2020. március 1., vasárnap

Nagyböjt 1. vasárnapja

Ter 2,7-9;3,1-7

(...) A kígyó azonban ravaszabb volt, mint a föld minden állata, amelyet az Úr Isten alkotott. Azt mondta az asszonynak: „Miért parancsolta meg nektek Isten, hogy a kert egyetlen fájáról se egyetek?” Az asszony azt felelte neki: „A kertben levő fák gyümölcséből ehetünk. Hogy azonban a kert közepén levő fa gyümölcséből ne együnk, és hogy ahhoz ne nyúljunk, azt azért parancsolta meg nekünk Isten, hogy meg ne találjunk halni.” A kígyó erre azt mondta az asszonynak: „Dehogy is haltok meg! Csak tudja Isten, hogy azon a napon, amelyen arról esztek, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok a jót és a rosszat!” Mivel az asszony látta, hogy a fa evésre jó, szemre szép és tekintetre gyönyörű, vett a gyümölcséből, evett, adott a férjének is, és ő is evett. Erre megnyílt mindkettőjük szeme. Amikor észrevették, hogy mezítelenek, fügefaleveleket fűztek egybe, és kötényeket készítettek maguknak.

Róm 5,12-19

Egy ember által jött a bűn ebbe a világba, a bűn által pedig a halál, s így a halál átment minden emberre, mert mindenki vétkezett. (...) Amint tehát kárhozat szállt minden emberre egynek a bűnbeesése miatt, úgy az életet adó megigazulásban is minden ember részesül egynek az igaz volta miatt. Ahogyan ugyanis a sok ember bűnössé vált egy ember engedetlensége által, éppúgy a sok ember megigazulttá is válik egynek az engedelmessége által.

Mt 4,1-11

Akkor a Lélek elvezette Jézust a pusztába, hogy megkísértse az ördög. (...) Azután magával vitte őt az ördög egy igen magas hegyre. Megmutatta neki a világ összes országát és azok dicsőségét, majd azt mondta neki: „Ezeket mind neked adom, ha leborulva imádsz engem.” Jézus azt felelte neki: „Távozz, Sátán! Mert írva van: »Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj.«” Akkor elhagyta őt az ördög, és íme, angyalok jöttek hozzá és szolgáltak neki.


Minden igazi történet Isten és ember között a pusztában kezdődik. Advent elején Keresztelő Jánossal vonultunk ki a pusztába, hogy előkészítsük az Úr útját, most pedig az Úrral megyünk a pusztába böjtölni és imádkozni. Mi is az a pusztaság, ahová a Szentlélek Krisztussal együtt minket is vetni akar? Nem csupán magány, csend, a világ hívságainak, zajos forgatagának elhagyása, hanem a tér és az idő egy kihasított darabja, ahol senki mással nem vagyunk, csak Jézus Krisztussal és az ő Atyjával a Szentlélekben. Ahol gyakran időzve szívünk megtanulja, hogyan lakozzék a Magasságbeli oltalmában, a szüntelen imádás állapotában.

A Szent Negyvennapba való belépéskor a liturgián keresztül a Szentlélek arra hív, hogy tudatosítsunk két nagyon fontos valóságot. Az egyik a bűn jelenléte bennünk és a világban. Ádám elbukott, s ennek következménye, a rettenetes szellemi-lelki egyensúlyvesztés a szent keresztség után is bennünk marad. Ezért minden nagyböjti lelkigyakorlat, jó elhatározás, meghitt keresztútjárás előtt bele kell tekintenünk a bűn igazi mélységébe, hogy meglássuk: a bűn – bármilyen mezben jelenjék is meg a felszínen – lényege szerint az önmagát istenítő teremtmény konok lázadása Isten ellen. A másik fontos dolog, hogy Krisztus győzött az őskígyó, a bűn szerzője felett. A Szentlélek azt akarja, hogy a Nagyböjt idején különösen is tanúi legyünk annak az alattomos küzdelemnek, amelyet a Sátán folytat az Úr ellen kezdettől fogva, és annak a jó harcnak, amelyet Krisztus vív meg értünk.

Urunk, Szentlelked által arra hívsz bennünket, hogy szemléljük azt a gigantikus méretű csatát, melyet az Őskígyóval vívsz a mi üdvösségünkért. Ne engedd, hogy egy percre is elfeledjük, milyen drága volt a mi váltságdíjunk, inkább segíts, hogy társaid lehessünk abban a véres verítékkel kivívott, mégis csodálatosan könnyed győzelemben, amelyet a gonosz felett arattál. Taníts meg arra, hogy ne álljunk szóba az ellenséggel, hanem az imádás által állandóan a Magasságbeli oltalmában maradva élő és éltető igéddel verjük vissza a kísértő alattomos hazugságait.