2021. szeptember 19., vasárnap

Évközi 25. vasárnap

Bölcs 2,17-20

Lássuk tehát, igazak-e beszédei? Tegyük próbára, mi lesz majd vele, tudjuk meg, milyen lesz a vége! Mert ha az igaz Isten gyermeke, akkor ő meg is óvja, és kiragadja ellenségei kezéből. Tegyük őt próbára szidalommal, kínzással, hogy megismerjük szelídségét, és kipróbáljuk állhatatosságát! Ítéljük őt gyalázatos halálra, mert – amint mondja – oltalomban részesül!”

Jak 3,16 - 4,3

Ahol ugyanis irigység és versengés van, ott állhatatlanság is, és minden rossz cselekedet. Az a bölcsesség pedig, amely felülről származik, először is szemérmes, azután békeszerető, szerény, engedékeny, telve van irgalommal és jó gyümölcsökkel, nem ítélkezik, s nincs benne tettetés. Az igazság gyümölcsét pedig békességben vetik el a békeszeretők. Honnan a háborúság és civakodás köztetek? Nemde bensőtökből, a kívánságaitokból, amelyek tagjaitokban háborognak? Csak kívántok, s nem kaptok semmit, öldököltök és versengtek, s nem szereztek semmit. Civakodtok és tusakodtok, és nincs semmitek, – azért, mert nem kértek. Kértek és nem kaptok, – mert rosszul kértek, azért, hogy kívánságaitokra fordítsátok.

Mk 9,30-37

Ezután eltávoztak onnan és átmentek Galileán; ő azonban nem akarta, hogy valaki megtudja ezt. Közben pedig oktatta tanítványait, és elmondta nekik, hogy az Emberfiát az emberek kezébe adják, megölik őt, de miután megölték, harmadnapra feltámad. Azok nem értették ezt a beszédet, de nem merték őt megkérdezni. Megérkeztek Kafarnaumba. Amikor már a házban volt, megkérdezte őket: „Miről beszélgettetek az úton?” Azok csak hallgattak, mert az úton arról tanakodtak, hogy ki a legnagyobb közülük. Ekkor leült, odahívta a tizenkettőt, és azt mondta nekik: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki közül az utolsó, és mindegyiknek a szolgája.” Majd odahívott egy gyermeket, közéjük állította, magához ölelte, és azt mondta nekik: „Aki egy ilyen gyermeket befogad az én nevemben, engem fogad be; és aki engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki engem küldött.”


A mai napon Isten igéje mintegy tükröt tart elénk. Nem elég ugyanis az igaz üldözését, a nyilvánvaló gonoszságot elítélni, de becsületesen magunkba is kell tekintenünk, hogy vajon nem ugyanannak a szűklátókörűségnek, evilági logikának vagyunk-e a rabjai mi is, mint Isten ellenségei? Mert bizony nemcsak a gonoszok, de gyakran a jók, a hívők, a templomba járók is úgy gondolkodnak Istenről, hogy ha ő tényleg mindenható és igazságos, akkor közbe kellene lépnie, és nem szabadna hagynia, hogy ártatlan szolgáit igazságtalanul bántalmazzák. A történelem során nem egy esetben meg is történt, hogy az Úr csodás módon kimentette szolgáit a gonoszok kezéből, de még többször maradt látszólag tétlen, amikor nem avatkozott be, hanem együtt szenvedett az ártatlan igazzal.

A végső igazságszolgáltatást ugyanis nem hozza előre, a történelem idejébe, hanem akkorra tartogatja, amikor a földi élet, azaz a bűnbánattartás és az érdemszerzés ideje véget ér. Hiszen ha mindig csak itt, ezen a világon szolgáltatna igazságot, nem tehetné nyilvánvalóvá, hogy nem a halálé az utolsó szó, és a szabad akaratot is korlátozná, mert sokan evilági érdekből, s nem szívből, hittel pártolnának hozzá. Akkor pedig a földi életnek alig volna tétje, és a szeretet ingyenessége végképp nem érvényesülhetne. Még a tanítványok is alapos leckét kapnak, amikor egymás között arról vitatkoznak, hogy melyikük a nagyobb. Mert nagy dolog Krisztusért mindent elhagyni, de még nagyobb dolog kilépni abból a logikából, amely mások számára a rosszért azonnali büntetést, a maga számára viszont minden egyes szolgálatért, áldozatért mindjárt jutalmat vár.

Óvj meg, kérünk, Urunk Jézus, kegyelmeddel a méricskéléstól, a nagyravágyástól és a karrierizmustól, mely megzavarja hitünket, és életeket, testvéri kapcsolatokat tehet tönkre. Add meg nekünk a gyermeki bizalom és egyszerűség ajándékát, s tégy minket állhatatossá, hogy éberen őrködjünk szívünk felett, és újra meg újra Rád bízzuk egész életünket.

2021. szeptember 18., szombat

Évközi 24. hét

1Tim 6,13-16

Megparancsolom neked Isten előtt, aki mindenkit éltet, és Krisztus Jézus előtt, aki Poncius Pilátus alatt tanúságot tett ugyanarról az igaz hitvallásról: tartsd meg a parancsot szeplőtelenül, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus eljöveteléig, amelyet meg fog mutatni annak idején a boldog és egyetlen Hatalmasság, a királyok Királya, az urak Ura, aki egyedül birtokolja a halhatatlanságot, aki megközelíthetetlen világosságban lakik, akit senki ember nem látott és nem láthat, akinek dicsőség és örök hatalom! Ámen!

Lk 8,4-15

Mikor pedig nagy tömeg gyűlt egybe, és a városokból özönlöttek hozzá, a következő példabeszédet mondta: „Kiment a magvető magot vetni. Amint vetett, az egyik mag az útfélre esett. Ezt azután eltaposták, és az ég madarai felszedegették. A másik sziklára esett. Ez kikelt, de aztán elszáradt, mert nem volt nedvessége. Egy másik a tövisek közé esett. A tövisek is felnőttek vele, és elfojtották. De más szemek a jó földbe estek. Kikeltek és százszoros termést hoztak.” Amikor ezt elmondta, felkiáltott: „Akinek van füle a hallásra, hallja meg!” Tanítványai később megkérdezték őt, hogy mit jelent ez a példabeszéd. Ő ezt mondta nekik: „Nektek adatott, hogy megismerjétek Isten országának titkait, másoknak csak példabeszédekben, hogy nézvén ne lássanak, és hallván ne értsenek. Ez tehát a példabeszéd: A mag Isten igéje. Az útfélre hullott magok azok, akik hallgatják, de azután eljön az ördög, és kiveszi az igét szívükből, nehogy higgyenek és üdvözüljenek. A kősziklára hullott magok azok, akik, amikor hallják, örömmel fogadják az igét, de nincs gyökerük; egy ideig hisznek, a kísértés idején azonban elpártolnak. A tövisek közé hullott magok azok, akik hallgatják, de az élet gondjai, gazdagsága és gyönyörűségei később elfojtják bennük az igét, és gyümölcsöt nem teremnek. Amelyik pedig jó földbe esett, azokat jelenti, akik tiszta és jó szívvel hallgatják az igét, megtartják, és gyümölcsöt hoznak állhatatosan.”


Aki az Egyházban hiteles megbízatás nélkül működik, az nem Krisztus evangéliumát, vagyis az igazságot hirdeti, hanem önmagát. De nemcsak a püspöknek, papnak, diakónusnak van megbízatása, hanem mindenkinek, aki elérte a keresztény nagykorúságot: szülőknek, hitoktatóknak, kántoroknak, egyházközségi tisztviselőknek. A hiteles megbízatás azt jelenti, hogy beiktatódtunk a hiteles tanúk Ábrahámtól kezdődő, Jézus Krisztus által az apostolokban megújított és az utolsó napig tartó sorába, s így küldetésünkben jelen van az Egyház teljessége: a dicsőséges Egyház angyalaival és szentjeivel, a zarándokúton járó Egyház és a szenvedő Egyház valahány tagjával. Szavainknak, tanúságtételünknek elsősorban ezért van ereje, s csak másodsorban saját igyekezetünk miatt.

„Szeplőtelenül”: erre saját erőnkből nem is vagyunk képesek, hiszen mindnyájan hibákkal, gyarlóságokkal küszködünk, de igenis képesek vagyunk, ha közösségben maradunk azzal, aki küld, s azokkal, akik küldetésünk teljesítésében mellettünk állnak. Ennek feltétele pedig a szüntelen megtérés, az állandó komoly és mindenfajta megalkuvással leszámoló bűnbánattartás. A gyakori őszinte gyónás őriz meg bűntelennek, különben menthetetlenül kudarcot vallunk, és megbízatásunk teljesítése botrányba fullad. „Feddhetetlenül”: szükséges, hogy a külvilág előtt is nyilvánvaló legyen, hogy folytonosan ellene mondunk a bűnnek. Fontos, hogy aki Krisztus küldetésében jár, annak jó legyen a híre, és életvitele legyen aranyfedezete mindannak, amit hirdet.

Urunk Jézus, kérünk, add kegyelmedet, hogy tanításod jó földbe hulljon és bőséges termést hozzon életünkben. A Te végtelen érdemeidért őrizz meg minket szeplőtelennek és feddhetetlennek, s ha valami okból mégis kikezdenék jó hírünket, megtépáznák becsületünket – mint ahogy az Veled és számos szenteddel megtörtént –, segíts, hogy szent sebeidbe elrejtőzve, e szenvedésünket a Te szenvedéseddel egyesítve felajánljuk testvéreinkért.

2021. szeptember 17., péntek

Évközi 24. hét

1Tim 6,2c-12

Akiknek hívő uruk van, ne vegyék őket kevésbé komolyan, azzal az ürüggyel, hogy azok testvérek, sőt éppen azért szolgáljanak nekik jobban, mert hívők, a szeretet és a jótétemények részesei. Ezeket tanítsd, ezekre ints! Aki másként tanít, s nem tartja magát a mi Urunk Jézus Krisztus egészséges igéihez és az istenfélelemmel összhangban levő tanításhoz az önhitt, nem tud semmit, a szőrszálhasogatás és a szócséplés betege, ebből pedig irigykedés, veszekedés, káromlás, rosszakaratú gyanúsítás fakad, a megbomlott elméjű, az igazságtól megfosztott, az istenfélelmet jövedelmi forrásnak tekintő emberek torzsalkodása. Az istenfélelem természetesen igen előnyös, ha megelégedés kíséri. Mert semmit sem hoztunk magunkkal a világra, és el sem vihetünk semmit. Ha tehát van ennivalónk és ruházatunk, elégedjünk meg azzal. Mert akik gazdagok akarnak lenni, kísértésbe esnek, kelepcébe, sok haszontalan és káros kívánságba, amelyek pusztulásba és romlásba döntik az embert. Minden bajnak gyökere ugyanis a kapzsiság: jó néhányan, akik hozzá szegődtek, eltévelyedtek a hittől, és sok gyötrelmet okoztak maguknak. De te, Isten embere, menekülj ezektől a dolgoktól: igazságra, vallásosságra, hitre, szeretetre, béketűrésre, szelídségre törekedj. Harcold a hit jó harcát, szerezd meg az örök életet, amelyre meghívást kaptál, s amelyre számos tanú előtt letetted az igaz hitvallást.

Lk 8,1-3

Történt azután, hogy bejárta a városokat és a falvakat, prédikálta és hirdette az Isten országát. Vele volt a tizenkettő, és néhány asszony, akiket meggyógyított a gonosz lelkektől és a betegségekből: Mária, akit Magdolnának hívnak, akiből hét ördög ment ki, és Johanna, Kúzának, Heródes helytartójának a felesége, valamint Zsuzsanna, és sokan mások, akik segítették őt vagyonukból.


Fontosak a mai Evangéliumban elhangzó nevek (melyeknek viselőit az evangélisták kortársai személyesen ismerhették), már csak azért is, mert a felsorolt személyek mind-mind asszonyok. Jézus a korabeli rabbikkal ellentétben nemcsak hogy megtűrte az asszonyok jelenlétét környezetében, de gondoskodásukat is elfogadta, és Isten országának kincseire sem tartotta méltatlannak őket. Látjuk ezt találkozásában a tegnapi Evangéliumban szereplő bűnös asszonnyal, a szamariai asszonnyal vagy a házasságtörő asszonnyal. Érdekes, hogy ez utóbbiak kivétel nélkül bűnös előéletűek, paráznák. A mai Evangéliumban szereplő asszonyokról pedig az evangélista megjegyzi, hogy azelőtt gonosz lelkek vagy betegségek gyötörték őket. Közös tehát bennük, hogy nők, azaz a társadalomnak a nyilvános életből kirekesztett, másodrendű tagjai, illetve hogy tisztátalanok, vagyis kétszeresen megvetettek. Éppen ezért sokkal jobban tisztában vannak elveszettségükkel, s részben megalázottságuk, részben egyszerűen női érzékenységük miatt sokszor fogékonyabbak is az evangéliumra, mint a férfiak. Nagylelkű önajándékozás, őszinte rajongás jellemzi őket, s nem kísérti őket a kapzsiság – amire Szent Pál figyelmeztet a Szentleckében –, hanem vagyonukból gondoskodnak Jézusról.

Jézus pedig cseppet sem elutasító vagy feszélyezett velük, ugyanakkor nem is bizalmaskodó, hanem diszkrét, tiszteletteljes és határozott. (Az Úr Jézus szerelmeiről és szexuális megkísértettségéről kelt históriák tudvalevőleg csak a romlott erkölcsű emberiség szánalmas önkivetítései.) Kétszeresen is felvállalja őket, s miután helyreállítja bennük az Istentől rendelt nőiség gyönyörű adományát és méltóságát, ragaszkodásukat, odaadásukat Isten országának javára fordítja.

Urunk Jézus, hálát adunk azért, hogy férfinak és nőnek teremtettünk: egyenrangúnak, de nem egyformának, különbözőnek, mégis összetartozónak. Add nekünk kegyelmedet, hogy férfiként és nőként betöltsük sajátos küldetésünket, értékelve és kiegészítve egymást és azokat az ajándékokat, melyek a teremtő Isten fantáziájának gazdagságáról tanúskodnak, s legyen áldásod a férfiak és nők közös, szeretetszövetségben végzett tanúságtételén szerte a világon.

2021. szeptember 16., csütörtök

Évközi 24. hét

1Tim 4,12-16

(...) Vigyázz magadra és a tanításra! Légy állhatatos ezekben, mert ha ezt teszed, üdvözíted magadat is, meg azokat is, akik hallgatnak téged.

Lk 7,36-50

Egy farizeus meghívta, hogy egyen nála. Bement a farizeus házába és asztalhoz telepedett. És íme, egy asszony, aki bűnös volt a városban, amint megtudta, hogy a farizeus házában étkezik, kenetet hozott egy alabástrom edényben. Megállt hátul a lábainál, elkezdte könnyeivel öntözni a lábait, és megtörölte hajával, csókolgatta azokat, és megkente a kenettel. Amikor a farizeus, aki meghívta, látta ezt, így szólt magában: ,,Ha ez próféta volna, bizonyára tudná, kicsoda és miféle asszony ez, aki őt érinti, vagyis hogy bűnös.” Jézus ezt válaszolta neki: ,,Simon! Mondanék neked valamit.” Az így szólt: ,,Mester, szólj!” ,,Két adósa volt egy hitelezőnek. Az egyik ötszáz dénárral tartozott, a másik ötvennel. Nem lévén nekik miből megfizetni, elengedte mind a kettőnek. Melyik fogja őt közülük jobban szeretni?” Simon ezt felelte: ,,Úgy vélem, az, akinek többet engedett el.” Ő pedig ezt mondta neki: ,,Helyesen ítéltél.” Majd az asszony felé fordulva ezt mondta Simonnak: ,,Látod ezt az asszonyt? Bejöttem a házadba, és nem adtál vizet lábaimra; ez meg könnyeivel öntözte lábaimat, és a hajával törölte meg. Csókot nem adtál nekem; ez meg, amióta bejött, nem szűnt meg csókolgatni lábaimat. Olajjal nem kented meg fejemet; ez meg kenettel kente meg a lábaimat. Azért mondom neked: Sok bűne bocsánatot nyert, mert nagyon szeretett. Akinek keveset bocsátanak meg, kevéssé szeret.” Aztán így szólt az asszonyhoz: ,,Bocsánatot nyertek bűneid.” Erre az asztaltársak ezt kezdték mondogatni magukban: ,,Kicsoda ez, hogy még a bűnöket is megbocsátja?” Ő pedig így szólt az asszonyhoz: ,,A hited megszabadított téged; menj békével.”


Isten irgalma és a mi szeretetünk közül az első az ok, a második az okozat. Ez felel meg a két adósról szóló példabeszéd logikájának, amely szerint az az adós fogja jobban szeretni hitelezőjét, akinek az többet engedett el, nem pedig annak enged el többet, aki őt jobban szerette. A bűnös asszonynak tehát nem azért nyert sok bűne bocsánatot, mert nagyon szerette Jézust, hanem arra utaltak szeretetének túláradó jelei, hogy már megtapasztalta Isten irgalmát. Jézus ezt a már előbb végbement belső változást erősíti meg a bűnbocsánat kinyilvánításával.

Szentek sora is igazolja, hogy nem az ember szeretete váltja ki Isten bocsánatát, hanem éppen fordítva: az Úr irgalmának megtapasztalása fakasztja fel az emberben a szeretet forrását. Péter és Pál apostol, Ágoston vagy Ferenc előbb az isteni irgalom bőséges kiáradásában részesültek, s erre való feleletként kapaszkodtak értelmükkel, akaratukkal, érzelmeikkel, egész lényükkel Istenbe. Hiszen még bűneinket sem tudnánk felmérni, nemhogy a bűnbánat könnyeit elsírni Isten szeretetének megtapasztalása nélkül. Mert nem a nagy vétkek „termelik ki” a nagyobb szeretetet, hanem az isteni szeretetben való elmélyülés mutatja meg bűneink valódi nagyságát. Ez a magyarázata annak, hogy míg az igazi gazemberek nemigen éreznek bűntudatot (nemhogy bánatot), a szentek a világ legnagyobb bűnöseiként tartják számon magukat.

Urunk Jézus, hálát adunk Neked, hogy a keresztség által miránk is kiáradt isteni irgalmad, mely új élet forrása lett bennünk. Add nekünk kegyelmedet, hogy bár bűnökkel küszködünk, vétkeink súlyának felismerése által egyre jobban megtapasztaljuk a Te feltétel nélküli szeretetedet, s szentgyónásról szentgyónásra egyre jobban megmerítkezzünk irgalmasságodban.

2021. szeptember 15., szerda

A Fájdalmas Szűzanya

Zsid 5,7-8

Ő, testi mivoltának napjaiban imáit és könyörgéseit nagy kiáltással és könnyhullatással bemutatta annak, aki megszabadíthatta őt a haláltól; és meghallgatást is nyert hódolatáért. Bár Isten Fia volt, engedelmességet tanult abból, amit elszenvedett.

Jn 19,25-27

Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás felesége és Mária Magdolna. Amikor Jézus meglátta anyját és az ott álló tanítványt, akit szeretett, így szólt anyjához: „Asszony, íme, a te fiad!” Azután azt mondta a tanítványnak: „Íme, a te anyád!” És attól az órától magához vette őt a tanítvány.


Amikor az Úr vérében megköti az új és örök szövetséget az Atyaisten és az emberiség között, akkor azok között is új és örök szövetséget akar létrehozni, akik hisznek benne, akik már tagjai ennek az örök Isten-ember szövetségnek. Nemcsak az Istennel való szövetség új: soha nem létezett s az előzőekből elképzelhetetlen; és örök, vagyis Isten részéről végleges, olyannyira, hogy még a bűnök sem tudják szétszakítani – hiszen éppen a bűnök bocsánatában áll –, hanem ezentúl minden emberi kapcsolat új és örök, amely az új és örök szövetségben élők, a Krisztus-hívők között létesül. Tehát többé sem a házastársak, sem szülők és gyermekek, sem az igaz barátok kapcsolata nem épülhet csupán a testre és vérre, vonzalomra és rokonszenvre, közös értékrendre, hanem mindezeken túl ez a krisztusi új és örök szövetség kell hogy legyen az alapja.

Ha ez feltárul a házasságban, a családban, az a házasság, az a családi élet ragyogó jele lesz a Szentháromság közösségének, és a házastársak, szülők és gyermekek valami olyat élnek meg, amit soha senki még a történelem folyamán. Ugyanígy, ha két ember barátságában egyre inkább ez a szövetség válik alappá, ez a barátság túllépi a szokásos barátságok kategóriáját és szókészletét, s olyan tapasztalatokra vezet, melyekről csak a legnagyobb szentek tudnak hitelesen beszélni.

Urunk, Jézus Krisztus, kérünk, ragyogtasd fel előttünk azt az új, örökkévalóságra nyíló kapcsolatot, melyet kereszt alatt álló Édesanyád és szeretett tanítványod között létesítettél. Segíts, hogy mi, akik szeretjük egymást itt a földön, merjük rászánni magunkat, s minden érzésen, élményen túl erre a létezés legvégső mélységeiben felvázolódó, új és örök szövetségre építsük kapcsolatunkat. A Boldogságos Szent Szűz, a fájdalmak Anyja közbenjárására add kegyelmedet, hogy a kereszt alatt vele állva szívünk megnyíljék misztériumaid befogadására, s feltámadásod erejéből már itt e földön megnyilvánuljon rajtunk a Te új minőségű, örök dicsőségben ragyogó életed.

2021. szeptember 14., kedd

A Szent Kereszt felmagasztalása

Szám 21,4-9

Aztán elindultak a Hór hegyétől a Vörös-tenger felé vivő úton, hogy megkerüljék Edom földjét. A nép azonban unni kezdte az utat meg a fáradságot és Isten és Mózes ellen lázadt: ,,Miért hoztál ki minket Egyiptomból, hogy meghaljunk a pusztában? Nincsen kenyér, nincsen víz, undorodik már a lelkünk ettől a felette sovány eledeltől.” Rábocsátotta ezért az Úr a népre a tüzes kígyókat, s azok sokat halálra martak közülük. Erre elmentek Mózeshez és azt mondták: ,,Vétkeztünk, mert az Úr ellen és te ellened szóltunk; könyörögj, hogy vegye le rólunk ezeket a kígyókat!” Könyörgött is Mózes a népért, mire az Úr így szólt hozzá: ,,Készíts egy rézkígyót és tedd ki jelül: amelyik megmart feltekint rá, az életben marad.” Csinált tehát Mózes egy rézkígyót és kitette jelül: a megmartak, ha feltekintettek rá, meggyógyultak.

Jn 3,13-17

Senki sem ment föl a mennybe, csak az, aki a mennyből jött le: az Emberfia. Ahogyan Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy kell majd az Emberfiának is fölemeltetnie, hogy mindannak, aki hisz, örök élete legyen őbenne.” Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte Isten a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ.


Ahogy Krisztus keresztje balgaság és botrány volt az apostolok korában, úgy ma is az azok szemében, akik elég vakok ahhoz, hogy ne ismerjék fel magukon az őskígyó halálos marását. A keresztet mint jelképet ugyan viselik a nyakukban, fülükben, talán még szobájuk falára is kiteszik, de közben minden törekvésük arra irányul, hogy a keresztet, a szenvedést kiiktassák az életükből. A kereszt nélküli élet utáni vágyódás sokszor a keresztényeket is kísérti. Azokat a helyeket szeretik idézni a Szentírásból, ahol az Úr vigasztalást, jutalmat, dicsőséget ígér, s hajlamosak megfeledkezni Urunknak a kereszthordozásról szóló igéiről. Vagy beszélnek ugyan a keresztről, de csak mint valami kellemetlen teherről, amelytől alig várják, hogy megszabaduljanak, s ha nem, perelni kezdenek az Istennel és fellázadnak ellene.

Jézus Krisztust azonban az Atya nem a kereszttől függetlenül vagy annak ellenére dicsőítette meg, hanem éppenséggel a kereszten való végső odaadásában. Ezért a mi felmagasztaltatásunk is csak Krisztus keresztje által valósulhat meg, ez az a deszkaszál, mely képes „a hajótört világot biztos partra menteni”. Persze csak az kapaszkodik belé, aki felismeri, hogy élete Jézus nélkül zátonyra futott és hajótörést szenvedett. Amint ugyanis nincs kereszténység kereszt nélkül, úgy kereszt sincs a kereszténységen kívül, hanem csak megkerülhetetlen és értelmetlen negatívumok. Bűnnel megjelölt létezésünknek, sebzettségeinknek és hiányainknak, szenvedésünknek és halálunknak csak Krisztus keresztje adhat valódi értelmet és örök értéket.

Keresztrefeszített Üdvözítőnk, add meg, kérünk, hogy nap mint nap hittel feltekintsünk a Te szent keresztedre, mely által megszerezted számunkra a váltságot, a gyógyulást és az örök életet. Segíts minket kegyelmesen, hogy keresztedből erőt merítve tudjunk nyomodba lépni, és hordozni a magunk keresztjét, melyet Atyád üdvösségünkre szolgáló eszközül gondos szeretettel, egyéni méretre szabva készített számunkra, s így növekedjünk az iránta való bizalomban és odaadásban.

2021. szeptember 13., hétfő

Évközi 24. hét

1Tim 2,1-8

Mindenekelőtt arra kérlek tehát, tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért: a királyokért és minden feljebbvalóért, hogy békés és csendes életet élhessünk, telve istenfélelemmel és tisztességgel. Ez jó és kedves a mi Üdvözítő Istenünk előtt, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére. Hiszen egy az Isten, és egy a közvetítő is Isten és az emberek között: az ember Jézus Krisztus, aki odaadta önmagát váltságul mindenkiért, tanúságot téve a maga idejében. (...)

Lk 7,1-10

Miután ezeket a beszédeket a nép hallatára mind befejezte, bement Kafarnaumba. Egy százados egyik szolgája pedig, aki annak nagyon kedves volt, halálos betegen feküdt. Mivel hallott Jézusról, elküldte hozzá a zsidók véneit, és kérte őt, hogy jöjjön el és gyógyítsa meg a szolgáját. Azok pedig, amikor odaértek Jézushoz, nagyon könyörögtek: ,,Méltó arra, hogy megtedd ezt neki, mert szereti nemzetünket, és a zsinagógát is ő építette nekünk.” Jézus tehát velük ment. Amikor már nem messze volt a háztól, a százados elküldte hozzá barátait, ezekkel a szavakkal: ,,Uram! Ne fáradj, mert nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj. Éppen ezért nem is tartottam magamat méltónak, hogy hozzád menjek; hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul a szolgám. Mert én is hatalom alatt álló ember vagyok, s katonák vannak alattam; és ha azt mondom az egyiknek: ,,Menj”, elmegy; vagy a másiknak: ,,Gyere”, odajön; és a szolgámnak: ,,Tedd ezt”, megteszi.” Ennek hallatára Jézus elcsodálkozott. Megfordult, és az őt követő sokaságnak ezt mondta: ,,Bizony, mondom nektek: még Izraelben sem találtam ekkora hitet!” A küldöttek pedig, amikor hazatértek, egészségben találták a szolgát.


Méltán dicséri meg Jézus a római százados hitét, melyet nem béklyóznak meg vallási előítéletek, mint a farizeusokét és írástudókét, s melyet nem kezd ki a szkepszis, mint a másik római, Poncius Pilátus világnézetét. Ez a pogány katonaember nyitott az Igazságra, ami abban is megnyilvánul, hogy a megszálló hatalom képviselőjeként nem lenézi és megalázza a meghódított ország lakóit, mint a legtöbb római, hanem jóakaratúan bánik velük, zsinagógát építtet nekik, és messzemenően tiszteletben tartja vallási előírásaikat. Hitvallásában az is benne foglaltatik, hogy tisztában van vele: miként az ő hatalma egy birodalomtól, s annak fejétől, a császártól való, úgy Jézus hatalma a mennyből és annak Urától származik. Ezért nemcsak hitéért érdemel tiszteletet, de ezzel összefüggő következetes és kristálytiszta értékrendjéért is, melyben Isten és a császár egyaránt az őt megillető helyen van. Pogány létére megvalósítja Jézus parancsát: „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené!”

Jézus minket sem arra buzdít, hogy a világtól elkülönülve, törvényeivel szembehelyezkedve éljünk, éppen ellenkezőleg: engedelmeskedjünk a mindenkori törvényes hatalomnak, imádkozzunk a világi elöljárókért, ahogy Szent Pál is írja a mai Szentleckében, és törekedjünk békességre minden emberrel. Az ő evangéliuma nem forradalmi tan, mely kész felforgatni a fennálló rendet, hanem kovász, mely belülről járja át, alakítja át a társadalmat. (Így feszítette szét előbb a zsidó vallás kereteit, majd ásta alá a császárnak tulajdonított isteni hatalom, később pedig az egész rabszolgatartó társadalom alapjait.)

Urunk, Jézus Krisztus, kérünk Téged országunk és a világ hatalmasaiért, hogy minél többen legyenek hasonlóvá a kafarnaumi századoshoz, aki józanul látta saját helyét, szerepét, lehetőségeit és korlátait, és mivel nyitott volt a létezés végső értelmére, szívében hordta Isten országának csíráit.

2021. szeptember 12., vasárnap

Évközi 24. vasárnap

Iz 50,5-9a

Az Úristen megnyitotta fülemet, én pedig nem ellenkeztem, nem hátráltam meg. Hátamat odatartottam az ütlegelőknek, és orcámat a tépdesőknek; arcomat nem rejtettem el a gyalázás és köpdösés elől. De az Úristen megsegít engem, ezért nem ér gyalázat; ezért tettem arcomat olyanná, mint a kovakő, és tudom, hogy nem szégyenülök meg. Közel van, aki igazságot szolgáltat nekem. Ki szállhat perbe velem? Álljunk ki együtt! Ki az ellenfelem? Lépjen ide hozzám! Íme, az Úristen megsegít engem, ki mondhat bűnösnek? Íme, mindnyájan szétfoszlanak, mint a ruha, moly emészti meg őket.

Jak 2,14-18

Mit használ, testvéreim, ha valaki azt mondja, hogy hite van, de tettei nincsenek? Vajon a hit üdvözítheti-e őt? Ha pedig egy testvér vagy nővér ruhátlan és szükséget szenved a mindennapi élelemben, valaki pedig közületek azt mondja neki: „Menj békében, melegedjél és lakjál jól!” – de nem adjátok meg neki, amire a testnek szüksége van, mit fog ez használni? Így a hit is, ha tettei nincsenek, halott önmagában. De azt mondja valaki: „Neked hited van, nekem pedig tetteim vannak.” Mutasd meg nekem hitedet tettek nélkül, és én megmutatom neked a tettekből a hitemet.

Mk 8,27-35

Jézus ezután elment tanítványaival Fülöp Cézáreájának falvaiba. Az úton megkérdezte tanítványait: „Kinek tartanak engem az emberek?” Ők azt felelték neki: „Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, mások pedig egynek a próféták közül.” Erre megkérdezte őket: „És ti kinek tartotok engem?” Péter felelt neki: „Te vagy a Krisztus.” Ő ekkor a lelkükre kötötte, hogy ezt senkinek se mondják el róla. Ezután elkezdte őket tanítani arra, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie. El kell, hogy vessék a vének, a főpapok és az írástudók, meg kell, hogy öljék, és három nap múlva föl kell támadnia. Egész nyíltan mondta el nekik ezt a dolgot. Ekkor Péter félrehívta őt és kezdte lebeszélni. De ő megfordult, a tanítványaira tekintett, és megdorgálta Pétert ezekkel a szavakkal: „Távozz előlem, Sátán! Mert nem az Isten dolgaival törődsz, hanem az emberekével.” Azután magához hívta a tömeget a tanítványaival együtt, és azt mondta nekik: „Aki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye föl keresztjét és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, aki pedig elveszíti életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt.


Amikor tettekről beszélünk, ne csupán a külső, megfogható cselekedetekre gondoljunk, hanem a nagy, belső döntésekre is, amelyek meghatározzák az ember életének irányát, amelyek fonalára felfűződnek a mindennapok konkrét tettei. A Krisztusba vetett hit természeténél fogva megköveteli, hogy mély, belső döntéssel elkötelezzük magunkat mellette, mert Isten már döntött, és elkötelezte magát mellettünk, s ennek nyilvánvaló bizonyságát is adta, amikor a Fiúisten megtestesült értünk, a mi üdvösségünkért. A Krisztusba vetett hit belső logikájából következik, hogy mi is odaadjuk magunkat neki, testestül-lelkestül, vagyis visszavonhatatlan döntéssel elkötelezzük magunkat – a szentségi házasságban, illetve a mennyek országáért vállalt szüzességben. Olyan tett ez, amelynek valóban hitből kell születnie, nem elég, ha csupán érzelmi fellángolás vagy ösztönös vonzódás eredménye.

Aki azután kitart egyszer meghozott hitbéli döntése mellett, annak élete istentiszteletté válik, mindennapi cselekedetei pedig mind-mind a hit tettei lesznek, Istennek felajánlott megannyi jó illatú áldozat. Mint a jó földbe hullott mag, kicsírázik, szárba szökken és bőséges termést hoz. Azonban ilyen bőven termő élet nincs szenvedés és halál nélkül. A Krisztusba vetett hit egyben az ő életében és halálában való osztozás is. Ezért mondja Jézus az Evangéliumban Péternek: „Távozz előlem, Sátán!”, amikor az hallani sem akar szenvedéséről és haláláról. Csupán emberi módon gondolkodni a Messiásról végső soron ördögi dolog: a sátán is tudja, kicsoda Jézus Krisztus, de nem hajlandó mellette dönteni, vagyis nincsen hite.

Urunk, Jézus Krisztus, időről időre nekünk is felteszed a kérdést: „És ti kinek tartotok engem?”, s nem betanult hittanos választ vársz tőlünk, hanem egzisztenciális mélységű feleletet, melyet maga a Szentlélek ihlet, aki kinyilatkoztatja bensőnkben Atyádhoz való tartozásod istenemberi mélységeit. Segíts minket kegyelmeddel, hogy bármit teszünk is, mindenkor hűségesek maradjunk nagy hitbéli döntéseinkhez, Isten dolgaival törődve, s nem emberi szempontok szerint cselekedve. S ha olykor úrrá lenne rajtunk a szenvedéstől való félelem, visszhangozzék szívünkben szavad a mai Evangéliumból, mely szerint a szenvedésből élet fakad, s a szeretetben történő önátadás jutalma a feltámadás és az örök boldogság.

2021. szeptember 11., szombat

Évközi 23. hét

1Tim 1,15-17

Igaz beszéd ez, s teljes hitelt érdemlő: azért jött el Krisztus Jézus erre a világra, hogy üdvözítse a bűnösöket. Ezek között az első én vagyok. Éppen azért találtam irgalmasságot, hogy Krisztus Jézus rajtam, az elsőn mutassa meg egész hosszantűrését, okulásul azoknak, akik hinni fognak benne az örök életre. Tisztesség és dicsőség érte az örökkévalóság halhatatlan, láthatatlan Királyának, az egy Istennek, mindörökkön örökké! Ámen!

Lk 6,43-49

Nem jó az a fa, amely rossz gyümölcsöt terem; és nem rossz az a fa, amely jó gyümölcsöt terem. Mert minden fát gyümölcséről ismerünk meg. Tövisbokorról nem szednek fügét, sem a csipkebokorról nem szüretelnek szőlőt. A jó ember jót hoz elő szívének jó kincséből, és a gonosz ember a gonoszból gonoszat hoz elő; mert a szív bőségéből szól a száj. Miért mondjátok nekem: ,,Uram! Uram!'', ha nem cselekszitek, amiket mondok? Megmutatom nektek, kihez hasonló mindaz, aki hozzám jön, hallgatja szavaimat és megcselekszi azokat. Hasonló a házépítő emberhez, aki mélyre leásott és az alapot kősziklára rakta. Amikor aztán jött az árvíz, nekiesett a háznak a folyó árja, de nem tudta megingatni, mert kősziklára volt építve. Aki pedig hallgatja, de nem cselekszi, hasonló ahhoz az emberhez, aki a házát alap nélkül, a földre építette. Amikor nekirontott az ár, mindjárt összeomlott, és nagy lett annak a háznak romlása.

Amikor az Úr Jézus a jó és rossz fáról beszél, a két végletet állítja elénk, amelyek már az utolsó nap végleges ítéletére figyelmeztetnek. Földi életünk során azonban senki sem mondhatja el magáról, hogy ő tökéletesen jó fa, mint ahogy szintén korai volna bárkit is mindenestül rossz fának nevezni. Mi többnyire közepes minőségű fák vagyunk, melyeknek megvan a lehetőségük mind nagyszerű, mind pedig értéktelen gyümölcsöt teremni. „Szerencsénkre” az Úr türelmes gazda, aki – ahogy egy másik példabeszédben halljuk – a terméketlen fát sem vágja ki rögtön, hanem körülássa, megtrágyázza, és haladékot ad neki, hogy összeszedje magát, és gyümölcsöt hozzon.

Szent Pál ezt az isteni türelmet ünnepli a mai Szentleckében: „Éppen azért találtam irgalmasságot, hogy Krisztus Jézus rajtam, az elsőn mutassa meg egész hosszantűrését, okulásul azoknak, akik hinni fognak benne az örök életre.” Az Apostol saját személyében szolgáltat bizonyítékot arra, hogy a kegyelmi rendben megtörténik az is, ami a természetben lehetetlen: a konkoly búzává, a rossz fa jó, bő gyümölcsöt érlelő fává változhat, sőt egyetlen fa metamorfózisa a többi rossz fát is jóvá alakíthatja. Éppen ezért őrizkedjünk az elhamarkodott ítélettől, a magunk gyümölcseivel pedig mindig legyünk óvatosak. Hiszen a kívülről szép és kívánatos gyümölcs is lehet férges vagy vegyszerrel mérgezett: legtisztábbnak gondolt szándékainkba, törekvéseinkbe is belebújhat ösztönös önzésünk, megfertőzheti a meghatódás saját kiválóságunktól vagy éppen az alázatosságban való tetszelgés.

Urunk Jézus, köszönjük Neked, hogy minket, sokszor oly gyenge termést hozó fákat sem ítéltél kivágásra és elégetésre, hanem új meg új kegyelmekkel ösztönzöl, hogy értékes és maradandó gyümölcsöt teremjünk. Kérünk Téged, hogy Szentlelkeddel távolítsd el életünkből mindazt, ami férges; gyógyítsd, ami sebzett; tisztítsd meg, ami szennyezett. Segíts, hogy létezésünk gyökereivel egyre erősebben kapaszkodjunk Beléd, s szentségeiden keresztül mind jobban magunkba fogadjuk az isteni életet.

2021. szeptember 10., péntek

Évközi 23. hét

1Tim 1,1-2.12-14

Pál, Istennek, a mi Üdvözítőnknek és Krisztus Jézusnak, a mi reménységünknek rendeletéből Jézus Krisztus apostola Timóteusnak, kedves fiának a hitben. Kegyelem, irgalom és béke az Atyaistentől és Krisztus Jézustól, a mi Urunktól! Hálát adok annak, aki erőt adott nekem, Krisztus Jézusnak, a mi Urunknak, hogy megbízhatónak ítélt, és erre a szolgálatra rendelt engem, aki azelőtt káromló, üldöző és gyalázkodó voltam, de irgalmat találtam, mert hitetlenségemben tudatlanul cselekedtem. Sőt, valósággal elárasztott a mi Urunk kegyelme, a Krisztus Jézusban való hittel és szeretettel együtt.

Lk 6,39-42

Vajon a vak vezethet-e vakot? Nem esnek-e mindketten verembe? Nem nagyobb a tanítvány a mesterénél; valaki akkor tökéletes, ha olyan, mint a mestere. Miért látod meg a szálkát testvéred szemében, a gerendát pedig, amely a te szemedben van, nem veszed észre? És hogyan mondhatod testvérednek: ,,Testvér, hadd vegyem ki szemedből a szálkát”, a te szemedben pedig nem látod a gerendát? Képmutató! Vesd ki előbb a magad szeméből a gerendát, és csak azután fogj hozzá, hogy kivedd a szálkát testvéred szeméből!


Krisztus követőit két véglet fenyegeti, amely megronthatja önátadásukat. Leginkább a friss megtérőket kísértheti, hogy megtapasztalva az Úr irgalmát, amellyel megkönyörült rajtuk, úgy érzik, hogy már mindent jól és tisztán látnak, s az ő feladatuk másoknak is megmutatni a helyes utat. Nem feltétlenül vakok, de könnyen elvakíthatja őket az önmaguk tévedhetetlenségébe vetett hit, mikor megérzéseiket, hirtelen jött ötleteiket mindjárt a Szentlélek sugallataival azonosítják. A másik véglet a túlzott perfekcionizmus. Egyeseket az riaszt vissza az Egyházban vállalt bármiféle szolgálattól, hogy még nem értek meg, még nem tiszták és kifogástalanok, s ezért nem lehetnek példaképek.

Szent Pál a mai Szentleckében megvallja, hogy érdemtelenül: természete és életvitele ellenére hívta meg Jézus Krisztus az ő szolgálatára. Ám ettől sem felfuvalkodottá nem vált, sem kisebbségi érzése nem lett. Önmaga helyett Istenre és az ő kegyelmére figyel, s hálát ad az Úrnak azért a csodáért, melyet életében végbevitt. Egy pillanatra sem felejti, hogy honnan jött, s miből lett azzá, amivé Krisztus alakította. Az Apostol levelei azt is tanúsítják, hogy bár a kegyelem, amely megragadta őt, egy pillanat alatt új irányt adott életének, de régi természetének levetkőzése hosszú folyamat volt. Ugyanakkor éppen ez a fejlődés tette őt az evangélium hiteles tanújává, ahogy élete egyre egyértelműbben mutatott Krisztusra, hirdetve az ő túláradó kegyelmének csodálatos, átalakító erejét.

Urunk, Jézus Krisztus, köszönjük Neked, hogy hibáink és bűneink ellenére bennünk is látsz fantáziát, és minket is meghívsz a Te szolgálatodra. Óvj meg, kérünk, kegyelmeddel a kevélységtől és a lelki vakságtól, attól, hogy más szemében meglássuk a szálkát, miközben a magunkéban a gerendát sem vesszük észre, és segíts, hogy amit nem tudunk elérni a Te dicsőségedre tisztségünk és szolgálatunk által, azt elnyerjük hűségünk és Érted vállalt szenvedéseink által.

2021. szeptember 9., csütörtök

Évközi 23. hét

Kol 3,12-17

Öltsétek tehát magatokra, mint Isten szent és kedves választottjai, az irgalom érzületét, a jóságot, az alázatosságot, a szelídséget és a béketűrést! Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen! Ahogy az Úr megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is! Mindezek fölött pedig: öltsétek magatokra a szeretetet, amely a tökéletesség köteléke! S Krisztus békéje, amelyre meghívást kaptatok egy testben, uralkodjék a szívetekben! Legyetek hálásak! Krisztus igéje lakjék bennetek gazdagon! Minden bölcsességgel tanítsátok és intsétek egymást! Hálaadással szívetekben énekeljetek Istennek zsoltárokat, szent dalokat és énekeket! Bármit tesztek, szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézus nevében tegyetek, és adjatok hálát az Atyaistennek általa!

Lk 6,27-38

Nektek viszont, akik hallgattok engem, azt mondom: Szeressétek ellenségeiteket! Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. Áldjátok azokat, akik átkoznak benneteket, és imádkozzatok azokért, akik gyaláznak titeket. Annak, aki arcul üt téged, tartsd oda a másikat is; és attól, aki a felöltődet elveszi, ne tagadd meg a kabátodat sem. Adj mindenkinek, aki kér tőled; és ha valaki elveszi, ami a tiéd, vissza ne kérd. (...) Tegyetek jót és kölcsönözzetek, semmit vissza nem várva; így nagy lesz a ti jutalmatok, és a Magasságbeli fiai lesztek, mert ő kegyes a hálátlanokhoz és gonoszokhoz. Legyetek tehát irgalmasok, mint a ti Atyátok is irgalmas! Ne ítéljetek, és titeket sem fognak elítélni. Ne kárhoztassatok senkit, és benneteket sem fognak kárhoztatni. Bocsássatok meg, és bocsánatot fogtok nyerni. Adjatok, és adnak majd nektek is: jó és tömött, megrázott és túláradó mértékkel adnak majd az öletekbe. Mert amilyen mértékkel mértek, olyannal fognak visszamérni nektek.”


Lehetetlen úgy teljesíteni az ellenségszeretet parancsát, amelyről a mai Evangéliumban olvasunk, hogy előbb nem törekszünk szeretetben élni azokkal, akik közvetlen környezetünkben vannak: családtagjainkkal, testvéreinkkel a rendházban vagy az egyházközségben. A kifelé irányuló ingyenes szeretet csak akkor lehet valódi és hiteles, ha abból a befelé ható szeretetből fakad, amely Krisztusban való közösségünk, vagyis az Egyház alapja, különben csak pózolás, magamutogatás, amelyet a hiúság és az önérvényesítési vágy mozgat. Csak az a fajta szeretet lehet a tökéletesség köteléke, amely a testvéreink iránti figyelmesség, jóakarat, nagylelkűség, a magunk akaratáról való készséges lemondás, alkalmazkodás szálaiból van összesodorva.

Ez a szeretet nem megy magától, de – ahogy a mai Szentleckéből is világosan kiderül – nem ment magától már az ősegyházban sem. Az első keresztényeket egyesítő szeretet, amelynek láttán a pogány világ csodálkozva kiáltott fel: „Nézzétek, hogy szeretik egymást!”, a Szentlélek ajándéka, de szükséges volt hozzá a közösség minden tagjának a közreműködése, arra való készsége, hogy nap mint nap egyre jobban megnyíljon Isten szeretetére. Azért is kell állandóan a szeretet forrásánál megmaradnunk, mert ezzel nemcsak saját üdvösségünket szolgáljuk, hanem csak így lehetünk igazán embertársaink javára. Hiszen nekik nem a mi pusztán emberi szeretetünkre van szükségük, hanem arra a közösségre, amely bennünket Istennel összeköt.

Urunk, Jézus Krisztus, köszönjük Neked a Szentlélek ajándékát, azt a szeretetet, mely eltéphetetlenül összeköti a család, a szerzetesi közösség, az egyházközség tagjait. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy őt mind jobban befogadva és vele együttműködve tanúságot tehessünk erről a természetfeletti ajándékról embertársaink között, újra meg újra felajánlva nekik azt az irgalmasságot, melyet Te tanúsítottál irántunk, s melyet mi egymás között nap mint nap gyakorolunk.

2021. szeptember 8., szerda

Szűz Mária születése - Kisboldogasszony

Mik 5,1-4

De te, Efrata Betlehemje kicsiny vagy ugyan Júda ezrei között; mégis belőled származik majd nekem Izraelnek jövendő uralkodója, származása az ősidőkre, a régmúlt időkre nyúlik vissza. Ezért átadja őket annyi ideig, amíg a vajúdó asszony szül, és testvéreiknek maradékai visszatérnek Izrael fiaihoz. És ő majd odaáll, és legeltet az Úr erejével, az Úrnak, az ő Istenének fenséges nevében, és ők biztonságban lakoznak, mert ő akkor nagy lesz a föld széléig. És ő lesz a béke.

vagy

Róm 8,28-30

Tudjuk, hogy az Istent szeretőknek minden javukra válik, azoknak, akik az ő végzése értelmében arra hivatottak, hogy szentek legyenek. Mert akiket eleve ismert, azokat eleve arra is rendelte, hogy hasonlók legyenek Fia képmásához, s így ő elsőszülött legyen a sok testvér között. Akiket pedig eleve elrendelt, azokat meg is hívta; és akiket meghívott, azokat megigazultakká is tette; akiket pedig megigazultakká tett, azokat meg is dicsőítette.

Mt 1,1-16.18-23

Jézus Krisztus nemzetségtáblája, aki Dávidnak, Ábrahám fiának a fia. Ábrahám nemzette Izsákot; Izsák nemzette Jákobot; Jákob pedig nemzette Júdát és ennek testvéreit; Júda nemzette Fáreszt és Zárát Támártól; Fáresz nemzette Ezront; Ezron nemzette Arámot; Arám nemzette Aminádábot; Aminádáb nemzette Nahsont; Nahson nemzette Szálmont; Szálmon nemzette Boózt Ráhábtól; Boóz nemzette Obedet Rúttól; Obed nemzette Jesszét; Jessze pedig nemzette Dávid királyt. Dávid nemzette Salamont Uriás feleségétől; Salamon nemzette Roboámot; Roboám nemzette Ábiát; Ábia nemzette Ászát. Ásza nemzette Jozafátot; Jozafát nemzette Jórámot; Jórám nemzette Oziját; Ozija nemzette Jótámot; Jótám nemzette Ácházt; Ácház nemzette Hiszkiját; Hiszkija nemzette Manasszét; Manassze nemzette Ámont; Ámon nemzette Joziját; Jozija pedig nemzette Joakimot és ennek testvéreit a Babilonba való áttelepítéskor. A Babilonba való áttelepítés után Joakin nemzette Salátielt; Salátiel nemzette Zerubbábelt; Zerubbábel nemzette Ábiudot; Ábiud nemzette Eljakimot; Eljakim nemzette Ázort; Ázor nemzette Szádokot; Szádok nemzette Ákimot; Ákim nemzette Eliúdot; Eliúd nemzette Eleazárt; Eleazár nemzette Mattánt; Mattán nemzette Jákobot. Jákob pedig nemzette Józsefet. Ő volt a férje Máriának, akitől született Jézus, akit Krisztusnak neveznek. Jézus Krisztus születése pedig így történt: Anyja, Mária el volt jegyezve Józseffel. Mielőtt egybekeltek volna, kitudódott, hogy méhében fogant a Szentlélektől. József pedig, a férje, igaz ember lévén, nem akarta őt hírbe hozni, ezért elhatározta, hogy titokban bocsátja el őt. Amikor ezeket forgatta szívében, íme, az Úr angyala álmában megjelent neki és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami őbenne fogantatott, a Szentlélektől van. Fiút fog szülni, és a Jézus nevet adod neki, mert ő szabadítja meg népét bűneitől. Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék az Úr szava, amit a próféta által mondott: „Íme, a szűz méhében fogan és fiút szül, és a nevét Emmánuelnek fogják hívni.” Ez azt jelenti: Velünk az Isten.


A mai napon annak születését ünnepeljük, aki Krisztus után elsőként jutott el testestül-lelkestül abba a dicsőségbe, amelyre öröktől fogva rendelve volt. Isten részéről olyannyira biztos az örök dicsőségbe való befogadásunk, hogy Szent Pál máris befejezett tényként említi. Ez az ünnep arra hív, hogy Szűz Máriára tekintve sorsunk alakulásában észrevegyük Isten kegyelmi cselekvéseit, melyek, mint mágnes a vasreszeléket, meghatározott irányba fordítják életünk eseményeit, értelmet, célt adva nekik.

Szabad akaratunk persze lehetővé teszi, hogy meghiúsítsuk Istennek ezt a ránk vonatkozó örök tervét. Szűz Mária élete azonban éppen az örök isteni elhatározás és az emberi szabad akarat együttműködésének csodája. A Szent Szűz nem tudott többet, mint ami feltétlenül szükséges volt ahhoz, hogy szabadon igent mondjon Isten akaratára. Nem tudott róla, hogy ő a szeplőtelenül fogantatott, mint ahogy arról sem, hogy majd testestül-lelkestül felvétetik a mennybe. Nem emberi tudása és számításai szerint döntött, csak egyszerűen beállt Isten akaratának sodrásába. Ahelyett, hogy sokat okoskodott vagy kérdezett volna, hallgatott és figyelt. Állandó készsége Isten akaratának teljesítésére képesítette arra, hogy minden szenvedést elfogadjon Isten kezéből, s szent Fia keresztje mellett is ott állhasson, mint új Éva, a Krisztus megváltó halálában újjászületett emberiség Édesanyja.

Urunk, Jézus Krisztus, mi nem látjuk Atyád kegyelmi műveit a maguk teljességében, de meghívásából mi is részesedtünk, ezért biztosak lehetünk abban, hogy amikor elhatározta, hogy megfoganjunk, egyben megdicsőítésünket is eldöntötte. Add meg nekünk kegyelmesen, hogy a Boldogságos Szent Szűz közbenjárására, akinek ma földi születését ünnepeljük, készséges szívvel válaszoljunk az istenti meghívásra, és Szűz Mária gyermekeiként járjuk utunkat, Názáreten, Betlehemen és a Golgotán át a mennyei dicsőség felé.

2021. szeptember 7., kedd

Szent Márk, István és Menyhért kassai vértanúk

Bölcs 3,1-9

Az igazak lelkei azonban Isten kezében vannak, s a halál kínja nem éri őket. Úgy látszott a balgák szemében, hogy meghaltak, távozásukat balsorsnak vélték, és végső romlásnak, hogy elmentek tőlünk, ők azonban békességben vannak, ha kínt szenvedtek is az emberek szemében, reményük halhatatlansággal teljes, kevés fenyítés után nagy javakban van részük, mert Isten próbára tette, és magához méltóknak találta őket. Megvizsgálta őket, mint az aranyat a kohóban, és elfogadta őket egészen elégő áldozatul. Látogatásuk idején pedig az igazak felragyognak, olyanok lesznek, mint a szikra, amely a nádasban tovaterjed, ítélkeznek nemzeteken, és uralkodnak népeken, s az Úr lesz a királyuk örökké. A benne bízók megértik az igazságot, s a hívek kitartanak mellette szeretetben, mert választottjai kegyben és békességben részesülnek.

Mt 10,28-33

Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Féljetek inkább attól, aki a lelket is és a testet is el tudja pusztítani a gyehennában. Két verebet ugye egy fillérért árulnak? És egy sem esik közülük a földre a ti Atyátok tudta nélkül. Nektek azonban még a hajszálaitok is mind meg vannak számlálva a fejeteken. Ne féljetek hát, hisz különbek vagytok ti sok verébnél. Mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom Atyám előtt, aki a mennyekben van. De azt, aki megtagad engem az emberek előtt, én is meg fogom tagadni Atyám előtt, aki a mennyekben van.


Krisztusra hivatkozva üldözni másokat – különösen is Krisztus-hívőket – nem egyéb, mint Krisztus arcul csapása és az evangélium gyalázatos megcsúfolása. S ez nemcsak a kassai vértanúk, hanem a protestáns hitükben való kitartásuk miatt gályarabságra ítélt prédikátorok esetére is érvényes. Az Egyház valahányszor üldözött másokat, valahányszor erőszakos hitterjesztést folytatott, nem Krisztus missziós parancsát teljesítette, hanem a bűnös emberi természet logikáját követte. Jézus soha, semmiféle erőszakra nem adott felhatalmazást másokkal szemben, sőt, életével és halálával egyaránt a kereszt gyöngeségben megmutatkozó erejét állította példaként hívei elé.

A második üzenet, hogy a keresztény vértanúk vére másért kiált, mint Ábel vére: nem bosszúért és büntetésért, hanem bocsánatért és kiengesztelődésért. Aki inkább vállalja a halált, mint azt, hogy megtagadja Krisztusba vetett hitét, az megőrzi a hit sebezhetetlenségét, s egyben Krisztus irgalmas szeretetéről tanúskodik. Harmadszor a mai ünnep rákérdez a vértanúságra való készségünkre. Szent Kőrösi Márk így felelt az őt hittagadásra kényszeríteni próbáló kínzójának: „Tudja meg, vannak a római eklézsiában, kik gyönyörűségesnek tartják Istenért meghalni. Tudja meg, vannak az esztergomi káptalanban férfiak, akiknek szokásuk nagy dolgokat cselekedni s el is szenvedni.” Vajon miközben ma is keresztények halnak meg a hitükért és a Jézus iránti hűségükért, mi talán nélkülözhetjük a Krisztus melletti döntés radikalitását életünkben?

Urunk Jézus, add meg nekünk kegyelmesen, hogy állapotbeli kötelességeink becsületes teljesítésével, a hitünkhöz való állhatatos ragaszkodással és mindennapi keresztjeink vállalásával mi is készek legyünk részesedni üdvösségszerző áldozatodból. A szent kassai vértanúk közbenjárására kérünk, segíts, hogy a keresztedből egy-egy napra jutó szálkák elviseléséhez elnyerjük a Szentlélek éppen elégséges erejét, szeretetből felajánlva magunkat Neked és Általad a mennyei Atyának.

2021. szeptember 6., hétfő

Évközi 23. hét

Kol 1,24 – 2,3

Most pedig örömest szenvedek értetek, és kiegészítem testemben azt, ami hiányzik Krisztus szenvedéseiből, testének, az egyháznak javára, amelynek én szolgája lettem az Istentől értetek kapott tisztségnél fogva, hogy teljesen érvényt szerezzek Isten igéjének, a titoknak, amely századok és nemzedékek óta el volt rejtve, de amelyet most kinyilatkoztatott szentjeinek. Velük akarta Isten megismertetni ennek a titoknak dicsőséges gazdagságát a pogányok között. Ez a titok pedig nem más, mint a bennetek lévő Krisztus, a dicsőség reménye. Mi őt hirdetjük, amikor minden embert intünk és tanítunk teljes bölcsességgel, hogy minden embert tökéletessé tegyünk Krisztusban. Ezért fáradozom és küzdök az ő erejének segítségével, amely hatékonyan működik bennem. Azt akarom, hogy tudjátok meg, hogyan küzdök értetek, a laodíceaiakért, és mindazokért, akik nem látták szemtől-szembe személyemet, hogy a szívük megvigasztalódjék, és szeretetben összeforrva eljussanak a megértés teljességének minden gazdagságára, Isten titkának, Krisztusnak ismeretére, akiben a bölcsesség és a tudomány minden kincse rejlik.

Lk 6,6-11

Történt azután egy másik szombaton, hogy bement a zsinagógába és tanított. Volt ott egy ember, akinek a jobb keze elszáradt. Az írástudók és a farizeusok pedig lesték, vajon gyógyít-e szombaton, hogy találjanak valamit, amivel vádolhatják. Ő azonban ismerte gondolataikat, és így szólt a elszáradt kezű emberhez: ,,Kelj föl és állj a középre!” Az fölkelt és odaállt. Azután Jézus ezt mondta nekik: ,,Kérdezlek titeket, szabad-e szombaton jót cselekedni vagy rosszat tenni, életet menteni vagy elveszíteni?” Majd körülnézett mindnyájukon, és így szólt az emberhez: ,,Nyújtsd ki a kezedet!” Az megtette, és meggyógyult a keze. Azok erre esztelen haragra gerjedve arról kezdtek tanácskozni egymás közt, hogy mit cselekedjenek Jézussal.


Jézus megkérdezi a farizeusokat és írástudókat, hogy szabad-e szombaton életet menteni vagy veszni hagyni. Nyílt állásfoglalásra szólítja fel őket az élet vagy a halál mellett. Ők nem válaszolnak, de tudjuk, hogy inkább a halálra szavaznak, mégpedig Jézus halálára, mert az életnek ez a túláradása, melyet többé nem tudnak hatalmuk és ellenőrzésük alatt tartani, félelmetes és elfogadhatatlan a számukra.

A bűn által megrontott világban az élet továbbadása, megszülése nem történhet másképp, mint kín és gyötrelem árán. Erről beszélt Jézus az utolsó vacsorán, amikor magát a szülés előtt álló asszonyhoz hasonlította. Erre utal Szent Pál is, amikor azt írja: „Örömest szenvedek értetek...” Nem mintha a megváltás műve, melyet Jézus Krisztus végbevitt, tökéletesítésre szorulna, hiszen azt a mi Urunk Jézus egyszer s mindenkorra végbevitte. Jézus Krisztus győzelme, az élet győzelme a halál felett visszavonhatatlanul megtörtént, de ez az élet fokról fokra bontakozik ki a történelemben. A kegyelem és az üdvösség búvópatakja Krisztusban a felszínre tört, és ellenállhatatlan erővel tart a beteljesedés óceánja felé. Senki sem szabhat gátat neki, nem lehet mederbe szorítani, új meg új utakat talál, egyre nagyobb területeket hódít meg, hogy szétterülve megitassa a szomjas földet, és éltető termékenységgel áldja meg.

Urunk Jézus, a Te megváltó szenvedésed és üdvösségszerző halálod nem szorul kiegészítésre, ám a Te misztériumodnak hirdetése, az evangélium érvényre juttatása fáradságba, küzdelembe és szenvedésbe kerül az utolsó napig, a végső beteljesedésig. Add, kérünk, kegyelmesen, hogy akkor is kiálljunk az élet és az élet igéjének közvetítése mellett, ha ellenállásba és visszautasításba ütközünk, s tartsuk megtiszteltetésnek, az érdemszerzés különleges lehetőségének, hogy szenvedéseinket a Te szenvedéseddel egyesítve részt vehetünk az üdvösség művében.

2021. szeptember 5., vasárnap

Évközi 23. vasárnap

Iz 35,4-7a

Mondjátok a remegő szívűeknek: „Legyetek erősek, ne féljetek! Íme, a ti Istenetek! Eljön a bosszú, Isten megtorlása, ő jön el, és megszabadít titeket.” Akkor majd kinyílik a vakok szeme, és a süketek füle megnyílik. Akkor majd ugrándozik a sánta, mint a szarvas, és ujjong a néma nyelve; mert vizek fakadnak a pusztában, és patakok a sivatagban. A száraz vidék tóvá lesz, és a szomjas föld vizek forrásává; a tanyán, ahol sakálok hevertek, benne nád és káka terem.

Jak 2,1-5

Testvéreim, a mi dicsőséges Urunkban, Jézus Krisztusban való hitetek legyen mentes minden személyválogatástól. Mert ha belép a ti közösségetekbe egy ember aranygyűrűvel, fényes öltözetben, és belép egy szegény is piszkos ruhában, s ti arra figyeltek, aki drága ruhába van öltözve, és azt mondjátok neki: „Foglalj itt helyet kényelmesen”, a szegénynek pedig azt mondjátok: „Te csak állj meg ott vagy ülj a lábam zsámolya elé”, vajon nem ítélkeztek-e magatokban, s nem lettetek-e gonosz felfogású bírákká? Halljátok, szeretett testvéreim! Nem a szegényeket választotta ki Isten ezen a világon, hogy gazdagok legyenek a hitben, és örökösei annak országnak, melyet azoknak ígért, akik őt szeretik?

Mk 7,31-37

Ezután ismét eltávozott Tírusz vidékéről. Szidonon át a Galileai tengerhez ment, a Tízváros határába. Ott odavittek hozzá egy siketnémát, és kérték őt, hogy tegye rá a kezét. Félrevitte őt külön a tömegtől, a füleibe dugta ujjait, köpött, megérintette a nyelvét, majd föltekintve az égre, fohászkodott, és azt mondta neki: „Effeta!”, azaz „Nyílj meg!” Erre azonnal megnyíltak a fülei, megoldódott nyelvének köteléke, és rendesen beszélt. Ekkor megparancsolta nekik, hogy ezt senkinek se mondják el. De minél jobban tiltotta nekik, annál inkább hirdették. Szerfölött csodálkoztak és mondták: „Mindent jól cselekedett; a süketeknek visszaadta hallásukat, és szóra bírta a némákat!”


Meglepő Szent Jakab levelében ez a mondat, mely az Úr Jézusba vetett hitet összekapcsolja a személyválogatás kerülésével. Ez is arról tanúskodik, hogy a kereszténység nem elvont tanrendszer sajátos etikai kódexszel, hanem olyan életforma, mely minden vonatkozásában a Krisztussal való élő kapcsolatra épül. Nem csupán azért kell megbecsülnünk a szegényt, mert az igazságosság vagy méltányosság ezt követeli tőlünk, hanem mindenekelőtt azért, mert hisszük, hogy őérte is vérét ontotta Jézus Krisztus, s neki is megnyitotta a mennyországot.

Ily módon a társaságban tanúsított viselkedésünk hitünk fokmérője is egyben, mert megmutatja, mennyiben tekintünk a másik emberre úgy, mint Krisztusban testvérünkre, s mennyiben ragadunk meg a felszínnél, a puszta külsőségeknél. Nem a finom öltözet vagy az aranygyűrű ellen beszél Jakab apostol, hanem éppen ezek mellékes voltát hangsúlyozza. A gazdagok és előkelők csak járjanak pompás ruhákban és viseljenek drága ékszereket, ha akarnak, ám el ne feledjék, mire kötelezi őket a másokénál nagyobb vagyon, jelentősebb társadalmi befolyás. Hiszen e javaknak nem birtokosai, hanem kezelői a szegények javára. Akik anyagi vagy szellemi javaikat ostoba módon saját érdemüknek és tulajdonuknak tekintik, végső soron önmagukat istenítik, s a hamis csillogástól elkápráztatva elfordulnak minden javak szerzőjétől és beteljesítőjétől.

Urunk, Jézus Krisztus, Te isteni tetszésedben éppen azokat választod ki és teszed meg szolgáidnak, akik a világ szemében szegények és megvetettek, mert azok által tudsz nagy dolgokat művelni, akik szívbéli töredelemre és alázatra jutva felismerték, hogy önmagukban senkik és semmik, a feltétel nélküli Rád hagyatkozás által viszont minden földi gazdagságnál többet érő kincset nyertek. Adj nekünk, kérünk, szilárd elhatározást, hogy soha ne engedjünk csupán mellékszereplővé válni az életükben, hanem mindenestül kiszolgáltassuk magunkat Neked, hogy Te lehess számunkra mindenben minden.

2021. szeptember 4., szombat

Évközi 22. hét

Kol 1,21-23

Titeket is, akik egykor elidegenedettek és ellenséges érzületűek voltatok a gonosz tettek miatt, kiengesztelt most az ő emberi testében a halál által, hogy mint szenteket, szeplőtelenül és feddhetetlenül állítson önmaga elé. Maradjatok meg ezért a hitben szilárdan és állhatatosan, ne tántorodjatok el az evangélium reménységétől, amelyet hallottatok, amelyet minden teremtménynek hirdettek az ég alatt, s amelynek én, Pál, a szolgája lettem.

Lk 6,1-5

Történt pedig, hogy szombaton, amikor a vetések közt járt, tanítványai tépdesték a kalászokat, és kezeikkel kimorzsolva megették. A farizeusok közül egyesek azt mondták nekik: „Miért teszitek azt, amit szombaton nem szabad?” Jézus ezt felelte nekik: „Nem olvastátok, hogy mit tett Dávid, amikor éhezett, ő és akik vele voltak? Miként ment be az Isten házába, hogyan vette el a kitett kenyereket, evett, és a vele levőknek is adott azokból, amelyeket nem szabad másnak megenni, csak egyedül a papoknak?” Aztán hozzátette: „Az Emberfia ura a szombatnak is.”


Nem szabad lekicsinyelnünk a zsidó szombatot, hiszen a teremtéstörténet elbeszélésének legsúlyosabb, legközéppontibb Istentől sugallt mondanivalója, hogy a hetedik napot meg kell szentelni. A szombat az üdvösségtörténet isteni tetteinek összefoglalása Izrael számára, melyet szent csendben, minden ügyes-bajos dolgát félretéve szemlél és ünnepel ezen a napon. Mégis, Jézus szembeszáll azzal a hozzáállással, amely Istent is tétlenségre kényszeríti a szombat miatt, s be akarja zárni a kinyilatkoztatásból eddig megismert igazságok és törvények világába, mintha meg akarná tiltani neki, hogy valami új, soha nem volt dolgot vigyen végbe.

Jézus erre a téves felfogásra hármas választ ad. Először is védelmébe veszi tanítványait, megmutatva, hogy amit tettek, nem törvényszegés, mert szükségből tették. Másodszor: megtartja a szombatot (ő maga nem tépdesi a kalászokat) mindaddig, amíg az nem életellenes. Azonban szavával és csodáival is kinyilvánítja, hogy ő ura a szombatnak is. Nem marad meg a mentegetőzés és magyarázkodás szintjén, hanem teljesen új perspektívába állítja az ember és a szombat viszonyát. Harmadszor, és ez a legjelentősebb: Nagyszombaton, sírban nyugvásának idején teljesíti be megváltó művét, amikor leszáll az alvilágba, megnyitja a holtak országának kapuját, hogy az ott sínylődőket kihozza és a mennyei dicsőségbe emelje, ahogy erre a mai Szentlecke is utal. Ezzel véget ért a régi teremtés és egy új vette kezdetét: Jézus feltámadásával megkezdődött a holtak feltámadása, melyben Isten valami újat, soha nem volt dolgot visz végbe.

Urunk, Jézus Krisztus, aki ura vagy a szombatnak is, tágítsd ki szellemi-lelki horizontunkat, hogy újra és újra megtanuljuk: a vallási előírások nem önmagukban szentek, hanem a mindenható Isten miatt, aki egyedül szent. Add kegyelmedet, hogy miközben igyekszünk megtartani a Tízparancsolatot és az Anyaszentegyház parancsait, szívünket be ne zárjuk a Te új meg új tettekben megnyilvánuló irgalmad előtt.

2021. szeptember 3., péntek

Évközi 22. hét

Kol 1,15-20

Ő a láthatatlan Isten képmása, és minden teremtmény elsőszülöttje, mert benne teremtetett minden az égben és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, a trónusok és uralmak, a fejedelemségek és hatalmasságok. Minden őáltala és őérte teremtetett. Ő előbb van mindennél, és minden benne áll fenn. Ő a testnek, az egyháznak a feje; ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy az övé legyen az elsőség mindenben. Mert úgy tetszett az Atyának, hogy benne lakjon az egész teljesség, és hogy általa engeszteljen ki magával mindent, ami a földön és a mennyben van, azáltal, hogy békességet szerzett keresztjének vérével.

Lk 5,33-39

Azok erre megkérdezték tőle: ,,Miért van az, hogy János tanítványai sokat böjtölnek és imádkoznak, ugyanígy a farizeusokéi is, a tieid pedig csak esznek és isznak?” Ezt válaszolta nekik: ,,Böjtre tudjátok-e fogni a násznépet, amíg velük van a vőlegény? Eljönnek azonban azok a napok, amikor elveszik tőlük a vőlegényt; akkor majd böjtölnek, azokban a napokban.” És példázatot is mondott nekik: ,,Senki sem hasít új ruhából foltot, hogy azt ócska ruhára varrja; különben az újat is elszakítja, és az ócskához sem való az új folt. És senki sem tölt új bort régi tömlőkbe; mert különben az új bor szétszakítja a tömlőket, és kifolyik az is, meg a tömlők is tönkremennek. Az új bort új tömlőkbe kell tölteni, akkor mindkettő megmarad. És senki, aki óbort ivott, újat nem kíván, mert azt mondja: ,,Jobb az ó”.”


Pünkösdtől az utolsó napig egyszerre vagyunk böjtre fogott és ünneplő násznép, mert mindkettőt tapasztaljuk: azt is, hogy elvitték a Vőlegényt, hiszen feltámadott és a mennybe ment, s azt is, hogy velünk van, hiszen Pünkösdkor a Lélek erejében visszatért, s az Oltáriszentségben jelen van közöttünk mindennap, a világ végezetéig. Egész keresztény létünkre jellemző ez a kettősség, hiszen amit a mennyben várunk Istentől, azt már csírájában birtokoljuk is a hit és a keresztség által, ám majd csak az örökkévalóságban lesz osztályrészünk a maga teljességében. Ugyanígy megváltásunk Jézus Krisztus által egyszer s mindenkorra végbevitt, bevégzett, vére árán megszerzett valóság, ahogy azt a mai Szentleckében is olvassuk, ugyanakkor folytonos megvalósulásban lévő valóság is, amennyiben földi életünk még nem zárult le, nem éltük le a megváltás számunkra adatott idejét, s így a megváltás gyümölcsei sem értek még be egészen bennünk.

A mai Szentlecke kozmikus perspektívába állítja Krisztushoz való tartozásunkat: Isten benne, általa és érte teremtett mindent, vagyis az egész világmindenség egyetlen hatalmas, menyegzős ház, amely a Vőlegény kedvéért van felékesítve. A szent liturgiában bele is kóstolunk abba az örök ünnepbe, amelyre hivatalosak vagyunk, ezért a vasárnapokat és az ünnepnapokat a Vőlegénnyel való együttlét öröme járja át. A hétköznapok azonban inkább az előkészület jegyében telnek: a Vőlegény már itt járt, mindent elrendezett, de elment, s azóta visszavárjuk, mert nélküle elhagyatva érezzük magunkat a menyegzős házban.

Urunk Jézus, földi életünkben felváltva követik egymást a Veled való bensőséges együttlét órái és a sötétség, a lelki szárazság időszakai. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy hűségesen kitartsunk a virrasztásban és a böjtölésben, és soha ne szűnjék meg ajkunkon az istendicséret, melyet Veled, a Vőlegénnyel együtt zengünk, s amely átvezet a Te menyegzős lakomád örök örömébe.

2021. szeptember 2., csütörtök

Évközi 22. hét

Kol 1,9-14

Ezért mi is, attól a naptól kezdve, hogy ezt hallottuk, szüntelenül imádkozunk és könyörgünk értetek, hogy az ő akaratának az ismerete teljes legyen bennetek, minden lelki bölcsességgel és megértéssel együtt, és az Úrhoz méltóan éljetek, mindenben az ő tetszése szerint, hogy minden jócselekedetben gyümölcsöt hozzatok, és gyarapodjatok Isten ismeretében. Erősítsen meg titeket dicsőségének hatalmából minden erővel, hogy végig kitartsatok, és béketűrők legyetek. Örömmel adjatok hálát az Atyának, aki méltókká tett titeket arra, hogy nektek is részetek legyen a szentekkel a világosságban. Kiragadott minket a sötétség hatalmából, s áthelyezett szeretett Fiának országába. Benne van a mi megváltásunk, a bűnök bocsánata.

Lk 5,1-11

(...) Akkor beszállt az egyik hajóba, amely Simoné volt, és megkérte őt, hogy vigye egy kissé beljebb a parttól. Ott leült, és a hajóból tanította a tömeget. Amikor befejezte beszédét, ezt mondta Simonnak: ,,Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat halat fogni!” Simon ezt felelte neki: ,,Mester! Egész éjszaka fáradoztunk, és semmit sem fogtunk. A te szavadra azonban kivetem a hálót.” És miután ezt megtette, a halaknak oly bő sokaságát fogták ki, hogy szakadozott a hálójuk. Intettek tehát a társaiknak a másik hajóban, hogy jöjjenek a segítségükre. Azok odamentek és megtöltötték mind a két hajót, úgyhogy csaknem elmerültek. Ennek láttára Simon Péter Jézus lábaihoz borult és így szólt: ,,Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram!” Mert a nagy halfogás miatt, amelyben részük volt, félelem fogta el őt és mindazokat, akik vele voltak, hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, akik Simon társai voltak. Jézus pedig így szólt Simonhoz: ,,Ne félj! Ezentúl már emberek halásza leszel.” Erre kivonták a hajókat a partra, és mindenüket elhagyva követték őt.


A keresztény életben elengedhetetlen az egész nap és egész éjjel való fáradozás, de azt is meg kell tanulnunk, hogy ez önmagában kevés a csodához, az üdvösséghez. Szükséges, de nem elégséges feltétel az önmegtagadás, a mindennapi kemény munka, melynek igazi értelme az, hogy a kudarcig eljussunk, s megvalljuk: nem fogtunk semmit, nem értünk el semmit. Kereszténységünk nagy próbája az, hogy eddig a pontig eljutva hogyan reagálunk Jézus szavára. Sajnos, sokan akkor veszítik el reményüket, és hagynak fel az aszkézissel, amikor éppenséggel folytatniuk kellene, hiszen úgysincs már vesztenivalójuk. Ha a lehetetlenségen túl is belekapaszkodnának az Úr akaratába, mondván: „Nem bírom, kevés vagyok, nincs kedvem hozzá, de a te szavadra, Uram, újra megpróbálom”, megtapasztalnák a csodát.

A kudarc még nem tesz alázatossá, csak megtöri bennünk a gőgös önelégültséget, amivel addigi sikereinkhez viszonyultunk. Ez a szívbéli töredelem az alázatosság előszobája. Alázatossá pedig akkor válunk, amikor – akár minden eddigi tapasztalatunk ellenére – megtesszük azt, amit az Úr kér tőlünk, s a sikert nem a magunk érdemének, hanem egyedül az ő kegyelmének tulajdonítjuk. A mi fáradozásunk szükséges, de a csoda az Úr kegyelmén múlik. Aki szavának engedelmeskedve a lehetetlent is megkísérli, annak megadja kegyelmét és feltárja előtte isteni tetszésének mélységeit.

Urunk Jézus, saját határainkat megtapasztalva és a Te határtalan szereteteddel találkozva mi is megvalljuk, amit Simon Péter: „Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram!”, vagyis: Sohase hagyj magamra, bár tudom, hogy méltatlan vagyok arra, hogy a bárkámban ülj. Add nekünk kegyelmedet, hogy kudarcaink szívbéli töredelemre, a Te parancsaid teljesítése őszinte alázatra, életünkben véghezvitt csodáid pedig hálaadásra és bizalomra neveljenek minket.

2021. szeptember 1., szerda

Évközi 22. hét

Kol 1,1-8

Pál, Isten akaratából Krisztus Jézus apostola, és Timóteus testvér a Kolosszében élő szent és hívő testvéreknek Krisztusban. Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól! Hálát adunk Istennek, a mi Urunk, Jézus Krisztus Atyjának, valahányszor értetek imádkozunk, mivel hallottunk hitetekről Krisztus Jézusban, és a szeretetről, amelyet az összes szentek iránt tanúsítotok, azért a reménységért, amely készen áll számotokra a mennyben, s amelyről már hallottatok az evangélium igaz igéjében. Ez eljutott hozzátok, és ahogy az egész világon gyümölcsöt hoz és növekszik, úgy nálatok is, attól a naptól kezdve, amelyen a maga igazságában hallottátok és megismertétek Isten kegyelmét. Így tanultátok azt Epafrásztól, a mi szeretett szolgatársunktól, aki Krisztus hűséges szolgája értünk. Ő értesített minket Lélekből fakadó szeretetetekről is.

Lk 4,38-44

Azután felállt, és a zsinagógából Simon házába ment. Simon anyósának magas láza volt. Kérték őt az érdekében. Ő pedig odaállt mellé, parancsolt a láznak, mire az elhagyta őt. Az asszony mindjárt fölkelt, és szolgált nekik. Mikor azután a nap lement, mindazok, akiknek különféle bajokban szenvedő betegeik voltak, odavitték hozzá azokat, és ő mindegyikre rátette a kezét és meggyógyította őket. Sokakból kimentek az ördögök is, s ezt kiáltozták: ,,Te vagy az Isten Fia.” De ő rájuk parancsolt, nem hagyta őket beszélni, mert tudták, hogy ő a Krisztus. Amikor megvirradt, kiment, és egy elhagyatott helyre vonult. A tömegek azonban keresték őt. Amikor megtalálták, tartóztatták, hogy ne menjen el tőlük. De ő azt mondta nekik: ,,Más városoknak is hirdetnem kell az Isten országát, mert ezért küldtek.” És tanított Júdea zsinagógáiban.


Jézus nyilvános működésének hármas dimenziója tárul fel a mai Evangéliumban: a gyógyítás, a tanítás és az imádság. Ezt kell ma folytatnia minden Krisztus-követőnek a maga helyén, saját adottságai, körülményei között.

Az Egyház leghatékonyabb gyógyító eszközei a szentségek, amelyek nem csupán tüneti kezelést adnak, hanem ott érik el az embert, ahol minden baj gyökerezik: a szíve mélyén, melyet beteggé tett a bűn. Mi az, ha egy kerekesszékhez kötött, járóképtelen ember egyszer csak lábra áll ahhoz képest, hogy bűnei a pap egyetlen szavára és kézmozdulatára mindörökre eltöröltetnek? A második tevékenység a tanítás, mert a hit hallásból születik. Amíg csak fennáll ez a világ, szükség van arra a szolgálatra, hogy a hitet továbbadjuk, akár papként, lelkipásztorként, hitoktatóként, akár szülőként, nagyszülőként a családban, hiszen ez az a közeg, ahol a gyermek elsőként kell hogy halljon Isten országának evangéliumáról. S a harmadik, amire nagyon nagy szükség van, ami nélkül az első kettő hiteltelenné és eredménytelenné válik, ami nélkül az Egyházban minden tevékenység halálra van ítélve: az imádság.. Nem fáradozhatunk gyümölcsözően testvéreink javáért, ha nem hordozzuk a szívünkben őket. Aki a rázúduló tömérdek tennivaló közepette is szakít időt az Úrral való bensőséges együttlétre, megtapasztalja, hogy mindenre, ami fontos, jut elég ideje, s amit tesz, nem emberi ügyködés lesz csupán, hanem a Lélek erejében végzett krisztusi szolgálat.

Urunk Jézus, add, kérünk, kegyelmedet, hogy a Te példád és lelkületed szerint hirdessük az evangéliumot! Segíts, hogy bátran éljünk szentségeid gyógyító erejével, a ránk bízottaknak hittel továbbadjuk a Tőled kapott tanítást, s a napnak egy bizonyos órájában minden mást félretéve elvonuljunk Veled, és úgy imádjuk mennyei Atyádat. Tedd, hogy figyelmes szívvel, készséges lélekkel vegyünk részt a szentmisén, amely a legtökéletesebb imádság, az evangélium hirdetésének elsődleges helye és a Te megváltó áldozatodból fakadó kegyelmek gyógyító forrása.

2021. augusztus 31., kedd

Évközi 22. hét

1Tessz 5,1-6.9-11

Az időről és az óráról azonban, testvérek, szükségtelen írnom nektek. Hiszen magatok is igen jól tudjátok, hogy az Úr napja úgy jön el, mint éjjel a tolvaj. Amikor azt mondják: ,,Békesség és biztonság”, éppen akkor szakad rájuk hirtelen a veszedelem, mint a várandós asszonyra a fájdalom, és nem menekülnek meg. De ti, testvérek, nem vagytok sötétségben, hogy az a nap tolvaj módjára lepjen meg titeket. Mindnyájan a világosság fiai és a nappal fiai vagytok. Nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé. Ne is aludjunk tehát, mint a többiek, hanem legyünk éberek és józanok! Mert Isten nem haragra rendelt, hanem arra, hogy elnyerjük az üdvösséget a mi Urunk, Jézus Krisztus által, aki meghalt értünk, hogy akár ébren vagyunk, akár alszunk, ővele éljünk. Vigasztaljátok tehát egymást, és legyetek egymás épülésére, mint ahogy meg is teszitek.

Lk 4,31-37

Azután lement Kafarnaumba, Galilea városába, és ott tanította őket szombaton. Csodálkoztak a tanításán, mert a beszéde hatalommal teljes volt. Volt a zsinagógában egy ember, akiben tisztátalan gonosz szellem lakott. Ez hangosan felkiáltott: ,,Hagyj békén! Mi közünk hozzád, Názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elveszíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje.” Jézus azonban megparancsolta neki: ,,Némulj el, és menj ki belőle!” Az ördög pedig középre dobta az embert, kiment belőle, és semmit sem ártott neki. Mindenkit félelem szállt meg, és egymás között így beszélgettek: ,,Milyen beszéd ez? Hatalommal és erővel parancsol a tisztátalan lelkeknek, és azok kimennek?” És a híre elterjedt a környék minden helyén.


Az evangélisták nem hagynak kétséget afelől, hogy az Úr Jézus első szavai és tettei nem csupán a bukott embert, hanem a bukott angyali világot is érintik. Hiszen az embert a sátán csábította bűnre, így Krisztusnak őt kell legyőznie, hogy az ember megmeneküljön. Tehát nekünk sem csupán a test és a vér ellen kell küzdenünk. Az ösztöneink, indulataink negatív hajlamaink felett megszerzett önuralom még kevés: Krisztussal evilág fejedelemét is le kell győznünk magunkban.

Csak a Jézus Krisztusba vetett őszinte hit, a természetfeletti remény, mely várja az ő dicsőséges eljövetelét, és az iránta való rendíthetetlen szeretet tehet képessé arra, hogy a sátánnal harcba szálljunk és diadalt arassunk felette. Ha nem vágyakozunk rá, ha mi is sötétségben járunk, noha a világosság és a nappal fiainak kellene lennünk, akkor a Jézus Krisztusról való ismeretünk is holt tudás lesz csupán, mint a démonoké, akik többet tudnak Istenről, mint az összes teológus együttvéve, azonban nem képesek hinni, remélni és szeretni, így szájukból annak kinyilvánítása, hogy a Názáreti Jézus az Isten Szentje, nem hitvallás, hanem annak csúf karikatúrája.

Urunk, Jézus Krisztus, elgondolkodtató és megszégyenítő azt hallani, hogy saját városod lakói megbotránkoztak Benned, s csak a démonok vallották meg, hogy Te vagy az Isten Szentje. Öntsd szívünkbe kegyelmedet, hogy szívünk teljes odaadásával szeressünk Téged, mindennél jobban arra vágyakozzunk, hogy részt kapjunk a Te életedben, és megvalljuk, hogy Te vagy az Úr, az Isten Szentje, az életünknek örök értelmet adó Üdvözítő. Add, hogy még ha földre sújt vagy ide-oda ráncigál is minket a gonosz lélek, ne tudjon ártani nekünk, akik a Te oltalmadba menekülünk.