2020. szeptember 29., kedd

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Ráfael főangyalok

Jel 12,7-12a 

Ekkor nagy harc támadt az égben: Mihály és angyalai harcoltak a sárkánnyal. A sárkány és angyalai harcoltak, de nem diadalmaskodtak, sem helyük nem volt többé az égben. Ekkor letaszították a nagy sárkányt, az őskígyót, akit ördögnek és sátánnak hívnak, aki elcsábítja az egész világot. Letaszították a földre, és vele együtt angyalait is letaszították. Ekkor nagy hangot hallottam az égben, amely így szólt: ,,Most lett a mi Istenünké az üdvösség, az erő és a királyság, a hatalom pedig az ő Krisztusáé, mert letaszították testvéreink vádlóját, aki éjjel-nappal vádat emelt ellenük Istenünk előtt. Ők pedig legyőzték őt a Bárány vére és a tanúságtétel igéje által, s nem kímélték saját életüket mindhalálig. Örvendezzetek tehát, egek, és akik bennük laktok! Jaj a földnek és a tengernek, mert hozzátok szállt le az ördög nagy haraggal, s tudja, hogy kevés ideje van!'' 

Jn 1,47-51 

Amikor Jézus meglátta a közeledő Natanaelt, azt mondta róla: ,,Íme, egy igaz izraelita, akiben nincs álnokság.'' Natanael megkérdezte: ,,Honnan ismersz engem?'' Jézus azt felelte: ,,Mielőtt Fülöp hívott volna téged, láttalak, amikor a fügefa alatt voltál.'' Natanael azt válaszolta: ,,Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael királya!'' Jézus erre így szólt: ,,Mivel azt mondtam neked: láttalak a fügefa alatt, hiszel. De nagyobb dolgokat fogsz majd látni ezeknél.'' Aztán hozzátette: ,,Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok a megnyílt eget, s hogy az Isten angyalai föl- és leszállnak az Emberfia fölött.'' 


Szent Mihály arkangyal neve – és a név a Bibliában mindig a lényeg hordozója – csodálkozó örömteli felkiáltás és figyelmeztetés is egyben: „Ki olyan, mint az Isten?” A sátán, az őskígyó lázadása éppen abban áll, hogy Isten fölsége nem örömre, hanem irigységre hangolja, olyan akar lenni, mint az Isten, de Isten és az ő kegyelme nélkül. Erre a lázadásra próbálta rávenni Ádámot és Évát, s ezzel kísért minket is nap mint nap. Hétköznapjaink meg vannak jelölve a Szent Mihály és a sátán közt folyó küzdelemmel, amely ugyan már örökre eldőlt, de még tart az utolsó napig. A győzelem szerzője Krisztus, aki a keresztfán diadalmaskodott a bűn fáján győztes sátán felett – Mihály és angyalai az ő erejében küzdenek. 

Gábor az isteni örömhír, az evangélium angyala. Az üzenet, amellyel köszöntötte Máriát, az egyetlen igazi jó hír az emberiség számára, hiszen Isten Fiának megtestesülése az egész világ üdvösségre rendeltségét adja tudtára. Reggel, délben és este ezért imádkozzuk őseink szokását követve: „Az Úr angyala köszönté a Boldogságos Szűz Máriát...” Ráfael az, ki útjainkon elkísér, és nem csupán hűséges társunk, hanem – nevéhez híven – Isten gyógyító kegyelmének is közvetítője. Az ő pártfogását kérjük minden hosszabb utazás előtt: „A béke és boldogság útján vezessen minket a mindenható és irgalmas Isten, és Ráfael angyal kísérjen utunkon, hogy békében, épségben és örömmel térhessünk vissza otthonunkba!” 

Urunk, Jézus Krisztus, köszönjük Neked, hogy három arkangyalod neve és üdvtörténeti küldetése által rádöbbentesz bennünket emberi életünk hármas meghatározottságára: hogy földi létünk folytonos úton levés és küzdelem, s az út és a harc közben erőt ad az örömhír, az angyali üzenet, a győzelem és célba érés biztos záloga. Kérünk Téged, hogy mennyei szolgatársaink pártfogása és hathatós segítsége révén életünk egész folyamán érezzük, hogy mellettünk állsz, mi pedig mindvégig ott álljunk a Te oldaladon, míg csak fel nem vétetünk a mennybe, angyalaid és szentjeid boldog társaságába.

2020. szeptember 28., hétfő

Évközi 26. hét

Jób 1,6-22 

Egy napon pedig, amikor eljöttek az Isten fiai, hogy az Úrnál jelentkezzenek, a sátán is közöttük volt. Az Úr megkérdezte tőle: „Honnét jössz?” Az így felelt: „Szerte bolyongtam a földön és bejártam azt.” Az Úr így folytatta: „Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs a földön hozzá hasonló férfi, feddhetetlen és igaz, istenfélő és a gonosztól tartózkodó!” A sátán erre megkérdezte: „Vajon ok nélkül istenfélő-e Jób? Hisz te megoltalmaztad őt, a házát és egész vagyonát; megáldottad keze munkáját és gyarapodott jószága a földön! De bocsásd csak rá egy kissé a kezedet és verd meg mindenét, amije van, akkor bizony szemtől-szembe áld majd téged!” Ezt mondta erre az Úr a sátánnak: „Nos, a kezedbe adom mindenét, amije van; őrá azonban ne nyújtsd ki kezedet!” Erre eltávozott a sátán az Úr színe elől. Amikor pedig egyik napon Jób fiai és leányai ettek és bort ittak elsőszülött testvérük házában, hírnök jött Jóbhoz és mondta: „A marhák éppen szántottak, a szamarak pedig legeltek mellettük, amikor rajtuk ütöttek a sábiak és elhajtottak mindent, a szolgákat pedig kardélre hányták; csak magam tudtam elmenekülni, hogy hírt hozzak neked.” Még beszélt az, amikor jött egy másik is, és azt mondta: „Az Isten tüze hullott le az égből, leütötte és elemésztette a juhokat és a szolgákat; egyedül én menekültem meg, hogy hírt hozzak neked.” De még ez sem fejezte be szavait, máris jött egy másik és azt mondta: „A kaldeusok három rajba állva meglepték a tevéket és elhajtották őket, a szolgákat pedig kardélre hányták; csak magam menekültem meg, hogy hírt hozzak neked.” Míg ez beszélt, íme, jött egy másik és mondta: „Fiaid és leányaid ettek és bort ittak elsőszülött testvérük házában, amikor hirtelen hatalmas vihar kerekedett a sivatag felől, megrendítette a ház négy sarkát, úgyhogy az összeomlott és rászakadt gyermekeidre és meghaltak; egyedül én menekültem meg, hogy hírül hozzam neked.” Ekkor felkelt Jób, megszaggatta ruháit, megnyírta fejét, leborult a földre és így imádkozott: „Mezítelen jöttem ki anyám méhéből és meztelen térek oda vissza; az Úr adta s az Úr elvette, amint az Úrnak tetszett, úgy lett, legyen áldott az Úr neve!” Mindezekben nem vétkezett Jób az ajkával és nem beszélt semmi dőreséget sem Isten ellen. 

Lk 9,46-50 

Azután felmerült köztük a kérdés, hogy ki a nagyobb közülük. Jézus, aki ismerte szívük gondolatát, odahívott egy gyermeket, maga mellé állította, és azt mondta nekik: „Aki befogadja ezt a gyermeket az én nevemben, engem fogad be; és aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. Mert aki a legkisebb mindnyájatok között, az a legnagyobb.” Ekkor János így szólt: „Mester! Láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöket űzött, és megtiltottuk neki, mert nem követ téged.” Jézus azt felelte neki: „Ne tiltsátok meg; mert aki nincs ellenetek, veletek van.”


Mindannyiunknak van tapasztalata a szenvedésről, ám helyesen gondolkodni és beszélni róla meglehetősen nehéz. Halálközeli állapot ez, amelyben a test és a lélek egyszerre van keresztre feszítve, úgyhogy amikor szenvedünk, nemigen vagyunk képesek még csak gondolkodni sem. Amikor azonban nem szenvedünk, akkor meg már azért vagyunk képtelenek hitelesen gondolkodni és beszélni róla, mert akaratunk ellenére elmegyünk a szenvedő mellett – amellett is, aki valaha mi voltunk, vagy éppenséggel leszünk. Ezért valódi sugalmazottság kell ahhoz, hogy a szenvedésről hitelesen tudjunk beszélni, s még inkább ahhoz, hogy arról szólhassunk, hogyan lehet megtalálni a szenvedésben a helyes viszonyulást Istenhez. 

Jób könyve pontosan erre vonatkozó, Istentől adott, hiteles útmutatás. Jób megszaggatta ruháit és lenyírta a haját, mint egy nazír, mint egy próféta, mint aki belépett a legszigorúbb szerzetesrendbe. Igen, a szenvedés szigorú elkötelezettség, ahol az embernek lehetősége van a legszorosabb kötelékkel Isten megrendítő misztériumához kötözni magát, vagy végleg elutasítani őt. Nincs középút. A szenvedés a legradikálisabb döntés meghozatalára kényszerít. Vagy leborulunk Jóbbal, és elnémulva imádjuk a végtelen fölségű Istent, vagy fellázadunk ellene, és a poklot választjuk. 

Urunk Jézus, add meg kérünk, hogy Isten nevét ne csak akkor tudjuk áldani, amikor ajándékait tapasztaljuk, hanem akkor is, amikor szenvedéssel látogat meg minket. Állj mellettünk kegyelmeddel, hogy a szenvedés idején készek legyük találkozni azzal az Istennel, aki minden emberi okoskodást túlhalad, s kezében a szenvedés is csak eszköz, mellyel saját magához akar vonzani minket.

2020. szeptember 27., vasárnap

Évközi 26. vasárnap

Ez 18,25-28 

Ti pedig azt mondjátok: ,,Nem igazságos az Úr útja!” Halljátok tehát, Izrael háza: Vajon az én utam nem igazságos-e, és nem inkább a ti útjaitok gonoszak? Mert ha az igaz elfordul igazságától, és gonoszságot követ el és abban hal meg, igazságtalanságában hal meg, amit elkövetett. És amikor az istentelen megtér istentelenségétől, amelyet elkövetett, és jog és igazság szerint jár el, megtartja életét. Mivel magába szállt és elfordult minden gonoszságától, amit elkövetett, biztosan életben marad és nem hal meg. 

Fil 2,1-11 

Ha tehát ér valamit a Krisztusban adott buzdítás, a szeretetből fakadó intelem, a lelki közösség, az együttérzés és a könyörület, tegyétek teljessé örömömet azzal, hogy egyetértők vagytok, ugyanazon szeretet van bennetek, és együttérezve ugyanarra törekedtek. Ne tegyetek semmit versengésből, sem hiú dicsőségvágyból, hanem mindenki alázatosan tekintse a másikat maga fölött állónak. Egyiktek se tartsa csak a maga érdekét szem előtt, hanem a másokét is. Ugyanazt az érzést ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban is megvolt. (...) 

Mt 21,28-32 

,,Vajon erről mit gondoltok? Egy embernek két fia volt. Odament az elsőhöz és így szólt: ,,Fiam! Menj ki ma, dolgozz a szőlőben!” Az így válaszolt: ,,Nem akarok”, de később meggondolta magát és kiment. Akkor odament a másikhoz is, és ugyanúgy szólt neki. Az ezt felelte: ,,Igenis, Uram!” De nem ment ki. A kettő közül melyik tette meg az apa akaratát?” Azt felelték: ,,Az első.” Erre Jézus azt mondta nekik: ,,Bizony, mondom nektek: a vámszedők és az utcanők előbb mennek be Isten országába, mint ti. Eljött ugyanis hozzátok János az igazság útján – és nem hittetek neki. A vámszedők és az utcanők azonban hittek neki. Ti még ennek láttán sem gondoltátok meg magatokat később, hogy higgyetek neki. 


Az az evangéliumbeli fiú, aki apja kérésére azonnal, engedelmesen válaszolva igent mondott, de nem tette meg apja kérését: a szavak embere tettek nélkül. Megbízhatatlan és szeretet nélküli, csak magának élő ember. A másik fiú, aki apja kérésének ellentmond, de mégis meggondolja magát, a tettek embere, a bűnbánó szeretet példája. Szent Pál azonban még csodálatosabb példát állít elénk a mai Szentleckében: nem az Úr Jézus példabeszédében szereplő pozitív szereplőt, hanem magát a példabeszédet mondó Jézust, akinek Atyja iránti szeretete mélyebb, mint a szavak és a tettek. 

Nem csupán jó szavakra és jó tettekre kell nevelni az embert, hanem jó érzületre is. A hitben, a keresztségben és a szentáldozásban éppen ez valósul meg, amikor Jézus Krisztus valóságosan belénk költözik, és lakást vesz legbensőbb énünkben. Ezután ne azt kérdezzük magunktól: mit kell mondanom, mint kell tennem ebben a helyzetben, mi felel meg a Tízparancsolat követelményeinek, mit várnak tőlem az emberek, hanem ezt: te most mit szólnál, Jézusom, mit tennél a helyemben? Ha őszintén gyónó és áldozó emberek vagyunk, bizonyosan tudni fogjuk, hogy Jézus mit mondana és mit tenne az adott helyzetben, mert ugyanaz az érzület, vagyis a Szentlélek munkálkodik bennünk. 

Szítsd fel bennünk, Urunk Jézus, Szentlelkedet, hogy Veled együtt mindig készek legyünk igent mondani az Atya akaratára. Segíts kegyelmeddel, hogy nehéz helyzetekben is felismerjük, mit kell cselekednünk, és szívbéli engedelmességünk megmutatkozzék a fenntartás nélküli odaadásban az Atya iránt és a szeretetteljes szolgálatban az emberek iránt.

2020. szeptember 26., szombat

Évközi 25. hét

Préd 11,9 – 12,8 

Örvendj, ifjú, fiatal korodban, és légy jó kedvvel ifjúságod napjain! Kövesd szíved hajlamát, és azt, amit szemed lát! De tudd meg, hogy mindezekért Isten törvény elé idéz! Űzd el a búbánatot szívedből és tartsd távol a bajt testedtől, hisz az ifjúkor és az élvezet is csak hiúság! Gondolj Teremtődre ifjúságod napjain, mielőtt elkövetkeznek a nyomorúságos napok, s eljönnek az esztendők, amelyekről azt mondod: ,,Ezek nincsenek kedvem szerint!” Mielőtt elsötétül a nap, a világosság, a hold és a csillagok, amikor a felhők eső után újra megjönnek; amikor a háznak őrei reszketnek, s az erőteljes férfiak meginognak; az őrlő leányzók, ha kevesen vannak, felhagynak dolgukkal, s az ablakon leskelődők homályba borulnak; amikor bezárulnak az utcára nyíló ajtók, s a malom zaja elcsendesül; amikor madárfüttyre felkelnek, s az énekes leányzók mindannyian elhalkulnak; amikor a magas helyektől is félnek s az úton ijedeznek; amikor virágzik a mandulafa, mikor a sáska nehezen vánszorog, és a fűszer mit sem ér, mert az ember elmegy örök hajlékába, és siratók járnak körül az utcán; amíg el nem szakad az ezüstfonál, és el nem reped az aranyedény, amíg össze nem zúzódik a korsó a forrásnál, és el nem törik a kerék a kútnál: visszatér a por a földbe, ahonnan vétetett, s az éltető lehelet visszatér Istenhez, aki adta. Csupa hiúság!– mondja a Prédikátor – minden csak hiúság! 

Lk 9,43b-45 

Ekkor mindnyájan elcsodálkoztak Isten nagyságán. Mivel mindannyian csodálkoztak azon, amit tett, ő így szólt tanítványaihoz: „Jegyezzétek meg jól ezeket a szavakat, mert az Emberfiát az emberek kezébe adják.” Ők azonban nem értették ezt a beszédet. El volt rejtve előlük, hogy fel ne fogják, de nem merték őt kérdezni e beszéd felől. 


Nagy áldás, ha már ifjúságunk napjaiban gondoltunk Teremtőnkre, és vele, az ő útmutatása szerint kezdtük járni az élet útjait. Persze így is meg-megbotlottunk, sőt olykor le is tévedtünk a jó útról, amire most annál fájdalmasabb visszaemlékeznünk, minél jobban megismertük az Úr irántunk való gyöngéd szeretetét. Már nem is annyira maga a bűn fáj, hanem hogy milyen érzéketlenséggel, szeretetlenséggel válaszoltunk Isten szerelmes közeledésére. Bárcsak újrakezdhetnénk az életünket, bárcsak most hallanánk meg a titokzatos isteni hívást, jelenlegi ismeretünkkel és tapasztalatunkkal, de az elkövetett bűnök sebzettsége nélkül… 

Bizony lassan megérkeznek vagy talán már ránk is köszöntöttek az évek, melyekre azt mondjuk: ezek már nincsenek kedvünk szerint. Mégis, kegyelmi lehetőséget kapunk általuk, mert az öregedés visszafordíthatatlan folyamatában nemcsak a természet rendjét ismerhetjük fel, hanem az Úr érkezésének közeledtét, mely ha aggodalommal tölt is el gyarlóságaink miatt, még inkább örömet szerez a vele való találkozás közelsége miatt. Mennyire más úgy tekinteni annak a napnak elébe, hogy tudjuk, gyöngéd kézzel az Úr maga hánt le rólunk szép sorban mindent, ami felesleges, és ami akadályoz abban, hogy hozzá térjünk! Engedjük, hogy most végre szívünkig hasson szerelmes szava: „Jöjj, kedvesem, nézd, elmúlt a tél, és íme, eljöttek az örökkévalóság tavaszának virágai.” 

Mennyei Atyánk, köszönjük Neked, hogy gondolhattunk Rád ifjúságunk napjain, de még inkább azt, hogy Te gondoltál ránk, és már kora ifjúságunkban gyermekeiddé fogadtál bennünket. Hálás a szívünk, amiért gyöngéd szeretetedben nem engedted, hogy Nélküled éljünk, hogy megismerjük a halálos rémületet, a bűnbocsánat nélküli világ pokoli bugyrait. És köszönjük, hogy még nagyobb reménységet adtál a szívünkbe, mint a Prédikátornak, mert kinyilatkoztattad nekünk Krisztust és az ő feltámadásának erejét. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy mindhalálig hűségesek maradhassunk Hozzád, és az öregség napjaiban is megőrizhessük lelkünk Tőled kapott, örök fiatalságát!

2020. szeptember 25., péntek

Évközi 25. hét

Préd 3,1-11 

Mindennek megvan a maga órája, és az ég alatt minden dolog elmúlik a maga idejében. Ideje van a születésnek és ideje a halálnak, ideje az ültetésnek és ideje a kiszakításnak. Ideje van az ölésnek és ideje a gyógyításnak, ideje a lebontásnak, és ideje az építésnek. Ideje van a sírásnak, és ideje a nevetésnek, ideje a gyásznak, és ideje a táncnak. Ideje van a kő szétdobálásának, és ideje a kő összeszedésének, ideje az ölelkezésnek, és ideje az ölelkezéstől való tartózkodásnak. Ideje van a keresésnek, és ideje az elveszítésnek, ideje a megőrzésnek, és ideje az eldobásnak. Ideje van az eltépésnek, és ideje a összevarrásnak, ideje a hallgatásnak és ideje a szólásnak. Ideje van a szeretetnek, és ideje a gyűlölködésnek, ideje a háborúnak, és ideje a békének. Mi haszna van az embernek a fáradságából? Néztem azt a vesződséget, amelyet Isten az emberek fiainak adott, hogy azzal bajlódjanak. Mindent úgy alkotott, hogy helyes legyen a maga idejében. A jövőt is beléjük helyezte. Csakhogy az ember nem tudja kifürkészni Isten művét, amelyet létrehoz kezdettől fogva mindvégig. 

Lk 9,18-22 

Történt egyszer, hogy amikor egyedül imádkozott, és a tanítványok is vele voltak, megkérdezte őket: „Kinek tart engem a sokaság?” Ők ezt felelték: „Keresztelő Jánosnak, mások pedig Illésnek, mások pedig azt, hogy a korábbi próféták közül támadt fel valaki.” Azután megkérdezte tőlük: „Hát ti kinek tartotok engem?” Simon Péter válaszolt: „Az Isten Krisztusának.” Ő pedig rájuk parancsolt és meghagyta, hogy ezt senkinek se mondják el: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie, el kell, hogy vessék a vének, a papi fejedelmek és az írástudók, meg kell, hogy öljék, és harmadnapra föl kell támadnia.” 


A mai Olvasmányban szereplő felsorolás, életünk eseményeinek, cselekedeteinek ellentétpárokban való megjelenítése a bűnbeesett emberre és világára vonatkozik. Az, hogy ideje van a születésnek és ideje van a halálnak, hogy ideje van a sírásnak, és ideje a nevetésnek, ideje a gyásznak, és ideje a táncnak, mind ennek a mulandóságnak alávetett természetnek a rendje szerint való, amiatt, aki a teremtett világot mulandóságnak vetette alá, amíg csak Isten fiainak dicsősége ki nem nyilvánul rajtunk. Hozzá is teszi a Prédikátor: „Az ember nem tudja kifürkészni Isten művét”, ami azt jelenti, hogy Istennek lesz még szava mindehhez, előtte nyitva áll saját teremtése, és ő az emberi történelem Ura. 

Amikor a második isteni személy értünk megtestesült és emberré lett, alávetette magát e bűntől sebzett és hiábavalóságra ítélt világ törvényszerűségeinek, de úgy, hogy mindent, ami abban rossz, átértelmezett, új jelentéssel ruházott fel, és pozitívummá változtatott. Éppen a mai Evangéliumban beszél arról, hogy szenvednie kell, de a szenvedés és kínhalál által az üdvösséget szerezte meg nekünk. A teremtett világ hiábavalósága még nem szűnt meg, de bennünk már elkezdődött az örök élet a maga új törvényeivel. Ezért míg a világban lebontanak és szétszórnak, mi a régi embert bontjuk le magunkban, és Isten országát építjük. Míg a világban továbbra is gyűlölködés, háború és öldöklés van, Krisztus Titokzatos Testében mindig a szeretet, a békesség és a gyógyítás ideje van.

Urunk Jézus, köszönjük Neked, hogy halálod és feltámadásod s a Szentlélek elküldése által képessé tettél bennünket, hogy ha mások gyűlölnek minket, mi tovább szeressünk, mert irgalmas szereteteddel győztél a gyűlölet felett; s ha életünkre törnek, vállaljuk Érted a vértanú halált is, mert Te egyszer s mindenkorra győzelmet arattál a halál felett. Erősíts meg minket Szentlelkeddel, hogy a világ hiábavalóságai között együttérző szívvel és segítő szándékkal forduljunk minden szenvedőhöz, azt a vigaszt nyújtva nekik, amely a Te világ feletti győzelmedből fakad.

2020. szeptember 24., csütörtök

Szent Gellért püspök és vértanú

Bölcs 3,1-9 

Az igazak lelkei azonban Isten kezében vannak, s a halál kínja nem éri őket. Úgy látszott a balgák szemében, hogy meghaltak, távozásukat balsorsnak vélték, és végső romlásnak, hogy elmentek tőlünk, ők azonban békességben vannak, ha kínt szenvedtek is az emberek szemében, reményük halhatatlansággal teljes, kevés fenyítés után nagy javakban van részük, mert Isten próbára tette, és magához méltóknak találta őket. Megvizsgálta őket, mint az aranyat a kohóban, és elfogadta őket egészen elégő áldozatul. Látogatásuk idején pedig az igazak felragyognak, olyanok lesznek, mint a szikra, amely a nádasban tovaterjed, ítélkeznek nemzeteken, és uralkodnak népeken, s az Úr lesz a királyuk örökké. A benne bízók megértik az igazságot, s a hívek kitartanak mellette szeretetben, mert választottjai kegyben és békességben részesülnek. 

Mt 10,28-33 

Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Féljetek inkább attól, aki a lelket is és a testet is el tudja pusztítani a gyehennában. Két verebet ugye egy fillérért árulnak? És egy sem esik közülük a földre a ti Atyátok tudta nélkül. Nektek azonban még a hajszálaitok is mind meg vannak számlálva a fejeteken. Ne féljetek hát, hisz különbek vagytok ti sok verébnél. Mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom Atyám előtt, aki a mennyekben van. De azt, aki megtagad engem az emberek előtt, én is meg fogom tagadni Atyám előtt, aki a mennyekben van. 


A két „Ne féljetek!” Isten határtalan gondviselésébe vetett bizalomra szólít fel, a közöttük elhangzó „Féljetek...” pedig felelősségünket hangsúlyozza. Az Isten iránti bizalom ugyanis nem vakmerő, a következményekkel mit sem törődő. Benne van az üdvös félelem attól, hogy elronthatjuk a jót, amit Isten bennünk és rajtunk keresztül akar művelni a világban. A testi haláltól nincs mit félnünk, az úgyis elkerülhetetlen, és végső soron nem tud ártani nekünk; ha meg akarjuk óvni életünket, akkor is elveszítjük, s ráadásul még az örök életet is kockára tesszük. 

Jó tudni, hogy életünknek tétje van, és nem független tőlünk, hogy üdvözülünk-e vagy sem. A determinizmus és a reinkarnáció tana egyaránt megfoszt felelősségünktől. Az egyik azzal, hogy tagadja akaratunk szabadságát, a másik meg azzal a tanítással, hogy következő életeinkben majd helyrehozzuk, amit most rosszul tettünk. A kereszténység ellenben az itt és most szentségére hív. Körülményeink meghatározása nem a mi feladatunk, és igazából akkor lehetünk nyugodtak, ha nem azt értük el ebben az életben, amit mindenáron szerettünk volna, mert ez annak a jele, hogy kiengedtük kezünkből sorsunk irányítását. A mi feladatunk nem az irányítás, hanem az állandó készenlét és az engedelmesség annak, aki az örök haláltól megmentett és minden hajszálunkat számon tartó személyes szeretettel gondoskodik rólunk. 

Urunk Jézus, erősítsen bennünket Szent Gellért püspök és vértanú példája, segítsen közbenjárása, hogy ne a helyek, a módok és az időpontok után kutakodjunk, hanem mindenestül átadva magunkat Neked hasznos eszköz legyünk a Te kezedben, s életünkkel, halálunkkal egyaránt megdicsőítsünk Téged.

2020. szeptember 23., szerda

Évközi 25. hét

Péld 30,5-9

Isten minden szava állja a tüzet, védőpajzs ő azoknak, akik benne bíznak. Szavaihoz mit sem szabad hozzátenned, hogy meg ne korholjon és hazugságban ne maradj! Két dolgot kérek tőled, ne tagadd meg tőlem, mielőtt meghalok: Tartsd távol tőlem a hamisságot, hazugságot! Ne adj nekem se nyomort, se gazdagságot! Csak annyit adj ennem, amennyi elegendő, hogy jóllakván meg ne tagadjalak, és ne mondjam: ,,Ki az az Úr?’’ vagy szükségtől hajtva ne lopjak, és meg ne gyalázzam Istenem nevét!

Lk 9,1-6

Ezután összehívta a tizenkét apostolt, erőt és hatalmat adott nekik minden ördög felett, és a betegségek gyógyítására. Majd elküldte őket, hogy hirdessék az Isten országát, és gyógyítsák meg a betegeket. Azt mondta nekik: ,,Semmit se vigyetek az útra, se botot, se táskát, se kenyeret, se pénzt, és két köntösötök se legyen! Amelyik házba betértek, ott maradjatok, és onnan induljatok tovább! Ha pedig valahol nem fogadnak be titeket, a várost elhagyva, még lábaitok porát is rázzátok le bizonyságul ellenük!’’ Útra keltek tehát, bejárták a falvakat, hirdették az evangéliumot, és gyógyítottak mindenütt.


Mennyi minden szépet lehetne kérni Istentől! A mai napon azonban Isten igéje két meglepő ajándék kérésére tanít, melyekről első látásra nem is gondolnánk, mennyire fontosak. Az első a hazugságtól való mentesség adománya. Ez elsősorban nem a másoknak való hazugságra, hanem az önbecsapásra vonatkozik. Arra, amiről tegnap is elmélkedtünk, s amely a lelki élet legveszélyesebb kísértése. Aki a saját lelkének is rendszeresen hazudik, az lelkileg kettészakadt emberré válik. A skizofrénia lelki változata ez, s könnyen a végső romlás, a kárhozat kezdete lehet. 

Sokszor a szentek bűntudata, önmarcangolása tűnik betegesnek, holott voltaképpen ők azok, akik egészségesek voltak és tisztán láttak. Napjában többször elismerték és hangosan megvallották bűnös voltukat, azt, hogy vétkeik miatt kárhozatot érdemeltek, s csak Isten irgalma mentette meg őket. De nagyon fontos, hogy nem úgy általában nevezték magukat bűnösnek, mert nagyon is könnyű és ismét csak az önbecsapás rafinált formája a világ legnagyobb bűnösének nevezve felmentést adni magunknak mindenfajta erkölcsi követelmény alól. Azt kérni Istentől, hogy óvjon meg a saját lelkünknek való hazugságtól, magában foglalja, hogy máris felnyílt a szemünk erre a veszélyre. Nemcsak kérni kell Istentől, hanem dolgozni is érte. Isten színe elé tárni lelkünk nyomorúságát, és elhatározásainkat, tetteinket kiszolgáltatni az ő ítéletének. Ebben az összefüggésben értendő a másik ajándék, a megmenekülés a gazdagságtól és a nyomortól, mert a gazdagság – testi, szellemi és lelki értelemben egyaránt – túl nagy kísértés volna, de a nyomor is, a nélkülözés is bukásunkat okozhatná, hiszen mi nem vagyunk még a vértanúságra érettek. 

Urunk Jézus, segíts, hogy a kapott javakat megbecsülve, a mindenkori kegyelemmel megelégedve,nagyzolás és hamis szerénykedés nélkül járjuk utunkat, mindenkor eszünkben tartva, kinek tartozunk hálaadással mindenért. Óvj meg, kérünk, a túlságosan nagy próbatételtől, amelyben gyöngeségünk miatt elbukhatnánk, és adj állhatatosságot, hogy napról napra kitartsunk a jóban.

2020. szeptember 22., kedd

Évközi 25. hét

Péld 21,1-6.10-13 

Olyan a király szíve az Úr kezében, mint a vízfolyás, ahová akarja, oda irányítja. Az ember minden útja helyes a saját szemében, a szíveket mégis az Úr veti latra. Irgalmasságot és igazságot tenni kedvesebb az Úr előtt az áldozatnál. A szemek fennhéjázása szívbeli felfuvalkodás, a gonoszok szövétneke a bűn. A szorgalmas igyekezet mindig gyarapodásra vezet, de mindaz, aki lusta, folyton szegénységben lesz. Aki csalárd nyelvvel gyűjt kincset, hiú és esztelen, és beleakad a halál tőreibe. A gonosz lelke kártevés után áhít, és társán meg nem könyörül. Ha az arcátlan bűnhődik, tanul belőle a kicsiny, és ha követi a bölcset, okulást merít. Az igaz a bűnös házát szemmel tartja, hogy a gonoszokat a rossztól visszatartsa. Aki bedugja fülét a szegény kiáltására, maga is kiált majd, és nem lesz, aki meghallgassa. 

Lk 8,19-21 

Odajöttek hozzá az anyja és testvérei, de nem juthattak hozzá a sokaság miatt. Szóltak neki: ,,Anyád és testvéreid kinn állnak, látni akarnak téged.” Ő azonban ezt felelte nekik: ,,Azok az én anyám és testvéreim, akik Isten igéjét hallgatják és megcselekszik.” 


Leszámítva a teljesen elvakultakat, több-kevesebb kételye azért mindegyikünknek van döntéseinket és választott cselekvési módunkat illetően. Ezért tanácsot kérünk, vagy legalábbis megkérdezzük mások véleményét. Persze, itt is hajlamosak vagyunk egy bizonyos elfogultságra, mert többnyire nem akárkitől kérünk tanácsot, hanem elsősorban olyanoktól, akiktől helyeslést és megerősítést várunk. (A legtöbbünknek nem nehéz olyan „jó barátot” találnia a környezetében, aki a legnagyobb örömmel ad igazat neki.) És persze úgy adjuk elő a dolgot, hogy az általunk tervezett lépés előnyeit ecseteljük, a hátrányait, illetve más lehetséges megoldások pozitívumait homályban hagyjuk. Ily módon valószínűleg körülbelül azt a tanácsot fogjuk kapni, amit szerettünk volna hallani, s mindjárt szentesítve érezzük azt, amit belül már el is döntöttünk. 

Ha azután megtettük, amit elterveztünk, de lényegében helytelen választásunk miatt csak marad bennünk valami lelkifurdalás, akkor igyekszünk az egyre nyilvánvalóbb rosszat zárójelbe téve a jót hangsúlyozni. Például egy bűnös szerelmi kapcsolatban azt, hogy a másikat ezáltal a hitre vezetjük. Végül pedig, amikor rá kell döbbennünk, hogy az út, amelyet választottunk, zsákutca volt, nincs tovább, elkezdjük megmagyarázni, hogy mindez miért volt mégis jó, hasznos, sőt szükséges. Micsoda hazugság, önáltatás! Mintha bizony Isten nem adhatta volna meg ugyanezt a jót vagy még többet, ha nem a könnyebb, szélesebb, vonzóbb utat választjuk, hanem kitartunk az igazságért vívott kemény harcban! S ha mégis valami jó jött ki a rossz döntésből, az semmi esetre sem a rossz döntés gyümölcse, hanem Isten végtelen bölcsességének és irgalmának ajándéka. 

Urunk Jézus, megvalljuk Neked, hogy sokszor tévedtünk hamis útra, de nem akartuk belátni, beismerni, hogy hibáztunk. Eltévelyedésünket sokszor még utólag is megpróbáltuk igazolni, és azzal takaróztunk, hogy ha nem úgy tettünk volna, ahogy, akkor nem szolgáltattunk volna alkalmat Neked, hogy irgalmasságot gyakorolj velünk. Bocsásd meg, kérünk, kevélységünket, s nevelj kudarcaink őszinte beismerésére, mely igaz bűnbánatra és Hozzád való megtérésre vezet bennünket.

2020. szeptember 21., hétfő

Szent Máté apostol és evangélista

Ef 4,1-7.11-13 

Kérlek tehát titeket, én, aki fogoly vagyok az Úrban, éljetek méltó módon ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptatok, teljes alázatosságban, szelídségben és türelemben. Viseljétek el egymást szeretettel. Igyekezzetek megtartani a lelki egységet a béke kötelékében. Egy a test és egy a Lélek, amint hivatásotok is egy reménységre szól. Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség. Egy az Isten és mindeneknek Atyja, aki mindenek fölött áll, mindent áthat, és mindenben benne van. A kegyelmet azonban mindegyikünk Krisztus ajándékozásának mértéke szerint kapta. Ő tett egyeseket apostollá, másokat pedig prófétává vagy evangélistává, ismét másokat pedig pásztorrá és tanítóvá, hogy alkalmassá tegye a szenteket a szolgálat végzésére Krisztus testének felépítése céljából, amíg mindnyájan eljutunk a hitnek és Isten Fia megismerésének egységére, az emberi érettségre, olyan életkorra, amelynek mércéje Krisztus teljessége.

Mt 9,9-13 

Amikor Jézus továbbment onnan, meglátott egy embert, aki a vámnál ült. Máténak hívták. Megszólította: „Kövess engem!” Az fölkelt és követte őt. Történt pedig, hogy amikor asztalhoz ült a házban, íme, sok vámos és bűnös jött, és letelepedett Jézussal és tanítványaival együtt. Ezt látva a farizeusok megkérdezték a tanítványait: „Miért eszik a ti Mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?” Ő meghallotta ezt és így szólt: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek és tanuljátok meg, mit tesz az: „Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot”. Nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket.” 


Egy emberi hívásra csak kellő megfontolás után szabad válaszolni, amikor azonban Isten hív, és ezt megérzi a lelkünk, akkor egyszerűen csak fel kell állnunk és követnünk kell őt. Az, hogy Máté szó nélkül felállt, és követte Jézust, önmagában is bizonyíték arra, hogy Jézus Isten nevében és az élő Isten tekintélyével lépett fel. A Jézussal és a jézusi örömhírrel való találkozáskor nincsen helye a fontolgatásnak, mérlegelésnek. Aki fontolgat, nem követi Jézust. Nincsen helye a mentegetőzésnek sem, hogy bűnös voltunk miatt alkalmatlannak mondjuk magunkat. Hiszen melyikünk lenne bűn nélkül való? S melyikünk tudná saját magát alkalmassá tenni Jézus követésére? „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek” – mondja Jézus, s ez igaz az ő követésére is. Mint ahogy a betegtől azt várjuk, hogy betegségével forduljon orvoshoz, nem pedig azt, hogy csak akkor merjen az orvos elé állni, ha már meggyógyult, úgy éppen azáltal gyógyul a lélek, ha fontolgatás, fenntartások és visszafordulás nélkül Jézus nyomába szegődünk. Mindazok, akik az Egyház történelme folyamán úgy követték Jézust, ahogy Máté, meggyógyultak, boldog és kiteljesedett életű emberek lettek. 

Nagyon sok múlik az induláson. Ha már az indulást elrontja a számítgatás, a túlzott félszegség, a kislelkűség, mit lehet várni az út folyamán, a próbatételek között? Ha azonban jól rajtolunk, ha értelmünket, akaratunkat és érzelmeinket, teljes emberi egzisztenciánkat egy irányba fordítjuk, s úgy indulunk, nagy esélyünk van a sikeres célba érésre és az örök győzelemre. 

Urunk Jézus, Te elhaladsz mellettünk is, miközben a pénzváltó asztalnál ülünk, vagy épp az élet piacterén ácsorgunk tétlenül. Ne engedd, kérünk, hogy hallatlanra vegyük a szót, melyet nekünk mondasz, személyesen: „Kövess engem!” Ne engedd, hogy magyarázkodásba kezdjünk vagy még mindig kifogásokat keressünk, hanem Szent Máté apostol közbenjárására add meg nekünk, hogy legyen bátorságunk mindent otthagyva nyomodba szegődni és valódi tanítványoddá lenni. Segíts, hogy megtanuljuk, mit jelent az „Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot”, és engedjük magunkat kegyelmed által irgalmas szívű testvérekké, az isteni irgalmasság követeivé formálni.

2020. szeptember 20., vasárnap

Évközi 25. vasárnap

Iz 55,6-9 

(...) Mert a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és az én útjaim nem a ti útjaitok – mondja az Úr. – Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én útjaim a ti útjaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál. 

Fil 1,20a-24.27a 

Ez az én várakozásom és reménységem, hogy semmiben sem szégyenülök meg, ellenkezőleg, teljes a bizalmam, hogy mint mindig, úgy most is megdicsőül Krisztus az én testemben, akár élet, akár halál által. Mert számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség. De ha tovább kell élnem a testben, akkor ez számomra gyümölcsöző munkát jelent. (...) 

Mt 20,1-16a 

Mert hasonló a mennyek országa a házigazdához, aki korán reggel kiment munkásokat fogadni a szőlőjébe. Miután napi egy dénárban megegyezett a munkásokkal, elküldte őket a szőlőjébe. (...) Amikor beesteledett, a szőlő ura így szólt intézőjéhez: ,,Hívd a munkásokat, és add ki nekik a bérüket, kezdve az utolsóktól az elsőkig.” Jöttek azok, akik tizenegy óra körül kezdtek, és kaptak egy-egy dénárt. Mikor az elsők sorra kerültek, azt gondolták, hogy többet fognak kapni, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak. Amikor megkapták, zúgolódni kezdtek a gazda ellen: ,,Ezek az utolsók csak egy órát dolgoztak, és egyformán kezelted őket velünk, akik viseltük a nap terhét és hevét.” Ő azonban így válaszolt az egyiküknek: ,,Barátom! Nem vagyok veled igazságtalan. Nem egy dénárban egyeztél meg velem? Fogd, ami a tiéd, és menj! Én ennek az utolsónak is annyit akarok adni, mint neked. Vagy nem szabad azt tennem az enyémmel, amit akarok? Rossz szemmel nézed talán, hogy én jó vagyok?” Így lesznek az utolsókból elsők és az elsőkből utolsók. 


Ha a szőlősgazdának csak annyi lett volna a szándéka, hogy a legutolsóknak is ugyanannyi fizetséget adjon, mint az elsőknek, célszerűbb lett volna az elsőkön kezdenie, s akkor azoknak nem lett volna módjuk panaszkodni. Hogy mégis fordított sorrendben kezdi a bér kiosztását, annak külön jelentősége van. Akiket korábban meghívott szőlőjébe, azoknak ugyanis meglepő ajándékot készít: be akarja vonni őket szívének mélységes titkába. Szeretné feltárni előttük a végtelen nagylelkűséget és sajátosan isteni logikát, hogy az utolsónak is annyit ad, mint az elsőnek. Az elsők „többletfizetsége” éppen abban áll, hogy felnőhetnek a Gazda szívének jóságához. Izraelből ezt sokan visszautasították, a Szent Szűz, az apostolok és a zsidóságból Krisztushoz tért tanítványok viszont Isten irgalmas, meglepő szeretetének egyedülálló tapasztalatára jutottak. 

Mi, akik életünk hajnalán kaptunk meghívást az Úr szőlőjébe, mi, akik úgy eszmélődtünk e világban, mint meghívottak, vajon rendelkezünk-e a beavatottaknak ezzel a tapasztalatával? Isten irgalmas szívével tudjuk-e fogadni az újonnan megtérteket, és meg tudjuk-e szánni Isten irgalmas szánalmával az élet piacán tétlenül ácsorgókat? Nyilván nem csupán érzelmekről van itt szó, hanem Istennek az utolsók iránt is az elsőknek kijáró szeretetéből való részesedésről, amely tettekben is megnyilvánul, és amely Isten legtitkosabb és legnagyobb ajándéka itt a földön. A tékozló fiú bátyja kapta volna meg ezt az ajándékot, ha elfogadja. „Fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a tiéd.” A mai példabeszédben ez így hangozhatott volna: „Fiaim, ti kezdettől fogva nálam dolgozhattatok, s ez sokkal több, mint bármilyen fizetség.” 

Hálát adunk Neked, Urunk Jézus, hogy életünknek korai meghívásunk óta van iránya, értelme, célja, gyümölcse. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy ezt a nagy ajándékot igazán megbecsüljük, s úgy legyünk, mint Szent Pál, aki a halált nyereségnek tekintette – mert tudta, hogy odaát kapja meg a kiérdemeltnél végtelenül nagyobb „bért”–, mégis szívesen vállalta, hogy tovább dolgozzék Atyád szőlőjében, és azt is, hogy újabb munkásokat hívj általa, akik miatt azután együtt örvendezhetett Veled és Atyáddal, az angyalokkal és a szentekkel.

2020. szeptember 19., szombat

Évközi 24. hét

1Kor 15,35-37.42-49 

Azt mondhatná azonban valaki: ,,Hogyan támadnak fel a halottak? Milyen testtel jönnek majd elő?” Balga! Amit vetsz, nem kel életre, ha előbb meg nem hal. És amikor vetsz, nem a leendő testet veted el, hanem a puszta magot, például a búzáét vagy másét. Így van a halottak feltámadása is: romlandóságban vetik el, romolhatatlanságban támad fel; szégyenben vetik el, dicsőségben támad fel; gyöngeségben vetik el, erőben támad fel; érzéki testet vetnek el, lelki test támad fel. Ha van érzéki test, van lelki test is. Ezt mondja az Írás is: ,,Ádám, az első ember, élő lénnyé lett”, az utolsó Ádám pedig éltető lélekké. De nem a lelki az első, hanem az érzéki, csak azután a lelki. Az első ember a földből való, földi, a második ember a mennyből való. Amilyen a földi, olyanok a földiek is, és amilyen a mennyei, olyanok a mennyeiek is. És amint hordtuk a földi ember képét, úgy hordani fogjuk a mennyeinek képét is. 

Lk 8,4-15 

(...) Nektek adatott, hogy megismerjétek Isten országának titkait, másoknak csak példabeszédekben, hogy nézvén ne lássanak, és hallván ne értsenek. Ez tehát a példabeszéd: A mag Isten igéje. Az útfélre hullott magok azok, akik hallgatják, de azután eljön az ördög, és kiveszi az igét szívükből, nehogy higgyenek és üdvözüljenek. A kősziklára hullott magok azok, akik, amikor hallják, örömmel fogadják az igét, de nincs gyökerük; egy ideig hisznek, a kísértés idején azonban elpártolnak. A tövisek közé hullott magok azok, akik hallgatják, de az élet gondjai, gazdagsága és gyönyörűségei később elfojtják bennük az igét, és gyümölcsöt nem teremnek. Amelyik pedig jó földbe esett, azokat jelenti, akik tiszta és jó szívvel hallgatják az igét, megtartják, és gyümölcsöt hoznak állhatatosan. 


A mai Szentleckében az Apostol az új, a feltámadott élet csíráját maghoz hasonlítja, az Evangéliumban pedig Jézus Isten igéjét nevezi magnak. S ez a kettő voltaképpen egy és ugyanaz. Jézus Krisztus példabeszédei nem csupán érzékletes, képi megfogalmazásai a szellemi valóságnak, tanítása – mivel ő teremtő Isten – nem pusztán az értelemhez szóló igazság, hanem életcsíra: részesedés Isten szentháromságos életéből. Ezért tanításának befogadása sem fogalomalkotás, hanem fogantatás (talán ezért van, hogy a – romlatlan – női lélek sokszor fogékonyabb rá, mint a túlságosan is a racionalitásra hagyatkozó férfié). Az isteni Magvető, Jézus Krisztus szívünkbe, azaz személyiségünk legmélyébe veti az örök élet csíráját, hogy az – ha tanítását jó földként befogadjuk – szárba szökkenjen, kivirágozzék és az utolsó napon meghozza a romolhatatlan, isteni életet bőséges termését. 

Az ige hirdetésének és befogadásának órája ezért az örök élet fogantatásának és születésének ideje. Nagyon sokszor, minden áldott nap gondolni kell erre, és szüntelenül hirdetni az Egyházban. Ez kell hogy legyen az újraevangelizáció legfontosabb üzenete, mert eddig sok keresztény nem is hallotta, vagy ha hallotta, nem figyelt rá, vagy nem tud mit kezdeni vele. 

Urunk Jézus, köszönjük Neked a mindennapi szentírásolvasás és elmélkedés óráját, melyben tudatosul bennünk, hogy elvettetett szívünkbe az örök élet magja, s így már átmentünk az örök halálból az örök életbe. Add, kérünk, kegyelmesen, hogy úgy hallgassuk és fogadjuk szívünkbe igédet, úgy járuljunk szentáldozáshoz, s úgy éljünk egész nap, hogy ez az élet egyre növekedjék és bontakozzék bennünk.

2020. szeptember 18., péntek

Évközi 24. hét

1Kor 15,12-20 

Ha tehát Krisztusról az hirdetjük, hogy halottaiból feltámadt, hogyan mondják egyesek közületek, hogy nincs halottak feltámadása? Mert ha nincs halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadt fel! Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, és hiábavaló a ti hitetek is. Sőt, Isten hamis tanúinak is bizonyulunk, mert tanúságot tettünk Isten ellen, hogy feltámasztotta Krisztust, pedig nem is támasztotta fel, ha a halottak valóban nem támadnak fel. Mert ha a halottak nem támadnak fel, Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, hiábavaló a ti hitetek, és még mindig bűneitekben vagytok. Sőt, akkor azok is, akik Krisztusban elszenderültek, elvesztek. Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, nyomorultabbak vagyunk minden más embernél. Krisztus azonban feltámadt halottaiból, mint az elszenderültek zsengéje. 

Lk 8,1-3 

Történt azután, hogy bejárta a városokat és a falvakat, prédikálta és hirdette az Isten országát. Vele volt a tizenkettő, és néhány asszony, akiket meggyógyított a gonosz lelkektől és a betegségekből: Mária, akit Magdolnának hívnak, akiből hét ördög ment ki, és Johanna, Kúzának, Heródes helytartójának a felesége, valamint Zsuzsanna, és sokan mások, akik segítették őt vagyonukból.


Azok a pogányságból megtért keresztények, akik kételkedtek a feltámadásban, saját előzetes ismereteikből, a hellenista világképből és koruk pogány vallási hiedelmeiből próbálták megérteni Krisztust. Itt van a keresztény hit legnagyobb nehézsége és egyben végtelen könnyűsége: emberi ésszel lehetetlen kikövetkeztetni Krisztus misztériumát. 

Persze az újdonsült korintusi keresztények nem voltak materialisták: nem a halál utáni életben kételkedtek, sőt egészen biztos, hogy hittek a lelkek túlvilági életében. Inkább túlságosan is spiritualisták voltak, mert az anyagot, a földi testet méltatlannak tartották az örök életre. A megtestesülés és Jézusnak a feltámadásban örökkévalósult megdicsőült teste radikálisan más valóságot és üzenetet közvetít, mint a korabeli – és ma újra divatba jött – pogány vallási elképzelések, melyek közös vonása, hogy a megváltást a fizikai testtől való megszabadulással azonosítják, mert számukra a test elválaszthatatlan a bűntől és a szenvedéstől, márpedig ezeknek nincs helyük a túlvilági életben. Krisztus halála és feltámadása ezzel szemben arról ad kinyilatkoztatást, hogy az ember megváltása a bűnbocsánat, mely nem más, mint a Szentlélek kiárasztása által végbe vitt új teremtés, mely a hit és a keresztség által kezdődik meg bennünk, s ennek szerves folytatása, következménye a holtak feltámadása. Nem a testi halál osztja tehát ketté életünket egy földi, szenvedéssel teli, testben megélt és egy túlvilági, szenvedésektől mentes, test nélküli szakaszra, hanem a bűn halálából való feltámadás a választóvonal a régi, istentelen és kárhozatra szánt s az új, megszabadult, istengyermeki életünk között. 

Urunk Jézus, köszönjük Neked, hogy mivel testben jöttél el közénk, mi pedig megváltásod révén testestül-lelkestül lettünk Isten gyermekei, azért a végső napon testünkre ugyanaz a dicsőség vár, mint a Tiédre az Atya jobbján. Tápláld bennünk, kérünk, szentségeiddel a kegyelmi életet, a megdicsőült test örökkévalóságára nyíló életkapcsolatot Veled és Általad az Atyaistennel a Szentlélekben.

2020. szeptember 17., csütörtök

Évközi 24. hét

1Kor 15,1-11 

Figyelmetekbe ajánlom, testvérek, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek, amelyet el is fogadtatok, és amelyben álltok. Általa üdvözülni is fogtok, ha megtartjátok úgy, ahogy hirdettem nektek, különben hiába lettetek volna hívőkké. Mert mindenekelőtt azt adtam át nektek, amit én is kaptam: hogy Krisztus meghalt a bűneinkért az Írások szerint, eltemették, és harmadnapon feltámadt, az Írások szerint. Megjelent Kéfásnak, majd a tizenkettőnek. Azután megjelent több, mint ötszáz testvérnek egyszerre, akik közül a legtöbben még élnek, egyesek pedig elszenderültek. Azután megjelent Jakabnak, majd valamennyi apostolnak. Mindnyájuk után pedig mint félresikerültnek, megjelent nekem is. (...) 

Lk 7,36-50 

Egy farizeus meghívta, hogy egyen nála. Bement a farizeus házába és asztalhoz telepedett. És íme, egy asszony, aki bűnös volt a városban, amint megtudta, hogy a farizeus házában étkezik, kenetet hozott egy alabástrom edényben. Megállt hátul a lábainál, elkezdte könnyeivel öntözni a lábait, és megtörölte hajával, csókolgatta azokat, és megkente a kenettel. Amikor a farizeus, aki meghívta, látta ezt, így szólt magában: „Ha ez próféta volna, bizonyára tudná, kicsoda és miféle asszony ez, aki őt érinti, vagyis hogy bűnös.” Jézus ezt válaszolta neki: „(...) Látod ezt az asszonyt? Bejöttem a házadba, és nem adtál vizet lábaimra; ez meg könnyeivel öntözte lábaimat, és a hajával törölte meg. Csókot nem adtál nekem; ez meg, amióta bejött, nem szűnt meg csókolgatni lábaimat. Olajjal nem kented meg fejemet; ez meg kenettel kente meg a lábaimat. Azért mondom neked: Sok bűne bocsánatot nyert, mert nagyon szeretett. Akinek keveset bocsátanak meg, kevéssé szeret.” Aztán így szólt az asszonyhoz: „Bocsánatot nyertek bűneid.” Erre az asztaltársak ezt kezdték mondogatni magukban: „Kicsoda ez, hogy még a bűnöket is megbocsátja?” Ő pedig így szólt az asszonyhoz: „A hited megszabadított téged; menj békével.” 


A mai Szentleckében olvasható bevezető után Pál összefoglalja evangéliumát, melyet tanúk is igazolnak. Ez az az apostoli hitletétemény, amelyet azóta is hűségesen őriz az Anyaszentegyház. Csak ennek a hitnek megtartása által nyerhetjük el az üdvösséget. Más hiten lévő jóakaratú emberek más, titokzatos módon részesülnek Krisztus megváltásának bűnt eltörlő, Istennel örökké egyesítő kegyelmében, mi, Krisztus-hívők azonban egy elferdített keresztény hittel nem juthatunk üdvösségre. Ha nem hisszük mindazt, amit az egy, szent, apostoli és egyetemes egyház hisz, akkor hiába lettünk hívőkké. 

Valaki a mai nap Evangéliumára hivatkozva esetleg ellene vethetné: minek a dogmák, hiszen ez a bűnös nő is megigazult Jézushoz járulván csak azért, mert szeretett. Igen, csakhogy ha ez a bűnös nő bármely más férfi lábára öntötte volna az illatos olajat és neki mutatta volna ki a szeretetét, az legfeljebb szép és dicséretes cselekedet lett volna, ám bűnbocsánatot semmi esetre sem szerzett volna számára. Ez a bűnös nő – akit a hagyomány Mária Magdolnával azonosít – nem csupán egy férfihez ment oda, aki iránt tiszta rajongást érzett, hanem az Istenemberhez járult, aki egyedül bocsáthatja meg a bűnöket a földön. Mindez pedig Jézus kereszthalála és feltámadása által lett nyilvánvaló, mert akkor derült ki egyértelműen, hogy a Mester nem más, mint az Úr, vagyis hogy Jézus az Isten Fia. Márpedig pontosan ez az apostoli hitletétemény központi magja, ahogy Szent Pál is írja: „Krisztus meghalt a bűneinkért az Írások szerint, eltemették, és harmadnapon feltámadt, az Írások szerint.” 

Urunk Jézus, mi nem járulhatunk úgy Hozzád, mint Mária Magdolna, hogy lábadat könnyeinkkel öntözve fejezzük ki szeretetünket Irántad, de megvalljuk, hogy Te vagy az Isten Fia, aki bűneink bocsánatáért meghaltál és megigazulásunkra feltámadtál. Fogadd szívesen ezt a hitvallást mint hódolatunk és ragaszkodásunk kinyilvánítását, s add kegyelmedet, hogy e hitvallásból erényes élet fakadjon, mely igazolja Irántad való szeretetünket.

2020. szeptember 16., szerda

Évközi 24. hét

1Kor 12,31 – 13,13 

(...) Szóljak bár az emberek vagy angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, olyan vagyok, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom. Legyen bár prófétáló tehetségem, ismerjem akár az összes titkot és minden tudományt, és legyen bár olyan teljes a hitem, hogy a hegyeket áthelyezzem: ha szeretet nincs bennem, semmi sem vagyok. Osszam el bár egész vagyonomat alamizsnaként, és adjam át testemet, hogy dicsekedhessem: ha szeretet nincs bennem, semmit sem használ nekem. A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, nem féltékeny, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem nagyravágyó, nem keresi a magáét, nem gerjed haragra, nem gondol rosszra, nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal; mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. A szeretet soha meg nem szűnik. A prófétálások véget érnek, a nyelvek megszűnnek, a tudomány elenyészik. Mert töredékes a megismerésünk, és töredékes a prófétálásunk; amikor pedig eljön majd a tökéletes, a töredékes véget fog érni. Amikor gyermek voltam, úgy beszéltem, mint a gyermek, úgy éreztem, mint a gyermek, úgy gondolkoztam, mint a gyermek; amikor pedig férfivá lettem, felhagytam azokkal a dolgokkal, amelyek gyermekhez valók. Most ugyanis tükör által, homályban látunk, akkor pedig majd színről színre. Most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, mint ahogy én is ismert vagyok. Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, ez a három; de ezek közül legnagyobb a szeretet. 

Lk 7,31-35 

Ugyan kihez is hasonlítsam ezt a nemzedéket? Kihez hasonlók ők? Hasonlók a piacon üldögélő gyermekekhez, akik így kiáltoznak egymásnak: „Furulyáztunk nektek, de nem táncoltatok, siratót énekeltünk, de nem sírtatok!” Mert eljött Keresztelő János, kenyeret nem eszik és bort nem iszik, és azt mondjátok: „Ördöge van!” Eljött az Emberfia, eszik és iszik, és azt mondjátok: „Íme, a falánk és borissza ember, a vámszedők és bűnösök barátja!” De a bölcsességet igazolja annak minden fia.


Honnét tudjuk, hogy van-e bennünk szeretet vagy nincs? Amiről azt hittük, merőben szeretetből tettük, arról jobban megvizsgálva bizony kiderül, hogy kilencven százalékban önös érdek, számítás és saját nagyszerűségünkben való önelégült tetszelgés volt. Csak aki egyszer eljut oda, hogy könnyek között bevallja, hogy nem is tud szeretni, hogy benne egy csepp szeretet sincs, az indulhat el az igazi szeretet útján. Mert ő éppenséggel azért sírta el magát, mert rádöbbent arra, amit a Szent Pál-i kijelentés második fele jelent: semmi sem vagyok. A Krisztusban hívőt pontosan a szeretet rémületes hiánya leplezi le önmaga előtt, és tárja fel igazi nyomorúságát. 

De ahol könny és ilyen megrendült vallomás fakad, ott a szabadulás lehetősége is felcsillan. A régi szeretet tökéletlenségét, hamis és önző voltát felismerve és megsiratva szívünkben életre kelhet az új, a krisztusi szeretet, melyet az ő irántunk való szeretete táplál mindörökre. Már az is, hogy képesek vagyunk sírva fakadni azon, hogy nem tudunk szeretni, azért lehetséges, mert találkoztunk Krisztus végtelen nagy szeretetével, van tapasztalatunk arról, hogy ő mennyire szeret minket. Ahelyett hát, hogy tovább keseregnénk azon, hogy nem tudunk s hogy miért nem tudunk szeretni, inkább arra figyeljünk, hogy Krisztus feltétel nélkül és végtelenül, öröktől fogva és mindörökre szeret bennünket, és maradjunk is meg az ő szeretetében. 

Urunk, Jézus Krisztus, világosítsd meg értelmünket, hogy belássuk és őszinte szívvel megvalljuk Előtted, hogy amit szeretetnek neveztünk az életünkben, az legtöbbször nem volt más, mint puszta önzés, és hogy Nélküled egyáltalán nem vagyunk képesek szeretni. Segíts, kérünk, kegyelmeddel, hogy a Te szeretetedet megtapasztalva és szeretetedben megmaradva eljussunk arra a szeretetre, melyről Szent Pál beszél a mai Szentleckében, mely nem a mi gyarló, leginkább csak a szeretet érzéséhez ragaszkodó szívünkből, hanem a Te szentséges Szívedből fakad.

2020. szeptember 15., kedd

A Fájdalmas Szűzanya

Zsid 5,7-8 

Ő, testi mivoltának napjaiban imáit és könyörgéseit nagy kiáltással és könnyhullatással bemutatta annak, aki megszabadíthatta őt a haláltól; és meghallgatást is nyert hódolatáért. Bár Isten Fia volt, engedelmességet tanult abból, amit elszenvedett. 

Jn 19,25-27 

Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás felesége és Mária Magdolna. Amikor Jézus meglátta anyját és az ott álló tanítványt, akit szeretett, így szólt anyjához: ,,Asszony, íme, a te fiad!'' Azután azt mondta a tanítványnak: ,,Íme, a te anyád!'' És attól az órától magához vette őt a tanítvány. 


Amikor az Úr vérében megköti az új és örök szövetséget az Atyaisten és az emberiség között, akkor azok között is új és örök szövetséget akar létrehozni, akik hisznek benne, akik már tagjai ennek az örök Isten-ember szövetségnek. Nemcsak az Istennel való szövetség új: soha nem létezett s az előzőekből elképzelhetetlen; és örök, vagyis Isten részéről végleges, olyannyira, hogy még a bűnök sem tudják szétszakítani – hiszen éppen a bűnök bocsánatában áll –, hanem ezentúl minden emberi kapcsolat új és örök, amely az új és örök szövetségben élők, a Krisztus-hívők között létesül. Tehát többé sem a házastársak, sem szülők és gyermekek, sem az igaz barátok kapcsolata nem épülhet csupán a testre és vérre, vonzalomra és rokonszenvre, közös értékrendre, hanem mindezeken túl ez a krisztusi új és örök szövetség kell hogy legyen az alapja. 

Ha ez feltárul a házasságban, a családban, az a házasság, az a családi élet ragyogó jele lesz a Szentháromság közösségének, és a házastársak, szülők és gyermekek valami olyat élnek meg, amit soha senki még a történelem folyamán. Ugyanígy, ha két ember barátságában egyre inkább ez a szövetség válik alappá, ez a barátság túllépi a szokásos barátságok kategóriáját és szókészletét, s olyan tapasztalatokra vezet, melyekről csak a legnagyobb szentek tudnak hitelesen beszélni. 

Urunk, Jézus Krisztus, kérünk, ragyogtasd fel előttünk azt az új, örökkévalóságra nyíló kapcsolatot, melyet kereszt alatt álló Édesanyád és szeretett tanítványod között létesítettél. Segíts, hogy mi, akik szeretjük egymást itt a földön, merjük rászánni magunkat, s minden érzésen, élményen túl erre a létezés legvégső mélységeiben felvázolódó, új és örök szövetségre építsük kapcsolatunkat. A Boldogságos Szent Szűz, a fájdalmak Anyja közbenjárására add kegyelmedet, hogy a kereszt alatt vele állva szívünk megnyíljék misztériumaid befogadására, s feltámadásod erejéből már itt e földön megnyilvánuljon rajtunk a Te új minőségű, örök dicsőségben ragyogó életed.

2020. szeptember 14., hétfő

A Szent Kereszt felmagasztalása

Szám 21,4-9 

Aztán elindultak a Hór hegyétől a Vörös-tenger felé vivő úton, hogy megkerüljék Edom földjét. A nép azonban unni kezdte az utat meg a fáradságot és Isten és Mózes ellen lázadt: „Miért hoztál ki minket Egyiptomból, hogy meghaljunk a pusztában? Nincsen kenyér, nincsen víz, undorodik már a lelkünk ettől a felette sovány eledeltől.” Rábocsátotta ezért az Úr a népre a tüzes kígyókat, s azok sokat halálra martak közülük. Erre elmentek Mózeshez és azt mondták: „Vétkeztünk, mert az Úr ellen és te ellened szóltunk; könyörögj, hogy vegye le rólunk ezeket a kígyókat!” Könyörgött is Mózes a népért, mire az Úr így szólt hozzá: „Készíts egy rézkígyót és tedd ki jelül: amelyik megmart feltekint rá, az életben marad.” Csinált tehát Mózes egy rézkígyót és kitette jelül: a megmartak, ha feltekintettek rá, meggyógyultak. 

vagy 

Fil 2,6-11 

Krisztus Jézus isteni mivoltában nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amelyhez mint zsákmányhoz ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette önmagát, szolgai alakot vett fel, és hasonló lett az emberekhez, külsejét tekintve úgy jelent meg, mint egy ember. Megalázta magát, engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, amely minden más név fölött van, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd az égben, a földön és az alvilágban, és minden nyelv vallja, hogy „Jézus Krisztus az Úr!” az Atyaisten dicsőségére. 

Jn 3,13-17 

Senki sem ment föl a mennybe, csak az, aki a mennyből jött le: az Emberfia. Ahogyan Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy kell majd az Emberfiának is fölemeltetnie, hogy mindannak, aki hisz, örök élete legyen őbenne. (...)


Ahogy Krisztus keresztje balgaság és botrány volt az apostolok korában, úgy ma is az azok szemében, akik elég vakok ahhoz, hogy ne ismerjék fel magukon az őskígyó halálos marását. A keresztet mint jelképet ugyan viselik a nyakukban, fülükben, talán még szobájuk falára is kiteszik, de közben minden törekvésük arra irányul, hogy a keresztet, a szenvedést kiiktassák az életükből. A kereszt nélküli élet utáni vágyódás sokszor a keresztényeket is kísérti. Azokat a helyeket szeretik idézni a Szentírásból, ahol az Úr vigasztalást, jutalmat, dicsőséget ígér, s hajlamosak megfeledkezni Urunknak a kereszthordozásról szóló igéiről. Vagy beszélnek ugyan a keresztről, de csak mint valami kellemetlen teherről, amelytől alig várják, hogy megszabaduljanak, s ha nem, perelni kezdenek az Istennel és fellázadnak ellene. 

Jézus Krisztust azonban az Atya nem a kereszttől függetlenül vagy annak ellenére dicsőítette meg, hanem éppenséggel a kereszten való végső odaadásában. Ezért a mi felmagasztaltatásunk is csak Krisztus keresztje által valósulhat meg, ez az a deszkaszál, mely képes „a hajótört világot biztos partra menteni”. Persze csak az kapaszkodik belé, aki felismeri, hogy élete Jézus nélkül zátonyra futott és hajótörést szenvedett. Amint ugyanis nincs kereszténység kereszt nélkül, úgy kereszt sincs a kereszténységen kívül, hanem csak megkerülhetetlen és értelmetlen negatívumok. Bűnnel megjelölt létezésünknek, sebzettségeinknek és hiányainknak, szenvedésünknek és halálunknak csak Krisztus keresztje adhat valódi értelmet és örök értéket. 

Keresztrefeszített Üdvözítőnk, add meg, kérünk, hogy nap mint nap hittel feltekintsünk a Te szent keresztedre, mely által megszerezted számunkra a váltságot, a gyógyulást és az örök életet. Segíts minket kegyelmesen, hogy keresztedből erőt merítve tudjunk nyomodba lépni, és hordozni a magunk keresztjét, melyet Atyád üdvösségünkre szolgáló eszközül gondos szeretettel, egyéni méretre szabva készített számunkra, s így növekedjünk az iránta való bizalomban és odaadásban.

2020. szeptember 13., vasárnap

Évközi 24. vasárnap

Sir 27,33 - 28,9

Harag és düh, utálatos mindkettő, csak a bűnös ember ragaszkodik hozzájuk. Aki bosszút akar állni, az Úr áll bosszút rajta, és megtartja az ő bűneit is. Bocsáss meg társadnak, ha vét ellened, akkor te is, amikor könyörögsz, elnyered bűneid bocsánatát. Ember ember ellen haragot tart, és Istennél keres gyógyulást? A hozzá hasonló embernek nem kegyelmez, és mégis önnön bűneiért imádkozik? Haragot tart, holott csak ember, és bocsánatot kér Istentől? Ki könyörög majd az ő bűneiért? Gondolj a végső dolgokra, és szűnj meg gyűlölködni, a bomlásra és a halálra, s tarts ki parancsai mellett! Gondolj Isten félelmére, és ne tarts haragot társaddal, gondolj a Magasságbeli szövetségére, és nézd el társad tévedését!

Róm 14,7-9

Hiszen egyikünk sem él önmagának, és egyikünk sem hal meg önmagának; amíg élünk, az Úrnak élünk, s ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Akár élünk tehát, akár halunk, az Úré vagyunk. Krisztus ugyanis azért halt meg és támadt fel, hogy a holtaknak is, az élőknek is Ura legyen.

Mt 18,21-35

Akkor Péter odament hozzá és azt mondta neki: ,,Uram! Hányszor vétkezhet ellenem a testvérem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?’’ Jézus azt felelte neki: ,,Nem azt mondom, hogy hétszer, hanem hogy hetvenszer hétszer. Hasonlít a mennyek országa egy királyhoz, aki el akart számolni szolgáival. Amikor elkezdte az elszámolást, odavitték hozzá az egyiket, aki tízezer talentummal tartozott. Mivel nem volt miből megadnia, az úr megparancsolta, hogy adják el őt és a feleségét, a gyerekeit, és mindent, amije csak van, és úgy fizessen. A szolga erre a földig hajolt, és leborulva kérte: ,,Légy türelemmel irántam, és mindent megadok neked.'' Megesett a szíve az úrnak a szolgán, elbocsátotta hát őt, és még az adósságot is elengedte neki. Ez a szolga azonban, mihelyt kiment, találkozott egyik szolgatársával, aki tartozott neki száz dénárral. Megragadta őt, fojtogatta és követelte: ,,Add meg, amivel tartozol.'' A szolgatársa a földig hajolt, és kérlelte: ,,Légy türelemmel irántam, és megadom neked.'' Az azonban nem engedett, hanem elvitte és börtönbe vetette őt, amíg megadja a tartozását. Amikor a szolga társai látták a történteket, nagyon elszomorodtak. Elmentek és elbeszéltek uruknak mindent, ami történt. Akkor az úr magához hívta őt és azt mondta neki: ,,Te gonosz szolga! Én az egész tartozást elengedtem neked, mert kértél engem. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, ahogy én is megkönyörültem rajtad?'' És az úr haragjában átadta őt a kínzóknak, amíg csak meg nem adja egész tartozását. Így tesz majd mennyei Atyám is veletek, ha mindegyiktek szívből meg nem bocsát a testvérének.’’


Sirák fia könyvének ma olvasott sorai – természetesen Urunk, Jézus Krisztus és az Újszövetség világosságában – megtanítanak a helyes elmélkedési módra, amely elvezet a szemlélődésre. Négy nagy valóságot kell folytonosan szem előtt tartanunk, belső univerzumunk négy nagy aspektusát. Először is a végső dolgokat: az Úr Jézus második, dicsőséges eljövetelét, amikor feltámasztja a halottakat, megtartja az utolsó ítéletet, újjáteremti az egész világot, és átadja a Szentlélekben az Atyának. Ez az a végtelen nagy égbolt, amely alatt a keresztény ember élete zajlik, ennek belső látomása kell, hogy minden áldott nap teljesen birtokába vegye lelkünket. Másodszor gondolnunk kell a bomlásra és a halálra. Ez mélységet ad életünknek, mert nem enged illúziókban élni; méltóságot, mert kinyilvánítja létezésünk egyszeri és megismételhetetlen voltát; és jelentőséget, mert életünket az örök élet kontextusába helyezi. 

A harmadik nagy valóság az Isten félelme, mellyel parancsai mellett kitartunk. Az evangélium törvényéről van itt szó: arról az egyetlen törvényről, mely minden más törvényt magába foglal, s amely nem is csupán törvény, hanem Isten legbensőbb élete bennünk: a szeretetről. Számos teendőnk lehet, sok minden érhet, de csak egy igazi feladatunk van: tovább tanulni szeretni, Isten szeretetével, a Szentlélekkel. A negyedik pedig a Magasságbelivel kötött szövetség, melyet a szentmiseáldozat vasárnapról vasárnapra megerősít köztünk és a mennyei Atya között, Jézus vére által a Szentlélekben. Ahogy az Egyház életében, úgy személyes életünkben is a szentmisének kell lennie a forrásnak és a csúcspontnak, ahonnan kiindul és ahová tart minden tevékenységünk. El vagyunk kötelezve, a misztikus jegyesség gyűrűjét hordjuk, amelybe a Názáreti Jézus neve van belevésve. 

Urunk Jézus, add meg nekünk kegyelmeddel, hogy napról napra e négyes gondolat világába helyezve életünket eljussunk az igazi szemlélődésre, testvéreinkkel pedig arra az irgalmas, a megbocsátásba bele nem fáradó szeretetre, melyre szavaddal és életpéldáddal tanítasz minket.

2020. szeptember 12., szombat

Évközi 23. hét

1Kor 10,14-22a 

Ezért, szeretteim, kerüljétek a bálványimádást. Úgy szólok hozzátok, mint értelmes emberekhez; ítéljétek meg ti magatok, amit mondok: Az áldás kelyhe, amelyet megáldunk, nem Krisztus vérében való részesedés? És a kenyér, amelyet megtörünk, nem Krisztus testében való részesedés? Mert egy kenyér, egy test vagyunk sokan, hiszen mindnyájan egy kenyérből részesülünk. Tekintsétek a test szerint való Izraelt: akik az áldozatokat eszik, ugye közösségben vannak az oltárral? Mit akarok ezzel mondani? Talán azt, hogy a bálványoknak áldozott hús vagy a bálvány ér valamit? Dehogy! De amit a pogányok áldoznak, azt a démonoknak áldozzák és nem Istennek. Nem akarom, hogy démonokkal legyetek közösségben. Nem ihatjátok az Úr kelyhét és az démonok kelyhét. Nem lehettek részesei az Úr asztalának és a démonok asztalának. Ingereljük talán féltékenységre az Urat? 

Lk 6,43-49 

Nem jó az a fa, amely rossz gyümölcsöt terem; és nem rossz az a fa, amely jó gyümölcsöt terem. Mert minden fát gyümölcséről ismerünk meg. Tövisbokorról nem szednek fügét, sem a csipkebokorról nem szüretelnek szőlőt. A jó ember jót hoz elő szívének jó kincséből, és a gonosz ember a gonoszból gonoszat hoz elő; mert a szív bőségéből szól a száj. Miért mondjátok nekem: ,,Uram! Uram!”, ha nem cselekszitek, amiket mondok? Megmutatom nektek, kihez hasonló mindaz, aki hozzám jön, hallgatja szavaimat és megcselekszi azokat. Hasonló a házépítő emberhez, aki mélyre leásott és az alapot kősziklára rakta. Amikor aztán jött az árvíz, nekiesett a háznak a folyó árja, de nem tudta megingatni, mert kősziklára volt építve. Aki pedig hallgatja, de nem cselekszi, hasonló ahhoz az emberhez, aki a házát alap nélkül, a földre építette. Amikor nekirontott az ár, mindjárt összeomlott, és nagy lett annak a háznak romlása.” 


A nagy, ősi pogány vallások istentisztelete azoknak, akik még nem ismerik Krisztust, egyfajta kapaszkodó az igaz Isten felé vezető úton. Nekünk azonban, akik már ismerjük Krisztust és a benne feltáruló szentháromságos isteni életet, olyan volna az ősi kultuszokban való részvétel, mintha a sátán asztalához ülnénk. Van azonban ennek a kijelentésnek egy másik, egészen időszerű mondanivalója is: az okkultizmus és a sátánkultusz minden fajtáját, a legtávolabbi köreit is kerülnünk kell, mert az első parancs a Tízparancsolatban nem véletlenül az első: az összes többi megtartása ezen áll vagy bukik. 

Jelenti ez az apostoli mondat azt is, hogy nekünk, akik az Úr asztalához járulunk, szakítanunk kell bizonyos más asztalközösségekkel és társaságokkal, amelyek tagjai kicsapongó, feslett életet élnek, akiknek ünnepei az eucharisztikus lakoma, a szentmise karikatúrájává züllenek. „Minden fát gyümölcséről ismerünk meg” – mondja Urunk a mai Evangéliumban. Gyakoroljuk ez alapján a szellemek megkülönböztetését saját magunkon! Ha azt tapasztaljuk, hogy bizonyos emberek társasága megzavarja lelkünk békéjét, ha a velük való együttlét után nem tudunk tiszta szívvel áldozni, ha elbizonytalanodunk hitünkben, megingunk erkölcsi tartásunkban, ismerjük fel a veszélyt, és legyen bátorságunk elmenekülni abból a közegből, amely veszélyezteti életünk jó gyümölcsének beérését és épségét. 

Urunk Jézus, Te valahányszor bűnösökkel ültél egy asztalhoz, azt megmentésükre és üdvösségükre tetted. Mi azonban nem vagyunk olyan tiszták és erősek, mint Te, nekünk veszélyes a bűnösökhöz egy asztalhoz ülnünk, mert ahelyett, hogy a Te asztalodhoz vezetnénk őket, többnyire inkább mi válunk hasonlóvá hozzájuk világiasságban, majd a bűnök elkövetésében és lelkiismeretünk érzéketlenné válásában. Óvj meg, kérünk, kegyelmeddel a vakmerő bizalomtól s attól, hogy a megmentő szerepében akarjunk tetszelegni, és segíts, hogy Lévivel, Zakeussal, Mária Magdolnával azonosulva hálát adjunk Neked, hogy asztalközösségedbe hívsz bennünket.

2020. szeptember 11., péntek

Évközi 23. hét

1Kor 9,16-19.22b-27 

Mert ha hirdetem az evangéliumot, nincs miért dicsekednem, hiszen kényszer alatt vagyok. Jaj nekem ugyanis, ha nem hirdetem az evangéliumot! Mert ha szabad akarattal teszem ezt, jutalmam van; ha pedig kénytelen-kelletlen, csak ügyintéző vagyok. Mi tehát az én jutalmam? Hogy az evangéliumot hirdetve ingyen adjam az evangéliumot, és ne éljek az evangéliumból eredő hatalmammal. Mert én, bár mindenkitől független voltam, mindenki szolgájává tettem magam, hogy minél többeket nyerjek meg. A gyöngéknek gyönge lettem, hogy megnyerjem a gyöngéket; mindenkinek mindene lettem, hogy egyeseket megmentsek. Mindent az evangéliumért teszek, hogy nekem is részem legyen benne. Nem tudjátok, hogy akik a versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de csak egy nyeri el a jutalmat? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek! Az pedig, aki részt vesz a versenyben, mindentől tartózkodik: ők azért, hogy hervatag koszorút nyerjenek, mi pedig, hogy hervadhatatlant. Futok tehát, és nem csak vaktában; mérem az ökölcsapásokat, s nem csak úgy, a levegőbe csapkodva; hanem sanyargatom a testemet és szolgaságba vetem, nehogy, míg másokat tanítok, magam elvetésre méltó legyek. 

Lk 6,39-42 

Vajon a vak vezethet-e vakot? Nem esnek-e mindketten verembe? Nem nagyobb a tanítvány a mesterénél; valaki akkor tökéletes, ha olyan, mint a mestere. Miért látod meg a szálkát testvéred szemében, a gerendát pedig, amely a te szemedben van, nem veszed észre? És hogyan mondhatod testvérednek: „Testvér, hadd vegyem ki szemedből a szálkát”, a te szemedben pedig nem látod a gerendát? Képmutató! Vesd ki előbb a magad szeméből a gerendát, és csak azután fogj hozzá, hogy kivedd a szálkát testvéred szeméből! 


A szentség nem magánügy. Legalábbis a krisztusi életszentség biztosan nem, mert az a szeretet tökéletességében áll, semmi másban. Az Egyházban betöltött szerep (a püspöktől a sekrestyésig), a szűzi, házas vagy éppen özvegy életállapot nem emel fel automatikusan a szentség szintjére, mely a Szentháromság egy Isten életéből való részesedés. A Szentháromság belső életének a törvénye pedig a szeretet, mégpedig az Isten és az ember szeretete. Ez pedig nem létezik bizonyos függetlenség feladása nélkül. 

A beteges ragaszkodásból fel kell szabadulnia annak, aki Krisztus követője akar lenni. Viszont miután felszabadult, függetlenségét nem szabad magának megtartania, mert akkor semmi, de semmi köze nem lesz ahhoz az Istenhez, aki érettünk és a mi üdvösségünkért emberré lett. Mások üdvösségéért, bőségesebb életük kibontakozásáért kell élnie. Nem szabad újra rabszolgájává lennie senkinek és semminek, még saját szolgálatának sem, ám arra is vigyáznia kell, hogy ő se vessen rabszolgaságba, érzelmi-lelki függőségbe másokat ahelyett, hogy Krisztushoz kötné őket. Az igazán független, bensőleg tökéletesen szabad, de mégis teljesen másokért élő embert az jellemzi, hogy félre tud állni mások útjából. Szent Pál azt mondja: „mindenkinek mindene lettem”, de nem mondja, hogy életük végéig, minden időben. Nehéz, olykor nagyon fájdalmas, de ha testvérünk lelki fejlődése, kibontakozása azt kívánja, hogy elhagyjon, túlhaladjon minket, s ne tartson többé igényt a szolgálatunkra, akkor engednünk kell őt továbbmenni. A célban úgyis találkozunk, sőt a végső célban, Jézus Krisztusban, aki az Atyával egylényegű, már együtt is vagyunk. 

Urunk Jézus, egyedül Te vagy az Út, mi csak egy-egy szakaszon útitársai, kísérői lehetünk testvéreinknek. Tükör által, homályosan látunk, de a Te világosságod mindig kiutat mutat a sötétségből, hogy ne vakként legyünk vakok vezetői. Urunk, egyedül Te vagy az Igazság, mi csak segíthetünk másokat az igazságkeresésben. Egyedül Te vagy az Élet, melyben, kérünk, testvéreinkkel együtt részesíts minket is.

2020. szeptember 10., csütörtök

Évközi 23. hét

1Kor 8,1b-7.11-13 

Ami pedig a bálványoknak áldozott húst illeti, tudjuk, hogy mindnyájunknak van ismeretünk. Az ismeret felfuvalkodottá tesz, a szeretet pedig épít. Ha valaki úgy véli, hogy valamilyen ismeretre tett szert, még nem ismerte fel, hogyan kell megismernie. De ha valaki szereti Istent, azt már megismerte Isten. Ami tehát a bálványoknak áldozott hús fogyasztását illeti, tudjuk, hogy nincs bálvány a világon, és hogy nincs más Isten, csak egy. Mert ha vannak is úgynevezett istenek, akár az égben, akár a földön, amint sok isten van és sok úr, nekünk mégis egy Istenünk van, az Atya, akitől minden van, s akiért mi is vagyunk; és egy Urunk van, Jézus Krisztus, aki által minden van, s aki által mi is vagyunk. De nem mindenkinek van ismerete; egyesek mindmáig bálványokhoz szokva, a húst, mint bálványáldozatot eszik, és lelkiismeretük, mivel gyönge, beszennyeződik. Így a te ismereted miatt elvész gyönge testvéred, akiért Krisztus meghalt! Amikor azonban testvéreitek ellen így vétkeztek, és megsértitek az ő gyönge lelkiismeretüket, Krisztus ellen vétkeztek. 

Lk 6,27-38 

Nektek viszont, akik hallgattok engem, azt mondom: Szeressétek ellenségeiteket! Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. Áldjátok azokat, akik átkoznak benneteket, és imádkozzatok azokért, akik gyaláznak titeket. Annak, aki arcul üt téged, tartsd oda a másikat is; és attól, aki a felöltődet elveszi, ne tagadd meg a kabátodat sem. Adj mindenkinek, aki kér tőled; és ha valaki elveszi, ami a tiéd, vissza ne kérd. Amint akarjátok, hogy cselekedjenek veletek az emberek, ti is hasonlóképpen cselekedjetek velük. Mert ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, milyen jutalmat érdemeltek? Hiszen a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. (...) Szeressétek tehát ellenségeiteket!


Szent Pál állásfoglalása világos: „Ha étel botránkoztatja meg testvéremet, inkább nem eszem húst sohasem, hogy testvéremet meg ne botránkoztassam.” Vallási tudásról van itt szó, egészen konkrétan arról, hogy a bálványoknak áldozott, majd áruba bocsátott hús elfogyasztása a pogányságból megtért keresztényeknek lelkiismereti problémát okozott, hiszen ők csak nemrég szakítottak a bálványkultusszal. Micsoda tapintat, micsoda lelki finomság, érzékenység – vagyis: milyen nagy szeretet! Az ellenségszeretet parancsát, melyről a mi Urunk beszél a mai Evangéliumban, soha nem fogjuk tudni megvalósítani, ha nem próbáljuk úgy szeretni kevesebb ismerettel rendelkező testvéreinket, hogy a kedvükért örömmel lemondunk olyan dolgokról, amelyek számunkra nem bűnök, de őket megbotránkoztatná vagy rosszra vezetné, mert a kinyilatkoztatásból kapott tudás még nem vált egészen belsővé bennük. 

Az ellenségszeretetben önmagunkon kell győzedelmeskednünk: azon az ösztönös és jogosnak tűnő, kielégülést kereső hajlamon, hogy bosszút állunk a minket ért sérelemért. Ám az önmegtagadásnak szeretteink iránti szeretetünkben is jelen kell lennie: igenis néha erőszakot kell tennünk magunkon, feladva az időbeosztásunkhoz, étrendünkhöz, ízlésünkhöz való ragaszkodást, különben előbb-utóbb szeretteink ellenére élünk és elviselhetetlenek leszünk számukra. Csak ez a kereszthordozással megjelölt szeretet lehet igazi és hiteles, csak ez részesít Istennek minden ember és minden létező iránti szeretetéből. 

Urunk Jézus, mi oly gyakran azonosítjuk a szeretetet a szeretet édességével, amikor viszont önmagunkat felülmúlva, megtagadva kellene szeretnünk, megtorpanunk és lelepleződünk, mert arról, amit eddig szeretetnek hittünk, kiderül, hogy nem több, mint öntetszelgés. Segíts, kérünk, kegyelmesen, hogy úgy tudjuk szeretni a hozzánk legközelebb állókat, hogy készek legyünk tapintatból, az ő lelki javukat szem előtt tartva erőt venni magunkon, s így eljussunk az igazi, az evangéliumi szeretetre, mely megmarad az örök életre.

2020. szeptember 9., szerda

Évközi 23. hét

1Kor 7,25-31 

A szüzekre nézve nincs parancsom az Úrtól, tanácsot azonban adok, mint aki irgalmasságot nyertem az Úrtól, hogy hitelt érdemeljek. Azt tartom tehát jónak a közelálló szükség miatt, hogy jó az embernek így maradnia. Feleséghez vagy kötve? Ne keresd az elválást. Feleség nélkül vagy? Ne keress feleséget. Ha feleséget veszel, nem vétkeztél; és ha a szűz férjhez megy, nem vétkezett. Azonban az ilyeneknek testi gyötrelmük lesz, én pedig meg akarlak kímélni benneteket. Azt mondom tehát, testvérek: Az idő rövid. Ezután azok is, akiknek feleségük van, legyenek olyanok, mintha nem volna, és akik sírnak, mintha nem sírnának, akik örvendeznek, mintha nem örvendeznének, akik vásárolnak, mintha nem volna tulajdonuk, és akik élnek ezzel a világgal, mintha nem élnének vele; mert elmúlik ennek a világnak a formája. 

Lk 6,20-26 

Akkor szemeit tanítványaira emelte, és így szólt: „Boldogok vagytok, ti szegények, mert tiétek az Isten országa. Boldogok vagytok, akik most éheztek, mert kielégítenek benneteket. Boldogok vagytok, akik most sírtok, mert nevetni fogtok. Boldogok lesztek, amikor gyűlölnek titeket az emberek, amikor kirekesztenek és szidalmaznak, és kivetik neveteket mint gonoszat az Emberfiáért. Örüljetek azon a napon és vigadjatok, mert íme, nagy a ti jutalmatok a mennyben! Hiszen atyáik éppen így cselekedtek a prófétákkal. De jaj nektek, gazdagok, mert megkaptátok vigasztalástokat! Jaj nektek, akik most jóllaktatok, mert éhezni fogtok! Jaj nektek, akik most nevettek, mert majd gyászoltok és sírtok! Jaj nektek, amikor mindenki magasztal titeket, mert atyáik éppen így cselekedtek a hamis prófétákkal! 


Jézus boldogságmondásainak, az evangélium üzenetének központi magja az, hogy vele elérkezett, itt van az Isten országa, vagyis az eleven, létbeli kapcsolat az Atyaistennel Jézus Krisztus által a Szentlélekben. Mindazok, akik hisznek Jézus Krisztusban, ugyanazon isteni örök életben részesülve mélyebben és örökre testvérekké válnak, mintha közös szülők gyermekei lennének. Ezt az új életet a hit és a keresztség szentsége adja meg, és az Eucharisztia vétele táplálja. 

S ahogy a növényi meg az állati életnek megvan a maguk törvénye, ugyanúgy ennek az új életnek is megvan a maga egészen sajátos, totálisan új törvénye: a végtelenül tiszta, ingyenes szeretet, mely Isten belső életéből részesít. A Szentleckében ismétlődő „mintha” is arra utal, hogy a keresztény ember a szívét, életének értelmét áthelyezte egy magasabb szintre. Egyébként minden korábbi emberi fejlődés is ebbe az irányba mutat. Az önző, infantilis világot akkor hagyja el az ember, amikor egy hatalmas szeretetélmény kiszakítja, s már mindent ennek rendel alá, ezért a kapcsolatért mindent képes feláldozni. Szíve már nem az anyagban él. Ez történik, csak magasabb szinten, amikor az ember valóban találkozik Isten megtestesült Fiával, Jézussal, és elnyeri tőle a halhatatlan életet. A szíve már nem e világban dobog, hanem Jézus Szívével összekapcsolva a Szentháromság dicsőségében. 

Úr Jézus Krisztus, köszönjük Neked kereszténységünket, mely nem természetünket – mármint a keresztségben kapott, új természetünket – felülmúló és ezért fojtogató erkölcsi törvények összessége, hanem az Általad megszerzett új élet, értelmes, szép és megvalósítható program, az örökkévalóságra kaput nyitó valóság. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy a szentségek erőterében élve az egész teremtett világot beemeljük ebbe az életbe, mely elkezdődött bennünk a hittel és a szent keresztséggel, s a végső napon beteljesedik a holtak feltámadásával.

2020. szeptember 8., kedd

Szűz Mária születése - Kisboldogasszony

Mik 5,1-4 

De te, Efrata Betlehemje kicsiny vagy ugyan Júda ezrei között; mégis belőled származik majd nekem Izraelnek jövendő uralkodója, származása az ősidőkre, a régmúlt időkre nyúlik vissza. Ezért átadja őket annyi ideig, amíg a vajúdó asszony szül, és testvéreiknek maradékai visszatérnek Izrael fiaihoz. És ő majd odaáll, és legeltet az Úr erejével, az Úrnak, az ő Istenének fenséges nevében, és ők biztonságban lakoznak, mert ő akkor nagy lesz a föld széléig. És ő lesz a béke. 

vagy 

Róm 8,28-30

Tudjuk, hogy az Istent szeretőknek minden javukra válik, azoknak, akik az ő végzése értelmében meghívást kaptak, hogy szentek legyenek. Mert akiket eleve ismert, azokat eleve arra is rendelte, hogy hasonlók legyenek Fia képmásához, s így ő elsőszülött legyen a sok testvér között. Akiket pedig eleve elrendelt, azokat meg is hívta; és akiket meghívott, azokat megigazultakká is tette; akiket pedig megigazultakká tett, azokat meg is dicsőítette. 

Mt 1,18-23 

Jézus Krisztus születése pedig így történt: Anyja, Mária el volt jegyezve Józseffel. Mielőtt egybekeltek volna, kitudódott, hogy méhében fogant a Szentlélektől. József pedig, a férje, igaz ember lévén, nem akarta őt hírbe hozni, ezért elhatározta, hogy titokban bocsátja el őt. Amikor ezeket forgatta szívében, íme, az Úr angyala álmában megjelent neki és így szólt: ,,József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami őbenne fogantatott, a Szentlélektől van. Fiút fog szülni, és a Jézus nevet adod neki, mert ő szabadítja meg népét bűneitől. Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék az Úr szava, amit a próféta által mondott: ,,Íme, a szűz méhében fogan és fiút szül, és a nevét Emmánuelnek fogják hívni.'' Ez azt jelenti: Velünk az Isten. 


A mai napon annak születését ünnepeljük, aki Krisztus után elsőként jutott el testestül-lelkestül abba a dicsőségbe, amelyre öröktől fogva rendelve volt. Isten részéről olyannyira biztos az örök dicsőségbe való befogadásunk, hogy Szent Pál máris befejezett tényként említi. Ez az ünnep arra hív, hogy Szűz Máriára tekintve sorsunk alakulásában észrevegyük Isten kegyelmi cselekvéseit, melyek, mint mágnes a vasreszeléket, meghatározott irányba fordítják életünk eseményeit, értelmet, célt adva nekik. 

Szabad akaratunk persze lehetővé teszi, hogy meghiúsítsuk Istennek ezt a ránk vonatkozó örök tervét. Szűz Mária élete azonban éppen az örök isteni elhatározás és az emberi szabad akarat együttműködésének csodája. A Szent Szűz nem tudott többet, mint ami feltétlenül szükséges volt ahhoz, hogy szabadon igent mondjon Isten akaratára. Nem tudott róla, hogy ő a szeplőtelenül fogantatott, mint ahogy arról sem, hogy majd testestül-lelkestül felvétetik a mennybe. Nem emberi tudása és számításai szerint döntött, csak egyszerűen beállt Isten akaratának sodrásába. Ahelyett, hogy sokat okoskodott vagy kérdezett volna, hallgatott és figyelt. Állandó készsége Isten akaratának teljesítésére képesítette arra, hogy minden szenvedést elfogadjon Isten kezéből, s szent Fia keresztje mellett is ott állhasson, mint új Éva, a Krisztus megváltó halálában újjászületett emberiség Édesanyja. 

Urunk, Jézus Krisztus, mi nem látjuk Atyád kegyelmi műveit a maguk teljességében, de meghívásából mi is részesedtünk, ezért biztosak lehetünk abban, hogy amikor elhatározta, hogy megfoganjunk, egyben megdicsőítésünket is eldöntötte. Add meg nekünk kegyelmesen, hogy a Boldogságos Szent Szűz közbenjárására, akinek ma földi születését ünnepeljük, készséges szívvel válaszoljunk az istenti meghívásra, és Szűz Mária gyermekeiként járjuk utunkat, Názáreten, Betlehemen és a Golgotán át a mennyei dicsőség felé.