Évközi 11. hét

2Kor 9,6-11

Azt mondom: Aki szűken vet, szűken is arat; és aki bőven vet, bőven is arat. Mindenki úgy adjon, ahogyan eltökélte szívében, ne kedvetlenséggel vagy kényszerűségből, mert Isten a jókedvű adakozót szereti. Isten pedig elég hatalmas, hogy minden kegyelmét bőven árassza rátok, hogy mindig, mindennel teljesen el legyetek látva, és bőven teljék minden jótéteményre, amint írva van: „Bőven adott a szegényeknek; igazsága fennmarad örökkön-örökké.” (...)

Mt 6,1-6.16-18

Ügyeljetek, hogy igazvoltotokat ne az emberek előtt gyakoroljátok, hogy csodáltassátok magatokat velük, mert így nem lesz jutalmatok Atyátoknál, aki a mennyben van. Amikor tehát adakozol, ne kürtöltess magad előtt, ahogyan a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsőítsék őket az emberek. Bizony, mondom nektek: megkapták jutalmukat. Amikor te alamizsnát adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb, hogy a te adományod rejtve maradjon; Atyád, aki lát a rejtekben, megfizet majd neked. Mikor pedig imádkoztok, ne tegyetek úgy, mint a képmutatók, akik szeretnek a zsinagógákban és a terek sarkán állva imádkozni, hogy feltűnjenek az embereknek. Bizony, mondom nektek: megkapták jutalmukat. Te, amikor imádkozol, menj be a szobádba, zárd be az ajtódat, és így imádkozz Atyádhoz, aki a rejtekben van; akkor Atyád, aki lát a rejtekben, megfizet majd neked. Amikor böjtöltök, ne legyetek bús képűek, mint a képmutatók. Ők ugyanis elváltoztatják az arcukat, hogy böjtölésükkel feltűnjenek az emberek előtt. Bizony, mondom nektek: ők megkapták már jutalmukat. Te, amikor böjtölsz, kend meg a fejedet, az arcodat pedig mosd meg. Ne lássák az emberek, hogy böjtölsz, csak Atyád, aki a rejtekben van; és Atyád, aki lát a rejtekben, megfizet majd neked.

Krisztus követőitől a hit iránt közömbösek is elvárják, hogy ne az mozgassa őket, ami a világ fiait: az önző érdek és a fizetség reménye. Ezért sokan vetik szemünkre nekünk, keresztényeknek, hogy jóságunk nem egészen önzetlen, mert jótetteinkért jutalmat várunk Istentől. Ez akkor lenne igaz, ha tetteinkkel kiérdemelni akarnánk Isten szeretetét. Akkor szeretetünk csupán az önszeretet jól-rosszul leplezett formája lenne, a másik ember pedig saját üdvösségünk eszköze. De az igazi, feltétel nélküli szeretet nem kiérdemelni akarja Isten szeretetét, hanem éppenséggel azért ingyenes és feltétel nélküli, mert van tapasztalata az érdemei nélkül rásugárzó szeretetről, és már csak erre vágyakozik. Isten olyannak teremtette az embert, hogy szeretetében vágyakozzék a szeretet ősforrása után, s a legnagyobb embertelenség volna elvárni, hogy ezt a legmélyebb vágyát megtagadva, minden ok és cél nélkül, „csak úgy” szeressen és tegyen jót. Ha azonban valóban Isten akaratát követjük, akkor cselekedeteinknek nem célja a mennyei jutalom, hanem minden elképzelésünket felülmúló gyümölcse.

Urunk pontosan arra tanít a mai Evangéliumban, hogy ne akarjunk pusztán emberi jutalmat, amely legfeljebb hiúságunkat legyezgeti. Hogy a böjt, imádság és alamizsna egész keresztény létünket átfogó gyakorlatát ne degradáljuk evilági üzletté, szellemi kereskedéssé. Hogy szívünket tágítsuk ki az isteni nagylelkűség méreteire, mert csak ez a nagyvonalúság méltó ahhoz, aki „minden kegyelmét bőven árasztja ránk”.

Urunk Jézus, kérünk, segíts kegyelmeddel, hogy tudjunk nagyvonalúak lenni, s ahelyett, hogy számon tartanánk, kinek, mit és mennyit adtunk, arra figyeljünk, hogy milyen ajándékokat kaptunk Tőled a mai napon. Add, hogy amikor imádkozunk, még hibáinkról és tökéletlenségünkről is megfeledkezve figyeljünk Rád, amikor pedig böjtölünk, ne azt méricskéljük, mi mindenről mondtunk le, hanem boldogan nyissuk meg szívünket Előtted, aki egyedül vagy képes betölteni ürességünket.

Évközi 11. hét

2Kor 8,1-9

Tudtotokra adjuk, testvérek, Isten kegyelmét, amelyet Makedónia egyházai kaptak, hogy a nyomorúság sok megpróbáltatása között bőséges lett az örömük, és igen nagy szegénységükből megszületett jószívűségük túláradó gazdagsága. Mert tanúskodom róla, hogy erejük szerint, sőt erejükön felül is önként adakoztak, és kérvén-kérve igyekeztek meggyőzni minket, hogy részük lehessen a jótékonyságban és a szentek javára végzett szolgálatban. És reményünket felülmúlva önmagukat adták oda először az Úrnak, aztán pedig nekünk, Isten akarata szerint. Ezért arra kértük Títuszt, hogy amint már megkezdte, fejezze is be nálatok ezt a jótékonyságot. Ezért, mint ahogy mindenben kitűntök: hitben, szóban, ismeretben, minden buzgóságban és a tőlünk kapott szeretetben, úgy tűnjetek ki ebben a jótékonyságban is. Nem parancsképpen mondom ezt, hanem hogy mások buzgósága által a ti szeretetetek őszinteségét próbára tegyem. Hiszen ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét, hogy értetek szegénnyé lett, bár gazdag volt, hogy az ő szegénysége által ti gazdagok legyetek.

Mt 5,43-48

Hallottátok, hogy azt mondták: ,,Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet.” Én viszont azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért, hogy fiai legyetek mennyei Atyátoknak, mert ő fölkelti napját a gonoszokra és a jókra, s esőt ad igazaknak és gazembereknek. Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi lesz a jutalmatok? Nemde a vámosok is ugyanezt teszik? És ha csak a testvéreiteket köszöntitek, mi rendkívülit tesztek? Nemde a pogányok is ugyanezt teszik? Ti tehát legyetek tökéletesek, mint ahogy a ti mennyei Atyátok tökéletes.

Óriási dolog a viszonzott szeretet, a legnagyobb a földön, s a mennyország, az eljövendő örök élet sem más, mint kölcsönös szeretet. Az utolsó vacsorán az Úr Jézus éppen ezt teszi meg eszkatologikus jelnek: Szent János evangéliumában olvassuk, hogy a világ számára nem az lesz a szinte kényszerítő erejű bizonyíték Krisztus istensége mellett, hogy az égen feltűnik az Emberfia jele, hanem hogy a keresztények szeretik egymást. S ez az egyetlen hiteles tapasztalatunk Isten belső, szentháromságos életéről és az üdvözültek túlvilági boldogságáról is. Éppen ez az, amiért Jézus azt mondja, hogy a kölcsönös szeretet nem érdemel jutalmat, hiszen ha szeretetem viszonzásra talál, az maga a legnagyobb jutalom.

De szeretnünk kell akkor is, ha nem kapunk viszonzást. Képesek vagyunk rá, hiszen Isten gyermekeiként megkaptuk a Szentlelket, és így részesedtünk a Szentháromság belső életéből. Szeretetünk őszinteségének nem az a fokmérője, hogy milyen és mekkora érzelmeket táplálunk embertársaink iránt. Nem elég kitűnnünk az egymás iránti szeretetben és buzgóságban. Vállalnunk kell azt a szegénységet, kifosztottságot, amivel a szeretet egyoldalú ajándékozása jár. Az ismeretlenek, közömbösek vagy éppenséggel az ellenséges érzületűek iránt tanúsított nagylelkűség, jóakarat lehet az igazi hitelesítő pecsét szeretetkapcsolatainkon. Azzal, hogy mindenkiről jót gondolunk, jót mondunk, és csak jót teszünk velük, kezdünk hasonlítani a mennyei Atyára, aki felkelti napját jókra és gonoszokra egyaránt.

Urunk Jézus, amikor valakit szeretnünk kellene, de nem megy, oly könnyen mondjuk: „nem tudom”, „nem bírom”, „képtelen vagyok rá”, pedig a szeretet ezen a szinten nem érzelmek, hanem csupán elhatározás kérdése. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy egyre jobban megtanuljunk mindenkire úgy tekinteni, mint az Atya egyetlenjére, páratlanul kedves, helyettesíthetetlenül értékes gyermekére.

Évközi 11. hét

2Kor 6,1-10

Mint munkatársak pedig intünk titeket, ne vegyétek hiába Isten kegyelmét. Mert ő mondja: „A nekem tetsző időben meghallgatlak, és az üdvösség napján megsegítlek téged.” Íme, most van a kellő idő, íme, most van az üdvösség napja! Senkinek sem okozunk semmiféle botrányt, hogy ne szidalmazzák szolgálatunkat, hanem mindenben Isten szolgáiként viselkedünk: sok tűrésben, nyomorúságban, szükségben, szorongatásban, verésben, börtönben, zendülés közepette, fáradságban, virrasztásban, böjtölésben, tisztaságban, tudásban, béketűrésben, kedvességben, a Szentlélekben, nem színlelt szeretetben, az igazság igéjében, Isten erejében; jobbról és balról az igazság fegyverzetében, dicsőségben és becstelenségben, gyalázatban és jó hírnévben; mint csábítók és mégis igazmondók; mint ismeretlenek és mégis ismertek; mint halálra váltak, és íme, mégis élünk; mint megvertek, de meg nem öltek; mint szomorkodók, és mégis mindig örvendezők; mint szűkölködők, és mégis sokakat gazdagítók; mint akiknek semmijük sincsen, és mindenük megvan.

Mt 5,38-42

Hallottátok, hogy azt mondták: „Szemet szemért, és fogat fogért.” Én viszont azt mondom nektek: ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem aki megüt téged a jobb arcodon, fordítsd oda neki a másikat is. És aki pereskedni akar veled és el akarja venni a köpenyedet, engedd át neki a ruhádat is; s ha valaki kényszerít téged egy mérföldnyire, menj el vele kettőre. Aki kér tőled, annak adj, és attól, aki kölcsön akar kérni tőled, el ne fordulj.

Vannak Jézusnak olyan mondatai, melyeket csak akkor értünk meg, ha egyszer a Lélek indítására meg is cselekedjük. Az, hogy ránk köszöntött az üdvösség napja, azt jelenti, hogy már megértettük Jézus szavát, nincsenek többé értelmi nehézségeink, gyakorlati kifogásaink, mert beléptünk az ő megváltásának világába. Ez a helyzet a „Szemet szemért, fogat fogért” törvény jézusi értelmezésével, beteljesítésével is. Ennek az ősi, az írásbeliség előtti időkre visszanyúló szabálynak az a jelentősége, pozitív, a pusztán emberin túlmutató üzenete, hogy az elkövetett bűn súlyával arányos elégtételt várt el, elejét véve a kíméletlen önbíráskodásnak és a mértéktelen bosszúnak. Jézus ezt a szabályt sem egyszerűen megszüntette, érvénytelenítette, hanem saját istenemberi szintjére emelve beteljesítette. Amikor ugyanis arra szólít fel, hogy ha egyik arcunkat megütik, tartsuk oda a másikat is, nem passzív önfeladásra biztat, hanem arra a magatartásra, amire ő maga adott példát. Amikor őt a főpap szolgája arcul ütötte, nem hagyta szó nélkül, hanem megkérdezte tőle: „Miért ütsz engem?”, ugyanakkor nem szállt szembe a gonosszal, hanem engedte, hogy megöljék, s ezzel megváltást szerzett a világnak.

Mert ő nem egyszerűen alulmaradt ellenfeleivel szemben, és nem is csupán erkölcsi győzelmet aratott, mint a tragikus hősök, hanem azokat, akik elítélték és megölték, felemelte oda, ahol ő van, és egy új világ kapuit tárta ki előttük, felkínálva nekik Isten irgalmát. Az ő passiója tehát nem passzivitás volt, és nem is csupán reakció, hanem egyben kezdeményezés, meghívás is, a legnagyobb tett, melyet csak ember végbevitt a földön.

Urunk Jézus, taníts meg minket, hogy Hozzád hasonlóan megkeményítsük arcunkat, mint a kőszikla, de soha ne keményítsük meg a szívünket. Ha olykor megbántva, megalázva érezzük is magunkat, ne engedd, hogy bezárkózzunk sértettségünkbe. Ha szenvedünk is a minket ért méltánytalanság miatt, adj erőt, hogy ne forduljunk el végleg embertársunktól, hanem életünkben, halálunkban egyaránt merjük felkínálni neki az üdvösséget, Isten irgalmasságát.

Szentháromság vasárnapja

Péld 8,22-31

Az Úr szerzett engem útjai elején, kezdetben, mielőtt bármit is alkotott. Öröktől fogva rendelt engem, ősidők óta, még a föld előtt. Nem voltak még tengerek, én már fogantattam, még nem törtek elő a vízben dús források, még nem álltak a hegyek súlyos tömegükben, a halmok előtt születtem. Még nem teremtette meg a földet és a folyókat és a földkerekség sarkait, amikor az eget felállította, már ott voltam, amikor biztos törvénnyel kört vont a mélység színe fölé. Amikor a fellegeket odafenn megerősítette, és kimérte a vízforrásokat. Amikor a tengert körülvette határával, és törvényt szabott a vizeknek, hogy át ne hágják határaikat. Amikor a föld alapjait megvetette, ott voltam mellette, mindent elrendeztem, és gyönyörködtem nap-nap után, színe előtt játszadoztam mindenkor. Játszadoztam a földje kerekségén, és gyönyörűség volt nekem az emberek fiai között lenni.

Róm 5,1-5

(…) A mi Urunk, Jézus Krisztus által megnyílt számunkra az út a hit által a kegyelemhez, amelyben kitartunk, és dicsekszünk Isten dicsőségének reménysége alapján. Sőt dicsekszünk még a szorongatásokban is, tudva, hogy a szorongatás türelmet eredményez, a türelem kipróbáltságot, a kipróbáltság reményt, a remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk, mert Isten szeretete kiáradt szívünkbe a nekünk adott Szentlélek által.

Jn 16,12-15

„Még sok mondanivalóm volna számotokra, de most még nem tudjátok elviselni. Amikor pedig eljön az igazság Lelke, ő elvezet majd titeket a teljes igazságra, mert nem magától fog szólni, hanem azt fogja mondani, amit hall, és az eljövendő dolgokat hirdeti nektek. Ő majd megdicsőít engem, mert az enyémből vesz, és kijelenti azt nektek. Mindaz, ami az Atyáé, az enyém; azért mondtam, hogy az enyémből vesz, és kijelenti azt nektek.”

Az utolsó vacsorán Urunk Jézus előbb azt állítja, hogy mindent tudtul adott nekünk, nem sokkal később pedig azt, hogy még sok mondanivalója lenne számunkra. E látszólagos ellentmondás feloldása ott van, hogy a Szentlélek egy más szinten folytatja a Jézus által adott kinyilatkoztatást. Nem új igazságokat közöl, hanem Jézus tanításából – amely az Atya üzenete – veszi mindazt, amit mond, mégis eljövetele nélkül Jézus igéje és az Atya igéje nem lehetne igazi, egyetemes örömhír, mert a legmélyebb és legizgalmasabb, de rejtett valóságot hozza a felszínre az Úr tanításából: az Atya és a Fiú kapcsolatát, mely őbenne áll fenn. Az Úr Jézus egész tanítása, s főként ígéretei érvényüket vesztenék, sőt visszájukra fordulnának a nélkül a Szentlélek által kinyilatkoztatott igazság nélkül, hogy Jézus Krisztus az istenség második személyeként egylényegű az Atyával és a Szentlélekkel. Ezzel egyben azt is feltárja, hogy kicsoda nekünk Jézus Krisztus: nem csupán próféta, vallásalapító, hanem Isten, aki magára vette a mi emberi természetünket. És végül feltárja azt is, hogy milyen értéke van az ő kiontott vérének, melyet bűneink bocsánatára ajánlott fel.

A Szentlélek működésének lényege, hogy a jézusi kinyilatkoztatás mélyszerkezetét, a három isteni személy egymáshoz és hozzánk való viszonyát nyilvánítsa ki mindabban, amit Jézus mondott és cselekedett, s a felszínre hozza a szentháromságos életet a keresztény közösség hétköznapjaiban. A Szentlélek a személyesség, a személyes kapcsolatok felragyogtatója, mert ő maga a szeretet. Isten szentháromságos életét nyilatkoztatja ki a szerelemben és a barátságban, a hitvestársak és a szülők és gyermekek közti szeretetben, s a mennyországot mint az Istennel és egymással való örök szeretetkapcsolatok boldog szövedékét kínálja fel nekünk.

Dicsőítünk Téged, mennyei Atya, aki szent Fiad által kinyilatkoztattad nekünk irántunk való szereteted mérhetetlen mélységeit. Dicsőítünk Téged, Jézus Krisztus, aki halálod és feltámadásod, valamint a Szentlélek elküldése által Isten belső életének részesévé tettél bennünket. Dicsőítünk Téged, Szentlélek, akiben képességet kaptunk, hogy Isten szeretetével szeressük viszont az Atyát és szeressük egymást. Áldott légy, Atya és Fiú és Szentlélek, teljes Szentháromság, egy, élő, igaz Isten!

Évközi 10. hét

2Kor 5,14-21

Krisztus szeretete sürget minket. Azt gondoljuk ugyanis, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor valamennyien meghaltak; és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, már ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt. Mi tehát mostantól fogva senkit sem ismerünk test szerint. És ha Krisztust test szerint ismertük is, most már nem úgy ismerjük. Ezért aki Krisztusban van, új teremtmény; a régiek elmúltak, s íme, újak keletkeztek. Mindez pedig Istentől van, aki Krisztus által kiengesztelt minket önmagával, és nekünk adta a kiengesztelés szolgálatát. Mert Isten volt az, aki Krisztusban kiengesztelte magával a világgal, úgyhogy nem számította be bűneinket, és ránk bízta a kiengesztelés igéjét. Mi tehát Krisztus követségében járunk, s maga Isten buzdít általunk. Krisztusért kérünk tehát benneteket, engesztelődjetek ki Istennel! Ő azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őáltala.

Mt 5,33-37

Szintén hallottátok, hogy azt mondták a régieknek: ,,Ne esküdj hamisan, hanem add meg az Úrnak, amire esküdtél!” Én viszont azt mondom nektek, hogy egyáltalán ne esküdjetek: se az égre, mert az az Isten trónja, se a földre, mert az az ő lábainak zsámolya, se Jeruzsálemre, mert az a nagy király városa. A fejedre se esküdj, mert egyetlen hajszáladat sem tudod fehérré vagy feketévé tenni. Legyen a ti beszédetek: igen, igen, nem, nem; ami ezeknél több, a gonosztól van.

Nem egymásnak kellene élnünk, egyik Krisztus-hívő a másiknak? Nem, mert ez csak következmény, és nem forrás. Az ősbűn következményeként az lett számunkra természetes, hogy önmagunknak éljünk, akár durván és másokat letiporva, akár elegánsan álcázva önzésünket, nemegyszer vallásos mezbe bújtatva. Ebből a bűnös és egészségtelen önközpontúságba ágyazottságunkból radikálisan és eredményesen egyedül Krisztus képes kiszakítani, aki Isten szeretetével szeret minket. Az ő irántunk való szeretetének nem kell tisztulnia, sem növekednie.

Mert az a szeretet, amely nem egészen tiszta és nem elég mély, megijeszthet bennünket. A bőrünkön, a szívünkben, testestül-lelkestül érezzük, ha a ránk irányuló szeretet önzéstől, birtoklástól, állhatatlanságtól sebzett. Ez aztán azt is előidézheti, hogy gyorsan visszahúzódunk csigaházunkba, s megpróbálunk saját magunk szeretetet adni magunknak – ez azonban nem más, mint a biztos önmagunkba fulladás kezdete. Aki viszont engedi, hogy feltáruljon előtte Krisztus szeretete a maga méreteinek teljességében, az megragadottá válik, s megérzi az ebből a hasonlíthatatlan szeretetből fakadó sürgetést. Nem őrült munkaláz ez, türelmetlen igyekvés hanem szerelmes sürgetés – egy soha nem sejtett, de már jelenvaló új világból érkező hang édes szólítása, egy tekintet, egy tiszta arc csendes ragyogása.

Urunk Jézus, a Te irántunk való szereteted sem nem tisztul, sem nem növekszik vagy csökken, hanem szüntelen intenzitással árad felénk öröktől fogva és mindörökké. Mégis, e szeretet mélységes valósága csak fokozatosan tárul fel előttünk, mert ha egyszerre szembesülnénk vele, megijednénk tőle, és talán el sem bírnánk viselni. Kérünk, segíts kegyelmeddel, hogy miközben egyre többet ismerünk meg végtelen szereted magasságából és mélységéből, egyre jobban Neked éljünk, s a kisebb, de esetleg fényesebb lánggal égő szereteteket mind a Te örökkön izzó szeretetedben tisztítsuk meg.

Évközi 10. hét

2Kor 4,7-15

Ez a kincsünk pedig cserépedényben van, hogy a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk és ne önmagunknak. Mindenfelől szorongatnak minket, de agyon nem nyomnak; bizonytalanságban vagyunk, de nem esünk kétségbe; üldözést szenvedünk, de elhagyatottak nem vagyunk; földre terítenek, de el nem veszünk; állandóan hordozzuk testünkben Jézus halálát, hogy Jézus élete is nyilvánvaló legyen testünkben. Mert minket, élőket, szüntelenül halálra adnak Jézusért, hogy Jézus élete is nyilvánvaló legyen halandó testünkön. Bennünk tehát a halál munkálkodik, bennetek pedig az élet. Mivel azonban a hitnek ugyanaz a lelke van bennünk, mint amiről írva van: „Hittem, azért szóltam”, mi is hiszünk, és ezért beszélünk. Hiszen tudjuk, hogy aki az Úr Jézust feltámasztotta, minket is fel fog támasztani Jézussal, és veletek együtt elébe állít. Mert minden értetek van, hogy a kegyelem bőséges kiáradása miatt egyre többen adjanak hálát Isten dicsőségére.

Mt 5,27-32

Hallottátok, hogy ezt mondták a régieknek: ,,Ne paráználkodj!” Én viszont azt mondom nektek, hogy mindaz, aki asszonyra néz azért, hogy megkívánja őt, már paráználkodott vele a szívében. Ha pedig a jobb szemed megbotránkoztat téged, vájd ki azt és dobd el magadtól; mert jobb neked, hogy elvesszen egy a testrészeid közül, mint hogy az egész testedet a gyehennára vessék. És ha a jobb kezed megbotránkoztat téged, vágd le azt és dobd el magadtól; mert jobb neked, hogy elvesszen egy a testrészeid közül, mint hogy az egész tested a gyehennára jusson. Azt is mondták: ,,Aki elbocsátja feleségét, adjon neki válólevelet.” Én viszont azt mondom nektek, hogy mindaz, aki elbocsátja feleségét – kivéve a paráznaság esetét –, házasságtörővé teszi, és aki elbocsátott nővel összeházasodik, házasságot tör.

Gyönyörűségesen gazdag jelentést hordoz a törékeny cserépedényben lévő kincs képe. A hit és a kegyelem kincséről van szó, de még többről is. Ez a kincs egyszerre világosság, ismeret és erő, kapcsolat, élő közösség az Atyával a Fiú által a Szentlélekben – ez a kincs maga Isten országa. Az, ahogyan Isten világosságot támaszt szívünkben, vagyis hitet ébreszt bennünk, ahhoz hasonlít, mint mikor Isten megteremtette a világosságot a földön. S ahogy akkor Isten Lelke lebegett a vizek fölött, úgy most is ő az, akit kiárasztva szívünkbe Isten fényt gyújt lelkünk szemének, hogy megláthassuk dicsőségét Jézus Krisztus arcán, vagyis azt, hogy Jézus istenségében egylényegű az Atyával.

Törékeny cserépedény mivoltunk hármat jelent. Először is a külső támadásoknak, divatos elméleteknek, az evangéliummal szöges ellentétben álló közízlésnek és értékrendnek való kiszolgáltatottságunkat. Másodszor Isten kegyelmének belső fenyegetettségét. Ez a veszélyesebb: saját gyarlóságunk, rosszra hajló természetünk még inkább képes kikezdeni bennünk ezt a fönséges ismeretet, mint a külső hatások. S végül harmadszor azt a kísértést, hogy gyöngeségünket megpróbáljuk erőnek álcázni; mindenáron erősnek akarunk látszani, miközben csak erőszakosak és érzéketlenek vagyunk.

Áldott légy, Urunk Jézus, azért a kincsért, melyet ránk bíztál üdvösségünkre és testvéreink javára. Köszönjük törékeny cserépedény voltunkat, mely állandóan emlékeztet arra, hogy nem a mi erőnkkel, hanem a Tiéddel kell őriznünk ezt a drága kincset. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy bizalommal Rád hagyatkozzunk, s mindenkor megmaradjunk Isten műveinek szemlélésében, a Te életadó ismeretedben, és a szüntelen hálaadásban.

A mi Urunk, Jézus Krisztus, az örök Főpap

Zsid 10,12-18

Testvéreim! Krisztus csak egy áldozatot mutatott be a bűnökért, és örökre helyet foglalt az Isten jobbján. Már csak arra vár, hogy minden ellensége hódolattal leboruljon lába előtt. Egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a megszentelteket. Ezt bizonyítja a Szentlélek is, amikor így szól (Jeremiás próféta által): Ez az a szövetség, amelyet ama napok után kötök velük, mondja az Úr. Törvényemet szívükbe írom és elméjükbe vésem, bűneikre és engedetlenségükre nem gondolok többé. Ahol pedig ezek a bűnök már bocsánatot nyertek, ott nincs többé szükség a bűnért való áldozatra. Testvérek, Krisztus véréért megvan tehát a reményünk, hogy beléphetünk a szentélybe. Ezt az élethez vezető új utat a függönyön, vagyis saját testén keresztül nyitotta meg nekünk. Főpapunk is van, akit Isten az ő népe fölé rendelt. Járuljunk hát hozzá őszinte szívvel, hitből fakadó bizalommal, hiszen szívünk megtisztult a rossz lelkiismerettől, és testünket is tiszta víz mosta le. Tartsunk ki rendíthetetlenül reménységünk megvallásában, mert hűséges az, aki az ígéretet tette.

Lk 22,14-20

Amint elérkezett a húsvéti vacsora órája, Jézus asztalhoz ült apostolaival együtt. Így szólt hozzájuk: „Vágyva vágytam arra, hogy ezt a húsvéti vacsorát elköltsem veletek, mielőtt szenvedek. Mondom nektek, többé nem eszem ezt, míg be nem teljesedik az Isten országában.” Aztán fogta a kelyhet, hálát adott és így szólt: „Vegyétek, és osszátok szét magatok között. Mondom nektek: nem iszom a szőlőtő terméséből addig, amíg el nem jön az Isten országa.” Azután kenyeret vett a kezébe, hálát adott, megtörte és odanyújtotta nekik ezekkel a szavakkal: „Ez az én testem, amely értetek adatik. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.” Ugyanígy a vacsora végén fogta a kelyhet is és azt mondta: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amely értetek kiontatik.”

Az értünk emberré lett Üdvözítőt arra küldte és arra szentelte fel az Atyaisten a Szentlélek által, hogy az ő képe legyen a világban, és hitelesen kinyilatkoztassa őt. Jézus pedig hűségesen teljesítette ezt a küldetést, egészen odáig, hogy a rá váró kínszenvedést és kereszthalált is ellenségeiért s a bűnök bocsánatára ajánlotta fel. „Szentmiséje”, áldozatbemutatása során meg kellett tapasztalnia a legmélyebb testi-lelki szenvedést, az Istentől és embertől való teljes elhagyatottságot, de ezeket nem tehetetlenül elszenvedte, hanem az Atya iránti hódolata szolgálatába állította. Paradox módon éppen a halála előtti pillanatban, amikor utolsó szavával: „Beteljesedett!” bejelentette az Ite missa est-et, nyilvánult ki a legjobban, hogy benne lakik az istenség egész teljessége.

Ebben a szeretet cselekedeteiben megmutatkozó áldozati szférában van minden emberi élet értelme. Ezen belül a krisztusi papság különösen is konszekrált, áldozati életforma. A pap nemcsak akkor pap, amikor misézik, prédikál vagy gyóntat, hanem egész lényével hasonulnia kell az áldozatot bemutató Főpaphoz és tökéletes Áldozathoz, testében-lelkében megjelenítve, hogy kizárólagosan Istenhez tartozik. Persze, bűntől sebzett emberi természetünk ettől ösztönösen visszariad. De régi és mai szentek egész sora tanúsítja, hogy aki komolyan keresi és követi Isten akaratát, igaz tapasztalatot szerez arról, hogy Krisztus áldozatában részt venni még ha olykor fájdalommal jár is, mérhetetlen boldogság forrása.

Urunk, Jézus Krisztus, örök Főpap, hálát adunk Neked az Egyház mélyén lévő isteni miliőért, a kinyilatkoztatás és a szentségek világáért, amely által minket is meg akarsz szentelni az igazságban, hogy részt vehessünk örök áldozatodban. Tégy minket alkalmassá Szentlelkeddel nemcsak arra, hogy hirdessük szent evangéliumodat, hanem arra is, hogy Neked átadott életünkkel kedves áldozatot mutassunk be Istennek, az Atyának, a világ üdvösségéért.

Szent Barnabás apostol

ApCsel 11,21b-26;13,1-3

Az Úr keze velük volt, úgyhogy a hívek nagy számban tértek meg az Úrhoz. Hírük eljutott a jeruzsálemi egyház fülébe, ezért elküldték Barnabást Antióchiába. Amikor odaérkezett és látta Isten kegyelmét, megörült, és mindnyájukat arra buzdította, hogy állhatatos szívvel maradjanak meg az Úrban, mert derék férfi volt, telve Szentlélekkel és hittel. Nagy tömeg csatlakozott az Úrhoz. Barnabás azután elutazott Tarzusba, hogy felkeresse Sault, és mikor megtalálta, elhozta Antióchiába. Egy álló esztendőn át jelen voltak az összejöveteleken, s nagy tömeget tanítottak. Antióchiában nevezték először a tanítványokat keresztényeknek. Az antióchiai egyházban több próféta és tanító is volt, köztük Barnabás és Simon, akit Nigernek neveztek, a cirenei Lúciusz, továbbá Manaén, Heródes negyedes fejedelem tejtestvére, és Saul. Miközben ezek az Úr szolgálatát végezték és böjtöltek, a Szentlélek azt mondta nekik: „Különítsétek el nekem Sault és Barnabást a munkára, amelyre meghívtam őket!” Erre böjtöt tartottak, imádkoztak, rájuk tették kezüket, azután útnak indították őket.

Mt 10,7-13

Menjetek és hirdessétek: „Elközelgett a mennyek országa!” Gyógyítsatok betegeket, támasszatok föl halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, űzzetek ki ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen adjátok! Ne legyen se aranyatok, se ezüstötök, sem rézpénz az övetekben, sem úti tarisznyátok, se két köntösötök, se sarutok, se bototok! Méltó ugyanis a munkás az eledelére. Ha egy városba vagy faluba bementek, tudakozódjatok, hogy ki az arra méltó benne, és maradjatok ott, amíg tovább nem mentek. Amikor beléptek a házba, köszöntsétek azt! Ha méltó rá a ház, szálljon rá a ti békétek; ha pedig nem méltó, a békétek térjen vissza hozzátok.

A hivatások ügye nemcsak Isten ügye, hanem a miénk is. Isten országának kibontakozása nem felülről vezérelt program, hanem emberi kapcsolatokon, szabad döntéseket és kezdeményezőkészséget igénylő cselekvéseken keresztül valósul meg. A hivatások ébresztése Isten dolga, de az Isten ébresztette hivatások ápolása és nevelése a mi feladatunk. Ennek egyik nélkülözhetetlen feltétele az Apostolok cselekedeteiben ma olvasott együttes tanúságtétel, közös igehirdetés. Fontos, hogy az ifjú levita tartozzon valakihez, aki már régebb óta az apostolkodásban dolgozik, és együtt hirdessék az igét. Az Isten igéje ugyanis nem csupán munkatársakat nevel, hanem a legmélyebb testvériséget alakítja ki közöttük, amely felülmúlja a vér szerinti összetartozást is. Az apostolutód nevelésének megvan a maga belső törvénye, amit még nyilvánvaló külső szükségre hivatkozva sem szabadna felrúgni, fiatal papokat idő előtt egyedül hagyva egy vidéki plébánián, esetleg még fél tucat filíát is a nyakukba varrva.

A másik, nem kevésbé fontos dolog Isten imádása és a böjt, vagyis a test és a lélek teljes megnyílása, hogy meghalljuk és helyesen értsük a Szentlélek szavát, és a megfelelő személyeket válasszuk ki a különféle szolgálatokra. Az együtt végzett imádság és böjtölés tisztánlátással, érdek nélküli figyelemmel, belső szabadsággal ajándékozza meg a közösséget, mely nélkül nem lehet igazán jó döntést hozni. Ha azonban egy keresztény család, szerzetesi közösség, egyházközség tagjai hol a Szentlélekre hallgatnak, hol meg saját elgondolásaikat követik, ott hamarosan külső-belső zűrzavar támad. Csak a következetesen a Lélek utasításaira figyelő közösség vállalkozhat olyan nagy feladatra, mint a pogányok megtérítésének Barnabás és Saul napjaitól a mai napig és az idők végéig tartó hatalmas missziója.

Urunk, Jézus Krisztus, add kegyelmedet, hogy komolyan vegyük azt a küldetést, melyet választott szolgáidra bíztál, s ne restelljünk imádkozni és böjtölni, így téve készségessé szívünket a Lélek sugallatainak meghallására, és támogatva testvéreinket, akiket az igehirdetés munkájára hívtál.

Évközi 10. hét

2Kor 1,18-22

Isten hűségére mondom, hogy beszédünkben, amelyet hozzátok intéztünk, nincs: ,,igen” is meg ,,nem” is. Mert Isten Fia, Jézus Krisztus, akit köztetek hirdettünk, én, Szilvánusz és Timóteus, nem volt ,,igen” is meg ,,nem” is, hanem az ,,igen” valósult meg benne. Mert ahány ígérete csak van Istennek, mind ,,igen” lett őbenne. Ezért az ,,ámen” is általa hangzik fel tőlünk Isten dicsőségére. Aki pedig megerősít minket veletek együtt Krisztusban, és aki felkent minket, az Isten, és ő az, aki pecsétjével megjelölt minket, s a Lélek zálogát adta szívünkbe.

Mt 5,13-16

Ti vagytok a föld sója. De ha a só ízetlenné válik, mivel sózzák meg? Semmire sem jó többé, mint hogy kidobják és eltapossák az emberek. Ti vagytok a világ világossága. Nem lehet elrejteni a hegyre épült várost. Lámpát sem azért gyújtanak, hogy aztán a véka alá tegyék, hanem a lámpatartóra, hogy világítson mindenkinek, aki a házban van. Úgy világítson a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket és dicsőítsék Atyátokat, aki a mennyekben van.

Nem a magunk ízével kell megízesíteni, nem a magunk világosságával kell bevilágítani a világot. Krisztus fénye ragyogja be azt, és az ő örömhírének íze ad ízt neki, s nekünk ezt az ízt és ezt a világosságot kell hordoznunk. Hogyan? Úgy, hogy testestül-lelkestül „igen”-né leszünk Krisztus számára, ahogyan ő „Igen”-né lett az Atya számára, kétszeresen is: az Atya „Igen”-je a világra és benne ránk, emberekre, akiket őbenne és az ő képére teremtett, s az emberiség „igen”-je Isten akaratára, örök tervére. Amikor Jézus a föld sójának s a világ világosságának nevezett bennünket, ezzel azt a küldetést bízta ránk, hogy mi képviseljük a világban az Atya benne kimondott „igen”-jét.

És itt nem az adottságaink, képességeink, előképzettségünk a fontos. Akárcsak az Amennel, itt is Isten cselekvésére mondunk igent. Átengedjük neki az irányítást, és hagyjuk, hogy általunk ő cselekedjék. Ez azonban korántsem úgy működik, mint mikor egy bábut dróton rángatnak, vagy mint mikor a repülőgép vezetője a robotpilótára bízza a vezérlést. Épp ellenkezőleg: paradox módon szabadságunk teljesedik ki abban, hogy Isten akaratára igent mondunk. Személyes akaratunk nem foszlik szét, amikor az isteni akarattal együttműködik, hanem magasabb fokra emelkedik. Sőt az is nyilvánvaló lesz, hogy szabadságunk éppenséggel akkor volt korlátozott, míg látszólag teljesen szabadon a magunk akarata szerint cselekedtünk – valójában ugyanis önmagunk függetlenségének illúziója tartott fogva.

Urunk Jézus, add kegyelmedet, hogy mi is „igen”-né váljunk, igent mondva a nekünk szóló hívásra, igent mondva a nekünk adott küldetésre, akárcsak a Boldogságos Szűz. Ne engedd, hogy a külső körülmények vagy belső korlátaink megakadályozzák, hogy teljes akarattal igent mondjunk mennyei Atyád szent akaratára, s így létezésünk a lehető legmagasabb szabadsági fokra emelkedjék, amely mellett eltörpül minden emberi önmegvalósítás. Segíts, hogy egyre inkább „igen”-né váljunk, s így egyre inkább önmagunkká is, váljunk, valóban ízt és világosságot adva a világnak.

A Boldogságos Szűz Mária, az Egyház Anyja

ApCsel 1,12-14

Ekkor visszatértek Jeruzsálembe a hegyről, amelyet Olajfák hegyének hívnak, s amely Jeruzsálem mellett egy szombatnapi járásra van. Amikor beértek, felmentek a felső terembe, ahol időzni szoktak: Péter és János, Jakab és András, Fülöp és Tamás, Bertalan és Máté, Jakab, Alfeus fia, és Simon, a buzgó, végül Júdás, Jakab testvére. Ezek mindnyájan állhatatosan, egy szívvel-lélekkel kitartottak az imádkozásban az asszonyokkal, valamint Máriával, Jézus anyjával és rokonaival együtt.

Jn 19, 25-27

Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás felesége és Mária Magdolna. Amikor Jézus meglátta anyját és az ott álló tanítványt, akit szeretett, így szólt anyjához: »Asszony, íme, a te fiad!« Azután azt mondta a tanítványnak: »Íme, a te anyád!« És attól az órától magához vette őt a tanítvány.

Mária életét hármas Pünkösd foglalja keretbe, melynek során egyre hatalmasabb méretekben tölti be őt a Szentlélek. Első Pünkösdje, Lélek-kiáradása nem más, mint szeplőtelen fogantatása. Test szerint ugyan ő is Ádám ivadéka, de Isten, mivel szent Fia édesanyjául rendelte, léte első pillanatában belehelyezte a megváltás erőterébe. Nem kellett megkeresztelkednie, a Szentlélek már fogantatásakor betöltötte, és kegyelemmel teljessé tette. Második Pünkösdje csodálatos, szűzi foganása, amikor a Szentlélek erejéből méhébe fogadta Isten egyszülött Fiát. Harmadik Pünkösdje pedig akkor következett el, amikor Jézus mennybemenetele után együtt imádkozott az apostolokkal, s Krisztussal való egyedülálló kapcsolata, mely a Szentlélekben állt fenn, rájuk is kiáradt, s rajtuk keresztül mindazokra, akik hisznek Jézus Krisztusban és megkeresztelkednek.

A Szeplőtelen Szűz és János apostol, a szeretett tanítvány azok, akik mindenki másnál közelebb voltak Jézushoz ezen a földön. Mária karjában tarthatta és magához szoríthatta a Magasságbeli örök Fiát, János pedig hallgathatta az Üdvözítő istenemberi szívének dobogását az utolsó vacsorán. És együtt álltak a kereszt alatt, s hallották Jézus végrendeletét, melyben Jézus a szeretett tanítvány személyében az összes tanítványt és minden embert Mária gondjaira bízott. Mert bár fizikai értelemben a tanítvány fogadta a házába Máriát, valójában a Szent Szűz fogadta be János apostolt hitének csodálatos, Istenre hangolt, ártatlan és tiszta világába, mely egyedül volt Isten tetteihez méltó hit a földön. Így jött létre Mária és a tanítványok között az a szövetség, mely nem a testen és a véren alapszik, hanem a hit és a Lélek által az ő Titokzatos Testében áll fenn.

Urunk, Jézus Krisztus, hálát adunk Neked azért, hogy Szűz Máriát a mi Édesanyánkul is rendelted, hiszen ő nemcsak emberi, fizikai testedet foganta a Szentlélektől és hozta világra, hanem hitében hordozta, Pünkösd napján pedig mintegy világra szülte Titokzatos Testedet, az Egyházat is. Kérjük, add kegyelmedet, hogy Szűz Mária példájára és közbenjárására eleven legyen bennünk a Szentlélek jelenléte, s mind jobban megtapasztaljuk az Egyház máriás, anyai valóságát.