2019. május 27., hétfő

Húsvét 6. hete

ApCsel 16,11-15

Elhajóztunk tehát Troászból. Egyenesen Szamotrákiába jutottunk, másnap Neápoliszba, innen pedig Filippibe, amely Makedóniának ebben a részében az első telepes város. Ebben a városban töltöttünk néhány napot, és beszélgetéseket folytattunk. Szombaton kimentünk a kapun kívül a folyóvízhez; úgy gondoltuk, hogy ott az imahely. Leültünk ott, és szóltunk az asszonyokhoz, akik összegyűltek. A hallgatóságban volt egy Lídia nevű istenfélő bíborárus asszony Tiatíra városából, akinek az Úr megnyitotta a szívét, hogy hallgasson mindarra, amit Pál mondott. Miután ő és háza népe megkeresztelkedett, így könyörgött: „Ha úgy ítéltek meg, hogy hűséges vagyok az Úrhoz, térjetek be házamba és maradjatok nálam.” És erővel rá is vett minket.

Jn 15,26 – 16,4a

Amikor pedig eljön a Vigasztaló, akit elküldök majd nektek az Atyától, az igazság Lelkét, aki az Atyától származik, ő majd tanúságot tesz rólam; de ti is tanúságot tesztek, mert kezdettől fogva velem vagytok. Azért mondtam nektek mindezt, hogy meg ne botránkozzatok. Ki fognak zárni benneteket a zsinagógából, sőt eljön az óra, amikor mindaz, aki megöl titeket, szolgálatot vél tenni az Istennek. Azért teszik ezt, mert nem ismerték meg sem az Atyát, sem engem. Mindezt pedig azért mondtam nektek, hogy amikor eljön ezeknek az órája, emlékezzetek rájuk, hogy én megmondtam nektek.


A Szentlélek tanúságtétele, amelyről Jézus a mai Evangéliumban beszél, a feltámasztás és a megdicsőítés műve volt, amely által kinyilatkoztatta a világnak, hogy Jézus az Atya Egyszülöttje, Isten hatalmas Fia. Most azonban az apostoloknak kell tanúságot tenniük, ugyancsak a Szentlélek erejében. A Szentlélek vezeti őket, sugallva, hová menjenek és hová ne menjenek. (A minap olvastuk: „A Szentlélek megtiltotta, hogy Ázsiában hirdessék Isten igéjét.”) Ő ad isteni erőt emberi szavaiknak, az Úr Krisztus pedig megnyitja a hallgatóság szívét, hogy befogadják tanúságtételüket, mint Lídia, a tiatírai bíborárus asszony.

A női lélek egyházalapító szerepére is fényt vet a mai Szentlecke, hiszen ahogy látjuk, egyetlen asszony nagylelkűsége elég egész Európa missziójának megindításához. Lídia bíborárus asszonyban azt a készséges lelkületet látjuk viszont, amellyel Szűz Mária befogadta az örök Igét, azt a gondos, szolgáló szeretetet, amellyel Márta vendégül látta a Mestert, valamint azt az odaadó figyelmet, amellyel Márta nővére, Mária hallgatta Jézus tanítását. A nők tehát nem azzal nyerik el méltóságukat, ha ők is papi hivatalt viselnek, hanem ha sajátosan női karizmájukat kibontakoztatva, sokszínű és nélkülözhetetlen tevékenységükkel segítik, kiegészítik, teljessé teszik a férfiak hithirdető és egyházszervező munkáját.

Urunk Jézus, megcsodáljuk azt a szent „munkamegosztást”, mely Közted és a Szentlélek között van: hol a Szentlélek nyit ajtót Neked, hol pedig fordítva. Eucharisztikus jelenlétedet a kenyér és bor színe alatt a Szentlélek hozza létre, ugyanakkor szent tested és véred vétele a Szentlelket árasztja szívünkbe. Kérünk, hogy ketten együtt alakítsatok bennünket az Atyaisten gyermekeivé, és tanítsatok bennünket, férfiakat és nőket is olyan együttműködésre és munkamegosztásra az Egyházban, közösségünkben és családunkban, mint amilyenben Ti tevékenykedtek az Atya dicsőségére és a lelkek javára.

2019. május 26., vasárnap

Húsvét 6. vasárnapja

ApCsel 15,1-2.22-29

Eközben néhányan azok közül, akik lejöttek Júdeából, így tanították a testvéreket: „Ha nem metélkedtek körül Mózes törvénye szerint, nem üdvözülhettek.” Mivel pedig Pál és Barnabás nagyon felháborodtak ezen, elhatározták, hogy Pál, Barnabás és még néhányan a többiek közül menjenek fel Jeruzsálembe az apostolokhoz és a presbiterekhez ennek a kérdésnek az ügyében. Erre az apostolok és a presbiterek az egész egyházzal együtt jónak látták, hogy férfiakat válasszanak ki maguk közül, és elküldjék Antióchiába Pállal és Barnabással Júdást, akit melléknevén Barszabásnak hívnak, és Szilást. (…)

Jel 21,10-14.22-23

Lélekben elvitt egy nagy és magas hegyre, és megmutatta nekem a szent várost, Jeruzsálemet, amely a mennyből szállt alá Istentől, ahol Isten fényessége volt, és amelynek világossága hasonló volt a drágakőhöz, a kristálytiszta jáspishoz. Nagy és magas fala volt, tizenkét kapuval, és a kapuk fölött tizenkét angyal. A kapukra nevek voltak írva, amelyek Izrael fiainak tizenkét törzsének nevei. Keletről három kapu, és északról három kapu, és délről három kapu, és nyugatról három kapu. A város falának tizenkét alapköve volt, és azokon a Bárány tizenkét apostolának tizenkét neve. Templomot nem láttam benne, mert az Úr, a mindenható Isten a temploma, és a Bárány. A városnak nincs szüksége sem a napra, sem a holdra, hogy világítsanak benne, mert Isten fényessége világítja meg azt, és lámpása a Bárány.

Jn 14,23-29

(…)Ha valaki szeret engem, megtartja szavamat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála. (…) Ha szeretnétek engem, örülnétek annak, hogy az Atyához megyek, mert az Atya nagyobb nálam. Megmondtam nektek már most, mielőtt megtörténne, hogy amikor bekövetkezik, higgyetek.


A keresztény életnek, illetve az Egyház életének több rétege van. Az első a mindennapi élet szintje, ahogy arról a mai Olvasmányban hallhatunk. Az Egyháznak ez a külső élete egészen úgy fest, mint egy közönséges emberi csoport élete. A tévtanításokkal szemben folytatott küzdelem, a viták, a szakadások végigkísérik a krisztusi hitletéteményt hirdető s annak tisztaságát őrző, evangelizáló apostoli Egyházat. Ezt is vállalni kell, mert hozzátartozik a megtestesülés realitásához. De nem elég csak ezt látni, hanem azt is nap mint nap tudatosítani kell magunkban, hogy az Egyház azoknak a közössége, akiknek szívében a Szentháromság egy Isten vett lakást. Ahogy Jézus mondja a mai Evangéliumban: „Aki szeret engem, megtartja tanításomat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és benne fogunk lakni.” Ez a szint az Egyház benső életének szintje, s ez az, mely a külsőt táplálja.

Ám sem a külső, sem a belső élet, sőt még a kettő együtt sem a teljes keresztény élet. Sem a Krisztusért tevékenykedő, sem a befelé forduló és imádkozó keresztény nem éli még a maga teljességében Krisztus életét, hacsak nem hordozza szívében a végső beteljesedés látomását, amelyről a mai Szentleckében hallhatunk: A mennyei Jeruzsálemnek „az Úr, a mindenható Isten a temploma, és a Bárány. A városnak nincs szüksége sem a napra, sem a holdra, hogy világítsanak benne, mert Isten fényessége világítja meg azt, és lámpása a Bárány”.

Urunk, Jézus Krisztus, Szentlelked által az Atyával együtt lakást vettél bennünk. Segíts, hogy féltve őrizzük lelkünk kegyelmi állapotát, s mi is egyre jobban Benned legyünk, elszakíthatatlanul belegyökerezve a Szentháromság örök életébe, boldog közösségébe.

2019. május 25., szombat

Húsvét 5. hete

ApCsel 16,1-10

Eljutott Derbébe és Lisztrába is. Volt ott egy Timóteus nevű tanítvány, egy hívővé lett zsidó anyának és pogány apának volt a fia. A testvérek, akik Lisztrában és Ikóniumban voltak, jó véleménnyel voltak róla. Pál azt akarta, hogy vele menjen az útra, azért magához vette és körülmetéltette, tekintettel a zsidókra, akik ezekben a helységekben voltak; mindenki tudta ugyanis, hogy az apja pogány volt. Amikor sorra járták a városokat, s tudatták, mihez kell tartaniuk magukat, közölték velük a határozatokat, amelyeket az apostolok és a presbiterek hoztak, akik Jeruzsálemben voltak. Így az egyházak megerősödtek a hitben és gyarapodtak számban napról-napra. Amikor keresztülmentek Frígián és Galácia tartományán, a Szentlélek megtiltotta nekik, hogy Ázsiában hirdessék Isten igéjét. Míziába érve megkísérelték ugyan, hogy Bitíniába menjenek, de Jézus Lelke nem engedte őket. Ezért átmentek Mízián, és lementek Troászba. Itt látomás jelent meg Pálnak éjnek idején: egy makedón férfi eléje állt és könyörgött neki: „Jöjj át Makedóniába, és segíts rajtunk!” Miután ezt a jelenést látta, késedelem nélkül igyekeztünk elindulni Makedóniába. Biztosan tudtuk, hogy Isten hívott minket, hogy hirdessük nekik az evangéliumot.

Jn 15,18-21

Ha a világ gyűlöl benneteket, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt nálatok. Ha a világból valók volnátok, a világ szeretné azt, ami az övé. Mivel nem vagytok a világból valók, hanem kiválasztottalak titeket a világból, azért gyűlöl benneteket a világ. Emlékezzetek a szóra, amit mondtam nektek: Nem nagyobb a szolga uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak; ha az én szavamat megtartották, a tiéteket is megtartják majd. Ám mindezeket az én nevemért fogják tenni veletek, mert nem ismerik azt, aki küldött engem.


A mai Evangéliumban Urunk felkészít arra, hogy ne legyünk naiv álmodozók, akik arra számítanak, hogy a krisztusi örömhír egy csapásra jóvá tesz mindenkit. Igenis, az evangélium szerinti élet gyűlöletet kelt a világ fiaiban irántunk, s ezt el kell viselnünk, anélkül, hogy viszonoznánk. Ha mi is gyűlölettel válaszolnánk a gyűlöletre, vagy saját kiválasztottságunk tudatában tetszelegve megvetnénk azokat, akik gyűlölnek minket, magunkban is ezt a meghasonlottságot idéznénk elő, s állandósítanánk a világ fiaiban is. A világ, vagyis a bukott Ádám fiai egyfajta lelki hasadást, megosztottságot hordoznak szívükben: gyűlölik a világosságot, mégis vágyakoznak rá. Miközben tudatosan üldözik Krisztust tanítványaiban, tudattalanjuk mélységeiben az ő segítségére várnak. Ezt a bűn utáni kettősséget az emberben Jézus Krisztus eljövetele leplezte le, hiszen ő a világ világossága, aki azért jött, hogy „feltáruljanak sok szívnek gondolatai”. Ha mi igazán Krisztus hívei vagyunk, jelenlétünk ugyanezt a rejtett lelki meghasonlottságot hozza felszínre környezetünkben.

Erről tanúskodik a mai Szentleckében szereplő látomás, melyben a makedón férfi képében az Istent nem ismerő világ Krisztus utáni mélységes, tudattalan vágya fogalmazódik meg: „Jöjj, és segíts rajtunk!” Ezzel az elemi erővel felszakadó segélykiáltással veszi kezdetét Európa evangelizálása. Vajon ma nem ugyanez a kétségbeesett kiáltás tör fel a bűnökben megöregedett, elkereszténytelenedett Európa szíve mélyéből? Saját szívünk, tudatos és tudattalan világunk megosztottságát Krisztus szeretetével gyógyítva merünk-e részt vállalni megmentésében?

Úr Jézus Krisztus, add nekünk kegyelmedet, hogy a világ farkastörvényei között azzal a lelkülettel lehessünk jelen, mint Te, az Isten Báránya, aki elveszed a világ bűneit. Ne hagyd, hogy engedjünk a kísértésnek, és akár félelemből, akár számításból vagy rosszul értelmezett alkalmazkodásból csak látszatra legyünk bárányok, valójában pedig úgy menjünk a világba, mint báránybőrbe bújt farkasok. Ragyogtasd fel bennünk Isten gyermekeinek ártatlan tisztaságát, hogy így megmenthessük farkassá változott testvéreinket.

2019. május 24., péntek

Húsvét 5. hete

ApCsel 15,22-31

Erre az apostolok és a presbiterek az egész egyházzal együtt jónak látták, hogy férfiakat válasszanak ki maguk közül, és elküldjék Antióchiába Pállal és Barnabással Júdást, akit melléknevén Barszabásnak hívnak, és Szilást – ők a testvérek között vezetők voltak –, és kezük által ezt az írást küldték: ,,Üdvözlet az apostoloktól és a presbiter testvérektől a pogányokból lett testvéreknek, akik Antióchiában, Szíriában és Kilíkiában vannak! Mivel hallottuk, hogy némelyek, akik közülünk kerültek ki, megzavartak titeket szavaikkal, és feldúlták lelketeket, bár tőlünk megbízást nem kaptak, jónak láttuk, miután megállapodásra jutottunk, hogy férfiakat válasszunk ki és küldjünk el hozzátok a mi igen kedves Barnabásunkkal és Pálunkkal, ezekkel az emberekkel, akik életüket adták a mi Urunk, Jézus Krisztus nevéért. Elküldtük tehát Júdást és Szilást, akik mindezt személyesen, élőszóval is tudtotokra adják. Úgy tetszett ugyanis a Szentléleknek és nekünk, hogy semmi további terhet ne rakjunk rátok, csak azt, ami szükséges: hogy tartózkodjatok a bálványoknak áldozott dolgoktól, a vértől, a fojtott állatoktól és a paráznaságtól. Ha ezektől őrizkedtek, jól teszitek. Jó egészséget!” Azok tehát, miután elbocsátották őket, lementek Antióchiába. Itt egybegyűjtötték a sokaságot, és átadták a levelet. Amikor elolvasták, örültek a vigasztalásnak.

Jn 15,12-17

Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket. Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért. Ti a barátaim vagytok, ha megteszitek, amiket parancsolok nektek. Már nem mondalak benneteket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondtalak titeket, mert mindent, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket. Arra rendeltelek benneteket, hogy elmenjetek, gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, s hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek: szeressétek egymást!


Istennel való kapcsolatunkban valamiképpen átélhetünk minden emberi szeretetkapcsolatot. Nem szublimált, légiesített utánzatként, hanem őseredeti valóságként, hiszen Isten minden szeretet forrása, s egyben célja is, ahová minden emberi szeretet tart, mint kis patak az óceán felé. Jézus Krisztus gyermekké lett értünk, hogy karjainkba vehessük, majd testvérként élt közöttünk, nyilvános működése idején Vőlegénynek, az új Izrael Jegyesének nevezte magát, és tanítványait az utolsó vacsora meghitt, ünnepélyes perceiben „fiacskáimnak” szólította, mint egy jóságos atya. Utoljára pedig, mielőtt szenvedni indulna, barátainak nevezi őket és minket is, kései tanítványait, mert a barátság az a szeretetszövetség, amely minden másnál függetlenebb a testtől és a vértől, s minden másnál ragyogóbban a Lélek műve.

Az igazi szülői, gyermeki, testvéri, házastársi és baráti szeretet mind a végtelenre tágul, és a Szentháromság boldog életéből részesít már itt a földön. Személyes kapcsolataink mind-mind egyfajta szentségi jelként utalnak a Krisztussal való kapcsolatunkra, amely ugyanakkor egy ponton túl szétfeszíti az emberi viszonylatok határait. Ezért az ő kiválasztó szeretetére adott válaszunknak is túl kell haladnia az emberi barátság határain, és egy bizonyos mélységben – függetlenül attól, hogy papok, szerzetesek vagy világban élő keresztények vagyunk-e – életünket egészen át kell adnunk neki.

Urunk Jézus, köszönjük Neked, hogy arra méltatsz bennünket, hogy a barátaid lehetünk. Két ember között vagy közös kezdeményezés alapján bontakozhat ki barátság, vagy pedig úgy, hogy az egyik fél felnő a másikhoz. Te azonban úgy ajánlod fel a barátságodat, hogy mindenestől Te vagy a kezdeményező, Te emelsz fel magadhoz, és nem csupán azt osztod meg velünk, amit Atyádtól hallottál, hanem legbenső életedet is. Segíts, kérünk, kegyelmeddel, hogy méltóan éljünk ehhez a barátsághoz, befogadva a Szeretetet, aki Téged öröktől fogva összeköt az Atyával.

2019. május 23., csütörtök

Húsvét 5. hete

ApCsel 15,7-21

Mivel azonban nagy vitatkozás támadt, Péter felállt, és így szólt hozzájuk: „Férfiak, testvérek! Tudjátok, hogy Isten a régmúlt napoktól fogva kiválasztott engem közülünk, hogy a pogányok az én számból hallják az evangélium igéjét és hívők legyenek. És Isten, aki ismeri a szíveket, tanúságot tett, mert nekik éppúgy megadta a Szentlelket, mint nekünk. Nem tett semmi különbséget köztünk és közöttük, amikor a hit által megtisztította szívüket. Most tehát miért kísértitek Istent azzal, hogy azt az igát rakjátok a tanítványok nyakára, amelyet sem atyáink, sem mi nem tudtunk elviselni? Ellenkezőleg, mi hisszük, hogy Jézus Krisztus kegyelme által üdvözülünk, amint ők is.” Erre az egész sokaság elhallgatott, aztán meghallgatta Barnabást és Pált, akik elbeszélték, milyen nagy jeleket és csodatetteket művelt Isten a pogányok között általuk. Miután ők elhallgattak, Jakab szólalt meg: „Férfiak, testvérek, hallgassatok meg engem! Simon elbeszélte, hogyan és mi módon történt Isten látogatása első ízben azért, hogy a pogányok közül támasszon népet az ő nevének. Ezzel egyeznek a próféták mondásai is. (…) Ennélfogva úgy gondolom, hogy nem kell háborgatni azokat, akik a pogányok közül megtérnek Istenhez, hanem meg kell írni nekik, hogy tartózkodjanak a bálványoktól, nehogy tisztátalanná váljanak, a paráznaságtól, a fojtott állatoktól és a vértől.(…)”

Jn 15,9-11

Ahogy engem szeretett az Atya, úgy szerettelek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben. Ha parancsaimat megtartjátok, megmaradtok szeretetemben, mint ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Azért mondtam nektek ezeket, hogy az én örömöm bennetek legyen, és örömötök teljes legyen.


A Tízparancs, a tíz isteni szó ma is érvényben van, hogy segítsen teljesíteni a szeretet egyetlen parancsát az élet különböző területein, illetve elgördíteni az akadályt a szeretet megvalósulásának útjából. A második kőtáblán szereplő isteni szavak megjelölik azokat a cselekedeteket, amelyek totálisan ellenkeznek a szeretettel, függetlenül érzéseinktől, egyéni elfogultságainktól.

Mert a szeretet nem érzés, érzelmi felindulás, múló vágy, hanem Isten élete bennünk. Szeretetünk félrecsúszott és önmagunkba visszahulló próbálkozásai annak az ősi vágynak maradványai, melyet maga Isten ültetett belénk, de amely – az ősbűn miatt – elszakadva a forrástól megromlott és elkorcsosult. Ezért Isten megkönyörülvén a bukott emberiségen kinyilatkoztatta létünk legmélyebb törvényét tíz szavával, hogy az elhomályosult értelme, rosszra hajló akarata miatt tévelygő embert visszavezesse arra az útra, amelyen járva eltalálhat vágyai beteljesítőjéhez, az élő Istenhez. A szeretet egyetlen parancsa tehát nem állítható szembe a parancsokkal, amelyeket Isten adott, hiszen ezek éppen a szeretetben teljesednek be. Megmaradni Jézus szeretetében annyit tesz, hogy Isten parancsainak egyre tökéletesebb és bensőségesebb teljesítése által folytonosan növekszünk a szeretetben.

Urunk Jézus, köszönjük Neked, hogy nemcsak utat és nemcsak példát mutattál nekünk a tiszta, ingyenes, önfeláldozó szeretetre, hanem saját szeretetedet ajándékoztad nekünk a Szentlélekben. Így többé nem vagyunk saját tisztátalan szeretetünkre hagyatva, hanem azzal a szeretettel szerethetünk, aki az Atya és a Fiú kölcsönös szeretete. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy megmaradjunk a Te szeretetedben, egyre mélyebb egységre jutva Veled, aki a szeretet forrása és végső célja vagy.

2019. május 22., szerda

Húsvét 5. hete

ApCsel 15,1-6

Eközben néhányan azok közül, akik lejöttek Júdeából, így tanították a testvéreket: „Ha nem metélkedtek körül Mózes törvénye szerint, nem üdvözülhettek.” Mivel pedig Pál és Barnabás nagyon felháborodtak ezen, elhatározták, hogy Pál, Barnabás és még néhányan a többiek közül menjenek fel Jeruzsálembe az apostolokhoz és a presbiterekhez ennek a kérdésnek az ügyében. Az egyház elkísérte őket, ők pedig átmentek Fönícián és Szamarián. Elbeszélték a pogányok megtérését, nagy örömet szerezve az összes testvérnek. Amikor megérkeztek Jeruzsálembe, az egyház, az apostolok és a presbiterek fogadták őket, ők pedig elbeszélték, hogy milyen nagy dolgokat művelt velük az Isten. De egyesek, akik a farizeusok felekezetéből lettek hívők, előálltak, és azt mondták, hogy azoknak is körül kell metélkedniük, és nekik is meg kell parancsolni, hogy tartsák meg Mózes törvényét. Emiatt az apostolok és a presbiterek összegyűltek, hogy megvizsgálják ezt a kérdést.

Jn 15,1-8

Én vagyok az igazi szőlőtő, Atyám pedig a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz rajtam gyümölcsöt, lemetsz, és minden termőt megtisztít, hogy többet teremjen. Ti már tiszták vagytok az ige által, amelyet mondtam nektek. Maradjatok bennem, és én tibennetek. Miként a szőlővessző nem tud gyümölcsöt hozni önmagától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti pedig a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz, mert nálam nélkül semmit sem tehettek. Ha valaki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad; összeszedik, tűzre vetik és elég. Ha bennem maradtok, és az én igéim tibennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy sok gyümölcsöt hoztok, és tanítványaim lesztek.


A mi Urunk nem egy külsődleges törvény betartásáról, hanem az isteni életről beszél, mely a keresztség által, az egyetlen szőlőtőbe, Krisztusba oltódva mindnyájunkban ott van. A keresztény lét nem vallási parancsok megtartására épül, hanem Urunk, Krisztus egyetlen parancsára, a szeretetre, amelyre képességet kaptunk, hiszen részt adott az ő életéből, elnyertük a Szentlelket, aki maga Isten szeretete. Ez az Egyház és minden keresztény közösség alapja.

Ettől fogva nem beszélhetünk vallási teljesítményről, hanem csak gyümölcsről. Nem egy norma teljesítése a feladatunk, amely megszerzi számunkra Isten kegyelmét, hanem minden érdemünk nélkül megkapjuk ezt a kegyelmet, az isteni életet, és semmi más dolgunk nincs, mint egyre mélyebben élni azt, beléhelyezve földi létünk súlypontját: gondolatainkat, érzelmeinket, szándékainkat. Amint a szőlőtőből felszívott tápanyagból, vízből, napfényből zamatos ízű szőlőfürt lesz, amint a férfi és nő szerelméből új ember születik a világra, úgy terem gyümölcsöt a Krisztus életében részesülő keresztény is: nem saját erejéből, hanem a túlcsorduló isteni életnek köszönhetően. Miközben tehát becsületesen kell dolgoznunk – példát véve Szent Józsefről, aki kemény munkával tartotta el a Szent Családot –, el kell tudnunk szakadni a világ teljesítménycentrikus és profitorientált szemléletmódjától, s olyan értékrendet kell kialakítanunk, amelyben az élet, a létezés önmagában érték. Így válhat mindennapi munkánk az Úrnak és testvéreinknek tett szolgálattá, s ezen keresztül a legemelkedettebb keresztény szemlélődés és misztika részévé.

Urunk Jézus, köszönjük Neked Pált és Barnabást, akiknek a Veled való találkozás nyilvánvalóvá tette, hogy nem a testi körülmetélkedés és a mózesi törvény aprólékos betartása a fontos, hanem a Benned való élet. Segíts, kérünk, hogy életünk soha ne szakadjon el Tőled, az isteni Szőlőtőtől, s akár imádkozunk, akár dolgozunk vagy pihenünk, szívünkkel mindig Nálad legyünk, aki ingyenesen és minden érdemünk nélkül szeretsz bennünket.

2019. május 21., kedd

Húsvét 5. hete

ApCsel 14,19-28

Antióchiából és Ikóniumból azonban utánuk jött néhány zsidó. Felbujtották a tömeget, és megkövezték Pált. Azután kivonszolták a városon kívülre, abban a hitben, hogy meghalt. De amikor a tanítványok körülvették, felkelt, és bement a városba. Másnap pedig Barnabással útra kelt Derbébe. Miután ennek a városnak is hirdették az evangéliumot és sokakat tanítottak, visszafordultak Lisztrába, Ikóniumba és Antióchiába. Útközben megerősítették a tanítványok lelkét, és intették őket, hogy maradjanak meg a hitben. Elmondták, hogy sok viszontagságon át kell bemennünk az Isten országába. S miután az egyes egyházakban böjtölve és imádkozva presbitereket rendeltek számukra, az Úrnak ajánlották őket, akiben hittek. Azután átmentek Pizídián, és Pamfíliába jutottak. Miután Pergében is hirdették az Úr igéjét, lementek Attáliába, onnan pedig elhajóztak Antióchiába, ahonnan Isten kegyelmébe ajánlva elindították őket a most elvégzett munkára. Amikor megérkeztek és egybegyűjtötték az egyházat, elbeszélték, milyen nagy dolgokat művelt általuk az Isten, és hogy a hit ajtaját megnyitotta a pogányoknak. Ezután jó ideig ott maradtak a tanítványokkal.

Jn 14,27-31a

Békét hagyok rátok, az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék szívetek és ne féljen. Hallottátok, hogy azt mondtam nektek: Elmegyek, és visszajövök hozzátok. Ha szeretnétek engem, örülnétek annak, hogy az Atyához megyek, mert az Atya nagyobb nálam. Megmondtam nektek már most, mielőtt megtörténne, hogy amikor bekövetkezik, higgyetek. Most már nem sokat beszélek veletek, mert jön a világ fejedelme; felettem ugyan nincs hatalma, de hogy megtudja a világ, hogy szeretem az Atyát, és úgy teszek, ahogy az Atya meghagyta nekem: keljetek föl, menjünk innen.


Nem szabad lekicsinyelni azt a fajta békességet sem, melyet a világ ad, ha abból rend és nyugalom fakad. Hiszen mindenütt, ahol felülemelkednek az egyéni indulatokon és sérelmeken, ahol – még ha önérdekből is – leteszik a fegyvert és tárgyalni kezdenek a megegyezésre törekedve, megtörik a sátán hatalmát. De tudnunk kell, hogy ez a fajta béke mindig törékeny és ingatag, mivel csak külsődleges, és ki van szolgáltatva a világ törvényének, melyet a hármas kívánság ural. Van azután belső béke is: a filozófusok békéje, a sztoikus nyugalom, szenvedélymentesség, s van a kényelmességből, olykor megalkuvásból fakadó „pax vegetativa”, mely azokra jellemző, akik inkább minden konfliktust elkerülnek, csak hogy békén hagyják őket.

Az Úr Jézus békessége egyikhez sem hasonlít, mert ez a béke nem külső vagy belső erők egyensúlya, nem is valaminek a hiánya, hanem éppenséggel valakinek a jelenléte: a Szentlélek bennünk lakása. Amikor a feltámadott Jézus azt mondja az apostoloknak: „Békesség nektek!”, azzal nem csupán köszönti őket, nem is csak békét kíván nekik, hanem mindjárt közli is velük békességét, ezért hozzáteszi: „Vegyétek a Szentlelket!” S ezzel az isteni létezés forrását nyitja meg bennük, amely az örökkévaló Isten mélységéből hozza fel az élet vizét, és ezzel árasztja el benső világukat. Ez az a békesség, amely megőriz a nyugtalanságtól és a félelemtől, mint Szent Pál apostolt. Krisztus békessége megannyi rosszindulat, üldözés, szerencsétlenség közepette is erőt adott neki, hogy tovább folytassa az evangélium hirdetését.

Urunk Jézus, töltsd el szívünket a Te békességeddel, melyet a világ nem adhat meg nekünk. Add, hogy ez a belülről fakadó békességfolyam gátat törve áradjon el bennünk minden feloldozásban és minden szentáldozásban, és másokra is kiáradva békességet szerezzen a békétlen világban.