2019. október 6., vasárnap

Évközi 27. vasárnap

Hab 1,2-3; 2,2-4

Meddig kiáltok még, Uram, és nem hallgatsz meg engem? Kiáltozom hozzád: ,,Erőszak!”, és te nem szabadítasz meg engem? Miért engedsz látnom gonoszságot és nyomorúságot, miért kell fosztogatást és elnyomást látnom magam előtt? Folyik a per, és egyre nagyobb a civakodás. És felelt nekem az Úr és mondta: ,,Írd fel e látomást, és vésd olvashatóan táblákra, hogy könnyen átfuthassa, aki olvassa. Mert amit a látomás mond, meghatározott időre vonatkozik, s már teljesedéséhez közeledik, és meg nem hiúsul; ha késlekedik is, higgy benne, mert biztosan eljön és el nem marad. Íme, abban, aki felfuvalkodott, nem igaz a lélek, az igaz azonban hite által élni fog.”

2Tim 1,6-8.13-14

(...) Tartsd hát magadat a tőlem hallott egészséges igékhez, legyenek azok a példaképeid hittel és szeretetettel Krisztus Jézusban. Őrizd meg a rád bízott drága kincset a Szentlélek által, aki bennünk lakik.

Lk 17,5-10

Az apostolok ekkor azt mondták az Úrnak: ,,Növeld bennünk a hitet!” Az Úr ezt felelte: ,,Ha csak akkora hitetek lesz is, mint egy mustármag, és ennek az eperfának azt mondjátok: ,,Szakadj ki tövestől és verj gyökeret a tengerben!”, engedelmeskedni fog nektek. Ki mondja közületek szolgájának, mikor az szántás vagy legeltetés után hazatér a mezőről: ,,Gyere gyorsan, ülj az asztalhoz?” Nem azt mondja-e neki inkább: ,,Készíts vacsorát, övezd fel magad és szolgálj ki, amíg eszem és iszom, azután ehetsz és ihatsz majd magad is”? Csak nem köszöni meg a szolgának, hogy megtette mindazt, amit parancsolt? Így ti is, amikor mindent megtesztek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: ,,Haszontalan szolgák vagyunk, csak azt tettük, ami a kötelességünk volt!”


Nem azt akarja mondani Urunk, hogy a hitet bűvészmutatványokra vagy természeti környezetünk átalakítására kell használnunk, nem is álmaink minden fáradságot nélkülöző megvalósítására, hanem arra tanít, hogy a belé vetett hit eleve, a legkisebb formájában is felülmúlja az egész teremtett világot, mert ő, akire e hit irányul, nem ebből a világból való, hanem felülről, az Atyától. Bennünk tehát már megtörtént, hogy a szederfa tövestül kiszakadt, és gyökeret vert a tengerben: a hit és a keresztség által a régi, kiaszott földben tengődő életünk a létezés végtelen és kimeríthetetlen forrásával került kapcsolatba. A csoda, a nagy belső változás végbement bennünk, s ennek meg is kell hoznia gyümölcseit: a szív tisztaságát, a bűnökkel való szakítást, a kívülről szegény, igénytelen, ám belülről folytonosan gazdagodó életet.

Krisztusnak az emberi természetet felülmúló erkölcsi követelményei teljesíthetetlenek mindazok számára, akik nem hisznek benne és nem születtek újjá a szent keresztségben. Mi azonban meg tudjuk tenni Jézus parancsait – nem természetünkből fakadó jóságunk miatt, hanem a hit által kapott természetfeletti életnek köszönhetően. Most értjük meg Urunk szavát a mai Evangéliumban: „Amikor mindent megtesztek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: »Haszontalan szolgák vagyunk, csak azt tettük, ami a kötelességünk volt!«” Ha a jó szőlőtőkén hajtott szőlővessző jó gyümölcsöt terem, az nem saját érdeme, hanem a szőlőtőkéé. Jézus Krisztusnak a bennünk munkáló, el nem múló természetfeletti élete az a drága kincs, amelynek megőrzésére Szent Pál felszólítja Timóteust és általa minket is.

Urunk Jézus, ha csupán emberfeletti parancsaidat hangsúlyozzuk, az evangélium helyett egy puritán, fogösszeszorítva megtartott és elembertelenítő erkölcs szószólói leszünk, ha viszont csak a Veled való benső életegységet hirdetjük, ám az ebből fakadó cselekedeteket nem tartjuk fontosnak, erőtlen, tartás nélküli tanítást adunk tovább. Segíts, kérünk, kegyelmesen, hogy a keresztségben kapott új természetünket kibontakoztatva eljussunk arra a mélyebb szellemi-lelki egészségre, melyben betegen, ágyhoz kötve is részünk lehet, ha mindig egészséges igéidhez tartjuk magunkat.