta szavával mondott: Íme a szűz fogan és fiat szül, Emmánuel lesz a neve. Ez azt jelenti: Velünk az Isten. József erre fölébredt álmából és úgy tett, ahogy az Úr angyala parancsolta. Magához vette feleségét. 

Jézus Krisztus egy személyben Isten igazsága és a mi igazságunk. Istené, mert benne kinyilvánult Isten hűsége ígéreteihez, amikor az Ábrahámnak ígért áldást minden népre kiárasztotta. Benne igaznak bizonyult mindaz, amit a próféták által előre hirdetett. És a mi igazságunk, mert benne nyertük el a megigazulást. Szent Józsefről azt olvassuk, hogy „igaz ember volt”, vagyis hitt abban, hogy igaz az Isten. Hitte, akárcsak ősatyja, Ábrahám, hogy Isten hűséges ígéreteihez. És kész volt, akárcsak Ábrahám, hogy ha kell, feláldozza Isten kedvéért azt, akit a legjobban szeretett a földön: Máriát. 

Mert csak az lehet igaz ember, aki nem szab Istennek feltételeket, mert annyira megbízik benne, és fel meri hatalmazni, hogy úgy cselekedjen vele, ahogy neki tetszik. József ilyen ember volt, az ő bizalma és vágyakozása túlmutatott az emberi gondolkodás és képzelet szűk látóhatárán, s hagyta, hogy Isten nem várt időben és módon beavatkozzon az életébe. Így lett az Ószövetség szerinti igaz ember az Újszövetség szerint is igazzá azáltal, hogy elfogadta jegyesének, Máriának titkát, s így részesedett Isten igazságának, Krisztusnak titkából. 

„Ó, Adonáj, Izráel házának vezére, ki Mózesnek a vöröslő tűzlángban megjelentél, s neki Sína hegyén törvényt adtál: jöjj el, és válts meg minket kinyújtott karral!” Jézus Krisztus, Adonáj! E néven hívtak, szólongattak Téged atyáink, az Ószövetség igazai. Te valóban megváltó és törvényt adó Istenünk vagy: szavaiddal, tetteiddel s legfőképpen kereszthaláloddal helyreállítottad igaz állapotunkat, visszahelyezve bennünket az Istennel való élő kapcsolatba, abba az egyetlen helyes és igaz vonatkozásba, amelyet a bűnbeeséskor elveszítettünk, és kinyilatkoztattad nekünk szereteted törvényét. Hálát adunk Neked, hogy feltártad előttünk azokat az ígéreteket, melyeknek az Ábrahám számára adott ígéretek csak halvány előképei voltak, s melyeknek az örökösei mi vagyunk. Kérünk Téged, váltsd valóra ígéreteidet eljöveteled által: jöjj el közénk, és üdvözíts bennünket!

Advent utolsó hete

Ter 49,2.8-10 

Gyűljetek össze, s halljátok, Jákob fiai, halljátok atyátokat, Izraelt! Júda: téged dicsőítenek majd testvéreid; ellenségeid nyakán lesz a kezed, és atyád fiai meghajolnak előtted. Júda fiatal oroszlán, zsákmányért indulsz, fiam, s megpihenve lefekszel, mint az oroszlán, mint a nőstény oroszlán – ki merné felkelteni? El nem vétetik a fejedelmi pálca Júdától, sem a vezér botja az ő térdei közül, míg el nem jön az, akié az, akinek a népek engedelmeskednek. 

Mt 1,1-17 

Jézus Krisztus, Dávid fiának, Ábrahám fiának nemzetségtáblája. Ábrahám nemzette Izsákot, Izsák nemzette Jákobot, Jákob nemzette Júdát és testvéreit. Júdának született Perec és Szerach, Támártól. Perec nemzette Hecromot, Hecrom nemzette Aramot. Aram nemzette Aminadabot, Aminadab nemzette Nachsont, Nachson nemzette Salmont. Salmonnak született Boász, Ráchábtól. Boásznak született Jobed, Ruttól. Jobed nemzette Izájt, Izáj nemzette Dávid királyt. Dávidnak született Salamon, Urija feleségétől. Salamon nemzette Rechabeámot, Rechabeám nemzette Abiját, Abija nemzette Azát. Aza nemzette Jozafátot, Jozafát nemzette Jorámot, Jorám nemzette Uziját. Uzija nemzette Jotámot, Jotám nemzette Acházt, Acház nemzette Hiszkiját. Hiszkija nemzette Manasszét, Manassze nemzette Amont, Amon nemzette Joziját. Jozija nemzette Jechonját és testvéreit – a Babilonba való elhurcoláskor. A Babilonba hurcolás után: Jechonja nemzette Sealtielt, Sealtiel nemzette Zerubbábelt. Zerubbábel nemzette Abihudot, Abihud nemzette Eljakimot. Eljakim nemzette Acort. Acor nemzette Cádokot, Cádok nemzette Achimot, Achim nemzette Eliudot. Eliud nemzette Eleazárt, Eleazár nemzette Mattant, Mattan nemzette Jákobot. Jákob nemzette Józsefet, Máriának a férjét, aki a Krisztusnak nevezett Jézust szülte. Így a nemzedékek száma: Ábrahámtól Dávidig tizennégy nemzedék, Dávidtól a Babilonba való elhurcolásig tizennégy nemzedék, és a Babilonba való elhurcolástól Krisztusig tizennégy nemzedék. 

A mai Evangéliumban Jézus családfáját olvassuk, melyben Ábrahámtól Dávidon át Józsefig felsorakoznak Isten meghitt barátai és hűséges szolgái, pátriárkák és királyok, és még több ismeretlen szereplő, hogy annak színre lépését készítsék elő, akiért az egész világ teremtetett. Ez a családfa ugyanakkor különbözik az uralkodói nemzetségtábláktól, mert az itt felsorolt személyeket a testnél és vérnél is jobban az köti össze, hogy mind Isten akaratának hordozói és teljesítői, s ezért ennek az isteni akaratnak a jóvoltából örökké élnek. Az, hogy Józsefnél meg is szakad a természetes leszármazási sor, még inkább nyilvánvalóvá teszi Isten csodálatos művét, mely a természetre épít, de azt hatalmasan felül is múlja. Ez az a lelki családfa, mely örökké zöldell és új hajtásokat hoz, s amelyre ha ráoltódunk, mi magunk is élő ággá, gyümölcsöt érlelő fává leszünk.

A mai nappal egyben az adventi előkészület utolsó hetébe is léptünk. Felfokozódó vágyakozásunk kifejezői az esti zsolozsmában felhangzó Ó-antifónák, melyek sűrítve tartalmazzák az Ószövetség Jézusra vonatkoztatott szebbnél szebb képeit, s új meg új néven nevezve kérlelik az Eljövendőt, hogy jöjjön és szabadítsa meg népét. A Szentestéig hátralévő időben mi is ezeknek az antifónáknak a segítségével szólítjuk meg a hozzánk érkező, a számunkra a napi szentírási olvasmányokon keresztül is testet öltő isteni Igét. 

„Ó, Bölcsesség, ki a Fölségesnek szájából származol, ki a mindenséget egyik végétől a másikig erősen átfogod s szelíden el is rendezed: jöjj el, s mutasd meg nékünk az okosság útját!” Ó, Jézus Krisztus, örök Bölcsesség! Micsoda öröm felfedezni, hogy az Ószövetség messiási jövendölései, a homályos, önmagukban értelmezhetetlen kijelentések Benned mind elnyerik értelmüket! Az eddig külön futó szálak most egyetlen közös pontban találkoznak, s innentől már nincs több szál, csak egyetlenegy, melyre felfűződik az egész üdvösségtörténet, Ábrahámtól az utolsó napig. Kérünk, hogy Te, akiben az erő együtt jár a végtelen gyöngédséggel és szelídséggel, Szentlelked erejével vezesd szívünket igazi bölcsességre, s hogy a teremtés sóvárgó vágyakozása végre beteljesedjék, jöjj el közénk, és üdvözíts bennünket!

Advent 3. hete

Szof 3,1-2.9-13 

Jaj a lázongó, szennyes és erőszakos városnak! Nem hallgatott a szóra, nem fogadott el figyelmeztetést, nem bízott az Úrban, nem közeledett Istenéhez. Akkor majd ismét tisztává teszem a népek ajkát, hogy valamennyien az Úr nevét hívják segítségül, és vállvetve neki szolgáljanak. Etiópia folyóin túlról jönnek esedezni hozzám, szétszórtjaimnak fiai áldozatot hoznak nekem. Azon a napon majd nem szégyenkezel mindazon cselekedeted miatt, mellyel vétkeztél ellenem; mert akkor majd eltávolítom közüled nagyhangú kevélyeidet, és nem kérkedsz majd többé szent hegyemen. Szegény és alázatos népet hagyok meg benned', mely majd az Úr nevében bizakodik. Izrael maradékai nem cselekszenek majd gonoszságot, nem beszélnek hazugságot, és szájukban nem lesz csalárd nyelv, hanem nyugton legelnek és leheverednek, és nem lesz, aki felrettentse őket. 

Mt 21,28-32 

„Vajon erről mit gondoltok? Egy embernek két fia volt. Odament az elsőhöz és így szólt: »Fiam! Menj ki ma, dolgozz a szőlőben!« Az így válaszolt: »Nem akarok«, de később meggondolta magát és kiment. Akkor odament a másikhoz is, és ugyanúgy szólt neki. Az ezt felelte: »Igenis, Uram!« De nem ment ki. A kettő közül melyik tette meg az apa akaratát?” Azt felelték: ,,Az első.” Erre Jézus azt mondta nekik: ,,Bizony, mondom nektek: a vámszedők és az utcanők előbb mennek be Isten országába, mint ti. Eljött ugyanis hozzátok János az igazság útján – és nem hittetek neki. A vámszedők és az utcanők azonban hittek neki. Ti még ennek láttán sem gondoltátok meg magatokat később, hogy higgyetek neki.” 

A példabeszédben szereplő két fiú közül egyik sem lehet példakép. Egyikük sem következetesen engedelmes. Az igazán helyes válasz az lett volna, hogy igent mondanak és azonnal indulnak. Erre azonban csak az egyszülött Fiú mutatott példát, és az ő szent Anyja. A bűnbeesett ember ösztönösen húzódozik Isten akaratának teljesítésétől, féltve tőle szabadságát, emberi kiteljesedését, míg csak meg nem ízleli az Úr szőlőjében való munkálkodás hasonlíthatatlan édességét.

Az első fiú nemje mögött ez a spontán tiltakozás van, annak az Istennel szembeni „dackorszaknak” a tipikus megnyilvánulása, mely Ádám vétke óta tart. Később megbánta, és mégis kiment a szőlőbe. A másik ellenben példaszerűen akart viselkedni apjával, készségesnek és engedelmesnek mutatkozni – talán jólneveltségből, udvariasságból, vagy mert le akarta rázni? Esetleg őszintén ki akart menni, csak közben megfeledkezett róla egyéb teendői közepette? Akárhogy is van, a mondanivaló szempontjából nem az a lényeges, hogy mit gondoltak és mit mondtak, hanem az, amit tettek, illetve nem tettek. Mindenesetre a főpapok és a nép vénei, akik hivataluknál fogva az igent mondók csoportjába tartoztak, nemcsak hogy nem mentek ki első szóra, holott megígérték, hanem a másodszori figyelmeztetés, Keresztelő János fellépése után sem indultak, hanem beérték azzal, hogy az emberek szemében hűségesnek látsszanak. Ez már nem kételkedés, hanyagság és lustaság, hanem valódi megátalkodottság, amely érvényteleníti és meggyalázza az először kimondott igent.

Urunk, Jézus, ne engedd, hogy csak a fülünkkel hallgassuk ezt a példabeszédet, hanem add, hogy szívünkkel is felfogjuk üzenetét. Szeretnénk engedelmes fiak lenni, de oly sokszor megelégszünk ennek látszatával! Add, hogy ha már eddig nem követtünk Téged az Atya iránti feltétlen engedelmességben, legalább a többedszeri figyelmeztetésre elinduljunk az üdvösség útján: mások megszégyenítő példája teremjen bennünk igaz bűnbánatot, és szítsa fel bennünk az akaratod készséges teljesítése utáni vágyat.

Advent 3. hete

Szám 24,2-7.15-17a 

Bálám felemelte szemét, mire meglátta Izraelt, amint sátraiban törzsei szerint táborozott. Ekkor leszállt rá Isten lelke, ő pedig elkezdte példázatát, s azt mondta: ,,Szól Bálám, Beor fia, szól a bezárt szemű ember, szól, aki Isten beszédeit hallja, aki a Fölséges tudományát tudja, s a Mindenható látomásait látja leborulva, s megnyílt szemmel. Mily szépek sátraid, Jákob, hajlékaid, ó Izrael! Mint az erdős völgyek, mint a folyóvíz menti jól öntözött kertek, mint a sátrak, melyeket az Úr állított fel, mint a vizek mentén a cédrusok. Ömlik a víz vedreiből, s vetése bőséges vizek közé kerül. Elveti az Úr Ágág miatt királyát, s elveszi a királyságát. Erre elkezdte példázatát és ismét szólt: ,,Szól Bálám, Beor fia, szól a bezárt szemű ember, szól, aki Isten beszédeit hallja, aki a Fölséges tudományát tudja, s a Mindenható látomásait látja leborulva, s megnyílt szemmel: Látom őt, de nincs még itt, nézem őt, de nincs még közel. Csillag támad Jákobból és királyi pálca kél fel Izraelből s megveri Moáb fejedelmeit, mind elpusztítja Szetnek gyermekeit. 

Mt 21,23-27 

Amikor bement a templomba és tanított, odajöttek hozzá a főpapok és a nép vénei. Megkérdezték tőle: ,,Milyen hatalommal teszed mindezt? És ki adta neked ezt a hatalmat?” Jézus így válaszolt nekik: ,,Kérdeznék tőletek én is egy dolgot. Ha megmondjátok nekem, én is megmondom nektek, milyen hatalommal teszem mindezt. János keresztsége honnan volt? A mennyből vagy az emberektől?” Azok így tanakodtak egymás közt: ,,Ha azt mondjuk: »a mennyből«, azt mondja majd nekünk: »Akkor miért nem hittetek neki?«. Ha pedig azt mondjuk: »az emberektől«, félünk a néptől, mert mindnyájan prófétának tartják Jánost.” Azt felelték tehát Jézusnak: ,,Nem tudjuk.” Erre ő azt mondta nekik: ,,Én sem mondom meg nektek, milyen hatalommal teszem mindezt.” 

Bálám szavai arról tanúskodnak, hogy Isten Lelkének ereje az átkot is képes áldássá változtatni. Az ember, aki hallani akar és látni, aki nem zárja el szívét, az kérdéseire magától Istentől kap választ, és meglátja őt, aki az Igazság. Betelik a Szentlélekkel és az ő szócsöve lesz, nem emberi szavak és szándékok közvetítője többé. Ami viszont Jézus ellenfeleit illeti, ők megmaradnak az emberi gondolatoknál. Miközben Jézus hatalmának eredetét firtatják, esélyt sem adnak arra, hogy ez a hatalom az ő szívüket is megérintse, s az átkot áldássá tegye. Előre kitervelt forgatókönyv szerint teszik fel a kérdést, hogy majd vádolhassák.

Amikor pedig Jézus visszakérdez, zavarba jönnek: nem azon gondolkodnak, ami a mondat tartalma, meg sem érinti őket, hogy arról van szó, hogy Keresztelő János küldetése a legszorosabb kapcsolatban van Jézuséval, hanem csak amiatt fő a fejük, hogy eredeti logikájuk alulmarad Jézuséval szemben. Itt is merőben emberi szempontok vezérlik őket: maguk bizonyítják, hogy sem Isten küldöttét, sem a nép róla alkotott véleményét nem veszik komolyan, egyedül pozíciójuk fenntartása érdekli őket. A válaszadás alóli kibújásuk azért bűnös, mert mögötte nem az igazság megismerése utáni vágy húzódik meg, hanem a cinikus közömbösség, amely lényegében elutasítás.

Ments meg, minket, Urunk, az agnoszticizmus langyosságától, de még inkább attól, hogy nem akarásunkat nem tudásnak hazudjuk! Ne engedd, hogy a Te üzeneteddel szemben közömbösek és érdektelenek maradjunk, s így akarva-akaratlanul is Veled szemben foglaljunk állást. Hiszen az, amit Te kinyilatkoztattál, nem puszta információ, hanem teljes valónkat mozgósító felhívás, mely belülről kiindulva egészen át akar alakítani, hogy az isteni üzenet jelévé, hordozójává tegyen minket. Segíts, hogy emberi szempontjainkat túlhaladva hagyjuk a Te isteni hatalmad által lenyűgözni és megragadni szívünket, és ne féljünk készséges lélekkel, teljesen átadni magunkat Neked.

Advent 3. vasárnapja

Iz 35,1-6a.10

Örvendjen a puszta és a kiaszott vidék, ujjongjon a sivatag, és viruljon, mint a liliom! Virulva viruljon és ujjongjon, ujjongva vigadjon! Övé lett a Libanon dicsősége, a Kármel és a Sáron fensége; meglátják ők az Úr dicsőségét, Istenünk fenségét. Erősítsétek meg a lankadt kezeket, és a roskadozó térdeket szilárdítsátok meg! Mondjátok a remegő szívűeknek: ,,Legyetek erősek, ne féljetek! Íme, a ti Istenetek! Eljön a bosszú, Isten megtorlása, ő jön el, és megszabadít titeket.” Akkor majd kinyílik a vakok szeme, és a süketek füle megnyílik. Akkor majd ugrándozik a sánta, mint a szarvas, és ujjong a néma nyelve; mert vizek fakadnak a pusztában, és patakok a sivatagban. Akiket az Úr kiváltott, visszatérnek, ujjongással jönnek a Sionra, és örök örvendezés lesz a fejük felett; vidámság és öröm tölti el őket, s elfut tőlük a bánat és a sóhaj.

Jak 5,7-10

Legyetek tehát béketűrők, testvéreim, az Úr eljöveteléig! Íme, a földművelő is várja a föld drága terményét, türelmesen várakozik, amíg a korai és a késői esőt megkapja. Legyetek ti is türelmesek, és erősítsétek meg szíveteket, mert az Úr eljövetele közel van! Ne panaszkodjatok, testvérek, egymás ellen, hogy meg ne ítéljenek benneteket! Íme, a bíró az ajtó előtt áll! A szenvedésben és béketűrésben legyenek példaképeitek, testvérek, azok a próféták, akik az Úr nevében szóltak!

Mt 11,2-11

Amikor János a börtönben Krisztus tetteiről hallott, elküldte hozzá tanítványait és megkérdezte tőle: ,,Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?” Jézus ezt válaszolta nekik: ,,Menjetek, vigyétek hírül Jánosnak, amit hallotok és láttok: A vakok látnak, a sánták járnak, a leprások megtisztulnak, a süketek hallanak, a halottak föltámadnak, a szegényeknek pedig hirdetik az evangéliumot. Boldog, aki nem botránkozik meg bennem.” (...)

Isten felfoghatatlan, minden emberi mértéket meghaladó türelme elsősorban az ő gyermekeit, híveit, szentjeit teszi próbára, nem pedig ellenségeit (akik tudva-tudatlanul élnek, sőt visszaélnek Isten végtelen türelmével). A Jelenések könyve szerint még a vértanúkban, az égi szentekben is van türelmetlenség; még a kiválasztottaknak is nehezükre esik felfogni az isteni gondviselés természetét, s csak fokról fokra tárul fel előttük, hogy Isten az egész emberiség megtérését reméli, és nem a bűnös halálát akarja, hanem hogy megtérjen és éljen. Keresztelő János mint minden előtte járó próféta az ítéletet és a nagy szétválasztást hirdette: „Kivágnak és tűzre vetnek minden fát, mely jó gyümölcsöt nem terem” – Jézus azonban a rossz fákat nem kivágta, hanem gyógyítani kezdte. 

Talán a legnagyobb feladat egy igazán odaszánt életű keresztény számára, hogy felnőjön Isten türelméhez. Hogy ne csupán elfogadja Isten végtelen türelmét, hanem hogy ő maga is ennek a türelemnek élő hordozója legyen az emberek között. Türelmesnek lenni valakihez ezért mindenekelőtt azt jelenti, hogy csendben szenvedünk vele és érte. A tékozló fiát útnak engedő atya, illetve a megváltó Krisztus szenvedése ez. Nem is annyira azzal kell azonosulnunk tehát, akivel szemben türelmet gyakorolunk, hanem az irgalmas Atyával és Krisztussal, aki szánja és szereti őt, s életét adja érte.

Urunk, szégyenkezve valljuk meg, hogy mi is oly sokszor vagyunk türelmetlenek, azonnali igazságszolgáltatást, a bűnös azonnali megbüntetését követelve, míg saját megalkuvásainkkal, gyengeségeinkkel, a bűnbe való visszaeséseinkkel szemben sokkal megértőbbek és elnézőbbek vagyunk. Kérjük a szeretet Szentlelkét, hogy tanítson meg minket arra a türelemre, mely Tőled való, mely nem emberi megengedés és elnézés, hanem teremtő erő, s ha a világ szemében esetleg gyengeségnek, botránynak vagy őrültségnek tűnik is, számunkra és embertársaink számára a mennyország kapuja.

Advent 2. hete

Sir 48,1-4.9-11 

Ekkor, mint a tűzvész, Illés próféta jött, kinek szava lángolt, mint az égő fáklya. Éhínséget hozott rájuk, és haragjában megtizedelte őket. Az Úr szavával elzárta az eget, és tüzet hozott le háromszor az égből. Illés, de nagy voltál csodatetteiddel! Melyik öntelt, gőgös mérkőzhetnék veled? Vihar közepette magasba ragadtattál, szekéren, amivel tüzes lovak száguldottak. Jel lettél a jövendő harag idejére, hogy te csillapítsd le, mielőtt kitörne, hogy az apák szívét fiaikhoz fordítsd, és Jákob törzseit újra helyreállítsd. Boldogok mind, akik téged meglátnak, akik szeretetben hunyták le szemüket, s mi is részesei leszünk az életnek.

Mt 17,10-13 

A tanítványok megkérdezték: „Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljönnie?” Így felelt: „Illés ugyan eljön és helyreállít mindent. Csakhogy én azt mondom nektek: Illés már eljött, de nem ismerték fel, úgy bántak vele, ahogy akartak. Így szenved majd tőlük az Emberfia is.” Ekkor a tanítványok megértették, hogy Keresztelő Jánosról beszélt nekik. 

Illés, ez az emberségében oly isteni fényben tündöklő próféta, aki az Úr hatalmával véghez vitt csodái után a halk szellő suttogásában ismerte fel Istent, annyira mély nyomot hagyott Izrael kollektív emlékezetében, hogy várták: újra eljön, és helyreállít mindent. És Isten be is teljesítette ezt a várakozást Keresztelő János elküldésével, persze nem a reinkarnáció értelmében, hanem úgy, hogy ugyanazt a prófétai lelket adta az Előhírnöknek, amellyel Illés munkálkodott. Az ő szava is égő fáklya módjára lángolt, s ő is az égből jövő tűzre utalt, amikor azt hirdette, hogy aki utána jön, Szentlélekkel fog keresztelni. Ugyanakkor az illési karizmát új, szellemibb-lelkibb módon jelenítette meg, amikor az istenítéletet nem külső erődemonstrációként, hanem belső valóságként hirdette meg, s szívbéli megtérést várt el hallgatóitól. Azzal, hogy helyreállította a Teremtő és a teremtmény kapcsolatát, amikor őszinte megtérést hirdetett, és helyreállította az ember és ember viszonyát, amikor arra figyelmeztetett, hogy senki ne éljen vissza Istentől kapott hatalmával, előkészítette a talajt, hogy az emberek megnyíljanak Jézus magvetése előtt, és szívükbe fogadják Isten országának magvait, egy egészen új, sohasem látott Isten–ember kapcsolat kezdeményeit. 

A párhuzam Keresztelő János és Illés között abban is megmutatkozik, hogy a Keresztelőnek is meg kellett tanulnia – Jézus nyilvános működését látva, majd annak hírét hallva a börtönben –, mint Illésnek a Hóreben, hogy az Úr nem a szélviharban és a villámlásban, hanem a szelíd szellő suttogásában van jelen, hogy az ő stílusa nem a bűnösök kegyetlen elpusztítása, sokkal inkább az újabb és újabb lehetőségeket felkínáló irgalom.

Urunk, Jézus, ne engedd, hogy vakok és süketek legyünk az idők jeleire! Add, hogy a Keresztelőben ne csak a szigorú aszkétát, a félelmetes prófétát lássuk, hanem felismerjük benne Előhírnöködet, akinél asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb, ugyanakkor tanuljuk meg tőle azt is, hogy miközben hűségesen ragaszkodunk Hozzád, mindvégig készek legyünk megengedni Neked, hogy felülírd Rólad alkotott korábbi elképzeléseinket.

Advent 2. hete

Iz 48,17-19 

Ezt mondja az Úr, a te Megváltód, Izrael Szentje: Én az Úr, a te Istened tanítalak arra, ami jámborrá tesz, ami arra az útra vezet, amelyen járnod kell. Bárcsak ügyeltél volna törvényemre, akkor boldogságod hasonlítana a folyóhoz, és igazságosságod a tenger hullámához. Nemzetséged annyi volna, mint a föveny, és ivadékod, mint a homokszem. Neved sohasem tűnne el, és nem halványodnék el szemem előtt. 

Mt 11,16-19 

„Kihez hasonlítsam ezt a nemzedéket? Hasonlít a tereken tanyázó gyerekekhez, akik odakiáltják a többieknek: Furulyáztunk nektek, de nem táncoltatok, siratót énekeltünk, de nem jajgattatok. Eljött János, nem eszik, nem iszik, s azt mondják rá, hogy ördöge van. Eljött az Emberfia, eszik is, iszik is, s azt mondják rá, lám a falánk, iszákos ember, a vámosok és a bűnösök barátja. A bölcsesség azonban igazolja magát tetteivel.” 

A farizeusok viselkedésében egy kicsit mindnyájan magunkra ismerhetünk. Milyen találékonyak is vagyunk, ha arról van szó, hogy kifogást keressünk, és megokoljuk, miért nem teszünk meg valamit, amiről pedig nyilvánvaló, hogy meg kellene tennünk! Milyen gyorsan sikerül belekapaszkodnunk egy apró ténybe, jelentéktelen mozzanatba, amellyel igazolni tudjuk – legalább önmagunk előtt –, hogy miért vesszük hallatlanra a szívünk mélyén jelentkező hívást!

Pedig a keresztény életében nincs helye semmiféle langyosságnak, a világgal való alkudozásnak, a megosztott szív kétfelé sántikálásának. Hiszen aki az utolsó napon nem a tökéletes istenszerelem mennyországába jut, az kizárásos alapon – de végső soron a maga választása szerint – a pokolba kerül. Nem hiábavaló ennek az alternatívának fényében szemlélni a keresztény életet, hogy jobban megértsük azt a rendíthetetlen állhatatosságot, mellyel a szentek ragaszkodtak Istenhez, s ahhoz, amit Isten akarataként életükben felismertek. Az Egyház jövője emberileg azon múlik, hogy meghalljuk-e és szívünkbe fogadjuk-e Jézus megtérésre szólító szavát. Az Egyházat – és rajta keresztül a világot – csak azok a férfiak és nők, papok, szerzetesek és világiak fogják megmenteni, akik szívükben a mennyország után vágyakoznak, s nem akarnak mást, mint az Úrral lenni mindörökké. 

Urunk, könyörülj meg rajtunk, és szabadíts ki bennünket az önáltatás veszélyes csapdájából! Taníts minket belső fegyelemre és szívbéli bölcsességre, hogy ne akadjunk fenn külsődleges részleteken, és meg tudjuk különböztetni a lényegest a lényegtelentől! Szítsd fel bennünk Szentlelked tüzét, hogy meghalljuk és felfogjuk minket is állásfoglalásra szólító üzenetedet, és ne tusakodjunk a felismert igazság ellen, hanem azt elfogadva készek legyünk életre váltásáért erőfeszítést tenni és áldozatot vállalni.