2019. július 24., szerda

Évközi 16. hét

Kiv 16,1-5.9-15

Majd elindultak Elimből, és az Egyiptom földjéről való kivonulásuktól számítva a második hónap tizenötödik napján eljutott Izrael fiainak egész sokasága a Szín-pusztába, amely Elim és a Sínai között van. Zúgolódott ekkor Izrael fiainak egész közössége Mózes és Áron ellen a pusztában. Azt mondták nekik Izrael fiai: „Bárcsak meghaltunk volna az Úr keze által Egyiptom földjén, amikor a húsos fazekak mellett ültünk, és jóllakásig ettünk kenyeret! Miért hoztatok ki minket ebbe a pusztába, hogy éhen veszítsétek ezt az egész sokaságot?” (...) Így szólt ekkor az Úr Mózeshez: „Hallottam Izrael fiainak zúgolódását. Mondd nekik: Estére húst fogtok enni, reggel pedig jóllaktok kenyérrel, hogy megtudjátok, hogy én, az Úr vagyok a ti Istenetek!” És történt este, hogy fürjek szálltak fel, és ellepték a tábort, reggel pedig harmat szállt a tábor köré. Miután elborította a föld színét, apró, mozsárban tört dologhoz hasonló valami lett látható a pusztán, olyan, mint a földre hullott dér. Amikor Izrael fiai meglátták, azt mondták egymásnak: „Man-hu?”, ami azt jelenti, hogy: „Mi ez?” Nem tudták ugyanis, hogy micsoda. Mózes pedig azt mondta nekik: „Ez az a kenyér, amelyet az Úr eledelül adott nektek."

Mt 13,1-9

(...) Íme, kiment a magvető vetni. Amint vetette a magot, némelyik mag az útfélre esett. Jöttek a madarak és fölszedegették. Más magok köves helyre estek, ahol nem volt sok földjük. Hamar kikeltek, mert nem voltak mélyen a földben. De amikor a nap felkelt, megperzselődtek, s mivel nem volt gyökerük, elszáradtak. Néhány másik a tövisek közé esett. A tövisek felnőttek és elfojtották őket. Végül más magok a jó földbe hullottak. Ezek termést hoztak, az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, ismét másik harmincszorosat. Akinek van füle, hallja meg!


Az Isten által megszabadított Izrael útját emberi szempontból az Istennel szembeni értetlenségek és zúgolódások osztják egy-egy szakaszra, Isten oldaláról nézve viszont az ő újabb és újabb csodái, melyek által értetlen és zúgolódó népéről gondoskodik. Az Ígéret földje felé haladó nép égből hullott kenyeret kap, amely a mennyei Kenyérnek, az Eucharisztiának az előképe. Az égből alászállott Kenyér nélkül lehetetlen végigjárni azt az utat, amely az örök hazába vezet. Ezért a szentáldozáshoz való viszonyulásunk alapvető fontosságú a lelki élet útján. Ha távol tartjuk magunkat az Eucharisztiától, éhen hal a lelkünk. De akkor is éhen hal, ha méltatlanul vesszük, mintha közönséges kenyér volna, vagy szentségtörő módon, bűnbánat és gyónás nélkül, halálos vétekkel a lelkünkben. Ilyenkor hiábavaló az Eucharisztia vétele, mert nincs amit tápláljon bennünk, ezért az Úr testének szentsége csak ítéletünkre és kárhozatunkra válik.

Amikor a mai Evangéliumban a magvetőről szóló példabeszédet olvassuk, azt is alkalmazhatjuk az Eucharisztiára mint az isteni élet magvetésére. Vajon mi milyen föld vagyunk, áldozásról áldozásra hogyan fogadjuk s engedjük-e kibontakozni magunkban örök dicsőségünk csíráját, Jézus Krisztus mennyei életét? Miként készülünk az Eucharisztia vételére, és hogyan adunk hálát áldozás után?

Urunk Jézus, Te elnéző vagy időnkénti értetlenségünk iránt, hiszen a szentség útja felfoghatatlan az emberi értelem számára, de kérünk, óvj meg a zúgolódás és elégedetlenkedés szellemétől, mely nemcsak illetlenség, hanem szégyenletes szeretetlenség is Atyád gondviselő szeretetével szemben. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy valahányszor eljössz hozzánk a szentáldozásban, szentségi jelenléted ajándékáért hálát adva, önátadásunkat megújítva valóban befogadjunk Téged, s így legyen erőnk mindig tovább vándorolni az Ígéret földje, mennyei hazánk felé.