2020. március 12., csütörtök

Nagyböjt 2. hete

Jer 17,5-10

(…) „Én, az Úr, kikutatom a szívet, megvizsgálom a veséket, hogy megfizessek kinek-kinek az útja szerint, cselekedeteinek gyümölcse szerint.”

Lk 16,19-31

Volt egyszer egy gazdag ember. Bíborba, patyolatba öltözködött, és mindennap fényes lakomát rendezett. Volt egy Lázár nevű koldus is, aki ott feküdt a kapuja előtt, tele fekéllyel. Szeretett volna jóllakni abból, ami a gazdag asztaláról lehullott, de csak a kutyák jöttek és nyalogatták a sebeit. Történt pedig, hogy meghalt a koldus és az angyalok Ábrahám kebelére vitték. Meghalt a gazdag is és eltemették. Amikor a pokolban kínok között föltekintett, meglátta messziről Ábrahámot és a keblén Lázárt. Ekkor felkiáltott neki:”Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam! Küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét vízbe mártva hűsítse a nyelvemet, mert kínlódom ebben a lángban!” Ábrahám ezt felelte neki: „Fiam! Emlékezz csak vissza, hogy életedben elnyerted javaidat, Lázár pedig ugyanígy a rosszat; ő most itt vigasztalódik, te pedig gyötrődsz. Ráadásul köztünk és köztetek nagy szakadék is van, hogy akik innen át akarnának menni hozzátok, ne tudjanak, se onnan hozzánk ne jöhessen senki.” Erre az így szólt: „Akkor hát arra kérlek, atyám, küldd el őt apám házába, mert öt testvérem van. Tegyen előttük tanúságot, nehogy ők is ide jussanak, a gyötrelmek helyére.” Ábrahám ezt válaszolta: „Van Mózesük és prófétáik, hallgassanak azokra!” Az erre így könyörgött: „Nem úgy, atyám, Ábrahám! De ha a halottak közül megy valaki hozzájuk, bűnbánatot tartanak.” Erre ő azt felelte: „Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, még ha a halottak közül támad is fel valaki, annak sem fognak hinni!”


Mária és Márta testvérének, az evangéliumban szereplő valóságos Lázárnak az esete – sokatmondó a névazonosság! – igazolja Ábrahám példabeszédbeli állítását. Hiszen a János-evangéliumban azt olvassuk, hogy miután Jézus feltámasztotta Lázárt, a főpapok elhatározták, hogy őt is megölik, mivel miatta a zsidók közül sokan hittek Jézusban. Íme, a bizonyság arra, hogy aki nem akar látni, az a legnyilvánvalóbb jelek elől is eltakarja a szemét! A gazdag ember sem csupán azért jutott a kárhozatra, mert jó dolga volt életében, hanem mert észre sem vette a kapuja előtt fekvő koldust. Azaz minden bizonnyal látta – különben honnan ismerte volna? –, csak éppen nem vett róla tudomást.

A szakadék tehát, amelyről Ábrahám beszél, nem a haláluk után keletkezett közöttük, hanem még földi életükben. Kezdetben csupán pár lépés, és a dúsgazdag a mennyországba jutott volna: Lázárhoz kellett volna odamennie, hogy segítsen rajta. Az évek múlásával azonban, ahogy egyre jobban begubózott önzésébe, a szakadék mind mélyebb és szélesebb lett, míg végül haláluk után állandósult, immár áthidalhatatlanul. Lukács evangéliumában különös hangsúly van azon, hogy a gazdagság olyan állapot, mely veszélyezteti az örök üdvösséget, amennyiben a gazdag nem osztja meg javait a rászorulókkal, mert a feleslegnek ő csak kezelője az ínséget szenvedők javára, nem pedig kénye-kedve szerinti ura.

Urunk Jézus, adj nekünk figyelmes fület és készséges szívet, hogy meghalljuk a dúsgazdagról és a szegény Lázárról szóló példabeszédedben a nekünk szóló üzenetet. Ismerjük fel, hogy milyen javakban dúskálunk – legyenek azok anyagi vagy éppenséggel szellemi kincsek –, és legyünk készek megosztani azokat másokkal, akiknek kevesebb vagy éppenséggel semmi sem jutott belőlük. Segíts, hogy a magunk környezetében igyekezzünk áthidalni a szakadékot gazdag és a szegény között a figyelmes szeretet segítőkészségével és nagylelkűségével.