2021. június 16., szerda

Évközi 11. hét

2Kor 9,6-11

Azt mondom: Aki szűken vet, szűken is arat; és aki bőven vet, bőven is arat. Mindenki úgy adjon, ahogyan eltökélte szívében, ne kedvetlenséggel vagy kényszerűségből, mert Isten a jókedvű adakozót szereti. Isten pedig elég hatalmas, hogy minden kegyelmét bőven árassza rátok, hogy mindig, mindennel teljesen el legyetek látva, és bőven teljék minden jótéteményre, amint írva van: „Bőven adott a szegényeknek; igazsága fennmarad örökkön-örökké.” (...)

Mt 6,1-6.16-18

Ügyeljetek, hogy igazvoltotokat ne az emberek előtt gyakoroljátok, hogy csodáltassátok magatokat velük, mert így nem lesz jutalmatok Atyátoknál, aki a mennyben van. Amikor tehát adakozol, ne kürtöltess magad előtt, ahogyan a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsőítsék őket az emberek. Bizony, mondom nektek: megkapták jutalmukat. Amikor te alamizsnát adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb, hogy a te adományod rejtve maradjon; Atyád, aki lát a rejtekben, megfizet majd neked. Mikor pedig imádkoztok, ne tegyetek úgy, mint a képmutatók, akik szeretnek a zsinagógákban és a terek sarkán állva imádkozni, hogy feltűnjenek az embereknek. Bizony, mondom nektek: megkapták jutalmukat. Te, amikor imádkozol, menj be a szobádba, zárd be az ajtódat, és így imádkozz Atyádhoz, aki a rejtekben van; akkor Atyád, aki lát a rejtekben, megfizet majd neked. Amikor böjtöltök, ne legyetek bús képűek, mint a képmutatók. Ők ugyanis elváltoztatják az arcukat, hogy böjtölésükkel feltűnjenek az emberek előtt. Bizony, mondom nektek: ők megkapták már jutalmukat. Te, amikor böjtölsz, kend meg a fejedet, az arcodat pedig mosd meg. Ne lássák az emberek, hogy böjtölsz, csak Atyád, aki a rejtekben van; és Atyád, aki lát a rejtekben, megfizet majd neked.


Krisztus követőitől a hit iránt közömbösek is elvárják, hogy ne az mozgassa őket, ami a világ fiait: az önző érdek és a fizetség reménye. Ezért sokan vetik szemünkre nekünk, keresztényeknek, hogy jóságunk nem egészen önzetlen, mert jótetteinkért jutalmat várunk Istentől. Ez akkor lenne igaz, ha tetteinkkel kiérdemelni akarnánk Isten szeretetét. Akkor szeretetünk csupán az önszeretet jól-rosszul leplezett formája lenne, a másik ember pedig saját üdvösségünk eszköze. De az igazi, feltétel nélküli szeretet nem kiérdemelni akarja Isten szeretetét, hanem éppenséggel azért ingyenes és feltétel nélküli, mert van tapasztalata az érdemei nélkül rásugárzó szeretetről, és már csak erre vágyakozik. Isten olyannak teremtette az embert, hogy szeretetében vágyakozzék a szeretet ősforrása után, s a legnagyobb embertelenség volna elvárni, hogy ezt a legmélyebb vágyát megtagadva, minden ok és cél nélkül, „csak úgy” szeressen és tegyen jót. Ha azonban valóban Isten akaratát követjük, akkor cselekedeteinknek nem célja a mennyei jutalom, hanem minden elképzelésünket felülmúló gyümölcse.

Urunk pontosan arra tanít a mai Evangéliumban, hogy ne akarjunk pusztán emberi jutalmat, amely legfeljebb hiúságunkat legyezgeti. Hogy a böjt, imádság és alamizsna egész keresztény létünket átfogó gyakorlatát ne degradáljuk evilági üzletté, szellemi kereskedéssé. Hogy szívünket tágítsuk ki az isteni nagylelkűség méreteire, mert csak ez a nagyvonalúság méltó ahhoz, aki „minden kegyelmét bőven árasztja ránk”.

Urunk Jézus, kérünk, segíts kegyelmeddel, hogy tudjunk nagyvonalúak lenni, s ahelyett, hogy számon tartanánk, kinek, mit és mennyit adtunk, arra figyeljünk, hogy milyen ajándékokat kaptunk Tőled a mai napon. Add, hogy amikor imádkozunk, még hibáinkról és tökéletlenségünkről is megfeledkezve figyeljünk Rád, amikor pedig böjtölünk, ne azt méricskéljük, mi mindenről mondtunk le, hanem boldogan nyissuk meg szívünket Előtted, aki egyedül vagy képes betölteni ürességünket.

2021. június 15., kedd

Évközi 11. hét

2Kor 8,1-9

Tudtotokra adjuk, testvérek, Isten kegyelmét, amelyet Makedónia egyházai kaptak, hogy a nyomorúság sok megpróbáltatása között bőséges lett az örömük, és igen nagy szegénységükből megszületett jószívűségük túláradó gazdagsága. Mert tanúskodom róla, hogy erejük szerint, sőt erejükön felül is önként adakoztak, és kérvén-kérve igyekeztek meggyőzni minket, hogy részük lehessen a jótékonyságban és a szentek javára végzett szolgálatban. És reményünket felülmúlva önmagukat adták oda először az Úrnak, aztán pedig nekünk, Isten akarata szerint. Ezért arra kértük Títuszt, hogy amint már megkezdte, fejezze is be nálatok ezt a jótékonyságot. Ezért, mint ahogy mindenben kitűntök: hitben, szóban, ismeretben, minden buzgóságban és a tőlünk kapott szeretetben, úgy tűnjetek ki ebben a jótékonyságban is. Nem parancsképpen mondom ezt, hanem hogy mások buzgósága által a ti szeretetetek őszinteségét próbára tegyem. Hiszen ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét, hogy értetek szegénnyé lett, bár gazdag volt, hogy az ő szegénysége által ti gazdagok legyetek.

Mt 5,43-48

Hallottátok, hogy azt mondták: ,,Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet.” Én viszont azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért, hogy fiai legyetek mennyei Atyátoknak, mert ő fölkelti napját a gonoszokra és a jókra, s esőt ad igazaknak és gazembereknek. Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi lesz a jutalmatok? Nemde a vámosok is ugyanezt teszik? És ha csak a testvéreiteket köszöntitek, mi rendkívülit tesztek? Nemde a pogányok is ugyanezt teszik? Ti tehát legyetek tökéletesek, mint ahogy a ti mennyei Atyátok tökéletes.


Óriási dolog a viszonzott szeretet, a legnagyobb a földön, s a mennyország, az eljövendő örök élet sem más, mint kölcsönös szeretet. Az utolsó vacsorán az Úr Jézus éppen ezt teszi meg eszkatologikus jelnek: Szent János evangéliumában olvassuk, hogy a világ számára nem az lesz a szinte kényszerítő erejű bizonyíték Krisztus istensége mellett, hogy az égen feltűnik az Emberfia jele, hanem hogy a keresztények szeretik egymást. S ez az egyetlen hiteles tapasztalatunk Isten belső, szentháromságos életéről és az üdvözültek túlvilági boldogságáról is. Éppen ez az, amiért Jézus azt mondja, hogy a kölcsönös szeretet nem érdemel jutalmat, hiszen ha szeretetem viszonzásra talál, az maga a legnagyobb jutalom.

De szeretnünk kell akkor is, ha nem kapunk viszonzást. Képesek vagyunk rá, hiszen Isten gyermekeiként megkaptuk a Szentlelket, és így részesedtünk a Szentháromság belső életéből. Szeretetünk őszinteségének nem az a fokmérője, hogy milyen és mekkora érzelmeket táplálunk embertársaink iránt. Nem elég kitűnnünk az egymás iránti szeretetben és buzgóságban. Vállalnunk kell azt a szegénységet, kifosztottságot, amivel a szeretet egyoldalú ajándékozása jár. Az ismeretlenek, közömbösek vagy éppenséggel az ellenséges érzületűek iránt tanúsított nagylelkűség, jóakarat lehet az igazi hitelesítő pecsét szeretetkapcsolatainkon. Azzal, hogy mindenkiről jót gondolunk, jót mondunk, és csak jót teszünk velük, kezdünk hasonlítani a mennyei Atyára, aki felkelti napját jókra és gonoszokra egyaránt.

Urunk Jézus, amikor valakit szeretnünk kellene, de nem megy, oly könnyen mondjuk: „nem tudom”, „nem bírom”, „képtelen vagyok rá”, pedig a szeretet ezen a szinten nem érzelmek, hanem csupán elhatározás kérdése. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy egyre jobban megtanuljunk mindenkire úgy tekinteni, mint az Atya egyetlenjére, páratlanul kedves, helyettesíthetetlenül értékes gyermekére.

2021. június 14., hétfő

Évközi 11. hét

2Kor 6,1-10

Mint munkatársak pedig intünk titeket, ne vegyétek hiába Isten kegyelmét. Mert ő mondja: „A nekem tetsző időben meghallgatlak, és az üdvösség napján megsegítlek téged.” Íme, most van a kellő idő, íme, most van az üdvösség napja! Senkinek sem okozunk semmiféle botrányt, hogy ne szidalmazzák szolgálatunkat, hanem mindenben Isten szolgáiként viselkedünk: sok tűrésben, nyomorúságban, szükségben, szorongatásban, verésben, börtönben, zendülés közepette, fáradságban, virrasztásban, böjtölésben, tisztaságban, tudásban, béketűrésben, kedvességben, a Szentlélekben, nem színlelt szeretetben, az igazság igéjében, Isten erejében; jobbról és balról az igazság fegyverzetében, dicsőségben és becstelenségben, gyalázatban és jó hírnévben; mint csábítók és mégis igazmondók; mint ismeretlenek és mégis ismertek; mint halálra váltak, és íme, mégis élünk; mint megvertek, de meg nem öltek; mint szomorkodók, és mégis mindig örvendezők; mint szűkölködők, és mégis sokakat gazdagítók; mint akiknek semmijük sincsen, és mindenük megvan.

Mt 5,38-42

Hallottátok, hogy azt mondták: „Szemet szemért, és fogat fogért.” Én viszont azt mondom nektek: ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem aki megüt téged a jobb arcodon, fordítsd oda neki a másikat is. És aki pereskedni akar veled és el akarja venni a köpenyedet, engedd át neki a ruhádat is; s ha valaki kényszerít téged egy mérföldnyire, menj el vele kettőre. Aki kér tőled, annak adj, és attól, aki kölcsön akar kérni tőled, el ne fordulj.


Vannak Jézusnak olyan mondatai, melyeket csak akkor értünk meg, ha egyszer a Lélek indítására meg is cselekedjük. Az, hogy ránk köszöntött az üdvösség napja, azt jelenti, hogy már megértettük Jézus szavát, nincsenek többé értelmi nehézségeink, gyakorlati kifogásaink, mert beléptünk az ő megváltásának világába. Ez a helyzet a „Szemet szemért, fogat fogért” törvény jézusi értelmezésével, beteljesítésével is. Ennek az ősi, az írásbeliség előtti időkre visszanyúló szabálynak az a jelentősége, pozitív, a pusztán emberin túlmutató üzenete, hogy az elkövetett bűn súlyával arányos elégtételt várt el, elejét véve a kíméletlen önbíráskodásnak és a mértéktelen bosszúnak. Jézus ezt a szabályt sem egyszerűen megszüntette, érvénytelenítette, hanem saját istenemberi szintjére emelve beteljesítette. Amikor ugyanis arra szólít fel, hogy ha egyik arcunkat megütik, tartsuk oda a másikat is, nem passzív önfeladásra biztat, hanem arra a magatartásra, amire ő maga adott példát. Amikor őt a főpap szolgája arcul ütötte, nem hagyta szó nélkül, hanem megkérdezte tőle: „Miért ütsz engem?”, ugyanakkor nem szállt szembe a gonosszal, hanem engedte, hogy megöljék, s ezzel megváltást szerzett a világnak.

Mert ő nem egyszerűen alulmaradt ellenfeleivel szemben, és nem is csupán erkölcsi győzelmet aratott, mint a tragikus hősök, hanem azokat, akik elítélték és megölték, felemelte oda, ahol ő van, és egy új világ kapuit tárta ki előttük, felkínálva nekik Isten irgalmát. Az ő passiója tehát nem passzivitás volt, és nem is csupán reakció, hanem egyben kezdeményezés, meghívás is, a legnagyobb tett, melyet csak ember végbevitt a földön.

Urunk Jézus, taníts meg minket, hogy Hozzád hasonlóan megkeményítsük arcunkat, mint a kőszikla, de soha ne keményítsük meg a szívünket. Ha olykor megbántva, megalázva érezzük is magunkat, ne engedd, hogy bezárkózzunk sértettségünkbe. Ha szenvedünk is a minket ért méltánytalanság miatt, adj erőt, hogy ne forduljunk el végleg embertársunktól, hanem életünkben, halálunkban egyaránt merjük felkínálni neki az üdvösséget, Isten irgalmasságát.

2021. június 13., vasárnap

Évközi 11. vasárnap

Ez 17,22-24

Így szól az Úr Isten: ,,Akkor majd én is veszek egy ágat a magas cédrusfa tetejéről és elültetem; ágainak tetejéről egy gyönge ágat letörök, és elültetem egy magas és kiemelkedő hegyen. Izrael magas hegyén ültetem el, kisarjadzik majd és gyümölcsöt terem, és nagy cédrussá lesz; alatta laknak majd a madarak mind, és fészket rak valamennyi szárnyas lombjainak árnyékában; Akkor megtudja majd a vidék minden fája, hogy én, az Úr, aláztam meg a magas fát és magasztaltam fel az alacsony fát; hogy én szárítottam ki a zöldellő fát és borítottam virágba a száraz fát. Én, az Úr, szóltam, és meg is cselekedtem!”

2Kor 5,6-10

Ezért mindenkor bizakodunk, és tudjuk, hogy amíg a testben élünk, távol járunk az Úrtól, mert hitben járunk, és nem szemlélésben. De bizakodunk, s jobban szeretnénk kiköltözni a testből, és elérkezni az Úrhoz. Ezért igyekszünk is neki tetszeni, akár nála vagyunk, akár távol élünk tőle. Mert mindnyájunknak meg kell jelennünk Krisztus ítélőszéke előtt, hogy mindenki elvegye a bérét, aszerint, hogy jót vagy gonoszat cselekedett testében.

Mk 4,26-34

,,Az Isten országa olyan, mint amikor az ember magot szór a földbe. Azután már akár alszik, akár ébren jár éjjel és nappal, a mag kikel és növekszik, maga sem tudja, hogyan. Mert a föld magától termi meg először a hajtást, aztán a kalászt, majd a fejlett szemet a kalászban. Mikor pedig megérett a termés, azonnal sarlót vág bele, mert elérkezett az aratás.” Majd így szólt: ,,Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Milyen példabeszéddel szemléltessük? Olyan az, mint a mustármag. Amikor a földbe vetik, kisebb minden magnál, amely a földön van; de ha elvetették, felnő és nagyobb lesz minden veteménynél. Olyan nagy ágakat hajt, hogy árnyékában fészkelhetnek az ég madarai.” Sok ilyen példabeszédben hirdette nekik az igét, hogy meg tudják érteni. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk; tanítványainak azonban külön megmagyarázta mindegyiket.


Természetesen cselekednünk is kell, hogy Isten országa kibontakozzék bennünk és közöttünk, mégis ez valami olyan öntörvényű valóság, amely a maga erejéből, saját természete szerint növekszik, mint a földbe vetett mag. Nem lehet hozzátenni, sem elvenni belőle, siettetni vagy visszatartani, mert azzal csak ártanánk neki. A szentek nem avatkoztak bele túlbuzgó módon az isteni élet növekedésébe, hanem egyszerűen engedték, hogy a kegyelem egyre jobban birtokba vegye őket. Innen forrásozott az a lelki béke és nyugalom, amely betöltötte életüket: tudtak nyugodtan aludni és sokat fáradni anélkül, hogy feszültekké, idegesekké lettek volna; képesek voltak egyik napról a másikra megválni életük nagy művétől és szembenézni a halállal.

Ez az isteni mag nem csupán az egyes ember szívében van elrejtve, s növekszik napról napra, hanem az Egyházban, Krisztus Titokzatos Testében is. Emiatt nagyon veszélyes megbolygatni a szent hagyomány által megszentelt liturgiát, a hitigazságok összefüggő rendszerét, a szilárd alapokon nyugvó keresztény erkölcstant, mert az megakadályozza a szerves fejlődést. (És tudjuk, hogy nemcsak az Isten által elvetett mag, hanem a gonosz magvetése is észrevétlenül kezd kicsírázni, növekedni, terebélyesedni, és hozza meg a maga termését.) A példabeszéd végül érvényes a történelemre is: az evangélium az elvetett mag, mely lassan, de ellenállhatatlanul kibontakozik az emberiség történelme folyamán. Egy győztes ügynek vagyunk az elkötelezettjei, akár látszik, akár nem. Az emberiség jövője nem lehet más, mint a Jézus Krisztus meghirdette Isten országa, az isteni és emberi személyek szeretetben való közössége.

Urunk, Jézus Krisztus, az isteni Ige magvetője, segíts, hogy megtanuljuk a leckét, és ne ügybuzgó tevékenységünktől várjuk Isten országának terjedését, hanem egyre jobban engedjük, hogy az evangéliumi élet a maga belső törvényei szerint átalakítsa gondolkodásunkat, akaratunkat, érzelmeinket és emberi kapcsolatainkat. Add, hogy ez az élet kiáradjon környezetünkre is, és mind többeket vonjon be abba a szeretetáramlásba, melynek központja Te vagy az Atyával és a Szentlélekkel együtt.

2021. június 12., szombat

Évközi 10. hét

2Kor 5,14-21

Krisztus szeretete sürget minket. Azt gondoljuk ugyanis, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor valamennyien meghaltak; és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, már ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt. Mi tehát mostantól fogva senkit sem ismerünk test szerint. És ha Krisztust test szerint ismertük is, most már nem úgy ismerjük. Ezért aki Krisztusban van, új teremtmény; a régiek elmúltak, s íme, újak keletkeztek. Mindez pedig Istentől van, aki Krisztus által kiengesztelt minket önmagával, és nekünk adta a kiengesztelés szolgálatát. Mert Isten volt az, aki Krisztusban kiengesztelte magával a világgal, úgyhogy nem számította be bűneinket, és ránk bízta a kiengesztelés igéjét. Mi tehát Krisztus követségében járunk, s maga Isten buzdít általunk. Krisztusért kérünk tehát benneteket, engesztelődjetek ki Istennel! Ő azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őáltala.

Mt 5,33-37

Szintén hallottátok, hogy azt mondták a régieknek: ,,Ne esküdj hamisan, hanem add meg az Úrnak, amire esküdtél!” Én viszont azt mondom nektek, hogy egyáltalán ne esküdjetek: se az égre, mert az az Isten trónja, se a földre, mert az az ő lábainak zsámolya, se Jeruzsálemre, mert az a nagy király városa. A fejedre se esküdj, mert egyetlen hajszáladat sem tudod fehérré vagy feketévé tenni. Legyen a ti beszédetek: igen, igen, nem, nem; ami ezeknél több, a gonosztól van.


Nem egymásnak kellene élnünk, egyik Krisztus-hívő a másiknak? Nem, mert ez csak következmény, és nem forrás. Az ősbűn következményeként az lett számunkra természetes, hogy önmagunknak éljünk, akár durván és másokat letiporva, akár elegánsan álcázva önzésünket, nemegyszer vallásos mezbe bújtatva. Ebből a bűnös és egészségtelen önközpontúságba ágyazottságunkból radikálisan és eredményesen egyedül Krisztus képes kiszakítani, aki Isten szeretetével szeret minket. Az ő irántunk való szeretetének nem kell tisztulnia, sem növekednie.

Mert az a szeretet, amely nem egészen tiszta és nem elég mély, megijeszthet bennünket. A bőrünkön, a szívünkben, testestül-lelkestül érezzük, ha a ránk irányuló szeretet önzéstől, birtoklástól, állhatatlanságtól sebzett. Ez aztán azt is előidézheti, hogy gyorsan visszahúzódunk csigaházunkba, s megpróbálunk saját magunk szeretetet adni magunknak – ez azonban nem más, mint a biztos önmagunkba fulladás kezdete. Aki viszont engedi, hogy feltáruljon előtte Krisztus szeretete a maga méreteinek teljességében, az megragadottá válik, s megérzi az ebből a hasonlíthatatlan szeretetből fakadó sürgetést. Nem őrült munkaláz ez, türelmetlen igyekvés hanem szerelmes sürgetés – egy soha nem sejtett, de már jelenvaló új világból érkező hang édes szólítása, egy tekintet, egy tiszta arc csendes ragyogása.

Urunk Jézus, a Te irántunk való szereteted sem nem tisztul, sem nem növekszik vagy csökken, hanem szüntelen intenzitással árad felénk öröktől fogva és mindörökké. Mégis, e szeretet mélységes valósága csak fokozatosan tárul fel előttünk, mert ha egyszerre szembesülnénk vele, megijednénk tőle, és talán el sem bírnánk viselni. Kérünk, segíts kegyelmeddel, hogy miközben egyre többet ismerünk meg végtelen szereted magasságából és mélységéből, egyre jobban Neked éljünk, s a kisebb, de esetleg fényesebb lánggal égő szereteteket mind a Te örökkön izzó szeretetedben tisztítsuk meg.

2021. június 11., péntek

Jézus Szent Szíve

Oz 11,1.3-4.8c-9

Hajnalig örökre elpusztul Izrael királya! Mikor még gyermek volt Izrael, akkor szerettem meg őt, és Egyiptomból hívtam ki az én fiamat. Pedig én szinte dajkája voltam Efraimnak: karjaimon hordoztam őket, s ők mégsem ismerték el, hogy én vagyok az orvosuk. Emberi kötelékekkel, a szeretet bilincseivel vonzottam őket; olyan voltam hozzájuk, mint aki arcához emeli a csecsemőt; és lehajoltam hozzá, hogy ételt adjak neki. Hogy adhatnálak oda téged, Efraim? Hogy szolgáltathatnálak téged ki, Izrael? Hogy adhatnálak oda téged, mint egykor Admát, hogy tehetnélek olyanná, mint egykor Cebojimot? Szívem megváltozott bensőmben, és szánakozásom is felgerjedt. Nem cselekszem haragom heve szerint, nem rontom meg Efraimot ismét, mert én Isten vagyok, és nem ember, szent, aki közötted vagyok, és nem fogok indulattal jönni.

Ef 3,8-12.14-19

Nekem, az összes szent közül a legkisebbnek jutott osztályrészül ez a kegyelem: hirdetni a pogányoknak Krisztus felfoghatatlan gazdagságát, és felvilágosítani mindenkit, miként vált valóra a titok, amely öröktől fogva el volt rejtve a mindent teremtő Istenben, hogy most kinyilvánuljon Isten sokrétű bölcsessége a mennyei fejedelemségeknek és hatalmasságoknak az egyház útján. Ez volt az ő örök végzése, amelyet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban valósított meg, akiben bizalmunk van, és biztonságos utunk a benne való hit által. Ezért hajtom meg térdemet az Atya előtt, akitől minden nemzetség nevét nyerte a mennyben és a földön: Adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy megerősödjetek benső emberré az ő Lelke által, hogy Krisztus a hit által a szívetekben lakjék, s a szeretetben meggyökerezve és megalapozva fel tudjátok fogni az összes szentekkel együtt, mi a szélesség és a hosszúság, a magasság és a mélység, és megismerhessétek Krisztus szeretetét is, amely minden ismeretet meghalad, s beteljetek Isten egész teljességével.

Jn 19,31-37

A zsidók pedig, mivel készületnap volt, kérték Pilátust, hogy törjék meg lábszárcsontjaikat, és vegyék le őket, hogy a testek ne maradjanak ott a kereszten szombatra, mert az a szombat nagy nap volt. Odamentek tehát a katonák, és eltörték a lábszárát először az egyik vele együtt keresztrefeszítettnek, aztán a másiknak. Amikor azonban Jézushoz értek, mivel látták, hogy ő már meghalt, nem törték meg a lábszárát, hanem az egyik katona lándzsával megnyitotta oldalát, amelyből azonnal vér és víz jött ki. Aki ezt látta, tanúságot tett róla, és igaz az ő tanúsága. Ő tudja, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. Mert ezek azért történtek, hogy beteljesedjék az Írás: ,,Csontját ne törjék össze.” Egy másik Írás pedig azt mondja: ,,Látni fogják azt, akit keresztülszúrtak.”


A mai ünnep Szentleckéjében Szent Pál Isten öröktől elrejtett s most Krisztusban megvalósult és az Egyházban hirdetett üdvösségtervét ünnepli, csodálja, szemléli elragadtatással. Ez az üdvösségterv, ez a felfoghatatlanul nagy isteni misztérium úgy jött el közénk Krisztusban, hogy alkalmazkodott a mi külső és belső világunk méreteihez. Ez a titok Krisztus szeretetének titka, melynek valódi méretei ugyan felfoghatatlanok számunkra, mégis a maga teljességében nyilvánult meg előttünk, amikor Isten létére értünk meghalt, és a katona lándzsája megnyitotta oldalát. Ekkor feltárult és láthatóvá vált Isten öröktől fogva elrejtett szeretete és irgalma.

Ennek a szeretetnek valóban van magassága, hiszen Isten örök belső életéből ered, és van felfoghatatlan mélysége is, mert Krisztus emberi testet öltött, magára vette bűneinket, és halálában az alvilág mélyét is bejárta. E szeretetnek van szélessége és hosszúsága is, mely a történelmet jelenti a teremtéstől az utolsó napig, s benne egyenként minden világra jött – vagy meg sem született – ember egyéni sorsát. E szélesség és hosszúság nem lenne sem érthető, sem elfogadható a magasság és mélység nélkül, de mivel Jézus az örök Atya egyszülött Fia, aki egyszer s mindenkorra legyőzte a halált, és dicsőségesen feltámadt, a Szentlélekben pedig csalatkozhatatlan reménységet öntött a szívünkbe, okkal formál jogot minden emberre, az üdvösség kapuit tárva fel előttünk.

Szelíd és alázatos szívű Jézus, kérünk, végy lakást szívünkben, személyünk legmélyén, s Szentlelked által taníts meg a Te szereteted magasságára és mélységére, mely minden emberi értelmet meghalad. Add, hogy egészen belegyökerezzünk szeretetedbe, s többé sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem erők, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el ne szakíthasson minket attól a szeretettől, amely kereszten átszúrt Szentséges Szívedben kinyilvánult előttünk.

2021. június 10., csütörtök

Évközi 10. hét

2Kor 3,15 – 4,1.3-6

(...) Mert az Úr Lélek, s ahol az Úr Lelke, ott a szabadság. Mi pedig mindnyájan, miközben fedetlen arccal szemléljük az Úr dicsőségét, ugyanarra a képmásra változunk át dicsőségről dicsőségre az Úr Lelke által. Mivel tehát ilyen szolgálatunk van, miután irgalmasságot nyertünk, nem csüggedünk el, Ha a mi evangéliumunk mégis el van takarva, azok előtt van eltakarva, akik elvesznek, akikben ennek a világnak az istene elvakította a hitetlen értelmet, hogy az Isten képmásának, Krisztusnak dicsőségéről szóló evangélium fénye ne ragyogjon fel számukra. Mi ugyanis nem önmagunkat hirdetjük, hanem Jézus Krisztust, az Urat; önmagunkat pedig mint a ti szolgátokat Jézusért. Mert Isten, aki azt mondta: „A sötétségből világosság ragyogjon fel”, maga támasztott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon Isten dicsőségének ismerete Jézus Krisztus arcán.

Mt 5,20-26

Mert mondom nektek: ha a ti igazságtok nem múlja felül az írástudókét és farizeusokét, semmiképp sem mentek be a mennyek országába. Hallottátok, hogy ezt mondták a régieknek: ,,Ne ölj; aki pedig öl, méltó az ítéletre.” Én viszont azt mondom nektek, hogy mindenki, aki haragszik testvérére, méltó az ítéletre. Ha valaki azt mondja a testvérének: ,,Oktalan”, méltó a főtanács ítéletére; aki pedig azt mondja: ,,Bolond”, méltó a gyehenna tüzére. Amikor tehát fölajánlod adományodat az oltáron, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened: hagyd ott az adományodat az oltár előtt, és először menj, békülj ki testvéreddel, s csak akkor menj, és ajánld föl adományodat. Egyezz meg ellenfeleddel gyorsan, amíg vele vagy az úton; nehogy ellenfeled átadjon téged a bírónak, a bíró pedig a törvényszolgának, és börtönbe vessenek. Bizony, mondom neked, semmiképp sem jössz ki onnan, amíg meg nem fizeted az utolsó fillért.


Az evangélium megértése elsősorban nem intellektuális képességeken múlik, hanem a belső hozzáálláson. Isten végső kinyilatkoztatása ugyanis nem csupán ismeretek, tanítások, tanácsok gyűjteménye, hanem mindenekelőtt életének, legbensőbb titkának feltárása és közlése. Azt pedig már emberi kapcsolatainkban is napról napra tapasztaljuk, hogy kevés, ha csupán értelemmel akarjuk megérteni a másikat; ahhoz, hogy személyének titkához közelebb kerüljünk, a szeretet adta megismerőképességre van szükség. Az önközlés végső oka és célja nem is lehet más, mint a szeretet, melyben a felek kölcsönösen feltárják s megosztják egymással létezésük legmélyebb titkát, személyük egyedülálló világát.

Jézus Krisztust sem lehetséges megértenünk, ha csupán Isten törvényeinek, erkölcsi elvárásainak kihirdetőjét látjuk benne, nem pedig Isten Fiát, aki Isten életét akarja megosztani velünk. Igaz voltunk, amelynek felül kell múlnia az írástudókét és farizeusokét, nem elsősorban erőfeszítéseink eredménye – hiszen akkor éppen az írástudók és farizeusok bűnébe esnénk, akik magukat igaznak jelentették ki –, hanem abból fakad, hogy őt, aki hozzánk akar jönni, az Atyával és a Szentlélekkel egylényegű Istenként a szívünkbe fogadjuk.

Urunk Jézus, add meg nekünk kegyelmesen, hogy döntéseink és tetteink abból a mélységből táplálkozzanak, amelyben a szentmisén találkozunk Veled igédben és eucharisztikus jelenlétedben. Segíts, hogy szentáldozásról szentáldozásra haladva lehulljon szemünk elől az evangéliumot takaró lepel, arcodon mind jobban felragyogjon számunkra Isten dicsőségének ismerete, s így testvéreink számára a mi arcunkon is egyre inkább fel tudjon fényleni a Te dicsőséged ragyogása.

2021. június 9., szerda

Évközi 10. hét

2Kor 3,4-11

Isten iránt ilyen bizalmunk Krisztus által van. Nem mintha magunktól, mintegy saját erőnkből képesek lennénk bármit is kigondolni, ellenkezőleg: a mi képességünk Istentől van. Ő tett minket alkalmassá arra, hogy az Újszövetség szolgái legyünk, nem a betűé, hanem a Léleké: mert a betű öl, a Lélek pedig éltet. Ha már a halálnak a betűkkel, kövekre írt szolgálata dicsőséges volt, úgyhogy Izrael fiai nem nézhettek Mózes arcára arcának mulandó dicsősége miatt, hogyne lenne még dicsőségesebb a Lélek szolgálata? Mert ha már a kárhoztatás szolgálata dicsőséges, sokkal dicsőségesebb az igazság szolgálata. Sőt, ami ott dicsőséges volt, ezen túláradó dicsőség miatt már nem is dicsőséges. Mert ha a mulandó dicsőséges, sokkal dicsőségesebb a maradandó.

Mt 5,17-19

Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy visszavonjam a törvényt vagy a prófétákat; nem azért jöttem, hogy megszüntessem, hanem hogy beteljesítsem. Mert bizony, mondom nektek: amíg el nem múlik az ég és a föld, egy ióta vagy egy vesszőcske sem marad el a törvényből, amíg minden be nem teljesedik. Aki tehát egyet is elhagy e legkisebb parancsok közül és úgy tanítja az embereket, azt a legkisebbnek fogják hívni a mennyek országában; aki pedig megteszi és tanítja, azt nagynak fogják hívni a mennyek országában.


A törvény jó, mert lemér bennünket. A bukott Ádám ivadékainak szükségük is van rá, hogy Istentől fogódzópontokat, jelzőkarókat kapjanak, mert enélkül nem tudnák megkülönböztetni a jót a rossztól. A világ fiai azonban nem hajlandók tudomást venni a jó és a rossz objektív kategóriáiról. Öntörvényűségükben saját maguk akarják megszabni, mi jó és mi nem, az erkölcs helyébe a közvéleményt, a bűn helyébe a jogszerűtlenséget állítva. Minket is megkísért olykor, hogy felülbíráljuk az isteni törvényt, vagy legalábbis a mi esetünkben való érvényességét. Azt gondoljuk, a mi helyzetünk annyira sajátos és egyedi eset, hogy arra bizonyára nem vonatkozik a Tízparancs, vagy legalábbis nem úgy, mint másokra. A Bűn és bűnhődés Raszkolnyikovjaként a törvény felett állónak szeretnénk látni magunkat, s közben nem vesszük észre, hogy aki csak úgy túlteszi magát Isten parancsain, annak e parancsok a halált jelentik.

Az igazi szabadság nem szemben áll az isteni törvénnyel, hiszen mindkettő Istentől származik és üdvösségünket szolgálja. A szabadság mintegy a törvényből nő ki, hogy közvetlenül részesítsen Isten életében. A törvény ugyanis nem holt betű, hanem éltető, Lélekkel teli valóság, hiszen Urunk nem csupán tanítást adott, hanem a Szentlelket is megadta, hogy a Tízparancsot összefoglaló egyetlen parancsát teljesítve méltók lehessünk az istengyermeki élethez: „Új parancsot adok nektek: szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket!” A krisztusi törvény hordozója, az Egyház pedig szentségei, mindenekelőtt a keresztség és az eucharisztia által az utolsó napig őrzi és közvetíti az Isten és ember szerelmének minden emberi elképzelést felülmúló teljességét.

Urunk Jézus, ne engedd, hogy a törvényt istenítve a holt betűhöz ragaszkodjunk, s kioltsuk magunkban a Lelket. Ne engedd azt sem, hogy alkudozásba kezdve a törvényt illetően a világ szellemének hódoljunk, s észrevétlenül elkezdjünk sodródni a lelki halál felé. Szítsd fel inkább lelkünkben Szentlelkedet, hogy őt egyre jobban befogadva megtapasztaljuk, hogy a törvény valójában nem is parancs, hanem élet, Isten belső életének kiáradása, s szívünk kitáguljon Te szereteted mérhetetlen tágasságára, ahol egy ióta vagy egy vesszőcske sem vész el, hanem az egész törvény elnyeri beteljesedését.

2021. június 8., kedd

Évközi 10. hét

2Kor 1,18-22

Isten hűségére mondom, hogy beszédünkben, amelyet hozzátok intéztünk, nincs: ,,igen” is meg ,,nem” is. Mert Isten Fia, Jézus Krisztus, akit köztetek hirdettünk, én, Szilvánusz és Timóteus, nem volt ,,igen” is meg ,,nem” is, hanem az ,,igen” valósult meg benne. Mert ahány ígérete csak van Istennek, mind ,,igen” lett őbenne. Ezért az ,,ámen” is általa hangzik fel tőlünk Isten dicsőségére. Aki pedig megerősít minket veletek együtt Krisztusban, és aki felkent minket, az Isten, és ő az, aki pecsétjével megjelölt minket, s a Lélek zálogát adta szívünkbe.

Mt 5,13-16

Ti vagytok a föld sója. De ha a só ízetlenné válik, mivel sózzák meg? Semmire sem jó többé, mint hogy kidobják és eltapossák az emberek. Ti vagytok a világ világossága. Nem lehet elrejteni a hegyre épült várost. Lámpát sem azért gyújtanak, hogy aztán a véka alá tegyék, hanem a lámpatartóra, hogy világítson mindenkinek, aki a házban van. Úgy világítson a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket és dicsőítsék Atyátokat, aki a mennyekben van.


Nem a magunk ízével kell megízesíteni, nem a magunk világosságával kell bevilágítani a világot. Krisztus fénye ragyogja be azt, és az ő örömhírének íze ad ízt neki, s nekünk ezt az ízt és ezt a világosságot kell hordoznunk. Hogyan? Úgy, hogy testestül-lelkestül „igen”-né leszünk Krisztus számára, ahogyan ő „Igen”-né lett az Atya számára, kétszeresen is: az Atya „Igen”-je a világra és benne ránk, emberekre, akiket őbenne és az ő képére teremtett, s az emberiség „igen”-je Isten akaratára, örök tervére. Amikor Jézus a föld sójának s a világ világosságának nevezett bennünket, ezzel azt a küldetést bízta ránk, hogy mi képviseljük a világban az Atya benne kimondott „igen”-jét.

És itt nem az adottságaink, képességeink, előképzettségünk a fontos. Akárcsak az Amennel, itt is Isten cselekvésére mondunk igent. Átengedjük neki az irányítást, és hagyjuk, hogy általunk ő cselekedjék. Ez azonban korántsem úgy működik, mint mikor egy bábut dróton rángatnak, vagy mint mikor a repülőgép vezetője a robotpilótára bízza a vezérlést. Épp ellenkezőleg: paradox módon szabadságunk teljesedik ki abban, hogy Isten akaratára igent mondunk. Személyes akaratunk nem foszlik szét, amikor az isteni akarattal együttműködik, hanem magasabb fokra emelkedik. Sőt az is nyilvánvaló lesz, hogy szabadságunk éppenséggel akkor volt korlátozott, míg látszólag teljesen szabadon a magunk akarata szerint cselekedtünk – valójában ugyanis önmagunk függetlenségének illúziója tartott fogva.

Urunk Jézus, add kegyelmedet, hogy mi is „igen”-né váljunk, igent mondva a nekünk szóló hívásra, igent mondva a nekünk adott küldetésre, akárcsak a Boldogságos Szűz. Ne engedd, hogy a külső körülmények vagy belső korlátaink megakadályozzák, hogy teljes akarattal igent mondjunk mennyei Atyád szent akaratára, s így létezésünk a lehető legmagasabb szabadsági fokra emelkedjék, amely mellett eltörpül minden emberi önmegvalósítás. Segíts, hogy egyre inkább „igen”-né váljunk, s így egyre inkább önmagunkká is, váljunk, valóban ízt és világosságot adva a világnak.

2021. június 7., hétfő

Évközi 10. hét

2Kor 1,1-7

Pál, Isten akaratából Krisztus Jézus apostola, és Timóteus testvér, Isten korintusi egyházának, valamint az összes szenteknek, akik egész Achájában vannak. Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól! Áldott legyen Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden szorongattatásunkban, hogy mi is megvigasztalhassuk azokat, akik bármiféle szorongattatásban vannak, azzal a vigasztalással, amellyel Isten minket is megvigasztal. Mert amint bőven van részünk Krisztus szenvedéseiben, úgy bőven van részünk Krisztus által a vigasztalásban is. Ha szorongatást szenvedünk, az a ti vigasztalásotokért és üdvösségetekért van, ha pedig vigasztalásban van részünk, az is a ti megvigasztalásotokért van, amely erőt ad ugyanazoknak a szenvedéseknek az elviselésére, amelyeket mi is elszenvedünk. Szilárd a reménységünk titeket illetően, mert tudjuk, hogy amint társaink vagytok a szenvedésekben, úgy társaink lesztek a vigasztalásban is.

Mt 5,1-12

A tömeget látva fölment a hegyre. Leült, a tanítványai odajöttek hozzá, ő pedig szólásra nyitva ajkát így tanította őket: „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa. Boldogok, akik sírnak, mert ők majd vigasztalást nyernek. Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet. Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők majd jóllaknak. Boldogok az irgalmasok, mert ők majd irgalomra találnak. Boldogok a szívükben tiszták, mert ők látni fogják Istent. Boldogok a békeszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni. Boldogok, akiket az igazság miatt üldöznek, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, amikor gyaláznak és üldöznek titeket, és hazudozva minden rosszat mondanak rátok miattam. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok nagy a mennyekben; így üldözték ugyanis a prófétákat is, akik előttetek voltak.”


Ne gondoljuk, hogy a földi siralomvölgy képének csak a középkor mára túlhaladott világnézetében volt helye, a modern kereszténységhez már nem illik. Éppen ma, a fogyasztást bálványozó, élvhajhász és a természetet gátlástalanul kizsákmányoló korunkban kell komolyan rádöbbennünk arra, hogy minden csak hiábavalóság, ami után oly sokan törik magukat. A gyakorlati materializmus és a szellemi kotyvalékok fertőjében tocsogva van csak okunk igazán elszomorodni, hogy hová is süllyedtünk. Jó elhatározásaink kudarca, bűneink elleni küzdelmünk hiábavalósága, kisebb és nagyobb hűtlenségeink ugyancsak bőven adnak okot a szomorúságra. Mintha Krisztus el sem jött volna, és meg sem váltott volna bennünket.

Bizony, meg kell tapasztalnunk a szomorúságot, meg kell ízlelnünk önmagunk s a világ hiábavalóságát, hogy az isteni vigasztalás elérjen minket. El kell jutnunk addig a pontig, amikor már emberileg végképp reménytelennek látszik minden, s akkor hirtelen átfordul az egész, s megízleljük azt a vigasztalást, amely minden szomorúságot legyőz bennünk. Egy bizonyosfajta, istenes szomorúság nélkül nem is képzelhető el hiteles keresztény élet, mert csak belőle fakadhat őszinte, isteni öröm.

Urunk, Jézus Krisztus, Te sohasem ígérted, hogy követőid arcáról nem hervad le a mosoly, hogy gondtalan lesz az életünk és nem lesz okunk szomorkodásra, hanem azt mondtad, hogy „boldogok, akik sírnak, mert ők majd vigasztalást nyernek”. Ne engedd, hogy e világ hiábavalósága láttán eltakarjuk szemünket, ne hagyd, hogy önmagunk és a világ sötétsége elől menekülve keserűségünket különféle édességekkel, pótszerekkel érzéstelenítsük, hanem taníts meg sírni azzal a sírással, mely a vigasztalás forrását nyitja meg szívünkben. Add, hogy csak Tőled várjunk vigasztalást, s ezáltal mi magunk is megvigasztalhassunk másokat, nem elkenve az igazságot, csak hogy fájdalmat ne okozzunk, hanem a világ fájdalmas hiábavalóságát feltárva a krisztusi örömhír minden szomorúságot gyökerében orvosló vigasztalását nyújtva testvéreinknek.

2021. június 6., vasárnap

Krisztus Szent Teste és Vére, Úrnapja

Kiv 24,3-8

Elment tehát Mózes, és elmondta a népnek az Úr minden szavát és rendeletét. A nép egy szívvel-lélekkel felelte: ,,Megtesszük mindazt, amit az Úr mondott!” Ekkor Mózes leírta az Úr minden beszédét. Majd felkelt kora reggel, oltárt épített a hegy tövében, és tizenkét emlékoszlopot állított, Izrael tizenkét törzsének megfelelően. Aztán odaküldte Izrael fiainak ifjait, hogy mutassanak be egészen elégő áldozatokat, és vágjanak az Úrnak békeáldozatul fiatal bikákat. Mózes pedig fogta a vér felét, és a medencékbe töltötte, a másik felét pedig az oltárra öntötte. Aztán fogta a szövetség könyvét, és felolvasta a nép hallatára. Erre ők azt mondták: ,,Megtesszük mindazt, amit az Úr mondott, és engedelmesek leszünk!” Ő pedig fogta a vért, és meghintette vele a népet, és így szólt: ,,Ez annak a szövetségnek a vére, amelyet az Úr megkötött veletek e szavak alapján!”

Zsid 9,11-15

Krisztus azonban mint a jövendő javak főpapja jelent meg, a nagyobb és tökéletesebb, nem kézzel készített, azaz nem ebből a világból való sátoron át, nem is bakok vagy borjak vére által, hanem a saját vére által ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök váltságot szerzett. Mert ha bakok és bikák vére, és az üszők elhintett hamva a tisztátalanokat megszenteli a test megtisztulására, mennyivel inkább fogja Krisztus vére, aki az örök Lélek által önmagát adta szeplőtlen áldozatul Istennek, hogy megtisztítsa lelkiismeretünket a halott tettektől, és az élő Istennek szolgáljunk! Így tehát egy új szövetség közvetítője: ő, aki halálával megszabadított az első szövetség alatt történt törvényszegésektől, hogy a meghívottak elnyerjék az örökké tartó örökség ígéretét.

Mk 14,12-16.22-26

A kovásztalan kenyerek első napján pedig, mikor a húsvéti bárányt feláldozzák, tanítványai megkérdezték tőle: ,,Mit akarsz, hová menjünk előkészíteni, hogy megehesd a húsvéti vacsorát?” Akkor elküldött kettőt a tanítványai közül, ezekkel a szavakkal: ,,Menjetek a városba. Találkoztok ott egy emberrel, aki vizeskorsót visz. Kövessétek őt, és ahova bemegy, mondjátok a házigazdának, hogy a Mester kérdezi: ,,Hol van a szállásom, ahol a húsvéti bárányt tanítványaimmal elfogyaszhatom?” Mutatni fog nektek egy nagy ebédlőt készen, megterítve. Ott készítsétek el nekünk.” Tanítványai elindultak és bementek a városba. Mindent úgy találtak, ahogy megmondta nekik, és elkészítették a húsvéti vacsorát. Miközben ettek, Jézus fogta a kenyeret, megáldotta, megtörte, és odaadta nekik ezekkel a szavakkal: ,,Vegyétek, ez az én testem.” Azután fogta a kelyhet, hálát adott, odaadta nekik, és ittak belőle mindnyájan. Ő pedig így szólt: ,,Ez az én vérem, az új szövetségé, amely sokakért kiontatik. Bizony, mondom nektek: többé már nem iszom a szőlőnek ebből a terméséből addig a napig, amíg az újat nem iszom Isten országában.” Miután elénekelték a himnuszt, kimentek az Olajfák hegyére.


Akkor kezdünk igazán az Úr Jézus tanítványai lenni, amikor minden tettünkkel a húsvéti vacsorát készítjük elő, azaz egész életünk mintegy előkészületté válik az eucharisztikus lakomára, melynek lényege, hogy benne Krisztus szeretetének legnagyobb jelét adja. A szentmise mindenekelőtt Krisztus önfeláldozó szeretetének ünnepe, s ezért a szeretet minden igaz kifejeződése, a hitvesi szerelem, a szülői és gyermeki szeretet, de még az ellenség szeretete is a szentmisére való előkészületté lesz. A szentmise továbbá áldozat is, amely minden emberi szenvedést átváltoztat és egyesít Krisztus keresztáldozatával. A szentmise végül, ennek az áldozatnak gyümölcseként lakoma és asztalközösség Istennel, illetve egymással, amely attól kezdve, mikor a csecsemő mintegy édesanyjából élve szívja magába az anyatejet, megszentel és az utolsó vacsora erőterébe emel minden ünnepi és hétköznapi közös étkezést. Azáltal pedig, hogy a kenyér és a bor, a kehely és a tálca, az asztalterítő, a gyertyák mind-mind az emberi munka terméke, gyümölcse is, a mindennapi munka is a szentmisére való előkészületté válik.

Ezért az úrnapi körmenetnek, amikor énekszóval kísérjük végig az Oltáriszentségben jelen lévő Urat a város utcáin, súlyos teológiai mondanivalója van, mert a csip-csup ügyekben nyüzsgő vagy éppen közömbösen bámészkodó várost az eucharisztikus Krisztussal szembesíti. Van-e élesebb kontraszt annál, mint amit a test kívánságától és a szemek kívánságától uralt vásári bazárok és a Legszentebbet kísérők ünnepi vonulása között tapasztalunk? De a körmenet nemcsak szembesít, emlékeztet, hanem a teremtő isteni jelenlét erőterébe is emeli az embert, visszahelyezve őt eredeti vonatkoztatási rendszerébe, ahonnan kiszakadt. Hiszen a körmenettel azt is kifejezzük, hogy Istentől jöttünk, vele járjuk életünk útját, s hozzá is térünk vissza.

A kenyér és bor színe alatt jelen lévő Úr Jézus Krisztus, add nekünk kegyelmedet, hogy az erkölcsi elveken és keresztény értékeken túl szüntelenül élő kapcsolatban legyünk Veled, Belőled éljünk, s testestül-lelkestül a húsvéti vacsora előkészítésén munkálkodjunk – önmagunkban, környezetünkben, az Egyházban. Add, hogy mindenünket, amink van: munkánkat, jó törekvéseinket, sőt még szégyellnivaló gyarlóságainkat és bűneinket is a Te kezedbe adjuk, mert Te mindezt csodálatos módon átváltoztatod, egész életünket belemerítve a Te isteni életed örökkévaló dicsőségébe.

2021. június 5., szombat

Évközi 9. hét

Tób 12,1.5-15.20

(...) Akkor Ráfael félre hívta mindkettőt és ezt mondta nekik: „Dicsőítsétek Istent és valljátok meg minden élőlény előtt azért a jóért, amit velünk tett. Áldjátok és dicsőítsétek nevét. Isten tetteit hirdessétek és ne szűnjetek megvallani. A király titkát jó elrejteni, Isten tetteit azonban föl kell fedni és meg kell vallani. Tegyétek a jót és akkor a gonosz nem árthat nektek. Jó az imádság böjttel és az alamizsna igazsággal. Többet ér a kevés igazsággal, mint a sok igazságtalansággal. Jobb alamizsnát adni, mint aranykincset gyűjteni. Az alamizsna megment a haláltól és megtisztít minden bűntől. Akik jótékonykodnak, életet nyernek: de akik bűnt és igazságtalanságot cselekszenek, ellenségei saját maguknak. Megmondom nektek a teljes igazságot és semmit sem titkolok el előttetek. (...) Én Ráfael vagyok, egy a hét szent angyal közül, akik készen állunk, hogy az Úr fönséges színe elé lépjünk.” Ezért dicsőítsétek az Urat ezen a földön és magasztaljátok Istent. Most visszatérek ahhoz, aki küldött engem. Írjatok le mindent, ami történt veletek.” Ezzel fölemelkedett.

Mk 12,38-44

Ő pedig tanítás közben ezt mondta nekik: „Óvakodjatok az írástudóktól, akik szeretnek hosszú köntösökben járni, és a piacon a köszöntéseket fogadni! Az első helyeken ülnek a zsinagógákban, vendégségben pedig a főhelyeken. Felélik az özvegyek házait, és színleg nagyokat imádkoznak. Ezeket súlyosabban ítélik majd meg!” Jézus ezután leült a templomkincstárral szemben, és figyelte, hogyan dob a tömeg pénzt a kincstárba: sok gazdag sokat dobott be. Aztán jött egy szegény özvegy, és bedobott két garast, ami egy negyedpénz. Akkor odahívta tanítványait, és azt mondta nekik: „Bizony, mondom nektek: ez a szegény özvegy többet adott mindazoknál, akik pénzt dobtak a kincstárba. Mert azok mind abból adtak, amiben bővelkedtek, ez pedig az ő szegénységéből bedobta mindenét, amije volt, egész megélhetését.”


Mindnyájan szegények vagyunk: mezítelenül jöttünk ki anyánk méhéből, és mezítelenül hagyjuk el ezt a világot. A gazdag szeme elől azonban az a sok, amit birtokol, eltakarja létbeli szegénységét, míg a szegény asszony a két fillért a perselybe dobva egész valójával Isten karjaiba vetette magát, elismerve elégtelenségét és teljes bizalommal ráhagyatkozva az ő gondviselő szeretetére. A császárt talán el lehet kápráztatni a sokkal, Istent azonban csak a minden hatja meg. S mindenki „gazdag”, aki kevesebbet ad, mint mindent, kevesebbet, mint önmagát.

Isten nem elsősorban látványos, nagy tetteket vár tőlünk, mint inkább mindennapi, „kétfilléres” jócselekedeteket, melyeket alig vesznek észre az emberek, s talán mi magunk sem, annyira természetessé váltak. Ha az imádság és az alamizsnálkodás – az irgalmasság testi és lelki cselekedeteinek gyakorlása –, melyet Ráfael angyal Tóbitnak és Tóbiásnak lelkére kötött, már mintegy létformánkká lett, az angyalokhoz válunk hasonlóvá, aki mintegy Isten dicséretéből, imádásából van összeszőve, Istentől jön és hozzá megy – ez a létezése. S az ember legmagasabb rendű hivatása ugyancsak az, hogy imádja az őt a semmiből előhívó Teremtőjét, méghozzá testestül-lelkestül.

Urunk Jézus, add kegyelmedet, hogy a szegény özvegyasszonytól tanulva fontolgatás és méricskélés nélkül bízzuk magunkat mennyei Atyánk gondviselő szeretetére, soha szem elől nem tévesztve az egyetlen szükségeset. Szenteld meg imádságunkat, jó törekvéseinket és igyekezetünket, járd át Szentlelkeddel értelmünket, érzelmeinket, tudatos és tudattalan világunkat, hogy egész életünk istentiszteletté váljék az Atya dicsőségére és testvéreink javára.

2021. június 4., péntek

Évközi 9. hét

Tób 11,5-17

Anna csak ült és kémlelte fia útját. Egyszer csak megpillantotta őt, amint közeledett és ezt mondta apjának: ,,Nézd, jön a fiad, meg az a férfi, aki elment vele.” Ráfael így szólt Tóbiáshoz, mielőtt apjához ért volna: ,,Tudom, hogy apád szeme megnyílik. Kend a hal epéjét szemére. Az orvosság majd bántja a szemet és leválasztja a fehér foltokat a szeméről és apád meglátja a világosságot.” Anna eléje szaladt, nyakába borult és így szólt hozzá: ,,Újra látlak fiam, most már meghalhatok.” És könnyekre fakadt. Tóbit is fölkelt, megbotlottak lábai, de kiment a bejárat ajtajáig. Tóbiás eléje szaladt, kezében vitte a hal epéjét, ráfújta apja szemére, átkarolta őt és így szólt hozzá: ,,Légy erős lelkű, apám!” Majd megkente szemét orvossággal és az hatott. Majd mindkét kezével kivette a hártyát a szeme sarkából. Ekkor Tóbit nyakába borult, sírni kezdett, és így szólt: ,,Látlak, fiam, szemem fénye!” Majd könnyekre fakadt és ezt mondta: ,,Áldott legyen az Isten és legyen áldott az ő nagy neve, és áldottak az ő szent angyalai örökkön-örökké. Ő fenyített meg, és íme, látom fiamat, Tóbiást.” Tóbit és felesége Anna bement a házba örvendezve és Istent magasztalva egész szívvel mindazért, ami vele történt. Tóbiás elbeszélte apjának, hogy az Úr Isten sikeressé tette útját, meghozta a pénzt, feleségül vette Sárát, Ráguel leányát. Íme, jön és közeledik Ninive kapujához. Tóbit és Anna megörültek, és kimentek menyük elé Ninive kapujához. Ninive lakói látták Tóbitot, amint segítség nélkül jár-kel, s csodálkoztak. Tóbit elbeszélte nekik fennhangon dicsérve Istent, milyen könyörületes volt iránta Isten és megnyitotta szemét. Amikor Tóbit közel ért Sárához, fiának Tóbiásnak a feleségéhez, áldást mondott rá ezekkel a szavakkal: ,,Isten hozott, leányom! Legyen áldott a te Istened, aki hozzánk vezetett téged, leányom! Lépj be a te otthonodba egészségben, áldással és örömmel, jöjj, leányom!” Ezen a napon nagy örömünnep volt a Ninivében élő minden zsidó számára.

Mk 12,35-37

Jézus, amikor a templomban tanított, megkérdezte: ,,Hogyan mondhatják az írástudók, hogy a Krisztus Dávid Fia? Hiszen maga Dávid mondja a Szentlélek által: „,Így szól az Úr az én Uramhoz: Jobbom felől foglalj helyet, míg lábaid alá vetem ellenségeidet.” Ha maga Dávid Urának nevezi őt, akkor hogyan lehet a fia?” S a hatalmas tömeg szívesen hallgatta őt.


Tóbiás hazaérkezésének jelenetét át- meg átszövik az újszövetségi utalások, finom párhuzamok. Tóbiás és édesanyjának találkozása a tékozló fiú hazatérését juttatja eszünkbe, akit atyja szintén már messziről meglátott és eléje sietett. Igaz, itt nem az atyai házat könnyelműen elhagyó fiúról van szó, azonban rá is igaz, hogy elveszett, de megkerült, meghalt, és feltámadt, hiszen szülei már halottnak vélték, sőt anyja el is siratta. Amikor Anna a viszontlátás örömétől sírva fakad, és fia nyakába borul, szavai azokat a szavakat előlegzik, melyeket az agg Simeon mondott, mikor a kisded Jézust karjába vette a templomban. Ahogy pedig a látását visszanyerő Tóbit magasztalja Istent, sajátságos módon Mária és Erzsébet találkozását idézi fel, amikor a kölcsönös köszöntés után Mária magasztalni kezdte a magasságbeli Istent.

Az egész jelenetet az öröm és Isten magasztalása hatja át. Ráfael angyal minden bizonnyal otthon érezhette magát ebben a házban, ahol mindenért hálát adtak Istennek. A szerencsés házasság, az örömteli viszontlátás, a gyógyulás mind-mind ennek a hűségnek és istenfélelemnek a jutalma volt. Tóbit egy időre ugyan elveszítette látását, de nem veszítette el Istenbe vetett bizalmát, s nem fogyatkozott meg a hűségben. Tóbiás mielőtt egyesült volna feleségével, Sárával, együtt imádkozott vele, s mielőtt elbeszélte volna szüleinek, mi minden történt vele, előbb magasztalta Istent. S még Anna is, aki a leggyarlóbb volt hármuk közül, kishitűségében, zsörtölődésében a leginkább hozzánk hasonló, példakép lehet előttünk türelme és odaadó szeretete miatt, amellyel kitartott megvakult férje mellett, s a reménytelenség ellenére való reménykedése miatt, amellyel bár már halottnak vélte, mégis mindennap hazavárta fiát.

Urunk Jézus, kérünk Téged, hogy mi is, akárcsak Tóbiás és családja, állandóan a bizalom és az istendicséret légkörében éljünk, s ebből ne lépjünk ki sem akkor, amikor egészség, áldás és öröm, sem pedig akkor, amikor megpróbáltatás jut osztályrészünkül. Taníts meg a folytonos hálaadás lelkületére, s tartsd távol tőlünk a lázadozás és zúgolódás szellemét, hogy ne a mi elvárásainkhoz akarjuk igazítani Istent, hanem készséges szívvel ráhagyatkozzunk szent akaratára, hiszen ő szüntelenül azon munkálkodik, hogy örökké tartó egészségben, áldásban és örömben legyen részünk.

2021. június 3., csütörtök

Évközi 9. hét

Tób 6,10-11a;7,1.9-17;8,4-10

(...) Akkor Tóbiás fölkelt ágyából és ezt mondta Sárának: „Kelj föl, nővérem! Imádkozzunk és könyörögjünk Urunkhoz, hogy elnyerjük oltalmát és kegyelmét.” Sára fölkelt, és elkezdtek imádkozni és könyörögni az Úrhoz, hogy oltalmat nyerjenek. Elkezdték mondani: „Áldott vagy, atyáink Istene, és áldott a te neved örökkön örökké! Áldjon téged az ég és minden teremtményed mindörökké. Te alkottad Ádámot, és segítőtársul adtad neki Évát, és kettőjüktől származik az emberi nem. Azt mondtad, nem jó az embernek egyedül lenni: Alkossunk neki hozzá hasonló segítőtársat. Én most nem élvezetvágyból veszem el nővéremet, hanem tiszta szándékkal. Engedd, hogy irgalmat találjak és találjon ő is, és egészségben öregedjünk meg mindketten.” Majd ráfelelték: Ámen. Aztán átaludták az éjszakát. (...)

Mk 12,28b-34

Ekkor odajárult hozzá az egyik írástudó, aki hallotta őket vitatkozni. Mivel látta, hogy jól megfelelt nekik, megkérdezte őt: „Melyik a legelső az összes parancs közül?” Jézus így felelt neki: „Az összes parancs közül a legelső ez: »Halld, Izrael! A mi Urunk, Istenünk az egyetlen Úr! Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből!« Ez az első parancsolat. A második hasonló ehhez: »Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!« Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.” Az írástudó ekkor azt mondta neki: „Jól van, Mester! Helyesen mondtad, hogy egy az Isten, és nincs más rajta kívül; és hogy őt szeretni teljes szívből és teljes értelemből és teljes lélekből és teljes erőből, a felebarátot pedig úgy szeretni, mint önmagunkat – többet ér minden égő és egyéb áldozatnál.” Amikor Jézus látta, hogy milyen okosan felelt, azt mondta neki: „Nem vagy messze az Isten országától.” Ezután senki sem merte őt többé kérdezni.


Egyedül Isten a tiszta forrás, mi nem vagyunk azok. Ezért ha magunkat mint forrást kínáljuk fel testvéreinknek, óhatatlanul beszennyezzük őket. Az anya, aki elkényezteti gyerekét; az anyós, aki mindenbe beleszólva tönkreteszi a fiatalok házasságát; a férj, aki féltékenységével megöli felesége szerelmét, mind ugyanott hibázik: saját szeretetének megtisztítatlan forrásából itatja azt, akit szeret, s ahelyett, hogy az életet táplálná benne, megmérgezi őt. Csak az Istennel egyesült ember kínálhatja fel a másik ember számára szívének forrását, és mondhatja: Jöjj, és igyál! Hiszen maga az Úr Jézus ígéri: „Aki hisz bennem, annak szívéből élő vizek forrásai fakadnak.” A kölcsönös szeretet azonban azt követeli, hogy mindkét fél tiszta forrássá legyen, hogy egyikük szeretete, szerelme se hozzon halált a másikra.

Az Istennel egyesült ember szeretetében örök Pünkösd van: a Szentlélek szüntelen áradása. Az evangélium szerinti házasság is csak az ilyen tiszta, kölcsönös szeretetben állhat fenn. Az Istennel egyesült házasfelek testi önátadásában ugyanis maga Isten van jelen. A krisztusi házasság nem csupán felbonthatatlan, de felbomolhatatlan is, mert Isten a forrása, alapja, összetartó kapcsa. A két ember benne járja együtt az üdvösség útját, megtapasztalva, hogy a két főparancs nem csupán hasonló, de valójában egy és ugyanaz a valóság; nincs többé kétféle szeretet, hanem csak egy, mely Isten belső életéből fakad. Aki ezt megsejti, „nem jár messze Isten országától”. Aki pedig nap mint nap gyakorolja, be is lép oda.

Urunk Jézus, arra tanítasz bennünket, hogy ahhoz, hogy szívünk tiszta forrás lehessen, melynek vizét bátran kínálhatjuk annak, akit szeretünk, imádságban kell átmennünk az éjszakán, és Istennel egyesülnünk, mielőtt egymással egyesülnénk. Tisztítsd meg, kérünk, szívünket az érzékek, a lelkiek és a szellemiek éjszakájában, hogy hitünk, reményünk és szeretetünk alapja már egyedül a mindenható Isten legyen, s azzal a szeretettel tudjunk szeretni, mellyel Te szeretsz bennünket, feltétel nélkül és visszavonhatatlanul.

2021. június 2., szerda

Évközi 9. hét

Tób 3,1-11a.16-17a

(...) Történt pedig ugyanezen a napon, hogy Sára, Ráguel leánya, a médiai Ekbatanában atyjának egyik szolgálóleánya részéről becsmérlést hallott. Hét férfinek adták ugyanis feleségül, de Azmódeus, a gonosz szellem megölte őket, mielőtt megtörtént volna vele, ami az asszonyokkal történni szokott. A szolgálóleány ezt mondta neki: „Te ölted meg férjeidet! Íme, már hetet adtak hozzád és egyikkel sem volt szerencséd. Miért büntetsz minket férjeid miatt, mivel meghaltak? Menj utánuk te is, ne lássunk tőled soha se fiút, se leányt.” (...) Ugyanabban az időben mindkettőjük imádsága meghallgatást nyert a fölséges Isten színe előtt, és elküldte Ráfael angyalt, hogy gyógyítsa meg mindkettőt. (...)

Mk 12,18-27

Ekkor odamentek hozzá a szadduceusok, akik azt mondják, hogy nincs feltámadás. Megkérdezték őt: „Mester! Mózes megírta nekünk, hogy ha valakinek a testvére meghal és hátrahagyja feleségét gyermek nélkül, akkor a testvér vegye el annak a feleségét, és támasszon utódot testvérének. Volt egyszer hét testvér. Az első feleséget vett magának és meghalt, nem hagyva utódot. Akkor a második vette el azt, de ez is meghalt, és nem hagyott utódot. Éppúgy a harmadik. Elvette az asszonyt hasonlóképpen mind a hét, és nem hagytak utódot. Mindezek után végül meghalt az asszony is. A feltámadáskor tehát, amikor feltámadnak, ezek közül melyiknek lesz a felesége? Mert hétnek volt a felesége.” Jézus azt felelte nekik: „Nyilván azért tévelyegtek, mert nem ismeritek az Írásokat, sem az Isten hatalmát! Hiszen amikor a halottak föltámadnak, nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyben. A halottak felől pedig, mármint hogy feltámadnak, nem olvastátok Mózes könyvében a csipkebokornál, hogy miként mondta neki Isten, amikor szólt: »Én vagyok Ábrahám Istene és Izsák Istene és Jákob Istene?« Ő nem a halottak Istene, hanem az élőké. Így tehát nagyon tévedtek.”


Az Evangéliumban és az Olvasmányban egyaránt szó van egy asszonyról, akit hétszer adtak férjhez. Sára története keserű valóság, a gonosz szellem műve, a szadduceusok által felhozott, a mózesi törvényre hivatkozó, teológiai problémaként beállított eset azonban erőltetett és abszurd, annak tipikus példája, amikor valaki egy kinyilatkoztatott igazság el nem fogadását éppen a Biblia alapján akarja megindokolni. Jézus rá is mutat – nem minden irónia nélkül – vitapartnereinek hiányos szentírásismeretére és hitetlenségére: „Nyilván azért tévelyegtek, mert nem ismeritek az Írásokat, sem az Isten hatalmát!” És ő is Mózesre hivatkozva érvel, miközben egészen új horizontot nyit hallgatósága előtt, akiknek a feltámadásról csak homályos elképzelésük volt.

Ráfael angyal, vagyis teljesen Istenre koncentrált lény, Isten erejének hordozója, aki mindenestül kész ezzel az erővel Isten és az ember szolgálatára lenni. Ő már annak a beteljesedett életnek a képviselője, melyről Jézus beszél a mai Evangéliumban. Ennek az életnek a boldogsága mérhetetlenül nagyobb, mint Tóbiásé és Sáráé, amikor férj és feleség lettek, mert a házasságkötés még csak a kezdete egy útnak, s az embernek növekednie kell, megtisztulnia és megtérnie, jócselekedeteket végbevinnie, hogy Isten előtt kedves lehessen. Az örökkévalóságban azonban lezárul az érdemszerzés ideje, eltűnnek tökéletlenségeink és korlátaink; kapcsolatunk Istennel, házastársunkkal és minden emberrel hasonlíthatatlanul mélyebb, intenzívebb és tisztább lesz, s el nem múlik soha.

Urunk, Jézus Krisztus, amint Ráfael angyal segítségével Tóbit és Sára megszabadult kétségbeesett helyzetéből, úgy akarsz bennünket is kiemelni ebből a halálra szánt, reménytelenségnek alávetett világból, hogy örök életed boldogságából részt adj nekünk. Add kegyelmedet, hogy míg itt e földön élünk, hűségesen járjuk Veled utunkat, s vágyódjunk a Te feltámadott életedre, ahol megszűnik befejezetlenségünk, és létezésünk minden esetlegességtől és önzéstől megszabadulva kiteljesedik a Te méreteidre.

2021. június 1., kedd

Évközi 9. hét

Tób 2,9-14

Ezen az éjjelen megfürödtem a temetés után, kimentem az udvaromba és elaludtam a fal mellett, s arcomat nem takartam be a meleg miatt. Nem tudtam, hogy verebek vannak fölöttem a falon, s ezek meleg trágyája hullott a szemembe, s fehér foltok keletkeztek rajta. Orvoshoz kellett fordulnom, hogy gyógyíttassam magam. De minél több kenőcsöt használtam el, annál inkább romlott a látásom a foltok miatt, végül teljesen megvakultam. Négy évig nem láttam és testvéreim sajnálkoztak rajtam. Ahikár két éven át gondoskodott rólam mielőtt Elimaiszba ment. Ekkor Anna, a feleségem bérért munkát vállalt, gyapjút font. A megrendelőnek adta, s az pénzt adott érte. Disztrosz hónap hetedikén elkészült egy darabbal, és átadta a megrendelőknek, akik kifizették neki az egész bért, és ráadásul egy kecskegidát adtak neki. Amikor közelembe ért a kecske, mekegni kezdett. Hívtam feleségemet és megkérdeztem: „Honnan van ez a kecskegida? Csak nem lopott jószág? Add vissza gazdáinak, nekünk nem szabad lopott jószágot megenni.” Ő ezt válaszolta nekem: „Ajándékba kaptam a béremen felül.” Én azonban nem hittem neki, és azt mondtam, hogy adja vissza gazdáinak, s egészen kivörösödtem miatta. Ő így felelt nekem: „Hol vannak alamizsnáid? Hol vannak jócselekedeteid? Íme, látszik rajtad mindez.”

Mk 12,13-17

Később odaküldtek hozzá a farizeusok és Heródes-pártiak közül néhányat, hogy megfogják őt beszédében. Akik odajöttek, azt mondták neki: „Mester! Tudjuk, hogy igaz vagy, és nem nézed az emberek személyét, hanem az Isten útját igazságban tanítod. Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem? Fizessünk vagy ne fizessünk?” Ő azonban tisztában volt képmutatásukkal, ezért azt mondta nekik: „Miért kísértetek engem? Hozzatok nekem egy dénárt, hadd lássam!” Azok hoztak egyet. Ekkor megkérdezte tőlük: „Kié ez a kép és a felirat?” Azt felelték neki: „A császáré.” Erre Jézus azt mondta nekik: „Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené.” És csodálkoztak rajta.


Jézus válaszának – mely szállóigévé válva sajnos leginkább különféle megalkuvások igazolására lett használatos – sekélyes értelmezése lenne, ha csak annyit olvasnánk ki belőle, hogy ne keverjük össze a politikát a vallással, vagy hogy ha földi és égi hatalomnak egyaránt megadjuk, ami jár neki, békében és jó lelkiismerettel élhetünk. Jézus a politikai provokációra is úgy felel, hogy Istenre irányítja a figyelmet, és kijelentése – arcul csapva a római vallást – mindenekelőtt azt juttatja kifejezésre, hogy a császár nem isten.

Nem kötelességeink két egyenlő részre történő osztásáról van tehát itt szó, hiszen ha az adópénz a császárt illeti, mert az ő képe van rajta, akkor mi magunk Isten tulajdona vagyunk, mert az ő képét viseljük. A császárnak, a földi hatalomnak tehát joga van mindahhoz, ami őt illeti, de semmihez sincs joga, ami nem őt illeti: önmagunkkal csakis Istennek tartozunk, senki és semmi másnak. Vagyis minden evilági teendőnket át kell hatnia Istenhez tartozásunk tudatának, s bármit is teszünk, csak a neki való teljes önátadáson belül szabad tennünk. Aki elsősorban arra törekszik, hogy Istennek megadja, ami az övé, az evilági kötelességét is pontosan tudni fogja, és sem a jólét, sem a szükség, sem a megtiszteltetés, sem a megaláztatás, sem az egészség, sem a szenvedés nem fogja eltéríteni a helyes útról. Milyen egyszerű ez, s mi mégis hogy elbonyolítjuk! Az ókeresztény kor s a későbbi korok vértanúinak és hitvallóinak például egy pillanatig sem okozott fejtörést, hogy mi az, ami a császárt illeti, s mi, ami csak az Istent. Életükkel és halálukkal egyként megadták a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené.

Urunk, Jézus Krisztus, segíts kegyelmeddel, hogy mindenekfölött arra törekedjünk, hogy amivel Istennek tartozunk, azt maradéktalanul megadjuk neki, semmit vissza nem tartva, semmit vissza nem véve, vissza nem lopva. Add meg nekünk a bölcsesség és az erősség Lelkét, hogy amikor úgy érezzük, összeütközésbe kerül bennünk az, amivel a császárnak és amivel az Istennek tartozunk, ne legyünk megalkuvók, hanem szent vértanúid és hitvallóid példája nyomán felismerjük, hogy mit kell tennünk, s abban mindvégig hűségesen ki is tartsunk.

2021. május 31., hétfő

Évközi 9. hét

Tób 1,3; 2,1a-8

Én, Tóbit az igaz úton jártam és jótetteket vittem végbe életem minden napján, sok alamizsnát adtam testvéreimnek és azoknak az embereknek, akik velem kerültek fogságba Asszíria országába, Ninivébe. Asszarhaddon idejében visszatértem házamba, és visszakaptam feleségemet, Annát és fiamat, Tóbiást. Ünnepünkkor, pünkösdkor, amely a Hetek szent ünnepe, jó ebéd volt, leültem enni. (...) Tóbiás elment, hogy a testvéreink között keressen egy szegényt, de visszatért és így szólt: „Apám!” Ezt mondtam neki: „Mi van, fiam?” Ő ezt válaszolta: „Valakit meggyilkoltak a mieink közül, odavetették a piactérre, s ott fekszik még; megfojtották.” Fölkeltem, otthagytam az ebédet még mielőtt hozzányúltam volna, elhoztam az embert a térről egy házba, és vártam a napnyugtát, hogy eltemethessem. (...) Napnyugta után elmentem, megástam a sírt, és eltemettem. Szomszédaim kicsúfoltak és ezt mondták: „Ez az ember már megint nem fél. Ilyen dolog miatt már halálra keresték és megmenekült, s íme, már újra halottakat temet.”

Mk 12,1-12

(...) „Egy ember szőlőt ültetett, bekerítette sövénnyel, présgödröt ásott és őrtornyot épített. Aztán kiadta azt bérlőknek, és idegen földre utazott. Amikor elérkezett az ideje, elküldött egy szolgát a bérlőkhöz, hogy hozzon tőlük a szőlő terméséből. Azok megragadták őt, megverték, és üres kézzel bocsátották el. Erre másik szolgát küldött hozzájuk; ennek még a fejét is betörték és gyalázattal illették. Majd ismét másikat küldött, de azt is megölték, azután még másokat is. Ezek közül némelyeket megvertek, a többieket pedig megölték. Volt neki egy igen kedves fia, utoljára azt küldte el hozzájuk. Azt gondolta ugyanis: »A fiamat tiszteletben fogják tartani.« A bérlők azonban így szóltak egymáshoz: »Itt az örökös! Gyertek, öljük meg, és miénk lesz az örökség!« Megragadták, megölték és kidobták a szőlőn kívülre. Mit fog ezután tenni a szőlő ura? Eljön, megöli a bérlőket, a szőlőt pedig másoknak adja. Vagy nem olvastátok az Írást: »A kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkővé lett; az Úr tette azzá, és csodálatos ez a mi szemünkben«?” (...)


A halott eltemetésének kötelessége isteni parancs volt nemcsak az Ószövetségben, de más vallásokban, kultúrákban is, elég, ha csak Antigonéra gondolunk, aki az isteni törvény elsőbbségére hivatkozva szembeszegült a király rendeletével, eltemette halott testvérét, s tettéért életével fizetett. De magát az Úr Jézust is foglalkoztatta, hogy halála után milyen sors vár testére. A mai Evangéliumban szereplő példabeszédében számot vet azzal a lehetőséggel, hogy Izraelből kitaszítva kell meghalnia, s holttestét talán temetetlenül is hagyják. Erre utalnak Máriáról mondott szavai is Betániában, amikor az asszony illatos olajjal kente meg a lábát: „a temetésemre teszi.”

Könnyű jónak lenni, ha elfogadnak és szeretnek. Könnyű látványos tetteket véghezvinni, ha dicséret, kitüntetés jár érte. Könnyű a roskadásig megrakott asztalról néhány falatot a nélkülözőnek vetni. Tóbit példája azonban – akit egyszer már halálra kerestek amiatt, hogy meggyilkolt honfitársainak megadta a végtisztességet, szomszédai ki is csúfolják oktalan vakmerőségéért – arra tanít, hogy mindhalálig kell tenni a jót, akár életünk kockáztatásával is. Lehet, hogy következetességünk, hűségünk azokra is hatni fog, akik azelőtt kinevettek vagy gyanúsan méregettek, s felülvizsgálva korábbi álláspontjukat ők is társainkká szegődnek. Az is előfordulhat azonban, hogy jóságunk csak felingerli a gonoszság hatalmát, s megaláztatást, üldöztetést, halált kell szenvednünk tőle. Mindegy, nekünk tovább kell tennünk a jót,.

Urunk Jézus, adj szívünkbe bátorságot, hogy amikor az isteni törvényről van szó, merjünk kilépni a haszonelvűség és pragmatizmus világából, s tovább tegyük a jót akkor is, ha a praktikus ész egész sor indokot tud felhozni, hogy ez most miért nem időszerű. Segíts, hogy ne ijedjünk meg a környezetünkben élők véleményétől, sőt a kilátásba helyezett büntetéstől sem, hanem állhatatosságban őrizzük meg lelkünket, egészen Rád bízva magunkat, akiről az Írás mondja: „A kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkővé lett.”

2021. május 30., vasárnap

Szentháromság vasárnapja

MTörv 4,32-34.39-40

Kérdezősködj csak a régi napok felől, amelyek te előtted voltak, attól a naptól kezdve, hogy Isten megteremtette az embert a földön – kérdezősködj az ég egyik szélétől a másikig, történt-e valaha ilyesfajta dolog, vagy lehetett-e hallani, hogy hallja egy nép Isten szavát, aki a tűz közepéből szól, mint ahogy te hallottad, s életben maradtál! Vagy hogy megtette-e Isten, hogy elmegy és nemzetet választ magának a nemzetek közül próbák, jelek, csodák, harc, erős kéz, kinyújtott kar és rettenetes látványok által, mindent aszerint, amit tiértetek tett az Úr, a ti Istenetek Egyiptomban, szemed láttára, Ismerd el tehát ma, és vésd a szívedbe, hogy az Úr az Isten fönn az égben és lenn a földön és senki más! Tartsd meg parancsait és rendeleteit, amelyeket parancsolok neked, hogy jó dolgod legyen neked, s utánad fiaidnak és hosszú ideig maradhass azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened majd ad neked.

Róm 8,14-17

Mert akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. Nem a szolgaság lelkét kaptátok ugyanis, hogy ismét csak féljetek, hanem a gyermekké fogadás lelkét, amelyben azt kiáltjuk: ,,Abba, Atyánk!” Maga a Lélek tesz lelkünkkel együtt tanúságot, hogy Isten fiai vagyunk. Ha pedig fiai, akkor örökösök is: Isten örökösei, Krisztusnak pedig társörökösei, mert vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.

Mt 28,16-20

A tizenegy tanítvány pedig elment Galileába, arra a hegyre, ahova Jézus rendelte őket. Amikor meglátták őt, leborultak, bár egyesek még kételkedtek. Jézus odament és azt mondta nekik: ,,Nekem adatott minden hatalom a mennyben és a földön. Menjetek tehát, és tegyetek tanítvánnyá minden népet. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítsátok meg őket arra, hogy megtartsák mindazt, amit parancsoltam nektek! És íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig!”


Honnan tudjuk, hogy a mennyország nem egyéb, mint kölcsönös szeretet? Jézus Krisztus kinyilatkoztatásából, aki a mennyei életet mint Isten életében való részesedést mutatta be nekünk. Isten belső élete pedig a Szentháromság személyei közötti kölcsönös szeretet. A szeretet soha sem teljes egyfajta önkinyilatkoztatás nélkül. Lehet a szeretet jóakaró, jót cselekvő, elérhet akár hősies fokot is, kiterjedhet az ellenségre, de az ilyen szeretet legfeljebb tökéletes, de nem teljes szeretet. A teljességre jutott szeretet a kölcsönös szeretet. Az üdvözültek kölcsönösen szeretik egymást, soha nem maradnak le egymás szeretetében, mert a mennyben nincs a szeretetnek szenvedése, csak öröme. Az ellenségszeretet célja is az, hogy viszonzott szeretetté alakuljon, különben nem érné el célját, s az, akit szeretünk, nem üdvözülhetne.

Hogy Isten Szentháromság, ez a kinyilatkoztatás teljessége. Isten benső életének feltárása, azért, hogy mi is részt vegyünk benne. Ugyanakkor az ő képére teremtett ember is csak akkor ismeri meg igazán önmagát, ha tud Isten szentháromságos életéről. Ezért a Szentháromság misztériumát bár értelmünkkel egészen soha fel nem foghatjuk, mégis könnyű elfogadnunk, mert képét magunkban hordozzuk, és a mi életünk mélyén is ugyanaz a vágy húzódik meg: szeretni és szeretve lenni.

Dicsőítünk Téged, Atya, Fiú, Szentlélek, Szentháromság egy Isten, és hálát adunk nagy dicsőségedért, mely nem más, mint a Te belső életed boldogító misztériuma, az isteni személyek szeretetközössége. Most, miután megünnepeltük isteni fölségednek az üdvösségtörténetben végbevitt nagy tetteit: a megtestesülést, a megváltást, és a Szentlélek kiáradását, arra kérünk, adj szívünkbe mélységes vágyakozást a Te benső életedben való részvétel iránt, és segíts, hogy a személyeid közt áramló és ránk, parányi és méltatlan teremtményekre is kiáradó szeretetet befogadjuk, s igyekezzünk viszonozni is úgy, hogy továbbadjuk testvéreinknek.

2021. május 29., szombat

Évközi 8. hét

Sir 51,17-27

Ezért magasztallak, dicsőítelek, és áldom az Úr nevét! Amikor még ifjú voltam, mielőtt utakra indultam, kértem a bölcsességet, nyilvánosan, imámban. A templom előtt könyörögtem érte, hogy szüntelen feléje törekszem, és az kivirágzott, mint a korán érő szőlő. Szívem örömét lelte benne, egyenes úton járt a lábam, és ifjúkoromtól fogva a nyomában jártam. Kissé hozzáhajtottam fülemet, és befogadtam, nagy bölcsességre tettem szert, és nagy előmenetelt tettem benne. Dicsőítem őt, aki bölcsességet adott nekem! Eltökéltem, hogy gyakorlom is, buzgólkodtam a jóban, és nem vallok szégyent. Küszködött érte a lelkem, és amikor gyakoroltam, megerősödtem. A magasba emeltem kezemet, és sirattam annak nem tudását. Feléje irányítottam lelkemet, és megleltem, amikor megismertem.

Mk 11,27-33

Ezután ismét Jeruzsálembe mentek. Amint a templomban járt, odajárultak hozzá a főpapok, az írástudók és a vének, és azt mondták neki: ,,Milyen hatalommal teszed mindezt? Ki adta neked a hatalmat, hogy mindezt megtedd?” Jézus így felelt nekik: ,,Én is kérdezek valamit tőletek. Feleljetek meg nekem, s akkor én is megmondom nektek, milyen hatalommal teszem mindezt. János keresztsége a mennyből volt vagy az emberektől? Feleljetek nekem!” Azok így tanakodtak egymás közt: ,,Ha azt mondjuk, a mennyből, azt fogja felelni: akkor miért nem hittetek neki? Ha pedig azt mondjuk, az emberektől, félnünk kell a néptől.” Mert mindnyájan azt tartották Jánosról, hogy valóban próféta volt. Azt felelték tehát Jézusnak: ,,Nem tudjuk.” Jézus erre azt mondta nekik: ,,Én sem mondom meg nektek, miféle hatalommal teszem mindezt.”


A katolikus hit igazságaival kapcsolatban szabad kérdéseket feltenni, hiszen a dialógus a kereszténység lényegéhez tartozik. Ám ugyanazt a kérdést fel lehet tenni őszinte érdeklődésből vagy szenzációéhes kíváncsiságból, a Krisztus-követésben való elkötelezettségünk megerősítésére vagy éppenséggel langyos, megalkuvó életvitelünk igazolására. A hitünkkel kapcsolatos kérdéseket leginkább nem a tartalmuk különbözteti meg egymástól, hanem a mindenkori kérdező hozzáállása. Márpedig, akik kérdéseikkel csak provokálni akarnak, akikből teljességgel hiányzik a készség Isten egész életet, egész odaadást kívánó kijelentéseinek elfogadása iránt, azoknak semmit sem mond az isteni kinyilatkoztatás.

Magunkban is tetten érhetjük, hogy megszokott életvitelünk igazolásának vágya a farizeusokéhoz hasonló kérdéseket fogalmaztat meg velünk. Olyanokat, melyekre mi magunk is tudjuk a választ, csak nem akarjuk elfogadni, titkon azt remélve, hogy talán valakitől lelkiismeretünket megnyugtató, késedelmeskedésünket jóváhagyó feleletet kapunk, mely elnémítja a bensőnkben jelentkező és döntést sürgető hangot. És olyanokat, amelyekre kész válaszunk van, s csak azért tesszük fel őket, hogy másokat teszteljünk, és szellemi fölényünket mutogassuk. Ha kérdések, kétségek merülnek fel bennünk, vizsgáljuk meg, nem a felelősségtől, önálló döntéstől akarunk-e szabadulni, amikor kívülről várunk választ. Más az, ha értelmi nehézségeink vannak, s felvilágosításra van szükségünk, s más, hogyha egzisztenciális választ kell adnunk. Ha bizonytalanok vagyunk, ha szorongunk, hogy rosszul értelmezzük vagy félreértjük Isten akaratát, imádkozzunk világosságért. Ha bizonyos kérdésekben Isten törvényei és tanítása érthetetlennek tűnik számunkra, kezdjünk csak el szerinte élni, figyelmesen hallgatva lelkiismeretünk útmutatására. Csodálkozva fogjuk tapasztalni, hogy hitbeli kételyeink, erkölcsi bizonytalanságaink szép sorban szertefoszlanak, eltűnnek.

Urunk Jézus, Te mindig válaszolsz azoknak, akik segítséget, tanácsot, eligazítást kérnek Tőled, a hátsó szándékkal feltett, önigazolást kereső kérdésekre azonban nem adsz feleletet. Add kegyelmedet, hogy leleplezzük magunkban az ilyen farizeusi kérdéseket, és hogy mindenekelőtt a szívünk mélyén jelentkező isteni hangra, Szentlelked indításaira figyeljünk. Adj nekünk bátorságot, hogy merjük megtenni, amire ez a hang ösztönöz bennünket, továbbá állhatatosságot, hogy a felismert jóban kitartsunk, és ne fáradjunk bele küzdeni azért, hogy a még nagyobb jót is elérjük.