2020. február 10., hétfő

Évközi 5. hét

1Kir 8,1-7.9-13

Aztán egybegyűjtötték Izrael valamennyi vénét, a törzsek fejeit és Izrael fiainak nemzetségfőit, Salamon királyhoz Jeruzsálembe, hogy elhozzák az Úr szövetségének ládáját a Dávid-városból, azaz a Sionról. Egybe is gyűlt egész Izrael Salamon királynál Etánim havában, azaz a hetedik hónapban, az ünnepen. Amikor aztán Izrael vénei mindnyájan eljöttek, felvették a papok a ládát, s elhozták az Úr ládáját, meg a szövetség sátrát s a szent hely minden eszközét, amely a sátorban volt. Amíg ezeket a papok és a leviták vitték, Salamon király és Izrael egész sokasága, amely összegyűlt nála, vele együtt a láda előtt haladt, s annyi juhot és marhát mutatott be áldozatul, hogy se szeri, se száma nem volt. Aztán bevitték a papok az Úr szövetségének ládáját a helyére, a templom felelőhelyére, a szentek szentjébe, a kerubok szárnya alá; a kerubok ugyanis kiterjesztették szárnyukat a láda helye fölött, s befedték a ládát s rúdjait felülről. A ládában nem volt semmi egyéb, mint a két kőtábla, amelyet Mózes tett bele a Hórebnél, amikor az Úr szövetséget kötött Izrael fiaival, amikor kijöttek Egyiptom földjéről. Történt pedig, hogy amikor a papok kijöttek a szentélyből, a felhő betöltötte az Úr házát, úgyhogy a papok nem állhattak szolgálatba a felhő miatt, mert az Úr dicsősége betöltötte az Úr házát. Ekkor Salamon így szólt: „Az Úr azt mondta, hogy a felhőben akar lakni: íme, építettem házat neked lakásul, állandó, örökös királyi székedül.”

Mk 6,53-56

Átkeltek a tavon, és Genezáret földjére jutottak és kikötöttek. De mihelyt kiszálltak a bárkából, az emberek rögtön felismerték őt, és körbefutva az egész környéken elkezdték a betegeket ágyastól összehordani oda, ahol hallották, hogy ott van. Amerre csak betért a falvakba, majorokba vagy városokba, az utcákra tették a betegeket, és kérték őt, hogy legalább a ruhája szegélyét érinthessék. Mindazok, akik megérintették őt, meggyógyultak.


A két kőtábla a két főparancsot foglalja magában: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből...” és „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.” Mondhatnánk, hogy mivel már Krisztus hívei, barátai vagyunk, ránk már nem érvényes a Tízparancsolat, hanem csak a Szent Ágoston-i elv: „Szeress, és tégy, amit akarsz!” De vigyázzunk ezzel az elhamarkodott kijelentéssel, mert maga az Úr mondja, hogy nem megszüntetni jött a Törvényt, hanem beteljesíteni. A szeretet ugyanis csak bizonyos keretek, korlátok között marad tiszta, Isten életét közlő ajándék. A Tízparancs negatív formulái, tiltásai jelzik azokat a partokat, melyek között az élet vize hömpölyög, melyek nélkül ez a víz szétterülve megposhadna és mocsárrá változna, s megszűnne éltető folyam lenni.

Lehetnek bármilyen fennkölt eszméink és érzelmeink, tehetünk bármennyi jót, ha káromoljuk az Úr nevét, ha nem szenteljük meg az Úr napját, nem lehet bennünk élő az Isten iránti szeretet. Hiába beszélünk a szeretetről, ha szavunkkal, tekintetünkkel vagy éppenséggel a jó szó, az irgalmas tekintet megvonásával kioltjuk az életet; hiába érezzük, hogy őrülten szerelmesek vagyunk, ha házasságtörő, parázna kapcsolatot tartunk fenn; hiába vagyunk barátságosak és kedvesek, ha közben hazudunk és megkárosítjuk felebarátunkat, mert nem élő bennünk a testvéri szeretet. Sok olyan könyv van divatban, amely szemet huny a tiltások fölött, és felszínesen fecseg a szeretetről. Ám ha a krisztusi szeretetben szeretnénk növekedni, nem ezekre kell hallgatnunk. Vegyük elő inkább Keresztes Szent János vagy a két Szent Teréz műveit, akik hiteles módon mutatják meg, mit jelent úgy szeretni, ahogy Jézus értette és Szent Ágoston tanította.

Urunk Jézus, köszönjük Neked a Tízparancsolatot, az életet mentő, szabadító és gyógyító tíz isteni szót, melyet lelkünk frigyládájában őrzünk. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy Téged mint az isteni törvény tökéletes kinyilatkoztatását mind jobban szívünkbe fogadjunk, egyre inkább egy életet éljünk Veled, s így parancsaid annyira bensővé váljanak bennünk, hogy már nehezünkre essék bármi olyat tenni, ami Isten szeretete ellen való.