2022. szeptember 18., vasárnap

Évközi 25. vasárnap

Ám 8,4-7

Halljátok meg ezt ti, akik tiporjátok a szegényt, és szorongatjátok a föld szűkölködőit, akik így szóltok: ,,Mikor múlik el az újhold, hogy eladhassuk az árut, és a szombat, hogy feltárhassuk a gabonát, megkisebbíthessük az éfát, megnagyobbíthassuk a siklust, és csalárdul meghamisíthassuk a mérleget, hogy pénzért megszerezhessük magunknak a szűkölködőket, és egy pár saruért a szegényeket, és eladhassuk a gabona hulladékát?” Megesküdött az Úr Jákob büszkeségére: ,,Sohasem felejtem el semmi cselekedetüket!

1Tim 2,1-8

(...) A mi Üdvözítő Istenünk azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére. Hiszen egy az Isten, és egy a közvetítő is Isten és az emberek között: az ember Jézus Krisztus, aki odaadta önmagát váltságul mindenkiért, tanúságot téve a maga idejében. Emiatt rendelt ő engem hírnökké s apostollá – igazat mondok, nem hazudom –, a pogányok tanítójává hitben és igazságban. Azt akarom tehát, hogy a férfiak mindenütt tisztán emeljék fel kezüket imádságra, harag és viszálykodás nélkül.

Lk 16,1-13

(...) Az úr megdicsérte a hamis intézőt, hogy okosan cselekedett; mert a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál. Azt mondom hát nektek: Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogy amikor az elmúlik, befogadjanak titeket az örök hajlékokba. Aki kicsiben hű, a nagyban is hű; és aki a kicsiben hazug, az a nagyban is hazug. Ha tehát a hamis mammonban nem voltatok hűségesek, ki bízza rátok az igazit? És ha a máséban nem voltatok hűek, akkor ki adja oda nektek azt, ami a tiétek? Egy szolga sem szolgálhat két úrnak; mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.”


Nagyon szomorú és felettébb kiábrándító, ám Krisztus hiteles követéséhez elengedhetetlen tapasztalat az azzal való szembesülés, hogy annyi év, annyi elmélkedés, annyi lelkigyakorlat, annyi isteni megvilágosítás, lelki öröm s oly sok fönséges Tábor-hegyi élmény után még mindig – ha kimondatlanul s talán öntudatlanul is – csaknem szüntelenül két úrnak (ha nem többnek) szolgálunk – világosan kimondva: bálványimádók vagyunk. Hiszen mindaz bálvány, amit elébe helyezünk Istennek, márpedig, valljuk be, amikor erőt vesznek rajtunk a szenvedélyek, indulatok, kívánságok, Isten másodrendű szereplő, jelentéktelen háttérfigura lesz az életünkben, vagy még az sem.

Mindannyian sima útról álmodoztunk: elfogadtuk, hogy minden kezdet nehéz, de azt hittük, hogy egyszer csak, a nagy, radikális döntés meghozatala után minden egyértelművé és könnyűvé lesz. Eleséseink fájdalmas realizmusa viszont arra tanít, hogy mindig távolságtartóan és némi egészséges gyanakvással kell tekintenünk vallási lelkesedésünkre. Az evangéliumbéli hűtlen intézőt nem bűnében, hanem ügyességében és nem lankadó, találékony újrakezdésében állítja elénk példaképül az Úr. Csöndes, békességes óráinkban se feledjük, ahogy a szentek sem feledték soha, hogy kicsoda az Isten, és kik vagyunk mi, gyarló emberek. Ha szemet hunyunk a lelkünk mélyén bóbiskoló, de bármikor felhergelődő vadállatok létezése felett, s abban a hiszemben, hogy csak az Úrnak szolgálunk, és nem befolyásol bennünket sem pénz, sem hírnév, sem a test, kezdjük elbízni magunkat, bár még észre sem vettük, máris az Ellenség uralma alá kerültünk.

Urunk Jézus, kérünk, segíts, hogy ne akarjuk lekicsinyelni az áteredő bűn okozta sebzettségünket, emberi létezésünk töredékes, fájdalmas és nyomorult voltát, ugyanakkor óvj meg attól a kísértéstől is, hogy mindezzel szembesülve feladjuk a szentségre való törekvést. Add nekünk kegyelmedet, hogy valahányszor lelepleződünk önmagunk előtt, hogy két úrnak szolgálunk, mindannyiszor bizalommal és még buzgóbb elhatározással újítsuk meg Neked való önátadásunkat.