Évközi 24. hét

1Kor 15,35-37.42-49 

Azt mondhatná azonban valaki: ,,Hogyan támadnak fel a halottak? Milyen testtel jönnek majd elő?” Balga! Amit vetsz, nem kel életre, ha előbb meg nem hal. És amikor vetsz, nem a leendő testet veted el, hanem a puszta magot, például a búzáét vagy másét. Így van a halottak feltámadása is: romlandóságban vetik el, romolhatatlanságban támad fel; szégyenben vetik el, dicsőségben támad fel; gyöngeségben vetik el, erőben támad fel; érzéki testet vetnek el, lelki test támad fel. Ha van érzéki test, van lelki test is. Ezt mondja az Írás is: ,,Ádám, az első ember, élő lénnyé lett”, az utolsó Ádám pedig éltető lélekké. De nem a lelki az első, hanem az érzéki, csak azután a lelki. Az első ember a földből való, földi, a második ember a mennyből való. Amilyen a földi, olyanok a földiek is, és amilyen a mennyei, olyanok a mennyeiek is. És amint hordtuk a földi ember képét, úgy hordani fogjuk a mennyeinek képét is. 

Lk 8,4-15 

(...) Nektek adatott, hogy megismerjétek Isten országának titkait, másoknak csak példabeszédekben, hogy nézvén ne lássanak, és hallván ne értsenek. Ez tehát a példabeszéd: A mag Isten igéje. Az útfélre hullott magok azok, akik hallgatják, de azután eljön az ördög, és kiveszi az igét szívükből, nehogy higgyenek és üdvözüljenek. A kősziklára hullott magok azok, akik, amikor hallják, örömmel fogadják az igét, de nincs gyökerük; egy ideig hisznek, a kísértés idején azonban elpártolnak. A tövisek közé hullott magok azok, akik hallgatják, de az élet gondjai, gazdagsága és gyönyörűségei később elfojtják bennük az igét, és gyümölcsöt nem teremnek. Amelyik pedig jó földbe esett, azokat jelenti, akik tiszta és jó szívvel hallgatják az igét, megtartják, és gyümölcsöt hoznak állhatatosan. 

A mai Szentleckében az Apostol az új, a feltámadott élet csíráját maghoz hasonlítja, az Evangéliumban pedig Jézus Isten igéjét nevezi magnak. S ez a kettő voltaképpen egy és ugyanaz. Jézus Krisztus példabeszédei nem csupán érzékletes, képi megfogalmazásai a szellemi valóságnak, tanítása – mivel ő teremtő Isten – nem pusztán az értelemhez szóló igazság, hanem életcsíra: részesedés Isten szentháromságos életéből. Ezért tanításának befogadása sem fogalomalkotás, hanem fogantatás (talán ezért van, hogy a – romlatlan – női lélek sokszor fogékonyabb rá, mint a túlságosan is a racionalitásra hagyatkozó férfié). Az isteni Magvető, Jézus Krisztus szívünkbe, azaz személyiségünk legmélyébe veti az örök élet csíráját, hogy az – ha tanítását jó földként befogadjuk – szárba szökkenjen, kivirágozzék és az utolsó napon meghozza a romolhatatlan, isteni életet bőséges termését. 

Az ige hirdetésének és befogadásának órája ezért az örök élet fogantatásának és születésének ideje. Nagyon sokszor, minden áldott nap gondolni kell erre, és szüntelenül hirdetni az Egyházban. Ez kell hogy legyen az újraevangelizáció legfontosabb üzenete, mert eddig sok keresztény nem is hallotta, vagy ha hallotta, nem figyelt rá, vagy nem tud mit kezdeni vele. 

Urunk Jézus, köszönjük Neked a mindennapi szentírásolvasás és elmélkedés óráját, melyben tudatosul bennünk, hogy elvettetett szívünkbe az örök élet magja, s így már átmentünk az örök halálból az örök életbe. Add, kérünk, kegyelmesen, hogy úgy hallgassuk és fogadjuk szívünkbe igédet, úgy járuljunk szentáldozáshoz, s úgy éljünk egész nap, hogy ez az élet egyre növekedjék és bontakozzék bennünk.

Évközi 24. hét

1Kor 15,12-20 

Ha tehát Krisztusról az hirdetjük, hogy halottaiból feltámadt, hogyan mondják egyesek közületek, hogy nincs halottak feltámadása? Mert ha nincs halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadt fel! Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, és hiábavaló a ti hitetek is. Sőt, Isten hamis tanúinak is bizonyulunk, mert tanúságot tettünk Isten ellen, hogy feltámasztotta Krisztust, pedig nem is támasztotta fel, ha a halottak valóban nem támadnak fel. Mert ha a halottak nem támadnak fel, Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, hiábavaló a ti hitetek, és még mindig bűneitekben vagytok. Sőt, akkor azok is, akik Krisztusban elszenderültek, elvesztek. Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, nyomorultabbak vagyunk minden más embernél. Krisztus azonban feltámadt halottaiból, mint az elszenderültek zsengéje. 

Lk 8,1-3 

Történt azután, hogy bejárta a városokat és a falvakat, prédikálta és hirdette az Isten országát. Vele volt a tizenkettő, és néhány asszony, akiket meggyógyított a gonosz lelkektől és a betegségekből: Mária, akit Magdolnának hívnak, akiből hét ördög ment ki, és Johanna, Kúzának, Heródes helytartójának a felesége, valamint Zsuzsanna, és sokan mások, akik segítették őt vagyonukból.

Azok a pogányságból megtért keresztények, akik kételkedtek a feltámadásban, saját előzetes ismereteikből, a hellenista világképből és koruk pogány vallási hiedelmeiből próbálták megérteni Krisztust. Itt van a keresztény hit legnagyobb nehézsége és egyben végtelen könnyűsége: emberi ésszel lehetetlen kikövetkeztetni Krisztus misztériumát. 

Persze az újdonsült korintusi keresztények nem voltak materialisták: nem a halál utáni életben kételkedtek, sőt egészen biztos, hogy hittek a lelkek túlvilági életében. Inkább túlságosan is spiritualisták voltak, mert az anyagot, a földi testet méltatlannak tartották az örök életre. A megtestesülés és Jézusnak a feltámadásban örökkévalósult megdicsőült teste radikálisan más valóságot és üzenetet közvetít, mint a korabeli – és ma újra divatba jött – pogány vallási elképzelések, melyek közös vonása, hogy a megváltást a fizikai testtől való megszabadulással azonosítják, mert számukra a test elválaszthatatlan a bűntől és a szenvedéstől, márpedig ezeknek nincs helyük a túlvilági életben. Krisztus halála és feltámadása ezzel szemben arról ad kinyilatkoztatást, hogy az ember megváltása a bűnbocsánat, mely nem más, mint a Szentlélek kiárasztása által végbe vitt új teremtés, mely a hit és a keresztség által kezdődik meg bennünk, s ennek szerves folytatása, következménye a holtak feltámadása. Nem a testi halál osztja tehát ketté életünket egy földi, szenvedéssel teli, testben megélt és egy túlvilági, szenvedésektől mentes, test nélküli szakaszra, hanem a bűn halálából való feltámadás a választóvonal a régi, istentelen és kárhozatra szánt s az új, megszabadult, istengyermeki életünk között. 

Urunk Jézus, köszönjük Neked, hogy mivel testben jöttél el közénk, mi pedig megváltásod révén testestül-lelkestül lettünk Isten gyermekei, azért a végső napon testünkre ugyanaz a dicsőség vár, mint a Tiédre az Atya jobbján. Tápláld bennünk, kérünk, szentségeiddel a kegyelmi életet, a megdicsőült test örökkévalóságára nyíló életkapcsolatot Veled és Általad az Atyaistennel a Szentlélekben.

Évközi 24. hét

1Kor 15,1-11 

Figyelmetekbe ajánlom, testvérek, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek, amelyet el is fogadtatok, és amelyben álltok. Általa üdvözülni is fogtok, ha megtartjátok úgy, ahogy hirdettem nektek, különben hiába lettetek volna hívőkké. Mert mindenekelőtt azt adtam át nektek, amit én is kaptam: hogy Krisztus meghalt a bűneinkért az Írások szerint, eltemették, és harmadnapon feltámadt, az Írások szerint. Megjelent Kéfásnak, majd a tizenkettőnek. Azután megjelent több, mint ötszáz testvérnek egyszerre, akik közül a legtöbben még élnek, egyesek pedig elszenderültek. Azután megjelent Jakabnak, majd valamennyi apostolnak. Mindnyájuk után pedig mint félresikerültnek, megjelent nekem is. (...) 

Lk 7,36-50 

Egy farizeus meghívta, hogy egyen nála. Bement a farizeus házába és asztalhoz telepedett. És íme, egy asszony, aki bűnös volt a városban, amint megtudta, hogy a farizeus házában étkezik, kenetet hozott egy alabástrom edényben. Megállt hátul a lábainál, elkezdte könnyeivel öntözni a lábait, és megtörölte hajával, csókolgatta azokat, és megkente a kenettel. Amikor a farizeus, aki meghívta, látta ezt, így szólt magában: „Ha ez próféta volna, bizonyára tudná, kicsoda és miféle asszony ez, aki őt érinti, vagyis hogy bűnös.” Jézus ezt válaszolta neki: „(...) Látod ezt az asszonyt? Bejöttem a házadba, és nem adtál vizet lábaimra; ez meg könnyeivel öntözte lábaimat, és a hajával törölte meg. Csókot nem adtál nekem; ez meg, amióta bejött, nem szűnt meg csókolgatni lábaimat. Olajjal nem kented meg fejemet; ez meg kenettel kente meg a lábaimat. Azért mondom neked: Sok bűne bocsánatot nyert, mert nagyon szeretett. Akinek keveset bocsátanak meg, kevéssé szeret.” Aztán így szólt az asszonyhoz: „Bocsánatot nyertek bűneid.” Erre az asztaltársak ezt kezdték mondogatni magukban: „Kicsoda ez, hogy még a bűnöket is megbocsátja?” Ő pedig így szólt az asszonyhoz: „A hited megszabadított téged; menj békével.” 

A mai Szentleckében olvasható bevezető után Pál összefoglalja evangéliumát, melyet tanúk is igazolnak. Ez az az apostoli hitletétemény, amelyet azóta is hűségesen őriz az Anyaszentegyház. Csak ennek a hitnek megtartása által nyerhetjük el az üdvösséget. Más hiten lévő jóakaratú emberek más, titokzatos módon részesülnek Krisztus megváltásának bűnt eltörlő, Istennel örökké egyesítő kegyelmében, mi, Krisztus-hívők azonban egy elferdített keresztény hittel nem juthatunk üdvösségre. Ha nem hisszük mindazt, amit az egy, szent, apostoli és egyetemes egyház hisz, akkor hiába lettünk hívőkké. 

Valaki a mai nap Evangéliumára hivatkozva esetleg ellene vethetné: minek a dogmák, hiszen ez a bűnös nő is megigazult Jézushoz járulván csak azért, mert szeretett. Igen, csakhogy ha ez a bűnös nő bármely más férfi lábára öntötte volna az illatos olajat és neki mutatta volna ki a szeretetét, az legfeljebb szép és dicséretes cselekedet lett volna, ám bűnbocsánatot semmi esetre sem szerzett volna számára. Ez a bűnös nő – akit a hagyomány Mária Magdolnával azonosít – nem csupán egy férfihez ment oda, aki iránt tiszta rajongást érzett, hanem az Istenemberhez járult, aki egyedül bocsáthatja meg a bűnöket a földön. Mindez pedig Jézus kereszthalála és feltámadása által lett nyilvánvaló, mert akkor derült ki egyértelműen, hogy a Mester nem más, mint az Úr, vagyis hogy Jézus az Isten Fia. Márpedig pontosan ez az apostoli hitletétemény központi magja, ahogy Szent Pál is írja: „Krisztus meghalt a bűneinkért az Írások szerint, eltemették, és harmadnapon feltámadt, az Írások szerint.” 

Urunk Jézus, mi nem járulhatunk úgy Hozzád, mint Mária Magdolna, hogy lábadat könnyeinkkel öntözve fejezzük ki szeretetünket Irántad, de megvalljuk, hogy Te vagy az Isten Fia, aki bűneink bocsánatáért meghaltál és megigazulásunkra feltámadtál. Fogadd szívesen ezt a hitvallást mint hódolatunk és ragaszkodásunk kinyilvánítását, s add kegyelmedet, hogy e hitvallásból erényes élet fakadjon, mely igazolja Irántad való szeretetünket.

Évközi 24. hét

1Kor 12,31 – 13,13 

(...) Szóljak bár az emberek vagy angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, olyan vagyok, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom. Legyen bár prófétáló tehetségem, ismerjem akár az összes titkot és minden tudományt, és legyen bár olyan teljes a hitem, hogy a hegyeket áthelyezzem: ha szeretet nincs bennem, semmi sem vagyok. Osszam el bár egész vagyonomat alamizsnaként, és adjam át testemet, hogy dicsekedhessem: ha szeretet nincs bennem, semmit sem használ nekem. A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, nem féltékeny, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem nagyravágyó, nem keresi a magáét, nem gerjed haragra, nem gondol rosszra, nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal; mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. A szeretet soha meg nem szűnik. A prófétálások véget érnek, a nyelvek megszűnnek, a tudomány elenyészik. Mert töredékes a megismerésünk, és töredékes a prófétálásunk; amikor pedig eljön majd a tökéletes, a töredékes véget fog érni. Amikor gyermek voltam, úgy beszéltem, mint a gyermek, úgy éreztem, mint a gyermek, úgy gondolkoztam, mint a gyermek; amikor pedig férfivá lettem, felhagytam azokkal a dolgokkal, amelyek gyermekhez valók. Most ugyanis tükör által, homályban látunk, akkor pedig majd színről színre. Most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, mint ahogy én is ismert vagyok. Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, ez a három; de ezek közül legnagyobb a szeretet. 

Lk 7,31-35 

Ugyan kihez is hasonlítsam ezt a nemzedéket? Kihez hasonlók ők? Hasonlók a piacon üldögélő gyermekekhez, akik így kiáltoznak egymásnak: „Furulyáztunk nektek, de nem táncoltatok, siratót énekeltünk, de nem sírtatok!” Mert eljött Keresztelő János, kenyeret nem eszik és bort nem iszik, és azt mondjátok: „Ördöge van!” Eljött az Emberfia, eszik és iszik, és azt mondjátok: „Íme, a falánk és borissza ember, a vámszedők és bűnösök barátja!” De a bölcsességet igazolja annak minden fia.

Honnét tudjuk, hogy van-e bennünk szeretet vagy nincs? Amiről azt hittük, merőben szeretetből tettük, arról jobban megvizsgálva bizony kiderül, hogy kilencven százalékban önös érdek, számítás és saját nagyszerűségünkben való önelégült tetszelgés volt. Csak aki egyszer eljut oda, hogy könnyek között bevallja, hogy nem is tud szeretni, hogy benne egy csepp szeretet sincs, az indulhat el az igazi szeretet útján. Mert ő éppenséggel azért sírta el magát, mert rádöbbent arra, amit a Szent Pál-i kijelentés második fele jelent: semmi sem vagyok. A Krisztusban hívőt pontosan a szeretet rémületes hiánya leplezi le önmaga előtt, és tárja fel igazi nyomorúságát. 

De ahol könny és ilyen megrendült vallomás fakad, ott a szabadulás lehetősége is felcsillan. A régi szeretet tökéletlenségét, hamis és önző voltát felismerve és megsiratva szívünkben életre kelhet az új, a krisztusi szeretet, melyet az ő irántunk való szeretete táplál mindörökre. Már az is, hogy képesek vagyunk sírva fakadni azon, hogy nem tudunk szeretni, azért lehetséges, mert találkoztunk Krisztus végtelen nagy szeretetével, van tapasztalatunk arról, hogy ő mennyire szeret minket. Ahelyett hát, hogy tovább keseregnénk azon, hogy nem tudunk s hogy miért nem tudunk szeretni, inkább arra figyeljünk, hogy Krisztus feltétel nélkül és végtelenül, öröktől fogva és mindörökre szeret bennünket, és maradjunk is meg az ő szeretetében. 

Urunk, Jézus Krisztus, világosítsd meg értelmünket, hogy belássuk és őszinte szívvel megvalljuk Előtted, hogy amit szeretetnek neveztünk az életünkben, az legtöbbször nem volt más, mint puszta önzés, és hogy Nélküled egyáltalán nem vagyunk képesek szeretni. Segíts, kérünk, kegyelmeddel, hogy a Te szeretetedet megtapasztalva és szeretetedben megmaradva eljussunk arra a szeretetre, melyről Szent Pál beszél a mai Szentleckében, mely nem a mi gyarló, leginkább csak a szeretet érzéséhez ragaszkodó szívünkből, hanem a Te szentséges Szívedből fakad.

A Fájdalmas Szűzanya

Zsid 5,7-8

Ő, testi mivoltának napjaiban imáit és könyörgéseit nagy kiáltással és könnyhullatással bemutatta annak, aki megszabadíthatta őt a haláltól; és meghallgatást is nyert hódolatáért. Bár Isten Fia volt, engedelmességet tanult abból, amit elszenvedett.

Jn 19,25-27

Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás felesége és Mária Magdolna. Amikor Jézus meglátta anyját és az ott álló tanítványt, akit szeretett, így szólt anyjához: „Asszony, íme, a te fiad!” Azután azt mondta a tanítványnak: „Íme, a te anyád!” És attól az órától magához vette őt a tanítvány.

Amikor az Úr vérében megköti az új és örök szövetséget az Atyaisten és az emberiség között, akkor azok között is új és örök szövetséget akar létrehozni, akik hisznek benne, akik már tagjai ennek az örök Isten-ember szövetségnek. Nemcsak az Istennel való szövetség új: soha nem létezett s az előzőekből elképzelhetetlen; és örök, vagyis Isten részéről végleges, olyannyira, hogy még a bűnök sem tudják szétszakítani – hiszen éppen a bűnök bocsánatában áll –, hanem ezentúl minden emberi kapcsolat új és örök, amely az új és örök szövetségben élők, a Krisztus-hívők között létesül. Tehát többé sem a keresztény házastársak, sem a szülők és gyermekek, sem az igaz barátok kapcsolata nem épülhet csupán a testre és vérre, vonzalomra és rokonszenvre, közös értékrendre, hanem mindezeken túl ez a krisztusi új és örök szövetség az alapja.

Ha ez feltárul a házasságban, a családban, az a házasság, az a családi élet ragyogó jele lesz a Szentháromság közösségének, és a házastársak, szülők és gyermekek valami olyat élnek meg, amit soha senki még a történelem folyamán. Ugyanígy, ha két ember barátságában egyre inkább ez a szövetség válik alappá, ez a barátság túllépi a szokásos barátságok kategóriáját és szókészletét, s olyan tapasztalatokra vezet, melyekről csak a legnagyobb szentek tudnak hitelesen beszélni.

Urunk, Jézus Krisztus, kérünk, ragyogtasd fel előttünk azt az új, örökkévalóságra nyíló kapcsolatot, melyet kereszt alatt álló Édesanyád és szeretett tanítványod között létesítettél. Segíts, hogy mi, akik szeretjük egymást itt a földön, merjük rászánni magunkat, s minden érzésen, élményen túl erre a létezés legvégső mélységeiben felvázolódó, új és örök szövetségre építsük kapcsolatunkat. A Boldogságos Szent Szűz, a fájdalmak Anyja közbenjárására add kegyelmedet, hogy a kereszt alatt vele állva szívünk megnyíljék misztériumaid befogadására, s feltámadásod erejéből már itt e földön megnyilvánuljon rajtunk a Te új minőségű, örök dicsőségben ragyogó életed.

A Szent Kereszt felmagasztalása

Szám 21,4-9 

Aztán elindultak a Hór hegyétől a Vörös-tenger felé vivő úton, hogy megkerüljék Edom földjét. A nép azonban unni kezdte az utat meg a fáradságot és Isten és Mózes ellen lázadt: „Miért hoztál ki minket Egyiptomból, hogy meghaljunk a pusztában? Nincsen kenyér, nincsen víz, undorodik már a lelkünk ettől a felette sovány eledeltől.” Rábocsátotta ezért az Úr a népre a tüzes kígyókat, s azok sokat halálra martak közülük. Erre elmentek Mózeshez és azt mondták: „Vétkeztünk, mert az Úr ellen és te ellened szóltunk; könyörögj, hogy vegye le rólunk ezeket a kígyókat!” Könyörgött is Mózes a népért, mire az Úr így szólt hozzá: „Készíts egy rézkígyót és tedd ki jelül: amelyik megmart feltekint rá, az életben marad.” Csinált tehát Mózes egy rézkígyót és kitette jelül: a megmartak, ha feltekintettek rá, meggyógyultak. 

vagy 

Fil 2,6-11 

Krisztus Jézus isteni mivoltában nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amelyhez mint zsákmányhoz ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette önmagát, szolgai alakot vett fel, és hasonló lett az emberekhez, külsejét tekintve úgy jelent meg, mint egy ember. Megalázta magát, engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, amely minden más név fölött van, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd az égben, a földön és az alvilágban, és minden nyelv vallja, hogy „Jézus Krisztus az Úr!” az Atyaisten dicsőségére. 

Jn 3,13-17 

Senki sem ment föl a mennybe, csak az, aki a mennyből jött le: az Emberfia. Ahogyan Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy kell majd az Emberfiának is fölemeltetnie, hogy mindannak, aki hisz, örök élete legyen őbenne. (...)

Ahogy Krisztus keresztje balgaság és botrány volt az apostolok korában, úgy ma is az azok szemében, akik elég vakok ahhoz, hogy ne ismerjék fel magukon az őskígyó halálos marását. A keresztet mint jelképet ugyan viselik a nyakukban, fülükben, talán még szobájuk falára is kiteszik, de közben minden törekvésük arra irányul, hogy a keresztet, a szenvedést kiiktassák az életükből. A kereszt nélküli élet utáni vágyódás sokszor a keresztényeket is kísérti. Azokat a helyeket szeretik idézni a Szentírásból, ahol az Úr vigasztalást, jutalmat, dicsőséget ígér, s hajlamosak megfeledkezni Urunknak a kereszthordozásról szóló igéiről. Vagy beszélnek ugyan a keresztről, de csak mint valami kellemetlen teherről, amelytől alig várják, hogy megszabaduljanak, s ha nem, perelni kezdenek az Istennel és fellázadnak ellene. 

Jézus Krisztust azonban az Atya nem a kereszttől függetlenül vagy annak ellenére dicsőítette meg, hanem éppenséggel a kereszten való végső odaadásában. Ezért a mi felmagasztaltatásunk is csak Krisztus keresztje által valósulhat meg, ez az a deszkaszál, mely képes „a hajótört világot biztos partra menteni”. Persze csak az kapaszkodik belé, aki felismeri, hogy élete Jézus nélkül zátonyra futott és hajótörést szenvedett. Amint ugyanis nincs kereszténység kereszt nélkül, úgy kereszt sincs a kereszténységen kívül, hanem csak megkerülhetetlen és értelmetlen negatívumok. Bűnnel megjelölt létezésünknek, sebzettségeinknek és hiányainknak, szenvedésünknek és halálunknak csak Krisztus keresztje adhat valódi értelmet és örök értéket. 

Megfeszített Üdvözítőnk, add meg, kérünk, hogy nap mint nap hittel tekintsünk fel a Te szent keresztedre, mely által megszerezted számunkra a váltságot, a gyógyulást és az örök életet. Segíts minket kegyelmesen, hogy keresztedből erőt merítve tudjunk nyomodba lépni, és hordozni a magunk keresztjét, melyet Atyád üdvösségünkre szolgáló eszközül gondos szeretettel, egyéni méretre szabva készített számunkra, s így növekedjünk az iránta való bizalomban és odaadásban.

Évközi 24. vasárnap

Sir 27,33 - 28,9

Harag és düh, utálatos mindkettő, csak a bűnös ember ragaszkodik hozzájuk. Aki bosszút akar állni, az Úr áll bosszút rajta, és megtartja az ő bűneit is. Bocsáss meg társadnak, ha vét ellened, akkor te is, amikor könyörögsz, elnyered bűneid bocsánatát. Ember ember ellen haragot tart, és Istennél keres gyógyulást? A hozzá hasonló embernek nem kegyelmez, és mégis önnön bűneiért imádkozik? Haragot tart, holott csak ember, és bocsánatot kér Istentől? Ki könyörög majd az ő bűneiért? Gondolj a végső dolgokra, és szűnj meg gyűlölködni, a bomlásra és a halálra, s tarts ki parancsai mellett! Gondolj Isten félelmére, és ne tarts haragot társaddal, gondolj a Magasságbeli szövetségére, és nézd el társad tévedését!

Róm 14,7-9

Hiszen egyikünk sem él önmagának, és egyikünk sem hal meg önmagának; amíg élünk, az Úrnak élünk, s ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Akár élünk tehát, akár halunk, az Úré vagyunk. Krisztus ugyanis azért halt meg és támadt fel, hogy a holtaknak is, az élőknek is Ura legyen.

Mt 18,21-35

Akkor Péter odament hozzá és azt mondta neki: ,,Uram! Hányszor vétkezhet ellenem a testvérem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?’’ Jézus azt felelte neki: ,,Nem azt mondom, hogy hétszer, hanem hogy hetvenszer hétszer. Hasonlít a mennyek országa egy királyhoz, aki el akart számolni szolgáival. Amikor elkezdte az elszámolást, odavitték hozzá az egyiket, aki tízezer talentummal tartozott. Mivel nem volt miből megadnia, az úr megparancsolta, hogy adják el őt és a feleségét, a gyerekeit, és mindent, amije csak van, és úgy fizessen. A szolga erre a földig hajolt, és leborulva kérte: ,,Légy türelemmel irántam, és mindent megadok neked.'' Megesett a szíve az úrnak a szolgán, elbocsátotta hát őt, és még az adósságot is elengedte neki. Ez a szolga azonban, mihelyt kiment, találkozott egyik szolgatársával, aki tartozott neki száz dénárral. Megragadta őt, fojtogatta és követelte: ,,Add meg, amivel tartozol.'' A szolgatársa a földig hajolt, és kérlelte: ,,Légy türelemmel irántam, és megadom neked.'' Az azonban nem engedett, hanem elvitte és börtönbe vetette őt, amíg megadja a tartozását. Amikor a szolga társai látták a történteket, nagyon elszomorodtak. Elmentek és elbeszéltek uruknak mindent, ami történt. Akkor az úr magához hívta őt és azt mondta neki: ,,Te gonosz szolga! Én az egész tartozást elengedtem neked, mert kértél engem. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, ahogy én is megkönyörültem rajtad?'' És az úr haragjában átadta őt a kínzóknak, amíg csak meg nem adja egész tartozását. Így tesz majd mennyei Atyám is veletek, ha mindegyiktek szívből meg nem bocsát a testvérének.’’

Sirák fia könyvének ma olvasott sorai – természetesen Urunk, Jézus Krisztus és az Újszövetség világosságában – megtanítanak a helyes elmélkedési módra, amely elvezet a szemlélődésre. Négy nagy valóságot kell folytonosan szem előtt tartanunk, belső univerzumunk négy nagy aspektusát. Először is a végső dolgokat: az Úr Jézus második, dicsőséges eljövetelét, amikor feltámasztja a halottakat, megtartja az utolsó ítéletet, újjáteremti az egész világot, és átadja a Szentlélekben az Atyának. Ez az a végtelen nagy égbolt, amely alatt a keresztény ember élete zajlik, ennek belső látomása kell, hogy minden áldott nap teljesen birtokába vegye lelkünket. Másodszor gondolnunk kell a bomlásra és a halálra. Ez mélységet ad életünknek, mert nem enged illúziókban élni; méltóságot, mert kinyilvánítja létezésünk egyszeri és megismételhetetlen voltát; és jelentőséget, mert életünket az örök élet kontextusába helyezi. 

A harmadik nagy valóság az Isten félelme, mellyel parancsai mellett kitartunk. Az evangélium törvényéről van itt szó: arról az egyetlen törvényről, mely minden más törvényt magába foglal, s amely nem is csupán törvény, hanem Isten legbensőbb élete bennünk: a szeretetről. Számos teendőnk lehet, sok minden érhet, de csak egy igazi feladatunk van: tovább tanulni szeretni, Isten szeretetével, a Szentlélekkel. A negyedik pedig a Magasságbelivel kötött szövetség, melyet a szentmiseáldozat vasárnapról vasárnapra megerősít köztünk és a mennyei Atya között, Jézus vére által a Szentlélekben. Ahogy az Egyház életében, úgy személyes életünkben is a szentmisének kell lennie a forrásnak és a csúcspontnak, ahonnan kiindul és ahová tart minden tevékenységünk. El vagyunk kötelezve, a misztikus jegyesség gyűrűjét hordjuk, amelybe a Názáreti Jézus neve van belevésve. 

Urunk Jézus, add meg nekünk kegyelmeddel, hogy napról napra e négyes gondolat világába helyezve életünket eljussunk az igazi szemlélődésre, testvéreinkkel pedig arra az irgalmas, a megbocsátásba bele nem fáradó szeretetre, melyre szavaddal és életpéldáddal tanítasz minket.