2019. június 30., vasárnap

Évközi 13. vasárnap

1Kir 19,16b.19-21

(...) Elindult tehát onnan Illés és ráakadt Elizeusra, Sáfát fiára, aki éppen szántatott tizenkét iga marhával, s maga is egyike volt azoknak, akik a tizenkét iga marhával szántottak. Erre Illés odament hozzá, s rávetette palástját. Ő tüstént otthagyta a barmokat, s utána futott Illésnek, s azt mondta: „Hadd csókoljam meg, kérlek, apámat s anyámat, s aztán majd követlek.” Ő azt mondta neki: „Eredj csak és térj vissza, mert ami az én dolgom volt, megtettem veled.” (...)

Gal 5,1.13-18

(...) Mert ti szabadságra vagytok hivatva, testvérek, csak a szabadság ne legyen kibúvó a testnek, hanem szeretetben szolgáljatok egymásnak! Mert az egész törvény egy mondatban teljesedik be, mégpedig ebben: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” De ha egymást marjátok és faljátok, vigyázzatok, hogy egymást el ne emésszétek! Azt mondom tehát: Lélek szerint járjatok, és ne teljesítsétek a test kívánságait! Mert a test a Lélek ellen vágyakozik, a Lélek pedig a test ellen; ezek ugyanis egymással ellenkeznek, hogy ne azt tegyétek, amit szeretnétek. Ha a Lélek vezet titeket, nem vagytok a törvény alatt.

Lk 9,51-62

(...) Amint mentek az úton, valaki azt mondta neki: „Követlek téged, bárhová mész!” Jézus azt felelte neki: „A rókáknak odújuk van, az ég madarainak pedig fészkük, az Emberfiának azonban nincs hová lehajtania a fejét.” Egy másiknak ezt mondta: „Kövess engem!” Az így felelt: „Uram! Engedd meg, hogy előbb elmenjek, és eltemessem apámat!” Jézus ezt válaszolta neki: „Hagyd a holtakra, hadd temessék el halottaikat; te pedig menj, hirdesd az Isten országát!” Egy másik is szólt neki: „Uram! követlek; de engedd meg, hogy előbb búcsút vegyek házam népétől!” Jézus azt felelte neki: „Aki kezét az ekére teszi és hátra tekint, nem alkalmas az Isten országára.”


Van, aki jelentkezik, hogy keresztény akar lenni, de nincs meg benne a kellő érettség, belátás, áldozatkészség. Lelkesedését nem szabad letörni, de egyfajta becsületesség is megköveteli, hogy mielőtt jelentkezését elfogadnánk, feltárjuk előtte a Krisztus-követés nehézségeit is. Mi nem ígérjük Krisztus nevében, hogy aki kereszténnyé lesz, mentesül minden problémától: megoldódnak családi gondjai, gyógyulást nyer betegségéből, anyagi helyzete rendbe jön, mert a Krisztusnak való önátadás igazi jutalma nem a földi siker és érvényesülés, hanem az örök életben való részesedés, amely itt a földön egyfajta lelki békesség megtapasztalásában nyilvánul meg. Ez az egyetlen földi jutalma az önátadásnak, amelyet szent férfiak és nők példájának egész sora igazol.

Ugyanakkor az is előfordul, hogy Jézus hív: „Kövess engem!”, mi viszont késlekedünk. Elméletben, a szavak szintjén követjük őt, ám amikor a helyzet élessé válik, s radikális döntést kellene hoznunk, kibúvót keresünk. Az is lehet, hogy komoly az elhatározásunk, csak valahogy félünk belekezdeni, s keresünk valami éppen aktuális feladatot, amely mögé elbújva még halogathatjuk egy kicsit az elkötelezettség vállalását. Amikor Jézus nem engedi meg a családtól való elbúcsúzást, illetve a halottak eltemetését, valójában nem ezektől a fontos és társadalmilag is elvárt gesztusoktól tilt el bennünket (Elizeus próféta példája mutatja, hogy Isten megengedi a szülőktől való elbúcsúzást), hanem azt hangsúlyozza, hogy földi dolgaink rendezése nem kerülhet elébe Isten ügyének. Az ,előbb, és az ,azután, jelenthetnek időbeli, de nem fontossági sorrendet: elintéznivalóink már mint Krisztus tanítványaira várnak ránk.

Urunk Jézus, hívásod és a szívünk mélyén erre adott válaszunk arra kötelez, hogy ezentúl a leghétköznapibb dolgokat is kegyelmi szempontból, a Veled való belső kapcsolat fényében mérjük fel és végezzük el. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy egész életünk a Te felhívásodra adott válasszá alakuljon, s mindennapi munkánk, a velünk történő jó és rossz események legyenek az az oltár, amelyen bemutatjuk Neked szívünk áldozatát, elővételezve az örök lakomát, melyet Atyád Általad készített nekünk.