Évközi 1. hét

1Sám 1,1-8

Volt egy Ramátaim-Szófímból, Efraim hegységéről való ember, akit Elkánának hívtak. Jerohámnak volt a fia, aki Eliúnak volt a fia, aki Tóhunak volt a fia, aki az efraimi Szúfnak volt a fia. Két felesége volt, az egyiket Annának, a másikat Fenennának hívták. Fenennának voltak gyermekei, Annának viszont nem voltak gyermekei. Ez az ember minden évben felment városából Silóba, hogy imádkozzon, és áldozatot mutasson be a Seregek Urának. Ott Héli két fia, Ofni és Fineesz volt az Úr papja. Egyszer aztán, amikor feljött a nap, Elkána leölte áldozatát, és adott belőle egy-egy részt Fenennának, a feleségének, és Fenenna valamennyi fiának és lányának. Annának azonban szomorúan adta oda az egy részt, mert Annát szerette, de az ő méhét az Úr bezárta. Ezért a vetélytársnője bosszantotta is sokat, és bántotta, sőt azt is a szemére vetette, hogy az Úr bezárta a méhét. Ezt tette vele, és így ingerelte őt esztendőről esztendőre, valahányszor eljött az idő, és felmentek az Úr templomába. Így ő csak sírt, és nem nyúlt az ételhez. Elkána, a férje megkérdezte tőle: „Anna, miért sírsz, miért nem eszel, és miért kesereg szíved? Nem érek-e én neked tíz fiúnál többet?”

Mk 1,14-20

Miután Jánost átadták, Jézus Galileába ment, hogy hirdesse Isten evangéliumát. Azt mondta: „Betelt az idő, és elközelgetett az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.” Amikor a galileai tenger mellett elment, meglátta Simont és testvérét Andrást, amint hálót vetettek a tengerbe, mert halászok voltak. Jézus azt mondta nekik: „Jöjjetek utánam, és én emberek halászaivá teszlek titeket!” Ők azonnal elhagyták hálóikat, és követték őt. Kissé továbbmenve meglátta Jakabot, Zebedeus fiát, és testvérét, Jánost, amint ők is hálóikat javították a hajóban, és azonnal hívta őket. Azok pedig elhagyva apjukat, Zebedeust a béresekkel együtt a hajóban, követték őt.

Nincs szomorúbb és reménytelenebb, mint mikor azzal szembesítik az embert, ami miatt amúgy is szégyenkezik és szenved. Amikor élete gyümölcstelensége fölötti kesergését marcangoló bűn-tudattá fokozzák, belésulykolva, hogy kiválasztottsága, tehetsége, szorgalma mind-mind termé-ketlen és hiábavaló. Hogy élete elhibázott és meddő, és minden bizonnyal Isten bünteti őt. Nem csak a gyermektelenségre ítéltetett asszony érezheti ezt, hanem a verset írni képtelen költő vagy a magvetése kicsírázását hiába váró igehirdető is, illetve mindaz, aki tudja, csodálatos hivatást kapott Istentől, de érthetetlen módon éppen ebben tökéletes kudarcot vallott.

Két dolog mentheti meg az embert ebben a helyzetben a teljes reményvesztettségtől és végső soron az öngyilkosságtól (lelki értelemben öngyilkosság a pótcselekvésekbe, mámorba, felejtés-be merülés is). Az egyik a szenvedélyes bizalom, amellyel minden látható eredménytelenség el-lenére Istenbe kapaszkodik a lélek, belátva, hogy nincs más reménye az életben maradásra, mint maga a reménykedés. A másik: annak tapasztalata, hogy van, aki szereti és elfogadja. Hogy van, aki nem várja tőle, hogy mindenáron gyermeket szüljön, nagy művet alkosson, sikert arasson, hanem őt magát szereti, úgy, ahogy van, ingyenesen és feltétel nélkül.

Urunk, Jézus Krisztus, az Évközi idő kezdetén hálát adunk Neked azért az örömhírért, melyet a mai Evangéliumban olvastunk: „Betelt az idő, és elközelgett az Isten országa.” Köszönjük, hogy ezzel az üzenettel kiragadsz a görcsös erőlködés és az önsajnálat szűk világából, és annak az áldott álla-potnak, termékeny készülődésnek a légkörébe emelsz, amelyben elkezdted nyilvános működésedet. Segíts kegyelmeddel, hogy hívásodnak engedelmeskedve előbb mi magunk szülessünk újjá, a szűk kapun át abba a világba lépve, melyet a test és a vér nem örökölhet. Nyisd meg szemünket, hogy azt a fönséges művet, amelyben pótolhatatlan szerepet, egyedülállóan fontos feladatot szánsz nekünk, felismerjük, s így a természet rendjét csodálatosan fölülmúlva, Isten országának kegyelmi rendjében bőséges élet fakadjon körülöttünk.

Urunk megkeresztelkedése

Iz 42,1-4.6-7

Íme, az én szolgám, akit támogatok, választottam, akiben kedvemet találom. Ráadtam lelkemet, igazságot visz majd a nemzeteknek. Nem kiált, nem emeli fel hangját, és nem hallatja az utcán. A megroppant nádszálat nem töri össze, és a kialvó mécsbelet nem oltja el; hűségesen visz igazságot. Nem alszik ki, és nem roppan össze, míg igazságot nem tesz a földön; és tanítására várnak a szigetek. Ezt mondja az Isten, az Úr, aki az eget teremtette és kifeszítette, aki megszilárdította a földet, és ami belőle sarjad; aki leheletet ad a rajta levő népnek, és lelket a rajta járóknak: „Én, az Úr, hívtalak meg téged igazságban, és fogom a kezedet; megőrizlek, és a nép szövetségévé teszlek, a nemzetek világosságává, hogy megnyisd a vakok szemét, kihozd a börtönből a foglyokat, a fogházból a sötétségben ülőket.”

ApCsel 10,34-38

(...) Isten elküldte igéjét Izrael fiainak, amikor békességet hirdetett Jézus Krisztus által, aki mindennek az Ura. Ti is tudjátok, hogy mi történt Galileától kezdve egész Júdeában, a János által hirdetett keresztség után; .hogy miképpen kente föl Isten Szentlélekkel és erővel a Názáretből való Jézust, aki körüljárt, jót tett, és meggyógyította mindazokat, akiket az ördög a hatalmába kerített, mert Isten vele volt.

Mt 3,13-17

Akkor Jézus eljött Galileából a Jordán mellé Jánoshoz, hogy az megkeresztelje őt. De János igyekezett visszatartani: „Nekem van szükségem arra, hogy megkeresztelkedjem általad, és te jössz hozzám?” Jézus azonban ezt válaszolta neki: „Hagyd ezt most, mert így illik teljesítenünk minden igazságosságot.” Akkor engedett neki. Miután Jézus megkeresztelkedett, mindjárt feljött a vízből, és íme, az ég megnyílt neki, és látta az Isten Lelkét, mint galambot leereszkedni és rászállni. És íme, egy hang hangzott az égből: „Ez az én szeretett fiam, akiben kedvem telik.”

Nem azt mondja Jézus Keresztelő Jánosnak a mai Evangéliumban: „Tévedsz, nem vagyok nagyobb nálad, ezért keresztelj meg”, hanem: „Hagyd ezt most.” Jézus Krisztus nem hierarchiaellenes. Az utolsó vacsorán sem azt mondja: „Ne nevezzetek engem Úrnak és Mesternek, úgy tekintsetek, mintha én is csak egy lennék közületek”, hanem: „Ti úgy hívtok engem: »Mester« és »Úr«, és jól mondjátok, mert az vagyok. Ha tehát én, az úr és a mester megmostam a lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát.” Vagyis Jézus nem rontja le a tekintélyt, a személyek és szerepek alá- és fölérendeltségét, de megadja ezek igazi tartalmát: a szolgálatot. 

Van egy illemtan, amely felülmúlja a földi viselkedés szabályait, mert beteljesíti azokat. „Hagyd ezt most” – mondja Jézus –, mert Istennek, az Atyának szent akaratát kell teljesítenem, s ez új fénybe vonja az ősi rendet. A sekrestyében a ministráns öltözteti a papot, nem pedig fordítva. De ezt a rendet olykor felülírja a beteljesedés világa: a pap miseornátusban odamehet ministránsához, és megigazíthatja rajta a karinget. A kolostorban az első tál ételt mindig az apát vagy a gvardián elé illik tenni, ő azonban egyszer-egyszer megteheti, hogy feláll és odaviszi a tálat a legutolsó asztalnál ülő novíciushoz… Óvakodjunk tehát attól, hogy lekicsinyeljünk bármit is, ami személyek között történik itt a földön: ez az ember igazi története, amelyben felragyog a világ végső értelme.

Urunk Jézus, olyan világban élünk, melyben divat gyanúsan méregetni mindenfajta tekintélyt a családban, az iskolában, a közéletben és az Egyházban, megkérdőjelezni a hierarchiából fakadó rendet és igazságot, miközben álcázott és öntörvényű hierarchiák tolakodnak az Istentől rendelt szent rangsor helyére. Adj nekünk tisztánlátást, hogy különbséget tudjunk tenni a szolgálat és a másokon való hatalmaskodás között, s szívbéli bátorságot, hogy merjünk ellentmondani a burkolt uralkodni vágyástól megfertőzött világ illemszabályainak, melyekkel szemben egyedül a Te igazi szabadságot adó rendednek és szabályaidnak akarunk engedelmeskedni.

Karácsonyi idő

1Jn 4,19 – 5,4

Szeressük tehát Istent, mert Isten előbb szeretett minket. Ha valaki azt mondja: „Szeretem Istent”, és a felebarátját gyűlöli, az hazug. Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, hogyan szeretheti Istent, akit nem lát? Az a parancsunk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is. Mindaz, aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, Istentől született. És mindaz, aki szereti azt, aki szült, szereti azt is, aki tőle született. Arról ismerjük meg, hogy szeretjük Isten szülötteit, ha Istent szeretjük, és parancsait teljesítjük. Mert az az Isten szeretete, hogy parancsait megtartjuk; és az ő parancsai nem nehezek. Mert minden, ami Istentől született, legyőzi a világot. Ez az a győzelem, amely legyőzi a világot: a mi hitünk.

Lk 4,14-22a

Jézus pedig a Lélek erejével visszatért Galileába, és a híre elterjedt az egész környéken. Tanított a zsinagógáikban, és mindenki dicsőítette. Azután elment Názáretbe, ahol felnövekedett. Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és fölállt olvasni. Odaadták neki Izajás próféta könyvét. Amikor felnyitotta a könyvet, arra a helyre talált, ahol ez van írva: „Az Úr Lelke van rajtam; azért kent föl engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, elküldött, hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak és látást a vakoknak, hogy szabadon bocsássam a megtörteket, és hirdessem az Úr kedves esztendejét.” Aztán összehajtotta a könyvet, visszaadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. Ő pedig elkezdett hozzájuk beszélni: „Ma teljesedett be ez az Írás a ti fületek hallatára.” Mindnyájan igazat adtak neki, és csodálkoztak a kedves szavakon, amelyek ajkáról fakadtak. De utána megjegyezték: „Nem József fia ez?”

Feltűnő, hogy Szent János egyszer egyetlen parancsról, máskor viszont parancsokról ír, többes számban. Nem következetlenség ez, hanem a teológiai valóság nyelvtani kifejezése, amely arra ösztönöz, hogy felfedezzük a különböző törvények és parancsok mélyén működő egyetlen isteni mozgatóerőt, a szeretetet. Jézus a főparancsról szólva azt mondja, hogy az Isten és a felebarát szeretetében foglalható össze a tízparancs, sőt az egész törvény és a próféták. Megtestesülése, halála és feltámadása pedig nyilvánvalóvá tette, hogy az Isten szeretete és a felebarát szeretete is elválaszthatatlanul egy. Az tehát, hogy szeretjük-e Istent, elsősorban azon mérhető le, hogy hogyan szeretjük azt az embert, aki éppen előttünk áll.

Csak ebben az egységben szemlélve állítható Isten parancsairól – vagyis a tízparancsolatról –, hogy nem nehezek. És persze akkor, ha elfogadjuk, hogy nem a magunk erőfeszítésével kell azokat teljesíteni. Ha hagyjuk a régi, önző és ezért szeretetlen természetünket érvényre jutni, emberfölöttien nehéznek fogjuk találni e parancsokat, és nem fogjuk tudni teljesíteni a szeretet egyetlen parancsát sem. Ha azonban a keresztségben kapott új természetünk szerint élünk, megtapasztaljuk, hogy Isten minden parancsa belesimul a szeretet egyetlen parancsába, mely ennek az új létmódnak a belső törvénye, mozgatója. A szeretet ugyanis Istentől való, s aki Jézus Krisztusban hisz és megkeresztelkedik, erre a szeretetre válik képessé, hiszen az Atya igazi gyermekévé lesz a Szentlélekben. 

Ne engedd, Urunk, hogy szétválasszuk magunkban az isten- és emberszeretet egyetlen parancsát. Ne engedd, hogy becsapjuk magunkat, és azt higgyük, szeretünk Téged, miközben szeretetlenek vagyunk egymással, s ne hagyd, hogy a felebaráti szeretet gyakorlása címén elhanyagoljuk a Veled való bensőséges együttlétet. Taníts meg minket arra a mennyei Atyádba vetett mélységes bizalomra, mely a szegények, a foglyok, a vakok és elnyomottak bizalma, mely egyedül képes győzni a világ fölött, és győzni szívünkben is a világ erői: a bírvágy, a hatalomvágy és a gőg fölött.

Karácsonyi idő

1Jn 4,11-18 

Szeretteim! Ha Isten így szeretett minket, nekünk is szeretnünk kell egymást! Istent soha nem látta senki. Ha szeretjük egymást, Isten bennünk lakik, és szeretete tökéletes bennünk. Abból ismerjük meg, hogy benne lakunk, és ő mibennünk, hogy a Lelkéből adott nekünk. Mi pedig láttuk, és tanúságot teszünk arról, hogy az Atya elküldte Fiát, mint a világ üdvözítőjét. Aki vallja, hogy „Jézus az Isten Fia”, abban Isten benne marad, és ő Istenben. Mi, akik hittünk, megismertük a szeretetet, amellyel Isten szeret bennünket. Szeretet az Isten; aki a szeretetben marad, Istenben marad, és Isten őbenne. Isten szeretete azzal lesz teljes bennünk, hogy az ítélet napján is lesz reményünk. Mert amilyen ő, olyanok vagyunk mi is ezen a világon. A szeretetben nincs félelem. A tökéletes szeretet kizárja a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár. Aki pedig fél, nem tökéletes a szeretetben. 

Mk 6,45-52 

Ezután mindjárt megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak bárkába, és menjenek előre a túlpartra, Betszaidába, amíg ő elbocsátja a tömeget. Miután elküldte őket, felment a hegyre imádkozni. Amikor beesteledett, a bárka a tenger közepén volt, ő meg egymaga a szárazon. Látta őket küszködni az evezéssel – mert ellenkező szelük volt. Az éjszaka negyedik őrváltása körül odament hozzájuk a tengeren járva, majd el akart mellettük haladni. Azok pedig látva őt, amint a tengeren jár, kísértetnek nézték és fölkiáltottak, mert mindnyájan látták őt, és zavarba estek. De ő mindjárt megszólította őket, és azt mondta nekik: „Bízzatok! Én vagyok, ne féljetek!” Majd beszállt hozzájuk a bárkába, a szél pedig elállt. Ők erre még jobban álmélkodtak magukban. Nem okultak ugyanis a kenyerekből, s a szívük még érzéketlen volt. 

Isten világában, a Szentháromság közösségében a szeretet nem történik, hanem egyszerűen van, mert Istennek nincs története. A földön azonban a szeretet történik, s a két világ, az Istené és az emberé csak úgy kapcsolódhat össze, hogy Isten belép az emberi történelembe, hogy minket felemeljen oda, ahol a szeretet van. Azzal, hogy Jézus beszáll mindennapjaink imbolygó és törékeny bárkájába, mely az elemeknek kiszolgáltatva igyekszik a túlpart felé, életünket, küszködéseinket a szeretet történetévé alakítja. 

A szeretetet megismerni annyit jelent, mint hinni és bízni benne, ez pedig nem fér össze a félelemmel. A helyes istenfélelem, a Szentlélek ajándéka egészen más: nem folytonos szorongás, bénító rettegés, hanem az igaz szeretet jellemvonása itt a földön. Akiben ott munkál az istenfélelem, az úgy érzi át Isten szeretetére való méltatlanságát, hogy közben semmi másra nem vágyik jobban, mint hogy elmerüljön ebben a végtelen szeretetben, s számára Jézus közelsége ártatlan és mély belső örvendezés forrása lesz.

Urunk Jézus, Te nem az egyértelműségben, a világosan látásban, hanem a bizalomban és a kölcsönös szeretetben tudod egészen kinyilatkoztatni magadat. A vízen járva sem félelmet akartál kelteni tanítványaidban, hanem arra akartad megtanítani őket és általuk minket is, hogy merjük egészen Rád bízni magunkat. Ma is arra hívsz, hogy akármi vesz is körül bennünket, igyekezzünk a Te jelenlétedben élni és a Te szeretetedre hagyatkozni. Add kegyelmedet, hogy életünk felszíne akár háborgó, akár lecsillapodott tengerhez hasonlít, a mélyben békességünk legyen, mert a Te szereteted tölti be szívünket. Te, aki egyetlen szavaddal lecsillapítottad a tenger hullámait, csitítsd el, kérünk, lelkünk háborgását, kimondott vagy kimondatlan, magunk elől is rejtegetett félelmeinket, szorongásainkat, és növeld bennünk az Irántad való bizalmat és szeretetet.

Karácsonyi idő

1Jn 4,7-10 

Szeretteim! Szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van. Mindaz, aki szeret, Istentől született, és ismeri Istent. Aki nem szeret, nem ismeri Istent, mert Isten a szeretet. Isten szeretete abban nyilvánult meg irántunk, hogy egyszülött Fiát küldte a világra, hogy általa éljünk. Ebben áll a szeretet. Nem mintha mi szerettük volna Istent, hanem mert ő szeretett minket, és elküldte Fiát engesztelésül a mi bűneinkért. 

Mk 6,34-44 

Amikor kiszállt, Jézus meglátta a hatalmas tömeget, és megszánta őket, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok, és sok mindenre kezdte őket tanítani. Amikor az óra már későre járt, odamentek hozzá tanítványai, és azt mondták neki: „Sivár ez a hely és az idő későre jár. Bocsásd el őket, hogy a környékbeli majorokba és falvakba menjenek és élelmet vegyenek maguknak.” Ő azonban ezt felelte nekik: „Adjatok nekik ti enni.” Azok így válaszoltak: „Menjünk el és vegyünk kétszáz dénárért kenyeret, hogy enni adhassunk nekik?” Erre megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van? Menjetek, nézzétek meg.” Mikor megszámolták, azt mondták: „Öt darab, és két halunk.” Ő megparancsolta nekik, hogy telepítsék le mindnyájukat csoportokban a zöld füvön. Letelepedtek tehát csoportonként százával, ötvenével. Akkor fogta az öt kenyeret és a két halat, föltekintett az égre, megáldotta és megtörte a kenyereket. Azután odaadta tanítványainak, hogy eléjük tegyék. A két halat is elosztotta valamennyiük között. Mindnyájan ettek és jóllaktak. A megmaradt kenyérdarabokkal és a halakkal tizenkét kosarat töltöttek meg. Akik ettek, azok közül a férfiak ötezren voltak. 

Bizonyos értelemben könnyebb az ellenségszeretet parancsát teljesíteni, mint egymást szeretni. Az ugyanis csak rajtunk múlik, sikerül-e ellenségünket szeretnünk, neki ezért semmit sem kell tennie, sőt minél rosszindulatúbb, gonoszabb, annál alkalmasabb alanya az ellenségszeretetnek. Ahhoz, hogy szeressük őt, egyedül csak a mi kegyelmi indításra meghozott döntésünk és a kegyelemben való megmaradásunk szükséges. A Szent János-i parancs teljesítéséhez, azonban legalább két személy kell, ami kölcsönös kiszolgáltatottsággal jár, s ettől nehéz. A szeretet teljessége mégis csak ez a viszonzott szeretet lehet. Jézus Krisztus meghalt értünk, amikor még ellenségei voltunk, de mit sem használ nekünk az ő szeretetből vállalt megváltó halála, ha a benne megnyilvánult szeretetre nem válaszolunk.

A szeretet teljessége a kölcsönös szeretet: szüntelen áramlásként, éltető légkörként árad a Szentháromság személyei között, s tőlük kiindulva elér bennünket is. Az isteni szeretet mint falat kenyér jut el hozzánk, s az Egyháznak, azaz nekünk az a hivatásunk, hogy ezt a szeretetet továbbadjuk, kiosszuk az éhezők között. Mert a kenyérszaporítás sem természetes szükségleteinket kielégítő csoda, hanem a szeretet titkának nagyon is fogható, érzékelhető jele. Azok részesülnek belőle, akik Isten országát és annak igazságát keresik, akik válaszolni akarnak a hozzájuk szóló Isten szavára, készen a bocsánatkérésre és megbocsátásra, a bűnbánattartásra és az újrakezdésre. 

Segíts, kérünk, Urunk, hogy mind jobban isteni meghívásunk, természetünk és méltóságunk szerint, kölcsönös szeretetben éljünk. Taníts meg bennünket a Szentlélekkel szeretni és viszontszeretni, s add, hogy a kölcsönös szeretet mennyországának előízét megtapasztalva tudjuk megelőlegezett, feltétel nélküli szeretettel szeretni ellenségeinket is. Adj erőt és bátorságot, hogy szép elméletek és nagy tervek helyett újra meg újra merjük belevetni magunkat a szeretet civilizációjának építésébe, amely nem egy a sok feladatunk közül, hanem valamennyi tevékenységünket magába ölelő, egyetlen óriási vállalkozás.

Karácsonyi idő

1Jn 3,22 – 4,6 

Bármit kérünk, megkapjuk tőle, mert megtartjuk parancsait, és azt tesszük, ami kedves előtte. És az ő parancsa az, hogy higgyünk Fiának, Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást, amint megparancsolta nekünk. Aki megtartja parancsait, az őbenne marad, ő pedig bennünk. Hogy pedig ő bennünk marad, azt a Lélektől tudjuk meg, amelyet nekünk adott. Szeretteim! Ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, vajon Istentől vannak-e, mert sok hamis próféta áradt ki a világba. Erről ismerhetjük meg Isten Lelkét: Minden lélek, amely vallja, hogy Jézus Krisztus testben eljött, Istentől van. És minden lélek, amely nem vallja Jézust, nem Istentől van. Az Antikrisztusé az, akiről hallottátok, hogy eljön, és már most a világban van. Ti Istentől vagytok, fiacskáim, azokat pedig legyőztétek, mert nagyobb az, aki bennetek van, mint aki a világban van. Ők ebből a világból valók, azért erről a világról beszélnek, és a világ hallgat rájuk. Mi Istentől vagyunk. Aki ismeri Istent, hallgat ránk; aki nincs Istentől, nem hallgat ránk. Erről ismerjük meg az igazság Lelkét és a tévelygés lelkét. 

Mt 4,12-17.23-25 

(…) Ekkor kezdte Jézus hirdetni és mondani: „Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa.” Jézus ezután bejárta egész Galileát. Tanított a zsinagógáikban, hirdette az ország örömhírét, és meggyógyított minden betegséget és minden bajt a nép között. Eljutott a híre egész Szíriába, és odavitték hozzá mindazokat, akik rosszul voltak, akiket különféle betegségek és kínok gyötörtek, az ördögtől megszállottakat, holdkórosokat és a bénákat, ő pedig meggyógyította őket. Nagy tömeg követte őt Galileából és a Tízvárosból, Jeruzsálemből, Júdeából és a Jordánon túlról. 

Az Evangéliumban szereplő nagy népsereg eszünkbe juttathatja azt a sok-sok embert, akik Karácsony táján, talán az egész év során ez egyetlen alkalommal elmennek a templomba, éjféli misére vagy a gyerekekkel megnézni a felállított Betlehemet. Sokak ünnepe a Karácsony, de még a buzgó vallásgyakorlók közül is csak kevesen gondolnak bele annak a misztériumnak a mélységébe, amelyet ez az ünnep hordoz. Elvarázsol az ajándékvárás izgalma, a szenteste békéje, az ünnepi asztal ízei és illatai, felidézve gyermekkori karácsonyok hangulatát, s közben könnyen elmegyünk a kinyilatkoztatás legsorsdöntőbb mozzanata mellett: hogy Isten Fia emberré lett – értem és érted.

Mikor vesszük észre a díszletek mögött a lényeget? Mikor jön el életünkben az a nap, amikor a Karácsonyból nem kell más, mint az értünk emberré lett második isteni személy, Jézus Krisztus – nem csupán a pólyába takart, jászolba fektetett Jézuska, hanem az örök Fiú, akiben az Atya lehajolt hozzánk és egészen felénk fordult? Akkor, amikor hittel válaszolunk erre a felénk fordulásra, vagyis mi is Istenhez fordulunk egész valónkkal, megvallva, hogy a megtestesülés titka ad életünknek értelmet, mert egy új világot tár fel előttünk.

Urunk Jézus, mi Istentől valóknak és Hozzád tartozóknak valljuk magunkat, de ez sokszor oly kevéssé látszik meg rajtunk. A mai napon testestül-lelkestül Feléd fordulunk, és alázattal kérünk, gyógyítsd meg bűntől sebzett szívünket! A mai Evangéliumban azt olvastuk, hogy meggyógyítottál mindenféle beteget – olyanokat is, akiknek helyzete az orvostudomány akkori állása szerint teljesen reménytelen volt. A Te szemedben senki sem reménytelen eset, ezért bizalommal kérünk: tisztítsd meg látásunkat, oszlasd el sötétségünket, hogy új fényben lássunk, s a megtestesülésbe vetett egzisztenciális, egész valónkat átható hit által meg tudjuk különböztetni a lényegest a lényegtelentől, a jót a rossztól, az igazság lelkét a hamisság szellemétől.

Urunk megjelenése (Vízkereszt)

Iz 60,1-6 

Kelj föl, ragyogj föl, mert elérkezett világosságod, és az Úr dicsősége felragyogott fölötted! Mert még sötétség borítja a földet, és homály a nemzeteket, de fölötted ott ragyog az Úr, és dicsősége megnyilvánul rajtad. Népek jönnek világosságodhoz, és királyok a benned támadt fényességhez. Hordozd körül tekintetedet és lásd: mind egybegyűlnek és idejönnek hozzád. Fiaid messze távolból érkeznek, s a lányaidat ölükben hozzák. Ennek láttára földerülsz, szíved dobog az örömtől és kitágul. Mert feléd áramlik a tengerek gazdagsága, és ide özönlik a nemzetek kincse. Tevék áradata borít majd el, Midián és Efa dromedárjai. Mind Sábából jönnek; aranyat és tömjént hoznak és az Úr dicsőségét zengik. 

Ef 3,2-3a.5-6 

Bizonyára hallottatok Isten kegyelmi adományáról, amelyben a ti javatokra részesültem. Kinyilatkoztatásból ismertem meg a titkot, amelyről korábban nem tudtak az emberek úgy, ahogy most a Lélek a szent apostoloknak és prófétáknak kinyilatkoztatta. Eszerint Jézus Krisztusban a pogányok is társörökösök, tagjai az egy testnek, és részesei az ígéretnek, az evangélium révén. 

Mt 2,1-12 

Amikor a júdeai Betlehemben Heródes király idejében Jézus megszületett, bölcsek jöttek napkeletről Jeruzsálembe és kérdezősködtek: „Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten s eljöttünk, hogy bemutassuk neki hódolatunkat.” (…) S lám, a csillag, amelyet napkeleten láttak, vezette őket, míg végre meg nem állt a hely fölött, ahol a gyermek volt. A csillagot megpillantva nagyon megörültek. Bementek a házba, és meglátták a gyermeket anyjával, Máriával. Leborultak és hódoltak neki, majd elővették kincseiket s ajándékot adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. Mivel álmukban utasítást kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza hazájukba. 

Izajás próféta grandiózus látomásában a népek az Úr világosságának vonzására seregestül indulnak a szent városba. A napkeleti bölcseket azonban csak egyetlen csillag vezérli, és csupán egy szerény hajlékot mutat nekik, ahol szegényes környezetben, rongyokba takarva találják meg a mindenség Királyát. Mégsem botránkoznak meg, s egy pillanatra sem támad kétség a szívükben, hogy jó helyen járnak-e. Mivel a csillagra figyelnek, nem homályosítja el látásukat az evilági csillogás, nem zavarja össze belső iránytűjüket a dicsőségről és hatalomról alkotott emberi felfogás. Mi se botránkozzunk meg hát, ha Krisztust keresve egy magatehetetlen csecsemőt vagy ártatlanul szenvedő embert találunk (s valamiképpen mindkettőt együtt az Oltáriszentség hófehér kenyérdarabkájában), hiszen ő így akar jelen lenni közöttünk, s így marad velünk a világ végezetéig.

Ám a mai ünnepnek, Urunk epifániájának a legfontosabb tanítása, hogy ne sajátítsuk ki magunknak Krisztust, hanem mutassuk meg és közvetítsük az ő szeretetét minden embernek. Hiszen az Atyaisten, akitől a Fiú öröktől fogva születik, s akihez mindenkinél végtelenül bensőséges szeretetkapcsolat fűzi, nem elégedett meg azzal, hogy boldogan élnek a Szentháromság örök szeretetközösségében, hanem elküldte Fiát hozzánk, hogy ezt a bensőséges szeretetkapcsolatot az emberre is kiterjessze általa. És Szűz Mária, aki minden embernél közelebb állt Jézushoz itt a földön, sem sajátította ki, hanem nekünk adta őt. Nekünk, keresztényeknek, akiket Krisztus testvéreivé fogadott és társörököseivé tett saját vére árán, ugyanez a küldetésünk.

Ne engedd, Urunk, hogy bármi úgy kezdje el betölteni lelkünk horizontját, hogy eltakarja szemünk elől csillagodat. Segíts, hogy azt követve megtaláljunk Téged, és környezetünkben mi magunk is tájékozódási ponttá lehessünk a Téged keresőknek. Tágítsd ki szívünket a Te bensőséges, mégis egyetemes szereteted végtelen méreteire, hogy az Atyaistennel Általad a Szentlélekben fennálló bensőséges kapcsolatunkat felkínáljuk és közvetítsük minden embernek.