Évközi 23. vasárnap

Ez 33,7-9 

Téged pedig, emberfia, őrállónak rendeltelek Izrael háza számára; ha tehát beszédet hallasz számból, mint az enyémet hirdesd azt nekik. Ha azt mondom az istentelennek: Halállal halsz meg, te istentelen! – de te nem szólsz, hogy az istentelen tartózkodjék az ő útjától, az istentelen ugyan a saját gonoszsága miatt hal meg, vérét azonban a te kezedből kérem számon. Ha azonban hirdeted az istentelennek, hogy útjairól térjen meg, de ő nem tér meg útjáról, akkor a saját gonoszsága miatt meg fog halni, te azonban megmentetted lelkedet. 

Róm 13,8-10 

Ne tartozzatok senkinek semmivel, csak azzal, hogy egymást szeretitek, mert aki embertársát szereti, teljesítette a törvényt. Azt ugyanis, hogy ne paráználkodjál, ne ölj, ne lopj, hamis tanúságot ne szólj, ne kívánd meg a másét, és ami egyéb parancs még van, újra egybefoglalja ez az egy ige: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat. A szeretet nem tesz rosszat a felebarátnak. A törvény teljesítése tehát a szeretet. 

Mt 18,15-20 

Ha a testvéred vétkezik ellened, menj és figyelmeztesd őt négyszemközt. Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet. Ha azonban nem hallgat rád, végy magad mellé még egy vagy két társat, mert minden dolgot két vagy három tanú szavával kell igazolni. Ha rájuk sem akar hallgatni, mondd meg az egyháznak. Ha pedig az egyházra sem akar hallgatni, legyen számodra olyan, mint a pogány és a vámszedő. Bizony, mondom nektek: mindaz, amit megköttök a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit föloldotok a földön, föl lesz oldva a mennyben is. És bizony, mondom nektek: ha ketten egyetértenek közületek a földön bármely dologban, mindent, amit csak kérnek, megkapnak Atyámtól, aki a mennyben van. Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” 

Az emberi szavak törékenyek. Ha csak elsődleges jelentésük szerint értjük őket, könnyen eltorzíthatjuk az általuk hordozott üzenetet. Ezért nem elég szó szerint értenünk a hozzánk intézett közlést, hanem lélek szerint kell értenünk. Ehhez pedig arra van szükség, hogy részesüljünk annak lelkéből, aki szólt hozzánk. Minél inkább egy lélek vagyunk azzal, aki beszél hozzánk, annál pontosabban és helyesebben értjük, hogy mit is akar mondani. Ezért nélkülözhetetlen a Szentlélek segítségül hívása a Szentírás olvasásához és értelmezéséhez, mert ő a biztosíték arra, hogy helyesen értjük Isten nekünk mondott szavait.

Így van ez az Úr Jézusnak a mai Evangéliumban mondott szavaival is. A „ketten közületek” kifejezés Jézus szájából azt jelenti, hogy ketten azok közül, akik vele szándékaiban teljesen egyesültek, úgy, ahogyan ő egyesült Atyja szándékaival. Az az igazi kérő imádság, ha Urunk „gyakorlatára” tekintünk, s ahelyett, hogy saját akaratunkat és terveinket próbálnánk rákényszeríteni Istenre, inkább abban kívánunk részt venni, amit ő akar tenni – a módot és időpontot teljesen rábízva az ő gondviselésére. Ha nyilvánvalóan Urunk szándékain belül kérünk valamit, s főleg, ha azért imádkozunk, hogy szándékai megvalósuljanak, akkor minden lehetetlenség ellenére legyünk biztosak abban, hogy imánk meghallgatásra talál. Ugyanígy a mai Szentleckében olvasottakat is a Lélek szerint kell értelmeznünk. Amikor Szent Pálnál azt olvassuk, hogy „a törvény teljesítése a szeretet”, nem gondolhatunk akármilyen szeretetre. Mivel a törvény teljessége a szeretet, azért ami az isteni törvények ellen van, hiába érezzük szeretetnek, s hiába nevezi így a világ, nem lehet szeretet. 

Urunk Jézus, add nekünk Szentlelkedet, hogy mielőtt elkezdenénk elmélkedni a Szentírás szavain, a Te szándékaid járják át értelmünket, akaratunkat és érzelmi világunkat. Ő segítsen minket, hogy elmélkedésünk ne torkolljék intellektuális ínyenckedésbe vagy drasztikus tévedésbe, hanem feltáruljanak előttünk a szavak által hordozott isteni mélységek, s a Neked való még teljesebb önátadásra hívjanak bennünket.

Évközi 22. hét

1Kor 4,6b-15 

Senki se fuvalkodjék fel kérkedve az egyikükkel a másikkal szemben. Mert ki tesz téged különbbé? Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna? Már jóllaktatok, már gazdagok lettetek. Nélkülünk uralomra jutottatok; bárcsak valóban uralomra jutottatok volna, hogy mi is uralkodhatnánk veletek együtt! Mert úgy gondolom, hogy Isten minket apostolokat az utolsó helyre állított, mint halálra szántakat, mert látványossága lettünk a világnak, az angyaloknak is, s az embereknek is. Mi oktalanok vagyunk Krisztusért, ti pedig okosak Krisztusban; mi gyöngék, ti pedig erősek; ti megbecsültek, mi pedig megvetettek. Mind ez óráig éhezünk és szomjazunk, nincs ruhánk és verést szenvedünk, nincs otthonunk, és saját kezünkkel dolgozva fáradozunk. Ha átkoznak minket, mi áldást mondunk; ha üldözést szenvedünk, mi eltűrjük; ha gyaláznak minket, mi jó szóval felelünk; szinte salakja lettünk a világnak, mindennek a söpredékévé mind ez ideig. Nem azért írom ezeket, hogy megszégyenítselek titeket, hanem azért, hogy mint kedves fiaimat intselek. Mert ha tízezer tanítótok is volna Krisztusban, atyátok nincs sok, hiszen Krisztus Jézusban az evangélium által én adtam nektek életet. 

Lk 6,1-5 

Történt pedig, hogy szombaton, amikor a vetések közt járt, tanítványai tépdesték a kalászokat, és kezeikkel kimorzsolva megették. A farizeusok közül egyesek azt mondták nekik: „Miért teszitek azt, amit szombaton nem szabad?” Jézus ezt felelte nekik: „Nem olvastátok, hogy mit tett Dávid, amikor éhezett, ő és akik vele voltak? Miként ment be az Isten házába, hogyan vette el a kitett kenyereket, evett, és a vele levőknek is adott azokból, amelyeket nem szabad másnak megenni, csak egyedül a papoknak?” Aztán hozzátette: „Az Emberfia ura a szombatnak is.” 

Szent Pál tudott atyaként viselkedni, mindenekelőtt amikor a Szentlélekben örök életet adott az igehirdetés és a keresztség által. Másodszor amikor szerető gondossággal törődött lelki gyermekeivel, szenvedve, izgulva értük, és örvendezve állhatatosságuk, hűségük miatt, mindenekfelett azonban szüntelen imádságban hordozva őket. És mint a jó apa, aki nem akarja magához kötni serdülő gyermekeit, akik saját útjukat keresik, ugyanakkor viszont emlékeztetni akarja őket életadó gyökereikre, bátran leírja, hogy a korintusi híveknek lehet más tanítójuk is, találhatnak nála ékesebben szólót, sőt túl is haladhatják őt, de atyjuk csak ő marad, aki az örök életet adó hitre vezette őket. 

Ez nem hiúság vagy önérzeteskedés, nem is féltékenykedés, hanem teológiai tény. Szent Pál nem megkülönböztetett rangot vagy előjogokat akar magának, csak rögzíti a helyét a korintusiak hitre jutásában, s kifejezi, hogy szeretne mindig ott lenni, ahol egy atyának mindig lennie kell: gyermekei szívében. Ha ezt a lelki gyermekek valamiképpen elfelejtik, vagy egyenesen megtagadják, az igazság ellen vétkeznek, s ők maguk is károsodnak. A tékozló fiúknak hosszú utat kell bejárniuk, hogy visszaérkezve oda, ahonnan egykor elindultak, valóban hazataláljanak, az atyáknak pedig az aggódó szeretet látszólagos tehetetlensége és az irgalom ingyenessége által kell az Atyaisten képévé formálódniuk. 

Urunk Jézus, köszönetet mondunk Neked szüleinkért, a papokért és a hitoktatókért, akik által a hitre vezettél és a hitben neveltél bennünket. Áldd meg életüket és szolgálatukat, s majd Te magad légy örök jutalmuk a mennyben. Nekünk pedig add meg kegyelmesen, hogy jó lelki atyja és anyja lehessünk azoknak, akiknek üdvösségéért felelősséggel tartozunk.

Évközi 22. hét

1Kor 4,1-5 

Úgy tekintsen ránk minden ember, mint Krisztus szolgáira, és Isten titkainak intézőire. Márpedig az intézőtől azt kívánják, hogy hűséges legyen. Nekem azonban az a legkisebb gondom, hogy ti mondjatok rólam ítéletet, vagy más emberi fórum, sőt magam sem ítélem meg magamat. Semmiben sem érzem ugyan magamat bűnösnek, de ez még nem tesz engem igazzá. Az Úr az, aki megítél engem. Tehát ne mondjatok ítéletet idő előtt, amíg el nem jön az Úr, aki a sötétség titkait megvilágítja, és a szívek szándékait is nyilvánosságra hozza. Akkor majd mindenki megkapja a dicséretet Istentől. 

Lk 5,33-39 

Azok erre megkérdezték tőle: „Miért van az, hogy János tanítványai sokat böjtölnek és imádkoznak, ugyanígy a farizeusokéi is, a tieid pedig csak esznek és isznak?” Ezt válaszolta nekik: „Böjtre tudjátok-e fogni a násznépet, amíg velük van a vőlegény? Eljönnek azonban azok a napok, amikor elveszik tőlük a vőlegényt; akkor majd böjtölnek, azokban a napokban.” És példázatot is mondott nekik: „Senki sem hasít új ruhából foltot, hogy azt ócska ruhára varrja; különben az újat is elszakítja, és az ócskához sem való az új folt. És senki sem tölt új bort régi tömlőkbe; mert különben az új bor szétszakítja a tömlőket, és kifolyik az is, meg a tömlők is tönkremennek. Az új bort új tömlőkbe kell tölteni, akkor mindkettő megmarad. És senki, aki óbort ivott, újat nem kíván, mert azt mondja: „Jobb az ó.«” 

Aki mindent egyszerre akar elmondani, az többnyire semmit sem mond. Aki keveset mond, de lényegre törően, az a kevésben meg tudja sejtetni a mindent. Mint Szent Pál ezzel a képpel, hogy a pap, az igehirdető, a lelkipásztor csak szolga és intéző. Nem túl hízelgő szavak, de pontosak. A szolga elszámolással tartozik Urának, az intéző úgyszintén. Ebből az is következik, hogy amit Ura parancsol, azt nem hághatja át, a rábízott üzenetet még a hallgatóság megnyerése kedvéért sem torzíthatja el, hamisíthatja meg. Természetesen tudni kell a Krisztustól kapott kinyilatkoztatást megfelelően előadni, más szavakkal és módszerekkel a kisgyerekeknek és a felnőtteknek, a gyöngéknek és az elszántaknak, a bűneikhez rejtetten vagy nyíltan ragaszkodóknak és a bűnöktől mindenáron szabadulni akaróknak, ám ez az alkalmazkodás nem mehet odáig, hogy a hit tartalmát, a misztériumokat, Isten felfoghatatlan, de befogadható és éltető titkait, illetve az Egyház szentségeit eláruljuk. 

Ez sokszor magányossá, meg nem értetté teszi a szentségre törekvő, tehát szolgálati tisztségét lelkiismeretesen betöltő lelkipásztort, és bizony fájdalmas küzdelmeket, lelki kínokat okoznak neki azok a hívek, akik arról akarják meggyőzni, hogy a kor erkölcseihez – vagyis erkölcstelenséghez – igazítsa igehirdetését, vagy legalább hallgasson bizonyos témákról. De áldott ez a magányosság. Ha az Úr szolgája arra törekszik, hogy eggyé váljon Jézussal, ha megnyitja előtte belső szobájának ajtaját, Ura bizonyosan betér hozzá, és megerősíti küldetése teljesítésében. 

Urunk Jézus, őrizz meg minket kegyelmeddel a világ szelleméhez való alkalmazkodástól, az evangéliumi tanítás felhígításától, a Te szentséges titkaid elárulásától. Add meg, kérünk, hogy akár megbecsülik szolgálatunkat az emberek, akár nem, mi a Te hűséges szolgáid, megbízható intézőid legyünk, s egyedül a Te elismerésedre, dicséretedre vágyjunk.

Évközi 22. hét

1Kor 3,18-23 

Senki se ámítsa önmagát. Aki közületek bölcsnek véli magát ezen a világon, legyen oktalanná, hogy bölcs lehessen. Mert e világ bölcsessége oktalanság Isten előtt. Írva van ugyanis: ,,Megfogja a bölcseket ravaszságukban.” Továbbá: ,,Az Úr tudja a bölcsek gondolatairól, hogy hiábavalók.” Senki se dicsekedjék tehát emberekkel. Mert minden a tietek, akár Pál, akár Apolló, akár Kéfás, akár a világ, akár az élet, akár a halál, akár a jelenvalók, akár a jövendők: minden a tietek, ti pedig Krisztuséi vagytok, Krisztus pedig Istené. 

Lk 5,1-11 

Történt pedig, hogy a tömeg áradt hozzá Isten igéjét hallgatni, míg ő a Genezáret tava mellett állt. Látott a tó szélén két hajót állni; a halászok kiszálltak, és mosták a hálóikat. Akkor beszállt az egyik hajóba, amely Simoné volt, és megkérte őt, hogy vigye egy kissé beljebb a parttól. Ott leült, és a hajóból tanította a tömeget. Amikor befejezte beszédét, ezt mondta Simonnak: „Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat halat fogni!” Simon ezt felelte neki: „Mester! Egész éjszaka fáradoztunk, és semmit sem fogtunk. A te szavadra azonban kivetem a hálót.” És miután ezt megtette, a halaknak oly bő sokaságát fogták ki, hogy szakadozott a hálójuk. Intettek tehát a társaiknak a másik hajóban, hogy jöjjenek a segítségükre. Azok odamentek és megtöltötték mind a két hajót, úgyhogy csaknem elmerültek. Ennek láttára Simon Péter Jézus lábaihoz borult és így szólt: „Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram!” Mert a nagy halfogás miatt, amelyben részük volt, félelem fogta el őt és mindazokat, akik vele voltak, hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, akik Simon társai voltak. Jézus pedig így szólt Simonhoz: „Ne félj! Ezentúl már emberek halásza leszel.” Erre kivonták a hajókat a partra, és mindenüket elhagyva követték őt. 

Mielőtt lett a világ, egy örökkévalóság óta, pontosabban Isten örökkévalóságában Jézus, a Fiú az Atyáé. Egylényegű az Atyával, vagyis valóságos Isten. Az Atyának pedig úgy tetszett, hogy Fia képmására teremtett minden embert, majd elküldte közénk halandó testben, s önkéntes áldozatát elfogadva megszüntette a halál hatalmát felettünk, s Krisztusban örök jövőt készít nekünk. Ebből következik, hogy mi, emberek a teremtés, a megtestesülés és a megváltás címén Krisztushoz tartozunk, az övéi vagyunk. 

Ha Krisztus csak egy lett volna a vallásalapítók közül, akkor nem tartozhatna hozzá minden ember, csak azok, akik belépnek az őáltala alapított vallásba, s ők sem feltétel nélkül és mindenestül. Krisztus azonban minden ember prototípusa, minden ember iránti szeretetből öltött testet, és minden ember üdvösségéért vállalta a kereszthalált. A Krisztusban hívő ember, aki tudja, hogy ő Krisztusé, azaz tudatosan és akarattal tartozik hozzá, mindabban részesül, ami Krisztusnak adatott a mennyben és a földön. Vagyis pontosan abban a mértékben lesz minden a miénk, amilyen mértékben mi Krisztuséi leszünk. A szentek ezt látták, tudták, a bőrükön érezték, azért is mentek homlokegyenest az ellenkező irányba, mint sok kortársuk, akik mindent meg akartak nyerni, s aztán kifolyt az ujjaik között mindaz, amit birtokuknak hittek, és elveszítették a Krisztushoz való tartozást is. 

Urunk Jézus, segíts, kérünk, hogy merjünk oktalanná válni a világ, és bölccsé Isten szemében, hogy felismerjük a mindent birtoklásra biztató bölcsességről, hogy csupa hiúság, káprázat, szétfoszló álom. Adj bátorságot, hogy le tudjunk mondani arról, hogy mindig tudni akarjuk a hogyant, s múltunkat, jelenünket és jövőnket egészen Rád bízva, készségesen megtegyük azt, amit itt és most kérsz tőlünk.

Évközi 22. hét

1Kor 3,1-9 

Én azonban, testvérek, nem beszélhettem nektek mint lelkieknek, hanem mint testieknek, mint kisdedeknek Krisztusban. Tejet adtam nektek inni, nem szilárd eledelt, mert még nem bírtátok volna el. Sőt még most sem bírjátok el, mert még testiek vagytok. Mert amikor köztetek féltékenység és viszály van, nem vagytok-e testiek, és nem viselkedtek-e emberi módon? Amikor ugyanis azt mondja az egyik: ,,Én Pálé vagyok”, a másik pedig: ,,Én Apollóé”, vajon nem vagytok-e emberiek? Vajon mi Apolló? Mi Pál? Szolgák, akik hitre vezettek titeket, mégpedig mindegyik úgy, ahogy az Úr megadta nekik. Én ültettem, Apolló öntözte, de a növekedést Isten adta. Tehát sem az nem számít, aki ültet, sem az, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja. Aki ültet, és aki öntöz, mind egy; mindegyikük a saját jutalmát nyeri majd el munkája szerint. Mert Isten munkatársai vagyunk, ti pedig Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok. 

Lk 4,38-44 

Azután felállt, és a zsinagógából Simon házába ment. Simon anyósának magas láza volt. Kérték őt az érdekében. Ő pedig odaállt mellé, parancsolt a láznak, mire az elhagyta őt. Az asszony mindjárt fölkelt, és szolgált nekik. Mikor azután a nap lement, mindazok, akiknek különféle bajokban szenvedő betegeik voltak, odavitték hozzá azokat, és ő mindegyikre rátette a kezét és meggyógyította őket. Sokakból kimentek az ördögök is, s ezt kiáltozták: „Te vagy az Isten Fia.” De ő rájuk parancsolt, nem hagyta őket beszélni, mert tudták, hogy ő a Krisztus. Amikor megvirradt, kiment, és egy elhagyatott helyre vonult. A tömegek azonban keresték őt. Amikor megtalálták, tartóztatták, hogy ne menjen el tőlük. De ő azt mondta nekik: „Más városoknak is hirdetnem kell az Isten országát, mert ezért küldtek.” És tanított Júdea zsinagógáiban. 

Akit csak tejjel lehet táplálni, mert képtelen megemészteni a szilárd eledelt, az még érzéki keresztény. Beszélgessünk inkább a szeretetről, mondja, s nem veszi észre, hogy amikor arról van szó, hogy Jézus Krisztus, a valóságos Isten valóságos emberré lett értünk, akkor semmi másról nem beszélünk, mint a szeretetről – arról a szeretetről, amely ezt a világot megalkotta, létben tartja, s amely örök jövőt készít nekünk. Természetesen a tej értékét sem kell lebecsülnünk, amellyel Szent Pál táplálta a híveket. Nem limonádéval és főleg nem mesterséges tápszerrel, hanem valódi lelki-szellemi anyatejjel, melyben minden alapvető tápanyag, vitamin megvan, ami a fejlődéshez elengedhetetlenül szükséges. 

Másodszor érzékiek azok, akiknek szemében az számít, aki ültet és öntöz, nem pedig az, aki a növekedést adja, vagyis az Ige helyett a közvetítő. Érzékiességük bizonyítéka, hogy versengés és pártoskodás alakul ki köztük: „Én Pálé vagyok”, „Én Apollóé”. Lelkiek azok, akik akár Pált, akár Apollót hallgatják, az élő Krisztussal kerülnek kapcsolatba, mert őt keresik, őhozzá ragaszkodnak, és felette állnak a lelkiségi csoportosulások nagyon is emberi alapon mozgó vetélkedésének... Harmadszor érzékiek azok is, akik lelki folyamataikra koncentrálnak, a szívüket betöltő világosággal, békével és örömmel vannak elfoglalva, s nem magára Istenre figyelnek. 

Urunk Jézus, óvj meg minket attól, hogy másokat érzékinek, magunkat meg lelkinek minősítsük, ami éppen azt bizonyítaná, mennyire érzékiek vagyunk mi magunk is. Segíts, kérünk, kegyelmeddel, hogy ismeretedben növekedve, a Te gondolataid birtokában nap mint nap előbbre haladjunk a valódi keresztény nagykorúság, a lelki – Szentlélekkel és Szentlélekből élő – emberség felé.

Évközi 22. hét

1Kor 2,10b-16 

Nekünk azonban kinyilatkoztatta Isten a Lélek által; mert a Lélek mindent kikutat, még az Isten mélységeit is. Mert ki ismeri az emberek közül az ember benső dolgait, ha nem az ember lelke, amely benne van? Éppúgy Isten benső dolgait sem ismeri senki, csak Isten Lelke. Mi azonban nem a világ lelkét kaptuk, hanem azt a Lelket, amely Istentől van, hogy megismerjük, amit Isten nekünk ajándékozott. Ezt hirdetjük is, de nem az emberi bölcsesség által, hanem a Lélek által tanított szavakkal, lelkiekhez lelkieket mérve. Az érzéki ember azonban nem fogja fel, ami az Isten Lelkéé, mert oktalanság az számára, és nem tudja megérteni, hiszen lelki módon kell azt megítélni. A lelki ember pedig mindent megítél, őt azonban senki sem ítéli meg. Mert ki ismeri az Úr gondolatait, hogy oktathatná őt? Bennünk pedig Krisztus gondolatai vannak. 

Lk 4,31-37 

Azután lement Kafarnaumba, Galilea városába, és ott tanította őket szombaton. Csodálkoztak a tanításán, mert a beszéde hatalommal teljes volt. Volt a zsinagógában egy ember, akiben tisztátalan gonosz szellem lakott. Ez hangosan felkiáltott: „Hagyj békén! Mi közünk hozzád, Názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elveszíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje.” Jézus azonban megparancsolta neki: „Némulj el, és menj ki belőle!” Az ördög pedig középre dobta az embert, kiment belőle, és semmit sem ártott neki. Mindenkit félelem szállt meg, és egymás között így beszélgettek: „Milyen beszéd ez? Hatalommal és erővel parancsol a tisztátalan lelkeknek, és azok kimennek?” És a híre elterjedt a környék minden helyén.

Krisztus ismeretének van egy olyan foka, amelyet hitetlenül – a Szentlélek elnyerése nélkül – is el lehet sajátítani, és bizonyos fokig művelni. Sok minden megtanulható a hívő keresztényektől, a hitigazságok egymással egybevethetők, bizonyos következtetések vonhatók le belőlük, és így tovább. Azonban más annak a tudása, aki a keresztségben a Szentlélek által a Szentháromság egy Isten benső életére lett rákapcsolva, akinek örök élete van. Számára Krisztus gondolatai – azok legalábbis, amelyeket nyilvánosan feltárt nekünk és amelyeket a szent evangélisták leírtak – kijelölik az ő életútját: az üdvösség útját, amelyről le nem akar térni. A valódi Krisztus-hívő Krisztus meghirdetett igazságaira építi az életét. 

Van azonban egy harmadik ismerete is Krisztusnak, amikor a Szentlélekben Krisztus azon gondolatait is ismerjük valamiképpen, amelyekről nyíltan sohasem beszélt. Ezt az ismeretet a Szentlélek adja, és mivel a Szentlélek nem haladja túl a Krisztus által adott kinyilatkoztatást, ez a fajta ismeret kifejezhetetlen, kimondhatatlan, megfogalmazhatatlan. Kizárólag nekünk szól, mint szellemi, belső látomás, mint egy fönséges zenemű hallgatása, amelyet ha szavakba akarnánk foglalni, szinte nevetségessé válnánk. Ezért érdektelen és unalmas sok látomásos könyv, mely több száz oldalon ismételgeti azt, amit minden átlagos hittudással rendelkező keresztény tud, csak éppen felhígítva, érzelmeskedve adja elő, hogy fogyaszthatóbb legyen. Nem feltétlen csalók az ilyen lelkiírók, csak nem elég intelligensek ahhoz, hogy hallgatnának, belátva, hogy a megtapasztalás, a szellemi látás, a zene sokkal hatalmasabb. 

Urunk, Jézus Krisztus, köszönjük azt a fönséges és gazdag ismeretet, melyet magadról adtál és melyet napról napra el akarsz mélyíteni bennünk a Szentlélek által. Ne engedd, kérünk, hogy megrekedjünk a külsődleges és felszínes ismeretnél, mely mit sem használ nekünk, vagy beérjük azzal a holt ismerettel, melyekkel a démonok rendelkeztek Rólad, hanem segíts kegyelmesen, hogy érzékennyé válva a Lélek érintéseire belsőleg ismerjünk Téged, és mind jobban a Te képmásodra formálódjunk.

Évközi 22. hét

1Kor 2,1-5 

Én is, amikor hozzátok mentem, testvérek, nem a beszéd vagy a bölcsesség fölényével mentem, hogy hirdessem nektek Isten titkát. Mert nem akartam másról tudni köztetek, mint Jézus Krisztusról, a megfeszítettről. Gyöngeségben, félelemben és nagy rettegésben voltam nálatok. Beszédem és igehirdetésem nem a bölcsesség meggyőző szavaiból állt, hanem a Lélek és az erő bizonyságából, hogy hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék. 

Lk 4,16-30 

Azután elment Názáretbe, ahol felnövekedett. Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és fölállt olvasni. Odaadták neki Izajás próféta könyvét. Amikor felnyitotta a könyvet, arra a helyre talált, ahol ez van írva: ,,Az Úr Lelke van rajtam; azért kent föl engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, elküldött, hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak és látást a vakoknak, hogy szabadon bocsássam a megtörteket, és hirdessem az Úr kedves esztendejét.” Aztán összehajtotta a könyvet, visszaadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. Ő pedig elkezdett hozzájuk beszélni: ,,Ma teljesedett be ez az Írás a ti fületek hallatára.” Mindnyájan igazat adtak neki, és csodálkoztak a kedves szavakon, amelyek ajkáról fakadtak. De utána megjegyezték: ,,Nem József fia ez?” Ő ezt felelte nekik: ,,Bizonyára azt a példázatot fogjátok nekem mondani: ,,Orvos, gyógyítsd önmagadat! Amiket hallottunk, hogy Kafarnaumban történtek, cselekedd itt is, a hazádban.”„ Majd így folytatta: ,,Bizony, mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves a maga hazájában. Bizony, mondom nektek: sok özvegy volt Illés napjaiban Izraelben, amikor bezárult az ég három évre és hat hónapra, úgyhogy nagy éhínség lett az egész földön; mégis azok közül egyikhez sem küldték Illést, csak a szidoni Szareptába, az özvegyasszonyhoz. És sok leprás volt Izraelben Elizeus próféta idejében, de azok közül senki sem tisztult meg, csak a szíriai Námán.” (...) 

A megfeszített Krisztus hirdetése többszörösen rádöbbent gyöngeségünkre. Maga a hirdetett misztérium arról szól, hogy az ember sok mindent elérhet, megtehet, alkothat, de saját üdvösségét előállítani nem tudja. A legégetőbb kérdésre nem tud megválaszolni a maga erejéből: végül is mi lesz velem? Olyan gyöngeség ez, amelyhez a természetben még csak hasonló sincs. Az állatoknak nemcsak haláltudatuk nincs, de önmagukra vonatkozó kínzó kérdéseik sincsenek, a növényeknek és az ásványoknak még kevésbé. Tehát gyöngébb vagyok a falon araszoló póknál, gyöngébb a fűzfánál és a rajta levő harmatcseppnél. 

Ezt a világmindenségben megjelenő, egyedülálló gyöngeséget akarja elpalástolni a bűnbeesett ember. Úgy él, mintha nem kellene meghalnia, és mintha nem szomjazna a boldog, örök életre. Az erő fitogtatása tragikomikus. Pedig pontosan az ember legnagyobb gyöngesége, a halállal való szembenézés elkerülhetetlensége kényszeríti arra, hogy újra meg újra feltegye a kérdést: van-e Isten? Ezt a gyöngeséget nem kell leplezni, sőt naponta vállalni kellene, mert semmi sem kiált jobban egy jóságos teremtő Isten léte után, mint az ember halandó voltában. Valójában ez az ember ereje. Ebből lendülhet egészen bizonyosan Isten világába. A megfeszített Krisztusba vetett hitben olyan választ kap az emberi gyöngeség, hogy szinte lélegzethez sem jut: Isten emberré lett és szeretetből meghalt – értünk. Tehát Krisztus „gyöngeségét” is hirdetnie kell a keresztény hithirdetőnek, és minden kereszténynek. Ám az ember amiatt is gyöngének érzi magát, hogy ezt a nagy és meglepő kinyilatkoztatást vajon képes-e megfelelően hirdetni. Új ékesszólásra és bölcsességre van ezért szükség: az áttetszőség ékesszólására és az egyszerűség bölcsességére. 

Urunk Jézus, a Te evangéliumod hirdetése, ha őszinte, gyökeresen átalakítja a szokásos emberi kommunikációs formákat, műfajokat és beszédmódokat... Add meg, kérünk, a kegyelmet, hogy úgy tehessünk tanúságot Rólad, hogy megtapasztaljuk saját gyöngeségünket, de azt is, hogy ebben a gyöngeségben olyan ellenállhatatlan erő rejtőzik, amely legyőz bennünk minden kétséget, félelmet és szorongást.