2020. február 5., szerda

Évközi 4. hét

2Sám 24,2.9-17

Meg is hagyta a király Joábnak, serege vezérének: „Járd be Izrael valamennyi törzsét, Dántól Beersebáig és számláljátok meg a népet, hogy tudjam a számát.” Erre Joáb átadta a királynak a nép összeírásának eredményét, amely szerint Izraelben nyolcszázezer kardforgató, erős férfi, Júdában meg ötszázezer harcos akadt. Ám a nép megszámlálása után bántotta Dávidot lelkiismerete, s azért Dávid azt mondta az Úrnak: „Nagyon vétkeztem e tettel, de kérlek, Uram, bocsásd meg szolgád vétkét, mert igen esztelenül cselekedtem.” (...) Döghalált bocsátott tehát az Úr Izraelre attól a reggeltől kezdve a megszabott ideig, s meghalt a népből Dántól Beersebáig hetvenezer ember. Amikor azonban az Úr angyala Jeruzsálemre nyújtotta ki kezét, hogy azt is elpusztítsa, megkönyörült az Úr a nyomorúságon és azt mondta a nép öldöklő angyalának: „Elég, vondd vissza immár kezedet.” Amikor ugyanis az Úr angyala a jebuzita Arauna szérűje mellett volt, így szólt Dávid az Úrhoz, amint meglátta a nép öldöklő angyalát: „Én vagyok az, aki vétkeztem, s aki gonoszul cselekedtem; de ők, a juhok, mit követtek el? Kérlek, forduljon tehát kezed én ellenem s az én apámnak háza ellen!”

Mk 6,1-6

Ezután kijött onnan, és elment a saját falujába. A tanítványai követték. Amikor szombat lett, elkezdett a zsinagógában tanítani. Sokan, akik hallgatták, csodálkoztak tanításán, és azt kérdezték: „Honnan vette ez mindezt? Milyen bölcsesség az, amely neki adatott? És milyen csodák történnek a keze által? Nem az ács ez, Mária fia, Jakab és József és Júdás és Simon testvére? Nem az ő nővérei vannak itt nálunk?” És megbotránkoztak benne. Jézus pedig azt mondta nekik: „Nem vetik meg a prófétát, csak a maga hazájában, a rokonságában és a házában.” Nem is tehetett ott egy csodát sem, csak néhány beteget gyógyított meg, kezét rájuk téve. És csodálkozott hitetlenségükön. Ezután bejárta a helységeket a környéken és tanított.


Ugyan miért bűn, hogy egy király népszámlálást tart, ahogy ezt minden király megteszi saját országában? Azért, mert szimbolikus jelentőségű cselekedetről van szó, melyet nem önmagában és nem is a többi király vonatkozásában, hanem a választott nép és az Úristen egyedülálló kapcsolatán belül kell értelmezni. Hiszen Dávid nem akármilyen ország és nép királya, hanem Isten szent népéé, melynek mindenestül az Úr hatalmára kellene építenie, nem pedig saját erejére. Amikor ugyanis az ember elégedetten nyugtázza, hogy ereje, tehetsége, vagyoni helyzete révén biztonságban és jólétben töltheti napjait, máris megtette az első lépést egy olyan életforma felé, melyből Isten csendesen kimarad.

Dávid király nagysága abban mutatkozik meg, hogy miközben esendő és bűnös ember, nemcsak kész újból és újból beismerni, hogy vétkezett, hanem érzékeny lelkiismerettel maga veszi észre a kis bűnben a nagy bukást. Számára egyértelmű, hogy a bűn nem akkor kezdődik, amikor már mérhető kárt okozunk másoknak, hanem amikor a szívünk mélyén elkezdünk hódolni egy bálványnak, mely lassan, fokozatosan átveszi Isten helyét az életünkben. Ezért nincs olyan bűn, amely pusztán „magánügy” volna. Minden apró önzésünk Isten elleni lázadás, a legkisebb bűnünk is az egész emberiségnek árt, s mivel – ha csak rejtett hajszálereken keresztül, de mégis – a kárhozattal van kapcsolatban, a sötétséget növeli bennünk és körülöttünk.

Urunk Jézus, óvj meg bennünket attól, hogy lekicsinyeljük felelősségünket „kis bűneink” miatt, és azok miatt az ártatlannak tűnő irányultságaink, törekvéseink miatt, melyek fokozatosan eltávolítanak Tőled. Tedd, kérünk, érzékennyé lelkiismeretünket, segíts a legelején leállítani magunkban érdemeink, talentumaink, anyagi lehetőségeink „népszámlálását”, mihelyt észrevesszük, hogy ezekre építünk ahelyett, hogy Rád hagyatkoznánk. Ha pedig elindultunk a bűn útján, add kegyelmedet, hogy legyen bátorságunk és erőnk vétkünket megvallani, s bűnbánó szívvel visszatérni Hozzád.