2019. február 4., hétfő

Évközi 4. hét

Zsid 11,32-40

(…) Egyeseket kínpadra vontak, mégsem fogadták el a szabadulást, hogy jobb feltámadást nyerjenek, mások meg gúnyt és megvesszőzést szenvedtek, ezenfelül még bilincseket és börtönt is; megkövezték, szétfűrészelték, kardélre hányva megölték őket, szerte bujdostak juhok és kecskék bőrében, szűkölködve, szorongatást szenvedve, nyomorogva. Akikre nem volt méltó a világ, sivatagokban bolyongtak, hegyek közt, barlangokban és a föld üregeiben. És mindezek, akiket hitük tanúságtétele igazolt, nem nyerték el az ígéretet, mert számunkra Isten valami jobbat rendelt, s ők nélkülünk nem juthattak el a tökéletességre.

Mk 5,1-20

Nemsokára átjutottak a tengeren túlra a gerázaiak földjére. Amint kilépett a bárkából, mindjárt elébe ment egy ember a sírok közül, aki a tisztátalan lélek hatalmában volt és sírboltokban lakott. (…) Amikor messziről meglátta Jézust, odafutott, leborult előtte, és nagy hangon kiáltotta: ,,Mi közöm hozzád, Jézus, a magasságbeli Isten Fia? Az Istenre kényszerítlek, ne gyötörj engem!” Ő ugyanis azt mondta neki: ,,Tisztátalan lélek, menj ki az emberből!” Ekkor megkérdezte tőle: ,,Mi a neved?” Az így válaszolt neki: ,,Légió a nevem, mert sokan vagyunk.” És könyörögve kérte őt, hogy ne űzze ki arról a vidékről. Volt ott a hegy körül a legelőn egy nagy disznócsorda. A démonok azt kérték tőle: ,,Küldj minket a disznókba, hadd menjünk beléjük.” Jézus mindjárt megengedte nekik. A tisztátalan lelkek kimentek és megszállták a disznókat. Erre a kétezernyi csorda a meredekről a tengerbe rohant, és belefulladt a tengerbe. (…) Az emberek kimentek, hogy lássák, mi történt. Jézushoz érve látták, hogy az ördögseregtől megszállott felöltözve, ép ésszel ül, és félelem fogta el őket. (…) Ezért kérni kezdték őt, hogy távozzék el a határukból. (…)


Jellemző és bennünket is leleplező az a magatartás, amit a gerázaiak Jézus iránt tanúsítanak. Vajon ha az ő betegeiket gyógyította volna meg, ha nekik szaporította volna meg a kenyeret, akkor is azt kívánták volna, hogy távozzék el a határukból? De érdemes egy kicsit mélyebbre ásni, és így feltenni a kérdést: Mi ez az egyébként is pusztulásra szánt disznókonda egy ember üdvösségéhez képest? És mi ez az „áldozat” ahhoz az áldozathoz képest, amelyet Jézus Krisztus hozott meg a Golgotán az emberi nem megszabadításáért?

A fogyasztói társadalom azonban nem tud mit kezdeni az efféle csodával. Számára irreálisan nagy veszteséggel jár, s veszélyezteti a nyárs­polgári lét megszokott kereteit. A pénzben mérhetőt, kézzel foghatót, birtokolhatót nem adja oda holmi kétséges szellemi-lelki javakért. Sok, magát kereszténynek valló ember is e fogyasztói szemlélet áldozata. Úgy-ahogy erényes életet él, eleget tesz a vallási előírásoknak, csak éppen a pokol és a menny marad ki mindennapjaiból. Az a jótékony feszültség, ami nélkül az élet sivár és tét nélküli, s ami nélkül kereszténynek lenni merő sznobizmus csupán.

Ne engedd, Urunk Jézus, hogy méricskéljük, milyen anyagi és egyéb haszonnal vagy éppenséggel hátránnyal és kárral jár, ha egyre jobban beengedünk az életünkbe. Idézd emlékezetünkbe, hogy milyen drága áron váltottál meg bennünket, és hogy milyen fönséges az a hivatás, amelyre meghívtál minket. Segíts, kérünk, kegyelmeddel, hogy azoknak a bibliai szenteknek a példájára, akikről Szent Pál beszél a mai Szentleckében, hittel várjuk ígéreteid beteljesülését, s ott hirdessük szabadításodat, ahová Te küldesz, mindenekelőtt saját környezetünkben.