2020. február 15., szombat

Évközi 5. hét

1Kir 12,26-32;13,33-34

Jeroboám már most azt gondolta magában: „Még majd visszaszáll a királyság Dávid házára, ha e nép feljár, hogy az Úr házában, Jeruzsálemben áldozzon; így urához, Roboámhoz, Júda királyához fordul e nép szíve, s engem megölnek, s visszatérnek hozzá.” Gondolkodott, s tanakodott tehát, s két aranyborjút készíttetett, s azt mondta a népnek: „Ne járjatok fel többé Jeruzsálembe: íme, itt vannak isteneid, Izrael, akik kihoztak téged Egyiptom földjéről.” Egyiket Bételben állíttatta fel, a másikat pedig Dánban; lett is bűn ebből a dologból, mert a nép egészen Dánig, a borjút járt imádni. Majd magaslati templomokat építtetett, s papokat szerzett a köznépből, olyanokat, akik nem voltak Lévi fiai közül valók. Aztán ünnepet rendezett a nyolcadik hónapban, a hó tizenötödik napján, annak az ünnepnek a mintájára, amelyet Júdában szoktak ünnepelni és felment az oltárra – hasonlóképpen cselekedett Bételben –, hogy áldozzon a borjúknak, amelyeket készíttetett, s beiktatta Bételben azoknak a magaslatoknak a papjait, amelyeket alkottatott. Jeroboám azonban ezen dolgok után sem fordult vissza nagyon gonosz útjáról, sőt ellenkezőleg, papokat rendelt a magaslatokra a köznépből: aki csak akarta, felavattatta kezét, s a magaslatok papjává lett. Ez lett az oka annak, hogy Jeroboám háza vétket vont magára, s összedűlt és elpusztult a föld színéről.

Mk 8,1-10

(...) Erre megparancsolta a tömegnek, hogy telepedjen le a földre. Fogta a hét kenyeret, hálát adott, megszegte és odaadta tanítványainak, hogy eléjük tegyék; és azok a tömeg elé tették. Egy kevés haluk is volt; azokat is megáldotta, és szólt, hogy ezeket is tegyék eléjük. Aztán ettek és jóllaktak. Végül a megmaradt darabokból hét kosárral szedtek össze. Akik ettek, mintegy négyezren voltak. Majd elbocsátotta őket. Ő pedig azonnal beszállt a hajóba tanítványaival és Dalmanuta vidékére ment.


Izrael politikailag kettészakadt, de a nép lélekben egy maradt, pontosan az egy Isten egy templomához való ragaszkodás által. A két borjú készítése, a két szentély megnyitása odahaza még nem kifejezetten bálványimádás, hiszen ezzel Jeroboám az Úr jelenlétét akarta reprezentálni, azonban tettének indítékai közt ott a hatalomféltés – ha népe eljár Jeruzsálembe, az gyengítheti az ő uralmát –, s ez a politikai alapú féltékenység utat nyit a bálványimádásnak.

Nagy lecke ez azoknak, akik Isten népének vezetői: papok, elöljárók, csoportvezetők. Mikor külön oltárt építenek, mikor különvonulnak a többiektől, legtöbbször féltékenység, hamis kiválasztottság-tudat vezeti őket, s ez valódi szakadáshoz vezethet. Ha azonban bizonyos kérdésekben nézeteltérés van a különböző keresztény közösségek és csoportok között – és miért is ne lehetne? –, azonban következetesen egy oltár körül gyűlnek össze, és együtt ünnepelnek, akkor egységben maradnak. A veszélyes megoszlás a szívekben születik, és a szentélyben válik kézzelfoghatóvá.

Urunk Jézus, kérünk Téged az Egyház egységéért, hogy be ne hatoljon a szentélybe a sokféle megoszlás, érdekkülönbség, ellenségeskedés. Ne engedd, hogy Isten imádásának ürügyén belopózzék közénk a legveszélyesebb bálványimádás, a gőg, hogy a mi istentiszteletünk, dicsőítésünk őszintébb, szebb, bensőségesebb, mint másoké. Őrizz meg bennünket a lelki ínyenckedéstől, nehogy a különféle vallási csemegék háttérbe szorítsák az igazán fontos, örök életre szóló eledelt. Áldd meg, kérünk, a püspököket és a papokat, hogy amint Te megszántad a népet, és enni adtál neki a mai Evangéliumban, úgy táplálják ők Isten népét a távoli földek szerteszórt gabonájából lett egy kenyérrel, amely a Te Titokzatos Tested belső egységét erősíti a lelkekben.