2022. szeptember 5., hétfő

Évközi 23. hét

 1Kor 5,1-8


Az a hír járja felőletek, hogy paráznaság van köztetek, és pedig olyan paráznaság, amilyen még a pogányok közt sincs, hogy tudniillik valaki az apjának feleségével él. És ti még fel vagytok fuvalkodva, ahelyett, hogy inkább szomorkodnátok, és eltávolítanátok magatok közül azt, aki ezt a dolgot tette. Én, aki ugyan test szerint távol, de lélek szerint jelen vagyok, már ítéletet mondtam mint jelenlevő arról, aki így tett. A mi Urunk Jézus nevében fonódjék egybe a ti lelketek és az enyém, és a mi Urunk Jézus hatalmával adjuk át az ilyet a sátánnak, testének vesztére, hogy a lélek üdvözüljön az Úr napján. Dicsekvéstek nem helyes. Nem tudjátok, hogy egy kevés kovász az egész tésztát megkeleszti? El a régi kovásszal, hogy új tésztává legyetek, hisz valójában kovásztalanok vagytok! Mert húsvéti bárányunkat, Krisztust feláldozták. Üljünk tehát ünnepet, de ne a régi kovásszal, sem a rosszaság és a gonoszság kovászával, hanem az egyeneslelkűség és az igazság kovásztalanságával.

Lk 6,6-11

Történt azután egy másik szombaton, hogy bement a zsinagógába és tanított. Volt ott egy ember, akinek a jobb keze elszáradt. Az írástudók és a farizeusok pedig lesték, vajon gyógyít-e szombaton, hogy találjanak valamit, amivel vádolhatják. Ő azonban ismerte gondolataikat, és így szólt a elszáradt kezű emberhez: „Kelj föl és állj a középre!” Az fölkelt és odaállt. Azután Jézus ezt mondta nekik: „Kérdezlek titeket, szabad-e szombaton jót cselekedni vagy rosszat tenni, életet menteni vagy elveszíteni?” Majd körülnézett mindnyájukon, és így szólt az emberhez: „Nyújtsd ki a kezedet!” Az megtette, és meggyógyult a keze. Azok erre esztelen haragra gerjedve arról kezdtek tanácskozni egymás közt, hogy mit cselekedjenek Jézussal.


A keresztény időnként rafináltabb és nagyobb kísértéseknek van kitéve, mint a nem hívő. Vannak, akik – csakúgy, mint Szent Pál idején Korintusban – a Krisztusban nyert óriási szabadságot, mely éppen a bűntől szabadít fel, olyan lelkesedéssel, akkora önfeledtséggel élik át, hogy az éretlenségük miatt felelőtlenséggé fajul, és a „minden szabad nekem Krisztusban” jelszavával szabadosságra adják testüket. Mások az agyafúrt, lelki mázzal leöntött ideológiáknak engedve, szinte észrevétlenül cserélik fel a krisztusi szabadságot egy újabb lelki rabságra.

Mindennek alapja a megromlott emberi természet, amely sokszor nem tudja megkülönböztetni a szabadságot a rabságtól: az igazi szabadságot a bűntől szabadulva sem mindig érzi át, és az újabb rabság viszont sokszor szabadságnak tűnik fel előtte. Ezért ebben a tekintetben nem az számít, hogy mit és hogy érzünk, hanem az, hogy mit mond róla Krisztus és az Egyház. Jézus ugyanis nem ideológiát hozott, hanem életet. A mérce tehát ő maga, aki még a templomadó befizetésének elmulasztásával sem akarta megbotránkoztatni kortársait, ugyanakkor szabad volt minden aprólékos, másodlagos vallási előírástól, mert végtelenül többre tartotta az életet, az emberek üdvösségét.

Urunk Jézus, köszönjük a szabadságot, melyet megváltó áldozatod árán szereztél meg nekünk. Segíts kegyelmesen, hogy ne veszítsük el józanságunkat, és ne hagyjuk becsapni magunkat, hanem ha kell, erőnek erejével is ellene mondjunk minden olyan kísértésnek, mely látszólag nagyobb szabadságot ígér, valójában azonban a pillanatnyi kábulat, érzéstelenítés után szellemi-lelki rabságba akar vetni, s becsülettel ki tudjunk tartani a Tőled nyert igazi szabadságban.