2022. július 19., kedd

Évközi 16. hét

Mik 7,14-15.18-20

Legeltesd botoddal népedet, örökséged nyáját, mely magányosan lakik az erdőségben, a kertek közepén. Legeljék Básánt és Gileádot, mint a hajdankor napjaiban. Mint azon a napon, amelyen kivonultál Egyiptom földjéről, csodálatos dolgokat mutatok majd neki. Melyik isten hasonló hozzád, aki megbocsátod a gonoszságot, és elengeded örökrészed maradékainak bűnét? Nem folytatja tovább haragját, mert az irgalmasságot szereti. Ismét irgalmaz Ő majd nekünk; leveszi rólunk gonoszságainkat, s a tenger mélyére veti minden bűnünket. Hűséget tanúsítasz majd Jákob iránt, irgalmasságot Ábrahám iránt, amint megesküdtél atyáinknak a hajdankor napjaiban.

Mt 12,46-50

Miközben beszélt a tömegekhez, íme, anyja és testvérei megálltak kint és kérték, hogy beszélhessenek vele. Valaki szólt neki: ,,Íme, anyád és testvéreid kint állnak és beszélni akarnak veled.’’ Ő ezt felelte annak, aki szólt neki: ,,Ki az én anyám, és kik az én testvéreim?’’ Azután kitárta kezét tanítványai felé és így szólt: ,,Íme, az én anyám és testvéreim. Mert mindaz, aki megteszi Atyám akaratát, aki a mennyekben van, az az én fivérem, nővérem és anyám.’’


Sok keresztény imádkozóban is az ősi, istentelen mechanizmus működik, amikor Istenhez fordul: amikor baj éri, amikor nehéz döntés előtt áll, elmegy a templomba, többet tesz a szokásosnál a perselybe, esetleg többet is imádkozik, majd kérése teljesülése után visszatér langyos és bűnös életviteléhez, amelyhez Istennek semmi köze sincs. Ha pedig nem teljesül a kérése, megsértődik, és a lábát sem teszi be többet a templomba. Az igazán imádkozó ember viszont Isten közelében rádöbben, hogy ő nem csupán nagy Úr, hanem maga a teremtő és irgalmas Isten, s bármi nagyot és fontosat, akár szent dolgot akart is, eltörpül a mellett a hatalmas ajándék mellett, amit Ő azoknak készít, akik őt szeretik.

Minden őszinte imádság arra a csodára nyitja fel az imádkozó ember szemét, hogy Isten nem valamit akar adni, hanem önmagát. Istenre való figyelése, elragadtatott csodálata olyan megingathatatlan bizonyossággal tölti el, mely az abszolút jövőre vonatkozó szilárd meggyőződés alapja: hogy minden látszat ellenére Isten mégis csak meghallgatja az ember kérését. Akit elragad Isten irgalmának szemlélése, mely számunkra a prófétákat messze túlszárnyalva felragyogott Urunkban, Jézus Krisztusban, az nem csupán az őszinte imádság örömét és Isten közelségének boldog perceit éli át nap mint nap, hanem valóságosan kiszabadul a bűn rabságából, gyökeresen szakítani képes a világ szerinti életmóddal, s már nehezére esik, hogy Istennek akár legkisebb parancsával is szembeszegüljön.

Urunk Jézus, Te azt mondtad, hogy Atyád minden imádságot meghallgat, különösen azt, melyben a Szentlelket kérjük tőle. Küldd el, kérünk, Szentlelkedet, s taníts meg úgy imádkozni, hogy ne saját céljainak akarjuk megnyerni Istent, hanem egyre jobban az ő csodáinak és törvényeinek befogadására engedjük át szívünket. Segíts, hogy többé ne önmagunkra tekintsünk, hanem arra vágyakozzunk, hogy minden napunkat, az ünnepeket és a hétköznapokat egyaránt átszője a Te közelségednek bensőséges tapasztalata.