2019. augusztus 11., vasárnap

Évközi 19. vasárnap

Bölcs 18,6-9

Előre hírét vették atyáink ennek az éjnek, hogy jól ismerve az esküvéseket, amelyekben hittek, bátrak legyenek. Így bizalommal várta néped az igazak szabadulását és az istentelenek vesztét. Amivel ugyanis az ellenséget sújtottad, azzal minket, akiket hívtál, felmagasztaltál. Mert titokban áldoztak jámbor atyák igaz gyermekei, s egy lélekkel vállalták az igazságos törvényt, hogy jóban és bajban egyaránt osztoznak az igazak, és felhangzottak tőlük az atyák énekei.

Zsid 11,1-2.8-19

A hit pedig alapja annak, amit remélünk, bizonyítéka annak, amit nem látunk. A régiek erről tettek tanúságot. Mivel hitt, azért engedelmeskedett az, akit Ábrahámnak hívnak, hogy elköltözzék arra a helyre, amelyet örökségül kellett kapnia. (...) Mivel hitt, azért nyert még a meddő Sára is erőt magzat foganására, még idején túl is, mert hűségesnek hitte azt, aki az ígéretet tette. (...) Mivel hitt, azért áldozta fel Ábrahám Izsákot, amikor próbára tétetett; feláldozta egyszülöttjét, aki az ígéreteket kapta, mikor azt mondták neki: ,,Izsák utódait hívják majd utódaidnak”. Hitt ugyanis abban, hogy Istennek van hatalma a halálból is életre kelteni; ezért fiát – előképül – vissza is nyerte.

Lk 12,32-48

(...) Legyen a csípőtök felövezve, a lámpásotok pedig meggyújtva. Hasonlítsatok azokhoz az emberekhez, akik urukat várják, mikor visszatér a menyegzőről, hogy mihelyt jön és zörget, azonnal ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket az úr ébren talál, amikor megérkezik. Bizony, mondom nektek: felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, aztán megy, és kiszolgálja őket. S ha a második őrváltáskor vagy a harmadik őrváltáskor jön, és így találja őket, boldogok azok a szolgák. (...)


Amiről ma a Zsidókhoz írt levélben olvasunk, annak történeti alátámasztását láthatjuk az Olvasmányban: az Egyiptomból való kivonulás éjszakája nem érte váratlanul atyáinkat, mert hittek esküvel megerősített ígéreteinek. Az Újszövetségben azonban sokkal nagyobb ígéretek birtokában vagyunk. A Hitvallásban ezt mondjuk: „Várom a holtak feltámadását és az eljövendő örök életet.” Azzal, hogy a ritmikusan ismétlődő ,hiszek, igét egyszer csak felváltja a ,várom,, fontos figyelmeztetést is kapunk. Ha hitünk nem alakul át várakozássá, akkor az haldokló, beteg hit, nem az Úr Jézus által megdicsért emberi magatartás.

Ő a mai Evangéliumban az urára váró szolga képét állítja elénk. A nappal a tennivalók világát jelenti, az éjszaka a mélységes bizalomét, amelyben nem cselekszünk, hanem egyszerűen várunk, ráhagyatkozva Urunkra. Ez a várakozás maga a legnagyobb tett, még ha esetleg öntudatlan álomban, mély alvásban testesül is meg, mint ahogy a gyermek alszik édesanyja karjaiban, kimondatlanul is tudva, érezve, hogy a legnagyobb biztonságban van, a szeretet védőburka veszi körül. Akiket Isten Lelke vezérel, azokat erre a mélységes várakozásra, feltétel nélküli ráhagyatkozásra tanítja.

Urunk Jézus, köszönjük Neked azt a személyre szabott isteni pedagógiát, mellyel nevelsz bennünket: előbb megízlelteted velünk a Veled való együttlét hasonlíthatatlan édességét, majd munkát adsz, s amikor már egészen beleszoktunk, és kedvünket találjuk benne, megengeded, hogy egyszerre ízét veszítse mindaz, amiért addig lelkesedtünk. Kérünk, taníts minket tovább, hogy megtanuljuk minden tevékenységünkben átadni magunkat Neked, úgy, hogy minden evilági cselekvésen és várakozáson túl csak Rád vágyakozzunk, aki soha nem csapsz be és nem hagysz cserben minket.