2019. november 7., csütörtök

Évközi 31. hét

Róm 14,7-12

Hiszen egyikünk sem él önmagának, és egyikünk sem hal meg önmagának; amíg élünk, az Úrnak élünk, s ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Akár élünk tehát, akár halunk, az Úré vagyunk. Krisztus ugyanis azért halt meg és támadt fel, hogy a holtaknak is, az élőknek is Ura legyen. Miért ítéled meg hát testvéredet? És te miért veted meg testvéredet? Hiszen mindnyájan odaállunk majd Krisztus ítélőszéke elé. Mert írva van: ,,Élek én, mondja az Úr, minden térd meghajlik előttem, és minden nyelv magasztalja Istent”. Így tehát mindegyikünk magáról ad majd számot Istennek.

Lk 15,1-10

Vámosok és bűnösök is mentek hozzá, hogy hallgassák. A farizeusok és az írástudók azonban méltatlankodtak: ,,Ez bűnösökkel áll szóba és velük eszik.” Akkor ezt a példabeszédet mondta nekik: ,,Ha közületek valakinek száz juha van, és egyet elveszít közülük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a pusztában, és nem megy-e az elveszett után, amíg meg nem találja? Amikor megtalálja, örömében vállára veszi, hazamegy, összehívja barátait és szomszédait, és azt mondja nekik: ,,Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett juhomat!” Mondom nektek: éppen így nagyobb öröm lesz a mennyben is egy megtérő bűnös miatt, mint kilencvenkilenc igaz miatt, akinek nincs szüksége megtérésre. Vagy ha egy asszonynak tíz drachmája van, és elveszít egy drachmát, nem gyújt-e lámpát, nem söpri-e ki a házát, és nem keresi-e gondosan, amíg meg nem találja? Ha pedig megtalálta, összehívja barátnőit és szomszédait, hogy elmondja nekik: ,,Örüljetek velem, mert megtaláltam a drachmát, amelyet elvesztettem!” Mondom nektek: hasonló öröm lesz Isten angyalai közt egy megtérő bűnös miatt.”


Az elveszett bárány vagy az elgurult drachma egyszerűbb eset, mint a bűnös ember, aki mikor rossz útra téved, és keresésére indulunk, nekünk esik, hogy „hagyj békén, oda megyek, ahova akarok, semmi közöd hozzá”. Hány szülő, nevelő és lelkipásztor szembesül vele nap mint nap, hogy gyermeke, tanítványa, nyájának elcsatangolt báránya nem akar tudomást venni arról, hogy elveszett vagy elveszőfélben van. Ezért is egészíti ki a hasonlatok sorát az Úr Jézus a tékozló fiú történetével. Ebből derül ki igazán, milyen lelkülettel viseltetik Isten az elcsatangolt báránynál és az elgurult drachmánál is rosszabb, hálátlan és önfejű emberrel, és tanít meg minket is a soha ki nem fogyó, irgalmas szeretetre.

A bűnössel nem bánhatunk úgy, mint egy tárggyal vagy jószággal, nem foghatjuk meg és vihetjük magunkkal, és nem kényszeríthetjük erőnek erejével a nyájba való visszatérésre. Nemcsak fizikai kényszerítést nem alkalmazhatunk, de nem vethetjük be a lelki terror, érzelmi zsarolás kifinomult módszereit sem, ugyanakkor azt sem engedhetjük meg magunknak, hogy a felelősséget teljesen elhárítva magunktól sorsára hagyjuk, engedve, hogy saját feje után menve a vesztébe rohanjon. Ez az ingyenes szeretet igazi próbatétele: mérhetetlen gyöngeség és eszköztelenség, végletes kiszolgáltatottság, ahol nem marad más, mint várni, a bizalom – az aggódás miatt olykor már-már pokolinak ható – tisztítótüzében megtisztítva szeretetünket.

Urunk Jézus, taníts meg minket a tékozló atya lelkületére. Állj mellettünk kegyelmeddel, hogy a ránk bízott és a tékozló fiú útjára lépett testvérünket vagy gyermekünket lélekben el tudjuk kísérni, akármilyen mélyre süllyedt is, ugyanakkor a helyünkön maradva mindvégig kitartsunk a várakozásban, míg meg nem mutatkozik a szeretet gyöngeségben rejlő ereje, és fel nem támad benne a vágyakozás az atyai ház után, ahol nyitott ajtó és irgalmas szeretet várja.