2019. június 23., vasárnap

Úrnapja

Ter 14,18-20

Melkizedek, Szálem királya pedig kenyeret és bort hozott eléje, mert a fölséges Isten papja volt. Megáldotta őt, és így szólt: ,,Áldja meg Ábrámot a fölséges Isten, aki az eget és földet teremtette, és áldott legyen a fölséges Isten, aki kezedbe adta ellenségeidet!” Erre ő tizedet adott neki mindenből.

1Kor 11,23-26

Mert az Úrtól kaptam, amit átadtam nektek, hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárultatott, fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte, és így szólt: ,,Ez az én testem, amely értetek adatik. Ezt tegyétek az én emlékezetemre!” A vacsora után ugyanígy fogta a kelyhet is, és így szólt: ,,Ez a kehely az új szövetség az én véremben. Tegyétek ezt, ahányszor csak isszátok, az én emlékezetemre!” Mert amikor ezt a kenyeret eszitek, és ezt a kelyhet isszátok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön.

Lk 9,11b-17

Amikor a tömeg ezt megtudta, utánament. Ő magához engedte őket, beszélt nekik Isten országáról, és azokat, akiknek gyógyulásra volt szükségük, meggyógyította. A nap azonban már lemenőben volt, ezért a tizenkettő odament hozzá, és azt mondták neki: ,,Bocsásd el a tömeget, hogy a környékbeli falvakba és tanyákra menjenek, szállást vegyenek és ennivalót keressenek, mert itt puszta helyen vagyunk.” Ő azonban azt mondta nekik: ,,Ti adjatok nekik enni!” Azok ezt felelték: ,,Nincs több, mint öt kenyerünk és két halunk, hacsak nem megyünk el mi, és nem veszünk élelmet ennek az egész népnek.” A férfiak ugyanis mintegy ötezren voltak. Ekkor azt mondta tanítványainak: ,,Telepítsétek le őket ötvenes csoportokban!” Úgy is tettek, és letelepítették valamennyit. Akkor fogta az öt kenyeret és a két halat, az égre tekintett, megáldotta, megtörte, és tanítványainak adta, hogy adják a tömegnek. Mindnyájan ettek és jóllaktak. Azután fölszedték, ami utánuk megmaradt: tizenkét kosár maradékot.


Szavainknak, tetteinknek kontextusuk van: amit valaki mond és tesz, mind-mind beágyazódik egy bizonyos szövegösszefüggésbe, a konkrét mondatokon és gesztusokon túl az ő személyes történetébe, emberi kapcsolataiba, s ahhoz, hogy helyesen értsük őt, ismernünk kell ezt a hátteret, ezt a szövegkörnyezetet is.

Érvényes ez Jézus szavaira és tetteire is, különösen is azokra, melyeket az utolsó vacsorán mondott és cselekedett. E szavak és cselekedetek teológiai mondanivalóját csak akkor értelmezhetjük helyesen, ha figyelembe vesszük azt az emberi helyzetet, amelyben Jézus ott és akkor volt: „azon az éjszakán, amelyen elárulták...” Az apostolok ügyeltek arra, hogy amikor a hitújoncokat felkészítik az Eucharisztia vételére, mindenekelőtt ebbe a kontextusba, az utolsó vacsora miliőjébe vezessék be őket. Nekünk is tudatosítanunk kell magunkban, hogy az eucharisztikus lelkületbe nemcsak a bűnbánatban megtisztított szív öröme emel be, hanem a szeretetünk visszautasítása, elárulása miatti szenvedés is, az a sajátos emberi és keresztény magány, melyet senkivel meg nem oszthatunk itt a földön, csak Istennek mondhatjuk el, egészen rábízva magunkat…

Urunk Jézus, köszönjük Neked, hogy mindnyájunkat be akarsz vonni az életünket legmélyebben meghatározó teológiai összefüggésbe: bűneinkért felajánlott szeplőtelen áldozatod erőterébe. Áraszd ki újra és újra Szentlelkedet, aki beemel minket az utolsó vacsora ma is elevenen ható, belső kontextusába, és segíts, hogy valahányszor testedet és véredet magunkhoz vesszük a szent színek alatt, életünk magányosságait, szenvedéseit és áldozatait egyesítsük a Te üdvösségszerző magányoddal, sebeiddel és áldozatoddal.