2019. június 22., szombat

Évközi 11. hét

2Kor 12,1-10

(...) Pedig ha dicsekedni akarnék, akkor sem lennék ostoba, hiszen igazságot mondanék, de tartózkodom ettől, nehogy valaki többre becsüljön annál, amit bennem lát vagy amit tőlem hall a kinyilatkoztatások nagysága miatt. Ezért, hogy el ne bízzam magam, tövist kaptam testembe, a sátán angyalát, hogy arcul verjen. Háromszor kértem emiatt az Urat, hogy távozzék az tőlem; de ő azt mondta nekem: „Elég neked az én kegyelmem, mert az erő a gyöngeségben lesz teljessé.” Legszívesebben tehát gyöngeségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem. Ezért telik kedvem a Krisztusért való erőtlenségben, bántalmazásban, szükségben, üldöztetésben és szorongattatásban, mert amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős.

Mt 6,24-34

Senki sem szolgálhat két úrnak; mert vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy tiszteli az egyiket, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak. Ezért azt mondom nektek: Ne aggódjatok az életetekért, hogy mit egyetek, se a testetekért, hogy mibe öltözködjetek. Nem több az élet az ételnél, a test pedig a ruhánál? Nézzétek az ég madarait: nem vetnek, nem aratnak, csűrökbe sem gyűjtenek, és a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem értek ti sokkal többet ezeknél? Ki az közületek, aki aggodalmaskodásával képes az életkorához egyetlen könyöknyit hozzátenni? És a ruha miatt miért aggódtok? Nézzétek a mezők liliomait, hogyan növekszenek: nem fáradoznak és nem fonnak; mégis, mondom nektek: még Salamon sem volt dicsősége teljében úgy felöltözve, mint egy ezek közül. Ha pedig a mezei füvet, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, Isten így felöltözteti, nem sokkal inkább titeket, kishitűek? (...)


Tudatosan két úrnak szolgálni nemcsak jellemtelen dolog, de előbb-utóbb erkölcsi meghasonláshoz is vezet. Mégis, ki ne tapasztalná magában azt a kettősséget, amelyről Szent Pál ír, hogy más törvényt érez tagjaiban és más törvényt talál értelmében, s a kettő egymás ellen tusakodik? Sőt, minél egyértelműbben akarjuk vállalni tudatos életünkben Isten uralmát, annál nyilvánvalóbbá válik előttünk, hogy tudattalan világunk mindennek az ellenkezőjére törekszik, hogy az értelmi belátást fölébe helyezzük a kinyilatkoztatásnak, a kézzelfoghatót a hitnek, az ösztönös kívánságot az isteni törvénynek. Ez az a gyöngeség, az a tövis, amelyet mindannyian megkaptunk a testünkbe, azaz földi életünk idejére, hogy el ne bízzuk magunkat.

Isten azt a küldetést adta az embernek a teremtéskor, hogy hajtsa uralma alá a földet, uralkodjon a természeten – önmagában is. S ehhez képességet is adott, amikor saját Lelkéből ajándékozott neki. Ha azonban az ember elszakad az élet forrásától, ha kénye-kedve szerint bánik a természettel, az előbb-utóbb visszaüt. Csak akkor élhetünk ember emberhez méltó életet, ha a kezdetben kapott küldetését teljesítve hagyjuk kibontakozni magunkban azt az életet, melyet Krisztus szerzett meg számára megváltó halálával. S ez az élet, bár a természet erői veszik körül, mindenestül természetfölötti, s nincs alávetve a természetnek. Ezért éppenséggel az a természetellenes, ha valaki természetfölötti természetének, Istentől rendelt hivatásának ellenére él.

Urunk, Jézus Krisztus, add kegyelmedet, hogy szüntelenül magunk előtt lássuk és elismerjük gyöngeségeinket, elfogadjuk kiszolgáltatottságunkat, ugyanakkor természetfölötti hivatásunkhoz és új, Tőled kapott istengyermeki életünkhöz híven szívünkkel-lelkünkkel, minden erőnkkel, tudatos világunk egészével keressük Isten országát és annak igazságát – a Te dicséretedre, dicsőségedre és szolgálatodra.