Nagyböjt 5. hete

Dán 13,1-9.15-17.19-30.33-62

Az Úr meghallgatta (Zsuzsanna) szavát. Amikor ugyanis kivégzésre vitték, az Úr fölkeltette egy fiatalember szent lelkét, akinek a neve Dániel volt. (…) Odahívta (a vének közül) az egyiket és azt mondta neki: „(…) Mondd meg, milyen fa alatt láttad őket egymással beszélgetni?” Ő azt felelte: „Mézgafa alatt.” (…) És odahozatta a másikat, és megkérdezte tőle: „(…)Mondd meg nekem, milyen fa alatt kaptad rajta őket, amikor egymással beszélgettek?” Az ezt válaszolta: „Tölgyfa alatt.” Ekkor az egész gyülekezet nagy hangon felkiáltott. Áldották Istent, aki megmenti a benne bízókat. Aztán rárontottak a két vénre – mert Dániel a saját szájukból rájuk bizonyította, hogy hamis tanúságot mondtak –, és úgy cselekedtek velük, ahogy ők cselekedtek gonoszságukban felebarátjuk ellen, Mózes törvénye szerint járva el: megölték őket, s az ártatlan vér megszabadult azon a napon.

Jn 8,1-11

(…) Az írástudók és a farizeusok odavittek hozzá egy asszonyt, akit házasságtörésen értek. Középre állították, és azt mondták neki: „Mester! Ezt az asszonyt házasságtörésen kapták. Mózes a törvényben azt parancsolta nekünk, hogy az ilyeneket meg kell kövezni. Te ugyan mit mondasz?” Ezt természetesen azért mondták, hogy próbára tegyék, és hogy bevádolhassák. Jézus azonban lehajolt, és ujjával írt a földre. Amikor azok tovább faggatták őt, fölegyenesedett, és azt mondta nekik: „Aki közületek bűn nélkül van, az vessen rá először követ.” Aztán újra lehajolt, és írt a földre. Azok pedig ennek hallatára egymás után elmentek, kezdve a vénektől, s ő egyedül maradt a középen álló asszonnyal. Jézus fölegyenesedett, és azt mondta neki: „Asszony, hol vannak ők? Senki sem ítélt el téged?” Az így felelt: „Senki, Uram!” Jézus ekkor azt mondta neki: „Én sem ítéllek el. Menj, és többé már ne vétkezzél!”

Drámai jelenet tanúi vagyunk a mai Evangéliumban, amely úgy gyakorol ránk mély hatást, hogy ugyanakkor nélkülöz minden színpadiasságot. A vádlók az asszonyt csak eszköznek használják – ugyanúgy, mint feltehetőleg az, akivel házasságtörésen érték –, hogy így állítsanak újabb kelepcét Jézusnak. Ő azonban magára az asszonyra figyel, és ezt az alkalmat is arra használja fel, hogy megmentsen valakit a bűn rabságából.

Dániel az ártatlan Zsuzsannát mentette meg a haláltól, Jézus viszont egy valóban bűnös asz-szonynak ad új életet. Dániel igazságot szolgáltatott az ártatlanul megvádolt Zsuzsannának, Jézus viszont Isten számára szolgáltat igazságot, amikor a házasságtörő asszonyt a vádlók gyűrűjéből az isteni irgalom törvény fölött álló világába emeli, nem kinyilvánítva, hanem helyreállítva az ő ártatlanságát. Dániel leleplezte a két vén aljasságát, romlott szándékát és hazugságát, és az általuk Zsuzsannának kívánt büntetésben részesítette őket. Jézus viszont a házasságtörő asszony vádlóit sem ítéli el. Míg lehajolva a porba írogat, mindannyian időt kapnak, hogy meggondolják a dolgot, s a vádlottban sorstársukat ismerjék fel. Rávilágít helyzetükre, de a következtetés levoná-sát rájuk bízza. Nem is néz rájuk, hogy ki-ki saját lelkiismeretével vethessen számot.

Úr Jézus Krisztus, a mai olvasmányok szereplői közül szívesen azonosulunk az ártatlanul megvádolt Zsuzsannával, akit Dániel megmentett a haláltól, gonosz vádlóit pedig jól megbüntette. Olykor talán magunkra ismerünk a házasságtörő asszonyban is, akit kiemeltél a bűnből, és akinek erőt is adtál, hogy Tőled kapott új ártatlanságában megmaradjon. Az írástudókban és farizeusokban viszont nehezünkre esik meglátni magunkat, pedig milyen gyakran vádolunk másokat a Te színed előtt, s kimondva-kimondatlanul azt kívánjuk, hogy nyerjék el méltó büntetésüket. Adj nekünk, kérünk, alázatot és szívbéli töredelmet, hogy ne csak elismerjük, hogy mi sem vagyunk bűn nélkül valók, hanem kérjük is Tőled bűneink bocsánatát, mert egyedül Te tudod megadni bűntől sebzett szívünknek az igazi gyógyulást.

Nagyböjt 5. vasárnapja

Ez 37,12b-14

Így szól az Úr Isten: Íme, én megnyitom sírhantjaitokat és kihozlak titeket sírjaitokból, én népem, és bevezetlek titeket Izrael földjére. És megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, amikor megnyitom majd sírjaitokat és kihozlak titeket sírhantjaitokból, én népem! A lelkemet adom belétek, hogy életre keljetek, és nyugodt lakóhelyet adok nektek földeteken; akkor megtudjátok, hogy én, az Úr, szóltam és meg is cselekedtem – mondja az Úr Isten.

Róm 8,8-11

(...) Ti nem testi, hanem lelki emberek vagytok, ha valóban Isten Lelke lakik bennetek. (…) Ha Krisztus bennetek van, a test halott ugyan a bűn miatt, de a lélek él a megigazulás által. S ha annak Lelke lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust halottaiból, akkor Ő, aki feltámasztotta Jézus Krisztust halottaiból, életre kelti halandó testeteket is a bennetek lakó Lelke által.

Jn 11,1-45

(…) Márta akkor így szólt Jézushoz: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem. De tudom, hogy most is, bármit is kérsz Istentől, Isten megadja neked.” Jézus azt felelte neki: „Testvéred fel fog támadni.” Márta így szólt hozzá: „Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon.” Jézus azt mondta neki: „Én vagyok a föltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meg is halt, élni fog, és mindaz, aki él és hisz bennem, nem hal meg soha. Hiszed ezt?” Márta azt felelte neki: „Igen, Uram, hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia, aki a világba jön.” (…) Miután ezeket mondta, hangosan ezt kiáltotta: „Lázár, jöjj ki!” S az, aki halott volt, kijött. A keze és a lába pólyába volt csavarva, és az arcát kendő födte. Jézus azt mondta nekik: „Oldozzátok ki, és hagyjátok elmenni!” Sokan a zsidók közül, akik Máriához és Mártához jöttek, és látták, amit tett, hittek benne.

A húsvéti keresztelésekre és keresztségi fogadásunk megújítására készülve kell olvasnunk és hallgatnunk a mai szent olvasmányokat. Egyszer s mindenkorra meg kell tanulnunk, hogy az Úr Jézus nem abban a feltámadásban akar részesíteni minket, amelyben Lázárt – hiszen neki előbb-utóbb újra meg kellett halnia –, hanem abban, amelyben ő részesült Húsvét éjszakáján, amikor földi testét és lelkét az Atyaisten a Szentlélekkel örökkévalósította és romolhatatlanná tette. A mi feltámadásunk alapja istengyermeki életünk, az isteni természetből való részesedés a hit és a keresztség által. Azáltal, hogy megkeresztelkedtünk és hiszünk Jézus Krisztusban, aki maga a Feltámadás és az Élet, már meg is kezdődött bennünk a dicsőséges feltámadás az örök életre. 

Ha egy ember, egy teremtmény jó szava, dicsérete képes erőt adni, gyógyítani, adott esetben akár az öngyilkosságtól is megmenteni, mennyivel inkább tud elváltozást előidézni bennünk Jé-zus szava, aki a teremtő Isten hatalmával rendelkezve a nemlétezőket a létezés állapotába helyezheti! Ha tehát hiszünk az ő igéinek, a legnagyobb elváltozások mennek végbe bennünk (anélkül, hogy éreznénk, hiszen ami érezhető, az földi, és halállal van megjelölve) – egy új élet veszi kezdetét és bontakozik észrevétlenül, mely nincs alávetve a biológiai halálnak.

Úr Jézus Krisztus, add kegyelmedet, hogy igazán megértsük, mit is jelent, hogy a dicsőséges feltámadás zálogát, zsengéjét, csíráját hordozzuk magunkban. Add, hogy Lázár feltámasztása legyen előkép számunkra, mint annak hathatós bizonysága, hogy Te Úr vagy a halál, a biológiai bomlás fölött is, és testünknek-lelkünknek örök jövőt készítesz. Most, amikor szenvedésed és halálod emlékezetére készülünk, különösen is vésd szívünkbe szereteted teremtő hatalmának ezt a jelét, és segíts, hogy ehhez tudjuk mérni földi életünk eseményeit, a magányt, az elhagyatottságot, a kudarcot és a megvetést is, amelyből Veled együtt részesülünk.

Nagyböjt 4. hete

Jer 11,18-20

Az Úr tudatta velem, és megtudtam. Akkor megmutattad nekem tetteiket. Én pedig olyan vagyok, mint egy kezes bárány, melyet levágni visznek; és nem tudtam, hogy ilyen terveket szőttek ellenem: „Pusztítsuk el a fát gyümölcsével együtt, és vágjuk ki az élők földjéből, hogy nevére se emlékezzenek többé!” Seregek Ura, igazságos bíró, vesék és szívek vizsgálója, hadd lássam bosszúdat rajtuk, mert eléd tártam ügyemet!

Jn 7,40-53

Akik a népből ezeket a szavakat hallották, azt mondták: „Ez valóban a próféta!” Mások így szóltak: „Ez a Krisztus!” Némelyek pedig megjegyezték: „Csak nem Galileából jön a Krisztus? Nem ezt mondta az Írás: »Dávid utódaiból és Betlehem helységből jön a Krisztus, ahonnan Dávid származott?«” És a sokaságban szakadás támadt miatta. Közülük egyesek el akarták őt fogni, de senki sem emelt rá kezet. A szolgák elmentek a főpapokhoz és a farizeusokhoz. Azok azt mondták nekik: „Miért nem hoztátok el?” A szolgák azt felelték: „Soha ember így nem beszélt!” Erre a farizeusok megkérdezték őket: „Talán bizony titeket is félrevezetett? Vajon a főemberek vagy a farizeusok közül hitt-e valaki benne? De ez a népség, amely nem ismeri a törvényt, átkozott.” Erre Nikodémus, aki korábban nála járt, azt mondta nekik: „Vajon a mi törvényünk elítéli-e az embert, mielőtt kihallgatták volna őt, és meg nem tudták, mit cselekedett?” Azok azt felelték neki: „Csak nem vagy te is galileai? Nézz utána és lásd be, hogy Galileából nem támad próféta!” Azután mindannyian hazamentek.

Nikodémus a főtanács tagjaként már pusztán személyében is cáfolja a főpapok és a farizeusok azon kijelentését, mely szerint csak az „átkozott népség”, a tanulatlan és befolyásolható tömeg hisz Jézusban, a tanács tagjai közül senki sem. Arra hivatkoznak, hogy aki ismeri a törvényt, az nem „dől be” Jézus tanításának; és különben is, Galileából nem származik próféta. Nikodémus viszont éppen azért kereste fel éjnek idején Jézust, mert figyelmesen tanulmányozta az Írásokat, nem olyan felületesen, mint ők. Amikor viszont Jézus védelmében a törvényre hivatkozik, a farizeusok idegesen leintik. Ez is árulkodó; ha már a törvényre való hivatkozás is kihozza őket a sodrukból, bizonyára van valami, ami az Írásoknál és a törvénynél is fontosabb számukra: hogy Jézus vesztét okozzák. 

Aki befogja fülét, hogy ne hallja Jézus szavát, az előbb-utóbb az emberi szóra sem fog hallgatni. Saját maga megfellebbezhetetlen ítéletének rabjaként, egyre bonyolultabb ideológiákat gyártva sodródik a lelki halál felé. Egyfajta megszállottság lesz rajta úrrá, és az irányítja egészen a végkifejletig. Mégis övé a felelősség, mert a gonosz indulat csíráját szívébe fogadta, hagyta, hogy felnőjön, s indáival behálózza gondolatait, érzelmeit, akaratát. Ezzel szemben Jézus nem sodródik, hanem mindvégig ő irányítja az eseményeket: ellenségei hiába lesik a kedvező alkalmat, semmit sem tehetnek addig, míg ő meg nem találja a módját, hogyan állíthatja szenvedését és halálát is az Atya megdicsőítésének és az emberek megmentésének szolgálatába.

Úr Jézus Krisztus, újra és újra megdöbbenve állunk a gonoszság titka előtt, melybe Te is beleütköztél. A Nagyhét közeledtével évről évre részeseivé válunk annak a drámának, mely elkerülhetetlenné tette kínszenvedésedet és halálodat. Azonban nem a sötétség hatalmára és gyilkos gépezetére akarunk figyelni, hanem mindenekfölött Rád, az Atya Egyszülöttjére. Kérünk, ne hagyd, hogy kiszolgáltassuk magunkat a bűn pusztító mechanizmusának, hanem segíts, hogy minden jó és rossz történésben az Atya akaratát keressük, és így Veled egyesülve vegyünk részt passiódban.

Nagyböjt 4. hete

Bölcs 2,1a.12-22

(…) „Leselkedjünk tehát az igazra, mert az utunkban áll, és ellenkezik tetteinkkel, törvényszegést vet a szemünkre, s megszól, hogy vétettünk a tisztesség ellen. Azzal kérkedik, hogy nála van az Isten ismerete, és Isten gyermekének mondja magát. (…) Lássuk tehát, igazak-e beszédei? Tegyük próbára, mi lesz majd vele, tudjuk meg, milyen lesz a vége! Mert ha az igaz Isten gyermeke, akkor ő meg is óvja, és kiragadja ellenségei kezéből. Tegyük őt próbára szidalommal, kínzással, hogy megismerjük szelídségét, és kipróbáljuk állhatatosságát! Ítéljük őt gyalázatos halálra, mert – amint mondja – oltalomban részesül!” Így gondolják ők, de tévednek, mert gonoszságuk vakká tette őket. Nem ismerik Isten titkait, nem remélik a jóság bérét, és nem tekintik a szeplőtelen lelkek jutalmát.

Jn 7,1-2.10.25-30

Ezek után Jézus átment Galileába. Nem akart ugyanis Júdeába menni, mert a zsidók halálra keresték. Közel volt a zsidók ünnepe, a sátoros ünnep. Amikor azonban testvérei felmentek az ünnepre, ő is felment, de nem nyilvánosan, hanem mintegy titokban. A jeruzsálemiek közül egyesek azt mondták: „Nem ő az, akit halálra keresnek? Íme, nyilvánosan beszél, és semmit sem mondanak neki. Talán a főemberek valóban fölismerték, hogy ő a Krisztus? Róla azonban tudjuk, hogy honnan való, a Krisztust pedig, amikor eljön, senki sem tudja, honnan van.” Akkor Jézus, aki a templomban tanított, így kiáltott fel: „Ismertek engem is, és azt is tudjátok, hogy honnan való vagyok. Márpedig én nem magamtól jöttem, hanem az küldött engem, aki Igaz, akit ti nem ismertek. Én ismerem őt, mert tőle vagyok, és ő küldött engem.” Ekkor szerették volna elfogni, de senki sem emelte rá kezét, mert még nem jött el az ő órája.

Az emberi megismerés az érzékelésen és az értelem tevékenységén alapul. Amikor azonban a megismerés egy személyre irányul, kevésnek bizonyul az ész és az érzékelés, valami többre is szükség van ahhoz, hogy a személyt mint személyt, és ne csak mint tárgyat ismerjük meg. A kortársak, például a názáretiek úgy vélték, ismerik Jézust: eredetét, családját, életének folyását. Ez az ismeret azonban nem vitte őket közelebb hozzá, hanem éppen ellenkezőleg: megakadályozta, hogy higgyenek benne. A különféle tudományok, az orvostudomány, a pszichológia, az antropológia vagy a szociológia mind-mind az emberrel foglalkozik, de egyik sem az önálló, a megismételhetetlen és végtelen értékű személyt látja benne. 

Csak a szeretet, a megelőlegezett bizalom képes arra, hogy a személyek között a teljes megismerésre elvezessen. Ez néha nem is tűnik olyan nehéznek, ha csak úgy általában gondolkodunk az emberről, aki tőlünk több ezer kilométer távolságra van, és a mindennapokban semmi dolgunk vele. Azonban mindjárt más a helyzet, ha közvetlen környezetünkben nézünk körül. Éppen azokkal, akik a legközelebb állnak hozzánk, vagyunk a leginkább szeretetlenek, mintha az ismeret és a szeretet fordított arányban állna egymással. Ez minősíti az idegenek iránt tanúsított szeretetünket is, és megmutatja, hogy nem Isten szeretetével szeretünk, hanem csak saját szűkös szívünkkel.

Urunk Jézus, egyedül Te mondhatod ki teljes bizonyossággal itt a földön, hogy ismered az Atyát, hiszen maga a megszemélyesült szeretet, a Szentlélek köt össze Vele. De éppen azért jöttél a földre, hogy ebben az éltető, örökre szóló szeretetben, vagyis a teljes és tökéletes ismeretben részesíts bennünket is. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy képesek legyünk túllépni embertársainkra vonatkozó, gyakran előítéletté merevülő ismereteinken, és megelőlegezzük nekik azt a feltétel nélküli, elfogadó szeretetet, mellyel Te szereted őket, mint Atyád pótolhatatlan, végtelenül értékes és egyedülállóan kedves választottait.

Szent József

2Sám 7,4-5a.12-14a.16

Íme, azonban még az éjjel szózatot intézett az Úr Nátánhoz, ezekkel a szavakkal: „Eredj, s mondd szolgámnak, Dávidnak: Ezt üzeni az Úr: Hát te házat akarsz építeni nekem lakásul? Amikor ugyanis letelnek napjaid, s aludni térsz atyáidhoz, felemelem utánad ivadékodat, aki ágyékodból származik, s megszilárdítom királyságát. Ő fog házat építeni nevemnek, s én megszilárdítom királysága trónját mindörökre. Atyja leszek neki, s ő fiam lesz nekem: ha valami gonoszat cselekszik, megfenyítem őt az emberek vesszejével, s az emberek fiainak csapásaival. Állandó lesz házad és királyságod mindörökké színem előtt, és szilárd lesz trónod mindenkor.”

Róm 4,13.16-18.22

Azt az ígéretet ugyanis, hogy a világ örököse lesz, Ábrahámnak és utódainak nem a törvény közvetítésével adták, hanem a hitből való megigazulás alapján. Azért hitből, hogy minden kegyelemből legyen, és az ígéret biztos legyen minden utód számára, nemcsak azoknak, akik a törvényből vannak, hanem azoknak is, akik Ábrahám hitéből vannak, aki mindnyájunknak atyja Isten előtt, amint meg van írva: „sok nemzet atyjává rendeltelek.” Ő hitt annak, aki életre kelti a holtakat, és aki nevet ad a nemlétezőknek, hogy létezzenek. Ő reménységgel hitt a remény ellenére, így sok nemzet atyja lett, amint megmondatott neki: „Annyi lesz a te utódod.” És ezt számították be neki megigazulásul.

Mt 1,16.18-21.24a

(…) Íme, az Úr angyala álmában megjelent neki és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami őbenne fogantatott, a Szentlélektől van. Fiút fog szülni, és a Jézus nevet adod neki, mert ő szabadítja meg népét bűneitől.” József pedig fölkelt álmából és úgy tett, amint az Úr angyala megparancsolta neki. Magához vette feleségét.

Életünk nagy, kitüntetett pillanatai, amikor elfog bennünket a nagylelkűség az Úr iránt, és építeni akarunk neki: templomot, közösséget, családot... Olyan szép ez a terv, hogy a mellettünk élő prófétákat is magunkkal ragadjuk, mint Dávid Nátánt. Éjszaka azonban, amikor az ember kötelékei kissé eloldódnak saját terveitől, elképzeléseitől, az Úr közli a prófétával, hogy igazából nem Dávid épít neki, hanem ő épít Dávidnak örök hajlékot. 

József is szép és szent dologra készült: Máriának akart otthont teremteni, Máriának, aki kegyelemmel teljes, aki egészen az Istené. Egy szép kis názáreti otthonról álmodott, amelyben ő úgy lesz férj, ahogy ősei, a szent pátriárkák, Mária meg úgy lesz feleség, mint a szent ősanyák, és úgy lesz gyermekük, mint Ábrahámnak és Sárának. Isten azonban éjszaka szólt Józsefhez, és arra bátorította, hogy saját álma helyett az ő isteni terveit fogadja el, mert sajátos módon akarja neki adni Máriát és Mária fiát, Jézust. József házasságra készült, és a szüzesség lett az útja? Mélyebb valóságról van szó: minden Istenbe merült férfi és nő házasságának legmélyén a szüzesség örökkévalósága rejtőzik. Ez a szerzetesek számára is lecke, és azoknak is, akik a világban élnek Istennek szentelt életet. „Eredetileg” ugyanis, emberi gondolataik és terveik szerint ők is házasságra készültek, hiszen ez van belekódolva testükbe és pszichéjükbe. Isten azonban úgy lépett be az életükbe, hogy egy másik szerelemnek és házasságnak lesznek szűzi tanúi és résztvevői: annak az örök szerelemnek, mellyel Krisztus szereti Egyházát. 

Urunk, készítsd fel szívünket, hogy amikor felajánljuk Neked a legnagyobbat, amit csak adhatunk: egész életünket, Te még nagyobb ajándékot adsz nekünk: saját magadat. Segíts, hogy át tudjuk értékelni a magunk kis terveit, legyen bátorságunk átadni magunkat a Te titkos terveidnek, s fenntartások nélkül kövessük a Te szent akaratodat, akárcsak Szent József, akire nem kisebbet, mint Jézust és az ő szent Anyját bíztad.

Nagyböjt 4. hete

Iz 49,8-15

Így szól az Úr: „A kegyelem idején meghallgatlak téged, és a szabadulás napján megsegítelek; megőrizlek, s a nép szövetségévé teszlek, hogy helyreállítsd az országot, és kioszd az elpusztított örökséget. (…)” Ujjongjatok, egek, és örvendj, te föld, ujjongásban törjetek ki, hegyek! Mert megvigasztalja népét az Úr, és szegényein megkönyörül. Azt mondta Sion: „Elhagyott engem az Úr, és Uram megfeledkezett rólam.” Megfeledkezhetik-e csecsemőjéről az asszony, nem könyörül-e méhe magzatán? Még ha az meg is feledkeznék, én akkor sem feledkezem meg rólad!

Jn 5,17-30

Jézus azt felelte nekik: „Az én Atyám mindmáig munkálkodik, és én is munkálkodom.” Ezért a zsidók még inkább életére törtek, mivel nemcsak megszegte a szombatot, hanem az Istent is Atyjának mondta, és egyenlővé tette magát az Istennel. Jézus azt felelte nekik: „Bizony, bizony mondom nektek: a Fiú nem tehet magától semmit, hanem csak azt, amit lát, hogy az Atya cselekszik. Mert amiket ő tesz, azokat cselekszi ugyanúgy a Fiú is. Az Atya ugyanis szereti a Fiút, és mindent megmutat neki, amit tesz. Ezeknél nagyobb dolgokat is mutat majd neki, hogy csodálkozzatok. Mert amint az Atya feltámasztja a halottakat és életre kelti, úgy a Fiú is életre kelti, akiket akar. Az Atya nem ítél meg senkit, az ítéletet egészen a Fiúnak adta, hogy mindenki tisztelje a Fiút, mint ahogy tisztelik az Atyát. Aki nem tiszteli a Fiút, az Atyát nem tiszteli, aki őt küldte. Bizony, bizony mondom nektek: aki az én igémet hallgatja, és hisz annak, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem ítéletre jut, hanem átment a halálból az életre.

Jézus tetteiben és azok igazolásában soha nem ellenfelei elvárásaihoz igazodott, hanem mindenkor következetesen az Atyától kapott küldetésének megfelelően beszélt és cselekedett. Minden egyes szava és tette az Atyához fűződő kapcsolatából fakadt, és arról tanúskodott. Az írástudóknak és farizeusoknak ezért nem szolgálhatott mentségére, hogy számukra teológiailag elfogadhatatlan volt, hogy Jézus Atyjának nevezte a fölséges Istent. Hiszen mielőtt ezt a zsidó szempontból valóban botrányos kijelentést tette, sorra olyan jeleket művelt, melyek mind arról tanúskodtak, hogy Isten hatalmával és tekintélyével bír. Ők pedig tanult emberek lévén nagyon is megértették, amit mondani akart, de visszautasították, tetteit pedig tudatosan félremagyarázták. Amikor például Jézus az Atya irgalmas szeretetét nyilatkoztatta ki a béna ember meggyógyításával, ők a szombati nyugalom megtartásának kicsinyes részleteinél ragadtak le.

Tanítványai ezzel szemben sokszor nem értették, hogy mit is akar mondani, sokszor nem fogták fel egy-egy csoda igazi tartalmát és jelentőségét, de a Lélek működésére nyitottan egyértelműen megérezték és meg is vallották, hogy ő a Messiás, az Isten Szentje, akinek tettei az Istentől valók, s akinek örök életet adó igéi vannak. 

Urunk Jézus, mi, keresztények nem botránkozunk meg azon, hogy Atyádnak nevezed a fölséges Istent, sokkal inkább az a veszély fenyeget, hogy az Atyával való egylényegűséged csupán elvont hitigazság marad a számunkra, és nem érinti mindennapjainkat. Ne engedd, hogy az Atyáról szóló kinyilatkoztatásod, a Szentháromság misztériumába való beavatásod hiábavaló legyen számunkra, hanem kérünk, újítsd meg bennünk a Szentlélek ajándékát, aki nemcsak elvezet a teljes igazságra, hanem be is von minket abba az örök szeretetkapcsolatba, mely benne áll fenn közötted és Atyád között.

Nagyböjt 4. hete

Ez 47,1-9.12

Ezután visszavitt engem a ház kapujához, és íme, víz fakadt a ház küszöbe alatt a keleti oldalon; a ház homlokzata ugyanis kelet felé nézett. A víz a templom jobb oldalán folyt le, az oltártól dél felé. Aztán kivitt az északi kapun, és körülvezetett a külső kapun kívül levő úton a kelet felé néző útra; és íme, víz tört elő a jobb oldalon. Ekkor a férfi, akinek kezében mérőzsinór volt, (…) ezt mondta nekem: „Amerre ez a folyó ér, minden élő és mozgó lény élni fog. Ahová eljut a víz, igen sok lesz a hal; ahová elér a folyó, egészséges lesz és élni fog minden lény. A folyó mentén pedig, annak mindkét partján mindenféle gyümölcsfa nő; lombjuk le nem hull, s a gyümölcsük el nem fogy. Havonta friss gyümölcsöt teremnek, mert vizük a szentélyből fakad. Gyümölcsük eledelül szolgál, a lombjuk pedig orvosságul.”

Jn 5,1-3a.5-16

(…) Volt ott egy ember, aki már harmincnyolc esztendő óta beteg volt. Mikor Jézus meglátta őt, hogy ott fekszik, és megtudta, hogy már sok idő óta van így, megkérdezte tőle: „Akarsz-e meggyógyulni?” A beteg azt felelte: „Uram, nincs emberem, aki, amikor felkavarodik a víz, bevigyen engem a tóba. Mire pedig én odaérek, más megy be előttem.” Jézus azt mondta neki: „Kelj föl, vedd ágyadat, és járj!” Az ember azonnal meggyógyult, fogta az ágyát és járni kezdett. Azon a napon pedig szombat volt. Ezért a zsidók azt mondták a meggyógyított embernek: „Szombat van, nem szabad az ágyadat vinned.” Azt felelte nekik: „Aki meggyógyított engem, ő mondta nekem: »Vedd ágyadat, és járj.«„ (…)

Jézus csodás gyógyításai általában úgy kezdődnek, hogy a gyógyulni akaró eléje járul, esetleg a rokonai, barátai viszik őt Jézushoz, vagy pedig közbenjárnak érte, hogy gyógyítsa meg őt. Itt viszont egészen egyedülálló és meghökkentő módon maga Jézus lép oda ehhez a harmincnyolc éve beteg emberhez, aki rezignáltan fekszik a helyén, a többi nyomorult között, és felkínálja neki a gyógyulás lehetőségét. A Beteszda fürdő öt oszlopcsarnoka bizonyára tele volt hasonló betegekkel, Jézus mégis ehhez az egyhez intézi kérdését: „Akarsz-e meggyógyulni?” 

De – mivel az a nap éppen szombat volt – amikor Jézus a beteghez fordul, egyben ellenfeleit is megszólítja. Másutt arról is olvasunk, hogy nyíltan felteszi a kérdést: „Szabad-e szombaton gyógyítani?” Ezzel a csodával is üzeni, hogy ő ura a szombatnak, és hogy amit tesz, az nem humanitárius jótékonykodás, máskor is elvégezhető jámbor cselekedet, hanem életadás, új teremtés, mely nem tűr halasztást, és amelynek semmiféle törvény nem szabhat gátat. Hiszen a Jézus szívéből fakadó, örök életre szökellő vízforrás nem csupán az elmúlt harmincnyolc év szenvedésétől szabadítja meg ezt az embert, hanem új horizontot nyit előtte, az örök boldogság távlatát. Világosan kifejezik ezt szavai is, melyeket később a templomban mond neki, amikor ismét találkoznak: „Látod, most meggyógyultál. Többé ne vétkezzél, hogy valami nagyobb bajod ne essék” – vagyis: „Vigyázz, nehogy lerontsd magadban az örök életet, melyet a belém vetett hit által kaptál.”

Úr Jézus Krisztus, hálát adunk Neked, hogy amikor nincs emberünk, amikor senki sincs, aki segíthetne rajtunk, akkor Te odalépsz hozzánk, mert Te magad akarsz az emberünk lenni. Köszönjük Neked, hogy testünket-lelkünket, egész életünket alámeríted megváltásod kegyelmeinek gyógyulást adó fürdőjében, visszaadva épségét és fiatalságát. Kérünk, segíts, hogy miután megszabadultunk bénultságunkból, irgalmas szeretetedre válaszolva új lendülettel siessünk Hozzád, és a közelgő Húsvétra teremjük a megtérés méltó gyümölcseit.