2019. június 25., kedd

Évközi 12. hét

Ter 13,2.5-18

(...) Felemelte tehát Lót a szemét, és látta, hogy az egész Jordán-környék, mindaddig, amíg Coárba jut az ember – ekkor még nem pusztította el az Úr Szodomát és Gomorrát –, mindenütt olyan bővizű, mint az Úr paradicsoma, és mint Egyiptom. Lót ezért a Jordán-környékét választotta magának, és keletre tért; így elváltak egymástól a testvérek. Ábrám Kánaán földjén maradt, Lót pedig a Jordán-környék városaiban telepedett meg, és Szodomában lakott. A szodomai emberek azonban nagyon gonoszak és igen bűnösök voltak az Úr előtt. Az Úr azt mondta Ábrámnak, miután Lót elvált tőle: ,,Emeld fel szemedet, és arról a helyről, ahol most vagy, tekints északra és délre, keletre és nyugatra! Ezt az egész földet, amelyet látsz, neked és utódaidnak fogom adni örökre. Olyanná teszem utódodat, mint amilyen a föld pora: ha van ember, aki meg tudja számlálni a föld porszemeit, utódodat is meg tudja majd számlálni. Kelj fel, és járd be ezt a földet széltében-hosszában, mert neked fogom adni!” Felszedte tehát Ábrám a sátrát, elment, és letelepedett Mamre Tölgye mellett, amely Hebronban van, s ott oltárt épített az Úrnak.

Mt 7,6.12-14

Ne adjátok a szent dolgokat kutyáknak, és gyöngyeiteket ne dobjátok a disznók elé, nehogy eltapossák azokat lábukkal, és megfordulva széttépjenek titeket. Mindazt, amit szeretnétek, hogy megtegyenek nektek az emberek, tegyétek meg ti is nekik. Mert ez a törvény és a próféták. A szűk kapun át menjetek be, mert széles a kapu és tágas az út, amely a pusztulásba vezet, és sokan vannak, akik bemennek rajta. S milyen szűk a kapu és szoros az út, amely az életre visz, és milyen kevesen vannak, akik megtalálják!


A mai Evangélium fényében kell elgondolkodnunk Lót és Ábrám magatartásán. Lót emberi számítás szerint okosan cselekedett, de mivel számára nem volt más szempont, csak a földi gyarapodás, ahová nagy megelégedéssel bevonult, onnan később mindenét odahagyva kellett menekülnie. Ha mindig a jobbat, kényelmesebbet, kecsegtetőbbet választjuk, nem a keskeny úton járunk és nem a szűk kapun megyünk be, hanem a tágas útra lépünk, mely a széles kapun át a romlásba vezet. Vigyáznunk kell arra, hogy ha ugyan kis dolgokban, de mindig ezek a földi szempontok vezetnek, Krisztus keresztjéből végül is puszta elmélet marad. Nem kifejezett rossz szándékról, bűnről van itt szó, de bizonyos irányulásról, amely veszélyes lehet. Hiszen ha magunknak mindig a legjobbat akarjuk, másokat óhatatlanul megkárosítunk, háttérbe szorítunk.

Mennyivel üdvösebb jó szívvel fogadni mindazt, ami osztályrészünkül jut! Hiszen nem ezek minősége dönti el sorsunkat, hanem a hozzájuk való viszonyulás. A szentek között nem egy akadt, aki gazdagságban élt, egyházi vagy világi méltóságot viselt, mégis az ezekkel járó pompára, kényelemre szent közömbösséggel tekintett, s még többen voltak olyanok, akik kifejezetten az utolsó helyeket keresték, családjukban, szerzetesi közösségükben, a társadalomban. Ábrámnak a szegényesebb terület maradt, de rajta volt az Úr áldása. Amikor ő felemelte szemét, nemcsak a vidéket látta, hanem lelki szemeivel az Úr ígéretének beteljesülését is, mert az ő tekintetét maga Isten vezette.

Urunk Jézus, ne engedd, hogy megragadjunk a külső látványnál, az emberi szempontoknál. Emeld feljebb a tekintetünket, hogy meglássuk, hogyan járhatnánk a Te kedvedben, hiszen nem az a hivatásunk, hogy élelmesek legyünk, hanem hogy szentté váljunk. Segíts, hogy merjük a Te szempontjaidat elébe helyezni az emberi szempontoknak, s így a Te áldásod hordozói és továbbadói lehessünk.