2021. június 25., péntek

Évközi 12. hét

Ter 17,1.9-10.15-22

Amikor pedig Ábrahám kilencvenkilenc esztendős lett, megjelent neki az Úr, és azt mondta: „Én vagyok a Mindenható Isten: járj előttem, légy tökéletes, Isten ezután azt mondta Ábrahámnak: „Te is tartsd meg tehát szövetségemet, és utódod nemzedékről nemzedékre. Ez a szövetségem közöttem és közöttetek, és utódod között, amelyet meg kell tartanotok: metélkedjék körül közöttetek minden férfi, Majd azt mondta Isten Ábrahámnak: „Sárait, a feleségedet, ne Sárainak hívd, hanem Sárának, mert megáldom, s tőle adom neked azt a fiút, akit majd megáldok, hogy nemzetekké legyen, s népek királyai származzanak tőle!” Arcra borult erre Ábrahám, és nevetett, mert azt gondolta magában: „Százesztendős embernek fog fia születni, s a kilencvenesztendős Sára fog szülni?” Istennek pedig azt mondta: „Csak Izmael maradjon életben előtted!” Így szólt erre Isten Ábrahámhoz: „Nem! Sára, a feleséged fiút fog szülni neked. Nevezd el őt Izsáknak, s én fenntartom szövetségemet vele és utódjával örökre. Izmaelre vonatkozólag is meghallgattalak: íme, megáldom és megszaporítom, és nagyon megsokasítom: tizenkét fejedelmet fog nemzeni, és nagy néppé teszem. De a szövetségemet Izsáknak tartom fenn, akit Sára szül majd neked, egy esztendő múlva ilyenkor.” Amikor aztán befejezte beszédét, amelyet vele folytatott, Isten felemelkedett Ábrahám elől.

Mt 8,1-4

Amikor pedig lejött a hegyről, nagy tömeg követte őt. És íme, odajött egy leprás, leborult előtte és azt mondta: „Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem!” Jézus kinyújtotta a kezét, megérintette őt, és így szólt: „Akarom, tisztulj meg!” Erre az mindjárt megtisztult a leprától. Ekkor Jézus azt mondta neki: „Vigyázz, senkinek se szólj erről, hanem eredj, mutasd meg magadat a papnak, és ajánld föl az adományt, amelyet Mózes rendelt, bizonyságul nekik.”


A mai Evangéliumban szereplő leprás komoly leckét ad nekünk. Nem rimánkodva, emberi méltóságából kivetkőzve, szinte követelőzve fordul Jézushoz, de nem is azzal a könnyed hozzáállással, hogy nem veszíthetek semmit, teszek hát egy próbát. Az ő Jézus előtt leborulása Istennek szóló hódolat, szavai pedig az Istenre való hagyatkozás, az ő akaratában való megnyugvás kifejezése. Ennek az embernek van méltósága, miközben a legnagyobb alázattal szólítja meg Jézust. Egyetlen mondatával megvallja, hiszi, hogy Jézus tud segíteni rajta, s ugyanakkor rábízza, megtisztítja‑e, ezzel elismerve, hogy ő jobban tudja, mi szolgál üdvösségére.

Legnagyobb bajunk talán éppen az, hogy nem fogadjuk el Istent mindenhatónak. Egy kicsit olyanok vagyunk, mint Ábrahám, aki nevetett magában, mert nem tudta elképzelni, hogyan tudna százesztendős korában fiút adni neki az Úr a kilencvenéves Sárától. Míg azonban Ábrahám nem volt tiszteletlen, mert arcra borult Isten előtt, s nem Istenen, hanem saját magán nevetett, addig mi igen sokszor vétkezünk azzal, hogy nem borulunk le Isten előtt, mi akarjuk megszabni neki, hogy mit kell tennie, s ha nem hajlandó teljesíteni, kétségbe vonjuk hatalmát. Saját kívánságaink teljesítését akarjuk kikövetelni tőle, abból viszont nem kérünk, amit ő akar adni nekünk. Pedig az ő ajándéka nemcsak azt múlja felül, amit kérni merünk, hanem azt is, amit egyáltalán kérhetünk, legszebb álmainkat, legtitkosabb vágyainkat is – és egyedül ő az, aki igazán boldoggá tud tenni bennünket.

Urunk, Jézus Krisztus, hódolattal leborulunk Előtted, mint Ábrahám és mint a leprás a mai Evangéliumban. Megvalljuk, hogy Te mindent megtehetsz, amit csak akarsz, s ha egyszer azzal állnál elénk, hogy teljesíted három kívánságunkat, háromszorra sem kívánhatnánk nagyobbat, mint amit Te készítesz nekünk. Arra kérünk hát, hogy add meg, amit kezdettől fogva adni akarsz nekünk, ami leginkább szolgálja igazi javunkat, örök üdvösségünket, ha pedig már megadtad, csak elmulasztottuk befogadni vagy szép lassan megfeledkeztünk róla, kegyelmesen újítsd meg lelkünkben ajándékodat.