2019. augusztus 31., szombat

Évközi 21. hét

1Tessz 4,9-11

A testvéri szeretetről nem szükséges írnom nektek, mert magatok tanultátok Istentől, hogy szeressétek egymást. Hiszen gyakoroljátok is ezt minden testvér iránt egész Makedóniában. Kérünk azonban titeket, testvérek, hogy ebben gyarapodjatok még, és igyekezzetek békében élni, dolgaitokat végezni, saját kezetekkel dolgozni, mint ahogy megparancsoltuk nektek.

Mt 25,14-30

Úgy lesz akkor, mint amikor egy ember arra készült, hogy külföldre menjen. Hívta a szolgáit és átadta nekik vagyonát. Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, mindegyiknek a képessége szerint; és elment külföldre. Ekkor rögtön elindult az, aki öt talentumot kapott, dolgozott velük, és szerzett másik ötöt. Éppígy az is, aki kettőt kapott, szerzett másik kettőt. Az viszont, aki egyet kapott, elment, a földbe ásva elrejtette ura pénzét. Sok idő múltán megjött ezeknek a szolgáknak az ura és számadást tartott velük. (...) Odajött az is, aki egy talentumot kapott, és azt mondta: ,,Uram, tudom rólad, hogy kemény ember vagy, aratsz, ahol nem vetettél, és begyűjtesz onnan is, ahová nem ültettél. Mivel féltem tőled, elmentem és elrejtettem a talentumodat a földbe. Íme, itt van, ami a tied!” Az ura azt válaszolta neki: ,,Te gonosz és lusta szolga! Tudtad, hogy aratok, ahol nem vetettem és gyűjtök onnan, ahová nem ültettem. Éppen ezért el kellett volna helyezned a pénzemet a pénzváltóknál, hogy amikor megjövök, kamatostul kapjam vissza a magamét. Vegyétek hát el tőle a talentumot és adjátok annak, akinek tíz talentuma van! Mert mindannak, akinek van, még adnak és bővelkedni fog. Attól pedig, akinek nincs, még azt is elveszik, amije van. A haszontalan szolgát pedig dobjátok ki a külső sötétségre! Lesz majd ott sírás és fogcsikorgatás!”


A példabeszédbeli úr kemény ember volt: ott is aratott, ahol nem vetett, és ott is begyűjtött, ahol nem ültetett, és ezért a tőle való félelem megbéníthatta a szolgáját. Az igazi Úr, az Isten viszont irgalmas: ott is aratást ad, ahol nem vetettünk, és ott is terméssel ajándékoz meg, ahol nem ültettünk, hiszen ő teremtő Isten, aki még a konkolyt is búzává tudja változtatni. A példabeszédbeli úrtól félni kellett, a mi Istenünktől való üdvös félelem azonban nem bénít meg, ellenkezőleg: felszabadít, és az Úr dolgában való sürgölődésre buzdít. Ha így olvassuk a talentumokról szóló példabeszédet, elsősorban arra a képességünkre kell gondolnunk, melyből mindannyian éppen eleget kaptunk, s melyet kamatoztatni egész életünkre szóló, szent feladatunk: hogy megtanuljunk szeretni, úgy, ahogy minket az Úr Jézus szeret.

A szeretet kamatoztatása nem bonyolult, nem igényel különleges képességeket, rendkívüli figyelmet, görcsös igyekezetet, csak alázatot és állhatatosságot. Aki a csalódásoktól, kudarcoktól, sebektől való félelem miatt nemet mond a szeretetben való kiteljesedésre, aki meg akarja óvni szívét minden fájdalomtól, ezért szívét érzésteleníti vagy elrejti a szeretet kihívásai elől, az megteheti: ezt hívják pokolnak. Az ilyen embert nem Isten veti a külső sötétségre, hanem ő maga választja a szeretetnélküliség belső sötétségét, az Isten nélküli világot, a kárhozatot.

Urunk Jézus, hálát adunk Neked, akiben az Atya kinyilatkoztatta nekünk, hogy mennyire szeret minket, s aki által szeretetének Szentlelkét is nekünk ajándékozta. Add, kérünk, kegyelmesen, hogy készek legyünk Tőled megtanulni a Szentlélekkel szeretni, s így a végső számadáskor ne valljunk szégyent, hiszen ott nem tehetségünk szerint, hanem a szeretetre való képességünk kibontakoztatása alapján leszünk megítélve, s ennek mértéke szerint részesülünk a végtelen isteni szeretetben.

2019. augusztus 30., péntek

Évközi 21. hét

1Tessz 4,1-8

Egyébként, testvérek, az Úr Jézusban kérünk és intünk titeket arra, amit tőlünk tanultatok, hogy hogyan kell élnetek és Isten kedvében járnotok. Éljetek is úgy, hogy előrehaladásotok mind nagyobb legyen. Hiszen ismeritek a parancsokat, amelyeket az Úr Jézus által adunk nektek. Isten akarata ugyanis ez: a ti megszentelődésetek, hogy megtartóztassátok magatokat a paráznaságtól; hogy mindegyiktek meg tudja őrizni a testét szentségben és tisztességben, nem a vágyódás szenvedélyében, mint a pogányok, akik nem ismerik Istent. (...) Isten ugyanis nem tisztátalanságra hívott meg minket, hanem szentségre. Azért, aki megveti ezeket, nem embert vet meg, hanem Istent, aki Szentlelkét is nektek ajándékozta.

Mt 25,1-13

Akkor hasonló lesz a mennyek országa a tíz szűzhöz, akik fogták lámpásaikat és kimentek a vőlegény elé. Öt közülük ostoba volt, öt pedig okos. Az ostobák ugyanis, amikor fölvették lámpásaikat, nem vettek magukhoz olajat. Az okosak viszont lámpásaikkal együtt olajat is vittek edényeikben. Mivel a vőlegény késett, mindnyájan elálmosodtak és elaludtak. Éjfélkor aztán kiáltás támadt: ,,Itt a vőlegény, gyertek ki elébe!” Ekkor a szüzek mindnyájan fölkeltek és rend behozták lámpásaikat. Az ostobák ekkor így szóltak az okosakhoz: ,,Adjatok nekünk az olajotokból, mert lámpásaink kialszanak.” Az okosak ezt válaszolták: ,,Nehogy ne legyen elég se nekünk, se nektek, menjetek inkább az árusokhoz és vegyetek magatoknak.” Amíg azok elmentek vásárolni, megjött a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre. Az ajtót bezárták. Később megjött a többi szűz is. Azt mondták: ,,Uram, uram! Nyiss ki nekünk!” De ő így válaszolt: ,,Bizony, mondom nektek: nem ismerlek titeket.,, Legyetek tehát éberek, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát.


Nem azt várja tőlünk az Úr, hogy szívünk folytonosan az elragadtatott öröm lobogó lángjával égjen, de azt igen, hogy ne hagyjuk egészen kihunyni benne az első szeretet tüzét, míg a Vőlegény érkezésére várakozunk. A Vőlegény ugyanis késik: nem azért várakoztat meg bennünket, hogy belefáradjunk a várakozásba, hanem hogy mindnyájan elkészüljünk, senkiről se hiányozzon a menyegzős ruha, amikor megérkezik. Mégis, komoly próbatételt jelent nekünk ez a késlekedés, hitünk, reményünk és szeretetünk próbáját. Az Úrral való bensőséges együttlét órái, a kegyelmi pillanatok, amikor testestül-lelkestül éreztük a Vőlegény boldogító közelségét, nem tartanak örökké. Sokkal többször érezzük azt, hogy a Vőlegény messze van, s ránk sűrű sötétség borul. Ilyen helyzetben még a jó keresztények, a buzgó Krisztus-követők is el-ellankadnak olykor, és elnyomja őket az álom. Szabad elfáradni és elaludni az Úrra való várakozásban, de nem szabad megadni magunkat a halálos álomnak, a reménytelenségnek és a kétségbeesésnek.

Ha sötét éjszaka vesz körül, s a Vőlegény közeledésének semmi jele, ez a legalkalmasabb idő, hogy kimutassuk iránta feltétel nélküli állhatatos szeretetünket. Ehhez azonban tartalék olajra van szükség: hűségünk apró jeleire, a Krisztushoz tartozás hétköznapi cselekedeteire, melyek pótolják a lelkesedés, a meghittség, a szeretve levés érzéseinek olaját. Az mutatja meg, hogy tudunk-e igazán várni, hogy merünk-e minden látszat ellenére hinni és abszolút megbízni a szeretetben. Az mutatja meg, hogy mennyit ér nekünk Krisztus, hogy mennyire vagyunk képesek kitartani a sötétségben, jelzésnélküliségben, viszonzatlanságban. A kereszténység lényege, hogy merünk belehalni a várakozásba azzal a biztos meggyőződéssel, hogy Jézus eljön értünk.

Urunk, Jézus Krisztus, add, kegyelmedet, hogy hitünk sötét éjszakájában is hűségesek maradjunk Hozzád. Segíts, hogy a Tőled kapott kegyelmek, a Veled töltött bensőséges órák emléke tartalék olajul szolgáljon, amikor semmit sem érzünk közelségedből, s így szívünkön ne legyen úrrá a halálos álom. Kérünk, hogy újra és újra szítsd fel bennünk a készséget, hogy mindig a Te kedvedben járjunk, és amikor megérkezel, készen álljunk bemenni Veled a menyegzőre.

2019. augusztus 29., csütörtök

Keresztelő Szent János vértanúsága

Jer 1,17-19

(...) Íme, én ma megerősített várossá tettelek téged, vasoszloppá és ércfallá az egész országgal szemben, Júda királyai és fejedelmei előtt, papjai és a föld népe előtt. Harcolnak majd ellened, de nem bírnak veled; mert én veled vagyok, – mondja az Úr, – hogy megmentselek téged.

Mk 6,17-29

Heródes ugyanis parancsot adott és elfogatta Jánost. Megkötöztette őt a börtönben Heródiás miatt, aki a testvérének, Fülöpnek volt a felesége, de ő feleségül vette. János ekkor azt mondta Heródesnek: ,,Nem szabad a testvéred feleségét elvenned.” Ezért aztán Heródiás ármánykodott ellene, és meg akarta őt ölni, de nem tudta. Heródes ugyanis tartott Jánostól. Tudta róla, hogy igaz és szent férfiú, figyelt szavaira, sok dologban hallgatott rá, és szívesen hallgatta őt. Egyszer azonban, amikor Heródes a születésnapján lakomát rendezett országa nagyjainak, ezredeseinek és Galilea előkelőségeinek, bement Heródiás lánya és táncolt nekik. Ez nagyon tetszett Heródesnek és az asztaltársaságnak. A király erre azt mondta a lánynak: ,,Kérj tőlem, amit csak akarsz, és megadom neked.” Meg is esküdött neki, hogy: ,,Bármit kérsz, megadom neked, akár az országom felét is!”. Az kiment és megkérdezte anyjától: ,,Mit kérjek?” Az így szólt: ,,Keresztelő János fejét.” Erre nagy sietve bement a királyhoz és előadta kérelmét: ,,Azt akarom, hogy rögtön add nekem egy tálon Keresztelő János fejét.” A király elszomorodott, de az esküje és az asztaltársak miatt nem akarta kedvét szegni. Rögtön elküldte a hóhért, megparancsolta, hogy hozzák el a fejét egy tálon. Az lefejezte a tömlöcben, elhozta a fejét egy tálon, és átadta a lánynak, a lány pedig odaadta anyjának. Amikor a tanítványai megtudták ezt, eljöttek, elvitték a testét és sírba helyezték.


Heródes ugyan börtönbe vetette Keresztelő Jánost, a valóságban mégis épp ellenkező utat jártak be: Heródes egyre inkább megkötözötté vált, Keresztelő Szent János viszont fokozatosan egyre szabadabb lett. Heródest megkötözte buja szenvedélye, mely testvérétől elcsábított feleségéhez fűzte; megkötözte az a meghasonlottság, hogy bár tisztelte Keresztelő Jánost, szívesen hallgatta is őt, de azt az igazságot, mely rá vonatkozott, nem bírta tőle elviselni; megkötözte felelőtlen esküje, melyet Heródiás lányának tett, s melyet azután szomorúan bár, de teljesített; de még az asztaltársaság véleménye is megkötözte, melyre inkább volt tekintettel, mint jobb meggyőződésére és lelkiismeretének hangjára. A hatalom útja számára tehát nem a szabadság, hanem az egyre nagyobb megkötözöttség útja lett, míg a végén arcát és egyéniségét elveszítve szánalmas bábfigurává vált.

János útja ezzel szemben az egyre nagyobb szabadságra jutás útja volt, mert úgy tudott küldetéséhez hűséges maradni, hogy azt mindig Jézus Krisztushoz igazította, s szükség esetén kész volt az ő világosságánál a maga helyét, feladatát újraértelmezni. Ezért miközben a börtönben is szabad maradt az emberi elvárásoktól, és megőrizte prófétai méltóságát és tekintélyét, korábbi szerepe, és a végidőkről szóló tanítása sem tartotta fogva. Sőt éppen itt, a rá váró vértanúság árnyékában vált szabaddá saját prófétai víziójától is, amikor tanítványaival üzent Jézusnak, s az ő válaszát megértve felismerte, hogy Jézus valóban az, akinek útját egyengette, de nem pontosan olyan, mint amilyennek ő a Messiást elképzelte.

Urunk Jézus, akiről Keresztelő János azt mondta: „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbednem”, add nekünk kegyelmesen, hogy életünkben mi is egyre nagyobb teret engedjünk Neked, s így fokozatosan a Te képmásodra formálódva eljussunk az igazi szabadságra és a mennyei békességre.

2019. augusztus 28., szerda

Évközi 21. hét

1Tessz 2,9-13

Emlékeztek ugyanis, testvérek, munkánkra és fáradozásunkra. Éjjel-nappal dolgoztunk, és úgy hirdettük nálatok Isten evangéliumát, hogy ne legyünk közületek senkinek sem a terhére. Ti tanúi vagytok ennek, és Isten is, hogy milyen szent, igaz és feddhetetlen módon éltünk értetek, akik hívők lettetek. Hasonlóképpen azt is tudjátok, hogy amint az apa inti a gyermekeit, mindegyikteket úgy intettünk és vigasztaltunk, s kérve-kértünk, hogy viselkedjetek méltóan ahhoz az Istenhez, aki országába és dicsőségére hív titeket. Szüntelenül hálát adunk tehát Istennek, hogy ti, akik Isten igéjének hirdetését tőlünk hallottátok, azt nem úgy fogadtátok, mint emberek szavát, hanem mint ami az valójában: mint Isten igéjét, amely bennetek is munkálkodik, akik hisztek.

Mt 23,27-32

Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert hasonlítotok a meszelt sírokhoz, amelyek kívülről szépnek látszanak, de belül tele vannak a holtak csontjaival és mindenféle tisztátalansággal. Így ti is kívülről ugyan igaznak látszotok az emberek előtt, de belül tele vagytok képmutatással és törvényszegéssel. Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert síremlékeket építetek a prófétáknak, és feldíszítitek az igazak sírjait, s azt mondjátok: ,,Ha atyáink napjaiban éltünk volna, nem lettünk volna bűntársaik a próféták vérében.” De ti magatok tanúsítjátok, hogy fiai vagytok azoknak, akik a prófétákat megölték. Ti is betöltitek atyáitok mértékét!


Ha az igehirdetést a hallgató oldaláról nézzük, azt kell mondanunk, hogy a leggyatrább prédikációban is fel lehet és fel is kell fedeznünk azt, ami kapcsolatba hoz az élő Istennel, s az igét elménkbe és szívünkbe kell fogadnunk. Teljesen mindegy, hogy az igehirdető pap, püspök jó szónok-e vagy sem, sőt még az sem számít, hogy erkölcsileg kifogástalan-e: ha az evangéliumot hirdeti, egyedül rajtunk, az ige hallgatóin áll, hogy az igehirdetése gyümölcsöző lesz-e bennünk. Ha viszont az ige hirdetőjének oldaláról nézzük, éppenséggel fordított a helyzet. Az igehirdetőnek mindent meg kell tennie, hogy beszéde legyen „hétszeresen megtisztított”, s életét akár emberfeletti erőfeszítések árán is a szentség erőterébe helyezve, az Úr iránti odaadással hirdesse az igét. Mellékes, hogy sokan hallgatják vagy kevesen, érdemesek vagy érdemtelenek, az igehirdetőnek minden alkalommal a tőle telhető legjobbat kell nyújtania, s szavait az Úr iránti odaadás kell hogy átforrósítsa.

Ám ne felejtsük el, hogy az igehirdetőnek még azt megelőzően, hogy hirdetni kezdené az evangéliumot, az ige hallgatójának is kell lennie. A papok is rászorulnak, hogy jó prédikációkat halljanak, értékes elmélkedési könyveket olvassanak, méghozzá nem elsősorban „szakmai” fejlődésük szempontjából, hanem mindenekelőtt azért, mert ők is hívők, akiknek ugyanúgy szükségük van lelki táplálékra, mint minden más hívőnek. De nemcsak az igehirdető lehet hallgató, hanem fordítva: az egyszerű hívő is válhat az evangélium hirdetőjévé. Ma, amikor az emberek tömegei nem járnak templomba, s így nem is hallják a püspök, a pap igehirdetését, még inkább az evangélium hirdetőjévé kell válnia minden megkeresztelt embernek, ott, ahol van, abban a környezetben, ahol éppen él.

Urunk Jézus, az élet Igéje, add meg nekünk kegyelmesen, hogy papjaid igehirdetését készséges szívvel hallgassuk, oda pedig, ahová az ő szavuk nem jut el, mi magunk menjünk, s hirdessük, ha lehet, szóval is, de még inkább beszédes életünkkel a Te örömhíredet.

2019. augusztus 27., kedd

Évközi 21. hét

1Tessz 2,1-8

Magatok is tudjátok, testvérek, hogy hozzátok való érkezésünk nem volt hiábavaló. Ellenkezőleg, noha előbb, mint tudjátok, szenvedések és bántalmak értek minket Filippiben, mégis, Istenben bízva, a nagy gondok között is hirdettük nektek Isten evangéliumát. Mert a mi igehirdetésünk nem tévedésből fakad, sem tisztátalanságból, és nem történik álnoksággal, hanem úgy beszélünk, mint akiket Isten megpróbált és igazolt, hogy ránk bízza az evangéliumot. Nem mint olyanok, akik az emberek tetszését keresik, hanem Istenét, aki vizsgálja szívünket. Egyáltalán nem szokásunk a hízelgő beszéd, amint tudjátok, sem a kapzsiság alkalmának keresése – Isten a tanúnk erre. Az emberek elismerését sem kerestük, sem a tiéteket, sem másokét. Bár rátok támaszkodhattunk volna, mint Krisztus apostolai, mégis úgy voltunk köztetek, mint kicsinyek, úgy, ahogyan a dajka gondozza a gyermekeit. Ragaszkodtunk hozzátok, és szívesen nektek adtuk volna nemcsak Isten evangéliumát, hanem életünket is, mert nagyon megkedveltünk titeket.

Mt 23,23-26

Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert tizedet adtok mentából, kaporból és köményből, de elvetitek a törvény komolyabb parancsait, a jogot, az irgalmat és a hűséget. Ezeket meg kellene tenni, s azokat sem elhagyni. Vak vezetők, akik kiszűritek a szúnyogot, a tevét pedig lenyelitek. Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert megtisztítjátok a pohár és a tál külsejét, de belül tele vagytok rablással és tisztátalansággal. Te vak farizeus! Tisztítsd meg előbb a pohár belsejét, hogy a külseje is tiszta legyen!


Az evangélium hirdetése Krisztus működésének a folytatása, hiszen az Úr maga mondotta: „Aki titeket hallgat, engem hallgat.” Nem egyszerűen mester és tanítvány kapcsolatáról van szó, hiszen Krisztus nemcsak Mester, hanem maga az élő Isten. Nem akármilyen mű folytatásáról van szó, hanem a megváltás művének szolgálatáról. Ezért Jézus Krisztus Szentlelkét, a harmadik isteni személyt árasztja ki az apostolok szívébe, hogy ők is mintegy Jézussá alakuljanak, erkölcseikben is a lehető legteljesebb hasonulásig, és joggal mondhassák: „Élek én, de már nem én, hanem Krisztus él bennem.”

Ez a Jézus Krisztussal való mind teljesebb azonosulás a papságra való felkészülés lényege, hiszen a pap a szentség erejénél fogva az Isten országát hirdető Krisztus sajátos ikonja, eleven képe a hívek számára. Ez nem azt jelenti, hogy ő eleve szentebb, kiválóbb erkölcsileg, mint a hívek, hanem azt, hogy szolgálatának legfontosabb eleme – megelőzve a szentségkiszolgáltatást, a prédikálást, a rábízott egyházközség életének szervezési feladatait – a Jézusról való tanúságtétel: életformájával, életvitelével, minden cselekedetével. Ez magában foglalja, hogy a papnak osztoznia kell Jézus sorsában is. Nem lehet Jézus Krisztus hirdetője, aki mindenben csak az emberek tetszését keresi, aki mindenáron „meg akarja úszni” a kiközösítést, az elítéltetést, a szenvedést és a kereszthalált. Az igazi igehirdető magán viseli Krisztus sebeit: azokat a sebeket, melyeket éppen azok okoztak, akikért él és fáradozik, s melyeket szeretettel felajánl értük. Így és csakis így emelkedhet az igehirdető pap erkölcsileg is abba a magasságba, ahová felszenteltsége ontológiailag helyezte.

Urunk Jézus, köszönjük Neked papjainkat, akiket arra küldesz, hogy mint Szent Pál, egész életükkel hirdessék az evangéliumot. Add, kérünk, hogy kegyelmed erejéből méltónak bizonyuljanak szent hivatásukhoz, mi pedig imádsággal, figyelmes jelenléttel s az evangéliumra nyitott szívvel segítsük őket küldetésük teljesítésében.

2019. augusztus 26., hétfő

Évközi 21. hét

1Tessz 1,2b-5.8b-10

Hálát adunk Istennek mindnyájatokért mindenkor, amikor megemlékezünk rólatok imádságainkban. Szüntelenül gondolunk Istenünk és Atyánk előtt a mi Urunkban, Jézus Krisztusban való hitetek gyümölcseire, fáradozó szeretetetekre és türelmes reménységetekre. Tudjuk, Istentől szeretett testvéreim, hogy választottak vagytok. Mi ugyanis az evangéliumot nem csak szóval hirdettük nálatok, hanem erővel és Szentlélekkel is, és egész teljességgel. Hiszen tudjátok, milyenek voltunk köztetek, a ti érdeketekben. Az Úr igéjének hirdetése ugyanis tőletek haladt tovább, nem csak Makedóniában és Akhájában. Istenbe vetett hitetek eljutott mindenhová, úgyhogy szükségtelen is arról beszélnünk. Hiszen mindenki beszéli rólunk, hogy hogyan érkeztünk hozzátok, és hogyan tértetek meg a bálványoktól Istenhez, hogy az élő, igaz Istennek szolgáljatok, és várjátok a mennyből Fiát, akit feltámasztott halottaiból, Jézust, aki megment minket a jövendő haragtól.

Mt 23,13-22

Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert bezárjátok a mennyek országát az emberek előtt. Ti magatok nem mentek be, és akik be szeretnének menni, azokat sem hagyjátok bemenni. Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert bejártok tengert és szárazföldet, hogy egy megtérőt szerezzetek, s amikor megszereztétek, magatoknál kétszer inkább a gyehenna fiává teszitek. Jaj nektek, vak vezetők, akik azt mondjátok: ,,Ha valaki megesküszik a templomra, az semmi, de aki megesküszik a templom aranyára, az kötelez.” Ti ostobák és vakok! Mi a nagyobb, az arany, vagy a templom, amely megszenteli az aranyat? És azt mondjátok: ,,Ha valaki az oltárra esküszik, az semmi, de aki a rajta levő ajándékra esküszik, az kötelez.” Ti vakok! Mi a nagyobb, az ajándék, vagy az oltár, amely megszenteli az ajándékot? Hiszen aki az oltárra esküszik, megesküszik az oltárra és mindenre, ami rajta van. S aki a templomra esküszik, megesküszik a templomra, és arra, aki benne lakik. Aki pedig az égre esküszik, Isten trónjára esküszik, és arra, aki azon ül.


Szent Pál is bejárt tengert és szárazföldet, hogy Krisztus evangéliumát elvigye a pogányokhoz, de ő nem önmagának vagy egy vallási csoportnak, hanem Jézus Krisztusnak akarta „megszerezni” az embereket, minthogy őt is Krisztus szerezte meg és foglalta le magának. Ő nem bezárta a mennyek országát, hanem szélesre tárta kapuját, hogy a pogányok is beléphessenek oda. Éppen azért volt működése sikeres és hatékony, mert nem saját elképzelései, kitűzött céljai mozgatták, hanem Isten ereje, vagyis a Szentlélek, akiben teljesen azonosult az Úr szándékaival. Érte nem sajnált semmiféle fáradságot és áldozatot, s testét-lelkét, szellemi erőit mind Krisztusért vetette be.

Az új evangelizációnak is ilyennek kell lennie. Hiába hirdeti az Egyház Krisztus igazságát, e nélkül a nagylelkű önátadás nélkül igehirdetése erőtlen és hiteltelen marad. A harmadik évezred természetfelettire szomjazó és közösségre vágyó emberére pedig lecsapnak azok a vallási csoportok, melyek igehirdetése külsőleg jobban hasonlít az ősegyház igehirdetésére. A jó szándékú és naiv kereső nem tudja megkülönböztetni az igazi evangelizációt a hatásos utánzattól. Könnyen megtéveszti a jól kitalált és ügyesen tálalt körítés: a Bibliából vett szavak, a különböző pszichológiai manipulációkkal gerjesztett jó hangulat és a saját szemével látott csodák (egyik-másik talán még igazi is lehet). Van azonban egy objektív jel, amely segíthet a szellemek megkülönböztetésében, az utánzatok leleplezésében, az, amit Jézus a szemére is vet a farizeusoknak és írástudóknak: az anyagiasság. A templom aranyának és az áldozati ajándéknak megkülönböztetett tisztelete mögött nem más van, mint nyers materializmus.

Urunk Jézus, Te mondottad: „Ahol a kincsed, ott a szíved is.” Segíts, kérünk, kegyelmesen, hogy ne sajnáljunk semmi fáradságot evangéliumod hirdetésére, jutalmul pedig ne várjunk mást, mint a boldog, örök életet Veled, az Atya jobbján.

2019. augusztus 25., vasárnap

Évközi 21. vasárnap

Iz 66,18-21

De én ismerem tetteiket és gondolataikat, és eljövök, hogy összegyűjtsek minden nemzetet és nyelvet; eljönnek majd, és meglátják dicsőségemet. (...) Elhozzák valamennyi testvéreteket az összes nemzet közül ajándékul az Úrnak, lovakon, kocsikon és gyaloghintókon, öszvéreken és tevéken szent hegyemre, Jeruzsálembe – mondja az Úr –, ahogy Izrael fiai hozzák az ajándékot tiszta edényben az Úr házába. És közülük is választok papokat és levitákat – mondja az Úr.

Zsid 12,5-7.11-13

Elfelejtettétek a vigasztalást, amely nektek, mint fiaknak szól: ,,Fiam, ne vesd meg az Úr fenyítését, és ne csüggedj el, ha büntet, mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti, és megostoroz minden gyermeket, akit magához fogad”. (...)

Lk 13,22-30

Ezután bejárta a városokat és falvakat, és tanított, Jeruzsálem felé haladva. Közben valaki megkérdezte tőle: ,,Uram! Kevesen vannak-e, akik üdvözülnek?” Ő ezt felelte nekik: ,,Igyekezzetek a szűk kapun bemenni, mert mondom nektek: sokan akarnak majd bemenni, de nem tudnak. Amikor a családapa már felkel és bezárja az ajtót, ti kívül állva zörgetni kezdtek az ajtón, és azt mondjátok: ,,Uram! Nyisd ki nekünk!” Ő ezt feleli majd nektek: ,,Nem tudom, honnan valók vagytok.” Akkor ti ezt kezditek majd mondogatni: ,,Előtted ettünk és ittunk, és a mi utcáinkon tanítottál.” Ő erre azt feleli nektek: ,,Nem ismerlek titeket, hogy honnan valók vagytok! Távozzatok tőlem mindnyájan, ti gonosztevők!” Lesz majd sírás és fogcsikorgatás, amikor látni fogjátok Ábrahámot, Izsákot és Jákobot és az összes prófétát Isten országában, magatokat pedig kirekesztve. Jönnek majd napkeletről és napnyugatról, északról és délről, és letelepszenek az Isten országában. Mert íme, vannak utolsók, akik elsők lesznek, és vannak elsők, akik utolsók lesznek.”


Jézus nem azért jött, hogy ilyen vagy olyan képet fessen a túlvilágról, és fantáziánkat megmozgató színes vonásokkal ecsetelje, milyen lesz odaát, hanem azért, hogy megmutassa, hogyan lehet az üdvösségre eljutni. Ezért a kíváncsiskodó kérdésekre nem válaszolt, a földies logikába őt belevinni igyekvő kérésekről tudomást sem vett, amikor viszont arról érdeklődött valaki, hogy mit kell tennie, hogy elnyerje az üdvösséget, habozás nélkül megadta a személyre szóló és egyértelmű választ – más kérdés, hogy ezt meghallva a gazdag ifjú például leverten távozott, mert az Úr által támasztott követelmény teljesíthetetlennek tűnt számára.

Nincs fontosabb, mindannyiunk életét közvetlenebbül érintő téma, mint az üdvösségünk, de csak az van tisztában a jelentőségével, aki már megtapasztalta, milyen az, amikor a kárhozat örvényei húzzák lefelé. Olyan ez, mint egy tűzvész vagy baleset alkalmával, amikor azok, akik életveszélyben vannak, nem azt kérdezgetik a segítségükre siető mentőktől, hogy tessék mondani, előreláthatólag hányan fognak megmenekülni… Jézus tehát nem válaszol a kérdésre, helyette egy ijesztő szót mond: „Agonidzeszte...” Nem egyszerű törekvésről, jámbor igyekezetről beszél, hanem agóniát, haláltusát emleget, amelynek árán lehet csak üdvösségre jutni. Mert az életre mindig szűk kapu vezet. A testi életre is a születéskor, a szabadságra is, az erkölcsi tisztaságra és a teljes mélységükben felvállalt emberi szeretetkapcsolatokra is. Ezek mind tágabb világok, ha tetszik, túlvilágok az előző világhoz képest, melybe csak mintegy agonizálva, haláltusát víva lehet átjutni.

Urunk Jézus, óvj meg bennünket attól, hogy puszta kíváncsiságból vagy ami még rosszabb, önigazolás gyanánt tegyünk fel kérdéseket az üdvösséggel kapcsolatban. Segíts kegyelmeddel, hogy legyen bennünk bátorság annak a keserves, mégis mindennél kívánatosabb kínnak az elviselésére, amely nélkül nem tudnánk megszületni Isten számára, megszületni az üdvösségre.

2019. augusztus 24., szombat

Szent Bertalan apostol

Jel 21,9b-14

Akkor odajött hozzám a hét angyal közül az egyik, akiknél az utolsó hét csapással teli csésze volt, és így szólt hozzám: ,,Gyere, megmutatom neked a menyasszonyt, a Bárány jegyesét!” Lélekben elvitt egy nagy és magas hegyre, és megmutatta nekem a szent várost, Jeruzsálemet, amely a mennyből szállt alá Istentől, ahol Isten fényessége volt, és amelynek világossága hasonló volt a drágakőhöz, a kristálytiszta jáspishoz. Nagy és magas fala volt, tizenkét kapuval, és a kapuk fölött tizenkét angyal. A kapukra nevek voltak írva, amelyek Izrael fiainak tizenkét törzsének nevei. Keletről három kapu, és északról három kapu, és délről három kapu, és nyugatról három kapu. A város falának tizenkét alapköve volt, és azokon a Bárány tizenkét apostolának tizenkét neve.

Jn 1,45-51

Fülöp találkozott Natanaellel, és elmondta neki: ,,Megtaláltuk azt, akiről Mózes írt a törvényben és a próféták: Jézust, József fiát Názáretből.” Natanael erre megjegyezte: ,,Jöhet valami jó Názáretből?” Fülöp azt felelte neki: ,,Gyere és lásd!” Amikor Jézus meglátta a közeledő Natanaelt, azt mondta róla: ,,Íme, egy igaz izraelita, akiben nincs álnokság.” Natanael megkérdezte: ,,Honnan ismersz engem?” Jézus azt felelte: ,,Mielőtt Fülöp hívott volna téged, láttalak, amikor a fügefa alatt voltál.” Natanael azt válaszolta: ,,Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael királya!” Jézus erre így szólt: ,,Mivel azt mondtam neked: láttalak a fügefa alatt, hiszel. De nagyobb dolgokat fogsz majd látni ezeknél.” Aztán hozzátette: ,,Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok a megnyílt eget, s hogy az Isten angyalai föl- és leszállnak az Emberfia fölött.”


Natanael, azaz Bertalan apostol meghívásának eseménye fényt vet arra a csodálatos kegyelmi előtörténetre, mely felkészíti Isten választottait, hogy Jézus nyomába szegődjenek. Natanael sok zsidó honfitársához hasonlóan várta a Messiást. Azért is kérdezi kétkedve: „Jöhet valami jó Názáretből?”, mert az Írásokat alaposan ismerve tudta, hogy a jövendölések szerint Názáretből nem származik próféta. Fülöp szavára mégis felkeresi Jézust. Elmélkedéseivel, imádságaival és jócselekedeteivel mint nagyítóüveggel minden sugarat összegyűjt, amely a Messiás világító napjától érkezik. Ezért is részesül dicséretben Jézustól, még mielőtt egy szót is szólt volna: „Íme egy igazi izraelita, akiben nincs álnokság.”

Jézus szava őszinte elismerés, s egyben felhívás egy még nagyobb, szentebb hivatásra. A Jézussal való találkozás egy pillanat alatt izzásba hozza és lángra lobbantja Natanael szívét. Igen, mert Jézus éppen a gyújtópontba irányozza kijelentését: „Láttalak, amikor a fügefa (a végidőket jelképező fa) alatt voltál.” Tudok buzgóságodról, amellyel szüntelen kutattad az Írásokat, melyek rólam szólnak. Még mielőtt eljöttél volna hozzám, már engem kerestél, de én még előbb, azelőtt, hogy tudtál volna róla, már kerestelek és hívtalak téged. Még mielőtt megszülettél volna, ismertelek, s még mielőtt a világ lett, kiválasztottalak, hogy meglásd a végső időket, melyekről elmélkedtél, s a végidők Izraelének, az Egyháznak szilárd alapköve legyél.

Minket a nevünkön szólító Urunk, Jézus Krisztus, aki után a szívünk anyánk méhétől fogva vágyódott, hálát adunk Neked, hogy szemmel tartod érlelődésünket, értékeled erőfeszítéseinket, s hogy igyekezetünk egy, a világ kezdete óta tartó isteni előkészületbe ágyazódik bele! Add, kérünk, kegyelmedet, hogy Szent Bertalan apostol példájára és közbenjárására előítéleinket levetve, tétovázás nélkül engedelmeskedjünk édes vonzásodnak, s Téged követve betöltsük azt a hivatást, amelyre öröktől fogva kiválasztottál bennünket.

2019. augusztus 23., péntek

Évközi 20. hét

Rut 1,1.3-6.14b-16.22

Az egyik bíró napjaiban, amikor a bírák kormányoztak, éhínség támadt az országban. Ekkor egy ember, aki Júda Betleheméből származott, elindult, hogy egy időre Moáb földjén telepedjen le feleségével és két fiával együtt. Közben meghalt Elimelek, Noémi férje, és az asszony magára maradt fiaival. A fiúk moábi feleséget vettek: az egyiket Orfának hívták, a másikat pedig Rútnak. Miután tíz esztendeig ott laktak, meghalt mindkettő, vagyis Mahálon és Kelion, így az asszony, megfosztva két fiától és férjétől, magára maradt. Ekkor felkelt két menyével együtt, hogy visszatérjen Moáb földjéről hazájába; hallotta ugyanis, hogy az Úr rátekintett népére, és eleséget adott nekik. Erre azok ismét hangos sírásra fakadtak. Orfa ezután megcsókolta anyósát és visszatért, Rút azonban ragaszkodott anyósához. Noémi ekkor így szólt hozzá: ,,Íme, sógornőd visszatért népéhez és isteneihez, menj vele!” Ő azonban ezt felelte: ,,Ne légy ellenemre azzal, hogy hagyjalak el és távozzam, mert ahova te mégy, oda megyek én is, s ahol te laksz, ott lakom én is. Néped az én népem, Istened az én Istenem. Eljött tehát Noémi, a moábi Rúttal, a menyével együtt, arról a földről, ahol jövevényként tartózkodott, és visszatért Betlehembe, éppen akkor, amikor aratni kezdték az árpát.

Mt 22,34-40

Mikor a farizeusok meghallották, hogy a szadduceusokat elnémította, összegyűltek egy csoportba, és az egyikük, egy törvénytudó, hogy próbára tegye, megkérdezte tőle: ,,Mester, melyik a legnagyobb parancs a törvényben?” Ő azt felelte neki: ,,Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből”. Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló ehhez: ,,Szeresd felebarátodat, mint önmagadat”. Ezen a két parancson alapul az egész törvény és a próféták.”


Rut könyvén keresztül Isten arra tanítja Izraelt, hogy ő teremtő Isten, tehát minden ember gondviselője, nemcsak a zsidóké. Amikor kiválasztja Ábrahámot, és kétezer éven át – az Egyház előképeként – tanítja, neveli utódait, akkor ezt az egész emberiség üdvösségéért teszi, Jézus Krisztusban, az ő áldott szent Fiában. Amikor Rut kitartott anyósa, Noémi mellett, az emberi, rokoni kötelezettségen túli ragaszkodása, szeretetből fakadó áldozatvállalása miatt méltóvá vált arra, hogy pogány létére beemeltessék az üdvösségtörténet láncolatába, hiszen tiszta, szép emberi ragaszkodásában megnyílt Noémi legvégső reménységére is, vagyis nemcsak vele maradt, hanem Istenével is. Így lehetett a pogány Rut Dávid dédanyja, akinek nevét Szent Máté evangélista említi Jézus családfájának leírásakor.

Nagy lecke ez az Egyháznak, a végidők Izraelének is, mely az üdvösség szentsége minden ember számára. Noémi oldaláról nézve ez azt jelenti, hogy mi, akik megismertük az igaz Istent és az ő országát, igaz szeretetünkkel nyerjük meg a pogányokat Isten országa számára. A test és a vér nem örökli Isten országát, az másra való. A házasságnak nem célja, hogy a hívő fél szerelmén keresztül megtérítse hitetlen társát, és az Egyház tagjává tegye – ha ez mégis megtörténik, akkor ez nem a szerelem műve, hanem a benne működő, de azt felül is múló kegyelemé. A szeretet nem lehet még az Isten országának sem eszköze, mert ő maga az Isten országa. Ez Rut oldaláról is nézve is igazolódik. Pogány létére képes olyan tisztán, olyan erősen szeretni, hogy rátalál az igaz Istenre, mert Isten maga a szeretet.

Urunk Jézus, a szeretet kettős parancsának beteljesítője, add, kérünk, kegyelmedet, hogy egész életünkön át minden földi ragaszkodásnál erősebb ragaszkodással ragaszkodjunk Hozzád és mennyei Atyádhoz, s a Te szereteteddel, a Szentlélekkel szeressük minden felebarátunkat: azokat a testvéreinket, akik velünk együtt a Te népeddé és az isteni természet részeseivé lettek Általad, illetve azokat, akiket éppen a mi szeretetünk által akarsz meghívni a Te országodba.

2019. augusztus 22., csütörtök

Boldogságos Szűz Mária királynő

Iz 9,1-6

A nép, amely sötétségben jár, nagy fényességet lát. Akik a halál árnyékának országában laknak, azoknak nagy világosság támad. Nagy ujjongással töltöd el őket, kitörő örömet adsz nekik. Úgy örülnek majd színed előtt, ahogy aratáskor szoktak örülni, s ahogy akkor örülnek, amikor a zsákmányt osztják. Mert terhes igáját, a vállára nehezedő rudat, sanyargatója botját összetörted, mint Midián idejében. Mert gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, s az ő vállára kerül az uralom. Így fogják hívni: Csodálatos Tanácsadó, Erős Isten, Örök Atya, Béke Fejedelme. Messzire kiterjed majd uralma, és a békének nem lesz vége Dávid trónján és királyságában, amelyet a jog és az igazság által megerősít és megszilárdít mostantól fogva mindörökké. Ezt teszi a Seregek Urának féltő szeretete.

Lk 1,26-38

Abban az időben Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá és így szólt: „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!” Ennek hallatára Mária zavarba jött, és gondolkodóba esett, hogy miféle köszöntés ez. Az angyal azonban folytatta: Ne félj, Mária! Hisz kegyelmet találtál Istennél! Mert íme, gyermeket fogansz méhedben és fiút szülsz, s Jézusnak fogod őt nevezni! Nagy lesz ő: a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úristen neki adja atyjának, Dávidnak trónját. Uralkodni fog Jákob házán mindörökké, és uralmának soha nem lesz vége! Mária ekkor megkérdezte az angyalt: „Hogyan történhet meg ez, amikor én férfit nem ismerek?” Az angyal ezt válaszolta neki: „A Szentlélek száll le rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért szent lesz az, ki tőled születik: Isten Fiának fogják őt hívni. Lásd, rokonod, Erzsébet is gyermeket fogant öregségében, sőt, már a hatodik hónapban van, bár magtalannak tartják az emberek. Istennél semmi sem lehetetlen.” Erre Mária így szólt: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint!” Ezután az angyal eltávozott.


Egy ötéves kisfiúból nem lehet előre kitalálni, megszerkeszteni, előállítani az ötvenéves felnőtt férfit, ám az ötvenéves felnőtt férfiban benne van az az ötéves kisfiú, aki valaha volt. Az utolsó vacsora menetéből sem lehetne kikövetkeztetni a római vagy valamelyik keleti egyház szentmiséjét annak minden egyes szertartásával, szövegével és szimbólumával, ám a mai katolikus és ortodox szentmise rítusát vissza lehet vezetni az utolsó vacsorára, ahol elhangzik a szó: „Ez az én testem, ez az én vérem”. Az angyali üdvözlet pillanatából sem lehet előre meghatározni Kelet és Nyugat Egyháza Mária-tiszteletének száz évvel ezelőtti vagy éppen jelenlegi formáját, ebből az egyetemes Mária-tiszteletből viszont vissza lehet menni az angyal szavaihoz, melyek miatt mi nem úgy tekintünk Máriára, mint szomszédai, rokonai vagy a nemhívők milliói, hanem arra merészkedünk, hogy úgy tekintsünk rá, ahogy az Atyaisten, vagyis úgy, mint kegyelemmel teljesre, mint Istenszülőre!

Igen, és sok szépet mondunk a Szűzanyáról, énekekkel, imádságokkal dicsérjük, csak egy dolog esik nehezünkre: hogy kövessük őt. Márpedig hiába jár valaki egyik búcsújáró helyről a másikra, olvassa az egyik Mária-jelenést a másik után, ha nem akarja követni az Úr alázatos szolgálóleányát abban, hogy mindenestül ráhagyatkozzék Isten ígéreteire. Az angyali üdvözletkor Mária ezt hallotta: „Fiad uralkodni fog Dávid házában mindörökké” – s ennek az ígéretnek a megvalósulását ő sem képzelhette másképp, mint a többi korabeli zsidó ember, vagyis földi királyságként. A kereszt alatt állva ez az elképzelése totálisan összeomlott. Olyan hitbeli próbatételeket kellett kiállnia, mint senki másnak a szentek közül, hiszen senki más nem volt Jézus Krisztus édesanyja, csak ő, és senki sem kapott olyan nagy ígéreteket, mint ő. Mégis, az Úr Jézus kínszenvedése és halála láttán sem szűnt meg hinni és bízni a mindenható Istenben. Nem a saját tapasztalatai alapján ítélt Istenről, hanem egészen Istenbe kapaszkodott, s az ő ígéreteihez szabta gondolatait és életét. Nem azokkal a rettenetes, emberileg felfoghatatlan történésekkel mérte le Isten szeretetét, amelyeket el kellett szenvednie, hanem Isten teremtő szeretetében nézte és mérte le ezeket az eseményeket.

Urunk, Jézus Krisztus, akinek édesanyja, a Boldogságos Szűz Mária Dávid leányaként királyi házból származott, királynői méltósága mégis leginkább az Úr iránti engedelmes szeretetben mutatkozott meg, add meg nekünk kegyelmesen, hogy ne féljünk minden körülmények között Rád bízni magunkat, s így alkalmassá váljunk arra, hogy mi is Krisztus-hordozók legyünk ezen a világon.

2019. augusztus 21., szerda

Évközi 20. hét

Bír 9,6-15

(...) Elmentek a fák, hogy királyt kenjenek föl maguknak. Azt mondták azért az olajfának: ,,Uralkodj rajtunk.” Az így felelt: ,,Elhagyhatnám-e zsiradékomat, amelyet istenek, emberek élveznek, s elmehetnék-e, hogy a fák között ide-oda mozogjak?” Azt mondták erre a fák a fügefának: ,,Gyere, s vedd át közöttünk az uralkodást.” Az ezt felelte nekik: ,,Elhagyhatnám-e édességemet és pompás gyümölcseimet, s elmehetnék-e, hogy a többi fa között ide-oda mozogjak?” Azt mondták erre a fák a szőlőtőnek: ,,Gyere, s uralkodj rajtunk.” Az ezt felelte nekik: ,,Elhagyhatnám-e boromat, amely Istent és embert felvidít, hogy a többi fa között ide-oda mozogjak?” Azt mondták erre a fák mindnyájan a galagonyának: ,,Gyere és uralkodj rajtunk.” Az ezt felelte nekik: ,,Ha csakugyan királyotokká tesztek, gyertek, s pihenjetek meg árnyékomban; de ha ezt nem akarjátok, jöjjön ki tűz a galagonyából, s eméssze meg a Libanon cédrusait.”

Mt 20,1-16a

Mert hasonló a mennyek országa a házigazdához, aki korán reggel kiment munkásokat fogadni a szőlőjébe. Miután napi egy dénárban megegyezett a munkásokkal, elküldte őket a szőlőjébe. (...) Amikor beesteledett, a szőlő ura így szólt intézőjéhez: ,,Hívd a munkásokat, és add ki nekik a bérüket, kezdve az utolsóktól az elsőkig.” (...)Mikor az elsők sorra kerültek, azt gondolták, hogy többet fognak kapni, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak. Amikor megkapták, zúgolódni kezdtek a gazda ellen: ,,Ezek az utolsók csak egy órát dolgoztak, és egyformán kezelted őket velünk, akik viseltük a nap terhét és hevét.” Ő azonban így válaszolt az egyiküknek: ,,Barátom! Nem vagyok veled igazságtalan. Nem egy dénárban egyeztél meg velem? Fogd, ami a tiéd, és menj! Én ennek az utolsónak is annyit akarok adni, mint neked.” (...)


Nemcsak a munka után ránk váró jutalom, de maga az Úr szőlőjében való munkálkodás is ajándék, amelyet meg kell becsülni. Azok a munkások, akik nem szolgalelkűségből és nem csupán a kialkudott bér reményében állnak munkába, szinte észre sem veszik a nap terhét és hevét, mert az Úr szolgálatának hasonlíthatatlan öröme felüdíti őket. Akik viszont csupán a nap terhét és hevét érzékelik, s közben talán irigylik a piactéren ácsorgókat, a tékozló fiú bátyjához hasonlítanak, aki nem tudta értékelni az atyai ház gazdagságát, ám sajnálta öccsétől, amit az kapott. Pedig a piactéren munkára hiába várva ácsorgók, tétlenül lődörgők állapota egyáltalán nem irigylésre, hanem inkább szánalomra méltó, hiszen meg vannak fosztva az értelmes munka lehetőségétől.

Persze akadhatnak köztük olyanok is, akik nem kényszerűségből munkanélküliek, hanem szándékosan kerülik a munkát, s mások fáradsága árán szeretnének maguknak boldogulást. Ők a mai Olvasmányban Joatám szájából elhangzó példázat szereplői közül a galagonyához hasonlítanak, amely – ellentétben a többi fával, melyek a mások előtti tetszelgésnél többre tartották, hogy gyümölcsöt teremjenek –, szívesen ráállt arra, hogy semmittevésből és haszontalan hiúságból éljen meg. Az ilyen galagonya-féle emberek nemcsak saját üdvösségüket teszik kockára, de a körülöttük élőket is veszélybe sodorják. A tétlenség és restség fellobbantja bennük a vad ösztönök, bűnös kívánságok tüzét, amely elemészti őket, és lángba borítja környezetüket is. Így nemcsak hogy nem töltik be az Istentől nekik rendelt hivatást, de képesek megsemmisíteni azt is, amit mások lelkesedése és fáradsága nagy gonddal felépített.

Urunk Jézus, óvj meg bennünket attól a lelkülettől, mely kedvetlenül, tessék-lássék vagy csak a megígért a jutalom fejében hajlandó dolgozni az Úr szőlőjében. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy ráérezve az Érted és Veled való munkálkodás ízére, maradandó gyümölcsöt teremjünk, s többé semmiféle hiúság csábításának ne engedjünk.

2019. augusztus 20., kedd

Szent István király

Péld 4,10-15.18-27

Figyelmezz, fiam, és fogadd be igéimet, akkor megsokasodnak életed esztendei! Eligazítlak a bölcsesség útján, és vezetlek az igazság ösvényein. Ha azokon jársz, semmi sem zavarja járásodat, és nem botlasz meg, amikor szaladsz. Tartsd meg a fegyelmet és el ne hagyd, őrizd meg, mert ez a te életed! Ne gyönyörködj a gonoszok ösvényein, és ne leld tetszésedet a rosszak útjában! Fuss tőle és ne járj rajta, kerüld és hagyd el azt, Az igazak ösvénye pedig olyan, mint a derengő fény, amely mindinkább erősödik, amíg a nappal teljes lesz. A gonoszok útja sötétség, nem tudják, hogy mibe botlanak. Fiam! Ügyelj szavaimra, nyisd meg füleidet igéimnek! Ne távozzanak szemed elől, óvd őket szíved belsejében! Mert életet adnak megtalálóiknak, és gyógyulást az egész testnek. Óvd a szívedet minden gonddal, mert az élet ebből fakad! Vesd el magadtól a száj hamisságát, s az ajkak alattomosságát tartsd távol magadtól! Szemed egyenesen nézzen, és szempillád a lábad elé tekintsen! Egyengesd lábad ösvényét, és minden utad legyen céltudatos! Le ne térj se jobbra, se balra, fordítsd el lábadat a rossztól, mert a jobbra vivő utat az Úr ismeri, a balra tartók pedig gonoszak. Ő azonban egyenesekké teszi ösvényeidet, és útjaidat szerencsés véghez vezeti.

Ef 4,17-24

Azt mondom tehát, és kérve kérlek titeket az Úrban, hogy most már ne éljetek úgy, ahogy a pogányok élnek, (...); újuljatok meg gondolkodástok szellemében, és öltsétek magatokra az új embert, aki Isten képére igazságban és valódi szentségben teremtetett.

Mt 7, 24-29

Mert mindenki, aki hallgatja e szavaimat és tettekre váltja azokat, hasonló az okos emberhez, aki a házát sziklára építette. Szakadt a zápor, jött az áradat, fújtak a szelek és nekizúdultak a háznak. De az nem dőlt össze, mert az alapjait sziklára rakták.(...)


Nyelvünkben a „ház” és a „haza” szó ugyanabból a tőből származik. Napjaink identitászavarral küszködő magyarjainak és talajt vesztett keresztényeinek ezért is közvetít igen-igen aktuális üzenetet Szent István ünnepén a mai Evangélium.

Fogalmazzunk katolikus módra, azaz egyetemesen, senkit sem kirekesztve! Számunkra az a gesztus, amellyel Szent István király halála előtt a koronát, újonnan létrejött királyságát felajánlotta az Istenszülő Szűznek, azt fejezi ki, hogy családnak tekintette népét, amelynek anyára van szüksége, s ezért azt a Szűzanya pártfogására bízta. Ezzel a szó legmélyebb értelmében volt reálpolitikus (építve a magyarságnak a római rítusú kereszténységre térését megelőző Mária-kultuszára is). Protestáns testvéreink számára Szent István tette a mai Evangélium fényében azt üzeni, hogy első királyunk maradandó közösséget akart létrehozni, és mint mélyen hívő ember, felelős vezető nem politikai tényezőkben, földi szövetségeseiben bízott elsősorban, hanem mert Istenre építeni, s élete végén bizalommal az isteni gondviselésre hagyatkozni. Az ország felajánlásának gesztusa nem keresztény, de egy Istenben hívő testvéreink számára is jelentéssel bír: nekik azt mondhatjuk, hogy ezzel a cselekedettel az ország első embere kinyilvánította az égi hatalomnak való alárendeltségét, s az egy Isten gondjára bízta országát és népét. Nem hívő, de kereső, az igazságra nyitott honfitársainknak pedig elmondhatjuk, hogy első királyunk volt olyan intelligens, hogy az ember végtelen felé nyújtózó igazságkeresésére építette országát. Csak megrögzött ateista, gyakorlati materializmusba süllyedt magyar testvéreinknek nem tudunk mit mondani (egyébként a hazáról, hazaszeretetről sem nagyon); őértük hát még buzgóbban kell imádkoznunk, és saját maguk elől is eltagadott reménytelenségükre gyógyírül felajánlanunk azt a reménységet, amely kisarjad ünneplő szívünkből.

Urunk, Jézus Krisztus, aki Szent István királyunkban olyan vezetőt adtál nemzetünknek, aki saját életét és a rá bízottakat egyaránt Hozzád kötötte, s országunkat építve az Atya örök országának eljövetelén munkálkodott, az ő közbenjárására add meg kegyelmesen, hogy mi is Rád mint sziklaalapra építsünk életet, családot, közösséget, országot.

2019. augusztus 19., hétfő

Évközi 20. hét

Bír 2,11-19

Ekkor Izrael fiai azt tették, ami gonosz az Úr színe előtt: szolgáltak ugyanis a Baáloknak és elhagyták az Urat, atyáik Istenét, aki kihozta őket Egyiptom földjéről, s más isteneket követtek és imádtak, a körülöttük lakó népek isteneit, s haragra ingerelték az Urat azzal, hogy őt elhagyták és a Baálnak meg az Astartéknek szolgáltak. Meg is haragudott az Úr Izraelre, s fosztogatók kezébe adta őket, s azok megfogták és eladták őket azoknak az ellenséges népeknek, amelyek körülöttük laktak. (...)Valahányszor az Úr bírákat támasztott, azok napjaiban megkönyörült rajtuk és meghallgatta a szorongatottak sóhajait és megszabadította őket pusztítóik öldöklésétől. Mindazonáltal mihelyt meghalt a bíró, ismét elpártoltak és sokkal gonoszabbul cselekedtek, mint atyáik cselekedtek: más isteneket követtek, szolgáltak és imádtak, s nem hagyták el alkotásaikat, és nagyon kemény útjukat, amelyen járni szoktak.

Mt 19,16-22

Ekkor íme, valaki odament hozzá és azt mondta: ,,Mester! Milyen jót tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Ő azt válaszolta neki: ,,Miért kérdezel engem a jóról? Csak egyvalaki a jó. Ha pedig be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsokat.” Az megkérdezte: ,,Melyikeket?” Jézus ezt felelte: ,,Ne ölj, ne paráználkodj, ne lopj, ne tanúskodj hamisan, tiszteld apádat és anyádat, és szeresd felebarátodat, mint önmagadat”. Az ifjú erre azt mondta neki: ,,Mindezeket megtartottam, mi hiányzik még nekem?” Erre Jézus így szólt hozzá: ,,Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el, amid van, add oda a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyekben. Azután jöjj, kövess engem.” E szó hallatára az ifjú szomorúan elment, mert nagy vagyona volt.


Nekünk is Jézus elé kell járulunk, mint a gazdag ifjú, aki lelkesen, tettre készen lépett Jézushoz. De nem szabad megállni ott, ahol ő megállt, hanem mindennap meg kell harcolnunk a harcot a kisebb jó ellenében a legjobbért. Jézus a gazdag ifjúnak a Tízparancsolatot idézi (pontosabban csak a felebarátra vonatkozó parancsokat, mert az Isten iránti kötelességek teljesítését magától értetődőnek veszi). Ez azonban még csak az alap – ami persze szintén nincs Isten kegyelme nélkül, ahogy az Olvasmányból is kitűnik –, az igazi odaadás, a természetes jó helyett a természetfeletti jó választása csak ezután következik.

Valamennyi elképzelésünkben, jó elhatározásunkban, áldozatunkban van valami jó, de ha ehhez a jóhoz ragaszkodunk, nem jutunk el a végső jóhoz, Istenhez. Nem szabad hagynunk, hogy bármilyen földi jó fogva tartsa szívünket, s az örök életet csak mintegy ráadásként képzeljük el a földi vagyon, siker, boldogság mellé. Ez volt az a lépés, amelyre a gazdag ifjú, hiába volt törekvő, jóravaló, ráadásul erkölcsileg is feddhetetlen, nem tudta rászánni magát. Pedig számára nem opcionális lehetőség, hanem az üdvösség feltétele volt, hogy a gazdagsághoz való ragaszkodását elengedje, s úgy szegődjön Jézus nyomába. Mert elég csupán egyetlen területen megengedni a földies ragaszkodást, az egész életünket megmérgezi, és megakadályozza, hogy a jóval szemben a legjobbat válasszuk.

Urunk Jézus, azért kérdezünk Téged a jóról, mert te az élő Istentől való vagy, aki a legfőbb Jó, aki minden jónak forrása, s aki nélkül semmi jó nincsen, s így Te tudod a legjobban, hogy mi az, ami még hiányzik nekünk, hogy a végső jót elérjük. Add meg nekünk, kérünk, hogy ne ragaszkodjunk semmilyen jóhoz, hanem csak egyedül Hozzád, aki a legjobbat akarod adni nekünk. Segíts kegyelmesen, hogy mindenben a Te akaratodat keressük, aki az önmagunknak való meghaláson át vezetsz bennünket a feltámadásra és az örök életre.

2019. augusztus 18., vasárnap

Évközi 20. vasárnap

Jer 38,4-6.8-10

Ezért a főemberek így szóltak a királyhoz: ,,Meg kell halnia ennek az embernek, mert megbénítja ezzel a harcosok kezét, akik megmaradtak ebben a városban, és az egész nép kezét, ha ilyen szavakat szól hozzájuk! Mert ez az ember ennek a népnek nem békességére, hanem vesztére törekszik.” Cidkija király erre így szólt: ,,Íme, ő a kezetekben van, hiszen a király semmit sem tehet ellenetek.” Fogták tehát Jeremiást, és bedobták Malkija királyfi ciszternájába. (...)

Zsid 12,1-4

Azért mi is, akiket a tanúknak ilyen nagy felhője vesz körül, tegyünk le minden terhet és a minket környező bűnt, kitartással fussuk végig az előttünk álló küzdőpályát. Tekintsünk fel a hit szerzőjére és bevégzőjére, Jézusra, aki az előtte levő öröm helyett keresztet szenvedett, nem törődve a gyalázattal; és Isten trónjának jobbján ül . Gondoljatok tehát őrá, aki a bűnösök részéről maga ellen ilyen nagy ellentmondást szenvedett el, – hogy el ne lankadjatok, és lelketekben ne csüggedjetek. Mert még nem álltatok ellen a vérontásig a bűn ellen vívott harcban.

Lk 12,49-53

Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre; s mennyire szeretném, ha már fellobbanna! Keresztséggel kell megkeresztelkednem, és mennyire vágyom utána, amíg be nem teljesedik! Azt gondoljátok talán: azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Mondom nektek: nem, hanem széthúzást. Mert mostantól fogva ha öten lesznek egy házban, meghasonlanak, hárman kettő ellen, és ketten három ellen. Meghasonlik az apa a fiával és a fiú az apjával; az anya a lányával és a lány az anyjával; az anyós a menyével és a meny az anyósával”.


Az olyan egység, olyan szolidaritás, olyan békesség, amely bűnön és a bűnben való cinkosságon alapul, nem lehet építő, nem lehet tartós. Bizonyos jeleit már látjuk, és prófétai előrelátással egyértelműen ki is jelenthetjük, hogy egy olyan Európának, melynek törvényei ellentétesek a Tízparancsolattal és Krisztus evangéliumával, nincs hosszú távon jövője: az az Európa egyre jobban saját megalkuvásának áldozatává válik, sorsa pedig a biztos bukás és a gyalázatos pusztulás.

A hívőnek megvan az esélye a prófétai tisztánlátásra, de csak ha a szentségre törekszik, vagyis ha nem akar mást, mint egyedül Istent. Ha nem ijed meg attól, hogy a béke megbontójának, zavarkeltőnek vagy hazafiatlannak bélyegzik, ha sem csábítgatásra, sem fenyegetésre nem hajlandó mást mondani, mint ami a meggyőződése, amit meglátott és igazságként felismert. Innen érthető a mai Evangéliumban Jézusnak az a kijelentése, hogy ő nem békét hozott, hanem szakadást, amely behatolhat a családi szférába, a legbensőségesebb kapcsolatokba is. Ám ez a szakadás kell a gyógyuláshoz, mert a mindenáron való békesség a rothadás békéje, nem az életé. Ha egy családban, kisebb-nagyobb közösségben valaki az élet – akár csak egy megfogant magzat élete – mellett síkraszáll azokkal szemben, akik az ártatlan meggyilkolására készülnek, akkor ezt vállalnia kell a nyílt szakításig, a kitagadottság kockáztatásáig is.

Urunk, Jézus Krisztus, kérünk, hogy őrizz meg bennünket a hamis békére való törekvéstől, adj nekünk tisztánlátást, és Szentlelkeddel tégy képessé bennünket arra, hogy igazságodat szeretettel, de megalkuvástól mentesen képviseljük környezetünkben.

2019. augusztus 17., szombat

Évközi 19. hét

Józs 24,14-29

„Nos tehát féljétek az Urat, s szolgáljatok neki egész és igaz szívvel: távolítsátok el azokat az isteneket, akiknek Mezopotámiában s Egyiptomban atyáitok szolgáltak és az Úrnak szolgáljatok. Ha azonban rossznak látjátok, hogy az Úrnak szolgáljatok: választhattok. Válasszátok ma, ami tetszik, kinek akartok inkább szolgálni: azoknak az isteneknek-e, akiknek atyáitok szolgáltak Mezopotámiában, vagy az amoriták isteneinek, akiknek földjén laktok: én és házam azonban az Úrnak fogunk szolgálni.” Azt felelte erre a nép: ,,Távol legyen tőlünk, hogy elhagyjuk az Urat és más isteneknek szolgáljunk. Az Úr, a mi Istenünk. Ő hozott ki minket s atyáinkat Egyiptom földjéről, a rabszolgaság házából, Ő vitt végbe szemünk láttára igen nagy jeleket, Ő őrzött minket az egész úton, amelyen jártunk, s azok között a népek között, amelyek között átjöttünk, s Ő vetett ki minden nemzetet az amoritákkal, ennek a földnek, amelyre bejöttünk, lakóival együtt. Az Úrnak fogunk tehát szolgálni, mert Ő a mi Istenünk.” Azt mondta erre Józsue a népnek: ,,Nem szolgálhattok az Úrnak, mert Ő szent és erősen féltékeny Isten, s nem nézi el vétkeiteket s bűneiteket: ha elhagyjátok az Urat, s idegen isteneknek szolgáltok, akkor Ő elfordul tőletek, és megsanyargat és elpusztít titeket, bár azelőtt jót tett veletek.” (...)


Mt 19,13-15

Akkor kisgyermekeket vittek oda hozzá, hogy tegye rájuk a kezét és imádkozzon, de a tanítványok elparancsolták őket. Jézus azonban azt mondta: ,,Hagyjátok a kisgyerekeket, ne akadályozzátok őket, hogy hozzám jöjjenek, mert ilyeneké a mennyek országa.” Rájuk tette a kezét, és továbbment onnan.


Talán meglepő, hogy Isten az önmaga és az ember között létesítendő kapcsolat megnevezésére a szövetségkötés politikai-katonai fogalmát használja, ugyanakkor a szövetség tartalmának kifejtésekor egy szerelmes férfi szavait használja. Ennek az a magyarázata, hogy az ókorban a férfi és a nő nem volt egyenrangú, a szövetséges felek viszont igen, vagyis a szövetségkötéssel Isten magával egyenlő rangra emelte Izraelt – nem érdemei miatt, hanem kizárólag saját tetszése alapján, ahogy erre a gyermekekről szólva Jézus is utal a mai Evangéliumban –, társának, partnerének tekintette, de ezt túl is haladva kinyilatkoztatást adott iránta való szerelmes szeretetéről is.

Az egyik oldalon tehát ott van a mindenható Isten, aki az ókori és modern pogányság bálványisteneivel szemben féltékeny szerelemmel szereti népét – mert neki csak egyféle mennyországa van: örökkévaló szeretete, mely olthatatlan lángként égeti azt, aki nem szereti őt viszont –, a másik oldalon pedig ott a nép: együtt az Úrral egyesült életet élők és a hűtlenek, a bűnösök és a szentek. Ez az együttes pedig felettébb visszatetsző a világ szemében, mely nem tudja elfogadni Isten és az ember világának, az örökkévalónak a mulandóval, a változhatatlannak a változékonnyal való keveredését. De vajon mi hogyan szemléljük az Egyház misztériumát? Úgy tekintünk rá, mint Krisztus misztikus Testére, vagy egyoldalúan csak történelmi, jogi, szociológiai képződményként; törekszünk a Fővel való egységre, vagy megelégszünk azzal, hogy kritizáljuk a klérust és a hierarchiát?

Urunk Jézus, a mai Olvasmányon keresztül azt üzened nekünk, hogy szerelmes ragaszkodással szeretsz bennünket, és Egyházad viszontszeretetére vágyakozol. Add, kérünk, kegyelmesen, hogy igédet ne csak költői hasonlatként értelmezzük, hanem valóságát is átérezzük, valahányszor szentáldozáshoz járulunk, és a szent színek alatt az Általad kötött örök szövetség zálogát vesszük, s így már itt a földön egy életet élhessünk Veled.

2019. augusztus 16., péntek

Évközi 19. hét

Józs 24,1-13

Aztán Józsue egybegyűjtötte Izrael valamennyi törzsét Szíchembe, összehívatta a véneket, a fejedelmeket, a bírákat s az elöljárókat, s amikor azok odaálltak az Úr elé, így szólt a néphez: ,,Ezt üzeni az Úr, Izrael Istene: (...) Kihoztam atyátokat, Ábrahámot Mezopotámia határaiból, elvittem Kánaán földjére, megsokasítottam ivadékát és adtam neki Izsákot, Izsáknak pedig adtam Jákobot és Ézsaut. (...) Aztán elküldtem Mózest és Áront és megvertem Egyiptomot sok jellel és csodával. Majd kihoztalak titeket s atyáitokat Egyiptomból (...) Majd átjöttetek a Jordánon, s eljutottatok Jerikóhoz, és ennek a városnak az emberei (...) hadba szálltak ellenetek, de én a kezetekbe adtam őket. (...) Így adtam nektek földet, amelyért nem fáradtatok, s városokat, amelyeket nem építettetek, hogy bennük lakjatok, szőlőket s olajfákat, amelyeket nem ültettetek.

Mt 19,3-12

Akkor odamentek hozzá a farizeusok, s hogy próbára tegyék, megkérdezték tőle: ,,El szabad-e az embernek bocsátania a feleségét bármi okból?” Ő ezt felelte: ,,Nem olvastátok, hogy aki kezdettől fogva teremtett, férfinak és nőnek alkotta őket?” Aztán így folytatta: ,,Ezért az ember elhagyja apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és a kettő egy testté lesz. Így már nem ketten vannak, hanem egy test. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember szét ne válassza.” Erre azt mondták neki: ,,Miért parancsolta hát Mózes, hogy válólevelet kell adni és úgy kell elbocsátani?” Azt válaszolta nekik: ,,Mózes a ti keményszívűségetek miatt engedte meg nektek, hogy elbocsássátok feleségeiteket. De ez kezdetben nem így volt. Mondom hát nektek: aki elbocsátja feleségét – hacsak nem paráznaság miatt – , és mást vesz el, házasságot tör.” Tanítványai erre azt mondták neki: ,,Ha így áll a dolog az ember feleségével, nem érdemes megházasodni.” Ő azt felelte nekik: ,,Nem mindenki érti meg ezt a dolgot, csak azok, akiknek megadatott.” (...)


Józsue nagy beszédének az a célja, hogy az egyiptomi fogságból megszabadult és az Ígéret földjére érkezett Izraelt végleges döntésre bírja az Úr mellett, aki mellettük döntött örök szeretetével. Az Úr Jézus pedig a mai evangéliumi részletben az apostolok elé tárja a házasság kezdetben lévő, vagyis Istentől rendelt igazi természetét: egy férfi és egy nő végleges elköteleződését egymás mellett Istenben, aki maga a princípium, tehát a kezdet és az alap.

Krisztus követőjének az életében elérkezik egy nap, amelyen határozott és végleges döntést kell hoznia az őt megszabadító Isten mellett, és egyben egy emberi közösség mellett is. Enélkül nincs Krisztus-követés, mert ő visszavonhatatlan, új és örök szövetséget kötött vérében az Atyával és velünk. A szüzesség fogadalmát letévő embernek is olyan mélységben kell elköteleződnie másokért, ami felbonthatatlan köteléket jelent köztük, az üdvösségük iránti felelősségvállalást. A kudarctól való félelem miatt egy életen át csupán készülni erre a döntésre nem Krisztus érzületére és életére vall. Hozzá elsősorban abban kell hasonlóvá lennünk, hogy felbonthatatlan szövetséggel kötődünk Istenhez és emberhez. Ez a felbonthatatlan szövetség nem azt jelenti, hogy további utunk zökkenőmentes lesz, és nem ér többé szenvedés. A szentségi házasság is keskeny út, mely olykor annyira összeszűkül, hogy azt hisszük, lehetetlen továbbmenni rajta. Ha azonban akkor is kitartunk egymás mellett, amikor „elfog a szeretet tériszonya és kicsinyes aggodalma” (Pilinszky), akkor megtapasztalhatjuk, hogy a szűk ösvény tágas bemenetellé lesz a kölcsönös szeretet mennyországába.

Urunk Jézus, tudjuk, hogy a magunk törékeny szeretetében nem bízhatunk feltétel nélkül, de a Tőled kapott szeretetben, mellyel összekötsz s megáldasz minket, igen. Tudjuk, hogy még ha válságokat élünk is át, Te nem hagysz el bennünket, hiszen nem pusztulást, hanem bőségesebb életet akarsz adni nekünk. Segíts, hogy a nehézségek idején őszinte hittel tudjunk visszatekinteni a múltban értünk véghezvitt csodáidra, s ebből erőt merítve újítsuk meg szövetségünket Veled és egymással.

2019. augusztus 15., csütörtök

Szűz Mária mennybevétele (Nagyboldogasszony)

Jel 11,19a

(...) Ekkor nagy jel tűnt fel az égen: egy asszony, akinek öltözete a nap volt, lába alatt a hold, és a fején tizenkét csillagból álló korona. Mivel áldott állapotban volt, vajúdva, a szüléstől gyötrődve kiáltozott. (...) A sárkány a vajúdó asszony elé állt, hogy amint megszül, elnyelje fiát. Az fiúgyermeket szült, aki vasvesszővel fogja kormányozni az összes nemzetet. De elragadták a fiát, és Isten trónjához vitték. Az asszony pedig a pusztaságba menekült, ahol Istentől elkészített helye volt, hogy ott táplálják őt ezerkétszázhatvan napig. (...)

1Kor 15,20-26

Krisztus azonban feltámadt halottaiból, mint az elszenderültek zsengéje. Mert amint egy ember által lett a halál, úgy egy ember által lett a halottak feltámadása is. Amint ugyanis Ádámban mindnyájan meghalnak, úgy Krisztusban mindnyájan életre fognak kelni. Mindenki a maga rendje szerint: elsőként Krisztus; azután azok, akik Krisztuséi, az ő eljövetelekor. (...)

Lk 1,39-56

Mária pedig útra kelt azokban a napokban, és sietve elment a hegyek közé, Júda városába. Bement Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. És történt, hogy amint Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, felujjongott méhében a magzat, és Erzsébet eltelt Szentlélekkel. Hangosan felkiáltott: ,,Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! De hogyan történhet velem az, hogy az én Uramnak anyja jön hozzám? Mert íme, amint fülemben felhangzott köszöntésed szava, felujjongott a magzat méhemben. És boldog vagy te, aki hittél, mert be fog teljesedni, amit az Úr mondott neked.” Mária erre így szólt: ,,Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben...” (...)


Szent Lukács a mai Evangéliumban azokkal a képekkel és szavakkal írja le Mária látogatását Erzsébetnél, mint amelyeket az Ószövetségben a frigyláda Jeruzsálembe való felvitelének leírásában olvashatunk. Ahogy Dávid liturgikus táncot járt örömében a frigyláda előtt, úgy az eredeti görög szöveg szerint a magzat Keresztelő Szent János is liturgikus szent táncot járt az élő frigyláda, a Szent Szűz előtt, akiben Isten dicsősége, Jézus volt jelen. Mária is körülbelül három hónapig maradt ott Zakariás házában, mint egykor a frigyláda Obedeus házában – és mindkét ház áldásban részesült. A Szent Szűznek a lorettói litániában szereplő megszólítása – „Frigynek szent szekrénye” – tehát nem csupán szép költői kép, hanem mélységes bibliai igazságot hordozó kijelentés: az új és örök szövetség Isten és ember között maga Jézus, aki valóságos Isten és valóságos ember, a szövetség ládája viszont a Szent Szűz testestül-lelkestül, mert ő előbb hitébe, majd testébe fogadta az új és örök szövetséget, a megtestesült örök Igét, a második isteni személyt.

Amilyen szorosan összetartozik a szövetség ládája és a benne lévő isteni dicsőség, olyan szorosan összetartozik Szűz Mária ma ünnepelt megdicsőülése Jézus Krisztus megdicsőülésével – ezért bár Szent Pál nem említi külön a Szűzanyát, amikor a feltámadás sorrendjéről beszél, hiszen ő csak a kezdetre és a végre összpontosít, Szűz Mária megdicsőülésének hittitka szervesen hozzátartozik a hitletéteményhez. Isten pedig azért nyilatkoztat ki nekünk egy-egy hittitkot, hogy az üdvösségünkre legyen. Ezért is fontos, hogy szemléljük ezt a misztériumot, úgy is, mint saját örök jövőnk zálogát.

Urunk, Jézus Krisztus, köszönjük Neked a mai ünnepet, mely Édesanyád, a Boldogságos Szent Szűz megdicsőülésének és a mi test szerinti megdicsőülésünknek is ünnepe. Add kegyelmedet, hogy bármi történjék is velünk, bármilyen keserű legyen is az életünk, Szűz Mária anyai közbenjárására a ma ünnepelt hittitok, a megnyílt ég s benne a szövetség szekrényének és a napba öltözött Asszonynak látomása ott éljen a szívünkben, megerősítve minket a holtak feltámadásának várásában és az örök dicsőség reményében.

2019. augusztus 14., szerda

Évközi 19. hét

MTörv 34,1-12

Felment erre Mózes Moáb síkjáról a Nébó hegyére, a Fászga tetejére, amely Jerikóval szemben van és az Úr megmutatta neki az egész országot: Gileádot egészen Dánig, az egész Naftalit, Efraim és Manassze földjét, Júda földjét a mögötte levő tengerig, a Délvidéket és Jerikónak, a pálmafák városának terjedelmes rónaságát egészen Coárig. Majd azt mondta neki az Úr: ,,Ez az a föld, amely felől megesküdtem Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak, mondván: Utódaidnak adom. Szemeddel ím láttad, de nem mehetsz át oda.” Aztán meghalt ott, Moáb földjén Mózes, az Úr szolgája, az Úr parancsára és az Úr eltemette őt Moáb földjének völgyében, Fogorral szemben, de senki sem ismeri a sírját mind a mai napig. Százhúsz esztendős volt Mózes, amikor meghalt; szeme nem volt homályos és fogai nem mozogtak. (...)

Mt 18,15-20

Ha a testvéred vétkezik ellened, menj és figyelmeztesd őt négyszemközt. Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet. Ha azonban nem hallgat rád, végy magad mellé még egy vagy két társat, mert minden dolgot két vagy három tanú szavával kell igazolni. Ha rájuk sem akar hallgatni, mondd meg az egyháznak. Ha pedig az egyházra sem akar hallgatni, legyen számodra olyan, mint a pogány és a vámszedő. Bizony, mondom nektek: mindaz, amit megköttök a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit föloldotok a földön, föl lesz oldva a mennyben is. És bizony, mondom nektek: ha ketten egyetértenek közületek a földön bármely dologban, mindent, amit csak kérnek, megkapnak Atyámtól, aki a mennyben van. Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.”


Mózes százhúsz évet élt a földön, méghozzá mindvégig erőben-egészségben. Halálában, bármilyen szép és méltóságteljes volt is, mégis ott volt egy csepp keserűség, hiszen látta élete célját, a tejjel-mézzel folyó Kánaánt, de nem léphetett be földjére, mert Isten műveiről földiesen gondolkodott.

Nem elég egyszer megpillantani Isten csodás művét, hanem szüntelenül kell szemlélni, és merni is kell ráhagyatkozni a mindennapok egyformaságában. S mindezt nem elszigetelten, csak a magunk gondjával törődve kell tenni, hanem szívünkkel a másik emberhez fordulva, és vele együtt Istenhez. Még ha egyedül, magányosan élünk is, nem szabad bezárkóznunk, hanem közösségre kell lépnünk másokkal az imádságban, ahogy Jézus mondja a mai Evangéliumban. A legjobb előkészület az új ígéret földjére való bevonulásra ez a közösség, amely a közös imádságban, Isten országának együttes szemlélésében, az Úr jelenlétében való szüntelen megmaradásban valósul meg. Ez azután elvezet arra a teljes életre, amely nem zárul le a testi halállal, hanem túlnyúlik rajta, s átvezet abba az országba, amely boldogító közösség az Istennel és az ő szentjeivel, s amelyhez képest a százhúsz esztendő csak egy röpke pillanat, mert az az élet el nem múlik soha.

Urunk Jézus, taníts meg bennünket, hogy életünkről, annak lényegéről és igazi céljáról, a boldog örök életről ne földiesen, hanem a Te tetszésed szerint gondolkodjunk. Segíts, hogy ne azzal törődjünk, hogy éppen hol tartunk az úton: messze vagyunk-e még a céltól, vagy már ott állunk az Ígéret földjének kapujában, hanem Rád figyeljünk, és csodás tetteid emlékezetéből s a boldog megérkezés ígéretéből nap mint nap erőt merítve a nehézségek idején is hűségesen kitartsunk Melletted.

2019. augusztus 13., kedd

Évközi 19. hét

MTörv 31,1-8

Elment tehát Mózes és elmondta mindezeket az igéket egész Izraelnek. Aztán ezt mondta nekik: ,,Százhúsz esztendős vagyok immár; nem járhatok többé ki és be, legfőképpen azért nem, mert az Úr azt mondta nekem: »Nem mégy át ezen a Jordánon.« Az Úr, a te Istened megy át tehát előtted, s ő majd eltörli ezeket a nemzeteket előled, úgyhogy örökükbe léphetsz, és átmegy előtted Józsue, miként az Úr mondta.” (...)Majd előszólította Mózes Józsuét, és azt mondta neki egész Izrael előtt: ,,Légy erős és bátor, mert te viszed be ezt a népet arra a földre, amely felől megesküdött az Úr, hogy atyáiknak adja, s te sorsolod ki azt közöttük. Az Úr, aki vezérel titeket, maga lesz veled: nem marad el tőled, s nem hagy el téged, ne félj és ne rettegj.”

Mt 18,1-5.10.12-14

Abban az órában a tanítványok odajöttek Jézushoz és azt mondták: ,,Ki a legnagyobb a mennyek országában?” Erre ő odahívott egy kisgyereket, közéjük állította és így szólt: ,,Bizony, mondom nektek: ha meg nem tértek és nem lesztek olyanok, mint a kisgyerekek, nem mentek be a mennyek országába. Aki ugyanis kicsivé lesz, mint ez a gyermek, az a legnagyobb a mennyek országában. És aki befogad egy ilyen kisgyereket az én nevemben, engem fogad be. Vigyázzatok, ne vessetek meg egyet sem e kicsik közül. Mert mondom nektek: angyalaik a mennyekben mindig látják Atyám arcát, aki a mennyekben van. Mit gondoltok? Ha egy embernek száz juha van, és azok közül egy elkóborol, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyeken, nem megy-e el és nem keresi-e meg az eltévedtet? Amikor pedig megtalálja, bizony, mondom nektek: jobban örül annak, mint a kilencvenkilencnek, amely el sem veszett. Ugyanígy a ti Atyátok, aki a mennyekben van, nem akarja, hogy egy is elvesszen e kicsik közül.


A gyermek szinte végtelen létbeli bizalma talán az egyetlen emberi magatartás, amely az embert Isten országára alkalmassá teszi. A gyermek bizalma azért végtelen, mert anélkül, hogy tudná, magára a létezésre vonatkozik, arra a valóságra, melyet nem lehet sem centiméterben, sem grammban, sem rezgésszámban mérni, mely kívül esik valamennyi természettudomány vizsgálódási körén, mégis minden természettudomány alapja. Míg azonban a tárgyak, a növények és az állatok nem tudják, hogy vannak, de még csak nem is hagyatkozhatnak eleve a létezés jóságára, a csecsemő öntudatlan bizonyossággal ráhagyatkozik a létezésre, mely anyjában szeretetként mutatkozik. Ez a ráhagyatkozás sebződik meg kivétel nélkül mindegyikünkben, mert történetünk folyamán találkozunk azzal a rémületes eseménnyel, hogy megvonják tőlünk a szeretetet. S így a létezés és a szeretet – pontosabban a szeretve levés tapasztalata – elválik egymástól. Egyéni életünkben ekkor éljük át, mit jelent kiűzve lenni a Paradicsom kertjéből...

Aki azonban Istennel találkozik, az egyszerre találkozik a végtelen létezéssel és a végtelen szeretve levéssel. Mózes így találkozott vele kezdettől fogva, amikor az égő csipkebokorból szólt hozzá: „Én vagyok, aki vagyok; mindig veled voltam, vagyok és leszek.” Mózes tehát visszakapta a gyermeki istentapasztalatot, majd ismét elvesztette, amikor bizalmatlan volt a csodákat tevő Istennel szemben. Józsue viszont a gyermek által jelképezett végtelen nagy bizalomra jutott Isten iránt. Akkor is tanúságot tesz erről, amikor Izraelt majd döntés elé állítja, hogy kinek akarnak szolgálni: a bálványoknak-e vagy az egy élő Istennek, aki kiszabadította őket Egyiptomból, ő pedig kijelenti, hogy maga és házanépe az Úrnak szolgál, akkor is, ha egyedül marad.

Urunk Jézus, tudjuk, hogy csak a bálványtalan szívben születhet meg újra az Istenbe vetett gyermeki bizalom, amely alkalmassá tesz Isten országára, és bevezet a valódi Ígéret földjére. Add nekünk kegyelmedet, hogy Szentlelkeddel együttműködve Józsuéhoz hasonlóan elnyerjük Tőled az Irántad való gyermeki bizalom és felnőtt elkötelezettség ajándékát.

2019. augusztus 12., hétfő

Évközi 19. hét

MTörv 10,12-22

Nos tehát, Izrael, mi mást kíván az Úr, a te Istened tőled, mint azt, hogy féld az Urat, a te Istenedet, az ő útjain járj, szeresd őt és szolgálj az Úrnak, a te Istenednek teljes szívedből és teljes lelkedből, s tartsd meg az Úr parancsait és szertartásait, amelyeket ma parancsolok neked, hogy jó dolgod legyen. Íme, az Úré, a te Istenedé az ég s az ég ege, a föld s mindaz, ami rajta van, mégis a ti atyáitokhoz ragaszkodott az Úr, s őket szerette s az ő utódaikat, vagyis titeket választott ki minden nép közül, miként ez ma nyilvánvaló. (...) Az Urat, a te Istenedet féljed, csak őneki szolgálj, őhozzá ragaszkodj, s az ő nevére esküdj. Ő a te dicsőséged és a te Istened, ő művelte veled azokat a nagy és félelmetes dolgokat, amelyeket tulajdon szemed látott. Hetven lélekkel mentek le atyáid Egyiptomba, s íme, most úgy megsokasított téged az Úr, a te Istened, mint az ég csillagait.

Mt 17,22-27

Amikor Galileában összegyűltek, Jézus azt mondta nekik: ,,Az Emberfiát át fogják adni az emberek kezébe, megölik őt, de harmadnapon föl fog támadni.” Erre nagyon elszomorodtak. Amikor Kafarnaumba érkeztek, odamentek Péterhez azok, akik a két drachmát szedik, és azt mondták neki: ,,A ti Mesteretek nem fizeti meg a két drachmát?” Azt felelte: ,,De igen!” Mire hazaért, Jézus megelőzte őt és azt mondta neki: ,,Mit gondolsz, Simon, a föld királyai kiktől szednek vámot vagy adót: a fiaiktól, vagy az idegenektől?” Ő azt felelte: ,,Az idegenektől.” Jézus erre így szólt: ,,Akkor tehát a fiak mentesek. De hogy ne botránkoztassuk meg őket, menj a tengerhez, vesd ki a horgot, és fogd ki az elsőként kapó halat. Nyisd ki a száját, s találni fogsz benne egy sztatért. Fogd azt, és add oda nekik értem és érted.”


Jézus benső világát szüntelenül az Atya akaratának tölti be. Ez foglalkoztatja akkor is, amikor szembesülnie kell erőszakos halálának félelmetes és egyre elkerülhetetlenebbé váló fenyegetésével. A módokat és időpontokat Jézus emberként most még nem tudja, de azzal kíván azonosulni, amit Atyja akar, s nem azzal, amit az emberek akarnak, mert abban, ami vele történni fog, van, ami elfogadhatatlan és bűn, illetve van, ami elfogadható és a bűn feletti győzelem. Tudja, hogy az Atya nem akarja őt megölni, ugyanakkor azt is látja, hogy ha másképp nem megy, az ártatlanul elszenvedett kínhalál által kell kinyilatkoztatnia Isten irgalmas szeretetét. Az eredetiben így olvassuk: „Az Emberfia az emberek kezére adatik”, ahol a szenvedő igealak Isten cselekvésére utal, mert Jézus kivégzésének szégyenletes bűne mögött is ott az Atya, aki nyilván nem kegyetlenkedésre, meggyötörtetésre, hanem szeretetének mindenáron való kinyilatkoztatására, az új és örök szövetség megkötésére adja át Fiát, s nem hagyja, hogy végleg kudarcot valljon.

Jézust benső világának ebből a hatalmas örvényléséből környezete megpróbálja lerántani a külvilág kisszerűségébe, amikor a kafarnaumi adószedők számon kérik Péteren, hogy mestere miért nem fizet templomadót. Jézus azonban nem hagyja kizökkenteni magát az Atyával való kapcsolatából, melyből élete minden pillanatban forrásozik. Az adófizetés kérdését is ebben a kapcsolatban értelmezi, ugyanakkor meglepő figyelmességgel és tapintattal, Pétert megelőzve gondoskodik arról, hogy ne okozzon botránkozást, és ne hozza kellemetlen helyzetbe tanítványát.

Urunk Jézus, a keresztség által mi is fiak vagyunk, az Atya kedves gyermekei. Segíts, kérünk, kegyelmesen, hogy mi is azzal a lelkülettel, azzal a belső szabadsággal éljük mindennapi életünket, amely Isten fiaihoz illik, mert bár vannak kötelezettségeink ezen a földön, nem vagyunk lekötelezve a testnek, hiszen tudjuk, hogy elmúlik ez a világ, és dicsőségesen eljön Isten országa.