2020. március 23., hétfő

Nagyböjt 4. hete

Iz 65,17-21

Mert íme, én új eget és új földet teremtek; az elsőkre nem emlékeznek, nem is jutnak eszébe senkinek. De örvendjetek és ujjongjatok mindörökké annak, amit teremtek; mert íme, én Jeruzsálemet ujjongássá teremtem, népét pedig örömmé. Ujjongok majd Jeruzsálemben, és örvendezem népemben; nem hallatszik többé benne sírás hangja és kiáltás hangja. Nem lesz ott többé néhány napig élő csecsemő, sem öreg, aki nem tölti be napjait; mert a legfiatalabb is százéves korában hal meg, és aki nem éri meg századik évét, átkozottnak számít. Házakat építenek, és bennük laknak, szőlőt ültetnek, és eszik gyümölcsét.

Jn 4,43-54

(…) Ismét elment tehát a galileai Kánába, ahol a vizet borrá változtatta. Kafarnaumban pedig volt egy királyi tisztviselő, akinek a fia beteg volt. Amikor meghallotta, hogy Jézus Júdeából Galileába érkezett, elment hozzá, és kérte őt, hogy jöjjön és gyógyítsa meg a fiát, mert az már a halálán volt. Erre Jézus azt mondta neki: „Hacsak jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek!” A királyi tisztviselő erre azt felelte: „Uram, gyere el, amíg meg nem hal a gyermekem!” Jézus azt mondta neki: „Menj, a fiad él!” Hitt az ember a szónak, amit Jézus mondott neki, és elment. Amint hazafelé tartott, már eléje jöttek a szolgái, és jelentették, hogy a fia él. Megtudakolta tőlük, hogy melyik órában lett jobban. Azt felelték neki: „Tegnap hét órakor hagyta el őt a láz.” Megértette ebből az apa, hogy éppen abban az órában, amelyben Jézus azt mondta neki: „A fiad él.” Hitt ő és egész házanépe. Ez már a második csodajel volt, amelyet Jézus művelt, amikor Júdeából Galileába ment.


Igaz, hogy Jézus sok beteget meggyógyított, mint a mai Evangéliumban is, de ezeket a jeleket és csodákat azért adta, hogy egy nagyobb horderejű valóságról tanúskodjanak: Isten országáról, mely őbenne elérkezett közénk. Hiszen bármennyi beteget meggyógyított is, még többen voltak, akik nem jutottak a színe elé, s akiknek gyógyulásáért nem járt közben senki, így nem szabadultak meg betegségükből. De ha minden beteget meggyógyított volna is – Isten Fiaként akár ezt is megtehette volna –, és ezáltal tíz-húsz évvel meghosszabbította volna földi életüket, ugyan mit használt volna nekik? Isten Fia nem érhette be azzal, hogy toldozva-foldozva javítgassa, ami a bűn miatt elromlott a világban. Ő új eget és új földet hirdetett, amelynek csíráit már magunkban hordozzuk, s a természet sóhajtozva várja, hogy kibontakozzék bennünk Isten fiainak megígért dicsőséges élete. Minden egyes csodája ebbe az irányba mutat, ezt a több, bőségesebb, új minőségű életet szolgálja bennünk.

És valóban: Mi a kenyér megszaporítása, a víz borrá változtatása vagy a betegek meggyógyítása ahhoz a csodához képest, hogy Isten a semmiből hozta létre a világot, vagyis hogy egyáltalán van víz és bor meg kenyér, emberi test és emberi élet? Mi a kenyér megszaporítása és a víz borrá változtatása ahhoz a csodához képest, amely a szentmisén a konszekráció pillanatában nap mint nap végbemegy, amikor a kenyér és bor Krisztus testévé és vérévé lényegül át? S mi a királyi tisztviselő fiának távolból történő meggyógyítása ahhoz a csodához képest, amikor a feltámadt Jézus megbízásából a pap egyetlen szavára minden bűnünk eltöröltetik a szentgyónásban?

Úr Jézus Krisztus, segíts, hogy jobban figyeljünk rejtett, de annál jelentőségteljesebb csodáidra, melyeket szentségeid által viszel végbe köztünk, s így helyesen értsük az Evangéliumban leírt csodáid üzenetét is. Add, hogy ezek szemlélése és amazok megtapasztalása kitágítsa horizontunkat, mozdítson ki e földi élet gyakorlati materializmusából, s hitünket megerősítve azt az életet táplálja, növelje, gyógyítsa bennünk, mely örökké megmarad.