2022. augusztus 13., szombat

Évközi 19. hét

Ez 18,1-10.13b.30-32

Akkor az Úr ezt a szózatot intézte hozzám: ,,Mi dolog az, hogy közmondássá lett közöttetek Izrael földjén az a mondás, amely így szól: ,,Az atyák ették meg a savanyú szőlőt, és a fiak foga vásik el tőle?” Életemre mondom, én, az Úr Isten: Nem lesz számotokra többé közmondás ez a mondás Izraelben! Íme, minden lélek az enyém; miként az apa lelke, úgy a fiú lelke is az enyém; amely lélek vétkezett, az hal meg. Mert ha egy férfi igaz lesz, jog és igazság szerint jár, nem eszik a hegyeken és nem emeli szemét Izrael házának bálványaira, nem gyalázza meg társának feleségét és nem közeledik havi tisztulásban szenvedő asszonyhoz, nem nyom el senkit sem, visszaadja a zálogot az adósnak, semmit sem vesz el erőszakkal, kenyerét odaadja az éhezőnek és ruhájával betakarja a mezítelent, nem kölcsönöz kamatra és nem fogad el ráadást, elfordítja kezét a gonoszságtól és igazságos ítéletet hoz az emberek között, parancsaim szerint jár és megtartja ítéleteimet, hogy igazságot cselekedjék: az ilyen ember igaz, és biztosan életben marad – mondja az Úr Isten. – Ha azonban a gonosz fiút nemz, aki vért ont és ezek közül bármit elkövet, kamatra ad és ráadást fogad el: vajon élni fog-e? Nem fog élni! Mivel mindezeket az utálatos dolgokat elkövette, halállal hal meg, s az ő vére rajta lesz! Azért tehát mindenkit a saját útjai szerint ítélek majd meg, Izrael háza! – mondja az Úr Isten. – Térjetek meg és tartsatok bűnbánatot minden gonoszságtok fölött, és nem lesz romlástokra a gonoszság. (...) Mert nem akarom én a halandó halálát – mondja az Úr Isten; – térjetek meg, hogy éljetek!

Mt 19,13-15

Akkor kisgyermekeket vittek oda hozzá, hogy tegye rájuk a kezét és imádkozzon, de a tanítványok elparancsolták őket. Jézus azonban azt mondta: „Hagyjátok a kisgyerekeket, ne akadályozzátok őket, hogy hozzám jöjjenek, mert ilyeneké a mennyek országa.” Rájuk tette a kezét, és továbbment onnan.


A fogságbeli fiatalabb nemzedék nem kérdez semmit Istentől és az ő prófétájától, nem imádságban tárja fel értetlenségét és lelkének fájdalmát, hanem egy közmondást ismételve elhárítja a felelősséget. Ábrahám nem szégyellt alkuba bocsátkozni az Úrral Szodoma érdekében, és nyíltan feltenni neki az őt nyugtalanító kérdést: „Hát elpusztítod az igazat a gonosszal együtt?” Jób imádságban panaszkodott és vonta kérdőre Istent, a zsoltáros pedig szinte óvta az Urat attól, hogy igazságosságán és szentségén csorba essék a gonoszok szemében, ha látják, hogy az igazat is ugyanúgy bünteti, mint a bűnösöket... Ez a közmondás viszont burkolt vádaskodás Isten ellen: nem ők vétkeztek, hanem atyáik, őket gyermekként hozták ide, vagy már itt, a fogságban születtek, vagyis méltánytalan, hogy ők szenvedjenek atyáik vétke miatt. Holott éppen ezzel bizonyítja az új nemzedék, hogy semmivel sem különb atyáinál: ugyanolyan önelégült, magabiztos, Istennel szemben csupa elvárást támasztó, vallásos, de nem igazán hívő.

Ezekiel próféta azonban, mint a választott nép felelősségteljes lelkiatyja nem hagyja szó nélkül ezeket az Isten ellen szóló, nyíltan nem is vállalt kijelentéseket. Előbb visszahúzódik, elgondolkodik, töpreng, és Isten elé viszi a hallottakat, majd Istennel megbeszélve, köntörfalazás nélkül kinyilvánítja a leleplező választ. A végső választ pedig majd az Újszövetségben, a krisztusi kinyilatkoztatás teljességében kapja meg ez a nemzedék, akárcsak Ábrahám és Jób is az ártatlanok szenvedésére vonatkozólag: „Egy ember által jött a bűn ebbe a világba, a bűn által pedig a halál... De nem úgy áll a dolog a kegyelem ajándékával, mint a bűnbeeséssel... Isten kegyelme, és az egy embernek, Jézus Krisztusnak a kegyelmében nyert ajándék még sokkal bőségesebben kiárad sokakra.”

Urunk Jézus, a szenvedés titka újra és újra megérint minket, akár a saját, akár a mások életében találkozunk testi-lelki fájdalommal, melynek oka emberileg megmagyarázhatatlan. Adj nekünk, kérünk, gyermeki lelkületet, hogy előítéletek nélkül és teljes bizalommal hagyatkozzunk a Te gondviselő szeretetedre, hiszen Te mindenkor a lehető legjobbat akarod nekünk.