2019. május 5., vasárnap

Húsvét 3. vasárnapja

ApCsel 5,27b-32.40b-41

Majd odahozták és a főtanács elé állították őket. A főpap a szemükre vetette: „Parancsban hagytuk meg nektek, hogy ne tanítsatok az ő nevében, s lám, ti betöltöttétek Jeruzsálemet tanításotokkal, és ránk akarjátok hárítani annak az embernek a vérét.” Erre Péter és az apostolok azt felelték: „Inkább kell engedelmeskednünk Istennek, mint az embereknek. (…) Ezeknek a dolgoknak tanúi vagyunk, mi és a Szentlélek, akit Isten megadott mindazoknak, akik engedelmeskednek neki.” Azután előhívták az apostolokat, megverették őket, és meghagyták nekik, hogy semmiképp se beszéljenek Jézus nevében, majd elbocsátották őket. Azok pedig örvendezve eltávoztak a főtanácsból, mivel méltónak találtattak, hogy Jézus nevéért gyalázatot szenvedjenek.

Jel 5,11-14

Sok angyalt láttam, és hallottam szavukat a trón körül, s az élőlényekét és a vénekét, és számuk ezernyi ezer volt, akik hangosan azt kiáltották: „Méltó a Bárány, akit megöltek, hogy övé legyen a hatalom és gazdagság, a bölcsesség, az erő, a tisztelet, a dicsőség és az áldás!” Minden teremtményt, amely az égben van, a földön és a föld alatt, és amely a tengeren és a tengerben van, mindezeket hallottam, amint azt mondták: „A trónon ülőnek és a Báránynak áldás, tisztelet, dicsőség és hatalom, örökkön-örökké!” A négy élőlény azt felelte: „Ámen!” A huszonnégy vén arcra borult és imádta az örökkön-örökké élőt.

Jn 21,1-19

(…) A többi tanítvány pedig tovább hajózott, mert nem voltak messze a szárazföldtől, csak mintegy kétszáz könyöknyire, és vonták magukkal a halakkal telt hálót. Amikor partra szálltak, égő parazsat pillantottak meg, rajta halat és kenyeret. Jézus azt mondta nekik: (…) „Gyertek, egyetek!” A tanítványok közül senki sem merte őt megkérdezni: „Ki vagy te?” Tudták ugyanis, hogy az Úr az. (…)


A Jelenések könyvében felhangzó égi Isten-dicsőítéseknek hallatlan aktualitása van, hiszen a földi és az égi liturgia ugyanazon trónon ülőnek, az Atyaistennek; a Báránynak, vagyis a megölt, de feltámadott áldozati Krisztusnak; és a Hét Lángnak, azaz a Szentléleknek szól. Szent János Jelenéseiben nem úgy van tehát, mint a többi apokalipszisben, hogy az eljövendő világ dicsőséges ragyogása élesen elkülönül a jelen világ bűnös, pusztulásra ítélt valóságától. Keresztény hitünk szerint a történelmi jelen és az örök jövő nem egymás után következik, hanem egyszerre van jelen: a mulandósággal megjelölt világba a megtestesüléssel berobbant örökkévalóság itt van bennünk és közöttünk, s belülről folyamatosan feszegeti a jelen idő burkát.

Így az Egyház maga is eszkatologikus, végidőkbeli valóság: noha még ezen világ veszedelmei között él, liturgiája már az egyetlen isteni trón körül a végső győzelmet ünnepli és abból részesít. Ezért a jelen idő, ez a földi élet, amely valóban üldöztetéssel, vérontással, bűnnel szennyezett, valamiképpen már magában hordozza a végső győzelem napját: a földön miséző Egyház énekei azonosak az angyalok és üdvözültek megszámlálhatatlan seregének győzelmi énekével, s némán is ezt harsogja az egész univerzummal együtt minden teremtmény: „A trónon ülőnek és a Báránynak áldás, tisztelet, dicsőség és hatalom örökkön örökké”.

Feltámadott Jézusunk, Te vagy, aki jelenléteddel az Egyház hajóját, mely a mulandó idő vizén úszik, az örökkévalóság partjai felé irányítod. Add nekünk, kérünk, a szeretett tanítvány, János apostol figyelmes szeretetét és a bűnbánó tanítvány, Péter apostol minden akadályt legyőző, készséges ragaszkodását, hogy egész valónkkal Rád figyeljünk és Hozzád siessünk, aki már nem hallal és kenyérrel akarsz megvendégelni bennünket, hanem saját isteni életedet osztod meg velünk.