2022. augusztus 3., szerda

Évközi 18. hét

Jer 31,1-7 

Abban az időben – mondja az Úr – Istene leszek Izrael minden nemzetségének, ők pedig az én népem lesznek. Így szól az Úr: Kegyelmet talált a pusztában a nép, amely megmenekült a kardtól; nyugalma felé tart Izrael.” A távolból megjelent nekem az Úr: „Örök szeretettel szeretlek téged, azért vonzottalak kegyelemmel. Ismét felépítelek, és te felépülsz, Izrael szüze; ismét ékeskedsz kézidobjaiddal, és kivonulsz a vigadozók körtáncával. Ismét szőlőt ültetsz Szamaria hegyein; és akik ültették, az ültetők fogják élvezni is. Mert lesz nap, amikor így kiáltanak az őrök Efraim hegyén: »Keljetek fel, és menjünk fel a Sionra, az Úrhoz, a mi Istenünkhöz!« Mert így szól az Úr: Ujjongjatok Jákobnak örömmel, és vigadjatok a nemzetek vezére miatt! Zendítsetek dicsérő dalra, és mondjátok: »Szabadítsd meg, Uram, népedet, Izrael maradékát!«” 

Mt 15,21-28 

Jézus ezután elment onnan: visszavonult Tírusz és Szidon vidékére. És íme, egy kánaáni asszony, aki arról a vidékről jött, így kiáltott hozzá: „Könyörülj rajtam, Uram, Dávid Fia! A lányomat kegyetlenül gyötri egy démon.” Ő azonban egy szóval sem válaszolt neki. A tanítványai odamentek hozzá és kérték: „Küldd el őt, mert csak kiabál utánunk.” Ekkor így szólt: „Nem küldtek máshová, csak Izrael házának elveszett juhaihoz.” Az asszony mégis odament, leborult előtte és kérte: „Uram, segíts rajtam!” Erre így válaszolt: „Nem való elvenni a gyerekek kenyerét, és odadobni a kiskutyáknak.” De az asszony csak folytatta: „Igen, Uram, de a kiskutyák is esznek a morzsákból, amelyek lehullanak uruk asztaláról.” Erre Jézus így szólt hozzá: „Asszony, nagy a te hited! Legyen neked, amint akarod.” És abban az órában meggyógyult a lánya.


A hamis próféták nem csupán abban tévedtek, hogy a közelgő katasztrófát az Úr templomának jelenléte miatt elkerülhetőnek tartották, hanem abban is, ahogy és amikor az Úr népe iránti szeretetéről beszéltek, miközben a szeretett nép gúnyt űzött ebből a szeretetből, és nem az Úr, hanem a gyomra érdekelte, meg a világ, amelyet bálványozni kezdett. Jeremiás próféta akkor adja tudtul az egész kinyilatkoztatás egyik legszebb isteni üzenetét, amikor az ellenséges hadsereg már elfoglalta a szent várost, Jeruzsálemet, és a nép színejavát fogságba hurcolta. Ha mindezt előbb mondja, még akkor, amikor a választott nép tagjai egyre biztosabban haladtak a megátalkodottság felé, vagyis konokul vétkeztek, miközben továbbra is jártak a templomba, kinevették volna, mások meg csak még vakmerőbben vétkeztek volna, mintegy isteni igazolást tudva maguk mögött.

Jézus sem sietett feloldozni a paráznákat, csak a megkövezésre vitt, végsőkig megszégyenített asszonyt és Mária Magdolnát, aki könnyeivel öntözte Mestere lábát. A halálát kívánó főpapoknak nem Isten irgalmáról beszélt, hanem az utolsó ítéletről, Pilátusnak pedig, a római jogásznak, az igazságról, melyet az éppen megcsúfolni készült. A bal latornak nem ígérte meg az örök életet, hiszen az nem is vágyakozott az üdvösségre, ellenben a jobb latornak megígérte, hogy vele lesz a paradicsomban, mert az őszinte bűnbánatot tartva vallotta meg őt Urának. Igenis alkalmassá kell válnia a léleknek annak a valóban új és meglepő üzenetnek a befogadására, hogy az Örökkévaló, a világot teremtő Isten örök szeretettel szeretett és most is szeret minket. 

Hálát adunk Neked, Urunk Jézus, Isten irgalmas szeretetének kinyilatkoztatásáért és azért, hogy a magunk életében is oly sokszor megtapasztalhattuk, hogy örök szeretettel szeretsz, magadhoz vonzol bennünket, és megkönyörülsz rajtunk. Add meg, kérünk, kegyelmesen, hogy ne újabb nagy bűnök és bukások árán, hanem Isten fönségét és szentségét szemlélve jussunk el arra az alázatra és szívbéli töredelemre, melyre a mai Evangéliumban szereplő kánaáni asszony ad példát, aki nem követelőzött előjogaira hivatkozva, hanem az utolsó helyre állt, és őszinte bizalommal, állhatatosan könyörgött Hozzád.