2018. május 31., csütörtök

Évközi 8. hét

1Pét 2,2-5.9-12

Mint a most született kisdedek, hamisítatlan szellemi tej után vágyakozzatok, hogy általa növekedjetek az üdvösségre, miután megízleltétek, milyen édes az Úr. Járuljatok hozzá, mint élő kőhöz, akit az emberek elvetettek ugyan, de Isten kiválasztott és megtisztelt. Ti is, mint élő kövek, épüljetek fel rajta lelki házzá, szent papsággá lelki áldozatok bemutatására, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által. Ti pedig választott nép, királyi papság, szent nemzet, megváltott nép vagytok, hogy hirdessétek annak erényeit, aki a sötétségből meghívott titeket az ő csodálatos világosságára, akik egykor „nem nép” voltatok, most pedig Isten népe vagytok; akik számára azelőtt nem volt irgalom, most pedig irgalmat nyertetek. Szeretteim, kérlek titeket, mint jövevényeket és zarándokokat, tartózkodjatok a testi kívánságoktól, amelyek a lélek ellen harcolnak. Tanúsítsatok jó magatartást a pogányok között, hogy éppen abban, amiben mint gonosztevőket megrágalmaznak, a jócselekedetek láttán, dicsőítsék Istent a látogatás napján.

Mk 10,46-52

Ezután megérkeztek Jerikóba. Amikor kiment Jerikóból tanítványaival és a nagy sokasággal, a vak Bartímeus, Tímeus fia az útfélen ült és kéregetett. Amint meghallotta, hogy a Názáreti Jézus az, elkezdett kiáltozni: „Jézus, Dávid Fia! Könyörülj rajtam!” Sokan leintették őt, hogy hallgasson. Ő azonban annál jobban kiáltozott: „Dávid Fia! Könyörülj rajtam!” Jézus megállt és megparancsolta, hogy hívják őt eléje. Erre odahívták a vakot, ezekkel a szavakkal: „Bízzál! Kelj föl, hív téged!” Mire az ledobta a felső ruháját, felugrott és odament hozzá. Jézus megszólította és megkérdezte: „Mit akarsz, mit cselekedjek neked?” A vak azt felelte neki: „Mester! Hogy lássak!” Jézus erre azt mondta neki: „Menj, a hited meggyógyított téged.” Erre azonnal látni kezdett, és követte őt az úton.


Aki azt állítja, hogy a kereszténység vágyaink elfojtását követeli, súlyosan elferdíti az igazságot. Épp ellenkezőleg: arra szólít fel, hogy félrevezetett vagy rég elaltatott vágyainkat keltsük fel újra, kívánkozzunk az örökké megmaradó javak után, s ne elégedjünk meg a kézzelfoghatóval, az azonnal elérhetővel, a felszínessel. Szent Péter apostol látta és megtapasztalta, hogy Jézus közelében hatalmas erővel törnek fel az elfojtott, végtelenbe tartó vágyak, melyek talán éppen azért szorultak le a tudatalatti világba s temetődtek be evilág kacatjaival, mert az emberek elhitték azt a sátáni sugalmazást, hogy a végtelen Isten elérhetetlen, és feléje törekedni reménytelen vállalkozás. Nem elnyomni kell tehát a bennünk feszülő vágyakat, hanem felszabadítani és eredeti céljukra, a mennyeiekre irányítani.

Persze ehhez szükséges az is, hogy tartózkodjunk a testi vágyaktól, mert a Krisztustól kapott új élet nem ötvözhető a régivel. Szakítani a régi, énközpontú élettel, amely megmérgezné a hamisítatlan tejet, a tiszta tanítást, s aláásná krisztusi életünk épületét. Hiszen saját erőnkből csak emberhez méltatlan ólat, lakhatatlanul sivár paneldzsungelt, esetleg ingatag bábeli tornyot építhetünk, a Jézus Krisztusra mint szegletkőre épített templomunk viszont a földön van ugyan, de tornyai az égbe nyúlnak.

Urunk, Jézus Krisztus, szítsd fel, kérünk, lelkünkben a vágyakozást a szellemi, hamisítatlan tej, a kinyilatkoztatás Általad megkapott teljessége után, mely az istengyermeki élet fenntartásához szükséges valamennyi alapvető tápanyagot magába sűríti. Kegyelmed legyen segítségünkre, hogy Rád mint alapra építsük életünk minden döntését, s így lehessünk testvéreink számára az örök élet hordozói, közvetítői.

2018. május 30., szerda

Évközi 8. hét

1Pét 1,18-25

Nem romlandó ezüstön vagy aranyon történt a megváltásotok az atyáitoktól rátok hagyományozott hiú életmódotokból, hanem a szeplőtlen és érintetlen Báránynak, Krisztusnak drága vérén, akit az Atya ugyan a világ alkotása előtt szemelt ki, de az utolsó időben jelentett ki tiértetek. Általa hisztek Istenben, aki őt feltámasztotta halottaiból, és dicsőséget adott neki, hogy Istenben legyen a hitetek és reményetek. Tisztítsátok meg tehát lelketeket az igazságnak engedelmeskedve, a nem színlelt testvéri szeretetben. Figyelmesebben, szívből szeressétek egymást, újjászületve nem romlandó, hanem romolhatatlan magból Isten élő és örökké megmaradó igéje által, mert minden test olyan, mint a fű, s minden dicsősége, mint a fű virága: elszárad a fű, és lehull a virága, az Úr igéje azonban örökre megmarad. Ez pedig az az ige, amelyet hirdettek nektek.

Mk 10,32-45

Mikor úton voltak, hogy fölmenjenek Jeruzsálembe, Jézus előttük ment, ők pedig félve és aggódva követték őt. Ekkor újra maga mellé vette a tizenkettőt, és elkezdett nekik beszélni mindarról, ami rá vár: „Íme, fölmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfiát át fogják adni a főpapoknak és az írástudóknak. Halálra ítélik őt, és átadják a pogányoknak. Azok kicsúfolják, leköpdösik, megostorozzák és megölik; de harmadnapra föltámad.” Ekkor eléje járultak Zebedeus fiai, Jakab és János, és így szóltak: „Mester! Azt akarjuk, hogy amit kérünk, tedd meg nekünk.” Ő megkérdezte tőlük: „Mit akartok, hogy megtegyek nektek?” Azt felelték: „Tedd meg nekünk, hogy egyikünk a jobbodon, másikunk pedig a bal oldaladon ülhessen a te dicsőségedben.” Jézus erre azt mondta nekik: „Nem tudjátok, mit kértek. Tudtok-e inni a pohárból, amelyből én iszom? Vagy meg tudtok-e keresztelkedni a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?” Ők azt felelték neki: „Meg tudunk.” Ekkor Jézus azt mondta nekik: „A pohárból, amelyből én iszom, inni fogtok ugyan, és a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, ti is meg fogtok keresztelkedni. De azt megadni, hogy a jobbomon vagy a balomon ki üljön, az nem az én dolgom. Az azoké lesz, akiknek készítették.” Amikor a tíz meghallotta ezt, haragudni kezdtek Jakabra és Jánosra. Jézus azonban magához hívta őket, és azt mondta nekik: „Tudjátok, hogy akiket a nemzetek fejedelmeknek tekintenek, azok uralkodnak rajtuk, és a nagyok hatalmaskodnak felettük. Köztetek azonban ez nem így van, hanem aki nagy akar lenni, az legyen a ti szolgátok; aki pedig első akar lenni köztetek, az a szolgája lesz mindenkinek. Hiszen az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.”


Az apostoli levelek egyik legszebb mondata az, amellyel a mai Szentlecke kezdődik. A mi ártatlan testvérünknek, meggyilkolt Ábelünknek, Krisztusnak vére végigfolyt a kereszten, és megszentelte a földet. A vér Istenhez kiált, mert ő teremtette az életet, és senkinek sincs joga azt kioltani. Isten megtestesült Fiának vére azonban nem bosszúért kiált, hanem bocsánatért, mert ő halálát bűneinkért való áldozatként ajánlotta fel a mennyei Atyának.

Hogy az Atya nem bosszút áll rajtunk, hanem irgalmaz nekünk Jézus miatt, az a feltámadás dicsőségében vált nyilvánvalóvá. Jézus minden húsvéti megjelenése feloldozás: megbocsátó irgalom, a félelem feloldása és békességadás. Ez olyan egyedülálló esemény, hogy csak akkor vagyunk képesek befogadni, ha mi is arra törekszünk, hogy így szeressük testvéreinket. Ezért botrányos az, ami a mai Evangéliumban történik: miközben Jézus eljövendő kereszthaláláról beszél, s arra készül, hogy vére által bűnbocsánatot szerezzen az emberiségnek, az apostolok hiúságtól, féltékenységtől feltüzelve azon veszekszenek, hogy ki üljön jobbján és balja felől eljövendő országában. Szomorú, hogy mi sem vagyunk különbek a tanítványoknál, pedig mi már megismertük Jézus Krisztus keresztjét és dicsőséges feltámadását. Nekünk is szól Jézus kérdése: „Tudtok-e inni a pohárból, amelyből én iszom?” Az apostolok – bár itt még csak felelőtlenül fogadkoznak – később életükkel és vértanú halálukkal bizonyították, hogy Jézusért a szenvedések kelyhét is készek kiüríteni.

Urunk Jézus, hála legyen Neked a megváltásért, és azért, hogy szent véreddel, mely által az üdvösséget megszerezted számunkra, ebben a földi életben is táplálsz és megerősítesz bennünket. Add meg nekünk kegyelmesen, hogy mind jobban vágyódjunk inni a Te kelyhedből, és készek legyünk az imádság, a szolgáló szeretet tettei, önmegtagadásunk és szenvedéseink felajánlása által, a hétköznapok vértelen vértanúságában kiegészíteni azt, ami még hiányzik a Te szenvedésedből, szentséges Testednek, az Egyháznak javára.

2018. május 29., kedd

Évközi 8. hét

1Pét 1,10-16

Ezt az üdvösséget vizsgálták és kutatták a próféták, akik a bennetek megvalósuló kegyelemről jövendöltek, kutatva, hogy melyik vagy milyen időre mutat bennük Krisztus Lelke, aki előre megjövendölte a Krisztusra váró szenvedéseket és a rájuk következő dicsőséget. Tudomásukra adták, hogy nem önmaguknak, hanem nektek szolgáltak mindazzal, amit most az evangélium hirdetői feltárnak nektek, miután az égből elküldetett a Szentlélek; ennek szemlélésére vágynak az angyalok is. Ezért tehát övezzétek fel elmétek derekát, legyetek józanok, és bízzatok tökéletesen a kegyelemben, amelyet Jézus Krisztus megjelenésekor felajánlanak nektek; mint engedelmes fiak, nem tudatlanságotok régi vágyaihoz alkalmazkodva, hanem a Szent szerint, aki titeket meghívott, magatok is egész életmódotokban szentek legyetek, mert írva van: ,,Szentek legyetek, mert én szent vagyok!”

Mk 10,28-31

Ekkor megszólalt Péter: „Íme, mi mindent elhagytunk és követtünk téged!” Jézus azt felelte: „Bizony, mondom nektek: mindaz, aki elhagyta házát vagy testvéreit, nővéreit vagy apját, anyját, a gyermekeit, vagy földjeit értem és az evangéliumért, százannyit kap már most, ebben a világban: házakat, testvéreket, nővéreket, anyákat, gyermekeket és földeket, bár üldözések között; az eljövendő világban pedig az örök életet. Sokan lesznek elsőkből utolsók, és utolsókból elsők.”


A történelem az első bűn óta olyan, amilyennek most is tapasztaljuk: a gonoszság egyre szövevényesebb indái ma is igyekeznek elfojtani a természetfölötti életet. Mégis óriási kiváltságot jelent, hogy ebben a végső, az isteni megtestesüléssel kezdődő üdvtörténeti korszakban élhetünk, és a kinyilatkoztatás teljességét birtokoljuk, hiszen Isten tökéletesen, felülmúlhatatlanul és végérvényesen kimondta magát Jézus Krisztusban. Erről Szent Péter apostol is meggyőzően tanúskodik a mai Szentleckében. Ő még az előző üdvkorszak idején született, s amikor megkérdezte Jézustól, hogy mi lesz a jutalma, amiért követte őt, még csak épp sejteni kezdte azt, amit Húsvét és Pünkösd után már biztosan tudott és hirdetett: hogy Jézus Krisztus születésével, halálával és feltámadásával soha nem volt fordulat, minőségi változás következett be a pusztulásra ítélt emberi történelemben.

Nekünk talán azért adatott meg nekünk, hogy ebben a végső korszakban éljünk, mert a kinyilatkoztatás előtti időben, mikor Isten csupán a lelkiismeret homályában szólt a bűnbeesett emberhez, vagy az Ószövetség korában, melyben a választott nép csak a töredékes prófétai igehirdetés által hordozta Isten ígéreteit, elvesztünk volna. Isten most a leggyöngébbekkel vette fel a kapcsolatot, és egyértelmű világosságot adott. Így most mi elsők lettünk, de bizonyos szempontból utolsók is vagyunk, hiszen Isten a gyöngéket választja ki, hogy megszégyenítse az erőseket.

Urunk Jézus, amikor érdemtelenül megkaptuk a százannyit, vagyis a már e földi életben felragyogó örök életet, ezzel olyan kiváltságban részesültünk, amely egyben kötelez is bennünket, jobban, mint bárkit az Ószövetség igazai közül. Ne engedd, hogy beérjük annyival, hogy jó katolikusnak tartsanak az emberek, hanem Szentlelkeddel újra meg újra szítsd fel bensőnkben a vágyat az életszentség, az istengyermeki létmód iránt. Szűz Mária, keresztények segítsége, segíts bennünket igazi keresztény, azaz krisztusi életre!

2018. május 28., hétfő

Évközi 8. hét

1Pét 1,3-9

(...) Isten ereje megőriz titeket az üdvösségre, amely készen áll, hogy az utolsó időben kinyilvánuljon. Ennek örülni fogtok, ha most szomorkodnotok kell is egy kissé a különféle kísértésekben, hogy hitetek próbája a romlandó aranynál – melyet tűz által próbálnak meg – sokkal értékesebbnek bizonyuljon dicséretetekre, dicsőségetekre és tisztességetekre Jézus Krisztus megjelenésekor, akit bár nem láttatok, szerettek; akiben, bár most sem látjátok, hisztek; s mivel hisztek, örvendezni fogtok kimondhatatlan és megdicsőült örömmel, elérve hitetek célját, lelketek üdvösségét.

Mk 10,17-27

Amikor kiment az útra, odafutott hozzá valaki, térdre esett előtte és megkérdezte: „Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus erre azt mondta neki: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egyedül az Isten. Ismered a parancsokat: Ne ölj, ne törj házasságot, ne lopj, hamisan ne tanúskodj, ne csalj, tiszteld apádat és anyádat!” Az illető azt felelte neki: „Mester! Ezeket mind megtartottam ifjúságom óta.” Akkor Jézus rátekintett, megkedvelte őt, és azt mondta neki: „Egynek vagy még híjával: menj, add el, amid van, s add a szegényeknek, akkor kincsed lesz a mennyben. Azután jöjj, kövess engem!” Erre a szóra az elkomorult és szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt. Jézus pedig körültekintett és azt mondta tanítványainak: (...) „Fiaim! Bizony, nagyon nehéz az Isten országába jutni azoknak, akik a vagyonban bíznak! Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bemenni Isten országába.” Azok erre még jobban csodálkoztak, és egymást kérdezgették: „Akkor hát ki üdvözülhet?” Jézus azonban rájuk tekintett és így szólt: „Az embereknek lehetetlen ez, de Istennek nem; mert Istennek minden lehetséges.”


Ismét öröm és szomorúság tűnik fel a mai olvasmányokban, de most más dimenzióban. Az öröm, melyről Szent Péter apostol ír, nem múló érzelem, hanem a keresztény lélek Istentől rendelt és Krisztus által a Szentlélekben megvalósuló állapota, hiszen az Atya nagy irgalmasságában az élő reménységre teremtett újjá minket. Az igazi, istenes öröm forrása e romolhatatlan és szeplőtelen örökség elragadtatott szemlélete. Az az öröm, mely ebből a belső látomásból táplálkozik, nem ideig-óráig él csupán, hanem tartós és romolhatatlan. Nélküle a Szent Péter említette megpróbáltatások elviselése keserves, sőt lehetetlen feladat volna számunkra, így azonban a próbatételek és szenvedések által naponta felemelkedünk oda, ahol szívünk egyre jobban otthon van: mennyei örökségünk romolhatatlan világába.

A gazdag ifjúról azt olvassuk a mai Evangéliumban, hogy szomorúan távozott Jézustól. Itt sem pillanatnyi lehangoltságról, múló bánatról van szó, hanem egzisztenciális csalódottságról, mert céljának elérése, hogy bejusson Isten országába, lehetetlennek bizonyult számára. Szívének horizontját ugyanis nem Isten mérhetetlen gazdagsága, hanem saját gazdagsága töltötte be, s ez elzárta előle az örök életre vezető utat. Ő saját erejéből akart üdvözülni, mert még nem tudta, hogy embernek ez lehetetlen, de Istennek minden lehetséges.

Urunk, Jézus Krisztus, őrizd meg és tökéletesítsd bennünk az örömet, mely a Hozzád való tartozásunkból fakad. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy miközben nap mint nap tapasztaljuk méltatlanságunkat, gyarlóságunkat, a kísértésekkel szembeni erőtlenségünket, Hozzád való ragaszkodásunk kiégesse lelkünkből az önzés rejtett csíráit, s növelje bennünk a hit, a bizalom és a szeretet ajándékát.


2018. május 27., vasárnap

Szentháromság vasárnapja

MTörv 4,32-34.39-40

Kérdezősködj csak a régi napok felől, amelyek te előtted voltak, attól a naptól kezdve, hogy Isten megteremtette az embert a földön – kérdezősködj az ég egyik szélétől a másikig, történt-e valaha ilyesfajta dolog, vagy lehetett-e hallani, hogy hallja egy nép Isten szavát, aki a tűz közepéből szól, mint ahogy te hallottad, s életben maradtál! Vagy hogy megtette-e Isten, hogy elmegy és nemzetet választ magának a nemzetek közül próbák, jelek, csodák, harc, erős kéz, kinyújtott kar és rettenetes látványok által, mindent aszerint, amit tiértetek tett az Úr, a ti Istenetek Egyiptomban, szemed láttára, Ismerd el tehát ma, és vésd a szívedbe, hogy az Úr az Isten fönn az égben és lenn a földön és senki más! Tartsd meg parancsait és rendeleteit, amelyeket parancsolok neked, hogy jó dolgod legyen neked, s utánad fiaidnak és hosszú ideig maradhass azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened majd ad neked.

Róm 8,14-17

Mert akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. Nem a szolgaság lelkét kaptátok ugyanis, hogy ismét csak féljetek, hanem a gyermekké fogadás lelkét, amelyben azt kiáltjuk: ,,Abba, Atyánk!” Maga a Lélek tesz lelkünkkel együtt tanúságot, hogy Isten fiai vagyunk. Ha pedig fiai, akkor örökösök is: Isten örökösei, Krisztusnak pedig társörökösei, mert vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.

Mt 28,16-20

A tizenegy tanítvány pedig elment Galileába, arra a hegyre, ahova Jézus rendelte őket. Amikor meglátták őt, leborultak, bár egyesek még kételkedtek. Jézus odament és azt mondta nekik: ,,Nekem adatott minden hatalom a mennyben és a földön. Menjetek tehát, és tegyetek tanítvánnyá minden népet. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítsátok meg őket arra, hogy megtartsák mindazt, amit parancsoltam nektek! És íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig!”


Honnan tudjuk, hogy a mennyország nem egyéb, mint kölcsönös szeretet? Jézus Krisztus kinyilatkoztatásából, aki a mennyei életet mint Isten életében való részesedést mutatta be nekünk. Isten belső élete pedig a Szentháromság személyei közötti kölcsönös szeretet. A szeretet soha nem lehet teljes egyfajta önkinyilatkoztatás nélkül. Lehet jóakaró, jót cselekvő, elérhet akár hősies fokot is, sőt még az ellenségre is kiterjedhet, ám az ilyen szeretet legfeljebb tökéletes, de nem teljes szeretet. A teljességre jutott szeretet csak a kölcsönös szeretet. Az üdvözültek kölcsönösen szeretik egymást, és soha nem maradnak le egymás szeretetében, mert a mennyben már nem tartozik a szeretethez szenvedés, hanem csak tiszta öröm. Az ellenségszeretet célja sem lehet más, mint hogy előbb vagy utóbb viszonzott szeretetté alakuljon, különben az, akit ellenségként szeretünk, nem üdvözülhetne.

Hogy Isten Szentháromság, ez a kinyilatkoztatás teljessége. Isten benső életének feltárása, azért, hogy mi is részt vegyünk benne. Ugyanakkor az ember önmagát is csak akkor ismerheti meg igazán, ha tud Isten szentháromságos életéről, hiszen nemcsak az egy Isten, hanem a szentháromságos egy Isten képére teremtetett. Ezért bár értelmünkkel a Szentháromság misztériumát soha fel nem foghatjuk a maga teljességében, mégis könnyű elfogadnunk, mert a mi életünk mélyén is ugyanaz a vágy húzódik meg: szeretni és szeretve lenni, nem elszigetelten létezni, hanem kapcsolatokban, szeretetközösségben élni.

Dicsőítünk Téged, Atya, Fiú, Szentlélek, Szentháromság egy Isten, és hálát adunk nagy dicsőségedért, mely nem más, mint a Te belső életed boldogító misztériuma, az isteni személyek szeretetközössége. Most, miután megünnepeltük isteni fölségednek az üdvösségtörténetben végbevitt nagy tetteit: a megtestesülést, a megváltást és a Szentlélek kiáradását, arra kérünk, adj szívünkbe mélységes vágyakozást a Te benső életedben való részvétel iránt, és segíts, hogy a személyeid közt áramló és ránk, parányi és méltatlan teremtményekre is kiáradó szeretetet befogadjuk, s igyekezzünk viszonozni is úgy, hogy továbbadjuk testvéreinknek.

2018. május 26., szombat

Évközi 7. hét

Jak 5,13-20

Szomorkodik valaki közületek? Imádkozzék! Jó hangulatban van? Énekeljen zsoltárokat! Beteg valaki köztetek? Hivassa el az egyház presbitereit, azok imádkozzanak fölötte, és kenjék meg őt olajjal az Úr nevében! A hitből fakadó imádság megszabadítja a beteget, és az Úr megkönnyebbíti őt, ha pedig bűnökben van, bocsánatot nyer. Valljátok meg tehát egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok, mert sokat megtehet az igaz ember állhatatos könyörgése. Illés hozzánk hasonló, szenvedő ember volt, s amikor könyörögve könyörgött, hogy ne essék eső a földre, nem is esett három évig és hat hónapig. Aztán ismét imádkozott, és az ég esőt adott, s a föld megadta termését. Testvéreim! Ha valaki közületek eltéved az igazságtól, és valaki megtéríti őt, tudja meg, hogy aki a bűnöst visszatéríti téves útjáról, megmenti annak lelkét a haláltól, és betakarja bűneinek sokaságát.

Mk 10,13-16

Ekkor kisgyermekeket vittek hozzá, hogy érintse meg őket; de a tanítványok elkergették azokat, akik hozták őket. Ezt látva Jézus haragra gerjedt, és azt mondta nekik: „Hagyjátok a kisgyerekeket, hadd jöjjenek hozzám, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony, mondom nektek: aki nem fogadja Isten országát úgy, mint a kisgyermek, nem megy be oda.” Azután karjaiba vette őket, rájuk tette a kezét, és megáldotta őket.


Az, hogy valaki keresztény, nem jelenti azt, hogy ne lehetnének életében hangulati-érzelmi hullámhegyek és -völgyek. A keresztény is lehet szomorú és lehet vidám, s mindkettőnek lehet jó és rossz hatása. A szomorúság vezethet bensőségesebb istenkapcsolatra, ellenben könnyen torkollhat önsajnálatba is, mely elkeseredéssé, csüggedéssé, világfájdalmas hangulattá terebélyesedve szélesre tárja a kaput a gonosz lélek előtt. A szomorkodás óráiban ezért az imádság lehet a szabadulás útja. Nem a gépies imaszövegmondás, hanem a személyes, bensőséges, Isten arcát kutató imádkozás, melyet nem hagyunk abba mindaddig, míg nyugalmat nem talál a lelkünk, amíg át nem érezzük, szívünkben nem tudatosítjuk, hogy gondviselő Atyánk most is velünk van, szelíden fölénk hajol, s szent Fia és a Szentlélek által, mint két karjával, átölel. Így imádkozni a szomorúság óráiban olyan, mint mécsest gyújtani a sötét éjszakában.

A jókedv is lehet csapda. A felszínes öröm kísértésbe vihet, az ártatlan örvendezés tartalmatlan és otromba duhajkodásba csaphat át, ahol megvadulnak az érzékek, elszabadulnak a szenvedélyek, s megromlik a tiszta és ártatlan szeretet. A zsoltáréneklés azért is kívánatos, mert mélységet tud adni az érzelmi örömnek, s a pillanatnyi jókedvet a szabadulás miatti tartós örvendezéssé alakítja.

Urunk, Jézus Krisztus, segíts, kérünk, kegyelmeddel, hogy soha fel ne hagyjunk az imádkozással, és akár szomorúság, akár öröm az osztályrészünk, szívünkben Hozzád forduljunk, s Rajtad keresztül az Atyához. Add, hogy akár Isten ujjongó dicséretét fejezi ki, akár az emberi szenvedés szakadékainak aljáról szólal meg imádságunk, minden lelkiállapoton és hangulaton túl személyes létezésünket egészen Isten szeretetének mélységébe merítsük, és így lelkünk igazi nyugalomra találjon.

2018. május 25., péntek

Évközi 7. hét

Jak 5,9-12

Ne panaszkodjatok, testvérek, egymás ellen, hogy meg ne ítéljenek benneteket! Íme, a bíró az ajtó előtt áll! A szenvedésben és béketűrésben legyenek példaképeitek, testvérek, azok a próféták, akik az Úr nevében szóltak! Íme, boldognak mondjuk őket, mert kitartottak. Hallottatok Jób béketűréséről, és láttátok a végét, melyet az Úr adott, mert irgalmas az Úr, és könyörületes. Mindenekelőtt pedig, testvéreim, ne esküdjetek sem az égre, sem a földre, és semmiféle más esküvel sem! Legyen a ti ,,igen”-etek igen, a ,,nem”-etek nem, hogy ne essetek ítélet alá!

Mk 10,1-12

Ezután elindult onnan, és a Jordán túlsó partján Júdea határába ment. Újból tömeg gyülekezett hozzá, ő pedig szokása szerint ismét tanította őket. A farizeusok odajárultak hozzá, s hogy próbára tegyék, megkérdezték tőle: „Szabad-e a férfinak elbocsátani a feleségét?” Ő így felelt nekik: „Mit parancsolt nektek Mózes?” Erre azt mondták: „Mózes megengedte, hogy válólevet írjunk és elbocsássuk.” Erre Jézus azt válaszolta nekik: „A ti szívetek keménysége miatt írta nektek e parancsot. A teremtés kezdetén azonban Isten férfivá és nővé alkotta őket. Ezért az ember elhagyja apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és a kettő egy testté lesz. Így már nem ketten vannak, hanem egy test. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember szét ne válassza!” Odahaza a tanítványai ismét megkérdezték őt erről a dologról. Azt felelte nekik: ,,Aki elbocsátja a feleségét és másikat vesz, házasságtöréssel vét ellene. És ha az asszony elhagyja férjét és máshoz megy, házasságot tör.”


A mai Szentleckében és Evangéliumban egy sor erkölcsi kérdésről esik szó: az egymás elleni zúgolódás kerüléséről, a türelemről, az esküdözéstől való tartózkodásról, a tiszta beszédről és a házassági kötelék Isten akarata szerinti felbonthatatlanságáról. Határozott és egyértelmű szavak, mégis mennyi megalkuvás, ingadozás, a világ szellemétől való súlyos fertőzöttség hatja át az ezekkel kapcsolatos keresztény közbeszédet! És amikor keresztények, papok és hívek pozitívan nyilatkoznak vallási és erkölcsi kérdésekben, akkor is gyakran milyen felületes az érvelésük: olykor praktikus szempontokra, máskor szokásra hivatkoznak, de nem süt belőlük az a meggyőződés, hogy ezt vagy azt azért teszem, illetve nem teszem, mert így kívánja az Úristen. Mintha bizony szégyellnének is erre hivatkozni, nehogy bigottnak, szűklátókörűnek és elmaradottnak nézzék őket az emberek. És mi hogyan gondolkodunk, hogyan beszélünk egymás között és a nyilvánosság előtt ezekről a dolgokról?

Figyeljük meg a mi Urunkat és apostolait, hogyan és mire hivatkoznak, amikor kényes erkölcsi kérdések kerülnek szóba. Hivatkozási alapjuk minden esetben ugyanaz: a kinyilatkoztatásban közölt isteni akarat, az üdvősségtörténet nagy tettei és ígéretei, a teremtés, a megváltás, a dicsőséges világvégi eljövetel, a holtak feltámadása, az egyetemes ítélet és az örök élet. Azt a kijelentést, hogy lesz utolsó ítélet, és a Bíró már az ajtó előtt áll, lehet korszerűtlennek minősíteni, de előbb-utóbb mindannyian kikerülhetetlen tényként szembesülünk vele. Az igazán nagy formátumú emberek, a történelem példakép értékű személyiségei ennek mindig is tudatában voltak.

Urunk Jézus, köszönjük, hogy tudtunkra adod Istenünk ránk vonatkozó, eredeti szándékát, és hogy megítéltetésünk mércéje nem saját szubjektív szempontjaink lesznek, hanem az Általad világosan megfogalmazott, mindenkire egyaránt vonatkozó parancsok és elvárások. Köszönjük az apostolaid és utódaik által megőrzött és nekünk átadott hitletéteményt, amelyre mint végső alapra hivatkozhatunk, amelyet nem kérdőjelezünk meg, s amely életünknek egyedülálló perspektívát ad. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy hétköznapjaink, kisebb és nagyobb jelentőségű döntéseink, cselekedeteink mind erre az alapra épüljenek, hogy amikor eljössz ítélni élőket és holtakat, biztonságban megállhassunk a Te színed előtt.

2018. május 24., csütörtök

Évközi 7. hét

Jak 5,1-6

Rajta hát, gazdagok! Sírjatok, jajveszékeljetek a nyomorúságok miatt, amelyek rátok következnek! Gazdagságotok elpusztult, ruháitokat megemésztette a moly. Aranyotok és ezüstötök megrozsdásodott, a rozsdája tanúskodni fog ellenetek, és megemészti testeteket, mint a tűz. Még az utolsó napokban is gyűjtögettetek! Íme, a munkások bére, akik mezőiteket learatták, s amelyet ti megdézsmáltatok, felkiáltott, és az aratók kiáltása eljutott a Seregek Urának fülébe. Lakmároztatok a földön, és bujaságban hizlaltátok szíveteket a leölés napjára! Elítéltétek és megöltétek az igazat, s ő nem állt ellent nektek!

Mk 9,41-50

Mert aki csak egy pohár vizet ad is nektek inni az én nevemben, azért, mert Krisztuséi vagytok, bizony, mondom nektek: nem veszíti el jutalmát. Aki pedig megbotránkoztat egyet e kicsik közül, akik hisznek bennem: jobb volna annak, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tengerbe vetnék. Ha a kezed megbotránkoztat téged, vágd le azt: jobb neked csonkán az életre bemenned, mint két kezeddel együtt a gyehennába jutnod, az olthatatlan tűzre. Ha a lábad megbotránkoztat téged, vágd le azt; jobb neked sántán az örök életre bemenned, mint ha két lábaddal együtt a gyehenna olthatatlan tüzére vetnek. Ha a szemed megbotránkoztat téged, vájd ki azt; jobb neked fél szemmel az Isten országába bemenned, mintha két szemmel a gyehenna tüzére vetnek, ahol a férgük el nem pusztul, és a tüzük ki nem alszik. Mindenkit tűzzel fognak megsózni. Jó a só; de ha a só sótlanná válik, mivel adtok ízt neki? Legyen só bennetek, és legyen békesség köztetek.”


Van-e groteszkebb, siralmasabb, mint amikor valaki fél lábbal már a sírban van, de ahelyett, hogy az örök életre, az ítéletre gondolna, még mindig azon jár az esze, hogyan gyűjthetne még több kincset magának? Nem jut eszébe, hogy vagyonát szétosztva valamit törlesszen, s legalább halála után áldják e végső jótettéért, ne pedig átkozzák, mert egész élete a szerzés és birtoklás körül forog. Amerre a fa hajlik, arra fog dőlni. Akinek a szex az istene, az még vénségére, a kórházi ágyon fekve is azon fog mesterkedni, hogy a csinos ápolónő figyelmét magára vonja. Aki egész életében hatalmaskodott, az a halálos ágyán is leckéztetni akar. Mindhárom kívánság, a szemek kívánsága, a test kívánsága és az élet kevélysége így működik: bálványistenként beköltözik az ember szívébe, és elveszi az eszét, összezavarja érzéseit, a végsőkig felszámolja a szabadságát.

Rettenetes, de reális lehetőség az öntudatlan, ostoba és tragikusan távlattalan élet. Ezért – akárcsak az ősegyház pásztorainak – a mai lelkipásztoroknak is erkölcsi kötelességük, hogy ne csak a hívekhez szóljanak, hanem az ószövetségi próféták nyomába lépve és Urunk Jézus Lelkétől indíttatva mindannyiszor szót emeljenek, valahányszor égbekiáltó gazdasági visszaélésekkel, társadalmi igazságtalansággal találkoznak. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy állandóan másban keressük a hibát. A mi egyéni felelősségünk mindenekelőtt az, hogy meghalljuk és megcselekedjük Jézus szavát, különösen is azt, melyet a mai Evangéliumban mondott: „Aki csak egy pohár vizet ad is nektek inni az én nevemben, azért, mert Krisztuséi vagytok, bizony, mondom nektek: nem veszíti el jutalmát.”

Urunk Jézus, őrizd meg szívünket a kapzsiságtól, az akár a mások rovására történő gazdagodás vágyától! Nevelj bennünket nagylelkű és figyelmes szeretetre, hogy ne csak azt tegyük meg, ami kötelező, hanem észrevegyük embertársaink szükségleteit, s akkor is adjunk, akkor is segítsünk nekik, ha esetleg nem is mernek kérni. Add, hogy soha ne veszítsük el a krisztusi élet jó ízét, s nap mint nap Veled, Belőled élve a föld sója lehessünk.

2018. május 23., szerda

Évközi 7. hét

Jak 4,13b-17

Rajta hát, akik így szóltok: ,,Ma vagy holnap elmegyünk ebbe és ebbe a városba, s ott töltünk egy esztendőt, kereskedünk és nyerészkedünk” – pedig azt sem tudjátok, mi lesz veletek holnap. Pára vagytok, amely kevés ideig látszik, aztán elenyészik. Ahelyett, hogy azt mondanátok: ,,Ha az Úr akarja, és ha élünk, ezt vagy azt fogjuk tenni.” Ti most dicsekedtek büszkeségetekben – pedig minden ilyen dicsekvés rossz. Aki tehát tudna jót tenni és nem tesz, az vétkezik.

Mk 9,38-40

Ekkor János azt mondta neki: „Mester! Láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöt űz, de nem követ minket. Megtiltottuk neki.” Jézus azt felelte: „Ne tiltsátok meg neki! Mert senki, aki az én nevemben csodát tesz, nem fog engem egyhamar szidalmazni. Hiszen aki nincs ellenetek, veletek van.”


Egész vallási, sőt emberi életünk veszít minőségéből, ha megfeledkezünk arról, hogy földi létünk a párához hasonlít, amely alig látszik, felszáll és szertefoszlik. Úgy tervezünk, mintha bizony nem kellene meghalnunk, pontosabban, mintha e röpke földi lét után nem várna ránk a végtelen és teljes élet. Szent Jakab nem azt kifogásolja, hogy terveket szövünk, hanem hogy ezt nem sub specie aeternitatis, nem „az örökkévalóság fényében” tesszük, mint a szentek. Pedig csak ebből a nézőpontból kapják meg döntéseink, tetteink, alkotásaink helyes arányaikat, és ebben a megvilágításban tűnik el róluk az önzés és hiúság homálya.

Szent Jakab kevélységnek minősíti az örök élettel számot nem vető életvitelt. A kevélységnek éppen a realitásérzék elvesztése a lényege, az, hogy valójában csalódás, illúzió mindaz, amibe reményünket vetettük. Ez talán nem látszik mindjárt az elején, de mindnyájan megbizonyosodhatunk róla, hogy mi marad az öntörvényű, kevély, materialista életből, s mi a szentekéből. Hiszen a szenteknek is voltak terveik, sokkal nagyobbak és merészebbek, mint a mieink, és gyakran a legapróbb részletekig kidolgozottak, de mindebből nem hagyták ki elszólíttatásuk előbb vagy utóbb szükségszerűen bekövetkező tényét, s mindazt, amit elgondoltak, előbb lemérték az örökkévalók mérlegén.

Urunk, Jézus Krisztus, az, hogy látjuk a földi élet romlandóságát, elbizonytalanítana, ám az örökkévalóság távlata cselekvésre ösztönöz. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy miközben tervezünk, stratégiát építünk, és igyekszünk megragadni minden alkalmat, hogy másokkal jót tegyünk, ne veszítsük szem elől a végső valóságot, és legfőképpen Téged magadat, akinek minden szavunkról és tettünkről elszámolással tartozunk.

2018. május 22., kedd

Évközi 7. hét

Jak 4,1-10

Honnan a háborúság és civakodás köztetek? Nemde bensőtökből, a kívánságaitokból, amelyek tagjaitokban háborognak? Csak kívántok, s nem kaptok semmit, öldököltök és versengtek, s nem szereztek semmit. Civakodtok és tusakodtok, és nincs semmitek – azért, mert nem kértek. Kértek és nem kaptok – mert rosszul kértek, azért, hogy kívánságaitokra fordítsátok. Ti házasságtörők! Nem tudjátok, hogy a világgal való barátkozás ellensége az Istennek? Aki tehát ennek a világnak barátja akar lenni, ellenségévé lesz Istennek. Vagy azt gondoljátok, hogy hiába mondja az Írás: ,,Féltékenyen vágyakozik a Lélek, amely bennünk lakik”? Sőt még nagyobb kegyelmet is ad. Azért mondja: ,,Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad”. Engedelmeskedjetek tehát Istennek; az ördögnek pedig álljatok ellen, és futni fog tőletek. Közeledjetek Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok. Tisztítsátok meg kezeteket, bűnösök, és tisztítsátok meg szíveteket, ti kettős lelkűek! Keseregjetek, szomorkodjatok és siránkozzatok, nevetésetek forduljon gyászra, és örömötök szomorkodásra. Alázkodjatok meg az Úr színe előtt, és ő felmagasztal titeket.

Mk 9,30-37

(...) Amikor már a házban volt, megkérdezte őket: ,,Miről beszélgettetek az úton?” Azok csak hallgattak, mert az úton arról tanakodtak, hogy ki a legnagyobb közülük. Ekkor leült, odahívta a tizenkettőt, és azt mondta nekik: ,,Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki közül az utolsó, és mindegyiknek a szolgája.” Majd odahívott egy gyermeket, közéjük állította, magához ölelte, és azt mondta nekik: ,,Aki egy ilyen gyermeket befogad az én nevemben, engem fogad be; és aki engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki engem küldött.”


Házasságtörő a Biblia szerint az a nemzedék és az az emberi lélek, amelyik Isten mellett bármit is úgy szeret, mint Istent. A világnak ez az istenítése megosztott szívűvé, házasságtörővé teszi az emberi lelket. Ozeásnál olvassuk: „Van asszony, akit bár szeret a férje, mégis házasságot tör; úgy, ahogy az Úr szereti Izrael fiait, noha más istenekben bizakodnak.” És a jövendölést, melyet a mai Evangéliumban az Emberfia szenvedéséről és haláláról olvasunk, Máté evangéliumában így indokolja meg az Úr Jézus: „E gonosz, házasságtörő nemzedék jelt kíván, de nem kap más jelt, mint Jónás jelét.” Jellemző módon az gyanúsítja kedvesét hűtlenséggel, aki maga hűtlen, és kétfelé sántikál, mert „ki mint él, úgy ítél”. Jelet is a házasságtörő fél kíván a másik, a hűséges féltől, de vajon ebben az állapotban mire lenne jó a szerelem egy újabb, még nagyobb jele? Hogy biztosítva érezze magát kedvese szerelme felől, és nyugodtan élhesse tovább kettős életét? Vagy hogy ha nem kap jelet, igazolva lássa hűtlenkedését? Mindenesetre Istentől is mindig a házasságtörő nemzedék és házasságtörő lélek vár jeleket, csodákat, mert ő olvassa bele Istenbe a saját sötétségét, hűtlenségét.

Isten válasza a mi állhatatlanságunkra, szeretetlenségünkre az, hogy tovább szeret. Jónás jele sem más, mint az Isten szeretetének végleges kinyilatkoztatása. Mivel Isten örökkévaló, mindenható, mindentudó és végtelenül jóságos, az ő szeretete is abszolút, vagyis soha el nem múlik, és soha nem változik át gyűlöletté. Ebben az értelemben a mennyország és a kárhozat egyazon isteni szeretet kétféle megnyilvánulási formája, attól függően, hogy a szabad akarattal megajándékozott teremtmény, az angyal és az ember hogyan fogadja Isten közeledését: aki igent mond rá, és őt választja, annak számára ugyanaz az örök isteni szeretet éltető tűz, aki pedig véglegesen elutasítja, annak a kárhozat gyötrő lángja lesz.

Urunk Jézus, Te féltékeny szeretettel szeretsz minket, de ez a féltékenység szerető féltés, üdvösségünk miatti szerelmes aggódás, hiszen Te tudod csak igazán, mi is a kárhozat, mit jelent a teremtménynek örökre elszakítva lenni Istenétől. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy felismerjük és elfogadjuk szerelmes közeledésedet, és felhagyva a kétfelé sántikálással véglegesen elkötelezzük magunkat az Irántad való, odaadó szeretetben.

2018. május 21., hétfő

A Boldogságos Szűz Mária, az Egyház Anyja

ApCsel 1,12-14

Ekkor visszatértek Jeruzsálembe a hegyről, amelyet Olajfák hegyének hívnak, s amely Jeruzsálem mellett egy szombatnapi járásra van. Amikor beértek, felmentek a felső terembe, ahol időzni szoktak: Péter és János, Jakab és András, Fülöp és Tamás, Bertalan és Máté, Jakab, Alfeus fia, és Simon, a buzgó, végül Júdás, Jakab testvére. Ezek mindnyájan állhatatosan, egy szívvel-lélekkel kitartottak az imádkozásban az asszonyokkal, valamint Máriával, Jézus anyjával és rokonaival együtt.

Jn 19, 25-27

Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás felesége és Mária Magdolna. Amikor Jézus meglátta anyját és az ott álló tanítványt, akit szeretett, így szólt anyjához: »Asszony, íme, a te fiad!« Azután azt mondta a tanítványnak: »Íme, a te anyád!« És attól az órától magához vette őt a tanítvány.


Mária életét hármas Pünkösd foglalja keretbe, melynek során egyre hatalmasabb méretekben tölti be őt a Szentlélek. Első Pünkösdje, Lélek-kiáradása nem más, mint szeplőtelen fogantatása. Test szerint ugyan ő is Ádám ivadéka, de Isten, mivel szent Fia édesanyjául rendelte, léte első pillanatában belehelyezte a megváltás erőterébe. Nem kellett megkeresztelkednie, a Szentlélek már fogantatásakor betöltötte, és kegyelemmel teljessé tette. Második Pünkösdje csodálatos, szűzi foganása, amikor a Szentlélek erejéből méhébe fogadta Isten egyszülött Fiát. Harmadik Pünkösdje pedig akkor következett el, amikor Jézus mennybemenetele után együtt imádkozott az apostolokkal, s Krisztussal való egyedülálló kapcsolata, mely a Szentlélekben állt fenn, rájuk is kiáradt, s rajtuk keresztül mindazokra, akik hisznek Jézus Krisztusban és megkeresztelkednek.

A Szeplőtelen Szűz és János apostol, a szeretett tanítvány azok, akik mindenki másnál közelebb voltak Jézushoz ezen a földön. Mária karjában tarthatta és magához szoríthatta a Magasságbeli örök Fiát, János pedig hallgathatta az Üdvözítő istenemberi szívének dobogását az utolsó vacsorán. És együtt álltak a kereszt alatt, s hallották Jézus végrendeletét, melyben Jézus a szeretett tanítvány személyében az összes tanítványt és minden embert Mária gondjaira bízott. Mert bár fizikai értelemben a tanítvány fogadta a házába Máriát, valójában a Szent Szűz fogadta be János apostolt hitének csodálatos, Istenre hangolt, ártatlan és tiszta világába, mely egyedül volt Isten tetteihez méltó hit a földön. Így jött létre Mária és a tanítványok között az a szövetség, mely nem a testen és a véren alapszik, hanem a hit és a Lélek által az ő Titokzatos Testében áll fenn.

Urunk, Jézus Krisztus, hálát adunk Neked azért, hogy Szűz Máriát a mi Édesanyánkul is rendelted, hiszen ő nemcsak emberi, fizikai testedet foganta a Szentlélektől és hozta világra, hanem hitében hordozta, Pünkösd napján pedig mintegy világra szülte Titokzatos Testedet, az Egyházat is. Kérjük, add kegyelmedet, hogy Szűz Mária példájára és közbenjárására eleven legyen bennünk a Szentlélek jelenléte, s mind jobban megtapasztaljuk az Egyház máriás, anyai valóságát.