2020. július 31., péntek

Évközi 17. hét

Jer 26,1-9

Joakimnak, Jozija fiának, Júda királyának uralkodása kezdetén ez az ige hangzott el az Úrtól: ,,Így szól az Úr: Állj az Úr házának udvarába, és mondd el Júda minden városáról, ahonnan eljönnek leborulni az Úr házába, mindazokat az igéket, amelyekről megparancsoltam neked, hogy elmondd nekik; ne hagyj el egy szót sem! Hátha meghallgatják és megtérnek, mindenki a maga gonosz útjáról, és akkor megbánom azt a rosszat, melyet tenni szándékozom velük cselekedeteik gonoszsága miatt. Mondd tehát nekik: Így szól az Úr: Ha nem hallgattok rám, és nem jártok törvényem szerint, melyet elétek adtam, hallgatva szolgáimnak, a prófétáknak szavaira, akiket én küldök hozzátok – idejekorán küldtem, de nem hallgattatok rájuk –, akkor olyanná teszem ezt a házat, mint Síló; ezt a várost pedig átokká teszem a föld minden nemzete előtt.” Hallották a papok, a próféták és az egész nép, amint Jeremiás elmondta ezeket az igéket az Úr házában. Történt pedig, hogy amikor befejezte Jeremiás mindannak az elmondását, amit az Úr parancsára el kellett mondania az egész népnek, megragadták őt a papok, a próféták és az egész nép, s azt mondták: ,,Bizony meg kell halnod! Miért prófétáltál így az Úr nevében: ,,Mint Síló, olyan lesz ez a ház, ez a város pedig elpusztul, úgyhogy nem lesz lakója?” Ekkor odagyűlt az egész nép Jeremiáshoz az Úr házába.

Mt 13,54-58

Azután elment a saját falujába, és tanította őket a zsinagógájukban, úgy, hogy elcsodálkoztak rajta: „Honnan van ennek ilyen bölcsessége és a csodái? Nem az ács fia ez? Anyját nem Máriának hívják, és a testvérei nem Jakab, József, Simon és Júdás? Nincs itt nálunk minden nővére? Honnan vette hát mindezt?” És megbotránkoztak benne. Jézus pedig azt mondta nekik: „Nem vetik meg a prófétát, csak a hazájában és a saját házában.” Nem is tett ott sok csodát a hitetlenségük miatt.


Senki sem próféta a maga hazájában – ezt nemcsak Jeremiásnak, hanem az Úr Jézusnak magának is meg kellett tapasztalnia. Aki nem elég készséges, hogy mindenben kiszolgálja környezete ízlését, elvárásait, az hamarosan gyanús lesz, és idegesítő jelenséggé válik. Ellenlábasai mindjárt keresni kezdik, mibe köthetnének bele, s ha nem találnak mást, akkor a családjával hozakodnak elő: „Jól ismerjük az apját és az anyját, egész rokonságát, mi csak tudjuk, hogy mit lehet várni tőle.”

Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy a világ minden látszat ellenére öntudatlanul is az életszentséget várja tőlünk. Sokan vannak, akik bírálják, szidják, gúnyolják az Egyházat, amiért kitart kétezer éves öröksége mellett, ám titokban, a szívük mélyén tisztelik és becsülik az Egyház hűségét. A bűnbeesett emberiség rejtett, önmaga elől is eltagadott vágya mutatkozik meg ebben az igazi életszentség után. Ne feledjük: az Egyház Krisztus ígérete szerint az utolsó napig fennmarad. Persze ez az ígéret nem az épületekre és birtokokra, nem a címekre, rangokra és az evilági hatalomra vonatkozik, hanem egyedül arra, ami Jézus Krisztus személyével van összefüggésben: amiből a krisztusi szeretet árad és ami ebből a szeretetből születik, él és fejlődik.

Urunk Jézus, olykor a saját bőrünkön tapasztaljuk, hogy elkötelezettségünk, Rólad szóló tanúságtételünk irritálja környezetünket, s talán el is bizonytalanodunk, hogy nem szükségtelenül provokáljuk-e viselkedésünkkel a körülöttünk élőket. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy a Te nevedben soha ne legyünk erőszakosak és ítélkezők, de óvj meg attól is, hogy embertársaink érzékenységére hivatkozva kiöljük magunkból a Szentlelket, aki azáltal tud gyógyítani és újjáteremteni, hogy előbb megsebez, néven nevezve a rosszat, leleplezve a megalkuvást, s gyökerénél tapintva rá a romlottságra.