2019. február 6., szerda

Évközi 4. hét

Zsid 12,4-7.11-15

Mert még nem álltatok ellen a vérontásig a bűn ellen vívott harcban, és elfelejtettétek a vigasztalást, amely nektek, mint fiaknak szól: ,,Fiam, ne vesd meg az Úr fenyítését, és ne csüggedj el, ha büntet, mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti, és megostoroz minden gyermeket, akit magához fogad.” A fegyelemért szenvedtek. Mint fiakkal, úgy bánik veletek Isten, s melyik fiú az, akit apja nem fenyít meg? A fenyítés a jelenben nem látszik ugyan örvendetesnek, inkább elszomorítónak. Később azonban azoknak, akik általa megedződtek, az igazságosság békeszerző gyümölcsét adja. Ezért tehát feszítsétek ki lankadt kezeteket és ingadozó térdeiteket, és lábatokat szoktassátok egyenes járásra, hogy a béna tag ne ficamodjon ki, hanem gyógyuljon meg! Békességre törekedjetek mindenkivel, és megszentelődésre, mert enélkül senki sem fogja meglátni Istent. Ügyeljetek arra, hogy senki se hanyagolja el Isten kegyelmét, nehogy a keserűségnek valamilyen hajtása felnövekedve zavart okozzon, és így sokan megfertőződjenek.

Mk 6,1-6

Ezután kijött onnan, és elment a saját falujába. A tanítványai követték. Amikor szombat lett, elkezdett a zsinagógában tanítani. Sokan, akik hallgatták, csodálkoztak tanításán, és azt kérdezték: ,,Honnan vette ez mindezt? Milyen bölcsesség az, amely neki adatott? És milyen csodák történnek a keze által? Nem az ács ez, Mária fia, Jakab és József és Júdás és Simon testvére? Nem az ő nővérei vannak itt nálunk?” És megbotránkoztak benne. Jézus pedig azt mondta nekik: ,,Nem vetik meg a prófétát, csak a maga hazájában, a rokonságában és a házában.” Nem is tehetett ott egy csodát sem, csak néhány beteget gyógyított meg, kezét rájuk téve. És csodálkozott hitetlenségükön. Ezután bejárta a helységeket a környéken és tanított.


Isten kegyelmének jó felhasználása vagy elhanyagolása nem a mi magánügyünk, hanem mindkettő kihat Krisztus Titokzatos Testének egészére. Keresztény hivatásunkon belül mindegyikünknek megvan a maga sajátos feladata, küldetése, melynek betöltésében sajátos kegyelmek segítik. Súlyos a felelősségünk, mert aki elhanyagolja a kegyelmet, nem csupán saját üdvösségével játszik, de másokat is veszélybe sodor; tevékenysége nem csak haszontalan és értéktelen, hanem egyenesen káros és mérgező lesz.

Első és legfontosabb feladatunk ezért, hogy a nekünk juttatott isteni kegyelmeket felismerjük, azokat megköszönjük és el ne hanyagoljuk. Ne aggódjunk amiatt, hogy mások szemében esetleg botránykő vagyunk, hogy kinéznek, lesajnálnak, amiért élhetetlennek látszunk, vagy mert úgy tűnik, nem találjuk a helyünket és nem visszük sokra. Ne féljünk csalódást okozni azoknak, akik úgy éreznek magukénak, mint Jézust a názáretiek: előítéleteikbe, kicsinyes elvárásaikba, szűklátókörűségükbe zárva. Nem az a lényeges, hogy mi látszik abból, amit a kegyelem visz végbe bennünk és általunk, hanem hogy e kegyelmet befogadjuk, és egyre inkább szerinte is éljünk.

Urunk Jézus, a Te kegyelmed működik bennünk keresztségünk és bérmálásunk óta, a hit, remény és szeretet által. Add, hogy felismerjük keresztény hivatásunkon belül azt a sajátos feladatot és küldetést, melyet nekünk szántál, s melynek betöltésére sajátos kegyelmeket adtál. Ne engedd, hogy e kegyelmeket elhanyagoljuk, s ezáltal mérgező légkört árasszunk magunk körül, szavainkkal és tetteinkkel az értelmetlenség fertőzetét terjesztve. Segíts inkább, hogy Szentlelkeddel együttműködve készségesen átadjuk magunkat az Atya szent akaratának, engedve, hogy isteni tetszése szerint felhasználja külső és belső adottságainkat, tehetségünket, lehetőségeinket és körülményeinket örök tervének megvalósításában.